Tokió után az volt a célom, hogy Párizsból is éremmel térjek haza

Petkovics Alexandra

Tokió után az volt a célom, hogy Párizsból is éremmel térjek haza

Interjú Varga Ádámmal, kétszeres olimpiai ezüstérmes, Európa bajnok, világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmes kajakozóval

A parton állva önkívületi állapotban üvöltve szurkoltunk Varga Ádámnak, aki a párizsi olimpián K-1 1000 méteren a döntőben 500 méternél még az ötödik helyen evezett. Nem sokkal később, úgy 350 méterrel a cél előtt, mintha megtáltosodott volna, és a másodperc tört része alatt felevezett a harmadik, majd a második helyre, végül célba ért és ezüstéremmel gyarapította a magyar küldöttség sikereit. A parton ebben a pillanatban már az eufória és az örömkönnyek vették át az uralmat.

Ádám hétéves korától kezdve öt éven át a medencében rótta a köröket, majd csak ezután döntött úgy, miután unalmassá váltak a csempék, hogy sportot vált és beül egy hajóba. Ádám tehetsége hamar megmutatkozott, öt évvel azután, hogy először lapátot ragadott az ifjúsági korosztály síkvízi és maratoni világversenyein egyaránt tarolt. A felnőtt mezőnyben is hamar komoly eredményeket ért el, 2018-ban a belgrádi Európa-bajokságon K-4 1000 méteren Kammerer Zoltánnal, Erdőssy Csabával és Ceiner Benjáminnal ötödik helyen végzett. 2021 májusában a tokiói olimpia pótkvalifikációs versenyén legyőzte Kopasz Bálintot és kvótát szerzett a királyszámban K-1 1000 méteren. Az ötkarikás játékokon három évvel ezelőtt Ádámnak sikerült élete első olimpiai érmét megszereznie, így nagy reményekkel indult az idei, 2024-es párizsi olimpián. A siker nem maradt el, sikerült megismételnie akkori teljesítményét és egy újabb olimpiai ezüstéremmel gazdagodott a gyűjteménye. Hogyan nézett ki ez a futam Ádám szemszögéből, belülről, milyen körülmények fogadták az olimpián, hogyan küzd meg az elvárásokkal a mindennapokban, többek között ezekre a kérdésekre is választ kapunk Ádámtól, a vele készült exkluzív interjúban.

Közvetlen az olimpiára való kiutazásod előtt volt szerencsénk beszélni, ekkor számomra meglepően nyugodtnak tűntél. Milyen gondolatok cikáztak benned az olimpiát megelőző napokban, hol voltál ekkor fejben?

Lehet, hogy nyugodtnak tűntem, de belülről nem így éreztem magam. Volt bennem stressz és izgalom. Ha összehasonlítom Tokióval, akkor most ebben a helyzetben jobban izgultam, mint akkor, három évvel ezelőtt. Idén már az elejétől kezdve követtem az eseményeket, szurkoltam a magyaroknak, ez még inkább megalapozta bennem, hogy stresszesen indultam útnak Párizsba. Akármennyire nem szeretek izgulni, azzal nyugtattam magam, hogy mindig akkor teljesítek a legjobban, amikor van bennem egyfajta drukk, mert ez ad egy pluszt hozzám. Fontos az, hogy a verseny előtti napokban jól tudjak aludni és rendesen tudjak enni. Ha ezek megoldottak, akkor számomra a stressz az tényleg csak egy plusz löketet ad.

Ötszáz körül már érkezett a gondolat, hogy lassan indítanom kell a hajrát.

Sokak számára a stressz talán pont fordítva hat, és visszaveti őket. Esetedben viszont egy plusz energiaforrás. Van erre valami technikád, ahogy áttranszformálod ezt a belső drukkot erre a támogató energiára?

Nincs semmi technika, ez jön magától. Például edzésen, mikor kellene egy olyan maximumot eveznem, ami után kb. kidőlök a hajóból, arra nagyon ritkán tudom rávenni magam. Ezzel szemben versenyeken ezt bőven meg tudom tenni, és mikor célba érek általában azt érzem, hogy ha még egyet húznom kell, na akkor tényleg kidőlök a hajóból, mert kiadtam magamból mindent. Mert versenyhelyzetekben hiába tudom, hogy nagyon fog fájni, jön ez a belső erő, ami szó szerint rátesz még egy lapáttal. Úgy érzem, hogy ebben segít a legjobban az izgulás, hogy ezt a pluszt megtegyem.

Ha jól informálódtam, ti nem az olimpiai faluban voltatok elszállásolva, hanem közel az evezős pályához, a város szélén. A megérkezés után ennek ellenére, milyen volt az első benyomásod az olimpián uralkodó hangulatról? Érkeztél-e bármilyen elvárással és ahhoz képest mit kaptál?

Igen, mi nem a faluban voltunk, hanem közel a pályához - Disneylandtől olyan 20 percnyire –, és ez már a harmadik alakom volt, hogy ezen a szálláson aludtunk és a pályán eveztünk, így nem volt idegen a környezet. Tavaly az előolimpia alkalmával ismerkedtünk meg a környezettel, illetve volt itt egy edzőtáborunk is korábban, bár ezek inkább a pihenésről, feltöltődésről szóltak. Ezeknek a célja az volt, hogy megismerjük a környezetet, kiélveztük a hotelt, megkóstoltuk az ételeket, kipróbáltuk a pályát, így most, mikor megérkeztünk már egy ismerős közeg fogadott bennünket. Viszont ezen a részen egyáltalán nem volt olimpia hangulat, nem úgy, mint bent a városban. Az előző alkalmakhoz képest, most nem a feltöltődés szándékával érkeztem, és bevallom ez az első napokban nagyon furcsa érzés volt. A pályát is érdekes volt a lelátókkal együtt látni, az emlékeimben egy teljesen üres környezet élt. A pálya kapcsán még arra fel tudtunk készülni, hogy valószínűleg hátszél lesz. Ez sok mindent nem befolyásolt jelen helyzetben, de jó volt ezzel előre tisztában lenni. Nem volt bennem sem negatív, sem pozitív élmény ennek kapcsán, inkább tényleg ez a furcsa érzés, hogy eddig ez a környezet maga a nyugalom szigete volt számomra, most pedig a legkomolyabb versenyre érkeztem ide. Összességében minden nagyon jó volt, a szállás is, a pálya is, az ételek is, sőt az ételek tekintetében a dietetikusaink egyeztettek a szállodával, így tényleg a megfelelő ételeket ehettük az egész verseny alatt.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány, mondhatjuk meglepő döntése alapján, K-2 500 méteren Kopasz Bálinttal egy hajóban indultatok. Hogy fogadtad ezt a döntést és milyennek élted meg a Bálinttal való felkészülést, hiszen nagyon más stílusban eveztek.

A végleges döntést mi hoztuk meg az edzőinkkel, hogy mi lenne, ha tennénk még egy próbát. Régebben már volt erre precedens, hogy eveztünk párost Bálinttal, de akkor nagyon nem volt hatékony a technikánk. Most, mikor beültünk a hajóba és elkezdtük a felkészülést még éreztük, hogy kell idő az összehangolódásra, de mind a ketten azon voltunk, hogy ez a leghamarabb megtörténjen. Az első edzések alkalmával csatlakozott hozzánk Hüttner Csaba is, és akkor, ott véglegessé vált, hogy elindulunk 500 méter pároson.

Véleményem szerint jók vagyunk együtt Bálinttal, én a döntő végére vártam magunkat, viszont volt a hajóban némi instabilitás, amin sikerült javítanunk, de tökéletes sosem volt. A középdöntő napján elég rossz vízen eveztünk, ami nem kedvezett ennek az instabilitásnak, sokat dülöngéltünk, így emiatt most alul teljesítettünk.

A döntés oka lényegében az volt, hogy nincs veszíteni valónk, így próbáljuk meg. Illetve az olimpián a kajak verseny nagyon hosszú, hat napot ölel fel, (ez más versenyeken maximum három vagy négy nap) így több nap is lett volna, amikor nem csinálunk semmit. Edzeni ugyan lementünk, de ilyenkor már ezek az edzések is csak szinten tartás jellegűek. Személy szerint rosszul éltem volna meg, ha több nap van, amikor nincs tennivaló és még csak le sem tudom vezetni a stresszt. Így is volt egy csütörtöki napunk, amikor nem volt konkrét tennivaló, az sem volt kellemes, viszont így, hogy indultunk K-2 500-on, kibírható volt.

Sok újságíró megírta, hogy első helyre várják a párosunkat, aminek nem volt realitása, se Bálint, sem én nem oda vártuk ezt a párost. Döntőzni szerettünk volna, azt nagyon sajnáljuk, hogy végül ez elmaradt, de bízunk benne a jövőben lesz még lehetőségünk együtt evezni olimpián és bejutni a legjobb párosok közé.

A K-2 500 elődöntő sikere, majd a B döntő végső eredménye milyen hatással volt rád, a fő számod, a K-1 1000 méter előtt?

Valahol sokat adott, valahol sokat el is vett. Az, hogy nem jutottunk döntőbe, elég szomorúvá tett. Rossz érzés magyar viszonylatban B döntőzni, mikor elég nagy a nyomás, és mindenki döntőben, sőt dobogón vár bennünket. Át kellett állítanom a hozzáállásom, hogy ez egy jutalom evezés volt, az egyes az, ami alapvetően fontos. Illetve sokat köszönhetek a párosnak, mert az egyes technikámon is javított, gyorsabb lettem általa.

Az olimpiával kapcsolatban a célom az volt, hogy szeretnék éremmel hazatérni. Erre az elmúlt évek alapján úgy éreztem, hogy van esélyem, mert az összes nagy versenyen benne voltam az első háromban, és mindig inkább az első hely volt közelebb, mint a negyedik.

A királyszám döntőjében a portugál Fernando Pimenta és a Tokiói olimpia címvédője, Kopasz Bálint között eveztél. Pimenta az elején egy nagyon erős iramot diktált majd a végére elfogyott és 6. helyen végzett. Bálint egyenletes, erős iramban evezett szinte az egész futam alatt előtted, az utolsó 350 méteren mégis iramot váltottál, utolérted, és második helyen végeztél a cseh, Dostal mögött. Ez egy egészen más taktika volt tőled, mint Tokióban. Hogyan nézett ki ez a futam belülről, a te szemszögedből?

Az olimpiával kapcsolatban a célom az volt, hogy szeretnék éremmel hazatérni. Erre az elmúlt évek alapján úgy éreztem, hogy van esélyem, mert az összes nagy versenyen benne voltam az első háromban, és mindig inkább az első hely volt közelebb, mint a negyedik. Azt láttam az előfutamok alapján, hogy a Bálint, a Pimenta és én vagyunk hárman a legesélyesebbek, mi szoktunk lenni hárman, akik stabilan dobogón állunk. Így voltam vele ebben a helyzetben is, a szokásos forgatókönyv alapján haladunk, abban lehet maximum különbség, hogy melyikünk melyik fokon áll. Azzal is tisztában voltam, hogy ha a német versenyző vagy a cseh Dostal – aki végül megnyerte – jól mennek vagy hármunk közül valamelyikünk rosszabbul, akkor ők ketten még felérhetnek a dobogóra. Szerencsére a német versenyzővel tudtam evezni az előfutamban és ott éreztem, hogy nála gyorsabb vagyok, így a képletbe a cseh versenyző maradt, akit nagyon erősnek gondoltam, mert ugyan a középfutamban sikerült megvernem, de láttam, hogy tartalékol, tudtam, hogy vele nagy versenyre készülök.

Bekerültem Pimenta és Bálint közé, akiknek a taktikáját már ismerem, ők általában az elején kilőnek és megpróbálják már ott eldönteni a végeredményt. Az edzőm felvetette a gondolatot, hogy ha ott sikerül felülnöm ikervízre, és ők, ahogy eddig megnyomják az elejét, akkor abból akár arany érem is lehet. Ezen nagyon elgondolkoztam, hogy jó lesz-e, mert nekem pont az iramban evezés az erősségem. Viszont tartottam Dostáltól, hogy ha ő jól taktikázik, Bálint és Pimenta elmennek, akkor nagyon lemaradhatok. Ez a dilemma, hogy mit csináljak egészen a rajtig kitartott, mert még ott sem döntöttem el, hogy melyik taktikát válasszam.

A rajt nagyon jól sikerült, másodikként jöttem el, Bálint előtt, Pimenta mögött valamivel. Közvetlen ezután láttam, hogy van a pályán némi hínár, amit ki kellett kerüljek és kieveztem kicsit jobb szélre. Ekkor pörgettem át magamban a másodperc tört része alatt, hogy oké, ma már másodszorra evezünk, fáradtabb mindenki, köztük én is, ki kellett eveznem jobbra, Pimenta nagyon elindult, Bálint valamivel mögötte, de megy vele, akkor leszek úgymond „lusta” és kipróbálom a vizezést, amit az edzőmmel, Matyával beszéltünk. Amint beültem vízre, kicsit szidtam magamat, mert láttam, hogy Dostál is nagyon megy, nem volt meg a tervezett ikervizem, de ha már így döntöttem, akkor végig kell csinálnom. Végig az járt a fejemben, hogy lehet, hogy most rontottam el, ez nem a legjobb taktika volt, de már nincs mit tenni. Ötszáz körül már érkezett a gondolat, hogy lassan indítanom kell a hajrát. Akkor ott láttam, hogy Pimenta lassul, Bálint felevezett rá, Dostal viszont még mindig nagyon erősen jön. Ekkor éreztem, hogy rendben, még jó erőben vagyok, akkor meg kell induljak. Egy plusz erőt adott, hogy láttam, csúszok fel Bálintra és Dostalra, ekkorra Pimenta már mögöttem volt. Ekkor tudatosult bennem, hogy ha már csak egy valakit megverek, akkor meglehet az ezüst, de a bronz biztosan.

Érdekesség, hogy ha a kétszáz méteres részidőket megnézzük, akkor az általam választott taktika volt egyenletes. Az első kétszáz volt a leggyorsabb, utána pedig volt kétszer ötvenkétmásodperces és volt egy ötvenegy másodperces is. Kívül úgy tűnt, hogy nagyon le vagyok maradva, majd begyorsultam és felhoztam, pedig az időeredmények alapján egyenletes tempóban eveztem végig az egész távon.

Úgy éreztem, ha előbb indítok, akkor elfáradok. Valahol 350 méter környékén indítottam meg a hajót. 400 és 350 méter között bennem rengeteg minden lejátszódott. Az kívülről pár másodperc, belülről óráknak tűnt. Az utolsó méterek voltak fizikálisan és mentálisan is a legembertpróbálóbbak. Összességében nagyon boldog és elégedett vagyok a végeredménnyel.

Egészen páratlan hallani, hogyan nézett ki belülről a futam, mert mi, ott a helyszínen és biztos vagyok benne a nézők is a képernyőkön keresztül egész máshogy láttuk mint, ami valójában belül történt. Hogy érzed, tartható hosszú távon ez a taktika, ha most ennyire bevált?

Mindenképp helyzetfüggő, hogy mikor melyik taktikát választom, de a jövőben mindenképp a saját iramomból szeretnék evezni, az adja a legnagyobb magabiztosságot. Szerintem ez a taktika nagyon kockázatos. Benne van az is, hogy nyolcadik lesz vele az ember, mert nem tud úgy megindulni a végén, vagy nincs meg ez az egyenletes sebességtartás. De benne van az is, hogy dobogót ér ez a taktika, ami megint helyzet és versenyzőfüggő. A szerencse most mellém állt és végül egy jól megválasztott taktikának érzem, de kellőképp kockázatos.

Mi volt az első gondolatod, mikor beértél és láttad, hogy ezüst lett a vége?

Kinéztem és annyit mondtam magamban: Ez az, megvan! Elértem a célt, amiért ide jöttem. Amint ezt realizáltam, már csak arra tudtam gondolni, hogy végre kiérjek a stégre és talajt érjek. (nevet) Boldog voltam és vagyok is az eredménnyel.

Ilyenkor mennyire számít a magyar közönség, hallod, amikor szurkolnak neked?

Valamennyire hallani a közönséget, mert mikor visszanéztem a futamot, emlékszem a rajtnál hallottam, hogy hajrá magyarok. De a rajtnál és a verseny alatt is annyira fókuszban vagyok és magammal vagyok elfoglalva, hogy mikor, hogy húzzak, mikor indítsak, hogy kevésbé hallom ez idő alatt a szurkolást. Viszont előtte és utána nagyon szívet melengető és rengeteg erőt ad.

Hogy érzed, befolyásolt-e a versenyben bármilyen körülmény, hogyan tudtál fejben ott maradni és csak a versenyzésre fókuszálni? Hogyan tréningezel erre mentálisan?

Nincs semmilyen extra vagy különleges tréning erre. Rengeteg versenyen vagyok túl, így, ha valami a többin is működött, gondolom az működni fog most is. Eddig legalábbis így volt. Befolyásoló körülmény esetében is szintén azt tudom mondani, hogy szerencsére nem nagyon volt semmi ilyesmi. A döntő napjára nagyon jó volt a víz, valamennyi szél volt, de az nem volt befolyásoló tényező.

Számomra a tudatosság egyenlő a fegyelemmel. Minden nap rá kell vennem magam arra, hogy felkeljek és megcsináljam aznapi legjobb tudásom szerint az edzést. Akkor is, ha esik, ha fúj és ha egyáltalán nincs kedvem hozzá. Szükség van fegyelemre...

Egy dolog mégis volt, ami bosszantott, az pedig a hínár. A pályán volt egy két alkalommal, mikor kerülgetnem kellett. Ha bárki fennakad a hínáron, néhány méterig viszi magával és után lejön róla, akkor ott, abban a pillanatban, annak a versenyzőnek véget ért a futam. Biztos, hogy ilyen rövid távon nem kompenzálható hátrányba kerül. A döntőben a felső 500 méteren vagy három alkalommal is kellett jobbra-balra eveznem, kerülgetnem a hínárokat. A felvételt visszanézve látható is, hogy 500 méter környékén hátra is kellett néznem, behúzni a hajó hátulját, hogy elkerüljek egy esetleges fennakadást. Ha saját tempóban maxon megyek végig és meg kell csinálnom egy ilyet, akkor ott biztosan elsavasodom és sokkal rosszabbul bírtam volna a végét. Ezzel a választott taktikával volt annyi erőm, hogy ezt megcsináljam és nem is savasodtam be általa. Ez akár az egész versenyt is elronthatta volna, ami nagyon bosszantó, hogy évek munkája a hínárok miatt megy a kukába. Szerencsére nem így lett és minden jól alakult.

Milyen érzésekkel keltél a döntő napján?

Félig meddig úgy, hogy már visszaszámoltam. Emlékszem, az járt a fejemben, már csak hét óra és szabad ember leszek. A magyar csapatból ekkorra már szinte mindenki végzett, így nem volt könnyű, hogy a végére nagyon kevesen voltunk, akiknek még fókuszban kellett maradnia, mikor láttuk a többieket, akik már végeztek és elkezdték igazán élvezni az olimpiai hangulatot. Reggelinél azt ettek, amit akartak, este már a wellnessben lazítottak. Jól esett volna nekünk is, de nekünk még csak ekkor érkezett el a főszám napja. Szóval vártam a végét, és számoltam vissza az órákat.

Összességében mit adott neked a párizsi olimpia?

Ez volt az első igazi olimpiám, megvolt már előre a hangulat, idén tudtam követni az eseményeket, voltak emberek maszk és korlátozás nélkül, így élményben más, mint a tokiói. Most először volt az, hogy az elmúlt három évet azzal a hozzáállással és fókusszal készültem, hogy ki szeretnék jutni az olimpiára és a három év alatt, a versenyeken az eredményeim azt mutatták, hogy azon túl, hogy van esélyem kijutni, még dobogóra is felérhetek.

Belülről azt éreztem, hogy oké, sikerült elérnem a célom, és úgy sikerült, hogy rendes megszokott körülmények voltak, nem egy speciális helyzet, ez nagyon boldoggá tett. Tokióban azt éreztem, hogy inkább nagyobb volt a szerencse faktor, kevesebb stresszel versenyeztem. Míg itt Párizsban megvolt a rendes felkészülés, a fókusz, persze a szerencse is mellém állt, de így sikerült összpontosítva is felállnom a dobogó második fokára.

Tokióban valamennyire kellemetlenség volt, hogy annyira figyeltek ránk, hogy a hotelben például csak a saját emeletünket használhattuk és a földszintet, sehova máshova nem mehettünk. Ehhez képest most Párizsban azt csinálhattunk, amit akartunk.

Az élsport a tudatosságról szól. Mit jelent neked ez a fogalom, hogyan van jelen a mindennapjaidban?

Számomra a tudatosság egyenlő a fegyelemmel. Minden nap rá kell vennem magam arra, hogy felkeljek és megcsináljam aznapi legjobb tudásom szerint az edzést. Akkor is, ha esik, ha fúj és ha egyáltalán nincs kedvem hozzá. Szükség van fegyelemre, mert ha például a hét elején van valamilyen fárasztóbb programom, az a hétvégi edzéseket komolyan befolyásolhatja. Minden összefügg mindennel, emiatt oda kell figyelnem mikor mit csinálok. Az étkezéseknél sokszor ennék olyat, amit versenyfelkészülés alatt nem ehetek. Persze, ez időszakos, hiszen pihenő idő alatt azt eszem, amit épp megkívánok, de a felkészülés során ez is tudatosságot igényel. Önfegyelem, tudatosság, gyakorlatilag ez a mindennapjaim része.

Korábban már érintőlegesen beszéltünk az elvárásokról. Hogyan állsz a sajtóhoz, a social médiához, a kommentelőkhöz és az elvárásokhoz a teljesítményeddel kapcsolatban?

Például, ami még nagy változás Tokió és Párizs között, hogy akkor még nem volt Instagrammom, ma már viszont van, így onnan is érkeznek hírek és információk. A kommenteket bevallom, nem szoktam olvasni, néha belefutok egy-egybe. Megmosolyogtat, mikor akik otthon vannak, egy ötödik helyet rossznak ítélnek meg, pedig sokan nem tudják, abban is menynyi munka és belefektetett energia van. Ezek rólam leperegnek, mert tudatosan nem is foglalkozom velük. A gratulációk persze jól esnek az embernek, de összességében nem figyelem a kommenteket. Minden tekintetben magamra figyelek és a saját eredményeimre, nem az önzőség a célom ezzel, hanem tényleg fókuszt igényel a teljesítmény. Igyekszem az elvárásokat és a negatív hatásokat kizárni az életemből. Hálás vagyok a szövetségnek, mert az ő részükről soha nem hallottam, hogy milyen teljesítményt kell hoznom vagy hoznunk. Arról persze nyilatkozik a szövetség, hogy kinek mire van az eddigi eredmények alapján esélye, de soha nem éreztem elvárást ezzel kapcsolatban, így nem tesznek rám plusz nyomást.

Saját belső elvárásom volt magam felé, hogy az elmúlt évek nagy versenyein mindenhol sikerült érmet szereznem, nehogy ez legyen az, ahol üres kézzel térek haza. Szerencsére nem így lett és számomra szépen csillog az az ezüst.

Mi a következő lépés, mi vár rád az olimpia után?

Az augusztus még a pihenésé, a következő két hétben igyekszem semmit nem csinálni és tényleg a pihenésre fókuszálni. Szeptembertől fokozatosan visszatérek az edzésekhez, de még csak óvatosan, mert kezdődik a Honvédség sportszázad berkein belül a kiképzésem, ami egy öt hetes folyamat, és teljes embert igényel. Októberben Kínába utazom egy meghívásos szuper kupára, ami az első verseny lesz az olimpia után. Első verseny, ami inkább a szórakozásról szól, mert utána is maradunk még kint körbenézni a környéken, de ettől függetlenül készülni kell rá, hisz verseny és valamennyire formában kell lennem. Ezután pedig már minden megy majd a megszokott mederben, folytatódnak az edzések.

Mikortól indul a mentális és fizikai felkészülés a Los Angelesi olimpiára?

Mindig próbálok nem nagyon hosszú távon gondolkozni, hanem a nagy célt részcélokra bontani és rövidebb távon ezekre a részcélokra fókuszálni. Például a tavalyi világbajnokságot egy főpróbának tekintettem a párizsi olimpia előtt. Ugye ekkor még nem volt meg az olimpiai kvótám, nagyon nagy esélyem volt rá, de persze a tétversenyekig még bármi történhet, így a világbajnoksághoz ekképpen álltam. Tehát ekkor még nem az olimpia volt a fő fókuszomban, hanem mindig a következő lépcső, a következő világverseny. Most is az lesz, hogy a következő évi versenyekre fogok koncentrálni, összegzem az ott elért eredményeimet, ebből következtetést vonok le és eszerint cselekszem az azt követő szezonban. Szépen sorban, lépésről lépésre haladok a Los Angelesi olimpia felé.