5 minute read
Életkerék - kezdet és vég
Pető Csilla
Életkerék - kezdet és vég
A pillanat csodája, amikor megfogan egy lélek. Az életkerék forogni kezd. Kinek meddig, ez részben rajtunk is múlik. Az élet olyan ajándék a szüleinktől, őseinktől, amit legtöbbször nem is értékelünk eléggé, csak akkor, ha már elértünk egy bizonyos kort.
A nőt a magzatával nagyon erős kötelék kapcsolja össze. A 9 hónap alatt, míg fejlődik az élet, a nő anyává érik. Áldott állapot.
A születés pillanata is áldott, amikor a gyermek belép a fénybe. Az egész világ készen áll a fogadására. Szemeiben Isten szeme ragyog vissza és végtelen mosolyával körülöleli a világot. Ez az a pillanat, amikor mindkettőjük élete örökre megváltozik. Az együtt megélt 9 hónap biztonságát és nyugalmát a születés fájdalmai és küzdelmei, dinamikus lüktetéssé varázsolják. Egy új életszakasz nyílik meg.
Az újszülött kiszolgáltatott az édesanyjának, aki ösztönösen, viszont gyakran csetlőn - botlón tanul meg helytállni, hiszen senkit nem tanítottak meg arra, hogyan is kell majd az anyaságot csinálni. Lehet-e jó benne, hibázhat-e? Millió kérdés és bizonytalanság, de nemcsak az anya, hanem a gyermek életében is. Minden új, csak kettőjük szíve dobban együtt, egy egész életen át. Az a kötelék, ami most már csak a lelkükön keresztül kapcsolja őket össze, láthatatlan ugyan, de mindennél erősebb kapocs. Élethosszig tartó!
A kisgyermekkor stabil bástyája az anya, aki fáradhatatlanul ott áll mellette. Virraszt éjszakákon át, megnyugtatja, ha mérges, mert nem sikerült valami, vigasztalja, ha szomorú, bátorítja, ha szeretne valamit, erőt és biztatást ad a nehéz napokon. Ha nyugalomra, biztonságra vágyik, anyja ölében ül, és a két ölelő karjában érzi azt, hogy erre a védelmedre mindig számíthat.
Ahogy a gyermek cseperedik és változik, kamaszként általában kipróbálja milyen lázadni, és néha felforgat mindent. Szülőként akkor gyakran érezzük azt, hogy az elmúlt pár évet nem is velünk töltötte a gyermekünk. Keressük a magyarázatokat, miért ilyen. Talán a legfontosabb megérteni az ő miértjeit. Ha helytelenül cselekszik, elmagyarázzuk, mi lett volna a jó megoldás, de mások előtt mindig kiállunk mellette. Szeretettel terelgetjük egy életen át.
Amikor a gyermek nagykorúvá válik, azt hiszi már mindent tud, neki már leginkább nem kellenek a szülői tanácsok, noha ezt már kamaszként is legtöbbször így érzi. Hagynunk kell, hogy elkövesse a saját hibáit, de tudnia kell, hogy ott vagyunk mindig a háttérben.
Eljön a felnőttkor, amikor a gyerek leválik a szülőkről és mi csak azt érezzük, hogy nem, már nincs szüksége ránk. Visszagondolunk a saját 20-30-as éveinkre és rájövünk, hogy pontosan ugyanígy viselkedtünk a szüleinkkel. A gyermekeink elköteleződnek egy új család felé, ahol tovább fejlődik az élet. Mi pedig azon kapjuk magunkat, hogy egyik szemünk sír, a másik meg nevet. Boldogok és büszkék vagyunk, hogy felneveltük a gyermeket, és megállja a helyét a világban és közben nekünk szülőknek, ahogyan a születéskor is történt, új életszakasz nyílik újra. Csetlünk – botlunk az új helyzetben, ahogy tettük akkor is.
A távolból ugyan, de izgulunk érte, mert egyetlen dolog a legfontosabb, hogy ő boldog és egészséges legyen. Már nem mi vagyunk azok, akivel megbeszél mindent, már nem mi vagyunk azok, akitől naponta tanácsot kér. A társ, az új család kerül előtérbe. Ezt természetesnek kellene éreznünk. Nehéz. Felbukkannak kérdések, hogy vajon mindent jól csináltunk-e, milyen hibákat követtünk el, helyt tudtunk- e állni, mint szülő. Aztán leülünk egy sarokban és miközben ezen tűnődünk, rájövünk, hogy mindent a legjobb tudásunk szerint csináltunk. A legjobb döntéseket hoztuk meg, amiket tudtunk.
Amikor az életed közepe felé érsz, már másképp értékeled a dolgokat. Tudod már, hogy ami fiatalon még természetes volt, már nem az. Minden porcikád tökéletesen működött, nem fájt semmid és mégis elégedetlen voltál sok mindennel. Már tudod, hogy milyen nehéz néha reggel felkelni, mert fáj a derekad, már tudod milyen érzés fájó térdekkel lépcsőt mászni. Ez sokáig fel sem tűnt. Ráébredsz arra, mennyi mindent megtehettél volna magadért, az egészségedért, amivel nem foglalkoztál, mert rendben volt. Akkor tűnt fel, amikor már nem volt kerek a történet. Az eddig megszerzett tudásod és bölcsességed szeretnéd átadni a jövő nemzedékének, akik erre csak legyintenek.
Ez az a kor, amikor már látod az út másik vége felé közeledni édesanyádat. Te nem érzed azt, hogy szükséged lenne rá, neki viszont pont olyan fontos, hogy támogasd, mint anno neked volt újszülöttként. Nem mindig vagy azért vele, mert éppen akkor ezt szeretnéd, néha azért vagy mellette, mert tudod ő igényli ezt. Szereted és tudod, hogy mindent megtett érted. Nem érezte áldozatnak magát, ezt diktálta a szíve, most te is a szívedet követed.
A kereket nem állíthatod meg, az elmúlt időt nem hozhatod vissza, az életed legnagyobb veszteségei azok a pillanatok, amikor nem mosolyogtál, amikor nem használtad ki a lehetőségeket, amiket az élet kínált neked, amikor nem szerettél, amikor nem tudtál megbocsátani, amikor nem tudtál boldog lenni, amikor nem adtál hálát mindenért, amid akkor éppen az életed része volt.
Az igazi tragédia nem az, amikor az eső miatt bőrig ázol, egy betegség miatt változtatnod kell valamin, amikor nem tudod megvenni az új ruhát, vagy amikor a dugó közepén elromlik az autód.
A tragédia nem az, amikor elfelejtetted a szöveged utolsó mondatát, amikor már nincs jegy arra az előadásra, amire nagyon szerettél volna elmenni.
A tragédia nem az, amikor a gyermeked felesel veled, kiszakítja a ruhát a játszótéren, összekoszolja a tisztán ráadott szettet.
Az igazi tragédia, amikor az idős szüleidre, nagyszüleidre nem szakítasz időt, és amikor végre eszedbe jut, hogy felhívd őket, a telefon már nem válaszol.
Az életben nincsenek igazolatlan órák, ott kell lenned minden pillanatában!
Tudom, mindenki rohan, de olyan gyorsan eltelik az élet, mint egy röpke pillanat.
Ragadd meg, élj azzal a kinccsel, amit ajándékba kaptál!
Élj, gyűjts élményeket, őrizd meg az egészséged és légy boldog! …és ne feledd!!! A kerék forog!
