I. fejezet
9. §
megkötése által, tisztában kell azzal is lennie, hogy a meggyőződés szabadságához kapcsolódó, azzal összefüggő véleménynyilvánítási szabadsága is korlátozott. Ez a korlátozás azonban nem parttalan, annyiban korlátozott csupán, hogy ezt a jogát a munkáltató jó hírnevét, jogos gazdasági és szervezeti érdekeit súlyosan sértő vagy veszélyeztető módon nem gyakorolhatja. Hasonló helyzet áll elő, amennyiben a munkáltató tevékenysége nem érinti a munkavállaló meggyőződési szabadságát, és ebből következően a véleménynyilvánítási szabadsága ilyen módon nem kötődik a munkáltató tevékenységéből adódó korlátozáshoz. A munkavállaló véleménynyilvánítási szabadságának ugyanúgy határt szab az Mt. 8. § (3) bekezdésében foglalt követelmény. Ezt a Legfelsőbb Bíróság megfogalmazásában úgy hangzik, hogy „az együttműködési kötelezettség megsértésének minősül, ha a munkavállaló a véleménynyil vánítás jogával élve a munkáltatója fontos érdekét és a mértéktartás követelményét mellőzve jár el” (EBH2004. 1050.). Az Mt. 8. § (3) bekezdés egy alapjogot korlátoz olyan mértékben, hogy egy másik alapjog – nevezetesen a munkáltató személyhez fűződő joga – ne sérüljön aránytalanul. Abban az esetben viszont, ha a munkavállaló véleménynyilvánításának nincs köze a munkáltatóhoz – az Mt. 9. § (2) bekezdésére tekintettel –, ez az alapjoga nem korlátozható. Kapcsolódó joggyakorlat BH1996. 450., EBH1999. 148., EBH2004. 1050., 64/1991. (XII. 17.) AB határozat, 4/1993. (II. 12.) AB határozat Kapcsolódó jogszabályok 2009. évi CLXIII. törvény a tisztességes eljárás védelméről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
5. A személyhez fűződő jogok védelme 9. § (1) Az e törvény hatálya alá tartozók személyhez fűződő jogait tiszteletben kell tartani. (2) A munkavállaló személyhez fűződő joga akkor korlátozható, ha a korlátozás a munkaviszony rendeltetésével közvetlenül összefüggő okból feltétlenül szükséges és a cél elérésével arányos. A személyhez fűződő jog korlátozásának módjáról, feltételeiről és várható tartamáról a munkavállalót előzetesen tájékoztatni kell. (3) A munkavállaló a személyhez fűződő jogáról általános jelleggel előre nem mondhat le. A munkavállaló személyhez fűződő jogáról rendelkező jognyilatkozatot érvényesen csak írásban tehet. Az Mt. 9. § (1) bekezdése értelmében az e törvény hatálya alá tartozók személyhez fűződő jogait tiszteletben kell tartani. Ebből következően – összhangban a Ptk. 75. § (2) bekezdésével – az Mt. 9. § (1) bekezdését alkalmazni kell a munkáltatóra, a munkavállalóra, a munkáltatói érdek-képviseleti szervre, az üzemi tanácsra és a szakszervezetekre egyaránt. Az Mt. ezzel a rendelkezéssel utal arra, hogy a személyhez fűződő jogok nem csupán a munkavál lalót – mint természetes személyt – illeti meg, hanem a törvény hatálya alá tartozó valamen�nyi jogalanyt. Annak ellenére, hogy a munkajogviszony alá-fölérendeltség struktúrája miatt, a munkavállaló személyhez fűződő jogai védelmének kiemelt jelentősége van, egyre gyak47
Mt_kommentar.indd 47
2012.08.24. 14:09:36