Ne bánts világ – Láss. Hallj. Érts.
Prevenciós témanap sorozat az iskolai biztonságért
Színház mindenkinek határon innen és túl!
Interjú Kis Domonkos Márkkal
Tripla tréfa - Három Csehov egy felvonásban
Alkotói interjúk a készülő bemutató kapcsán
A DÉRYNÉ PROGRAM IGAZGATÓJA
Nagy öröm számomra, hogy a Déryné Magazin immár 6. számának lapjain köszönthetem Önöket. Ez a kiadvány nem csupán egy magazin, hanem közös gondolkodásunk, hitvallásunk és felelősségvállalásunk lenyomata is: annak a törekvésnek a tükre, amit már 6 éve hirdetünk: Színház mindenkinek!
A Déryné Program indulása óta azon dolgozunk, hogy a színház és az előadóművészet élő, elérhető és élményt adó része legyen a mindennapoknak. Büszke vagyok rá, hogy évről évre kiteljesedik ez a misszió, újabb és újabb alprogramokon keresztül még szélesebb rétegeket szólítunk meg. Érzékeny és felelős témákat érintve használjuk a színház eszközeit, közel egy éve már Kárpát-medencei dimenzióra is kiterjesztve tevékenységünket.
A Déryné Magazin nemcsak az elmúlt év meghatározó mérföldköveit mutatja meg, hanem azokat az embereket is, akik a mindennapjaikban elkötelezetten állnak e kulturális misszió mögé.
Bemutatja az alkotókat, megszólaltatja a közösségeket, és teret ad azoknak a
történeteknek, amelyek gyakran reflektorfényen kívül születnek, mégis mindannyiunkról, mindannyiunknak szólnak.
Jó érzés látni, mennyi odaadás hit és közös munka rejlik a sorok mögött, s hogy milyen szépen kirajzolódik az a mára megkerülhetetlen egység, amit úgy hívnak: Déryné Program.
Köszönöm mindazok munkáját, akik révén tartalommal, gondolattal és hittel tölthetjük meg ezeket az oldalakat. Olvasóinknak pedig azt kívánom, hogy a Déryné Magazin inspirációt, megerősítést és örömet adjon – újra és újra emlékeztetve bennünket arra, miért van szükségünk a kultúrára.
Színház mindenkinek!
„Egy nemes kebeltől csakis azt várhatjuk, hogy enérdekeit föl fogja áldozni
a publikum eránti tiszteletből és a társaság
együttmaradása eránti tekintetből, mert hiszen ez meg mind a hon, azaz a magyar nyelv művelődése érdekéből történt” – írta
mintegy kétszáz éve naplójában Déryné Széppataki Róza.
És a magyar nyelvű színjátszás első nagy alakjának törekvésében mi is osztozunk, hiszen ahogyan 19. században, úgy ma is látjuk: ahol magyarul nem szól a színpad, ott mintha a lélek sem merne megszólalni.
Amikor 2020-ban útjára indítottuk a Déryné Programot, a társulat megszervezésekor tekintettel voltunk arra, hogy a határon túli területekről is megszólítsunk művészeket. A megalakuló Déryné Társulat tagja lett az anyaországi színészek mellett a kárpátaljai Tarpai Viktória és Ivaskovics Viktor, a délvidéki Szemerédi Bernadett és a felvidéki Havasi Péter.
2025-ben a Déryné Program eredeti küldetéséhez híven Magyarország határain túl is fellép társulatával és alprogramjaival, ami hatalmas, határtalanul nagy lépés.
Orwell 1984 című disztópiájával régóta –sajnos nemcsak 1984 óta – mindennap találkozik a határon túli magyarság: „Szobrokat, feliratokat, emléktáblákat, utcaneveket – mindent, ami fényt vethetett volna a múltra, szisztematikusan cserélgettek.”
Az angol író jól tudta: aki a nyelvet uralja, az uralja a múltat, s vele a jelent és a jövőt is. Ezért is fontos az anyanyelvi színjátszás. Hogy a saját történeteinket ne idegen nyelven, hanem a sajátunkon fogalmazhassuk meg, élhessük újjá a színpadon és a valóságban.
Minden színielőadás találkozás a saját történeteinkkel. Hogy ne mások mondják el helyettünk…
Mindenkinek köszönöm a munkáját, aki részt vett a Határtalan Program életre hívásában.
Új alprogram a Déryné Program égisze alatt
A Déryné Program 2025 őszén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával elindította a Ne bánts világ – Láss. Hallj. Érts. – Témanap az iskolai biztonságért programsorozatot. A kísérleti időszak alatt első körben 25 iskolába látogattunk el, hogy művészekkel, szakemberekkel és pedagógusokkal együtt formáljunk biztonságosabb, empatikusabb iskolai közösségeket a diákok számára. A kezdeményezésről Dr. Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszterrel, valamint Dr. Szigeti Réka egészségfejlesztő szakpszichológussal, a Sulinyugi szakmai vezetőjével beszélgettünk.
2025. október 10-én a Gödöllői Református Líceumban indult útjára a Ne bánts világ kezdeményezés, amely a művészet és a drámapedagógia eszközeivel segíti a gyerekeket abban, hogy valóban meglássák, meghallják és megértsék egymást – akár szavak nélkül is. A program a már évek óta sikeresen működő KultUp alprogram mintájára készült, azonban itt a drámapedagógusok, zenészek és színházi szakemberek mellett civil szervezetek képviselői, rendőrök és prevencióval foglalkozó szakemberek is részt vesznek a témanapokon.
A diákok olyan történeteket ismerhetnek meg és dolgozhatnak fel, valamint olyan foglalkozásokon vehetnek részt, amelyek segítségével a jövőben köny-
nyebben felismerhetik a bántalmazás jeleit, illetve azt, ha valakinek segítségre van szüksége. Mélyebben megérthetik, milyen következményei lehetnek a függőségnek, és miért kiemelten fontos a megelőzés.
A program fókuszában elsősorban az általános iskolás korosztály áll, ugyanakkor a középiskolások felé is nyit. A pilotidőszak végére várhatóan 10 000 diákhoz jut el a Ne bánts világ üzenete. Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója így fogalmazott:
„A Ne bánts világ nem csupán iskolai témanapok sorozata, hanem párbeszédre hívás. Arra tanít, hogyan ismerjük fel
a bántás jeleit – a kimondott szót és a kimondatlant egyaránt. Meg kell értenünk, hogy minden tettünknek és reakciónknak súlya van, ugyanakkor lehetősége is a gyógyításra.
„Mi hívta életre a Ne bánts világ programot?
H.B.: Az elmúlt években egyre gyakrabban és egyre hangsúlyosabban esik szó az iskolai bántalmazás problémájáról. Szerettünk volna egy olyan programot indítani, amely úgy „beszél” a diákoknak a megelőzésről, hogy közben valódi többletet is ad. Erre kiváló lehetőséget kínált a Déryné Program:
a gyerekek nem csupán frontális prevenciós előadásokon vehetnek részt – amelyeket kiváló szakemberek tartanak –, hanem a művészet és a színház eszközein keresztül is találkozhatnak ezzel a nehéz témával.
Ön is részt vesz a programban prevenciós előadóként, gyógyszerész végzettségéből adódóan. Korábban egyetemen oktatott – milyen érzés most általános és középiskolás diákok között lenni?
H.B.: A gyerekek elképesztően gyorsan képesek megnyílni, és akár egy idegent is beavatnak azokba a problémákba, amelyeket a mindennapjaik során tapasztalnak. Ezt én is megtapasztaltam, amikor prevenciós órákat tartok. A diákok érdeklődőek, mernek kérdezni, és ami a legfontosabb: mernek véleményt nyilvánítani. Minden óra után úgy jövök ki a tanteremből, hogy „ma is megérte”.
Milyenek a tapasztalatok egy-egy témanap után?
H.B.: Bármelyik iskolában jártunk eddig, mindenhol szeretettel várnak vissza bennünket, hiszen a pedagógusok is érzik, hogy szükség van az ilyen típusú edukációra. A tapasztalat az, hogy a diákok megnyílnak, bevonódnak, és várják a további találkozási alkalmakat. A program innovációs célja, hogy ne csupán egyszer, hanem több alkalommal is ellátogassunk ugyanazokba az intézményekbe, így mérhetővé váljanak a hatások és a változások.
ÁLLÁSFOGLALÁST TESZ A BÁNTALMAZÁSSAL SZEMBEN.”
Interjú Dr. Szigeti Rékával
A Ne bánts világ témanapokon a diákok körében igen közkedveltek a SuliNyugi foglalkozásai. A „Manóstressz”, a „Gyerekideg” vagy az „Inkluzivity játék” abban segít, hogy a gyerekek kezelni tudják a stresszt, elsajátítsák a feszültséglevezetés különböző technikáit, ezáltal nyugodtabb osztályközösségben teljenek a mindennapjaik. Dr. Szigeti Réka egészségfejlesztő szakpszichológust, a SuliNyugi szakmai vezetőjét kérdeztük.
Melyek azok a problémák a gyerekek körében, amelyek miatt különösen fontos egy ilyen program, mint a Ne bánts világ? Sosem volt még ilyen rossz a gyerekek mentális helyzete, mint napjainkban. A stresszalapú zavarok, mint például a depresszió, szorongás vagy magatartászavarok előfordulása jelentősen nőtt az utóbbi két évtizedben. Mára a diagnosztizálható mentális betegségek 5-ből 1 gyereket érintenek a serdülők körében. Sajnos ezt saját tapasztalataink is alátámasztják. Egyre több szülő és tanár keres meg minket azzal, hogy rengeteg a konfliktus és a bullying az
osztályokban. Míg 5–6 évvel ezelőtt ez jellemzően a 7–8. osztálytól kezdődött és a középiskolában csúcsosodott ki, ma már a 3–4. osztályosok is érintettek. Egyes kutatások szerint a fiatalok 66%-a érintett a bullyingban, akár áldozatként, akár elkövetőként.
Több tényező vezet ezekhez a riasztó adatokhoz. Egyrészt a gyerekek szociális készségei alacsonyabbak, a személyes interakciók és a közös együttlétek visszaszorultak, helyüket az online játék és a digitális jelenlét vette át. Miközben egyre több inger éri őket, egyre nagyobb bennük a megfelelési kényszer, és egyre kevésbé tudják szabályozni impulzusaikat, valamint a bennük felgyülemlett stresszt és szorongást. Ennek következtében egyre bántóbbak lesznek egymással. Ezért tartom fontosnak, hogy minél több oldalról kapjanak támogatást az iskolák, a gyerekek, a tanárok és a szülők is, hiszen a bullying mindig a közösség problémája, nem csupán az 1–3 érintett gyereké. Egy ilyen program, mint a Ne bánts világ, erre hívja fel a figyelmet.
Milyen megoldást tud kínálni egy-egy ilyen témanap?
Egy témanap már a létével is felhívja a figyelmet, és egyértelmű állásfoglalást tesz a bántalmazással szemben. Egy egyszeri témanap ugyan nem helyettesíti a protokollt vagy a tanár-diák-szülő
kapcsolat hosszú távú erősítését, de sok apró kompetenciamagot elültethet. A SuliNyugi foglalkozásaival stresszkezelő technikákat adunk át a gyerekeknek életkoruknak megfelelően: a „Manóstressz” az alsósoknak, a „Gyerekideg” a felsősöknek, míg a „Kamaszfeszkó” a középiskolásoknak szól.
Mindegyik foglalkozás interaktív, bevonáson alapul; közösen beszéljük meg a stressz jeleit, gyűjtjük a jó megküzdési módokat, és kipróbálunk bizonyítékokon alapuló, hatékony technikákat. Az „Inkluzivity játék” során az együttműködési készségeket erősítjük egy izgalmas társasjáték keretében.
Melyek az eddigi tapasztalatok, viszszajelzések a gyerekek részéről?
Alapítványként sokat küzdünk azért, hogy adománygyűjtéseink révén előteremtsük a megfelelő forrásokat, és eleget tudjunk tenni a hozzánk érkező igényeknek. Jelenleg körülbelül 45 osztály vár arra, hogy eljussunk hozzájuk. Ezért is nagy öröm, hogy egyetlen Ne bánts világ témanappal egyszerre több osztályhoz is eljuthatunk, így a hatás is felerősödik. A gyerekek nagyon nyitottak, örömmel osztják meg gondolataikat, és nagyon feltöltő tud lenni velük együtt dolgozni.
A minap különösen megindító volt egy 5. osztályosokkal végzett foglalkozás, amikor a gyerekek a stresszfaktorok között megfogalmazták, hogy számukra stresszt okoz a sok teendő és a zsúfolt naptár. Kezdetben a matekdolgozat
szokott előkerülni, jelezve a megfelelés miatti szorongásokat. Gyakran azonban mélyebb traumák is felszínre kerülnek, például a szülő súlyos betegsége, vagy hogy a stresszt maga a szülő jelenléte okozza otthon. A földelési technikák krízishelyzetekben is alkalmazhatók, de ilyen esetekben természetesen felhívjuk a figyelmet az iskolán belüli és kívüli további szakemberek bevonására is.
Fontos kiemelni, hogy a kamaszok nem mindig mutatják azonnal, mit találnak hasznosnak. Például nemrég a mosdóban láttam egy lányt, aki a foglalkozáson nem jelezte érdeklődését, de később a tükör előtt gyakorolta a hasi légzést. Az órán nem mutatott lelkesedést, de később mégis alkalmazta a technikát. Ezek a megerősítések visznek minket tovább, hogy az önkéntes gyerektréner-hálózatunkkal együtt tegyünk azért, hogy a nyugalom terjedhessen.
„SZÍNHÁZ
MINDENKINEK!” – HAT ÉV, AMI
ÖSSZEKÖT
Interjú Kis Domonkos Márkkal
Hat év alatt országos kezdeményezésből Kárpát-medencei jelenlétté nőtte ki magát a Déryné Program. A kezdeti cél – elvinni a minőségi színházat azokhoz is, akikhez korábban nem jutott el – mára tudatosan felépített, több pilléren álló rendszerré vált. Kis Domonkos Márk igazgatóval a fejlődés ívéről, a Határtalan Program súlyáról és a „Ne bánts világ” országos iskolai kampány tétjéről beszélgettünk.
A Déryné Program 2020-ban indult. Hat év távlatából hogyan tekintesz vissza az elmúlt időszakra?
Az induláskor volt egy világos mondatunk: „Színház mindenkinek!” Az elmúlt években ez nemcsak programok sokaságává, hanem egy működő kulturális ökoszisztémává fejlődött. Ma már nem alkalmi jelenlétről beszélünk, hanem következetes, országos és határon túli hálózatról, mely minden korosztályt megszólít az óvodásoktól a felnőttekig.
Lépésről lépésre építkeztünk. Először az elérést kellett megteremteni, aztán a minőséget stabilizálni, ma pedig már a hosszú távú jelenlét a cél. A legfontosabb változás talán az, hogy a Déryné Program ma már nem csak egy lehetőség, hanem természetes része sok közösség kulturális életének.
Miként épül fel a Déryné Program az óvodásoktól a felnőttekig?
Korosztályról korosztályra. Az óvodások első színházi élményét a Vitéz László alprogram adja, melynek célja, hogy megalapozza a kultúrára való nevelést már kisgyermekkorban. Az általános iskolások a Lázár Ervin Programon keresztül kapcsolódnak be, a 2025/26-os tanévben várhatóan 620 000 gyermek vesz részt a programnak köszönhetően kulturális eseményen. A Lázár Ervin Program indulását megelőzően sok gyerek számára ismeretlen volt az élő színház és az előadóművészet világa, ma már csak-
nem az összes általános iskolás diák részesülhet ilyen élményben.
Emellett az általános és középiskolás korosztálynak szól a „Ne bánts világ” országos kampány, amely érzékenyítő és gondolkodásra ösztönző élményt nyújt, felhívva a figyelmet a bántalmazás és a függőségek veszélyeire, valamint azok megelőzésének fontosságára.
A középiskolások számára a KultUp Program jelent belépési pontot, ahol a színházi élményen keresztül a közös gondolkodás kap hangsúlyt. A fiatal alkotók és közösségek számára a KultCamp teremt lehetőséget: intenzív szakmai együttlétek, közös munka és valódi alkotói jelenlét várja a résztvevőket a KultUp Programhoz kötődő ingyenes tábor keretében.
A felnőtt közönséget az Országjárás és Vándorszínház alprogramokon keresztül érjük el, amelyek minőségi előadásokat visznek el a lekisebb településekre is.
Milyen szerepet tölt be a Déryné Társulat a programban, és milyen jelentősége van a Déryné Fesztiválnak?
A rendszer művészeti gerincét a Déryné Társulat adja. A társulat saját produkcióinkkal járja az országot és a határon túli régiókat, következetes művészeti irányt képviselve. Jelenleg 16 produkció szerepel a repertoárján, mely hamarosan bővül, márciusban lesz a Tripla Tréfa – Három Csehov egy
felvonásban című készülő előadásunk bemutatója. Ezt követően, májusban Pekár Gyula A kölcsönkért kastély című vígjátékának premierjére kerül sor.
Az év egyik kiemelt találkozási pontja a Déryné Fesztivál, ahol többek között ezekkel az előadásokkal is találkozhatnak a látogatók. E programsorozattal továbbra is az a célunk, hogy missziónk esszenciáját át tudjuk adni. A fesztivál így egyszerre ünnepe a szakmai eredményeknek és a közönséggel való találkozásnak, ahol az egész program szemlélete és hatása láthatóvá válik.
A Határtalan Program a Déryné Program 2025-ben indult új eleme. Miért kulcsfontosságú a Határtalan Program?
Mert itt válik igazán érzékelhetővé a küldetés súlya. A Határtalan Program a Kárpát-medence magyar közösségeihez szól. 2025 májusa és 2026 áprilisa között 100 települést érintünk négy régióban – Erdélyben és Partiumban, Kárpátalján, a Vajdaságban és a Felvidéken, több mint 600 programot vittünk, viszünk ezekre a területekre. De a lényeg nem a számokban van.
Az, hogy a missziónk során elérünk ezekre a helyszínekre, ez hordoz magában egy többletet számunkra és a helyiek számára is. Átható élményem, amikor Kárpátalján egy óvodásoknak szóló előadás a légiriadó alatt az óvóhelyen folytatódott, és a gyerekek ott is figyelemmel követték a történetet.
Ilyenkor értjük meg igazán, mit jelent a jelenlétünk ezeken a településeken. Nem vendégszereplésről van szó, hanem kapcsolatról. Visszatérő találkozásról. Bizalomról.
Számomra a Határtalan Program a Déryné Program egyik legmélyebb tapasztalata: azt mutatja meg, hogy a kultúra képes hidat építeni ott is, ahol a körülmények elszomorítóan nehezek.
Mit jelent számodra a „határtalan” szó a kultúra és a színház kapcsán?
Azt, hogy a kultúra nem áll meg egyesek által a térképen meghúzott vonalaknál. Azt, hogy a nemzet fontosabb, mint a távolság, valamint, hogy a színház akkor él igazán, amikor oda is eljut, ahol a legnagyobb szükség van rá.
Mi a célja a 2025-ben indult „Ne bánts világ” – Láss. Hallj. Érts. programnak?
Ez a program is 2025-ben indult el Dr. Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter kezdeményezésére. Olyan kérdéseket hoz be a színházi térbe, amelyek a fiatalokat közvetlenül érintik. A kampány célja, hogy felismerésre és cselekvésre ösztönözze a diákokat az iskolai bántalmazással, zaklatással, cyberbullyinggel és függőségekkel kapcsolatban. Az általános és középiskolákban zajló témanapok keretében azon túl, hogy színházi produkciók által találkoznak a témákkal, szakemberekkel dolgo -
zunk együtt, akik segítségével valódi párbeszédet indítunk el diák és diák, tanár és tanár, valamint diák és tanár között. Nem kész válaszokat adunk, hanem lehetőséget a megszólalásra, a gondolkodásra és a közösségi élmények megélésére. A színház nemcsak élményt ad, hanem eszközzé válik a megértéshez és a kimondáshoz.
Igazgatóként mi jelenti ma a legnagyobb kihívást?
Az, hogy a növekvő rendszer mellett megőrizzük a személyességet. Több ezer előadás, több százezer elért fiatal, száz határon túli település – de a számok mögött mindig emberek és értékes közösségek rejlenek. Legfontosabb számomra, hogy minden előadás valódi találkozás maradjon. Ez a hat év számomra erről szólt. „Színház mindenkinek!”
Kis Domonkos Márk a Déryné Podcast első adásában további érdekességeket mesél a Déryné Program indulásáról és jövőbeni célkitűzéseiről.
KASZÁS MIHÁLY
LOSONCZI KATA
SZÉPLAKY GÉZA
KERTÉSZ NÓRA E.H.
SÜTŐ ANDRÁS
TARPAI VIKTÓRIA
LADÁCS FANNI E.H.
SZEMERÉDI BERNADETT
VAJDA ZOLTÁN
RICHÁRD E.H.
„MINDEN BIZONYTALANSÁGÁVAL EGYÜTT MINDIG HÁLÁS VAGYOK, AMIKOR KÖZÖM
Interjú Losonczi Katával, a Déryné Társulat tagjával
Hat éve utazik együtt a Déryné Társulattal: játszik, figyel, alkalmazkodik és tanul – nemcsak szerepeket, hanem embereket is. Losonczi Kata számára a színház egyszerre munka, közösség és önismereti út. A Széppataki-díj apropóján beszélgettünk elismerésről, társulati létezésről és arról, hogyan változik egy színész viszonya a hivatásához az évek során.
A Széppataki-díjat a társulat ítéli oda azon tagjának, aki az évadban a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtotta. Mit jelent számodra, hogy legutóbb te kaptad ezt az elismerést?
Mivel ezt viszonylag kevés ember sza-
vazza meg, és ez a „kevés ember” azokat a közvetlen színészkollégákat és munkatársakat jelenti, akikkel hat éve együtt dolgozunk, nagyon személyes ajándékként éltem meg. Nagy öröm volt, amikor megkaptam.
Nem nevezném klasszikus szakmai díjnak, hiszen nem kötődik konkrét alakításhoz vagy szerephez. Inkább az „egyéb” beletett munkáról szól: energiáról, figyelemről, hozzáállásról, odafigyelésről.
Mit ad neked a Déryné Társulat, amit máshol nem tapasztaltál meg?
Ez a harmadik társulatom. Teljesen is-
meretlenül érkeztem ide, és kellett pár év, mire megszoktuk egymást. Mostanra már csukott szemmel is tudjuk, ki, mit és hogyan csinál, milyen passzban van.
Kevesen vagyunk, és itt már mindenkinek eljátszottam az anyját, nagyanyját, feleségét, szeretőjét vagy testvérét. Ez nagyon erős közelséget és bizalmat hoz létre.
Van olyan Déryné-s szereped vagy előadásod, amely különösen közel áll hozzád?
Mostanában inkább a könnyedebb, harsányabb előadásokban érzem azt, hogy van még mit fejlődnöm. Próbálom megérezni, mit enged a lelkem, és hogyan lehet ezt úgy csinálni, hogy bármilyen körülmények között sikerélményt élhessek meg.
Változott-e az évek során a viszonyod a színészi hivatáshoz?
Mindig változik. Egyre tisztul.
Mit jelent számodra ma a színház: önkifejezést, szolgálatot, közösséget?
A színház számomra kifejezési és létezési forma. Volt már vágyott légkör, megtartó erő, érthetetlen probléma és biztonságos közeg is. Mindig attól függött, milyen lehetőségek és milyen alkotótársak vettek körül.
Minden bizonytalanságával együtt az egyik legismerősebb és legvágyottabb része az általam megismert világnak.
Milyen szakmai kihívások vagy álmok foglalkoztatnak mostanában?
Örömet okoz, ha kihívást érzek egy feladatban, vagy ha látom, hogy valaki gondolkodik bennem: abban, ahogyan dolgozom, amit képviselek. Ha jó a közös munka és maga a folyamat inspiráló és felemelő.
Mit tanított neked eddig a színház önmagadról?
A színház remek terep az önmegismeréshez. Idővel szinte mindig kiderül, mi, miért történt. Céltudatosabb és higgadtabb lettem, jobban élvezem a karakterek megformálását, és sokkal inkább figyelek a partnereimre. Ha egy kolléga szárnyal egy próbán vagy előadásban, annak nagyon szeretek részese lenni. Kevésbé görcsölök a hibákon – a színház emberi része kezdett el igazán izgatni.
Mit üzennél azoknak, akik most indulnak el ezen a pályán?
Van három mondat, amit főiskolásként kaptunk, és az osztályunkban azóta is szállóige. Ennél jobb válaszom nincs erre a kérdésre:
„Ez egy hosszú távú pálya.”
„Az erdőbe be kell menni, és élve kell kijönni onnan.”
A harmadik pedig a záróvizsga-előadásunk egyik dalszövegrészlete:
„Úgy még sose volt, hogy valahogy ne lett volna.”
(Első Erzsébet, r.: Mohácsi János. Az első két mondat Babarczy Lászlótól.)
„A
SZÍNHÁZ OLYAN, MINT A FOCI: CSAPATJÁTÉK”
Interjú Tapasztó Ernővel
Tapasztó Ernő rendezővel a Déryné Társulat Chioggiai csetepaté című előadása kapcsán beszélgettünk a klasszikus
Goldoni-darab kortárs megszólalásáról, a játékörömről és a közösségi színházi gondolkodásról.
A 2025/2026-os évad első felében a Déryné Társulat első bemutatója Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című produkciója volt, ami nem csupán egy klasszikus komédia; a Goldoni által megálmodott helyzetek ma is érvényesek. Az előadásban a színészek lendülete, a zene, a koreográfia és a fény összhangja teremti meg azt az élményt, amelynek során a néző nemcsak nézőként, hanem aktív résztvevőként kapcsolódik a színpad világához.
Mitől tartja különlegesnek a „Chioggiai csetepatét”?
Goldoni egy klasszikus szerző, akinek rengeteg darabját játsszák. A „Chioggiai csetepaté” az egyik legtöbbet játszott műve. Egyszerűen remekül meg van írva, benne van a színház lényege. Goldoni helyzetei – az emberi karakterek, kapcsolatok, hibák – ma is érvényesek. Sosem érződik távolinak, a mai közönség számára is nagyon élő.
Milyen fő gondolatot vagy érzelmi ívet szeretne átadni a nézőknek?
Elsősorban azt szeretném, hogy a nézők jól érezzék magukat. Ez egy vidám történet; a szomorúbb pillanatok minimálisak. A cél, hogy minden, amit lát a néző – a színészek játéka, a zene, a koreográfia – élményt adjon, játékörömöt és színházi élvezetet. Nem cél a túlzott tanulságok közvetítése, egyszerűen élvezeti színházat csinálunk.
Melyek voltak az első rendezői elképzelései, hogyan formálódott a próbafolyamat során?
A próbafolyamat során sok minden formálódik. A színészekkel együtt alakítjuk a karaktereket, mert ők viszik a színpadra az előadást, nem a rendező vagy Goldoni. Ha egy színész nem érzi jól magát, módosítunk a jeleneten. Már az első perctől nagyon jó hangulat alakult ki, és ez a közönségnek is át fog jönni.
Van egy hasonlata is a színházról. Hogyan kapcsolódik ez az előadáshoz?
A színház olyan, mint a foci: csapatjáték. Nincs egyetlen ember, aki egyedül „meccset nyer”. Mindenki számít – a színészek, az alkotók, a technika, a zene. Ha jól működik a csapat, akkor az előadás lendületes, élő és hiteles lesz. A Chioggiai csetepaté pontosan ilyen: közös játék, közös energia, egymásra figyelés.
Van-e olyan elem (ritmus, zene, mozgás, fény), amely meghatározó szerepet kapott az előadásban?
Ezek mind kulcsfontosságúak. Unger Balázs zenéje teljesen szerves része az előadásnak. Györfi Csaba rengeteg koreográfiát készített, ami az előadás ritmusát és lendületét adja. Papp Janó jelmeztervei hitelességet kölcsönöznek a történetnek. Rengeteg dal és koreográfia van, amelyek mind szervesen illeszkednek a darabba.
Hogyan közelítette meg a darab humorát? Mi volt a fő stiláris irány?
A humor a helyzetekből és az előadás belső ritmusából fakad. Elsősorban nem a poén a cél, hanem a hiteles karakterek és a történet. De fontos, hogy a néző számára is érthetőek legyenek, ne csak a benne szereplőknek. Az előadás gyors ritmusú, lendületes, így a közönség végig lekötve marad, a vidám hangulat uralja az előadást.
Hogyan dolgozott a színészekkel a karakterek megformálásán? Volt-e olyan szerep, amely külön kihívást jelentett?
Nem indulunk kész karakterekből; a próbafolyamat során lassan érnek meg. Az élethelyzetek és a próbák tapasztalatai alakítják a figurákat. Nagyon fontos, hogy a színészek jól érezzék magukat a színpadon, mert ők viszik el a produkciót. A díszletek és kellékek segítenek, de a legfontosabb a játék és az energia, amit a színészek hoznak.
Mi volt a legnagyobb kihívás a darab színpadra állításában?
A legnagyobb kihívás mindig a tér megtalálása. A tér határozza meg a játékszabályokat, a színészek mozgását és helyzetét. Minden előadás egy érési folyamat, és a színészek helyzetbe hozása kulcsfontosságú. Ha a játék működik, a néző is „bekapcsolódik”, átéli a színpad varázsát.
Van- e kedvenc jelenete és miért az?
Nincs, mindig változik. Egy-egy jelenet kedvessége és ereje a próbák során bontakozik ki. A teljes előadás élménye a legfontosabb, nem egy-egy pillanat.
Hogyan érzi, hova illeszkedik ez az előadás az Ön eddigi rendezői munkásságába?
Teljesen beleillik. Ez a stílusom: játéköröm, közös energia, egyfajta „rock’n’roll” színház, ahol a néző részese a játéknak. Nem csupán kikapcsol, hanem bekapcsolódik, átéli a karakterek örömét, lendületét, és vágyik a következő alkalomra is.
Mit szeretne, hogy a nézők magukkal vigyenek az előadásról?
Hogy bekapcsolódjon az előadásba, ne csak passzívan nézze. Érzékei „tuningolva” legyenek, átélje a játékot, a karakterek örömét és helyzeteit. Ha ezt elérjük, az előadás valódi élvezeti színház lesz: a színészek és a közönség együtt élnek át minden jelenetet, és a játéköröm mindkét fél számára átélhető.
„NEVETÜNK, AZTÁN MAGUNKRA ISMERÜNK.”
Interjú Ivaskovics Viktorral
Mi történik, amikor a szerelem, az ünnep vagy egy baráti beszélgetés emelkedett pillanatait elnyelik a mindennapok kicsinyes játszmái? A Déryné Társulat Tripla tréfa – Három Csehov egy felvonásban című, március 21-i bemutatója erre a kérdésre keresi a választ. Ivaskovics Viktor rendezésében Anton Pavlovics Csehov három egyfelvonásosa – a Leánykérés, a Nyári tragédia és a Jubileum – egyetlen, gondolatilag összefűzött produkcióvá áll össze.
Több évtizede vagy jelen a színházi pályán, de ez az első rendezésed. Milyen volt a „másik oldalról” látni a kollégákat?
Izgalmas és sok tekintetben váratlan tapasztalat volt. Rendezőként a figyelmem óhatatlanul elmozdult a puszta színpadi jelenlétről a működés felé: arra, hogy a kollégák hogyan gondolkodnak, reagálnak, kockáztatnak a próbafolyamat során. Ez nem leleplezés volt, hanem rácsodálkozás arra, milyen személyes működések rejlenek a szerepek mögött.
És talán ebből születik a munka legnagyobb öröme: amikor kiderül, hogy a karakterek nemcsak kitalált figurák, hanem nagyon is pontos tükröződései annak, ahogyan mi magunk – és rajtunk keresztül a nézők – a világban jelen vagyunk.
Van olyan figura, amihez személyesen is közelebb kerültél?
Bármelyik karakterhez vezet valamilyen személyes út, mert mindegyik hordoz egy olyan pillanatot, ahol az ember óhatatlanul magára ismer. Hozzám mégis a Nyári tragédia világa került a legközelebb – nem azért, mert a szereplő ka-
raktere hasonlítana rám, hanem mert az az élethelyzet, amelyben van, különösen erősen megszólított.
Rendezőként nem az azonosulás érdekel, hanem az empátia mélysége: hogy mennyire tudok belülről érteni egy helyzetet, még akkor is, ha erkölcsileg vagy érzelmileg távol áll tőlem.
Hogyan állt össze a három darab egyetlen produkcióvá?
Kezdetben a Jubileum foglalkoztatott, azon belül is a feleség pozíciója: az a finom, mégis feszültségekkel teli állapot, amelyben egy kapcsolat már túl van az idealizáláson, de még nem omlott össze. Innen jutottam el a Nyári tragédiához, ahol mindez már a férj szemszögéből jelenik meg.
A Leánykérés pedig mintegy előtörténetként jelent meg: a kapcsolat kezdetének kaotikus, zavaros, mégis reményteljes pillanataként. Így rajzolódott ki egy hármas egység – három különálló történet, de egy közös gondolati ív mentén.
A feleség figurája mindhárom részben ugyanaz a színésznő. Hogyan hat ez az összképre?
Ez vált az előadás egyik legerősebb szervezőelvévé. Ábrahám Kíra jelenléte folyamatos, az ő alakján keresztül nézünk végig három különböző világot. Miközben a férfi partnerek változnak, az ő figurája állandó marad – és éppen ez teszi érzékelhetővé, mennyire más arcunkat mutatjuk különböző kapcsolati helyzetekben.
A nézőben felmerül a kérdés: vajon valóban mindig a partnerünk határoz meg bennünket, vagy mi magunk visszük
magunkkal ugyanazokat a működésmódokat újra és újra?
Miért fontosak a mozgásra épülő etűdök a darabok között?
A fizikai helyzetekben nincs lehetőség „félfigyelemre”. Ha nem vagyok jelen, ha nem érzékelem pontosan a partnerem súlyát, ritmusát, abból azonnal hiba vagy akár baleset is lehet. Ezek az etűdök éppen ezért számomra nem puszta átvezetések, hanem sűrített állapotok: megmutatják a kapcsolódás vágyát, törékenységét és kudarcát is.
Testben nagyon pontosan látszik az, amit szavakkal gyakran elfedünk.
Mennyire aktuális ma a „nem figyelünk egymásra” jelenség?
Kifejezetten aktuális. Sok kapcsolatban az együttélés technikailag működik, miközben a valódi jelenlét hiányzik. Az emberek egymás mellett élnek, nem egymással.
Az előadás nem egyetlen történetet mesél el, inkább töredékeket kínál: apró helyzeteket, gesztusokat, elcsúszásokat, amelyek végül puzzle-szerűen állnak össze egy ismerős képpé.
Csehovnál a humor és a tragikum kéz a kézben jár. Hogyan találtad meg az egyensúlyt?
Úgy gondolom, az életben sincs éles határ a kettő között. A legsúlyosabb helyzetekben is megjelenhet valami
abszurd vagy kifejezetten nevetséges elem. Csehov pontosan ezt az emberi ellentmondást ragadja meg: először nevetünk, majd hirtelen felismerjük magunkat a helyzetben.
A próbafolyamat során folyamatosan ezt az érzékeny egyensúlyt kerestük –hogy a humor ne tompítsa, hanem éppen felerősítse a tragikumot.
Mennyire építettél a társulat közös gondolkodására?
Nagyon tudatosan nyitottan dolgoztam. A próbák során számos olyan gondolat és konkrét színpadi megoldás született a színészekből, amelyekre magamtól nem jutottam volna. Ezeket nemcsak meghallgattuk, hanem be is építettük az előadásba. Ez a fajta közös gondolkodás számomra nem kompromisszum, hanem az alkotómunka egyik leginspirálóbb formája.
Ha egy kulcsszót kellene adni, amit a néző hazavisz, mi lenne az?
Talán a szerelem – vagy pontosabban az egymásra figyelés vágya. Az előadás nem kész válaszokat kínál, inkább kérdéseket hagy nyitva. Olyan kérdéseket vet fel, amelyek a nézőben még aznap este vagy akár jóval később is tovább dolgoznak.
Interjú
Hartai Kíra Viviennel
Hartai Kíra Vivien öt éve dolgozik a Déryné Társulat jelmeztárvezetőjeként, most azonban először jegyez előadást jelmeztervezőként. A Tripla tréfa – három Csehov egy felvonásban című produkcióban korhű, mégis kortalan látásmóddal, finom humorral és játékos, olykor szürreális részletekkel teremtett egységes vizuális világot. Első nagy tervezői munkájáról, kreatív szabadságról és a karakterek mögé látásról beszélgettünk.
Ez az első jelmeztervezői felkérésed a Déryné Társulatnál. Milyen érzés volt az előadás jelmezvilágát megálmodni?
Bár ez az első jelmeztervezői munkám itt, már öt éve dolgozom a társulatnál jelmeztárvezetőként. Ez idő alatt rengeteget tanultam, és úgy érzem, most érkezett el az a pont, amikor szakmailag és emberileg is készen álltam egy ekkora feladatra. Különösen inspiráló volt, hogy teljes kreatív szabadságot kaptam a rendezőtől a produkció jelmezvilágának megalkotásához.
Az előadás három Csehov-egyfelvonásost fűz össze. Hogyan közelítettél a három különböző történet stílusához, és mi volt az összekötő vizuális koncepció?
Csehov művei lehetőséget adnak arra, hogy kissé elrugaszkodjunk a realitástól. A rendezővel, Ivaskovics Viktorral már a kezdetektől egyetértettünk abban, hogy nem szeretnénk szigorúan az 1890-es évek látványvilágát rekonstruálni, de más korba sem
helyezzük át a történeteket. A jelmezek így korhű szabásvonalakat kaptak, ugyanakkor az anyaghasználatban, a mintákban és a kiegészítőkben megjelentek kortalan, sőt néhol szürreális elemek is. Ez teremtette meg az előadás egységes, mégis játékos vizuális világát.
Hogyan tud a jelmez „mesélni” a karakterről?
Mindig abból indulok ki, hogy a karakter mögött milyen ember állhat. A saját életemből is keresek hasonló figurákat, és azok megjelenéséből, gesztusaiból merítek inspirációt. Egy túlterhelt, szétszórt szereplő például felemás cipőt kapott, kabátja pedig tele van zsebekkel és rávarrt tárgyakkal – kulcsokkal, evőeszközökkel, órákkal –, mintha a mindennapi káoszát viselné magán. A jelmez számomra mindig a karakter belső világának külső lenyomata.
Csehov karakterei gyakran kisemberek, akik hiúságukkal és esendőségükkel küzdenek. Hogyan jelenik ez meg a jelmezekben?
Fontos volt, hogy a jelmezek egyszerre legyenek hitelesek és humorosak. Egy ravasz, „károgó” női karakter például kitömött varjút kapott a kalapjára. Egy magát szegénynek mondó férfi makulátlan fehér gumicsizmát visel díszes, arany mellénynyel. A hiú férfiak jelenetében pedig a cilinderek mérete – az egyik majdnem félméteres – jelzi a köztük zajló versengést. Ezek az apró túlzások finoman emelik ki a karakterek gyarlóságát.
A Tripla tréfa – három Csehov egy felvonásban jelmezvilágában a korhűség és a játékosság egyszerre van jelen – és talán éppen ez a kettősség mutatja meg leginkább, hogy Csehov figurái ma is ismerősek számunkra.
Milyen volt a közös munka Ivaskovics Viktorral és a társulattal?
Viktor rendkívül inspiráló alkotótárs: kreatív, türelmes és nyitott a szokatlan ötletekre is. Nagy szabadságot adott a tervezés során. A társulat tagjait régóta ismerem, így fontos volt számomra, hogy a jelmezek ne csak vizuálisan működjenek, hanem a színészek is komfortosan, örömmel viseljék őket.
Fontos mérföldkövet jelent karrieredben ez a munka. A jövőbeni terveidről mesélj még kicsit!
Gyerekkorom óta érdekelnek a művészetek: a festés, a rajzolás, a hímzés és a varrás. Mivel azonban jó tanuló voltam, a környezetem más életpálya felé terelt. Huszonkét évesen határoztam el, hogy olyan munkát szeretnék végezni, amely kreatív, és amely iránt valódi lelkesedést érzek. Ennek hatására elvégeztem egy divattervező–stylist, majd ezt követően egy jelmeztervezői képzést is.
Jövőbeli terveim közé tartozik, hogy – amellett, hogy továbbra is a Dérynénél dolgozom, amelynek közösségét, munkáját és célkitűzéseit rendkívül értékesnek tartom – jelmeztervezőként folyamatosan fejlődjek, és munkámmal hozzájáruljak a produkciók magas színvonalú megvalósításához.
„SOFŐRKÉNT
Interjú Bacio Félixszel
A Déryné Társulat színészei által alapított elismerést, a Déry-díjat a 2024/2025-ös évad végén Bacio
Félix kapta. Ennek apropóján beszélgettünk Félixszel munkáról, kihívásokról és izgalmas élményekről.
Mióta dolgozol a Déryné Programnál, és mi a feladatod?
2021-ben kerültem a Déryné Programhoz, kezdetben díszítőként. Érdekesség, hogy korábban már jelentkeztem a csapathoz sofőr pozícióra is, azonban egy baleset miatt erre csak
később nyílt lehetőségem. A balesetet követően körülbelül egy évvel díszítőként kezdtem, majd immár három éve sofőrként dolgozom, és a társulat, valamint a stáb szállításával járulok hozzá az előadások megvalósításához.
Milyen kihívások vannak a munkádban és mi az, ami motivál?
Ha a nehézségekről beszélünk, akkor elsősorban az ad hoc útfelújításokat és a váratlan forgalmi helyzeteket emelném ki. Ezek időnként komoly
szervezést és gyors alkalmazkodást igényelnek, ugyanakkor eddig soha nem akadályozták meg azt, hogy mindenki időben és biztonságban megérkezzen az előadások helyszínére – természetesen a közlekedési szabályok maradéktalan betartása mellett.
Amikor a többiek az autóban már „leeresztenek”, az én munkám sokszor akkor kezdődik igazán: esti és éjszakai utazásokkal. Nem vagyok kifejezetten stresszes típus, és igyekszem mindig a dolgok jó oldalát nézni, de sofőrként nincs lehetőségem rossz napokra – a kollégáim épsége mindenekelőtt áll. A munkám változatos, a csapat kiváló, és bár előfordulnak kisebb súrlódások, hiszen sok időt töltünk együtt, ez teljesen emberi. A közvetlen kollégáimra száz százalékban számíthatok, szakmailag és emberileg is, és egy ilyen összetartó, ösztönző közegben dolgozni önmagában is erős motivációt jelent.
Külön kihívást jelentenek a külföldi utak, valamint a sátoraljaújhelyi fesztivál, amely egy kifejezetten összetett és hosszú program. Ez az évadzáró eseményünk, valódi csapatmunkát igényel, és éppen az ilyen jellegű feladatok motiválnak a leginkább.
Mesélj kérlek, biztos volt egy-egy olyan sztori, amely különösen emlékezetes.
Egy vidéki előadás alkalmával, a nagy hó miatt elakadt a DAF teherautónk. A helyiek azonnali segítőkészsége felejt-
hetetlen élmény maradt: gondolkodás nélkül traktorral érkeztek, és kihúztak minket a bajból. Ez a váratlan összefogás mély nyomot hagyott bennem, és újra emlékeztetett arra, mennyire fontos az emberség a hétköznapokban.
Különleges élményt jelent számomra az is, hogy a munkám során számos színésszel és rendezővel dolgozhatok együtt, akiket más körülmények között valószínűleg sosem ismertem volna meg. Az a fajta összetartás és kölcsönös támogatás, amelyet ebben a közegben tapasztalok, számomra igazán maradandó érték.
Mit jelent számodra, hogy a társulat neked ítélte a díjat?
Nehéz szavakba önteni, mit jelent számomra ez az elismerés. Óriási megtiszteltetés, hogy a társulat nekem szánta a díjat, és korábban nem is gondoltam volna, hogy egyszer ilyen visszajelzést kaphatok a munkámra. Különösen sokat jelent, hogy ez az elismerés azoktól érkezik, akikkel nap mint nap együtt dolgozom, és akik pontosan látják a háttérben végzett munkát is. Ez a díj megerősít abban, hogy érdemes elkötelezetten, felelősséggel és csapatban gondolkodva dolgozni, és igyekszem a belém vetett bizalmat a jövőben is megszolgálni.
A KultUp alprogram egy középiskolásokat célzó színházi nevelési program, amelynek segítségével az ország minden pontján igyekeznek elérni a fiatalokat.
Héjja Gáborral, a KultUp alprogram vezetőjével a Magyar Nemzet munkatársa, Bényei Adrienn beszélgetett arról, miért az élmény a kulcs, és hogyan válhat a kultúra hozzáférhetővé ott is, ahol eddig nem volt erre lehetőség.
A Déryné Program KultUp alprogramjának 210. témanapján a Veszprémi SZC „SÉF” Vendéglátás–Turizmus Technikum és Szakképző Iskolában vettünk részt. A nap folyamán a diákok mind a 16 osztályban színházi, zenei és művészeti élményekkel gazdagodtak. Fergeteges hangulat, inspiráló beszélgetések és valódi közösségi élmények kísérték a napot, miközben a tanulás kilépett a megszokott keretek közül.
A témanap megmutatta, hogy nem egyszeri vendégszereplésről van szó, hanem tudatosan felépített pedagógiai-kulturális munkáról. Egy-egy alkalommal 20–30 alkotó és előadó érkezik az iskolába, és egy nagyobb intézményben akár 60–70 programelem is megvalósul.
„Februárra az aktívan bevont diákok száma elérte a 75 ezret. Ez azért jelentős, mert itt valódi részvételről be -
szélhetünk, nem csupán jelenlétről” –mutatott rá Héjja Gábor.
„Jelenleg közel 400 ezer középiskolás korú fiatal tanul a hazai intézményekben. Bízunk benne, hogy jelentős részükhöz eljutunk. A KultUp abban segít, hogy a színház közös tér legyen, ahol a diák értelmező, reflektáló részt-
vevő. Ez ma legalább annyira pedagógiai kérdés, mint művészeti” – hangsúlyozta a vezető.
A programban létrejövő előadások és foglalkozások nem egyszerűen „jól sikerült produkciók”, hanem tanulási modellek, amelyekből későbbi fejlesztések építhetők.
„Nekünk a diákok és a pedagógusok visszajelzései a legfontosabbak. Eddig közel 3000 tanulót és közel 1000 osztályt kérdeztünk meg osztályszintű közösségi felmérések keretében. Igyekszünk feldolgozni a gyorsan változó generáció észrevételeit, meglátásait; programelemeket változtattunk vagy vettünk ki ezek alapján. Tényleg az a célunk – és már a kezdetekkor az volt, amikor Kis Domonkos Márkkal megálmodtuk a programot –, hogy a közösségi és társas kompetenciák fejlődését, a fiatalok kulturális érdeklődését előre mozdítsuk” – tette hozzá, rámutatva, hogy a Déryné-program ott erősíti a kulturális jelenlétet, ahol erre a legnagyobb szükség van. Elmondása szerint a fókusz sokszor a községek és kisvárosok iskoláira esik.
A témanap felépítése tudatos tervezést igényel. „Egy ilyen tanítási napon egészséges dinamika szükséges: az elmélyült részvételt igénylő TIE-foglalkozás (színházi nevelés) után egy kis mozgás, zene, majd más közösségépítő és személyiségfejlesztő programok következnek. Mi az élményszerzésre, az ezzel kapcsolatos pozitív asszociációkra törekszünk, és véletlenül sem szeretnénk a diákokat teljesen
lefárasztani. Jó érzés látni, amikor a gyerek nem azért szólal meg, mert felszólították, hanem mert dolga lett a témával. Ezért érdemes járni az országot” – emelte ki Héjja Gábor.
„Egy nagyobb iskolában akár 20–25 művésszel, 10 különböző produkcióval dolgozunk. Minden iskolát előre feltérképezünk: termek, infrastruktúra, korosztály, iskola jellege. Ebből rakjuk össze az aznapi „órarendet”, amikor gyakorlatilag az összes órát mi tartjuk. A programban dráma, zene és mozgás is helyet kap, tudatos dinamika szerint. A cél pedig túlmutat a kultúrafogyasztáson. Rövid távon az, hogy ismernek, hívnak minket, várják a programot. Hosszú távon viszont az, hogy ezek a gyerekek jobban tudnak kapcsolódni egymáshoz. Kommunikálnak, megszólítják egymást, érzelmileg is kapcsolódnak. Ez pedig hat a munkaerőpiacra, a párkapcsolatokra, az életükre. A színház nálunk csak eszköz, a cél az ember” – szögezte le a program vezetője.
A veszprémi témanap végén a legfontosabb tapasztalat talán az volt, hogy a KultUp nem egyszerűen „színházat visz” az iskolába, hanem közös gondolkodási teret teremt. A program azt az élményt kínálja, hogy a kultúra nem dekoráció, hanem közös létezés. Ha ebben a helyi közösségek, iskolák, alkotók és országos programok együttműködnek, akkor nemcsak a színház nyer, hanem a következő generáció is.
Pálfi Erikával, a Belügyminisztérium Köznevelési Helyettes Államtitkárságának Köznevelési Tartalomfejlesztési Főosztályának főosztályvezetőjével beszélgettünk a DráMa Mindenkinek kapcsán.
Hogyan indult a Belügyminisztérium és a Déryné Program közös munkája?
Az okostankönyvek és a Nemzeti Köznevelési Portál, mint digitális tartalomszolgáltató felület került kapcsolatba a Déryné Program által készített filmekkel.
A Déryné Program huszonöt olyan kisfilmet készített, amelyek mindegyike a magyar nyelv és irodalom konkrét tananyagának kivonata vagy életút jellegű összefoglalása. Ezek a filmek új megközelítést kínálnak, és kaput nyitnak a gyerekek és mindenki előtt, aki használja őket.
Hogyan juthat el a DráMa Mindenkinek a pedagógusokhoz és a diákokhoz?
A Nemzeti Köznevelési Portál (nkp.hu) egy teljesen nyitott felület, amely bárki számára elérhető.
Ön hogyan látja az oktatás jövőjét?
Ez egy nagyon összetett kérdés, amire nehéz átfogó választ adni. Minden korszaknak megvannak a maga kihívásai: az 1990-es évek végén a pedagógusok a differenciálás elvét vallották, vagyis azt, hogy mivel a gyerekek tudása és képességi szintje eltérő, a tanárok feladata a különböző szintekhez igazodó tudásközvetítés. Az ezredforduló környékén a kompetenciafejlesztés került a középpontba. Napjainkban az inkluzív nevelés kérdései és nehézségei emelkednek ki a pedagógiai témák közül, azaz hogy miként lehet hatékonyan együtt dolgozni például a sajátos nevelési igényű (SNI) tanulókkal az osztályközösségen belül.
Emellett manapság sokat foglalkozunk az AI és az internet tanulásra gyakorolt hatásával. Én úgy gondolom, az internet és a mesterséges intelligencia használata valójában módszertani kérdés. Egy mai átlagos diák digitális írástudó: számára születésétől kezd -
ve jelen van a képernyő, használják a szülei, neki teljesen természetes, hogy laptop, tablet, telefon áll rendelkezésére, amelyen bármi megtalálható. Úgy nőnek fel, hogy ezeket mint eszközt tudják használni. Az AI segítségével sok feladatot könnyebben el lehet végezni, gyorsabban lehet összehasonlításokat, elemzéseket készíteni. Tehát sok mindenben segítségünkre lehet, ám tanulni nem tud helyettünk.
Hogyan kapcsolódhat be a színház az oktatásba? Miért lehet hatékonyabb az élménypedagógia a frontális oktatásnál?
A Déryné Program egy olyan mezőnybe érkezik a színház és a dráma
nyelvével, amely az élménypedagógia számára nagyon komoly lehetőség. A színház a humán műveltség egy kiemelkedő élménye, a dráma pedig az emberek közti kapcsolódás, az itt és mostban való együttműködés megélése. Sok pedagógus felismerte már, hogy az élménypedagógiai eszközökön keresztül könnyebben el lehet jutni a gyerekekhez, mert erre fogékonyabbak. Talán éppen az internet tette őket nyitottá arra, hogy a tanárral közösen alkossanak valamit.
A frontális oktatás elég egyoldalú információátadás, melyben elsősorban a tanár fejlődik, hiszen ő próbálja minél jobban, minél szemléletesebben elmondani a tananyagot, míg a közös munkában, amit a drámapedagógia feltételez, mindkét fél tud fejlődni. Folyamatosan mind a tanárnak, mind a tanulónak jelen kell lennie kognitív és érzelmi figyelemmel is.
Milyen véleményeket, visszajelzéseket kapnak a DráMa Mindenkinek kapcsán?
Egyetemen tanítok leendő drámaszakos pedagógusokat, akik ismerik és szeretik ezeket az oktatási segédanyagokat. A KultUp témanapokon négy drámatanár tartja a kisfilmekhez készített drámafoglalkozásokat országszerte, amelyek hatalmas élményt jelentenek a diákoknak. A témanapok végén kitöltött kérdőívekből tudjuk, hogy azok a diákok, akik részt vettek a foglalkozásokon, megerősítik: pontosan erre van szükségük.
„Jó a közösségnek, hogy ilyen magas szintű előadásokat tud látni a község, erősíti a közösségi élményt, növeli a kulturális érdeklődést, és hosszú távon hozzájárul ahhoz, hogy a helyi lakosok nyitottabbá váljanak a művészeti események iránt.”
/Nyárád Község Önkormányzata/
„Az egykori művelődési házakban évtizedekig nem, vagy csak elvétve voltak ilyen szintű kulturális események. A Déryné Programban elérhető műsorok új szintre emelik a helyben elérhető kulturális programokat minőségi szempontból. Egy ilyen színvonalas műsor megtekintéséért minimum 20 km-t kellene utazni a legközelebbi városba, ahol 4000-7500 Ft-os belépődíjjal kellene számolni. Ezek a költségek a családoknál maradnak.”
/Pápateszér Község Önkormányzata/
„Számunkra ez a misszió színtiszta öröm és valódi érték. A „Színház mindenkinek!” nem csak egy szlogen, hanem élő valóság: hidat jelent emberek és történetek között. Amikor látjuk a mosolygós szemeket, az őszinte figyelmet, azt az első pillanatnyi rácsodálkozást, akkor érezzük igazán, miért csináljuk ezt. Ezek a találkozások minket is feltöltenek: emlékeztetnek arra, hogy a színház élő, emberi és közösségteremtő erő.”
/Bohém Társulat/
„Az Udvari Kamaraszínház számára a „színházművelés” nem pusztán az előadás létrejöttét jelenti, hanem egyben szolgálat és közösségteremtő erő. Előadásaink olyan nemzeti, erkölcsi témákat feszegetnek, amelyeket szeretnénk minél szélesebb körben megismertetni a nagyérdeművel. A Déryné Program ehhez biztosít lehetőséget, így előadásaink össze tudnak kötni embereket, közösségeket, térségeket, ezáltal a nyelv, a kultúra és a közösségi identitás megőrzésében is szerepet vállalunk.”
/Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház/
„E korszakos kultúrpolitikai kezdeményezés a magyar színházi szcéna többévtizedes adósságát törleszti a magyar vidék felé. A kultúrához való hozzáférés alkotmányos alapjog. Feladatunk továbbá „bekapcsolni” a színházat a társadalom, az emberi létezés, az egyén gondjaiba és katarzist nyújtani - szellemi, erkölcsi és lelki értelemben egyaránt.”
/József Attila Színház/
„Számomra felemelő, megtisztelő érzés, hogy része lehetek egy nemes ügynek, s azon belül előadásaimmal életben tarthatom hallatlanul gazdag anyanyelvünket, annak lebilincselő kincseit zseniális íróink- és költőink munkáiba ’csomagolva’.”
/Rékasi Károly/
„A szellemi, kulturális élet szereplői életre szóló miszsziót kértek és kaptak fentről, a fény küldetését, mely óriási áldozathozatalt kíván, s nemes lelkeket nevel! Ez a Déryné program valódi küldetése!”
/Sensum Arts Kulturális Egyesület/
„A magas minőségű színházi produkciók jelenléte a helyi közösség számára nem csupán szórakozást jelent, hanem valódi kulturális értéket és közösségformáló erőt is képvisel. Ezek az alkalmak esélyegyenlőséget teremtenek: azok számára is elérhetővé válik a színház élménye, akik anyagi, időbeli vagy utazási okokból ritkábban jutnának el nagyvárosi kőszínházakba. A minőségi produkciók hozzájárulnak a kulturális nyitottság, az esztétikai érzékenység és a kritikai gondolkodás fejlődéséhez is. A színházi estek közösségi események: találkozási pontot jelentenek generációk számára, erősítik a helyi identitást, és közös élményt adnak, amelyről még napokkal később is beszélgetnek a nézők. Különösen fontos számunkra, hogy fiataljaink is találkozhatnak élő színházzal, hiszen ez hosszú távon formálja kulturális igényességüket és értékrendjüket. Összességében a Déryné Program által biztosított magas színvonalú előadások nemcsak gazdagítják városunk kulturális kínálatát, hanem erősítik közösségünket, hozzájárulnak a helyi kulturális élet fenntarthatóságához, és valódi értéket teremtenek a mindennapokban.”
/Derecske Városi Művelődési Központ és Könyvtár/
BARANGOLÓ ELŐADÁSMŰHELY: AHOL AZ
Interjú Pál Hajnalkával, a Barangoló Előadásműhely operatív vezetőjével
A Barangoló Előadásműhely valódi inkubátorként működik immár hatodik éve: inspiráló alkotói tér, ahol pályakezdő művészek biztonságos, mégis szakmailag igényes közegben színpadi ötleteiket kész produkcióvá formálhatják. A program célja, hogy hidat építsen az első gondolattól a bemutatóig, miközben a résztvevők megtapasztalják a színházi alkotás teljes folyamatát, erről beszélgettünk Pál Hajnalka operatív vezetővel.
Mi a Barangoló Előadásműhely lényege?
A Barangoló alprogramnak két ága van: a Drámaírói Műhely és a Barangoló Előadásműhely. Mint operatív vezető, az utóbbi munkájában veszek részt, ahol új produkciók születnek — valódi alkotói utazásról van szó. Itt a fiatalok megtapasztalják, hogy a színpadi munka nem csupán kreatív ötletelés, hanem szervezett, átgondolt folyamat, amely a pályázattól a bemutatóig terjed.
A pályázati kiírás szerint a csapat legalább fele friss diplomás vagy harminc év alatti, és mindenki részt vesz a kreatív munkában. A legfontosabb, hogy a fiatal alkotók értsék a produkció létrehozásának teljes folyamatát, és tudják, mire kell figyelni, ha saját előadás megvalósításában gondolkodnak vagy pályáznak.
Milyen szakmai támogatást kapnak a résztvevők?
A műhely egyik legnagyobb erőssége a mentorálás. Tapasztalt szakemberek segítik a fiatal alkotók munkáját, végigkísérve őket a próbafolyamatokon és a szervezés minden lépésén. A mentorok – Bakos-Kiss Gábor, Kolti Helga, Kozma András, Kulcsár Edit és Lukácsy György – tanácsaikkal, viszszajelzéseikkel és folyamatos jelenlétükkel biztosítják, hogy a résztvevők magabiztosan mozogjanak az alkotói és gyakorlati feladatok között.
Ez a támogatás különösen fontos a
pálya elején, hiszen nem mindenki rendelkezik saját háttérrel vagy szervezeti kapcsolatrendszerrel. A műhely így valódi fészekként funkcionál: biztonságot ad, és segít abban, hogy az alkotók bátran kísérletezzenek.
Mit tanulnak meg az alkotók a műhelyben?
A résztvevők nemcsak az előadás létrehozásának kreatív részével foglalkoznak, hanem megismerik a kivitelezés teljes folyamatát: koncepcióalkotás, tervelfogadás, próbafolyamat, szervezés, pénzügyi tervezés és a bemutató előkészületei. Így megtapasztalják, hogy egy produkció létrejötte összetett munka, ahol minden részlet számít.
A műhely célja, hogy a fiatalok képesek legyenek saját produkció létrehozására, és tudják, hogyan kell tervezni, szervezni és felelősséget vállalni a színházi alkotás minden szakaszában.
Hogyan lehet bekerülni a programba?
Az Előadásműhelybe évente három alkalommal lehet jelentkezni, így egész évben, viszonylag gyorsan el lehet jutni a tervektől a megvalósításig. A kiválasztott projektek több hónapon át készülnek a mentorok folyamatos támogatásával, míg végül elérkeznek a bemutatóig.
Ez a folyamat – szándékaink szerint –nemcsak az előadás megszületéséről szól, hanem egy tanulási ívről is: az al-
kotók fokozatosan válnak magabiztos, önálló szakemberekké.
Mi történik a legsikeresebb előadásokkal?
Ha egy produkció különösen erős, bekerülhet a Déryné Program más alprogramjaiba, ahol a darab tovább él, új helyszínekre jut el, és a fiatalok megtapasztalják a színházi élettel járó sajátosságokat is. Ugyanakkor arra is van példa, hogy az alkotói csapat önállóan lép ki a színházi piacra, és saját szervezésben forgalmazza produkcióját.
2020 és 2025 decembere között öszszesen 46 előadás született a műhely keretében, és sok közülük a mai napig repertoáron van. Ez a hosszú távú jelenlét mutatja, hogy a program nemcsak egy-egy pillanatnyi élményt ad, hanem valódi lehetőséget biztosít a pályakezdőknek arra, hogy munkájuk gyümölcse szélesebb közönséghez jusson el.
Te milyen szerepben kapcsolódsz a folyamathoz?
Operatív vezetőként a teljes folyamat koordinációját látom el: biztosítom, hogy a próbák, az egyeztetések, a pénzügyi tervezés és elszámolás zökkenőmentesen haladjon. Ez a háttérmunka elengedhetetlen, mert csak stabil keretek között tud az alkotócsapat szabadon és biztonságosan dolgozni.
A cél, hogy minden résztvevő képes legyen kreatív energiáit a művészi munkára fordítani, miközben megtanulja a gyakorlati és pénzügyi felelősségvállalást is.
Milyen visszajelzéseket kaptok az alkotóktól?
A résztvevők rendkívül hálásak a mentorálásért és a támogatásért. Sokan úgy fogalmaznak, hogy a műhelyben kapott segítség révén bátrabban lépnek előre, és biztonságban érzik magukat a próbafolyamat és a bemutató során.
A személyre szabott támogatás és a mentorok jelenléte erősíti a fiatalok önbizalmát, és sokan később újra pályáznak, vagy továbbviszik munkájukat a már említett módokon.
Miért fontos a Barangoló Előadásműhely a fiatalok számára?
Úgy gondolom, hogy a Barangoló Előadásműhely egyedi lehetőséget biztosít a fiatal alkotóknak arra, hogy valós körülmények között tapasztalják meg a színházi szakma sajátosságait, visszaigazolást szerezzenek önállóságuk mértékéről és az esetleges nehézségekről, miközben biztonságban tehetik meg az első lépéseiket.
Itt megtanulják, hogyan lehet komplex módon gondolkodni egy produkcióról, miközben a mentorok támogatása révén bátran kísérletezhetnek. A Barangoló Előadásműhely így hidat képez a pályakezdés és a szakmai tapasztalatszerzés között, és hosszú távú lehetőséget ad az alkotóknak arra, hogy jelenlétüket megerősítsék, és hangjukat hallassák a színházi világban.
Interjú Szabó-Nagy Sárával, a Déryné Program dramaturgjával
Az elmúlt öt évben a Barangoló Drámaírói Műhely stabil platformot teremtett a fiatal drámaírók számára. A program ösztöndíjasaiból, a Drámaírói kör résztvevőiből és a Drámaírói Mustrából így formálódott egy élő, inspiráló közösség, ahol a fiatal szerzők művei nemcsak megszületnek, hanem színpadon is életre kelhetnek. Az interjúban Szabó-Nagy Sára dramaturg mesél az indulásról, a legemlékezetesebb pillanatokról, és arról, milyen örökséget hagy maga után a műhely az alkotók és a közönség számára.
Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre, és mi változott azóta?
A Drámaírói Műhely elindulását hosszú előkészítés előzte meg. Eredetileg egy pályázat ötlete merült fel, de Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója egy komplex, rendszeres mentorprogramban gondolkodott, amely évről-évre lehetőséget tud biztosítani a fiatal tehetségek számára. A műhely működésének részletein közel egy évet dolgoztunk a kollégákkal. Végül kialakult a ma is ismert struktúra: minden évben 3 ösztöndíjas kap lehetőséget arra, hogy 8 hónap alatt, egy mentor szakmai iránymutatása mellett meg -
írja történetét a dráma műnemében. 2022-től kezdődően 13 ösztöndíjasnak biztosítottunk lehetőséget arra, hogy megírja drámáját.
Különösen emlékezetes, hogy Jánosi Ferenc darabját még ösztöndíjas évében a Déryné Társulattal mutattuk be, így széles közönség találkozhatott vele. Ez a folyamat jól láttatja, hogy a műhely nemcsak írói teret ad, hanem valós színházi életpályát is épít.
A műhely mellett alakult egy Drámaírói kör is. Mesélnél erről?
Az első év ösztöndíjasai kerestek meg minket még a műhelymunka időszaka alatt azzal, hogy magányos tevékenység a drámaírás, és jó lenne, ha közösen gondolkodhatnánk, tapasztalatot cserélhetnénk, segíthetnénk egymást. Kis Domonkos Márk igazgató is támogatta az ötletet, és így született meg a havi rendszerességű találkozók formája a Déryné Központban. Itt nemcsak a korábbi ösztöndíjasok, hanem meghívott dramaturgok és drámaírók is részt vesznek egy-egy alkalmon, közösen látogatunk színházi előadásokat, s együtt gondolkodunk a drámaírók újabb és újabb darabjairól.
Hogyan látod a pályakezdő drámaírók helyzetét ma Magyarországon, és milyen szerepet tud betölteni ebben a Drámaírói Műhely?
A fiatal drámaíróknak viszonylag kevés lehetőségük van arra, hogy megmu -
tassák magukat, ösztöndíjat nyerjenek, vagy darabjaikat társulatok játsszák. A Drámaírói Műhely ebben nyújt valódi teret és támogatást: a jelentkezések száma is mutatja, hogy az igény megvan rá. Az ösztöndíjas időszakban a mentorok segítségével, majd utána a drámaírói körben folyamatosan fejlődhetnek, tapasztalatot cserélhetnek a szerzőink, új kortárs magyar drámák születnek, és mi a Barangoló irodában igyekszünk minél többnek megtalálni a helyét.
Van-e olyan téma, ami többször is visszaköszönt, vagy nagyobb figyelmet kapott a műhelyben?
Bizonyos visszatérő témák erősen jelen vannak a pályaművekben. Sok dráma az emberi magányról, a világban való helytállásról, valamint a transzcendenssel való kapcsolatról szól. Például a Hopeless (Tréfás Luca, 2023) című darab az utcán élők sorsán keresztül vizsgálja az emberi küzdelmet és a valóság nehézségeit.
Mi volt a célja a Drámaíró Mustrának, és beváltotta-e a hozzáfűzött reményeket?
A mustra célja az volt, hogy bemutassa az ösztöndíjasok munkáit, és népszerűsítse a fiatal drámaírók műveit a szakmai közönség – művészeti vezetők, rendezők, dramaturgok – előtt. Kiváló lehetőség az alkotóknak, hogy megmutatkozzanak, és darabjaik társulatokhoz, színházakhoz jussanak. A
visszajelzések alapján a mustra sikeresnek bizonyult: nemcsak a fiatal szerzők kaptak teret a megmutatkozásra, hanem a szakma képviselői is új szerzőket és drámákat fedezhettek fel, így ez az esemény hosszú távon is értékes része a Drámaírói Műhelynek.
Volt-e az elmúlt öt évben olyan pillanat vagy folyamat, ami különösen emlékezetes maradt számodra?
Minden alkotóhoz és drámához kötődőm valamiért, de talán az Indulhatunk, Edit néni? (Kovács Gábor Attila, 2023) a legkedvesebb számomra, amely egyszerre humoros és emberi sztori. Már a jelentkezés beérkezésekor megfogott a cselekmény és az ösztöndíjas időszak alatt is fantasztikus élmény volt látni, hogyan fonódik össze a szórakoztató abszurd és a mély, személyes történet: egy nyugdíjas tanítónő és egy betörő váratlan találkozásából bontakozik ki a vágy a megértésre és az emberi kapcsolódásra. Ez a darab a Drámaírói Műhelyben született, majd a szerző maga rendezte meg a Barangoló Előadásműhelyben, jelenleg pedig nagy sikerrel fut az Országjárás alprogramban. Büszke vagyok arra, hogy az elmúlt évek alatt már 5 drámát bemutattak színpadon és csak remélni tudom, hogy még több Drámaírói Műhelyben született műnek megtaláljuk a helyét.
Hogyan kapcsolódik a Drámaírói Műhely, a Drámaírói Kör és a Drámaíró
Mustra a Déryné Program missziójához, a vidéki jelenléthez és a közönséggel való találkozásokhoz?
A Drámaírói Műhely és a Drámaírói kör abszolút része a Déryné Program „Színház mindenkinek” missziójának.
A cél, hogy a fiatal, kezdő szerzők ne csak alkotói lehetőséget kapjanak, hanem műveik eljussanak a közönséghez is, vidéki városokba, közösségi terekbe. Holczer Dávid Balettláb (2023) című drámáját például a Győri Nemzeti Színház mutatta be, valamint megtalálható az Országjárás alprogram repertoárján is.
Miként alakulhat a Drámaírói Műhely sorsa a következő öt évben, és milyen szerepet tölthet be a Drámaíró Mustra?
Nagyon bízom benne, hogy a jövőben is rengeteg jelentkezés érkezik majd a műhelybe, és az ösztöndíjasok a drámaírói körben is tovább fejlődhetnek. Ennek köszönhetően sok új magyar dráma születhet, és reméljük, hogy minél többnek megtaláljuk a helyét a magyar színházi palettán. A mustra pedig továbbra is kiemelt szerepet játszik majd abban, hogy az alkotók bemutathassák műveiket, és a közönség, valamint a szakma is felfedezhesse az új tehetségeket.
JÚLIUS 15-18.
TÖBB,
CSALÓKA SZIVÁRVÁNY
INDULHATUNK, EDIT NÉNI? BLAHA LUJZA ÉS A PIROS BUGYELLÁRIS ÚTRAVALÓ CHIOGGIAI CSETEPATÉ
Színházi programok Zenei programok Programok az egész családnak
DÁNIELFY 4S STREET BOHEMIAN BETYARS SZABÓ BALÁZS BANDÁJA
BIEBERS DÉRYNÉ ZENEKAR MÁKLIKŐR
NÉPI JÁTSZÓHÁZ KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK BÁBELŐADÁSOK GYERMEK TÁNCHÁZ és még sokan mások, még több programmal…
A 2024/2025-ös évadban hatvan tankerületből
620 000 diák nyilatkozott pozitívan arról, hogy részt kíván venni a programban. Ebből 590 000 tanuló részesült a Lázár Ervin Program előadásainak valamelyikében. Németh Anita, a program projektvezetője a Déryné Podcast harmadik adásában mesélt arról, milyen érzés azt a missziót képviselni, amelyet a Lázár Ervin Program biztosít a diákoknak: „Nagyon remélem, hogy ez megalapozza azt, amire a Lázár Ervin Program létrejött, hogy értéket teremtsünk és észrevétlenül szocializáljuk a gyerekeket.”
A 2025/2026-os tanévben 112 alkotó 256 előadással járja az országot, hogy a legkisebb településeken tanuló diákokat is bevezesse a színház világába.
Az alkotókat arról kérdeztük, ők hogyan élik meg ezeket az alkalmakat, milyen tapasztalatokat szereznek az iskolai előadások során.
„Mind a Misztrál, mind pedig a Versénekmondó előadás kapcsán az a tapasztalatunk, hogy a diákok kezdenek érdeklődni az énekelt versek iránt, a költészet és a költők iránt. A zene univerzális nyelv, de nagyon sokszínű. Ez a fajta színesség bemutatása is célunk azzal, hogy járjuk az iskolákat.”
/Török Máté, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, Misztrál, Versénekmondó/
„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni erről a Programról, mert látva az egészen kis helyen is megtörténő, kézzel fogható hatást, egyszerűen fantasztikus lehetőség a kultúra terjesztésére, a gyerekek nevelésére és élményeinek növelésére. Ahogy az előadás után több helyen rajongva várnak minket, és tényleg több helyen kérnek autogramot a táncosainktól. A szemek csillogása felejthetetlen számunkra is! És nehéz szavakkal kifejezni mindazt, amit ez igazán jelent.”
/Nemes Zsófia, Univers’Art Egyesület/
„Páratlan élmény volt ennyi diákhoz eljutni a Baltazár Színház Róna c. előadásával. Az előadás eredetileg is ezt a korosztályt célozza, de tantermi körülmények között és kis stúdiószínházban játszottuk korábban. A program tette lehetővé, hogy tornatermekben és nagyszínpadon, művelődési házakban egyszerre több néző is láthassa; és ez a várakozáson felül jól működött.”
/Baltazár Színház/
„Tanítanunk kell a gyerekeket a színházi élmény befogadására, ha olyan élményt kapnak, amely melegséggel tölti el őket, talán máskor is keresni fogják ezt az érzést. Persze a kis csemeték számára ez még nem tudatos. Mi csak elvetjük a magocskákat. Rajtuk múlik, hogyan gondozzák majd: lesz-e belőle csíra, növény, élet…”
/Bartha Antal Produkció/
„Számomra az a legfontosabb küldetés, hogy a fiatalok átérezzék, a klasszikus zene élő valóság, csupa érdekesség, szépség és könnyen kapcsolódhatnak hozzá, ha megtaláljukaközöshangot.Énebbensegítettem,képekkel,történetekkel, humorral, jó zenékkel. Sokan megtapasztalhatták, mire képes a zongora és játékosa együtt. Ki tudja, talán az elvetett apró gondolatmagok zeneszeretetté csíráznak ki bennük egyszer.”
/Fülei Balázs, Liszt-díjas zongoraművész/
„A Duna Művészegyüttesnél valljuk, hogy a gyermekek, fiatalok sokoldalú nevelésében, képességeik fejlesztésében elengedhetetlen a népi kultúra értékeinek megismerése, továbbá a népi játékok, a néptánc fejleszti a gyermekek mozgáskultúráját, testtudatát, identitását, szociális érzékenységét. Meggyőződésünk, hogy a tánc és színház szeretetére és értésére való nevelést már a lehető legfiatalabb korban el kell kezdeni. Célunk, hogy olyan kistelepülések kulturális életében is részt vegyünk, olyan helyre vigyük el a kultúrát, ahol nehezen jutnak professzionális művészi élményhez.”
/Bába Szilvia, Duna Művészegyüttes/
Interjú Soós Réka népdalénekessel
Amikor meglátta a Vitéz László alprogram felhívását, azonnal érezte, hogy itt a helye. A Déryné Podcast második adásában Soós Réka népdalénekessel beszélgettünk; az epizód elérhető a Déryné Program YouTube-csatornáján.
Mit szeretnél leginkább átadni a gyerekeknek?
Elsősorban a népzene iránti szeretetemet. Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy a gyerekek minél korábban megismerkedjenek a népdalokkal és a mondókákkal, hiszen ha ez természetessé válik számukra, később könnyebben élvezik a hosszabb verseket és előadásokat. A népdal tulajdonképpen a mi zenei anyanyelvünk.
Előadóként milyen nehézségekkel jár, hogy minden alkalommal más óvodába mentek?
Élvezem, hogy minden óvoda hasonlít egymásra, mégis mindegyikben van valami egyedi. Amikor megérkezünk a helyszínre, felmérjük a csoportszobát vagy a tornatermet: melyik fal legyen a háttér, hol vannak az ablakok,
merről süt a nap. Nem állhatunk ablak elé, mert ha túl mozgalmas a háttér, a gyerekek inkább a madarakat figyelik. Ha egy cica végigsétál a tetőn, akár a fejem tetején is pöröghetek, akkor is a cica viszi el a show-t.
Mivel lehet az óvodáskorú gyerekeket leginkább megszólítani és fenntartani a figyelmüket?
Weöres Sándort idézem: a gyerekek nem hülyék, csak kicsik. Partnerként kezeljük őket. Ha az életkoruknak megfelelően, nyitottan, barátságosan és valóban nekik szólóan tartjuk az előadást, azt értékelik. Gyakran kapunk visszajelzést is arról, hogy figyelnek, és tetszik nekik a foglalkozás.
Milyen emlékezetes történetet osztanál meg velünk?
Minden témanap után úgy érzem, megérte hajnalban kelni és útnak indulni. Lipták Péter, a zenésztársam egyszer bemutatta a citeráját. Megbeszéltük a gyerekekkel, hogy ez hasas citera, mert az oldalán van egy kis „hasa”. Többször is elismételtük velük. A végén, összefoglalásként megkérdeztük:
mi ennek a hangszernek a neve? Egy kisfiú pedig bekiabálta: „hasas pucera”. Addigra már kemény negyedóránk volt benne. Azóta néha mi is hasas pucerának hívjuk a hangszert.
Hogyan reagálnak a gyerekek arra, hogy ott vagytok és foglalkozást tartotok?
Ők a mában élnek. A kislányok gyakran odabújnak, a fiúk pacsiznak, integetünk egymásnak. Amikor a nap végén pakolunk és elmegyünk a csoportszoba előtt, még utánunk is integetnek. Ebből igazán lehet töltődni.
200 témanap, 7000 gyerek, több ezer kilométer.
Fontos mérföldkőhöz érkezett a Vitéz László alprogram. Ennek kapcsán pedagógusokat kérdeztünk arról, hogyan él tovább az óvodásokban a témanap élménye. Az alábbiakban ezekből olvashatók szemelvények:
A gyerekek még napokig énekelték a meséhez kapcsolódó dalokat, táncoltak és vidáman játszottak, mintha még mindig a mese végén tartott lakodalomban lennének. Rajzaikban is megjelentek a mese szereplői, és a kézműves foglalkozáson készített gyíkokat is szívesen bevonták a játékba.
(Pilisszentkereszt)
Vízivás közben eszükbe jutott, hogy ez az élet vize, a babaszobában pedig játék közben a babákat is „megitatták” az élet vizével.
(Vereb)
Az óvoda udvarán, amikor szépen süt a nap és jó az idő, lakik egy kis gyík, aki a falon szaladgál és sütkérezik a napsütésben. Az előadás óta a gyerekek úgy gondolják, hogy ő egy gyönyörű, elvarázsolt lány, aki majd megeszi a ribizlibokron termő ribizlit.
(Beleg)
A témanap élménye teljes mértékben továbbélt: már másnap többen elhozták az elkészített lovacskát, és játékidőben saját történeteket kezdeményeztek. Mivel a mi csoportunkban is van egy Nimród nevű kisfiú, adta magát, hogy ő legyen a király, majd a történet a gyerekek elképzelései szerint folytatódott.
(Balassagyarmat)
A játék során, a szőnyegen építkezve a birkáknak karámot és legelőt készítettek. Közösen juhászt is alkottunk hozzá, és le is rajzolták a bábelőadást.
(Gyomaendrőd)
Főszerkesztő:
Felelős szerkesztő:
Szövegírók
Fotó
Szabó Zsuzsanna
Molnár-Millei Mónika
Bényei Adrienn (Magyar Nemzet)
Cziráki Judit
Imre-Soltész Daniella
Kárpáti Alexandra
Molnár-Millei Mónika
Eöri Szabó Zsolt
Heim Dániel
Hype Productions Kft.
Klacsán Gábor
Kovács Bence
Ocean Productions Kft.
Dr. Szigeti Réka
VSL UP
Arculat, kreatív koncepció: Bali Luca
A magazint kiadja a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.
Ügyvezető
Kis Domonkos Márk