duna house Barométer A legfrissebb ingatlanpiaci információk a Duna House hálózatából
89. szám 2018. november hónap
www.dh.hu
ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT A Duna House Barométerben közzétett statisztikai információk és becslések a Duna House szellemi tulajdonát képezik. A Duna House Barométer statisztikai információi és becslései kizárólag tájékoztatás célját szolgálják, azok teljességéért, pontosságáért a Duna House felelősséget nem vállal. A Duna House Barométerben közzétett statisztikai információkat és becsléseket saját céljaira, saját felelősségére bárki szabadon felhasználhatja az alábbi feltételekkel:
• A Duna House Barométerben közzétett statisztikai információk és becslések nem változtathatóak meg, azok csak változatlan formában közölhetőek.
• A Duna House Barométerben közzétett statisztikai információk és becslések csak a forrás egyértelmű megjelölésével közölhetőek: „Forrás: Duna House Barométer” szöveget kell közölni a szöveg elején, vagy végén. A szövegkörnyezetnek, ha van, egyértelműen utalnia kell a Duna House Barométerre, mint forrásra.
A fentiektől eltérő, jogosulatlan felhasználás büntető – és polgári jogi következményeket von maga után. A Duna House követelheti a jogsértés abbahagyását és teljes kárának megtérítését. A linkelésre vonatkozó szabályok megsértése esetén a Duna House jogosult a weboldalra mutató link azonnali eltávolítását, és a jogsértéssel felmerült kárának megtérítését követelni.
KÖVETKEZŐ MEGJELENÉSEK Megjelenés időpontja
Tárgy
2019.01.12. 2019.02.12. 2019.03.12.
2018. IV. negyedév adatai (árindexekkel és hiteladatokkal) január hónap adatai február hónap adatai
A Duna House Barométer minden hónap 12-én (ha hétvége, akkor rákövetkező munkanapon) válik elérhetővé honlapunkon: www.dh.hu/barometer Ha szeretné a Duna House Ingatlan Barométert rendszeresen megkapni vagy az előző kiadványokat letölteni, keresse fel weboldalunkat: www.dh.hu
Általános információk jelen kiadvány tartalmáról Figyelem! Jelen kiadvány nem alkalmas a Duna House Csoport üzleti eredményeinek becslésére, vagy erre vonatkoztatható következtetések levonására. Jelen kiadványban szereplő minden adat, információ, becslés, szakmai véleményezés a Duna House Franchise Hálózat és Duna House Csoport tagjai által végzett tevékenységek összességéből nyert adatok, valamint esetenként szubjektív tapasztalatok alapján kerül kialakításra, így annak a teljes magyarországi ingatlanpiacra vonatkoztatása további korrekciókat igényelhet. Az adatforrások – amennyiben azok jelen kiadvány adott részénél nincsenek másként megjelölve – a Duna House Holding Nyrt. által működtetett adatbázisból származnak, melynek tartalmát a hálózat tagjai saját megítélésük és ügyfeleik elmondása alapján töltik fel, ezért annak teljeskörű megfelelőségéért a működtető felelősséget nem vállal. A kiadványban szereplő adatok az országszerte, zömében nagyvárosokban, Duna House irodáiban, az értékesítők által rögzített ingatlantranzakciók paraméterei alapján készülnek.
2
2018. NOVEMBER DUNA HOUSE BAROMÉTER
Tartalomjegyzék:
2. Adatvédelem, várható megjelenések 4. Vezetői összefoglaló 5. Duna House Tranzakciószám Becslés 6. Tranzakciós paraméterek Budapest 7. Tranzakciós paraméterek vidék 8. Lakásár adatok 9. Kereslet Index és Érdeklődés a kerületek iránt 10.
Minőségi preferencia és Értékesítési idő
11. Ügyfélprofil: Vevők 12. Ügyfélprofil: Eladók
3
VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ
Az év végéhez közeledve sem változtak jelentősen a lakóingatlanpiaci tendenciák. Az élénk forgalom mellett, az árak növekedése és az értékesítési idő csökkenése volt meghatározó november hónapban is. Továbbra is magasabb tranzakciószámokat becsül a Duna House a korábbi évekhez képest, így az idei értékek a várakozásoknak megfelelően – felülmúlják majd a tavalyi számokat. Nem csak a tranzakciószámok, hanem a négyzetméterárak is folyamatos növekedésben vannak. A panellakások négyzetmétere átlagosan 550 ezer forint Budán, és 450 ezer forint Pesten. A tégla ingatlanok átlagértékei még ennél is magasabbak, a főváros jelentős részén már a 750 ezer forintot közelíti a négyzetméterár, de az olcsóbb kerületekben is 560 ezer forint az átlag. Az értékesítési idő is folyamatosan rövidül, a panellakásokat már két hónap alatt el lehet adni, de a tégla ingatlanok adásvétele sem tart 3-4 hónapnál tovább. Az ügyfélprofilban nem történt kiugró változás, továbbra is a 30-50 év közöttiek vásárolnak legnagyobb arányban, jobbára befektetési szándékkal. Az eladók egyformán képviseltetik magukat a legtöbb korosztályból, csak a legfiatalabbak aránya alacsonyabb érezhetően. A leggyakoribb eladási ok novemberben a nagyobb ingatlanba költözés volt. További információk: Benedikt Károly • PR és elemzési vezető +36 30 811 0690 benedikt.karoly@dh.hu Duna House Holding Nyrt. 1016 Budapest Gellérthegy u. 17. +36 1 555 2222 www.dh.hu
3 érdekes adat:
600 ezer forint feletti négyzetméteráron cserélt tulajdonost a budai ingatlanok 66 százaléka
4
A budai panellakások átlagos négyzetméterára közel duplája a vidéki értékeknek
A panellakások bő két hónap alatt kelnek el
2018. NOVEMBER DUNA HOUSE BAROMÉTER
Tranzakciós adatok Duna House Tranzakciószám Becslés (DH-TB) Novemberben is erősebb volt az ingatlanpiac az elmúlt évekhez képest. Az idei érték 12 százalékkal magasabb a 2016-ban mért tranzakciószámoknál, de a tavalyi adatokhoz képest is 2 százalékos növekedést mutat. A Duna House decemberben is a tavalyinál erősebb eladási mutatókat vár, amellyel együtt az idei év tranzakcióinak száma várhatóan meg fogja haladni a 2017-es forgalmat. 250 000
Duna House tranzakciószám becslés (DH-TB)
200 000
17 500
15 000
12 033 150 000
12 500
100 000
10 000
50 000
7 500
0
5 000
KSH éves adat
2016
2017
2018
Az alábbi táblázat a Duna House által, az aktuális hónapban becsült havi tranzakciómennyiségeket mutatja. január
február
március
április
május
június
július
október
november
december
2016
9 870
13 130
13 897
14 118
13 294
14 550
11 257
augusztus szeptember
11 814
12 029
10 786
10 700
9 229
2017
10 444
11 317
13 762
12 452
13 855
12 836
12 951
13 787
13 639
12 246
11 820
9 787
2018
10 918
12 869
13 426
13 180
13 967
13 098
14 246
13 869
12 787
12 689
12 033
A DH-TB módszertana: Az ingatlanpiac alakulásának mindenkori legfontosabb mutatószáma az évenkénti adás-vételi tranzakciószám. A DHTB a Duna House (DH) által kiadott becslés, amely évközi, megközelítő adatot mutat. A becslés a DH által kiközvetített ingatlanok havi tranzakciószámát és a DH becsült piaci részesedését veszi alapul. A DH aktuális havi piaci részesedésének becsléséhez az alábbi mutatók szolgálnak: 1. KSH által publikált adatok a magánszemélyek közötti tranzakciókra vonatkozóan. Miután a KSH több havi késéssel publikál, így visszamenőleg van lehetőség a piaci részesedés korrekciójára, amely az aktuális becslést is pontosítja. Figyelem! 2016-tól az újépítésű piac fellendülésével az előszerződött lakásvételek csak több hónapos, akár 1-2 éves késéssel, a vagyonszerzési illeték kiszabását követően jelennek meg a KSH statisztikáiban, így a tranzakciószámok értelmezésében anomáliák lehetnek. 2. Kiadott Energetikai tanúsítványok mennyisége. 3. A Duna House cégcsoportból származó egyéb management információkon alapuló szubjektív értékelés. Figyelem! A DH-TB adatai nem alkalmasak a Duna House hálózata által közvetített tranzakciók mennyiségének becslésére, továbbá nem alkalmas a Duna House Csoport üzleti eredményeinek becslésére, vagy erre vonatkoztatható következtetések levonására.
5
TRANZAKCIÓ PARAMÉTEREK budapest
PEST
Lakásméret (m2)
Lakásméret (m2) 38% 35%
buda
26% 27%
3% 3%
2% 2%
5% 3%
2% 1%
9% 12%
4% 2%
2% 4%
2%
4% 4%
7%
9%
11%
13%
15% 17%
23%
23%
24%
35%
37%
Budapesten a 40-60 négyzetméter közötti ingatlanokat keresték legnagyobb arányban novemberben. A pesti kerületekben népszerűek voltak a 40 négyzetméter alatti lakások is, Budán azonban ezek aránya elhanyagolható volt az elmúlt hónapban. A négyzetméterárak szemmel láthatóan sokat emelkedtek az egy évvel ezelőtti értékhez képest, 600 ezer forint feletti négyzetméteráron cserélt tulajdonost a budai ingatlanok 66 százaléka, míg Pesten ez az arány 44 százalék volt. Ennek megfelelően egyre több ingatlan átlagos eladási ára haladja meg a 40 millió forintot.
m2 ár (ezer Ft)
2%
15% 7% 6%
8% 9%
28% 7% 9%
10%
4%
1%
3%
6%
11% 10%
15%
17% 13%
14%
25%
60% 43% 17% 6%
1%
9% 9%
17% 12%
15% 1%
9% 2% 1%
6
10% 15%
Lakásár (millió Ft) 26%
Lakásár (millió Ft)
2017. november 2018. november
14% 6%
15% 11%
4%
9%
13%
15% 5%
15% 11%
13% 5%
6% 5%
2%
2% 4%
2% 4%
7%
15% 14%
31%
44%
45%
m2 ár (ezer Ft)
A Duna House Franchise hálózat által értékesített ingatlanok alapján.
2018. NOVEMBER DUNA HOUSE BAROMÉTER
TRANZAKCIÓ PARAMÉTEREK VIDÉK Idén novemberben kisebb volt az érdeklődés a nagyméretű ingatlanok iránt, szemben az egy évvel korábbi értékekkel. A 400 ezer forint feletti négyzetméteráron értékesített ingatlanok aránya 8-10 százalékponttal nőtt tavalyhoz képest, de a 40 millió forint feletti lakásár aránya vidéken nem nőtt számottevő mértékben, a 2017-es értékekhez képest.
PEST MEGYE
Lakásméret (m2)
Lakásméret (m2)
20% 6%
13%
14%
14% 3%
9%
9%
7% 6%
7%
14% 14%
15%
20% 14%
13% 13%
14% 6% 4% 4%
6%
11%
13% 14%
14%
18%
8%
14%
26%
24% 16% 13%
5%
7% 3%
m2 ár (ezer Ft)
m2 ár (ezer Ft)
13%
18% 11%
16% 7%
10%
12% 3%
3% 4%
4% 4%
6% 4%
6% 5%
12% 11%
14% 11%
20% 21%
21% 19%
27%
34% 31%
ORSZÁGOS (Közép-M.ország nélkül)
Lakásár (millió Ft)
2017. november 2018. november
17%
15%
10%
14%
16%
18% 10%
10%
10%
6% 1%
5%
5% 2%
2% 2%
2% 3%
7% 8%
7%
11% 13%
13%
13%
18%
13%
24% 24%
19% 21%
32%
Lakásár (millió Ft)
A Duna House Franchise hálózat által értékesített ingatlanok alapján.
7
Árak - Lakásár adatok Tavaly novemberhez képest a kelet-magyarországi panel ingatlanok négyzetméterára nőtt legnagyobb mértékben, de a tégla lakások átlagos négyzetméterára is az ország keleti felében nőtt nagyobb mértékben. Így a panel ingatlanok átlagos négyzetméterára az ország ezen részén megközelítette a 300 ezer forintot, a tégla ingatlanok négyzetméterára pedig már meg is haladta ezt az összeget. Nyugat-Magyarországon a panellakások átlagos négyzetméterára tavalyhoz képest több mint 25 százalékot emelkedett, így jelenleg már 245 ezer forint az átlag. A tégla lakások ennél valamelyest drágábban, átlagosan 285 ezer forintos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost. Panel országos Kelet
Nyugat
Lakásár
m2 ár
Irányár változás
Alku
Lakásár
m2 ár
Irányár változás
Alku
2017. november
11 668 000
208 000
3%
4%
9 603 000
195 000
1%
4%
2018. november
15 516 000
297 000
2%
4%
13 173 000
245 000
1%
3%
Használt tégla országos Kelet
Nyugat
Lakásár
m2 ár
Irányár változás
Alku
Lakásár
m2 ár
Irányár változás
Alku
2017. november
12 595 000
241 000
1%
2%
13 146 000
231 000
2%
3%
2018. november
19 375 000
315 000
2%
4%
15 941 000
285 000
2%
5%
A budai panellakások átlagos négyzetméterára közel duplája a vidéki értékeknek, de a pesti kerületekben mért érték is jóval magasabb az ország többi területén tapasztaltnak. Budán a panelek átlagos négyzetméterára 2018 novemberében már meghaladta az 550 ezer forintot, a pesti panellakások átlagos négyzetméterára pedig a 450 ezer forintot. A fővárosi téglalakások négyzetméterára még ennél is jóval magasabb, a belvárosban 747-, Budán 744-, míg a pesti kerületekben 559 ezer forint volt az átlag. Panel Budapest Buda
Pest
Lakásár
m2 ár
Irányár változás
Alku
Lakásár
m2 ár
Irányár változás
Alku
2017. november
22 894 000
458 000
2%
1%
18 351 000
341 000
1%
4%
2018. november
29 925 000
551 000
1%
3%
24 735 000
457 000
1%
3%
Használt tégla Budapest Buda
2017.
november 2018.
november
PEST
Belváros
Lakásár
m2 ár
Irányár változás
Alku
Lakásár
m2 ár
Irányár változás
Alku
Lakásár
m2 ár
Irányár változás
Alku
37 486 000
583 000
3%
4%
25 153 000
444 000
2%
4%
36 204 000
575 000
3%
4%
57 855 000
744 000
2%
4%
29 339 000
559 000
3%
3%
40 709 000
747 000
3%
3%
A Duna House hálózat által az adott időszakban az adott területen értékesített ingatlanok vételára alapján.
Módszertan: Az irányár változás nem más, mint az a különbség, amely a Duna House megbízásaiban az eladó által megjelölt első irányár és a vevő megjelenésekor éppen rögzített utolsó irányár közt mutatkozott. Az alku azt a további árcsökkentést mutatja, amelyről a vevő és az eladó állapodott meg a tárgyalások során. A két szám együtt tehát jól mutatja azt a különbséget az árban, amelyet eredetileg az eladó elgondolt és ami végül köttetett.
8
2018. NOVEMBER DUNA HOUSE BAROMÉTER
Vevők - Keresletindex A 2018 novemberében mért Keresletindex az előző évekhez hasonló értéket mutat, októberhez képest nem csökkent számottevően a mutató. Év végén, az ünnepek miatt, jellemzően háttérbe szorul az ingatlanvásárlás, majd az új év elején újult erővel kezdenek lakáskeresésbe az emberek. 110
100
90
80
70
72
60
50
40
Előző évek novemberi értékei
2016
2017
2018
A Kereslet Index módszertana: Az országszerte, zömében nagyvárosokban, Duna House irodáiban, az értékesítőink által regisztrált új, vásárolni szándékozó ügyfelek aktivitását vesszük alapul. Korrekciós tényező az aktív értékesítők- és az adott hónap munkanapjainak száma. A Keresleti index hasznos mutatószáma annak, hogy a politikai döntésekre, vagy a pénzügyi szektor által kínált megoldásokra miként reagál a vásárlói oldal. A Keresleti Index egy mennyiségi mutató, nincs közvetlen összefüggésben a megvalósult vagy jövőbeni adás-vételi tranzakciószámmal. Ez utóbbi már minőségi kérdés, amely a piaci hangulattól, ill. banki termékektől is nagyban függ.
Érdeklődés a kerületek iránt Novemberben is a XIII. kerület iránt volt a legnagyobb az érdeklődés, a második helyen a II. kerület végzett, de 15 százalék feletti értéke volt a VI., XI. és a XIV. kerületeknek is. A II. és a XII. kerület iránti érdeklődés nőtt tavalyhoz képest a legtöbbet, míg a legnagyobb csökkenés a IX. kerületben volt.
IV.
III.
II.
XV.
XIII. XIV.
XVI.
VI. V VII. I. VIII.
XII.
A fővárosi kerületek iránti érdeklődés alakulása
X.
XVII.
IX.
XI.
XIX. XX.
legtöbb érdeklődés
legkevesebb érdeklődés
XVIII.
XXI. XXII. XXIII.
Módszertan: Vásárolni szándékozó ügyfeleink az értékesítővel történő személyes konzultáció alkalmával minden esetben megadják azokat a kerületeket (egyszerre többet is!), amely számukra érdekes vásárlási célpont lehet. Ezekből az adatokból állítjuk össze a fenti „népszerűségi” térképet. Az adatok a Duna House hálózat által értékesített ingatlanok alapján kerültek elemzésre. A DH Csoport által lebonyolított ingatlan tranzakciók területi megoszlása eltérhet a teljes piac területi megoszlásától. A DH Csoport főként Budapesten és más nagyvárosokban végzi ingatlanközvetítői tevékenységét. A DH Csoport nem végez korrekciókat a saját és a piaci ingatlan tranzakciók területi megoszlásában fellépő eltérések kezelésére.
Kerület
2017.
november
2018.
november
Budapest 01. ker.
8,0%
8,8%
Budapest 02. ker.
12,9%
16,8%
Budapest 03. ker.
12,1%
11,7%
Budapest 04. ker.
6,4%
6,6%
Budapest 05. ker.
10,5%
10,6%
Budapest 06. ker.
15,8%
15,1%
Budapest 07. ker.
15,6%
15,3%
Budapest 08. ker.
12,0%
12,1%
Budapest 09. ker.
13,1%
11,7%
Budapest 10. ker.
5,7%
6,8%
Budapest 11. ker.
16,2%
15,6%
Budapest 12. ker.
11,3%
13,9%
Budapest 13. ker.
17,2%
17,1%
Budapest 14. ker.
16,7%
15,8%
Budapest 15. ker.
6,5%
6,6%
Budapest 16. ker.
5,1%
5,9%
Budapest 17. ker.
4,2%
5,1%
Budapest 18. ker.
8,7%
9,2%
Budapest 19. ker.
7,2%
7,0%
Budapest 20. ker.
6,4%
8,2%
Budapest 21. ker.
4,6%
4,6%
Budapest 22. ker.
3,1%
4,1%
Budapest 23. ker.
3,1%
2,4%
9
Minőségi preferencia Országszerte 60 százalék feletti a jó és nagyon jó állapotban értékesített ingatlanok aránya. A felújítandó és lakható állapotú ingatlant vásárlók aránya Nyugat-Magyarországon a legmagasabb, 37 százalékos, és Budapesten a legalacsonyabb (25%).
100% 90% 80%
22%
22%
29%
37%
70% 60%
Jó
39%
50% 40%
Nagyon jó
41%
41% 38%
Lakható Felújítandó
30% 20% 10% 0%
26%
30%
26%
18% 7%
10%
Budapest
Pest megye
6%
7%
Kelet-Magyarország
Nyugat-Magyarország
Értékesítési idő Országszerte csökkentek az értékesítési idők, legyen szó akár panelekről, akár tégla lakásról. A panellakások bő két hónap alatt kelnek el, a tégla lakások eladásához valamelyest több időre van szükség, jellemzően 85-118 nap között változik ez az idő.
Panel Értékesítés ideje (nap) Kelet
Nyugat
Buda
Pest
2017. november
70
78
86
70
2018. november
62
66
65
59
Használt tégla Értékesítés ideje (nap) Kelet
Nyugat
Buda
Pest
Belváros
2017. november
111
125
100
104
129
2018. november
111
100
99
85
118
Az itt felhasznált adatok az ügyfelek státuszára, korára és a vásárlás okára vonatkozóan a Duna House ügyfeleinek szóbeli, önkéntes nyilatkozata alapján kerülnek birtokunkba, így azok mintavételen alapulnak és becsült értéknek tekinthetőek. A táblázatok az aktuális havi adatokat tartalmazzák.
10
2018. NOVEMBER DUNA HOUSE BAROMÉTER
Vevői ügyfélprofil Budapest A legtöbb vevő a 30-50 év közötti korosztályból került ki novemberben Budapesten, akik többségben beosztottak és vállalkozók voltak. Továbbra is a befektetési célú vásárlás vezeti a listát, amelynek keretében 37-38 millió forint körüli átlagértékű ingatlanokat vásárolnak. Sokan vették első lakásukat is, ők jellemzően 32,5 millió forintot költöttek. VEVŐK KORA Bp. 15% 15%
60-
22% 30%
30-40
34% 12% 13%
20-30
Felső vezető
9%
8% 6%
Generációk különválása
12%
4% 3%
Generációk összeköltöznek
2% 2%
Tanuló
8% 11%
Kisebbe költözés
12% 14%
Közép vezető
21% 20% 14% 14%
Nagyobba költözés
17% 16%
Nyugdíjas
42% 43%
Befektetés Első lakás vásárlása
27% 26%
Vállalkozó
28%
40-50
VÁSÁRLÁS OKA Bp 29% 33%
Beosztott
15% 15%
50-60
VEVŐK STÁTUSZA Bp.
3% 3%
Válás
KOR
ÁTLAGÁR
m2
STÁTUSZ
ÁTLAGÁR
m2
ÉLETHELYZET
ÁTLAGÁR
m2
KOR
ÁR
M2
Beosztott
30 300 000
58
Befektetés
37 747 000
58
20-30
34 175 000
57
Felső vezető
50 742 000
76
Első lakás vásárlása
32 506 000
65
30-40
36 101 000
72
Közép vezető
33 974 000
63
Generációk különválása
35 739 000
61
40-50
39 263 000
63
Nyugdíjas
34 689 000
58
Generációk összeköltöznek
59 100 000
145
50-60
39 610 000
75
Tanuló
39 667 000
60
Kisebbe költözés
28 016 000
54
60-
41 819 000
62
Vállalkozó
43 123 000
73
Nagyobba költözés
50 823 000
83
Válás
33 570 000
75
Vevői ügyfélprofil vidék
A vidéki vevők többsége, csak úgy, mint a fővárosban, 30-50 év közötti. A vezető vásárlási ok ez esetben is a befektetés, amelynek értéke 17,3 millió forint. Sokan nagyobb ingatlanra cserélik korábbi otthonukat, és első lakást is nagy arányban vásároltak, amelynek értéke alig több mint fele a Budapesten tapasztaltnak. VEVŐK KORA vidék
60-
50-60
10% 11%
Vállalkozó
14% 12%
15% 18%
5%
Befektetés
26%
20% 21%
Első lakás vásárlása 10% 11%
Kisebbe költözés 11%
Generációk különválása Válás
1% 1%
Generációk összeköltöznek
33%
30% 32%
Nagyobba költözés
3% 2%
Felső vezető Tanuló
29%
11% 12%
Közép vezető
32% 33%
30-40
19%
Nyugdíjas
29% 26%
VÁSÁRLÁS OKA vidék
51% 55%
Beosztott
40-50
20-30
VEVŐK STÁTUSZA vidék
3% 5% 2% 3% 2% 1%
KOR
ÁTLAGÁR
m2
STÁTUSZ
ÁTLAGÁR
m2
ÉLETHELYZET
ÁTLAGÁR
m2
20-30
16 746 000
71
Beosztott
17 490 000
80
Befektetés
17 309 000
63
30-40
20 015 000
85
Felső vezető
30 005 000
96
Első lakás vásárlása
17 179 000
79
40-50
21 105 000
87
Közép vezető
21 605 000
95
Generációk különválása
19 659 000
69
50-60
18 911 000
68
Nyugdíjas
16 251 000
58
Generációk összeköltöznek
24 029 000
148
60-
16 757 000
57
Tanuló
17 700 000
49
Kisebbe költözés
15 454 000
68
Vállalkozó
22 649 000
80
Nagyobba költözés
25 104 000
100
Válás
22 050 000
76
2018. november 2017. november
Az itt felhasznált adatok az ügyfelek státuszára, korára és a vásárlás okára vonatkozóan a Duna House ügyfeleinek szóbeli, önkéntes nyilatkozata alapján kerülnek birtokunkba, így azok mintavételen alapulnak és becsült értéknek tekinthetőek. A táblázatok az aktuális havi adatokat tartalmazzák.
11
Eladói ügyfélprofil Budapest Az eladók életkora sokkal kiegyenlítettebb a fővárosban, mint ahogy a vevőknél látható, egyedül a 30 év alattiak aránya alacsonyabb. Az eladók többsége vállalkozó, de csak az eladások 3 százalékának hátterében áll befektetési szándék. A legtöbben nagyobb lakásba költöznek, a kinőtt lakásukért átlagosan 32,2 millió forintot kapnak. eladók KORA Bp. 21% 20%
60-
37% 36%
Nagyobba költözés
36%
27% 26%
40-50
27% 27%
30-40
Nyugdíjas
Befektetést értékesít
6% 4%
Felső vezető
3%
Generációk összeköltöznek
8%
8%
Válás
29%
13% 9%
Generációk különválása
29% 12%
Közép vezető
15%
Örökölt ing. értékesítés
21%
44%
18% 20%
Kisebbe költözés
25% 23%
Beosztott
18%
20-30
Eladás OKA Bp
Vállalkozó
22%
50-60
eladók STÁTUSZA Bp.
6% 3% 3% 1% 3%
KOR
ÁTLAGÁR
m2
STÁTUSZ
ÁTLAGÁR
m2
ÉLETHELYZET
ÁTLAGÁR
m2
20-30
23 750 000
51
Beosztott
33 322 000
73
Befektetés értékesítése
28 436 000
58
30-40
34 280 000
52
Felső vezető
53 750 000
85
Generációk különválása
44 210 000
71
40-50
38 376 000
71
Közép vezető
42 574 000
69
Generációk összeköltöznek
36 238 000
119
50-60
41 866 000
75
Nyugdíjas
33 600 000
71
Kisebbe költözés
51 288 000
112
60-
39 283 000
80
Vállalkozó
37 134 000
65
Nagyobba költözés
32 227 000
53
Örökölt ing. értékesítés
37 682 000
58
Válás
26 800 000
71
Eladói ügyfélprofil vidék
Vidéken is hasonló az eladók életkorának megoszlása. A vezető eladási ok ez esetben is a nagyobb ingatlanba költözés, de közel ugyanilyen magas az örökölt ingatlanok értékesítésének és a kisebb otthonba költözéseknek az aránya is. A nagyobbra cserélendő ingatlanért átlagosan 17,7 millió forintot kaptak, az örökölt ingatlanokat 14,6 millióért, míg a nagynak bizonyult lakásokat 24,7 millió forintért adták el. eladók KORA vidék 23% 24%
60-
21% 25%
40-50
28% 21% 21%
30-40
20-30
eladás OKA vidék
25%
Kisebbe költözés Válás Befektetést értékesít
4% 3%
25% 28%
Örökölt ing. értékesítés
29% 6% 6%
30% 35%
Nagyobba költözés
24%
Nyugdíjas
Felső vezető
6% 7% 5%
Generációk összeköltöznek
4% 1%
Generációk különválása
4% 3%
KOR
ÁTLAGÁR
m2
STÁTUSZ
ÁTLAGÁR
m2
ÉLETHELYZET
ÁTLAGÁR
m2
20-30
14 294 000
56
Beosztott
16 461 000
80
Befektetés értékesítése
17 569 000
59
30-40
18 817 000
79
Felső vezető
29 953 000
101
Generációk különválása
17 305 000
107
40-50
20 375 000
81
Közép vezető
19 796 000
90
Generációk összeköltöznek
21 675 000
80
50-60
20 548 000
85
Nyugdíjas
16 059 000
80
Kisebbe költözés
24 714 000
115
60-
16 820 000
82
Vállalkozó
25 760 000
83
Nagyobba költözés
17 712 000
63
Örökölt ing. értékesítés
14 599 000
80
Válás
18 983 000
101
2018. november 2017. november 12
30% 28%
Vállalkozó
Közép vezető
4% 5%
37% 33%
Beosztott
27%
50-60
eladók STÁTUSZA vidék
Az itt felhasznált adatok az ügyfelek státuszára, korára és a vásárlás okára vonatkozóan a Duna House ügyfeleinek szóbeli, önkéntes nyilatkozata alapján kerülnek birtokunkba, így azok mintavételen alapulnak és becsült értéknek tekinthetőek. A táblázatok az aktuális havi adatokat tartalmazzák.
Személyre szabott ingatlanpiaci tanulmányok a Duna House elemzési osztályától Döntéstámogató üzleti elemzések mindenkinek A Duna House elemzési divíziója több évnyi tapasztalattal vállalja egyénre szabott piaci elemzések, riportok elkészítését, projektspecifikus igények kiszolgálását. A Duna House elemzések legnagyobb előnye, hogy naprakész információkkal tudunk szolgálni megrendelőinknek, amelynek oka a nagy elemszámú, saját adatbázis a lakóingatlanok keresleti és kínálati oldalán egyaránt. A Duna House adatbázis az ország legnagyobb, azonnal frissülő, valós adás-vételi adatokat tartalmazó gyűjteménye, amely az árak mellett kereslettel, az alku mértékével, minőségi jellemzőkkel és ügyfélprofillal kapcsolatos információkat is tartalmaz. Emellett naprakész jelzáloghitel adatok is gazdagítják elemzési portfoliónkat, amellyel még teljesebb elemzés készíthető. Kiknek ajánljuk? Elemzéseink segítséget nyújtanak mindazoknak, akik hisznek az adatok és tények erejében és jövőbeli terveiket, üzleti döntéseiket ezekre alapozva szeretnék meghozni. Elemzéseinket ajánljuk: Kivitelezőknek és fejlesztőknek Beruházóknak és befektetőknek Városüzemeltetőknek Önkormányzatoknak
KÉRJEN AJÁNLATOT ÉS HASZNOSÍTSA A DUNA HOUSE ÜZLETI ADATAIT!
elemzes@dh.hu
1016 Budapest, GellĂŠrthegy u. 17.
Telefon: +36-1/555-2222 www.dh.hu
Fax: +36-1/555-2220