GTK Story - Educatio 2025

Page 1


GTK STORY

2025. VII. évfolyam 1. szám - Educatio különszám

MIÉRT AZ ELTE GTK?

BÁRCSAK TUDTAM VOLNA MÉG A FELVÉTELI ELŐTT

MI A GÓLYA SZUPERKÉPESSÉGED?

SZÓKERESŐ

Kedves Utazó! Úgy látom, sikeresen rábukkantál arra az ősrégi gyűrűre, amely évezredek óta hevert a dzsungel mélyén, még a belsejét is behálózták a liánok. Ezek most viszont a segítségedre lesznek, ugyanis az ékszerre vésett (vízszintesen, függőleges és átlósan elrejtett) szavak közül néhányat ezek az indák kapcsolnak össze. A titokzatos tulajdonos arra is gondolt, hogy az áthúzandó kifejezések első betűire zöld leveleket helyezzen, ezzel is megkönnyítve a keresést. Emellett egy igazán bölcs és nagy tudású ember lehetett az aranygyűrű korábbi viselője, hiszen a rejtvényében áthúzatlanul maradt betűket soronként összeolvasva éppen egy közgazdasági alapfogalmat kaphatsz megfejtésül!

ÁLOM

BEAC

DIPLOMA

EGYSÉG

ELŐADÓ

ELŐNY

ELTE

ERASMUS

ERŐ

FELVÉTELI

GÓLYATÁBOR

HAGYOMÁNY

HALLGATÓ

HÍRES

JÖVŐKÉP

KARRIER

KOLLÉGIUM

KREDIT

KURZUS

KUTATÓ

MARKETING

MEGAJÁNLOTT

MENEDZSMENT

NEMZETKÖZI

NEPTUN

ÖSZTÖNDÍJAK

PÉNZÜGYES

SIKER

SZÁMVITEL

SZÜNET

TÁMOGAT

TANÁR

TUDÁS

VIDEÓTÁR

MEGFEJTÉS:

GTK STORY MAGAZIN

VII. évfolyam 1. szám - Educatio

Impresszum - a magazin létrehozói

FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS KIADÓ: KORREKTÚRA: TÖRDELŐ:

DESIGNER: SZERZŐK:

Muzsai Fanni

Nagy Anna Dorottya

Dudás Ádám

Orbán Hédi Viola

Hutka Lili Mandula

Kvanduk Anna

Aranyos Bendegúz

Frikker Gabriella

Gál Eszter

Kelenik Nóra

Muhari Brigitta

Nagy Anett

Pásztó Vera

Szabó Jázmin

Szőke Richárd

Varga Fruzsina

Veres Máté

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának hivatalos magazinja

Nyomda CC Printing Kft.

TARTALOMJEGYZÉK

6 Miért az ELTE GTK?

9 Öntevékeny körök

12 Egyszer mi is itt jártunk! - A kar jelenlegi hallgatóinak tippjei és emlékei

14 Bárcsak tudtam volna még a felvételi előtt!

16 „Virtuális zarándokhelyeink” – Neptun, Moodle, GTK Inform

18 Erasmus Spanyolországban

20 Válaszúton – döntéseink pszichológiája

22 Mesteres élet az ELTE GTK falai között

24 Az önállósodás mesterfoka, azaz milyen lesz elköltözni otthonról?

26 Kollégiumi élet az ELTE-n

30 Sportolj ELTE GTK! - Bemutatkozik a BEAC

KÖSZÖNTŐ

GTK Story Főszerkesztő

Kedves leendő Hallgatók!

Nagy örömmel tölt el, hogy kezetekben tartjátok a GTK Story magazin legújabb számát! Ha még csak gondolkoztok, hogy februárban az ELTE GTK-t tegyétek-e az első helyre, akkor azt ajánlom, hogy a biztos döntés érdekében, lapozzátok végig ezt a magazint. Csak olyan hasznos információkat szedtünk össze nektek, amik segítik meghozni a döntést.

Az ELTE GTK nem csupán egy hely, ahol tanulhattok, hanem egy közösség, amely tele van inspiráló emberekkel, izgalmas programokkal és olyan tapasztalatokkal, amelyek egy életre szólnak. Cikkeinkben bepillantást nyerhettek az egyetemi élet mindennapjaiba, a rendezvényeink sokszínűségébe és a hallgatói közösség végeláthatatlan lehetőségeibe.

Öntevékeny körök, közös nyaralások és sportprogramok – mindezek részesei lehettek, ha az ELTE GTK hallgatójaként csatlakoztok hozzánk. Ezek nem csupán szórakozást jelentenek, hanem lehetőséget adnak arra is, hogy barátokat szerezzetek, új készségeket tanuljatok, és életre szóló emlékeket gyűjtsetek.

Bízom benne, hogy sikerül megtalálni azt az utat, amit örömmel jártok majd végig.

Biztos vagyok benne, hogy bárhogyan is döntötök, egy izgalmas fejezet kezdődik az életetekben.

Jó olvasgatást! Remélem, hogy szeptemberben találkozunk!

Muzsai Fanni

Miért az ELTE GTK?

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2019 óta hazánk legjobb felsőoktatási intézménye a HVG felmérései alapján, melynek Gazdaságtudományi Kara 8 éve alakult. Egyetemünk majdnem 400 éves történelmében igazán fiatal a kar, ám ez nem jelenti azt, hogy zöldfülű is lenne. Minden évben több, mint 1000 új hallgatóval bővül a GTK polgárainak száma, s szeptembertől akár Te is egy lehetsz közülük. Magazinunkban részletesen bemutatjuk, mit is nyújt minden hallgató számára egyetemünk, de először beszéljünk a lényegről: Miért is válaszd az ELTE GTK-t?

GAZMEN, KERMARK, PSZ, NG

Az ide jelentkezők 4 alapszak közül választhatnak: Gazdálkodási és Menedzsment, Kereskedelem és Marketing, Pénzügy és Számvitel, illetve Nemzetközi Gazdálkodás áll rendelkezésre. Eligazodni a gazdaság szakágaiban, és irányt választani elsőre nem is olyan egyszerű: pontosan ezért az első szemeszterben minden szakon ugyanazokat a kurzusokat hallgatják Gólyáink, melyeket automatikusan a Tanulmányi Hivatal fel is vesz nekik, ezzel is segítve az akklimatizációt a Neptun rendszeréhez. Egy alkalommal díjmentes átvételi lehetőséget nyújtunk karon belül, hogy mindenki, miután belekóstolt a szakágakba, eldönthesse, mely területen szeretné elmélyíteni tudását. Képzéseink angol és magyar nyelven is elérhetőek, természetesen vegyes felosztásban is, mindezt térítésmentesen. Fontosnak tartjuk az idegen nyelvek előtérbe helyezését, hiszen a gazdasági világ egyik fő forrása az angol és amerikai szakirodalom. További nyelvek támogatott tanulására is lehetőséget nyújtunk, hogy minél szélesebb képzettségi palettával rendelkezhessenek hallgatóink.

Előadásaink és szemináriumaink katalógusmentesek, azaz nem kötelező a részvétel, ezzel is csökkentve a hiányzások és mulasztások által okozott stresszt diákjaink számára. A tananyagok elérhetőek digitálisan a Moodle felületünkön keresztül, valamint az összes óráról videófelvétel készül, melyek előzetes bejelentkezés után megtekinthetőek a Videótárban. A Videótár 50 asztali géppel felszerelt egyedi archívum a hazai egyetemi oktatásban. Professzoraink a szakma legjobbjai, naprakész és minőségi tudást biztosítanak kurzusaikon.

Hallgatóbarát számonkérési struktúrával dolgozunk, mely ötvözi a közép- és felsőoktatási dolgozat- és vizsgarendszert. Pontgyűjtési szisztémát alkalmazunk, melynek keretein belül szorgalmi időszak alatt zárthelyi dolgozatok megírásával pontokat szereznek hallgatóink, valamint jelenléti órák alatt nyújtott teljesítmény alapján is járnak pontok. Az így elért eredmény fényében megajánlott jegyet kapnak diákjaink, ezzel kiváltva a vizsgákat. A zárthelyik helyszíne a Vizsgaközpont, mely egy modern, 180 asztali géppel ellátott, digitális számonkérési forma. Mindez lehetővé teszi, hogy számonkéréseink humánus módon történjenek.

©Gál Eszter

ELTE GTK HÖK

A közösségi életre nagy hangsúlyt fektetünk. Gólyáinkat programok áradata fogadja rögtön a felvételük után: Gólyatábor, Gólyahét, Gólyabál... s még csak a szemeszter közepéig jutottunk el. A Gólyatábor keretein belül szorosabb kapcsolatokat építhettek ki már az első napok előtt, ám az se csüggedjen, aki nem tud menni. A Gólyahét alatt, mely a szemeszter első hete, jobbnál jobb programok várják azokat is, akik a táborból kimaradtak. Mindezek megkoronázása a Gólyabál, ahol megválasztásra kerül a Bálkirály és a Bálkirálynő.

Majdnem minden héten valami izgalmas program színesíti napjainkat, melyek legtöbbjéért Hallgatói Önkormányzatunk felelős. Tematikus bulik, melyeket a város legjobb helyein rendezünk, várják az éjszakai élet szerelmeseit. Akik pedig a napfényben is kikapcsolódnának, nekik is lehetőségek tárháza áll nyitva: kertmozik, sportprogramok,és túraklub is akad, csak hogy említsünk párat. Öntevékeny körök is szerveződnek minden évben, melyek további alkalmakat adnak polgártársainkkal való kapcsolódásra, legyen szó színjátszó körről, filmklubról, vállalkozói életről, vagy akár számvitelről. A tavalyi évben új hagyomány kezdődött, s februárban másodszorra rendezzük meg az ELTE GTK Sítábort, mely lehetőséget ad hallgatóink számára, hogy a francia Alpokban töltsenek egy hetet.

A Navaratil Ákos Szakkolégium egyedi lehetőségeket kínál hallgatóink számára. Gimnázium után érdekes élmény, hogy a megszokott osztályközösségből 250 másik polgártárs közé kerülünk; ezen tud segíteni a kollégiumi közösség, amely sokféle hátterű és életkorú diákból áll, kiket a GTK köt össze.

A felsőbbévesek személyes tapasztalataikat átadva elősegítik gólyáink integrációját az egyetemi életbe, ezzel is sűrű hálót biztosítva az elkövetkezendő évekre. Plusz képzéseket is szerveznek, amelyek során olyan hasznos készségeket sajátíthattok el, mint a programozás, soft skillek, vagy akár a menedzseri tudás. A kurzusok némelyikét ismert multinacionális cégek tartják, ami előnyt jelenthet a szakmai gyakorlat teljesítésében, később pedig a munkakeresésben.

SPORT

A sportélet is virágzik az ELTE-n: azaz az ELTE BEAC, a Budapesti Egyetemi Atlétikai Clubnál több, mint 40 sportág közül választhatnak a mozogni vágyók. Az évek során a Club falai közül 6 olimpiai bajnok, több Világ- és Európa bajnok, s több száz országos bajnok került ki, ezzel is öregbítve egyetemünk hírnevét. Napjainkban 20 szakosztállyal működnek, mellyel jelentős szerepet vállalnak a hazai utánpótlás képzésében.

A tantervi hálón kívül is rengeteg ismeretszerzési lehetőséget kínálunk: rendszeres, szakemberek által tartott, ingyenes előadás látogatható. Fordulatos időket élünk, s ennek jegyében aktuális témákat dolgoznak fel előadóink, ezzel is naprakész tudást biztosítva a jövő közgazdászainak. A további szakmai fejlődést és munkakeresést megkönnyíti az egyetem ingyenes hírlevele, az ELTE Karrierközpont, mely a legfrissebb állásajánlatokat kínálja tálcán.

Elérhető egyetemünkön az Erasmus program, mely kalandvágyóknak tökéletes alkalom arra, hogy kiszélesítsék ismereti hálójukat és új élményekkel gazdagodjanak. A pályázat keretein belül 3-6 hónapra kiutazhat a hallgató egy partneregyetemünkhöz, hogy ott teljesítse az adott szemesztert.

MIÉRT IS AZ ELTE GTK?

Az ELTE GTK hazánk egyik legnagyobb presztízsével rendelkező egyetemének legfiatalabb kara, mely modern szemléletével felfrissülés a gazdasági szakok piacán. Az oktatás magas színvonala, a számonkérések humánussága, valamint a folyamatos szakmai fejlődés támogatása adnak alapot arra, hogy kiváló szakember válhasson minden GTK-sból. Hangsúlyt fektetünk a közösség fontosságára, hisz csapatmunka nélkül nincs jövő. Amennyiben sikerült felkeltenünk érdeklődésedet karunk iránt, magazinunk további oldalain hasznos információk várnak mindenről, amit csak tudnod kell ahhoz, hogy Te is ELTE GTK-s lehess.

Öntevékeny körök

Pályaválasztás előtt nehéz elképzelni milyen egyetemre járni, milyen lehetőségeket kínálhat egy intézmény és milyen kapuk nyílnak meg a felsőoktatásba újonnan belépő diákok előtt. Sokan bele sem gondolnak, hogy a tanulás mellett számtalan lehetőség adódik arra, hogy kipróbáljunk új dolgokat, szabadidőnket hasznosan töltsük és jól érezzük magunkat!

LÉPJ BE ÉS ÉLJ A LEHETŐSÉGEKKEL!

Az ELTE GTK HÖK öntevékeny körei azért jöttek létre, hogy a diákéletet színesítsék és lehetőséget biztosítsanak a hallgatóknak, hogy fakultatívan csatlakozzanak egy diákklubba. Tagjai kizárólag hallgatók, így egy remek lehetőség, hogy új kapcsolatokat építsetek ki a hasonló érdeklődési körű társaitokkal! Öntevékeny köreink színes választékában a legjobb, hogy mindenki találhat a saját ízlésének és érdeklődési körének megfelelő társaságot. Így már sokkal izgalmasabbnak hangzik az egyetemi élet, főleg úgy, hogy nem csak tanulni lehet. Ha esetleg több klub is felkelti a figyelmeteket, ne aggódjatok! Minden félév elején meghirdetésre kerül a csatlakozási lehetőség, így nem kell attól félnetek, hogy „pályát tévesztettetek”! Azonban akkor sem kell kétségbe esni, ha nem találtok a saját érdeklődési körötöknek megfelelő klubot. Alapítsatok egyet, toborozzatok embereket és építsétek fel ti is a saját közösségeteket!

ADVENTURE TRAVEL CLUB

Ha szerettek utazni, de megfelelő útitársat még nem találtatok magatok mellé, akkor a legjobb helyen jártok. A klub legfőbb küldetése, hogy az újdonsült tagokkal karöltve bejárjátok Európa legfelkapottabb, legkülönlegesebb és leggyönyörűbb helyeit. Az utak megszervezése és a programok megtervezése közösen történik, kisebb-nagyobb csoportokban, egyéni igényeknek megfelelően.

“Ha szívesen töltenéd a szabadidődet utazással, akkor ne habozz, csatlakozz! Mottónk: Fedezd fel a világot és váltsd valóra az álmod!” (Varga Bence, öntevékeny kör vezető).

KÁVÉSZÜNET

Kávéfüggők figyelem! Ha igazi ínyencek vagytok és szeretitek a különlegességeket vagy kipróbálnátok egy új kávézót, akkor mindenképpen itt a helyetek! A kávészünet tagjai hétről hétre újabb és újabb kávézót fedeznek fel, melyet közösen választanak ki és megkóstolják a specialitásokat. Élményeiket egymás között megbeszélik, a helyeket pedig egy előre meghatározott szempontrendszer alapján kiértékelik.

KREATÍV ALKOTÓK TÁRSASÁGA

Ha egy művész veszett el bennetek, szerettek rajzolni, festeni, kreatív dolgokat csinálni vagy egy olyan helyet kerestek, ahol a jobb agyféltekéteket is megmozgathatjátok, akkor a legtesthezállóbb klub a Kreatív Alkotók társasága! Nyugodt és baráti környezet, ahol olyan emberek vesznek majd körül titeket, akik ihletet adnak és inspirálnak. A klub első, saját kiállítása 2025 februárjában, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár épületében kerül megrendezésre, ahol az bárki megcsodálhatja majd a kiállított festményeket, szobrokat és kézzel készített műveket. Ha kíváncsiak vagytok és szívesen megtekintenétek, sok szeretettel várnak titeket is!

QLTR FILMKLUB

Egy film megnézése után sokszor merültek már fel bennetek a cselekménnyel kapcsolatos kérdések, megfigyelések? Szeretitek a filmeket és szívesen csatlakoznátok egy összetartó, bulis közösségbe? Itt a helyetek! A filmklub aktív közösségépítő programokat szervez (tematikus filmestek, kvíz estek, sörpong, közös bulik)! “Ha kíváncsiak vagytok programjainkra csekkoljátok Instagram vagy Tiktok fiókunkat!” (Vámosi Péter, öntevékeny kör vezető)

SZIGMA

Ha a szabadidőtökben nem csak „szórakozni” szeretnétek, hanem akár jobban belelátni a gazdasági témák világába és elmélyítenétek a pénzügyi, gazdasági és számviteli tudásotokat a Szigma öntevékeny kör berkein belül mindezt megtehetitek! “A Kör alapvető célja, hogy az érdeklődő hallgatók az elméleti tudásukat a gyakorlatban is kamatoztassák különböző tanulmányi versenyeken való részvétel által. A félév eseményeit a kör tagjai alakítják ki igény szerint, de a közös találkozók havonta egyszer esedékesek, amelyeken érdemes részt venni, hiszen jó beszélgetések szoktak kialakulni. Az Alliance Vállalkozó körrel jó viszony ápolunk, már több közös eseményt is szerveztünk.” (Dragonya Gábor, öntevékeny kör vezető)

ALLIANCE VÁLLALKOZÓI KÖR

Saját vállalkozás indításában gondolkodtok, esetleg szeretnétek felfuttatni a már meglévőt? A kör tagjai között számos fiatal vállalkozó van jelen, akik saját tapasztalataik alapján segítenek, hogy elkerüljétek a leggyakoribb hibákat és biztos alapokra építsétek a vállakozásotokat! “Az AVK kettős célt képvisel. Segít megvalósítani vállalkozói álmaitokat és támogatja vállalkozásotokat annak felépítésében. A szakmai eseményeken legtöbbször milliárdos, befutott vállalkozóktól és szaktekintélyektől megtanulhatjátok, mi kell ahhoz, hogy igazán nagy bizniszt építsetek.” (Orsó István, öntevékeny kör alapító)

TÁRSASTERÁPIA

Ha esetleg nincs társasjátékotok vagy eddig nem volt kivel játszanotok, akkor a következő lépés a tietek! A klub rendszeres találkáin, nyugodt, laza környezetben társasjátékozni kiváló lehetőség, ha ki szeretnétek kapcsolódni, kiengedni a fáradt gőzt és új barátokat szerezni! Legyen szó akár egy stratégiai társasról vagy egy könnyed beszélgetős, ismerkedős játékról. “Társasozni nem csak gyerekként lehet. Teljesen más élményt nyújt, ha velünk egykorú diáktársainkkal ülünk össze. Erre kínálunk lehetőséget a Társasterápia kör eseményein, ahol számos, díjnyertes és különleges társassal várunk Titeket!” (Vincze Benedek, öntevékeny kör vezető)

TEHÁTRUM SZÍNJÁTSZÓTÉR

Amatőr színészek figyelem! Ha művészi vénád inkább cselekedeteiddel és verbális eszközeiddel fejeznéd ki mindenképpen itt a helyed! A társulat tagjaként közösen létrehozni egy színdarabot és előadni a barátaid vagy családod előtt fantasztikus lehetőség. “Az amatőr egyetemi színjátszó csoportunk nagy lelkesedéssel készül az új előadásra, amelynek premierje várhatóan 2025 márciusában lesz. Csapatunk célja, hogy kreatív és közösségépítő élményt nyújtson az egyetemi közösség számára. Az érdeklődők, akik szeretnének többet megtudni rólunk vagy az előadásokról, kövessenek minket Facebookon és Instagramon a legfrissebb hírekért és eseményekért! (@tehatrum.szinjatszoter). Várunk mindenkit szeretettel a közelgő előadásainkon!” (Papp Orsi, öntevékeny kör vezető)

Egyszer mi is itt jártunk!

A kar jelenlegi hallgatóinak tippjei és emlékei

A felvételi időszak az érettségivel és a sorrendállítással óriási tehernek érződik, hiszen a végét jelenti a már megszokott, biztos hétköznapoknak és valami izgalmas, de egyben kissé rémisztő bizonytalanságot tartogat magában. Az alábbi interjúkban az ELTE GTK jelenlegi hallgatói osztották meg emlékeiket ebből az időszakból, mesélték el, milyen tanácsot hallottak volna szívesen, amikor a ti cipőtökben jártak, és megosztottak pár tippet, hogyan alapozhatjátok meg első hallgatói éveteket. Hiszen ne felejtsétek, ha nekünk sikerült, nektek is fog!

Eszti, kereskedelem és marketing - 4. év

„A felvételi időszakban azt ajánlom, hogy az Educatio mellett menjetek el az ELTE GTK nyílt napjaira is és nézzetek utána a véleményeknek az interneten. Az én döntésemet is nagyban befolyásolta a rengeteg pozitív értékelés, amit a karról és annak tanárairól olvastam. Újdonsült hallgatóként nagyon aggódtam, hogy mi vár rám, amikor felvettek, de már a Gólyatábor előtti gyülekezőnél rájöttem, hogy nincs miért izgulni, mert egy teljesen befogadó környezetet ad ez az egyetem. Javaslom is, hogy minden lehetőséget ragadjatok meg és vegyetek részt, amin tudtok, legyen szó a gólyaprogramokról vagy a szemeszternyitó és - záró bulikról. A leendő marketing szakos hallgatóknak pedig azt tudom tanácsolni, hogy ne ijedjetek meg a számolós tárgyaktól, mert egy nagyon jó tanári kar segít a megértésükben és könnyen bele lehet rázódni. Az első dolog, amit meg fogtok tanulni, amikor felvesznek titeket, biztosan az lesz, hogy ha nagyon akarjátok, egy este alatt is bármire képesek vagytok!”

Orsi, nemzetközi gazdálkodás - 3. év

„Az én választásomnál nagyon fontos szempont volt, hogy ez egy viszonylag friss kar és nagyon modern, emellett a korábbi ponthatárokból igyekeztem kiindulni. Örültem volna, ha már gimisként tudom, hogy mennyi ZH vár rám egy-egy félévben. Gólyaként nagyon kellett koncentrálni, hogy ezekre mindig időben elkezdjek készülni, de pont ebben rejlik az ELTE GTK egyik legnagyobb előnye, hiszen akár megajánlott jegyekkel is zárhatom az évet, így nincs is vizsgaidőszakom. Ha egy tanácsot kéne adnom a leendő hallgatóknak, az az lenne, hogy gyakoroljátok nagyon sokat a nyelveket. Hihetetlenül szuper lehetőségnek tartom, hogy itt felvehetjük az óráinkat angolul is, de kifejezetten szokatlan lehet elsőre így tanulni egy tárgyat. Bár tudom, hogy az érettségivel is sokan riogatnak, nem lesz akkora trauma, mint azt most érzitek!”

Olivér, pénzügy és számvitel angol nyelven - 3. év

„Gólyaként a legnehezebb szerintem megérteni az egyetem struktúráját, átlátni, hogyan is működik ez a rendszer. Azt javaslom, a lehető legtöbb felületen próbáljatok meg tájékozódni, olvassatok mindennek utána, nézzetek videókat, mert ezek segítenek a legjobban, hogy eligazodjatok a felvételi és a hallgatói feladatok nehézségei között!”

Réka, kereskedelem és marketing - 3. év

„A pályaválasztást egészen nehéznek találtam, hiszen a matek volt az, amit szerettem, de sokkal könnyebbnek találtam először kizárni azokat a szakokat, amik biztosan nem érdekeltek. Így döntöttem végül a gazdasági vonal mellett. Az ELTE GTK-ra pont emiatt a bizonytalanságom miatt is esett a választásom, mert megfogott, hogy itt ingyen van lehetőségem a szakváltásra. Gazdálkodás és menedzsment képzésen kezdtem a tanulmányaimat, de rájöttem, hogy nagyon élvezem a marketinges tárgyakat, így ezt a lehetőséget kihasználva ma már kereskedelem és marketing szakon végzem a 3. évem. Számomra az elején a legszokatlanabb az volt, hogy a 45 perces tanórák másfél órás előadásokká váltak, sokszor éreztem azt az első évemben, hogy bent ülök, de nem értem, miről van szó. Ettől azonban nem kell félnetek, ugyanis a videótárban vissza tudjátok majd nézni, amit nem értettetek, emellett az otthoni készüléssel nem fogtok lemaradni!”

Bár most még sok feladat és kihívás vár rátok az elkövetkező időszakban, tudjátok, hogy hamarosan ti is azoknak a csapatát erősíthetitek, akiknek már sikerült! Sok sikert kívánunk az érettségihez, találkozzunk ősszel!

Bárcsak tudtam

volna még a felvételi előtt

„Valaki mondja már meg, hogy mihez kezdjek életem hátralévő részével, de azért ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak!” – mondta úgy nagyjából minden középiskolás a pályaválasztáshoz közeledve, miközben végtelen pro és contra listákat pörgetett a fejében a jövőn tűnődve. Ismerős? Nos, azt sajnos nem mondhatom meg neked, hogy merre tovább, ám több év egyetemistáskodással a hátam mögött hadd osszak meg veled néhány életbölcsességet, amik segíthetnek eldönteni, milyen területen tanulj tovább.

Ne parázz!

Hiába érződik most úgy, valójában nem az egész életedet határozza meg a mostani pályaválasztási döntés. Persze fontos, hiszen ezzel fogod eltölteni a következő 3-4 évedet, de ha belegondolsz, ez alapján tényleg csak a következő 3-4 évedet fogja meghatározni. A lényeg, hogy valami olyan szakot válassz, amire úgy érzed, később még tudsz majd építkezni például egy másik alapszakkal vagy egy mesterszakkal (akár abban az esetben is, ha most még nem tervezed az alapszak utáni továbbtanulást). Ezen kívül pedig szintén nagyon fontos, hogy minél több kapcsolatot építs szakmailag és emberileg egyaránt, hiszen tényleg igaz, hogy minden egyes ember hozzátesz valamit az életedhez.

Mi tesz boldoggá?

Például emberek irányítása managerként vagy régi korok tárgyainak vizsgálata? Valami természetközeli munka vagy esetleg kreatív szövegek írása? Nem az számít, mibe fogsz bele, ugyanis ha valami olyat csinálsz, amiben szenvedéllyel és valódi érdeklődéssel tudsz tevékenykedni, garantáltan sikeres leszel (ne feledd: a sikeres ember nem a gazdag ember, hanem a boldog ember).

Ha pedig valaki azt mondja, hogy ebből vagy abból úgy sem fogsz megélni, vagy hogy ez vagy az unalmas, esetleg túl nehéz lenne neked, ne hallgass rájuk! A te életedet te éled, így csakis a te elvárásaidnak kell megfelelnie.

Ne a családod döntse el, merre tovább!

Persze nagy könnyebbséget jelenthet, ha olyan emberek vesznek körül, akik segíthetnek egy ilyen döntést meghozni, a tanácsok meghallgatása nem egyenlő a tanácsok megfogadásával. Biztosan jót akarnak, semmi kétségem efelől, de a különböző szakterületek időről időre nagyot változhatnak, ráadásul könnyen lehet, hogy ők még egy teljesen más rendszerben felvételiztek és teljesen más szakok voltak népszerűek. Az ELTE GTK is csak 2017 óta létezik, ma meg már itt található az ország egyik legjobb gazdasági képzése.

Ezek bizony egyetemenként eltérnek. Nézd meg, hogy számodra mi lenne igazán releváns, mire van szükséged ahhoz a munkakörhöz, amit szívesen csinálnál. Ne feledd, valójában nem az a lényeg, hogy most milyen egyetemre mész, hanem hogy utána mivel szeretnél foglalkozni, mi lesz a munkád.

Nézd meg a mesterszakokat is!

Ahogy fentebb már említettem, sokszor ott jön el a valódi specializáció ideje, hiszen az alapszakokra rengetegféle mesterszakot ráépíthetsz. Nézd meg az egyetemek honlapján, hogy majd egy jövőbeni kreditelismertetési folyamat során melyik mesterszak milyen alapszakról fogad majd krediteket. A gazdasági alapszakokra például nagyszerűen építkezhetsz, kiegészítve közgazdász végzettségedet még specifikusabb irányba.

Mondj igen az új lehetőségekre!

Ne feledd, az egyetemi évek alatt bőven lesz lehetőséged új dolgokat kipróbálni. Most talán belevágsz valamibe, félúton pedig már olyan rálátásod lesz a dolgokra, hogy sokkal jobban fogod érezni, merre szeretnél tovább menni. Érdemes olyan tantárgyakat felvenned az egyetemen, amik tényleg igazán érdekesek és hasznosak a számodra, próbálj ki új hobbikat, vegyél részt az egyetemi közéletben, menj el gyakornokoskodni néhány hónapra – bármibe is vágnál, ne félj kísérletezni, és máris tisztábban látod majd, merre szeretnél tovább menni az egyetem után.

Légy őszinte önmagaddal!

Most talán az jár a fejedben, hogy „jó-jó, de ezzel még mindig nem kerültem közelebb ahhoz, hogy mi tenne igazán boldoggá”. Ebben az esetben ülj le egy üres papírral és egy tollal, vegyél egy mély levegőt, és gondold végig, milyen lenne számodra egy ideális nap. Az is teljesen rendben van, ha az kerül a papírra, hogy a tanyasi élet tenne boldoggá féltucat csirkével és egy Riska nevű bocival, akit minden reggel megfejsz, de az is lehet, hogy inkább egy acél-üveg irodaházban látod magad, vagy épp vállalkozóként a konyhaasztalnál ülve. Mindenesetre, ha megvan a kép, hogy milyen tevékenységekben látod magad, máris el tudsz kezdeni dolgozni a célod megvalósításáért.

Persze az is megeshet, hogy még nem ismered önmagadat eléggé ahhoz, hogy ezt összeírd, ez teljesen normális. Ebben esetben kutass fel személyiségteszteket! Persze most nem a „milyen pizza lennél” tesztekre gondolok, hanem például keress rá a 16 személyiségtípusra vagy töltsd ki a felvi.hu pályaorientációs önismereti tesztjeit. Bár talán ezek sem fognak minden kérdésedre választ adni, egy lépéssel máris közelebb kerülhetsz a nagy kérdéshez, azaz hogy mi is tenne téged igazán boldoggá.

„Virtuális zarándokhelyeink”

Neptun, Moodle, GTK INFORM

A címválasztás nem véletlen, hiszen ezt a három oktatási felületet látogatjuk leggyakrabban egyetemi tanulmányaink alatt. Ezek segítenek abban, hogy mindig naprakészek legyünk és ne maradjunk le semmilyen fontos határidőről!

Most nagyon figyeljetek, mert olyan dolgokról kell elbeszélgessünk, amelyek létfontosságúak ahhoz, hogy majd ne veszítsétek el a fonalat, az egyre csak tornyosuló egyetemi feladatok sokaságától. A helyzet azért nem ennyire komoly, köszönhetően a hamarosan bemutatásra kerülő weboldalak folyamatosan fejlődő felhasználóbarát felépítésének és a részletes előzetes tájékoztatóknak.

NEPTUN

A Neptun nem más, mint a magyar felsőoktatási intézmények által használt szoftver, amely tanulmányi és pénzügyi adminisztrációra, oktatási, oktatás-szervezési feladatok regisztrálására szolgáló információs rendszerként használható.

Mi változott?

Az elmúlt időszak egyik újítása, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetemen bevezetésre került a Neptunba történő belépésnél a kétlépcsős azonosítás. Ezzel annyit változott a szokásos bejelentkezési metódus, hogy a Neptun-kód és jelszó megadása után a telefonos Authenticator alkalmazásban megjelenő kódot is meg kell adnunk a továbbhaladáshoz.

Miért fontos számunkra és mire használjuk?

Szerencsére a Gólyáknak a Kar intézi az első teendőket a Neptunban, azonban ez később változik.

A szorgalmi időszak kezdete előtt mindig van néhány feladat, amit minden hallgatónak el kell intéznie a Neptunban. Először is be kell jelentkeznünk a következő szemeszterre, amit a félév státuszának aktívra állításával tehetünk meg, ezzel nyilatkozva arról, hogy folytatni kívánjuk a tanulmányainkat.

A starthoz közeledve kerül sor előbb a rangsorolásos, majd a versenyjelentkezéses kurzusfelvételre. Egy kiadott tájékoztatóban leírtak alapján megkeressük a számunkra szükséges tantárgyakat, majd pedig mindegyikhez felvesszük az előadást és a szemináriumi kurzust is.

Akik részesülnek tanulmányi, közéleti vagy egyéb ösztöndíjban, a Neptunban tudják nyomon követni, hogy mikorra várható az összegek folyósítása.

A félév után lehetőségetek lesz elmondani a véleményeteket az oktatóitok teljesítményéről, amelyekért értékes ranglistapontokat is szerezhettek a következő kurzusfelvételhez.

Akiknek nem sikerült szerezni, vagy nem fogadják el a megajánlott jegyet, a Neptunban tudnak vizsgára jelentkezni.

MOODLE

Valószínűleg sokan vannak köztetek olyanok, akik középiskolában használták a Google Classroom-ot, Teams-t vagy más olyan felületet, ahol tartani tudták a tanárukkal a kapcsolatot például a karantén idején. Nektek mindenképp ismerős lesz majd a Moodle felépítése, de azok se ijedjenek meg, akik nem találkoztak az előbb felsorolt alkalmazásokkal, hiszen egyáltalán nem nehéz eligazodni benne.

Mi változott?

Az utóbbi időben kapott néhány frissítést a Moodle, áttekinthetőbbé vált, megváltozott a dizájn és a visszajelzések alapján a szükséges hibajavításokat is elvégezték.

Miért fontos számunkra és mire használjuk?

Itt találjuk meg a felvett kurzusaink felületeit, amelyek tulajdonképpen kisebb-nagyobb csoportok hallgatók és oktatók részvételével. Egyik legfontosabb funkciója a tantermen kívüli kapcsolattartás a tanárainkkal, akik itt osztják meg velünk az előadások és a szemináriumok diasorait, illetve adott esetben gyakorlófeladatokat „osztanak ki” a tudás elmélyítésének érdekében.

A kurzusaink Moodle felületén érjük el a videós előadásokat, amelyek általában a számonkérésekre történő felkészülést hivatottak támogatni.

(Figyelem: ugyan az órarendi alkalmakról is készül videófelvétel, de azokat csak az ELTE GTK Videótárban lehet megtekinteni, a Moodle-ban nem!)

Ha már a számokéréseknél tartunk, fontos megjegyezni, hogy a félévközi zárthelyi dolgozatokra az adott tantárgy Moodle oldalán kell jelentkezni.

Szintén itt kerülnek lebonyolításra az órai tesztek, amikkel extra pontokat tudtok gyűjtögetni.

Ezen „mini zh-k” és dolgozatok eredményeit is a Moodle-be töltik fel az oktatók, így folyamatosan nyomon tudjuk követni, hogy éppen mennyi pontot szereztünk eddig pl. Marketing I. tárgyból.

GTK INFORM

Az ELTE GTK saját információs oldala, amelyhez bátran fordulhatunk, ha kérdésünk merül fel a tanulmányainkkal kapcsolatban.

Miért fontos számunkra és mire használjuk?

Lehetőséget biztosít számunkra a Tanulmányi Hivatallal történő kapcsolatfelvételre. Az adataink és a témakör megadása után egy szövegmezőben fejthetjük ki a felmerült kérdésünket, problémánkat, amelyre a GTK munkatársai gyorsan és segítőkészen válaszolnak.

Meg tudom érteni azokat, akiknek eddig hiányérzetük volt, hiszen eddig egy szó sem esett arról, hogy hol érjük el az órarendünket. Mindezt azért, mert a legkönnyebben a GTK Inform felületén térképezhetjük fel az előttünk álló tanórák időpontjait és helyszíneit. Egyszerűen csak kiválasztjuk az aktuális kurzusainkat és a rendszer már listázza is az órarendünket, a következő pillanatban pedig konstatáljuk, hogy már megint dupla számvitel előadás lesz péntek délután

Végül, de ne nem utolsósorban a GTK Inform oldalán tudunk időpontokat foglalni a Videótárba, ahol minden előadás és szeminárium visszanézhető. Tehát ha lemaradtál a jegyzetelésben vagy csak át szeretnéd ismételni a tananyagot, ELTE GTK-s hallgatóként erre is van lehetőséged!

Erasmus Spanyolországban

©Aranyos Bendegúz

Nem közhely azt mondani, hogy az Erasmus rengeteg lehetőséget rejt magában. Ha szeretnél nyelvet tanulhatsz, megismerhetsz kultúrákat, embereket, de szórakozhatsz, rengeteget utazhatsz, napozhatsz, fázhatsz. Igazából az sem baj, ha nem tudod mit szeretnél. Majd Erasmus-on kideríted.

Kiesik a kezemből az útlevelem, majd halkan a reptér fényes padlójára csapódik. A felkelő nap halvány sugarai narancssárgára festik a kifutón sorakozó repülők elmosódó körvonalait. Beállok a check-in pult előtt kígyózó sorba. Izgulok. Behunyom a szemem, mély levegőt veszek. Mikor kinyitom, már spanyolul kiabál velem egy néni a Mercadona közepén. Próbálom neki elmondani, hogy nem értem mit mond, nem beszélem a nyelvet. Tovább kiabál. Odahív egy másik nénit. Már két néni kiabál és mutogat felém erőteljes mozdulatokkal a bevásárlóközpont közepén. A biztonsági őr ránk néz. Ásít egyet. Kimegy és elszív egy cigit.

Mire megtanulom a bűvös mondatot: “No hablo español” már elnyomja a reggaeton a szavaimat. A villódzó fények rengetegében azon tűnődöm, miért jött el mindenki a legszebb öltönyében bulizni. Valakit véletlenül meglökök, miközben próbálom felvenni a ritmust a spanyolokkal, akik valamiért úgy táncolnak, mintha tanulták volna. Ahelyett, hogy rám kiáltana, megölel. Ránézek, és a szomszéd bácsi az. A piacon kávézó emberek mosolyogva kiabálnak egymással. Kétszer találkoztam vele eddig. Miért ölel meg itt mindenki? Miután végzett, a kezembe nyom pár gyümölcsöt és egy sonkát. Megköszönném, de egyrészt egy szavát sem értem, másrészt pedig mintha a föld elnyelte volna, felszívódik a jól öltözött, hosszú kávét szürcsölő emberek között. A piacról kiérve ránézek az órámra, ami délelőtt tizenegyet mutat. Itt nem dolgoznak az emberek? Sietnünk kell, mert indul a vonatunk.

Keresztül a kopár dombok oldalán kapaszkodó olajfák rengetegén, a hóval fedett távoli egycsúcsokon és hol sziklákkal, hol puha homokkal borított tengerpartokon át, megérkezünk Madridba. Ott elveszek a felém magasodó hatalmas épületek, parkok és kocsmák rengetegében.Valenciában meglepődök, mennyire imádják a spanyolok a tűzijátékokat és rájövök, hogy valamiért ebben az országban minden egyes héten legalább egy, de inkább kettő ünnepséget tartanak. Amiken persze kötelezően mindenki részt vesz a városban.

Ünnepségről ünnepségre, városról városra megyünk: Malagában röplabdázunk, Barcelonában a szemünk láttára fogyaszt el egy sirály egy galambot, Cádizban az egész város jelmezbe öltözik (nem tudom miért, egy random pénteken), Granadában elképedek a kilátáson és tanulok egy kis spanyol történelmet. Autót bérelve felfedezzük a közeli andalúz falvakat, kirándulunk, közösen túrázunk az ottani barátainkkal. Az egyik leghangulatosabb városban, amiben valaha jártam, Córdobában, pedig eltöltöm az időm nagy részét külföldön. Avárosban, ahol találkozik a mór és a spanyol építészet, ahol mindig mindenki az utcán van, ahol egy euró egy eszpresszó, ahol mindenki barátságos, ahol mérhetetlenül lassan sétálnak az emberek, amit a kelet európai rohanásra programozott agyam felfoghatatlannak talál.

Házibuliba megyek, meglátogatnak a Budapesti barátaim, anyáékat elviszem borozni, sörözök a papámmal és kapok egy csókot a barátnőmtől, miközben elbújik a nap a város tornyai és hídjai között. És végül persze rengeteget tanulok.

Tanulok. Tanulás. Iskola. Egyetem.

Nagyon sok emberrel találkozok, akikkel, ha csak pár mondatot is váltva, ezernyi perspektívát, világnézetet és jövőről kialakult elképzelést ismerek meg. Érdekes meghallgatni, hogy különböző helyekről érkező emberek mennyire máshogy, mégis mennyire hozzám hasonlóan gondolkodnak, állnak hozzá dolgokhoz. Rájövök, mennyivel zárkózottabbak vagyunk itthon, mennyivel jobban stresszelünk, izgulunk majdnem minden apró dolgon és mennyivel kevesebbet mosolygunk a mindennapokban. Felveszem az útlevelem a földről. Zsebre rakom, majd megfogom a 100 tonnás bőröndöt tele emlékekkel és persze olívaolajjal a mamának. Mintha csak egy röpke pillantás lett volna az elmúlt fél év. Ferihegyről hazafele, a buszon zötykölődve felvillan a telefonom kijelzője. Rápillantok.

Anya: “Gulyásleves jó lesz?” Tökéletes.

Válaszúton

Döntéseink pszichológiája

Naponta megközelítőleg 35 000 döntést hozunk meg, melyek lehetnek aprók vagy sorsfordítók, nehéz vagy könnyű választások. Dönthetünk arról, hogy mit vegyünk fel, mérlegelhetjük, hogy melyik úton menjünk iskolába. Azonban mindannyiunk életében eljön az az időszak, amikor választ kell adnunk a „Mi legyek, ha nagy leszek?” kérdésre. De vajon létezik-e jó döntés, és ha igen, milyen módon juthatunk el hozzá? A döntéspszichológia segítségével Te is közelebb kerülhetsz a válaszokhoz.

MIÉRT OLYAN NEHÉZ DÖNTENÜNK?

A döntéshozatal bizony komplex folyamatok összessége: ezeket befolyásolják érzelmeink, hiedelmeink, értékrendünk, múltbeli emlékeink és természetesen a külső körülmények. Ismernünk kell a rendelkezésre álló lehetőségeinket, ráadásul össze kell tudnunk hasonlítani ezeket az opciókat. Továbbá döntéseink a jövőre vonatkoznak, miközben életünk számtalan fontos válaszútja előtt nem látjuk a szerteágazó következményeket (még akkor sem, ha van egy kristálygömbünk vagy felhívjuk a telejósdát).

Nem csoda tehát, hogy a döntéseket sokan nem szeretik. Túl sok a lehetőség, ez pedig gyakran döntésképtelenné tesz bennünket, hiszen rengeteg információt kell begyűjtenünk, értékelnünk majd mérlegelnünk. Ugyanakkor egy döntés meghozatalával lemondunk egy csomó más alternatíváról is: mi történik, ha utólag kiderül, hogy mégis inkább a másik irányba kellett volna indulnunk?

JÓ DÖNTÉS < ELÉG JÓ DÖNTÉS

Talán nem meglepő, de a döntések szabályai hosszú ideje foglalkoztatják a közgazdaságtan képviselőit: a döntéshozó törekedjen a haszon maximalizálására és ismerje az összes lehetőséget, azok következményeivel együtt – tehát döntsön racionálisan. Lehetséges-e ez az egyszerűnek tűnő recept a jó döntés meghozatalához? Nem bizony! A racionalitásunk ugyanis korlátozott, mivel lehetetlen számba venni az összes fennálló lehetőséget. Meg kell elégednünk tehát az „elég jó döntéssel”. Mit is jelent ez? Ha találunk egy jó alternatívát, ami megfelel az igényeinknek, el kell fogadnunk a kielégítő döntést – annak ellenére, hogy elvben létezik ennél jobb megoldás.

MI SEGÍTHET

A KÖNNYEBB DÖNTÉSHOZATALBAN?

MI A HELYZET AZ INTUÍCIÓVAL?

„Érzem, hogy ez lesz a jó döntés.” - Ismerős mondat? Ez a megérzés, belső hang nem más, mint az intuíció, amely fontos szereplője döntéseinknek. Ahogyan egy német pszichológus fogalmaz: „Az intuíció a tudattalan intelligencia olyan formája, amelyre legalább akkora szükségünk van, mint a tudatosra.” (Gerd Gigerenzer). Azonban mielőtt elhatároznánk, hogy mostantól minden döntésünkben a belső hangunkra hallgatunk, vegyük figyelembe, hogy a megérzéseink nem mindig pontosak, és sokszor téves irányba terelhetnek minket. De vajon milyen döntési helyzetekben lehet rossz tanácsadó az intuíció? Kutatások szerint komplex, átgondolt választ igénylő problémák megoldásakor kezeljük fenntartásokkal a megérzéseinket.

A döntések – nehézségük ellenére –elkerülhetetlen részei az életünknek. Íme néhány tényező, ami a segítségünkre lehet, ha válaszút előtt állunk.

1. Önismeret

Kik is vagyunk mi? Mely alapvető értékek a legfontosabbak számunkra? Mik az erősségeink és hol tudnánk még fejlődni? Mi tudjuk igazán, hogy számunkra mi az “elég jó döntés”, ehhez azonban elengedhetetlen önmagunk mélyebb megismerése. Így könnyebben tudunk önazonos – a boldogságunkhoz és a potenciálunk kibontakoztatásához hozzájáruló – döntéseket hozni.

2.

Információgyűjtés

A döntéshozatal során érzelmi és önismereti alapok mellett a praktikus információkra is érdemes hangsúlyt helyezni. A nagyobb jelentőségű döntésekhez kapcsolódóan rengeteg külső körülményt érdemes mérlegelnünk. Például, a pályaválasztás során a választott képzésről, pályáról gyűjtsünk annyi információt, amennyit csak lehetséges. Megnézted már, hogy milyen tantárgyakat oktatnak a kiválasztott szakon? Beszélgettél már a számodra érdekes szakma képviselőjével? Ha még nem, akkor ne késlekedj!

3. Időkérés

Egy-egy nagyobb, sorsfordító választás előtt az átgondolandó szempontok száma közelít a végtelenhez. Ugyan minden egyes lehetőséget és következményt lehetetlen mérlegelnünk, ne felejtsük el, hogy kérhetünk időt is, ha bizonytalannak érezzük magunkat. Ha alszunk egyet (vagy inkább sokat) a végleges döntés előtt, akkor bizonyára tisztább fejjel gondolhatjuk végig a szempontjainkat.

Olykor persze előfordul, hogy utólag látjuk meg, hogy másik irányba kellett volna indulnunk. Érdemes azonban tudatosítani, hogy ettől nem leszünk kevesebbek. Bármilyen döntést is hozunk, az is az út része lesz, és a megélt tapasztalattal mindenképpen gazdagabbak leszünk. És ne feledjük: a legtöbb esetben a későbbiekben módosíthatunk a választásunkon.

Sportolj ELTE GTK!

Bemutatkozik a BEAC

A Budapesti Egyetem Atlétikai Club (BEAC), amely az ELTE sportegyesületeként 1898-ban alakult, több mint egy egyszerű atlétikai klub; ez egy közösség, amely a sport és az egyetemi élmények szeretete révén hozza össze az egyetemistákat. A BEAC több mint 40 sportággal és 21 szakosztállyal várja azokat, akik mozogni, edzeni, kikapcsolódni vagy akár versenyezni szeretnének.

A BEAC kétféle módon biztosít nektek lehetőséget a sportolásra: egyrészt mindenkit vár egész napos edzéseire, foglalkozásaira, másrészt kredites sportolási lehetőségek közül is választhattok a Neptunban.

SPORTOLJATOK A BEAC-BAN!

A BEAC nem kredites edzésein bárki részt vehet, így akár már gimnáziumi éveitek alatt is csatlakozhattok az edzésekhez. Az órákat a ELTE sportösztöndíjas hallgatói, valamint a BEAC szakképzett edzői tartják.

A sportág kiválasztásában segítségetekre van a BEAC honlapja (https://www.beac.hu/), ahol edzésidőpontokat, helyszíneket és a tagsági árat is megtaláljátok. A jegyeket és bérleteket szintén itt tudjátok megvásárolni online, a regisztrációt követően.

SPORTÁGAK

• Fitnesz és életmód: Funkcionális tréningköredzés, saját testsúlyos edzés

• Harcművészet: Boksz, jiu-jitsu, karate, kick-boksz, kung fu, muay-thai

• Labdás csapatsportok: Futsal, kézilabda, kispályás labdarúgás, kosárlabda, labdarúgás, röplabda, vízilabda

• Erő, állóképességi sportok: Atlétika, futás, kerékpár, triatlon, úszás

• Ütős sportok: Asztaltenisz, tollaslabda

• Szabadtéri sportok: Kajak-kenu, SUP, tájfutás, természetjárás

• Zenés-táncos sportok: Aerobik, argentin tangó, cheerleading, hastánc, hip-hop, modernctánc

• További sportok: Aerial Hammock&Silk, aerial hoop, balance, darts, falmászás, hajózási ismeretek, jóga, polefitness, sakk, spinning, vívás

MOZGÁS KREDITÉRT!

ELTE-s éveitek alatt választható testneveléskurzusokat is felvehettek a Neptunon keresztül a VTN kóddal. Itt viszont figyelnetek kell, mert nincs mindegyik sportág meghirdetve kredites tárgyként. Összesen több mint 40 sportág közül választhattok. A hagyományos opciók mellett olyan különlegességekkel is várnak benneteket, mint a SUP, polefitness, aerial hoop, aerial Hammock&Silk, cheerleading, vagy a hajózási ismeretek.

BEAC RENDEZVÉNYEK

Az egyetemi éveitek alatt számos BEAC-os sportrendezvényen vehettek részt. Először a ELTE GTK Gólyatáborában találkozhatsz velük, a Gólyatábori Sportnapok kampány keretében. A szemeszter elindultával tartják nyílt napjainkat, az ELTE Sport7-en. Itt ingyenesen tudjátok kipróbálni a összes sportágukat, hogy biztosan megtaláljátok a számotokra megfelelő edzést.

Az 5vös5km jelenleg az ELTE legnagyobb jótékonysági futóversenye, ami minden évben a Lágymányosi Campuson kerül megrendezésre. A Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának rendszeres résztvevői, rajtuk keresztül ti is részesei lehettek Közép-Európa egyik legnagyobb egyetemista „Olimpiájának”. Rendszeresen tartanak kari és kollégiumi sportnapokat is, az egészséges életmódot támogatva. Ezeken kívül még számos sportprogram vár Benneteket az egész év folyamán.

KÖZÖSSÉG

Ne maradjatok le a legfrissebb sporthírekről, válogassatok sportágaik közül, vásároljátok meg online bérleteiteket vagy a BEAC-os pólóitokat a BEAC weboldalán. Kövessétek őket Facebook és Instagram oldalaikon is, ahol nyereményjátékokkal, sportos tartalmakkal és életmód tanácsokkal is várnak titeket!

Az önállósodás mesterfoka

©Szabó Jázmin

Milyen lesz elköltözni otthonról?

Saját tapasztalatból is tudom, hogy a gimnázium utolsó évében minden családban felmerül legalább egyszer a kérdés, hogy hol fog a végzős diák továbbtanulni? Be fog járni a nagyvárosba tömegközlekedéssel? Élvezi még az otthon melegét és könnyebbségét, a többire pedig ráér majd a diploma megszerzése után? Vagy épp ellenkezőleg, vakmerő lesz, és elköltözik az ország másik végébe, ahol egyedül akarja megoldani a problémáit, bizonyítani, felfedezni önmagát? Ez a döntés persze sorsfordító és az egész családdinamikára kihat, azonban íme pár tanács, amely segít felkészülni az újdonságokra.

Elsőként leszögezném, hogy minden ember más és más, különböző élethelyzetekkel. Van, akiben már 14 évesen megszületik a gondolat, hogy önálló legyen és sokszor el is megy középiskolai kollégiumba, míg mások 25 évesen is úgy érzik, hogy inkább kihasználják szerencsés helyzetüket és gyűjtenek pénzt és tapasztalatot, mielőtt belevágnának a nagybetűs életbe.

PRO TIPP - 1

MINDEN KEZDET NEHÉZ, DE VALAHOGY VÁZOLD FEL A TERVEID!

Ha megszületett benned a gondolat, hogy kipróbáld magad az élet útvesztőjében, először beszéld meg a hozzád közelállókkal, családdal vagy barátokkal. Előbbi nem mindig megy egyszerűen, vannak olyan szülők, akik nehezen engedik el a kontrollt a gyermekük felett, de nem szabad hagyni magad, állj ki a véleményed mellett azzal, hogy szeretnéd megismerni önmagadat, bonyolult élethelyzeteket egyedül megoldani, és ez nem azt jelenti, hogy elveszítenek téged. Szülőként is nehéz feldolgozni kezdetekben a változást, hogy valaki, aki az eddigi 18 évben állandóan jelen volt, most már csak havonta kétszer jár haza, ezért te is légy empatikus és türelmes.

Készülj fel a beszélgetésre, mondd el a saját érveidet (akár a fentebbiekből is válogathatsz), és remélhetőleg miután kiadtad magadból a mondandód, ha nem is azonnal, de kis idővel támogató közeget fogsz találni a terveidhez. Ez már fél siker!

PRO TIPP - 2

A RETTEGETT FŐZÉS

ÉS ÉHENHALÁS VESZÉLYE

Bár elméletben mindenki tudja, sosem lehet elégszer hangsúlyozni: ha egyedül fogsz élni, neked kell gondoskodni magadról, és az elején senki nem tudja, mennyire sok idő tud elmenni főzéssel és háztartásvezetéssel.

Előre keress könnyen elkészíthető recepteket, esetleg, ha eddig nem tetted, gyakorold otthon a főzést kicsit, akár arra az esetre is, hogy egy rosszabb napon a kedvenc ebédedet meg tudd csinálni magadnak.

PRO TIPP - 3

OKÉ, FELVETTEK, DE HOL FOGOK LAKNI?

Az egyetemeken nagyon jó lehetőség az önállósodásra a kollégium, nem mellesleg a legolcsóbb lakhatási alternatíva fiataloknak. Mindenképp tájékozódj az ilyesfajta lehetőségekről (nem kell messzire menned, csupán lapozni párat ebben a magazinban.) Azonban érdemes átgondolni, hogy te bírsz-e mentálisan kollégiumban lakni? Más emberekkel egy szobában aludni? Mennyire vagy szociális és alkalmazkodó?

A kollégium igazából annyiban különbözik az otthonlakástól, hogy nem a családod vesz körül a szabad óráid minden percében, hanem a szintén egyetemista kortársaid. Ettől függetlenül nem eltántorítani akarlak, a kollégium szerintem az egyetemi lét velejárója és egyik legszebb része. Ha úgy érzed a kollégium egyáltalán nem a te világod, érdemes a környezetedben / iskoládban érdeklődni és kérdezgetni, hogy ki hova megy továbbtanulni. Ha valakivel egy városba tervezel költözni, szóba jöhet a közös lakásbérlés lehetősége, amely jóval olcsóbb alternatíva, ráadásul Budapesten sok többszobás kiadó lakást lehet találni közvetlenül a felvételi ponthatárok kihirdetése után. Érdemes akár ingatlanokkal foglalkozó szakember segítségét is kérni, hiszen ők olyan lakásokra is rálátnak adatbázison keresztül, amik nyilvánosan az interneten nincsenek hirdetve.

PRO TIPP - 4

RÉGI ÉS ÚJ ISMERETTSÉGEK, BARÁTSÁGOK

Arra is fel kell készülnöd, hogyha magadban, mindenfajta ismerettség nélkül költözöl egy új városba, az első időszakban sokat leszel egyedül. A gimis barátságok egy része megszakad amikor a két ember külön utakon folytatja tovább, hiszen addig a kapcsolat alapja az volt, hogy négy vagy akár több évig az iskolai napok jelentős részében egymás társaságában voltak akaratukon kívül is. Találjátok ki, hogyan lehet ápolni a régi barátságokat, bizonyos rendszerességű személyes találkozókat vagy videóhívásokat is megbeszélhettek előre. Azonban légy nyitott az új kapcsolatokra az egyetem nyújtotta lehetőségeken belül és kívül egyaránt. Az ismerkedés egyik nagyon jó színhelye lehet egy új csapatsport kipróbálása (az ELTE berkein belüli sportolásról ebben a magazinban is találsz tájékoztatást).

PRO TIPP - 5

AZ UTOLSÓ SIMÍTÁSOK, ÉS INDUL A KALAND!

A felvételi ponthatárok kihirdetése után rohamos tempóban történnek az események, lakhatás keresése, költözés kitalálása logisztikai szempontból (ki fogja elvinni a cuccaid, autóval vagy vonattal, melyik napon stb.) azonban szánj rá pár napot, hogy számot vess, mire van valójában szükséged. Többféle lista kering az interneten melyeket általában kollégistáknak szánnak külön olyan alponttal, hogy mit ne vigyél magaddal semmiképpen sem, ezeket albérletben lakóként is bátran lehet használni. Kezdd el időben a pakolást és ezzel együtt a mentális felkészülést is az önálló életedre. Bízz bennünk, milliónyi sorstársadban, akik mind voltunk már ebben a helyzetben, szuper élmények várnak rád (meg persze sok nehézség, de ezekkel elég akkor szembesülni, amikor már benne vagy a slamasztikában).

Végezetül pedig egy kis érdekesség

Egy kutatás szerint a fiatalok 71,4%-a kér háztartási tippeket a szüleitől. Azaz nem te leszel az első és utolsó, aki fel fog hívni valakit a bolt közepén állva, hogy mivel is lehet kiszedni a paradicsomfoltot a fehér pólóból (de ha eddig eljutottál a cikkben már nem kell felhívnod senkit mert elárulom: nekem a marhaepeszappan vált be a leginkább)!

Kollégiumi élet az ELTE-n

Általában, mikor valaki visszaemlékezik az egyetemi élet szépségeire, az egyik kihagyhatatlan pont mindig a kollégiumban eltöltött ideje. Ez nem ok nélkül hagy nyomot olyan sok ember életében. Ismerkedj meg az ELTE kollégiumaival, és tudd meg, hogy miért is érdemes az egyetemi éveidet kollégistaként tölteni.

MIÉRT GYERE KOLLÉGIUMBA?

Aki vidékről érkezik az ELTE-re, annak nyilván majdnem elengedhetetlen, vagy legalábbis sokkal kényelmesebb, Budapesten találni lakhatást. Fővárosiként is sokan egyetem alatt szeretnének függetlenedni és kipróbálni milyen egyedül élni.

Egy budapesti lakás bérlése viszont rengeteg nehézséggel és nem másodsorban költséggel jár, de még ezzel együtt is sok esetben az egyetemtől távol eső helyeket sikerül csak találni.

Erre a problémára nyújtanak tökéletes megoldást az ELTE kollégiumai: egy lakás árának töredékéért, általában kiváló elhelyezkedéssel, az egyetemhez közel biztosítanak lakhatási lehetőséget. És ha ez még nem lenne elég, egy feledhetetlen élménnyel is gazdagodhatsz az itt töltött időd alatt! Ez pedig főleg a kollégiumi társaidnak köszönhető.

Egy kollégiumban össze vagy zárva (jó értelemben) rengeteg hozzád hasonlóan gondolkodó és ambíciózus diákkal. Az ELTE-n pedig külön előny, hogy a kollégiumok nem egy bizonyos karhoz tartoznak, hanem teljesen vegyesen vannak bennük elhelyezve a hallgatók. Így, bár mindannyiótokat összeköt, hogy ELTE-s hallgatók vagytok, mégis találkozhattok más nézőpontokkal. A kollégium pedig kiváló táptalajt kínál ezen emberek megismerésére és életre szóló barátságok kötésére.

A kollégiumokban gyakran rendeznek különböző bulikat vagy egyéb közösségi eseményeket. Ezek közül vannak olyanok is, melyekre rendszeresen járnak külsős hallgatók is. Aki pedig nem bulizós típus, annak sincs félnivalója, ugyanis minden intézményben találhatóak közösségi terek, tanulószobák, melyek tökéletesek egy baráti beszélgetésre vagy akár arra, hogy a ZH előtti éjszaka megtanuljátok az egész féléves anyagot... Több koliban találhatóak továbbá klubbok, vagy öntevékeny körök, ahol a hasonló érdekeltségű emberek rendszeresen összejárnak, programokat rendeznek maguknak és hallgatótársaiknak. Ezek az egyik legjobb lehetőségek új emberek megismerésére és a kollégiumi életbe való beilleszkedésre is.

©Veres Máté
KÖZÖSSÉGI ÉLET

Egy másik nagy, hallgatókat összehozó tevékenység a sport. Természetesen erre is rengeteg lehetőség van. Bár kollégiumonként változóak az opciók, több helyen található focipálya, kosárlabdapálya, tornacsarnok vagy akár külön konditerem is, igen kedvezményes bérletárakkal. Ezen kívül, néhány intézményben az ELTE sportszervezete, a BEAC tart rendszeres aerobik órákat kreditért az ez iránt érdeklődőknek.

DB, KOLHÖK

Akik pedig mindezt lehetővé teszik (többek között) a minden kollégiumban működő Diákbizottsági tagok és a Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat tisztségviselői. Ezekbe a szervezetekbe bárki jelentkezhet, aki szeretné segíteni a hallgatótársai életét és szeretné hasznosan eltölteni a szabadidejét. A Diákbizottságok az egyes kolikkal közvetlen foglalkoznak: Programokat szerveznek, javaslatokat tesznek a lehetséges fejlesztésekre, kommunikálnak az egyetem vezetésével, képviselik a bentlakók érdekeit és felelősek azért, hogy senkit ne érhessen érdeksérelem. Ha pedig átfogóbban szeretnél foglalkozni a bentlakók érdekképviseletével, erre a KolHÖK ad lehetőséget, ami egy ernyőszervezet. Összefogja és segíti a Diákbizottságok munkáját és általánosságban foglalkozik a kollégiumok helyzetével az ELTE-n belül.

HOGYAN LEHETEK KOLIS?

Ha az előbbiektől megjött a kedved, hogy kollégista legyél, már csak az a kérdés, hogy hogyan is zajlik a jelentkezés és a bekerülés. A felvételi pontok kihirdetése után kezdődik a jelentkezési időszak. Az ügyintézést Neptunban lehet elindítani, ahol egy preferencia-sorrendet kell felállítani az intézmények között.

Az, hogy végül is hova fogsz kerülni, a pontjaid alapján dől el. A pontszámod rengeteg szempontból tevődik össze. Nyilvánvalóan sok pont jár az egyetemtől való távolságra, de bőven nem ez az egyetlen pontszerzési lehetőség. Figyelembe veszik a szociális nehézségeket is, ebbe a kategóriába tartoznak például: a különböző betegségek, eltartók jövedelme, nagycsalád stb. Jár pont a jó érettségi eredményekre vagy a felsőévesek esetében az egyetemi teljesítményükre és a különböző sportés tanulmányi versenyeken való részvételre és helyezésekre is.

Érdemes az ezeket igazoló papírokat minél hamarabb elkezdeni igényelni, hiszen sokszor körülményes a beszerzésük, valamint ilyenkor nagyon sokan érdeklődnek ezek iránt és ez meghosszabbíthatja a kiadásuk idejét.

Természetesen vannak népszerűbb és kevésbé népszerűbb kollégiumok is, így nem mindenki oda fog bekerülni, amit első helyen jelölt, vagy akár egyikbe sem. Ekkor sem kell elkeseredni, hiszen ezután kezdődik a jelentkezés az úgynevezett várólistára, amivel lehetőség nyílik az évközben felszabaduló helyekre beköltözni.

Egy rövid összefoglaló az ELTE kollégiumairól

AJTÓSI DÜRER SORI KOLLÉGIUM

Férőhely: 274 fő

Szobatípus: 2 ágyas

Fürdő: folyosón

Szolgáltatások: wifi, konditerem, aerobik, nyomtatás, klubbok, tanulószoba

GTK-tól való távolság: 18 perc tömegközlekedés

DAMJANICH UTCAI KOLLÉGIUM

Férőhely: 151 fő

Szobatípus: 9 ágyas apartman (3 db 3 ágyas szoba)

Fürdő: apartmanonként

Szolgáltatások: wifi, aerobik, mosás-szárítás, TVszoba, teaház

GTK-tól való távolság: 21 perc tömegközlekedés

ERDŐS PÁL KOLLÉGIUM

Férőhely: 828 fő

Szobatípus: 2 és 3 ágyas szobák

Fürdő: szobánként

Szolgáltatások: internet, konditerem, sportpálya, csocsóasztal, könyvtár, szabadtéri edzőpark, büfé

GTK-tól való távolság: 36 perc tömegközlekedés

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR KOLLÉGIUM

Férőhely: 1171 fő

Szobatípus: 2 és 3 ágyas szobák

Fürdő: szobánként

Szolgáltatások: internet, konditerem, csocsóés pingpongasztal, műfüves foci és kosárpálya, pinceklub, tűzrakóhely, könyvtár

GTK-tól való távolság: 28 perc tömegközlekedés

NÁNDORFEJÉRVÁRI ÚTI KOLLÉGIUM

Férőhely: 96 fő

Szobatípus: 3 ágyas szobák

Fürdő: folyosón

Szolgáltatások: internet, pingpongasztal, teljesen akadálymentesített, konditerem, szabadtéri sportpálya, közös helyiségek TV-vel

GTK-tól való távolság: 25 perc tömegközlekedés

VEZÉR ÚTI KOLLÉGIUM

Férőhely: 240 fő

Szobatípus: 2 és 3 ágyas szobák

Fürdő: folyosón

Szolgáltatások: internet, konditerem, teaház, nyomtatás, számítógépszoba, klubhelység

GTK-tól való távolság: 35 perc tömegközlekedés

MÁRTON ÁRON SZAKKOLLÉGIUM

Férőhely: 996 fő

Szobatípus: 2 ágyas szobák

Fürdő: szobában

Szolgáltatások: wifi, mosás, konditerem, sport-

Mesteres élet

az ELTE GTK falai között

Szeptemberben kezdődő mesterszakok? Az ELTE GTK-n szinte úgy éreztem, mintha rám szabták volna az összeset! Akár nappalis vagy részidős, teljesen igazodik az életvitelemhez, így munka mellett is simán elvégezhetem őket.

Ami a legjobb: tényleg rugalmas! Vannak például pénteki és szombati órák is, és eldönthetem, hogy reggel (8:30–10:00) vagy délután (16:30–18:00) szeretnék-e menni, ha nappalis vagyok. Még ha a meghirdetett időpont nem is passzol, akkor is hozzáférhetek a tantárgyak online könyveihez, jegyzeteihez, diáihoz és videóihoz. Így könnyen kombinálhatom a tanulást az életemmel, bárhol is legyek.

Ha valamiért az időzítés mégsem jó, a vizsgázásra is több lehetőségem van, hiszen a vizsgaidőszakban minden tárgyból legalább három alkalommal megpróbálhatom a vizsgát. Plusz, ha korábban már tanultam vagy dolgoztam az adott területen, akkor akár kredit elfogadással is teljesíthetem a tárgyat.

A szakdolgozat pedig valójában egy gyakorlati projektfeladat, ami komoly előnyt jelent a munkahelyemen is, hiszen valódi üzleti problémát kell megoldanom, egyetemi segítséggel. Így nem csak egy diplomát kapok, hanem konkrét, a munkában is hasznosítható eredmény születik. A mesterképzés időtartamát is én szabhatom meg. Az alapváltozat kétéves, ami a legtöbb hallgatónak ideális, de aki intenzívebben akar tanulni, az akár egy év alatt is teljesítheti. Másrészt, ha lassabban szeretném csinálni, akár három évre is széthúzhatom a tanulmányaimat.

A mesterszakokra 2025. február 15-ig tudtok jelentkezni a felvi.hu-n, és olyan szakok közül választhattok, mint a Vezetés és szervezés, Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás, Marketing, Pénzügy, Számvitel és MBA.

Személyesen is érdekel a dolog? Gyere el az egyik tájékoztató rendezvényünkre, és nézd meg magadnak, milyen az ELTE GTK közege!

Az időpontok:

• 2025. január 21. kedd

• 2025. január 29. szerda

• 2025. február 5. szerda

Ne felejts el regisztrálni!

A MESTERESEK HALLGATÓI

Az ELTE GTK HÖK szervezetét képezi a Bsc és az Msc Hallgató Közösség, amelyek a Hallgatói Önkormányzat „közösségi tereként” funkcionálnak – céljuk a kari közösségért tenni akaró hallgatók összefogása, a különböző bizottságokban való tevékenység megszervezése, és a HÖK által életre hívott rendezvények (mint a kari bulik, vagy éppen a Gólyatábor) gyakorlati lebonyolítása.

A Bizottság kiemelten fontosnak tartja a közösségépítést, ezért a szemeszterek kezdetén integrációs programokat szerveznek, mint például a Gólyatábort és a Gólyaheteket, amelyek során új hallgatók csatlakozhatnak csoportvezetőként vagy szervezőként. A szorgalmi időszakban sem engedik, hogy a mesterszakos hallgatók unatkozzanak; projektalapú működésük révén számos programot szerveznek, amelyek lebonyolításában tagjaik aktívan részt vesznek, a koordinátorok irányítása mellett. Három vezető (Tanulmányi vezető, Programokért felelős vezető és Adminisztratív vezető) segíti a koordinátorokat, hogy minden gördülékenyen megvalósulhasson. Közösségük összetartására belső csapatépítő programokat is szerveznek. 2023 tavaszán például bowlingoztak, nyáron a Gólyatábori képzések után sárkányhajóztak és bográcsoztak, míg decemberben egy szabadulószobás est keretében ismerkedtek meg az új tagjaikkal. 2024-ben a Keresztféléves Gólyahét izgalmait lézerharccal zárhatták le. Emellett bizottság kezdetektől támogatja a mesterszakos hallgatók kezdeményezéseit. 2023 márciusa óta gondozásuk alatt működik az ELTE GTK „Segítsük egymást” Discord szerver, amely már közel két éve nyújt támogatást és értékes információkat a kar mesterszakos hallgatóinak, akik közös erővel teszik hasznossá ezt a platformot.

Az Msc Hallgatói Közösségbe te is beléphetsz! Az ELTE GTK HÖK minden félévben szervez infóesteket és tagfelvételt a leendő tagoknak. Csatlakozz az ELTE GTK HÖK MSc közösségéhez, és légy részese az egyetemi élet legizgalmasabb pillanatainak!

Ha szeretsz eseményeket szervezni, hallgatótársaidat képviselni, ha mesterszakos hallgatóként keresed a közösséged, valamint szeretnéd újra átélni a Gólyatáborok varázsát, akkor itt a helyed!

MSC PROGRAMOK

Az ELTE GTK HÖK már számtalan programot szervezett a mesteres hallgatóinknak.

Néhány esemény, a teljesség igénye nélkül:

ELTE GTK HÖK Sítábor

• MesterEst: Msc Szakos Találkozók és Kvízestek

• Bsc&Msc Sörpong Bajnokságok

• ELTE GTK HÖK Kertmozi

• ELTE GTK HÖK Bsc&Msc Gólyatalik

Gólyatábor – külön mesteres csapatokkal

• Gólyabál - alap és mesterszakos gólyáknak

• Kocsmasport Olimpia

• ELTE GTK HÖK Bulgáriai nyaralás

És még sok más közösségi programmal várunk Titeket, kedves leendő mesteres Gólyák!

Mi a Gólya szuperképességed?

©Kelenik Nóra

Az új kezdetek félelmetesnek tűnhetnek (és egyben ugyanannyira izgalmasnak), ám tudat alatt mindannyiunkban egy igazi túlélő van elrejtve, aki bármit megtenne, hogy az új környezetben remekeljen. Ilyenkor olyan ,,szupererők” törhetnek felszínre, amikre talán nem is gondolnánk, milyen hasznosak lehetnek a ,,túléléshez” egy ismeretlen helyzetben.

Töltsd ki a tesztet, és tudd meg, mi a te (akár rejtett) Gólya szuperképességed, ami átsegít majd az első éven!

1. Hogyan állsz a tanuló session-ökhöz?

a. Általában van egy stratégiám, hogy maximális hatékonysággal dolgozzak.

b. Szeretek csoportosan tanulni; sokkal szórakoztatóbb!

c. Leggyakrabban az utolsó pillanatban kezdek tanulni.

d. Hetekkel előre megtervezem a tanulási időbeosztásomat.

2. Mi a preferált módszered a barátok szerzésére?

a. Bemutatkozom, és felajánlom, hogy segítek nekik bármiben.

b. Mindenkivel elbeszélgetek a környezetemben, és akivel klikkelek, azokkal tartom szorosabban is a kapcsolatot.

c. Várok a megfelelő pillanatra, mielőtt megszólítanék valakit, nem akarok alkalmatlankodni.

d. Van egy listám a klubokról és eseményekről, amiken szeretnék részt venni, hogy hozzám hasonló embereket ismerhessek meg.

3. Hogyan kezeled a határidőket?

a. Felbontom a feladatokat kezelhető részfeladatokra, és időben elkezdem a munkát.

b. Rendszeresen összeülünk a barátaimmal, hogy támogassuk egymást a tanulásban.

c. Legjobban a nyomás alatt dolgozom, szóval az utolsó pillanatra hagyom a dolgokat.

d. Részletes naptárt készítek a határidőkkel és feladatokkal, hogy biztos ne csússzak el.

4. Mit teszel, ha úgy érzed, hogy túlterhelt vagy?

a. Keresek olyan lehetséges alternatívákat a problémáim megoldására, amik megkönnyítik a dolgokat.

b. Felhívom a barátaimat, hogy támogassanak és eltereljék a figyelmemet.

c. Csak átvészelem a helyzetet valahogy, és bízom a legjobbakban.

d. Próbálok hátralépni egyet, és újra gondolom a prioritásaimat.

5. Hogyan választod ki az óráidat?

a. A legrelevánsabbakat választom, amelyek illeszkednek az időbeosztásomba.

b. Az ismerősök ajánlása alapján választok.

c. Akármi jöhet, ami érdekesnek tűnik, vagy ami marad.

d. A hosszútávú céljaim szerint szeretem megtervezni a tantárgyaimat.

6. Mi a véleményed a csoportos projektekről?

a. Gyakran átveszem a vezetést, és irányítom a csapatot.

b. Szeretek együttműködni, és új ismeretségeket szerezni közben.

c. Kiveszem a részem, de nem én fogom elsőként leadni a megoldásom.

d. A rám eső részhez mindent megtervezek, és világosan kijelölöm a feladatokat.

7. Hogyan készülsz egy nagy eseményre/bulira?

a. Megtalálom a lehető leggyorsabb módját, hogy elkészüljek, nem akarom ezzel húzni az időt.

b. Áthívok néhány embert, hogy közösen hangolódjunk.

c. Az utolsó pillanatban dobok össze valami outfitet.

d. Gondosan megtervezem az öltözetem és a programomat.

8. Hogyan töltöd leggyakrabban a szabadidődet?

a. Új hobbikat keresek, hogy színesítsem az életem.

b. Szocializálódom és programokra járok.

c. Beérem magam a házi feladatokkal vagy egyéb teendőkkel.

d. Rendszerezem a tennivalóimat és új célokat tűzök ki.

9. Hogyan kezeled a nehezebb tantárgyakat?

a. Praktikus forrásokat és trükköket keresek, hogy leegyszerűsítsem magamnak az anyagot.

b. Tanulócsoportokat alkotok, hogy megosszam az ötleteimet, vagy éppen én fordulok valakihez tanácsért.

c. Az utolsó pillanatban mindent beleadok, és tüzetesen mindent átnézek, hogy tudásomhoz mérten legjobban megértsem.

d. Részletes tanulmányi útmutatókat készítek jó előre, feljegyzem az órán tanárok által ajánlott forrásokat is.

10. Hogyan találsz egyensúlyt az iskola és a szociális élet között?

a. Idő-menedzselek, hogy mindent be tudjak illeszteni, akkor is, ha ez azzal jár, hogy kevés én-időm marad.

b. A szociális eseményeket prioritásként kezelem, de a tanulmányokat is próbálom nem elhanyagolni.

c. A szociális élet sokszor átveszi a hatalmat, a sulit jobban elhanyagolom, amíg pánikba nem esem.

d. A szükséges tanulási időt előre megtervezem a szociális életem köré.

11. Hogyan tekintesz a kihívásokra?

a. Lehetőségként tekintek rájuk, hogy új dolgokban mélyüljek el.

b. Úgy veszem őket, mint egy lehetőséget arra, hogy közös élményekre tegyek szert másokkal.

c. Stresszként élem meg őket, az jár a fejemben, mennyire tudok majd jól teljesíteni, de általában jó hatással van rám ez a drukk.

d. Önfejlesztő feladatként tekintek rájuk, amelyek kellő tervezéssel és stratégiával könnyen abszolválhatók.

12. Mi motivál legjobban a tanulásra?

a. Hogy a lehető leggyorsabban és hatékonyabban elsajátítsam, amit muszáj, hogy aztán azzal tölthessem az időm, amivel szeretném.

b. Hogyha látom, hogy a körülöttem lévők is tanulnak, vagy esetleg valaki mással együtt tanulok.

c. Számomra a legjobb motiváció az időszűke; teher alatt nő a pálma!

d. Az ambícióim és jövőbeli terveim.

AZ EREDMÉNY ÉS KIÉRTÉKELÉS

Itt az ideje megtudni, mi a ,,szupererőd”. Számold össze, melyik betűjelű válaszra esett legtöbbször a választásod, és olvass tovább! Ha esetleg egy betűt ugyanannyiszor választottál, mint egy másikat, akkor akár több ,,képesség” is lakozik benned.

A legtöbb válaszod ,,a”:

Te vagy a Praktikus Rövidítő! Mindig megtalálod a módot a maximális hatékonyság elérésére, és valószínűleg úgy ismered majd a kampuszt, mint a tenyeredet! Erősséged, hogy kiválóan mérlegelsz, így sok mindent be tudsz sűríteni a mindennapjaidba.

A legtöbb válaszod ,,b”:

13. Hogyan kezeled a kudarcokat?

a. Tanulok belőlük, és legközelebb jobban próbálkozom.

b. Nehezen élem meg őket, de túllépek rajtuk.

c. Sokáig nyomasztanak, és sosem felejtem el őket igazán.

d. Teljesen összeomlok.

14. Milyen érzések vannak benned a tanév kezdetén az évvel kapcsolatban?

a. Izgatott vagyok, alig várom, hogy minél több dolgot tanuljak!

b. Várom, hogy újra találkozzak a barátaimmal (vagy új diáktársaimmal) és emlékeket szerezzek.

c. Kicsit szorongok, de úgy érzem készen állok a kihívásokra.

d. Magabiztos vagyok, és részletes tervvel vágok neki az új tanévnek.

Te vagy a Társasági Pillangó! A szociális helyzetekben virágzol, és élvezed az új emberekkel való kapcsolódást. Sose hagynál ki egy lehetőséget egy jó bulira vagy közösségi eseményre, és könnyen építesz ki kapcsolatokat.

A legtöbb válaszod ,,c”:

Te vagy az Utolsó Pillanatban Harcoló! A nagy nyomás alatt teljesítesz jól, és az utolsó pillanatban tudod csak igazán összekapni magad. Az, hogy még így is fel tudsz készülni, lenyűgöző, még ha ez stresszel is jár. Különös előnyöket jelenthet ez az erősséged sűrűbb ZH időszakokban.

A legtöbb válaszod ,,d”:

Te vagy a Tervező Király/Királynő! Szervezett és módszeres vagy, mindig előretervezed az életed minden aspektusát. A stratégiai gondolkodásod segít a sikerben, és a barátaid sokszor kérnek tőled segítséget, ha le vannak maradva. Mindig egy lépéssel előrébb jársz, és kevés dolog ér váratlanul.

Egy Gólya útja

Gólyatali

Gólyatali

Gólyatábor

Gólyabál

Gólyatábor

Gólyatali

Gólyatábor

Gólyahét

Gólyahét

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.