Skip to main content

Upgrade elozetes programfuzet 2026

Page 1


2026. április 17–18. Budapest, Hungexpo

Tisztelt Olvasó!

A Dental Press másfél évtizede döntött arról, hogy a Dental World őszi rendezvényeit megelőzően, tavaszonként is szervez egy továbbképző kongresszust azzal a céllal, hogy több, olyan kiemelten fontos kérdést mutasson be mind elméleti, mind gyakorlati megközelítésben, melyek a fogászat vezető témái az adott esztendőben.

Néhány év kimaradása után 2023-ban ismét visszatértünk a korábban sikeresen megtartott tavaszi programjainkhoz, így idén már a XI. Upgrade Congress – Fogászati Kongresszus és Kiállítás megrendezésére kerül sor.

Ebben az esztendőben is sikerült olyan kiváló szakembereket megnyerni, felkérni előadónak, akik az adott terület legfrissebb eredményeiről, nóvumairól tájékoztatják majd a hallgatóságot.

A kongresszusok programjait az esztétika, az endodontia, az implantológia, az orthodontia, a digitális fogászat és prevenció témaköréből állítottuk össze, melyeken közel 40 előadás hangzik majd el.

A fogorvoslás tudománya állandóan fejlődik, változik. Újabb és korszerűbb anyagok, eszközök, eddig nem ismert technikák, módszerek gazdagítják folyamatosan a gyógyítás lehetőségeit, és természetesen egyre fokozódnak a páciensek elvárásai, igényei is.

Így az ismeretek kiegészítésére, aktualizálására mindig szükség van, ehhez szeretnénk hozzájárulni a most megrendezésre kerülő XI. Upgrade Kongresszussal is.

A rendezvényen közel 60 kiállító is várja majd az érdeklődőket, és a kiállítás helyszínén a következő díjmentes programok látogathatók: Alpha Bio Buborék Bár, Flexi kávézó.

A XI. Upgrade Kongresszusra – az eddigi rendezvényeink tanulságait, tapasztalatait is figyelembe véve – nagy körültekintéssel készülünk, és bízunk abban, hogy a két nap után az érdeklődők megelégedéssel távoznak majd az előadásokról és egyéb programjainkról egyaránt!

MOTTÓNK: KÉT NAP A JÖVŐÉRT!

Hasznos és tartalmas előadásokat, programokat kívánva, tisztelettel:

LACZKÓ TAMÁS, a rendezvény főszervezője

Kongresszusi jegyek

Upgrade Kongresszus 2026 – 16 kreditpont

Dental World 2026 – 24 kreditpont

Minden konferenciára érvényes, valamint

étel- és italfogyasztásra jogosít a kongresszus időtartama alatt.

Az Esztétika & Endo, Implantológia és Digital & Ortho Kongresszusra érvényes!

Prevenciós Kongresszus

18 kreditpont dentálhigiénikusoknak és (Teljes ár: 30 000

fogászati asszisztenseknek! Fogorvosok részére NEM akkreditált!

Minden konferenciára érvényes. A helyszínen érvényes (Teljes ár: 7500 Ft) diákigazolvány bemutatása kötelező a belépésnél!

Minden konferenciára érvényes. A helyszínen érvényes diákigazolvány és (Teljes ár: 4500 Ft) MFHE tagság bemutatása kötelező a belépésnél!

Általános információk

Kiállítás helyszíne Hungexpo Vásárközpont, 1101 Budapest, Albertirsai út 10. „C” kongresszusi központ

Kiállítás nyitvatartása 2026. április 17., péntek: 08.30–18.00, 2026. április 18.., szombat: 08.30–17.00. A kétnapos rendezvény alatt közel 60 szakkiállító várja az érdeklődőket, a kiállítás megtekintése díjmentes, de regisztrációköteles.

Kongresszusi regisztráció 2026. április 17–18. reggel 8 órától. A regisztráció a szakmai programokra kötelező. A regisztráció a Hungexpo „C” kongresszusi központ bejáratánál található.

Kreditpont

A kongresszusok 2 napi programjainak összpontértéke: 16, napi pontérték: 8 Fogászati asszisztenseknek, szájhigiénikuoknak: 18

A tanfolyamok a szakma szerinti kategóriába tartoznak (szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. arc-állcsont-szájsebészet, 2. dento-alveoláris sebészet, 3. fogszabályozás [fogorvos], 4. konzerváló fogászat és fogpótlástan), vizsga nincs, a kreditpont-igazolást a rendezvényt követően küldjük el. A szakmai programokban a változtatás jogát fenntartjuk.

Megközelítés, parkolás

Az Albertirsai és a környező utcákban díjmentes parkolási övezet található.

A rendezvény megközelíthető tömegközlekedéssel is:

Az Örs vezér tere metrómegálló és a Hungexpo vásárváros között a rendezvény napjain is közlekedik a 10-es autóbusz. Az M2-es metró Pillangó utcai állomásától a Hungexpo vásárváros főbejárata körülbelül 15 perces sétával elérhető.

Szponzorok:

Hialuronsav

ESZTÉTIKA & ENDO

KONGRESSZUS

2026. április 17–18., péntek-szombat

Dr. Forster András:

Direkt biomimetikus posterior helyreállítások – határok nélkül?

Dr. Krzysztof

Gończowski: Fájdalom- és stresszmentes fogászat – lehetséges ez?

Dr. Fóris András:

Horkoláskezelés műtét és nyálkahártya-sérülés nélkül – lézeres megoldás minimálinvazív megközelítéssel, fogorvosi rendelők általi felhasználásra

Dr. Döbrentey Zsolt: Gyakorlati matricázási tippek és trükkök

Dr. Zinonas Evagorou: Esztétikai rehabilitáció a digitális korszakban

Dr. Sáry Tekla:

A direkt anterior restaurátumok művészete és tudománya

Dr. Maarten de Beer

Matricázási stratégiák a mindennapos posterior restaurációkban

Dr. Maarten de Beer: The Big Six – anterior kerámiák

Dr. Maarten de Beer: Inversion – urald az izolálás művészetét!

Dr. Nikos Kampanas

A direkt anterior kompozit héjak művészete

Dr. Nikos Kampanas Gyökérkezelt fogak helyreállítása az adhéziós fogászat korában

Kisebb mikromozgás

IMPLANTOLÓGIA

KONGRESSZUS 2026. április 17–18., péntek-szombat

Dr. Grzegorz Wasiluk: Megoldások az implantológiában előforduló szövődmények elkerülésére –parodontológiai–protetikai megközelítés

Dr. Zinonas Evagorou: Protetikai tervezés és sebészi precizitás – híd a két terület között

Dr. Varga Endre: A digitális fogászat fejlődése: automatizált munkafolyamatok a kezeléstervezésben, navigált sebészetben és azonnali terhelésben

Dr. Bögi Krisztina: Regeneratív sebészet I. – Platelet Rich Fibrin

Dr. Sidó Levente: Regeneratív sebészet II. – A PRF alkalmazási területei

Dr. Boros József:

Teljes fogív rehabilitáció dinamikus navigációval, az X-Guide használatával

Dr. Tálos Mariann: Feszes ínyképzés intelligens szövettel

Dr. Kónya János: Implantációs protetikai megoldások: tapasztalatok és innovációk

PREVENCIÓS KONGRESSZUS

Dr. Végh Dániel:

Modern prevenció és digitális szájhigiéné: új technológiák szerepe a betegút támogatásában

2026. április 17., péntek Zeitler Szilvia

Motivation Interview (MI) – A beszélő fogászat – A motivációs tanácsadás kulcsszerepe a modern fogászatban

Dr. Simon Botond:

Tabu a rendelőben? Az orális szex fogászati vonatkozásai

Dr. Simon Fanni: Resin infiltráció alkalmazási területei

Kis-György Rita: Dentálhigiénia reloaded – fejlődés, inspiráció, jövő

Dr. Orosz Orsolya: Amit a láthatatlan fogszabályzásról tudnia kell egy dentálhigiénikusnak

Gyöngyösi Boglárka: Tasakkezelés lehetőségei dentálhigiénikusként

Dr. Szabó Gábor: „Ezt tényleg kirakhatom?” – Social media, reklám és együttműködések jogi szemmel

DIGITAL

& ORTHO KONGRESSZUS 2026. április 18., szombat

Dr. Marada Gyula:

Digitális szék melletti fogászati ellátás lehetőségei

Dr. Nagy Zsolt:

Digitális technológiák az esztétikai fogászat szolgálatában: előnyök és lehetőségek

Dr. Fekete Bernadett:

Aligner kezelések specifikumai

Dr. Sárossi Benedek:

Aligner tervezés arc-szkenneléssel – pontosabb tervezés, kiszámíthatóbb eredmények

Stumpf Lóránt:

Mosolytervezés 2026 – trendek és megoldások

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook