20 18
Institute of Business Economics Gazdálkodástudományi Intézet
ALAPSZAKOK ⊲ Nemzetközi gazdálkodás ⊲ Kereskedelem és marketing ⊲ Gazdálkodás és menedzsment ⊲ Pénzügy és számvitel ⊲ Műszaki menedzser
TUDJUK, KI VAGY ÉS MIT AKARSZ! MESTERSZAKOK ⊲ Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás ⊲ Pénzügy ⊲ Számvitel ⊲ Marketing ⊲ Vezetés és szervezés ⊲ MBA
A SIKER KÖVETKEZMÉNY. KELL HOZZÁ: TEKINTÉLYES EGYETEM, MODERN OKTATÁS...
ELTE Institute of Business Economics
Eötvös Loránd Tudományegyetem Gazdálkodástudományi Intézet
A GAZDASÁGTUDOMÁNYI KÉPZÉSEK VONZZÁK A LEGTÖBB FELSŐOKTATÁSI HALLGATÓT, TALÁN AZÉRT IS, MERT AZ EGYIK LEGTÖBB TUDOMÁNYTERÜLETET MEGJELENÍTŐ, IGEN SZÍNES KÉPZÉSI TERÜLETRŐL VAN SZÓ. A KÖZGAZDASÁGI ÉS ÜZLETI TERÜLETEK MELLETT MEGJELENIK ITT A PSZICHOLÓGIA, A JOG, A KOMMUNIKÁCIÓ, A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK, DE MÉG A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK ÉS AZ INFORMATIKA IS. SZÁMOS OLYAN TERÜLET, AMELYEK TEKINTETÉBEN AZ ELTE MA AZ ORSZÁG VEZETŐ KÉPZŐHELYE. Tudatos egyetemi stratégiai döntés eredménye, hogy – a többi kart kiegészítve a Gazdálkodástudományi Intézettel – az ELTE az immáron négy alap- és hat mesterszakával az egyik legszélesebb hazai képzési csomagot kínálja már az üzleti és menedzsment területeken is.
A GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI INTÉZET OKTATÁSI TERÜLETEIT NÉGY TANSZÉKE FEDI LE ⊲ Pénzügy és Számvitel Tanszék / Department of Finance and Accounting ⊲ Összehasonlító Gazdaságtan Tanszék / Department of Comparative Economics ⊲ Menedzsment és Üzleti Jog Tanszék / Department of Management and Business Law ⊲ Érveléselmélet és Marketing Tanszék / Department of Argumentation Theories and Marketing
EZEKET EGÉSZÍTI KI A TÖBBI KAR TOVÁBBI – ÖSSZESEN 33 KÜLÖNBÖZŐ – TANTÁRGYA
...ÉS TE.
⊲ A Társadalomtudományi Kar végzi az elméleti közgazdasági oktatást, továbbá a nemzetközi gazdaságtan területén hirdet meg tantárgyakat. E kar az alapszakokon két társadalomtudományi blokkot is kínál. ⊲ A Pedagógiai és Pszichológiai Kar a gazdaságpszichológia tantárgy mellett a vezetés és szervezés mesterszakon vezetés- és szervezetpszichológia és humánmenedzsment specializációkkal képviselteti magát. ⊲ Az Informatikai Kar informatikai blokk tárgyait oktatja, valamint a műszaki menedzser képzés meghatározó részét képviseli. ⊲ A Természettudományi Kar tartja az alapszintű matematika kurzusokat, illetve a pénzügy mesterszakon futó pénzügy-matematika specializáció is hozzájuk tartozik. E kar foglalkoztatja a műszaki menedzser szak oktatóinak jelentős részét is. ⊲ A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar társadalmi felelősségvállalás címmel minden gazdálkodástudományi alapszakosnak kötelező tantárgyat oktat. ⊲ Az Állam- és Jogtudományi Kar a jogi választható tantárgyak kínálatát bővíti. 01
Jogi közlemény Jelen tájékoztató a 2018/2019. tanév őszi félévében várhatóan meghirdetésre kerülő alap- és mesterképzéseinkhez tervezett részletekről szól. Induló szakjainkkal, valamint azok egyes részleteivel kapcsolatosan az országos és intézményen belüli döntési folyamatok még nem zárultak le. E tájékoztató csak a fontosabb feltételekre terjed ki, végleges és részletes tájékoztatást az Oktatási Hivatal felvi.hu webes felületén, valamint gti.elte.hu honlapon keresztül adunk. Minderre tekintettel az e tájékoztatóban foglaltakkal kapcsolatosan az ELTE a változtatás jogát fenntartja.
10
Az Institute of Business Economics / Gazdálkodástudományi Intézet kiadványa
2018
Alapszakok – a jó kezdéshez
04-05 LEGNÉPSZERŰBB SZAKOK A LEGNÉPSZERŰBB EGYETEMEN
24
Mesterszakok – tudjuk, ki vagy és mit akarsz!
Ma Magyarországon a felmérések szerint a legnépszerűbbek a gazdasági képzések – az ország legjobb egyeteme pedig 2018-ban is az ELTE maradt. A legkeresettebb szak egy vezető egyetemen: kell ennél jobb párosítás?
Sikerünk titka, hogy a szokásos egyetemi szolgáltatásokat szokatlanul jó és korszerű formában tesszük elérhetővé számodra
16-17
Rólunk mondtátok – A GTI az ELTEFeszten
EMELNI AZ ÁLTALÁNOS GAZDASÁGI ALAPMŰVELTSÉGET
Interjú a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium igazgatójával, Csapodi Zoltánnal
18-19
ITTHON VAGY KÜLFÖLDÖN? Molnár Katalinnal, a Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium igazgatójával a hazai és külföldi tanulási lehetőségekről, előnyökről és hátrányokról beszélgettünk
20-21 A GYEREKEKET EGYRE INKÁBB MOTIVÁLJÁK A VERSENYKÉPES, JÓL KERESŐ SZAKMÁK Salga Imre, az Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium igazgatója válaszolt kérdéseinkre
62
Sport és az ELTE: végtelen lehetőségek
Októberi kerekasztal beszélgetésünkön különböző területekről érkező, végzett hallgatók meséltek egyetemi éveikről, az álláskeresésről, elhelyezkedésről és szakmai tapasztalataikról
36
22-23 LEENDŐ HALLGATÓINK MONDTÁK
Az ELTEfeszt résztvevőit kérdeztük arról, hogy fogadták Intézetünk bemutatkozását és milyen továbbtanulási elképzelésekkel, tervekkel érkeztek
24-31 MESTERSZAKOK – TUDJUK, KI VAGY ÉS MIT AKARSZ!
Szeretnéd megtalálni a számodra legmegfelelőbb mesterképzést? Segítünk! Ismerd meg mesterszakjainkat és MBA képzésünket!
„AZ ÁLLANDÓ RUGALMASSÁG KÉRDÉSE KULCS LESZ A JÖVŐBEN”
Bársony Katalin a Deutsche Bank regionális HR vezetője a friss diplomásokat érintő legfontosabb kérdésekről
37
ALAPSZAKOK A JÓ KEZDÉSHEZ
Ismerj meg új dolgokat, válaszd ki, hogy mi a leginkább neked való! Állítsd össze a saját tanterved! Részletes tájékoztató alapszakjainkról
52
34-35 ELTEFESZT KEREKASZTAL
08-09 AZ ELTE – NEMZETKÖZI EGYETEM BUDAPEST SZÍVÉBEN
10-15
38
Egy jó gazdasági szakkal most elérheted
06-07 INSTITUTE OF FUTURE EDUCATION
A mi nemzetközi kapcsolatrendszerünk a tiéd is – külföldi hallgatókkal tanulhatsz együtt, vagy részt vehetsz külföldi részképzéseken
Szeretnéd, ha ők tanítanának?
32-33 KIEMELKEDŐEN MAGAS JÖVEDELEMRE, BIZTOS KARRIERRE VÁGYSZ?
„TISZTESSÉGESEN FELKÉSZÜLTEM ÉS A LEGJOBBAT FOGOM KIHOZNI MAGAMBÓL”
Kövesdy Tamás a Develor trénere és tanácsadója osztja meg velünk tanácsait, hogy a lehető legjobb formánkat hozhassuk egy állásinterjún
38-51 SZERETNÉD, HA ŐK OKTATNÁNAK?
Az ELTE GTI-n különösen büszkék vagyunk magas szintű oktatói csapatunkra – ismerd meg azokat a tanárokat, akik majd tanítani fognak
52-53 A GTI AZ ELTEFESZTEN
Intézetünk bemutatkozása az ELTE októberi, nagyszabású rendezvényén
54-55 AZ ELTE MAGA A SOKSZÍNŰSÉG
Ami nincs az ELTE-n, az nem is létezik
56-57 MODERN KORI FÜGGŐSÉGEK Interjú Dr. Demetrovics Zsolttal az ELTE Pedagógiai és Pszichológia Kar dékánjával, a Pszichológiai Intézet igazgatójával
58-59 „A NYELVTANULÁS KÉTSÉG KÍVÜL JÓ BEFEKTETÉS” Beszélgetés Dr. Hamar Imre professzorral az ELTE BTK Kínai Tanszékének vezetőjével, a Konfuciusz Intézet igazgatójával
60-61 SPORT & ELTE: MERRE, MIT ÉS HOGYAN
Gömör Ivánnal, az ELTE Sport Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk
62-63 SPORTKÍNÁLAT EGYETEMÜNKÖN
ELTE sportkurzusok és egyetemi sportélet
64
NYÍLT NAPOK
Impresszum
ELTE BE Az ELTE Gazdálkodástudományi Intézet kiadványa Felelős kiadó: Dr. Ormos Mihály mb. intézetigazgató Grafikai terv és koncepció: Áprili Zoltán Orlando Stúdió Kft. 2040 Budaörs, Gervay Mihály u. 1. Nyomdai előkészítés: Rózsa 44 Bt. Kapcsolat: gti.elte.hu facebook.com/eltegti info@gti.elte.hu
A LEGNÉPSZERŰBB SZAKOK A LEGNÉPSZERŰBB EGYETEMEN! ÜNNEPELJÜK MAJD EGYÜTT A 100. ÉVET! 1920-BAN AZ ELTE JOGELŐDJÉN, A BUDAPESTI TUDOMÁNYEGYETEMEN JÖTT LÉTRE A KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR, AMELY ÍGY MAGYARORSZÁGON AZ ELSŐ, KIMONDOTTAN ERRE A TERÜLETRE SZAKOSODOTT, ÖNÁLLÓ INTÉZMÉNY LETT. Ma a legnépszerűbbek a gazdasági képzések, a felvi.hu adatai szerint 2017-ben 27 ezren jelentkeztek a gazdaságtudományi képzési területre, 20 ezren első helyen. Úgy tűnik, hogy még ez sem elég. Az Oktatási Hivatal által kiadott diplomás pályakövetési rendszer legutóbbi kutatási eredményei szerint a különböző szakterületek között a gazdaságtudományi területen végzettek havi átlagjövedelme a legmagasabb a nők között, a férfiak esetén pedig – az informatikusok mögött – a második. A HVG Diploma 2017 rangsora szerint az Eötvös Loránd Tudományegyetem ismét az ország legjobb egyeteme.
#APARATLANPAROS A legkeresettebb szak egy vezető egyetemen: van ennél jobb párosítás? Az ELTE a világ kiemelten jegyzett egyeteme, a nemzetközi és a hazai felsőoktatási rangsorokban általában a legmagasabban rangsorolt magyar intézmény. A világon több mint 20 000 egyetem és főiskola van. Az ELTE az elitegyetemek legjobb 2-3%-ába tartozik. A Best Global Universities a világ legjobb ezer egyetemét rangsorolja. A 2017-es lista alapján a magyar egyetemek között az ELTE az 1., Európában a 219., a világrangsorban az 505. helyen szerepel. A Center for World University Rankings listáján, amely az oktatás minősége, a végzett hallgatók elhelyezkedése, az oktatók kiválósága és különböző tudományos mérőszámok alapján készül, az ELTE – ismét a lista legjobb magyar felsősoktatási intézményeként – a 488. helyen szerepel. HA MINKET VÁLASZTASZ, EGY TEKINTÉLYES EGYETEM MODERN KÉPZÉSÉN TANULHATSZ ÉS FEJLŐDHETSZ, RÁADÁSUL DIPLOMÁDAT ITTHON ÉS KÜLFÖLDÖN IS ELISMERIK.
Az ELTE vezető pozíciója megingathatatlan A felvi.hu adatai szerint a 2017-es általános felvételi eljárás során ismét az ELTE-re jelentkeztek a legtöbben: több mint 21 ezren. A felvettek számát tekintve is az ELTE az ország legnagyobb egyeteme.
TESTRESZABHATÓSÁG
TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS
Gyorsan változó világunkban a magasan képzett munkaerő iránti igény hatalmas, de az emberek jellemzően sokkal tovább is tanulnak, mint korábban. Mégsem kell már fiatalon életre szólóan döntened, hagyni kell, hogy előbb új területeket ismerhess meg, és megtaláld azt, ami igazán neked való. Fontosnak tartjuk, hogy minél több választási és változtatási lehetőséget kínáljunk a számodra.
Az üzleti világban is kiemelten foglalkozni kell a társadalmi felelősségvállalás legégetőbb problémáival. Külön kötelező tantárgyat hallgathatsz – a gazdasági szakok közül az országban elsőként – az ELTE Gyógypedagógia Karával együttműködve, hogy megismertessen a megváltozott munkaképességű munkavállalók sikeres integrációjának alapvető kérdéseivel, jó gyakorlataival. Ezzel a problémával munkavállalóként is találkozni fogsz, tehát már az egyetemi évek alatt foglalkoznod kell vele. Ne feledd, sikeredből adni kell másoknak is!
1
BARÁTSÁGOSSÁG Egy egyetemnek a hallgatókról kell szólnia, ahol az oktatók állnak a hallgatók szolgálatában. Alapvető fontosságú a nyugalom, az oktatók-hallgatók közötti barátságos együttműködés. Az egyetemi, kollégiumi élet során a hallgatók között életre szóló barátságok is köttetnek, szerelmek születnek, a közös tanulmányok, szórakozás és együttélés a legkülönfélébb embereket is közelebb hozza egymáshoz. Megújult képzésünkön belül külön hangsúlyt helyezünk arra, hogy egyetemi éveid során ne csak tanulj, de teljes életet is élhess.
2
8
NEMZETKÖZISÉG
INSTITUTE OF
FUTURE EDUCATION
SIKERÜNK TITKA, HOGY A SZOKÁSOS EGYETEMI SZOLGÁLTATÁSOKAT SZOKATLANUL JÓ ÉS KORSZERŰ FORMÁBAN TESZSZÜK ELÉRHETŐVÉ SZÁMODRA. Az első egyetemeket közel 1000 éve alapították, ELTE-hez hasonló universitas már 750 éve is volt, és az ELTE is közel 400 éves. Mégis van még mit újítani, hogy az ELTE falai között a 21. század elvárásaival összhangban tanulhass! Megújított gazdaságtudományi szakjaink képzési programjaival nyolc olyan területre fókuszálunk, amelyek a jövő egyetemi képzéseiben meghatározóak lehetnek:
Az ELTE nemzetközi egyetem, képzésed a nemzetközi egyetemi trendeket követi. Szerteágazó nemzetközi kapcsolatrendszerünknek köszönhetően az Erasmus programon keresztül számos külföldi egyetemen tanulhatsz. Élj vele! Ráadásul egyedülállóan sok szaktárgyat kínálunk angol nyelven is, így egyre jobb lesz a nyelvtudásod is, és bekapcsolódhatsz a nemzetközi diák- és szakmai életbe.
KORREKTSÉG
3
7 4
6 5
SOKSZÍNŰSÉG Az egyetemi képzésnek nemcsak professzionálisnak, de színesnek is kell lennie. Az egyetemi éveid az útkeresésről is szólnak, meg kell találnod azt a szaktudást, amely a legjobban megfelel érdeklődésednek és képességeidnek. Az ELTE a lehetőségek tárháza, több ezer szabadon választható tantárgy közül választhatod ki a téged leginkább érdeklőket, számos kulturális, társadalmi, önkéntes vagy diákszervezet munkájába kapcsolódhatsz be. Keress hozzád illő kisközösségeket, fedezz fel új területeket, találj új barátokat és társakat!
Az egyetemi képzés egyben egy követelményrendszer betartását is jelenti, mi pedig mindig világosan megmondjuk, hogy milyen feltételeket kell teljesítened tanulmányaid során. Az a célunk, hogy mindvégig egyértelműen meghatározott és érthető játékszabályok mellett segítsük az előrehaladásodat.
KIEGYENSÚLYOZOTTSÁG Nagyon fontos, hogy a terhelésed minél inkább kiegyensúlyozott legyen, ne essen pár hétre elviselhetetlen mennyiségű tanulás, miközben hetekig alig kell csinálnod valamit. A félévek során és a vizsgaidőszakban jelentkező terhelések kiegyenlítésére is odafigyelünk. A számonkéréseket, a kötelezően látogatandó foglalkozásokat egyenletesen osztjuk el. A számonkéréseket úgy próbáljuk időzíteni, hogy a megelőző napokban elegendő időd jusson a felkészülésre.
GYAKORLATIASSÁG Tanáraink a szakmai tudás és az oktatói elkötelezettség ötvözetét nyújtják számodra, miközben a gyakorlati szakmai életben is elismert szakemberek. Naprakész tananyagot, bevált oktatási módszereket, egyre inkább gyakorlatiassá tett ismeretanyagokat kapsz tőlünk. Programjaink kialakításához a munkaerőpiac valós elvárásait vettük figyelembe, a magas szintű készségfejlesztést egyéni, testre szabott tempóban kínáljuk neked. 06
07
ELTE –
MENJ RÉSZKÉPZÉSRE KÜLFÖLDRE!
NEMZETKÖZI EGYETEM
Napjainkban a külföldi tapasztalatszerzésnek, résztanulmányoknak óriási szerepük van, hiszen mind a nyelvtudás, mind a széles körű kultúraismeret nagymértékben javítja későbbi munkaerőpiaci lehetőségeidet, segíti elhelyezkedésed. Egyetemünk számos nemzetközi partneregyetemmel büszkélkedhet, a mi hallgatóink közül kerül ki a legtöbb ösztöndíjas utazó, és mi kínáljuk a legszélesebb skálán mozgó programokat a külföldi tanulmányok és szakmai gyakorlat iránt érdeklődő hallgatók számára. Nincs már olyan kontinens, ahol ne lenne partneregyetemünk. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatójaként rengeteg lehetőséged lesz nemzetközi tapasztalatot szerezni. Használd ki szerteágazó nemzetközi kapcsolatainkat és programjainkat, amelyek segítségével külföldön tölthetsz egy szemesztert vagy akár egy egész tanévet! A külföldi részképzés alatt végzett tantárgyaidat lehetőség szerint beszámítjuk a tanulmányaidba, így több szemesztert is végezhetsz külföldön, miközben nem húzódik el a képzési időd.
A MI NEMZETKÖZI KAPCSOLATRENDSZERÜNK A TIÉD IS. MINDEN ÉVBEN TÖBB SZÁZ ELTE HALLGATÓ VÉGEZ KÜLFÖLDI TANULMÁNYOKAT, MIKÖZBEN AZ ELTE-N IS TÖBB SZÁZ KÜLFÖLDI HALLGATÓVAL TANULHATSZ EGYÜTT.
Az Erasmus az Európai Bizottság egyik legsikeresebb és legismertebb programja, amely mostanáig több mint 3 millió egyetemi hallgató mobilitását segítette elő Európában. Az egykori Erasmus hallgatók szerint az Erasmus tapasztalat a végzés utáni munkakeresést is jelentősen megkönnyítette számukra. Az Erasmus hallgatók 60%-a nő, és a kiutazó hallgatók 80%-a a családban az első, aki külföldi tanulmányokra utazhat. Az Erasmus programban a következő országok felsőoktatási intézményei vesznek részt: Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Izland, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Macedónia, Magyarország, Málta, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szlovákia, Szlovénia és Törökország. Az ELTE több mint 500 Erasmus-partneregyetemmel kötött kétoldalú szerződést.
BUDAPEST LEGSZEBB RÉSZÉN
ERASMUS
CEEPUS A Central European Exchange Program for University Studies (CEEPUS) csereprogram az együttműködő partnerintézmények között teszi lehetővé a hallgatói mobilitást. Jelenleg a következő országok felsőoktatási intézményeibe lehet utazni CEEPUS támogatással: Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Horvátország, Koszovó, Lengyelország, Macedónia, Magyarország, Moldova, Montenegró, Románia, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia.
CAMPUS MUNDI A Tempus Közalapítvány Campus Mundi programja a 2018 és 2021 közötti időszakban tanévente várhatóan 1500 hallgató számára biztosít ösztöndíjat. A program háromféle ösztöndíjat kínál a világ szinte bármely országába: részképzéshez, szakmai gyakorlathoz, rövid tanulmányúthoz. Budapest, a világváros
ELTE BUSINESS ECONOMICS SUMMER UNIVERSITY – PLUSZ, AMIT CSAK MI KÍNÁLUNK Külföldi előadók nemzetközi környezetben, nyáron, ráadásul mindez itt, Budapesten – ez az ELTE Business Economics Summer University. Különleges nyári egyetemi programunk az igényes szakmai önfejlesztés, a nyelvgyakorlás, a nemzetközi kapcsolatteremtés és az igazi nyári fesztiválhangulat tökéletes ötvözetét kínálja. Egyedülálló az országban. Rangos nemzetközi oktatógárda angol nyelvű előadásait hallgathatod, színvonalas szakmai programokon vehetsz részt magyar és külföldi hallgatókkal közösen.
08
Az ELTE Budapest belvárosának legfontosabb közlekedési csomópontjai közelében található, mégis nyugalmas hely, ahol a patinás falak távol tartják tőled a város zajait. Ide könnyen eljuthatsz tömegközlekedéssel is minden irányból, miközben kerékpárbarát egyetem is vagyunk: jöhetsz bicikliúton is, és hatalmas kerékpártárolók is várnak. Az egyetemi élet méltó kerete a Trefort-kerti komplexum, az egyik leggyönyörűbb magyarországi egyetemi épületegyüttes és egyetemi park.
ALAPSZAKOK
NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS
VEZETÉS ÉS SZERVEZÉS
PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL
KERESKEDELEM ÉS MARKETING
MŰSZAKI MENEDZSER
ISMERJ MEG ÚJ DOLGOKAT, VÁLASZD KI, HOGY MI A LEGINKÁBB NEKED VALÓ! ÁLLÍTSD ÖSSZE A SAJÁT TANTERVED! A SIKER EGYSZERŰEN ANNAK A KÖVETKEZMÉNYE, HOGY A KÉPESSÉGEINK, ÉRDEKLŐDÉSI KÖRÜNK, SZEMÉLYISÉGÜNK VAGY ÉRTÉKRENDÜNK ILLIK AHHOZ, AMIT CSINÁLUNK. MILYEN SZAKEMBER SZERETNÉL LENNI? Egy modern cég sikeres munkatársa képes csapatban, egy-egy szakterületen szakértőként vagy vezetőként dolgozni. A szükséges szaktudása mellett közgazdasági, jogi és kommunikációs általános ismereteire támaszkodva szakszerű, magabiztos fellépésű. Átlátja a vállalat működésének egészét, tisztában van a különböző üzleti területek közötti összefüggésekkel. Egyszerre képes a csapat egészének az eredményességéhez hozzájárulni, és közben a saját karrierjét is építeni, a többiek megbecsülését, tiszteletét kivívni.
MIT KÍNÁL ENNEK ELÉRÉSÉHEZ AZ ELTE? Az ELTE tudatosan összeválogatott gazdasági szakok csomagját kínálja a számodra, nem csak egy-egy szakot. E szakok az általános szakismeretek mellett a gazdasági élet szinte összes meghatározó területét lefedik, széles mozgásteret és szabad választást kínálva neked.
10
11
Játék! Amennyiben az alapképzés 25 kötelező tárgyának bármelyikét lehet angolul és magyarul is hallgatni, illetve a választható blokkok a fent leírt választási lehetőséget kínálják, összesen hányféle különböző úton lehet az ELTE-n gazdálkodástudományi alapdiplomához jutni? A helyes megfejtők nyílt napjainkon ajándékot kapnak!
LEGYEN SAJÁT (TAN)TERVED! VÁLASSZ EGY JÓ EGYETEMET! VÁLASSZ EGY NEKED VALÓ SZAKOT! VÁLASSZ A TANTÁRGYAK KÖZÖTT! VÁLASSZ A NYELVEK KÖZÖTT! MAJD PEDIG VÁLTS, HA ÚGY ÉRZED!
VÁLTS SZAKOT EGY VAGY KÉT ÉV UTÁN! E négy alapszak első tanévei számos közös részt tartalmaznak, hogy könnyedén válthass szakot, ha jobban megtetszik egy másik.
VÁLTOGASD A KÉPZÉS NYELVÉT, HA ÍGY JOBB: VÁLTS MAGYARRÓL ANGOLRA! A nemzetközi gazdálkodás szak minden tantárgyát hallgathatod magyarul és angolul is, tehát a nem magyar anyanyelvűek is választhatják. Te pedig fejlesztheted a szakmai angoltudásodat. A másik három szakon is több lehetőség közül válogathatsz: mindegyiken több mint 25 tantárgy esetében dönthetsz az angol és magyar nyelvű előadások, illetve vizsgák között. Ilyen lehetőséget máshol aligha találsz!
+1: MŰSZAKI MENEDZSER A fenti szakokhoz szorosan kapcsolódik az ELTE műszaki menedzser alapszakja, amely tovább bővíti a választási lehetőségeidet E szakon az átfogó menedzsment, pénzügyi és üzleti kommunikációs képzésen kívül korszerű természettudományi és technológiai ismereteket kínálunk az ELTE több vezető szakmai műhelyének együttműködésével. A műszaki képzési oldalon két kiemelt fontosságú területet: az informatikát és a biotechnológiát helyezzük a középpontba.
Négy gazdasági alapszak közül választhatod ki az indulásnál, hogy mi felel meg leginkább az elképzeléseidnek: ⊲ Nemzetközi gazdálkodás ⊲ Gazdálkodás és menedzsment ⊲ Pénzügy és számvitel ⊲ Kereskedelem és marketing
+2: SZABADON VÁLASZTHATÓ TANTÁRGYAK És akkor nem beszéltünk még a szabadon választható tantárgyakról, amelyekből négy darab szerepel mindegyik képzésünkben. Itt az ELTE bármelyik más szakjának tárgyai közül is választhatsz, de összeállítottunk számodra egy ajánlott listát: ez az Elective Active blokk. Ebben kifejezetten a látókörödet bővítő, jellemzően társadalomtudományi jellegű, színes, izgalmas, friss kérdéseket feldolgozó témákkal ismerkedhetsz meg.
E szakokat úgy válogattuk össze, hogy közülük kettő általánosabb, kettő pedig specializált ismereteket nyújtson neked. E szakok önmagukban is számos választási lehetőséget kínálnak, ha hozzánk jelentkezel: ⊲ A projektfeladatoknál szakonként legalább tíz különböző téma közül választhatsz ⊲ A társadalomtudományi blokkban öt tantárgyból kettőt ⊲ Az informatikai blokkból háromból egyet ⊲ Az üzleti jogi speciális tantárgyak közül négyből egyet kell választanod
VÁLTS A MESTERSZAKOKNÁL! A következő választásra a mesterszakoknál nyílik lehetőséged. Nem kevesebb, mint hat mesterszak közül döntheted el, hogy melyiket akarod, és ezekre bármelyik alapszakunkról tovább léphetsz. Némelyikükön ráadásul több specializáció közül is választhatsz. 12
13
AMI KIEMEL
FONTOS!
TÁJÉKOZÓDJ TOVÁBB ÖSZTÖNDÍJAINKRÓL, AZ ANGOL NYELVŰ OKTATÁSRÓL ÉS A MŰSZAKI MENEDZSER ALAPSZAKRÓL KÜLÖN KIADVÁNYAINKBAN!
GAZDASÁGI DIPLOMÁJA SOKAKNAK VAN. EZÉRT VALAMI PLUSZRA VAN SZÜKSÉGED. Szükséged van szaktudásra, hogy sikeres munkavállaló lehess. Ugyanakkor a mai vállalati, üzleti életben vannak olyan területek is, amelyek ismerete nélkül nem válhatsz magabiztos szakemberré. Ehhez nálunk a következő kiemelt képzési fókuszokat kapod: ⊲ Üzleti kommunikáció ⊲ Üzleti jog ⊲ Társadalomtudományi rokonterületek ⊲ Projektfeladatok
HOGY MEGGYŐZZ MÁSOKAT: tanulhatsz majd a vezetői készségfejlesztés különféle módjairól. Ezek a készségek (tárgyalástechnika, érveléstechnika, prezentáció stb.) természetesen nemcsak a vezetők számára fontosak, de mivel végzett hallgatóink túlnyomó része elkerülhetetlenül vezető is lesz egyszer, fontosnak tartjuk, hogy minél hamarabb megszerezd az ehhez szükséges alapokat. HOGY ELKERÜLD A JOGI CSAPDÁKAT: az üzleti jog kurzusainak köszönhetően megismerheted a gazdasági élet jogi vonatkozásait. LAPSZAK EDZSER A N E M I K MŰSZA
HOGY ÉRTELMISÉGIKÉNT HOZZÁ TUDJ SZÓLNI A VILÁG DOLGAIHOZ: meg kell tudnod szólalni értelmiségi környezetben, hangot kell találnod más szakterületek képviselőivel is. Pszichológia, szociológia, politikatudomány, gazdaságtörténet, társadalmi kérdések – legalább egy keveset ezekről is tudnod kell, hogy a mindennapi életben is megálld a helyed!
HOGY CSINÁLNI IS TUDD: tanulmányaid fontos részét képezik a kooperáción alapuló projektfeladatok, amelyek lehetővé teszik azt is, hogy a már elsajátított tudásodat életszerű helyzetekben próbáld ki és alkalmazd. Értékes tapasztalatokat szerezhetsz azzal kapcsolatban is, hogy a terveid megvalósításakor milyen, valós nehézségekkel kell szembenézned. 14
ELTE s Loránd Eötvö ányegyetem Tudom 15
EMELNI AZ ÁLTALÁNOS GAZDASÁGI ALAPMŰVELTSÉGET
KÍVÁNATOS AZ A MENEDZSMENTSZEMLÉLET, AMIT EBBEN AZ ÚJ INTÉZETBEN FOLYÓ OKTATÁS IS MEGTESTESÍT – MONDJA CSAPODI ZOLTÁN, AKI MÖGÖTT TÖBB MINT KÉT ÉVTIZEDES TANÁRI PÁLYAFUTÁS ÁLL, ÉS HÁROM ÉVE AZ ELTE TREFORT ÁGOSTON GYAKORLÓ GIMNÁZIUMÁNAK IGAZGATÓJA.
INTERJÚ A TREFORT ÁGOSTON GYAKORLÓ GIMNÁZIUM IGAZGATÓJÁVAL, CSAPODI ZOLTÁNNAL
MI JELLEMZI A GIMNÁZIUM HALLGATÓIT A FELSŐOKTATÁSBA VALÓ JELENTKEZÉSÜKKOR?
A Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumról dióhéjban Az intézményt, illetve jogelődjét 1872-ben alapították kifejezetten a leendő középiskolai tanárok felkészítésére. A Kármán Mór elgondolásai alapján létrehozott gyakorlóiskola nemcsak a korabeli Magyarországon, hanem egész Európában újdonságnak számított. A Trefort nagy hangsúlyt fektet a diákok kötelező tananyagon túlmutató szemléletformálására. Részt vesz többek között a globális környezetvédelmi tudatosságot emelő Globe Nemzetközi Ifjúsági Környezeti Nevelési Programban, az EU által kezdeményezett „Kyotó az otthonokban” című projektben, a német Umwelt baut Brücken környezetvédelmi diákcsere programban, és tagja az Európai Innovatív Iskolahálózatnak, mely az információs és kommunikációs technológiák alkalmazásának katalizátora. 2002 óta részt vesz az Európai Parlament Modellben is (Model European Parliament, MEP), melyben a diákok az Európai Parlament működését jelenítik meg szerepjáték formában, nemzetközi üléseken.
Jóllehet a Trefortból mint csúcsgimnáziumból, túlnyomórészt az elit egyetemek hagyományosan presztízsszakjaira, mint orvosi (SOTE), jogász (ELTE) és műszaki (BME) jelentkeznek, de többen tanulnak a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) gazdasági karain is.
ÚGY TUDOM, A DIÁKOK MEGFELELŐ NYELVISMERETÉRE IS NAGY HANGSÚLYT FEKTET A GIMNÁZIUM, EBBŐL A SZEMPONTBÓL IS ÚJ IRÁNY LEHET SZÁMUKRA AZ ELTE GTI, AHOL A LEGTÖBB TÁRGY ANGOL NYELVŰ HALLGATÁSÁRA IS LEHETŐSÉG VAN. Régi hagyomány nálunk a magas szintű nyelvoktatás. Jóval azelőtt elkezdődött az ilyen irányú munka, hogy a Trefort a legjobb tíz középiskola egyikévé vált. Az utóbbi évek eredménye, hogy az angolt mindenki tanulja, már a németesek is felveszik második nyelvként. Jelenleg minden végzős diák legalább egy középfokú nyelvvizsgát szerez, de felmenő rendszerben célunk, hogy az érettségizők egy felső- és egy középfokú nyelvvizsgával jelentkezzenek egyetemre. A nyelvismeret elmélyítését diákcsere programokkal is támogatjuk évente több alkalommal, elsősorban német, de angol nyelvterületre is. Színfoltja iskolánknak a kínai nyelv oktatása, hat éve az első kínai nyelvből érettségiző diák trefortos volt. Azóta jelentősen nőtt az igény a kínai nyelv oktatására, jelenleg már évi két csoportot indítunk.
16
17
AZ ELTE GTI MEGALAKULÁSÁNAK LEHET-E, ÉS HA IGEN, AKKOR MILYEN A HATÁSA EZEN TENDENCIÁKRA? Mindenképpen fel fogja kelteni a figyelmet, mert a diákságunk körében is egyre nő a gazdasági témák iránti érdeklődés. Ezt tapasztaltuk korábban is, amikor egy házon belüli kezdeményezéssel szakkört indítottunk gazdasági alapismeretek címen. Ez egybeesett a gazdasági krízis kitörésével 2009-ben, mely érezhetően bevitte az ilyen témákat a családokba is, és azonnal érezhetővé vált a gazdasági alapműveltség hiánya. Idén pedig társadalomismereti fakultációnk indul, mely szintén tartalmaz pénzügyi témákat, és egy 90 fős évfolyam mintegy 40 diákja látogatja. Az igényt egyébként már évekkel ezelőtt felismerték, a Diákhitel Központ, a Magyar Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank által 2008-ban létrehozott Pénziránytű Alapítvány ismeretterjesztő programjai a középiskolásokon kívül már az általános iskolásokat is megszólítják.
EZEK SZERINT A TANÁRSZAKOS ELTE HALLGATÓK IS PROFITÁLHATNAK AZ ÚJ INTÉZETBŐL? Az előbb említettek mentén elképzelhető, mennyire tud hiteles és hatékony lenni a gazdasági (alap)ismeretek átadása egy olyan szaktanártól, aki maga sem kellően jártas az adott témában. Ezért is nagyon indokolt lenne a kollégák ilyen irányú ismeretszerzése, amit aztán már felkészülten adnának tovább. A diákok idejekorán alapműveltségük részévé tehetik, látókörük pedig kiszélesedhet a továbbtanulás idejére.
ITTHON VAGY KÜLFÖLDÖN? INTERJÚ A RADNÓTI MIKLÓS GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GYAKORLÓ GIMNÁZIUM IGAZGATÓJÁVAL, MOLNÁR KATALINNAL AZ UTÓBBI ÉVEKBEN EGYRE NAGYOBB AZOKNAK A KÖZÉPISKOLÁSOKNAK AZ ARÁNYA, AKIK FELSŐFOKÚ TANULMÁNYAIKAT KÜLFÖLDÖN KEZDIK EL. EZ A SZÁM FŐLEG A FŐVÁROSI, ELIT GIMNÁZIUMOK LEGTEHETSÉGESEBB DIÁKJAI KÖRÉBEN JELENTŐSEBB. AZ OKOKRÓL, AZ ÉRETTSÉGI ELŐTT ÁLLÓ TANULÓK ÁLTAL KEDVELT SZAKOKRÓL ÉS A NYELVOKTATÁSRÓL MOLNÁR KATALINNAL, AZ ORSZÁG EGYIK VEZETŐ KÖZÉPISKOLÁJÁNAK, A RADNÓTI MIKLÓS GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GYAKORLÓ GIMNÁZIUM IGAZGATÓJÁVAL BESZÉLGETTÜNK. MIT GONDOL, MENNYIRE BŐVÍTI AZ ELTE GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK MEGALAKULÁSA A RADNÓTIBAN ÉRETTSÉGIZŐK VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGEIT? Kedveltek diákjaink körében a közgazdasági és menedzsment irányú képzések. Eddig az ELTE-re az alkalmazott közgazdaságtan és a nemzetközi tanulmányok szakokra jelentkeztek főleg, és szembetűnő az az átrendeződés, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem közgazdasági szakját egyre kevesebben választják. Túlnyomórészt, körülbelül 65-70%-ban egyébként műszaki, természettudományi, informatika és orvosi szakokra jelentkeznek diákjaink, ezt követi a gazdasági képzés 20%-os arányban, majd a pszichológia, a jog és a bölcsész szakok.
Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Iskolájának rövid története A gimnázium 1959-ben vette fel Radnóti Miklós nevét, és később (1961) az épület Cházár András utcai szárnyán működő általános iskolával egyesülve az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Iskolája lett. A 12 évfolyamos intézményben, az általános iskolai és gimnáziumi tanulók nevelésén és oktatásán kívül az ELTE tanárszakos hallgatóinak gyakorlati tanárképzése is folyik. 900 fős diákságával ma az egyik legnagyobb és legrangosabb állami iskola Budapesten. Céljuk a mai kornak megfelelő általános felkészültség biztosítása, jól hasznosítható nyelvtudás, valamint informatikai ismeretek átadása. Fontosnak tartják továbbá, hogy segítsék a diákok kreatív, kommunikatív, humánus és harmonikus személyiségjegyeinek kialakítását, fejlesztését is.
2017. ÉVI STATISZTIKA Képzési terület Műszaki/egészségügyi/természettudományi Gazdasági Bölcsészettudományok Jog-, politikatudomány, szociológia
% 62 20 9 9
Hazai egyetemek Külföldi egyetemek
63 27
Magas óraszámban, heti 4-5 órában tanulnak idegen nyelveket, melyek közül kiemelkedő az angol iránti érdeklődés. A diákok is azt látják, hogy az angollal szinte mindenhol érvényesülhetnek. Az utolsó évben speciális témákról, például pszichológiáról, üzletről vagy az Európai Unióról tanulhatnak angolul, és önálló kutatómunkát is végeznek. Ezen túlmenően évi 4-5 külföldi önkéntes hallgató színesíti oktatási munkánkat, és mi magunk is szervezünk nyelvi táborokat. A legutóbbi évfolyamon az angolból érettségizők kivétel nélkül 90% feletti eredménnyel teljesítettek, és mindenki közép- vagy felsőfokú nyelvvizsgával zárja tanulmányait. Sajnos azonban a második idegen nyelvbe nem igazán fektetnek sok energiát.
ÖN SZERINT MIÉRT FOLYTATJÁK TANULMÁNYAIKAT INKÁBB KÜLFÖLDÖN A MAGYAR DIÁKOK? Az angolszász minta kifejezetten kívánatos, szimpatikus számukra, ennek keretében a tárgyakat szabadabban kombinálva vehetik fel a hallgatók, kifejezetten támogatják a több tudományterület metszetében megvalósuló tanulmányokat és kutatást. Itthon a felsőoktatásra nem jellemző, hogy adott szakterület oktatását más területek vonatkozó eredményeivel ötvözik. Ez egyébként nem csupán a mi részünkről, szakmabeliektől, hanem már a diákok részéről is elhangzó kritika. Két éve felmérést végeztünk a tanulók között, hogy ki miért megy el külföldre, és a válaszaik közt leginkább az elismert diploma és a vonzóbb nyugati oktatási módszer szerepelt, amely nagyban épít az önálló ismeretszerzésre, projektmunkára, valamint a kiscsoportos órák köré szerveződve személyesebbé teszi a tanár-diák kapcsolatot. Itthon sajnos ellenkező irányú tendencia figyelhető meg az oktatáspolitikában, amely még mindig a nagy létszámú előadásokra épít. Ennek vélhetően finanszírozási okai vannak. Véleményem szerint, ha itthon szeretnénk tartani diákjainkat, megfelelő finanszírozás biztosításával, a karok közti együttműködéssel közelíteni kellene az oktatási metodikát, szakkínálatot a nyugati egyetemeken alkalmazotthoz.
Az ELTE GTI éppen az e cikkben kifejtettekre reagálva fejlesztette alapszakjait úgy, hogy azoknál az angol nyelv megjelenésén túl jelentős szerepet kapjanak más tudomyányterületek is. Továbbá külön hangsúlyt kap a projektfeladatok rendszere.
18
19
A GYEREKEKET EGYRE INKÁBB MOTIVÁLJÁK A VERSENYKÉPES, JÓL KERESŐ SZAKMÁK
„DIÁKJAINK SZÁMÁRA FONTOS OK LEHET, HOGY APÁCZAISKÉNT KIALAKUL BENNÜK EGYFAJTA ELTE-S IDENTITÁS IS, AMI SZEMPONT LEHET A VÁLASZTÁSKOR”
INTERJÚ SALGA IMRÉVEL, AZ APÁCZAI CSERE JÁNOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM IGAZGATÓJÁVAL
LASSAN ELÉRKEZIK A FELVÉTELI IDŐSZAK A VÉGZŐS KÖZÉPISKOLÁSOK SZÁMÁRA IS. VÉLEMÉNYE SZERINT A DIÁKOK MIT TARTANAK SZEM ELŐTT A FELSŐOKTATÁSBÉLI JELENTKEZÉSÜKKOR? Egyrészt azt gondolom, mindig felbukkannak „trendek” a továbbtanulás kapcsán is, tehát vannak azok az egyetemek, sikerágazatok, szakok, amelyek egy adott időszakban jobban élnek a köztudatban. A gyerekeket egyre inkább motiválják a versenyképes, jól kereső szakmák, továbbá nagyon sokszor az is egy elsődleges szempont, hogy külföldön tudjanak továbbtanulni, vagy akár a diploma után külföldön legyen lehetőségük elhelyezkedni.
MILYEN NYELVEK OKTATÁSÁVAL TUDJÁK SEGÍTENI A DIÁKOKAT A KÜLFÖLDÖN VALÓ ELHELYEZKEDÉSBEN? A nyelvi oktatásra nagy hangsúlyt fektetünk. Egyrészt maximálisan támogatjuk a diákokat a nyelvvizsga megszerzésében. Például a hatosztályos gimnazistáknál tehetséggondozó programot folytatunk, amelynek része az emelt szintű angol nyelvi képzés is, illetve 11. 20
és 12. osztályban lehet fakultációt választani, azaz emelt óraszámban nyelvet tanulni. A legtöbben már gimnazista korukban megszerzik nálunk a (nem ritkán két) nyelvvizsgát, sokan közülük felsőfokon. A mostani gyakorlat szerint mindenkinek az első nyelve az angol, másodikként a német, olasz, francia, orosz és latin nyelveket kínáljuk. Továbbá szakköri szinten lehet tanulni portugált, románt, illetve eszperantót, régebben még a kínait is lehetett választani.
AZ ELTE GTI MIÉRT LEHET JÓ VÁLASZTÁS A GAZDASÁGI SZAKOK IRÁNT ÉRDEKLŐDŐ DIÁKOKNAK? Anyaintézményünk, az ELTE, Magyarország egyik legjobb egyeteme, és amennyiben egy egész intézetet, egy egész szervezeti egységet kialakít, ott megalapozott szakmai előkészítés kellett legyen, illetve bizonyára remek oktatói gárdát tudott megnyerni magának. A mi diákjaink számára pedig fontos ok lehet, hogy apáczaisként kialakul bennük egyfajta ELTE-s identitás is, és ez szintén szempont lehet a választáskor. Úgy gondolom, az ELTE-nek is fontos, hogy a gyakorló iskolákból sok diák menjen oda, mi is örülünk neki, ha az anyaintézményünket választják, ahol érzékelhetően egyre inkább színesedik a képzések palettája.
Az Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumról dióhéjban Az 1955-ben alapított egyetemi gyakorlóiskola – a tanárok gyakorlati képzésén túl – kiemelt feladatának tekinti a tehetséggondozást, különösen a diákok felkészítését az egyetemi továbbtanulásra. Az Apáczai Gimnázium egyike az elsőként megalakult budapesti Tehetségpontoknak. Az intézmény törekszik a diákok számára minél több lehetőséget nyújtani, hogy kiteljesedhessenek érdeklődési körükben: választékos nyelvi oktatással, képzőművészeti szakkörbe való csatlakozással, sportolási lehetőséggel, szakmai napok szervezésével teszik színesebbé a gimnáziumi éveket.
A JÖVŐ HALLGATÓI MONDTÁK... AZ ELTEfeszt RÉSZTVEVŐIT ARRÓL KÉRDEZTÜK, HOGY A GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI INTÉZET ELŐADÁSAI HOGYAN TETSZETTEK NEKIK, MILYEN TOVÁBBTANULÁSI ELKÉPZELÉSSEL, TERVVEL ÉRKEZTEK.
Telkes Ákos, a Kosztolányi Dezső Gimnázium tizenegyedikes diákja elsősorban a Gazdálkodás és menedzsment alapszak iránt érdeklődik, az egyetem elvégzése után szeretne majd vállalkozni. Két előadáson is részt vett a fesztiválon, a Dr. Margitay Tihamér egyetemi tanár által tartott Érvelés az üzleti életben címűn, melyet nagyon érdekesnek talált, valamint ami igazán elnyerte a tetszését, az a Hallgatók az aknamezőn, avagy hogyan éljük túl a szinte biztos halált, mely az induló vállalkozásokra az üzleti életben leselkedik? című volt, Dr. Verebics János egyetemi docens prezentálásában. Az előadásokon való részvétel után úgy érzi, máris jobban átlátja, hogy milyen csapdák, buktatók lehetnek a gazdaság világában, és ezáltal picit körültekintőbb tud lenni. Ákos egyedüli félelme az érettségi, de motiváció terén abszolút a topon van, amiből arra következtethetünk, hogy nemsokára az ELTE hallgatói között köszönthetjük. A tizenkettedik osztályos Kiss Patrik egészen Gyöngyösről, a Berze Nagy János Gimnáziumból érkezett az ELTE Fesztre. Bár még konkrétan nem döntötte el, hogy hova szeretne jelentkezni, a
gazdaságtudományi szakok érdeklik leginkább. Az előadások közül – Ákoshoz hasonlóan – a Dr. Margitay Tihamér és Dr. Verebics János által tartott blokkokon vett részt. Mindkettő nagyon hasznosnak bizonyult számára, és közelebb hozták a gazdálkodástudományi szakok világához. A pécsi, Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskolából érkezett, tizenegyedikes Molnár Zoé először a pszichológiának járt utána, de aztán úgy érezte, a gazdálkodástudomány jobban illik hozzá. Gazdálkodással és menedzsmenttel szeretne foglalkozni, így kézenfekvő választás lehet számára a Gazdálkodás és menedzsment alapszak. Két előadáson is részt vett: a Dr. Pázmándi Kinga egyetemi docens által tartott „Ez itt a reklám helye” és a már említett Hallgatók az aknamezőn, avagy hogyan éljük túl a szinte biztos halált, mely az induló vállalkozásokra az üzleti életben leselkedik? című blokk is elnyerte a tetszését. Az utóbbi anyagában nagyon érdekesnek találta, hogy tíz éven belül tízből csak két vállalkozás marad fenn. Emellett úgy érzi, rendkívül pozitív ígéreteket mondott Dr. Verebics 22
János arról, hogy milyen tudást és képességeket lehet elsajátítani a GTI-n. A tizennyolc éves Dani az Óbudai Gimnáziumból osztályfőnöke ajánlására érkezett az eseményre. A gazdálkodástudományi szakok közül rengeteg felkeltette az érdeklődését, a bőség zavarában azonban még nem sikerült döntenie. Érdekli a gazdálkodás és a menedzsment, a kereskedelem, a marketing és a projektmenedzsment is. Az előadások közül a Hallgatók az aknamezőn, avagy hogyan éljük túl a szinte biztos halált, mely az induló vállalkozásokra az üzleti életben leselkedik? című volt, ahol az anyag és az előadó is nagyon lekötötte és felkeltette érdeklődését a téma iránt.
Schuller Dóra, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium tizenkettedik osztályos diákja a nemzetközi gazdálkodás iránt érdeklődik leginkább. Bár jelenleg egy külföldi egyetemen történő továbbtanulás az első számú terve, körülnéz az itthoni lehetőségek között is. Több GTI-s előadáson is részt vett, és úgy véli, mindegyikből tudott olyan tudást szerezni, amit a jövőben majd hasznosíthat. Az Újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumból érkezett, tizenkettedikes Nagy Antal példája jól mutatja, hogy a Gazdálkodástudományi Intézet remek lehetőségekkel szolgál az ELTE több karán tanuló hallgatóknak is. Már eldöntötte, hogy az ÁJK-ra fog jelentkezni, de érdekli a sportmenedzsment, és gazdálkodással is szeretne foglalkozni. Ezen tudományágak megismerésére például remek lehetőség lehet számára, ha alapképzése kiegészítéseként felvesz majd kurzusokat a Gazdálkodástudományi Intézet kínálatából.
Szabó Bence, a Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és Szakgimnázium tizenkettedikes diákja szintén az ÁJK-ra fog jelentkezni. Két előadáson is részt vett: „Ez itt a reklám helye”, valamint Hallgatók az aknamezőn, avagy hogyan éljük túl a szinte biztos halált, mely az induló vállalkozásokra az üzleti életben leselkedik? Nagyon izgalmasnak tartotta őket, és arra ösztönözték, hogy későbbi tanulmányai során közelebb kerüljön a gazdálkodástudományhoz. 23
01
Szakmai irányultság kiválasztása
MARKETING Megfelelő időbeosztás kiválasztása
03
NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS
VEZETÉS ÉS SZERVEZÉS
02
Elméleti vagy gyakorlati irány eldöntése
Intézményi háttér fontossága
04
TUDJUK, KI VAGY ÉS MIT AKARSZ!
PÉNZÜGY
SZÁMVITEL
MIÉRT BIZONYTALANODIK EL OLY SOK GAZDASÁGI ALAPSZAKOS HALLGATÓ A MESTERKÉPZÉSI TOVÁBBLÉPÉST ILLETŐEN? MERT A FOLYTATÁSHOZ NÉHA NEHÉZ MEGTALÁLNI AZ IGAZÁN TESTHEZÁLLÓ KÉPZÉST. Az ELTE Gazdálkodástudományi Intézetének oktatói közössége vezető egyetemeken bizonyított már. Láttak jót is, rosszat is. Elemezték a különböző gazdasági mesterképzések hallgatóinak visszajelzéseit, az oktatási problémák és a hallgatói kritikák gyökereit. Megvizsgálták a világ vezető business schooljainak legjobb gyakorlatait is, és kiválasztották az azokból adaptálható legfontosabb részleteket. Végül egy új, Magyarországon egyedülálló mesterképzési koncepciót dolgoztak ki, immáron az ország vezető egyetemével, az ELTE-vel a háttérben.
MBA
Menj végig a továbbiakban az ELTE Institute of Business Economics Master’s Program 4 állomásán, hogy rátalálj arra, amit keresel!
24
25
01
Szakmai irányultság
GAZDASÁGI TERÜLETEN SOKFÉLE ALAPSZAKON LEHET DIPLOMÁT SZEREZNI, ÉS AKKOR NEM IS BESZÉLTÜNK A GAZDASÁGI MESTERSZAKOK HALLGATÓI KÖZÖTT SZINTÉN MEGJELENŐ MÉRNÖKÖKRŐL, JOGÁSZOKRÓL, TÁRSADALOM- VAGY BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI SZAKOKON VÉGZETTEKRŐL. EGY VAGY KÖZÜLÜK TE IS.
kiválasztása
MILYEN SZAKMAI IRÁNYULTSÁGÚ MESTERKÉPZÉS VALÓ NEKEM? ALAPVETŐEN HÁROMFÉLE JÖHET SZÓBA: ÁLTALÁNOSABB, VALAMELYIK NAGYOBB TERÜLETRE SPECIALIZÁLT VAGY EGY SZŰKEBB RÉSZTERÜLETRE FÓKUSZÁLÓ. Ha határozott elképzelésed van arról, hogy melyik szélesebb területen dolgoznál, válassz egy ilyen nagyobb területre specializált képzést, amelyeken ráadásul számos további részterület felé kínálunk elmozdulási lehetőséget.
MILYEN SZAKOT VÁLASSZAK?
VEZETÉS ÉS SZERVEZÉS MESTERSZAK, amelyen a vállalati menedzsment életre készülsz fel. ⊲ Vállalati szervezés és vezetés specializáció ⊲ Folyamatmenedzsment specializáció ⊲ Humánmenedzsment specializáció ⊲ Vezetés- és szervezetpszichológia specializáció MARKETING MESTERSZAK, amelyen a marketing fő területein szerzel gyakorlati szaktudást. ⊲ Marketingkommunikáció specializáció ⊲ Marketingkutatás specializáció PÉNZÜGY MESTERSZAK, amelyen alkalmazott vállalati pénzügyi és befektetési ismereteket szerzel. ⊲ Befeketéselemzés specializáció ⊲ Multinacionális vállalatok pénzügyei specializáció ⊲ Pénzügy-matematika specializáció SZÁMVITEL MESTERSZAK, amelyen a számvitel legkorszerűbb területeinek szakembere leszel. ⊲ Nemzetközi számvitel és könyvvizsgálat specializáció ⊲ Számvitel és kontrolling specializáció Ha még nem látod pontosan, melyik terület érdekel jobban, esetleg az alapdiplomád más területen (pl. műszaki) szerezted, vagy a gazdasági területen valamilyen specializáltabb alapszakon végeztél, inkább válassz egy általánosabb mesterszakot. NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERSZAK, amelyen nemzetközi gazdaságtani fókuszú átfogó ismereteket tanulsz. ⊲ Nemzetközi pénzügyek specializáció ⊲ Külgazdasági specializáció MBA (MASTER OF BUSINESS ADMINISTRATION) MESTERSZAK, amelyen átfogó egyetemi szintű üzleti ismereteket sajátítasz el. ⊲ Pénzügy specializáció ⊲ Menedzsment specializáció
Önköltségi díj, állami hely, ösztöndíj Szakjainkra várhatóan állami ösztöndíjas és önköltséges formában is lehet majd jelentkezni. A pontos lehetőségekről a felvi.hu-n tájékozódhatsz az ELTE, ezen belül a Gazdálkodástudományi Intézet (esetleg a Társadalomtudományi Kar) képzései között.
(Figyelem! A vonatkozó jogszabályok alapján az MBA képzésre való belépés feltétele alapfokozat birtokában legalább három, mesterfokozat birtokában legalább kétéves szakmai, vezetői gyakorlat. Az ELTE MBA mesterszakról külön tájékoztatófüzetünk is van, ha ez érdekel, informálódj onnan is!) 26
27
Megfelelő időbeosztás kiválasztása
AZ IDŐ BEOSZTÁSA AZ EGYIK LEGNAGYOBB PROBLÉMA MANAPSÁG, MERT KÖNNYEN LEHET, HOGY A MESTERKÉPZÉS ALATT MÁR DOLGOZNI FOGSZ. EZ EGYÉBKÉNT AZ ÜZLETI MESTERTANULMÁNYOK SZEMPONTJÁBÓL ANNYIBÓL MÉG ELŐNYÖS IS, HOGY ÍGY PÁRHUZAMOSAN VÁLLALATI TAPASZTALATOKAT SZERZEL, A KÉPZÉS SORÁN TANULTAKAT RÖGTÖN A VALÓS ÜZLETI ÉLETBEN TAPASZTALTAKKAL KAPCSOLHATOD ÖSSZE, RÖGTÖN ALKALMAZHATOD IS.
02
A munka melletti tanulás azonban állandó időbeosztási problémákat jelent, miközben egyénenként különböző, sőt egyénenként is időről időre változó lenne az éppen ideális tanulmányi időbeosztás. Attól tartasz, hogy képtelen leszel mestertanulmányaidat az egyéb elfoglaltságaiddal összeegyeztetni? Nem kell aggódnod, ehhez dolgoztuk ki az ELTE mesterképzéseinek egyedülállóan rugalmas, variálható időbeosztási rendszerét. Kezdjük a legfontosabbal: az összes szakunk fut nappali és részidős változatban is – az MBA kivételével, melyet csak részidős formában indítunk. A nappali és a részidős képzések tantervei, tantárgyai azonosak, így a kétféle képzési forma között bármikor szabadon választhatsz, ezeket a tanulmányok megkezdése után is szabadon váltogathatod. Ez hatalmas könnyebbség akkor, amikor hirtelen változik az élethelyzeted, és emiatt más időbeosztás melletti tanulmányokra kényszerülsz.
EGYEDÜLÁLLÓ NAPPALI KÉPZÉSI RENDSZER
MILYEN IDŐBEOSZTÁSSAL TANULJAK TOVÁBB? 28
A nappali mesterképzések speciális időbeosztásúak. A nagylétszámú előadások az összes tantárgyból pénteken vannak, ráadásul elérhetők videóról, valamint egyéni engedéllyel akár szombatonként is hallgathatod őket. A kiscsoportos foglalkozásokat, gyakorlatokat speciális idősávokban tartjuk, számos választási lehetőséggel. Lehet például csak hétfőtől csütörtökig reggel 8 és 10 óra között látogatni ezeket. Vagy akár mindegyiket délután 16 és 18 óra között. És persze lehet ezeket variálni is, például többet választani egy napra, és így pár napot szabaddá tenni. A legtöbb zárthelyi dolgozatot hétfőre tesszük, hogy előtte legyen pár napod a nyugodt felkészülésre. Itt nemcsak a szorgalmi időszakok heti elfoglaltsága, beosztása optimális, hanem a vizsgaidőszakok rövidítése is cél. Mindezt úgy próbáljuk elérni, hogy a hétközi alkalmakkor kisebb számonkérésekkel, zárthelyi dolgozatokkal, órai és csoportmunkákkal támogatjuk, hogy minél több tantárgyat a szorgalmi időszak végével lezárhass. Így a vizsgaidőszakra csak néhány tantárgy marad, azoknál is csak olyan anyagrészekből kell vizsgázni, amiből nem volt számonkérés a félév során. Mindezzel elérhető, hogy a félévek között hosszabb oktatási szüneteid legyenek.
RUGALMAS RÉSZIDŐS KÉPZÉSI RENDSZER A részidős képzési forma heti egynapos óralátogatási elfoglaltságot jelent, igaz, egy intenzív napot. És ez az egy nap lehet a szombat is! Nemcsak az órák, de a vizsgák is szombatokra esnek ilyenkor. Lehet ez a nap a péntek is, sőt variálhatod is, akár a szemeszteren belül is: hol szombatonként, hol péntekenként is látogathatod az órákat és a vizsgákat. Az előadások videón is megtekinthetők. A részidős változat az egyetemi kontaktórákat minimalizálja. Ekkor a tanulmányok jelentősebb része marad egyéni felkészülésre, amelyhez minden tantárgy esetén elérhetővé tesszük az írásos tananyagot és az egyéb vizsgákra felkészítő segédanyagokat is, valamint csoportos konzultációkkal is segítjük a felkészülést. A nagyobb súlyú egyéni felkészülést ebben a képzési formában megnyújtott, hosszú vizsgaidőszakokkal is segítjük, hogy a felkészülés stresszes pár napra torlódását elkerülhesd. Mindkét időbeosztási forma esetén jegyzeteket, az előadásokról videóanyagot kínálunk, valamint precíz, órára lebontott féléves oktatási menetrend szerint haladhatsz. Nekünk is fontos, hogy a terhelésed kiegyensúlyozott legyen, ne essen pár hétre elviselhetetlen mennyiségű tanulás, miközben hetekig alig kell valamit csinálnod. 29
...és nem mellékesen az ELTE Trefortkerti kampusza Budapest egyik legjobban elérhető tömegközlekedési csomópontjában van. Rengeteg időd szabadulhat fel, ha gyorsan tudsz az egyetem és például a munkahelyed között oda-vissza közlekedni.
03
Elméleti vagy gyakorlati irány eldöntése
ELMÉLETI VAGY GYAKORLATI
IRÁNYULTSÁGOT SZERETNÉL?
MILYEN INTÉZMÉNYTŐL SZERETNÉD A MÁSODIK DIPLOMÁD? A LEGTÖBB EMBERNEK NINCS MESTERDIPLOMÁJA. AKINEK VAN, ANNAK IS CSAK EGY. SZEREZD MEG EZT OLYAN HELYRŐL, AMELYNEK NEVÉT ÉLETED VÉGÉIG BÜSZKÉN EMLÍTHETED. AZ ELTE A VILÁG KIEMELTEN JEGYZETT EGYETEME, A NEMZETKÖZI ÉS A HAZAI FELSŐOKTATÁSI RANGSOROKBAN ÁLTALÁBAN A LEGMAGASABBAN RANGSOROLT MAGYAR INTÉZMÉNY. AZ ELTE AZ ELITEGYETEMEK LEGJOBB 2-3%-ÁBA TARTOZIK.
HA AZT MONDOD, GYAKORLATIT, IGAZAD VAN! EGY MESTERKÉPZÉS PERSZE ELMÉLETI TANANYAGOT IS KELL, HOGY TARTALMAZZON, HISZEN A KÜLÖNBÖZŐ ÜZLETI HELYZETEKRE ÉVTIZEDEKRE ELŐRE KELL FELKÉSZÍTENIE. NAGYON IS IGAZNAK TARTJUK A MONDÁST: „NINCS GYAKORLATIASABB EGY-KÉT JÓ ELMÉLETNÉL”. AZAZ A HASZNAVEHETETLEN, ÖNCÉLÚ, ÉRTHETETLEN ELMÉLETI RÉSZEK OKTATÁSÁT ELKERÜLJÜK, AZOKAT VISZONT MEGTANÍTJUK, AMELYEK A SZAKMA GYAKORLATÁHOZ ADJÁK MEG A BIZTOS HÁTTERET.
MENJEK VAGY MARADJAK? Megértjük, ha a mesterszakot is szeretnéd ott végezni, ahol az alapszakot. De merj váltani, próbálj ki más oktatási kultúrát, ismerj meg új oktatókat, más egyetemi légkört! Találkozz minél több emberrel, szerezz új barátokat! Mutass fel a korábbi diplomád mellé egy másik egyetemét is, pláne, ha az a legjobbak közül való. Azokat várjuk, akik valami újat szeretnének!
Az oktatás két gyakori hiányossága: 1) szinte nincsenek is kisebb csoportos gyakorlati foglalkozások; 2) vannak ugyan gyakorlatok, de azt nem az előadók, hanem alacsony felkészültségű oktatók tartják, és gyakran nincsenek összhangban az előadások, a gyakorlatok és a számonkérések. Az ELTE GTI szakjain az előadások már eleve az elmélet és a gyakorlat ideális kombinációi, amit a nappali képzésen további közös foglalkozásokkal egészítünk ki, míg a levelező változatnál konzultációkkal és egyéni felkészüléses részekkel. A gyakorlatokat alapesetben már eleve a tantárgyak előadói tartják. Ha erre időbeosztási okokból nincs lehetőség, akkor is az ő közvetlen felügyeletük alatt futnak e foglalkozások, mindenhol azonos óravázlatokkal, tananyagokkal és közös számonkérések mellett. A gyakorlatok nem újabb tananyag leadására szolgálnak, hanem az előadásokon tanultak elmélyítésére, begyakorlására. Nincs felesleges időtöltés, az előadások tömörek, lényegre törők, a gyakorlatok pedig a tanultak alkalmazását, a tananyag elsajátítását és a számonkérésekre való közös felkészülést szolgálják. Célunk az, hogy tanulmányaidat a számodra leghatékonyabb formában végezhesd. Sok helyen a mesterképzéseken nincs is projektfeladatrendszer. Nálunk minden mesterszak második tanévének
NEMZETKÖZI EGYETEM Az ELTE nemzetközi egyetem, képzésed a nemzetközi egyetemi trendeket követi. Szerteágazó nemzetközi kapcsolatrendszerünknek köszönhetően az Erasmus programon keresztül számos külföldi egyetemen tanulhatsz. Élj vele! Ráadásul egyedülállóan sok szaktárgyat kínálunk angol nyelven is, így egyre jobb lesz a nyelvtudásod is, és bekapcsolódhatsz a nemzetközi diák- és szakmai életbe.
SUMMER UNIVERSITY Különleges nyári egyetemi programunk az igényes szakmai önfejlesztés, a nyelvgyakorlás, a nemzetközi kapcsolatteremtés és az igazi nyári fesztiválhangulat tökéletes ötvözetét kínálja –mesterhallgatóinknak is. mindkét félévében van egy-egy 15 kredites projektfeladat, illetve szakdolgozat-készítő tantárgy. Ezek célja, hogy a tanulmányok lezárása felé már kifejezetten gyakorlatias, sok esetben csoportos feladatokon keresztül tanuld meg önállóan alkalmazni a tananyagot.
ÖSZTÖNDÍJ Az ELTE Business Economics Summer University programmal kapcsolatosan valamennyi mesterhallgatónknak kínáljuk az ELTE First Class Ösztöndíjat. Az ösztöndíj elnyeréséhez felsőfokú angol nyelvismerettel kell rendelkezni és a tanulmányi eredmény alapján a legjobb egyharmadhoz tartozni. Az ELTE First Class Ösztöndíj az évente a nyári szünetben rendezett ELTE Business Economics Summer University szakmai programjainak képzési költségét is finanszírozza az ösztöndíjasoknak.
És még valami: minden szakunkon megjelenik egy, az adott terület „aktuális kérdései”-vel foglalkozó tantárgy, amelyre a terület legjobb gyakorlati szakembereit, vezetőit, menedzsereit hívjuk meg, hogy beszámoljanak a tapasztalataikról és az általuk alkalmazott legjobb gyakorlatokról. 30
Intézményi háttér fontossága 31
04
KIEMELKEDŐEN MAGAS JÖVEDELEMRE, BIZTOS KARRIERRE VÁGYSZ? EGY JÓ GAZDASÁGI SZAKKAL MOST ELÉRHETED!
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adataira hivatkozva a legjobban keresett és persze a legmagasabb béreket fizető szakmákról ír a Pénzcentrum. Miközben Európa-szerte egyre növekszik az informatikusok iránti igény, eközben Magyarországon, az egyre égetőbb informatikus- és mérnökhiány mellett mind több cég, elsősorban multinacionális vállalatok keresnek erős egyetemi diplomával és speciális tudással rendelkező pénzügyi szakembereket. Évek óta erősödő tendencia, hogy Budapest regionális pénzügyi szolgáltató központtá válik, vagyis egyre több feladat végrehajtása történik Magyarországról. Ehhez a magyar átlagnál magasabb bérek tartoznak, ami önmagában vonzóvá teszi a gazdasági szakokat a fővárosi és vidéki egyetemeken. Az átlagkeresetek 2016-os adatokat tükröző listáján egy pénzügyi elemző és befektetési tanácsadó átlagosan
bruttó 597 898 forintot keresett, az adótanácsadók és adószakértők 544 126 forintot, a kontrollerek átlagos bruttója 482 625 forint volt, a könyvvizsgálók, könyvelők pedig bruttó 491 089 forint fizetést kaptak. A legjobb pályakezdő béreket a multinacionális cégeken belül a négy nagy tanácsadó kínálja, az elvárások között és immáron nemcsak náluk az erős Bsc diploma mellett az Msc szakok kínálta speciális tudás is szerepel, például az IFRS-ben, nemzetközi pénzügyekben, adózásban. De a menedzser ismeretekben és informatikában való jártasság is egyre inkább követelmény – a magas szintű angol nyelvtudás mellett. Az álláskereső portálokon tartott mini felmérésünk november elején szinte teljesen egyforma eredményt hozott, a
32
Jobinfo álláskereső portálon meghirdetett 27 872 állás közül 1792-t gazdasági, pénzügyi végzettséggel rendelkezőknek hirdettek meg, az átlagos munkaadó budapesti (500), a leendő munkatárs Msc diplomával rendelkezik (477), angolul beszél (788). A profession.hu portálon 11 071 állás közül 1045 munkavállalót kerestek pénzügyi végzettséggel elsősorban Budapesten (795), 545 jelentkezőtől várják el a Bsc diplomát, de ennél jóval több, későbbi esetleges munkatársnak (795) kell angolul beszélnie a zömében ezer főnél többet foglalkoztató álláshirdető cégeknél. A cvonline-on meghirdetett 5643 állás közül 615 gazdasági, pénzügyi végzettségű leendő munkavállalót keresnek, a leginkább keresett szakma a pénzügyi elemző, kontroller, könyvelő, akiket főleg Budapesten foglalkoztatnak. A Bsc diploma 127-nél elvárás az angol nyelvtudással együtt.
33
Ráadásul a képzettség és angol nyelvtudás mellett a gyakorlat hiánya sem hátrány, hiszen 185 álláshirdetés esetében nem várnak el gyakorlatot. Erre az igényre reagál az ELTE Institute of Business Economics, az ELTE Gazdálkodástudományi Intézete, amely 2018-tól Budapesten négy új alap- és hat új mesterszakkal tervezi bővíteni a kínálatot – olyan diplomát nyújtva, melyet eddig csak külföldi egyetemeken lehetett megszerezni. A képzések egy része pedig angolul is elérhető, méghozzá a magyar felsőoktatásban szokatlan módon. A nemzetközi gazdálkodás szakon minden tárgy hallgatható angolul is, de ugyanakkor magyarul is folyik az oktatás, és a diákok akár szörfölhetnek is a lehetőségek között, beleértve például a pénzügy-számvitel alapszakon a számvitel, adózás, kontrolling tárgyakat is.
Csatlakozz! Az induló szakokról további információ az ELTE GTI honlapján érhető el. A legfrissebb újdonságokért érdemes csatlakozni az Intézet Facebook-csoportjához, vagy látogass el a november 30-cal kezdődő Nyílt napjaink egyikére!
A S K ZTA E R
NE IJEDJ MEG ATTÓL, HOGY NEM TUDOD EGYBŐL, MIRE SZAKOSODNÁL A résztvevők egyöntetűen nagyon fontosnak tartották a tanári kar hozzáállását, ugyanis egy projektfeladat, egy szakdolgozat alapját jelentő kutatáshoz az oktatóktól gyakran nemcsak szakmai támogatást, hanem ötletet, vállalati kapcsolatokat is kapnak a hallgatók. A beszélgetés résztvevői közül többen különböző szakokra is jártak, egyetemi éveik alatt szmos területre nyertek betekintést. Mindez azért is nagyon fontos, mert véleményük szerint minél szélesebb területet ismernek, annál könnyebb nemcsak elhelyezkedni, hanem később olyan helyzetekben is előnyös mindez, amikor egy vállalati pozícióban a szervezet különféle szereplőivel (a mérnöktől a pénzügyesig) kell hatékonyan kommunikálni. Az elhelyezkedéshez akár egy alapszakos diploma is elég, a mesterképzés elvégzése a jövőbeni előrelépéshez szükséges.
L
KE
A GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI INTÉZET ELTEFESZT PROGRAMJAINAK SORÁBAN A LEGKÖZVETLENEBB A BEDZSULA BÁLINT VEZETTE KEREKASZTALBESZÉLGETÉS VOLT, AMELYEN KÜLÖNBÖZŐ TERÜLETRŐL ÉRKEZŐ, VÉGZETT HALLGATÓK MESÉLTEK EGYETEMI ÉVEIKRŐL, AZ ÁLLÁSKERESÉSRŐL ÉS SZAKMAI SIKEREIKRŐL. A NEMRÉG VÉGZETT, MÁRA SIKERES SZAKEMBEREKTŐL ELSŐ KÉZBŐL HALLHATTUNK TÖBBEK KÖZOTT A GYAKORLATIAS TUDÁSRÓL ÉS AZ ELHELYEZKEDÉSRŐL.
FE S Z T TEEL
EGYETEMI BARÁTSÁGBÓL ÉRTÉKES KAPCSOLATI TŐKE Az egyetemi csoporttársakból, szaktársakból később nagy eséllyel majd szakmai partnerek válhatnak, az egyetem tökéletes platform, nem csupán az oktatásra, de a kapcsolatszerzésre is. Ez a közösség lehet akár egyetemi csoport, öntevékeny kör, hallgatói önkormányzat vagy kollégium, a kapcsolatok már a képzés során is számos helyzetben komoly segítséget jelenthetnek.
34
35
„HA MEGTANULSZ VALAMIT, ABBÓL MÉG NEM LESZ TUDÁS”, AVAGY CÉLSZERŰ BEJÁRNI ÓRÁRA Habár már az egyetemi élet sokkal lazább, mint amit a gólyák korábban a középiskolában megszokhattak, egy-egy tárgy előadásaira nemcsak akkor érdemes, ha a katalógust alá kell írni, sokkal könnyebb egy-egy fogalmat, vagy összefüggést megérteni az oktatói magyarázat alapján, mint később a jegyzetekből.
MILYEN SZEMPONTOK ALAPJÁN VÁLASSZ? A végzett hallgatók szerint igenis gyakran megnézi egy állásinterjún a HR-es, hogy hol szerezte a diplomáját a jelentkező. Amikor esetleg ugyanebben az intézményben végzett ő is, vagy valamelyik vezető, akkor könnyedén egy máris sokkal barátságosabb „X és Y ott tanít még?”-jellegű kérdéssel oldják az egy amúgy stresszes állásinterjú-helyzetet. A diplomát kibocsátó intézmény neve, megítélése egyfajta garancia arra, hogy ki mennyire felkészült, biztos tudás birtokában lévő szakember. A honlapok, prospektusok leírásai mellett pedig célszerű nyílt napokat látogatni és ott akár előadásokba belehallgatni, oktatókkal beszélgetni, hogy mindenki a számára leginkább megfelelő intézmény és képzés mellett tehesse le a voksát!
KÉSŐBBI ELHELYEZKEDÉS Fontos a gyakornokság, a hallgatói aktivitás, ezáltal a munkáltatók számára sokkal vonzóbb a jelentkező CV-je, aki már rendelkezik tapasztalattal sokkal könnyebben tud elhelyezkedni a diploma kézhezvételét követően.
Egy állásinterjún mennyit nyom a latban a külső megjelenés? Természetesen nem a külső megjelenés a döntő, de azért az alkalomhoz, a megpályázott pozícióhoz illő megjelenés, illetve az ápoltság fontos. Melyek azok a tulajdonságok, vagy akár gesztusok, ami gyakorlatilag kizárja a jelöltet egy állásinterjún? Nem tisztességes egy gesztus vagy megjegyzés alapján véleményt formálni egy jelöltről, így olyan még nem fordult elő velem, hogy valaki mondjuk egy mondatával rontotta volna el az interjút, mert ha valaki ad egy félreérthető választ, akkor arra azért visszakérdezek, hogy miként értette. Azt tudom elképzelni, hogy, ha mondjuk, valaki társadalmilag nem elfogadhatóan viselkedne (pláne egy nemzetközi cégnél), például rasszista, vagy agresszív módon nyilvánulna meg, azt kizáró oknak tartanám. Ha csak egyetlen tanácsot adhatna egy frissen diplomázott álláskereső számára, mi lenne az? Az önismeret hiánya nemcsak a pályakezdőkre, sajnos az idősebbekre is jellemző. Így azt tanácsolom, hogy legyünk tisztában az erősségeinkkel, illetve azokkal a hiányosságainkkal, amelyek akadályai lehetnek karriercéljaink elérésének. Tanuljunk meg reflektálni önmagunkra, hogyan reagálunk bizonyos helyzetekben, mi a mi felelősségünk bizonyos szituációk kialakulásában, de ez természetesen nemcsak az álláskeresésnél fontos, hanem minden más élethelyzetben is.
Mi az a készség, aminek a fejlesztése semmiféleképpen nem elhanyagolható, ha egy pályakezdő munkavállaló egy multinacionális környezetben helyezkedne el? Ami kulcs lesz a jövőben, az az állandó rugalmasság készsége a folyamatos változásokhoz, a változó munkakörnyezethez. Azok lesznek sikeresek, akik a változások élére tudnak állni, és nem azok, akik leblokkolnak, és a negatív oldalról hajlamosak szemlélni az új helyzeteket. Mit tanácsolna azoknak, akik nagyon izgulnak egy állásinterjún, és ez negatívan befolyásolja azt, hogy milyen képet mutatnak magukról? Típustól függ, ki mennyire izgul, nem is csak állásinterjún, hanem minden olyan helyzetben, ahol magunkról alakítunk ki képet, ez lehet akár az első prezentáció vagy nyilvános véleményformálás is. Szimpatikus, ha ezt valaki kiteszi az asztalra: „lehet, hogy az elején kicsit össze-vissza fogok beszélni, de ez életem első interjúja”, ez segít megértetni az interjúztatóval, hogy miért izgul valaki az átlagosnál jobban. Az állásinterjúnak az a célja, hogy megtudjuk, alkalmas lehet-e valaki az adott pozícióra, illetve a jelölt számára azt tudjuk-e nyújtani, ami fontos neki egy munkahely kapcsán, nem pedig az, hogy végigizgulja a beszélgetést. Érdemes tudatosítani magunkban, hogy az interjúztató ránk kíváncsi, és ha magunkat adjuk, egy hiteles képet alakítunk ki magunkról, akkor megtettünk mindent a magunk részéről. Ha ezek után nem minket választanak, akkor ezek szerint ez nem a mi utunk volt.
„AZ ÁLLANDÓ RUGALMASSÁG KÉSZSÉGE KULCS LESZ A JÖVŐBEN” BÁRSONY KATALIN, A DEUTSCHE BANK REGIONÁLIS HR VEZETŐJE, KORÁBBAN A GE-NÉL VOLT HR VEZETŐ TÖBB TERÜLETEN, AZ UTOLSÓ ÉVEIBEN PÉNZÜGYI TERÜLETEN, A GE CAPITAL ÜZLETÁGBAN, AMELY A GE PÉNZÜGYI TERÜLETE. OTT IS REGIONÁLIS ÉS GLOBÁLIS SZINTEN DOLGOZOTT HR VEZETŐKÉNT, HR BUSINESS PARTNERKÉNT, ÍGY KIVÁLÓAN RÁLÁT NEM CSUPÁN A HAZAI, DE A NEMZETKÖZI VISZONYLATRA IS: VILLÁMKÉRDÉSEK (ÉS VÁLASZOK) FORMÁJÁBAN BESZÉLGETTÜNK VELE A FRISS DIPLOMÁSOKAT ÉRINTŐ LEGFONTOSABB KÉRDÉSEKRŐL. 36
„TISZTESSÉGESEN FELKÉSZÜLTEM, ÉS A LEGJOBBAT FOGOM KIHOZNI MAGAMBÓL” KÖVESDY TAMÁS, A DEVELOR TRÉNERE ÉS TANÁCSADÓJA, KORÁBBAN OLYAN CÉGEKNÉL VOLT HR VEZETŐ, MINT A METRO, A K&H BANK VAGY A PFIZER. FIGYELEMRE MÉLTÓ SZAKMAI TAPASZTALATTAL A HÁTA MÖGÖTT OSZTJA MEG VELÜNK TANÁCSAIT, HOGY A LEHETŐ LEGJOBB FORMÁNKAT HOZZUK EGY ÁLLÁSINTERJÚN, ÉS HOGY MIRE ÉRDEMES ÜGYELNI MÁR AZ EGYETEMI ÉVEINK ALATT, HA MAJD PÁLYAKEZDŐKÉNT EGY JÓ CÉGNÉL, JÓ POZÍCIÓBAN SZERETNÉNK ELHELYEZKEDNI! Egy állásinterjún mennyit nyom a latban a külső megjelenés? Inkább „higiénés” tényezőként fontos odafigyelni erre, nehogy már az előtt „diszkvalifikáljuk” magunkat, mielőtt megszólalnánk. Ha kell, tanácsot is kérve meg lehet találni a személyiségünknek és a helyzetnek is megfelelő eleganciát, jellemzően business casual öltözéket. Bármilyen kirívó szín, túl lezser vagy pl. a kelleténél rövidebb, kivágottabb ruha, de slamposság, például a tornacipő is lehet problémaforrás… Melyek azok a tulajdonságok, vagy akár gesztusok, ami gyakorlatilag kizárja a jelöltet egy állásinterjún? Mind a szlenges nyelvhasználat, a nyegleség, mind a túlzottan mesterkélt, erőltetetten komolykodó gesztusok, de a felkészületlenség és a túlzott elvárások is... Ha csak egyetlen tanácsot adhatna egy frissen diplomázott álláskereső számára, mi lenne az? Még diplomázás előtt vegyen részt szakmai projektmunkában, ha másokkal közös munkáról is van szó, akkor is legyenek jól meghatározott, önálló feladatai, és pluszpontot jelent, ha erre egy külföldi ösztöndíj keretében került sor. Melyek azok a készségek, amelyek fejlesztése semmiféleképpen nem elhanyagolható, ha egy pályakezdő munkavállaló egy multinacionális környezetben helyezkedne el? Az önálló vélemény kialakítása és kifejezése, csoportmunkához értékes hozzájárulás és mások meglátásaihoz való hatékony kap-
37
csolódás, problémamegoldó és asszertív kommunikációs képesség, az önálló munkavégzésre való képesség, valamint a jó önszervezés! Mit tanácsolna azoknak, akik nagyon izgulnak egy állásinterjún, és ez negatívan befolyásolja azt, hogy milyen képet mutatnak magukról? Gyakorolják az interjúhelyzetet ismerősökkel, előtte írjanak össze egy személyes téma gyűjteményt, amelyben a tanulmányaik kulcsmomentumait, szakmai témaválasztásaikat (dolgozat, diploma, projekt), fontosabb személyes döntéseiket a „miért”, a „személy szerint mit és hogyan tettem”, valamint a „milyen eredménnyel” kérdésekre választ adva néhány mondatban megírják és megtanulják. A gyakorlás segít abban, hogy jól érthetően el is tudják mondani. Az ismerősöket megkérhetik, hogy néhány váratlan kérdést is tegyenek fel nekik. Ha okostelefonnal felvetetik magukat ezen a gyakorlóinterjún, azt visszanézve be lehet azonosítani a tanulságos pontokat. Az is fontos, hogy járjanak utána az adott iparág, cég, feladatkör jellegzetességeinek, lehetséges követelményeinek, keressenek legalább egy személyes kapcsolódási pontot ezekben a témákban, cikkek, vezetők alapján, írják meg és tanulják meg előre a mondanivalójukat. Hitelesen, a kliséket kerülve fogalmazzák meg, hogy miért érdekli őket az adott feladatkör, az erősségeik közül mire tudnak építeni, és mi az, amiben még fejlődniük kell. Sportoljanak előtte, és friss levegőn is mozogjanak heti több alkalommal, az interjú előtti napokban tartsanak kiegyensúlyozott napirendet, és jól aludják ki magukat! Az interjú előtt körülbelül 10 percen át hosszan és mélyen lélegezzenek, mondják el magukban többször, hogy „tisztességesen felkészültem, és a legjobbat fogom kihozni magamból”, és interjú közben is fontos a nyugodt levegővétel. Utána pedig ne felejtsék el kiértékelni, azzal kezdve, hogy „mit csináltam jól”, és csak ez után azzal folytatva, hogy „mit csinálnék másként legközelebb?”
SZERETNÉD, HA
ŐK
OKTATNÁNAK?
DR. GYÖKÉR IRÉN
DR. FORRAI GÁBOR Az Érveléselmélet és Marketing Tanszék professzora, az MTA doktora, tagja az MTA kommunikáció- és médiatudományi állandó bizottságának. Az érveléselmélet és az ismeretelmélet egyik legismertebb hazai kutatója, a Magyar Filozófiai Szemle szerkesztőbizottságának elnöke. Korábban tanszékvezetőként is dolgozott.
Tanszék A Menedzsment és Üzleti Jog erőforrás egyetemi docense, az emberi értője, a menedzsment elismert hazai szak szakkönyv Humánerőforrás-menedzsment rangsor top szerzője. Az egyetemi oktatói je, oktatói eplő szer dó állan 100-as listáinak Hallgatói Díj munkásságát a hallgatók Kari ig MBA progodaítélésével ismerték el. Évek korló HRGya t. ozot dolg is t kén gató ram igaz esen szer rend ára szám ók esek és vállalkoz iness Review magyar tart tréningeket. A Harvard Bus ője volt éveken keresztül. nyelvű kiadásának társszerkeszt
ea tetszett az oktató közvetlenség Hallgatói vélemény: „Nagyon ik minden hallbán n gese ersé emb és en értő diákokkal és hogy meg y abbá tenni az órákat. Látszik, hog gatóval. Próbálta minél izgalmas .” okat diák a mind tárgyat, azért tanít, mert szereti mind a
Hallgatói vélemény: „Dr. Forrai Gábor igazán korrekt és jó tanár. A zh-kon és főképp a vizsgákon alkalmazott módszerei és elvárásai igazán elismerésre méltóak. Még gimnáziumban sem volt minden tanárom ennyire korrekt. Ez nem azt jelenti, hogy a tárgy nevetségesen könynyen teljesíthető, hanem a kapott eredmény arányos a befektetett munkával.”
DR. PÁZMÁNDI KINGA
DR. JÓNÁS TAMÁS
Az egyetemi oktatás színvonalának, a diploma elismertségének alapvető meghatározói a képzés oktatói. Azok, akik a tárgyakat ténylegesen oktatják, akik tudására és oktatási képességeire épül az egész képzés. Az ELTE-n különösen büszkék vagyunk a magas szintű oktatói csapatunkra. Szeretnéd, ha szaktárgyaidat az ország legjobbjai közé tartozó oktatók tanítanák? Képzéseinken mintegy tíz professzor tartozik az oktatói gárda gerincéhez, míg docenseink és adjunktusaink is mindmind a legmagasabban elismert oktatók közé sorolhatók a
hallgatói visszajelzések, tudományos hátterük és szakmai tapasztalataik alapján. Volt már olyan tapasztalatod, hogy nem azt vagy nem úgy kérdezték vissza, amit és ahogy megígértek? Nálunk a korrektség, átláthatóság, következetesség a legfontosabb, hogy mindig világosan megmondjuk, milyen feltételeket kell teljesítened egy-egy tantárgy esetén. Az a célunk, hogy mindvégig egyértelműen meghatározott és érthető játékszabályok mellett segítsük az előrehaladásodat, hisz’ éppen ez adja munkánk értelmét.
38
A Menedzsment és Üzleti Jog Tanszék egyetemi docense, oktatási területe az üzleti statisztika, a megbízhatóságelmélet és a lágy számítási módszerek menedzsment alkalmazásai. Fő kutatásai területe a vállalati folyamatok modellezése és szimulációja matematikai módszerekkel. A Flextronics International Kft. kutatási-fejlesztési mun ati vállal i etköz nemz os szám katársa, kutatási projekt vezetője és résztvevője. Kutatási eredményeiből mintegy harminc nemzetközi publikációja jelent meg az elmúlt négy évben. Hallgatói vélemény: „Érthető, logikusan felépített órákat tartott.”
A Menedzsment és Üzleti Jog Tanszék egyetemi docense, ügyvéd, gazdasági jogász. Több mint 10 évig vezette a Magyar Reklámszövetség Reklámetikai Bizottságát, a Jogi Bizottságot, majd a Jogi Tagozatot. A Gazdaság és Jog, a Céghírnök, valamint az In Medias Res szakfolyóiratok szerkesztőbizottsági tagja. Korábbi egyetemén évekig az Üzleti Tudományok Intézet igazgatója volt. 2017-ben szakmai és tudományos munkásságának elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
DR. TÓTH ZSUZSANNA ESZTER A Menedzsment és Üzleti Jog Tanszék vezetője, egyetemi docens , szakmai érdeklődésének fő területe i a statisztikai módszerek menedzsment alka lmazásai, illetve a felsőoktatásban alka lmazható minőségmenedzsment mod ellek és módszerek. Korábban dékánh elyettesként is dolgozott. Tag ja volt a felsőoktatási minőség díjmodell és kap csolódó tréning anyagok kidolgozásá t végző munkacsoportnak. A „Kari Kuta tási Díj” nyertese, A minőségmened zsment alapjai, ill. Minőség és megbízhatós ág a menedzsmentben szakkönyve k társszerzője. Hallgatói vélemény: „Nagyon karakán a tanárnő, igazán jó pörgős órák voltak, sosem aludtam el.”
Hallgatói vélemény: „Tetszik a lelkesedése, ez az, ami igazán motivál egy diákot!”
DR. VEREBICS JÁNOS A Menedzsment és Üzleti Jog Tanszék egyetemi docense, az egyetemi TOP 100-as listák egyik legnépszerűbb oktatója. Szakterülete a gazdasági jog és az információs technológiák joga. Hosszabb ideig dolgozott a Miniszterelnöki Hivatal főtanácsadójaként. A Magyar Jogász Szövetség Civilisztikai Szakosztályának elnöke,
az Igazságügyi Minisztérium civilisztikai kutatásainak egyik irányítója. 2017 tavaszán tudományos munkásságáért a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült. Hallgatói vélemény: „Nagyon szuper előadások, praktikus, valós életben előforduló példákkal. Zseniális, bearanyozta a napomat.”
DR. MARGITAY TIHAMÉR
DR. TANÁCS JÁNOS Az Érveléselmélet és Marketing Tanszék egyetemi docense, az érvelés, a tárgyalás- és az előadástechnika oktatója. A „Kar kiváló oktatója” cím kétszeres díjazottja, rendszeresen szerepel a 100 legjobb egyetemi oktató listáján. Mérnöki alapdiplomával rendelkezik, mégis a Bolyai-kutatás és a jogi érvelések elméletének meghatározó alakja. Üzleti kommunikációs tudását a Mondi Packaging, a Novartis, a PharmaNova, a KPMG, valamint az ORFK munkatársai kamatoztatták.
Tanszék Az Érveléselmélet és Marketing helyettese, vezetője, az ELTE GTI igazgató árgyakat érvelés- és tárgyalástechnika tant nöki mér és sész Bölc ora. oktató professz Filozófiai diplomával is rendelkezik, az MTA tréner, olyan Bizottság tagja. Ismert vállalati kurzusoesen szer rend tett veze cégeknél k vagy a Ban n eise Raiff a G, kat, mint a KPM sek alapCIB Leasing. A hallgatói értékelé be a legján több alkalommal választották etigazintéz t ozot Dolg . közé tók jobb okta ánként is. dék és nt eské lyett gatóként, dékánhe
Hallgatói vélemény: „Úgy gondolom kijelenthetem, hogy Tanárnő a legsegítőkészebb oktató, akivel valaha találkoztam!”
DR. NÉMETH EDIT A Menedzsment és Üzleti Jog Tanszék adjunktusa, szakterülete az ergonómia és termékmenedzsment. Nemzetközileg elismert és minősített Európai Ergonómus (Eu.Erg.) és több éve Az Év Irodája verseny zsűritagja. Több szakmai szervezet, így például a Magyar Ergonómiai Társaság és a
Hallgatói vélemény: „A tanárnő által teremtett helyzetek valósághűen tükrözték a munkahelyi környezetet. Mivel a tanárnő semleges maradt, mindvégig nagyon érdekes véleményeket hallhattunk. Ezt építem be és viszem magammal. Köszönöm.”
DELINÉ DR. PÁLINKÓ ÉVA
DR. BÓTA GÁBOR
DR. MARCSA ATTILA
Az Érveléselmélet és Marketing Tanszék adjunktusa, marketinghez kapcsolódó tárgyakat oktat. Programtervező matematikusi és MBA diplomával is rendelkezik. A Szegedi Tudományegyetemen szerzett közgazdaságtudományból PhD-fokozatot. Több évig dolgozott kutatásvezetőként az Ipsos és a Taylor Nelson Sofres (TNS) piackutató cégeknél. Oktatási tevékenysége a piackutatáshoz, marketingkutatáshoz, fogyasztói és vásárlói magatartáshoz kötődik, fő kutatási területe a fogyasztói preferenciák vizsgálata.
A Menedzsment és Üzleti Jog Tanszék adjunktusa, az emberi erőforrás menedzsment és a vezetés területek szakértője. Az oktatók hallgatói véleményezése alapján rendszeresen a top 100-as oktatók között szerepel, oktatói munkásságát Kar Kiváló Oktatója díj odaítélésével ismerték el. Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség titkáraként hazai nagyvállalatokkal és
meghatározó felsőoktatási intézményekkel karöltve, napi szinten küzd a mérnöki- és természettudományok népszerűsítéséért.
lítésből világította meg az üzleti Hallgatói vélemény: „Új megköze ti feladatok és példák az életből.” döntéshozatalt. Kiváló gyakorla
Hallgatói vélemény: „Fiatalos, humoros, és határozott. Korrekt volt az egész félév során, és következetes, és igen sok, a való életben hasznosítható tudást adott át nekem. Bárkinek ajánlanám, és ajánlani is fogom a kurzusát.”
DR. HLÉDIK ERIKA
DR. FINNA HENRIETTA
A Menedzsment és Üzleti Jog Tanszék munkatársaként stratégiai menedzsmentet és vállalati kommunikációt oktat. Évekig dolgozott a Magyar Televízióban, volt a Matáv (ma Magyar Telekom) sajtófőnöke és a Magyar Nemzeti Bank kommunikációs vezetője is. A hallgatói értékelések alapján elnyerte az „Egyetem kiváló oktatója” címet. Szenvedélyes színházrajongó. Hallgatói vélemény: „Kommunikáció terén nála jobb oktatót aligha lehetne találni. Örültem annak, hogy jóval interaktívabbak voltak az órák a képzés többi tárgyához képest.”
Magyar Formatervezési Tanács tagja. Hosszú éveken keresztül oktatási dékánhelyettesként dolgozott. Hallgatói vélemény: „Minden általa tartott előadásán csinos volt, szép, kedves tekintetéről nehéz volt levenni a szemet, így jól oda lehetett figyelni az amúgy érthetően közvetített órákra.”
DR. ANDOR GYÖRGY A Pénzügy és Számvitel Tan szék vezetője, egyetemi docens , az ELTE GTI igazgatóhelyettese. Korábbi egyetemén rektorhelyettes és dékán is volt. Közgazdász (BCE) és mérnök (BME) diplomákat és több doktori és PhD foko zatot szerzett. Publikációs és oktatási tevé kenysége szerteágazó, főbb területei az üzleti gazdaságtan, a vállalati pénzüg yek, a befektetések és a közösségi gazdas ágtan. A hallgatói vélemények alap ján volt az egész egyetem 2. legmaga sabbra rangsorolt oktatója, többszörös „Kar Kiváló Oktatója”. Üzleti gazdaságta n című könyve 2017-ben jelent meg . Hallgatói vélemény: „Zseniális, magával ragadó, rendkívül jó humorú előadásmód. Felkészült, vicces, elhivatott. Örülök, hogy tanított.”
A Pénzügy és Számvitel Tan egyetemi d szék oc Oktatási és ense. kutatási területe a be fe tetéselmélet khez, a tőkepiaci ár az illetve a reál áshoz, opciókhoz kötődik. Tö nemzetköz bb i ko zottságának nferencia szervezőbi volt a tag ja , korábban évig gazdas ny ági dékánh elyetteskén olc sőoktatási kö t felfoglalkozott. ltségvetési ügyekkel Posztgradu Oxfordban ális diplom áját szerezte. Hallgatói vé le követhetők mény: „Kiváló előadá . A magyará so zat tökélete k, „Nekem kife s” je up-ba illő st zetten tetszik a standílusa”
DR. CSŐKE RITA Jog Tanszék A Menedzsment és Üzleti két évtizednyi tanársegédje, aki mintegy a közelmúltban után lat szta tapa i ető jogi vez tási területe a okta Fő ára. pály lépett oktatói mindkét v tané -es munkajog. 2016/2017 zaki és Gazdafélévében a Budapesti Műs az Oktatók Hallságtudományi Egyetemen a legjobb ján alap ése yez gatói Vélemén helyezett, a oktatók listáján a harmadik
egyetemi docense. KözgazdászA Pénzügy és Számvitel Tanszék gáló. Fő oktatási és kutatási vvizs köny s vele okle tanár, adószakértő, lés, társadalmi diszkontráta téke latér válla ek, területe: vállalati pénzügy rülő eljárás pénzügyi elke csőd csőd és közösségi projektértékelés, zerzős Vállalati pénztárss ke kérdései. Oktatóként joggal büsz atárára, ügyek alapjai tankönyvére és péld temén amelyen az ország számos egye ák el tított sajá és fel, ek nőtt iók erác gen seit. veté alap ek zügy a vállalati pén
éltó okHallgatói vélemény: „Tiszteletrem sztal/tapa tóan látha dó, előa ló kivá tató és zik, elke rend ssal tudá nagy l hatóan rendkívü amit szeretne is átadni!”
ományi Karon Gazdaság- és Társadalomtud . volt első az ig ped Hallgatói vélemény: a kalappal „A világ legjobb oktatója, le mélyiségével sze ves ked és es Lelk te. előt és érdekes ív rakt Inte . irált insp minket is raz” jogi „szá a át adta órákat tartott, úgy s legyen szátananyagot, hogy az izgalma n oktató lenne, munkra is. Bárcsak több ilye mint ő.”
DR. FORTVINGLER JUDIT A Pénzügy és Számvitel Tanszék egyetemi adjunktusa. Könyvvizsgáló, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara tagja, minő sített oktatója és vizsgáztatója, nemzetközi számviteli oklevéllel (DipIFR) és adószaké rtői oklevéllel rendelkezik. Korábban az Európai Számvevőszék ösztöndíjasa volt. Számvitel, könyvvizsgálat témájú tárgyakat oktat alapés mesterképzésen, magyar és ango l nyelven. Rendszeresen a legjobb szám viteles oktatók egyikeként minősítik hallg atói. Hallgatói vélemény: „Nagyon jó példák vannak az órán , amelyek gyakorlatiasak, segítenek az elméletet elsajátítani”
DR. GALÁNTAI ZOLTÁN Az Összehasonlító Gazdaságtan Tanszék egyetemi docense. Gazdaságtörténetet tanít alap- és mesterszakos hallgatóknak, oktatói tevékenységéért rektori dicséretet kapott. Emellett számos szépirodalmi, rténeti könyv tudományos-fantasztikus, illetve tudománytö . Kozmosz, törumok overz „Mon e könyv óbbi Legut ője. szerz meg. jelent ban 2016el címm vény, tudomány” Hallgatói vélemény: akitől érdemes „Hihetetlen tudású és olvasottságú ember, tanulni.”
elyik tanszéken tanítasz majd, és mit fogsz oktatni? Melyek a kutatási területeid? A GTI Érveléselmélet és Marketing Tanszékén fogok tanítani, elsősorban ÉTM-típusú (Érvelés-Tárgyalás-Meggyőzés) tárgyakat, valamint egy Egyén és közösség nevű, készség- és elméleti alapozó kurzust. Ezek a tárgyak részben átfednek kutatási területeimmel: kritikai gondolkodást fejlesztő oktatási modulokat dolgozok ki, tudományos viták elemzésével foglalkozom, valamint kutatásmódszertannal. Mennyiben lesz más a feladatod oktatóként egy újonnan alapított GTI-nél, mint korábban? Eddig arányaiban többet tanítottam doktori iskolákban (BME Filozófia és Tudománytörténet, BME Kognitív Tudomány, valamint német nyelven, az Andrássy Egyetemen), most az alapképzés hangsúlyosabb lesz, főleg üzleti kommunikáció fókusszal. Az elmúlt években több kommunikációs-készségfejlesztő gyakorlatot dolgoztam ki, sokáig gimnáziumban is tanítottam érvelést (Nemzetközi Érettségi), és örülök, hogy ezekből nagyon sok olyat tudok majd az új környezetben használni, ami fejleszti a menedzsment készségeket is. Mire fogod helyezni a hangsúlyt az általad oktatott tárgyaknál? Szerintem egy kurzus legalább két dologtól jó: tanít valamit, amit majd hasznosítani lehet, és világosan számon is kérhető, ezenkívül katalizál, amit nem lehet mérni, de hosszú távon nagyobb szabadságot ad a hallgatónak, hogy jövőjét aktívan alakítsa. Az elmélet mellett talán a gyakorlat még fontosabb is: parázs intellektuális vitákra számíthatunk majd az óráidon? Amennyiben briliáns intellektusú hallgatók lesznek, még az is lehet… de a tréfát félretéve, szerintem az elméletet csak gyakorlattal lehet tanítani, és fordítva. Mindenki szeretne gyakorlatorientált képzést, de amikor arra kerül a sor, a legtöbb magyar hallgató zárt (egy jó megoldással bíró) feladatot szívesebben csinál, mint nyitottat. Arra lehet majd számítani, hogy a gyakorlatok néha meglepőek lesznek, növelik
a kommunikációs helyzetekben a mozgásteret és így az autonóm cselekvés lehetőségét, valamint elősegítik a későbbi egyéni fejlődést. Vannak, akik izgulnak, ha mások előtt kell megszólalniuk, és van, akinek ez egyáltalán nem okoz gondot, mindenesetre egy új közösségben, egy új helyzetben sokan feszélyezik magukat. Milyen tippet adnál azoknak a leendő hallgatóknak, akik esetleg óvakodnak a nyilvános szerepléstől, megszólalástól vagy egy vitahelyzettől? A legtöbb ember örülne, ha jobban kommunikálna, aminek része sokaknál a lámpaláz legyőzése is. Erre számos gyakorlat van, amiknek évek óta látom a hatásosságát, de általános recept nincs. Vagyis a probléma gyakori, de sokfélék vagyunk, ha néhány mondattal mindenkinek tuti tippet lehetne adni, nem lenne szükség a képzésre! Jó, ha ismerjük saját stresszprofilunkat (pl. pulzust mérünk a traumatikus helyzet előtt, alatt, után) és azokat a tényezőket, amelyek az éberségből a feszült figyelem állapotába lendítenek. Jó, ha megszokjuk azokat a testi tüneteket, amit a reflektorfényben átélünk. Ha még sohasem álltál száz ember figyelmének a kereszttüzében, miért ne izgulnál? Felkészültél? Jelen vagy? Tudsz nem a saját feszkódra figyelni (ún. dereflexiós technikák), hanem azokra, akiknek adsz valamit a kommunikációddal? Egy gazdasági képzés esetében milyen meggyőzés és érveléstechnikai képességekre tehetnek majd szert a hallgatók? Hogyan tudják majd a gyakorlatban ezt a tudást kamatoztatni? A készségfejlesztő tárgyak inkább a képzés elején vannak, mert több év is lehet, mire ’beérnek’ a képességek. Ez tipikusan nem úgy megy, hogy bebiflázom valamit, ami majd kamatozik, az ilyen tudásokat rendre elfelejtjük. Minél nyitottabbak vagyunk az órán, annál jobban át tud alakítani egy képzés: aki meg tud változni, az tudja jól kamatoztatni a kapott eszközöket: jobban tárgyal, jobban tudja a helyzeteket elemezni, képes tanulni a hibáiból. Persze sok gyors és könnyű technika van, ezeket is tanuljuk – de minden technikára van ellen-technika, így a hosszú távú sikert nem ezek garantálják.
„AKI MEG TUD VÁLTOZNI, AZ TUDJA JÓL KAMATOZTATNI A KAPOTT ESZKÖZÖKET…” ZEMPLÉN GÁBOR EGYETEMI DOCENS BETEKINTÉST NYÚJT SZÁMUNKRA AZ ÁLTALA OKTATOTT TANTÁRGYAK VILÁGÁBA. MIÉRT ÉRDEMES FELVENNI EZEKET? MIRE SZÁMÍTHATTOK AZ ÓRÁKON? KÉRDÉS NEM MARAD MEGVÁLOSZATLANUL! 42
„SZÁMOS TERÜLETEN VISSZAKÖSZÖN A GAZDASÁG ÉS A TÁRSADALOM KUTATÁSA…” HÉDER MIHÁLY, A GTI DOCENSE FIATAL KUTATÓKÉNT SZÁMOS TERÜLETEN MÉLYÍTETTE EL TUDÁSÁT. ÉRDEKLŐDÉSÉNEK EREDETI FÓKUSZA A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA ÉS ANNAK MUNKAERŐPIACI HOZADÉKA. HOGY EZEN KÍVÜL MILYEN TÉMÁKKAL FOGLAKOZIK MÉG, AZ KIDERÜL A VELE KÉSZÜLT INTERJÚBÓL.
A
z élet és a munkakörnyezeted más esetben is alakította már a kutatási területedet és érdeklődésed fókuszát. Mit kutatsz, kutattál még? Mik ezeknek az érdekességei? Ugyancsak inkább adottság, mint választás a technológia, társadalom és gazdaság viszonyának kutatása. Rengeteg mérnökhallgatóm volt már, és ez egy olyan téma, amire igény van. Így kezdtem el a technológiai determinizmus koncepcióját kutatni. Ez a terület azzal foglalkozik, hogy mekkora transzformatív ereje van valójában a technológiának a társadalomra nézve, és viszont, valamint hogy mekkora lehetősége van a társadalomnak arra, hogy a technológiát kontrollálja. Hamar kiderült, hogy ez a gazdálkodás és menedzsment képzési terület hallgatóit is érdekli. Közben az informatikai profilom sem sorvadt el szakmailag, hiszen most kezdem a 14. évemet az MTA SZTAKI-ban részmunkaidőben. Egyetemi másodév előtti nyáron kezdtem, gyakornokként. Itt informatikai biztonsággal, szoftver projektekkel, számítási felhőkkel, gépi tanulással, nyelvfeldolgozással foglalkoztam eddig. De a kíváncsiságom itt is előre nem látott projektekre vitt rá: amikor angolul beszélő tesztalanyokat toboroztam egy gépi nyelvmegértési projekt tanulóadatának előállításához, észrevettem, hogy egyes internetes munkaerő-közvetítő oldalakon pénzt ajánlanak a like-ért, upvote-ért és blogbejegyzés írásáért. Abból a nyelvmegértési projektből semmi nem lett, viszont felmértem ezen a morálisan megkérdőjelezhető kampánytechnikáknak a mechanizmusait, hatékonyságát, valamint a piac méretét. 43
Az ELTE GTI profilját hogyan erősíted? Milyen érdekességekre számíthatnak majd a hallgatóid? Nos, a marketing hallgatókat biztosan érdekelni fogja az internetes kampányolás: az etikus része azért, hogy kivitelezzék, a nem etikus része pedig azért, hogy védekezhessenek ellene. A hallgatólagos tudással kapcsolatban azt vettem észre, hogy a menedzsment terület felfedezte ezt a fogalmat, és már több ezerszer hivatkoztak rá. Joggal, mert az ismeretelmélet nagyon sokat segíthet a szervezetek hatékonyságában. Minden egyéb dologgal kapcsolatban: a technológia és informatika elől senki nem tud elbújni, ma ezt már bizonygatni sem kell. Egy gazdálkodástudomány iránt érdeklődő hallgató számára miért fontos ez a tudás? Feltételezem, hogy sokan részben azért fogják választani a GTI által oktatott területeket, mert jól hasznosítható, de nem teljesen „kocka” szakmát szeretnének maguknak. De nekik is tisztában kell lenniük a technológia kérdéseivel, a fontos gyakorlati tudnivalóktól elkezdve a kapcsolódó stratégiákon és döntési szituációkon át a szélesebb társadalmi, akár filozófiai összefüggésekig bezárólag. Mindig is élveztem a gazdálkodás, menedzsment, kommunikáció és hasonló szakok hallgatóinak oktatását, mert észrevettem, hogy ha sikerül a számukra irreleváns műszaki részletek minimalizálásával – de nem bagatellizálásával – a mögöttes összefüggésekre rávilágítani, azért nagyon hálásak. Erre jó gyakorlóterep a mesterséges intelligencia, az internet sötét titkai vagy akár a bitcoin is. Alig várom, hogy a GTI hallgatóival kitárgyaljam ezeket a témákat.
MINŐSÉGMENEDZSMENT – ÉLETRE SZÓLÓ ISMERETEK INTERJÚ BEDZSULA BÁLINT
ÉS DÉNES RITA OKTATÓKKAL nak azzal szemben, hogy mondjuk egy ilyen, jegyzetismétlő minőségmenedzsment órára beüljön a hallgató. Ezt tudomásul véve akarunk mi rálicitálni erre, többet adni! Ha valaki részt vesz az óráinkon, akkor olyan plusz ismeretet, tudást, élményt adunk neki, amelyen közben jól érezte magát, megismerte önmagát, megtanult csapatban dolgozni, és olyan készségek kezdenek nála kialakulni, amelyekből később, a munkaerőpiacon profitálni tud. Rita: Mi nem akarjuk kényszeríteni a hallgatót, hogy járjon be előadásokra, illetve a gyakorlatokra. Egy idő után úgyis rá fog jönni, hogy szüksége van a minőségmenedzsment tudásra. Ki előbb, ki utóbb…
BEDZSULA BÁLINT ÉS DÉNES RITA A MINŐSÉGMENEDZSMENT TANTÁRGY OKTATÓI, AKIK MÉG NEM FELEJTETTÉK EL, MILYEN DIÁKNAK LENNI. NEKIK A SZAKMAI ISMERETEK ÁTADÁSA KÖZBEN AZ IS FONTOS, HOGY A HALLGATÓK NE UNATKOZZANAK, ÉS ÉREZZÉK JÓL MAGUKAT. GYAKORLATIAS OKTATÁSI MÓDSZEREIKET TOVÁBB FEJLESZTVE, IZGATOTTAN VÁRJÁK, HOGY ELKEZDŐDJÖN A KÖZÖS MUNKA AZ ELTE GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉBEN.
eljesen új környezetben folytatjátok az oktatást. Várjátok már a közös munkát a kollégákkal? Rita: Úgy gondolom, ahhoz hogy jól működjön az oktatás rendszere, alapvetően három komponensre van szükség. Az első a környezet – nem csak az infrastruktúrára, berendezésre, internethozzáférésre gondolok. Hosszú távon legalább annyira fontos egy motiváló, pezsgő, ugyanakkor kiegyensúlyozott légkör megléte. Az ELTE ezt biztosítja a hallgatók számára és számunkra is. A második tényező a hallgatóság. A hallgatók, akik szolgáltatást várnak el, amit az oktatók biztosítanak. A harmadik pedig az oktató, aki nemcsak leadja az anyagot, hanem megszeretteti a tantárgyakat a hallgatókkal, rávilágít a megszerezhető tudás hasznosságára, és hisz abban, amit csinál. Az ELTE GTI égisze alatt most egy szuper oktatói csapat állt össze, erős húzónevekkel. Kiemelkedő szakemberek, akiknek megvan az oktatói tapasztalata, és akiknek a kutatói vénája is egészségesen lüktet. Számunkra – ifjabb oktatóknak – ez rendkívül inspiráló. Nagyon várjuk! Bálint: Egy igazán kiváló szakmai és emberi közösséggel fogunk együtt dolgozni. Úgy látom, minket már nemcsak a közös munkahely köt össze, hanem az elmúlt időszak élményei, eseményei is összekovácsoltak.
T
i mindketten műszaki menedzser hallgatóként végeztetek. Mit gondoltok, miért érdemes egy gazdálkodástudományi területet választó hallgatónak minőségmenedzsmentet tanulnia? Hogyan fogjátok ezt „beadagolni” a diákok számára? Bálint: A minőségmenedzsment elvi és módszertani alapjaival szerintem minden leendő diplomás szakembernek érdemes megismerkednie. Ehhez nem kell „feketeöves” minőségügyi szakembernek készülni, mivel ezek az alapelvek, és módszerek valós gyakorlati segítséget, iránymutatást adnak mindazok számára, akik szakmailag igényesek, értékteremtésre munkájuk során elhivatottak. Ez különösen igaz lesz az ELTE GTI-n tanuló hallgatókra, mivel mi mindent megteszünk, hogy ilyen hozzáállású, kiváló szakembereket képezzünk belőlük. Szeretnénk elérni, hogy hallgatóink birtokában legyenek annak az alapvető tudásnak és készségnek, amellyel saját és szervezetük munkáját képesek lesznek jobbá tenni. Például a vevői igényekre és visszajelzésekre fókuszálva, vagy az átlátható, hatékony szervezeti működést szem előtt tartva, proaktív fejlesztési javaslatokkal tudjanak majd előállni, bármilyen területen is dolgoznak. Rita: Szeretnék arra ráerősíteni, hogy az alapok nyilván nagyon fontosak, a lexikális tudásból építkezünk, de legalább annyira fontos a hallgatók gyakorlati tapasztalatszerzése is. Lehet, hogy eleinte a gyakorlás egy kicsit sematikusabb, de igyekszünk ezt feloldani, életszerű, jópofa példákkal és gyakorlati feladatokkal. A végső cél az, hogy a hallgatók kreatívan, saját ötleteik alapján oldjanak meg bármilyen feladatot vagy problémát, amikkel nálunk, vagy a munkájuk során találkoznak. Bálint: Rita válaszára reagálva kiemelném, mi olyan ismereteket igyekszünk átadni a félév során, amilyeneknek könnyen kiaknázható hasznuk van. Az összeállított tananyag friss, a mai vállalati gyakorlatokon alapul, így egyrészt a munkába állás első pillanataitól jól jön majd a hozzáértés, másrészt pedig – ahogy már utaltam rá – a hatékony és eredményes munkavégzésben is segít majd. Mi szeretünk jót és jól csinálni, azaz valójában következetesen alkalmazzuk az általunk tanított ismereteket a saját munkánk során. Azt látjuk, 2017-ben már természetes, hogy vannak jó oktatási segédanyagok egy tantárgyhoz, ez a minimum. Tapasztalatunk alapján a hallgatók pusztán azért nem járnak be órára, hogy meghallgassák ugyanazt, ami le van írva a „cuki” kis diasorban, a jópofa jegyzetben… Őszintén, én ezt megértem, elfogadom: lássuk be, erős ajánlatok van-
T
a most ti állnátok a felvételizők sorában, miért gondolkoznátok el azon, hogy az ELTE GTI valamely képzését válasszátok? Bálint: Folytatva a „fantasztikus” hármasok sorát: meglátásom szerint tipikusan három dolog van, ami egy ilyen döntést befolyásol. Az első a diplomaadó intézmény márkája, piaci pozíciója, munkaerőpiaci értéke. A második, amiben a fiatalok egyre tudatosabbak, hogy milyen tudást fognak kapni a felsőoktatási intézménytől, hasznosak lesznek-e az ott eltöltött évek. A harmadik, hogy milyen hangulatban, közegben fognak eltelni ezek az évek: azaz egy éltre szóló, pozitív élményként, emlékként lehet-e majd erre az időszakra tekinteni. Ezekben mi jók vagyunk, és az ELTE GTI nagyon jó ajánlattal rendelkezik. Egyrészt az ELTE Magyarország egyik legjobb felsőoktatási intézménye, másrészt az oktatói gárda, egy szakmailag felkészült csapat, nagy oktatói tapasztalattal, valamint maga az oktatás is releváns és friss lesz. És végül nézzenek ránk – főleg Ritára… Rita: Teljesen egyetértek az elmondottakkal. Mi mindent megteszünk azért, hogy az említett három igény mindegyike egyszerre teljesüljön, és jó legyen az ELTE GTI közösség tagjának lenni.
H
44
45
GAZDASÁG? POLITIKA? EZEK SOKUNK SZÁMÁRA EVIDENCIÁK. RÁADÁSUL ILYEN ÜGYEKBEN CSAKNEM MINDENKI HOZZÁÉRTŐNEK IS SZÁMÍT HASONLÓAN AZ AFTER-PARTYKHOZ, VAGY NETÁN A FOCIHOZ. NO DE MI AZ A GAZDASÁGPOLITIKA? OLYAN, MINT A LÓDARÁZS, VAGY A KECSKEBÉKA? NYILVÁN NEM, VALAMI MÁS. VALAMI OLYAN, AMIRŐL TUDJUK: MINDENNAPJAINKTÓL ELVÁLASZTHATATLAN. VERESS JÓZSEF EGYETEMI TANÁRRAL, A TÉMA NEVES OKTATÓJÁVAL ÉS KUTATÓJÁVAL BESZÉLGETTÜNK. Hogyan helyezné el a gazdaságpolitikát a közgazdász pályát tervező fiatalok előzetes elképzeléseiben? A hétköznapi ember világképében a közgazdász szakmáról olyan fogalmak jutnak eszébe, mint például a számvitel, a pénzügy, a marketing vagy a menedzsment. A háttérben azonban két masszív pillér húzódik meg. A mikroökonómia és a makroökonómia. Az előbbinek a gyakorlatiasabb kifejtése az üzleti gazdaságtanon belül történik meg, az utóbbi esetében a gazdaságpolitikára hárul ez a szerep.
„GAZDASÁGPOLITIKÁT TANULNI NEM KELL FÉLNETEK.
SŐT.”
Nem zavaró a „politika” a tárgy nevében? Dehogynem, többszörösen is az. Ha egy gyógyszergyár üzletpolitikájáról olvasunk, akkor eszünkbe sem jut az egyébként trendben tömegeiket vesztő pártok egymás közötti marakodása. Ha egy ország gazdaságpolitikájáról beszélünk, akkor gyökeresen más a helyzet. Mindenestre a gazdaságpolitikának van legalább két izgalmas, steril része: Az egyik a kormány (government) és az üzleti szektor (business) kapcsolatát szabályozó mechanizmus, amelynek végső meghatározói a közgazdasági törvényszerűségek. A másik pedig az állam és polgárai közötti elosztási viszonyok (adók, bérek, jövedelmek) konkrét jellemzői. Akit érdekel a szociológia, a politológia, és otthon van a matekban, annak akár cool is lehet a tárgy, akárcsak az egyes országoknál szélesebb horizontot felölelő nemzetközi gazdaságtan. A gazdaságpolitikák gyakorlata politikai, hatalmi harcok lenyomatait is viseli. Hogy jelenjen meg ez az oktatásban? Hát semmiképpen sem úgy, hogy a tanár a saját kedvenc ideológiáját „árulja” az előadásokon. Mi minden valamire való elméletet bemutatunk, azokat számon is kérjük, de nem avatkozunk bele abba, hogy – egy női kézilabdás hasonlattal élve – hallgatónk a Győrnek, a Vácnak, a Fradinak, vagy a Békéscsabának drukkoljon. Egy diák úgy válhat értelmiséggé, ha saját arcot keres, mi több, talál magának. A gazdaságpolitika környezete, tehát maga a világ, szinte forrong. Mi szűrődik ebből le az oktatásba? Általában nem vagyok híve a korszakalkotó, vagy a forradalmi kifejezések túlzó használatának. Napjainkban azonban tényleg szokatlan helyzettel állunk szemben, hiszen az emberiség – sok itt nem említett tényező együttes hatásaként – ismét elkezdte keresni önmagát azon a Földön, ami ezer sebből vérzik. Tévedhetetlennek hitt társadalmi és gazdasági dogmák dőlnek meg, a hatalmi centrumok erőt demonstrálnak. A közgazdaságtannak, és ezen belül a gazdaságpolitikának élen kell járnia az új összefüggések megismerésében és megismertetésében. 46
„AZ ÉLET MINDEN TERÜLETÉN SZÜKSÉG VAN EGY JÓ
MARKETINGES MUNKÁJÁRA” BESZÉLGETÉS MAGYAR MÁRIÁVAL, AZ ÉRVELÉSELMÉLET ÉS MARKETING TANSZÉK OKTATÓJÁVAL Mivel foglalkozik pontosan egy marketingszakember? Kezdjük onnan, hogy a marketing egy komplex társadalomtudományi terület, épp ezért nem egyszerű a marketingszakember feladata. Egyrészt ismernie kell a vállalatot, annak tevékenységeit és folyamatait elejétől a végéig, nem elégedhet meg a termék vagy márka ismeretével, amit éppen képvisel. Másrészt a marketinges a fogyasztói igényekből „él”, azaz felméri azokat, elemzi, illetve megpróbál azok elébe menni, hogy újabbnál újabb fejlesztéseket, megoldásokat eszközöljön ki, majd kínáljon a vevő számára. Emellett természetesen a termékek és márkák megismertetése vagy más szóval promotálása is az ő feladata. Mi az, amit a legérdekesebbnek tartasz ezzel a területtel kapcsolatban? A fogyasztókkal való állandó interaktivitást és nélkülözhetetlen kommunikációt. Legyen az fogyasztói kérdőíves megkérdezés az egyetemisták körében, vagy fókuszcsoportos beszélgetés a nagymamák kötőklubjában, netán terméktesztelés a kisiskolások körében, mindannyiszor értékes és legtöbbször őszinte emberi reakciók, vélemények, attitűdök kerülnek a felszínre, és ez a legfontosabb. Milyen kutatással foglalkozol jelenleg? Jelenleg a magyar autóipari beszállítók hálózatának és stratégiaalkotásának elemzésével foglalkozom. Itt leginkább olyan kis- és közepes méretű magyar vállalatokról van szó, amelyek a ma már húzóágazatnak számító autóipar ismert márkái, úgymint Audi, Mercedes vagy Volvo számára gyártanak és szállítanak nélkülözhetetlen alkatrészeket, technológiát. Milyen vállalatok, kezdeményezések, vagy akár alapítványok marketingmunkáját tartod példaértékűnek? Az olyan marketingtörekvéseket tartom példaértékűnek, amikor az üzleti tananyagok ismereteit nem üzleti célokra használják fel. Tökéletes példa erre a Médiaunió, melyhez olyan társadalmi problémákkal foglalkozó kampányok köthetőek, mint a Neked8? vagy a Mesélj mindennap!. A Móricz Zsigmond körtéren idén például hatalmas sírköveket helyeztek el, ezzel hívva fel a figyelmet a szűrővizsgálatok fontosságára. Sokan nem tudják, de a legnagyobb halálozási arányt ma Magyarországon olyan betegségek okozzák, amelyek ezekkel a szűrővizsgálatokkal időben felismerhetőek és kezelhetőek lennének. Ebben zseniális a Médiaunió: amellett, hogy „nyugati” módon kommunikál a társadalmi problémákról, komoly kutatások alapján valós és egyben aktuális, a magyar társadalmat érintő problémával foglalkozik. 47
Milyen tévhitek övezik a marketingszakmát? A múltbéli rossz tapasztalatok rengeteg tévhitre adnak okot. Sok esetben a marketinget az agresszív értékesítéssel és a nem valós értékek kommunikációjával kapcsolják össze az emberek. Az a berögződés is él még sok vállalatvezető fejében, hogy a marketing csak viszi a pénzt, de nem hozza. Továbbá szakmailag az sem korrekt, hogy a marketing egyenlő lenne a PR-ral és/vagy a kommunikációval, s hogy ezt a feladatot a kommunikációs osztály vagy a szóvivő egy személyben simán el tudja végezni. Ezen tévhiteket sikeresen oszlatjuk el a hallgatók fejében, mikor megismerik a szakma sokszínűségét és izgalmas kihívásait. Ilyen irányú végzettséggel milyen területen tudnak elhelyezkedni a végzett hallgatók? Tekintettel arra, hogy a társadalom minden területén szükség van egy marketinges munkájára, széles a repertoár. Lehet reklám vagy marketing, piackutatás vagy PR-osztály, márkaépítés vagy művészeti ágazat, csak hogy néhány területet és profilt említsek. Milyen előnyöket élvezhet az a hallgató, aki az ELTE GTI képzését választja? A marketing területe iránt érdeklődők számára három érvet emelnék ki. Elsőként a kiváló oktatókat, akiknek személye garanciát jelent a képzés tartalmára és minőségére nézve. Aztán az angol nyelvű oktatást, mely lehetővé teszi a hallgatóknak, hogy saját nyelvi szintjüknek megfelelően fokozatosan fejlesszék nyelvtudásukat a választott szak tárgyain keresztül. A harmadik pedig a kommunikációs készségek és technikák fejlesztése, azaz az érvelés, tárgyalás, meggyőzés és prezentálás, melyek a tanterv szerves részét képezik. Ugye, mondanom sem kell, hogy egy marketinges pozícióban nélkülözhetetlen a jó kommunikációs készség. Összességében úgy gondolom, az említett érvek egyedülállóvá teszik majd az ELTE GTI képzését.
DR. RÓZSA ILDIKÓ
DR. DOMBI ÁKOS
DR. ORMOS MIHÁLY A Pénzügy és Számvitel Tanszék legfiatalabb professzora, az ELTE GTI igazgatója. Fő területe a befektetéselmélet, de oktatat a számviteli területen is. Egyike a legmagasabban jegyzett hazai pénzügyi kutatónak. Nem csak a „Kari kutatási díjat” nyerte el több alkalommal is, hanem a „Kar kiváló oktatója” címet is. Előadásokat tart és tartott a francia École des mines de Nantes egyetemen, a Magyar Nemzeti Banknál és a CEU-n is.
Tanszék Az Összehasonlító Gazdaságtan tási terülevezetője, egyetemi docens. Okta ika, növeketei: ökonometria, gazdaságpolit désgazdafejlő ó onlít ehas össz a, déspolitik i aság gazd a lete terü ságtan. Kutatási kedésnövekedés és fejlődés, a növe európai ökonometria és a kelet-középetNém . ikája polit aság gazd k országo a Freie ország egyik vezető egyetemén, részt Universitaet Berlin-en is oktatott, a Poznan vesz nemzetközi kutatásokban ness és University of Economics and Busi al együttműködésben. gáiv kollé in Berl aet a Freie Universit
) önhetően szerettem (és értettem Hallgatói vélemény: „Neki kösz meg az Ökonometria tárgyat.”
Hallgatói vélemény: „Zseniális előadásai szinte performance számba mennek. Ő az, aki a szombat reggeli "mi a fenéért csinálom én ezt?" hangulatot képes "akarom a számvitelt"-té alakítani”
DR. LAMANDA GABRIELLA DR. KARAI ÉVA A Pénzügy és Számvitel Tanszék egyetemi docense, közgazdász, nemzetközi számviteli oklevéllel rendelkezik (DipIFR). Fő oktatási/kutatási területei: pénzügyi instrumentumok számvitele, hazai és nemzetközi számvitel, számvitel-elemzés, ezeken a területeken jelentős gyakorlati tapasztalattal rendelkezik. Oktatási tevékenységét a gyakorlatorientáltság, az esetpéldákon keresztüli tudásközvetítés jellemzi. Számviteli tárgyakat oktatott német nyelven is. Többször szerepelt egyeteme 100 legjobb oktatója között. Hallgatói vélemény: „Kiválóan tudja önálló gondolkodásra sarkallni a hallgatókat."
Az Összehasonlító Gazdaságtan Tanszék egyetemi adjunktusa. Több éves oktatási tapasztalattal rendelkezik a banki kockázatok témakörében, egyúttal számos ilyen témájú szakcikk és szakkönyv szerzője. Gyakorlati tapasztalatait az OTP Bank Kockázatkezelési Főosztályán bővíti, ahol sok más mellett a zsaroló vírusok jelentette és a banki digitalizációból fakadó kockázatokkal foglalkozik. Hallgatói vélemény: „Szuper előadó. Látszik, hogy szakértője a témának! Logikus, jól felépített előadásokat tart, érdekes aktualitásokkal illetve valós történetekkel fűszerezve.”
BÁRÁNY MÓNIKA
amelyért a hallgatók Kari Hallgatói Díjjal jutalmazták.
A Menedzsment és Üzleti Jog Tanszék tanársegédje, geológus és közgazdász. Kutatási területe a természettudományok és a gazdálkodástudomány határterületét jelentő vállalati környezetmenedzsment, valamint a fenntarthatósági számvitel és kontrolling. Szenvedélye az oktatás,
Hallgatói vélemény: „Rendkívül lelkes, emberközeli módon ad elő. Kedves, segítőkész volt mindig. Követhető, érthető előadásokat tartott, élvezetes módon.”
DR. GYÖRGY LÁSZLÓ Az Összehasonlító Gazdas ágtan Tanszék egyetemi adjunktusa, közgazdász. Mesterdiplomáit 2003-ba n és 2004-ben szerezte a Budape sti Corvinus Egyetemen és Svájcban (CEMS, Universitaet St. Gallen), maj d ezt követően a BME-n MBA (2008) és PhD (2013) fokozatot szerzett. A gazdaságpolitika, külgazdasági politika és nemzetközi politika területein okta t, kutatásának fókuszában a kele t-ázsiai társadalmak gazdaságpoliti kájának tanulságai és az oktatáspoliti ka áll. Több évig zongoraművész öcc se (György Ádám) menedzsere volt, maga is zenész, zeneszerző és dalszövegíró. Hallgatói vélemény: „Közvetlen, okos és humoros. Imádtam az előadásait”
A Pénzügy és Számvitel Tanszék egyetemi adjunktusa, ACCA tag. Több nemzetközi vállalat egykori gazdaság i igazgatójaként kiemelkedő tapasztal attal rendelkezik multinacionális társaságo k IFRS támogatásában. Kutatási témá ja az IFRS és a US GAAP szabályok külön bségeinek területe. Több elismert nem zetközi számviteli szakkönyv szerzője.
A hallgatói vélemények alapján rend szeresen szerepelt az egyetem 100 legjo bb oktatója között, többször szerepelt az első tíz hely egyikén, karának legjobbjak ént. Hallgatói vélemény: „Az egyik legjobb oktató a GTK-n, mindamellett kitűnő szakember! Nagy on jól és logikusan magyaráz, aki az óráin részt vesz, szinte ki sem kell nyitnia a jegyzetet.”
DR. SZÍVÓ S LÁSZLÓ
DR. HAJDU OTTÓ
A Pénzügy és Számvitel Tansz ék temi adjun egyektusa, ACCA tag. Rendszeresen ok ta nyelven ha t angol za zetközi diák i és nemok és külföldön at itthon egyaránt. Je tapasztalato lentős válla t lati ment és ko szerzett a teljesítmén ymenedzsntrolling re ndszerek fe ben többek jlesztéséközött a sz er anyagipar, a közösség számgyártás, a műi közlekedés a szállítmán , valamint yo Az egyetem zás és logisztika terü letén. i leg jobb ok matosan az tatók listájá n él oktatói mun bolyban szerepel, kiem folyakájáért szám el résben rész os egyetem kedő esült már. i elismeHallgatói vé le szülést segí mény: „Rengeteg extr tő anyag, tü a felkére kívüli lelkes edés és od lmes oktatás, rendaadás a diák ok felé.”
DR. PÉTERVÁRI KINGA
Jog Tanszék A Menedzsment és Üzleti sz. Évtizedekig jogá , usa nkt adju mi ete egy EU-s csatlakoaz an, ásb lkot joga a dolgozott ációban, majd oniz arm jogh záshoz szükséges szere elsőmód i atás a versenyszférában. Okt (University of men ete Egy ói cag Chi a an sorb szerzett tapaszChicago, The Law School) dasági jog gaz a an ngb talataival összha ntő szerepének tranzakciós költségcsökke
letének Hallgatói vélemény: „A szakterü sa tudá mai szak je, iselő képv kiváló kiemelkedő.”
dési területe elemzésén alapul. Érdeklő rződések, illetve sze a , jdon tula a en nös külö zsgyéi a raciorme hatá lcs erkö a jog és az n. kbe tése nális/gazdasági dön
stechnikailag Hallgatói vélemény: „Előadá az előadó y hog az, m itívu hatalmas poz n az őt hallgató dóa adó l beszédtechnikájábó olyognia kell, embernek egyszerűen mos felé figyelni. így még ha akar, sem tud más leg jó!” tény át, kás szo jó a ezt Tartsa meg
PÁL TAMÁS
DR. DÜLK MARCELL
Az Összehasonlító Gazdaságtan Tanszék egyetemi tanársegédje, szakterülete a makropénzügyek és gazdaságpolitika, közvetlen kutatási területe a monetáris politika. Közel 25 éves egyetemi oktatás mellett szakmai pályafutása nagyobb részben a tőkepiacokhoz kapcsolódott. Kibocsátások megszervezésében és tőzsdei beveben és értékesítésben, valamint sztés kfejle zetésben, termé és a nemzetközi alap- és vagyonkezelésben vett részt a hazai tt a Versenytanács piacokon egyaránt. A pénzügyi világ melle ai vezetőként gazdatagjaként a közigazgatásban, illetve szakm dett. enyke tevék is tben ságkutató intéze
A Pénzügy és Számvitel Tanszék egyetemi adjunktusa, műszaki menedzserké nt diplomázott, egyetemi évei alatt egy évet HAESF ösztöndíjjal az Indiana University, Bloomington, Kelley School of Business-ben tanult az USA-ban. PhD fokozatát vállalati pénzügyi témakörben szerezte, több éve okta t és publikál nemzetközi tudományos folyó iratokban ezen a szakterületen. A Pricewate rhouseCoopers szenior tanácsadójaként szerzett széleskörű vállalat- és projektérté kelési gyakorlati tapasztalattal rendelkezik, korábban az ELMŰ stratégiai osztályán is dolg ozott. Hallgatói vélemény: „Örültem hogy egy olyan oktatótól tanulhattam aki a szak májában
Tanszék egyetemi tanára. Az Összehasonlító Gazdaságtan ssági jövedelmek eloszlásának, lako a letei terü Fő oktatási/kutatási ai , illetve a többváltozós statisztik álata vizsg a szegénység mérésének csődt, ásza bány adat ai sztik stati módszerek elmélete, alkalmazása, ai Bizottságnak, elnöke az előrejelzés. Tagja az MTA Statisztik tani MTA Statisztikai Bizottság Módszer ágos Albizottságának, alelnöke az Orsz tani szakszer mód k, csna Taná ai sztik Stati k. Farkas referense a Statisztikai Szemléne s MatemaGyula Emlékdíjas (a Bolyai Jáno Publikációja tikai Társaság emlékdíja), az Év es Elek Fény , díja) E PJPT (a kosa díj birto Emlékérmet is kapott.
jártas és sikeres.”
Hallgatói vélemény: d.” „Látszik a tapasztalat és hiteles az előadásmó
DR. TARAFÁS IMRE A Pénzügy és Számvitel Tanszék profeszszor emeritusa, az MTA doktora. Fő oktatási-kutatási területei: monetáris politika, árfolyamrendszerek, nemzetközi pénzügyek. A Magyar Nemzeti Bankban dolgozott 1973-tól, 1988-tól első elnökhelyettes volt. 1996 és 1999 között az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet elnöke, majd a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatóságának tagja. 2007 és 2012 között a párizsi Európa Tanács Fejlesztési Bankja alkormányzója volt. Több Világbank- és IMF misszióban vett részt tanácsadóként.
PÁDÁR KATALIN Tanszék tanárA Menedzsment és Üzleti Jog enedzsment zásm válto a segédje, szakterülete tási területei is és a szervezetfejlesztés. Fő kuta an a szervezeti e témákhoz köthetőek, elsősorb kérdéseivel ális aktu g szsé egé rugalmasság és enedzsment foglalkozik, valamint a változásm ciplináris és projektmenedzsment interdisz tja. kuta t kérdései
i nagyon Hallgatói vélemény: „Az előadása k, felkeltik az ember figyelmét” jók: fiatalosak, magával ragadóa
Hallgatói vélemény: „Jól felkészült, az órák is érdekesek voltak, fontos ismereteket adott át, mind emberileg, mind szakmailag kifogástalan.”
DARUKA ESZTER
DR. LAÁB ÁGNES
BOHÁK ANDRÁS A Pénzügy és Számvitel Tanszék egyetemi tanársegédje, emellett a piaci indexeiről és kockázatmenedzsment szoftvereiről ismert MSCI vezető kutafelelőstója. Az általa vezetett kutatócsoport fő erkocségi területei a likviditási kockázat, a partn csoport a e, llezés mode at ockáz hitelk a és kázat n is eláltal fejlesztett likviditás modell több évbe ds – nyerte a Risk.net Market Technology Awar díját. Market Liquidity Risk Product of the Year tanít, Oktatóként a befektetések témakörben átadott általa az hogy szik, törek arra tárgyaiban legyen. tudás minél piacközelibb és aktuálisabb
t, Hallgatói vélemény: „Értelmes magyaráza megros humo , stílus ói előad jó ítés, logikus felép ére, szólalások. Öröm volt bejárni, annak ellen .” hogy a téma messze állt tőlem kezdetben
DR. TÓTH TAMÁS A Pénzügy és Számvitel Tanszék adjunktusa, szakterülete a vállalati és projekt pénzügyek, valamint a kockázatmenedzsment. A hallgatói vélemények alapján rendszeresen az egyetemi top 100-as oktatók között szerepel, oktatói munkásságát Kar Kiváló Oktatója díj odaítélésével is elismerték. Számos beruházás pénzügyi szakértője, a Finance és a Vállalati pénzügyek könyvek társszerzője. Hallgatói vélemény: „Lendületes, magával ragadó előadások; szemléletes, a tanulást nagyban segítő diasor; kiváló előadói stílus.”
A Pénzügy és Számvitel Tanszék egyetemi docense, adószakértő, könyvvizsgáló, sok éves vezetői tapasztalattal a gazdasági szakterületeken. Szenvedélye a tanítás, számviteli témákat oktat interdiszciplináris megközelítésben, sok gyakorlati esettel. A számviteli ismeretekhez és a vezetői számvitelhez a mintegy negyven éves oktatói és vezetői tapasztalata alapján írt páratlanul olvasmányos, érthető és szórakoztató tankönyveket. Hallgatói vélemény: „Tapasztalt, nagy tudással rendelkezik. Mindig igyekezett a lehető legérthetőbben, meséken, példákon keresztül bemutatni a tananyagot.”
A Menedzsment és Üzleti Jog Tanszék egyetemi tanársegédje, kuta tási területe a tehetséges munkavállalók megszerzése és megtartása, a fiatalabb (Y és Z) generációk foglalkoztatásának sajátosságai. Oktatóként a menedz sment általános, valamint mélyrehatóbban az emberierőforrás-menedzsmen t témaköreivel foglalkozik. Szabadidejébe na hosszútávfutó, a városi futó versenyek rendszeres résztvevője, egy éni legjobbját évről évre javítva. Hallgatói vélemény: „Előadásain érdekes és szemléletes példákat hoz, a tananyag lényeges részeire koncentrál, sokféle eszközt bevet az interaktivitás elérésének érdekében.”
DR. LAKATOS MÁRIA A Pénzügy és Számvitel Tanszék egyetemi adjunktusa. Szakterülete a hazai és nemzetközi adózás, e területeken nyelveken is. többféle tantárgyat oktat magyar és angol etközi adóNemz ője. szerz áció publik ú témáj Számos ilyen be került szor Három . lkezik rende l szakértői képesítésse egyetem 100 legjobb oktatója közé.
ailag, Hallgatói vélemény: „A Tanárnő mind szakm is.” leg kiváló. Kedvet kaptam más kurzusához
mind emberi-
AZ ÜZLETI ÉLET – SZAKADATLAN HARC.
KÉSZEN ÁLLSZ A TÚLÉLÉSRE? HA IGEN, DECEMBERBEN INDULÓ INTERNETES JÁTÉKUNKBAN BEBIZONYÍTHATOD. A A RÉSZLETEKET RÉSZLETEKET KERESD KERESD WEBOLALUNKON: WEBOLALUNKON: GTI.ELTE.HU GTI.ELTE.HU VAGY VAGY KÖVESS KÖVESS MINKET MINKET FACEBOOKON: FACEBOOKON: FACEBOOK.COM/ELTEGTI FACEBOOK.COM/ELTEGTI
Akik végighallgatták a bemutatkozást, azok ott is maradtak a Pázmány teremben – még a lépcsőkön is ültek az intézet leendő oktatóinak egymást váltó röpelőadásain, melyek a későbbi tanulmányokba nyújtottak bepillantást.
A GTI AZ ELTEFESZTEN FOLYAMATOS VOLT AZ ÉRDEKLŐDÉS A GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI INTÉZET INFORMÁCIÓS PULTJAINÁL 2017. OKTÓBER 13-ÁN AZ ELTEFESZTEN, ÉS AZ INTÉZET MINDEN ELŐADÁSÁRA MEGTELTEK A TERMEK. BÁR AZ ELTE ÚJ INTÉZMÉNYE BEMUTATKOZNI JÖTT A PÁLYAVÁLASZTÁST SEGÍTŐ FESZTIVÁLRA, KIDERÜLT, HOGY MÁR KÖZISMERT. „Minden előzetes várakozásunkat felülmúlta az érdeklődés – mondta Margitay Tihamér, az Intézet mb. igazgatóhelyettese. – Az ELTE Szenátusa 2017. május 29-én fogadta el az egyetem gazdaságtudományi oktatási-kutatási fejlesztési tervét, és alapította meg a kari önállóságú Gazdálkodástudományi Intézetet (GTI). Mostanra az intézet áll, létrejött a négy tanszék, folyik a tervezett szakok akkreditációs eljárása, kialakult a szakembergárda, dolgozunk a részleteken. A tervek szerint 2018 szeptemberében indul az első évfolyam. Ennek megfelelően bemutatkozni jöttünk az ELTEfesztre. Nem gondoltuk, hogy máris ekkora az érdeklődés – a látogatottsá-
gunk azt mutatja, hogy a brand már ismert!”
A Gólyavárba belépőket ELTE Institute of Business Economics feliratú táblákkal, prospektusokkal fogadták. Az angol elnevezést az intézmény egyedülálló nyelvi specializációja indokolja: Andor György egyetemi docens, mb. igazgatóhelyettes nyitóelőadásából tudtuk meg, hogy a tervezett négy alapszak közül a nemzetközi
Hallgatók az aknamezőn, avagy hogyan éljük túl a szinte biztos halált, mely az induló vállalkozásokra az üzleti életben leselkedik? című előadásában Verebics János egyetemi docens az új vállalkozásokra leselkedő veszélyekre hívta fel a figyelmet. A KSH adatait segítségül hívva bemutatta: 2016-ban mintegy 540 ezer társas vállalkozás és 1 millió egyéni vállalkozó volt a piacon, összességében a versenyszférában majdnem 2 millió vállalkozást tartottak számon. Ezzel párhuzamosan azonban a működő társas vállalkozások száma évről évre 10-15 százalékkal csökken, 2013-hoz képest 47 ezerrel lett kevesebb vállalkozás hazánkban. Miért van ez így? A piaci helyzet romlik? Valamit rosszul csinálnak a vezetők? Sokkoló adat, hogy a nemzetközi statisztikák szerint tíz év alatt tíz vállalkozásból nyolc megszűnik, mindössze kettő marad meg a piacon, öt év távlatban 10-ből 5 éli túl a kezdeti nehézségeket. Ez pedig még a lehetőségek országának emlegetett Amerikában is így van, ahol mindenkit arra biztatnak, hogy valósítsa meg az ötleteit. Ott a vállalkozások 25 százaléka elbukik az első évben. A legtöbb esetben, mondta, a szakmai felkészültség hiánya áll a háttérben. Az ELTE GTI-n a piaci túlélés művészetét tanítják meg a diákoknak, egészen pontosan azért, hogy
a tízéves távlatban túlélő két vállalkozás legalább egyike itt végzett diáké legyen. Sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy másokat a magunk igazáról kell meggyőznünk, ilyenkor állunk elő érvekkel, amelyek álláspontunkat igazolhatják. Vannak azonban rossz érvelések nemcsak a politikai közbeszédben és a reklámokban, hanem a hétköznapi életben is, ahol a konklúziót nem racionális érvek támasztják alá. Az ilyen jellegű „meggyőzés” nagyon veszélyes lehet, tévútra viheti döntéseinket, tudtuk meg Margitay Tihamér egyetemi tanártól, aki az Érveléselmélet és Marketing Tanszék mb. vezetője.
A félrevezetés jeleit azonban fel lehet ismerni, és el is lehet kerülni – az érvelés
gazdálkodás összes tárgyának (a többi szakon a tárgyak min. 25%-ának) oktatását párhuzamosan két nyelven kínálják, és ezek között nemcsak választani lehet, hanem váltani is a nyelvet tárgyanként. A szaktudás átadása mellett kiemelt célként kívánnak ugyanis gondot fordítani a nyelvi fejlesztésre is, hogy a hallgatók felkészültek legyenek külföldi tanulmányokra vagy akár munkavállalásra is. 2012 óta mintegy 12%-kal nőtt a hasonló képzésekre jelentkezők száma, ez az egyik legkeresettebb szak ma, melynek elhelyezkedési mutatói is a legjobbak, mondta Andor György. Az ELTE Institute of Business Economics az üzleti közgazdasági területre koncentrál, de szokatlan módon tudományegyetemen, így nemcsak hogy konkurenciája lehet a szakegyetemeknek, de egy nagy hagyományú, kutatásban és oktatásban is élen járó egyetem keretében képezheti a gyakorlati közgazdaság iránt fogékonyabb hallgatókat. A felvételi pontszámokat illetően a 350 és 500 pont közötti sávban gondolkodik, és tehetséges hallgatóinak speciális ösztöndíjakat is kínál. 52
tudománya ezekben a kérdésekben (is) lehet a segítségünkre. Már csak azért is fontos ez, mert a reklámok sokkal inkább részei lettek az életünknek, mint ahogy azt gondolnánk, tudtuk meg Pázmándi Kingától, a Menedzsment és Üzleti Jog Tanszék egyetemi docensétől, hiszen hogyan érhet el több milliós nézettséget a YouTube-on az a légitársaság reklám, amelyben például Messi szerepel, vagy az a csokoládét népszerűsítő vi-deó, amelyben Mr. Bean tűnik fel. Az elgondolkodtató előadás több, reklámokkal kapcsolatos tévhittel is leszámolni kényszerített, kiderült például, hogy a reklámadó bevezetésével egyáltalán nem változott a reklámköltések mértéke, ami 2013-ban Magyarországon 216 milliárd forintot tett ki! Töretlenül ível felfelé a relatív olcsó internetes reklám, és drámaian csökken a direkt marketing vagy a televíziós, rádiós reklám népszerűsége, és sok esetben lehet valóban megtévesztő és jogsértő is. A vidámság eddig sem hiányzott az ELTE Institute of Business Economics programjairól, a legélvezetesebb pillanatokat mégis azok élhették át, akik maradtak Dénes Rita és Bedzsula Bálint egyetemi tanársegédek és vendégeik társaságában: ők végzett közgazdászokként meséltek tanulmányaikról, az álláskeresés boldog és boldogtalan perceiről, elhelyezkedésről, valamint szakmai sikereikről. 53
AZ ELTE MAGA A
SOKSZÍNŰSÉG! AMI NINCS AZ ELTE-N, AZ NEM IS LÉTEZIK!
Az ELTE a magas oktatási színvonal mellett különböző lehetőségekkel és pezsgő hallgatói élettel vár.
HALLGATÓI ÉLET: A különböző ELTE kampuszokhoz kötődő és összegyetemi bulik, rendezvények tarkítják a hallgatók mindennapjait. Az Elte Online hallgatói magazinból naprakészen tájékozódhatsz ezekről.
SPORT: Ne csak az agyad mozgasd, hanem a tested is! Az
Hasznos linkek
ELTE sporttelepein csapat- és küzdősportok, aerobic órák, különböző táncok, labdajátékok, többféle testépítési, vízi, atlétikai sportág közül választhatsz, de mászhatsz falat vagy jógázhatsz is.
KULTÚRA: Énekkar és koncertzenekar mellett az ELTE néptáncegyüttessel is rendelkezik. Rész vehetsz irodalmi esteken, közéleti vitákon, történelmi, művészeti, vagy éppen csillagászati, éllettani témájú programokon. A romantikus Füvészkert is a mi egyetemünk része, de meglátogathatod a Magyar Matematikai Gyűjteményt vagy a Biológiai és Őslénytani Gyűjteményt is.
ELTE Online
ELTE TTK
KUTATÓK ÉJSZAKÁJA: az ELTE a kezdetektől aktív résztvevője a tudomány-népszerűsítő országos rendezvénysorozatnak, és számos programot kínál a számodra, ha a tudományok és a tudományos pálya iránt érdeklődsz.
Kutatók éjszakája
KARRIERTÁMOGATÁS: az ELTE kiemelt figyelmet fordít arra, hogy támogassa személyes fejlődésedet. Ezért az ELTE polgáraként ingyenesen vehetsz igénybe életvezetési tanácsadást, karrier-tanácsadást és lehetsz részese az önkéntes hallgatói csoportok támogatásának.
54
55
ELTE Életvezetés
INTERJÚ DR. DEMETROVICS ZSOLTTAL, AZ ELTE PEDAGÓGIA ÉS PSZICHOLÓGIA KAR DÉKÁNJÁVAL, A PSZICHOLÓGIAI INTÉZET IGAZGATÓJÁVAL
DR. DEMETROVICS ZSOLT PSZICHOLÓGUS, ADDIKTOLÓGUS ÉS KULTURÁLIS ANTROPOLÓGUS AZ ELTE PEDAGÓGIA ÉS PSZICHOLÓGIA KAR DÉKÁNJA, A PSZICHOLÓGIAI INTÉZET IGAZGATÓJA, A KLINIKAI PSZICHOLÓGIA ÉS ADDIKTOLÓGIA TANSZÉK VEZETŐJE. FŐ KUTATÁSI TERÜLETÉRŐL, A VISELKEDÉSI ADDIKCIÓKRÓL, A TUDOMÁNYÁGAK KÖZTI ÁTMENETEKRŐL, EZEN FELÜL A PSZICHOLÓGIA TUDOMÁNYÁNAK ÉS A GAZDASÁGI, ÜZLETI TUDOMÁNYOK ÖSSZEFONÓDÁSÁRÓL BESZÉLGETTÜNK. ostanában a viselkedési addikciókat (függőséget): a játékszenvedélyt, online játék függőséget, internetfüggőséget és testedzésfüggőséget kutatja, korábban inkább a drogokkal, drogprevencióval foglalkozott. Mi hozta meg az Ön számára a váltást? Már 2000-től kezdődően foglalkozunk viselkedési addikciókkal, kezdetben elsősorban az internetfüggőség jelenségével, aztán egyre több más viselkedési addikcióval, s közben talán kevesebbet a drogokkal, pszichoaktív szerekkel. Mindazonáltal, izgalmas olyan jelenségeket vizsgálni, ahol nincsenek jelen kémiai anyagok, így a függőség mechanizmusa bizonyos értelemben jobban, letisztultabb állapotában figyelhető meg.
M
Mennyire lehet hagyományos módszerekkel, vizsgálatokkal közelíteni alapvetően újszerű függőségek felé? Nem hiszem, hogy beszélhetünk hagyományos és nem hagyományos módszerekről. Ráadásul, ezek közül a függőségek közül, a játékszenvedély például egyáltalán nem is új keletű. Tulajdonképp már az ókorban is létezett, és a kutatása is évtizedekre nyúlik vissza. A videojátékok ezzel ellentétben valóban újak. Maguk a kutatási mód-
szerek folyamatosan változnak, megújulnak, mi pedig folyamatosan keressük az új megközelítéseket. Mi számít normális használatnak, és milyen egyértelmű jelei vannak az ettől eltérőnek, például az internetezés esetében? Nem szeretünk „normális” használatról vagy „normális” működésről beszélni. Ez nagyon nehezen megfogható, s az a bizonyos normalitás nagyon tág keretek között értelmezhető. A fontos az alkalmazkodás kérdése, baj akkor van, ha egy viselkedés jelentős mértékben rontja a minket érő kihívásokhoz, feladatokhoz történő alkalmazkodást, s ilyen módon az életvitel több területen alapvetően „félrecsúszik”. Fontos megkülönböztetnünk például az internetfüggőség esetében magát a függőséget és a szülőket bosszantó, őket zavaró használatot. Akkor beszélünk függőségről, ha az ember nem tudja a megszokott keretek között folytatni például a munkáját vagy a tanulást, ha ez negatív befolyással van a társas kapcsolataira vagy az egészségére. Érdemes óvatosan bánni a függőség szóval, hiszen klinikai értelemben ez betegséget jelent, s nem azt a hétköznapi jelentést, ami ennél sokkal tágabb. A testedzés esetében egy erős fizikai jele is lehet a függőségnek, akár a normálistól eltérő, megnövekedett izomzat. Könnyebb ezt
56
észrevenni és kezelni, mint olyan addikciókat, aminek esetleg nincs külső nyoma? Testedzésfüggőségről akkor beszélünk, ha valaki túlzott mértékben edz, ez pedig sokkal gyakrabban a futás, mint például a gyúrás. Ez nem az izomzatról szól, hanem arról, hogy a problémák kezelése helyett az illető így távolodik el a gondoktól, nem néz ezekkel szembe, hanem elkerüli ezeket a testedzés által. Tulajdonképp a testedzés teszi számára lehetővé azt a „kilépést” a problémák köréből, amit más alkohollal vagy szerencsejátékkal ér el. Többször láttam már, hogy szülők egészen pici (1-2 éves) gyerekeket úgy nyugtatnak meg, hogy a kezükbe adják az okostelefonjukat, illetve a tabletüket. Milyen eséllyel használják majd ezek a gyerekek „rosszul” a digitális kor vívmányait? Nincs ilyen direkt összefüggés: egy ilyen kicsi gyerek például inkább a szájába veszi majd ezeket az eszközöket, ugyanolyan számára a telefon, mint egy csörgő. De a nagyobbak esetében is rendben van, hogy ismerkednek ezekkel az eszközökkel. Ezek az eszközök ma az életünk részei, nem úgy mint akár csak 20 éve, de ez nem feltétlenül baj. Az más kérdés, hogy milyen keretek között használják majd a gyerekek ezeket az eszközöket, az lesz a meghatározó, hogyan szabályozza majd esetükben ezt a szülő. Oda kell figyelni, hogyan játszik a gyerek például, erre vigyázni kell. Hol és mikor, hogyan kellene elkezdeni Ön szerint a gyerekek digitális nevelését, hogy akár az internetet és az online játékokat, a közösségi médiát kritikusan és megfelelően tudják kezelni? Ez gyakorlatilag ugyanolyan nevelési kérdés, mint az összes többi, s a legkisebb kortól kezdve jelen van természetesen. A tévé használatára is meg kell tanítani a szülőnek a gyereket. Ilyenkor van a gyerek előtt egy modell, egy minta, ami a szülő viszonyulása az adott dologhoz.
57
Ez az egész jelenség, például az okostelefonok használata még nagyon új a világban, és a felnőttek számára sem könnyű, mivel nincs emögött egyelőre egy kialakult kultúra, értelemszerűen nehéz kialakítani a gyerekek számára a megfelelő használatot. Az ELTE sokszínű világában megjelenik most a gazdálkodástudomány is, mint önálló oktatási terület. Milyen tárgyakat érdemes felvennie a GTI hallgatóinak, akik érdeklődnek a pszichológia iránt, és szeretnének bepillantást nyerni ebbe a tudományágba? A pszichológia interdiszciplináris terület, és nagyon sok olyan ága van, ami hasznos lehet a gazdaságtudománnyal foglalkozó diákoknak. Az észlelés, a kognitív torzítások világa, a kommunikációs kérdések, a szervezetek dinamikája, a vezetői stratégiák mind olyan területek, amelyek a gazdaságtudomány különböző területein jól hasznosíthatóak. Nem véletlen, hogy közös mesterképzést is indít a két szervezeti egység, hiszen a vezetés és szervezés mesterszak két specializációját is a PPK gondozza. Melyek azok a PPK-s tárgyak, amit ha a GTI-s hallgatók a saját érdeklődési körükkel párosítanak, hasznos lehet számukra, és pluszt ad a szemléletmódjukhoz? A fentiekkel összefüggésben azt hiszem, hogy nagyon széles körben érdemes keresni, és sok ilyen tárgyat fognak találni. A PPK csupa humán kérdéssel foglalkozik, a mottónk is az, hogy „A PPK minden, ami ember”, márpedig a gazdaságot emberek csinálják. Páldául a számok mögötti dinamikák megértéséhez sokat hozzá tudnak adni egyes PPKs kurzusok. Nemcsak a pszichológia területén, de akár az interkulturális (társadalmi befogadás) képzésünk, akár a felnőttképzéssel kapcsolatos kurzusaink jó eséllyel nyújthatnak olyasmit, ami érdekes lehet a gazdaságtudománnyal foglalkozó diákok számára.
DR. HAMAR IMRE, SINOLÓGUS, TIBETOLÓGUS, BUDDHOLÓGUS PROFESSZOR AZ ELTE BTK KÍNAI TANSZÉKÉNEK VEZETŐJE, A TÁVOL-KELETI INTÉZET ÉS A KONFUCIUSZ INTÉZET IGAZGATÓJA, AZ „EGY ÖVEZET, EGY ÚT” KUTATÓKÖZPONT VEZETŐJE, EMELLETT AZ ELTE NEMZETKÖZI ÜGYEK REKTORHELYETTESE. A PROFESSZORRAL KÍNA GAZDASÁGI ÉS ÜZLETI MEGKERÜLHETETLENSÉGÉRŐL, VALAMINT A TÁVOL-KELETI NYELVEK PRAKTIKUMÁRÓL ÉS TERMÉSZETESEN AZ ELTE GTI HALLGATÓINAK LEHETŐSÉGEIRŐL BESZÉLGETTÜNK.
„A NYELVTANULÁS KÉTSÉGKÍVÜL JÓ BEFEKTETÉS”
Hogyan kezdődött az érdeklődése a távolkeleti kultúrák iránt? Már gimnazista korom óta érdekeltek a távolkeleti kultúrák: az indiai, a kínai, a japán kultúra és történelem, sok irodalmi művet is olvastam. Majd megismerkedtem a jógával, a buddhizmussal, más vallásokkal és a meditációval is. Nagyon érdekelt, hogy a Távol-Keletre egy teljesen más életfelfogás jellemző. Általában mik azok, amik vonzzák a diákokat abban, hogy valamilyen távol-keleti szakirányra menjenek? Ez nagyon változó! A japán szakra jelentkezők körülbelül 80%-a a mangák és az animék miatt kezd el a szak iránt érdeklődni, mert sokan ezeken nőttek fel. A kínai szak esetében gyakran a Kung-fu és a TaiChi megismerése után, a kínai szak hasznosságát látva fordul felénk. A koreai szak iránti érdeklődés sokszor a szappanoperákból, történelmi sorozatokból, de legfőképpen a K-pop-ból fakad (a mára önálló műfajjá vált koreai popzene a szerk.). A mongol szak esetében a sztyeppék, a nomád kultúra foglalkoztat sokakat, ebben benne van a magyarság őstörténetének felelevenítése is. A tibeti szaknál pedig Kőrösi Csoma Sándor mai napig meghatározó alak. Egy azonban közös és biztos pont, ez pedig a távol-keleti nyelvek praktikussága. Milyen problémákat okozhat, ha valaki nem ismeri kellően a kínai üzleti kultúrát? Mennyiben tér el a magyar és a nyugati üzleti kultúrától? Nagyon eltérő. A kínai üzleti kultúrára jellemző, hogy „nem a tárgyalóasztalnál dől el minden”, hanem egy vacsoránál, egy ivászat alkalmával, az a fontos, hogy annak során mennyire tud az ember „barát lenni”. Például, ami egy éles különbség, hogy amikor azt mondják: „majd beszéljünk erről később”, ez egy finom elutasítás. Ezt a más kultúrából érkezők sokszor nem értik meg. A kínaiak ritkán mondanak direkt nemet, és nagyon nehéz úgy kommunikálni, hogy ezekkel nem vagyunk tisztában, rengeteg félreértésre adhat okot.
BESZÉLGETÉS PROF. DR. HAMAR IMRE, SINOLÓGUS, TIBETOLÓGUS, BUDDHOLÓGUS PROFESSZORRAL, AZ ELTE BTK KÍNAI TANSZÉKÉNEK TANSZÉKVEZETŐJÉVEL
Kínát a köztudat még leginkább az olcsó, tömeggyártott termékekkel azonosítja, holott számos változás ment végbe az ország gazdaságában. Melyeket tartja a legjelentősebbeknek? Merre tart az ország, és milyen szerepre törekszik a világ gazdasági rendszerében? 58
59
Az a korszak már lezárult, amikor Kínára az olcsó termékek és az olcsó munkaerő volt jellemző. Magasak a bérek, lényegében már olcsóbb Magyarországon vagy éppen Mexikóban gyártatni, mint Kínában. A tengerparti övezetekben például már alig találnak munkaerőt a gyárakba. Magas az életszínvonal, a munkaerőhiány pedig egy komoly probléma jelenleg. Sok kínai pénz vár befektetésre, főleg a technológiai beruházások, a high-tech meghonosítása, a kutatás és fejlesztés felé mennek, miközben bárkivel egyenrangú partnerek a világpiacon. Az egyetemek esetében is sokkal több pénz jut kutatásra, tudják, hogy az innováció, az IT a jövő. Milyen Kína és Magyarország kapcsolata, milyen gazdasági jövő elé nézünk? Milyen Kelet és Nyugat gazdasági kapcsolata? A magyar kormány keleti nyitása során nagy hangsúly került a kínai kapcsolatokra. Várjuk a befektetéseket, reméljük, hogy ezekre sor kerül, miközben ez nehéz is, mivel Németország, Franciaország vagy éppen NagyBritannia kedvezőbb paraméterekkel száll versenybe ezért a tőkéért. Viszont az Európai Unióban vannak kezdeményezések, hogy korlátozzák európai cégek kínai felvásárlását. Megijedtek a kínai pénzektől. Francia borászatok, a Jaguar vagy éppen a Volvo is már kínai tulajdonban van. Az pedig a jövő zenéje lesz, hogy lefékezik-e a felvásárlásokat. A kínai vásárlóerőre pedig számos iparág támaszkodik: például a német autóipar is rá van utalva és a nyugati luxusmárkáknak sincs sehol máshol nagyobb nimbusza, mint Kínában. Milyen versenyelőnyre tesz szert az, aki Kínára szakosodott, milyen területeken lehet ezt a legfőképpen kamatoztatni? A lányom a Corvinusra jár business and management szakra, és azt mesélte, hogy habár van számos angol nyelvű tárgyuk, minden csoporttársa kínaival akar foglalkozni. A kínai a legerősebb gazdaság, még az amerikait is megelőzheti. A kereskedelem és a gazdaság terén Kína megkerülhetetlen. Aki erre szakosodik, mindenképpen lesz munkája. Viszont a kínaiak kemény üzletemberek, nem lehet őket becsapni, észnél kell lenni, ha kínaival tárgyal az ember! A vérükben van az üzlet, okosak és agyafúrtak. Más a hozzáállásuk:
nekik fontosabb a meggazdagodás, és rengeteget dolgoznak. Ennek fejében jobban alárendelik a szabadidejüket, a hobbijukat, vagy éppen az egészségük megőrzését. A legfelső réteg figyel az egészségére vagy a környezettudatosságra, ez az a réteg, aki ezt már megengedheti magának. Az ELTE nem nyelvszakos hallgatói számára, akik inkább a kultúra, a gazdaság és a történelem iránt érdeklődnek, érdemes-e a kínai nyelv megtanulásával is próbálkozni, s ha igen, erre milyen lehetőségek vannak? Hány év alatt sikerülhet elsajátítani? A kínai szakon a nulláról 3 év alatt el lehet jutni a középfokig. 3 év után lehetőségük nyílik a hallgatóknak 1 évet ösztöndíjjal Kínában eltölteni, ennyi idő után már gond nélkül társalognak, tolmácsolnak. Az első év után azonban a tanulók fele kiesik: sokan nem tudják tartani a lépést, rengeteget kell tanulni, folyamatos készülésre van szükség. Sokakban nincs meg ehhez a kellő türelem vagy a rendelkezésére álló idő vagy éppen a megfelelő érdeklődés, előképzettség nélkül pedig nem feltétlenül tudják, hogy mire vállalkoznak. Nagyon nehéz szabadidőben elsajátítani egy távol-keleti nyelvet, például nyelviskolában, munka mellett. Ráadásul nagyon komoly pénzt is felemészt egy-egy tanfolyam, mire megfelelő szintet elér a tanuló. Azonban óriási előnyt jelent ezeknek a nyelveknek az ismerete, így egy távol-keleti szakon amellett, hogy sok pénzt megspórolnak, egy használható, fontos nyelv birtokába is jutnak a hallgatók. A tanszéken van egy kínai közismereti tárgy, amit bárki felvehet. Heti 2 órában megismerkedhetnek a hallgatók a kultúrával, a nyelvvel, ezután könnyen el tudják dönteni, hogy akarnak-e a kínaival komolyan foglalkozni. A Konfuciusz Intézetben pedig erre bárkinek lehetősége nyílik. Milyen külföldi, GTI-hallgatók számára is hozzáférhető ösztöndíjprogramok lesznek? A Konfuciusz Intézetben kedvezményesen tanulhatnak kínait más szakról érkezők. Heti 2 x 2 órával 2 év alatt eljuthatnak a HSK3-as szintre, amivel kvalifikálják magukat egy 1 éves kínai ösztöndíjra, csak a repülőjegyet kell maguknak állni. Ez a szint pedig már egy tárgyalóképes tudás, amivel könnyen boldogul bárki, így nagyon javaslom!
rúgópálya, melyen 4 db kispálya alakítható ki, 1 db műfüves kispályás labdarúgópálya, minigolf centrum, 2 db streetball- pálya és épületen belüli 330 nm-es parkettás terem, továbbá egy 30 nm-es parkettástükrös terem áll rendelkezésre. A parkettás nagyteremben kipróbálható az asztalitenisz, a tollaslabda, a küzdősportok, a pilates és zenés-táncos mozgásformák is. A Vízisporttelep a Duna soroksári mellékágának közvetlenül a partján foglal helyet. A Telepen 3-4-5 személyes túrakenukat, egyés kétszemélyes túrakajakokat tudunk biztosítani, emellett sárkányhajó bérlésére is van lehetőség. Csapatépítő jellegű rendezvényekre, bográcsozásra, rekreációs programokra, sportprogramokra kiváló adottságú terület. Végül pedig hozzánk tartozik a Tüskecsarnokban egy 36 m x 18 m-es félig föld alatti edzőterem. Ezt az egyetemi edzőtermet a BME-vel közösen használjuk labdajáték edzésekre és mérkőzésekre. Az edzőterem alkalmas röplabda, kosárlabda, futsal és kézilabda sportágakra.
GÖMÖR IVÁNNAL, AZ ELTE SPORT KFT. ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓJÁVAL BESZÉLGETTÜNK LEHETŐSÉGEKRŐL, FEJLESZTÉSEKRŐL ÉS A FIT NIGHT RENDEZVÉNYSOROZATRÓL z ELTE-n kipróbálható sporttevékenységek palettája nagyon széles és színes. Összesen hányféle mozgásformára van itt lehetőség? Jelenleg közel 40 szabadidősport közül választhatnak hallgatóink, igen széles a kínálat. Az ELTE a legnagyobb hallgatói létszámmal rendelkező egyetem, nagy öröm és büszkeség számunkra, hogy a ranglisták elején vagyunk. A meglévő sportpályák, sporttelepek közel teljes kihasználtsággal üzemelnek délelőttönként és a délutáni, esti időszakban is. Délelőttönként az egyetemi oktatás számára biztosítjuk a sportinfrastruktúrát, délután és este pedig elsősorban a hallgatók és a dolgozók számára szabadidősport célra. A meglévő sportinfrastruktúra kapacitása már
A
nem elegendő a megnövekedett egyetemi igények kielégítéséhez. A sportszolgáltatás, illetve a hallgatói és dolgozói sporthozzáférés tekintetében még vannak lehetőségeink, amiket mindenképpen ki is szeretnénk használni. ilyen intézmények, sportlétesítmények biztosítanak helyet a testmozgáshoz? Az egyetemi sportközpont a Bogdánfy úti Sporttelepen található. Itt biztosítjuk az oktatás és a szabadidősport számára a 2400 négyzetméteres sportcsarnokot, melyben 3 db parkettás és 1 db filc borítású pálya fogadja a sportolókat. A csarnokban center pályát biztosítunk futsal-, kosárlabda-
M
ióta látja el az ügyvezetői igazgatói pozíciót az ELTE Sport Kft.-nél? Ezalatt az idő alatt milyen újítások, fejlesztések történtek? Jövőre lesz 10 éves a Társaságunk, és az alapítás óta én látom el az ügyvezetést. Visszatekintve a kezdetekre, hatalmas volt a feladat, főleg az elején. Szűkös saját forrásból sikerült folyamatosan évről évre kisebb infrastruktúra-fejlesztéseket megvalósítanunk a hallgatók és a dolgozók nagy örömére. Idén is sikerült pár új fejlesztéssel színesíteni az egyetemi sportszolgáltatás kínálatát. A műfüves labdarúgópályák mellé telepítettünk egy poolballpályát és beszereztünk egy Hardbody Hang HBH CUBE 003as kombinált mobil saját testsúlyos edző eszközt. A poolballpályát az ELTE hallgatói ingyenesen használhatják. A HBH eszközt az egyetemi rendezvényeken használjuk, továbbá 2018 tavaszától a szervezett foglalko-
M
és kézilabda-mérkőzések számára is. Emellett rendelkezésre áll egy spinningterem 15 spinning kerékpárral, kondicionálóterem két helyiséggel (erősítőterem és egy külön helység funkcionális tréningre), egy parkettástükrös terem, ahol TRX, tánc, aerobik, jóga, rúdtánc, küzdősport edzések is vannak. A szomszéd ingatlanon 2 db kispályás műfüves labdarúgópályával, 5 db salakos teniszpályával, egy rekortán borítású 330 méteres futópályával, egy kültéri poolballpályával és a kiszolgáló helyiségekkel várjuk a sportolni vágyókat. A Mérnök utcai Sporttelep a legnagyobb szabadtéri sportpálya felülettel rendelkező ELTE ingatlan. Szabadtéren 5 db salakos teniszpálya, 1 db nagypályás füves labda-
zásokon tudnak a hallgatók részt venni a HBH telepített helyszínén a csarnok és a Tüske uszoda közötti parkosított területen. zemélyesen mire a legbüszkébb a Társasággal kapcsolatban? Ezt két oldalról közelíteném meg. Az egyetem elvárásainak való megfelelés oldaláról arra vagyok a legbüszkébb, hogy a ránk bízott alapfeladatokat, az oktatás infrastruktúrájának biztosítását, a hallgatói és dolgozói hozzáférés növelését és a hatékony vagyongazdálkodást sikerült megvalósítani. Ez az egyetemi sportot szolgálta. A másik oldal pedig, alap feladatainkon túl, olyan hallgatói és dolgozói szabadidősport rendezvényeket indítottunk el, amelyek láthatólag ma már hagyományteremtők, és nagy kedvvel vesz részt rajtuk az egyetemi közösség.
S
annak olyan élsportoló hallgatói az ELTE-nek, akikre kiemelten büszkék? Büszkék vagyunk Kapás Boglárkára, olimpiai és világbajnoki bronzérmes úszóra, aki tavaly óta az ELTE Sport arca is. De sorolhatnánk a többi olimpikont is, például ott van Csere Gáspár, aki maratoni futásban képviselte országunkat, egyetemünket és a BEAC-ot (Budapesti Egyetemi Atlétikai Club) a Riói Olimpián. Atlétikában gyaloglásban Récsei Rita, Srp Miklós képviselték egyetemünket a legutóbbi olimpián. A Riói Paralimpián Illás Fanni úszásban képviselte az ELTE-t. A kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó hallgatóink úgynevezett kiemelt mentorprogramban vesznek részt. Az egyetem támogatja őket, és segíti hallgatói és sportolói előmenetelüket.
V
z ELTE Fit Night az ELTE Sport Kft. fitneszfesztiválja. Hogyan jött létre, és honnan jött az ötlet? Az ötletet Kis Niki kolléganőm adta, ő kezdeményezte a rendezvényt hét évvel ezelőtt. Ez egy estébe nyúló fitneszfesztivál, ahol a résztvevők több mint 20 mozgásforma közül választhatnak. Az első évben még egy kisebb
A
rendezvény volt, kevés programmal indult, és arra építve folytattuk. Támogatókat, illetve társszervezőket szereztünk. Az ELTE HÖK-kel, a BEAC-cal, a MEFS-sel és a BEFS-sel együttműködve az egyetem és a budapesti társintézmények széles hallgatói bázisát tudjuk megszólítani. A rendezvény évről évre megrendezésre kerül, legutóbb közel 1000 fős hallgatói létszám jelent meg. Az esemény legfontosabb célkitűzése a ”fitt sportok” minél szélesebb körben történő népszerűsítése, a funkcionális tréning hiteles megismertetése és a hozzá kapcsolódó különböző sporteszközök használatának bemutatása. annak az ELTE Fit Night-hoz hasonló más rendezvények is? A dolgozóknak minden év áprilisában megrendezünk egy egyetemi-főiskolai Dolgozók Sportkupát a Bogdánfy úti pályákon. Idén már hat sportágban hirdettük meg a Kupát, melyen közel 300 fegyetemi és főiskolai dolgozó vett részt. A rendezvény célja a közös mozgáson túl az egyetemek-főiskolák közötti közösség építése. Nemcsak a felsőoktatási intézményekben dolgozókat szeretnénk „megmozgatni”, hanem az egyetemek-főiskolák közötti együttműködést is szeretnénk a magunk eszközeivel erősíteni. Emellett több rendezvénynek vagyunk társszervezői. Az egyik az ELTE Családi Majálisa, ahol a dolgozókat hívjuk meg egy családi piknikre a Vízisporttelepre, a másik szintén a Vízisporttelepre szervezett program, egy nyári vízi túratábor, ahol szervezett vezetéssel kenu- és kajaktúrákat teljesítve lehet kikapcsolódni. Idén harmadik alkalommal vagyunk társszervezői az ELTE Kancellária Egészség és Sportnapnak, melyre a Mérnök utcai Sporttelepen kerül sor minden év szeptemberében. Kötetlen és szervezett szabadtéri játékokkal, ügyességi, kreatív, csapat- vagy egyéni sportprogramokkal az iroda és az előadótermek falain kívülre várjuk az oktatókat és dolgozókat.
V
ELTE SPORTKURZUSOK... TRX, HASTÁNC, LACROSSE, SWING, SZIKLAMÁSZÁS, POLEFITNESS, HAJÓZÁSI ISMERETEK, KUNG-FU. EZEK MIND SZEREPELNEK AZ ELTE, HALLGATÓI ÉS DOLGOZÓI SZÁMÁRA BIZTOSÍTOTT SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEK KÖZÖTT. ÉS EZ CSAK EGY APRÓ SZELET ABBÓL, AMIT AZ EGYETEM NYÚJTANI TUD EZEN A TERÜLETEN! UTÁNAJÁRTUNK, HOGY MENNYIRE SPORTOS AZ ELTE!
A klasszikusabbnak nevezhető sportok listáján szerepel asztalitenisz, atlétika, futsal, futás, kerékpár, kosárlabda, labdarúgás (férfi és női), röplabda, sakk, tenisz, tollaslabda, triatlon, floorball és falmászás.
Küzdősport fanatikusként, vagy bátor ismerkedőként is bőven van mit kipróbálni. Ezen a téren szintén színes a paletta: van boksz, brazil jiu jitsu, kick-boksz, kung-fu és muay-thai boksz is.
Akik a táncművészetek irányából szeretnék megközelíteni az egyetemi sportot, azoknak is számos lehetősége van a választásra. Például a táncos testmozgásformák közül a hallgatók az ELTE-n tanulhatnak argentin tangót, cheerleadinget, hastáncot, jazztáncot, swinget, zumbát vagy néptáncot. Az intézmény néptánc együttese idén ünnepli 60. születésnapját.
Ha viszont a vízi sportok iránt érdeklődnél inkább, az alábbiak közül választhatsz: hajózási ismeretek, kajak-kenu, úszás, vízilabda, valamint sárkányhajó bérlésre is van lehetőség az ELTE Vízisporttelepén. Ezeken kívül kipróbálhatod az aerobikot, a dinamikus jógát, a TRX-et, a funkcionális tréninget, a jógát, a kettlebellt, a kondicionálást, a tájfutást, a polefitnesst, a
A képekért külön köszönet a BEAC-nak.
lacrosse-t, a spinninget, a squash-t, a sziklamászást, a tartásjavító konditornát és még a természetjárással is jobban megismerkedhetsz, valamint egy játékvezetői tanfolyamot is elvégezhet, aki affinitást érez magában erre. Az említett sportágak szinte mindegyike kurzusként indul, felvételükre a Neptun rendszerben van mód. Egy kreditért heti egy alkalommal lehet egy sporttal ismerkedni. Az általános testnevelési kurzusok ára 6000 Ft félévente.
...ÉS EGYETEMI SPORTÉLET
AZ ELTE ÉLETÉBEN AZ MOZGÁS NAGYON JELENTŐS SZEREPET TÖLT BE, AZ EGYETEMI KURZUSOK MELLETT IS RENGETEG SPORTTAL KAPCSOLATOS PROGRAM ÉS KIEGÉSZÍTŐ TEVÉKENYSÉG ÁLL A HALLGATÓK RENDELKEZÉSÉRE.
Páratlan lehetőség, hogy az ELTE sportegyesületeként működő BEAC (Budapesti Egyetemi Atlétikai Club) edzésein is részt vehetnek a hallgatók, valamint csatlakozhatnak verseny-, illetve szabadidősportokhoz is. Az edzéseket a BEAC trénerei és az ELTE sportösztöndíjas hallgatói tartják. Ezen felül az egyesület személyi edzőinek és sportmasszőreinek szolgáltatásait is igénybe lehet venni. Az egyetemi vezetés számára fontos, hogy fogyatékossággal élő hallgatók, illetve dolgozók számára is könnyen elérhető legyen a sport, a testmozgás. Különlegesnek mondható kurzusok között szerepel a csörgőlabda és paraúszás. Az ELTE Inkluzív Sportnapon együtt mozoghat min-
den fogyatékkal élő és ép hallgató, illetve dolgozó. A rendezvény egyik fő célja a társadalom egy elfogadó gondolkodásmód felé „terelése”, valamint pozitív irányba formálása.
5VÖS 5KM elnevezésű futóverseny, az ELTE Sport7, az ELTE FitNight fitness fesztivál, a nyári vízitúrák, az ELTE Inkluzív Sportnap, az Éjszakai Sportnap, a Sárga70 teljesítménytúra is.
Az állandó testmozgási lehetőségek biztosítása mellett, az egyetem sport rendezvények szervezése terén is rendkívül aktív. A 2017/18 őszi féléve is erősen indult, hiszen az Egyetemi Sport Nemzetközi Napján, – különleges programként – az ELTE Aerobic tizedik születésnapja alkalmából, megrendezésre került egy hatalmas, egész napos Aerobic Party.
Az egyetemi sportolási lehetőségek rendkívül széles választékához (a kurzusokat is beleértve) számos sportlétesítmény áll a hallgatók rendelkezésére: Tüskecsarnok, BGGYK tornaterem, Mérnök utcai sporttelep, Vízisporttelep, az egyetem kollégiumai, PPK IZU tornaterem, Bogdánfy úti sporttelep.
A rendszeresen megszervezett események között szerepel például az ELTEBEAC Lágymányosi Futball Bajnokság, az
Ha a kötelező kurzusokon felül is szívesen mozognál, még több információért látogass el a BEAC honlapjára. (https://www.beac.hu/sportolni-szeretnek/)
ELTE Institute of Business Economics Eötvös Loránd Tudományegyetem Gazdálkodástudományi Intézet SZERETNÉL JÓ, MEGFONTOLT ÉS A JÖVŐD SZEMPONTJÁBÓL VÉGIGGONDOLT DÖNTÉST HOZNI? AKKOR TÁJÉKOZÓDJ ÉS JÁRJ UTÁNA A LEHETŐSÉGEIDNEK! EBBEN KÍVÁNNAK SEGÍTSÉGET NYÚJTANI NYÍLT NAPJAINK, HONLAPUNK ÉS FACEBOOK OLDALUNK. KÖVESS MINKET ONLINE ÉS SZEMÉLYESEN IS!
VÁLOGASS ALAP VAGY MESTERSZAKJAINK KÖZÜL! ALAPSZAKJAINK ⊲ nemzetközi gazdálkodás ⊲ gazdálkodási és menedzsment ⊲ pénzügy és számvitel ⊲ kereskedelem és marketing ⊲ műszaki menedzser (az ELTE más karaival közösen)
MESTERSZAKJAINK ⊲ vezetés és szervezés ⊲ pénzügy ⊲ nemzetközi gazdaság és gazdálkodás ⊲ számvitel ⊲ marketing ⊲ MBA (Master of Business Administration)
HOL TALÁLKOZHATSZ VELÜNK? TEDD FEL KÉRDÉSEIDET SZEMÉLYESEN! NYÍLT NAPOK AZ ELTE GÓLYAVÁR PÁZMÁNY PÉTER TERMÉBEN (1088 Budapest, Múzeum krt. 4.) LEENDŐ ALAPSZAKOS HALLGATÓKNAK ⊲ 2017. december 13. szerda 15:00 ⊲ 2018. január 25. csütörtök 15:00
17:00 17:00
LEENDŐ ALAPSZAKOS HALLGATÓK SZÜLEINEK ⊲ 2017. december 7. csütörtök 17:30 19:30 ⊲ 2018. január 25. csütörtök 17:30 19:30 MESTERSZAKOK IRÁNT ÉRDEKLŐDŐKNEK ⊲ 2017. december 13. szerda 17:00 ⊲ 2018. január 11. csütörtök 17:00
19:00 19:00
18. EDUCATIO NEMZETKÖZI OKTATÁSI SZAKKIÁLLÍTÁS 2018. január 18-20. csütörtök-szombat 10:00-17.00, ELTE Stand Nyílt napjainkra honlapunkon tudsz regisztrálni: gti.elte.hu
ÚJRA ÉLEN AZ ELTE! Megőrizte első helyét a HVG felsőoktatási rangsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem, amely mind az oktatói, mind pedig a hallgatói kiválóság alapján összeállított alrangsorban vezet.
Rang
Intézmény
1. 2. 3. 4. 5. 6. 6. 8. 9. 10. 10.
Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Semmelweis Egyetem (SE) Debreceni Egyetem (DE) Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Pécsi Tudományegyetem (PTE) Pannon Egyetem (PE) Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Miskolci Egyetem (ME)
Oktatói kiválóság 1. 2. 3. 7. 6. 11. 4. 4. 18. 14. 8.
Hallgatói kiválóság 1. 5. 7. 4. 7. 3. 10. 14. 2. 11. 17.
Eötvös Loránd Tudományegyetem Gazdálkodástudományi Intézet gti.elte.hu