A GYŰRŰ TÖRTÉNETE

Rovatt Mogat A Karl Kszer

A gyűrű már évszázadokon, sőt évezredeken át szimbolikus jelentéssel bír. Az első eljegyzési gyűrűk azonban még vasból készültek. 1214-ben III. Ince pápa vezette be az eljegyzés és a házasság közötti várakozási időt, mely alatt a hölgyeknek a bal kezükön kellett viselniük az eljegyzési gyűrűt, mint az eljegyzést hitelesítő jelet. Ennek spirituális eredete a római és görög vallásokban található: azt tartották, hogy a bal kéz gyűrűsujjához közel halad a szerelem vénája, melyet ‚vena amoris’-nak neveztek.

Hazánkban az eljegyzési gyűrű szerepe a 19. században kezdett egyre nagyobb jelentőséget nyerni. A hölgyek egyre gyakrabban ajándékként kapták a gyűrűt, melyek egyúttal az érzelmek konkrét kifejezőeszközévé is váltak. Ezeknek a gyűrűknek az anyaga akkoriban főkét ezüst volt, szív alakú fejjel vagy középen három nagyobb drágakővel díszítve. Kezdetben szerelmi zálogként szolgáltak, amely funkció a mai napig változatlan, sőt, más jelentős szerepet is kapott az évek során. Régebben a gyűrű elfogadása még nem jelentett semmilyen kötelezettséget, teljesen normális volt, ha egy fiatal hölgy több ilyen gyűrűt is kapott, és csak ezután került kiválasztásra a leendő vőlegény.

Összességében az eljegyzési gyűrű fogalma történelmi szempontból nem olyan régi, de a gyűrű és annak jelentése már az ókortól fogva velünk van. Igaz, hogy a régebben még nem nevezték eljegyzési gyűrűnek, mégis a kezdetektől fogva szimbolizálja az összetartozást.