DOMBÓVÁR ÉS KÖRZETE újság TAMÁSI melléklete
2015. január 8., XXV/2.
Újdonságok a megszokott, kiváló minőségben A Liget Kávézó két hónapja nem csak kiváló kávé-, tea- és italkülönlegességekkel, hanem ínycsiklandó hamburgerrel, főételekkel és napi menüajánlatokkal is várja vendégeit. Az újításoknak azonban még nincs vége: januártól ismét új ízekkel találkozhatunk náluk.
Téli nagytakarítás Ünnepek idején hajlamosak vagyunk elengedni magunkat: olyan ételeket és italokat fogyasztunk – és főleg a men�nyiségen van a hangsúly -, amelyekkel átlagos hétköznapokon nem terhelnénk meg a szervezetünket. Kezdjük 2015-öt tisztító kúrával!
A tervezés fontossága 2015-ben se feledkezzünk meg arról, hogy rendszerezzük feladatainkat, tennivalóinkat, sőt, a fontosabb évfordulókat, családi eseményeket, születés- és névnapokat is előre láthatjuk és felkészültebben várhatjuk, ha segítségünkre van egy határidőnapló
Karácsonyi ajándékcsomag – mert adni jó! A Kop-Ka Zrt. vezetői és munkatársai az év végi kereskedelmi hajrában sem feledkeztek meg a rászorulókról. A családoknak készített ajándékcsomagokat december 24-én, a 3. számú Bokréta Coop Szupermarketben adták át
Fél éve a vendégek szolgálatában A tavalyi év májusában nyitott meg a Csúzli Büfé, a már jól ismert vegyeskereskedés mellett, a Fő utca 28-as szám alatt. Felújított büférésszel, családias hangulattal, folyamatosan alacsony árakkal várják vendégeiket
Itt a tél – ne feledkezzünk meg a madarakról sem! Amint beköszöntenek az első fagyok, vagy leesik az első hó, gondoljunk azokra a környéken élő, itthon telelő madarakra, akiknek nagy biztonságot jelent az etetés, főleg, ha egész tavaszig ugyanoda térhetnek vissza táplálékért
2
2015. január 8.
Újdonságok a megszokott, kiváló minőségben A Liget Kávézó két hónapja nem csak kiváló kávé-, tea-, és italkülönlegességekkel, hanem ínycsiklandó hamburgerrel, főételekkel és napi menüajánlatokkal is várja vendégeit. Az újításoknak azonban még nincs vége: januártól ismét új ízekkel találkozhatunk náluk. A sokak által kedvelt, barátságos, kellemes hangulatú kávézóba lépve finom illatok csapják meg az orrunkat. Ott jártunkkor Klotz János szakács éppen zöldséglevest,
rántott csirkecombot készített rizi-bizivel, uborkasalátával – az aznapi menüt. – Számomra is friss az élmény, hiszen csak néhány hete dolgozom itt, de nagyon szeretem ezt a munkát – mesélte Janó. – Az embereknek tetszik, hogy már ételt is fogyaszthatnak itt, de úgy gondolom, hogy sokan még nem is tudnak róla, így ez csak a kezdet. Ha teljesen belakjuk a konyhát, kiismerjük, hogy mik a lehetőségeink, miket tudunk készíteni, akkor na-
gyon ígéretes lesz a folytatás. Figyelembe ves�szük a vendégek igényeit, igyekszünk minél szé-
lesebb kínálattal várni őket, így folyamatosan fejlesztjük az étlapunkat is. Januárban ismét hozzányúlunk és megreformáljuk! – Kezdetben csak hétvégi ajánlattal vártuk
a vendégeket – folytatta Farkas Zoltán, a Liget Kávézó másik szakácsa. – Hamburgert és két főételt kínáltunk nekik, majd az igények alapján készítettük el az étlapunkat, és bővítettük a választékot. Jelenleg napi váltásban dolgozunk Janóval, hogy minden hétköznap készíthessünk levest, főételt, esetleg desszertet is menü keretében, emellett az étlapunkról is lehet természetesen választani. Nagyon szeretjük, hogy a vendégeink elmondják a
véleményüket, javaslatot tesznek egy-egy étel kapcsán és azt is szívesen megosztják velünk, hogy miket várnak tőlünk legközelebb, miket fogyasztanának szívesen. Ez nekünk is segítség, hiszen azt szeretnénk, ha mindenki elégedett lenne az általunk készített ételekkel. Figyelünk arra, hogy ne legyen egyhangú se az étlapunk, se a heti ajánlatunk, és folyamatosan új ételekkel próbálkozunk. Januárban sok újdonságot szeretnénk kipróbálni, így egész biztos érdemes lesz benézni hozzánk!
Itt a tél – ne feledkezzünk meg a madarakról sem! Amint beköszöntenek az első fagyok, vagy leesik az első hó, gondoljunk azokra a környéken élő, itthon telelő madarakra, akiknek nagy biztonságot jelent az etetés, főleg, ha egész tavaszig ugyanoda térhetnek vissza táplálékért. - A madarak gyorsan megszokják az etetőhelyeket és számítanak is a kihelyezett táplálékMivel etessünk? A boltokban kapható készítmények mellett a háztartásban is találhatunk etetni valót. Magvak: napraforgó tányér, fekete napraforgó, cirokmag, fenyőmag, köles, lenmag, muhar, dió, sótlan és nem pörkölt mogyoró, kesudió, feketedió, pisztácia (sótlan), papagáj eleség, pinty eleség, szezámmag, kukorica dara, búza Gyümölcsök bogyósok: alma, körte, szőlő, kökény Húsok apró darabokra
ra, így évről-évre visszatérnek ugyanazokra a helyekre. Ha etetjük őket télen, nyáron is kertünk vendégei lesznek: ott raknak majd fészket, azokról a fákról eszik meg a bogarakat, lárvákat – tudtuk meg Kecskés Katalintól, a Díszállat Szaküzlet tulajdonosától. - Akik régóta etetik őket, tudják, hogy október körül megjelennek a madarak, és kérik az eleséget. Időjárás függvénye persze, hogy men�-
nyit fogyasztanak belőle, havazás esetén, amikor máshol már nem találnak táplálékot, többet igényelnek. Egyik legfontosabb táplálékuk a fekete, apró szemű napraforgó, hiszen ennek magas a zsírtartalma, amely energiát ad nekik. Lehet kihelyezni fag�gyúgolyót is, ez marhazsiradékból készül, és különböző magokat kevernek bele. Hálóban van, mindössze egy kampóval kell kiakasztani a fára, nincs is
vágva: csirkemáj, csirkeszív, csirkemell Állati zsiradékok: cinkegolyó, marhafaggyú, sótlan szalonna, akár kifőzve, ipari tepertő, vaj, lágy sótlan sajtok, túró Egyéb táplálékok: főtt tészta, főtt rizs, főtt zöldségek, főtt répa, keményre főtt tojás, lágy macskaeledel, lágy kutyakonzerv
tyaeledel, étkezési fűszerezett tepertő, morzsa, paprikás szalonna, sós szalonna, sós mogyoró, sós sajt, csontkukac (nagyon fertőző), kolbász, gomolya, chips, pattogatott kukorica, nyers rizs, nyers galuska tészta Fontos!
A madaraknak kenyeret, morzsát, lisztet, pattogatott kukoricát ne adjunk! Mivel ne etessünk? Ezek az ételek megsaKenyér, kalács, liszt, kifli, vanyodhatnak és bélbezsemle, ropi, nyers tész- tegségeket és pusztulást ta, gépsonka, száraz ku- okoznak! forrás: mteweb.hu
szükség madáretetőre. Üzletünkben kaphatók még kevert magok is, ezek 5-68 féle magból állnak, szintén nagyon szeretik a madarak. Ha otthon van esetleg dió, hiába avas már, annak is nagyon örülnek például a cinkék. Almával szintén etethetünk: szúrjuk fel az ágra vagy rögzítsük a fára a gyümölcsöt, vagy akár csak a héját, hiszen az almát gyakorlatilag minden lágyevő, tehát rovarokat (is) fogyasz-
tó madár kedveli. Disznóvágáskor maradt faggyút, vagy töpörtyűt is kihelyezhetünk, arra azonban figyeljünk, hogy sós szalonnát soha ne rakjunk ki! A só vízelvonó hatása miatt a madarak kiszáradhatnak és elpusztulhatnak, hiszen télen folyadékot is nehezebben találnak. Aki meg tudja oldani, az etető közelébe rakjon ki egy kis edénybe vizet, ezzel biztosítja a folyadékfogyasztásukat is.
3
2015. január 8.
Karácsonyi ajándékcsomag – mert adni jó! A Kop-Ka Zrt. vezetői és munkatársai a nagy karácsonyi készülődésben, az év végi kereskedelmi hajrában sem feledkeztek meg a rászorulókról. A családoknak készített ajándékcsomagokat december 24-én, a 3. számú Bokréta Coop Szupermarketben adták át. A rászorulók, a szociálisan rosszabb helyzetben lévő nagy családok megsegítése a társadalmi szerepvállalás, a tolerancia és a szeretet jegyében karácsony közeledté-
vel talán még inkább aktuálissá válik. A Kop-Ka Zrt. az idei évben is lehetőségeihez mérten igyekezett segíteni a rászoruló családokon. - Úgy gondolom, hogy a mai rohanó világban meg kell állni egy “pillanatra“ és nem szabad elfelejteni, hogy emberek vagyunk. Nagy örömmel tölt el engem is és minden kedves munkatársamat az, hogy a szeretet ünnepén ilyen formán tudunk “ADNI”, segítséget nyújtani. Jóleső érzés, hogy a karácsonyfa alá tett ajándékhoz és a karácsonyi ebédhez vagy vacsorához va-
lamilyen formában hozzá tudtunk mi is járulni – mondta Viola Szabolcs, a Kop-Ka Zrt. vezérigazgatója. - A családok kiválasztásához a korábbi éveknek megfelelően idén is segítséget kértünk: az év vége közeledtével felvettük a kapcsolatot a tamási Családsegítő Szolgálat munkatársaival, az ő közreműködésükkel az idei évben tíz családot tudtunk támogatni. Az átadott csomagok elsősorban tartós élelmiszerekből, alapanyagokból, valamint a Kop-Ka sütőüzeme által készített pékárukból te-
vődtek ös�sze. Igyekeztünk figyelni arra is, hogy a családokban milyen korú gyermekek vannak, akiknek az életkoruknak megfelelő meglepetéssel kedveskedtünk. A közreműködésért ezúton szeretnék köszönetet mondani valamennyi munkatársamnak, a Családsegítő Szolgálat munkatársainak, valamint szállító partnereinknek. - Talán mondanom sem kell, hogy a családok az
idei évben is nagy örömmel várták a csomagok átadását és köszönetüket fejezték ki ezért. Ők azok, akik nem felejtenek, és sok esetben vásárlóinkként visszatérve is többszörösen hálálkodnak. Ilyenkor érezzük mindannyian az üzletben, hogy milyen jó érzés, ha az ember adhat!
Téli nagytakarítás – A szervezetünknek is szüksége van rá Ünnepek idején hajlamosak vagyunk elengedni magunkat: olyan ételeket és italokat fogyasztunk – és főleg a mennyiségen van a hangsúly -, amelyekkel átlagos hétköznapokon nem terhelnénk meg a szervezetünket. Hogy minél előbb feltöltődjünk energiával, s fitten, energikusan vágjunk bele 2015-be, kezdjük az évet egy alapos tisztító-méregtelenítő kúrával!
- Az emberek egyre inkább figyelnek arra, hogy a szintetikus szerek helyett a természet kincseihez nyúljanak, és ez óriási eredmény – kezdte Csurgó Sándor, természetgyógyász. – Ezen a területen a gyógynövények állnak első helyen,
illetve a belőlük készült termékek: teák, krémek, tinktúrák, porok, olajok. A készlet hatalmas, embere válogatja, hogy kinek mi a jó, de az biztos, hogy olyan időt és próbát kiállt anyagokról beszélünk, amelyeket rendkívül sokoldalúan fel tu-
dunk használni. Én azt vallom, hogy a legtöbb, amit tehetünk magunkért, az az, hogy teszünk az egészségünkért. Időnként szükség van arra, hogy a közérzetünket, a teherbíró képességünket, egészségünket megreformáljuk. Ilyenkor karácsony után, amikor ételből és italból is jóval több fogy, mint az átlagos hétköznapokon, ildomos leróni a tiszteletünket a gyógynövényeknél, és segíteni velük a szervezetünk regenerálódását. Ha
a január eleje egy kicsit nagytakarításként is bevonulna a köztudatba, az emberek hamarabb teljes értékű életet tudnának élni. A karácsonyi és újévi ételek általában nehezen emészthetőek, de persze elkerülhetetlen, hogy néha kirúgjunk a hámból, nincs ezzel semmi baj. Az azonban nagyon fontos, hogy próbáljuk megtartani a középutat, és egy-egy ilyen időszak után figyeljünk magunkra, a testünkre.
A tervezés fontossága: segítségünkre lehet a határidőnapló 2015-ben se feledkezzünk meg arról, hogy rendszerezzük feladatainkat, tennivalóinkat.
jén megjelentek a 2015ös határidőnaplók, azonban sokan csak az új év beköszöntével vásárolják meg, mely aztán A Formula Papírbolt- egész évben hűséges tárban már szeptember ele-
suk lesz. – Szinte minden méretben található nálunk határidőnapló – informált Sógorka Péter, a Formula Papírbolt ügyvezetője. – A4-B4, A5-B5, A6-B6 és A7-B7 méretű naplókból tudnak választani a vásárlóink, ezeken kívül pedig zsebnaptárakkal és filofaxokkal is készültünk a 2015-ös évre. A zsebnaptárak nagyon praktikusak, hiszen kis helyen is elférnek, fő-
leg a nők kedvelik, mert könnyen magukkal tudják vinni táskájukban. A filofaxokban cserélhető a naptárbetét minden évben, így csak egyszer kell megvenni, évekig használhatjuk utána. Mindegyik határidőnaplónk kapható heti és napi beosztásban, vannak köztük harántfekvésűek, spirálosak is, bőr vagy épp műbőrkötésűek. A színválaszték szintén nagy:
férfias, nőies, elegáns vagy épp bohókás minták közül lehet választani. Mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet, és egész biztosan jó hasznát veszi majd, hiszen a mai rohanó világban, amikor az embernek ezer felé kell szakadnia és mindent fejben kell tartania, jól jön egy biztos pont a táskánkban, amelynek segítségével előre tudunk tervezni.
4
2015. január 8.
Csúzli Büfé – Már fél éve a vendégek szolgálatában A tavalyi év májusában nyitott meg a Csúzli büfé, a már jól ismert vegyeskereskedés mellett, a Fő utca 28-as szám alatt. Felújított büférésszel, családias hangulattal, folyamatosan alacsony árakkal várják vendégeiket 2013 májusában a büfé amellett, hogy az üdítők és szeszes italok széles választékát kínálta már akkor is, a finom és ízletes, igazi retro hangulatú hamburgerre helyezte a hangsúlyt. – A célunk az volt, hogy a
régi, 90-es évek hagyományos hamburgerének ízvilágát újra felelevenítsük, és azt kell mondanom, igazán jól sikerült, a vendégeink nagyon szeretik az általunk készített retro hamburgert – mesélte Huzlinger Csaba, a Csúzli Büfé tulajdonosa. – Emellett hot-dogot is árulunk, és mindkét termékünket folyamatosan akciózzuk, sokszor egyegy ital kíséretében. Büfénkben mindig igyekszünk alacsonyan tartani az árakat. Egy olyan vendéglátó ipari egység volt az elképzelésünk, aho-
va rendszeresen visszatérnek az emberek. Mára már kialakult egy vendégkör, amelynek tagjai napi szinten jönnek hozzánk, mellettük persze sokan vannak olyanok is, akik csak alkalomszerűen a vendégeink. Idén januártól újabb akciókkal várunk mindenkit, és persze mindig szépítünk is a büfén: hátul építettünk egy teraszt, hiszen kevés az olyan vendéglátóhelyiség, ahol nyugodtan lehet dohányozni úgy, hogy betartjuk az erre előírt szabályokat. Nálunk ez tavasz-
tól már nem akadály, asztalokkal, napernyőkkel és a nyárra elkészülő kiülőkkel várjuk minden kedves vendégünket. Hosszútávon gondolko-
zunk a büfé üzemeltetésében, az emberek szeretik, van rá igényük, mi pedig igyekszünk ezeknek az igényeknek minél jobban megfelelni.