
1 minute read
Vezetői összefoglaló
ToVáBBrA Is LENDÜLETBEN Az INgALTANpIAc
Az erős januári évkezdés után újabb fokozatba kapcsoltak az eladók és a vevők az ingatlanpiacon. Februárban továbbra is kimagaslóan erős kereslet mellett, az elmúlt 10 év legtöbb adás-vételét bonyolították Magyarországon.
Advertisement
A Duna House által becsült 14 569 darab tranzakció 11%-kal erősebb forgalmat mutat 2020 februárjához képest és az idén januári, szintén kimagasló, havi adatokat is 30%-kal felülmúlja. Az adásvételek számában 14ezer feletti darabszámmal utoljára 2018-ban és 2019-ben találkozhattunk 3 esetben, az elmúlt 10 évben az eddigi csúcstartó 2016 júniusa volt 14 550 tranzakcióval.
A tranzakciós paramétereket vizsgálva kiderül, hogy a fővárosban Budán a nagyobb és drágább ingatlanokat vásárolták a vevők, míg pesten a kisebb lakások voltak a kedvencek. Budán a 60 és 100 négyzetméter közötti ingatlanok adásvételének aránya 19 százalékponttal nőtt, így a budai tranzakciók 45%-át alkották. Az előző év azonos időszakához hasonlóan a vevők inkább a kisebb méretű ingatlanokat keresték pesten, az adásvételek 60%-a 60 négyzetméternél kisebb kategóriában történt. Budán a 70 millió forint feletti ingatlanok iránti érdeklődés megugrott, az előző év februárjához képest 18 százalékponttal nőtt az arányuk.
A fővárosi vevők között még mindig visszafogott a befektetők aránya (29%) viszont idén februárban jelentősen megugrott az első lakásvásárlók száma, ők a tranzakciók 37 százalékában vettek részt. Vidéken a költözés legfőbb oka a nagyobb ingatlan iránti igény (36%), ami mellett itt is az első lakásukat vásárlók voltak aktívak.
További információk: Benedikt károly • PR és elemzési vezető +36 30 811 0690 benedikt.karoly@dh.hu
Duna House Holding Nyrt. 1016 Budapest gellérthegy u. 17. +36 1 555 2222
www.dh.hu
3 Érdekes adat:
Februárban az elmúlt 10 év legtöbb tranzakcióját bonyolították Magyarországon. A Duna House keresletindexe 104 ponton áll, ami kiemelkedően erős keresletet jelöl országosan. Ebben a hónapban a XIV. kerület iránt volt a legnagyobb érdeklődés.