Daisy Jones and The Six

A „Daisy Jones and The Six” című sorozat Taylor Jenkins Reid 2019-es, azonos című regényének lenyűgöző adaptációja. Reid úgy jellemezte a regényét, hogy „Fleetwood Mac-hangulat”-ot szeretett volna létrehozni, ha nem is pontosan a Fleetwood Mac történetéből merít – ami főként a valós Stevie Nicks és Lindsey Buckingham közötti rivalizálásról és szerelmi botrányokról híresült el, de bőven tudunk párhuzamot vonni az inspirációul szolgáló banda és a fiktív csapat között.

A Daisy Jones and The Six középpontjában álló két zenész, Daisy és Billy legalább annyi drámát generál, mint amennyi zenét. Már a sorozat elején kiderül, hogy a Daisy Jones and The Six 1977-ben végleg feloszlik. A szereplőket úgy halljuk beszélni, mintha egy dokumentumfilmben beszélnének hozzánk (ez az eszköz a regényből maradt meg, amely “oral history” stílusban íródott). Miközben a hetvenes években látjuk, ahogy az akaratos Daisy a reflektorfény-imádat jegyében átgázol a The Six bandán, a kilencvenes évekbeli Daisy elmondja, hogy egyszerűen nem tudta az eseményeket jobban kontrollálni a szerhasználat és a naivititása miatt. Már az első koncertjén is látható a kissé nárcisztikus személyiségvonása, mely sok esetben a sorozat során az önbecsapás forrása.

A sorozat 10 epizód hosszúságú, melyet Scott Neustadter és Michael H. Weber készített, a producer Reese Witherspoon Hello Sunshine nevű cége, „Behind the Music” mesét mutat be.

Daisy Jones és Billy egymás körül keringenek, és mind önmaguk, mind egymás iránt vonakodó bizalmatlansággal viseltetnek. Mindezt egyenletes, már-már klinikai hangnemben közvetítik, ami talán illik ahhoz a tényhez, hogy ezt a történetet sajnálkozva visszatekintő szereplők mesélik el nekünk. Kevés itt a virágzó vonzalom könnyelműsége, még akkor is, ha a karakterek egyre jobban vonzódnak egymáshoz a kreatív partnerség forrongó terében. (A remek zenét Blake Mills írta az előadáshoz.)

Billy egyébként is igyekszik visszatartani magát attól, hogy szerelmes legyen - legalábbis elvileg elkötelezett gyermeke anyja (Camila Morrone) iránt, és az a szerencsétlenség éri, hogy szakmailag kapcsolatban áll valakivel, akiről hitelesen értesülünk, hogy generációjának legkarizmatikusabb sztárja. A Billy Dunnet alakító Sam Claflin szépen viszi színre azt a küzdelmet, ahogy a két főszereplő nő között vívódik, olyannyira, hogy ez a küzdelem jobban leköti a figyelmünket, mint a szikrák, amelyeket Daisy és Billy generál.

De hát Billyt is elsősorban saját maga érdekliami nem jelenti azt, hogy nárcisztikus lenne, csak olyasvalaki, aki elismeri magáról, hogy született sztár.

Daisy Jones egy átkozottul ütős karakter, aki egy elhanyagolt gyerekkor után leváltja eredeti keresztnevét, a Margaretet, s új nevet választ. Riley Keough két kézzel ragadja meg a szerepet, s zseniálisat alakít (érdemes megemlíteni Keough szereposztásának személyes-történelmi aspektusát – hiszen ő Elvis Presley unokája -, most egy rockénekesnőt játszik).

Riley Keough és - bizonyos mértékig – Sam Claflin annyira mágnesként vonzzák a nézőt, hogy a többi szereplő némileg elveszik: az ember azt kívánja, bárcsak Daisy kísérőzenekara a The Tree vagy a The Four lenne, hogy ne legyen a banda többi tagja ennyire mellékes szereplő. A háttérzenészek közül valószínűleg Suki Waterhouse a kiemelkedő, és Will Harrison, aki Billy bátyját alakítja, döbbenten figyeli testvérének pályafutását.

S bár a 20 évvel idősebb szereplők nem túl hitelesek, ugyanis csupán a frizurájuk változik meg, ugyanakkor mégis a karakterbeli fejlődések látványosak: Daisy Jones változása például eléggé drasztikus, amikor az egyik idősíkról a másikra vált - a zenei világ hellionjából a rock idős államasszonyává változik - ahhoz, hogy magával ragadja a nézőt. Karaktere annyira egyedi, hogy az ember szinte észre sem veszi, hogy a „Daisy Jones and The Six” történetéből őszintén szólva nincs is olyan sok. Történnek dolgok - mind az összes érintett zenész karrierjében, mind Daisy és Billy magánéletében -, de ha az összehasonlítási pont a Fleetwood Mac, akkor ezeknek a kitalált karaktereknek a történetei meglepően visszafogottak.

Daisy személyisége grandiózus, de nem csak a zenekar az, amely felett ő uralkodik - hanem a show is.

Összességében egy nagyon látványos, jó sorozat, melyet a ze-ne miatt is érdemes megnézni. 2023. ÁPRILIS