VI. évfolyam 1. szám. Január, Február, Március és összefoglaló 2018 év vége.

Page 1

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET VI. évfolyam 1. szám. Január, Február, Március és összefoglaló 2018 év vége. Az Úr szeretete nagy!

El nem múló szeretet Az Úr szeretete örökké tartó, ez a Bibliában is olvasható, hogy Ő az igazi Megváltó nincs más Hozzá fogható, igaz, szabad szemmel nem látható, mégis érezhető, hogy Ő a gondviselő, ez az a szeretet, ami el nem múló, csak Vele megtapasztalható! 2019. január 25. Deme Mónika

A tartalomból: 2018 év beszámoló

2

Karácsonyi vacsora képek

3

Adventi képek

4

Vers

5

Bizonyság

6

Bátorítás

7

Elérhetőség

8


Oldal 2

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

2018 év beszámoló

2018 év decemberi hónap beszámolója Én úgy gondolom, hogy egy nagyon áldott hónap volt a gyülekezet számára, hisz ez a hónap mindig olyan mozgalmas. Első sorban azért, mert közeledik a karácsony a szeretet ünnepe. Jézus születése. Ilyenkor megemlékezünk megváltónk születéséről közösen is a gyülekezetben és az önkormányzat előtti parkban a városban lakó ember társainkkal pár dicsőítő énekekkel, valamint a gyerekek és fiatalok készülnek egy színdarabbal, amivel bemutatják mi is ennek az ünnepnek lényege és az üzenete. Ebben az évben sem maradt el a cipő doboz kiosztása, amit megkaptak a gyerekek. És még egy dolog, ami szerintem nagyon áldás volt a gyülekezet számára, hogy meg tudták vendégelni a város érdekeiért dolgozókat és egy jó időt tudtak egymással eltölteni, valamint egy békés jó beszélgetésen tudtak részt venni. Isten segítségével! Továbbiakban ezt képekben is láthatod a következő újság lapjain! Sok szeretettel! .


JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

Oldal 3

Bizonyságok Karácsonyi vacsora


JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET Bizonyságok Advent

Oldal 4


JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET Bizonyságok

Oldal 5 Vers

Táncolni fogok Veled lett szabad az életem Uram, csakis Rólad zeng ajkam, s beszéli igazságodat. A barátom Te vagy, bárki bármit mondhat, annál inkább nagyobb a tűz bennem, amit senki ki nem oldhat! Az egész lényemmel vágyom veled lenni, és teljes erőmmel Téged dicsérni, olyan jó Benned bízni, hisz Te tanítottál meg élni, szeretni!

Ahogy remélni, hogy meg fogok gyógyulni, ezért hálás is vagyok mindenért, amit veled át tudtam élni! Így abban is biztos vagyok, hogy nem csak lelkemben táncolok, hanem, egy napon segítség nélkül lábra állok, és egész nap táncolok, éveken át imádkozok, mert meg van írva, amit hittel kérsz, megkapod!

2019. 01. 24. Deme Mónika


JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET Bizonyságok

Oldal 6 Bizonyság

A szeretetről való bizonyság Egy bizonyságot mégis leírok, hogy Isten mire tanít. Nem rég jöttem haza felé az utcán és láttam egy édesanyát két gyerekével az egyik ült a bicikliülésben a kisebbik gyerek, a nagyobbik ment az anyukája mellett és sírt a kisfiú, „anya nem jó a cipő!” Láttam ahogy elmennek mellettük. Odaértem hozzájuk megkérdeztem az anyukát. Segíthetünk? A testvérem Feri megfogta a kicsit a biciklivel, és anyuka beköti a nagyobbik fia cipőjét. Visszaveszi a gyereket, és egy mondatott mondott, hogy köszönöm és Isten áldjon meg titeket! - Én erre mondom, hogy szívesen és Titeket is! Láttam ahogy elment mellettem könnyek a szemben. Nagyobbik gyerek megnyugodott és rám mosolygott. Én úgy gondolom, hogy a szeretetet így lehet legjobban kimutatni, cselekvéssel. Másik, amit szeretnék elmondani, vagyis leírni, hogy el tudd olvasni. Nem olyan régen történt meg velem Apcsel 20:35 „Mindezekben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” Egy idős barátnőmnek nagy szüksége volt rám, hogy vigasztalódni tudjon. Sokat szoktam neki segíteni gépen a gép használatba távsegítő programmal. Ő a végén mindig azt mondja nekem, hogy ne haragudj, amiért elraboltam az idődből. Ekkor eszembe jut, hogy „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” Nekem nagyobb boldogság volt az időmből adni és meghallgatni Őt, valamint Isten igéjével bátorítani és együtt imádkozni. Az Isten igéje mondja, hogy: „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.” Jakab 1:22 Remélem, hogy neked is jól indult 2019-es év Istennel és nem csak hallgatója vagy igének! 2019.január. Deme Mónika


JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET Bizonyságok

Oldal 7 Bátorítás

ISTEN Szeretete a Szeretet ISTENE. A szeretet az élet alapja, amikor megtértem Úr Jézus Krisztushoz, és újjászülettem Úr Jézus Krisztusban, megismertem Isten feltétel nélküli szeretetét! Azt a szeretetet és azt az ismeretet, amelyet Isten kíván tőlem, hogy viszonyuljak Istenhez, valamint Isten szeretetével az emberekhez. „Mert Szeretetet kívánok, és nem áldozatot, ISTEN ismeretét, és nem égőáldozatokat." Hoseas 6.6 Mert Isten feltétel nélküli szeretete az, amivel engem szeret, segít abban, hogy megértsem, és megtanuljam, ISTENTŐL miként lehetek embertársaimnak, a javára, úgy, hogy közben azt nézem, ami a másik embernek a legjobb, és nem azt, ami nekem a legjobb. Az igaz szeretet, ami el nem fogy az, az Agapé szeretet, amivel kifejezhetjük minden ember számára még a méltánytalanok iránti is megnyilvánuló szeretetünket, függetlenül, hogy ki az illető személy, kifejezhetjük keresztyén szeretetünket, együtt érzésünket, segítségünket, lássunk a másik szemével is gondoljunk, és érezzünk vele adjuk át bizonyságainkat, ahogy Úr Jézus Krisztus szereti, és várja térjen meg Istenhez, mert azt kell néznünk ki válhat abból az emberből. Az Agapé szeretet csak Úr Jézus Krisztussal, az ő erejével lehetséges kell hozzá a szív, a lélek, a szellem, az akarat, hogy meg is cselekedjük azt, amit Úr Jézus Krisztus a szeretet nevében tenni szeretnénk. Minden Istentől ered, mert Isten a szeretet, és a békesség Istene. 2Kor.13,11 Az Isteni szeretet, a Krisztusi szeretet a legerősebb szeretet, ez a minta, és ebben van az erő, Isten szeretné, ha mi is így viszonyulnánk Hozzá, és felebarátainkhoz. De gondoljunk abba, hogy Isten milyen mérhetetlen szeretetét mutatta meg irántunk akkor, amikor Jézus Krisztus meghalt értünk a keresztfán, amikor még bűnösök voltunk. Róma 5,8 A szeretet az élet alapja, amíg élet van addig a szeretet is megnyilvánul itt a földön, de a Biblia elmondja azt, hogy az élet egyszer megszűnik itt a földön az emberek romlottsága miatt, de Isten közbelép Úr Jézus Krisztus eljön, hogy rendet tegyen, és igazságot szolgáltasson. Elvegye az erőszakosok kezéből az irányítást, és átadja az alázatosak a szelídek kezébe az irányítást, azoknak, akik szeretetre fordították az életet, majd a szerető embereknek adja oda a szeretet Istene Úr Jézus Krisztus ezt a földet. Zsolt.37,9-11 Isten szeretetétől nem szakadhatunk el sem ebben a világban, sem a mennyekben, mert Úr Jézus Krisztus a szeretet Istene Örökre velünk van, és nem választhat el tőle senki és semmi. Róma 8,35-39 A Krisztusi szeretet legyen minden keresztyén ember számára a példa, szeressük a szeretet Istenét, és szeressük egymást, ahogy Isten szeret bennünket. ÁMEN. Köszönettel, Nagy Adorján


JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET Bizonyságok

Oldal 8 Elérhetőség

Német József lelkipásztor elérhetőségei: Honlap: „A szeretet http://jezusbanvanazelet.mipropia.com türelmes, Email: elisajo@invitel.hu jóságos; a szeretet nem Telefon: +36 20 770-5783 irigykedik, a Gyülekezet Címe: Pusztaszabolcs szeretet nem Velencei út 67. kérkedik, nem Minden szombaton van Istentisztelet fuvalkodik fel. „ 17:00 órai kezdettel! 1kor 13:4 Alapítvány: http://sebesfolyoalapitvany.mipropia.com/

Újságszerkesztője: Deme Mónika Ez az újság e-mail címe: jezusbanvanazelet@gmail.com Szerkesztőnek itt írhatsz! Ezen a weblapon lesznek olvashatók a gyülekezet újságjai! http://forras.mipropia.com/


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.