Hol keressem? - Anyaság alól felmentve

PÁLI PATRÍCIA

Hol keressem?

Anyaság alól felmentve

Miért nekem kell megfizetni a rossz anyai minta árát? Miért én veszítem el az anyaság lehetőséget saját szüleim alkalmatlansága miatt? II. / I.

Talán a visszafordíthatatlanság közelsége…

Talán egy valós vágy, ami hosszú elnyomás után elementáris erővel felszínre tör…

Talán az új élet perspektívájából szemlélt régi, önmagam ellen elkövetett önkorlátozások alóli felszabadulás megrengető élménye…

Talán a túl sok megélt veszteség után egy önvédelmi reakció egy minden eddigi veszteségnél nagyobb veszteségtől való félelem indukálta kétségbeesett önvédelmi reflex…

Vagy talán valami egészen más erő megjelenése, új, eddig nem ismert erő megjelenése az életemben…

De talán mindegy is mi a gyökere, a lényeg az az esszenciális mondat felvállalása önmagam felé, hogy “Anya akarok lenni!”

“Kezemben akarom tartani a gyermekem és egy olyan sorsot akarok neki adni, ami nekem nem adatott meg!”

„Mert tudnék jó anya lenni!”

Ezek azok a végső elkeseredett gondolatok, amit az ilyen sorsot élő nők megfogalmaznak, mikor túl a változás mind a három lépcsőfokának sikeres abszolválásán szembesülnek, hogy mi az a legnagyobb ár, amit eddigi életük feletti vaksággal fizetnek éppen meg!

És ilyenkor jön a sikeresen megdolgozott krízis után egy még hatalmasabb krízis, az anyaság lehetőségének elvesztése felett érzett mérhetetlen gyász.

„Eszembe vésve”

Hosszú folyamat vezet el eddig a pillanatig.

Hosszú út vezetett el a saját igényekre való teljes vakságig, de az biztos, hogy ez a helyzet nem más, mint az „Építsd tudatosan pályafutásodat!” szemlélet totális hatalma és területfoglalása az ilyen nők élete felett. Folyamat, amiben az anyák által elvárt teljesítménycentrikus szemlélet tematikusan szorítja ebbe a mederbe ezeknek a gyerekeknek, majd nőknek az életét.

Pontosan meg lehet fogalmazni azt az egy tételmondatot, ami irányadója a kizárólag az „Építsd tudatosan pályafutásodat!” életvitelnek, ahol az „Építsd tudatosan önmagadat!” pillér még véletlenül sem jelenik meg, sőt tematikusan kerül letiltásra és tabu kategóriába.

Tanulj fiam, hogy legyen belőled valaki és megállj a saját lábadon, hogy nehogy bárkinek is kiszolgáltatott legyél! – így hangzik ez a mindent felülíró tételmondat, ami kétszer három pilléren keresztül épül fel és uralja le ezen sorsot megélt nők életét.

Az első három pillér egyszerűen maga az életformára adott minta

“Ha mindent a fejembe kell bevésni, hogyan jegyezhetnék fel bármit is a szívembe?”

1) Amikor az ész és az elme a saját testem autoimmun betegsége

Ezeknek a nőknek a legnagyobb ellensége nem más, mint jól fejlett intellektusuk, hiszen ezen keresztül tarthatóak az “Építsd tudatosan pályafutásodat!” egyirányú vonala mentén.

Hiszen bármilyen teljesítmény könnyen kihozható belőlük, bármilyen magas eredmény alap elvárás lehet velük szemben.

Létezik ötösnél rosszabb jegy, de nem az ő világukban, a minimum elvárás a maximum lesz.

2) -1 és nulla értékek közé zárva

Mert normál értelmezési tartományban +1 és a semleges nullán keresztül a -1-ig tartó kontinuumban lenne “osztályozható” az ember.

+1-et kaphat, ha valamit nagyon jól teljesít, ha valami elismerésre méltó dolgot vitt véghez - legyen szó akár önmagáról vagy valami teljesítményről. Ezekből a pozitív feedback-ekből épül az ember önbizalma, önértékelése és komplex énképe.

És pontosan így hatnak - csak inverz módon - a -1-es tételek, melyek valami rosszul megcselekedett lépés után kerülnek felrovásra.

Így alakul ki az ember egészséges énképe, amiben ismeri erősségeit és gyengeségeit, fel tudja vállalni és tudatosan meg tudja élni személyisége pozitív és negatív vonásait, részeit.

Ha a minimum elvárás a maximum, azaz, ha szimplán teljesítették, amit elvártak tőlük - hiszen ez az elvárás ezen nőkkel szemben, hogy legyenek tökéletesek minden körülmény közepette - akkor nem történik más, mint hogy a kontinuum +1 és nulla közötti részét szimplán leradírozzák.

És ha nincsen +1 értékre lehetőség, akkor még az elvi esélye is eltűnik annak, hogy énjük egészségesen fejlődjön, értékként éljék meg a bennük rejlő személyiségvonásokat, tulajdonságokat.

Minden ami ebbe a +1 körbe kerülne, szimplán a nulla érték mellé lesz rendelve, azaz egy semleges semmi lesz, amiből nem épülhet egészséges és reális önértékelés és önbizalom

Így esik meg, ha ezeket a nőket megkérdezem, hogy mi jó van bennünk, válaszuk egyöntetűen az, hogy: ”Semmi!”

3) Falósejtekkel az érzelmek, az én tartalmak ellen

Mert a teljesítmény nem kedv kérdése! Azaz minden olyan humán tényezőt, ami a tökéletes teljesítményt veszélybe sodorhatná, ami energiát és fókuszt vinne el, ami megkérdőjelezhetné ezt a totális teljesítmény alapú életvitelt, amiben érzelmi viszonyulás alakulhatna ki a kialakított életvitellel szemben, nos minden ilyen tényezőt még csírájában el kell fojtani.

Az elme elkezd blindfod-okat kialakítani minden érzelmi tényezőre.

A hogyan érzem magamat én, a hogyan szeretném élni az életemet én, mik lennének az én igényeim - típusú tételek elfojtás és tiltás hatására ki sem alakulnak ezekben a nőkben

Az “Építsd tudatosan önmagadat!” énrész így marad teljesen kidolgozatlan. Sőt kerül egy önző énközpontú tiltás alá. Ha saját igényeket kifejeznék, akkor rossz és önző ember lennék - típusú önkorlátozó hiedelem alá.

És ha már az én sem dolgozódhat ki, ha az “Építsd tudatosan önmagadat!” pillér is megvonására kerül, akkor érezhető, hogy a nőiséggel kapcsolatos - azaz az én még tudatosabb megélésével kapcsolatos - tételek kidolgozása, énképbe való integrálása sem indulhat el. Ezt a tényt még inkább fokozza a kapott családi/női/anyai minta, ami még inkább megerősíti ezt az elfojtást ezekben a nőkben.

3 pilléren nyugszik ez a kép is

“A számok magukért beszélnek! Az érzelmek…Ugyan már olyat senki nem látott!”

1) Női minták?

A kép első rétege a nőiességről kialakított kép.

Nos, amit ezek a nők kapnak női mintaképként anyukájuknak köszönhetően, abban nem sok nőies elem van.

Ezek az anyák nem - igazán - tudják megélni saját nőiességüket se külsőre se belsőre.

Így nagyon tőlük “eltanulni”, jó mintákat kapni arra, hogy hogyan működik egy nő, nem lehet. Hogy hogyan kell kibontakoztatni és megélni a mindennapokban a női létet. Hogy hogyan lehet és kell felépíteni a saját nőiességemhez való viszonyomat. Hogy mik azok a „csatornák”, amin keresztül kommunikálható az én egyedi női létem. Ezek az elemek nem kapnak jó mintákat. A nő, mint alapfogalom definiálatlan marad.

2) Anya a család őrmestere

Erre jön a nő, az anya szerepe a családban kép halmazati tényezőként.

Ezekben a női történetekben, mint a család vasmarkú őrmestere jelenik meg a nő/az anya. Aki lemenedzseli az család életét. Feladatokat oszt ki, szigorú menetrendeket tart és kér számon és a maga merev megváltoztathatatlanságával szervezi meg a mindennapokat, amiben minimális érzelmi töltet mellett inkább a világ felé tökéletes kirakatot építő jelleg dominál.

Van karácsonyi ünnepi vacsora és tiszta ruha is a szekrényben, és “összetartóan sétáló család” az utcán, de ez inkább csak kirakat, egy jól szervezett gépezet tökéletesen kivitelezett elemei. Úgy van, mert úgy kell lennie, hiszen a világ elvárásai szerint ezt kell mutatni - elképzelés alapján.

Pont, mint a katonaságnál. Rend van, mert ez a parancs. És a családban ennek a rendnek a rendfenntartója a nő, az anya

Érzelemmentes fegyelem, ami nyilván a férfi - női szerepekben is megjelenik. A férfi az az egyed, akit ráncba kell szedni, akit utasításokkal kell irányba tartani.

Szóval ezen női sorsot megélő nők már itt megkapják a férfi - női viszonylat ilyen típusú mintáját.

3) Az anyaság egy feladat

Hogy lehetne az anyaságban kiteljesedni, hiszen látjuk, én is milyen rosszul sikerült gyereke lettem anyának!

Az ilyen sorsot élő nők életében maga az édesanyjuk lesz egy olyan tükör, amin keresztül önmagukat, az önmagukról alkotott képet, a saját létezésük fölötti bűntudatot megélik, aminek utána pontosan két következménye lesz.

Egyrészről önmagukat édesanyjuk életének megkeserítőjeként fogják látni. Valakinek, akinek nap, mint nap azon kell dolgoznia, hogy édesanyja elvárásait minél tökéletesebben teljesítse ezzel elkerülve, hogy csalódást okozzon édesanyjának, vagy ami még borzalmasabb perspektíva, hogy a világ előtt saját silány teljesítménye miatt szégyenbe hozza.

Másrészt pedig – így édesanyjuk „szenvedését látva” – az anyaságról alkotott kép is egy olyan negatív narratívába kerül, aminek végső szummázata az lesz, hogy ez az a dolog, amit jobb elkerülni.

És ettől az anyától kedves, szeretgető gesztus soha nem jön csak az elvárások sora.

Ez az anya gyereke emberi vonásaira soha nem ad pozitív visszajelzést. Ha egy jó szót szeretne az ilyen sorsot megélő nő extrán jól kell teljesítenie és akkor, ha nagyon fülel, hallhatja, hogy egy random embernek – amúgy szigorúan a gyereke háta mögött – milyen büszkén mesél a jól teljesítő gyereke okozta boldogságáról és büszkeségéről.

De szemtől – szembe soha nem kap ilyet a gyerek, soha nem élheti meg, hogy jó gyereke édesanyukájának és nem egy puszta teher, akinek a létezése is hiba.

És ezen a pontokon keresztül áll össze a végső matematika, a végzetes gondolat, aminek az ára az anyaságról való lemondás.

Hiba, hogy én megszülettem - nem akartak, nem álltak a szülőségre készen.

Anya egyet vár el tőlem, hogy tanuljak és álljak a saját lábamra, mert csak ez hozza meg a biztonságomat.

Anya, mint emberre sohasem ad pozitív visszajelzést.

Apa egy puszta csatolt file a családban, ott van, de ugyan minek, anya nem boldog vele, anya számára semmit nem ad, inkább árt, mint használ, hogy része a családunknak

A férfi csak teher és csak bajt csinál, meg néha gyereket, de azt meg ugyan minek, hiszen abból csak baj lesz - baj, mint én! És én érzem ennek a bajnak minden nap a nyomorát!

És ha nem akarok még nagyobb bajt az életembe, mindent akarjak csak anya lenni NE!

Személyes szinten így épül le, vagyis nem is épül fel az anyaság iránti vágy, amihez egy olyan “támogató partner” is jön majd, aki még markánsabbá teszi a gyermektelen lét létjogosultságát.