Skip to main content

Déryné Fesztivál 2025 Programfüzet

Page 1


PROGRAMFÜZET

BORTERASZ
THEATER WAGEN
VÖLGYSZÍNHÁZ

Kedves Fesztiválozók!

Hatodik alkalommal nyitjuk meg a Déryné Fesztivált, és idén is arra törekedtünk, hogy a Zemplén néhány napra a magyar kultúra egyik legizgalmasabb találkozóhelyévé váljon. A Déryné Program egész éves munkája most sűrűsödik össze: színház, zene, közösség – minden, amiért dolgozunk, itt egyszerre van jelen.

A nyitóelőadás, a Csalóka szivárvány Tamási Áron világát idézi meg, majd érkezik a Blaha Lujza és a piros bugyelláris, az abszurd humor rajongóinak pedig az Indulhatunk, Edit néni? hoz friss lendületet. A néptánc szerelmesei a Forrás Néptáncegyüttes Útravaló című műsorával találkozhatnak, a fesztivál zárásaként pedig Goldoni temperamentuma tölti meg a teret a Chioggiai csetepaté előadásával.

A zenei programok idén is különleges hangulatot teremtenek: a Biebers, a Bohemian Betyars, a Szabó Balázs Bandája, a 4S Street, Dánielfy és a Déryné Zenekar koncertjei az Ungvári Borterasz naplementés domboldalán válnak felejthetetlenné. A Zsólyomkai pincesor meghittebb estéknek ad otthont, Széphalom pedig a gyerekek birodalmává változik. Töltődjünk fel együtt olyan élményekkel, amelyek sokáig velünk maradnak. Találkozzunk a fesztiválon!

Kis Domonkos Márk a Déryné Program igazgatója

Tisztelt Vendégek!

A Déryné Fesztivál hat éve bizonyítja, hogy a kultúra képes összekapcsolni közösségeket – településeket, generációkat, határon innen és túli magyarokat. A Városok, Falvak Szövetsége számára különösen értékes minden olyan kezdeményezés, amely nemcsak programokat kínál, hanem valódi találkozásokat teremt. Ez a fesztivál pontosan ilyen.

A színházi előadások, a zenés esték és a családi programok mind azt mutatják, hogy a művészet nem távoli, hanem élő, közösségformáló erő. A Zemplénben létrejött egy olyan kulturális tér, amely országos jelentőségűvé vált, és amely évről évre új tartalommal, új energiával tölti meg a régiót. Fővédnökként örömmel állok egy olyan esemény mellett, amely ennyire hitelesen képviseli a magyar kultúra sokszínűségét és erejét. Kívánom, hogy a fesztivál idén is maradandó élményekkel gazdagítson mindannyiunkat.

Halász János a Városok, Falvak Szövetségének elnöke, a Déryné Fesztivál fővédnöke

Kedves Vendégeink!

Sátoraljaújhely városának polgármestereként örömmel és büszkeséggel köszöntöm Önöket a közelgő Déryné Fesztivál alkalmából, ahová szeretettel hívom mindannyiukat! Különleges számunkra, hogy évről évre ilyen szeretet és lelkesedés övezi ezt a gazdag programkínálatot, amely a város és az egész térség életét megpezsdíti.

A széphalmi gyermekprogramok vidám zsivaja, ahol számtalan mosolygó gyermek tölti meg élettel a tereket, a Zsólyomkai pincesor értékes koncertjei és színvonalas zenés produkciói mind hozzájárulnak a fesztivál pezsgő hangulatához. Az Ungvári Völgyszínház varázslatos előadásai felejthetetlen élményeket nyújtanak, miközben a helyi borászok zamatos borai és a gazdag gasztronómiai különlegességek ízei együtt teremtik meg azt az egyedülálló kínálatot, amely valódi közösségi térré varázsolja találkozásainkat.

Bízom benne, hogy minden látogatónk megtalálja a számára legkedvesebb élményeket Zemplén fővárosában, és gazdag emlékekkel tér haza. Kívánom, hogy érezzék jól magukat nálunk, és vigyék magukkal Sátoraljaújhely vendégszerető, szívhez szóló hangulatát!

Szamosvölgyi Péter

Sátoraljaújhely város polgármestere

JÚLIUS 15. SZERDA

18.00 Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Központ

Tamási Áron: Csalóka szivárvány

A DÉRYNÉ TÁRSULAT ELŐADÁSA

Tamási Áron Csalóka szivárvány című darabja egy székely gazda, Czintos Bálint életének fordulópontját mutatja be. Fia érettségije és a falu ünnepi kavalkádja rádöbbenti, hogy változtatnia kell: szembenézni önmagával, a múltjával és mindazzal, amit eddig halogatott. A történet humorral és érzékenységgel beszél a felelősségről, a vágyakról és arról, hogyan találhatja meg az ember a saját útját egy közösség szigorú rendjében.

Az előadás hossza: 120 perc egy szünettel.

Játsszák:

CZINTOS BÁLINT, birtokos gazda – KASZÁS MIHÁLY

KÁLMÁN, a Czintos érettségizett fia – SÜTŐ ANDRÁS

SAMU BÁCSI, öreg rokon és mindenes Czintosnál – IVASKOVICS VITOR (Jászai Mari-díjas)

RÓZSA NÉNI, Samu bácsi felesége – TARPAI VIKTÓRIA (Jászai Mari-díjas)

VIRÁG ÚR, nyugalmazott csendőr őrmester – SZÉPLAKY GÉZA

ZSUZSÁNNA, úrilány – LADÁCS FANNI e.h.

KUND OTTÓ, megszomorodott filozófus – DÁNYI KRISZTIÁN

KUNDI KUND, Czintos úri alakban – KASZÁS MIHÁLY

DUKA VENDEL, vasműves és kovács a faluban – JANKA BARNABÁS

VIOLA, a Duka felesége – LOSONCZI KATA

IBOLYKA, a Duka leánya – KERTÉSZ NÓRA e.h.

JÁNOS, a szolgalegény – HOSTYINSZKI MÁTÉ e.h.

HOMÁLY, öreg csavargó – DÁNYI KRISZTIÁN

BÁLINTKA – Kundi Kund és Zsuzsánna fia – CHATER ÁRON / AMBRUS BENCE

Dramaturg: Szabó Réka

Díszlet: Fodor Viola

Jelmez: Huszár Kató

Zene: Boros Csaba

Rendező: Keresztes Attila

A belépőjegy ára 200.- Ft., mely elővételben megvásárolható a helyszínen.

A belépőjegy ára 200.- Ft., mely elővételben megvásárolható a helyszínen.

Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Központ, Pódiumterem

18.00 Lengyel Ferenc: Blaha Lujza és a piros bugyelláris

A magyar színjátszás legendás alakja, Blaha Lujza életének titkokkal teli fejezetei elevenednek meg gyönyörű cimbalom kísérettel. A monodráma érzékenyen mutatja be a művésznő emberi oldalát, a hírnév mögötti sebezhetőséget és a korabeli színházi világ hangulatát.

Előadja: Pataki Szilvia

Dramaturg: Váradi Szabolcs

Zenei vezető: Fekete Mari

Cimbalom: Kiss Alfréd

Látvány: Pintér Réka

Rendező: Rátóti Zoltán

Az előadás hossza: 70 perc szünet nélkül.

Pssszt!!

Borterasz

18.00 Máklikőr

A fiatal, feltörekvő zenekar mezopotámiai „szuvidált rockot” játszik, novellaszerű dalszövegekkel és energikus színpadi jelenléttel. Koncertjeik magával ragadóak, tele humorral és lendülettel.

Völgyszínház

21.00 Kovács Gábor Attila: Indulhatunk, Edit néni?

Egy idős tanítónő és egy betörő különös találkozása adja a darab alapját: Edit néni alkut ajánl a betörőnek, hogy segítsen kinyitni a beragadt ajtót. A humoros helyzetből lassan mély, emberi beszélgetés bontakozik ki magányról, emlékekről, ragaszkodásról. A darab egyszerre szórakoztató és megható, miközben két teljesen különböző ember között valódi kapcsolat születik.

Az előadás a Barangoló alprogram keretében jött létre.

Szereplők:

Edit néni: Zsurzs Kati

Bandi: Jánosi Ferenc

Franciska: Buza Tímea

Író és rendező: Kovács Gábor Attila

Az előadás hossza: 90 perc szünet nélkül.

19.30 4S Street

Az erdélyi indie-rock ze nekar platinalemezekkel, díjakkal és hatalmas közön séggel a magyar könnyűze nei élet egyik legnépsze rűbb formációja. Zenéjük érzelmes, energikus és kö zösségteremtő. mesélek a bornak...

JÚLIUS 17. PÉNTEK

SzéphalomAMagyarNyelv Múzeuma

Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeumának hangulatos udvarán tartalmas családi programokkal várjuk a látogatókat, ahol a Déryné Program Vitéz László alprogramjának alkotói színesítik meseelőadásaikkal, népzenével és tánccal a fesztivál programkínálatát. A legkisebbeket bábelőadások, népi játékok és izgalmas kézműves foglalkozások szórakoztatják. A Csirip, csirip Zeneműhelynél a résztvevők saját hangszert készíthetnek, miközben közelebbről is megismerkedhetnek a bábjátszás világával. A helyszínen pecsétgyűjtő játék is várja a látogatókat: aki legalább négy különböző programon részt vesz, és mind a négy pecsétet összegyűjti, meglepetés ajándékban részesül.

13.00 - 18.00

Kézműves foglalkozásműhely, ahol a résztvevők egyszerű hangszereket is készítenek és szólaltatnak meg.

Hagyományőrző népi

játszóház, ahol a gyerekek és családok különféle

ügyességi és mozgásos játékokat próbálhatnak ki.

13.00 - 18.00

Csirip, csirip Zeneműhely

14.00 Kazinczy Ferenc sírjának koszorúzása

A koszorúzáson beszédet mond Kis Domonkos Márk, Halász János, valamint Szamosvölgyi Péter, fellép a Déryné Társulat.

14:45-15:30

Garagulya Gólyalábas

Komédiás Kompánia

16.00 – 17.00

Écsi Gyöngyi – Szőlőszem Kálmán

A magyar népmese különleges motívumjegyeire épülő előadás, melyben a népzenével, népdalokkal tarkított történetet lakodalommal zárjuk.

Korosztály: 4-12 év

Látványos vásári komédia gólyalábas elemekkel, zenével és sok humorral.

Korosztály: 4-12 év

Az élő népzenével kísért, palóc néphagyományon alapuló történet egy szőlőszemből született testvérpár útján keresztül mesél az élet próbáiról, közös megküzdési lehetőségekről. Korosztály: 4-12 év

17.30 - 18.30 Soós Réka és Lipták Péter –A királykisasszony három jegye

FALUSI ÍZEK

FOLKLÓRMŰSOR

TABÁN

NÉPTÁNC EGYESÜLET

21.00 Völgyszínház

A Falusi ízek előadás a paraszti hagyomány szellemi kulturális örökségére épül, s központi üzenete: a hagyomány nem lezárt fejezet, hanem tovább élő, lélegző minőség, amelyben generációk tapasztalata, történetei és hite sűrűsödik. A műsor célja, hogy megmutassa – az archaikus formák és dallamok nem csupán megőrzendő értékek, hanem mai életünkben is jelenlévő erőforrások. Ez az előadás egyszerre ünnep, tiszteletadás és élmény. Aki belehallgat a zenébe, aki figyeli a táncosok rezdüléseit, aki befogadja a tájak változó hangulatait, az nem csupán nézővé válik, hanem részese lesz egy közösségi élménynek. A Falusi ízek arra hív, hogy emlékezzünk, kapcsolódjunk, és megtapasztaljuk, hogy a múlt nem távoli – köztünk él, bennünk lüktet tovább.

Rendező- koreográfus: Farkas Tamás

Rendező: Tapasztó Ernő Muzsikál a Talléros Együttes

THEATER WAGEN

16.00 Vitéz László és Vas Juliska (Fabók Mancsi Bábszínháza)

Helyszín: Hollóháza

Díszlet: Keresztes Nagy Árpád

Bábok: Grosschmid Erik Szövegkönyv, rendezés, játssza: Fabók Mariann

Zene: Keresztes Nagy Árpád és Ölvedi Gábor

Az előadás időtartama 45 perc, szünet nélkül. A klasszikus magyar bábjáték hősei, Vitéz László és Vas Juliska humorral, bátorsággal és népi bölcsességgel küzdenek meg a gonoszokkal. A vásári bábjáték minden korosztály számára élvezetes.

18.00 Biebers

A Puskás-Dallos Peti vezette modern pop-funk zenekar a magyar fesztiválok állandó szereplője. Lendületes, táncolható, látványos koncertjeik garantáltan berobbantják az estét.

19.15 Déryné Zenekar

Különleges koncertprodukció, ahol a színházi energia és az élő koncertélmény találkozik. A műsorban ikonikus magyar és nemzetközi slágerek szólalnak meg – retro, funky, sanzon és pop egy este alatt, a Welhellótól Kovács Katiig, az LGT-től Charlie-n és Cserháti Zsuzsán át az Emil.RuleZ!-ig.

Zsólyomkai Pincesor

17:00 Újhelyi Kinga és barátai

A Jászai Mari-díjas színművész zenés-irodalmi estjei mély érzelmi töltettel és különleges atmoszférával bírnak.

20.00 Azért a kis bolondságért (Fabók Mancsi Bábszínháza) Helyszín: Füzérradvány

BORTERASZ

22.30 Dánielfy

Dánielfy az elmúlt években a hazai alternatív-pop szín- tér egyik legizgalmasabb előadójává vált. A koncert egy különleges hangulatú nyári estét ígér, ahol az őszinte dalszövegek, a finom hangszerelés és a személyes előadásmód kerül a középpontba.

22.00 Papp Sándor gitárművész

Papp Sándor klasszikus gitárművész koncertjei a letisztult hangzás és a színpadi jelenlét erejére épülnek.

Magyar népi pajzánságokból építkező vásári bábjáték, amely egy fiatal lány szerelmi beavatódását követi végig humorral, bölcsességgel és népi énekkel.

Az előadás időtartama 55 perc, szünet nélkül.

JÚLIUS 18. SZOMBAT

Széphalom - A Magyar Nyelv Múzeuma

10.00 - 18.00

Százszorszép Játéksziget Népi játszóház-Népi játékok

10.00 - 18.00 Csirip, csirip Zeneműhely

10.00-18.00

Kreatív kézműves foglalkozás papírszínházi meséléssel és saját figurák készítésével.

10.30-11.30

Élőszavas mesemondás Mátyás király történeteiből, a magyar korona varázslatos erejéről a vásári hagyományok hangulatában népzene kíséretében.

Korosztály: 4-12 év

12.00-13.00

Népmese előadás a madarak világáról. Magyar népdalokkal, közös énekléssel illetve közös tánccal tarkítva.

Korosztály: 6-10 év

17.00

14.00-15.15

Fejér Simon Pál –Hangszervándor

Meseelőadás, melyben megismerhetünk sok-sok különleges hangszert a világ négy égtájáról.

Korosztály: 6-12 év

Népzenei koncert kicsiknek és nagyoknak, közös néptáncos mulatsággal zárva a széphalmi programsorozatot.

Korosztály: 4 éves kortól

Borterasz

A Cimbaliband energikus, népzenei gyökerekből táplálkozó zenekar, amely virtuóz cimbalomjátékával és modern hangzásvilágával egyedi hidat teremt hagyomány és kortárs zene között.

A Fonogram-díjas zenekar a magyar népzene, alternatív pop és költészet különleges ötvözete. Koncertjeik érzelmesek, sodróak, tele hangszeres virtuozitással.

A balkán-punk és speed-folk energiabomba zenekar őrületes hangulatot teremt minden koncertjén.

Zsólyomkai Pincesor

17.00 HUMOR A ZENÉBEN Szecsődi Ferenc Liszt-díjas érdemes és kiváló művész és a Benedekfi István zongoraművész vidám koncertje

THEATER WAGEN

11.00 Vitéz László és Vas Juliska (Fabók Mancsi Bábszínháza)

Helyszín: Mikóháza

20.00 Azért a kis bolondságért (Fabók Mancsi Bábszínháza)

Helyszín: Karcsa

CARLO GOLDONI: CHIOGGIAI CSETEPATÉ

DÉRYNÉ TÁRSULAT komédia

Goldoni fergeteges olasz vígjátéka egy mediterrán halászfaluban játszódik, ahol a féltékenység, a pletykák és a szerelmi bonyodalmak kavalkádja repülő pizzatésztával és harsány nevetéssel keveredik. Tapasztó Ernő rendezése szenvedélyes, színes, temperamentumos világot teremt.

Az előadás időtartama 110 perc, szünet nélkül.

Toni (halászbárka tulajdonos) Ivaskovics Viktor (Jászai Mari-díjas)

Pasqua asszony (Toni felesége) Tarpai Viktória (Jászai Mari-díjas)

Lucietta (Toni húga)

Beppe (Toni öccse)

Ladács Fanni e.h.

Janka Barnabás

Titta-Nane Vajda Zoltán Richárd e.h.

Fortunato (halász)

Kaszás Mihály

Libera (Fortunato felesége) Losonczi Kata

Orsetta (Libera húga)

Kertész Nóra e.h.

Checca (Libera másik húga) Ábrahám Kíra e.h.

Toffoló (matróz)

Vincenzo

Isidoro (főbíró)

Sütő András

Hostyinszki Máté e.h.

Dányi Krisztián

Dramaturg: Sényi Fanni

Jelmez: Papp Janó

INFORMÁCIÓK

A Sátoraljaújhelyi

Kossuth Lajos Művelődési Központban megrendezésre kerülő előadások kivételével ingyenesek a programok. A nyitóelőadásra, valamint a Blaha Lujza és a piros bugyelláris című produkcióra jegyek válthatók 200 Ft -os áron a Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos

Művelődési Központban.

MENETREND:

Július 16. csütörtök

Az ingyenes előadásokra a helyfoglalás érkezési sorrendben, a szabad helyek függvényében történik.

A Borteraszon és a Zsólyomkai Pincesoron helyi termelők és pincészetek finomságait kóstolhatják.

Újhelyi Futrinka gumikerekes kisvonat közlekedik a fesztivál ideje alatt.

Jegyárak a Futrinkára: Sétálóutca – Ungvári Pincesor: 500 Ft

Sétálóutca – Széphalom: 1000 Ft

Ungvári Pincesor – Sétálóutca: 500 Ft Széphalom – Ungvári Pincesor: 500 Ft

A Sétálóutcáról indul az Ungvári Pincesor felé: 17:50,19:15, 20:30

Az Ungvári Pincesorról indul a Sétálóutca felé: 17:55, 19:25, 20:40

Július 17. péntek

A Sétálóutcáról indul Széphalom felé: 12:30, 14:20

Széphalomról indul a Sétálóutca felé: 12:55, 14:45

A Sétálóutcáról indul, érintve az Ungvári Pincesort: 17:50

Széphalomról indul, érintve az Ungvári Pincesort a Sétálóutca felé: 18:45

A Sétálóutcáról indul az Ungvári Pincesor felé: 19:10, 20:00, 21:00

Az Ungvári Pincesorról indul a Sétálóutca felé: 19:00, 19:20, 20:30, 21:30

Július 18. szombat

A Sétálóutcáról indul Széphalom felé: 9:30, 11:30, 14:35

Széphalomról indul a Sétálóutca felé: 9:50, 12:00, 15:00

A Sétálóutcáról indul, érintve az Ungvári Pincesort Széphalomra: 17:50

Széphalomról indul, érintve az Ungvári Pincesort a Sétálóutca felé: 18:10

A Sétálóutcáról indul az Ungvári Pincesor felé: 19:10, 20:00, 22:00

Az Ungvári Pincesorról indul a Sétálóutca felé: 19:30, 20:50, 22:20

A FESZTIVÁLRÓL

„Bár nem a fesztiválok aranykorát éljük, amikor egy ilyen rendezvényre bukkan az ember Sátoraljaújhelyen, akkor ismét megjön a kedve, hogy összepakoljon egy sátrat, és a feledhetetlen napok reményével verje azt le egy meghitt domboldal aljában. A manapság divatos szóval „boutique” fesztiváloknak nevezett, izgalmas helyszínen megrendezett, különleges atmoszférával bíró megmozdulások jelentik jelenleg szerintem a formátum jövőjét, és remélem, hogy a Déryné Fesztivál is egy lesz azok közül, amiket zenész és látogató egyaránt szívesen látogat.”

(Csorba Lóci, Lóci játszik)

„Számomra az év egyik legjobb időszaka ez az 5 nap. Nyár, színház, koncertek, borok, kellemes társaság és gyönyörű környezet.”

(Havasi Péter, Déryné Társulat)

„A nyarunk eddigi legkellemesebb meglepetése volt a Déryné Fesztiválos fellépésünk. A legelső koncertünk volt Sátoraljaújhelyen, ilyenkor az ember mindig izgul, nem tudja mire számítson. Ehhez képest egy meseszép helyszínen nagyon barátságos emberek fogadtak minket, olyan volt az egész, mint egy hatalmas kerti összejövetel egy nagy baráti társasággal.”

(Szepesi Mátyás, KONYHA)

„A Déryné Fesztivál egy igazi kulturális csemege: ingyenes, változatos és magas színvonalú programokat kínál családoknak és felnőtteknek egyaránt. A rendezvény ideje alatt Sátoraljaújhely valódi kulturális központtá válik. Aki szereti a művészeteket és a különleges helyszíneket, annak szívből ajánlom, hogy egyszer látogasson el ide.”

(Janka Barnabás, Déryné Társulat)

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Déryné Fesztivál 2025 Programfüzet by Déryné Program - Issuu