EDITEL Journal HU 2/2021

Page 1

editelJOURNAL

EDITEL JOURNAL MAGAZIN AZ EDITEL CSOPORTTÓL BÉCS | PRÁGA | POZSONY | BUDAPEST | ZÁGRÁB | KRAKKÓ

EDITORIAL

© EDITEL

Nézőpont váltás

ÜGYVEZETŐ VÁLTÁS AZ EDITEL HUNGARY KFT.-NÉL Légrádi László személyében 2021 júniusától új ügyvezető ­igazgató irányítja az EDITEL Hungary Kft.-t. László a korábbi ügyvezetőtől, Šata Tibortól vette át a vezetői feladatokat, aki a továbbiakban mint nemzetközi operációs igazgató folytatja munkáját.

T

ibor így nyilatkozott az elmúlt hónapokról: „Az átadás nagy része megtörtént, erre előké­ szített forgatókönyv volt, ismertük a lépéseket. Bizonyos mértékben továbbra is jelen leszek a magyar iroda életében, de inkább formális, kiegészítő funkciót töltök be. A napi, operatív kérdések, erőforrások Lacihoz tartoznak, ezekben ő hoz döntést. Emellett a cégcsoport hosszú távú tervei, a növekedés és terjeszkedés kapcsán fogunk együttműködni a jövőben.“

Tibor 2008 óta dolgozik az EDITEL Group-nál. Az elmúlt 13 év során különböző vezetői posztokat töltött be, 2015 óta pedig nemzetközi operációs igazgatóként a vállalat stratégiájáért és fejlesz­ téséért felel. „Az elmúlt években az EDITEL erős pozíciót épített ki Magyarországon, ami elsősorban a profi magyar csapatnak, az ügyfelekkel való kiváló együttműködésnek, és nem utolsó sorban az EDITEL­szüntelen innovációs törekvésének ­

EZEKEN A KONFERENCIÁKON JÁRTUNK MLBKT 29. Kongresszusa - Az év supply chain eseménye www.kongresszus.logisztika.hu

IFUA Data&Digital webkonferencia - fókuszban a vállalati transzformáció folyamatai www.conf-digital.horvath-partners.com/hu/?share=1

Logisztika 4.0 Tagozata és GS1 workshop - Az európai logisztika digitalizációja www.logisztika.hu/2021/09/16/meghivo-a-az-europai-­ logisztika-digitalizacioja-cimu-online-workshopra/

2. Digitális kihívások, digitális válaszok - Hatékony és biztonságos ellátási láncok a digitális világban www.gs1hu.org/digitalis-kihivasok-digitalis-­ valaszok-2

Kövessen minket!

Globalizáció és változás - az elmúlt két évben jobban átéreztük ezeknek a szavaknak a jelentését, mint valaha. A digitalizáció és az automatizált folyamatok pedig átalakult világunk kikerülhetetlen Légrádi László az EDITEL Hungary követelményévé váltak. Kft. ügyvezetője Az elektronikus adatcsere már több évtizede megfelel ezeknek az elvárásoknak. Nem véletlen, hogy az elmúlt hónapokban egyre növekvő igény mutatkozott az EDI meg­ oldásokra nem csak Magyarországon, de a környező országokban is. Szeretnénk egy kis kitekintést adni az EDITEL régiós projektjeire, amelyek Csehországtól Bulgáriáig bizonyítják, hogy az EDI bevezetéŠata Tibor se egyszerűbb és hatékonyabb műaz EDITEL nemzetközi operációs igazgatója ködést tesz lehetővé. Jó példa erre a GoodMills (3.oldal) esete, ahol egy új SAP rendszerrel együtt a napi ügymenetben történő fenn­ akadás nélkül vezették be az EDI-t. A szlovák Fekollini (4. oldal) az EDI segítségével teljesíti a fogyasztók frissesség iránti igényét, míg a Ferrero (2. oldal) és a Penny (3. oldal) az ellátási lánc optimalizálását valósították meg az elektronikus adatcsere segítségével. A változás az EDITEL Hungary Kft.-t sem kerülte el: ahogy a címlapon is olvashatják, idén új ügyvezető csatlakozott csapatunkhoz. Ezzel a változással új lehetőségek nyíltak meg előttünk. Többek között szeretnénk bővíteni szolgáltatásainkat és partnerkapcsolatainkat - erre jó példa az IFUA Horváth&Partners Kft.-vel való együttműködésünk. A változás mindig hoz magával jó dolgokat: frissességet, rugalmasságot és új nézőpontot. Ezek pedig elengedhetet­ lenek a sikerhez. Ezekkel a gondolatokkal kívánunk kellemes időtöltést az EDITEL Journal olvasásához!

AKTUÁLIS KIADVÁNYUNK TÉMÁI j ügyvezető az EDITEL Hungary Kft. élén 1 ÚPiaci pozíciónk erősítése a cél Röviden Online konferernciákon jártunk ditel Hungary Kft. 2 EFolytatás az előző oldalról errero Česká, s.r.o. FElektronikus nyugta bevezetése oodMills Bulgária 3 GKettőt egy csapásra Market s.r.o. PAenny DESADV magasabb szintre lép HORVÁTH & PARTNERS KFT. 4 IFUA Közös projekten dolgozunk ekollini s.r.o-Pierre Bugette FTitkos vágyak nyomában Az EDITEL JOURNAL a GS1 Információs füzet mellékleteként jelenik meg 13.000 példányban, magyar kiadás mellett német, angol, cseh, horvát és szlovák nyelven. Az újság elektronikus változata letölthető a www.editel.hu/editel-journal oldalról. Várjuk észrevételeit az EDITEL Journalról az info@editel.hu címre.


editelJOURNAL Az EDITEL Csoport vállalati magazinja

k­ öszönhető - tette hozzá. - Laci nagy tapasztalatokkal rendelkező vezető, pályafutása alatt széleskörű tapasztalatokat szerzett. Az átadás során azt tapasztaltam, hogy nem csak felületesen nyilatkozik, hanem valóban átlátja és képes felmérni a helyzetet és megfelelően feldolgozni az információkat. Ehhez társul pozitív, együttműködő személyisége. Nagyon örülök annak, hogy csatlakozott hozzánk, és további sok sikert kívánok neki.” László örömmel fogadta az új feladatot és az ezzel járó kihívást. „Három okból is érdekelt ez a pozíció - árulta el. - Egyrészt, korábban amerikai típusú, multinacionális vállalatnál dolgoztam, ezért szerettem volna kipróbálni, milyen egy családiasabb, európai közegben dolgozni. Emellett van egy erős motiváció bennem a folyamatos növekedésre, és úgy érzem, hogy az EDITEL-nél ehhez minden feltétel adott. Végül mindig is vonzott az informatika és az IT, így

örülök, hogy lehetőségem nyílt ezen a területen folytatni a karrierem.“ László pályafutását az Iron Mountain-nél kezdte 1995-ben, ahol egészen az EDITEL-hez való csatlakozásig dolgozott. Az Iron Mountain egy nemzetközi vállalatcsoport, amely információ menedzsmenttel, dokumentumkezeléssel, -tárolással és - digitalizálással kapcsolatos szolgáltatásokat kínál. Az 1995-2018 közötti időszakban László üzleti tervezéssel és értékesítés támogatással ­ foglalkozott, majd 2018-tól egészen 2021-ig közép-kelet-európai operációs igazgatóként kilenc országban látott el operatív vezetői feladatokat, és irányította régiós szinten a lokális vezetőket. Az új ügyvezető a jövőre nézve számos lehetőséget és kihívást lát maga előtt. Prioritásai között szerepel az EDI területén folyó tevékenységek ­fejlesztése és a vállalat piaci pozícióinak megerősítése a magyar piacon. „Eddig úgy érzem, hogy elvárásaim felett teljesít a pozíció, sokkal na-

gyobb szabadságot kapok mint gondoltam. A régióban nagy potenciált látok, persze ébernek kell lenni a piacon, de nekem szükségem is van a kihívásra. Szeretném megőrizni a külsős szemléletem, látni szeretném a céget kívülről. A technológia mindenkit arra fog késztetni, hogy digitális platfor-

mokon éljen - a kérdés az, hogy hol lesz az EDITEL helye ebben. A célunk az, hogy az EDI köré épülő meg­ oldásaink teljes skáláját bemutassuk, és ezáltal digitális szolgáltatóként erősítsük pozíciónkat.“ n editel.hu

A FERRERO OPTIMALIZÁLJA AZ ELEKTRONIKUS ­SZÁMLÁZÁST CSEHORSZÁGBAN A Ferrero úgy döntött, hogy felgyorsítja az elektronikus számlázási ­folyamatait azáltal, hogy a RECADV elektronikus nyugtákkal dolgozik.

© FERRERO ČESKÁ S.R.O.

A

számlázási folyamatok minden cég életében kulcsfontosságú, kritikus tényezőt jelentenek. Fontos, hogy minden számlaadat, szállítási adat pontos legyen. Ezen folyamatok automatizálásának egyik lépéseként a Ferrero elektronikus nyugtákat (RECADV) vezetett be, amelyek automatikusan kezdeményezik a ­ számlázást, ha a szállítási adatok teljes mértékben megfelelőek. Ha az áru átvétele során eltérés mutatkozik, akkor a korábban alkalmazott manuális számlázásra tér át. Az EDITEL cseh lányvállalata által nyújtott megoldásban az elektronikus nyugták összehasonlításra kerülnek az eredetileg kézbesítettel, majd a kézbesítési igazolásokat utólag generálják a Ferrero által használt SAP rendszerbe. Ezután vagy egy teljes mértékű visszaigazolás történik, vagy az eltérésekről generál egy üzenetet a rendszer, amely tartalmazza az eredeti kézbesítéshez képesti eltéréseket.

© FERRERO ČESKÁ S.R.O.

Gyorsabb és pontosabb számlázás

A folyamat során a Ferrero közvetlenül az egyes kiskereskedelmi láncoktól származó RECADV üzenetekkel dolgozik, vagy olyan, logisztikai szolgáltatók által generált üzeneteket használ, akik árut szállítanak a F ­ errero

számára. Ezzel a kombinációval elérhető a folyamat lefedettsége a teljes szállítási láncban, emellett több nappal felgyorsítható a számlázás. A Ferrero így jelentős előnyökhöz jutott a COVID-járvány és a jogi változások időszakában, ugyanis az új rendszer bevezetését közvetlenül a járvány előtt kezdték meg. n ferrero.hu

A CÉGRŐL A Ferrero Group a Ferrero család magántulajdonban lévő globális vállalata. Története 1942-ben kezdődött az észak-olaszországi Alba városában, ahol a cég alapítója, Pietro Ferrero a második világháború alatt egy kis cukrászdát nyitott. 1946-ban feleségével, Piera Ferreróval kis cukrászdájukat gyárrá alakították. A siker nem sokáig váratott magára, a családi vállalkozás termékeivel hamar áttörte az olasz határokat. Az alapítók fia, Michele, aki az 1950-es években vezető szerepet vállalt a cégben, szintén kulcsszerepet játszott a Ferrero és termékeinek népszerűsítésében. A cég portfóliójában ma olyan piacvezető márkák találhatók, mint a Nutella, a Tic Tac, a Ferrero Rocher, a Kinder Surprise és a Kinder Bueno.

© EDITEL

2


editelJOURNAL Az EDITEL Csoport vállalati magazinja

3

A GOODMILLS ­CSOPORTRÓL

© GoodMills Group

Évi 2,8 milliárd tonna feldolgozott gabonafélével, valamint 870 millió eurós árbevétellel a GoodMills Group Európa vezető malomipari vállalata. A bécsi székhelyű holding társaság több helyi leányvállalatot (Németország, Lengyelország, Csehország, Magyarország, Románia és Bulgária) is irányít, összesen 24 malommal.

SEBESSÉG MINDENEK FELETT

ban“ - mondta el Sharif Issa, a GoodMills Group SAP projektmene­ dzsere, méltatva a projekt megvalósítását. „Az EDI kapcsolat lehetővé teszi a gyors tervezést és segít bennünket a hibák kiküszöbölésében. A szállítólevelek, számlák és jóváírások így közvetlenül a megfelelő rendszerbe kerülnek, a folyamat pedig gyors és mindig pontos. Végül pedig jelentős mennyiségű papírt takarítunk meg, ami környezetvédelmi szempontból plusz előny“ – tette hozzá Sharif. Bár ez nem jelenti azt, hogy a GoodMills Bulgáriánál minden gyorsabban történik, mint más országokban, a kifinomult rendszerkörnyezet egy jól bevált EDI szolgáltatóval párosítva megfelelő alapot biztosít a jövőbeli siker és digitalizáció számára, emellett rengeteg időt takarít meg. Ráadásul ezáltal minden adott az EDI-folyamatok más országokban történő bevezetéséhez. n

Sebesség mindenek felett- különösen akkor, ha egy vállalat egyszerre szeretne ERP rendszert váltani és elektronikus adatcsere (EDI) folyamatait frissíteni. Pontosan ez valósult meg sikeresen a GoodMills Bulgaria-nál, az EDITEL aktív támogatásával.

„M

agas szintű szakértelem mindenben, ami liszt” – ez a GoodMills Group mottója, amely közép- és kelet európai lakosok millióinak ­biztosít csúcsminőségű élelmiszert naponta. A Raiffeisen részvény­ társaság tulajdonában lévő vállalat a nemzetközi hálózat előnyeit egyesíti az egyes európai piacokra vonatkozó helyi szakértelemmel. Ez, valamint a tapasztalat és a helyi gyökerek együttesen teszik lehetővé a GoodMills Group számára, hogy kiaknázza a helyi piacok nyújtotta lehetőségeket.

A vállalati szintű SAP rendszer bevezetése során Bulgária volt az első ország, amelynek egyidejűleg jelentős változtatásokat kellett végrehajtania az üzleti partnereivel való kommunikációra használt EDI rendszerében is. A cél az volt, hogy az SAP bevezetése után is zökkenőmentesen folytassák a megrendelések, szállítólevelek és számlák adatcseréjét olyan viszont­­­­el­adókkal, mint a Billa, a Metro és a Kaufland. Miután az új, központosított rendszerkörnyezet miatt ez a projekt nem valósulhatott meg a korábbi, helyi EDI

szolgáltatóval, a választás EDITEL-re esett szakértelme és nemzetközi jelenléte miatt. Egyértelműen a célra fóku­ száltak, és a kőbe vésett határidőket ­tartották szem előtt, amikor a napi ­működés mellett vezették be az SAP-t, meghatározták az interfészeket, és a klienssel közösen elkészítették és tesztelték a megfelelő EDI-folyamatokat. A rendszer a terveknek megfelelően lépett működésbe, és nem akadályozta a normál üzletmenetet. „Nagyra értékeltük az EDITEL elsőrangú problémamegoldó képességét és rugalmasságát, különösen a kritikus szakasz-

goodmills.com

© Penny Market s.r.o.

A PENNY ELEKTRONIKUS SZÁLLÍTÓLEVELEKET VEZET BE

A

PENNY kiskereskedelmi lánc együttműködve az EDITEL cseh leányvállalatával elektronikus szállítóleveleket vezet be mind az elosztóközpontokba, mind a közvetlenül az üzletekbe történő szállításhoz. A kereskedelmi lánc közel 400 üzlettel rendelkezik Csehországban. Mottójuk: Nakupujte hezky česky (Vásároljon jól cseh módon - vagyis okosan, jó áron, helyi termékeket). A PENNY-nél arra törekednek, hogy a vásárlók kedvenc termékeit közel, „a szomszédban” tegyék elérhetővé. Piaci pozíciójának megszilárdítása és

a hatékonyság növelése érdekében a PENNY nagy hangsúlyt fektet az innovációra és digitalizálásra. Ennek érdekében nemrég zárta le az elektro­nikus szállítólevelek (vagyis a DESADV üzenettípus) bevezetésére irányuló projekt kísérleti szakaszát. A projekt bevezetésében az EDITEL Group csehországi csapata támogatta. A DESADV (Feladási értesítés) fontos üzenettípus az elektronikus adat­ csere (EDI) során. Részletes adatokat tartalmaz a meghatározott feltételek között feladott áruról, célja, hogy részletes információhoz juttassa a

megrendelőt a szállítmány tartalmáról. A DESADV üzenetek a logisztikai központba történő szállításra vonatkoznak, ahol egyaránt használható a hagyományos szállítólevelek, valamint SSCC kódokkal ellátott szállítólevelek kiváltására. A projekt célja az áruk átvételének felgyorsítása, pontosítása, beleértve a pontos tételekre és lejárati időkre vonatkozó információkat is. Ugyanígy alkalmazzák a szállítóleveleket az üzletekben történő közvetlen szállítások fogadására - itt azonban csak klasszikus, SSCC kódok nélküli verziót. A szállítólevelekhez a PENNY a D.01B verzióban a saját részhalmazait használja, amelyek azonban nem támasztanak megnövekedett adattartalmi követelményeket a beszállítókkal szemben a Cseh Köztársaság vámhatósága szerinti hagyományos szállítólevelekhez képest. A megvalósítás megkönnyítése érdekében

megjegyzésekkel ellátott példa üzenetek készültek, amelyek elérhetők a PENNY beszállítói honlapján. A kísérleti szakasz sikeres lezárása után a beszállítók számára tömegesen vezetik be a megoldást, az EDITEL CZ-vel együttműködésben. n

penny.hu

A CÉGRŐL A PENNY közel 25 éve, azaz 1997-ben lépett be a cseh piacra, és azonnal a régiók fejlesztésére koncentrált. Ennek eredményeként a legszélesebb, közel 400 üzletből álló hálózattal rendelkezik, és több mint 5800 alkalmazottat foglalkoztat. A PENNY a REWE nemzetközi kiskereskedelmi lánc leányvállalata, amely 20 európai országban több mint 15 000 üzletet üzemeltet, és mintegy 330 000 alkalmazottat foglalkoztat. A PENNY Csehországon kívül Magyarországon, Németországban, Ausztriában, Olaszországban és Romániában is megtalálható.


4

editelJOURNAL Az EDITEL Csoport vállalati magazinja

AZ IFUA HORVÁTH & PARTNERS KFT. ÉS AZ EDITEL ­HUNGARY KFT. EGYÜTTMŰKÖDÉSE Az IFUA Horváth & Partners Kft. tanácsadó cég és az EDITEL Hungary Kft. évek óta működik együtt egy közös projekten. Ennek kapcsán Dinnyés ­Dáviddal, az IFUA Horváth & Partners Kft. gyógyszeripari kompetenciaközpontjának vezető tanácsadójával készítettünk egy rövid interjút.

© Gerasimov174 – iStockphoto.com

Milyen terület(ek)en zajlik, zajlott az együttműködés az EDITEL és az IFUA között? Az EDITEL-lel közös projektünk egy magyarországi székhelyű nagyvállalat gazdasági adminisztrációs folyamatainak fejlesztését tűzte ki célul. A célkitűzések között szerepelt az elektronikus számlázás megvalósítása és a hozzá kapcsolódó automatizációs lehetőségek kiaknázása. Ügyfelünk partneréül az EDITEL-t választotta, így a projekt

Néhány szóban ismertetné a céget? A Horváth cégcsoportot Horváth Péter professzor, a németországi kont-

megvalósítási szakaszában együtt dolgozunk a minél jobb eredmények elérése érdekében. Mióta tart az együttműködés? A projekt koncepcionális része már 2018-ban elkezdődött, a megvalósításon 2019 óta dolgozunk. Hogyan értékelik az eddigi közös munkát? A projekt sok kihívást tartogatott és mivel a technológiai megvalósításon túl a folyamatok automatizálására is törekedtünk, számos érintett munkáját kellett koordinálni a közös cél elérése érdekében. Az EDITEL kollégái minden alkalommal rugalmasan és a mielőbbi megoldásokra törekedve vettek részt a közös munkában. Van olyan, további kapcsolódási lehetőség, ahol szintén lehetséges lenne az EDITEL-el való kooperáció?

A PIERRE BAGUETTE ÉS AZ EDI TELJESÍTI AZ ÜGYFELEK TITKOS VÁGYAIT A szlovák Fekollini a Pierre Baguette márkával megvalósította a minőségi csomagolt étel koncepcióját. Az EDITEL szlovák leányvállalatával együtt azon dolgoznak, hogy a minőségi alapanyagokból készült szendvicsek időben odaérjenek az éhes vásárlókhoz. em kell ezüstvilla ahhoz, hogy jó ételeket egyél“ - a Pierre Ba­ guette abban hisz, hogy az előre ­csomagolt étel is lehet minőségi, ha az megfelelő alapanyagokból készül. A frissesség az egyik fő dolog, amin a Pierre Baguette márka alap­ szik. A Pierre Baguette márkanév mögött álló Fekollini s.r.o., hogy termékének frissességét garantálja, az EDI technológiát alkalmazza partnereivel. A cég az EDITEL stabil és hosz­ szú távú ügyfele. Az EDI kommunikáció egyszerűsítése érdekében megreformálták folyamataikat, és az EDITEL új generációs konverterét valamint archiváló rendszerét vezették be, amely nem csak EDI dokumentumok tárolására alkalmaz­ ható.

© Fekollini s.r.o.

„N

Az EDI megoldás frissítésének célja az volt, hogy jobb áttekintést és nyomon követhetőséget kapjanak az ál­ taluk küldött és fogadott EDI-üzenetekről. Ezzel egy időben a szlovák jogszabályoknak megfelelő elektronikus dokumentumok archiválásával bővítették a rendszert. Havonta körülbelül 20 000 EDI dokumentum átvitele történik hozzávetőleg 60 szlo­ vák, cseh, osztrák és lengyel partnerrel.

Naponta több száz megrendelést dolgoznak fel, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a szükséges termékek legyártásához és a lehető legrövidebb időn belüli kiszállításához. Az új EDI rendszer bevezetésekor ezért kulcsfontosságú volt az új meg­oldásra való zökkenőmentes átállás biztosítása. Maga az EDI rendszerre való átállás a háttérben, az üzleti folyamatok akadályozása nélkül történt. A Fekollini s.r.o. több mint hat hónapja minden probléma n­élkül használja az új ­ rendszert. Új partnerekkel és üzleti lehetőségekkel bővülnek, az EDI megoldásuk pedig az üzleti ­tevékenységükkel együtt bővül. n pierrebaguette.eu

© IFUA

rolling egyik meghonosítója alapította Stuttgartban, 40 évvel ezelőtt. A nemzetközi szinten 1000-nél is több munkatárssal rendelkező vál­lalat szerteágazó iparági és megoldási tanácsadási projekteken keresztül támogatja ügyfeleit a sikeres működés érdekében. A több mint 30 éve létező budapesti irodában kb. 150 tanácsadó dolgozik. Kiemelt ügyfeleink között tudhatjuk a legnagyobb magyarországi vállalatokat.

Törekszünk rá, hogy a fent említett komplex projekt megvalósítása során szerzett tapasztalatainkkal további ügyfeleinknek is értéket teremtsünk. Alapvetően platformfüggetlen tanács­ adóként működünk, tehát konkrét ajánlást nem fogalmazunk meg ügyfeleink számára a szállító kiválasztásakor, de a potenciális megvalósítási partnerek között a jövőben is szívesen látjuk az EDITEL-t. A közös munka során szerzett tapasztalatoknak köszönhetően még több termék és szolgáltatás áll a vevőink rendelkezésére, így biztosítva a legmagasabb minőséget. n

editel.hu horvath-partners.com/hu

IMPRESSZUM LAPSZÁM 2/2021 Médiatulajdonos és Kiadó: EDITEL Austria GmbH, 1040 Wien, Brahmsplatz 3; T: +43 (0)1/505 86 02; E-Mail: info@editel.at www.editel.eu

Az EDITEL Austria GmbH a GS1 Austria GmbH 100%-os tulajdonú leányvállalata. Az EDITEL Austria GmbH cégprofilja szerint ­­üzleti partnerek közötti elektronikus adatcsere meg­oldásokkal, valamint ehhez szükséges szoftverek értékesítésével, és tanácsadással foglalkozik. Ügyvezető és tartalomért felelős: Mag. Gerd Marlovits

Szerkesztő: Daniela Paar, MA, Anja Jung Lektor: Dagmar Jenner, www.texterei.com Fordítás EN: Dagmar Jenner, www.texterei.com Fordítás CZ, SK, HU, HR: Martina Pokorná, Linda Stanislavová, Adrienn Horváth, Bettina Hernádi-Szekeres, Nataša Burič, Marija Lunjek Tördelés: www.creativedirector.cc

Kiadás a 2009.3.1. médiatörvénynek megfelelően:­ A kiadvány megjelenésének célja az EDITEL csoport tevékenységének támogatása és ­előmozdítása.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.