Skip to main content

2020. március - Duna House Barométer

Page 1

DUNA HOUSE BAROMÉTER A legfrissebb ingatlanpiaci információk a Duna House hálózatából

105. szám 2020. I. negyedév és 2020. március hónap

www.dh.hu


ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT A Duna House Barométerben közzétett statisztikai információk és becslések a Duna House szellemi tulajdonát képezik. A Duna House Barométer statisztikai információi és becslései kizárólag tájékoztatás célját szolgálják, azok teljességéért, pontosságáért a Duna House felelősséget nem vállal. A Duna House Barométerben közzétett statisztikai információkat és becsléseket saját céljaira, saját felelősségére bárki szabadon felhasználhatja az alábbi feltételekkel:

• A Duna House Barométerben közzétett statisztikai információk és becslések nem változtathatóak meg, azok csak változatlan formában közölhetőek.

• A Duna House Barométerben közzétett statisztikai információk és becslések csak a forrás egyértelmű megjelölésével közölhetőek: „Forrás: Duna House Barométer” szöveget kell közölni a szöveg elején, vagy végén. A szövegkörnyezetnek, ha van, egyértelműen utalnia kell a Duna House Barométerre, mint forrásra.

A fentiektől eltérő, jogosulatlan felhasználás büntető – és polgári jogi következményeket von maga után. A Duna House követelheti a jogsértés abbahagyását és teljes kárának megtérítését. A linkelésre vonatkozó szabályok megsértése esetén a Duna House jogosult a weboldalra mutató link azonnali eltávolítását, és a jogsértéssel felmerült kárának megtérítését követelni.

KÖVETKEZŐ MEGJELENÉSEK Megjelenés időpontja 2020.05.12 2020.06.12. 2020.07.13.

Tárgy

április hónap adatai május hónap adatai június hónap adatai

A Duna House Barométer minden hónap 12-én (ha hétvége, akkor rákövetkező munkanapon) válik elérhetővé honlapunkon: www.dh.hu/barometer Ha szeretné a Duna House Ingatlan Barométert rendszeresen megkapni vagy az előző kiadványokat letölteni, keresse fel weboldalunkat: www.dh.hu

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK JELEN KIADVÁNY TARTALMÁRÓL Figyelem! Jelen kiadvány nem alkalmas a Duna House Csoport üzleti eredményeinek becslésére, vagy erre vonatkoztatható következtetések levonására. Jelen kiadványban szereplő minden adat, információ, becslés, szakmai véleményezés a Duna House Franchise Hálózat és Duna House Csoport tagjai által végzett tevékenységek összességéből nyert adatok, valamint esetenként szubjektív tapasztalatok alapján kerül kialakításra, így annak a teljes magyarországi ingatlanpiacra vonatkoztatása további korrekciókat igényelhet. Az adatforrások – amennyiben azok jelen kiadvány adott részénél nincsenek másként megjelölve – a Duna House Holding Nyrt. által működtetett adatbázisból származnak, melynek tartalmát a hálózat tagjai saját megítélésük és ügyfeleik elmondása alapján töltik fel, ezért annak teljeskörű megfelelőségéért a működtető felelősséget nem vállal. A kiadványban szereplő adatok az országszerte, zömében nagyvárosokban, Duna House irodáiban, az értékesítők által rögzített ingatlantranzakciók paraméterei alapján készülnek.

Az újépítésű lakáspiac adatai tekintetében együttműködő partnerünk az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és az ECRS Magyarország Kft, a Budapesti Lakáspiaci Riport készítői. www.eltinga.hu

2


2020. I. NEGYEDÉV ÉS 2020. MÁRCIUS HÓNAP

DUNA HOUSE BAROMÉTER

TARTALOMJEGYZÉK:

2. Adatvédelem, várható megjelenések 4. Vezetői összefoglaló 5. Duna House Tranzakciószám Becslés 6. Tranzakciós paraméterek Budapest 7. Tranzakciós paraméterek vidék 8. Lakásárindexek - Országos 9. Lakásárindexek - Regionális 10.

Lakásár adatok

12.

Jelzáloghitel adatok

14.

Újépítésű adatok

16.

Kereslet Index és Érdeklődés a kerületek iránt

17. Minőségi preferencia és Értékesítési idő 18. Ügyfélprofil: Vevők 19. Ügyfélprofil: Eladók

3


VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Az erős évkezdés után már láthatóak a COVID-19 járvány hatásai a lakáspiacon is. A csökkenő tranzakciószámok mellett, decemberi szintre esett vissza az ingatlanpiaci kereslet, amely soha nem volt még ilyen alacsony márciusban. A szakemberek szerint azonban még mindig nem látszik teljes egészében a járvány okozta hatás az ingatlanpiacon, hiszen az első negyedév végén okozott ez a lakáspiacon drasztikus változásokat. Március végén és április első heteiben a heti tranzakciós számokban már jelentős 38-67% közötti visszaesést becsült a Duna House, amely csökkenés akár tovább is nőhet hiszen a már megkezdett, folyamatban lévő tranzakciók fokozatosan zárulnak, míg újak alig-alig indulnak. A fővárosban a márciusi adatok alapján a befektetők jelentősen visszafogták vásárlásaikat, arányuk márciusban Budapesten mindössze 27% volt, az elmúlt hónapok 40-45 százalékához képest, így vidéken most először volt magasabb a befektetői arány 29%-kal. A fővárosban a nagyobba költözés, míg vidéken az első lakásvásárlás volt a fő indikátor a saját részre vásárlók között a harmadik hónapban. Árak tekintetében is változó képet mutat a hazai ingatlanpiac. Az országos árindexek az előző negyedévi csökkenés után korrigáltak és még a változás előtt várt stagnáló piaci szakaszba léptek. A panellakások esetében a korrekció kisebb mértékű volt, sőt van ahol tovább csökkentek az árak, míg a tégla építésű lakások nagy többségénél folytatódott az emelkedés. A járvány okozta árváltozás a következő hónapokban lesz mérhető, amit jelentősen fog befolyásolni, hogy meddig húzódnak el az ingatlanvásárlást is nehezítő korlátozó intézkedések. Az egész negyedévben erősödő hitelpiacon egyelőre nem láthatóak a változás jelei. Budapesten a jelzáloghitelt igénylők harmada 20 millió forint feletti ügyletértéken adott be igénylést, amellyel párhuzamosan 11%-kal nőtt az átlagos hitelnagyság. Az MNB január, februári tényadata és a Duna House március havi becslése alapján 2020 első negyedévében 230 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel került a piacra, amely 35%-os emelkedés a tavalyi első negyedévhez képest. További információk: Benedikt Károly • PR és elemzési vezető • +36 30 811 0690 • benedikt.karoly@dh.hu

3 ÉRDEKES ADAT:

A keresletindex 53 százalékpontra zuhant

4

Budapesten 11%-kal nőtt az átlagos hitelnagyság

A belvárosban több mint egy hónappal nőtt az átlagos értékesítési idő az előző év azonos időszakához képest.


2020. I. NEGYEDÉV ÉS 2020. MÁRCIUS HÓNAP

DUNA HOUSE BAROMÉTER

TRANZAKCIÓS ADATOK Duna House Tranzakciószám Becslés (DH-TB) A Duna House közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2020 márciusában, országosan 11 100 ingatlan adásvétel bonyolódott, valamint 79,5 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.

*Duna House becslés

A március második felében hazánkban is megjelenő COVID-19 vírus okozta társadalmi és gazdasági változás az ingatlanpiaci tranzakciókra is hatott a Duna House március hónapra becsült adatai alapján. Az előző év márciusához képest ez 23%-os, az idei februári adásvételekhez képest 15%-os visszaesést jelent. Heti bontásban vizsgálva a tranzakciók számát látványosabban érezhető a vírus okozta hatás az ingatlanpiacra, március utolsó teljes hetében már 67%-os csökkenés volt tapasztalható az adásvételek számában A jelzáloghitel piaci forgalmi adatok időbeli késéssel követik le az ingatlanpiaci változásokat, ráadásul a jelenlegi helyzetben nagyon sokan felgyorsították, vagy akár előre hozták hitelügyintézésüket így a most márciusi becsült adat a tavalyihoz képest továbbra is növekvő szakaszban van a Duna House Hitelcentrumának előrejelzése szerint. A független hitelközvetítő adatai alapján a teljes piacon 79,5 milliárd forint jelzáloghitel realizálódhatott az év harmadik hónapjában. A Magyar Nemzeti Bank tavalyi márciusi tényadatával (76,89 milliárd forint) összehasonlítva ez 3 százalékos növekedést mutat éves alapon. Az alábbi táblázat a Duna House által, az aktuális hónapban becsült havi tranzakciómennyiségeket mutatja. JANUÁR

FEBRUÁR

MÁRCIUS

ÁPRILIS

MÁJUS

JÚNIUS

JÚLIUS

OKTÓBER

NOVEMBER

2018

10 918

12 869

13 426

13 180

13 967

13 098

14 246

AUGUSZTUS SZEPTEMBER

13 869

12 787

12 689

12 033

DECEMBER

9 721

2019

10 741

13 532

14 373

14 166

13 512

11 069

12 764

11 945

13 364

13 182

10 945

10 127

2020

9 917

13 117

11 100

Duna House Tranzakciószám becslés- heti bontásban 2019 vs 2020 5 000 4 500 4 000 3 500 3 000 2 500 2 000 1 500 1 000 500 -

w1

w2

w3

w4

w5

w6

w7

w8

w9

w10

w11

w12

w13

w14

w15

2020 2020

383

1 950

2 783

2 183

2 883

2 750

2 950

3 150

4 033

2 700

3 000

2 600

1 600

1 650

1 083

2019 2019

809

1 704

2 289

2 599

3 890

3 081

3 098

3 253

4 286

2 978

3 116

3 098

4 303

2 651

3 305

A DH-TB módszertana: Az ingatlanpiac alakulásának mindenkori legfontosabb mutatószáma az évenkénti adás-vételi tranzakciószám. A DHTB a Duna House (DH) által kiadott becslés, amely évközi, megközelítő adatot mutat. A becslés a DH által kiközvetített ingatlanok havi tranzakciószámát és a DH becsült piaci részesedését veszi alapul. A DH aktuális havi piaci részesedésének becsléséhez az alábbi mutatók szolgálnak: 1. KSH által publikált adatok a magánszemélyek közötti tranzakciókra vonatkozóan. Miután a KSH több havi késéssel publikál, így visszamenőleg van lehetőség a piaci részesedés korrekciójára, amely az aktuális becslést is pontosítja. Figyelem! 2016-tól az újépítésű piac fellendülésével az előszerződött lakásvételek csak több hónapos, akár 1-2 éves késéssel, a vagyonszerzési illeték kiszabását követően jelennek meg a KSH statisztikáiban, így a tranzakciószámok értelmezésében anomáliák lehetnek. 2. Kiadott Energetikai tanúsítványok mennyisége. 3. A Duna House cégcsoportból származó egyéb management információkon alapuló szubjektív értékelés. Figyelem! A DH-TB adatai nem alkalmasak a Duna House hálózata által közvetített tranzakciók mennyiségének becslésére, továbbá nem alkalmas a Duna House Csoport üzleti eredményeinek becslésére, vagy erre vonatkoztatható következtetések levonására.

5


TRANZAKCIÓ PARAMÉTEREK BUDAPEST 2020 első negyedévében a 40-60 négyzetméter közötti otthonok voltak a legnépszerűbbek Budán és Pesten egyaránt. A négyzetméterárak a tavalyi év azonos időszakához képest kis mértékben emelkedtek, Budán már az adásvételek 39 százaléka 800 ezer forint feletti négyzetméteráron ment végbe, az előző negyedévben ez a szám 31 százalékra tehető. Budán tavaly márciusban a 70 millió forint feletti otthonok számítottak a legnépszerűbbnek 22 százalékponttal, idén a 40-50 millió forint közötti kategória volt a domináns.

PEST

Lakásméret (m2)

Lakásméret (m2)

3% 1%

1% 2%

11% 14%

7% 9%

14% 9%

12% 12%

5% 6%

3%

6%

6% 7%

5%

7%

9%

12% 10%

18% 15%

16% 15%

18% 11%

11%

15%

16% 6%

8%

11%

14% 12%

22%

22%

Lakásár (millió Ft)

21% 18% 12% 9% 4%

2% 3%

13% 15%

24% 18% 7% 8%

5% 4%

7%

10%

13% 11%

14% 16%

17%

18%

23%

24% 16% 17%

19% 17% 4% 2%

5% 1%

3% 2%

2% 2%

Lakásár (millió Ft)

6

4% 4%

6% 8%

5% 6%

4% 3%

2%

4% 4%

8%

m2 ár (ezer Ft)

m2 ár (ezer Ft)

2019. I. negyedév 2020. I. negyedév

3% 1%

20% 21%

16% 10%

13%

19%

21% 17%

26% 25%

29%

38% 38%

40%

BUDA

A Duna House Franchise hálózat által értékesített ingatlanok alapján.


2020. I. NEGYEDÉV ÉS 2020. MÁRCIUS HÓNAP

DUNA HOUSE BAROMÉTER

TRANZAKCIÓ PARAMÉTEREK VIDÉK Pest megyében mutatja a legvegyesebb képet a keresett ingatlanok mérete, az egészen kisméretű lakásoktól a nagy alapterületű otthonokig minden kategória jelen volt a piacon. Pest megyében 9 százalékponttal nőtt a 400 ezer forintos négyzetméterár felett értékesített ingatlanok aránya, de a vidéki településeken is 3 százalékpontos emelkedést mért a Duna House. Vidéken a legtöbb ingatlan 10-20 millió forint közötti vételáron cserélt tulajdonost, míg Pest megyében 30 százalék volt a 40 millió forint felett értékesített otthonok aránya.

PEST MEGYE

Lakásméret (m2)

Lakásméret (m2)

7%

7% 5%

9%

11%

15% 15%

16%

16% 18%

8% 6%

6%

4% 4%

5% 5%

9%

10% 10%

9% 8%

11%

16%

12%

19% 21%

18%

18% 20%

32% 32%

ORSZÁGOS (KÖZÉP-M.ORSZÁG NÉLKÜL)

m2 ár (ezer Ft)

3%

3% 5%

2% 4%

4% 6%

Lakásár (millió Ft)

2019. I. negyedév 2020. I. negyedév

18% 9% 5%

10% 11%

10%

14%

12% 15%

12% 11%

8%

9% 7%

6% 7%

3% 4%

5% 6%

8% 9%

15%

12% 13%

13%

17%

18%

21%

25% 23%

30%

Lakásár (millió Ft)

9%

13% 10%

10% 7%

12%

12% 11% 1% 3%

1% 2%

2% 2%

3% 3%

5% 5%

9% 9%

12% 13%

13% 14%

17%

31%

48%

42%

55%

m2 ár (ezer Ft)

A Duna House Franchise hálózat által értékesített ingatlanok alapján.

7


ÁRAK – LAKÁSÁRINDEXEK Duna House Országos Lakásárindexek Az országos lakásárindex a tavalyi év utolsó negyedéves csökkenése után, némileg visszazárt és 4 pontot emelkedve nominál értéken 190-et mutat , ez reálértékén változatlan 132 pontosértéket jelent.

Országos Lakásárindex

195

193 190 186 186 177

175

164 155

155

147 130132

135 115 95 75 55

120 100 98 101 100

96 96

95 97 96 93 90 Nominál Reál

92

85

91 88 89 86 88 85 85 85 85 83 82 83 84 84 81 81 81 80 81 81 82 83 80 81

95

76 77 75 74 73 75 73 70 69 68 68 67 68 65 64 64 64 64 64 65 66

101

104104

83 80 83

110 113

87 89

94

117

137

121

91 93

131 133

100101

104

110

115

138

132132

121

Lakás Indexeinkről: Lakásár Indexeinkre egy olyan módszert alkalmazunk, amely igyekszik minden típusbeli különbséget maradéktalanul kiküszöbölni. A hasonló árindexek alapvetően normál átlagolást használnak, amely nem veszi figyelembe a tranzakciók változó elemeit. A Duna House Lakás Indexek kialakításához az un. „hedonikus módszert” vettük alapul, melynél figyelembe vesszük az ingatlan szerkezetét, állapotát (1-5 skálán), méretét, építési évét, emeleti és elhelyezkedési paramétereit. Az így kialakított fogyasztói kosarak súlyozása változatlan marad az időskálán. Az országos indexek súlyozásához a KSH által közzétett tranzakciószámok regionális arányát használjuk.

Az országos panel árindex a fő indexhez hasonlóan szintén korrigált egy kicsit az előző negyedévhez képest, míg a tégla index továbbra is emelkedő szakaszában van. Az idei első negyedévben így a panel 208, a tégla 174 ponton zárt.

ORSZÁGOS TÉGLA ÁRINDEX

ORSZÁGOS PANEL ÁRINDEX 240 218 212 208 206 202

220 200

100 80 60

8

150 140143

156 152 149 146145 137

129 128 126125 121 118 115 114 109 109 109 108 105 100 98 99 9997100 969495 92 91 94 91 92 88 858586 87 86 86 85 83 828383 81 79808279 79 81 78 93 91 77787576 7677787977 78 74 7272 71 8787 6967 68 81 656664 64 61 61 6262 61 6362

2008 I. 2008 II. 2008 III. 2008 IV. 2009 I. 2009 II. 2009 III. 2009 IV. 2010 I. 2010 II. 2010 III. 2010 IV. 2011 I. 2011 II. 2011 III. 2011 IV. 2012 I. 2012 II. 2012 III. 2012. IV 2013 I. 2013 II. 2013 III. 2013 IV. 2014 I. 2014. II. 2014. III. 2014. IV. 2015.I. 2015.II. 2015. III. 2015. IV. 2016. I. 2016.II. 2016. III. 2016. IV. 2017. I. 2017. II. 2017. III. 2017. IV. 2018. I. 2018. II. 2018. III. 2018. IV. 2019. I. 2019. II. 2019. III. 2019. IV. 2020. I.

120

160

155 143 140 136

140 116

120 100 80

104105103 100101 99 10010199 98

96

107 105 100 97 99 91 92 86

94 88

88 88

86 87 84

87 86 87 85 85

74

71 70 71

69 7068 68

114

85 85 91

65 64 67 65 67 67

68

73 72

77 79

80

83 85

122121121 116 114

90 91 83 81 84 82 85

83 84 77 77 77 75

60

83

126 123 121 111

86

88

93 94

102 96

104 106

2008 I. 2008 II. 2008 III. 2008 IV. 2009 I. 2009 II. 2009 III. 2009 IV. 2010 I. 2010 II. 2010 III. 2010 IV. 2011 I. 2011 II. 2011 III. 2011 IV. 2012 I. 2012 II. 2012 III. 2012. IV 2013 I. 2013 II. 2013 III. 2013 IV. 2014 I. 2014. II. 2014. III. 2014. IV. 2015.I. 2015.II. 2015. III. 2015. IV. 2016. I. 2016.II. 2016. III. 2016. IV. 2017. I. 2017. II. 2017. III. 2017. IV. 2018. I. 2018. II. 2018. III. 2018. IV. 2019. I. 2019. II. 2019. III. 2019. IV. 2020. I.

172 161

140

174 171170 161

185

180 160

180


2020. I. NEGYEDÉV ÉS 2020. MÁRCIUS HÓNAP

DUNA HOUSE BAROMÉTER

Duna House Regionális Lakásárindexek Vidéken a kelet-magyarországi árindexeknél további csökkenés figyelhető meg, míg nyugaton visszazárás és emelkedés volt tapasztalható. Keleten az első negyedévben a panelindex értéke 207 pontra, a tégla árindex 173 pontonra esett vissza. A nyugat-magyarországi panel árindex 188 ponton, míg a tégla 179 ponton zárt.

KELET-MAGYARORSZÁGI PANEL ÁRINDEX

KELET-MAGYARORSZÁGI TÉGLA ÁRINDEX 195

255 235 218

232 224 212 207

215 192

96

93 92

96

2020. I.

2019. IV.

2019. I.

2019. II.

2019. III.

2018. IV.

84

2018. I.

2016. I.

75 75

2015. IV.

2015. II.

2015.I.

2014. IV.

2014 I.

2014. II.

64

2014. III.

65 65 64 65 64

2015. III.

73

71 63 62

2013 IV.

68 66 69 65 65

2013 I.

2011 I.

2011 II.

2011 III.

2010 IV.

2010 I.

2010 II.

2010 III.

2009 IV.

2009 I.

2009 II.

2009 III.

2008 IV.

2008 I.

2008 II.

66

87

83

80

2018. II.

81

2017. IV.

88

120

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI TÉGLA ÁRINDEX 188

187

195

179

179

2008 III.

2020. I.

2019. IV.

2019. I.

2019. II.

2019. III.

2018. IV.

2018. I.

2018. II.

2018. III.

2017. IV.

2017. I.

2017. II.

55

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI PANEL ÁRINDEX 195

84 82 86 82 82 81 83 80 81 82 79 78

78

2017. I.

83

130

106106106

2017. II.

86

133 127 121

2017. III.

82 83 80

85 83 84

75

126

110

95 95

2016. IV.

78

92

2016.II.

96

98

2013 II.

93

2017. III.

2016. IV.

2016. I.

98

73 73 71 70 72 69

2016.II.

82

88 90

2016. III.

90

92 91 92

104

2006. III.

104 95 100 99 99 98

101

2013 III.

129

121 120 112

108 103 102102 100102

2012 IV.

115

2012 I.

123

145

2012 II.

129

103

2015. IV.

2015. I.

2015. II.

85

2015. III.

2014. IV.

2014 I.

2014. II.

2014. III.

120

151

108106

76 78

72

113

99

95

90

66 64 66 62 63 62 64 64

2013 IV.

67 68 67

2013 I.

2010 I.

2010 II.

2010 III.

2009 IV.

2009 I.

2009 II.

2009 III.

2008 IV.

2008 I.

2008 II.

2008 III.

73 72 72 70 70

81 81 83 81 84 77 79 79

2013 II.

81 79 77 79

55

83 83 84 83 84 82 85 83

2013 III.

88 87 86 90

2012 IV.

92

85

2012 I.

92

2012 II.

97

2012 III.

91 88

2011 IV.

97 99 95

75

107

2011 I.

99

2011 II.

100

103

2011 III.

100 99

112 114

122

165

142

2012 III.

161 161

127

2011 IV.

125

2010 IV.

179

175 156

158 159

147

155

138 135

131

66 65

63

68

84

71 71 72

95

90 90 79 78 77 77

84

100 101 102

98

82

67

2019. IV.

62 64 60

84

2019. I.

2013 I.

2012 III.

2012. IV.

2012 I.

2012 II.

2011 IV.

2011 I.

2011 II.

2011 III.

2010 III.

2010 IV.

2010 I.

2010 II.

2009 IV.

2009 I.

2009 II.

2009 III.

2008 IV.

2008 I.

2008 II.

66

79

2019. II.

72 74 70 72 69 70 68 68

83 82 76

2018. III.

76 77

80

2018. IV.

81 82 80 81

2008 III.

2020. I.

2019. IV.

2019. III.

2019. I.

2019. II.

2018. IV.

2018. III.

2018. I.

2018. II.

2017. IV.

2017. III.

2017. I.

2017. II.

2016. IV.

2016. III.

90 90 90 83

2018. I.

86 87 85 86

2017. IV.

88

2017. I.

84

2017. II.

88

2017. III.

85

2016. III.

87 89

55 2016. I.

125 113 113

98 99

2016. IV.

92

78

75

83 84

88 90 90

2016. I.

86

82

95

2016.II.

93

2015. IV.

78

98

2015. I.

95 100 99

106 103

100 98

2015. II.

75

71

135 138

109 106

103

2015. III.

107

110

2014. III.

107

2014. IV.

100102

109 103

132

118 119 111

115

2014 I.

100

127

118

94 92

2015. IV.

65 67 2015. III.

2015. I.

62

116

2014. II.

94

89

78

2015. II.

2014 IV.

2014 III.

2014 I.

2014 II.

59 58 59 57 58 57 2013 IV.

61

74 73 74 72 73 72

2013 IiI.

57 57

2013 I.

61

71 72

2013 II.

2011 III.

2011 I.

2011 II.

2010 IV.

2010 II.

2010 III.

2010 I.

2009 III.

2009 IV.

2009 I.

2009 II.

2008 III.

2008 IV.

2008 I.

2008 II.

64 63 64

83 84 77

2012 IV.

69 68

55

2012 III.

72 71 72

2012 I.

76 74 75 75

79 76 78 76

2012 II.

87 87 85

75

82 81 83 84 83 81 83 81 80

2011 IV.

88

90 90 90 92

128

109 107

2013 IV.

96

95 100 90

99

2016. II.

100

104

2013 II.

110

115

127

2013 III.

133

122 121

2018. II.

132

135

142

2019. III.

155

175

160

2020. I.

95

135

140 139

135 115

141 142143

164

155

173

155

173

173

175

183

164

2018. III.

195

187 177

175

Duna House Budapesti Lakásárindexek A budapesti panel árindex 5 százalékpontot emelkedett az előző negyedévhez képest, jelenleg 234 ponton áll. A budapesti tégla árindex 170 ponton zárt 2020 első negyedévében.

BUDAPESTI TÉGLA ÁRINDEX

BUDAPESTI PANEL ÁRINDEX 255

195

203

147 135

94

98 98 96

2017. II.

153

157 155 157

160

137

109

104

101 102103

2017. III.

91 93

2016. IV.

87

2016. III.

82

99

2016. II.

76 76 74 74 73 71 74 73 73 74 71 70 71

132

102 101

79

124 125 123

128

2015. IV.

77

80 78

113

116

111 112 113

119

9

2019. IV

2019. III.

2019. I.

2019. II.

2018. IV.

2018. II.

2018. III.

2017. I.

2016. I.

2015. III.

2015. I.

2015. II.

2014 IV.

2014 III.

2014 I.

2014 II.

55

2013 IV.

70

87 86 88 85 83 85

2013 IiI.

66 64 64 65 63 65 63 62 64 61 63

89

2013 I.

67

95 95 94 93

75

2010 III.

73 74 72 73 72

101 101

2013 II.

94 84

99

119

115 117

93 93 93 91 93 92 90 90 89 90 89 91 90

2012 IV.

88

2010 IV.

83 81 79 81 79 79 81 80 77

2010 I.

77 78

2010 II.

85 82 84 84 80

98 99 98 96 95 95 94 97 95 95 96 92 92

2009 IV.

78

82

100 95 100

2009 I.

75

86

139 139

2009 II.

82

133

2009 III.

83 81

127

2008 IV.

93 94 90 88 88 89 90 87

120 123

2008 I.

94

114 116 110 112

96

2008 II.

100

105 97

111

115

2008 III.

100

126

163 163

2012 III.

119 115

156

2012 I.

169 170 169 151

2012 II.

155

2011 IV.

148

2011 III.

142 144

135

2011 I.

138 128 127

135

136

164

2011 II.

155

159

2018. I.

183 185 175

175

55

155

2017. IV.

195

75

170

175

211

215

95

237237 234 229

2020. I.

230

235


ÁRAK - LAKÁSÁR ADATOK Vidéken, a keleti és nyugati részeken is nőtt az átlagos négyzetméterár az idei első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest. Nyugaton a panelek négyzetméterára 10 százalékot emelkedett, jelenleg 299 ezer forintos átlag négyzetméterárral lehet kalkulálni. Tégla otthonok esetében keleten 15, nyugaton 19 százalékot emelkedett az átlagos négyzetméterár.

PANEL ORSZÁGOS KELET

NYUGAT

Lakásár (FT)

m2 ár (FT)

Irányár változás

Alku

Lakásár (FT)

m2 ár (FT)

Irányár változás

Alku

2019. Q1.

16 226 000

309 000

3%

3%

14 130 000

272 000

1%

3%

2020. Q1.

17 067 000

313 000

4%

5%

16 485 000

299 000

3%

4%

HASZNÁLT TÉGLA ORSZÁGOS KELET

NYUGAT

Lakásár (FT)

m2 ár (FT)

Irányár változás

Alku

Lakásár (FT)

m2 ár (FT)

Irányár változás

Alku

2019. Q1.

19 143 000

320 000

2%

5%

16 982 000

281 000

1%

4%

2020. Q1.

21 110 000

369 000

3%

5%

19 092 000

333 000

3%

5%

Budapest tégla otthonok esetében 4-16 százalékos áremelkedést mért a Duna House tavalyi év első negyedévéhez képest, legkisebb mértékben Budán, legnagyobb ütemben pedig a belvárosi kerületekben nőttek az árak. A tégla otthonok vásárlásakor 645-852 ezer forintos átlagos négyzetméterárral érdemes számolni, míg panel otthonok esetében 497-588 ezer forintot kérnek egy-egy négyzetméternyi lakásért.

PANEL BUDAPEST BUDA

PEST

Lakásár (FT)

m2 ár (FT)

Irányár változás

Alku

Lakásár (FT)

m2 ár (FT)

Irányár változás

Alku

2019. Q1.

30 177 000

565 000

1%

2%

26 305 000

503 000

2%

4%

2020. Q1.

32 022 000

588 000

3%

4%

26 164 000

497 000

5%

4%

HASZNÁLT TÉGLA BUDAPEST BUDA

PEST

BELVÁROS

Lakásár (FT)

m ár (FT)

Irányár változás

Alku

Lakásár (FT)

m ár (FT)

Irányár változás

Alku

Lakásár (FT)

m2 ár (FT)

Irányár változás

Alku

2019. Q1.

53 156 000

742 000

2%

4%

31 159 000

580 000

1%

4%

43 376 000

734 000

4%

4%

2020. Q1.

51 321 000

795 000

6%

6%

32 567 000

645 000

6%

5%

48 523 000

852 000

5%

5%

2

2

A Duna House hálózat által az adott időszakban az adott területen értékesített ingatlanok vételára alapján.

Módszertan: Az irányár változás nem más, mint az a különbség, amely a Duna House megbízásaiban az eladó által megjelölt első irányár és a vevő megjelenésekor éppen rögzített utolsó irányár közt mutatkozott. Az alku azt a további árcsökkentést mutatja, amelyről a vevő és az eladó állapodott meg a tárgyalások során. A két szám együtt tehát jól mutatja azt a különbséget az árban, amelyet eredetileg az eladó elgondolt és ami végül köttetett.

10


2020. I. NEGYEDÉV ÉS 2020. MÁRCIUS HÓNAP

DUNA HOUSE BAROMÉTER

SZEMÉLYRE SZABOTT INGATLANPIACI TANULMÁNYOK A DUNA HOUSE ELEMZÉSI OSZTÁLYÁTÓL DÖNTÉSTÁMOGATÓ ÜZLETI ELEMZÉSEK MINDENKINEK A Duna House elemzési divíziója több évnyi tapasztalattal vállalja egyénre szabott piaci elemzések, riportok elkészítését, projektspecifikus igények kiszolgálását. A Duna House elemzések legnagyobb előnye, hogy naprakész információkkal tudunk szolgálni megrendelőinknek, amelynek oka a nagy elemszámú, saját adatbázis a lakóingatlanok keresleti és kínálati oldalán egyaránt. A Duna House adatbázis az ország legnagyobb, azonnal frissülő, valós adás-vételi adatokat tartalmazó gyűjteménye, amely az árak mellett kereslettel, az alku mértékével, minőségi jellemzőkkel és ügyfélprofillal kapcsolatos információkat is tartalmaz. Emellett naprakész jelzáloghitel adatok is gazdagítják elemzési portfoliónkat, amellyel még teljesebb elemzés készíthető. KIKNEK AJÁNLJUK? Elemzéseink segítséget nyújtanak mindazoknak, akik hisznek az adatok és tények erejében és jövőbeli terveiket, üzleti döntéseiket ezekre alapozva szeretnék meghozni. Elemzéseinket ajánljuk: Kivitelezőknek és fejlesztőknek Beruházóknak és befektetőknek Városüzemeltetőknek Önkormányzatoknak

KÉRJEN AJÁNLATOT ÉS HASZNOSÍTSA A DUNA HOUSE ÜZLETI ADATAIT!

elemzes@dh.hu

11


JELZÁLOGHITEL ADATOK - 2020. I. NEGYEDÉV JELZÁLOGHITELEK ÜGYLETÉRTÉK SZERINTI MEGOSZLÁSA

Jelzáloghitelek ügyletérték szerinti megoszlása 6%

9% 33%

16%

21%

34%

29%

31%

15%

13%

4% BUDAPEST* 1-5 millió Ft

32%

28%

13%

NYUGAT-MO. 5-10 millió Ft

A 20 millió forint feletti ügyletérték a fővárosban volt jelen legnagyobb arányban (33%). Ezzel szemben vidéken ekkora összegű hitelt keleten csak az ügyfelek 9, nyugaton az emberek 6 százaléka igényelt. A keleti és nyugati országrészben a legtöbben 10-15 millió forint között igényeltek, Budapesten viszont a 20 millió forint feletti ügyletek voltak a dominánsok.

17%

KELET-MO.

10-15 millió Ft

15-20 millió Ft

Az átlagos hitelnagyság Budapesten nőtt az előző negyedévhez képest. A fővárosban 2020. első negyedévében 18,5 millió forint, míg vidéken 10,1-11,1 millió forint között volt az átlag.

20+ millió Ft

ÁTLAGOS HITELNAGYSÁG 2019. Q2

2019. Q3

2019. Q4

2020. Q1

BUDAPEST*

16 589 000

16 242 451

16 749 984

18 541 109

NYUGAT-MO.

11 231 000

11 230 744

11 141 891

11 062 361

KELET-MO.

10 912 000

10 126 092

10 295 461

10 170 464

JELZÁLOGHITELEK FUTAMIDŐ SZERINTI MEGOSZLÁSA

Jelzáloghitelek futamidő szerinti megoszlása

A jelzáloghitelt igénylők legnagyobb arányban 20 éves futamidővel kalkulálnak ügyletükhöz, csak úgy, mint a korábbi negyedévekben. Budapesten ennek aránya 37, nyugaton 55, míg a keleti országrészben 47 százalék volt.

60% 50% 40% 30% 20% 10% 0%

10 év

15 év

20 év

Budapest*

25 év

Nyugat-Mo.

30 év

egyéb

Kelet-Mo.

BUDAPEST*

NYUGAT-MO.

KELET-MO

2019. Q2

2019. Q3

2019. Q4

2020. Q1

2019. Q2

2019. Q3

2019. Q4

2020. Q1

2019. Q2

2019. Q3

2019. Q4

10 ÉV

13%

11%

11%

10%

15%

15%

14%

14%

21%

15%

16%

2020. Q1 14%

15 ÉV

13%

11%

9%

13%

14%

11%

11%

12%

18%

13%

13%

10%

20 év

38%

40%

39%

37%

50%

52%

52%

55%

42%

49%

50%

47%

25 év

17%

20%

23%

20%

7%

15%

13%

10%

9%

13%

13%

21%

30 év

10%

9%

10%

10%

3%

1%

5%

2%

5%

4%

3%

3%

egyéb

9%

9%

8%

10%

11%

7%

4%

7%

5%

7%

6%

5%

A jelzáloghitel adatok módszertana: Az adatoknál a Duna House Hitelcentruma által közvetített, adott negyedév időszakában beadott ügyleteket vizsgáltuk a felvett hitelösszeg, kamatperiódus és futamidő alapján, területi megoszlásban. A Családi Otthonteremtési Kedvezmény vizsgálatánál csak a hiteligénylés mellett benyújtott CSOK igények arányát vizsgáltuk, ez nem mutatja a teljes lakásvásárlás piacán felhasznált kedvezmények arányát. A feldolgozott adatokat nem lehet reprezentatívnak tekinteni a teljes hazai jelzáloghitel-piacra. *Budapest és a budapesti agglomeráció együttesen értendő.

12


2020. I. NEGYEDÉV ÉS 2020. MÁRCIUS HÓNAP

A hitelfedezeti mutató (loan to value, LTV) növekedését figyelhetjük meg 2020. első negyedévében Budapesten és a keleti országrészben, nyugaton továbbra is stagnál. Az LTV keleti országrészen 45 százalék, az ország többi részén 46 százalék volt.

ÁTLAGOS LTV 2019. Q2.

2019. Q3

2019. Q4

2020. Q1

BUDAPEST*

51%

41%

40%

46%

NYUGAT-MO.

55%

46%

46%

46%

KELET-MO.

54%

43%

40%

45%

ÖSSZESEN

48%

43%

41%

46%

JELZÁLOGHITELEK KAMATPERIÓDUS SZERINTI kamatperiódus MEGOSZLÁSAszerinti Jelzáloghitelek

megoszlása

Szinte teljesen eltűnt a piacról az 5 évnél rövidebb kamatperiódusú jelzáloghitel, amelynek aránya csupán 0,2 százalék volt Budapesten a első negyedévben. A legalább 10 évig fix kamatozású hitelek aránya továbbra is a legmagasabb, keleten 85, Budapesten 81, míg nyugaton 78 százalék. 2020 első negyedévében a legalább 10 évig fix kamatozású hitelek voltak a legnépszerűbbek, arányuk 80% főlé tehető országos szinten.

100,0% 90,0% 80,0%

86%

84%

70,0%

DUNA HOUSE BAROMÉTER

81%

60,0% 50,0% 40,0% 30,0% 20,0% 10,0% 0,0%

0,2%

16%

1%

BUDAPEST*

Kevesebb, mint 5 év

13%

19%

0%

NYUGAT-MO.

KELET-MO.

Legalább 5 év, de kevesebb, mint 10 év

Legalább 10 év

BUDAPEST*

NYUGAT-MO.

KELET-MO.

2019. Q2

2019. Q3

2019. Q4

2020. Q1

2019. Q2

2019. Q3

2019. Q4

2020. Q1

2019. Q2

2019. Q3

2019. Q4

2020. Q1

KEVESEBB, MINT 5 ÉV

1%

1%

0,3%

0,2%

1%

1%

0%

1%

1%

1%

0%

0%

LEGALÁBB 5 ÉV, DE KEVESEBB, MINT 10 ÉV

15%

17%

19%

16%

10%

22%

22%

13%

13%

15%

15%

19%

LEGALÁBB 10 ÉV

84%

82%

81%

84%

89%

77%

78%

86%

86%

84%

85%

81%

Nyugat-Magyarországon a hitelügyletek több mind negyede mellé adtak be CSOK igényt, míg Budapesten ez az arány 18,1 százalék, keleten 23,2 százalék volt. Az országos arány (21,8%) az előző negyedévhez képest alacsonyabb volt.

BEADOTT CSOK IGÉNYEK AZ ÖSSZES NEGYEDÉVES HITELÜGYLET SZÁZALÉKÁBAN BUDAPEST*

18,1%

NYUGAT-MO.

27,4%

KELET-MO.

23,2%

ÖSSZESEN

21,8%

13


ÚJÉPÍTÉSŰ ADATOK

IV.

III.

XV.

II.

Újépítésű lakások száma, az értékesítés alatt álló projektekben

XIII. XIV.

XII.

I.

XVI.

VI. V VII.

növekvő darabszám

VIII.

X.

XVII.

IX.

XI.

XIX. XX.

XVIII.

XXI. XXII. XXIII.

DARABSZÁM

KERÜLETEK

7000 felett

XIII.

2000-6999

VIII., IX., XI.

900-1999

III., IV., X., XIV.

200-899

II., V., VI., VII., XII., XIX., XX., XXII.

100-199

I., XV., XVII., XVIII.

100 alatt

XVI., XXI., XXIII.

2020 első negyedévében is számos újépítésű otthont találhatunk a VIII., IX., XI. kerületekben, számuk 2000-7000 darab közé tehető. A XIII. kerület továbbra is vezető szerepet tölt be az újépítésű otthonok tekintetében, számuk meghaladja a 7000 darabot. A külvárosi kerületekben továbbra sem népszerű az építkezés, bár az előző negyedévhez képest a XVIII. kerületnek sikerült a 100 darab alatti kategóriából a 100-200 darab közötti kategóriába lépni. Az újépítésű lakások megoszlása az értékesítettség fázisa alapján azonos képet mutat, mint az előző negyedévben mért adatok. A Budapesten kínált lakások több, mint kétharmadát szinte azonnal értékesítették 2020 első negyedévében. 3%-a foglalt, illetve 2%-a tervként jelenik meg és 29%-a elérhető még az újépítésű otthonoknak. ÚJÉPÍTÉSŰ LAKÁSOK MEGOSZLÁSA AZ ÉRTÉKESÍTETTSÉG FÁZISA ALAPJÁN 2020 ELSŐ NEGYEDÉVÉBEN 2% 3%

29%

66%

eladott

szabad

foglalt

terv

A darabszám az ELTINGA Budapesti Lakáspiaci Riport adatbázisában szereplő projektek lakásszámán alapul. Szabad: a lakást meg lehetett vásárolni az adatgyűjtés idején Foglalt: foglalózott, vagy tárgyalás alatt lévő lakások Eladva: azok a lakások, amelyek eladottként vannak feltüntetve, vagy nem szerepelnek többé a szabad lakások Terv: : azok a lakások, amelyeknél az értékesítés még nem kezdődött el, vagy éppen szünetel

14


2020. I. NEGYEDÉV ÉS 2020. MÁRCIUS HÓNAP

DUNA HOUSE BAROMÉTER

NYUGAT-MO. IV.

III.

XV.

II.

XIII. XIV.

XII.

I.

V

Újépítésű lakások átlagos négyzetméterára

XVI.

VI. VII. VIII.

X.

XVII.

IX.

XI.

ÁTLAG NÉGYZETMÉTERÁR

XIX. XX.

XVIII.

XXI. XXII. XXIII.

növekvő négyzetméterár KERÜLETEK

1millió felett

I., II., V., VI., VII., XII.

700 ezer-1 millió között

III., IV., VIII., IX., XI., XIII., XIV., XV., XVI., XXII.

600-700 ezer között

X., XIX., XX.

500-600 ezer között

XVIII.

500 ezer alatt

XXIII.

100 alatt

XVII., XVIII., XXI., XXIII.

A belvárosi kerületeken kívül az I., II. és XII. kerület haladta meg az újlakások négyzetméterára az 1 millió forintot. 500 ezer forint alatti kategóriában csak a XXIII. kerület került. Budapesten az újépítésű otthonok átlagos négyzetméterára 852 ezer forint volt.

Az átlagos négyzetméterárak az ELTINGA Budapesti Lakáspiaci Riport adatbázisában szereplő projekteken alapul. Az árak az adatbázisban szereplő, 3. negyedévben értékesített ingatlanokon alapulnak. Az alapterülethez hozzátartozik az erkély és terasz alapterületének fele 20 négyzetméterig, a 20 négyzetméter feletti részeknek pedig a harmada.

15


VEVŐK - KERESLETINDEX A vírushelyzet okozta változások, történelmi mélypontra taszították a keresletet. 2020 márciusában a Duna House keresletindexe 53 százalékponton állt, ilyen alacsonyan az elmúlt 10 évben nem volt ebben az időszakban az index. 130 120 110

105

100

97 93

91 90 80

89

86 77

84

74

70 60

53

50 40

Előző évek márciusi értékei

2018

2019

2020

A Kereslet Index módszertana: Az országszerte, zömében nagyvárosokban, Duna House irodáiban, az értékesítőink által regisztrált új, vásárolni szándékozó ügyfelek aktivitását vesszük alapul. Korrekciós tényező az aktív értékesítők- és az adott hónap munkanapjainak száma. A Keresleti index hasznos mutatószáma annak, hogy a politikai döntésekre, vagy a pénzügyi szektor által kínált megoldásokra miként reagál a vásárlói oldal. A Keresleti Index egy mennyiségi mutató, nincs közvetlen összefüggésben a megvalósult vagy jövőbeni adás-vételi tranzakciószámmal. Ez utóbbi már minőségi kérdés, amely a piaci hangulattól, ill. banki termékektől is nagyban függ.

ÉRDEKLŐDÉS A KERÜLETEK IRÁNT Szoros volt a verseny 13. és 11. kerület között, de 17,3 százalékos népszerűséggel Angyalföld lett a legnépszerűbb kerület a fővárosban. Zugló visszaesett a negyedik helyre, az előző év azonos időszakához képest 1,5 százalékot csökkent a népszerűsége.

IV.

III. II.

XV. XIII. XIV.

XVI.

VI. VII. I. V VIII.

XII.

A fővárosi kerületek iránti érdeklődés alakulása

X.

IX.

XI.

XIX. XX.

XVIII.

XXI.

legkevesebb érdeklődés

legtöbb érdeklődés

XVII.

XXII. XXIII.

Módszertan: Vásárolni szándékozó ügyfeleink az értékesítővel történő személyes konzultáció alkalmával minden esetben megadják azokat a kerületeket (egyszerre többet is!), amely számukra érdekes vásárlási célpont lehet. Ezekből az adatokból állítjuk össze a fenti „népszerűségi” térképet. Az adatok a Duna House hálózat által értékesített ingatlanok alapján kerültek elemzésre. A DH Csoport által lebonyolított ingatlan tranzakciók területi megoszlása eltérhet a teljes piac területi megoszlásától. A DH Csoport főként Budapesten és más nagyvárosokban végzi ingatlanközvetítői tevékenységét. A DH Csoport nem végez korrekciókat a saját és a piaci ingatlan tranzakciók területi megoszlásában fellépő eltérések kezelésére.

16

KERÜLET

2019. MÁRCIUS

2020. MÁRCIUS

Budapest 01. ker.

10,2%

9,6%

Budapest 02. ker.

16,2%

15,6%

Budapest 03. ker.

11,9%

12,6%

Budapest 04. ker.

6,4%

6,8%

Budapest 05. ker.

11,4%

8,2%

Budapest 06. ker.

16,0%

11,3%

Budapest 07. ker.

15,6%

11,6%

Budapest 08. ker.

13,0%

9,5%

Budapest 09. ker.

14,1%

10,6%

Budapest 10. ker.

5,7%

5,0%

Budapest 11. ker.

15,0%

17,1%

Budapest 12. ker.

14,1%

14,2%

Budapest 13. ker.

20,7%

17,3%

Budapest 14. ker.

16,9%

15,4%

Budapest 15. ker.

8,1%

6,9%

Budapest 16. ker.

6,8%

6,8%

Budapest 17. ker.

5,5%

4,6%

Budapest 18. ker.

9,2%

9,0%

Budapest 19. ker.

6,5%

7,3%

Budapest 20. ker.

5,5%

6,1%

Budapest 21. ker.

4,1%

5,1%

Budapest 22. ker.

4,1%

3,8%

Budapest 23. ker.

2,2%

3,0%


2020. I. NEGYEDÉV ÉS 2020. MÁRCIUS HÓNAP

DUNA HOUSE BAROMÉTER

MINŐSÉGI PREFERENCIA Budapesten nagyobb arányban keresték a nagyon jó állapotú ingatlanokat, míg az ország többi részén egyértelműen a jó állapotú otthonok voltak népszerűek. A felújítandó lakások aránya 7-9 százalék között változott.

100% 90% 80%

24%

25%

30%

38%

70% 60% 50% 40%

33%

Nagyon jó

40%

46%

Jó

34%

Lakható Felújítandó

30% 20%

29%

21%

27%

23%

10% 0%

8%

8%

7%

9%

Budapest

Pest megye

Kelet-Magyarország

Nyugat-Magyarország

ÉRTÉKESÍTÉSI IDŐ Panellakások esetében kivétel nélkül nőtt az értékesítési idő tavaly márciusához képest, különösen Budán, ahol 111 nap kellett átlagosan egy-egy tranzakció zárásához. A használt tégla lakások értékesítési ideje a fővárosban szintén emelkedett, Budán és Pesten is 110 nap feletti az átlagos értékesítési idő. A belváros tégla lakások értékesítési ideje lassult leginkább, itt több mint egy hónappal kell többet várni a sikeres értékesítéshez, mint tavaly ilyenkor. PANEL Értékesítés ideje (nap) Kelet

Nyugat

Buda

Pest

2019. március

72

72

63

79

2020. március

80

85

111

86

HASZNÁLT TÉGLA Értékesítés ideje (nap) Kelet

Nyugat

Buda

Pest

Belváros

2019. március

99

112

94

104

116

2020. március

98

105

114

123

152

Az itt felhasznált adatok az ügyfelek státuszára, korára és a vásárlás okára vonatkozóan a Duna House ügyfeleinek szóbeli, önkéntes nyilatkozata alapján kerülnek birtokunkba, így azok mintavételen alapulnak és becsült értéknek tekinthetőek. A táblázatok az aktuális havi adatokat tartalmazzák.

17


VEVŐI ÜGYFÉLPROFIL BUDAPEST Budapesten a tavalyi adatokhoz képest 11 százalékponttal csökkent a befektetési szándékkal vásárlók aránya, és nagyon régen látott alacsony értékkel, mindössze 27%-kal veszik ki részüket a piacból. A befektetéssel vásárolt lakások átlagértéke meghaladta a 44 millió forintot. A vevők korösszetétele vegyes képet mutat, ám legnagyobb arányban a 30-40, illetve a 40-50 éves korcsoporthoz tartozók voltak jelen. A vevők több, mint kétharmada beosztott és vállalkozó volt. VEVŐK KORA BP. 11% 10%

60-

Beosztott

28%

Felső vezető

27% 31%

40-50

10%

31%

2%

Tanuló

16%

35%

27%

Befektetés Nagyobba költözés

17%

23% 24% 8% 5%

Generációk különválása

8% 10%

Kisebbe költözés Generációk összeköltöznek

5%

Válás

1%

4%

2% 3%

KOR

ÁTLAGÁR

m2

STÁTUSZ

ÁTLAGÁR

m2

ÉLETHELYZET

ÁTLAGÁR

m2

20-30

32 013 000

73

Beosztott

33 391 000

94

Befektetés

44 420 000

100

40 230 000

88

30-40

49 368 000

116

Felső vezető

69 948 000

128

Első lakás vásárlása

40-50

59 250 000

122

Közép vezető

42 632 000

93

Generációk különválása

50 707 000

74

50-60

42 085 000

82

Nyugdíjas

53 309 000

111

Generációk összeköltöznek

39 800 000

121

60-

46 710 000

120

Tanuló

24 450 000

53

Kisebbe költözés

38 245 000

84

Vállalkozó

62 400 000

120

Nagyobba költözés

63 012 000

152

Válás

75 006 000

67

VEVŐI ÜGYFÉLPROFIL VIDÉK

38%

27%

18%

Első lakás vásárlása

8% 8%

Nyugdíjas

11%

20-30

36%

9% 11%

Közép vezető

35%

30-40

VÁSÁRLÁS OKA BP 30%

Vállalkozó

15% 13%

50-60

VEVŐK STÁTUSZA BP.

Budapesten a tavalyi adatokhoz képest 11 százalékponttal csökkent a befektetési szándékkal vásárlók aránya, és nagyon régen látott alacsony értékkel, mindössze 27%-kal veszik ki részüket a piacból. A befektetéssel vásárolt lakások átlagértéke meghaladta a 44 millió forintot. A vevők korösszetétele vegyes képet mutat, ám legnagyobb arányban a 30-40, illetve a 40-50 éves korcsoporthoz tartozók voltak jelen. A vevők több, mint kétharmada beosztott és vállalkozó volt. VEVŐK KORA VIDÉK

VEVŐK STÁTUSZA VIDÉK

15%

60-

15%

Vállalkozó

13% 13%

50-60

27% 36%

20-30

18

Tanuló

20%

Felső vezető

15%

Első lakás vásárlása

29% 25% 22% 25%

Nagyobba költözés 13% 13%

Kisebbe költözés

9% 9%

Közép vezető 30-40

29% 25%

24%

14% 10%

Nyugdíjas

25% 26%

40-50

Befektetés

58% 53%

Beosztott

11%

VÁSÁRLÁS OKA VIDÉK

Generációk különválása

2% 1% 2% 3%

5% 4%

Válás

2% 4%

Generációk összeköltöznek

1% 4%

KOR

ÁTLAGÁR

m2

STÁTUSZ

ÁTLAGÁR

m2

ÉLETHELYZET

ÁTLAGÁR

m2

20-30

18 964 000

72

Beosztott

19 435 000

73

Befektetés

23 499 000

58

30-40

22 094 000

81

Felső vezető

28 109 000

66

Első lakás vásárlása

19 253 000

72

40-50

24 716 000

68

Közép vezető

27 293 000

76

Generációk különválása

24 045 000

54

50-60

23 786 000

67

Nyugdíjas

17 463 000

55

Generációk összeköltöznek

34 750 000

162

60-

17 461 000

55

Tanuló

23 985 000

50

Kisebbe költözés

18 866 000

60

Vállalkozó

27 981 000

79

Nagyobba költözés

24 118 000

89

Válás

22 807 000

75

2020. március 2019. március

Az itt felhasznált adatok az ügyfelek státuszára, korára és a vásárlás okára vonatkozóan a Duna House ügyfeleinek szóbeli, önkéntes nyilatkozata alapján kerülnek birtokunkba, így azok mintavételen alapulnak és becsült értéknek tekinthetőek. A táblázatok az aktuális havi adatokat tartalmazzák. A vásárlási célnál a befektetés kategória az összes üzleti és magán jellegű befektetést tartalmazza., amely az ügyfél nyilatkozata alapján annak minősül. Adott esetben például a később önállósodni akaró gyerekeknek vásárolt ingatlan jelen tranzakciós kérdőív alapján a befektetési kategóriát erősíti, annak ellenére hogy később a generációk különválását szolgálja. A számításnál továbbá figyelembe kell venni, hogy a Duna House hálózata Budapesten és a vidéki nagyobb városokban van jelen elsődlegesen, így az országos arányhoz képest a befektetési szándék felülreprezentált lehet.


2020. I. NEGYEDÉV ÉS 2020. MÁRCIUS HÓNAP

DUNA HOUSE BAROMÉTER

ELADÓI ÜGYFÉLPROFIL BUDAPEST Az eladók korösszetételébe a 40-50 éves korosztály dominált, míg a 30 év alattiak aránya elenyésző. Az értékesítés fő oka a kisebb lakásba költözés volt, de emelkedett a befektetési szándékkal vásárolt lakások értékesítésének aránya is. A nagyobb lakásba költözők átlagosan 51,7 millió forinthoz jutottak ingatlanjuk eladásával. ELADÓK KORA BP.

18%

50-60

29% 26%

40-50

30-40

34% 5% 7%

Felső vezető

15% 24%

Nagyobba költözés

Befektetés értékesítése

4% 6%

Közép vezető

28%

Kisebbe költözés

40% 18% 21%

Örökölt ing. értékesítés

22% 23%

Nyugdíjas

27%

20-30

33% 34%

Vállalkozó

13%

ELADÓK OKA BP

33% 31%

Beosztott

20% 20%

60-

ELADÓK STÁTUSZA BP.

12% 5% 12% 8%

Generációk különválása

0%

Válás

5%

3% 2%

KOR

ÁTLAGÁR

m2

STÁTUSZ

ÁTLAGÁR

m2

ÉLETHELYZET

ÁTLAGÁR

m2

20-30

49 280 000

80

Beosztott

40 037 000

107

Befektetés értékesítése

34 916 700

98

30-40

38 825 000

91

Felső vezető

51 200 000

181

Generációk különválása

41 019 000

144

40-50

47 923 000

106

Közép vezető

29 100 000

116

Generációk összeköltöznek

37 250 000

68

50-60

65 654 000

156

Nyugdíjas

45 518 000

128

Kisebbe költözés

50 709 000

129

60-

43 523 000

114

Vállalkozó

77 084 000

114

Nagyobba költözés

51 769 000

96

Örökölt ing. értékesítés

36 442 000

129

Válás

32 159 000

230

ELADÓI ÜGYFÉLPROFIL VIDÉK

Vidéken hasonló képet mutat az eladók korösszetétele, ám az eladók státusza tekintetében a beosztottak voltak jelen a legnagyobb arányban. A vezető eladási ok egyértelműen a nagyobb ingatlanba költözés volt 38 százalékkal, ezt követte az örökölt ingatlanok értékesítése 24 százalékkal. ELADÓK KORA VIDÉK 23%

60-

30% 16%

50-60

28%

38% 34%

Beosztott

27%

30-40

17% 5% 4%

Felső vezető

Befektetés értékesítése

9%

Közép vezető

38%

Nagyobba költözés

29% 24% 30% 21%

Kisebbe költözés

25% 29%

Nyugdíjas

22%

ELADÓK OKA VIDÉK

Örökölt ing. értékesítés

27% 30%

Vállalkozó

29%

40-50

20-30

ELADÓK STÁTUSZA VIDÉK

4%

Válás

4% 5%

Generációk különválása

3% 5%

4% 1% 3%

28% 9%

KOR

ÁTLAGÁR

m2

STÁTUSZ

ÁTLAGÁR

m2

ÉLETHELYZET

ÁTLAGÁR

m2

20-30

27 603 000

69

Beosztott

19 445 000

73

Befektetés értékesítése

13 589 000

63

30-40

20 253 000

68

Felső vezető

18 567 000

77

Generációk különválása

25 417 000

80

40-50

23 803 000

72

Közép vezető

21 704 000

59

Generációk összeköltöznek

17 870 000

53

50-60

18 013 000

70

Nyugdíjas

16 902 000

71

Kisebbe költözés

22 828 000

96

60-

18 018 000

70

Vállalkozó

24 852 000

80

Nagyobba költözés

20 111 000

58

Örökölt ing. értékesítés

14 290 000

75

Válás

19 276 000

66

2019. szeptember 2018. szeptember

Az itt felhasznált adatok az ügyfelek státuszára, korára és a vásárlás okára vonatkozóan a Duna House ügyfeleinek szóbeli, önkéntes nyilatkozata alapján kerülnek birtokunkba, így azok mintavételen alapulnak és becsült értéknek tekinthetőek. A táblázatok az aktuális havi adatokat tartalmazzák.

19


1016 Budapest, GellĂŠrthegy u. 17.

Telefon: +36-1/555-2222 www.dh.hu

Fax: +36-1/555-2220


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
2020. március - Duna House Barométer by Duna House - Issuu