II. évfolyam - Programfüzet

Page 1

COLLEGIUM VARADINUM

PROGRAMFÜZET

2023-2024. tanév, II. félév

Programok

Kurzusok

Tréning Workshop

Előadások Egyéb programok

Kurzusok

Mindennapi protokoll

Vitakultúra

K U R Z U S K U R Z U S K U R Z U S

I. kurzus - Mindennapi protokoll

dr. File Mónika

File iós és protokoll

szak már Megye Tanács elnö szakembereként dolg politan Egyetemen

Prot endezvényszervezés szak fokozatot. Úgy véli, hogy anít, hanem általa mag gen helyzetben.

05

MINDENNAPI PRTOKOLL

MEGJELENÉS- ÉS

VISELKEDÉSKULTÚRA A MINDENNAPOKBAN

Időpont: március 7.

Az első alkalom során a hallgatók megismerhetik az alapvető fogalmakat, majd gyakorlati példákon keresztül sajátíthatják el a tanultakat.

„ÖLTÖZZ KI!” – MEGJELENÉS ÉS ÖLTÖZKÖDÉS

Időpont: március 12. Praktikus tanácsok az öltözködésre vonatkozóan. Az előadás második részében virtuális bevásárló körutat teszünk és felöltözünk egy állásinterjúra és egy koktélpartyra.

Időpont: április 11.

A 3. előadáson megnézzük, mit is kell tudnia protokoll szempontból annak, aki rendezvényt szervez. Az előadás második részében készítünk egy ültetési beosztást külföldi vendégeink számára egy diszvacsorára, amihez természetesen összeálltunk egy menüsort is. Jó tanács: ne éhesen érkezz az előadásra.

CSENGETETT, MYLORD? –

BETEKINTÉS A PROTOKOLL

MAGASABB SZINTJEIBE

Időpont: április 18.

A protokollismereteknek legnagyobb szerepük mégis a diplomáciában van. Az előadás sorozat utolsó alkalmával kiderítjük, hova tudnánk elszállásolni Nagyváradon egy magasrangú delegációt.

1 2 3 4
PROTOKOLLISMERETEK HASZNÁLATA
A
06

II. kurzus - Vitakultúra

Jakab Gábor

Jakab Gábor, vitabíró és tréner, társadalomtudomány tanár. Az érveléstechnika képzések formája training. Ez lehetőséget ad arra, hogy kötetlenül és játékosan, számos egyéni és csoportos gyakorlatban sajátítsuk el a legfontosabb elemeket. Mivel az előadások formája a traininget követi, ezért nem elsősorban az új információk átadására, hanem a már meglévő, ismert vagy látens módon jelenlevő tapasztalatok felidézésére és tudatosítására koncentrál. A képzések során és végén nem jegyzetelünk, de a jelenlévők az egyes modulok végeztével részletes hand-out-okat fogtok kapni.

07

VITAKULTÚRA

A RACIONÁLIS MEGGYŐZÉS

Időpont: április 25. Mi az érv? Mi a következtetés? Hogyan

fogalmazzunk meg egy érvet? Támogató

és tagadó stratégiák. Bizonyíték, kutatás és értékelés.

GYAKORLAT

Időpont: május 9.

Parlamentary vitaformátum

MANIPULÁCIÓ

Időpont: május 16. A helytelen érvelések (szofizmák)

felismerése és kivédése, a metakommunikáció jelentősége, a forma jelentősége a tartalom felett.

GYAKORLAT

Időpont: másjus 23. Pitch előadás (elevator, 2 min. formátumok)

1 2 3 4
08
T R É N I N G T R É N I N G T R É N I N G

TRÉNING

ELŐADÓI KÉSZSÉGEK, PREZENTÁCIÓTECHNIKA, STORYTELLING

Időpont: március 16.

TRANZAKCIÓ ANALÍZIS, ASSZERTÍV KOMMUNIKÁCIÓ, AKTÍV HALLGATÁS

Időpont: április 13.

ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS ÉS VERSENGÉS CSOPORTBAN, TÁRGYALÁSTECHNIKA ÉS

VITA

Időpont: május 18.

VEZETŐI FELADATOK ÉS

INFORMÁCIÓÁRAMLÁS

Időpont: június 1.

1 2 3 4
10
V A R A D I N U M T A L K S V A R A D I N U M T A L K S V A R A D I N U M T A L K S

VARADINUM TALKS

POGÁTSA ZOLTÁN -

STAHARÓCZKY NOÉMI -

TERMÉSZETES ÉTELEKTŐL A

SZINTETIKUS TÁPOKIG

Időpont: március 22.

VÁRDAI GABRIELLA - ASSZERTÍV KOMMUNIKÁCIÓ

Időpont: április 12.

3 4

FENNTARTHATÓ GAZDASÁG

VAGY TÁRSADALMI

ÖSSZEOMLÁS?

Időpont: május 17.

PETKI MILÁN - PERSONAL BRANDING AZ AI VILÁGÁBAN

Időpont: június 7.

1 2
12
13

MÁRC. 8-10. Félévindító

Tábor

MÁJ. 24.

II. CV TDK

ÁPR. 27. Workshop nap - Héjj

Szilárd - Marketing

MÁJ. 31. Varadinum Udvar

MÁJ. 10-12. Majális - Festum Varadinum

JÚN. 14. Tanévzáró JÚN. 16/17. Rafting

Programok - II. évfolyam

Kurzus 01 Előadás 02 Tréning 03 Félévindító Tábor 04 01 Kurzus 02 Előadás 03 Tréning 04 Workshop 15 H K SZ CS P SZ V 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 1 29
2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 1 29 30
Március Április
H K SZ CS P SZ V 30 31

Programok

01 Kurzus 02 03 04 Előadás Tréning Majális, II. CV TDK, Varadinum Udvar 01 Kurzus 02 03 04 Előadás Tréning Tanévzáró, Rafting 16
2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 1 29 30 31 H K SZ CS P SZ V J
nius 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 1 29 30 H K SZ CS P SZ V
- II. évfolyam Május
ú

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.