Mohácsi Balázs

II

Fotó: Kiss Tibor Noé

Mohácsi Balázs

HU

1990-ben születtem Siklóson, 1997 óta Pécsett élek, minden iskolámat itt végeztem. Verseim, műfordításaim, kritikáim, tanulmányaim a 2010-es évek eleje óta jelennek meg rendszeresen print és online folyóiratok hasábjain. 2013ban kerültem a Jelenkor folyóirathoz, gyakornokként kezdtem, 2018 óta már a lap egyik szerkesztőjeként dolgozom. 2016 óta felelős szerkesztője vagyok a társadalmi munkában üzemeltetett, világlírára specializálódott Versum online folyóiratnak.

HR

Rođen sam 1990. u Siklósu, od 1997. živim u Pečuhu, ovdje sam završio sve svoje škole. Moje pjesme, književni prijevodi, kritike, studije redovito se pojavljuju u tiskanim i internetskim časopisima od početka 2010. godine. Časopisu Jelenkor pridružio sam se 2013. godine, započeo sam kao pripravnik, a od 2018. godine radim kao jedan od urednika časopisa. Od 2016. godine glavni sam urednik društvenog časopisa Versum, internetskog časopisa specijaliziranog za svjetsku književnost.

három szobor

(1)

„a városi kultúrát úgy lehet gazdagítani, hogy össze kell hívni a világból szobrászokat, akik nagyon szabadon, szép szobrokat csinálnak, és ezzel irritálják a városi kultúrát, megmozdítanak valamit, elkezdenek valamit.” (bencsik istván)

az álom még szándékolt síkként metszi el márványarcát részleteiben már igazán ismerem eszes szájszegletét fogsorának apostolait orrának alagútját a ráncok sikátorait hajnali énekem most lágyítja vonásait most kéne öntvénybe önteni mert éber teste görcsösen félénken mozgó nem adja magát nem adja igazát nem bomlik nem fénylik föl kiteljesedett virággá de most hogy az álom az álom síkja metszi márványarcát de most hogy szívem napalm szívem gepárdosan lobog a reggelben nyilvánvaló a genezis.

tri kipa

(1)

„Gradsku se kulturu može obogatiti tako da se okupe kipari iz svijeta koji rade lijepe skulpture, veoma slobodno, i time iritiraju gradsku kulturu, nešto pokrenu, nešto započnu.” (istván bencsik)

san još kao namjeravana ravan presijeca mu mramorno lice u detaljima ga već doista poznajem oštrouman kut usana apostole zubala tunel nosa puteljke bora moj jutarnji pjev sad blaži mu crte lica sad bi ga trebalo uliti u kalup jer trezveno mu tijelo grčevito se plašljivo giba ne da se ne da svoju istinu ne raspada se ne zabljesne u procvalu cvijetu no sada kad san ravan sna siječe mu mramorno lice no sada kad srce mi napalm srce gepardski plamti u jutru očita je geneza.

(2)

„szobrászati mintaképeimet nem a korábbi szobrászatból próbáltam meríteni, hanem abból a társadalmi valóságból, amiben éltem. tehát, hogy megmutassam azt, hogy semmi sem marad az eredeti állapotában.” (kígyós sándor)

névtelen kialakulatlan téren egymásnak ellentmondó utak kereszteződésében nekem mindenki háttal áll nyíltan nem fordul senki senki felém a derékszögek között az egyetlen táncos egy más matematikájú aki másként számít aki végtelen szalaghullámként forog a statikában örök koronát örök betontulipánt rak az egyenesekre a névtelen kialakulatlan térre és ezzel maga hozza létre a teret ahonnan látszik a táj látszik a táj fénnyel áttört szelete látszik a táj vertikális ár-apálya.

(3)

„jobb, ha mesteremberekhez járok technikákat tanulni, mint ha egy már érett művészmester műtermében lennék tanítvány, akinek esetleg befolyása alá kerülnék.” (székely péter)

mennyi törmelék itt hever lábaimnál itt hever a kő körül mégis nőtt a kő mintha megnőtt volna a kő

(2)

„svoje kiparske uzorke nisam pokušavao crpsti iz prijašnjeg kiparstva, već iz društvene stvarnosti u kojoj sam živio. dakle, kako bih pokazao da ništa ne ostaje u svom izvornom stanju.” (sándor kígyós)

na bezimenu neoblikovanu prostoru na križanju međusobno proturječnih putova meni svi stoje okrenuti leđima otvoreno ne okreće se nitko nitko prema meni između pravih kutova jedini plesač s nekom drugom matematikom tko drukčije broji tko kao beskrajan vrpčani val vrti se u statici vječnu krunu vječni betonski tulipan stavlja na pravce na bezimeni neoblikovani prostor i time sâm stvara prostor odakle vidi se krajolik vidi se krajolika svjetlošću probijeni odsječak vidi se krajolika vertikalna oseka.

(3)

„bolje da odlazim učiti tehnike k majstorima, kao da sam šegrt u atelijeru nekog već zrelog majstora umjetnika komu bih eventualno potpao pod utjecaj.” (péter székely)

toliko krhotina leži tu uz moje noge leži tu oko kamena kamen je ipak porastao kao da je kamen porastao

talán megtörtént vele a monumentalitás amit a művészettörténetben úgy neveznek monumentalitás nem könnyű forma jött létre fénytől napfénytől lélegző nagyobbodó nagyobbnak tűnő mint centivel amennyi mérhető ez spontán eredmény spontán mennyi kő kicsinyedik ahogy faragok belőlük ahogy lábaimnál ahogy a kő körül hever a mennyi törmelék mennyi kőből nem bontakozik nem bomlik nem szirmozik ki semmi anekdotamentes elementáris forma a forma mint a mozgás nyoma a forma mint a mozgás útjainak nyoma a forma mint a mozgás összesűrűsödő energiáinak nyoma forma mint a szabad ember ami szürke rózsaszín és kék lánggal hasított lánggal edzett rusztikus organikus felületű polikróm gránit.

možda mu se dogodila monumentalnost što u povijesti umjetnosti nazivaju monumentalnošću nelaka forma nastala od svjetlosti zadihana od sunčeva svjetla sve veća i naizgled veća od onog što je centimetrom mjerljivo spontan je to rezultat spontano je koliko se kamenja smanjuje dok ih klešem dok uz moje noge dok leži oko kamena toliko krhotina iz toliko kamena ne razvija ne rastvara ne rascvjetava se nikakva anegdote lišena elementarna forma forma kao trag gibanja forma kao trag putova gibanja forma kao trag zgusnutih energija gibanja forma kao slobodni čovjek što je siv ružičast i plav plamenom sječen plamenom kaljen izvana rustikalni organski polikromatski granit.

S mađarskog prevela KOVÁCS LEA