duna house Barométer A legfrissebb ingatlanpiaci információk a Duna House hálózatából
90. szám 2018. IV. negyedév és 2018. december hónap
www.dh.hu
ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT A Duna House Barométerben közzétett statisztikai információk és becslések a Duna House szellemi tulajdonát képezik. A Duna House Barométer statisztikai információi és becslései kizárólag tájékoztatás célját szolgálják, azok teljességéért, pontosságáért a Duna House felelősséget nem vállal. A Duna House Barométerben közzétett statisztikai információkat és becsléseket saját céljaira, saját felelősségére bárki szabadon felhasználhatja az alábbi feltételekkel:
• A Duna House Barométerben közzétett statisztikai információk és becslések nem változtathatóak meg, azok csak változatlan formában közölhetőek.
• A Duna House Barométerben közzétett statisztikai információk és becslések csak a forrás egyértelmű megjelölésével közölhetőek: „Forrás: Duna House Barométer” szöveget kell közölni a szöveg elején, vagy végén. A szövegkörnyezetnek, ha van, egyértelműen utalnia kell a Duna House Barométerre, mint forrásra.
A fentiektől eltérő, jogosulatlan felhasználás büntető – és polgári jogi következményeket von maga után. A Duna House követelheti a jogsértés abbahagyását és teljes kárának megtérítését. A linkelésre vonatkozó szabályok megsértése esetén a Duna House jogosult a weboldalra mutató link azonnali eltávolítását, és a jogsértéssel felmerült kárának megtérítését követelni.
KÖVETKEZŐ MEGJELENÉSEK Megjelenés időpontja
Tárgy
2019.02.12. 2019.03.12. 2019.04.12.
január hónap adatai február hónap adatai 2019. I. negyedév adatai (árindexekkel és hiteladatokkal)
A Duna House Barométer minden hónap 12-én (ha hétvége, akkor rákövetkező munkanapon) válik elérhetővé honlapunkon: www.dh.hu/barometer Ha szeretné a Duna House Ingatlan Barométert rendszeresen megkapni vagy az előző kiadványokat letölteni, keresse fel weboldalunkat: www.dh.hu
Általános információk jelen kiadvány tartalmáról Figyelem! Jelen kiadvány nem alkalmas a Duna House Csoport üzleti eredményeinek becslésére, vagy erre vonatkoztatható következtetések levonására. Jelen kiadványban szereplő minden adat, információ, becslés, szakmai véleményezés a Duna House Franchise Hálózat és Duna House Csoport tagjai által végzett tevékenységek összességéből nyert adatok, valamint esetenként szubjektív tapasztalatok alapján kerül kialakításra, így annak a teljes magyarországi ingatlanpiacra vonatkoztatása további korrekciókat igényelhet. Az adatforrások – amennyiben azok jelen kiadvány adott részénél nincsenek másként megjelölve – a Duna House Holding Nyrt. által működtetett adatbázisból származnak, melynek tartalmát a hálózat tagjai saját megítélésük és ügyfeleik elmondása alapján töltik fel, ezért annak teljeskörű megfelelőségéért a működtető felelősséget nem vállal. A kiadványban szereplő adatok az országszerte, zömében nagyvárosokban, Duna House irodáiban, az értékesítők által rögzített ingatlantranzakciók paraméterei alapján készülnek.
Az újépítésű lakáspiac adatai tekintetében együttműködő partnerünk az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és az ECRS Magyarország Kft., a Budapesti Lakáspiaci Riport készítői. www.eltinga.hu
2
2018. IV. negyedév és 2018. december hónap
DUNA HOUSE BAROMÉTER
Tartalomjegyzék:
2. Adatvédelem, várható megjelenések 4. Vezetői összefoglaló 5. Duna House Tranzakciószám Becslés 6. Tranzakciós paraméterek Budapest 7. Tranzakciós paraméterek vidék 8. Lakásárindexek - Országos 9. Lakásárindexek - Regionális 10.
Lakásár adatok
12.
Jelzáloghitel adatok
14.
Újépítésű adatok
16.
Kereslet Index és Érdeklődés a kerületek iránt
17. Minőségi preferencia és Értékesítési idő 18. Ügyfélprofil: Vevők 19. Ügyfélprofil: Eladók
3
VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ
2018-ban, a válság utáni jubileumi évben, erőteljes és aktív évet zárt a lakáspiac. A válság utáni vis�szarendeződés tovább folytatódott, a becsült tranzakciószámban nagyságrendileg a tavalyi értékkel megegyező szintet ért el a piac, így új korszakot nyitva a következő évekre. A decemberi tranzakciós számokat vizsgálva a szokásosnál erősebb hónappal ért véget az év, így 2018ban a Duna House becslése szerint 152 803 adásvétel történt Magyarországon. Az árak növekedése sem állt meg év végéhez közeledve, mostanra a Duna House minden lakásárindexe elérte reálértéken a 100 százalékpontot. A fővárosi panelek négyzetmétere félmillió forint környékén mozog, míg a tégla lakások esetében az átlag már meghaladta az 500 ezres értéket, sőt Budán és a belvárosban már a 700 ezer forintot is. A legtöbb újépítésű ingatlant a XIII. kerületben kínálják, ám a legmagasabb árak az V. kerületet és a budai kerületek egy részét jellemzik. Az újépítésű lakások négyzetméterára 728 ezer forint volt átlagosan Budapesten. A növekvő árakhoz stabil hitelpiaci mutatók párosulnak. A hitelfedezeti mutatók nem változtak Budapesten és vidéken sem, ami alapján továbbra is van tér a bővülésre a terheltségi arányban. Az év utolsó három hónapjában is a 20 éves időtávra felvett jelzáloghitelek voltak a legnépszerűbbek, amelyhez a hitelfelvevők nagy többsége hosszú, kiszámítható minimum 5 éves, de inkább 10 vagy végig fix kamatozású konstrukciót választ. Az utolsó negyedévben nőtt az átlagos hitelnagyság, a fővárosban jelenleg 15 millió, nyugaton 10,3 millió, míg keleten nem egészen 10 millió forint az átlag. További információk: Benedikt Károly • PR és elemzési vezető +36 30 811 0690 benedikt.karoly@dh.hu Duna House Holding Nyrt. 1016 Budapest Gellérthegy u. 17. +36 1 555 2222 www.dh.hu
3 érdekes adat:
Az összes lakásárindex elérte a
100 százalékpontot reálértéken.
4
Nagymértékben
nőtt a legalább 10 évre fix
kamatozású jelzáloghitelt választók aránya.
Budapesten az újépítésű ingatlanok átlagos négyzetméterára
728 ezer forint.
2018. IV. negyedév és 2018. december hónap
DUNA HOUSE BAROMÉTER
Tranzakciós adatok Duna House Tranzakciószám Becslés (DH-TB) Az év végén, ahogyan az már megszokott, jelentősebb mértékben csökkent az ingatlanpiaci adásvételek száma. 2018 decemberében szinte azonos volt a tranz Budapesten az újépítésű ingatlanok átlagos négyzetméterára 728 ezer forint. akciók száma a 2017-ben becsült értékkel, és mindkét esetben a december volt az egyetlen olyan hónap az év során, amikor 10 ezer alatt maradt a forgalom. 2018-ban a Duna House becslése szerint 152 803 adásvétel történt a hazai ingatlanpiacon, amely nagyságrendileg megegyezik az egy évvel ezelőtti tranzakciók számával. 250 000
17 500
Duna House tranzakciószám becslés (DH-TB)
200 000
15 000
150 000
12 500
9721 100 000
10 000
50 000
7 500
0
5 000
*Duna House becslés
KSH éves adat
2016
2017
2018
Az alábbi táblázat a Duna House által, az aktuális hónapban becsült havi tranzakciómennyiségeket mutatja. január
február
március
április
május
június
július
október
november
december
2016
9 870
13 130
13 897
14 118
13 294
14 550
11 257
augusztus szeptember
11 814
12 029
10 786
10 700
9 229
2017
10 444
11 317
13 762
12 452
13 855
12 836
12 951
13 787
13 639
12 246
11 820
9 787
2018
10 918
12 869
13 426
13 180
13 967
13 098
14 246
13 869
12 787
12 689
12 033
9 721
A DH-TB módszertana: Az ingatlanpiac alakulásának mindenkori legfontosabb mutatószáma az évenkénti adás-vételi tranzakciószám. A DHTB a Duna House (DH) által kiadott becslés, amely évközi, megközelítő adatot mutat. A becslés a DH által kiközvetített ingatlanok havi tranzakciószámát és a DH becsült piaci részesedését veszi alapul. A DH aktuális havi piaci részesedésének becsléséhez az alábbi mutatók szolgálnak: 1. KSH által publikált adatok a magánszemélyek közötti tranzakciókra vonatkozóan. Miután a KSH több havi késéssel publikál, így visszamenőleg van lehetőség a piaci részesedés korrekciójára, amely az aktuális becslést is pontosítja. Figyelem! 2016-tól az újépítésű piac fellendülésével az előszerződött lakásvételek csak több hónapos, akár 1-2 éves késéssel, a vagyonszerzési illeték kiszabását követően jelennek meg a KSH statisztikáiban, így a tranzakciószámok értelmezésében anomáliák lehetnek. 2. Kiadott Energetikai tanúsítványok mennyisége. 3. A Duna House cégcsoportból származó egyéb management információkon alapuló szubjektív értékelés. Figyelem! A DH-TB adatai nem alkalmasak a Duna House hálózata által közvetített tranzakciók mennyiségének becslésére, továbbá nem alkalmas a Duna House Csoport üzleti eredményeinek becslésére, vagy erre vonatkoztatható következtetések levonására.
5
TRANZAKCIÓ PARAMÉTEREK budapest 2018 utolsó negyedévében a 40-60 négyzetméteres ingatlanok voltak a legkeresettebbek Budapesten. A négyzetméterár tekintetében kiemelkedő kategória Budán a 750 ezer forint feletti átlagérték, míg Pesten a 600 ezer forint feletti átlagos négyzetméterár, amelyek az ingatlanok 40-42 százalékát foglalják magukba. Ennek megfelelően az átlagos eladási ár is az egyre magasabb kategóriák felé tolódik el, Budán az ingatlanok több mint 40 százaléka 40 millió forint felett cserélt tulajdonost.
PEST
Lakásméret (m2)
Lakásméret (m2)
22% 19%
1%
42% 16% 6% 8%
8% 9%
11% 12%
9%
12%
15% 8%
5%
3%
12%
14%
40% 11%
10%
11%
3%
8%
9%
13% 11%
8%
13%
7%
4%
13%
14%
18% 5%
Lakásár (millió Ft)
15% 7% 8%
9% 11%
12% 12%
21% 15%
14%
3%
2% 2%
14% 6%
14% 9%
5%
3%
1% 1%
12%
15% 17%
19%
16%
32%
24%
42%
29%
Lakásár (millió Ft)
6
2% 4%
m2 ár (ezer Ft)
m2 ár (ezer Ft)
2017. IV. negyedév 2018. IV. negyedév
1% 2%
4% 4%
3% 3%
8% 8%
6% 8% 3% 2%
4% 3%
3% 6%
10% 13%
15% 11%
18%
25%
22% 26%
34%
39%
37% 34%
buda
A Duna House Franchise hálózat által értékesített ingatlanok alapján.
2018. IV. negyedév és 2018. december hónap
DUNA HOUSE BAROMÉTER
TRANZAKCIÓ PARAMÉTEREK VIDÉK A vidéki településeken sokkal választékosabb képet mutatnak a vizsgált tranzakciós paraméterek. A Közép-Magyarországon kívüli területeken a 40-80 négyzetméter közötti ingatlanok a tranzakciók több mint felét tették ki, Pest megyében a 40-120 négyzetméter közötti otthonokat egyaránt keresték. A négyzetméterárak is vegyesen alakultak, azonban mindkét területről elmondható, hogy az alacsonyabb kategóriáktól a magasabbak felé folyamatos az eltolódás.
PEST MEGYE
Lakásméret (m2)
Lakásméret (m2)
6%
9%
8% 5%
10%
15% 14%
13% 10%
10% 11%
14% 15%
14% 15%
13%
11% 13%
13%
5% 5%
5%
4% 6%
9%
11%
11% 13%
15%
19%
16%
23% 14%
18% 15%
19% 15%
m2 ár (ezer Ft)
m2 ár (ezer Ft)
11% 11%
15%
20% 16%
19%
7% 4%
5% 6%
4% 4%
5% 4%
7% 7%
10% 11%
13% 12%
13%
22% 23%
16%
34% 33%
23%
ORSZÁGOS (Közép-M.ország nélkül)
13% 12%
15%
9%
9% 9%
12%
13%
4%
2% 5%
1% 3%
12% 12%
20% 11% 10%
17%
2017. IV. negyedév 2018. IV. negyedév
3% 4%
6% 7%
10% 12%
15% 16%
19%
20%
Lakásár (millió Ft)
30% 27%
31%
Lakásár (millió Ft)
A Duna House Franchise hálózat által értékesített ingatlanok alapján.
7
Árak – Lakásárindexek Duna House Országos Lakásárindexek Az Országos Lakásárindex töretlenül ível felfelé, 2018 utolsó negyedévét 164 ponton zárta nominál-, 121 ponton reálértéken.
Országos Lakásárindex
175
164 155
155
147 130 132
135 120
115 100 98 101 100 96 96
95
75
95 97 96
93
92
90 85
nominál reál
55
101 91 88 89 86 88 85 85 85 85 83 83 82 83 84 84 81 81 81 80 81 81 82 80 81
76 77 75 74 73
70 69 68 68 67
65 64 64 64 64 64 65 66
68
104 104
110
113
117
121 121 110
95 100 101
73 75
80
83 83
137
87
89
94
91
115
104
93
Lakás Indexeinkről: Lakásár Indexeinkre egy olyan módszert alkalmazunk, amely igyekszik minden típusbeli különbséget maradéktalanul kiküszöbölni. A hasonló árindexek alapvetően normál átlagolást használnak, amely nem veszi figyelembe a tranzakciók változó elemeit. A Duna House Lakás Indexek kialakításához az un. „hedonikus módszert” vettük alapul, melynél figyelembe vesszük az ingatlan szerkezetét, állapotát (1-5 skálán), méretét, építési évét, emeleti és elhelyezkedési paramétereit. Az így kialakított fogyasztói kosarak súlyozása változatlan marad az időskálán. Az országos indexek súlyozásához a KSH által közzétett tranzakciószámok regionális arányát használjuk.
Az Országos Panel Árindex értéke megduplázódott 2015 eleje óta, a legfrissebb adatok szerint 185 ponton áll nominál értéken. A reálértéke is folyamatosan nő, 2018 IV. negyedévében 137 százalékpontot ért el. Nőtt az Országos Tégla Árindex értéke is, amely 143 százalékponton zárta a 2018-as évet.
Országos Tégla Árindex
Országos Panel Árindex 200 185
120 100 80 60
8
130 137
129 128 126125 121 118 115 114 109109 108109 105 100 98 99 9997100 969495 94 92 91 91 92 88 8687 86 85 85 85 8682 8383 83 81 7980 82 79 93 91 79 81 78 7778 7576 7677 787977 78 74 8787 7272 71 6967 68 81 65 6664 64 61 61 6262 61 63 62
2008 I. 2008 II. 2008 III. 2008 IV. 2009 I. 2009 II. 2009 III. 2009 IV. 2010 I. 2010 II. 2010 III. 2010 IV. 2011 I. 2011 II. 2011 III. 2011 IV. 2012 I. 2012 II. 2012 III. 2012. IV 2013 I. 2013 II. 2013 III. 2013 IV. 2014 I. 2014. II. 2014. III. 2014. IV. 2015.I. 2015.II. 2015. III. 2015. IV. 2016. I. 2016.II. 2016. III. 2016. IV. 2017. I. 2017. II. 2017. III. 2017. IV. 2018. I. 2018. II. 2018. III. 2018. IV.
140
150 143 140
140 136
140
172 161
160
150
126 123 121
120 110 100 90 80 70 60
143
116 104105 103 100101 99
111
107 105 96
100101 99 98
97 91 92 86
94
88 88
86 87
88
84 83
87 86 87
75 74
85 85
83
81
84
82
104 106 102
85 85 85
69 70 68
93 94
91
77 71 70 71
99100
90 91
83 84 77 77 77
114
79 80
83
85
86
96
88
73 72 68
65 64 67 65 67
67 68
2008 I. 2008 II. 2008 III. 2008 IV. 2009 I. 2009 II. 2009 III. 2009 IV. 2010 I. 2010 II. 2010 III. 2010 IV. 2011 I. 2011 II. 2011 III. 2011 IV. 2012 I. 2012 II. 2012 III. 2012. IV 2013 I. 2013 II. 2013 III. 2013 IV. 2014 I. 2014. II. 2014. III. 2014. IV. 2015.I. 2015.II. 2015. III. 2015. IV. 2016. I. 2016.II. 2016. III. 2016. IV. 2017. I. 2017. II. 2017. III. 2017. IV. 2018. I. 2018. II. 2018. III. 2018. IV.
180
2018. IV. negyedév és 2018. december hónap
DUNA HOUSE BAROMÉTER
Duna House Regionális Lakásárindexek A Nyugat-magyarországi Tégla Árindex is elérte reálértéken a 100 pontot, így az összes Duna House árindex átlépte ezt a lélektani határt. A Panel Árindex nominál értéken Kelet-Magyarországon 192, Nyugat-Magyarországon 156 százalékponton áll, a Tégla Árindex pedig Kelet-Magyarországon 142, nyugaton pedig 135 pontra nőtt a tavalyi év utolsó negyedévében.
Kelet-magyarországi tégla Árindex
Kelet-magyarországi Panel Árindex
141 142
145
215
135
192
195
126 121
122
125
173 164
175
120 112
115 108
155
140139143
115
1009910399
95
97 99 95
75
91 88
97 92
92 85
88 87 8690 81 79
77 79
73 72 72 7070
67 68 67
83 81 84 77 79 79 81 81
62 63 62 64 64
90
6664 66
72
95
76 78
85
90
82
8890
98
93
98
102
103
99 99
95
142 129 123
98
96
101 92 91 92
92 82
85 85
108109 106
83 84
86
83
84
83
80
78
82
81 82
78
96
79 78
83 82 82 81 80
81
72
73
73 69
71 66
68
66
73
71
69 65 65
63 62
65 65 64 65 64
96
93 87
80 70
106 106 106
95 95
88
86
75
65
110
104
102 102
92
84
83
75 75
64
55
2008 I. 2008 II. 2008 III. 2008 IV. 2009 I. 2009 II. 2009 III. 2009 IV. 2010 I. 2010 II. 2010 III. 2010 IV. 2011 I. 2011 II. 2011 III. 2011 IV. 2012 I. 2012 II. 2012 III. 2012 IV. 2013 I. 2013 II. 2013 III. 2013 IV. 2014 I. 2014. II. 2014. III. 2014. IV. 2015.I. 2015. II. 2015. III. 2015. IV. 2016. I. 2016.II. 2006. III. 2016. IV. 2017. I. 2017. II. 2017. III. 2017. IV. 2018. I. 2018. II. 2018. III. 2018. IV.
55
83 8384 8384 82 85 83
113 112114 107 103 99
100
104
125 127 120
135
105
Nyugat-magyarországi tégla Árindex
Nyugat-magyarországi Panel Árindex
140
170 156 147
150
120
138 132 130
90
70
100
116 110 109 107 104 109 99 96 94 103 90 909090 89 100 8384 82 81 838483 81 83 81 94 92 80 7879 78 77 92 76 88 8787 76 86 747374 73 85 72 72 71 72 82 8384 78 76747575 75 72 71 72 71 6968 5757 59 58 6567 646364 62 61 61 59 5758 57
90
100
80 70 60
81 828081
118 109 106
90
90
8382 84 80 79 78 76
100 989899 90
84 84 82
100 9598 90 90
7978 7777 7677 74 72 72 71 71 72 70 6970 6868 68 67 6665 66 64 63 62 60
50
2008 I. 2008 II. 2008 III. 2008 IV. 2009 I. 2009 II. 2009 III. 2009 IV. 2010 I. 2010 II. 2010 III. 2010 IV. 2011 I. 2011 II. 2011 III. 2011 IV. 2012 I. 2012 II. 2012 III. 2012. IV. 2013 I. 2013 II. 2013 III. 2013 IV. 2014 I. 2014. II. 2014. III. 2014. IV. 2015. I. 2015. II. 2015. III. 2015. IV. 2016. I. 2016.II. 2016. III. 2016. IV. 2017. I. 2017. II. 2017. III. 2017. IV. 2018. I. 2018. II. 2018. III. 2018. IV.
50
110
121
119 111 110 107 103 102 100 107 10698 103 92 99 889090 8789 88 88 87 95 85 84 86 858683 93
2008 I. 2008 II. 2008 III. 2008 IV. 2009 I. 2009 II. 2009 III. 2009 IV. 2010 I. 2010 II. 2010 III. 2010 IV. 2011 I. 2011 II. 2011 III. 2011 IV. 2012 I. 2012 II. 2012 III. 2012. IV. 2013 I. 2013 II. 2013 III. 2013 IV. 2014 I. 2014. II. 2014. III. 2014. IV. 2015. I. 2015. II. 2015. III. 2015. IV. 2016. I. 2016.II. 2016. III. 2016. IV. 2017. I. 2017. II. 2017. III. 2017. IV. 2018. I. 2018. II. 2018. III. 2018. IV.
110
122
135 132 127
130
Duna House Budapesti Lakásárindexek A Budapesti Panel Árindex megállíthatatlan, az előző év végén már 211 százalékpontra nőtt nominál értéken, de reálérétken is folyamatos a növekedés, jelenleg 156 ponton áll. A tégla árindex továbbra is lassabb ütemben nő, így jelenleg 153 ponton áll nominál- és 113 ponton reál értéken.
Budapesti tégla Árindex
Budapesti Panel Árindex 235
160 211
215
203 185
195 175 175 148 142144 138
155 128 127
135 119 115
105 97
55
89 90 87
110 112
96 88 88 83 81
82
75
86
78
82
85
82 84 84 80
73 74 72 73 72
77 78
81
79
81 79 79 81 77 80
88 83
114
156 151
139139 133 127 120123 116
101 101 94 84
64 64 65 63 65 63 62 64
66 61 63
125 124 123 119
111 110 100 90 80
137
126 117 115
120
77 67
136 135 128 132
130
164 159 155
102
101 100 99 99 98 98 98 98 96 97 96 96 94 95 95 94 95 95 93 9595 94 93 93 92 92 92 93 93 91 91 91 90 93 89 9089 90 90 89 88 87 87 86 85 85 83 82 80 79 78 76 76 74 74 74 73 73 74 73 71 71 70 71
113 109 104 103 102 99 101
70
70
2008 I. 2008 II. 2008 III. 2008 IV. 2009 I. 2009 II. 2009 III. 2009 IV. 2010 I. 2010 II. 2010 III. 2010 IV. 2011 I. 2011 II. 2011 III. 2011 IV. 2012 I. 2012 II. 2012 III. 2012 IV. 2013 I. 2013 II. 2013 III. 2013 IV. 2014 I. 2014. II. 2014. III. 2014. IV. 2015. I. 2015. II. 2015. III. 2015. IV. 2016. I. 2016.II. 2016. III. 2016. IV. 2017. I. 2017. II. 2017. III. 2017. IV. 2018. I. 2018. II. 2018. III. 2018. IV.
94 75
93 94 90
140
183
60 2008 I. 2008 II. 2008 III. 2008 IV. 2009 I. 2009 II. 2009 III. 2009 IV. 2010 I. 2010 II. 2010 III. 2010 IV. 2011 I. 2011 II. 2011 III. 2011 IV. 2012 I. 2012 II. 2012 III. 2012 IV. 2013 I. 2013 II. 2013 IiI. 2013 IV. 2014 I. 2014 II. 2014 III. 2014 IV. 2015. I. 2015. II. 2015. III. 2015. IV. 2016. I. 2016. II. 2016. III. 2016. IV. 2017. I. 2017. II. 2017. III. 2017. IV. 2018. I. 2018. II. 2018. III. 2018. IV.
100 95
153 147
150
9
Árak - Lakásár adatok Egyaránt nőttek a panel és a tégla ingatlanok árai a keleti és a nyugati országrészben, az egy évvel ezelőtti értékekhez képest. Az átlagos négyzetméterár a kelet-magyarországi panelek esetében már a 300 ezer forintot súrolja, Nyugat-Magyarországon pedig a 250 ezret. Ezekkel az értékekkel közel azonos a tégla ingatlanok átlagértéke, keleten 294-, nyugaton 276 ezer forint.
Panel országos Kelet
Nyugat
Lakásár (FT)
m2 ár (FT)
Irányár változás
Alku
Lakásár (FT)
m2 ár (FT)
Irányár változás
Alku
2017. Q4.
10 474 000
191 000
2%
5%
11 184 000
222 000
1%
4%
2018. Q4.
16 087 000
292 000
2%
5%
12 818 000
249 000
1%
4%
Használt tégla országos Kelet
Nyugat
Lakásár (FT)
m2 ár (FT)
Irányár változás
Alku
Lakásár (FT)
m2 ár (FT)
Irányár változás
Alku
2017. Q4.
12 498 000
227 000
1%
5%
14 185 000
249 000
2%
4%
2018. Q4.
17 486 000
294 000
1%
4%
15 691 000
276 000
2%
5%
A fővárosban fél millió forint környékén mozog az átlagos négyzetméterár panel ingatlan esetében, a lokációtól függően. A tégla lakások négyzetméterára városszerte meghaladta az 500 ezer forintos átlagot, Budán és a belvárosban már a 700 ezer forintot is túllépte ez az átlag. Budán és a pesti külsőbb kerületekben csökkent tavalyhoz képest az árcsökkenés mértéke, míg a belvárosban 2 százalékponttal magasabb az érték, mint egy évvel ezelőtt volt.
Panel Budapest Buda
Pest
Lakásár (FT)
m2 ár (FT)
Irányár változás
Alku
Lakásár (FT)
m2 ár (FT)
Irányár változás
Alku
2017. Q4.
33 733 000
485 000
2%
2%
18 368 000
340 000
2%
3%
2018. Q4.
29 362 000
529 000
1%
3%
23 546 000
456 000
2%
3%
Használt tégla Budapest Buda
PEST
Belváros
Lakásár (FT)
m ár (FT)
Irányár változás
Alku
Lakásár (FT)
m ár (FT)
Irányár változás
Alku
Lakásár (FT)
m2 ár (FT)
Irányár változás
Alku
2017. Q4.
36 405 000
557 000
3%
4%
22 134 000
409 000
2%
3%
39 482 000
567 000
2%
4%
2018. Q4.
52 746 000
757 000
2%
4%
29 709 000
567 000
2%
2%
45 022 000
732 000
4%
4%
2
2
A Duna House hálózat által az adott időszakban az adott területen értékesített ingatlanok vételára alapján.
Módszertan: Az irányár változás nem más, mint az a különbség, amely a Duna House megbízásaiban az eladó által megjelölt első irányár és a vevő megjelenésekor éppen rögzített utolsó irányár közt mutatkozott. Az alku azt a további árcsökkentést mutatja, amelyről a vevő és az eladó állapodott meg a tárgyalások során. A két szám együtt tehát jól mutatja azt a különbséget az árban, amelyet eredetileg az eladó elgondolt és ami végül köttetett.
10
2018. IV. negyedév és 2018. december hónap
DUNA HOUSE BAROMÉTER
Személyre szabott ingatlanpiaci tanulmányok a Duna House elemzési osztályától Döntéstámogató üzleti elemzések mindenkinek A Duna House elemzési divíziója több évnyi tapasztalattal vállalja egyénre szabott piaci elemzések, riportok elkészítését, projektspecifikus igények kiszolgálását. A Duna House elemzések legnagyobb előnye, hogy naprakész információkkal tudunk szolgálni megrendelőinknek, amelynek oka a nagy elemszámú, saját adatbázis a lakóingatlanok keresleti és kínálati oldalán egyaránt. A Duna House adatbázis az ország legnagyobb, azonnal frissülő, valós adás-vételi adatokat tartalmazó gyűjteménye, amely az árak mellett kereslettel, az alku mértékével, minőségi jellemzőkkel és ügyfélprofillal kapcsolatos információkat is tartalmaz. Emellett naprakész jelzáloghitel adatok is gazdagítják elemzési portfoliónkat, amellyel még teljesebb elemzés készíthető. Kiknek ajánljuk? Elemzéseink segítséget nyújtanak mindazoknak, akik hisznek az adatok és tények erejében és jövőbeli terveiket, üzleti döntéseiket ezekre alapozva szeretnék meghozni. Elemzéseinket ajánljuk: Kivitelezőknek és fejlesztőknek Beruházóknak és befektetőknek Városüzemeltetőknek Önkormányzatoknak
KÉRJEN AJÁNLATOT ÉS HASZNOSÍTSA A DUNA HOUSE ÜZLETI ADATAIT!
elemzes@dh.hu
11
JELZÁLOGHITEL ADATOK - 2018. Iv. negyedév Jelzáloghitelek ügyletérték szerinti megoszlása Jelzáloghitelek ügyletérték szerinti megoszlása 5% 8%
7%
20%
13%
30%
A nagyobb ügyletértékű hitelek továbbra is a fővárosban jelennek meg nagyobb arányban, ahol a 15 millió feletti összegek a teljes hiteligénylés 38 százalékát tették ki, 2018 utolsó negyedévében. Vidéken az 1-10 millió forint közötti ügyletérték a tranzakciók több mint 60 százalékát adták.
21%
15%
18%
42%
42%
23%
24%
24% 9% BUDAPEST* 1-5 millió Ft
NYUGAT-MO. 5-10 millió Ft
10-15 millió Ft
KELET-MO. 15-20 millió Ft
20+ millió Ft
Országszerte nőtt az átlagos hitelnagyság a korábbi negyedévekhez képest. Budapesten ennek mértéke elhanyagolható volt, jelenleg 15 millió forint az átlag. A nyugati országrészben ezzel szemben közel 10 százalékos volt a harmadik negyedévhez képest a növekedés, amelyet követően 10,3 millió forint az átlagos hitelnagyság. Keleten mérsékeltebb volt a növekedés (6,6%), az átlag így 2018 utolsó negyedévében is 10 millió forint alatt maradt.
Átlagos hitelnagyság 2018. Q2
2018. Q3
2018. Q4
Budapest*
13 175 000
14 983 000
15 049 000
Nyugat-MO.
9 706 000
9 394 000
10 308 000
Kelet-MO.
8 704 000
8 853 000
9 438 000
Jelzáloghitelek futamidő szerinti megoszlása
Jelzáloghitelek futamidő szerinti megoszlása
60%
Az év utolsó három hónapjában is a 20 éves időtávra felvett jelzáloghitelek voltak a legnépszerűbbek. A 20 éves időtartam igénylése Budapesten 7 százalékponttal nőtt a harmadik negyedévhez képest, míg nyugaton 4 százalékpontos, keleten pedig 3 százalékpontos volt ez a növekedés, az ezt megelőző negyedévi adatokhoz képest.
50% 40% 30% 20% 10% 0% 10 év
15 év Budapest*
20 év
25 év
Nyugat-Mo.
30 év
egyéb
Kelet-Mo.
Budapest* 2018. Q2
2018. Q3
Nyugat-Mo. 2018. Q4
2018. Q2
2018. Q3
Kelet-Mo
2018. Q4
2018. Q2
2018. Q3
2018. Q4
10 év
10%
9%
14%
15%
15%
19%
14%
16%
17%
15 év
12%
13%
12%
13%
14%
13%
10%
15%
13%
20 év
39%
34%
41%
49%
45%
49%
46%
39%
42%
25 év
19%
21%
13%
9%
12%
5%
8%
7%
7%
30 év
11%
12%
11%
1%
4%
2%
14%
11%
6%
EGYÉB
9%
11%
9%
13%
10%
12%
9%
12%
15%
A jelzáloghitel adatok módszertana: Az adatoknál a Duna House Hitelcentruma által közvetített, adott negyedév időszakában beadott ügyleteket vizsgáltuk a felvett hitelösszeg, kamatperiódus és futamidő alapján, területi megoszlásban. A Családi Otthonteremtési Kedvezmény vizsgálatánál csak a hiteligénylés mellett benyújtott CSOK igények arányát vizsgáltuk, ez nem mutatja a teljes lakásvásárlás piacán felhasznált kedvezmények arányát. A feldolgozott adatokat nem lehet reprezentatívnak tekinteni a teljes hazai jelzáloghitel-piacra. *Budapest és a budapesti agglomeráció együttesen értendő.
12
2018. IV. negyedév és 2018. december hónap
DUNA HOUSE BAROMÉTER
Átlagos LTV
A hitelfedezeti mutató (loan to value, LTV) továbbra sem mutat kiugró változást az előző negyedévekhez képest. Budapesten újabb 1 százalékponttal nőtt a mutató értéke, nyugaton pedig 1 százalékponttal csökkent, keleten továbbra is 50-51 százalék között változik. Ezen adatok alapján, a vidéki és a fővárosi ingatlanok értékének azonos hányadát fedezik hitelből.
Jelzáloghitelek kamatperiódus szerinti Jelzáloghitelek kamatperiódus szerintimegoszlása megoszlása 80% 77%
76%
69%
60%
2018. Q3.
2018. Q4.
Budapest*
48%
49%
51%
Nyugat-MO.
54%
50%
49%
Kelet-MO.
51%
50%
51%
Összesen
50%
49%
50%
Az adósságfék szabályoknak köszönhetően nagymértékben nőtt az előző negyedévekhez képest azoknak az aránya, akik legalább 10 évre fix kamatozású jelzáloghitelt választanak. Az 5 évnél rövidebb kamatperiódust szinte senki nem választotta 2018 negyedik negyedévében, de megfeleződött a legalább 5 év, de kevesebb, mint 10 éves kamatperiódusú hitelek aránya is.
90%
70%
2018. Q2.
50% 40% 30% 28%
20% 10% 0%
23%
20% 3%
2%
BUDAPEST* Kevesebb, mint 5 év
1%
NYUGAT-MO.
KELET-MO.
Legalább 5 év, de kevesebb, mint 10 év
Legalább 10 év
NYUGAT-MO.
BUDAPEST*
kelet-MO.
2018. Q2
2018. Q3
2018. Q4
2018. Q2
2018. Q3
2018. Q4
2018. Q2
2018. Q3
2018. Q4
Kevesebb, mint 5 év
15%
9%
3%
9%
4%
2%
11%
10%
1%
Legalább 5 év, de kevesebb, mint 10 év
62%
49%
28%
49%
46%
21%
61%
45%
23%
Legalább 10 év
23%
42%
69%
42%
49%
77%
28%
45%
76%
Kelet-Magyarországon igényeltek legtöbben hitelükhöz CSOK-ot, de a nyugati országrészben is magas volt az igénylők aránya Budapesthez és az országos átlaghoz viszonyítva. A fővárosban az előző negyedévhez képest 1,4 százalékponttal, Nyugat-Magyarországon pedig 4,7 ponttal csökkent a beadott CSOK igények aránya. Kelet-Magyarországon stagnált ez az arány a harmadik negyedévhez képest.
Beadott CSOK igények az összes negyedéves hitelügylet százalékában Budapest*
10,9%
Nyugat-Mo.
18,6%
Kelet-Mo.
23,6%
Összesen
15,2%
13
Újépítésű adatok
IV.
III.
XV.
II.
Újépítésű lakások száma, az értékesítés alatt álló projektekben
XIII. XIV.
XII.
I.
XVI.
VI. V VII.
növekvő darabszám
VIII.
X.
XVII.
IX.
XI.
XIX. XX.
XVIII.
XXI. XXII. XXIII.
Darabszám
Kerületek
7000 felett
XIII.
2000-6999
VIII., IX., XI.
900-1999
III., IV., X., XIV.
200-899
I., II., V., VI., VII., XII., XIX.
100-199
XV., XVIII., XX., XXII.
100 alatt
XVI., XVII., XXI., XXIII.
Az értékesítés alatt álló projektek lakásainak jelentős hányada a XIII. kerületben található, számuk meghaladja a 7 ezer darabot. A VIII., IX. és a XI. kerületben található ezt követően a legtöbb új projekt, számuk 2000 és 6999 közé tehető. Legkevesebb új lakás a kelet- és a dél-pesti kerületekben épül, számuk 200 alatt maradt a legfrissebb adatok szerint. A Budapesten kínált, negyedik negyedévben meghirdetett újépítésű lakások 63 százalékos értékesítettséggel állnak, míg 30 százalék még elérhető volt közülük az előző év végén. Emellett a lakások 4 százalékát foglalták már le érdeklődők, míg 2 százalék csupán terv jelenleg. Újépítésű lakások megoszlása az értékesítettség fázisa alapján 2018 harmadik negyedévében 2% 4%
30% 63%
eladott
szabad
foglalt
terv
A darabszám az ELTINGA Budapesti Lakáspiaci Riport adatbázisában szereplő projektek lakásszámán alapul. Szabad: a lakást meg lehetett vásárolni az adatgyűjtés idején Foglalt: foglalózott, vagy tárgyalás alatt lévő lakások Eladva: a honlapon eladottként szerepel a lakás, vagy levették a szabad lakások listájáról Terv: azok a lakások, amelyeknél az értékesítés még nem kezdődött el, vagy éppen szünetel, ezért a szabad kategóriával akár összevonható.
14
2018. IV. negyedév és 2018. december hónap
DUNA HOUSE BAROMÉTER
NYUGAT-MO.
IV.
III.
XV.
II.
Újépítésű lakások átlagos négyzetméterára
XIII. XIV.
XII.
I.
XVI.
VI. V VII. VIII.
növekvő négyzetméterár
X.
XVII.
Átlag négyzetméterár
IX.
XI.
XIX. XX.
XVIII.
XXI. XXII. XXIII.
Kerületek
2millió felett
V.
1-2 millió között
I., XII.
700 ezer-1 millió között
II., III., VI., VII., VIII., IX., XI.
600-700 ezer között
IV., X., XIII., XIV., XX.
500-600 ezer között
XV., XVI., XVII., XVIII., XIX., XXII.
500 ezer alatt
XXIII.
Az újépítésű lakások átlagos négyzetméterára erősen függ az adott projekt elhelyezkedésétől. A legmagasabb négyzetméterár az V. kerületben figyelhető meg, ahol már 2 millió forinttal kell kalkulálni újépítés esetén. Ezt követi az I. és a XII. kerület, ahol 1-2 millió forint közötti összegért lehet újépítésű lakás négyzetméterét vásárolni. Az észak-budai, belvárosi, IX. és XI. kerületek 700 ezer és 1 millió forint közötti átlagos négyzetméteráron kínálnak új otthonokat. Ezt követi a pesti oldalon egy észak-déli sáv, amely a IV., a XIII., XIV., X. és XX. kerületet foglalja magába 600-700 ezer forint közötti négyzetméterárakkal. Az ezen kívül eső területeken az újépítésű ingatlanok négyzetméterára még jellemzően 600 ezer forint alatt maradt. Budapesten az újépítésű ingatlanok átlagos négyzetméterára 728 ezer forint volt a negyedik negyedévben. Az átlagos négyzetméterárak az ELTINGA Budapesti Lakáspiaci Riport adatbázisában szereplő projekteken alapul. Az árak az adatbázisban szereplő, 4 . negyedévben értékesített ingatlanokon alapulnak. Az alapterülethez hozzátartozik az erkély és terasz alapterületének fele 20 négyzetméterig, a 20 négyzetméter feletti részeknek pedig a harmada
15
Vevők - Keresletindex A december szokás szerint a leggyengébb hónap volt az évben kereslet szempontjából. A Keresletindex 50 pontos értéke messze alulmarad az év további részéhez képest, hiszen ilyenkor az ünnepek és az év végi hajtás miatt sokan elhalasztják a vásárlást. Januárban várhatóan ismét élénkül a piac, és az év egyik legerősebb hónapjáról számolhatunk majd be hamarosan. 110
100
90
80
70
60
50 50
40
Előző évek decemberi értékei
2016
2017
2018
A Kereslet Index módszertana: Az országszerte, zömében nagyvárosokban, Duna House irodáiban, az értékesítőink által regisztrált új, vásárolni szándékozó ügyfelek aktivitását vesszük alapul. Korrekciós tényező az aktív értékesítők- és az adott hónap munkanapjainak száma. A Keresleti index hasznos mutatószáma annak, hogy a politikai döntésekre, vagy a pénzügyi szektor által kínált megoldásokra miként reagál a vásárlói oldal. A Keresleti Index egy mennyiségi mutató, nincs közvetlen összefüggésben a megvalósult vagy jövőbeni adás-vételi tranzakciószámmal. Ez utóbbi már minőségi kérdés, amely a piaci hangulattól, ill. banki termékektől is nagyban függ.
Érdeklődés a kerületek iránt Továbbra is a belső-pesti és budai kerületek kedveltek az érdeklődők körében, míg a déli és a keleti területeken a vásárlást tervezők kevesebb mint 10 százaléka nézelődik.
IV.
III.
XV.
II.
XIII. XIV.
XII.
I.
A fővárosi kerületek iránti érdeklődés alakulása
XVI.
VI. V VII. VIII.
X.
IX.
XI.
XIX. XX.
XVIII.
XXI.
legkevesebb érdeklődés
legtöbb érdeklődés
XVII.
XXII. XXIII.
Módszertan: Vásárolni szándékozó ügyfeleink az értékesítővel történő személyes konzultáció alkalmával minden esetben megadják azokat a kerületeket (egyszerre többet is!), amely számukra érdekes vásárlási célpont lehet. Ezekből az adatokból állítjuk össze a fenti „népszerűségi” térképet. Az adatok a Duna House hálózat által értékesített ingatlanok alapján kerültek elemzésre. A DH Csoport által lebonyolított ingatlan tranzakciók területi megoszlása eltérhet a teljes piac területi megoszlásától. A DH Csoport főként Budapesten és más nagyvárosokban végzi ingatlanközvetítői tevékenységét. A DH Csoport nem végez korrekciókat a saját és a piaci ingatlan tranzakciók területi megoszlásában fellépő eltérések kezelésére.
16
Kerület
2017. szeptember
2018. szeptember
Budapest 01. ker.
9,0%
8,4%
Budapest 02. ker.
14,2%
15,5%
Budapest 03. ker.
12,0%
11,6%
Budapest 04. ker.
8,4%
6,2%
Budapest 05. ker.
11,3%
10,4%
Budapest 06. ker.
16,5%
16,9%
Budapest 07. ker.
16,6%
17,9%
Budapest 08. ker.
13,7%
14,0%
Budapest 09. ker.
15,3%
14,4%
Budapest 10. ker.
6,3%
6,0%
Budapest 11. ker.
15,7%
15,5%
Budapest 12. ker.
10,5%
11,7%
Budapest 13. ker.
18,9%
20,5%
Budapest 14. ker.
16,2%
16,2%
Budapest 15. ker.
6,9%
5,3%
Budapest 16. ker.
5,3%
4,8%
Budapest 17. ker.
4,2%
4,0%
Budapest 18. ker.
9,6%
8,4%
Budapest 19. ker.
6,6%
7,7%
Budapest 20. ker.
7,3%
6,1%
Budapest 21. ker.
5,7%
4,0%
Budapest 22. ker.
3,6%
4,0%
Budapest 23. ker.
3,7%
2,4%
2018. IV. negyedév és 2018. december hónap
DUNA HOUSE BAROMÉTER
Minőségi preferencia Budapesten vásároltak legnagyobb arányban nagyon jó állapotú használt ingatlant 2018 végén. A többség azonban országszerte a jó, de némi felújítási munkát igénylő otthonokat vásárolja. A teljes felújítástól sokan tartanak, csupán 3-11 százalék között változik azon vásárlók aránya, akiknek belefér néhány hét, hónap a felújításra. 100% 90% 80%
23%
20%
21%
41%
43%
39%
70% 60%
42%
Nagyon jó Jó
50% 40%
Lakható
41%
Felújítandó
30% 20%
28%
32%
10%
16%
0%
5%
3%
Budapest
Pest megye
29%
11%
8%
Kelet-Magyarország
Nyugat-Magyarország
Értékesítési idő A legtöbb esetben csökkent tavalyhoz képest az értékesítési idő, és drasztikus mértékben sehol sem nőtt. Vidéken és Budapesten panellakást 2-3 hónap alatt el lehet adni, míg tégla ingatlan értékesítéséhez országszerte 3-4 hónap szükséges.
Panel Értékesítés ideje (nap) Kelet
Nyugat
Buda
Pest
2017. december
77
86
85
69
2018. december
84
65
60
64
Használt tégla Értékesítés ideje (nap) Kelet
Nyugat
Buda
Pest
Belváros
2017. december
115
135
110
95
118
2018. december
114
108
98
89
127
Az itt felhasznált adatok az ügyfelek státuszára, korára és a vásárlás okára vonatkozóan a Duna House ügyfeleinek szóbeli, önkéntes nyilatkozata alapján kerülnek birtokunkba, így azok mintavételen alapulnak és becsült értéknek tekinthetőek. A táblázatok az aktuális havi adatokat tartalmazzák.
17
Vevői ügyfélprofil Budapest Budapesten a vevők 65 százaléka 30-50 év közötti személy volt, míg 2017 decemberében arányuk 57 százalék volt, amellyel párhuzamosan csökkent a 30 év alattiak aránya. A vezető vásárlási ok a befektetési szándék volt, az esetek 53 százalékának hátterében ez állt. A befektetésként vásárolt ingatlant átlagosan 40,5 millió forintért vásárolták, és 64 négyzetméter volt az átlagos méret. VEVŐK KORA Bp.
36%
Vállalkozó
12%
60-
VEVŐK STÁTUSZA Bp.
9%
18% 34% 25% 31% 32%
30-40
20-30
Generációk különválása Generációk összeköltöznek
2% 2%
Tanuló
16%
Kisebbe költözés
9% 6%
Felső vezető
10%
15% 21% 12% 18%
Első lakás vásárlása
10% 15%
Közép vezető
Válás
53%
39%
Nagyobba költözés
12% 9%
Nyugdíjas 40-50
Befektetés
42%
32% 26%
Beosztott
12%
50-60
VÁSÁRLÁS OKA Bp
7% 8% 5% 9% 5% 3% 3% 3%
KOR
ÁTLAGÁR
m2
STÁTUSZ
ÁTLAGÁR
m2
ÉLETHELYZET
ÁTLAGÁR
m2
20-30
35 101 000
84
Beosztott
33 937 000
65
Befektetés
40 557 000
64
30-40
48 311 000
80
Felső vezető
55 623 000
66
Első lakás vásárlása
40 034 000
61
40-50
42 453 000
66
Közép vezető
39 080 000
59
Generációk különválása
43 432 000
61
50-60
41 864 000
85
Nyugdíjas
46 825 000
84
Generációk összeköltöznek
49 667 000
153
60-
43 316 000
74
Tanuló
39 800 000
49
Kisebbe költözés
34 388 000
73
Vállalkozó
49 395 000
91
Nagyobba költözés
60 655 000
111
Válás
17 525 000
44
Vevői ügyfélprofil vidék Vidéken a vevők 55 százaléka volt 30-50 év közötti, a 30 év alattiak aránya azonban magasabb volt, mint Budapesten. A fő vásárlási ok ez esetben is a befektetés volt, ám aránya sokkal kevésbé kiemelkedő, mint a fővárosban, és kevesebb mint 20 millió forintot költöttek az adott ingatlanra. VEVŐK KORA vidék 15% 12%
60-
30% 26% 25%
30-40
31% 15% 15%
20-30
Felső vezető
2% 2%
Tanuló
2% 0%
26% 27% 23% 19% 13% 13%
Kisebbe költözés
10% 10%
Közép vezető
29% 29%
Befektetés
Első lakás vásárlása
13% 15%
Nyugdíjas
VÁSÁRLÁS OKA vidék
Nagyobba költözés
23% 27%
Vállalkozó
40-50
18
51% 44%
Beosztott
15% 17%
50-60
VEVŐK STÁTUSZA vidék
Generációk különválása Válás Generációk összeköltöznek
4% 4% 3% 5% 2% 4%
KOR
ÁTLAGÁR
m2
STÁTUSZ
ÁTLAGÁR
m2
ÉLETHELYZET
ÁTLAGÁR
m2
20-30
16 094 000
77
Beosztott
16 827 000
76
Befektetés
19 189 000
66
30-40
19 222 000
85
Felső vezető
32 768 000
69
Első lakás vásárlása
15 894 000
78
40-50
23 070 000
84
Közép vezető
25 309 000
101
Generációk különválása
17 714 000
54
50-60
19 027 000
80
Nyugdíjas
16 876 000
70
Generációk összeköltöznek
17 160 000
121
60-
17 569 000
70
Tanuló
11 050 000
79
Kisebbe költözés
14 163 000
57
Vállalkozó
25 268 000
93
Nagyobba költözés
26 450 000
110
Válás
13 263 000
77
2018. december 2017. december
Az itt felhasznált adatok az ügyfelek státuszára, korára és a vásárlás okára vonatkozóan a Duna House ügyfeleinek szóbeli, önkéntes nyilatkozata alapján kerülnek birtokunkba, így azok mintavételen alapulnak és becsült értéknek tekinthetőek. A táblázatok az aktuális havi adatokat tartalmazzák. A vásárlási célnál a befektetés kategória az összes üzleti és magán jellegű befektetést tartalmazza., amely az ügyfél nyilatkozata alapján annak minősül. Adott esetben például a később önállósodni akaró gyerekeknek vásárolt ingatlan jelen tranzakciós kérdőív alapján a befektetési kategóriát erősíti, annak ellenére hogy később a generációk különválását szolgálja.
2018. IV. negyedév és 2018. december hónap
DUNA HOUSE BAROMÉTER
Eladói ügyfélprofil Budapest Az eladók többsége is fiatal, középkorú személy volt. Otthonuktól legtöbben nagyobb ingatlanba költözés miatt váltak meg, amelyért 38,2 millió forintot kaptak átlagosan. Tavalyhoz képest nőtt az örökölt ingatlant értékesítők aránya is, akik az adásvétellel közel 30 millió forinthoz jutottak. Eladók KORA Bp.
Eladók STÁTUSZA Bp.
60-
15% 18%
Vállalkozó
50-60
16% 18%
Beosztott 37%
40-50
30% 26%
30-40
52% 42%
17%
8%
Generációk különválása
5%
Befektetést értékesít
8% 8%
1% 4%
Válás
5% 5%
20-30
Felső vezető
5% 5%
24%
14% 18%
Kisebbe költözés
11% 15%
Nyugdíjas
46% 45%
Nagyobba költözés Örökölt ing. értékesítés
24% 29%
Közép vezető
30%
Eladók OKA Bp
1%
Generációk összeköltöznek
6%
KOR
ÁTLAGÁR
m2
STÁTUSZ
ÁTLAGÁR
m2
ÉLETHELYZET
ÁTLAGÁR
m2
20-30
30 558 000
62
Beosztott
35 294 000
71
Befektetés értékesítése
55 184 000
110
30-40
41 715 000
73
Felső vezető
72 100 000
107
Generációk különválása
30 750 000
62
40-50
40 843 000
70
Közép vezető
34 679 000
59
Generációk összeköltöznek
42 131 000
104
50-60
49 153 000
93
Nyugdíjas
39 550 000
76
Kisebbe költözés
38 240 000
64
60-
50 087 000
91
Vállalkozó
51 328 000
88
Nagyobba költözés
29 650 000
80
Örökölt ing. értékesítés
87 500 000
87
Válás
87 500 000
87
Eladói ügyfélprofil vidék Vidéken a legfiatalabbaktól eltekintve közel azonos arányban értékesítette ingatlanát az összes korosztály. Vezető eladási itt is a nagyobb otthonba költözés volt, ám az eladott otthonért cserébe kevesebb, mint fele annyit kaptak, mint a budapestiek. Eladók KORA vidék 25%
60-
24% 23%
34% 19% 22%
30-40
Felső vezető
Nagyobba költözés
26%
Válás
18%
Generációk különválása
5% 9% 3% 2%
32%
27% 29% 26%
Örökölt ing. értékesítés
24%
Nyugdíjas
Közép vezető
6% 3%
20-30
Eladók OKA vidék
Kisebbe költözés
33% 32%
Beosztott
27%
40-50
35% 39%
Vállalkozó
18%
50-60
Eladók STÁTUSZA vidék
32%
6% 7% 6%
Befektetést értékesít
3%
Generációk összeköltöznek
3% 2%
KOR
ÁTLAGÁR
m2
STÁTUSZ
ÁTLAGÁR
m2
ÉLETHELYZET
ÁTLAGÁR
m2
20-30
18 725 000
78
Beosztott
14 836 000
76
Befektetés értékesítése
16 500 000
78
30-40
18 769 000
76
Felső vezető
14 824 000
97
Generációk különválása
21 563 000
114
40-50
18 286 000
85
Közép vezető
18 075 000
78
Generációk összeköltöznek
17 415 000
84
50-60
18 348 000
82
Nyugdíjas
18 936 000
92
Kisebbe költözés
21 742 000
121
82
Nagyobba költözés
16 409 000
67
Örökölt ing. értékesítés
11 657 000
81
Válás
19 749 000
102
60-
20 537 000
2018. december 2017. december
89
Vállalkozó
24 671 000
Az itt felhasznált adatok az ügyfelek státuszára, korára és a vásárlás okára vonatkozóan a Duna House ügyfeleinek szóbeli, önkéntes nyilatkozata alapján kerülnek birtokunkba, így azok mintavételen alapulnak és becsült értéknek tekinthetőek. A táblázatok az aktuális havi adatokat tartalmazzák.
19
1016 Budapest, GellĂŠrthegy u. 17.
Telefon: +36-1/555-2222 www.dh.hu
Fax: +36-1/555-2220