duna house Barométer A legfrissebb ingatlanpiaci információk a Duna House hálózatából
108. szám 2020. II. negyedév és 2020. június hónap
www.dh.hu
ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT A Duna House Barométerben közzétett statisztikai információk és becslések a Duna House szellemi tulajdonát képezik. A Duna House Barométer statisztikai információi és becslései kizárólag tájékoztatás célját szolgálják, azok teljességéért, pontosságáért a Duna House felelősséget nem vállal. A Duna House Barométerben közzétett statisztikai információkat és becsléseket saját céljaira, saját felelősségére bárki szabadon felhasználhatja az alábbi feltételekkel:
• A Duna House Barométerben közzétett statisztikai információk és becslések nem változtathatóak meg, azok csak változatlan formában közölhetőek.
• A Duna House Barométerben közzétett statisztikai információk és becslések csak a forrás egyértelmű megjelölésével közölhetőek: „Forrás: Duna House Barométer” szöveget kell közölni a szöveg elején, vagy végén. A szövegkörnyezetnek, ha van, egyértelműen utalnia kell a Duna House Barométerre, mint forrásra.
A fentiektől eltérő, jogosulatlan felhasználás büntető – és polgári jogi következményeket von maga után. A Duna House követelheti a jogsértés abbahagyását és teljes kárának megtérítését. A linkelésre vonatkozó szabályok megsértése esetén a Duna House jogosult a weboldalra mutató link azonnali eltávolítását, és a jogsértéssel felmerült kárának megtérítését követelni.
KÖVETKEZŐ MEGJELENÉSEK Megjelenés időpontja 2020.08.12 2020.09.14. 2020.10.12.
Tárgy
július hónap adatai augusztus hónap adatai 2020. III. negyedév adatai (árindexekkel és hiteladatokkal)
A Duna House Barométer minden hónap 12-én (ha hétvége, akkor rákövetkező munkanapon) válik elérhetővé honlapunkon: www.dh.hu/barometer Ha szeretné a Duna House Ingatlan Barométert rendszeresen megkapni vagy az előző kiadványokat letölteni, keresse fel weboldalunkat: www.dh.hu
Általános információk jelen kiadvány tartalmáról Figyelem! Jelen kiadvány nem alkalmas a Duna House Csoport üzleti eredményeinek becslésére, vagy erre vonatkoztatható következtetések levonására. Jelen kiadványban szereplő minden adat, információ, becslés, szakmai véleményezés a Duna House Franchise Hálózat és Duna House Csoport tagjai által végzett tevékenységek összességéből nyert adatok, valamint esetenként szubjektív tapasztalatok alapján kerül kialakításra, így annak a teljes magyarországi ingatlanpiacra vonatkoztatása további korrekciókat igényelhet. Az adatforrások – amennyiben azok jelen kiadvány adott részénél nincsenek másként megjelölve – a Duna House Holding Nyrt. által működtetett adatbázisból származnak, melynek tartalmát a hálózat tagjai saját megítélésük és ügyfeleik elmondása alapján töltik fel, ezért annak teljeskörű megfelelőségéért a működtető felelősséget nem vállal. A kiadványban szereplő adatok az országszerte, zömében nagyvárosokban, Duna House irodáiban, az értékesítők által rögzített ingatlantranzakciók paraméterei alapján készülnek.
Az újépítésű lakáspiac adatai tekintetében együttműködő partnerünk az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és az ECRS Magyarország Kft, a Budapesti Lakáspiaci Riport készítői. www.eltinga.hu
2
2020. II negyedév és 2020. június hónap
DUNA HOUSE BAROMÉTER
Tartalomjegyzék:
2. Adatvédelem, várható megjelenések 4. Vezetői összefoglaló 5. Duna House Tranzakciószám Becslés 6. Tranzakciós paraméterek Budapest 7. Tranzakciós paraméterek vidék 8. Lakásárindexek - Országos 9. Lakásárindexek - Regionális 10.
Értékesítési adatok - árak - alku
11. Jelzáloghitel adatok 13.
Újépítésű adatok
15.
Kereslet Index és Érdeklődés a kerületek iránt
16. Minőségi preferencia és Értékesítési idő 17. Ügyfélprofil: Vevők 18. Ügyfélprofil: Eladók
3
VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Stagnáló árindexek, kevesebb tranzakció és az utolsó hónapokban rekord kereslet jellemezte az ingatlanpiac második negyedévét, amelyet nagyban befolyásolt a COVID-19 járvány okozta társadalmi és gazdasági változás. Az ingatlanpiaci árindexek közül mindig a Duna House országos hálózata adja ki adott negyedévről elsőként gyorsjelentést, amelyet most a koronavírus okozta változások miatt különösen várt adat. A már jelzett közvetítői és piaci várakozásokat a DH árindexe megerősítette, miszerint országosan stagnáló, lokációként és ingatlantípusonként enyhén változó mutatókkal zárt az ingatlanpiac. A Duna House országos lakásárindexe nominál értékén 190, reál értékén 132 ponton stagnál. A panellakások tekintetében tovább csökkentek az árak az egész országban, a panel árindexek közül legnagyobb mértékben, 3%-kal (7 indexponttal) a budapesti index csökkent. Téglalakások többségénél folytatódott az emelkedés, leszámítva Budapestet, ahol kisebb árkorrekció volt tapasztalható. Az egész második negyedévre jellemző volt az eddigieknél nagyobb számú és mértékű alku. A fővárosban kezd visszatérni a befektetői hangulat, az adásvételek 33% befektetési céllal történt júniusban, az erősödő tendenciát a rövidtávú lakáskiadás korlátozása törheti meg a harmadik negyedévben. Az első lakás vásárlók aránya országosan emelkedett, Budapesten 7 százalékponttal nőtt az előző év júniusához képest, így a vevők 27%-át képezték. 2020 második negyedévében már a hitelpiacon is tapasztalható volt a COVID-19 járvány hatása. A Duna House becslése szerint a második 3 hónapban 200 milliárd forint körüli szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel került a piacra, amely 21%-os csökkenés a tavalyi év második negyedévéhez képest. A hitelpiaci ügyletek mutatóinál nem volt jelentős változás az előző időszakhoz képest.
További információk: Benedikt Károly • PR és elemzési vezető • +36 30 811 0690 • benedikt.karoly@dh.hu
3 érdekes adat:
Országosan 11 186 ingatlan adásvétel bonyolódott, így tavalyi szintre zárt vissza a hazai ingatlanpiac
4
Csökkent a Duna House budapesti panel és téglaindexe
Rekord magas kereslet júniusi hónapra nézve
2020. II negyedév és 2020. június hónap
DUNA HOUSE BAROMÉTER
Tranzakciós adatok Duna House Tranzakciószám Becslés (DH-TB) A Duna House közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2020 júniusában, országosan 11 186 ingatlan adásvétel bonyolódott, valamint 60-65 milliárd forint közötti szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
Erős visszapattanás után a tavalyi szintre zárt vissza a hazai ingatlanpiac. 11 186 adásvétel bonyolódott idén júniusban, ami az előző év azonos időszakával szinte megegyező adat, az előző hónaphoz képest pedig újabb 33%-os emelkedést mutat. A májusban már kiugró keresleti adatok után a piaci folyamatoknak megfelelően az adásvételek számában is megmutatkozott az emelkedés júniusban, amelynek egy része valószínűleg a járványidőszak alatt elhalasztott tranzakciókból tevődött össze. Éves szinten eddig közel 60 ezer ingatlanpiaci tranzakciót becsül a Duna House, amely a tavalyi féléves adatokhoz képest 23%-os elmaradást mutat. A hitelpiacon az ingatlanpiachoz képest néhány hónapos csúszással ugyan, de május után júniusban is érződik még a COVID-19 járvány okozta visszaesés. A Magyar Nemzeti Bank tényadata szerint tavaly júniusban 82,06 milliárd forint jelzáloghitel realizálódott, amelyhez képest idén 60-65 milliárd forint közötti sávban becsül a Duna House Pénzügyek. Ez 21-27%-os visszaesést jelent az egy évvel ezelőttihez és további 5-10%-os csökkenést az előző hónaphoz képest. A Duna House szakembereinek meglátása szerint ezzel a hitelpiac is elérte mélypontját, amely után a következő hónapban már emelkedés várható. Az alábbi táblázat a Duna House által, az aktuális hónapban becsült havi tranzakciómennyiségeket mutatja. január
február
március
április
május
június
július
október
november
2018
10 918
12 869
13 426
13 180
13 967
13 098
14 246
augusztus szeptember
13 869
12 787
12 689
12 033
december
9 721
2019
10 741
13 532
14 373
14 166
13 512
11 069
12 764
11 945
13 364
13 182
10 945
10 127
2020
9 917
13 117
11 100
5 971
8 400
11 186
A DH-TB módszertana: Az ingatlanpiac alakulásának mindenkori legfontosabb mutatószáma az évenkénti adás-vételi tranzakciószám. A DHTB a Duna House (DH) által kiadott becslés, amely évközi, megközelítő adatot mutat. A becslés a DH által kiközvetített ingatlanok havi tranzakciószámát és a DH becsült piaci részesedését veszi alapul. A DH aktuális havi piaci részesedésének becsléséhez az alábbi mutatók szolgálnak: 1. KSH által publikált adatok a magánszemélyek közötti tranzakciókra vonatkozóan. Miután a KSH több havi késéssel publikál, így visszamenőleg van lehetőség a piaci részesedés korrekciójára, amely az aktuális becslést is pontosítja. Figyelem! 2016-tól az újépítésű piac fellendülésével az előszerződött lakásvételek csak több hónapos, akár 1-2 éves késéssel, a vagyonszerzési illeték kiszabását követően jelennek meg a KSH statisztikáiban, így a tranzakciószámok értelmezésében anomáliák lehetnek. 2. Kiadott Energetikai tanúsítványok mennyisége. 3. A Duna House cégcsoportból származó egyéb management információkon alapuló szubjektív értékelés. Figyelem! A DH-TB adatai nem alkalmasak a Duna House hálózata által közvetített tranzakciók mennyiségének becslésére, továbbá nem alkalmas a Duna House Csoport üzleti eredményeinek becslésére, vagy erre vonatkoztatható következtetések levonására.
5
TRANZAKCIÓ PARAMÉTEREK budapest 2020 második negyedévében ismét a 40-60 négyzetméter közötti ingatlanok voltak a legnépszerűbbek Budán és Pesten egyaránt. A négyzetméterárak a tavalyi év azonos időszakához képest kis mértékben változtak, Budán az adásvételek csupán 13 százaléka történt 900 ezer forint feletti négyzetméteráron, de még így is a lakások 55 százaléka 700 ezer forint feletti négyzetméteráron cserélt tulajdonost. Tavalyi év azonos időszakában a 70 millió forint feletti otthonok voltak a legjellemzőbbek Budán, idén a 40-60 millió forint közötti otthonok voltak népszerűek, az adásvételek 42 százaléka ebben a kategóriában történt.
PEST
Lakásméret (m2)
Lakásméret (m2)
2% 1%
3% 1%
12% 10%
9% 7%
7% 8%
Lakásár (millió Ft)
20%
7% 4%
6% 5%
5%
7% 7%
9%
9% 9%
13%
13% 14%
17%
13% 14%
12%
13% 9%
12%
15%
23%
19%
6
9% 8%
12% 8%
9% 10%
10% 6% 3% 2%
2019. II. negyedév 2020. II. negyedév
18%
31%
Lakásár (millió Ft)
14% 13%
17% 15%
13% 8% 5% 3%
6% 7%
8%
12%
13%
19%
19%
22% 24%
25% 23% 18%
20% 12% 8% 6% 2% 1%
2% 4%
6% 4%
8% 6%
m2 ár (ezer Ft)
m2 ár (ezer Ft)
3% 4%
3% 3%
20% 19%
7% 6%
5% 4%
6% 4%
8% 7%
7%
7% 7%
16%
22% 20%
24% 27%
29%
35% 38%
45%
buda
A Duna House Franchise hálózat által értékesített ingatlanok alapján.
2020. II negyedév és 2020. június hónap
DUNA HOUSE BAROMÉTER
TRANZAKCIÓ PARAMÉTEREK VIDÉK Pest megyében az egészen kisméretű lakásoktól a nagy alapterületű otthonokig minden kategória jelen volt a piacon. A 60 négyzetméter alatti otthonok aránya 7 százalékponttal csökkent, a 120 négyzetméter feletti otthonok arány 7 százalékponttal emelkedett az előző év azonos időszakához kepést. Pest megyében 23 százalékponttal nőtt a 400 ezer forintos négyzetméterár felett értékesített ingatlanok aránya. Vidéken a legtöbb ingatlan 10-20 millió forint közötti vételáron cserélt tulajdonost, míg Pest megyében 33 százalék volt a 40 millió forint felett értékesített otthonok aránya.
PEST MEGYE
Lakásméret (m2)
Lakásméret (m2)
15% 9%
10%
12%
14% 12%
15% 15%
18%
6%
7%
8% 5%
6% 8%
3% 4%
6% 5%
9% 9%
10% 9%
15% 14%
14%
20% 19%
18%
20%
30% 32%
ORSZÁGOS (Közép-M.ország nélkül)
m2 ár (ezer Ft)
9% 6%
2%
6%
7%
9% 6%
7%
10% 13%
16%
1%
Lakásár (millió Ft)
2019. II. negyedév 2020. II. negyedév
12% 6%
11% 7%
8%
13%
14% 7%
13% 12% 7%
9% 8%
7% 8% 3% 3%
5% 4%
9% 8%
14%
11% 12%
16% 15%
24%
22% 22%
33%
Lakásár (millió Ft) 20% 22%
13% 11%
9% 6%
1% 2%
2% 1%
2% 3%
4% 4%
7% 6%
7% 8%
11% 12%
15% 15%
31%
51% 49%
37%
m2 ár (ezer Ft)
A Duna House Franchise hálózat által értékesített ingatlanok alapján.
7
Árak – Lakásárindexek Duna House Országos Lakásárindexek Az országos lakásárindex az előző negyedéves visszazárás után stagnálásnak indult, nominál értéken 190-et, reálértékén 132 pontot mutat.
Országos Lakásárindex
195
193 186
190190 186
177
175
164 155
155
147 130132
135 115
120 100 98 101 100
95
96 96
95 97 96 93 90
75
Nominál Reál
55
92
85
88 89 86 88 85 85 85 85 83 82 83 84 84 81 81 81 80 81 81 82 83 80 81
91
95
76 77 75 74 73 75 73 70 69 68 68 67 68 65 64 64 64 64 64 65 66
101
104104
83 80 83
110 113
87 89
94
117
137
121
91 93
131 133
100 101
104
110
115
138
132132132
121
Lakás Indexeinkről: Lakásár Indexeinkre egy olyan módszert alkalmazunk, amely igyekszik minden típusbeli különbséget maradéktalanul kiküszöbölni. A hasonló árindexek alapvetően normál átlagolást használnak, amely nem veszi figyelembe a tranzakciók változó elemeit. A Duna House Lakás Indexek kialakításához az un. „hedonikus módszert” vettük alapul, melynél figyelembe vesszük az ingatlan szerkezetét, állapotát (1-5 skálán), méretét, építési évét, emeleti és elhelyezkedési paramétereit. Az így kialakított fogyasztói kosarak súlyozása változatlan marad az időskálán. Az országos indexek súlyozásához a KSH által közzétett tranzakciószámok regionális arányát használjuk.
Az országos panel árindex az előző év utolsó negyedéves érték alá csökkent, míg a tégla index továbbra is emelkedő szakaszában van. Az idei második negyedévben így a panel 205, a tégla 178 ponton zárt.
Országos Tégla Árindex
Országos Panel Árindex 240 218
220
212 202
200 185
180
180
171 170
172
156 152 149 146145 143 137
150 143 140 126125 115
120 100
93
80
108109
91
99 91 92
88
87 87 81
92
86 87 86 85 85 85 86 82 83 83 83 81 81 79 80 82 79 79 77 79 78 78 77 78 75 76 76 77 78 74 72 72 71 69 67 68 65 66 64 64 61 61 62 62 61 63 62
91
94
114
99 97 100
2008 I. 2008 II. 2008 III. 2008 IV. 2009 I. 2009 II. 2009 III. 2009 IV. 2010 I. 2010 II. 2010 III. 2010 IV. 2011 I. 2011 II. 2011 III. 2011 IV. 2012 I. 2012 II. 2012 III. 2012. IV 2013 I. 2013 II. 2013 III. 2013 IV. 2014 I. 2014. II. 2014. III. 2014. IV. 2015.I. 2015.II. 2015. III. 2015. IV. 2016. I. 2016.II. 2016. III. 2016. IV. 2017. I. 2017. II. 2017. III. 2017. IV. 2018. I. 2018. II. 2018. III. 2018. IV. 2019. I. 2019. II. 2019. III. 2019. IV. 2020. I. 2020. II.
121
120
100
116
100 101 98
80
60
8
140 136
140
128 121
118
109109 105 98 96 94 95
129
155
104105103
99
96
100 101 99
97 91 92 86
94 88
88 88
75 74
71 70 71 69 70 68 68
68 65 64 67 65 67 67
123
124 122 121 121 116 114
93 94
91
73 72
80 77 79
83 85
126
114
90 91
83 84 77 77 77
60
87 86 87 85 85 86 87 84 85 85 83 83 81 84 82 85
111
107 105 99 100
143
86
102 96
104
106
88
2008 I. 2008 II. 2008 III. 2008 IV. 2009 I. 2009 II. 2009 III. 2009 IV. 2010 I. 2010 II. 2010 III. 2010 IV. 2011 I. 2011 II. 2011 III. 2011 IV. 2012 I. 2012 II. 2012 III. 2012. IV 2013 I. 2013 II. 2013 III. 2013 IV. 2014 I. 2014. II. 2014. III. 2014. IV. 2015.I. 2015.II. 2015. III. 2015. IV. 2016. I. 2016.II. 2016. III. 2016. IV. 2017. I. 2017. II. 2017. III. 2017. IV. 2018. I. 2018. II. 2018. III. 2018. IV. 2019. I. 2019. II. 2019. III. 2019. IV. 2020. I. 2020. II.
140
178 174
161
160
161
160
100
200
208 206 205
2020. II negyedév és 2020. június hónap
DUNA HOUSE BAROMÉTER
Duna House Regionális Lakásárindexek Vidéken a kelet-magyarországi tégla árindexnél emelkedés, a panel árindexnél stagnálás figyelhető meg. Nyugaton a tégla árindex továbbra is emelkedő szakaszban van, a második negyedévben 188 pontra emelkedett, míg a panelindex 184 pontra esett vissza. A kelet-magyarországi panel árindex 207 ponton, míg a tégla 179 ponton zárt.
Kelet-magyarországi Panel Árindex
Kelet-magyarországi tégla Árindex
KELET-MAGYARORSZÁGI PANEL ÁRINDEX
KELET-MAGYARORSZÁGI TÉGLA ÁRINDEX
255
215
120
125
2020. I.
2020. II.
2019. IV.
2019. I.
2019. II.
2019. III.
2018. IV.
93 92 96
2018. I.
87 84
83
2018. II.
80
2017. I.
2016. I.
2015. IV.
2015.I.
2015. II.
2015. III.
2014. IV.
2014 I.
2014. II.
2014. III.
2013 IV.
2013 I.
2013 II.
2013 III.
2012 IV.
2012 I.
2012 II.
2012 III.
2011 I.
2011 II.
2011 III.
2010 IV.
2009 I.
2009 II.
2008 IV.
2008 I.
2008 II.
73 71 68 66 69 65 65 64 65 64 65 65 63 64 62
66
75 75
2018. III.
96
81
2017. IV.
88
130
106106106
2017. II.
84 82 86 82 82 81 83 80 81 82 79 78
78
133 127 121
2017. III.
83
55 2008 III.
2020. I.
86
73 73 71 70 72 69
2020. II.
2019. IV.
2019. I.
2019. II.
2019. III.
2018. IV.
2018. I.
2018. II.
2018. III.
2017. IV.
2017. I.
2017. II.
2017. III.
82 83 80
78 85 83 84
75
126
95 95
2016. IV.
98 96
92
2016.II.
92 91 92
104
121 120 112 110
104
2006. III.
95 100 99 99
101
2011 IV.
108106
108 103 102102 100102
2010 I.
98
93
115
2010 II.
98
123
145144
129
2010 III.
88 90
151
142 129
2016. IV.
82
2016. I.
90
2016.II.
85
127
103
2016. III.
2015. I.
72
2015. II.
76 78
107
2015. IV.
99
2015. III.
95
90
2014. IV.
2014 I.
2014. II.
2014. III.
2013 IV.
2013 I.
2013 II.
66 64 66 62 63 62 64 64 2013 III.
73 72 72 70 70 67 68 67
83 81 84 77 79 79 81 81
2012 IV.
2010 I.
2010 II.
2010 III.
2009 IV.
2009 I.
2009 II.
2009 III.
2008 IV.
2008 I.
2008 II.
2008 III.
55
83 83 84 83 84 82 85 83
2012 I.
81 79 77 79
2012 II.
88 87 86
2012 III.
85
2011 IV.
92
90
2011 I.
88
92
2011 II.
95
97
2011 III.
100 97 99
75
91
2010 IV.
100 99 103 99
120
122
2009 IV.
125 112 114
113
135
165
2009 III.
161 161
140139
135
179 173
141 142143
164
155
183
164
155
173
173
175
Nyugat-magyarországi tégla Árindex
Nyugat-magyarországi Panel Árindex
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI TÉGLA ÁRINDEX
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI PANEL ÁRINDEX 195
187 179
179
188 184
195
188 179
175
175 160 156
158159 155
138
135
Duna House Budapesti Lakásárindexek A budapesti panel és tégla árindex egyaránt csökkent az előző negyedévhez képest. A budapesti tégla árindex 5 pontos csökkenést követően 160, a panel 7 pontos csökkenés után jelenleg 227 ponton áll.
Budapesti Panel Árindex BUDAPESTI PANEL ÁRINDEX
255 237237 234 230 229 227
235 215
203
195
183 185 175
175 155
138
135 115 95
211
119 100 97 100
94
75
89 90 87
83 81
55
82
86
88 83 82 85 82 84 84 80 81 79 81 79 79 81 77 80 77 78
75 78 73 74 72 73 72
70 67 64 64 65 63 65 63 62 64 61 63 66
94
155
159
164 169 170 169 151
116 110 112 114
96
77
148
128 127
105 93 94 90 88 88
142 144
120 123
127
133
156
163 163
158
139 139
101 101
84
Budapesti tégla Árindex BUDAPESTI TÉGLA ÁRINDEX
195 170
175
155
147 136
135
126 111
115
119
115 117
124125 123
128
132
153
157 155 157
160
165
135 137
116 102 100 98 99 98 113 99 111 112 113 96 95 95 94 97 95 95 96 109 93 93 93 91 93 92 92 92 104 90 90 89 90 89 91 90 95 100 101 102103 101 98 98 96 99 95 95 94 93 94 93 91 89 87 87 86 88 85 83 85 80 82 75 79 78 76 76 74 74 73 74 71 70 71 73 71 74 73
119
115
2020. II.
2020. I.
2019. IV
2019. II.
2019. III.
2019. I.
2018. IV.
2018. III.
2018. I.
2018. II.
2017. IV.
2017. I.
2017. II.
2017. III.
2016. IV.
2016. I.
2016. II.
2016. III.
2015. IV.
2015. II.
2015. III.
2015. I.
2014 IV.
2014 I.
2014 II.
2014 III.
2013 IV.
2013 I.
2013 II.
2013 IiI.
2012 IV.
2012 I.
2012 II.
2012 III.
2011 IV.
2011 II.
2011 III.
2011 I.
2010 IV.
2010 II.
2010 III.
2010 I.
2009 II.
2009 III.
2009 IV.
2009 I.
2008 III.
2008 IV.
2008 II.
2008 I.
55
9
2020. I.
2020. II.
2019. IV.
2019. I.
2019. II.
2018. I.
2017. IV.
2017. III.
2017. I.
2017. II.
2016. IV.
2016. III.
2016. I.
2016.II.
2015. IV.
2015. I.
2015. II.
2015. III.
2014. IV.
2014 I.
2014. II.
2014. III.
2013 III.
2013 IV.
2013 I.
2013 II.
2012. IV.
2012 III.
2012 I.
2012 II.
2011 IV.
2011 I.
2011 II.
2011 III.
2010 III.
2010 IV.
2008 I.
2020. I.
2020. II.
2019. IV.
2019. II.
2019. III.
2019. I.
2018. III.
2018. IV.
2018. I.
2018. II.
2017. IV.
2017. III.
83 84
2017. I.
86
2017. II.
2016. III.
82
2016. IV.
2016. I.
2015. IV.
2016. II.
71
78
131
125 111 110 109 107 106 103 100 98 100102 113 113 98 98 99 107 106 92 90 90 90 90 103 90 95 10099 88 86 87 88 101 102 87 89 85 88 85 86 83 98 100 84 84 84 83 82 95 95 80 93 79 78 90 90 76 84 82 75 81 82 80 81 79 78 77 77 76 77 72 74 70 72 71 71 72 69 70 68 68 68 67 66 65 66 63 55 62 64 60 2010 I.
94 92 75
132
115
2010 II.
127
118
2009 IV.
116 109 103 100
2009 III.
107109
127
142
118 119
2009 I.
104
128
2009 II.
94
99
131
2008 IV.
89
65 67
2015. III.
2015. I.
2014 IV.
2014 III.
83 84
2015. II.
78
62 61 59 58 59 57 58 57
2014 I.
57 57
2014 II.
61
74 73 74 72 73 72
2013 IV.
64 63 64
71 72
77
2013 IiI.
2011 III.
2011 I.
2011 II.
2010 IV.
2010 III.
2010 I.
2010 II.
2009 IV.
2009 I.
2009 II.
2008 IV.
2008 I.
2008 II.
2008 III.
55
2009 III.
76 74 75 75 72 71 72 69 68
79 76 78 76
2013 I.
82 81 83 84 83 81 83 81 80
87 87 85
2013 II.
75
90 90 90
2012 IV.
92
2012 III.
96
2012 I.
88
2012 II.
95 100 90
2011 IV.
100
133
2008 II.
110
115
128
2008 III.
122 121
2018. II.
132
135
135 138
2018. IV.
147
2018. III.
155
2019. III.
95
187 177
175
192
195
115
195
232 224 218 212 207207
235
értékesítési adatok - árak - alku
A második negyedévben értékesített ingatlanok adatai alapján vidéken, a keleti és nyugati részeken az átlagos értékesítési ár a panelek esetében csökkent, míg a tégla otthonok esetében emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Tégla otthonok esetében keleten 14, nyugaton 8 százalékot emelkedett az átlagos négyzetméterár.
Panel országos Kelet
Nyugat
Lakásár (FT)
m2 ár (FT)
Irányár változás
Alku
Lakásár (FT)
m2 ár (FT)
Irányár változás
Alku
2019. Q2.
18 285 000
328 000
1%
2%
15 589 000
304 000
1%
4%
2020. Q2.
16 220 000
325 000
3%
5%
15 751 000
294 000
6%
5%
Használt tégla országos Kelet
Nyugat
Lakásár (FT)
m2 ár (FT)
Irányár változás
Alku
Lakásár (FT)
m2 ár (FT)
Irányár változás
Alku
2019. Q2.
18 057 000
312 000
1%
5%
17 601 000
305 000
1%
5%
2020. Q2.
19 060 000
356 000
4%
7%
18 143 000
328 000
4%
5%
Budapest panel otthonok esetében Budán 2, Pesten 5 százalékos árcsökkenés történt a tavalyi év második negyedévéhez képest az adott időszakban értékesített ingatlanok alapján. A tégla otthonok vásárlásakor 629-829, panel otthonok esetében 490-573 ezer forintos átlagos négyzetméterárral érdemes számolni.
Panel Budapest Buda
Pest
Lakásár (FT)
m2 ár (FT)
Irányár változás
Alku
Lakásár (FT)
m2 ár (FT)
Irányár változás
Alku
2019. Q2.
30 321 000
582 000
1%
2%
26 900 000
517 000
1%
4%
2020. Q2.
30 986 000
573 000
4%
3%
25 753 000
490 000
5%
5%
Használt tégla Budapest Buda
PEST
Belváros
Lakásár (FT)
m ár (FT)
Irányár változás
Alku
Lakásár (FT)
m ár (FT)
Irányár változás
Alku
Lakásár (FT)
m2 ár (FT)
Irányár változás
Alku
2019. Q2.
58 149 000
779 000
2%
3%
32 914 000
631 000
1%
4%
50 848 000
773 000
3%
4%
2020. Q2.
54 053 000
786 000
4%
5%
31 621 000
629 000
4%
6%
47 988 000
829 000
8%
9%
2
2
A Duna House hálózat által az adott időszakban az adott területen értékesített ingatlanok vételára alapján.
Módszertan: Az irányár változás nem más, mint az a különbség, amely a Duna House megbízásaiban az eladó által megjelölt első irányár és a vevő megjelenésekor éppen rögzített utolsó irányár közt mutatkozott. Az alku azt a további árcsökkentést mutatja, amelyről a vevő és az eladó állapodott meg a tárgyalások során. A két szám együtt tehát jól mutatja azt a különbséget az árban, amelyet eredetileg az eladó elgondolt és ami végül köttetett.
10
JELZÁLOGHITEL ADATOK - 2020. II. negyedév Jelzáloghitelek ügyletérték szerinti megoszlása
Jelzáloghitelek ügyletérték szerinti megoszlása 4% 11%
11%
A 20 millió forint feletti ügyletérték a fővárosban volt jelen legnagyobb arányban (38%). Ezzel szemben vidéken ekkora összegű hitelt keleten az ügyfelek 18, nyugaton az emberek 7 százaléka igényelt. A keleti országrészben a legtöbben 1015 millió forint között igényeltek, nyugaton az 5-10 millió forintos ügylet volt a legnépszerűbb. Budapesten továbbra is a 20 millió forint feletti ügyletek voltak a dominánsok.
16%
38%
35% 30%
20%
32%
25%
37%
13% BUDAPEST* 1-5 millió Ft
18%
7%
4%
NYUGAT-MO. 5-10 millió Ft
KELET-MO.
10-15 millió Ft
15-20 millió Ft
Az átlagos hitelnagyság a nyugaton nőtt, keleten és a fővárosban minimálisan csökkent az előző negyedévhez képest. A fővárosban 2020. második negyedévében 18,4 millió forint, míg vidéken 9,5-11,8 millió forint között volt az átlag.
20+ millió Ft
Átlagos hitelnagyság 2019. Q3
2019. Q4
2020. Q1
2020. Q2
BUDAPEST*
16 242 451
16 749 984
18 541 109
18 429 742
NYUGAT-MO.
11 230 744
11 141 891
11 062 361
11 821 145
KELET-MO.
10 126 092
10 295 461
10 170 464
9 574 947
Jelzáloghitelek futamidő szerinti megoszlása
Jelzáloghitelek futamidő szerinti megoszlása
A jelzáloghitelt igénylők legnagyobb arányban 20 éves futamidővel kalkulálnak ügyletükhöz, csak úgy, mint a korábbi negyedévekben. Budapesten ennek aránya 38, nyugaton 55, míg a keleti országrészben 43 százalék volt.
60% 50% 40% 30% 20% 10% 0%
10 év
15 év Budapest*
20 év
25 év
Nyugat-Mo.
30 év
egyéb
Kelet-Mo.
Budapest*
Nyugat-Mo.
Kelet-Mo
2019. Q3
2019. Q4
2020. Q1
2020. Q2
2019. Q3
2019. Q4
2020. Q1
2020. Q2
2019. Q3
2019. Q4
2020. Q1
2020. Q2
10 év
11%
11%
10%
11%
15%
14%
14%
17%
15%
16%
14%
19%
15 év
11%
9%
13%
13%
11%
11%
12%
10%
13%
13%
10%
18%
20 év
40%
39%
37%
38%
52%
52%
55%
55%
49%
50%
47%
43%
25 év
20%
23%
20%
21%
15%
13%
10%
11%
13%
13%
21%
7%
30 év
9%
10%
10%
9%
1%
5%
2%
1%
4%
3%
3%
4%
egyéb
9%
8%
10%
8%
7%
4%
7%
8%
7%
6%
5%
9%
A jelzáloghitel adatok módszertana: Az adatoknál a Duna House Hitelcentruma által közvetített, adott negyedév időszakában beadott ügyleteket vizsgáltuk a felvett hitelösszeg, kamatperiódus és futamidő alapján, területi megoszlásban. A Családi Otthonteremtési Kedvezmény vizsgálatánál csak a hiteligénylés mellett benyújtott CSOK igények arányát vizsgáltuk, ez nem mutatja a teljes lakásvásárlás piacán felhasznált kedvezmények arányát. A feldolgozott adatokat nem lehet reprezentatívnak tekinteni a teljes hazai jelzáloghitel-piacra. *Budapest és a budapesti agglomeráció együttesen értendő.
11
2020. II negyedév és 2020. június hónap
A hitelfedezeti mutató (loan to value, LTV) stagnálását figyelhetjük meg 2020. második negyedévében, Budapesten 45 százalék az ország többi részén 46 százalék volt.
Átlagos LTV 2019. Q3
2019. Q4
2020. Q1
2020. Q2
BUDAPEST*
41%
40%
46%
45%
NYUGAT-MO.
46%
46%
46%
46%
KELET-MO.
43%
40%
45%
46%
ÖSSZESEN
43%
41%
46%
46%
Jelzáloghitelek kamatperiódus szerinti kamatperiódus megoszlásaszerinti Jelzáloghitelek
megoszlása
Szinte teljesen eltűnt a piacról az 5 évnél rövidebb kamatperiódusú jelzáloghitel, amelynek aránya csupán 0,8 százalék volt Budapesten a első negyedévben. A legalább 10 évig fix kamatozású hitelek aránya továbbra is a legmagasabb, keleten 92, Budapesten 84, míg nyugaton 78 százalék. 2020 második negyedévében a legalább 10 évig fix kamatozású hitelek voltak a legnépszerűbbek, arányuk 80 százalék főlé tehető országos szinten.
100,0% 90,0%
92%
80,0%
84%
70,0%
78%
60,0% 50,0% 40,0% 30,0% 20,0% 10,0% 0,0%
0,8%
22%
16%
0%
BUDAPEST*
Kevesebb, mint 5 év
DUNA HOUSE BAROMÉTER
0%
NYUGAT-MO.
8% KELET-MO.
Legalább 5 év, de kevesebb, mint 10 év
Legalább 10 év
BUDAPEST*
NYUGAT-MO.
kelet-MO.
2019. Q3
2019. Q4
2020. Q1
2020. Q2
2019. Q3
2019. Q4
2020. Q1
2020. Q2
2019. Q3
2019. Q4
2020. Q1
2020. Q2
Kevesebb, mint 5 év
1%
0%
0,2%
0,8%
1%
0%
1%
0%
1%
0%
0%
0%
Legalább 5 év, de kevesebb, mint 10 év
17%
19%
16%
16%
22%
22%
13%
22%
15%
15%
19%
8%
Legalább 10 év
82%
81%
84%
84%
77%
78%
86%
78%
84%
85%
81%
92%
Nyugat-Magyarországon a hitelügyletek több mind harmada mellé adtak be CSOK igényt, míg Budapesten ez az arány 15,1 százalék, keleten 29,2 százalék volt. Az országos arány (22,4%) az előző negyedévhez képest alacsonyabb volt.
Beadott CSOK igények az összes negyedéves hitelügylet százalékában Budapest*
15,2%
Nyugat-Mo.
35,0%
Kelet-Mo.
29,2%
Összesen
22,4%
12
Újépítésű adatok
IV.
III.
XV.
II.
Újépítésű lakások száma, az értékesítés alatt álló projektekben
XIII. XIV.
XII.
I.
V
XVI.
VI. VII.
növekvő darabszám
VIII.
X.
XVII.
Darabszám
IX.
XI.
7000 felett
XIX. XX.
XVIII.
XXI.
Kerületek
XXII. XXIII.
2000-6999
VIII., IX., XI., XIII.
900-1999
III., IV., XIV.
200-899
II., V., VI., VII., X., XII., XIX., XX., XXII.
100-199
I., XV., XVI., XVII., XVIII.
100 alatt
XXI., XXIII.
2020 második negyedévében nem volt olyan kerület, ahol az újépítésű otthonok száma meghaladta volna a 7000 darabot. A VIII., IX., XI., XIII kerületekben találkozhatunk a legtöbb újépítésű otthonnal, számuk 2000-7000 darab közé tehető. A külvárosi kerületekben továbbra sem népszerű az építkezés, különösen a XXI., XXIII. kerületekbe, ahol kevesebb mint 100 újépítésű ingatlant találhatunk. Az újépítésű lakások megoszlása az értékesítettség fázisa alapján hasonló képet mutat, mint az előző negyedévben mért adatok. A Budapesten kínált lakások több, mint kétharmadát szinte azonnal értékesítették 2020 első negyedévében. 2%-a foglalt, illetve 3%-a tervként jelenik meg és 30%-a elérhető még az újépítésű otthonoknak. Újépítésű lakások megoszlása az értékesítettség fázisa alapján 2020 második negyedévében 2% 3%
30% 64%
eladott
szabad
foglalt
terv
A darabszám az ELTINGA Budapesti Lakáspiaci Riport adatbázisában szereplő projektek lakásszámán alapul. Szabad: a lakást meg lehetett vásárolni az adatgyűjtés idején Foglalt: foglalózott, vagy tárgyalás alatt lévő lakások Eladva: azok a lakások, amelyek eladottként vannak feltüntetve, vagy nem szerepelnek többé a szabad lakások Terv: : azok a lakások, amelyeknél az értékesítés még nem kezdődött el, vagy éppen szünetel
13
2020. II negyedév és 2020. június hónap
DUNA HOUSE BAROMÉTER
NYUGAT-MO. IV.
III.
XV.
II.
XIII. XIV.
XII.
I.
V
Újépítésű lakások átlagos négyzetméterára
XVI.
VI. VII. VIII.
X.
XVII.
IX.
XI.
Átlag négyzetméterár
XIX. XX.
XVIII.
XXI. XXII. XXIII.
növekvő négyzetméterár Kerületek
1millió felett
I., II., V., VI., VII., XII.
700 ezer-1 millió között
III., IV., VIII., IX., XI., XIII., XIV., XV., XVI., XXII.
600-700 ezer között
X., XIX., XX.
500-600 ezer között
XVIII.
500 ezer alatt
XXIII.
A belvárosi kerületeken kívül az I., II. és XII. kerület haladta meg az újlakások négyzetméterára az 1 millió forintot. 500 ezer forint alatti négyzetméterár egyik kerületben sem volt. Budapesten az újépítésű otthonok átlagos négyzetméterára 951 ezer forint volt.
Az átlagos négyzetméterárak az ELTINGA Budapesti Lakáspiaci Riport adatbázisában szereplő projekteken alapul. Az árak az adatbázisban szereplő, 3. negyedévben értékesített ingatlanokon alapulnak. Az alapterülethez hozzátartozik az erkély és terasz alapterületének fele 20 négyzetméterig, a 20 négyzetméter feletti részeknek pedig a harmada.
14
Vevők - Keresletindex A Duna House kereslet indexe az előző hónaphoz hasonlóan 96 ponton áll, ami júniusi hónapot tekintve rekord magas értéket mutat. 130 120 110 100
96
94
90 81 80
78
77 71
70
74
71
73
64
60 50 40
Előző évek júniusi értékei
2018
2019
2020
A Kereslet Index módszertana: Az országszerte, zömében nagyvárosokban, Duna House irodáiban, az értékesítőink által regisztrált új, vásárolni szándékozó ügyfelek aktivitását vesszük alapul. Korrekciós tényező az aktív értékesítők- és az adott hónap munkanapjainak száma. A Keresleti index hasznos mutatószáma annak, hogy a politikai döntésekre, vagy a pénzügyi szektor által kínált megoldásokra miként reagál a vásárlói oldal. A Keresleti Index egy mennyiségi mutató, nincs közvetlen összefüggésben a megvalósult vagy jövőbeni adás-vételi tranzakciószámmal. Ez utóbbi már minőségi kérdés, amely a piaci hangulattól, ill. banki termékektől is nagyban függ.
Érdeklődés a kerületek iránt Nagy meglepetésre idén júniusban a legnépszerűbb kerület a tavaly ötödik helyen végzett XI. kerület lett a népszerűségi listán. Második helyre ért be Angyalföld, harmadik helyre a II. kerület. Negyedik helyre esett vissza az előző év júniusában legnépszerűbbnek vélt kerület, Zugló.
IV.
III. II.
XV. XIII. XIV.
XVI.
VI. VII. I. V VIII.
XII.
A fővárosi kerületek iránti érdeklődés alakulása
X.
XI.
XIX. XX.
XVIII.
XXI.
legkevesebb érdeklődés
legtöbb érdeklődés
XVII.
IX.
XXII. XXIII.
Módszertan: Vásárolni szándékozó ügyfeleink az értékesítővel történő személyes konzultáció alkalmával minden esetben megadják azokat a kerületeket (egyszerre többet is!), amely számukra érdekes vásárlási célpont lehet. Ezekből az adatokból állítjuk össze a fenti „népszerűségi” térképet. Az adatok a Duna House hálózat által értékesített ingatlanok alapján kerültek elemzésre. A DH Csoport által lebonyolított ingatlan tranzakciók területi megoszlása eltérhet a teljes piac területi megoszlásától. A DH Csoport főként Budapesten és más nagyvárosokban végzi ingatlanközvetítői tevékenységét. A DH Csoport nem végez korrekciókat a saját és a piaci ingatlan tranzakciók területi megoszlásában fellépő eltérések kezelésére.
15
Kerület
2019. Június
2020. Június
Budapest 01. ker.
7,0%
8,5%
Budapest 02. ker.
12,0%
15,9%
Budapest 03. ker.
10,5%
10,8%
Budapest 04. ker.
5,9%
7,5%
Budapest 05. ker.
8,8%
8,4%
Budapest 06. ker.
13,4%
11,8%
Budapest 07. ker.
13,6%
12,4%
Budapest 08. ker.
12,4%
10,6%
Budapest 09. ker.
11,0%
10,4%
Budapest 10. ker.
6,3%
4,8%
Budapest 11. ker.
13,3%
17,0%
Budapest 12. ker.
12,0%
13,3%
Budapest 13. ker.
14,6%
16,8%
Budapest 14. ker.
16,0%
14,5%
Budapest 15. ker.
7,4%
7,7%
Budapest 16. ker.
7,1%
6,6%
Budapest 17. ker.
6,0%
4,7%
Budapest 18. ker.
11,4%
8,7%
Budapest 19. ker.
8,4%
7,1%
Budapest 20. ker.
7,2%
5,7%
Budapest 21. ker.
4,6%
2,5%
Budapest 22. ker.
3,7%
4,7%
Budapest 23. ker.
2,3%
1,9%
2020. II negyedév és 2020. június hónap
DUNA HOUSE BAROMÉTER
Minőségi preferencia Budapesten megegyező volt az érdeklődés a jó és nagyon jó állapotú otthonokra 38-38 százalék. Az ország többi részén egyértelműen a jó állapotú otthonok voltak népszerűek, a vásárlóknak közel a fele ebben a kategóriában keresett új otthont. A felújítandó lakások aránya 7-9 százalék között változott.
100% 90% 80%
26%
21%
26%
38%
70% 60%
Jó
44%
46%
50% 40%
Nagyon jó
43%
Lakható
38%
Felújítandó
30% 20% 10% 0%
27%
16%
19%
23%
8%
9%
7%
9%
Budapest
Pest megye
Kelet-Magyarország
Nyugat-Magyarország
Értékesítési idő Az egész országban tovább nőtt a lakások értékesítési ideje az előző év azonos időszakához képest. Egy panellakás sikeres értékesítéséhez jellemzően 3 hónap szükséges, míg tégla otthonok esetében 4 hónap, kivéve a belvárosban, ahol 160 napra nőtt az átlagos értékesítési idő.
Panel Értékesítés ideje (nap) Kelet
Nyugat
Buda
Pest
2019. június
61
74
62
65
2020. június
89
104
107
90
Használt tégla Értékesítés ideje (nap) Kelet
Nyugat
Buda
Pest
Belváros
2019. június
77
89
94
91
117
2020. június
110
129
118
118
160
Az itt felhasznált adatok az ügyfelek státuszára, korára és a vásárlás okára vonatkozóan a Duna House ügyfeleinek szóbeli, önkéntes nyilatkozata alapján kerülnek birtokunkba, így azok mintavételen alapulnak és becsült értéknek tekinthetőek. A táblázatok az aktuális havi adatokat tartalmazzák.
16
Vevői ügyfélprofil Budapest Budapesten a tavalyi adatokhoz képest 7 százalékponttal csökkent a befektetési szándékkal vásárlók aránya, de még így is ők voltak jelen legnagyobb számban 33%-kal. A befektetéssel vásárolt lakások átlagértéke meghaladta a 34 millió forintot. A tavalyi év azonos időszakához képest idén nagyobb százalékban voltak jelen a piacon az első lakásvásárlók, a vevők 27%-át képezték. A vevők korösszetétele vegyes képet mutat, ám legnagyobb arányban a 30-40, illetve a 4050 éves korcsoporthoz tartozók voltak jelen. VEVŐK KORA Bp. 7%
60-
VEVŐK STÁTUSZA Bp. Beosztott
10%
30%
Vállalkozó
13%
50-60
16% 28% 30%
30-40
24%
20-30
5% 5%
Tanuló
3%
Válás
5% 3%
Kisebbe költözés
5%
Generációk összeköltöznek
4% 4%
Felső vezető
15%
17% 19%
Nagyobba költözés Generációk különválása
40%
27% 20%
35%
8% 8%
Nyugdíjas
28% 28%
33%
Befektetés Első lakás vásárlása
17% 14%
Közép vezető 40-50
VÁSÁRLÁS OKA Bp 35% 34%
11%
12%
2% 2%
KOR
ÁTLAGÁR
m2
STÁTUSZ
ÁTLAGÁR
m2
ÉLETHELYZET
ÁTLAGÁR
m2
20-30
30 506 000
52
Beosztott
29 761 000
55
Befektetés
34 536 000
52
33 121 000
58
30-40
37 998 000
69
Felső vezető
35 323 000
81
Első lakás vásárlása
40-50
36 346 000
58
Közép vezető
41 157 000
55
Generációk különválása
35 872 000
51
50-60
37 992 000
55
Nyugdíjas
54 229 000
75
Generációk összeköltöznek
34 334 000
65
60-
53 560 000
67
Tanuló
25 800 000
36
Kisebbe költözés
36 900 000
51
Vállalkozó
47 308 000
76
Nagyobba költözés
56 778 000
93
Válás
26 000 000
44
Vevői ügyfélprofil vidék
Vidéken a vevők kormegoszlása szinte azonos képet mutat a fővárosban tapasztaltakkal. A vásárlók több, mint fele beosztott státuszú volt júniusban. Vezető vásárlási ok a nagyobb lakásba költözés volt 28%-kal, de az első lakás vásárlók és a befektetési céllal vásárlók is 20% feletti arányban voltak jelen. VEVŐK KORA vidék
VEVŐK STÁTUSZA vidék
10%
60-
19% 22%
Vállalkozó
12%
50-60
54% 52%
Beosztott
12%
20% 31%
40-50
24% 29%
30-40
35% 18%
20-30
17
Tanuló
8%
Generációk különválása Válás
2% 1%
Generációk összeköltöznek
27%
23% 25% 9%
Kisebbe költözés
5% 4%
Felső vezető
20%
Befektetés
10% 6%
Közép vezető
28% 28%
Nagyobba költözés Első lakás vásárlása
11% 14%
Nyugdíjas
VÁSÁRLÁS OKA vidék
16%
6% 5% 4% 3% 3% 3%
KOR
ÁTLAGÁR
m2
STÁTUSZ
ÁTLAGÁR
m2
ÉLETHELYZET
ÁTLAGÁR
m2
20-30
21 257 000
83
Beosztott
19 446 000
83
Befektetés
18 011 000
63
30-40
23 766 000
96
Felső vezető
40 304 000
108
Első lakás vásárlása
20 107 000
84
40-50
24 253 000
90
Közép vezető
29 957 000
101
Generációk különválása
18 646 000
62
50-60
20 246 000
91
Nyugdíjas
22 463 000
80
Generációk összeköltöznek
25 839 000
109
60-
22 239 000
69
Tanuló
18 425 000
58
Kisebbe költözés
19 103 000
66
Vállalkozó
25 783 000
100
Nagyobba költözés
32 648 000
122
Válás
13 679 000
62
2020. június 2019. június
Az itt felhasznált adatok az ügyfelek státuszára, korára és a vásárlás okára vonatkozóan a Duna House ügyfeleinek szóbeli, önkéntes nyilatkozata alapján kerülnek birtokunkba, így azok mintavételen alapulnak és becsült értéknek tekinthetőek. A táblázatok az aktuális havi adatokat tartalmazzák. A vásárlási célnál a befektetés kategória az összes üzleti és magán jellegű befektetést tartalmazza., amely az ügyfél nyilatkozata alapján annak minősül. Adott esetben például a később önállósodni akaró gyerekeknek vásárolt ingatlan jelen tranzakciós kérdőív alapján a befektetési kategóriát erősíti, annak ellenére hogy később a generációk különválását szolgálja. A számításnál továbbá figyelembe kell venni, hogy a Duna House hálózata Budapesten és a vidéki nagyobb városokban van jelen elsődlegesen, így az országos arányhoz képest a befektetési szándék felülreprezentált lehet.
2020. II negyedév és 2020. június hónap
DUNA HOUSE BAROMÉTER
Eladói ügyfélprofil Budapest Az idősebb korosztály kisebb arányban volt jelen a piacon, mint az előző év azonos időszakában, a budapesti eladók közel 70%-a 50 év alatti volt. Az eladók jellemzően vállalkozók és beosztottak voltak. A tavalyi év júniusához képest csökkent a nagyobb lakásba költözők aránya, ennek ellenére az eladóknak így is közel a felét képezték. A nagyobb lakásba költözők átlagosan 37,2 millió forinthoz jutottak ingatlanjuk eladásával. Eladók KORA Bp. 15%
60-
18%
30% 25% 32%
30-40
26% 6% 6%
20-30
Generációk különválása
10% 9%
Válás
3% 3%
Felső vezető
5%
12% 11% 17%
Kisebbe költözés
21%
Közép vezető
16% 19%
Befektetés értékesítése
16%
Nyugdíjas
46% 52%
Nagyobba költözés Örökölt ing. értékesítés
33% 29%
Beosztott
22%
40-50
Eladás OKA Bp 38% 38%
Vállalkozó
21%
50-60
Eladók STÁTUSZA Bp.
7% 2% 0%
7%
2% 5%
Generációk összeköltöznek
KOR
ÁTLAGÁR
m2
STÁTUSZ
ÁTLAGÁR
m2
ÉLETHELYZET
ÁTLAGÁR
m2
20-30
36 143 000
56
Beosztott
34 285 000
61
Befektetés értékesítése
29 104 000
41
30-40
33 848 000
56
Felső vezető
45 567 000
67
Generációk különválása
27 884 000
58
40-50
36 678 000
62
Közép vezető
36 112 000
58
Generációk összeköltöznek
29 250 000
44
50-60
41 935 000
71
Nyugdíjas
33 314 000
60
Kisebbe költözés
64 960 000
124
60-
32 675 000
65
Vállalkozó
39 530 000
59
Nagyobba költözés
37 214 000
57
Örökölt ing. értékesítés
29 122 000
53
Válás
32 159 000
71
Eladói ügyfélprofil vidék
A vidéki eladók korösszetétele vegyes képet mutat, kiemelkedő volt a 40-50 éves korosztály, akik az eladók 31%-át képezték. Az értékesítés oka jellemzően örökölt ingatlan értékesítése, nagyobb vagy kisebb lakásba költözés volt. A nagyobb lak A nagyobb lakásba költözők átlagosan 18 millió forinthoz jutottak ingatlanjuk eladásával. Eladók KORA vidék
31% 30%
40-50 20% 21%
30-40
20-30
27% 30%
Vállalkozó
21% 23%
50-60
37% 34%
Beosztott
22% 23%
60-
Eladók STÁTUSZA vidék
Felső vezető
Örökölt ing. értékesítés
30% 28%
Nagyobba költözés
30% 29%
Válás
7% 6% 2% 3%
26% 28%
Kisebbe költözés
26% 27%
Nyugdíjas
Közép vezető
5% 3%
Eladás OKA vidék
6% 4%
Befektetés értékesítése
4% 4%
Generációk különválása
2% 5%
Generációk összeköltöznek
2% 2%
KOR
ÁTLAGÁR
m2
STÁTUSZ
ÁTLAGÁR
m2
ÉLETHELYZET
ÁTLAGÁR
m2
20-30
17 942 000
86
Beosztott
18 691 000
85
Befektetés értékesítése
24 196 000
62
30-40
22 830 000
87
Felső vezető
44 636 000
122
Generációk különválása
28 422 000
139
40-50
23 697 000
85
Közép vezető
26 313 000
97
Generációk összeköltöznek
27 915 000
74
50-60
25 151 000
95
Nyugdíjas
17 821 000
88
Kisebbe költözés
27 735 000
119
60-
18 993 000
91
Vállalkozó
29 687 000
96
Nagyobba költözés
18 014 000
64
Örökölt ing. értékesítés
17 268 000
86
Válás
21 986 000
125
2020. június 2019. június
Az itt felhasznált adatok az ügyfelek státuszára, korára és a vásárlás okára vonatkozóan a Duna House ügyfeleinek szóbeli, önkéntes nyilatkozata alapján kerülnek birtokunkba, így azok mintavételen alapulnak és becsült értéknek tekinthetőek. A táblázatok az aktuális havi adatokat tartalmazzák.
18
Személyre szabott ingatlanpiaci tanulmányok a Duna House elemzési osztályától Döntéstámogató üzleti elemzések mindenkinek A Duna House elemzési divíziója több évnyi tapasztalattal vállalja egyénre szabott piaci elemzések, riportok elkészítését, projektspecifikus igények kiszolgálását. A Duna House elemzések legnagyobb előnye, hogy naprakész információkkal tudunk szolgálni megrendelőinknek, amelynek oka a nagy elemszámú, saját adatbázis a lakóingatlanok keresleti és kínálati oldalán egyaránt. A Duna House adatbázis az ország legnagyobb, azonnal frissülő, valós adás-vételi adatokat tartalmazó gyűjteménye, amely az árak mellett kereslettel, az alku mértékével, minőségi jellemzőkkel és ügyfélprofillal kapcsolatos információkat is tartalmaz. Emellett naprakész jelzáloghitel adatok is gazdagítják elemzési portfoliónkat, amellyel még teljesebb elemzés készíthető. Kiknek ajánljuk? Elemzéseink segítséget nyújtanak mindazoknak, akik hisznek az adatok és tények erejében és jövőbeli terveiket, üzleti döntéseiket ezekre alapozva szeretnék meghozni. Elemzéseinket ajánljuk: Kivitelezőknek és fejlesztőknek Beruházóknak és befektetőknek Városüzemeltetőknek Önkormányzatoknak
KÉRJEN AJÁNLATOT ÉS HASZNOSÍTSA A DUNA HOUSE ÜZLETI ADATAIT!
elemzes@dh.hu
19
1016 Budapest, GellĂŠrthegy u. 17.
Telefon: +36-1/555-2222 www.dh.hu
Fax: +36-1/555-2220