CH100 | centenáriumi kiadvány

A

berlini Collegium Hungaricum első évszázadának története

1924–2024

BEKÖSZÖNTŐ

Az alapítástól a zongoráig száz szócikkben és még ennél is több képben meséli el a CH100 centenáriumi eseménysorozatot lezáró kötetünk a berlini Collegium Hungaricum történetét. Az egymáshoz hol szorosabban, hol lazábban kapcsolódó szócikkek az intézmény saját archívumának dokumentumaira és korabeli forrásokra támaszkodva tudósítanak a két világháború között tudományos szakkollégiumként működő Collegium Hungaricum, az NDK-ban kulturális cserekapcsolatokat építő Magyar Kultúra Háza, a falomlás után az újraegyesített Berlin kulturális életét gazdagító Magyar Ház és a mai magyar kulturális diplomácia biztos pilléreként működő CHB fordulatokban gazdag 100 évéről.

Törpék és óriások

Törpék vagyunk óriások vállán: habár jóval messzebb látunk elődeinknél, nélkülük aligha tárulna ilyen pompás kilátás szemünk elé. Kik azok, akiknek ezt az évszázados távlatot köszönhetjük? A CHB modern épületének tetejéről nézve, a lenyűgöző panoráma lehetőséget ad, hogy a jelenből egy pillanatra a múltba tekintsünk, hiszen ezen a telken állt a Herz-palota, melyet a magyar állam 1926 tavaszán vásárolt meg az új kollégium otthonául. Itt, a Dorotheenstrassén és közvetlen környékén építették és építik máig közösen diplomaták és politikusok, intézetigazgatók és munkatársak, tudósok, művészek, ösztöndíjasok, barátok és támogatók

berlini otthonunkat – tényleges és átvitt értelemben egyaránt. Közülük többen nevükkel, arcukkal, élettörténetükkel is megjelennek kötetünkben: szavak, képek, hang- vagy filmfelvételeken fennmaradt dokumentumok, frissen feltárt és feldolgozott iratanyagok által. Másokat a sorok között, a név nélkül megőrzött fotókon vagy a kötet végén található köszönetnyilvánításban idézünk fel.

Magas műveltség

„Célszerűnek és gazdaságosnak bizonyult az az eljárás, hogy a fontos külföldi tudományos gócpontokban, ahol a magyar kutatók és ösztöndíjasok állandóan nagyobb számban tartózkodnak, magyar intézetek létesüljenek és azok céljára saját ingatlanok szereztessenek. Az ilyen magyar intézetek tudományos tekintélyű vezető irányítása mellett biztosítják a magyar kutatók és ösztöndíjasok részére az illető városban való tudományos munkának legkedvezőbb feltételeit az ottani tudományos körökkel való állandó és a dolog természeténél fogva egyre mélyülő kapcsolat révén” – fogalmaz Klebelsberg Kuno kultuszminiszter a külföldi magyar intézetekről és a magas műveltség célját szolgáló ösztöndíjakról szóló 1927. évi XIII. törvénycikk indoklásában. 1924 és 1945 között közel 800 fiatal kutató és művész töltött hosszabb-rövidebb időt Németországban a berlini Collegium Hungaricum tagjaként. Róluk nevük és szakterületük minden eddiginél teljesebb jegyzékével emlékezünk meg.

Levéltári dobozok

A CHB archívuma, amely elődintézményei dokumentumait őrzi, két nagyobb irategyüttesből áll. Az iratanyag régebbi, többségében a két világháború között keletkezett, de egészen 1842-ig visszanyúló egységét a Humboldt Egyetem Magyar Irodalom és Kultúra Tanszékétől vettük át tartós letétbe. Ebben találhatók a korai Collegium Hungaricummal, a Magyar Intézettel és két hajdani vezetőjükkel, Gragger Róberttel és Farkas Gyulával kapcsolatos akták is. A CHB saját tulajdonát képezi a Magyar Kultúra Háza és a Magyar Ház 1970 utánra datálható dokumentációja, melynek szakszerű feldolgozása és rendezése jelenleg is zajlik. Ez az egység az archív irat a nyag mellett fotóalbumokat, vendégkönyveket, filmes és más adathordozókat, továbbá digitális anyagokat is tartalmaz. Az archívum már feldolgozott részei szabadon kutathatók, az elmúlt években számos tudományos értekezés született az itt őrzött források felhasználásával.

Életre kelt archívum

Kísérletező kedvéről ismert intézetünk a levéltári dobozok dokumentumait a művészet eszközeivel dolgozza fel. 2023ban a Magyar Kultúra Háza hivatásos fotósainak fényképei és magyar turisták amatőrfelvételei alapján mutattuk be az 1970-es évek kettéosztott Berlinjének életét. 2024 nyarán

a Collegium Hungaricum alapításának 100. évfordulójára kiírt nyílt pályázatára készült fiatal művészek helyspecifikus alkotásai kerültek párbeszédbe az intézet egykori ösztöndíjasaival. Ugyanezen év őszén, centenáriumi kiállításunkon egy időutazás keretében, történészek kutatásaira támaszkodva és a mesterséges intelligencia bevonásával idéztük fel az egykori tudományos szakkollégium mindennapjait.

Audiowalk és applikáció

És hogy tőlünk, az óriások vállán álló törpéktől mi kerül a jövő archívumába? Jelen kötetünk mellett – melynek létrejöttéért végtelenül hálás vagyok szerző- és szerkesztőtársamnak, Orosz Anettnek és tipográfusunknak, Rochlitz Verának – ott lesz okostelefonos kultúrtörténeti sétánk, amely a Collegium Hungaricum és a berlini egyetem magyar tanszéke egykori helyszíneire emlékezve ad ízelítőt az első száz év történetéből. Saját fejlesztésű applikációnk, a pontberlin sem fog kimaradni a digitális levéltári dobozokból. 2026 tavaszára készül el a magyar kultúra jelentős berlini emlékhelyeit és szereplőit bemutató, kétnyelvű mobiltelefonos alkalmazás, melynek segítségével ki-ki egyénileg járhatja be a német főváros magyar kultúrához kötődő helyszíneit.

dr. Nagy Márta igazgató

Alapítás

„Magyarország történelmének, irodalmának, állami- és jogi viszonyainak épen olyan ismeretesnek kell lenniök minden művelt európai előtt, mint bármely más hatalmas kulturállam életviszonyainak. Minél hamarabb létesül az Intézet és minél előbb adható át hivatásának, annál többet és annál termékenyebbet fog a mostani tettre kész, lelkes hangulatból a békés munka idejébe átvihetni” – írja Gragger Róbert, a berlini egyetem magyar szemináriumának alapító professzora 1917 októberében. Az 1924. szeptember 2-án kelt levelében már így fogalmaz Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszternek: „a Collegium mint »gradueted college« legfőbb céljának tekinti, hogy hazánk új szellemi arisztokráciájának kiművelésére használja fel a Németországban felhalmozódott kulturális energiákat, lehetőségeket”. Egy hónappal később megérkezik az első tíz ösztöndíjas fiatal a berlini Collegium Hungaricumba. Gragger Róbert álma Klebelsberg Kuno magyar és Carl Heinrich Becker porosz kultuszminiszter

támogatásával valóra vált: „Legnagyobb ambícióm, hogy a kollégium mind belső szellemét, mind pedig épü letét illetőleg a lehető legtökéletesebb, legszolidabb és legcélszerűbb legyen. Százados múltra gondolok vissza, melyben az intézet gyökerezni fog, századokra gondolok előre”.

A Collegium Hungaricum ebben a szellemben tudományos szakkollégiumként működik egészen 1945-ig. A második világháború végén az épülete elpusztul. Eltelik közel három évtized, míg 1973. január 24-én egy frissen felhúzott panelházban újra saját otthonra lel a kettéosztott Berlin keleti felében. Működésének fókuszába a kulturális cserekapcsolatok ápolása kerül, a neve Magyar Kultúra Házára, majd Magyar Házra változik. 2007. november 30-án – ekkor már ismét Collegium Hungaricum az intézet neve – azon a dorotheenstrassei telken avatják fel új épületét, ahol az 1926-ban a vallás- és közoktatásüg yi minisztérium által megvásárolt Herz-palota állt.

1924. június 2-án Wilhelm Doegen nyelvész viaszlemezre rögzíti Gragger Róbert beszédét a Porosz Állami Könyvtárban. A három perces felvételt ma a berlini Humboldt Egyetem Hangarchívumában őrzik

Archívum

„Egy halhatatlan egésznek tagjai vagyunk.” Egyetlen szempillantás alatt a múltba csöppent, aki 2024 novembere és 2025 februárja között felkereste a Collegium Hungaricum centenáriumi kiállítását. Kifakult táviratok, recsegő hangfelvételek, hajdani ösztöndíjasok visszaemlékezései, nyomtatványok, korabeli fotók és a mesterséges intelligencia segítségével mozgatott képek keltették életre az intézet egyedülálló levéltári anyagát, és történészek kutatásait is felhasználva mutatták

be, hogyan működött 1924 és 1945 között a szakkollégium, és miképp teltek az itt élők mindennapjai.

A tárlat megálmodói és megvalósítói, a Collegium Hungaricum munkatársai az intézmény két jól elkülöníthető gyűjteményéből válogattak. Az első az 1842 és 1945 közötti időszakról tanúskodik: az intézettörténeti források mellett Gragger Róbert és Farkas Gyula igazgatók, a berlini egyetem Magyar

Intézet e, a Berlini Magyar Tanulóifjak Egyesülete (később Társasága), a Berlini Magyar Iskolaegyesület és a Ludwig Voggenreiter Verlag magyar osztálya fennmaradt archív anyagát is őrzi.

A második világháború utáni gyűjtemény gerincét az 1973 és 2007 között keletkezett dokumentumok alkotják: a kelet-berlini Magyar Kultúra Háza, a rendszerváltás utáni

Magyar Ház, majd 2000-től ismét Collegium Hungaricum iktatott és iktatatlan archív iratai mellett nyomtatványok, fotóa lbumok, vendég könyvek és korabeli sajtófigyelők segítik a kulturális cserekapcsolatok feltárását.

Mindkét archívum anyaga kutatható. Az elmúlt években számos tudományos értekezés és művészeti reflexió született az itt őrzött források felhasználásával.

Audiowalk

Különleges kultúrtörténeti sétán járhatjuk be egykori paloták és egy nevezetes történelmi kert, háborús nyomokat viselő épületek és 18 emeletes paneltömbök mentén azokat a helyszíneket, amelyek meghatározó szerepet töltöttek be a Colleg ium Hungaricum és a berlini egyetem Magyar Intézete életében. A Dorotheenstrasse 12-től indulva hét állomáson át jutunk el az egykori Magyar Kultúra Házához (Karl-L iebknecht-Strasse 9.). Okostelefonja segítségével bárki meghallgathatja a magyar és német nyelvű rövid epizódokat, melyek bemutatják az intézmény első száz évének helyszíneit, és ízelítőt adnak történetéből. Az ingyenes audioguide-dal a nap 24 órájában bárm ikor végigsétálható a közel egy kilométeres séta.

Babits Mihály

„Tűnődve néztem a sűrű közönséget, mely dobogással és tapssal fogadott; Farkas professzor, az Ungarisches Institut lelkes és kitűnő vezetője, izgatott örömmel konstatálta a nagy egyetemi terem megteltét; ám e tömeg, e taps és dobogás zavarba hozta a magyar kultúra szegény heroldját. A berlini magyarság – noha sokan vannak – csekély számmal volt csak képviselve: német szemek tekintettek reám.” Így emlékszik vissza Babits Mihály Berlini naplójában 1929. február 27-re, mikor a Collegium Hungaricum szervezésében az egyetem nagytermében tartott „ötnegyedórás előadást” a magyar irodalom legnagyobbjairól. Keresztury Dezső évtizedekkel később ekképp számol be az

Sophie, (hátul áll) Tamedly Mihály

estről: „Babits itthon majdnem hogy bevágta ezt az előadást; mivel magyarul is kántálva adott elő, kicsit mindig fölment a hangja, hát ott, Berlinben először mindenki döbbenten hallgatta, de aztán pisszenés nélkül ülték végig. Olyan volt az egész, mint egy laikus szertartás. Tomboló taps fogadta”.

Babitséknak sűrű programjuk volt egyhetes tartózkodásuk alatt. Az előadás után „teaestet” adtak tiszteletére, a hivatalos ebédek (például Carl Heinrich Becker miniszterrel) és vacsorák között megnézték a szenzációnak számító Van Gogh-kiállítást, a Kaiser-Friedrich-Museum és az Altes

Museum gyűjteményeit, a Neue Nationalgalerie 19. századi festménykiállítását, és látták Brecht Koldusoperá ját a Theater am Schiffbauerdammban.

Az itt közölt kép március 3-án készült a Magyar Intézetben. A fényképezkedés után a társaság megebédelt, majd kikísérték az Anhalter Bahnhof vasútállomásra a vendégeket, akik Prágán keresztül tértek haza Budapestre.

Babits Mihály 1883. november 26-án született Szekszárdon, és 1941. augusztus 4-én hunyt el Budapesten.

A képen (balról jobbra): Ilg Ilona (Farkas Gyula felesége), Mártonffy Károly, Babits Mihály, Farkas Gyula, Tanner Ilona/Török

Bakelit

A hetvenes években hatalmas kincset jelentett egy-egy hanglemez, különösen ha ahhoz csak külföldön lehetett hozzájutni. Nem csoda, hogy a Magyar Kultúra Háza egyik legvonzóbb szolgáltatása a földszintjén működő lemezbolt volt. A Karl-Liebknecht-Strassén 1973-ban megnyílt intézet Kultúra (németül Verkaufsstelle) elnevezésű üzletét kelet- és nyugat-berliniek egyaránt kedvelték. A könyvtár lemeztárában egy 1985-ös adat szerint 1353 darab klasszikus, könnyűzenei és irodalmi bakelitet lehetett helyben hallgatni vagy kikölcsönözni.

Az 1951-ben megalapított Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igyekezett a cég működését a nyereségérdekelt, „tőkés”

modell hez közelíteni. A nemzetközi sikert a Hungaroton márkanéven forgalmazott komolyzenei felvételek alapozták meg, míg a könnyűzene terén a Pepita márka vált exportslágerré. Kovács Kati, az Omega, Delhusa Gjon, Koncz Zsuzsa, az Illés, a Neoton Família: ezek a nevek ma is sokak szívét megdobogtatják Németországban.

A Magyar Kultúra Háza nemcsak árulta, pörgette is a magyar bakelitet. 1974-től Schallplattenabend néven komolyzenei esteket tartottak, ahol értő felkonferálás után a magyar lemezkiadás válogatott gyöngyszemeit hallgatta a közönség.

A legendás Pepita Disko, az intézet diszkóklubja pedig a könnyűzene kedvelőinek csütörtökjeit aranyozta be.

Balassi Intézet

2002. január 22-én az Oktatási Minisztérium a Magyar Nyelvi Intézet és a Nemzetközi Hungarológiai Központ egyesítésével létrehozta a Balassi Bálint Intézetet. A névválasztást az ünnepélyes megnyitón a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság elnöke úgy indokolta, hogy „Balassival született meg az igazi irodalmi magyar nyelv, és vált lehetővé a kulturális nyitás Európa felé”. Az intézmény 2005. július 1-től Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézetként folytatta működését. 2007. március 1-től, amikor magába olvasztotta a Külföldi Magyar Kulturális Intézetek Igazgatóságát is, felerősödött külügyi fókusza. Ekkor vette fel a ma is ismert Balassi Intézet nevet és vált a kulturális diplomácia központjává.

Az „integrált szolgáltatóházként” működő Balassi a magyar nyelv és kultúra jelenlétének erősítését tűzte zászlajára szerte a világon, hasonlóan a Goethe Intézet, a British Council és a Francia Intézet tevékenységéhez. 2016. augusztus 31-ei megszűnéséig irányította a külföldi magyar intézetek – köztük a berlini Collegium Hungaricum – szakmai munkáját, és töltötte be a hungarológiai kutatások, valamint a nemzet közi tudományszervezés vezető szervezetének szerepét. Egyebek között műfordítóképzéseket, ösztöndíjakat hirdetett, hatáskörébe tartozott a nemzetközi könyvvásárok magyar jelenlétének lebonyolítása is.

Bálok

„Ki-ki anyagi tehetségének megfelelően töltötte el szabadidejét. A tehetősebbek esténként felhúzták szmokingjukat, frakkjukat, s a kiépült ismeretségi köreikből eredő meghívásoknak alig tudtak eleget tenni” – emlékszik vissza a latin– görög–magyar szakos Bassola Zoltán, aki az 1927/28-as tanévben volt négy hónapig a Collegium Hungaricum lakója.

„A táncolók ellepték a parkettet, vidáman lejtették a tangót, a quick-stepet, az angol és a bécsi keringőt. Nálunk, Magyarországon ilyen fokú vidámságra és intim táncolásra nem volt

példa. Az előfordult, ha már néhány pohár pezsgőt megittunk, hogy az arcok összesimultak. De sokkal szolidabb, korrektebb volt a tánc. Itt viszont közel úgy nézett ki, mintha a táncosok »testgyakorlatot« végeznének, egy papírlapot sem lehetett volna elhelyezni testük között. Modernebb, gátlástalanabb volt ez a világ. Még csak 1929-et írtunk!” – számol be a belgyógyász Korányi András Emléktöredékek című memoárjában.

Az intézet archívum ában fennmaradt egy 1938. február 12-ei jelmezbál táncrendje. Az ösztöndíját ekkor Berlinben töltő jogász doktorandusz Török Béla így meséli el egy másik, ugyanabban a hónapban rendezett bál történetét: „A Collegium Hungaricum életét nagyon megkavarta, amikor a követség elhatározta, hogy magyar–német bált rendez. Úgy tervezték, hogy a bált egy palotás tánccal vezetik be. Arra gondoltak, hogy a kollégiumban akad 12 fiatalember, aki vállalkoznék arra, hogy magyar díszruhában mutassa be ezt a szép, ősi táncot. A kultúrattasé vezető német államférfiak leányait kérte fel. A felkérést a kiválasztott hölgyek elfogadták, így a tánccsoport kiképzése megkezdődhetett. A budapesti Operaház egyik táncmesternője, aki ebben az időben az UFA-val volt szerződésben, szintén elfogadta a feladatot, a követség pedig megrendelte az Operaházból a jelmezeket. A bált az Esplanade Hotelben rendezték meg, Géczy Barnabás híres tánczenekara játszott. Mind német, mind magyar részről elegáns és befolyásos közönség gyűlt egybe, nagyszámú diplomatával. A palotással nem vallottunk szégyent, bár a sok tudományos kutató között akadt, akinek a táncos mozgás egyáltalán nem feküdt.”

2024 decemberében, a centenárium jegyében a Collegium Hungaricum munkatársai Elődeink nyomában mottóval élesztették fel a hajdan a kapcsolatápolás fontos eszközének számító báli hagyományt. Az 1920-es évek hangulatát idéző estély a szintén 100. születésnapját ünneplő bécsi Collegium Hungaricum közreműködésével valósult meg, a meghívott vendégek között a berlini intézet partnerei és támogatói mellett fiatal művészek, kutatók és ösztöndíjasok voltak.

Nagy Márta és Méhes Márton, a berlini és a bécsi Collegium Hungaricum igazgatói

Bauhausház

A kollégium eredeti otthonául szolgáló Herz-palotát nem építették újjá a második világháború után. Az 1973 januárjától a hajdani helyszín közelében, egy modern panelházban működő intézmény 2007 novemberében került vissza a Dorotheenstrasse keleti csücskébe, arra a történelmi vizuális tengelyre, melyet a 19. században Peter Joseph Lenné porosz királyi tájépítész húzott meg az Unter den Linden sugárút irányába.

A Collegium Hungaricum impozáns új, hatemeletes székházát Peter P. Schweger erdélyi szász építész tervezte. Berlin-Mitte egyik legvonzóbb épülete fehér, szögletes, funkcionális és szikár. Nagyvonalú tereivel, nyitottságot sugárzó hatalmas ablakaival tökéletesen illeszkedik környezetébe. Méltó társként áll két szomszédos ikonikus építmény, a Német Történeti Múzeum új épületszárnya (Ieoh Ming Pei, 2004) és a Múzeum-sziget kiállítótereit összekötő James Simon Galéria (David Chipperfield, 2019) mellett.

A CHB mai otthonának klasszikus modernista stílusa a Weimarból induló Bauhaus-mozgalom és a magyar művészek szoros kapcsolatát idézi. Rendezvénytermének két szintet átívelő panorámaablaka utcai mozivászonként is szolgál, a messziről látható színes vetítések élettel töltik meg az elegáns homlokzatot.

Neves magyar Bauhaus-művészek nevét viselik az intézet egyes helyiségei. A földszinten a kortárs magyar irodalomra szakosodott intézeti könyvtár és közösségi tér (Breuer-terem) várja a látogatókat. Az első emeleten kiállítótér (Weiningerterem), a másodikon rendezvényterem (Moholy-Nagy-terem), a harmadikon workshoptér (Werkstatt) és szemináriumi terem (Kozma-terem) található. A negyediken vannak az irodák és a tárgyaló (Zeisel-terem), az ötödiken a vendéglakások. Az egyik apartmanból ugyanaz a kilátás tárul elénk a Múzeum-szigeten álló Neues Museumra, mint amit Kákay Szabó György festőművész, a Collegium egykori ösztöndíjasa örökített meg 1932-ben szobájából (lásd a lenti képet).

Carl Heinrich Becker

„Ott ült íróasztala mellett, kissé félrehajtott fejjel, fürkésző szürke szemei s keskeny ajkai körül azzal a sajátságos és jellemző sugárzással, melyben szeretet és fölény, megértés és kritika, jóság és egy csepp irónia vegyültek. A magyarságról beszélt. Többet tudott rólunk, mint sok hazai politikusunk, akik közül nem egyet zavarba ejtett tájékozottságával. Európai távlatból látta helyzetünket s hivatásunkat. Ismerte hibáinkat: elzárkózó gőgünket, tehetetlen fájdalmunkat, könynyelmű tékozlásainkat, de tudott érdemeinkről is. A bírálat s szeretet szálai fűzték hozzánk, nem a politikai érdek, hanem az ember vonzódása” – írja Keresztury Dezső Carl Heinrich Beckerről 1933-ban megjelent nekrológjában. „Oly időben került a porosz művelődés vezető helyére – 1916-ban az egyetemi ügyosztály személyügyi referense, 1918-ban helyettes államtitkár, 1921–30-ig, rövid megszakítással, porosz kultuszminiszter –, midőn a németség egyik legnagyobb belső átalakulásán ment keresztül. Minisztertársai közt professzor volt, aki túl látott a politikai jelen követelményein: »tudományosan iskolázott kultúrpolitikus«, ahogy magát nevezni szokta.”

Jórészt Beckernek köszönhető, hogy a magyar kultúra és a magyar tudomány könnyen utat talált a Weimari Köztársaság Németországába. Thienemann Tivadar 1929-ben javasolja, hogy a pécsi egyetem a bölcsészettudományok honoris causa doktorává avathassa, érdemeit előterjesztésében így foglalja össze: „Nem tudok rá példát, hogy felelős pozícióban lévő külföldi államférfi pusztán a magyar szellemi értékek iránt való spontán lelkesedésből olyan kitartóan és hathatósan támogatta volna a magyar érdekeket, mint azt a magyarbarát porosz kultuszminiszter tette.” Miközben azt sem felejti el megjegyezni, hogy „Gragger Róbert barátsága volt kétségtelenül az a momentum, mely [Beckert] a magyar ügynek megnyerte, magyar szimpátiái a humanitásnak, ennek a tipikusan német művelődési eszmének és egyetemi gondolatnak forrásából fakadnak”.

Carl Heinrich Becker 1876. április 12-én született Amszterdamban, és 1933. február 10-én hunyt el Berlinben.

Becker és Gragger 1926 januárjában St. Moritzban

Berlini magyar követség

„A Tiergarten-negyed rendezésével kapcsolatosan tudvalevőleg lebontásra ítéltek egész utcasorokat és ezek közé tartoznak azok az utcák is, amelyekben a berlini diplomáciai képviseletek palotáinak jórésze áll. Így lebontásra kerül a CorneliusStrasse 8. szám alatti épület is, ahol a magyar követség székel. A magyar követség a Drake-Strasse 2. szám alatti villát vásárolta meg félévvel ezelőtt, és céljainak megfelelően átalakíttatta. Ezek az építési munkálatok már annyira előrehaladtak, hogy a magyar követség előreláthatóan már augusztus 15-én új otthonába költözik” – írja tudósításában az Esti Ujság 1939. augusztus 8-ai száma.

Új székhelyét csak 1943. november 22-éig használhatta a magyar külképviselet, mert egy légitámadás során az épület leégett. Ezt követően elrendelték, hogy „a követség a Collegium Hungaricum főépületének első emeletén négy helyiséget, a második emeleten pedig öt helyiséget vehessen ideiglenesen igénybe. A katonai attaché irodája részére

a Collegium egyik oldalszárnya ideiglenesen rendelkezésre bocsájtassék”. Bármily meglepő, az 1943/44-es tanévben még 25 ösztöndíjas lakott a háborús károk sújtotta kollégiumban. A következő évre stipendiumot nyert diákok – a kialakult helyzet (és helyhiány) miatt – már nem találhattak otthonra a Dorotheenstrassén. 1944 áprilisában pedig az ideiglenesen ott működő külképviseletet is kimenekítették az ausztriai Bad Gasteinba.

A második világháborút követően Németország kettészakadt. Kelet-Berlinben 1965-től a Brandenburgi kapu tőszomszédságában (ahol akkor a fal húzódott) működött a Magyar Népköztársaság Nagykövetsége. A Német Szövetségi Köztársasággal 1973-ban vettük fel a diplomáciai kapcsolatot. Ezt követően nyílt meg Magyarország bonni külképviselete, mely Németország újraegyesítését követően egy évtizedig még Bonnban maradt. A berlini nagykövetség mai modern épületét 2001. szeptember 11-én adták át.

A berlini magyar követség épülete 1943 végén, a légitámadás után

Berlini Magyar

Tanulóifjak Társasága

1842. július 18-án huszonöt magyar diák kezdeményezésére jött létre a Berlini Magyar Tanulóifjak Társasága. A Bund Ungarischer Hochschüler Berlin tagja lehetett nemre, korra való tekintet nélkül minden, a városban tanuló magyar diák. Első vezetőjük az akkor már egy éve az egyetemen „természetrajzi, vegy- és természettani, életműtani, földrajzi, lélek- és neveléstani, egyháztörténelmi s nemzetgazdasági leczkéket” hallgató Gáspár János lett. A tagok belépési nyilatkozatuk kitöltésével kötelezték magukat, hogy legjobb tudásuk szerint támogatják a társaság tevékenységét, és megfizetik a tagdíjat.

A magyar kultúra ápolása és terjesztése mellett tagjai tudományos és szellemi igényeinek kielégítését feladatának tekintő egyesület a 19. század végén megszűnt. Számos neves magyar író dedikált kötetét tartalmazó értékes könyvállománya később Gragger Róbert nek köszönhetően a berlini egyetem Magyar Intézet éhez került.

Az 1920. október 30-án újjáalakult Társaság, melynek elsődleges célja „a Berlinben tanuló magyar főiskolások erkölcsi és anyagi érdekeinek képviselete” lett, szoros kapcsolatot ápolt a Collegium Hungaricummal és ösztöndíjasaival. Az egyesület évente szervezett jótékonysági bálok at, melyek védnöke a mindenkori magyar követ és a porosz kultuszminiszter volt. Az itt befolyt összeggel – segélyek vagy kölcsönök formájában – a társaság tagjait támogatták. A teljes tanulmányi idejüket Berlinben töltő diákok mellett a Collegium Hungaricum rászoruló ösztöndíjasai is részesülhettek „báli segélyben”, mellyel közlekedési költségeiket vagy egyéb tanulmányi útjaikat finanszírozták, esetleg színházjegyet vásároltak belőle.

A Berlin legrégibb külföldi diákegyesületeként számontartott társaság elnökének tisztjét 1929 és 1936 között Keresztury Dezső töltötte be. Az egyesület fennmaradt dokumentumait a Collegium Hungaricum archívum a őrzi. Fontos és izgalmas forrásanyag a Berlini Magyar Tanulóifjak Emlékkönyve, hiszen a városban megforduló számos ismert magyar – politikusok, művészek, sportolók, kereskedők – beleírta nevét.

Borbély Szilárd

„Az emlékezetem kitörölte a képeket, feledésbe borította a múltat, mintha mögém lépett volna egy démon, amely fekete selyemkendővel kötötte be a szemem. Így botorkáltam én el a harmincharmadik születésnapomig, amelyet Berlinben töltöttem épp, mint egy másikat tizenhárom évvel később szintén” – ez a Borbély Szilárd hagyatékából származó, Az árvaság című kéziratból való részlet 2009. november 8-ai keltezésű. A költő 1993-ban, 2006-ban és 2007-ben a Nemzetközi Irodalmi Fesztivál vendégeként járt a német fővárosban, mielőtt 2009-ben a Literarisches Colloquium Berlin ösztöndíjasaként több hónapot töltött a Wannsee partján.

Berlin–Hamlet című verseskötete kéziratát 2000 őszén fejezte be. A németül 2019-ben, magyarul csak 2023-ban megjelent könyv méltatói Apollinaire Zóna , T. S. Eliot Átokföldje és García Lorca A költő New Yorkban című nagyvárosokról szóló alkotásaival említik egy lapon verseit.

Ha szeretnénk Borbély Szilárd vélt-valós Berlinjéből egyegy mozaikdarabot megpillantani, kezdjük, mondjuk „az Alexander platzon az U-Bahn bejáratánál. Itt minden fegyelmezett.”

Borbély Szilárd 1963. november 1-én született Fehérgyarmaton, és 2014. február 19-én hunyt el Debrecenben.

CHB filmklub

A Collegium Hungaricum filmklubja havi rendszerességgel mutat be egy-egy alkotást a legfrissebb magyar filmtermésből eredeti nyelven, angol felirattal. Fiatal rendezők munkái, díjnyertes alkotások, animációs és dokumentumfilmek egyaránt szerepelnek a berlini Bauhausház közkedvelt mozijának változatos programján. A vetítéseket kísérő közönségtalálkozók alkalmat teremtenek a művészekkel való beszélgetésre. A filmklub látogatói az utóbbi években különösen szerették Nemes Anna és Csuja László Szelíd című alkotását (2023ban), Csáki László Berlinhez is kötődő Kék Pelikan című animációs dokumentumfilmjét (2024-ben, képünkön jobbra) és Breier Ádám Lefkovicsék gyászolnak című keserédes vígjátékát (2025-ben). Retrospektív fesztiválokhoz, életműbemutatókhoz kötődően a magyar filmművészet klasszikusai is szerepelnek a kínálatban. Különösen emlékezetes volt a legendás Balázs Béla Stúdióban készült, meghatározó filmalkotásokat műfaji blokkokban bemutató sorozat (2021).

A filmklub a pandémia óta online formában is működik. Ilyenkor a közönség 24 órán keresztül bármikor megnézheti a műsorra tűzött filmet.

CHB to go

A pandémia idején, 2020 tavaszán kezdett egyedi virtuális tartalmak gyártásába a Collegium Hungaricum stábja. A CHB PODCAST epizódjaiban az intézethez kötődő magyar és német írók, műfordítók, zenészek és színészek irodalmi, zenei és képzőművészeti ajánlásokkal jelentkeztek a virtuális térben. Míg az intézet munkatársai 50 „napi kihívás”-ban kínáltak Berlinhez és Budapesthez kötődő kulturális tartalmakat, egy CHB-színező is elkészült. Emellett feldolgoztak és publikáltak a digitális archívumban őrzött több mozgóképes anyagot, köztük Mészáros Márta és Hanna Schygulla beszélgetését (képünket lásd a 39. oldalon), melyet a 2019-es Berlinale idején rögzítettek, valamint a MoholyNagy László és kortársai műveiből rendezett Az ecsettől a kameráig című kiállítást.

A CHB to go virtuális anyagai, az Olvassatok kortársakat! (Lesezeit), a Szobazene (Zimmermusik) és a CHB Archiv ma is megtalálható az intézet weboldalán, miként bejárható a CHB360 online galéria is, mely a jellegzetes Bauhausház at bővítette újabb szintekkel és töltötte meg a világjárvány idején kulturális tartalmakkal.

Cinema Total

2008 és 2014 között összesen hét alkalommal rendezték meg a Berlinale, a berlini nemzetközi filmfesztivál ideje alatt a Cinema Total közép-kelet-európai filmes eszmecserét, melynek a Collegium Hungaricum biztosított szakmai otthont. A Can Togay János intézetigazgató által életre hívott rendezvényen minden évben egy-egy központi téma köré szervezték a film- és filmtervbemutatókat, kerekasztal-beszélgetéseket, német–magyar és nemzetközi filmes szakmai találkozókat, miközben különleges „esztétikai keretet” is adtak az eseménynek. Volt, hogy a Collegium Hungaricum terét profi és amatőr kelet-közép-európai filmesek okostelefonnal készített felvételei alakították óriás mozgókép-installációvá, de emlékezetes marad Peter Greenaway filmrendező-mozgóképművész és Yonderboi közös vj-dj performansza is.

Collegium Hungaricum

A „külföld legfőbb művelődési gócpontjaiban a vallásés közoktatásügyi miniszter magyar intézeteket (Collegium Hungaricum) létesíthet”. Így rendelkezett az 1927. évi XIII. törvénycikk, mely azt is kimondja, hogy a „magyar tudósok, művészek és szakemberek magasabb kiképzésének előmozdítására külföldi magyar intézetek, valamint ösztöndíjak és kutatási segélyek szolgálnak, melyek a bel- és a külföldre szólnak”. A Berlinben és Bécsben 1924 óta működő tudományos intézetek célja a külföldi „tanulmányok megkönnyítése és az ösztöndíjasok vagy kutatók elhelyezése” lett.

Gragger Róbert, a Collegium Hungaricum alapító-igazgatója szerint „a kü lföldi magyar tudományos intézményeknek szigorúan tartózkodniok kell mindennemű politikai és propagandisztikus tevékenységtől és csakis tudományos és ismeretterjesztő működésre vannak hivatva. Állandó közvetlen kapcsolatot kell létesíteni a kü lföldi tudományos élet k imagasló képviselőivel és érdeklődésü ket mindenképpen az [h]ungaro-

lógia iránt felkelteni.” Ehhez szükségesnek tartotta, hogy tudományos képzéseket alakítsanak ki, előadásokat szervezzenek, könyveket és más kiadványokat adjanak közre. Ő szorgalmazta, hogy egy olyan saját ingatlanban működhessenek, ahol otthonra találnak az ösztöndíjasok, és elég nagy ahhoz is, hogy falai között tevékenységüket időről időre szakmai és társasági események keretében mutathassák be. Az idézett törvénycikk már tényként rögzíti, hogy „Berlinben a N.W.7. DorotheenStrasse 2. számú palotát a vallás- és közoktatásüg yi miniszter a berlini magyar intézet céljára megvásárolta”.

Az Új Idők lexikona úgy fogalmaz, hogy a „Collegium Hungaricum (latin, a. m. magyar kollégium) Klebelsberg Kuno gr. közoktatásügyi miniszter által 1924-ben létesített külföldi magyar tudományos intézet Bécsben, Berlinben. A kollégistákat állami ösztöndíjjal rendesen 1-1 évre küldik ki. Az intézet fenntartásáról a magyar állam gondoskodik, az ösztöndíjasok kiválasztását az orsz[ágos] ösztöndíjtanács végzi.”

A berlini Collegium Hungaricum alapítás ától a tudományos elit továbbképzését szolgálta. A porosz állam is mintaintézménynek tekintette. Az ösztöndíjasok sorában számos későbbi neves kutató, orvos, gimnáziumi tanár és művész gazdagította tudását a város jól felszerelt kutatóintézeteiben, klinikáin és könyvtáraiban nemzetközi hírű professzorok támogatásával. A berlini „tudósképző intézet” fennállásának 20 éve alatt mintegy 800 fiatal tudóst és kutatót támogatott, elsősorban a „gyakorlati szakmák” és a természettudományok képviselőit.

Collegium Hungaricum

1935. március 30-án tartott ák első rendes közgyűlésüket a Collegium Hungaricumok egykori ösztöndíjasa i. Az összejövetelen gróf Teleki Pál, a Magyar Országos Ösztöndíj Tanács elnöke is megjelent. A szervezet azért jött létre, hogy nyomon kövesse a fiatal nemzedék legkiválóbb tagjainak életútját, akik „az európai művelődés fő gócpontjaiban” intézményesített keretek között képezték magukat tovább. Tagjai tanulmányaik helyszínei, vagyis a Klebelsberg Kuno által alapított tudományos szakkollégiumoknak helyet adó négy város – Berlin, Bécs, Róma és Párizs – nevét viselő csoportokba tömörültek.

A Szövetség gondozásában 1936-ban megjelent Collegium Hungaricum Zsebkönyv mindazokat bemutatja, akik az előző 12 évben „külföldön a tudás kincseit gyűjtötték a maguk számára és egyúttal a mi szellemi értékeink megismertetésével a magyar ügynek szolgálatot tettek”. A hajdani ösztöndíjasok tanulmányainak helye, ideje és tárgya mellett azok aktuális munkahelyét, munkakörét és lakcímét is közli.

Szövetség

A Szövetség összejövetelei a társasági élet fontos eseményei voltak: „A volt kollégisták: fiatal tanársegédek, egyetemi tanárok, minisztériumi tisztviselők és a többiek, fiúk és lányok egyaránt szép pozíciókat érnek el fiatalon. Tegnapi seregszemléjük után elmondhatjuk, hogy ha ők fogják vezetni szellemi életünket, akkor nem kell félteni a magyar kultúra jövőjét” – tudósít 1939-es közgyűlésük ről a sajtó. Ezen a közgyűlésen alapították Klebelsberg Kuno emlékére a Collegium Hungaricum-érmet, melyet legkiválóbb tagjaiknak kívántak adományozni. 1941-ben a Gellért Szállóban rendezett vacsorájukon tartott beszédében Szent-Györgyi Albert az értelmiség összefogásának szükségességét hangsúlyozta, ugyanis „nagy felelősség nyugszik a tudomány és a kultúra embereinek vállán most, amikor az egész világ vajúdik és katasztrófa felé halad nagy sebességgel”.

Ez az 1945-ig működő szervezet volt az állami ösztöndíjjal külföldön tanult magyar diákok első öregdiák szövetsége.

Collegium Hungaricum tagjai

Tehetséges fiatal kutatók és tudósok, posztgraduális tanulmányokat folytató vagy szakmai gyakorlatukat töltő egyetemi hallgatók voltak a kollégium „tagjai”. Többségük ösztöndíjjal került az intézetbe, a tehetősebb családok maguk fedezték gyermekeik oktatási költségeit – ők voltak a fizető tagok. Korányi András, aki ez utóbbi csoportba tartozott, úgy emlékszik vissza, hogy „a Collegium Hungaricumnak óriási előnye volt, hogy a kollégistáknak semmi gondjuk nem volt saját ellátásukra, élelmet és igen kényelmes lakást biztosítottak számukra, így teljesen tanulmányaiknak élhettek, mégpedig igen jó körülmények között”.

1927-től az Országos Ösztöndíj Tanács döntött arról, hogy a tudományos pályára készülő fiatalok közül kiknek lesz lehetősége „berlini tudományos kutatásainak, szaktanulmányainak, általános művelődésének, német nyelvi ismereteinek és a német szakkörökkel való tudományos összeköttetéseinek” előmozdítására. Az intézetbe pályázattal lehetett tagságért folyamodni 10 hónapra, az október közepétől július

végéig tartó tanév idejére. Elsősorban német nyelvtudásukat igazoló, 35 év alatti diplomás vagy legalább négy félévet végzett egyetemi hallgatók jelentkezhettek. Női ösztöndíjasok is felvételt nyertek. 1933-tól azokat a diplomásokat fogadták, akik „szaktanulmányaikban k ü lönleges irányban magukat tovább akarják képezni, avagy valamely tudományos intézetben kutatómunkát akarnak végezni”.

Az állami ösztöndíjasok mellett a magyar vármegyék vagy törvényhatósági jogú városok ösztöndíjasai, 1931-től pedig a német állammal kötött megállapodás értelmében csereösztöndíjasok – a DAAD és a Humboldt Alapítvány, valamint a Mitteleuropäischer Wirtschaftstag stipendistái – is élvezhették a Collegium Hungaricum nyújtotta lehetőségeket. Az intézetbe „félfizető” és fizető tagok, tanulmányi segéllyel beutaltak, továbbá bizonyos esetekben külföldiek is felvételt nyertek . Az úgynevezett kézi ösztöndíjakat szabadon lehetett felhasználni, ezek nem kötődtek berlini tevékenységhez vagy a kollégiumban való tartózkodáshoz.

Család

A Collegium Hungaricum tagjai egy nagy családként éltek együtt. A megszokott környezetüktől egy teljes esztendőt távol töltő bentlakó és külsős, ösztöndíjas és fizetős, szegény és tehetős fiatalok a stipendiumuk idejére a tanulást és kutatást helyezték életük fókuszába. A kollégium vezetői pedig igyekeztek ehhez minden támogatást megadni, és levenni a hétköznapok terheit az ifjak válláról: ingyenes lakhatást, teljes ellátást és zsebpénzt kaptak, emellett sportolhattak, utazhattak, nyelveket tanultak. A társalgási nyelv gyakorlását szolgáló teadélutánokon német professzori családok hölgytagjaival találkoztak. A szegényebb diákokat a Berlini Magyar Tanulóifjak Társasága jótékonysági báljainak bevételéből is segítették. Bensőséges ünnepek idején különösen szükség volt a családias hangulatra, a meghitt együttlétre, hisz ahogy Török Béla írja 1937 karácsony áról, „az ünnepi vacsoránál jól éreztük magunkat, csak a család hiányzott nagyon”.

A Collegium Hungaricumban ma is fontos szempont, hogy közösségi élményt adjanak, családi és gyerekprogramokat kínáljanak. A magyar óvoda a családok közti kapcsolat-

teremtést és a kisgyerekek nyelvi és kulturális fejlesztését szolgálja. A hétvégi magyar iskola a Brunszvik Egyesület szervezésében magyar nyelvű írást és olvasást, kulturális ismereteket, földrajzot és történelmet tanít a CHB épületében. Népszerű az intézeti könyvtár gyerekkönyvcsere-programja. A népzenei koncertek és a táncházak a berlini és környékbeli magyar családok valamennyi tagját megszólítják. Március 15-én, a nemzeti ünnepen évről évre közösen idézik fel gyerekek, szülők és nagyszülők a forradalom és szabadságharc alakjait és eseményeit. 2023-ban például egy horgolt Alex Petőfi-figurával adtak kulturális tippeket, még a Magyar Modern kiállításon is jártak vele. Egyre több figyelem jut a család témájának az intézet kortárs művészeti programjain is. A szociális háló, a kollektív felelősségvállalás szükségessége és a gondoskodás mindennapi rítusai álltak a Handle with Care című kiállítás (2025) fókuszában. Fiatal magyar és német alkotók munkáin keresztül a gyerekkori emlékek és a gyermekkor iránt érzett nosztalgia megjelenési formáit vizsgálta a 2022-ben megrendezett Regresso. A bennünk rejlő gyermek című tárlat.

Csik Ferenc

„A berlini Collegium Hungaricum II. emeletének 17-es szobájának az ajtaján névjegy: dr. med. Csik Ferenc. Mellette egy szemorvos lakik, fölötte, a III. emeleten egy szegedi kémikus, Szent-Györgyi professzor asszisztense. Aztán: jogászok, természettudósok, filológusok – a Colle gium Hungaricum tagjai. Négy hónapon át élt Csik dr. a 17-es szobában, amelynek ablaka a Dómra néz” – olvashatjuk egy korabeli újságcikkben az 1936-os berlini nyári olimpián 100 méteres gyorsúszásban aranyérmet nyert ösztöndíjasról. Korábban is járt már a fiatalember a kollégium diákszállásán, hiszen az olimpiát megelőzően „két hétig voltak a fiúk Berlinben, »szokatlan környezetben és szokatlan koszton«”.

A Nemzeti Sport tudósításából kiderül, hogy az igazi sportemberként reggelente kávé helyett tejet ivó, széles vállú, ruganyos és karcsú (183 cm magas és 74 kg-os) Csik Ferencből fegyelmezett erő áradt. A belgyógyásznak és sportorvosnak készülő ifjú az 1937/38-as tanévben kapott ösztöndíjat Berlinbe, ahol azt vizsgálta, milyen hatással vannak a szívre a versenyzők nagy testi megerőltetései és idegizgalmai. Ösztöndíjasként egyebek között részt vett Bad Nau heimban egy elektrokardiográfiai kurzuson, ellátogatott egy, a vérkeringés problémáját tárgyaló kongresszusra, témájához pedig a Reichssportfeld sportorvosi intézetében végzett kísérleteket és kutatásokat.

Az olimpikon minden tekintetben szívügyének tekintette a sportot. Tanulmányai mellett szakcikket írt németül a Schwimmer című lapnak, szabadidejében szívesen korcsolyázott, evezett, és bár a pingpong nem volt az erőssége, „kissé lassú mozdulatokkal, de annál kitartóbban adogatta vissza C ollegiumbeli ellenfeleinek a fehér labdát”.

Csik Ferenc Lengvári Ferencként született 1913. december 12-én, Kaposváron, és 1945. március 29-én hunyt el Sopronban.

DAAD

A Német Felsőoktatási Csereszolgálat (Deutscher Akademischer Austauschdienst, DAAD) története szinte egyidős a Collegium Hungaricuméval. Az 1925-ben diákok által alapított egyesület célja Németország hírnevének javítása volt, ennek elősegítésére hallgatói és kutatói ösztöndíjprogramot hívtak életre, melyet minden diszciplínára kiterjesztettek. Az Országos Ösztöndíj Tanács által kiválasztott magyar stipendisták egy része a DAAD vagy a Humboldt Alapítvány támogatását élvezte. Feltűnő, hogy kiemelkedően sok nő, köztük a néprajzkutató Eckert Irma és a filmrendezőnek készülő Simonyi Lia részesült a német állam által finanszírozott ösztöndíjak valamelyikében. Magyarország viszonzásként német diákoknak és kutatóknak biztosított helyet hazai egyetemeken, kutatóintézetekben vagy a bécsi Collegium Hungaricumban. 100 évvel alapítása után a DAAD a világ legnagyobb nemzetközi diák- és oktatócserét támogató szervezete.

A DAAD írókat, zenészeket, képzőművészeket és filmeseket támogató berlini művészprogramja (Berliner Künstlerprogramm) később, 1963-ban jött létre, a várost kettéosztó fal felhúzása után. Célja azt volt, hogy nyugodt alkotói környezetet biztosítson a világ más tájairól érkező művészeknek és nemzetközibbé tegye Nyugat-Berlin kulturális életét. 2025-ig félszáz magyar alkotó – köztük Ligeti György és Kurtág György zeneszerzők, Szabó István és Enyedi Ildikó filmrendezők, Lakner László és Birkás Ákos képzőművészek – számára tette lehetővé, hogy egy teljes évet ideális körülmények között Berlinben töltsön.

Kertész Imre, az első irodalmi Nobel-díjas magyar író

„A Berlin-év nemcsak az életünket, írásainkat változtatta meg, hanem az egész kortárs magyar irodalmat” – summázta Esterházy Péter, aki egyike volt annak a harminc írónak, aki ebben a támogatásban részesült. És valóban: ösztöndíjukat követően többen is huzamosabb időre letelepedtek a német fővárosban. Dalos György például a kilencvenes évek elején költözött Berlinbe, 1995 és 1999 között a Magyar Ház igazgatója volt. Konrád Györgyöt 1997-ben elnökévé választotta a Művészeti Akadémia (Akademie der Künste). Kertész Imrét pedig a Wissenschaftskolleg vendégeként érte az irodalmi Nobel-díj híre 2002-ben. Berlin drágám, csukja be, kérem, a szemét! címmel jelent meg (2007) az az antológia, melyben húsz kortárs magyar DAAD-művészösztöndíjas író Berlintörténetei olvashatók. Földényi F. László berlini élményeit feldolgozó esszékötetet is publikált. A hajdani ösztöndíjasok közül Esterházy Péter, Kertész Imre, Konrád György, Nádas Péter és Szabó István művészeti életművét, hagyatékát –teljes egészében vagy részlegesen – a Művészeti Akadémia Archívuma őrzi.

Dahlem-dorfi temető

„Ma van éppen három hete, hogy Dahlemben meglátogattam, mert előző nap betelefonált, hogy grippéje van. Másnap bevitték a Franciskus Krankenhausba, ahol lassankint kiderült, hogy agyhártyagyulladása van. Egyre apatikusabb lett, bár eleinte még az ágyból is intézkedett instituti dolgokban. November 4-én már nem volt magánál, 5-én pulzusa 40-re szállt le. 10-én éjjel 11-kor jött a nővér jelenteni, hogy pulzusa leszállt. Ekkor gyertyákat gyújtottak ágyánál, följött a főnöknő és az ő imája mellett szegény Róbert csakhamar csöndesen kiszenvedett” – számol be az 1926 őszétől a Collegiumot vezető Tamedly Mihály közös barátjuk utolsó napjairól Szekfű Gyulának.

Gragger Róbert 1926. november 10-én halt meg a Franziskus kórházban, temetésére november 13-án került sor. A lakhelye közelében található Szent Anna kápolnában ravatalozták fel, és a templomkertben kialakított dahlem-dorfi temető -

ben helyezték örök nyugalomra. A szertartáson a német és magyar politikai és tudományos élet számos képviselője jelen volt, köztük Carl Heinrich Becker porosz kultuszminiszter és Kánya Kálmán magyar követ, továbbá a Collegium Hungaricum összes tagja és munkatársa. A családot Gragger Eduard képviselte, aki a kórházban még el tudott búcsúzni hőn szeretett bátyjától.

Becker így emlékezett kollégájára és közeli barátjára: „A legjobb barátom volt, ritkán hoztam fontos döntést anélkül, hogy ne beszéltem volna meg vele. Majd minden nap találkoztunk és minden szünidőben elutaztunk valahová együtt. A személyes veszteségemnél is nagyobb azonban a csapás, mely halálával a magyar–német barátságot sújtja. Gragger személyiségének varázsa sokak rokonszenvét nyerte meg hazája számára.”

A magyar és a német sajtó szomorúan adott hírt a fiatalon elhunyt igazgató temetéséről, akinek sírkövére a következő

Debreceni Nyári Egyetem

„Nagyon élveztem ezt a két hetet. Érdekes volt ennyi emberrel találkozni, hét kontinens több mint 50 országából 450-nél is többen voltunk. Egyetlen unalmas pillanatra sem emlékszem, és mindannyian hazahoztunk egy darabkát a magyar kultúrából” – írja Silvia Moritz a Berlin Híradó 1988 áprilisi számában a nyári egyetemen töltött élményeiről.

Először 1927 júliusában érkeztek a Debreceni Nyári Egyetemre olyan külföldi hallgatók, „akiknek nem volt alkalmuk tanulmányaikat folytatni vagy befejezni; vagy akik igen általános műveltséget akarnak szerezni, s mindezt élvezetes nyári pihenés és üdülés keretében”. A tanfolyamok elsődleges célja a magyar nyelvtanulás volt, melyről 1934-től hivatalos bizonyítványt is szerezhettek. Hankiss János alapító-igazgató 1939-ben küldött felkérést Farkas Gyulának, a Collegium Hungaricum igazgatójának, hogy „A magyar irodalom története képekben cimen német nyelven 4-5 órában előadást tartani méltóztassál. Előadás-sorozatainkat a hungarológia szolgálatába állítottuk és az a törekvésünk, hogy a magyarság kulturértékeit, multját és jelenét nagyvonalú összefoglalásokban és érdekes formában nyujtsuk külföldi és belföldi hallgatóságunknak.” A CHB archívum ában őrzött levélben arra is megkéri, hogy „magyar-érdeklődésű német előadót, professzort vagy neves embert” ajánljon neki, aki a magyar–német kapcsolatokról tudna előadni.

A Debreceni Nyári Egyetem lassan évszázados hagyománya, hogy résztvevői a magyartanulás mellett ma is hallgatnak ismeretterjesztő és kulturális előadásokat; miközben az alapítói szándék szerint az ismeretszerzést a nyaralás örömeivel kötik össze.

Dorotheenstrasse

„Vasárnap este óta, mióta visszaérkeztem Berlinbe, küzdök a házért. A tárgyalásokat annyira vittem, hogy a tulajdonosok hajlandók 100 ezer márkát engedni, vagyis 900 ezer márkáért átengedni a házat. A Dorotheenstrassei megoldás azért ilyen drága, mert tiszta véletlen, hogy még ez a kedvező hely felszabadul, minthogy a kincstár az egyetem körüli telkeket egymásután megszerzi az egyetem számára. Ez az alkalom, amely számunkra most kínálkozik, soha többé nem fog visszatérni” – írja 1926. február 11-én Klebelsberg Kuno miniszternek Gragger Róbert . A magyar állam végül 750 ezer birodalmi márkáért jutott hozzá Wilhelm Herz titkos kereskedelmi tanácsos klasszicista palotájához. „A Collegium átépítése valóságos művészeti esemény lesz” – fogalmaz Gragger a munkálatok megkezdésekor (melyeket részletesebben az ingatlanok szócikk tárgyal).

„A Collegium szép épü let volt és ideális helyen feküdt, szép fás udvarral, az Unter den Linden mögött, közel a múzeumokhoz és főleg a könyvtárhoz” – emlékszik vissza Sinor Dénes orientalista, aki 1937 és 1938 nyarán volt az intézet ösztöndíjasa. 1941-ben a jog- és államtudós Horváth Róbert a háborús Berlin „kis szigeteként” írja le a kollégiumot: „Nagy, elvadult, a Spreeig húzódó és impozáns kőfallal körbevett kertjében magas fák nőttek. Az utcáról díszes főkapun át lehetett bejutni. A földszintről csodálatos márványlépcső vezetett a félemeletre, ahol az előcsarnokot, az irodahelyiségeket, az étkezőt és az igazgatói lakást lehetett találni. Még impozánsabb márványlépcsőn juthattak az első emeletre. Itt voltak a reprezentációs célokat szolgáló szobák, a ruhatár, a kis- és a nagyszalon, a bál- és a zeneterem. A második emeleten angol típusú kollégiumi appartmanokat alakítottak ki.” Hubay Miklós drámaíró 1956-ban már csak romokat talált, amikor ellátogatott „a régi Dorotheen-utcába, amely ma Clara Zetkin nevét viseli”.

A német hatóságok 1997. szeptember 19-ei hatállyal ismét a magyar állam tulajdonaként jegyezték be a telket. 2007. november 30-án nagyszabású ünnepség keretében ugyanazon a helyen avatták fel az intézet mai impozáns épületét (melyet a Bauhausház szócikk tárgyal), mint ahol 1926 és 1944 között működött a Colleg ium Hungaricum. Csupán a házszám változott: akkoriban a 2-es, ma a 12-es jelöli a pontos címet.

Eckert Irma

„Szü letett 1912. október hó 22-én, keddi napon, d. u. ¼ 3 órakor. Súlya 3 Kgr., hossza 49 cm. Baba szép, fekete hajú és szemű, teljesen kifejlett apróság, a f ü rdetéskor vigan ficánkol; fejét úgy mozgatja, hogy csodálatos. Eckert nagyapjától 100 drb. milleniumi koronát kapott – hozománya alapjául.” Nemsokára azonban másfajta örökséget is rábízott a nagyapja: alig ötéves unokáját megtanította hímezni.

Évtizedekkel később Berlinben a Humboldt Alapítvány ösztöndíjával kezdett etnográfiát tanulni 1937 őszén. Tanárai között volt a német etnoszociológiai iskola alapítója, Richard Thurnwald, aki a tanév elején négy hónapot töltött a Dél-Alföldön. Eckert Irma a Pesti Hírlapnak úgy tudósított, hogy a professzornak nagyon tetszettek „Kalocsa és vidékének istenszemes, napot ábrázoló házormai és a kapubálványok életfa-díszítményei”. Az „igazi néprajzi terepmunka” az egyetemen is folytatódott. Eckert Irma a német falvakban szerzett tapasztalatairól, a magyar népviseletről és népművészetről később előadásokat, vetítéseket tartott, tanulmányokat publikált (többek között az Ungarische Jahrbücher hasábjain).

Eckert Irma 1912. október 22-én született Újvidéken, és 1992. november 4-én hunyt el Fokvárosban.

Esterházy Péter

Esterházy Péter több alkalommal is járt a berlini magyar intézetben: 1987-ben a Magyar Kultúra Házában volt irodalmi estje, 2000-ben a Thomas Mann kebabot majszol a Holstentor tövében című kötetből olvasott fel a Collegium Hungaricumban, 2007. november 30-án prominens vendégként szerepelt a CHB új épületének ( Bauhausház) nyitóünnepségén.

A jeles író sokat és szívesen mesélt a városhoz fűződő viszonyáról. Egy 2002-ben készült interjúban így fogalmaz: Berlin „az egyetlen olyan külföldi város, ahol éltem, tehát ahol nem csak turista voltam, és ez egy erős kötés. Ez egy nagyon randa város például, de ilyen módon éppen nekem való, mert nekem többnyire nincsen szemem, olyan sok szép dolog között élek, hogy a csúnya nem nagyon zavar. Tehát Berlinnek a csúnyasága sem zavar, nem is veszem észre. Először ’80-ban

voltam itt, a DAAD -nek egy ösztöndíjával 10 hónapot, és hát többféle szempontból fontos volt eljönni az akkori Magyarországról hosszasabban, ez nagyon nagy élmény volt, nagyon nagy kaland volt.” Arról is beszámol, hogyan dolgozott Berlinben: „Eltekintve a lakástól, ahol laktunk, mindenki németül beszélt körülöttem. Nagyon megviselt, hogy német szavak másznak bele a fejembe, és féltem is tőle egy kicsit. Később, amikor ’96-ban megint itt voltam egy évig, már nem féltem ettől. Igaz, hogy akkor hoztam magammal egy félig kész regényt, a Harmonia cælestis t. És annak olyan erős volt a nyelvi tere, hogy mintegy az írószobámat is hoztam magammal, hoztam a magyar szavakat.”

A közel egyórás, mini-dvd-videokazettára rögzített felvétel két évtizeden keresztül érintetlenül hevert. 2024-ben bukkant rá a Collegium Hungaricum csapata, akik digitalizálták, megszerkesztették és közreadták az intézet Youtube-csatornáján 2025. április 29-én. Ezen a napon nyitották meg ünnepélyesen a Művészeti Akadémia Esterházy Péter-archívumát.

Az író 1998-ban lett a berlini intézmény tagja, ahol 2016 áprilisában, halála előtt nem sokkal, olvasott fel a németül akkor közreadott Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk változat című könyvéből.

Esterházy Péter 1950. április 14-én született és 2016. július 14-én hunyt el Budapesten.

Film, filmfesztivál

A berlini magyar kulturális intézet életében mindig is fontos szerepet játszott a mozgókép. 1930-ban Keleti Márton rendező Berlinben tölti a nyarat. A Collegium Hungaricumban lakik, német színházi előadásokat néz, és a filmszínházba is ellátogat, ahol „a legnagyobb filmsiker »Ein Tango für dich«, Bolváry Géza új filmje”. A Collegium későbbi ösztöndíjasai között lesz Simonyi Lia, aki a frissen megnyílt babelsbergi filmakadémián tanulja ki a filmezést.

Az 1973-ban nyílt Magyar Kultúra Házában, miként később a Magyar Házban, a rendszeres vetítések mellett filmeket is lehetett kölcsönözni. Egy 1985-ös anyag szerint 70 játékfilm és 300 dokumentumfilm állt az érdeklődők rendelkezésére. „Meglepő módon eltér a hazaitól egyes alkotások NDK-beli fogadtatása”, olvasható egy feljegyzésben, ami kitér arra, hogy míg a Mephisto, a Megáll az idő, a Szerencsés Dániel vagy Fábri Zoltán Rekviemje kifejezett siker volt, addig Sándor Pál Ripacsok ját már kevésbé fogadták szívesen. Szomjas György Kopaszkutya című filmje egyenesen „értetlenséget és vitát okozott”, miközben az egyik legkeresettebb kölcsönkópiája lett az intézménynek. A házban – az NDK filmklubmozgalmához csatlakozva – egyre több lett a filmszemle, mely hagyományt sem a névváltoztatás, sem a költözés, sem a rendszerváltozás nem szakította meg. A Magyar Ház legendás filmszínházaként működött a Balázs Kino. A 2000-es években már a Collegium Hungaricum égisze alatt zajlott a Cinema Total, a Cineromani vagy a napjainkban is működő CHB Filmklub

Hanna Schygulla és Mészáros Márta a CHB-ban 2019 februárjában

Franz Fühmann

„Úgy tekintek én a magyar költészetbe, akár egy süket Ali Baba, akinek, mivel a varázsigét képtelen megtanulni, ablakocskát vágnak a Szezám hegyébe, itt is egyet, ott is egyet, amottan még egyet, s e kicsi ablakokon át látja aztán, miképpen szikrázik a kincs, s mindig csak azt, amit a kis ablak épp megmutat neki, és sosem a teljeset, sosem az összefüggést” – vallja Franz Fühmann. A neves író ugyan tanult, de nem tanult meg magyarul, mégis az ő nevéhez köthető többek között Ady Endre, Füst Milán, József Attila verseinek német fordítása. Intenzív viszonyt ápolt irodalmunkkal: még röviddel halála előtt is egy teljes német nyelvű Radnóti-életmű létrehozása, Nemes Nagy Ágnes költészete és Vörösmarty Csongor és Tündé je foglalkoztatta.

Fühmann rengeteget tett a magyar líra széles körű recepciójáért az 1960-as, 1970-es évek NDK-jában. Műfordításainak alapját a Humboldt Egyetemen magyar lektorként működő Kárpáti Pál nyersfordításai jelentették, melyeket szabadon átdolgozva, átköltésben (Nachdichtung) ültetett át németre. Dalos György, a Magyar Ház egykori igazgatója úgy véli, hogy Fühmann számára, aki 1958-ban felhagyott a versírással, egyfajta pótlékká váltak ezek a szokatlan munkamódszerrel készült műfordítások, „mintha költői énje számára ezekben az idegennyelvű versekben próbált volna meg új otthonra találni”.

vidám könyvecskének” szánt mű irodalmi önvizsgálattá nőtte ki magát. Naplószerű feljegyzései személyes módon mutatják be a magyar történelmet, nyelvet és kultúrát, miközben „átmeg átszövik a visszaemlékezés szálai”.

A keletnémet szerző 1973-ban megjelent Huszonkét nap, vagy az élet útjának fele című esszékötetében arról a budapesti útjáról ír, melyre 50. születésnapja alkalmából hívta meg a PEN Club. Az eredetileg „Magyarországra látogatóknak szóló

Folyóiratcsere

Ungarische Jahrbücher példányokért cserébe idegen és magyar nyelvű folyóiratokat kért és kapott a berlini egyetem Magyar Intézete, így a legkülönbözőbb tematikájú periodikák érkeztek rendszeresen a könyvtár ába.

2022 őszén, születésének centenáriumán a translationale nemzetközi műfordító fesztivál Franz Fühmann, a magyar líra fordítójának emléke előtt is tisztelgett: kortárs költők közreműködésével elemezve a szabad szövegátdolgozás és a kollektív versfordítás különböző módszereit és technikáit.

Franz Fühmann 1922. január 15-én született a szudétavidéki Rochlitzban, és 1984. július 8-án hunyt el Kelet-Berlinben.

Gragger Róbert

A körmöcbányai német családból származó, magát magyarnak valló Gragger Róbertet „minden idők egyik legtehetségesebb magyar kultúrdiplomatájának” tartották, Klebelsberg Kuno – akinek tanácsadója és egyik legbuzgóbb támogatója volt – egyenesen „a német–magyar kulturális közeledés lelkes apostolá”-nak nevezte. A sokoldalú tanár, tudós és tudományszervező rövid élete során nemcsak kultúrdiplomataként alkotott maradandót, beírta magát a magyar irodalomtörténetbe is. Neki köszönhetjük egyik legkorábbi nyelvemlékünk, a Leuveni kódex 134. lapjának hátulján található Ómagyar Mária-siralom felfedezését. Ő használta először 1922-ben, az Ungarische Jahrbücher folyóiratban az „Ungarologie” – mára meghonosodott és általánosan elfogadott formájában hungarológia – megnevezést.

Gragger a berlini egyetem Magyar Intézet ének alapítója és vezetője, a berlini Collegium Hungaricum első igazgatója volt. A tudományszervezés legújabb eredményeit fölhasználva dolgozott, életét munkájának és küldetésének szentelte. 1925-ben írta Klebelsberg Kunónak: „az a szándékom, hogy könyvtáramat és bútoraimat a kollégiumra testálom. Én csak azt kérném, hogy a lakás számomra életfogytiglan biztosíttassék… Ugyancsak a kollégiumra szándékozom testálni összes gyűjteményeimet és régiségeimet.” Így is történt. Ex librise ma az intézet egyik kultikus tárgy a.

Az 1926/27-es tanév elején átadta az igazgatással járó ügyek egy részét Tamedly Mihálynak, aki 1930-ig látta el ezt a feladatot. Ő maga az új ösztöndíjasok kiválasztása után a Collegium Hungaricum számára vásárolt Herz-palota felújítására és egyetemi tanári feladataira koncentrált. Az új épületbe azonban már nem tudott beköltözni.

Carl Heinrich Becker porosz kultuszminiszter ezekkel a szavakkal búcsúzott 1926. november 10-én elhunyt barátjától: „Korán kiteljesedett, rendkívüli férfiú emlékére gyűltünk egybe. Bennünket mindnyájunkat, férfiakat és nőket, öregeket és fiatalokat, németeket és magyarokat szellemi kötelék kapcsol össze Gragger Róberttel még a síron túl is. Nem úttörő kutató, mégis ott áll láthatóan útjelzőként a tudománytörténet fejlődésében, nem aktív politikus, mégis személy szerint többet tett a nemzetközi megértés egyengetésében, mint akárhány hivatásos diplomata, nem szakpszichológus, nem hivatásos lelkipásztor, mégis megnyíltak előtte a szívek, a szomorúak hozzá menekültek, az örvendezők vele örvendtek.”

Gragger Róbert 1887. november 7-én született Aranyosmaróton, és 1926. november 10-én hunyt el Berlinben.

Gragger Róbert-díj

2005-ben, a Magyar Germanisták Társaságának alapító, ekkor már tiszteletbeli elnöke, Vizkelety András hozta létre a Gragger Róbert-díjat. Az irodalomtudós, filológus professzor a középkori német és latin nyelvű kéziratok nemzetközi hírű kutatója. Munkássága során egyebek között a középkori német írásbeliség magyarországi emlékeivel is foglalkozott, neki köszönhető a Duna-völgyi német lovagi líra több, korábban ismeretlen szövegének felfedezése. Ő adta közre Wolfhart Spangenberg mesterdalnok műveit és az Ómagyar Máriasiralom kritikai kiadását. Utóbbiban, mely 1986-ban jelent meg „Világ világa, virágnak virága…” címen, leszögezi, hogy „az egész kéziratot legrészletesebben máig is Gragger első, a nyelvemléket bemutató tanulmánya írta le”.

A díj elnevezése utal arra, hogy az alapítók a graggeri hagyományt követve a magyar germanisztika egyik fő feladatának tekintik a német és magyar írásos és beszélt nyelvi kultúra egymásra vonatkoztatott, nemzetközi és regionális összefüggésbe helyezett tudományos vizsgálatát. Az elismerést ennek szellemében minden páros évben ítélik oda egy olyan 45 évnél fiatalabb magyar germanistának, aki kiemelkedő teljesítményt nyújtott valamilyen germanisztikai kutatásban. A díj felhívja a tudományos közvélemény figyelmét ezen kutatások fontosságára, emellett anyagilag is hozzá kíván járulni a kiválasztott tudós tevékenységének folytatásához. 2006 és 2024 között tizenegy díjat osztottak ki.

Gragger Vilma karácsonyi levele fiaihoz

Háború

„Igen szerencsés időszakban kerültem ki Németországba, az elkövetkező nemzetiszocialista korszak ugyanis hosszú évekre megváltoztatta a német tudományos élet fejlődését. Németország ekkor élte át utolsó, egész Európa, sőt az egész világ számára produktív éveit a tudomány terén” – emlékszik vissza Korányi András, aki 1929 és 1932 között volt a Collegium Hungaricum fizető tagja. Az őt követő ösztöndíjasok már valóban egy másik Berlinbe érkeztek. Jóllehet Török Béla szerint „a nemzetiszocialista diktatúra nem volt olyan kemény, mint az orosz rendszer, de kötöttebb volt, mint az olasz fasizmus”. Kollégistatársa, Sinor Dénes 1938 nyarán azért tudta kikölcsönözni Thomas Mann A varázshegy ét, ami akkoriban tiltott könyv volt, mert „egy kis ordítással sok mindent el lehetett érni Németországban”. A kollégium lakói a világháború kitörése után angol rádiós híradásokból követték a világpolitikai eseményeket, ami 1941-től bűncselekménynek minősült. Ekkor már számos megszorító intézkedés volt érvényben. A más városokban tanuló ösztöndíjasokat például kötelezték, hogy gázálarcukat vigyék magukkal, ha Berlinbe utaznak, mert „a hatóságok a rövidebb időt itt töltő külföldieket gáz á larccal ellátni nem tudják”. A házirend et légiriadókról szóló passzusokkal egészítették ki, légvédelmi gyakorlatokról szóló figyelmeztetéseket – „szobáikból fényt ne bocsássanak ki és a légiriadó sziréna jelére a portásfülke mögötti pincehelységbe siessenek” – adtak közre.

A háborús károk at igyekeztek kijavítani, az elpusztult használati és berendezési tárgyakat pótolni. Ez nem mindig sikerült, hiszen sok minden hiánycikk volt. 1941-ben arra kérték „a Collegium igen tisztelt tagjait és vendégeit, hogy a törülközőkkel kíméletesen bánjanak, beretvapengék és edények törlésére ne használják őket, és ne a fűtőtesteken szárítsák a könnyen rozsdafoltot kapó fehérneműt”. A légitámadások miatt volt, hogy napokig áram-, víz- vagy gázszolgáltatás nélkül maradtak. 1942 februárjában tudatták a bentlakókkal, hogy „a nagy szénhiány miatt ezentúl hetenkint csak kétszer, pénteken és szombaton szolgáltatunk meleg vizet”.

1945 elején Csongár Álmos ösztöndíjas egyedül élt át egy bombatámadást: „a falak remegtek, a villany kialudt, egy akna éppen az én szobámat találta el. Csoda volt, hogy életben maradtam”. Tavasszal, a berlini csatában az épület teljesen lakhatatlanná vált.

1946 nyarán írja Keresztury Dezső vallás- és közoktatási miniszter, a berlini Magyar Intézet egykori lektora: „A mostani

körü lmények között a magyar kultuszkormányzat feladata az, hogy a Németországban megmaradt magyar kulturális értékeket számba vegye s további intézkedésekig megőrzésü k ről gondoskodjék. Kérem Miniszter Urat, szíveskedjék megtenni a szü k séges diplomáciai lépéseket, hogy a berlini Collegium Hungaricum épü lete és berendezése továbbra is magyar tulajdon maradhasson, továbbá, hogy a Berlinben fellelhető magyar könyvtári anyag sértetlenü l megőriztessék.”

Háborús károk

A második világháború idején többször és különböző mértékben rongálódott meg a Collegium Hungaricum épülete. Számos feljegyzést, levelet és sürgönyt őriz az intézet archívum a, melyekből bizonyos körülményeket napra pontosan ismerünk. Visszaemlékezéseikben az ösztöndíjasok is beszámolnak a történtekről.

Farkas Gyula igazgató 1943. november 25-ei jelentésében két borzalmas légitámadásról ír, melyekben „a Collegium Hungaricum kisebb épületkároktól eltekintve csodálatos módon épen maradt”, jóllehet a szomszédos ház teteje kigyullad. A lángokat az ösztöndíjasok fékezik meg. Az események ellenére az ebből az időszakból származó írásos emlékek többsége – vélhetőleg azért, mert a kollégistáknak nem esett bajuk, és az épület is jól funkcionált – bizakodó. Többen azt remélik, hogy „egy-két hónap múlva az élet ismét tűrhető kerékvágásba kerül”.

1944 első napjaira jelentősen megváltozik a helyzet. A fokozódó légiveszély miatt „a Collegium Hungaricum értékes festményeit, szőnyegeit, porcelántárgyait és könyveit, valamint a fehérnemű egy részét a Collegium pincéjébe” helyezteti az igazgató, és egyben kéri a minisztériumot,

hogy az ingóságokat Magyarországra küldhesse. Az események felgyorsulnak. A január végi bombatámadások az épületet olyan súlyosan megrongálják, hogy annak nagy része lakhatatlanná válik: „összes ablakai, ajtói tönkrementek, a falak összedőltek, illetőleg megrepedeztek”. Az angolok a környéket „súlyoskaliberű bombáknak valóságos esőjével árasztották el”. Az újabb támadások során a robbanó-, gyújtó- és termitbombák a „már bedeszkázott ablakokat és ajtókat” is tönkreteszik, ezeket csak keménypapírral tudják pótolni. Az év második felében Farkas Gyula már úgy véli, a „jelenlegi körülmények között nagyobb arányú javítási munkálatokat nem volna célszerű elkezdeni”. Ettől kezdve csak a „legsürgősebben rendbehozandó rongálódásokat” javítják, míg végül 1945 tavaszán az épület teljesen használhatatlanná válik.

1956-ban lesújtó látvány fogadta a hajdani kollégiumot szállóvendégként ismerő Hubay Miklóst: „teteje beszakadt, a falai mállanak, kapuja beszögezve, belül pusztaság. Mintha Berlin ostroma óta nem nyúlt volna hozzá senki, csak a bombáknál is jobban pusztító idő”. A Collegium Hungaricumnak közel húsz esztendeig otthon adó Herz-palota egykor elegáns épületének romjait 1963-ban végleg elbontották.

Hangversenyterem, zeneszoba

„A könyvtár melletti következő szobában egy pianínó, mellette a falhoz támasztva egy gordonka, egy asztalon hegedű és kottatartó. Ez tehát a zeneszoba” – állapítja meg Korányi András 1929 januárjában, amikor megérkezik. A Herz-palota átépítésekor ügyeltek arra, hogy megőrizzék azokat az elegáns tereket, melyek „méltóak arra, hogy a Collegium repraesentatiós céljainak szolgáljanak”. Így maradt meg eredeti állapotában a bál- és hangversenyterem is.

A kollégium életében fontos szerepet játszott a zene. A zenész és zenetudós stipendisták mellett más ösztöndíjasok is gyakorolhattak kedves hangszerükön, játszhattak a házikoncerteken és a nagyközönségnek szóló hangversenyeken. Már a kezdet kezdetén is több zenész formálta a kollégium életét: Prahács Margit zenetudós elsősorban előadásokat tartott, egy 1927-es koncerten azonban Kodály-zongoraműveket is játszott. Több alkalommal is fellépett a zongoraművész Pataky Mária , a zeneszerző Gárdonyi Zoltán és az orgonista-egyházzenész Antos Kálmán. 1931-ben, Kosztolányi Dezső látogatásakor a Collegium Hungaricumban debütált Kiss Pál, a későbbi elismert zongorista, akit 1944-ben deportáltak Auschwitzba.

Török Béla, aki 1937-től volt ösztöndíjas, arról számol be, hogy rendszeresen jártak magyar zenészek hangversenyeire és a Wagner-láz is elérte őket. A kollégium közvetlen szomszédságában található Operaház rendkívül népszerű jegyeiért sorbanállást szerveztek: „Déltájban indult el a »staféta«, a sor állt egész éjszaka, csak másnap nyitott ki a jegykiadó ablaka. Így szereztem egy jegyet a Siegfried re.”

A háborús években is fel-felcsendült a zene. 1942 májusában „a Berlini Magyar Egyesület a Collegium Hungaricum dísztermében előkelő közönség jelenlétében finn–magyar estet rendezett”, melyen Haikala Pippa hegedűművész, Palomeki Aino énekes és Anda Géza zongoraművész lépett fel.

2025 júniusában a jubileum i CH100-sorozat Kamarazene a 20. század első feléből: Gárdonyi, Lajtha, Hindemith című zárókoncertje számos zenetörténeti érdekességet és egy kis múltidézést tartogatott, fókuszban Gárdonyi Zoltán és a későbbi legendás magyar zenetörténész, Bartha Dénes munkásságával, akik nem csupán kollégák, hanem a Collegium Hungaricum ösztöndíjasaiként még szobatársak is voltak.

Határok nélkül

1990 novembere és 1991 februárja között az Új Berlin fesztivál kiállítások, filmek, felolvasások, hangversenyek, performanszok, táncestek és színházi előadások révén vitte el az újraegyesült Berlint Budapestre. A rendezvény a kultúrcsere jegyében a régi-új német fővárosban folytatódott. 1991 szeptembere és 1992 márciusa között a Magyar Ház szervezésében valósult meg a Grenzenlos. Kulturelle Begegnungen: Berlin–Budapest (Határok nélkül. Kulturális találkozások Berlin és Budapest között) eseménysorozat.

„Öt nap alatt négy előadás. Ilyet még nem csináltunk” –nyilatkozta Zsámbéki Gábor, a Katona József Színház akkori igazgatója berlini vendégjátékukról. A négy bemutatott darab – Übü király („senki sem értette, de mindenki el volt bűvölve”), Turandot avagy a szerecsenmosdatók kongresszusa, A revizor („óriási veszteség, hogy csak egyszer volt látható”) és a Platonov – a neves teátrum repertoárjának keresztmetszetét rajzolta fel. A korabeli sajtóhírek szerint az előadásokat a szakma és a közönség egyaránt nagy figyelemmel követte.

A helyi kulturális intézményekkel együttműködésben tető alá hozott Határok nélkül keretében 600 magyar művész lépett fel mintegy 100 eseményen. „Magyarország számára a zene és a képzőművészetek elsőrendű fontosságúak a külföldi tájékozódásunkban, hiszen nyelvünk elszigeteltsége folytán irodalmunk önök előtt úgyszólván ismeretlen” – jelentette ki Nemeskürty István a spandaui Citadellában Szervátiusz Tibor szobrászművész kiállításának megnyitóján. A fesztivál szervezői a DAAD berlini művészprogramjával közösen mindent megtettek azért, hogy irodalmunk ne maradjon ismeretlen a német fővárosban: berlini írók olvastak fel magyar kollégáik műveiből (Adolf Endler Eörsi Istvánt, Rüdiger Safranski Földényi F. Lászlót, Oskar Pastior Esterházy Péter t), miközben neves magyar írók Németországban kevésbé ismert szerzőtársaikat mutatták be (Krasznahorkai László Garaczi Lászlót, Esterh ázy Péter Márton Lászlót, Földényi F. László Rakovszky Zsuzsát és Kukorelly Endrét).

A Határok nélkül fesztivál sajtótájékoztatója a Magyar Házban. (fent) Kassák Lajos portréja

Haus der Ungarischen Kultur ( Berlini Magyar Kultúra

Jóllehet 1945 után lett volna igény a Collegium Hungaricum újjáépítésére, a politikai viszonyok ezt nem tették lehetővé. A második világháborút, majd Berlin kettéosztását követően a nagykövetségen folyt a kulturális diplomáciai munka.

A Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság végül 1950. június 25-én kötött kulturális együttműködési egyezményt. Ennek jegyében nyílt meg 1960-ban Budapesten az NDK Kulturális és Tájékoztató Irodája, 1973. január 24-én pedig Kelet-Berlinben a Magyar Kultúra Háza, mely „bár számon tartja és megbecsüli az elődök munkáját, tartalmában és formájában teljesen új vállalkozás, hiszen új történelmi körülmények között kell helytállnunk. Hidat akarunk építeni népeink között” – fogalmazott Hegedűs Gyula igazgató. Így aligha meglepő, hogy az intézet logójának a Lánchíd-motívumot választották.

A lokáció – az Alexanderplatz és a Köztársasági Palota közvetlen szomszédságában – kiváló hátteret biztosított a látványos működéshez. Az eredeti dorotheenstrassei helyszíntől sem volt messze a Karl-Liebknecht-Strasse 9. szám alatt található házgyári épület, mely nem „egy klasszikus szépség, de funkcionális és esztétikus, köszönhetően az első emelet kiugró üveghomlokzatának és az alatta húzódó üzletsornak”. Ebben a közel 3000 négyzetméteres, kétszintes bérleményben találkozhatott az NDK közönsége hazánk irodalmi, művészeti, tudományos eredményeivel és vívmányaival. Az NDK hivatalos kultúrpolitikájához képest szabadabb programjainak köszönhetően az intézet hamar a kelet-berlini kulturális élet meghatározó szereplőjévé, a másképp gondolkodó művész- és értelmiségi réteg találkozóhelyévé vált. Sokan igénybe vették a könyvtár szolgáltatásait, ahol lemezeket, filmeket, folyóiratokat, térképeket is lehetett kölcsönözni. Népszerűek voltak a modern nyelvi laborban zajló magyarórák, a Pepita Disko, és telt házzal zajlottak a mozivetítések. Nem egy magyar filmet kizárólag itt lehetett megnézni az egész NDK-ban, Szabó István Mephistóját már nyugat-berlini premierje előtt bemutatták. Sokféle kiállításnak adott helyet a földszinti galéria, melynek „óriási táblaüvegein át csábos szirének énekelnek ki, a kiállítások színes-kavargó tárgyai vonzzák-szívják magukhoz a berlini Odüsszeuszokat”. A kiállítóteret Dietmar Hochmuth 1979-ben forgatott heute abend und morgen früh című diplomafilmjében korabeli formájában láthatjuk viszont. A komplexumban üzleti tevékenység is folyt: a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat által működtett földszinti üzlet, a Verkaufsstelle magyar termékeket árult, az IBUSZ -irodában magyarországi utakra lehetett befizetni.

34 éven, 10 hónapon és 5 napon keresztül működött az intézet a Karl-Liebknecht-Strassén. Nevet közben kétszer váltott: 1990-től Haus Ungarn ként, 2000-től ismét Collegium Hungaricumként szerepelt a berlini műsorfüzetekben.

Haus Ungarn (Magyar Ház)

„Abszolút nóvum az Ex-Ostblock kultúrcentumai között” –állapítja meg a Der Tagesspiegel című berlini napilap a magyar kulturális intézetről, mely 1990-től Magyar Ház néven működött tovább az újraegyesített Berlinben. „Nemcsak a kultúra követei vagyunk. Emiatt is változtattam a ház nevén” – fűzi hozzá Kurucz Gyula igazgató, akit ekkor „az érdekel, hogyan tudom egy nyugati szerkezetbe ezt beágyazni”.

A keletnémetek érdeklődése, akiket a fallal kettéválasztott Berlinben nem utolsósorban a kizárólag itt elérhető kulturális és kereskedelmi kínálat vonzott, jelentősen megcsappant, a nyugatiak pedig nem tudtak az intézmény létezéséről. Ebben

a környezetben kellett kialakítani egy új, az egész várost megszólító működési koncepciót.

Miközben a Magyar Ház igyekezett megtalálni a helyét az egyesült Berlin kulturális életében, a gazdasági és politikai szféra képviselőivel is intenzív kapcsolatépítésbe kezdett. Az otthonául szolgáló épületet 1992-ben felújították, és új tereket alakítottak ki benne. A Zsolnay kávézó, később Café Geissler magyar specialitásokat kínált, a kibővített könyvtárban közel 9000 médiumból lehetett válogatni, a Balázs Kino a filmrajongók közkedvelt találkozóhelye lett.

Az 1990-es évek közepétől magára talált a ház. Dalos György igazgatónak köszönhetően intenzív szerepet vállalt az 1999-es Frankfurti Könyvvásár magyar díszvendégségének előkészítésében. Utódja, Masát András fontos szerepet játszott a dorotheenstrassei telek visszaszerzésében. 2007. novem-

ber 30-án költözött vissza eredeti helyére a 2000 óta ismét Col legium Hungaricum nevet viselő intézmény. A KarlLiebknecht-Strasse-i panelépületen ma is látható a Haus Ungarn felirat: multifunkcionális rendezvénytér őrzi „az egykori magyar kulturális központ felújított elemeit”.

Házirend

A Collegium Hungaricum minden tanévben közreadta házirendjét. Az intézet archívum ában őrzött működési rendekbe hol kisebb, hol nagyobb változtatások, korlátozások, a háborús időkben pedig tiltások is bekerültek.

Herz és Knobelsdorff

„A szemem előtt egy szép chiostro lebeg, tudós kolostor, csöndes kolostori kerttel, melynek öreg fái alatt a nap nyugodt óráit olvasással és szemlélődéssel tölthetik el a kollégisták. Az épület egy itt felejtett csendes sziget a nagy város kellős közepén.” Gragger Róbert régi álma vált valóra, mikor 1927 tavaszán a Collegium Hungaricum beköltözött a Dorotheen strassén álló Herz-palotába.

A késő klasszicista városi palota megvétele, átalakítása és berendezése jelentős kiadást jelentett az államkassza számára: a költségek összesen csaknem 1 400 000 márkára rúgtak. A Hans Jessen építész tervei alapján kibővített épület rezsije a korszerűsítésének köszönhetően azonban mindvégig alacsony maradt: „A belső átépítést igyekeztek oly módon foganatosítani, hogy megőrizze előkelő magánpalota jellegét. Főleg a lépcső és a lépcsőház maradtak meg érintetlenül. Hasonlóképpen változatlanul maradtak fenn a felső emelet termei. Mert a hatalmas lépcsőnek megfelelő nagy termek valóban méltóak

arra, hogy a Collegium repraesentatiós céljainak szolgáljanak. Ezekhez csatlakozik az oldalszárnyban elhelyezett zeneszoba és könyvtár. A földszinten vannak elhelyezve az irodahelyiségek, ide kerül az igazgató lakása is. A két ráépített emelet tartalmazza mintegy 30 kollégista egyszerűen és célszerűen berendezett szobáját” – számol be a Magyar Művészet 1929-es lapszáma, mely a szomszédos Magnus-ház történetét és korabeli állapotát is leírja.

Ebben az évben vette birtokába a Magnus-házat a berlini egyetem Magyar Intézet e és ezzel vált valósággá a Gragger által el képz elt idilli kert is, amely az 1773 körül Georg Wenzeslaus von Knobelsdorff tervei alapján épült városi palotát összekötötte a kollégiummal. Ma ez a kert az egyik utolsó tanúja a hajdani Berlinben virágzó késő barokk kertművészetnek, és szemet gyönyörködtető látványt nyújt a CHB épületéből. Az intézet audiowalkja részletesen bemutatja a két épületet és a „csöndes kolostori” kertet.

heute abend und morgen früh

Az 1979-ben forgatott játékfilm, a heute abend und morgen früh (ma este és holnap reggel) Dietmar Hochmuth rendezői diplomamunkája volt, melyet a moszkvai filmművészeti intézet végzős hallgatójaként Kelet-Berlinben forgatott az NDK filmgyártó vállalata, a DEFA támogatásával. A forgatókönyvet is a rendező jegyzi. Az alkotást 1980. március 14-én megnézhette az Astra mozi közönsége, azonban a keletnémet televízióban – habár ők voltak a film megrendelői – a cenzorok nem engedték adásba kerülni. A mozipremier után egyetlen kópiát bocsátottak a filmklubok rendelkezésére, a 90-es évek elején azonban ez is megsemmisült, a negatív pedig elveszett. 2015-ben Hochmuth a moszkvai filmfőiskola archívumában bukkant rá egy jó állapotban megőrzött kópiára, melyet restaurálás után 2017-ben a rendező jelenlétében vetítettek le a Brotfabrik moziban.

A szűk egyórás film egyik hat perces jelenetében a korabeli Haus der Ungarischen Kultur látható. A történet szerint a családanya fogorvosnő – a neves színésznő, Christine Schorn alakítja – pénteken, munka után kivételesen nem szeretne elsőként hazaérni, ezért kitérőket tesz a környéken. Így kerül az Alexanderplatzra, a vásárcsarnokba és a Karl-Liebknecht-

Strasséra, ahol egy véletlennek köszönhetően a Magyar Kultúra Házába is betér egy kiállításmegnyitóra. A filmben –a történet szerint – az intézet azévi utolsó kiállítását megnyitó igazgató, Kerekes Lajos mellett feltűnik Rapcsányi László újságíró, tolmácsként Kárpáti Pál, a Humboldt Egyetem magyar lektora, továbbá Faragó Laura énekművész, aki egy magyar népdalt ad elő. A falakon Berki Viola festményei láthatók.

Azonban az alkotás nemcsak filmtörténetileg érdekes, hanem azért is különleges, mert ez az egyetlen fennmaradt korabeli mozgóképes dokumentum a Magyar Kultúra Háza működéséről. A vége főcímben külön köszönetet mondanak az alkotók az intézet munkatársainak.

Hungarológia

A hungarológia (magyarságtudomány, magyarságkutatás) fogalma elválaszthatatlan Gragger Róbert nevétől. A fiatal irodalomtörténész 1916-ban hozta létre az első külföldi magyar egyetemi tanszéket a berlini egyetemen. Ő alkotta meg az „ungarológia” fogalmát is, melyet először 1922-ben írt le az Ungarische Jahrbücher folyóiratban. Úgy vélte, hogy az anglisztikához, hispanisztikához, szlavisztikához hasonlóan szükség van olyan nemzeti tudományra is, amelynek középpontjában a magyarság áll, önmagát alaposabban megismerve és megmutatva új színnel gazdagítja az egyetemes kultúrát. Mai értelmezésben a hungarológia a magyar népre, etnikumára, történetére, nyelvére, kultúrájára irányuló interdiszciplináris tudományos tevékenység összessége. Célja a nemzeti civilizáció komplex kutatása, minél teljesebb feltárása, valamint gondozása és elemzése mindannak, ami a magyar nép történeti múltjával, múltbéli és jelenlegi kultúrájával összefügg.

A magyar irodalmi, nyelvi, nyelvészeti és kultúrtörténeti tárgyak oktatása az NDK-ban is fontos szerepet játszott: 1946-tól a Humboldt Egyetem Finnugor Intézete, 1968-tól a Szlavisztika Intézet Hungarológiai Szemináriuma keretében kínáltak ilyen kurzusokat. Ugyanakkor Németországban egyedüliként, magyar nyelvű fordító- és tolmácsképzés is indult. 1973–1996 között a magyart második nyelvként lehetett tanulni az orosz, az angol, a francia vagy a spanyol mellett.

2009 óta a hungarológia oktatása, kutatása Berlinben a Magyar irodalom és kultúra alapszakon irodalom- és kultúratudományos orientációval zajlik. Az intézet neve 2017 óta Szlavisztikai és Hungarológiai Intézet – azon nyelvi és kulturális közvetítés szellemében, ahogy azt Gragger Róbert, a „hungarológia atyja” megálmodta.

IBUSZ-iroda

„Igyekszünk mindig újat felkínálni az NDK lakosságának, hiszen hovatovább már nem sok olyan ember akad itt, aki rendszeresen utazik, de Budapestet és a Balatont nem ismeri. Nagy támogatást kapunk az NDK sajtójától, gyakori vendégek nálunk és hűséges szövetségeseink az idegenforgalmi újságírók. Némelyikük már olyan jól ismeri Magyarország történelmét, földrajzát, szokásait, hogy nem könnyű neki újat mondani” –nyilatkozza a Magyarország című hetilapnak az IBUSZ–Berlin vezetője 1978-ban. Ekkor a Karl-Liebk necht-Strasse 9. szám alatt, a Haus der Ungarischen Kultur épületének földszintjén, de az intézettől függetlenül működött az iroda.

Az 1902-ben alapított IBUSZ (azaz Idegenforgalmi, Beruházási, Utazási és Szállítási vállalat) 1977-ben 21 653 utast közvetített a Német Demokratikus Köztársaságból magyar szálláshelyekre, egy évtizeddel később már 1,4 milliót. Aligha meglepő, hogy a korabeli híradások az iroda előtt kígyózó sorról számolnak be, amikor lehetőség nyílt az adott évre NDK-márkáért megvásárolni a Magyarországra szóló szállásjegyeket, étkezési utalványokat. A nagy érdeklődés egyik oka az volt, hogy a Balaton találkozóhellyé vált, ahol a kelet- és nyugatnémetek végre együtt tölthettek néhány napot. A helyszín megválasztásában az a történelmi tény

is szerepet játszott, hogy a második világháborút követően közel 166 000, magát németnek valló személyt telepítettek ki Németország amerikai és szovjet fennhatóság alá tartozó területeire. Ezeknek a szétszakított családoknak legtöbbször itt nyílt lehetőségük ápolni a rokoni (és/vagy baráti) kapcsolataikat. A német állambiztonsági szolgálat, a Stasi azonban itt is megfigyelte őket (bővebben lásd a Német egység a Balatonnál szócikket).

IGAZGATÓK – 100

Gragger Róbert (1924–1926)

Collegium Hungaricum 1924–1945

Kerekes Lajos (1975–1981)

Haus der Ungarischen Kultur 1970–1989

Farkas Gyula (1935–1945)

Hegedűs Gyula (1988–1991)

Tamedly Mihály (1927–1935)

Hegedűs Gyula (1970–1975)

Gerics Tamás (1982–1988)

Kurucz Gyula (1991–1995)

Masát András (1999–2007)

Kopek Gábor (2015–2018)

Dalos György (1995–1999) Haus Ungarn

(2008–2014)

Can Togay János

Nagy Márta  (2018–)

Ingatlanok

1926. február 5-i ülésén a minisztertanács hozzájárult, hogy a Collegium Hungaricum megvásárolja a Berlin központjában található Herz-palotát. A Dorotheenstrasse 2. szám alatti ingatlan átalakítására Klebelsberg Kuno kultuszminiszter a vételáron felül 450 ezer márkát különített el, Gragger Róbert pedig az építkezéssel kapcsolatos teendőkről intézkedett. Az intézetigazgató Jessen építőmester átalakítási terveinek jóváhagyásától az alapanyagok beszerzésén át a kivitelezésig mindent személyesen felügyelt. A munkálatokról 1926. október 18-án ekképp számol be Klebelsbergnek: „most födjük a harmadik emeletet, rakjuk a központi fűtést, szereljük a villany- és vízvezetéket, közben vívjuk titáni harcunkat a 48 hatósággal”.

Az átalakítás során a kibővített Herz-palotában és melléképületében 30 kollégiumi szobát hoztak létre az ösztöndíjasok számára. Mindegyikbe került mosdófülke folyóvízzel, beépített szekrény, kényelmes ágy, nagy íróasztal, fotel és könyvszekrény. Az újonnan felhúzott két emeleten kapott helyet a könyvtár, a zeneszoba, a társalgó, a közös fürdők és a vendégszobák. „A hátsó épület porcelánnal kirakott istállójából” tornaterem lett. A Collegium Hungaricum még csak részben lakható új otthonába 1927. április 1-jén költöztek be az első ösztöndíjasok. A teljes birtokbevételre a munkálatok befejezése után, az őszi szemeszter kezdetén került sor.

Az épületet 1944 és 1945 során több bombatalálat érte, a háborús károk tól sérült, romos házat 1963-ban lebontották. A Dorotheenstrassén lévő székhelytől nem messze, a KarlLiebknecht-Strasse 9. szám alatt egy modern panelház két alsó szintjén lelt 1973-ban ismét otthonra az intézet, immár Magyar Kultúra Háza néven. A telek, amelyen egykor a Herz-palota állt, az NDK végnapjaiig magyar tulajdonban maradt. A német újraegyesítést követően – egy sikertelen kisajátítási akció után és némi politikai nyomásra – 1997-ben azzal a feltétellel kapta vissza a magyar állam, hogy csak az eredetivel azonos célra használhatják. A Peter P. Schweger tervezte Bauhausház alapkövét 2006. március 9-én rakták le, benne egy rézkapszulával, melybe az aznap megjelent berlini újságokat, az akkor forgalomban lévő pénzérméket és az épület tervrajzát zárták. Az ünnepélyes esemény a Magyar akcentus kulturális évad nyitánya volt, melynek programjai a Collegium Hungaricumnak ma is helyet adó épület átadásá ig, 2007. november 30-ig tartottak.

Input Impact

2015 és 2021 között a Collegium Hungaricum kiemelt figyelmet fordított az improvizatív zenei eseményekre. Volt konceptuális zenei rezidencia programja (Spiral Residencies 2015, 2016), és rendeztek „átfogó képet és komplex élményt kínáló”, évente más kulcsszavakra reflektáló fesztiválokat. 2016-ban a káosz és entrópia (Rituals), 2017-ben az újrarendeződés (Forms), 2018-ban a rend és rendszer (Rules) voltak a témák. Ezt követően az Input Impro (2019) és az Input Impact (2020) hívta párbeszédre a szabadzene magyarországi és berlini képviselőit – utóbbi egy, a pandémia idején rendezett, öt órán át tartó, rádión közvetített improvizációs koncert formájában.

És hogyan képzeljünk el egy ilyen szabad improvizációra épülő örömkoncertet? Ebben segít az események megálmodója és kurátora, andyvazul szájharmonika- és hangművész: „a fő hangszereinken túl különböző kultúrák autentikus hangszereit, illetve általunk barkácsolt hangkeltő eszközöket szólaltattunk meg, moduláltunk és gerjesztettünk analóg és digitális, elektronikus zenei kütyüket, a hömpölygő hangszőnyegen afféle szigetekként bukkantak fel ismétlődő harmonikusabb tételek, refrének vagy különböző alapok”.

József Attila

„Baráti körben ünnepeljük a 75. évfordulót, s úgy gondoljuk, a legméltóbb formában, művei német megszólaltatásával. Őszinte örömünkre szolgál, hogy ma este az NDK irodalmának prominens képviselői: Günther Deicke, Franz Fühmann, Stephan Hermlin és Heinz Kahlau vállalták, hogy a József Attila műveiből készített átköltéseiket maguk olvassák fel” –hangzott el a Haus der Ungarischen Kultur „mert énvelem a hűség van jelen” című eseményének bevezetőjében 1980-ban. Az ünnepi est programját Fodor András költő állította össze. A Collegium Hungaricum archívumában található forgatókönyvnek és hangfelvételnek köszönhetően tudjuk – utóbbi az NDK Rádió és a Magyar Rádió műsorában is szerepelt –, hogy Kárpáti Pál bevezetője után József Attila versei mellett visszaemlékezések és levélrészletek is elhangzottak.

A „proletárköltő” – ahogy a korszakban emlegették – műveit német nyelven 1954-től rendszeresen közreadta a Művészeti Akadémia folyóirata, a Sinn und Form. Stephan Hermlin (képünkön), ismerve a francia írók hasonló munkamódszerét, nem tartotta lehetetlen vállalkozásnak, hogy használható nyersfordítások birtokában további műfordítások szülessenek. Neki köszönhető – miután több írókollégáját is rábeszélte József Attila verseinek átültetésére –, hogy 1960-ban megszületett a Gedichte című kötet a Volk und Welt kiadó gondozásában. „Időtálló, ma is élvezettel forgatható, olvasható, hiteles, sőt talán mindezidáig a legjobb József Attilafordításkötet” – fogalmaz egy 2005-ös tanulmány. S bár ugyanekkor megjelent Daniel Muth fordításában egy újabb jelentősebb válogatás, a recenzensek a mai napig a keletnémet kiadást részesítik előnyben.

József Attila 1905. április 11-én született Budapesten, és 1937. december 3-án halt meg Balatonszárszón.

Jubileum

2024 nyarától 100 éves történetére tekintett vissza a berlini Collegium Hungaricum. Ezt megelőzően az intézet jogelődjei is megadták a módját, hogy működésük évfordulóinak ünneplésére bevonják az őket látogató és támogató közösséget is.

A Haus der Ungarischen Kultur már fennállásának ötödik évfordulóján (1978) büszke volt arra, hogy a berliniek megkedvelték a „magyar házat”. Évente 450-500 rendezvényt bonyolítottak a városban és azon kívül, melyeknek összesen több mint kétmillió látogatójuk volt. Ünnepi programjuk, melynek részeként magyar játékfilmszemlét is rendeztek egyebek között Fábri Zoltán filmrendező részvételével, az intézményre jellemző sokszínűséget volt hivatva tükrözni. 1983-ban, a decennium évében a ház vezetői úgy vélték, „belaktuk Berlint”. A karcagi üveggyár ekkorra időzített bemutatása 90 ezer látogatójával abszolút nézőrekordot döntött, Lendvai Kamilló „még indulót is komponált a ház fennállásának tizedik évfordulója alkalmából”.

1998. január 12-én születik meg az intézet történetének az egyik legjobb születésnapi ajándéka: egy szándéknyilatkozattervezet, mely Magyar Bálint minisztertől érkezik telefaxon.

„A Magyar Köztársaság Művelődési és Közoktatási Minisztériuma a berlini magyar kultúrintézet fennállásának 25. évfordulója alkalmából ünnepélyesen kinyilvánítja, hogy a Berlin-Mitte, Dorotheenstrasse 12. szám alatti telken, melyen az egykori berlini Collegium Hungaricum állt és 1997-ben ismét magyar tulajdonba került, modern kultúrintézetet, a német–magyar és az európai kulturális kapcsolatokat előmozdító szellemi műhelyt szándékozik létrehozni, és e célból német és európai intézményekkel való együttműködésre törekszik.”

Ekkor, a 25. évfordulóra szervezte meg a Haus Ungarn a németek Magyarországról alkotott képét bemutató Piroschkaeseménysorozatot, és ekkor véglegesítették az 1999-es Frankfurti Könyvvásár magyar díszvendégségének programját is. Az 1973 óta eltelt negyed évszázadot dokumentálta Christoph Rauch és Menesi Attila projektje: a két fiatal képzőművész az intézet történetének gondosan válogatott fotóit helyezte el a kiállítótérben, felhasználva hozzá azt az esztétikát, amely kelet-berlini megnyitása óta a ház arculatát meghatározta. Egyebek között a szocreál bútorokat és a faburkolatot, melyről úgy szólt a fáma, hogy „rendkívül értékes, megbontása, átalakítása nem lehetséges”.

Karácsony, szilveszter

„Az akadémiai év a karácsony közeledtével szünetet is jelentett a számunkra. Az egyetemek és könyvtárak bezártak, mi is megünnepeltük a karácsonyt a kollégiumban. Szentestén régi hagyományaink szerint kigyúltak a karácsonyfa gyertyái, és Farkas Gyula kívánt kellemes karácsonyt mindannyiunknak. A kollégium igazgatóságának nevében egy-egy könyvajándékot adtak át nekünk. Az ünnepi vacsoránál jól éreztük magunkat, csak a család hiányzott nagyon” – írja A XX. század sodrában című visszaemlékezésében Török Béla, aki 1937 és 1939 között volt a Collegium Hungaricum ösztöndíjasa.

Bassola Zoltán 1927/1928. fordulóját töltötte Berlinben, melyre így gondol vissza Ki voltam? című könyvében: „A szilvesztert még Berlinben töltöttem. Tamedly a német szokásnak megfelelően punccsal zárta le az ünnepi vacsorát. Eloltották a villanyt, s a hatalmas tálakban sejtelmesen lobogó puncs fényébe meredve mindenki úgy jósolgatta jövendőjét, ahogyan vágyai diktálták. Éjfél előtt az Unter den Lindenen át a Friedrichstrassere mentünk. Mintha ennek a behemót nagyvárosnak minden lakosa idesereglett volna, emberember hátán nyüzsgött. A fejeken fantasztikus papírcsákók, ilyen-olyan-amolyan színekben, a hátakon tréfás feliratok, amikről hordozójuk persze nem tudott, mert lopva tűzték fel gombostűvel. A papírkürtök, hahotázás vad koncertje mindenütt. Így búcsúzott mindenki az óévtől, s köszöntötte az új esztendőt.”

Kelet-Berlin, Nyugat-Berlin

Magyar turista a Brandenburgi kapunál 1976-ban

Keresztury Dezső

„1927 őszén ösztöndíjasként egy évre Berlinbe költöztem. Aztán ott éltem csaknem egy évtizedig. Ez volt bizonyosan a legfontosabb szakasza pályámnak. Ott lettem igazán felnőtté, önállóvá, házasemberré, egyszóval ott kezdtem »valaki« lenni, akinek a német tudóskörökben, de itthon is »neve« lett. Farkas azonnal rámbízta az intézeti könyvtáros tisztét. A könyvtárosi munka persze csak része volt berlini feladataimnak. Meg kellett ismernem az egyetem életét is, ki kellett alakítanom a lektori munka módszerét, s részt kellett vennem a berlini magyar társadalom, s az Intézet meg a Collegium szolgálatában kialakuló társadalmi háttér szervezésében. Meg hát azért ott volt előttem Berlin csodálatos művészi világa is: a múzeumok, a hangversenyek, a színházak; – és a vidék: voltaképpen az egész Németország.” Keresztury Dezső memoárjában írja a fenti sorokat, abban a metropoliszban, ahol előbb a Collegium Hungaricum ösztöndíjasa, 1929 és 1936 között pedig a Magyar Intézet lektora és magyartanára, a Berlitz nyelviskola első magyar nyelvkönyvének szerzője, a Berlini Magyar Tanulóifjak Társasága elnöke, a városba érkező magyar írók és művészek, köztük Babits Mihály és Kosztolányi Dezső programjának szervezője lett. Felesége, a zongoraművész Seiber Mária számos eseményen fellépett. Keresztury nélkülözhetetlen szerepet játszott abban, hogy évről évre megvalósuljanak a szerényebb körülmények között élő hallgatók javára rendezett adománygyűjtő bálok

Berlini tapasztalatai vezérelték, amikor vallás- és közoktatásü g yi miniszterként (1945–1947) is kiemelten kezelte a külföldi kulturális intézmények sorsát. 1946-ban egy, a külügyminiszternek küldött levelében fogalmazta meg, hogy „elérkezettnek látom az időt, hogy Magyarországnak a múltban is fennállott és sok tekintetben bevált kü l földi kulturális hálózatát a demokrácia szellemében és az ország súlyos gazdasági helyzete által megkövetelt takarékossági szabályok szigorú szem előtt tartásával újjászervezzem”.

Keresztury Dezső 1904. szeptember 6-án született Zalaegerszegen, és 1996. április 30-án hunyt el Budapesten.

Keresztury Dezső 1960-ban (fent), Seiber Mária noteszének egy oldalpárja (lent)

A Collegium Hungaricum helyi partnerekkel közösen szervezett, aktuális témákra reflektáló tárlatai fontos eseményei a német főváros kulturális életének.

Klebelsberg Kuno

Gróf Klebelsberg Kuno az 1895/96-os tanévben Carl Heinrich Becker későbbi porosz kultuszminiszterrel egy időben járt a berlini egyetemre. Személyesen azonban csak 30 évvel később, Gragger Róbert közvetítésével, immár Magyarország vallás- és közoktatásügyi miniszterként – Klebelsberg 1922 és 1931 között töltötte be ezt a tisztséget – tett berlini látogatásakor ismerkedtek meg. „Hogy Berlinben gomba módra nőttek a magyar intézmények, hogy a Magyar Intézet nemsokára Berlin központjában egy előkelő palotába költözhetett, hogy Gragger folyóirata számára a német tudomány vezető egyéniségeit megnyerte, ebben Becker protekciójának is nagy része volt. Ez volt a magyar–német szellemi és kulturális együttműködés virágkora, Klebelsberg miniszterségének egyik nagy sikere” – írja visszaemlékezéseiben Thienemann Tivadar irodalomtudós, Gragger kollégája és barátja.

1918-ban Klebelsberg még államtitkárként hozta létre a Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézetet (itt írta Kós Károly Sztambul című könyvét). Minisztersége idején négy külföldi magyar tudományos intézetet alapított: a berlini és a bécsi Collegium Hungaricumot (1924), a Római Magyar Akadémiát (1927) és a Párizsi Magyar Intézetet (1928).

Mindezt annak szellemében tette, ahogy hivatalba lépésekor, 1922-es Beköszöntőbeszéd ében is fogalmazott: „a magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá”.

Thumburgi gróf Klebelsberg Kuno Imre Aurél Ferenc 1875. november 13-án született Magyarpécskán, és 1932. október 11-én hunyt el Budapesten.

Szivarral Gragger Róbert és Carl Heinrich Becker, mellettük jobbra Klebelsberg Kuno. Bal szélén Tamedly Mihály hajol bele a csoportképbe. A felvétel 1926 májusában készült Galyatetőn

Kocsis Zoltán

„A 26 évesen már világsztár Kocsis Zoltán a Maxim Gorki Theaterben debütált az NDK fővárosában. Ezt követően a közeli Magyar Kultúra Házában adott sikeres szólókoncertet. Kocsist már 1970-ben, mielőtt megnyerte volna a Magyar Rádió Beethoven-versenyét, Bartók-interpretációra kérte fel Kurt Masur, a Drezdai Filharmonikus Zenekar karmestere. Így kezdődött az azóta nemzetközivé teljesedett karrierje. Kocsis barátja, Ránki Dezső a zwickaui Schumann-versenyen aratott győzelmével indult világhódító útjára” – írja a Berliner Zeitung pár nappal az 1978. október 5-én a Haus der Ungarischen Kulturban tartott zongoraest után.

A Collegium Hungaricum archívum ában őrzött meghívó tanúsága szerint Kocsis Chopin-darabokat, a Trisztán és Izolda nyitányát (Richard Wagner–Kocsis Zoltán), Izolda szerelmi halálá t (Richard Wagner–Liszt Ferenc) és Bartók Béla műveit játszotta. Berlini fellépéseit követően két koncertet is adott Drezdában. Az NDK-s miniturné a művészcsere jegyében, a magyar Interkoncert és a keletnémet állami koncertigazgatóság, a Stunde der Musik (A zene órája) együttműködésében valósult meg.

Néhány évvel korábban, 1974-ben „budapesti csodagyerekként” Nyugat-Berlinben koncertezett. A sajtó az akkor 22 éves zongoraművészt úgy dicséri, mint aki „technikailag tökéletes, s temperamentummal telített ismerője nagy honfitársa [Bartók] alkotásának”.

Kocsis Zoltán 35. születésnapján, 1987. május 30-án ismét a Magyar Kultúra Háza vendége volt, ekkor Liszt Ferenc és Franz Schubert műveit adta elő. Eltelt pár év, és Kocsis teremtett egy különleges hagyományt: a születésnapján mindig koncertet adott, melynek bevételét a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat javára ajánlotta fel. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Zeneakadémia kezdeményezésére 2020 óta május 30. a magyar klasszikus zene napja.

Kocsis Zoltán 1952. május 30-án született és 2016. november 6-án hunyt el Budapesten.

Kodály Zoltánné Péczely Sarolta

Péczely Sarolta 1970 és 1980 között a kelet-berlin i Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskolán tanult magánének szakon. A Collegium Hungaricum archívum á nak tanúsága szerint utolsó főiskolás éveiben a Magyar Kultúra Háza egyik vendéglakását bérelte. 1979 áprilisában, Kodály halálának 10. évfordulóján emlékhangversenyt, 1982 októberében, a zeneszerző születésének 100. évfordulóján emlékkiállítást rendezett a kulturális intézet. A zeneszerző özvegye mindkét alkalommal fellépett.

Péczely Sarolta ötévesen, egy népdaléneklési verseny győzteseként találkozott először Kodály Zoltánnal. 19 éves volt, mikor 1959. december 18-án házasságot kötöttek. Kodály 1967-ben bekövetkezett halála óta ápolja a zeneszerző emlékét és gondozza hagyatékát. Magyarországtól Japánig számos dalestet és mesterkurzust tartott. A Nemzetközi Kodály Társaság tiszteletbeli elnöke, a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet, valamint a budapesti Kodály Zoltán Emlékmúzeum és Archívum alapító tagja.

Péczely Sarolta 1940. november 5-én született Dombóváron.

Kosztolányi Dezső

„Mint valami finom hercegi inas nyitotta ki a kaput az öregúr, s beengedett a palotába, bevezetett a II. 20. szobába, ahol már két ízben szálltunk meg, jól aludtam. Most a Dorotheen strasse egy kedves vendéglőjében reggelizem: csokoládét, gyümölcsízt, 4 vajaskenyeret (65 pfennig). nyomban indulok Sassnitz felé, s még ma este Svédországban leszek” – írja feleségének Kosztolányi Dezső 1934. szeptember 22-én Berlinből.

A jeles író többször is élvezte a Collegium Hungaricum vendégszeretetét. 1931. július 3-án Keresztury Dezsőné Seiber Mária ezt jegyezte be a naptárába: „Coll.-ban Kosztolányi est fél 9”. Az eseményről a Budapesti Hírlap is beszámol: „A Berlini Magyar Egyesület tegnap Kosztolányi Dezső tiszteletére a Collegium Hungaricumban estélyt rendezett. Kosztolányi Dezső két elbeszélését olvasta fel magyar, illetve német nyelven. Kosztolányi Dezsőné férjének néhány költeményét adta elő. Thomán Mária hegedűművésznő és énekesnő és Kiss Pál zongoraművész előadását és az egész műsort igen nagy tetszéssel fogadták.”

Közel nyolcvan évvel később Esterházy Péter a Collegium Hungaricum archívum ában megtalált interjúban így beszél Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regényének német sikeréről: „Bizonyos nosztalgia meg eléggé homályos vagy nem túl pozitív ügyek miatt lesz valami ekkora siker. Ez nem egészen úgy van, hogy na, végre megismerték, hogy milyen nagy a Márai, mert akkor Kosztolányit is megismerhették volna, Kosztolányi meg az én felfogásom szerint nagyobb, mint Márai, tehát akkor Kosztolányival már Spree-t lehetne rekeszteni, aztán alig tudja valaki, hogy ki a Kosztolányi.”

Kosztolányi Dezső 1885. március 29-én született Szabadkán, és 1936. november 3-án hunyt el Budapesten.

Költségvetés

Minden korszakban kihívást jelentett a rendelkezésre álló pénzügyi keret lehető legtökéletesebb felhasználása.

Könyvkiadás

„Ma három esztendeje, hogy a berlini magyar egyetem lektora, Farkas Gyula dr., a berlini magyar kolónia segélyével megteremtette a Ludwig Voggenreiter Verlag magyar osztályát. Az utódállamok magyar ifjúsága könyv nélkül maradt, az első cél tehát kézenfekvő volt: könyvet az új generáció kezébe!” – adja hírül a Prágai Magyar Hírlap 1926 júniusában. A cikk arról is beszámol, hogy a kiadó a közeljövőben ötvenedik kiadványát tervezi, „Erdély egyik nagy tehetségének, Áprily Lajosnak verseskötete kerül sajtó alá”.

Áprily 1926. február 26-ai levelét a Collegium Hungaricum archívum a őrzi, ebben így ír Farkasnak a készülő könyvről: „Legkésőbb május folyamán elküldöm Önnek körülbelül harminc versemet; adja ki, ha tervén időközben nem változtatott. Formátumban, külsőben általában az abszolút egyszerűséget szeretem, ezért a címlaprajz lehető mellőzését kérem”. A szerző és kiadója közötti levelezésből kiderül, nem a tervezett ütemezés szerint haladtak. Márciusban „súlyos vasúti szerencsétlenség” érte a költőt, aki „a lelki depresz-

szióban, nagy testi szenvedések között” új verset nem írt. A Rasmussen hajóján című kötet végül 1926 októberében jelent meg a Voggenreiter gondozásában.

1928. március 7-én Áprily már az Erdélyi Helikon szerkesztőjeként keresi meg Farkas Gyulát, a „berlini Magyar Intézet vezetőjét”, akit folyóiratcserére buzdít: saját lapja három példányáért az Ungarische Jahrbücher t és „két értékesebb német folyóiratot” kér.

Az archívumban több olyan levelet találunk, melyekben magyar írók arról kérik ki a kollégium igazgatójának véleményét, milyen esélyt lát műveik külföldi megjelenésére. Márai Sándor 1940 decemberében ekképp fogalmaz egy ilyen kérdésben folytatott levelezésben: „Érveid és meggondolásaid teljesen az enyémek, magam sem hinném, hogy a német közönség könnyű szívvel megértené mindazt, ami a Szindbád -könyvben a magyar fülnek ismerős hangzású. Oly exotikus lenne ez a könyv külországi olvasó számára, mint egy kínai mese”.

Könyvvásárok

„Ne legyen követségi tanácsos a nevem, ha valaki jobb helyet tud az ország népszerűsítésére a Frankfurti Könyvvásárnál” – szögezi le Dalos György, a Haus Ungarn igazgatója 1995. október 25-én, az akkor még 1997-re tervezett frankfurti magyar díszvendégségről.

A világ közel félszáz jelentős könyvszakmai eseménye közül az ötvenes évek elejétől hegemón szerepet vívott ki a frankfurti. Ezt tartották a könyvvásár nak, ahol – egy 1995-ös becslés szerint – a világ könyves ügyleteinek kétharmada eldőlt. A rendezvény minden évben fókuszba állít egy-egy nemzetet, mely díszvendégként mutatkozhat be. Hosszas lobbizás után végül 1996-ban bejelenthette művelődési és közoktatási miniszterünk, hogy „a Frankfurti Nemzetközi Könyvvásár igazgatótanácsának döntése és felkérése alapján 1999-ben Magyarország lesz a világ legjelentősebb könyvszakmai rendezvényének díszvendége”. S miért volt fontos, hogy az egykori szocialista országok közül Magyarországnak jusson elsőként ez a megtiszteltetés? „Ha fellépésünk sikeres, hallatlan lökést adhat az »európai integrációnak«, a legigényesebb turizmusnak, a komoly hosszú távú fejlődésünkhöz és az azonnali pozíció javításunkhoz a világban. Vonzó országgá válhatunk a külföld szemében. A német koncert-

termek magyar zenét, a kiállítócsarnokok magyar képeket, a mozik magyar filmeket vonultatnak fel.” Az 51. Frankfurti Könyvvásár magyar pavilonját 1999. október 12-én nyitotta meg Göncz Árpád köztársasági elnök és Esterházy Péter író. Sem a szakmai, sem a közönségsiker nem maradt el. Dalos így összegzi az eredményt: „2000 elejétől negyven magyar író mintegy százhúsz műve jelent meg a német, osztrák és svájci könyvpiacon, ebből hetvenkettő új publikáció. Tizennyolc szerző szerepelt antológiákban.”

Teljesen más típusú esemény a Lipcsei Könyvvásár, melyet az „olvasók vásáraként” emlegetnek. Itt az előző évben német nyelven megjelent kötetek és szerzőik állnak a középpontban. 2013 és 2019 között a Publishing Hungary szervezésében, a berlini Collegium Hungaricum szakmai támogatásával valósult meg a lipcsei magyar stand, melynek belsőépítészeti kialakítását többször is díjazták. 2019-ben a kortárs költészet és a műfordítás került a vásári jelenlét fókusz ába, így állítottak emléket az egy hónappal korábban elhunyt Tandori Dezsőnek. A szakmai programmal harmonizáló látványos, avantgárd dizájnú stand (képünkön) tervezéséért Farkas Anna tervezőgrafikus és Batisz Miklós belsőépítész Arany Rajzszög díjat nyert.

Könyvtár Az alapítástól napjainkig fontos szerepet játszik a kollégium életében a könyvtár. Képünkön a Magyar Intézet bibliotékája az 1930-as évek elején.

Kultikus tárgyak

„A berlini magyar királyi követség által a Collegiumban [1939.] augusztus 20-án rendezett Szent István-napi fogadáson veszendőbe ment két dísztárgy, mégpedig 1. Kalmár Elza: Mephisto, bronzszobor, értéke: 111.- RM.; 2. Herendi harkály, porcelánfigura, értéke: 37.- RM. A berlini Magyar Királyi Követség mellékelt átiratával kárunkat 148 RM átutalásával megtérítette. Mély tisztelettel kérem, hogy a Collegium Hungaricum számára, javadalmuk terhére a jelzett tárgyakat vagy, ha már nem kaphatók, egy megfelelő bronzszobrot és egy herendi porcelánfigurát megvétetni és a Magy. Kir. Külügyminisztérium futárja utján kiküldeni kegyeskedjék.”

A fent említett és „veszendőbe ment” tárgyakról nem maradt fenn fotó, ahogy azok „megfelelő” pótlásáról sem tudunk biztosabbat. Az intézetalapító Gragger Róbert személyes tárgyai közül viszont ma is megvan az ex librise (lent), melyen Goethe weimari kerti háza látható.

A 8 órai újság tudósítója 1927. november 3-án egy másik beszerzésről számol be, miszerint „nyolc szoborművet és egy olajfestményt vásároltak a berlini Collegium Hungaricum számára”. Ebben az évben Klebelsberg Kuno százezer pengőt különített el művészi célok támogatására, melynek egy részét műtárgyvásárlásra fordították. A lap beszámolója szerint a beszerzett szobrok – köztük Lányi Dezsőtől a Kőemelő (bronz), Szentgyörgyi Istvántól egy körtefából faragott női akt, Orbán Antaltól egy bronz férfifej, Telcs Edétől a Toronyépítő (bronz), Tóth István Kődobó ja (bronz) és ifj. Vastagh György nőstény oroszlánja (bronz) – a Collegium Hungaricum társalgójába és dohányzójába kerültek. Az ebédlőbe Iványi-Gr ü nwald Béla képét, a Hazatérő gulya című olajfestményt szánták. Ekkor rendelték meg a kollégium számára

Kulturális Kapcsolatok

Intézete

A magyar kormány 1949 júniusában megalapította a Kulturális Kapcsolatok Intézetét, hogy hatékonyabbá tegye a külföldi kulturális tevékenységét. Az intézet felügyeleti jogait a kezdeti időszakban kizárólag a Külügyminisztérium gyakorolta, később ezt megosztotta a Művelődési Minisztériummal.

Az intézmény alapfeladata a magyar kultúra külföldi népszerűsítése, valamint más népek kultúrájának magyarországi megismertetése, a kulturális egyezmények végrehajtásának elősegítése volt. Ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy „minden területen, a külfölddel való kapcsolatok megszilárdítása és megszervezése terén is a szovjet példát” alapul véve járjon el. Az intézet tevékenységének súlypontja az 1960-as évek elejéig a politikai tájékoztató tevékenység, illetve a kulturális információ- és hírszerzés lett.

A „fellazítási harc” előtérbe kerülésével a kulturális diplomáciai tevékenység felértékelődött. Ennek hatásaként – igaz csupán néhány évig – jelentősen bővült az erre a területre fordított állami források mértéke, a többletet a külföldi magyar kulturális intézetek elhelyezési körülményeinek javítására, újabbak alapítására, illetve a tevékenységük szakszerűbbé tételére fordították.

A Kulturális Kapcsolatok Intézete élén hosszú ideig meghatározó szerepet játszott Rosta Endre, aki azt 1961-től ügyvezető elnökként, majd 1970 és 1976 között, nyugdíjazásáig elnökként irányította.

Kulturális portópénztár

„A könyvkölcsönzési egyezség szerint a kölcsönkérő könyvtár a kölcsönadó könyvtárnak megtéríteni köteles a kikölcsönzött könyvek csomagolási, portó stb. költségeit. A valuta-átutalásra vonatkozólag életbelépett rendeletek azonban annyira megnövelik az apró (1-2 Márka) összegek egyenkénti átutalását, hogy a hazai könyvtári kutatómunkát, ill. a könyvkölcsönzési viszony zavartalan fenntartását szinte veszélyeztetik” – fogalmaz a Collegium Hungaricum segítségét kérve 1932-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem könyvtárőre. A megkeresés nem volt egyedi. Tamedly Mihály, az intézmény akkori igazgatója így ír az Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központ (OKBK) vezetőjének: „Valószínű, hogy más hazai könyvtárak is igénybe fogják venni a kollégium közvetítését. Számomra igen nagy könnyítést jelentene, ha nem kellene minden könyvtárral külön elszámolnom s velük a többnyire csekély összegeket megfizettetnem. Nem volna-e lehetséges az, hogy vállalnátok az e számlák kifizetéséhez szükséges összegeket fedező átutalások elintézését?” A központ – alapfunkcióján, az 1886-os brüsszeli egyezmény tagországai között a hivatalos kiadványok térítésmentesen működő cseréjén túl – több más külföldi intézménnyel létesített csereviszonyt. Ezeknek azonban, ahogy a fenti levél is mutatja, költségvonzata volt.

1934-ben Tamedly a Sárospataki Református Főiskola közigazgatójának már azt írja, hogy „a Németországból kölcsönzött könyvek Általad javasolt portófizetési módozatát számos hazai könyvtár gyakorolja. Magától értetődik, hogy a pataki könyvtár portóköltségeit is készséggel közvetítjük, akár külön leszámolásra, akár úgy, hogy bekapcsolódtok az Orsz. Bibl. Központ akciójába, mely esetben a pénz kiküldésének gondjától megszabadulnátok.”

Voltak kérések is, amelyek megkerülhetetlenné tették a portópénztárat. 1941 októberében a következő távirat érkezett Berlinbe: „licht bayreuthi sirjaara mint mult eev kerek koszorut helyeztettni kosozru szallag repue l oevel megy level utban = isoz zenemueveszeti foeiskola”. Isoz Kálmán, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola titkára Farkas Gyula igazgatót arra kéri a titokzatos sürgönyben, hogy juttassa el a légipostán küldött „magyar felírású nemzetiszín-szalagot egy Bayreuth-i virágárushoz”, rendeljen hozzá „egy szép babérkoszorút”, és helyeztesse el Liszt Ferenc születésnapján annak síremlékén. Az 1940-től évente ismétlődő kérés teljesítésével járó 30 márka körüli összeget rendre az OKBK „portópénztárából” egyenlítették ki.

Lánchíd

Egy stilizált Lánchíd szerepelt 1973 februárjában a Haus der Ungarischen Kultur megnyitásakor kiadott első programfüzet borítóján. Nem csupán a havi rendszerességgel megjelenő műsorfüzetet díszítette közel harminc éven át más-más színváltozatban a Lánchíd-motívum. Ez lett az intézmény logója, fekete-fehér változatban a meghívók, borítékok, fejléces levélpapírok központi eleme, melyet az 1990-es névmódosítás – Haus Ungarn – után is még tíz évig használtak. (Az intézet 2000-ben, a Collegium Hungaricum név visszavételekor kapott új arculatot, mely azóta több ízben megújult.)

1973. január 24-én, a Magyar Kultúra Háza hivatalos megnyitóján rendezett sajtótájékoztatón Hegedűs Gyula igazgató kiemelte, hogy „az országainkat összekötő baráti kapcsolatok láncolatát” szimbolizálja a motívum. Alkotójának nevét nem említette. A stilizált Lánchídról azóta tudjuk, hogy a bélyegés plakátterveiről is jól ismert grafikusművész, Konecsni György munkája. Különös módon Nyugat-Berlin utcáin már 1968. május 11. és 15. között látható volt a motívum: ez szerepelt a Budapest belvárosa bemutatkozik (V. kerület) című kiállítás plakátján. A tárlat Charlottenburg és Budapest V. kerülete kulturális együttműködésének keretében, a Külföldi Kulturális Kapcsolatok Intézete elnöke és Nyugat-Berlin Tudományért és művészetért felelős szenátora védnöksége alatt valósult meg.

Konecsni 1960-as Plakátterv (Budapest logo) című – ahogy a címe is mutatja, eredetileg Budapest-logónak készült – alkotása legutóbb a Kiscelli Múzeumban volt kiállítva, a Vettük, kaptuk, megmutatjuk tárlaton 2023-ban.

Ligeti–Kurtág–Eötvös

„Mit jelent nekem Ligeti? Annak a sejtelmét, hogy van valami magasabb rendű, valami tökéletesebb, mint amit én egyáltalán el bírok képzelni, hogy vannak összefüggések a művészetben, a tudományban és a világegyetemben, melyekről ő számot tud adni, és itt félbeszakad a mondat” – írja Kurtág György 1993-ban Ligeti György 70. születésnapjára. A két zeneszerző a második világháború után egyszerre felvételizett Budapesten a Zeneakadémiára, ahol életre szóló barátságot kötöttek. Eötvös Péter szinte azzal egyidőben született meg Székelyudvarhelyen, hogy ők ketten beiratkoztak az intézménybe. Eötvös 10 évesen írt „egy kantátát Arany János Mátyás anyja című művéből, amit volt szerencsém akkor Ligeti Györgynek előjátszani és -énekelni (akkor még szoprán hangom volt)”.

Berlin ugyancsak közös nevező e három zeneszerző életében. Ligeti 1969-ben a DAAD művészprogramjával egy évre érkezett Nyugat-Berlinbe. Végül 1972-ig maradt, ebben az évben neki ítélték a város művészeti díját. Szinte ugyanekkor és ugyanezzel a stipendiummal tartózkodott Nyugat-Berlinben Kurtág György. Eötvös, aki később Berlint választotta második lakhelyéül, lakása ablakából a filharmonikusok épületére látott: itt debütált 1999-ben karmesterként W. Rihm és H. Birtwistle műveivel. Alig néhány évvel korábban – 1993 és 1995 között – Eötvös mestere, Kurtág a Berlini Filharmonikusok rezidens zeneszerzőjeként működött. Ligeti – miként később Eötvös is – élete végéig fenntartotta kapcsolatát a „világ legjobb zenekarával”, 1972-ben nekik írta Fuvola-oboa kettősversenyét. A három magyar komponista művei ma is rendszeresen hallhatók Berlinben.

2007-ben, Ligeti halála után egy évvel a Magyar akcentus kulturális évad keretében fiatal zeneszerzőknek hirdetett versenyt a Collegium Hungaricum. A zsűriben ott ült Eötvös Péter, aki a Berlini Filharmonikusokat vezényelte a Ligeti emlékére rendezett nagyszabású hangversenyen. Eötvös utolsó operájának, a Sleepless nek 2021. november 28-án, a berlini Állami Operaházban volt az ősbemutatója. A karmesterpultnál maga a szerző állt, aki előző nap a Collegium Hungaricumban beszélt a művéről.

Az intézet alapításának centenáriumára szervezett jubileum i CH100- sorozat fontos programja volt 2024 novemberében a szakmai és közönségsikert arató Bartók–Veress–Kurtág–Ligeti koncert, melyre videóüzenetet küldött az akkor 98 éves Kurtág György.

„Külföldön általában a komponisták alapján próbálják beazonosítani a »magyar stílust«” – fogalmazott egy interjúban Eötvös Péter. „Kurtág eredendően nem »magyar zene«, hanem Kurtág zenéje. Ligetit egyes elemeiben lehetséges magyarnak érezni, de mindenekelőtt Ligeti-zene.”

Eötvös Péter, Ligeti György és Kurtág György 1990-ben Szombathelyen

Magyar akcentus

A korai 2000-es évek különösen kedveztek a magyar–német kulturális kapcsolatoknak. 2006 és 2008 között két olyan programsorozat is futott, amelyek hatása máig érezhető: a Magyar akcentus és a BIPOLAR. Mindkettő látványos jelenlétet biztosított a magyar kultúrának Németországban.

A Magyar akcentus (Ungarischer Akzent) kulturális évad sarokpontjai Bartók Béla 175. és Kurtág György 80. születésnapja, továbbá az 1956-os forradalom 50. évfordulója voltak. Számos más esemény is helyet kapott a magyar kultúrát teljes egészében reprezentálni kívánó rendezvénysorozatban, köztük egy zeneszerzői verseny, Esterházy Péter Egy nő című darabjának berlini bemutatója és a magyar–német íróválogatott futballmérkőzése. „Az évadnak kettős missziója van: egyrészt szeretnénk bemutatni a kortárs magyar kultúrát, mindent, amely újat kereső és kezdeményező, de közben egy pillanatra sem feledkezünk el hagyományainkról. Célunk, hogy Magyarország úgy jelenjen meg, amilyen a valóságban is: egy innovatív, sokszínű és tehetséges társadalom, amely a múltból táplálkozik, de nyitott a jövő felé” – fogalmazott évadnyitó beszédében Bozóki András, a nemzeti kulturális

örökség minisztere. A két ország államelnökének védnöksége alatt zajló évad 2006. március 9-én a Collegium Hungaricum új otthonának alapkőletételével kezdődött, és 2007. november 30-án az impozáns, új épület átadásával fejeződött be (lásd Bauhausház).

A német Szövetségi Kulturális Alapítvány párhuzamosan bonyolított kulturális együttműködési projektje, a BIPOLAR olyan kortárs művészeti, kulturális és civil társadalmi kooperációknak nyújtott támogatást, melyekre közösen pályáztak magyarországi és németországi szervezetek. Elsődlegesen a hosszú távú együttműködés lehetőségét magukban rejtő kezdeményezéseket karolták fel. Közel 1000 művész és 300 intézmény részvételével több mint 150 esemény valósult meg, köztük Mélyi József művészettörténész Kempelen. Ember a gépben című médiaművészet-történeti kiállítása (Mélyi a magyar évad kurátora is volt), Frenák Pál koreográfus és Helmut Oehring zeneszerző Instinct elnevezésű interdiszciplináris együttműködése, és a Restség kiállítás, melyben tizennyolc alkotó és kutató vette szemügyre a semmittevés különféle módozatait.

Magyar Intézet

A Magyarország határain kívül legrégebb óta folyamatosan működő magyar tanszék története több mint egy évszázada kezdődött Berlinben. Az alig 29 esztendős, rendkívüli egyetemi tanárrá kinevezett Gragger Róbert 1916 augusztusában hozta létre a Frigyes Vilmos Egyetemen a magyar nyelv- és irodalom szemináriumot, melyet egy évvel később intézeti rangra emeltek. Az intézmény tevékenységét így foglalja össze egyik interjújában: „kutatásainak tárgya igen széleskörű; nem csupán magyar nyelvészet, hanem filológia, abban az értelemben, amint ezt a fogalmat Grimm és Humboldt Vilmos meghatározták; ungarologia szóval szoktam jelölni, mert kiterjed a magyar szellemi élet összes megnyilvánulásaira, felöleli az irodalmát, a történelmet, a jogot, a közgazdaságtant. És van az intézetnek 30 ezer kötetnyi könyvtára.”

1918 májusában az intézet lektorátussal bővült, melynek a magyar nyelv oktatása és népszerűsítése lett az elsődleges feladata. Lektorokként olyan jelentős személyek neve fonódott össze vele, mint Farkas Gyula, a Collegium Hungaricum későbbi igazgatója vagy Keresztury Dezső, a kiváló irodalmár-költő. Carl Heinrich Becker későbbi porosz kulturális miniszter már 1923-ban „igazi mintaintézet”-nek nevezte, „amely párját ritkítja a hasonló tudományos intézmények sorában”.

A Magyar Intézet 1929 őszén a Collegium Hungaricum szomszédságában található Knobelsdorff-palotában lelt otthonra. A hungarológia és a rokon népek megismertetését és kutatását szolgáló előadások és szemináriumok mellett itt tartották a népszerű magyartanfolyamokat, és itt kapott helyet az impozáns könyvtár, ahol Kossuth, Vörösmarty, Bajza és kortársaik műveinek dedikált első kiadásai is fellelhetőek voltak. Itt volt a tanszék által gondozott két úttörő jelentőségű folyóirat, az Ungarische Jahrbücher és az Ungarische Bibliothek szerkesztősége, miként itt, a Magyar Intézet és a Collegium Hungaricum épületeit összekötő kertben vált valósággá a Gragger által megálmodott „csöndes kolostori kert, melynek öreg fái alatt a nap nyugodt óráit olvasással és szemlélődéssel tölthetik el a kollégisták”.

A berlini hungarológiai szeminárium elnevezése később többször megváltozott, olykor funkciója is. A második világháború után finnugor tanszékként, 1967-től ismét magyar intézetként működött. Ma a Humboldt Egyetem Magyar Irodalom és Kultúra Tanszékeként várja a magyarságtudomány iránt érdeklődő hallgatókat.

A CHB 2024-es audiowalk városi sétája részletesen bemutatja a Magyar Intézet történetét, egykori épületeit és impozáns kertjét. Utóbbi ma is szemet gyönyörködtető látványt nyújt a Collegium Hungaricum ablakaiból.

A berlini egyetem magyar szakos hallgatói az intézeti könyvtár balkonján az 1930-as években

Magyar Modern

„Az 1920-as évek berlini magyar művészdiaszpórájának állít emléket, nem esztétikai iskolát, hanem hálózatot mutat be. Meglepő, hogy ez a háló milyen lazán szövődött, milyen törékenyek voltak szálai” – állapítja meg a Frankfurter Allgemeine Zeitung a 2022. november 3-án nyílt, németül is Magyar Modern címet viselő tárlatról. A Berlinische Galerie és a budapesti Szépművészeti Múzeum együttműködésében, a Collegium Hungaricum szakmai támogatásával megvalósult nagyszabású kiállítás kurátorai Ralf Burmeister és Zwickl András művészettörténészek voltak.

Az 1910 és 1933 között Berlinben élt és alkotott 42 magyar művész munkáit felvonultató tárlat új perspektívából mutatta be a 20. század első harmadának kulturális összefüggéseit.

A fenti cikk írója mellett a nagyközönséget is meglepte, milyen szorosan kötődtek magyar művészek a Weimari Köztársaság kozmopolita nagyvárosához, sőt korszerű és progresszív megoldásaikkal milyen jelentősen hozzájárultak a berlini avantgárd kibontakozásához. A kiállítás anyagát, a 201 festményt, szobrot, grafikát, fotót, építészeti tervet és filmet mintegy félszáz magyar, német, osztrák, holland, francia és

angol gyűjtőtől és gyűjteményből kölcsönözték. 53 alkotás a Magyar Nemzeti Galériából érkezett Berlinbe. Hasonlóan nagyszabású magyar képzőművészeti kiállítás a rendszerváltás óta nem volt Németországban. A kultúrtörténeti szempontból is hiánypótló kiállítás kiemelkedő érdeklődés mellett zajlott, és hatalmas figyelmet irányított a magyar kultúrára. A berlini múzeum 1975-ös alapítása óta először a Magyar Modern en kínált magyar nyelvű tárlatvezetést. A Hirmer Verlag gondozásában angol és német nyelvű katalógus is készült, borítóján – ahogy a kiállítás plakátjain is – Tihanyi Lajos 1922-es berlini festménye, a Nagy önarckép intérieur (Ablaknál álló férfi) szerepel.

A tárlattal párhuzamosan a Collegium Hungaricum számos kísérőprogramot szervezett. Saját galériájában a klasszikus avantgárdalkotók tanítványainak, az 1960/70-es évekbeli magyar neoavantgárd legjelentősebb művészeinek alkotásait mutatta be. Berlin jó volt hozzánk, idegenekhez című saját ötletből született felolvasószínházuk pedig felelevenítette, milyennek látták a várost a magyar írók, művészek és újságírók a 20. század első évtizedeiben.

Martin Munkácsi: Cím nélkül (Néző), 1928

Magyarnyelv- oktatás

„De kit érdekelhet a mi nyelvünk, mely rokontalanul és elszigetelten – csodaként – él Európa keletén, s olyan kincseket rejt, melyeket semmiféle tőzsdén nem jegyeznek: például Aranyt” – Kosztolányi Dezső jegyezte fel e sorokat Keresztury Dezső magyaróráiról. Az 1931-ben közreadott szövegében feltett kérdését rögvest meg is válaszolja: az ingyenes nyelvtanfolyamra „több mint ötszázan iratkoztak be, mind sült németek”. Az egyetemen 1916-ban alapított Magyar Intézet nyelvórái kezdettől fogva töretlen népszerűségnek örvendtek. 1973 és 1996 között az NDK-ban a Humboldt Egyetemen a magyart már egyetemi szakon lehetett tanulni, ahogy azt a nyelvi és kulturális közvetítés szellemében a hungarológia alapítói megálmodták.

Kosztolányi látogatása után közel négy évtizeddel, 1973-ban adták át a Magyar Kultúra Házában a nyelvi labort. Az ott meghirdetett, modern módszerekkel zajló magyarnyelv-

oktatásra a korabeli források szerint ugyancsak több százan jelentkeztek. „Közülük csak hatvannégyet tudtunk felvenni, valamennyiük munkájához szükséges a magyar nyelv valamilyen fokon való elsajátítása: rádiósokat, újságírókat, műszakiakat. A mi Sprach k abinetünk befogadó képessége korlátozott, oktatómunkánk is kísérleti jellegű, hiszen olyan tankönyvünk sincs még, amely megfelelne a magnós oktatási módszer kínálta lehetőségeknek” – nyilatkozta a ház igazgatója. A „nyelvkabinetben” a legkorszerűbb nyelvtanulást segítő technológiákat használták.

Berlinben természetesen ma is lehet magyarul tanulni: a Collegium Hungaricum mellett, ahol évente három szor, trimeszteri rendszerben négy-nyolc fős csoportokban indulnak tanfolyamok, az egyetem nyelvi központjában és a Volkshoch schulén is barátkozhatnak nyelv ünk kel az érdeklődök.

Nyelvi labor a Magyar Kultúra Házában

Magyarul olvasunk

„Hungarológiai munkánk egyik területe a népfőiskolai magyar nyelvoktatás támogatása. A havonta 500 példányban sokszorosított, szerény megjelenésű »Magyarul olvasunk« c. újság azoknak készül, akik feldolgozták a kezdők számára ajánlott nyelvkönyvet, bizonyos nyelvismerettel már rendel keznek, de magyar újságot, novellát eredetiben még nem, vagy csak nehezen tudnak olvasni. A témakör változatos: politika, kultúra, tudomány, évfordulók, turisztikai látnivalók, humor, versek, anekdoták. A lap szerkesztője Peter Pfahler, nyugdíjas. Pfahler úr személyes indíttatásból, felnőttként kezdett magyarul tanulni, majd idős korban magyarul tanítani. Jelenleg a 80. életévéhez közeledik. Volt tanítványai érdeklődésére határozta el az újság kiadását, amelynek első száma 10 évvel ezelőtt, 1976 őszén jelent meg. Munkáját a BMKH [Berlini Magyar Kultúra Háza] könyvtárosa, főként a szövegek nyelvhelyességi korrekciójával, támogatja. A Nagykövetséggel egyetértésben javasoljuk, hogy a Művelődési Minisztérium is fejezze ki elismerését a munkájáért. A legmegfelelőbbnek a »Szocialista kultúráért«, vagy a »Pro cultura hungarica« kitüntető jelvény adományozását tartjuk.”

A fenti sorok Gerics Tamás levelének részletei, melyet Berlinből küldött 1986. július 30-ai keltezéssel Demeter Sándornak a Művelődési Minisztérium NK Propaganda és Szervezési Főosztályára. Peter Pfahler végül 1989 júniusában vette át a „Szocialista kultúráért” elismerést.

Keresztury Dezső óravázlatai és feladatlapjai 1932-ből

Mephisto

A Mephisto „keleti” premierjére a Magyar Kultúra Házában került sor 1981. június 15-én a rendező, Szabó István jelenlétében. A Klaus Mann azonos című regénye alapján készült nagyjátékfilm néhány hónappal korábban nyerte el a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri legjobb forgatókönyvért járó különdíját, a rendezést pedig a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díjával jutalmazták.

A Mephistó t 1981. február 11-én vetítették le először Budapesten, a mozikba azonban csak hónapokkal később került: Magyarországon és az NDK-ban szinte napra pontosan egyszerre, 1981. október 8-án, illetve 9-én.

A színes, magyar–német–osztrák koprodukcióban készült, sikert sikerre halmozó filmet 1980-ban forgatták Budapes-

ten, Kelet- és Nyugat-Berlinben, Hamburgban és Párizsban. Egy korabeli beszámoló szerint az NSZK-ban Szabó István valósággal „megbolondította a nézőket”, bemutatója óta – ott 1981. április 29-én került a mozikba – „a Mephisto lett a nyugatnémet szellemi élet legdivatosabb sikere”.

A Mephisto 1982. március 29-én magyar alkotások közül elsőként nyerte el a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat. „Külföldön járva figyelemmel kísérhettem a Mephisto világkarrierjét” – írja a Népszabadság alig pár nappal a díjkiosztó után. „Amikor bemutatták, így hirdették a házfal nagyságú plakátok: Klaus Mann botrányos regényének filmváltozata. Eltelt néhány nap, egy gombostűt sem lehetett leejteni a mozik nézőterén, új plakátokat raktak ki. Mephisto – a magyar Szabó István filmje.”

Montag Modus

Krasznahorkai Kata művészettörténész 2015 tavaszán azzal a céllal indította el a Montag Modus kísérleti művészeti platformot, hogy a Berlinben élő magyar művészeket segítse a hálózatépítésben, és bemutatkozási lehetőséget biztosítson nekik a Collegium Hungaricum tágas Bauhausház ában. Az alacsony költségvetésű eseménysorozat eleinte minden hónap első hétfőjén, majd kéthavonta jelentkezett. A névválasztással a szervezők azt kívánták jelezni, hogy ezeken a hétfőkön (Montag) más mód ra (Modus) vált a kulturális intézet. Az első évad a Berlin Dream , azaz a berlini álom témájára épült.

Az egyestés minifesztiválok a későbbiekben is egy-egy témát jártak körbe, a legkülönbözőbb művészeti formátumokból

építkezve. Kurátorok és művészek térképezték fel a helyspecifikus és időalapú előadóművészetek lehetőségeit, performatív kísérleti terepként tekintve a CHB tereire: a mélygarázstól a használaton kívül álló ipari konyhán át a vendéglakásokig az épület egyetlen zuga sem maradt feltérképezetlenül.

A projekt első öt évében közel 90 produkció valósult meg, miközben a hangsúly a magyar művészekről fokozatosan áthelyeződött a nemzetközi alkotókra. 2017-ben az indulástól társkurátorként működő Szirmay-Kalos Léna, 2019-ben az MMpraxis csapata vette át az eseménysorozat szervezését. 2020-ban a Montag Modus kiköltözött a CHB-ból, azóta Berlin más különleges tereit lakja be performanszaival.

Műfordítás

„A vers lefordítása nem két, hanem három nyelv; az eredeti, a befogadó s a költészet univerzális nyelvének dolga. Egy magyar vers nem egyszerűen »magyar«, magyar is, vers is, s ha a magyart németre fordítjuk, a fordítás második része, a német nyelven belüli, még hátravan” – fogalmaz esszénaplójában Franz Fühmann, aki a magyar költészet egyik legfontosabb műfordítója volt az NDK-ban. Az 1970-es évek elején Kalász Márton író – ő volt felelős az ekkor indult Magyar Kultúra Háza irodalmi programjaiért – kezdeményezte azt a sorozatot, melyben ismert keletnémet lírikusok magyar versfordításaikból, majd saját műveikből olvastak fel. Így vált lehetővé, hogy miután tiltott és tűrt szerzők a felolvasóest első felében a magyar irodalom fordítójaként mutatkoztak be, mintegy ráadásként saját, nem publikálható műveiket is előadhatták. Mivel erre az NDK-ban máshol nem volt lehetőségük, mindig telt ház előtt zajlottak az események. Erre emlékezvén rendezett irodalmi estet a CHB A versfordítás szabadságáról 2023 márciusában, melyen a Magyar Kultúra Háza megnyitásának 50. jubileum a alkalmából idézték fel a bátor irodalmi programsorozatot.

A műfordítás mindig is kiemelt szerepet kapott a Collegium Hungaricum életében. Amikor 1960-ban megjelent az első német nyelvű József Attila verseskötet, „a két testvéri ország együttműködése sokkal gyümölcsözőbbnek bizonyult, mint gazdasági, politikai vagy éppenséggel katonai téren, a világrendszerek harca pedig most az egyszer valóban méltó ügyért zajlott. Hiába, az irodalom mégis csak nemesít” – írja a korabeli sajtó. 1968 és 1997 között, Németországban egyedüliként, a berlini egyetem Hungarológiai Szemináriuma kínált magyar nyelvű fordító- és tolmácsképzést is, az akkori lektor, Kárpáti Pál irodalomtörténész és műfordító kezdeményezésére.

Aligha csoda, hogy egy másik korszakban, 2021 őszén a CHBban rendezték meg az első nemzetközi műfordító-fesztivált Németországban. A translationale berlin közel száz közreműködővel workshopok, előadások, felolvasások, koncertek és performanszok révén nyújtott betekintést a műfordítók világába. 2024 tavaszán Anscheinend gehört die Welt uns? címmel (képünkön) a CHB Kerkai Karoline vezetésével működő műfordító köre gondozásában jelent meg egy válogatás fiatal magyar prózaírók műveiből a berlini KLAK kiadónál.

Nemes Nagy Ágnes

„Valahányszor kezembe vettem egy lefordítandó verset, mindjárt első pillantásra láttam, hogy soha ebben az életben nem fogom tudni lefordítani. Ezen a kezdeti lámpalázon nem segítettek az évek, nem segített a már lefordított ötezer, tízezer sor, nem segített, ha szerettem a fordítandó költőt, és nem segített, ha nem szerettem. Idővel persze megszoktam, hogy efféle nyugtalanságaimról ne beszéljek; némán tűrtem a kételyt, mint egy kisebb fogfájást. Titokban pedig azon igyekeztem, hogy műfordítói kételyeimből hasznot húzzak” – írja Nemes Nagy Ágnes Fordítani című esszéjében. A „sokrétű, gazdag műfordítói irodalmunk mesterei közé” tartozó költő első német nyelvű kötetének megjelenése Franz Fühmann ak köszönhető, aki 1952-ben egy szerelmes verseket tartalmazó antológiában találkozott először Nemes Nagy lírájával: „Nagyon szép szerelmes verse A szomj. Fölvettem kincsesházamba.” Az évtizedekkel később, 1986-ban kiadott Dennoch schauen (De nézni) kötet a „magyar költészet királynőjének” negyvenhat költeményét tartalmazza.

2022-ben Nemes Nagy Ágnes születésének centenáriumára Kalász Orsolya és Christian Filips szerkesztésében és fordításában, a roughbooks kiadó gondozásában jelent meg a Mein Hirn: ein See (Agyvelőm: tó) című kétnyelvű kötet, mely ugyanazon esztendő júliusában az SWR rádió sikerlistáján, ősszel pedig a Frankfurti Könyvvásáron szerepelt nagy sikerrel. A munka 2021-ben, a translationale berlin nemzetközi műfordító-fesztiválon, a CHB szakmai támogatásával vette kezdetét, amikor egy kollektív költészeti laboratórium keretében négy költő és műfordító közösen ültetett át németre Nemes Nagy-verseket. A háromnapos műhely eredményét a fesztivál záróeseményeként hangművészekkel közösen mutatták be.

2023 októbere óta Nemes Nagy Ágnes költészete Németország három tartományában iskolai tananyag.

Nemes Nagy Ágnes 1922. január 3-án született és 1991. augusztus 23-án hunyt el Budapesten.

Nemes Nagy Ágnes, kezében Rainer Maria Rilke Das Buch der Bilder című kötetével, a fotó 1982 körül készült

Német egység a Balatonnál

„Ha a gyanú szerint többről volt szó, mint egyszerű balatoni nyaralásról, ráálltunk a célszemélyre. Rögzítettük mozgását, tevékenységét, a lényeg az volt, hogy minél több információt küldjünk róla. Egyszer egy célszemélyt szem elől tévesztettek az ügynökök. Követtem a szállodáig, majd utasításra nekem is oda kellett költöznöm a kempingből, a családommal együtt. Kérdeztem, mit mondjak a feleségemnek, miért költözünk? Azt a választ kaptam: hivatkozzak a kedvezőtlen időjárási előrejelzésekre. Pénzt is kaptam a további nyaralásra” – nyilatkozott arcát eltakarva a hajdan az NDK állambiztonsági szolgálatánál tiszti rangban dolgozó Doktor G. Ez a felvétel is látható volt a Német egység a Balatonnál. Egy európai történet című kiállításon.

A ’60-as és ’80-as évek között számtalan kettészakadt családnak Magyarország, azon belül is a Balaton jelentette a kapcsolattartás helyszínét. Így a magyar tenger partja – már jóval 1989 előtt – nyaranta egyfajta privát német–német egységgé vált. A Collegium Hungaricum a rendszerváltás 20. évfordulójának alkalmából rendezte meg a Forgács Péter és Hámos Gusztáv médiaművészek különleges kinematográfiai installációin alapuló kiállítást, melyen amatőr filmfelvételek, fényképek és személyes visszaemlékezések segítségével dokumentálták a családtörténeteket. A projekt ötletgazdája, Can Togay János intézetigazgató egy interjúban elmondja: „Több mint 15 óra 8 milliméteres filmanyagot gyűjtöttünk,

illetve 38 órányi oral historyt, azaz személyes sorstörténetet is felvettünk. Ehhez kapcsolódik még a több száz oldalnyi Stasi-dokumentáció. A Zimmer Frei keserédes hangulatán, a lángossütők és a Trabanttal, Wartburggal érkező német nyaralókról alkotott képeken túl valódi sorsok, a két nép történelmének összefonódása elevenedik meg a kiállításon.”

A tárlat hatalmas népszerűségnek örvendett, már berlini megnyitóján is, melyre 2009. október 17-én került sor, közel négyszázan voltak kíváncsiak rá. Az ezt követő őszön vándorkiállítás formájában útra kelt, és több német város mellett Balatonfüreden, a Vaszary Villában is látható volt. A CHB

nagyszabású projektjét egy hiánypótló kötet, a Deutsche Einheit am Balaton. Eine europäische Geschichte zárta úgymond időkapszulába, melyben a tanulmányokat korabeli dokumentumok, képeslapok és fotók kísérik.

Női ösztöndíjasok

A Collegium Hungaricum archívum ában őrzött egyik dokumentum részletesen kitér arra, kik lakhatnak huzamosan az ösztöndíjasoknak fenntartott szobákban. Eszerint ez „a tanév tartalma alatt kizárólag csak férfiaknak, a nyári szünetekben nőknek is engedélyezhető” volt.

1926 őszén fogadott először női ösztöndíjasokat – Pataky Mária és Prahács Margit zenetudósok személyében – a kollégium. És bár a fenti rendelkezés értelmében ők nem a Dorotheenstrassén lévő épületben kaptak szállást, az intézménynek ugyanúgy teljes jogú tagjai voltak, mint férfi kollégáik. Ott voltak a közös vitaesteken, bemutatták kutatási eredményeiket, és a társasági életből is kivették a részüket: szakmájukból adódóan számos koncertet adtak és szerveztek.

Fennállása során a kollégiumnak több tucat női tagja volt: bölcsészek, művészek, jogászok és orvosok, akik gyakran úttörők voltak saját területükön. Klug Mária Margit orvosként az első nő volt Magyarországon, aki „sub auspiciis Gubernatoris” (a császári kormányzó díszgyűrűjével) doktorált. Kokas Eszter az összehasonlító élettan területén végzett kutatásokat, és a magyar tudósok között elsőként nyerte el a londoni Royal College of Surgeons ösztöndíját. Simonyi Lia volt az első női rendező, akinek feltüntették a nevét egy magyar film stáblistáján.

A két világháború közötti időszakban évről évre gyarapodott a női ösztöndíjasok száma. Az intézmény alapítás ára különös hangsúlyt fektető Klebelsberg Kuno az elsők között volt, aki – a kor szokásjogától eltérően – kiemelten fontosnak tartotta és támogatta a tudomány iránt érdeklődő nők ambícióit. Így folytathatott a pécsi Angster Margit irodalomtörténeti tanulmányokat, és kutathatta Csajághy Márta az idegszövettant és annak kóros elváltozásait. Eckert Irma a berlini egyetemtől kapott engedélyt néprajzi doktorátusa letételére. Gálos Magdolna kutatási tárgya a barokk kor német költészete volt, ösztöndíjas évének második felét Párizsban töltötte. Mertz Margit, aki főleg pedagógiai és néprajzi előadásokra járt a lipcsei egyetem bölcsészeti fakultásának rendes hallgatójaként, a Sozialpedagogisches Frauenseminar kétéves tanfolyamára is beiratkozhatott. Tomori Viola arra használta az ösztöndíj nyújtotta lehetőséget, hogy a közösséglélektan Magyarországon nehezen hozzáférhető irodalmával ismerkedjék. Walter Margit, a Zeneművészeti Főiskola kitűnő énektanári és művészi oklevéllel végzett növendéke tanulmányi segélyben részesült, hogy Berlinben képezhesse tovább magát az énekművészetben.

Ómagyar Mária-siralom

„1922 április havában a német birodalom által helyreállítandó löweni egyetemi könyvtár részére Jacques Rosenthal müncheni antikváriustól több más kézirattal együtt egy Sermones XIII. Jh. jelzetű kártyakódexet is beszereztek. Az antikvárius a kódexet 1910-ben Toscanában vásárolta. Miután a kéziratot paleográfiai érdekessége miatt – t.i. rendkívül gondos, finom gyöngyírással van írva – Belgium részére megszerezték, a müncheni bajor állami könyvtár kézirattárának igazgatója, Leidinger György egyetemi tanár leltározás közben a latin nyelvű kéziratban magyar szövegre akadt. Erről Babinger Ferenc egyetemi m.-tanár, a konstantinápolyi rovásemlék szerencséskezű felfedezője értesített engem. Magát a kódexet a löweni egyetemi könyvtár helyreállítási munkálatai kormánybiztosának, Oehler Richardnak engedélyével tanulmányozhattam át; az ő szíves segítségének köszönhető, hogy e nagyértékű lelet most közkinccsé válhatik. Nagy hálával tartozik a magyar tudományosság gróf Klebelsberg Kuno miniszter úrnak, aki, mihelyt e nevezetes felfedezésről értesült, jelentésemre azonnal intézkedett, hogy Jakubovich Emil nemzeti múzeumi igazgató-őr, a magyar oklevelek és nyelvemlékek kiváló ismerője, Berlinbe utazhassék, s a kéziratot velem a helyszínen tanulmányozhassa.

A Halotti Beszéd után az Ómagyar Máriasiralom a magyar nyelvnek legrégibb összefüggő szövegű emléke. A mi versünk még az általános európai irodalomtörténet szempontjából is érdekes, mert hiszen nemzeti nyelven írott Máriasiralmak a XIII. sz-ból igen gyéren maradtak reánk. A költemény mind nyelvi, mind irodalmi szempontból egyaránt becses, kvalitásos munka, nem léleknélküli fordítás, hanem költői érzékkel megalkotott parafrázis.” Így számol be 1923-ban a Magyar Nyelv január–áprilisi számában Gragger Róbert irodalomtörténész, a berlini egyetem Magyar Intézetének vezetője. Ő fedezte fel és írta le először a „Világ világa, virágnak virága…” kezdetű első ismert magyar nyelvű verset, és adta közre szövegét az Ungarische Jahrbücher ben.

A Leuveni kódex 1982-ben a magyar állam tulajdonába került. 1986-ban megjelent az Ómagyar Mária-siralom modern hasonmás kiadása, melyhez a középkori német és latin nyelvű kéziratok neves kutatója, a Graggerhez hasonlóan nagyszerű egyetemi tanár, Vizkelety András irodalomtörténész – akinek a Gragger Róbert-díjat is köszönhetjük – írt máig hivatkozási alapul szolgáló tanulmányt.

Omega

„Igen, jött egy gyöngyhajú lány / Álmodtam, vagy igaz talán” – ez a két sor azoknak is ismerősen csenghet, akik nem Omega-rajongók. Az együttes legendás slágere, a Gyöngyhajú lány, melynek zenéjét Presser Gábor szerezte, szövegét Adamis Anna írta, 1969-ben csendült fel először. A hét évvel korábban alapított Omega fennállása alatt 17 albumot adott ki, melyek világszerte 50 millió példányban keltek el. Az egykori keleti blokkban a budapesti rockerek státusza szinte olyan volt, mint a Rolling Stonesé. A zenekar legfontosabb piaca – Magyarország után – az NDK volt. Egyik első nemzetközi turnéjukat is itt tartották 1971-ben,

emellett rendszeresen szerepeltek a Beatkiste és a Tip-Parade rádiós slágerlistákon.

„A legnagyobb sikerünk az NDK-ban volt, ahol 1972 végén és 1973 elején hosszasan turnéztunk – emlékszik vissza Kóbor János Az utolsó interjú című könyvben. – Ekkor már a Magyar Kultúra Házában is kapni lehetett a lemezünket, de mint kiderült, óriási volt az érdeklődés. Az illetékesek először azt mondták, hogy 50 vagy 100 ezer példányra lenne szükségük, de a végén emelték a tétet, és 200 ezerben állapodtak meg a Magyar Hanglemezgyártó Vállalattal. 1973-ban rendes, papírból ké-

koncerten

Országos Ösztöndíj

Tanács

A nemzetgyűlés közoktatásügyi és pénzügyi egyesített bizottságának 1926 májusi ülésén hozta létre a külföldi magyar intézetek és az Országos Ösztöndíj Tanács intézményét. Utóbbi „tudósokból és kultúrpolitikusokból áll és föladata a tudományos képzésre alkalmasak kiválasztása, azok irányítása, a hazai tudományok szükségletének nyilvántartása” – számol be a Népszava . A belföldi és külföldi ösztöndíjasok személyéről korábban a felsőoktatási intézmények és a közgyűjtemények javaslatára a vallás- és közoktatásügyi minisztérium döntött a Collegium Hungaricum vezetőjének bevonásával. Ezt a feladatot vette át az 1927: XIII. törvénycikk értelmében a Klebelsberg Kuno kezdeményezésére felállított Országos Ösztöndíj Tanács.

szült borítóval örvendeztették meg a keletnémeteket. A grafika ugyanaz volt, mint az eredeti magyar kiadásban, tehát az írás maradt magyarul. Úgy is hívtak minket a keletnémet rajongóink akkoriban, hogy »Elő Omega«, így, ékezet nélkül.”

A Magyar Kultúra Háza épületében található Verkaufsstelle üzletben később is folyamatosan hiánycikknek számítottak a zenekar lemezei. Legendás az Omega 1982 májusában, a berlini Plänterwaldban adott koncertje, melyen egy heves vihar ellenére, szakadó esőben, színpadtető nélkül játszott a banda 35 ezer néző előtt.

A Collegium Hungaricum Szövetség 1936-ban kiadott zsebkönyvében Bakay Lajos, az ösztöndíjtanács elnöke megállapítja, hogy az addig kiválasztott 1200 stipendista munkája „meghozta a nyugattal való tudományos kapcsolatunk széles alapokon nyugvó kiépítését”. Ugyanitt Domanovszky Sándor ügyvezető leszögezi, hogy a választási processzus során „minden más befolyás kizárásával, egyedül az illetékes szaktanárok és főiskolai karok ajánlásait s az egyes szakokban megnyilvánuló szükségletet tartják szem előtt”. Irányelveikhez a legnehezebb helyzetekben és időszakokban is hűek maradtak. 1931-ben, a berlini kollégiumban tett látogatása után publikálta Móricz Zsigmond A magyar lélek válsága és a nemzeti irodalom kötelessége című írását, melyben kifejti, hogy „a Collegium Hungaricum teljesen céltévesztett dolog”. Az ösztöndíjtanács válaszában egyebek között arra hívja fel az író figyelmét, hogy „gazdag ország nem szorul úgy rá az ösztöndíjakra, mint a megnyomorított Magyarország”. Amikor pedig 1943 nyarán a berlini magyar követ a háborúra való tekintettel nem tartja célszerűnek, hogy „olyan emberek nyerjenek kü l földre drága pénzen kikü ldetést, akik a teljesen elvont kérdésekkel foglalkoznak”, az ösztöndíjtanács elnöke a leghatározottabban kiáll a támogatási rendszer mellett, és a Hivatalos Közlöny 1943. július 15-ei számában a megszokott módon közzéteszi az 1943/44-es tanév külföldi és belföldi ösztöndíjasainak névsorát.

Mecky (Kóbor János) és Elefánt (Molnár György) a legendás 1982-es

Ösztöndíjasok

A Collegium Hungaricum ösztöndíjasai, tagjai és vendégtagjai 1924 és 1945 között

1924–25

báró Brandenstein Béla egyetemi ny. r. tanár, filozófus, Fitz József könyvtártörténész, könyvtárőr és könyvtárfőigazgató Gál János középiskolai tanár, bölcsésztudor, Koch Ferenc geográfus, Kossányi Béla országos főlevéltárnok, Moór Elemér bölcsészetdoktor, magyar–német szakos tanár, Muzsnai Dénes jogi- és bölcsészetdoktor, Prohászka Lajos filozófia–pedagógia szakos tanár, bölcsészetdoktor, Rásonyi (Nagy) László turkológus, Szakáts Kálmán az Igazságügy-minisztérium bírósági titkára

1925–26

Alföldi András régész, egyetemi tanár, Barta János középiskolai tanár, (Berei) Soó Rezső természetrajz–földrajz szakos tanár, bölcsészetdoktor, Binder Kotrba Géza műegyetemi magántanár, Brunner Vilmos közgazdász, Bud György orvos, vitéz Duzár József csecsemő- és gyermekgyógyász, Fettich Nándor régész, múzeumi őr, Jendrassik Lóránd orvos, Lajti István latin–görög szakos középiskolai tanár, Lányi Béla elektrokémikus, Moór Elemér bölcsészetdoktor, magyar–német szakos tanár, Oroszlán Zoltán régész, Puky Péter gépészmérnök, Strausz László tanító és kántor, geológus, Veress Pál matematika szakos középiskolai tanár

1926–27

Antos Kálmán orgonaművész, zeneszerző, zenetörténész, Barta János középiskolai tanár, Bartha Dénes

zenetudós, zenetörténész, múzeumi őr, Bay Zoltán bölcsészetdoktor, fizika–matematika tanár, (Berei) Soó Rezső

természetrajz–földrajz szakos tanár, bölcsészetdoktor, Boda József református lelkipásztor, vitéz Bokor Rezső erdő -

mérnök, Csizik Béla pénzügyminiszteri titkár, Deseő Antal közgazdász, Detre (Dunst) László csillagász, Deutsch Dezső orvos, Domján János református lelkész, teológus, tanár, Friedrich Péter Pál a buda-

pesti Iparművészeti Iskola harmadéves hallgatója, Gronovszky Iván egyetemi hallgató, könyvtári segédőr, Juhász

Jenő nyelvész, Keller Ferenc orvos, Kopits Imre orvos, Krbek Ferenc bölcsészetdoktor, csillagász, Lajti

István latin–görög szakos középiskolai tanár, Lányi Béla elektrokémikus, Mosonyi János orvos, Muzsnai

Dénes jogi- és bölcsészetdoktor, Müller Sándor vegyész, Náray-Szabó István vegyész, Pataky Mária

történelem–latin szakos tanárjelölt, bölcsészetdoktor, Prahács Margit okleveles zenetanár, bölcsészetdoktor, könyvtáros, Prohászka Lajos filozófia–pedagógia szakos tanár, bölcsészetdoktor, Puky Pál ortopéd sebész, műtőorvos, Röhlich Károly orvos, anatómus, Schay Géza kir. fővegyész, Simon Sándor orvos, Strausz László tanító és kántor, geológus, Tahy Ferenc gépészmérnök, Tóth Sándor orvos, Török István református teológus, Varga Sándor filozófia szakos bölcsészetdoktor, alkönyvtárnok, Zempléni Imre közgazdász hallgató, gróf Zichy Nándor jog- és közgazdaságtanhallgató

Antos Kálmán orgonaművész, zeneszerző, zenetörténész, Bakucz József orvos, Balog Tamás államtudományi doktor, Bartha Dénes zenetudós, zenetörténész, múzeumi őr, Bassola Zoltán latin–görög–magyar szakos középiskolai tanár, Bay Zoltán bölcsészetdoktor, fizika–matematika tanár, Benke Kálmán teológus, református lelkész, Bodócsi István gépészmérnök, Bruckner Győző vegyészmérnök, egyetemi magántanár, Buday László belgyógyász, ifj. Deseő Antal közgazdász, Detre (Dunst) László csillagász, Deutsch Dezső orvos, Fekete Lajos orsz. levéltárnok, középiskolai tanár, Gárdonyi Zoltán zeneszerző, bölcsészetdoktor, Göde Lajos református lelkész, Gronovszky Iván egyetemi hallgató, könyvtári segédőr, Gyömörey József jogász, Jánki ( Janik) Gyula közgazdász, gróf Kendeffy Elek kereskedelmi főiskolai hallgató, Kerényi Béla vegyészmérnök,

Kopits Imre orvos, Körmöczi László orvos, Krbek Ferenc bölcsészetdoktor, csillagász, Lajti István latin–görög szakos középiskolai tanár, Micseh Gábor orvos, Náray-Szabó István vegyész, Németh László orvos, ifj. báró Radvánszky Antal jogász, Röhlich Károly orvos, anatómus, Schay Géza kir. fővegyész, Szalay Ákos műegyetemi adjunktus, Szente László magyar–német szakos bölcsészettan-hallgató, Tóth Sándor orvos, Török István református teológus, Treml Lajos német–francia szakos tanárjelölt, Vajna Vilmos közgazdász, Varga Sándor filozófia szakos bölcsészetdoktor, alkönyvtárnok, Vargha László vegyész, csekei Vass

Zoltán vegyészmérnök, Verő (Veszelka) József vaskohómérnök, gróf Zichy Nándor jog- és közgazdaságtanhallgató 1928–29

Antos Kálmán orgonaművész, zeneszerző, zenetörténész, Balázs Béla jogtudós, evangélikus segédlelkész , Balla Miksa szolgabíró, Bárdossy Antal gazda, gazdasági ellenőr, Bartha Dénes zenetudós, zenetörténész, múzeumi őr, Bartha Imre belgyógyász , Bay Zoltán okl. fizika–matematikai szakos középiskolai tanár, egyetemi tanársegéd, Benedek László vegyészmérnök, Buday László belgyógyász, Bulla Béla történelem–földrajz szakos tanár, Csík Lajos orvos, Detre (Dunst) László csillagász, Gárdonyi Zoltán zeneszerző, bölcsészetdoktor, Geldrich

János orvos, egyetemi tanársegéd, Gronovszky Iván egyetemi hallgató, könyvtári segédőr, Gyömörey József jogász, Herman János orvos, Imre Lajos bölcsészetdoktor, fizikus, Kászonyi Ferenc főszolgabíró, gróf

Kendeffy Elek kereskedelmi főiskolai hallgató, Kerényi Béla vegyészmérnök, Keresztury Dezső magyar–német szakos tanár, Kniezsa István múzeumi alkönyvtárnok, bölcsészetdoktor, Körmöczi László orvos, Krbek

Ferenc bölcsészetdoktor, csillagász, Lajti István latin–görög szakos középiskolai tanár, L engyel Lajos vegyész, Máté Károly középiskolai tanár, egyetemi magántanár, az Egyetemi Nyomda igazgatója, Micseh Gábor orvos, Németh Antal színháztudós, Nyiredy István állatorvos, Papp Zoltán magyar–német szakos középiskolai tanár, Prochnow Ferenc sebész, Szász Pál matematika–fizika szakos tanár, Szeibert János közgazdász, az

Országos Társadalombiztosító Intézet segédtitkára, Thomán Mária hegedűművész, Vargha László vegyész, csekei Vass Zoltán vegyészmérnök, vitéz Vásárhelyi Boldizsár mérnök, Veress Miklós orvos, Wiczián

Dezső evangélikus lelkész, egyetemi magántanár, gróf Zichy Nándor jog- és közgazdaságtanhallgató

Annau Ernő biokémikus, orvos, egyetemi tanár, Antos Kálmán orgonaművész, zeneszerző, zenetörténész, Asztalos Miklós könyvtári tisztviselő, Bartha Dénes zenetudós, zenetörténész, múzeumi őr, Bartha Imre belgyógyász, Bay Zoltán okl. fizika–matematikai szakos középiskolai tanár, egyetemi tanársegéd, Boér Elek közgazdász, egyetemi magántanár, Cser János középiskolai tanár, Detre (Dunst) László csillagász, Erdey-Grúz Tibor fizikai–kémia szakos egyetemi m. tanár, adjunktus, Gárdonyi Zoltán zeneszerző, bölcsészetdoktor, Gronovszky

Iván egyetemi hallgató, könyvtári segédőr, Hasskó Sándor állatorvos, Hilseher Rezső államtudományi doktor, egyetemi magántanár, Imre Lajos bölcsészetdoktor, fizikus, Jancsó Miklós orvos, gróf Kendeffy Elek kereskedelmi főiskolai hallgató, Kerényi Béla vegyészmérnök, Keresztury Dezső magyar–német szakos tanár, Kesselyák Adorján állatorvos, Kiss Tibor ügyvéd, alügyész, Klug (Mária) Margit szájsebész, fogorvos, Kniezsa István múzeumi alkönyvtárnok, bölcsészetdoktor, Korányi András belgyógyász, Krbek Ferenc bölcsészetdoktor, csillagász, Lengyel Lajos vegyész, Molnár Pál bölcsészetdoktor, magyar–német szakos tanár, Müller Sándor vegyész, Neubauer Gyula közgazdász, pénzügyi tanácsos, Pálinkás András gépészmérnök, Papp Zoltán magyar–német szakos középiskolai tanár, Rácz György jogász, Rásonyi (Nagy) László turkológus, Szabó Miklós közgazdász, Szakáll Sándor orvos, vitéz Szarka Géza magyar–német szakos leánygimnáziumi tanár, bölcsészetdoktor, vitéz Szathmáry Zoltán szülész-nőgyógyász, Tátray (Trájber) István műszaki főtanácsos, Tattay Pál építészmérnök, Törő Imre orvos, Trócsányi György országgyűlési főkönyvtárnok, Vargha László vegyész, Vető (Viszkok) Lajos teológus, evangélikus segédlelkész, Walter Margit énektanár és zeneművész, Wiczián Dezső evangélikus lelkész, egyetemi magántanár

1930–31

Acsay László miniszteri segédmérnök, Bálint Péter orvosszigorló, Balogh László miniszteri titkár, középiskolai tanár, múzeumi alkönyvtárnok, Bauer István orvosszigorló, Beck Pál gépészmérnök, Benedict János belgyógyász, Birkás Géza jogász, Boronkay Antal középiskolai tanár, ifj. Csopey Dénes jogszigorló, Dobó Árpád régész, latin–történelem szakos tanár, Erdey-Grúz Tibor fizika–kémia szakos egyetemi m. tanár, adjunktus, Gárdonyi Zoltán zeneszerző, bölcsészetdoktor, Gronovszky Iván egyetemi hallgató, könyvtári segédőr,

Gyüre Dezső gyermekorvos, Harkai Schiller Pál a Gyóg ypedagóg iai Psychológ iai m. kir. Laboratórium gyakornoka, Horváth János festőművész, Horváth László gépészmérnök, iparfelügyelő, Imre Lajos bölcsészetdoktor, fizikus, Iwsits Imre jogdoktor, Jancsó Miklós orvos, Kerényi György okl. zeneiskolai tanár, templomi karnagy, Kesselyák Adorján állatorvos, Kokas Eszter orvos, biológiai intézeti asszisztens, Korányi András belgyógyász, Krbek Ferenc bölcsészetdoktor, csillagász, Kriza Kálmán vegyészmérnök, László József római katolikus teológus, Lengyel Lajos vegyész, Matolcsy Mátyás gépészmérnök, közgazdasági mérnök, Nagy László régész, néprajzkutató, Nékám Lajos orvosszigorló, Noszlopi László bölcsészetdoktor, fiúiskolai tanár, Novák Elek evangélikus lelkész, Ottlik László miniszterelnökségi titkár, jogakadémiai tanár, Öszterreicher

Endre műtőorvos, Pálinkás András gépészmérnök, Reichert Róbert az Ásvány-kőzettani Intézet tanársegéde, Rudolf Lóránd budapesti kir. büntetőtörvényszéki jegyző, vitéz Schulcz Ágost szülész-nőgyógyász, Szabó Miklós közgazdász, Szebellédy László gyógyszerész, Szelestey Gyula vegyészmérnök, ifj. Széll L ászló mezőgazdász, jogi doktor, Szent-Iványi Béla magyar–német szakos tanár, bölcsészetdoktor, Tattay Pál építész, Tóth Zoltán szemklinikai tanársegéd, Tuboly József közgazdász, Újlaki Miklós ügyvéd, Urbanetz

László fogorvos, Vásárhelyi János orvos, Vető (Viszkok) Lajos teológus, evangélikus segédlelkész, Vida Imre bölcsészetdoktor, Waigand Ferenc gépészmérnök, Weisz Ferenc római katolikus teológus, Winkler

Oszkár építészmérnök, Wittchen Béla gazda, közgazdász

Birkás Géza jogász, Boronkay Antal középiskolai tanár, Bratán István közegészségügyi előadó, Csalagovits József művészettörténész, régész, Csuppay László vegyészmérnök, Follmann Jenő egyetemi magántanár, bőrgyógyász-főorvos, Gálos Magdolna német–francia–filozófia szakos tanár, bölcsészetdoktor, Glaser Lajos kartográfus, Gődény Imre okl. mezőgazda, banktisztviselő, Göllner András építészmérnök, Iwsits Imre jogdoktor, Harkai Schiller Pál a Gyóg ypedagóg iai Psychológ iai m. kir. Laboratórium gyakornoka, Hegedűs József jogász, kir. törvényszéki jegyző, Kákay-Szabó György festőművész, restaurátor, Kliebert László gépészmérnök, Korányi András belgyógyász, kővágóőrsi Kuthy Sándor vegyészmérnök, Móra (Morawetz) Károly csillagász, Rostás (Rosenheim) László közgazdász, jogász,

Szelestey Gyula okl. vegyészmérnök, szakvizsgázott tanárjelölt, bölcsészetdoktor, állatorvosi főiskolai tanársegéd, Szent-Iványi Béla magyar–német szakos tanár, bölcsészetdoktor, Szilvay Géza gépészmérnök, Szladits Imre agrármérnök, ifj. Tankó Béla középiskolai tanár, egyetemi tanársegéd, Urbán Ernő tábori lelkész, Waigand Ferenc gépészmérnök, Wanié Rezső miniszteri fogalmazó, Wiener Andor gépészmérnök, közgazdász, Zsiros

József teológus

1932–33

Ajtay Gábor jog- és államtudományi doktor, pénzügyi fogalmazó, Baranyi Ferenc jogi doktor, t isztviselő,

Bogyay Tamás bölcsészetdoktor, művészettörténész, középiskolai tanár, Dénes Tibor középiskolai tanár, Dobó Árpád régész, latin–történelem szakos tanár, Faragó Sándor röntgenorvos, Kiss Andor műegyetemi hallgató, Komin Ferenc jogász, Kövendi Dénes középiskolai tanár, bölcsészetdoktor, Lehel Ferenc evangélikus lelkész, hitoktató, Leővey Ferenc laboratóriumi vezető főorvos, Matolcsy Tamás sebész, műtőorvos, Mihalik Sándor művészettörténész, múzeumi őr, Móra (Morawetz) Károly csillagász, Nyáry András orvos, Putnoky Gyula orvos, Rácz Elemér gépészmérnök, aerotechnikus, Rácz György egyetemi adjunktus, Radnai Pál belgyógyász, Schmidt Elek közgazdász, gazdasági segédfelügyelő, Szendy Károly gépészmérnök, Szilvay Géza gépészmérnök, Szőts Gábor bölcsészettan-hallgató, Takács Imre közgazdász, Vargha György okl. gépészmérnök, Véges István középiskolai tanár, Wellmann Imre mezőgazdász, Windisch-Graetz

Vince herceg , a kereskedelmi főiskola rendes hallgatója , Zsigmond Albert gépészmérnök 1933–34

Allbauer Gyula szakvizsgázott tanárjelölt, Berencsy György orvostanhallgató, Csík Lajos orvos, Csúcs László szülész-nőgyógyász, Fazekas I. Gyula orvos, Fésös László alapvizsgázott tanárjelölt, Gömöri Pál biokémikus, Jáki Gyula sebész, műtőorvos, Kampis Antal művészettörténész, Kiss Andor gépészmérnök-hallgató, Koromzay Dénes hegedűművész, Kövendi Dénes középiskolai tanár, Kövessi Ferenc közgazdász, gépészmérnök, Lukas János etnológus, Müller György régész, Örösi Pál Zoltán középiskolai tanár, egyetemi magántanár, Párducz Mihály régész, Prőhle Károly lelkészjelölt, Puky Pál a budapesti I. számú

sebészeti klinika műtőorvosa, Ránky Béla gépészmérnök, postasegédmérnök, Reichert Róbert az Ásvány-kőzettani

Intézet tanársegéde, Szalay Sándor okl. középiskolai tanár, Vargha György gépészmérnök, Zakariás Gergő

Sándor jogász, székesfővárosi tanácsi fogalmazó, Zemplén Béla orvos, belgyógyász

1934–35

Balázs Péter gépészmérnök, közgazdasági mérnök, Bartoniek Emma , múzeumi könyvtárnok, Benda

Kálmán történész, Bencsik Béla meteorológus, matematikus, bölcsészetdoktor, Benedek Tamás, Dobi

József főorvos, gróf Forgách Antal joghallgató, Földes Papp Károly segédlelkész, Goltner Dénes jogász, bírósági titkár, Íjjász Ervin erdőmérnök, Kerék Mihály közgazdász, Király József sebész, klinikai műtőorvos, Kövessi Ferenc közgazdász, gépészmérnök, Laczka Sándor egyetemi tanársegéd, Magyary Zoltán egyetemi ny. r. tanár, Malán Mihály antropológus, Mészáros Gyula turkológus, műemlékek országos bizottságának főtitkára, Mihályfi Tibor gimnáziumi tanár, Oláh László mezőgazdász, bölcsészetdoktor, PitrolffySzabó Béla orvos, Rédey László mennyiségtan–természetrajz szakos tanár, Rudtkay László törvényszéki bíró, Sándor (Skala) Zoltán reálgimnáziumi tanár, Schmid Rezső vegyészmérnök, közgazdász, Scholz Gedeon mérnök, Szabady Ervin gimnáziumi tanár, Szabó Lajos lelkész, Száhlender Károly gyógyszerkémikus, Szendi Balázs szülész-nőgyógyász, Szily József gépészmérnök, Takáts Tibor kémia–fizika szakos középiskolai tanár, Vargha György gépészmérnök, Vásárhelyi György zongoraművész, Veress Sándor okl. magánzeneiskolai tanár, zeneszerző, Vidos B. Elemér egyetemi tanársegéd, Wohl György székesfővárosi mérnök 1935–36

vitéz Benárd Miklós orvos, Bozóky László bölcsészetdoktor, Csabai István művészettörténész, régész, Cságoly József vegyészmérnök, székesfővárosi mérnök, Ferdinándy Mihály régész, Földes István középiskolai tanár, Geöcze Elemér joghallgató, Gerő Lóránd műszaki doktor, gróf Haller Gábor református segédlelkész, Istványi Géza bölcsészetdoktor, középiskolai tanár, Kádár László középiskolai tanár, gróf Kendeffy Elek gimnáziumi igazgató, Kopp Jenő művészettörténész, a Székesfővárosi Képtár helyettes-igazgatója, Malán Mihály adjunktus, antropológus, Mertz Margit középiskolai tanár, Müller István gyakorló gyógy-

szerész, Némedi Lajos okl. középiskolai tanár, Oláh László mezőgazdász, bölcsészetdoktor, Pallay Nándor erdőmérnök, Palotás (Prokopecz) László építész, Rudolf Lóránd budapesti kir. büntetőtörvényszéki jegyző, Scholz László Károly teológus, Scipiades Elemér szülész-nőgyógyász, Simon Béla a Budapesti Földrengéstani Obszervatórium vezetője, Száhlender Károly gyógyszerkémikus, Szentes (Schreier) Ferenc közgazdász, középiskolai tanár, Takács Lajos középiskolai tanár, Vásárhelyi György zongoraművész, Zimmermann Gusztáv állatorvos, Zoltán László orvos, Zólyomi Bálint középiskolai tanár

Aranyi József segédlelkész, Babics Antal orvos, Blaskovits Zoltán jogász, Béll Béla középiskolai tanár, meteorológus, Besenczky Kálmán a Magyar Kir. Külkereskedelmi Hivatal ösztöndíjasa, Birkás András jogász, Birkás Endre jogász, Bogsch László geológus, paleontológus, pilismaróti Bozóky László középiskolai tanár, bölcsészetdoktor, Budinszky Tibor mérnök, Cziffra András kir. ügyigazgatósági fogalmazó-gyakornok, Csáky Tihamér orvosszigorló, Csilléry Béla jogi doktor, okleveles zenetanár, Eckert (Györgypál) Irma magyar–német szakos tanárjelölt, Falk Richard gépészmérnök, Findeisen László idegsebész, Gelletich János okl. bányamérnök, Gerlai Arnold okl. erdőmérnök, Gundel Endre díjtalan gyakornok, Hartnagel Sándor nyelvész, Haszler Károly műtőorvos, Horváth Kálmán okl. gépészmérnök, közgazdasági doktor, Íjjász Ervin erdőmérnök, Kazár Jenő okl. mezőgazda, Kiss Tihamér László lelkész, hitoktató, Komlósi Imre szigorló mérnök-hallgató, Lissák Kálmán orvos, Magyar Pál főerdőmérnök, ifj. Marsovsky Pál díjtalan gyakornok, Molnár Gyula tisztviselő, jogi és államtudományi kar, Nagy Károly jogász, Némedi Lajos bölcsészetdoktor, középiskolai tanár, Oláh László mezőgazdász, bölcsészetdoktor, Orczy Gyula gépészmérnök, székesfővárosi főmérnök, Örösi Pál Zoltán filozófia doktor, egyetemi magántanár, Pacsi Jenő jogász, Róka László orvostanhallgató, Ronkay Ferenc okl. gépészmérnök, Rudolf Lóránt kir. törvényszéki jegyző, Schmidt Iván közgazdaságtudományi doktor, Simon Lajos díjtalan műtőorvos, Stasney József orvos, patológus, Szabó Árpád bölcsészetdoktor, okleveles középiskolai tanár, Szabó Zoltán egyetemi tanársegéd, középiskolai tanár, Szalágyi Géza építészmérnök, Székely Ferenc gyermekklinikai tanársegéd, Szemerényi Oszvald bölcsészetdoktor, Szép Ödön bölcsészetdoktor, orvoskari magántanár, Szirmai János okl. mezőgazda, Teveli Zoltán gyermek-

orvos, Tomori Viola középiskolai tanár, bölcsészetdoktor, Tóth László állattári gyakornok, Trócsányi László

a Budapesti Királyi Ítélőtábla fogalmazógyakornoka, ifj. Tuzson János botanikus, fizetéstelen egyetemi tanársegéd,

Udvarhelyi Béla jogász, Vásárhelyi György zongoraművész, Viczián Antal orvostanhallgató

Arató Ádám kir. törvényszéki jegyző, Arató István jogtudós, kir. bírósági joggyakornok, Budó Ágoston

középiskolai tanár, bölcsészetdoktor, tarnói Buócz Elemér államtudományi doktor, Buzinkay György közgazdász, Csajághy (Dancz) Márta ideg- és elmegyógyász, Csik Ferenc belgyógyász, sportorvos, Csilléry Béla jogi doktor, okl. zenetanár, Dienes Éva magyar–német szakos okl. tanár, Eckert Irma néprajzkutató, Freiberger

József újságíró, Goll György kémia–fizika szakos helyettes tanár, Goreczky Gyula a Budapest Székesfőváros

Elektromos Művei főmérnöke, Györffy Barnabás szegedi egyetemi díjtalan gyakornok, Halmágyi (Hampel)

László tanár, Hartnagel Sándor nyelvész, Hazagh Mihály teológus hallgató, Horváth János állatorvos, Jaskó Sándor középiskolai tanár, Karsai Gyula külkereskedelmi hivatal ösztöndíjasa, Kazár Jenő okl. mezőgazda, Kemény Péter evangélikus segédlelkész, Kerekes Sándor német–francia szakos tanár, Komlósi Imre szigorló mérnök-hallgató, Koncz Sándor református lelkész, Kovács János középiskolai tanár, Krámli András vegyész, Magyar János okl. erdőmérnök, Majoros János szemész, Manninger Gusztáv Adolf okl. mezőgazda, Migray Péter mezőgazda, Nádas Rózsa közgazdász, Nagy Károly jogász, Németh Lajos szemész,

Neugebauer Kurt műegyetemi hallgató, Ondricska Elemér okl. közgazda, Örösi Pál Zoltán középiskolai tanár, egyetemi magántanár, Papp László székesfővárosi segédmérnök, Pázdán Lajos közgazda, Pogány Ödön fül-, orr- és gégeorvos, Répássy László min. titkár, Révész István evangélikus segédlelkész, Rézler Ilona magyar–német szakos középiskolai tanár, Ruzicska Gyula női klinikai díjas gyakornok, fizetéstelen tanársegéd, Sarkady László belgyógyász, Schiffer Dénes bölcsészettan-hallgató, Schmidt Jenő egyetemi tanársegéd, szemészorvos, Simonyi (Margit) Lia német–francia szakos középiskolai tanár, Sinor Dénes nyelvész, orientalista, Szabó Gyula közgazdász, bankár, Szabó Zoltán egyetemi tanársegéd, középiskolai tanár, Szekeres János okl. közgazdász, Szendi Balázs szülész-nőgyógyász, Szilvássy Árpád közgazdaságtan hallgató, Szőkefalvi-Nagy

Béla okl. középiskolai tanár, bölcsészetdoktor, Török Béla bírósági joggyakornok, Tuskó Ferenc okl. erdőmérnök,

Udvarhelyi Béla jogász, Udvaros István okl. közgazdász, Ujvári Ferenc okl. közgazdász, Vidos

Benedek Elemér bölcsészetdoktor, Zibolen Endre magyar–német szakos tanár

1938–39

Angyal Endre tanárjelölt, Arató Ádám kir. törvényszéki jegyző, Arató István kir. bírósági joggyakornok, Bánsági Miklós joghallgató, Benkő István joggyakornok, vitéz Botvay Károly egyetemi adjunktus erdőmérnök, Bugyi Balázs orvos, gyógyszerész, tarnói Buócz Elemér államtudományi doktor, Czegle Imre református segédlelkész, Csikós-Nagy Béla államtudományi doktor, Csilléry Béla jogi doktor, okleveles zenetanár, Csordás Miklós erdőmérnök, miniszteri előadó, Eckert (Györgypál) Irma a Transdanubia cég tudományos tisztviselője, Faragó András joghallgató, Faragó Lajos kereskedelmi gyakornok, Farkas Károly orvos, Fejes Katalin díjtalan gyermekklinikai gyakornok, Feketekuti Mankovics László jogász, Fischer Vi lmos gimnáziumi tanár, Freiberger József újságíró, Frenreisz István belgyógyász, Gáll Imre székesfővárosi mérnök, Gerendás Mihály vegyész, egyetemi tanársegéd, Goll György műegyetemi tanársegéd, Grünwalszky

Károly evangélikus lelkész, Hoffmann László okl. középiskolai tanár, Illényi András orvos, Issekutz Béla farmakológus, Karbiner Alice nyelvjáráskutató, Katona Kálmán gépészmérnök, Klenka János gimnáziumi

tanár, Kozma Ferenc banktisztviselő, Kozma Jenő közgazdaságtanhallgató, Krampol Miklós tanár, filmes szakember, Kulin Sándor mezőgazdász, László Endre hegedűművész, zeneművészeti főiskolai hallgató Malán

Mihály antropológus, Müller László orvosszigorló, Némethy László bölcsészetdoktor, Neugebauer Kurt műegyetemi hallgató, Oláh Ákos kereskedelmi tisztviselő, Pálfi Miklós felavatott evangélikus lelkészjelölt, Peschko Zoltán orgonaművész, gimnáziumi énektanár, Peti Zoltán református vallástanár, Posewitz A. Guido kir. mérnök, geológus, Rajczi Sándor műegyetemi hallgató, Révész Gabriella középiskolai tanár, díjtalan gyakornok, Révész István evangélikus segédlelkész, Schiffer Dénes bölcsészettan-hallgató, Schmidt Jenő egyetemi tanársegéd, szemészorvos, Schneider Jenő jog- és államtudományi doktor, Simonyi (Margit) Lia német–francia szakos középiskolai tanár, Szabó Árpád bölcsészettan-hallgató, Szabó Zoltán egyetemi tanársegéd, Sztrókay Kálmán ásvány-kőzettani adjunktus, Tóth Bálint református lelkész, Török Béla bírósági joggyakornok, Varga Anna gimnáziumi tanár, Vargha Károly polgári iskolai tanár, Vertse Dezső építészmérnök,

miniszteri segédmérnök, Vinkler Elemér bölcsészetdoktor, vegyész, gyógyszerész, Vogel József gazdasági gyakornok, Weigerth Aladár zeneszerző, Zilahi Ferenc mérnökhallgató

Bácsi Ernő református gimnáziumi tanár, Balás-Piri László múzeumi segédőr, Budo Ágoston okl. középiskolai tanár, Buzás László okl. középiskolai tanár, Csikós-Nagy Béla minisztériumi előadó, Danczkay

Béla mérnök, Dezséry Endre joghallgató, Donáth József római katolikus lelkész, Eckert (Györgypál)

Irma a Transdanubia cég tudományos tisztviselője, Faragó Lajos kereskedelmi gyakornok, Fejes Katalin díjtalan gyermekklinikai gyakornok, Gelei Gábor egyetemi díjtalan tanársegéd, Goltner Dénes kir. ügyész, egyetemi

tanár, Hofmann László okl. középiskolai tanár, Horváth Károly kir. büntetőtörvényszéki aljegyző, Jurenág

Dénes államvasúti mérnök, Kőműves Dávid református lelkész, Kulin Sándor mezőgazdász, gazdasági akadémiai tanár, Lám Lóránt a Szülészeti- és Nőgyógyászati Klinika gyakornoka, László Endre hegedűművész, zeneművészeti főiskolai hallgató, Lázár Emilia harmadéves bölcsészettan-hallgató, Malán Mihály orvos, antropológus, Martyn Róbert gyermekorvos, Mika József kémikus, vaskohómérnök, egyetemi adjunktus, Muttnyánszky Zoltán, okl. erdőmérnök, Müller László orvosszigorló, Nagy Jenő okl. középiskolai tanár, Némethy László

bölcsészetdoktor, Neugebauer Kurt műegyetemi hallgató, Orkonyi Attila közgazdász, Ottó Ferenc zeneszerző, Pallos Károly orvos, Pécsi Imre jogtudományi doktor, Petróczy István középiskolai tanár, Rajczi

Sándor műegyetemi hallgató, Révész István evangélikus segédlelkész, Schneider Jenő jog- és államtudományi doktor, Sztrókay Kálmán ásvány-kőzettani adjunktus, Török Béla bírósági joggyakornok, Weigerth

Aladár zeneszerző, Wolfinau Ilona gazdasági gyakornok

1940–41

Albrecht József egyetemi díjtalan gyakornok, vallástörténeti tanulmányok, Angster Margit tanárjelölt, Barta György meteorológiai intézeti asszisztens, Bencsik Béla meteorológus, matematikus, bölcsészetdoktor, Buzás László okl. középiskolai tanár, Czeglédy Károly református lelkész, Csákváry Pál főiskolai hallgató, Csanádi Zoltán bírósági titkár, Csongár Álmos latin–német szakos tanárjelölt, Farkas Bálint közgazdász,

Fésűs Katalin középiskolai tanár, Forrai Kálmán elme- és ideggyógyászati tanulmányok, Geőbel László

kir. törvényszéki titkár, Habersack Gerda tanárjelölt, Halasy Nagy Endre díjtalan műtőorvos, Hartnagel

Sándor nyelvész, okl. középiskolai tanár, Hofmann László okl. középiskolai tanár, Horváth Károly kir. büntetőtörvényszéki aljegyző, Horváth Róbert jogász, közgazdász, miniszteri segédtitkár, Joó István orvos, Kardos

Tamás irodalomtörténész, Kató Gyula rendező, Kiss Imre iskolaigazgató, iparművész, Kósch Béla orvos-

tan-hallgató, Lám Lóránt a Szülészeti- és Nőgyógyászati Klinika gyakornoka, László Ferenc bölcsészetdoktor,

okl. középiskolai tanár, Lázár Emilia bölcsészettan-hallgató, Lugossy Emma okl. középiskolai tanár, Martyn

Róbert gyermekorvos, Mika József kémikus, vaskohómérnök, egyetemi adjunktus, Muttyánszky Zoltán

okl. erdőmérnök, Münnich Károly gépészmérnök, Nagy Gyula evangélikus lelkész, Nemecskay Tivadar klinikai tanársegéd, Németh László okl. középiskolai tanár, Neugebauer Kurt műegyetemi hallgató, Pallos Károly, egyetemi tanársegéd, orvos, Pelle Ilona gimnáziumi h. tanár, néprajz, Petróczy István gimnáziumi tanár, irodalomtörténeti tanulmányok, Pongrácz Zoltán zeneszerző, az Operaház korrepetitora, Poór Sándor állami tanítóképző-intézeti tanár, Pősze Lajos tanárjelölt, Rajczi Sándor műegyetemi hallgató, Rex-Kiss Béla orvos, klinikai tanársegéd, Róka Ede mérnök, Rudinai Molnár Jenő orvos, Sántha György kir. törvényszéki jegyző, Schneider Jenő jog- és államtudományi doktor, Szabó József állami gimnáziumi tanár, Szilvássy Árpád államvasúti fogalmazó, Tomán Gyula egyetemi tanársegéd, Tuskó Ferenc segéderdőmérnök, Varga Irén középiskolai tanár, Willer József középiskolai tanár 1941–42

Agárdy Jenő a Nemzeti Munkaközpont tisztviselője, Albrecht József díjtalan gyakornok, Anda Géza zongora művész, Apor László egyetemi tanársegéd, Bálványi Alajos Miklós mezőgazdász-hallgató, Bartha György meteorológiai intézeti asszisztens, Bartha István középiskolai tanár, Bencsik Béla meteorológus, a filozófia magántanára, Blaskovits Zoltán jogász, debreceni királyi járásbíró, Bugyi Balázs fizetéstelen tanársegéd, Dubrauszky Viktor nőgyógyász, Farkas Bálint közgazdász, Gombay Lajos segélydíjas ipari középiskolai tanár, Gyepes János állami tanítóképzőintézeti tanár, Halasy Nagy Endre díjtalan műtőorvos, Hofmann László okl. középiskolai tanár, Horváth János középiskolai tanár, Hörényi István büntetőtörvényszéki aljegyző,

Hrabéczy Tamás gyógyszerészhallgató, Jakó Dénes textilipari főiskola rendes hallgatója, Jánosa Lajos festőművész, Juhász Pál klinikai gyakornok, Karafiáth László műegyetemi tanársegéd, Kaszab Zoltán múzeumi gyakornok, vitéz Kárász József újságíró, Kiss Imre iparművész, Kiss István jogász, Klivényi Lajos jog- és államtudományi doktor, csíkszentmihályi Koncz Antal jogszigorló, Kovács János követségi kulturális előadó, Kőhegyi Endre orvosszigorló, Kuhár Miklós okl. középiskolai testnevelési tanár, Kuncz Dénes sebész, szülész-nőgyógyász, László Ferenc bölcsészetdoktor, okl. középiskolai tanár, Marcell István klinikai gyakornok,

Martin János orvosdoktor, egyetemi tanársegéd, Nagy Gyula evangélikus lelkész, Neugebauer Kurt műegyetemi hallgató, Orbán György egyetemi magántanár, Országh László gimnáziumi r. tanár, Osztrovszky György okl. vegyészmérnök, Pap Károly ortopédorvos, Pápai Zoltán orvos, Pelle Ilona gimnáziumi tanár, néprajzi tanulmányok, Rajczi Sándor műegyetemi hallgató, Rex-Kiss Béla orvos, egyetemi tanársegéd, Róka Ede mérnök, Sarkady László belgyógyász, Sarló István tanítóképzőintézeti tanár, Schmidt Ferenc mérnök, Schmidt Lajos jogász, Sólyom Ferenc geológus, Schuster Ferenc kir. segédmérnök, Thoma Zsolt jogász, fogalmazó, Tóth Miklós László közgazdaságtanhallgató, Vajta István a berlini egyetem külügytudományi karának hallgatója, Vályi Nagy Tibor egyetemi tanársegéd, Varga Irén középiskolai tanár, Vargha Sándor Özséb ügyvéd, Végh Sándor hegedűművész, Willer József gimnáziumi r. tanár

1942–43

Anda Géza zongoraművész, Bánky/i Mihály orvos, klinikai gyakornok, Barabás Márton, Bartha Ferenc bölcsészdoktor, okl. középiskolai tanár, Bédi Imre jogász, fogalmazógyakornok, Boleratzky Lóránd büntetőtörvényszéki joggyakornok, Csipkay Éva zongoraművész zeneművészeti ösztöndíjas, Dér Béla orvos, klinikai g yakornok, Doby Tibor orvostudományi doktor, belklinikai díjtalan gyakornok, Eckmann János állami gimnáziumi tanár, vitéz Endrey Antal jogász, Foltiny István bölcsészetdoktor, okl. középiskolai tanár, Gajzágó György joghallgató, Géczy Miklós jogász, Gosztonyi Pál jogász, a Statisztikai Hivatal fogalmazója, Grasselly Gyula geokémius, tanárjelölt Györkey Ferenc orvos, klinikai gyakornok, Gyulay János ügyvéd, görögkeleti hitoktató, Héger Flóris orvos, klinikai gyakornok, Héger Jenő orvostanhallgató, Hontért János szigorló közgazda, Hortobágyi Tibor tanítóképzőintézeti h. tanár, Hunyadi László okl. építő iparművész,

J. Molnár János okl. középiskolai tanár, Julow Viktor tanárjelölt, Karg Norbert orvos, egyetemi gyakornok, Kéry László magyar–angol szakos tanárjelölt, Kovács Dénes, Kuhár Miklós okl. középiskolai testnevelési tanár, Léney Rudolf jogász, miniszteri titkár, Lovász János egyetemi segédfogalmazó, Mádai Jusztina, Makkai Miklós, Maksai Ferenc gimnáziumi h. tanár, Novák Miklós, Osztrovszky György okl. vegyészmérnök, Ottlyk Ernő bölcsészetdoktor, evangélikus segédlelkész, Rácz József tanítóképző-intézeti h. tanár, Rajczi Sándor műegyetemi hallgató, Róka Ede mérnök, műegyetemi hallgató, Sarkadi Kesztyűs Lóránd orvos, egyetemi gyakornok, Sarvay János, Sasvári Kálmán műegyetemi adjunktus, Sédi Károly bölcsészetdoktor, kereskedelmi középiskolai tanár, Schmidt Ferenc mérnök, Skorka György jogász, Szálka Imre jogász, Szegedy Tibor építészmérnök, Szénási Dénes Barna bölcsészetdoktor, gimnáziumi tanár, Szilágyi Antal

László jogász, miniszteri titkár, Szilágyi László jogász, fogalmazó, Thury Nagy Géza csereösztöndíjas, Tóth

Béla Zoltán tanítóképzőintézeti h. tanár, Vajta István a berlini egyetem külügytudományi karának hallgatója,

Várady Béla joggyakornok, Varga Sinka Mihály orvos, Vendég Vince orvos, klinikai tanársegéd

1943–44

Ádor Zoltán jogszigorló, Asbóth Zoltán államtudományi doktor, Boleratzky Lóránd büntetőtörvényszéki

joggyakornok, Foltiny István bölcsészetdoktor, okl. középiskolai tanár, Furka Gizella okl. zenetanár, Géczy Miklós jogszigorló, Hontért János szigorló közgazda, Hunyadi László okl. építő iparművész, J. Molnár

János okl. középiskolai tanár, Karcsay Sándor jogász, kir. bírósági titkár, Kéry László magyar–angol szakos tanárjelölt, Király István bölcsészettan-hallgató, Kolonits Barna orvos, intézeti adjunktus, Kovács Zoltán klinikai műtőorvos, Lassú Imre szigorló gépészmérnök, Lovász János egyetemi segédfogalmazó, Pintér Péter Pál jogszigorló, Pohradszky Ernő okl. közgazdász, Sarkadi Kesztyűs Lóránt orvos, egyetemi gyakornok, Szigeti József szigorló bölcsész, Thoma Zsolt egyetemi segédfogalmazó, Tóbiás István szigorló gépészmérnök, Váczi Lajos intézeti tanársegéd, Varga Zsigmond okl. segédlelkész

Pataky Mária és  Prahács Margit

„Pataky Mária, mint a berlini Collegium Hungaricum tagja, zenetörténeti tanulmányokat folytatott Németországban, Beethoven magyarországi kapcsolataira igyekezett világosságot deríteni. A Collegium Hungaricumban ismerkedett meg von der Nü l l-el. Pataky Mária agilis és lelkes propagandamunkájának köszönhető, hogy a kiváló német zeneesztéta érdeklődni kezdett a modern zene, s főképpen Bartók Béla kompozíciói iránt, kinek csakhamar fanatikus apostolává lett.” Az újságbejegyzés 1928-ból való, mikor Edwin von der Nüll már azért érkezett Budapestre, hogy előadást tartson a jeles magyar zeneszerzőről, és anyagot gyűjtsön róla készülő könyvéhez, amely ugyanebben az évben meg is jelent Béla Bartók. Ein Beitrag zur Morphologie der neuen Musik címmel.

Pataky Mária ösztöndíjas társával, Prahács Margittal a Berlinben töltött 1926/27-es tanévben részt vett George Schünemann professzor modern zenei szemináriumán, ahol, miként írja, „sikerült Bartók művészetét megbeszélés tárgyává tenni, az egyik legtehetségesebb növendék Edwin v. d. Nüll révén, aki ettől kezdve lázasan tanulmányozta Bartók műveit”.

A zongorista Prahács, aki később „első nőként Magyarországon hivatásos zenekritikusként tevékenykedhetett” az eredetileg zeneszerzőnek készü lő Patakyval együtt aktívan közreműködött a kollégium zenei életében is. „Prahács Margit dr. magyar zongoraművésznő, a Collegium Hungaricum tagja vezette be [az 1927. március 19-i magyar estet] Kodály székely kompozícióival”, de rendeztek Beethoven-estet is 1928-ban, ahol Pataky a zeneszerző és Magyarország kapcsolatáról tartott előadást.

Az 1926/27-es tanév fontos állomás volt az intézet életében: Pataky Mária és Prahács Margit személyében ugyanis nemcsak kiváló zenetudósok érkeztek Berlinbe, ők voltak a Collegium Hungaricumok első női ösztöndíjas ai is.

Pepita Disko

Ahogy az a bakelit szócikkben olvasható, a Haus der Ungarischen Kultur egyik legvonzóbb szolgáltatása a földszintjén működő hanglemezbolt volt. A könnyűzenét kedvelő berlini fiatalság csütörtök estéit pedig a legendás diszkóklub, a Pepita Disko aranyozta be.

„Szeretnénk, ha több székről gondoskodnának!” – írták az első alkalmak után kiosztott kérdőívekre a vendégek, akiknek a magyar pop- és beatmuzsikát játszó klubban nem jutott ülőhely. A Népszabadság korabeli beszámolójából az „elégedetlenség” oka is kiderül: „a rendezőség már másodszor számítja el magát: úgy véli, hogy a kiadott meghívók tulajdonosainak tíz százaléka nem jön el, s amikor kiderül, hogy mindenki ott van, tíz százalékkal kevesebb a szék, tehát ennyi fiatalnak állnia kell. Vagy mindig táncolnia kell.”

A Pepita Disko különleges hely volt, erről tanúskodnak állandó telt házas rendezvényeik, jóllehet akkoriban az NDK-ban legalább ötezer diszkóklub működött. A Magyar Kultúra Házának diszkójában olykor-olykor elhallgatott a zene – ilyenkor jöttek jól az ülőhelyek –, a táncot filmbejátszások, közönségtalálkozók és kvízek szakították meg. Ahogy egy 1977-es újságcikk írja: „A berlini fiatalok egyik kedvence, a »lemezlovas« Klaus Kuhn, nemcsak a B ergendy együttesről, Kovács Katiról és Koncz Zsuzsáról beszél, hanem Déry Tibor Pop-fesztiváljának slágerein át eljutott a magyar irodalomig is. A diszkókvízben nemcsak az a mérce, ki tud többet Magyarországról, a magyar–NDK kapcsolatokról, hanem az is, hogy egy-egy résztvevő menynyivel többet tud ma, mint amennyit a legutóbbi fejtörőn nyújtott.”

Piroschka

„Újsághirdetésben kértük a berlinieket, hogy magyarországi látogatásaikkal kapcsolatos tárgyi emlékeiket bocsássák rendelkezésünkre” – árulja el egy interjúban Dalos György, a Haus Ungarn igazgatója, hogyan gyűjtöttek anyagot az intézet 25. évfordulójára rendezett Wir denken oft an Piroschka (Gyakran gondolunk Piroskára) című tárlathoz. Az 1998. január 24-én nyílt kiállítás annak bemutatására tett kísérletet, miképp változott a németek magyarságképe 1954 óta. Az imázst jelentősen meghatározta a szinte azonos című (Ich denke oft an Piroschka) 1955-ben forgatott romantikus vígjáték, mely hamar kultuszfilmmé vált. „Alig akad olyan, az ötvenes években már mozinéző korba cseperedett német, aki – ha bukdácsoló és hamis kiejtéssel is – ne igyekezett volna legalább egyszer kimondani a »Hódmezővásárhely-Kutasipuszta« helységnevet.” A Kurt Hoffmann rendezte film „egy egész nemzedékben erősítette a hagyományosan kedvező Magyarország-képet”. Amit az ezt követő évtizedek bizonyos jelképei vagy kulcsfogalmai – mint például a gulyáskommunizmus, a „legvidámabb barakk”, a Balaton vagy a Rubik-kocka –csak tovább tápláltak.

A kiállításra összegyűjtött relikviákból hozták létre „az emléktárgyak tárházát”, ahová a korabeli Magyar Hírlap tudósítása szerint „fejnagyságú lyukakon lehet bekukucskálni, a látogató a szemközti tükörben önmagával, kettejük között pedig múltjának tárgyi töredékeivel szembesül”. Ezzel párhuzamosan fiatal német alkotók képei és installációi mutatták be, ők milyen sémák mentén gondolkodnak rólunk 1998-ban. Az igazgató szerint „a németeket önmagukon keresztül t udjuk a leginkább megközelíteni, hiszen Magyarország-képük az ő önképük is, s azt látják bele Magyarországba, aminek egyébként hiányát érzik vagy érezték”.

A különleges „tükör a tükörben” effektussal operáló dokumentum- és művészeti kiállítást filmvetítések, irodalmi felolvasások, koncertek, nosztalgiaestek kísérték. A Piroschkaprogram nemcsak a berlini magyar kultúrintézet 25 éves jubileum a miatt volt különleges: a „rég látott érdeklődésnek köszönhetően árnyaltabb, korszerűbb országimázzsal lehettünk jelen díszvendégként egy évvel később, 1999 őszén „az Európában elérhető legnagyobb nyilvánosságot” jelentő Frankfurti Könyvvásáron.

Plakát

A Collegium Hungaricum százéves történetét elmesélő plakátok 2024-ben a berlini magyar nagykövetség ablakaiban az Unter den Linden sugár úton.

pontberlin.app

„Ejtsük ki bárhol Berlin nevét: a szónak olyan akusztikája lesz, mely egyetlen más európai városéhoz sem hasonlítható. Nem csoda: nincs még egy olyan európai nagyváros, amelynek a múltja (mindenekelőtt a második világháború előtti állapota) és a jelene között olyan áthidalhatatlan szakadék húzódna, mint ez Berlinben tapasztalható” – írja Földényi F. László, aki DAAD -művészösztöndíjasként 1988 és 1991 között töltött hosszabb időt a városban.

Ha valaki napjainkban sétál a német főváros utcáin, a metropolisz szövetébe ágyazódva a magyar kultúra és történelem számos kiemelkedő állomásának és szereplőjének nyomára bukkan, feltéve, ha tudja, mit is kell keresnie. A Collegium Hungaricum innovációja, a pontberlin applikáció ebben segíthet. A még készülő projektnek

az intézet munkatársai az ötletgazdái, ők koordinálják és alakítják ki a mobiltelefonos alkalmazás tematikáit, teszik digitálisan elérhetővé Berlin magyar vonatkozású pontjait

Az applikációban szereplő személyek, események és alkotások nem csak a „magaskultúrát” képviselik, az alternatív szcéna teljesítményei és projektjei is láthatóvá válnak benne. Az irodalom, zene, képzőművészet és a gasztronómia, életmód, klubkultúra jellegzetes berlini kapcsolódási pontjai egyaránt jól megférnek egymás mellett. A vizuális elemek, az olvasható vagy hallgatható tartalmak a 21. századi felhasználói elvárásokhoz igazodnak: informatívak, érdekesek és szórakoztatóak, miközben több szempont szerint, egyebek közt tematikusan, kronológiailag és földrajzilag is kereshetők.

A magyarul és németül ingyenesen, bárhonnan és bármikor elérhető applikációval fiatalok és idősek, berliniek és turisták egyaránt izgalmas kalandba kezdhetnek majd. Ki-ki kedvére választhat a vonatkozási és vonatkoztatási pontokból, és a lakíthat ki magának saját magyar útvonala(ka)t Berlin utcáin.

Portás

„Nehéz dolog a szerkesztés […] a szerkesztőnek meg kell tagadnia, vagy inkább meg kell sokszoroznia magát, hogy a kormányozhatatlan irodalmi fejlődésnek szabad utat nyisson; több ember szemével kell néznie egyszerre, hogy mint a jó portás, minden kaput szem előtt tarthasson.” Nekünk is gyakran eszünkbe jutottak e kötet összeállításakor Babits Mihály sorai, aki nyolcszázötvenedikként írta be nevét a Collegium Hungaricum vendégkönyvébe, amikor 1929-ben ott járt. Szerinte, ahogy egy jó szerkesztő, úgy egy jó portás is mindent szemmel tart a rá bízott területen.

Milyennek látták az ösztöndíjasok azokat, akik az 1920-as évektől vigyázták a Collegium Hungaricum kapuit? Ők jelentették számukra az „első benyomást”, miként „az idős Herr Schaeffer, akitől először hallottuk a berlini dialektust”.

A portástól kapták az első segítséget és útmutatást, ő volt az, aki „csomagjaimat megfogva liften felkísért a harmadik emeletre, és szobámba vezetett. Számos praktikus tanáccsal látott el” – emlékszik vissza 1929 januárjára Korányi András.

Voltak köztük olyanok is, akikre nem tekinthettek támaszként a kollégisták. „Ügyes-bajos dolgainkat egy teljhatalmú, és ezért nem nagyon szolgálatkész portás intézte, és a felesége gondozta legalább is az én fehérneműmet (ezek még műanyag előtti idők voltak)” – írja a harmincas évek végén, a nyári szünetben szerzett tapasztalatairól Sinor Dénes, a későbbi nyelvész, orientalista.

A háborús időkben – saját elhatározásukból vagy központi utasításra – megváltozott a „kaput szemmel tartók” feladatköre. Az 1941-ben szolgálatot teljesítő „idős náci-párttag portás” rendszeresen feljelentette a rendőrkapitányságon azokat a stipendistákat, akiket angol híradások hallgatásán kapott. Ebben az évben született az a körözvény is, mely a fehérlemezhiányra hivatkozva arra kötelezte a bentlakókat, hogy „a dobozban (nem üvegben) érkező konzervek felhasznált üres dobozait” gyűjtsék össze és adják le Németh Antal követségi portásnak, hogy visszajuttathassa azokat a magyar kereskedelmi kamarához.

Az 1942. év végén Budapestre hazautazó kollégiumi portástól, Házi Vilmostól pedig azt kérték, szerezzen be az intézet számára néhány „rendkívül szükséges, de Berlinben már egyáltalán nem kapható házi cikket”. A sikeres megbízás költségeiről szóló számláit közvetlenül a Magyar Királyi Vallásés Közoktatásügyi Miniszternek nyújthatta be, a kollégium kontójára.

Az 1970-es évek elejére „jó névsorú magyar irodalom jelent meg német nyelven”. Ezekből a magángyűjteményben és az egyetemi könyvtárban fellelhető kötetekből szerveztek a frissen megnyílt Magyar Kultúra Háza munkáját bemutató kiállítást a berlini magyar követség en. Kalász Márton idézi fel a Berlin – zárt övezet című visszaemlékezésében, hogy a megnyitó előtti órákban zokogva rohant hozzá a portás, miszerint „nagy baj van. Kovács elvtárs elvitette a könyveket”. Hamar kiderült, hogy a döntés a „százszor olvasott” példányok rossz állapota miatt született. A könyvek végül időben visszakerültek a vitrinekbe, az esemény pedig nagy sikerrel zárult.

A Haus der Ungarischen Kultur és a Haus Ungarn portásai hoz hasonlóan a mai Collegium Hungaricum recepciósai is fontos szerepet töltenek be az intézet életében. Ők azok, akikkel először találkoznak az épületbe érkezők, akik bármilyen kérdésre válaszolni tudnak, és ma is mindent szemmel tartanak a rájuk bízott „portán”.

Pöstényi Emőke

„Fél éve állott már a berlini fal, amikor nyolc megszállott »nőszemély« 1962 februárjában megalapította itt a tévébalettet. Közéjük tartozott Pöstényi Emőke, a sudár termetű szólótáncosnő is” – olvashatjuk a Magyar Hírlap egyik 1993-as cikkében. A fiatal lány 1960-ban, tizennyolc évesen, érettségivel és táncművészeti diplomával a zsebében indul el az NDK-ba. 1961-ben, amikor felépült a Kelet-Berlint és Nyugat-Berlint kettéválasztó fal, a keleti oldalon pótolni kellett a város nyugati felében élő táncosokat. Egyebek között a híres Friedrichstadt-Palast varieté társulatában, ahová azonnal felvették Pöstényit. Ettől kezdve gyorsan szárnyal a karrierje. 1967-ben már a Fernsehballett, a keletnémet köztévé balettkarának tagjaként születik meg frivol, komikus és elbűvölő duója Susan Bakerrel. 1972-től ez a produkció a magyar táncosnő szólószámaival és koreográfiáival együtt állandó eleme lett a rekordnézettségű Ein Kessel Buntes (a magyar televízió Zenés ajándékkosár címmel sugározta) szórakoztató tévéműsornak.

Pöstényi 37 évesen visszavonult, és koreográfusként folytatta pályafutását. 1979-ben első önálló munkája, a Vénusz hétköznapjai ezüstérmes lett az NDK balettversenyén, ahol a H₂O -val a következő évben fődíjat nyert. 2017-ben megkapta Németország legrangosabb közönségdíját, az „Aranytyúkot” (Goldene Henne). Ahogy ő maga mondta, a balett-táncos éveinél „a koreográfusi munka, amit utána csaknem 30 évig végeztem, fontosabb”. A Magyar Kultúra Házában 1988 februárjában önálló estjén mesélt arról a „semmihez nem hasonlítható örömről”, amit számára a tánc jelent.

Több mint fél évszázadot töltött együtt férjével, Wolfgang Kohlhaase író-forgatókönyvíróval (1930–2022), akinek munkáit – melyekkel nemzedékek gondolkodására hatott – a kendőzetlen valóság érzékeny és szellemes megjelenítése jellemzi. Kohlhaase így emlékszik vissza ismeretségük kezdetére: „A Weissensee Művészeti Főiskolán minden évben rendeztek egy háromnapos farsangi bált. Itt váltottunk néhány teljes komolytalan pillantást és egy-két szót. Talán még az is eszembe jutott: Képesek vajon ezek a lábak rosszban sántikálni? Sok idő eltelt azóta, mégis nap mint nap újra össze tudunk barátkozni. Nem mindenkinek adatik meg ez, akik szeretik egymást.”

Pöstényi Emőke 1942. március 15-én született Budapesten.

Pöstényi Emőke és férje, Wolfgang Kohlhaase

Programfüzet

A berlini magyar intézet 1973 óta rendszeresen készít nyomtatott értesítőt programjairól. 2019-től a Collegium Hungaricum a képen látható, az adott időszakhoz illeszkedő színvilágú, különleges formájú leporellóin ajánlja – egy- vagy többhavi bontásban – a ház eseményeit az érdeklődők figyelmébe.

Regresso

Plüssmackók és más játékszerek, rózsaszín minyonok és színes nyalókák, tündérmesék és gyerekkori rémálmok – mindez előkerült valamilyen művészi értelmezésben a Collegium Hungaricum Regresso. A bennünk rejlő gyermek című 2022-es őszi szezonindító kiállításán. A Berlin Art Week idején nyílt tárlat a kortárs művészet és a kortárs psziché sajátos jelenségét, a gyermekkor iránt érzett nosztalgia megjelenési formáit tárta a látogatók elé magyar és német alkotók munkáit felsorakoztatva.

A regresszió fogalmát Sigmund Freud vezette be, majd lánya, Anna kutatta tovább a jelenséget, aki a pszichoanalitikus gyermekpszichológia alapítója volt. A modern társadalom hétköznapi taposómalma és környezetünk aggasztó eseményeinek – mint a pandémia vagy a klímakatasztrófa – vélt vagy valós fenyegetése komoly szorongásos tüneteket vált ki sok fiatalnál. Válaszuk gyakran a pótcselekvésekbe menekülés vagy szenvedélyrabság. Szerencsésebb esetekben gyermekkori

emlékeikben találnak meghitt, biztonságos menedéket, azaz regresszálnak.

A gyermekkorba menekülés az ártatlanság és biztonság illúzióját keltve teszi elviselhetővé a felnőttlét komplex kihívásait. A Regresso változatos műalkotásai ezt a gyermeki világot felidézve egyszerre nyújtottak lehetőséget a nosztalgikus utazásra, az eltávolodásra, és a pillanat örömeiben, a játék önfeledtségében való elmerülésre. Volt, aki posztszocialista rajzfilmeket értelmezett újra, más pixeles számítógépes játékok világából teremtett új alkotásokat. A kiállítótérbe lógatott, hatalmas cukorkafüzér egyszerre hatott nosztalgikusan és nyugtalanítóan. A társasjátékok, játszótéri mászókák felidézésével készült installációk társadalmi kérdésekre reflektáltak. Láthattunk elkámpicsorodott pizzaszeleteket, változatos formákat öltő szörnyalakokat, szőttesbe komponált gyermeki álmokat, és felnagyított fagylaltgombócokat torz fagyitölcsérekben.

Rubik Ernő

„Egyes nyelvekben léteznek nemek, és ezekben a »kocka« szó szinte mindig hímnemű – franciául például »le cube«, németül »der Würfel« –, amikor a Kockáról beszélek, én is így gondolok rá, mintha a fiam lenne. Jóllehet közel fél évszázada már, hogy fontos szerepet játszik az életemben, még most is előfordul, hogy felfedezek benne valamit, amit korábban nem vettem észre” – olvashatjuk Rubik Ernő A mi kockánk című könyvében. Az előszóban az 1975-ben hivatalosan Rubik Kockája néven bejegyzett találmány maga is megszólal: „A Rubik Kocka nekem jobban tetszene, de engem erről senki sem kérdezett. Ha nemesi sarj lennék, a nevem lehetne »Magyar Bűvös Kocka von Rubik« is, de szerencsére nem vagyok az. Személy szerint legjobban a Bűvös Kocka nevemet szeretem, mert a gyermekkoromat idézi. A barátaimnak viszont egyszerűen csak »A Kocka« vagyok.”

Miután a játék 1980-ban keresett importcikk lett, és az amerikai Ideal Toy forgalmazni kezdte, alkotója nyugati országokba utazott, hogy bemutassa és elmagyarázza találmányát. „1980 és 1983 között hihetetlen gyorsan történt minden. Hiába is próbálnám ezt az időszakot részletesen felidézni, képtelen vagyok rá. Minden összemosódik.” Szerenc sére a Collegium Hungaricum az archívum ában őrzi azt a meghívót, mely 1983. június 10-re szól. Aznap este Rubik Ernő személyesen mutatta be a Haus der Ungarischen Kulturban a németül „Zauberwürfel” névre keresztelt, mára ikonikussá vált játékot.

Az intézet életében az óta is rendszeresen fel-felbukkan a Kocka. Legutóbb 2025. június 28-án, a Tudományok éjszakáján rendezett nagyszabású programot szentelték Rubik világhírű találmányá nak. Innovatív és játékos feladatok várták az érdeklődőket, akik a speedcubinggal is megismerkedhettek. Az est végén a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóinak animációs filmjeit vetítették a Bauhausház panorámaablakából. Így lépett a Kocka interakcióba az intézet modern, kockaformákból álló épületével.

Rubik Ernő 1944. július 13-án született Budapesten.

Simonyi Lia

Simonyi Margit „azzal kezdte emancipációját”, hogy apai nagyanyja Kornélia nevét Liára rövidítette, „így lettem Simonyi Margit helyett most már Simonyi Lia. Még a nevemet is én adtam magamnak, ezt hoztam hazulról” – írja Ennyi! című memoárjában. „1938 januárjában, mikor délben felszálltam a berlini gyorsra, azzal a biztos érzéssel indultam el: célom elérem! Poggyászomban német–francia szakos tanári diplomám, tehát már valami kézzelfoghatót is vittem magammal. De ennél sokkal többet: egy kilenc hónapra szóló Humboldt ösztöndíjat. Pályafutásom első nagy akadálya ennek az ösztöndíjnak a megszerzése volt, mert a Humboldt ösztöndíj kizárólag szellemi tudományok tanulmányozására szolgál – márpedig a film nem számított a szellemtudományok diszciplínái közé.” Megérkezéskor első dolga volt beiratkozni az egyetemre, ahol „újságtudományt” hallgatott és filmelőadásokra járt. A következő évben már a Babelsbergben frissen alapított Német Filmakadémián tanulta a filmezést.

Hazatérése után művészi igényű ismeretterjesztő rövidfilmeket, akkori szóhasználattal „kultúrfilmeket” készített a Magyar Filmirodának. Különösen emlékezetes A munka akrobatái (1939) című alkotása. A balatoni halászatról készült filmjéért 1941-ben a Velencei Biennálén bronzérmet nyert. 1956 után Svájcban telepedett le. 1963-ban itt készült Im Spiegel című rövidfilmje Thomas Mannról.

Simonyi Margit 1909. február 25-én született Budapesten, és 1999-ben hunyt el Zürichben.

Sport

A Collegium Hungaricum második igazgatója, az egykori úszóbajnok Tamedly Mihály nagy sportbarát hírében állt. Úszás (1910) című munkájában így fogalmaz: aki „akarja, hogy az izmai ruganyosak és szívósak legyenek; akarja, hogy pompásan emésszen; akarja, hogy a tüdeje és a szíve, e két legfontosabb szerve tökéletesen működjön; vagy ha ezeknek valami bajuk van, akarja, hogy ismét rendbe jöjjenek, vegyen egy úszónadrágot és hetenkint legalább kétszer úszkáljon egy negyedórát, télen fedett uszodában, nyáron a szabadban”.

Ezek után aligha meglepő, hogy az intézmény mindennapjaiban a tudományos élet és a kulturális események mellett fontos szerepet kapott a testedzés is. Az ösztöndíjasok szezontól függetlenül szívesen pingpongoztak az intézet tornatermében, telente pedig korcsolyázni jártak. Dahlemben a stipendisták nyaranta a Harnack-Haus teniszpályáin játszhattak, de vízre is szállhattak, hiszen a kollégiumnak voltak hajói is. 1926 után a Berlinhez közeli Schwielowsee mellett tárolták kajakjaikat, majd a ’30-as években a Pichelsdorfban dokkolt kétüléses összerakható csónakokkal fedezték fel a környező tavakat. Tavasztól őszig gyakran és sokan éltek ezzel a lehe-

tőséggel, hétvégente szinte mindig vízen volt minden hajó. 1938-ban az olimpikon ösztöndíjas, Csik Ferenc is – aki a berlini uszodákban „akarata ellenére mindig feltűnést keltett” – előszeretettel használta a csónakokat.

Korányi Andrásnak, aki 1929 és 1932 között volt a Colle g ium Hungaricum tagja, különös élmény adatott meg: „Nem volt nagy a hajó, amire Einstein rámutatott, s nem is volt hasonló azokhoz, amilyeneket a Fertő-tavon vagy a Balatonon láttam. Einstein azonnal a vitorlákhoz ment és kezdte azokat bontani, én pedig igyekeztem a segítségére lenni. Megkérdezte, ki óhajt kormányozni, én ajánlkoztam. Elmondtam neki, hogy a szegedi klinikán, ahol dolgozom, tavasztól őszig szinte minden nap munka után evezünk Szent-Györgyi professzorral, aki igen sokfajta sportot űz. Nem tudom kifejezni azt, amit akkor éreztem: egy vitorlás hajón ülök a Nobeldíjas Einsteinnel, s én kormányozom a jachtot a csodálatos tavon.”

Stühmer

„Eddy rendkívül elfoglalt. Állandóan új elképzeléseket valósít meg, fejleszti a gyárat, ebből adódóan irdatlanul sok a munkája. Rejtély, honnan lett mindkét fiamnak ilyen szervezőkészsége” – írja a Gragger fivérek, Róbert és Eduard édesanyja 1932-ben Carl Heinrich Becker nek. Amikor Gragger Vilma – aki orvosként Konstantinápolyba is eljutott – papírra veti e sorokat, már javában zajlik az a modernizációs folyamat, mely a Stüh mer Frigyes hamburgi cukrászmester által 1868-ban alapított kis cukorkaüzemből 1941-re Európa egyik legmodernebb csokoládégyárát hozza létre Budapesten. Ebben oroszlánrésze volt Gragger Eduardnak, aki 1922-ben „cégvezetői minőségben a Stühmer-művek alkalmazásába állott”, 1924-ben igazgatóként, 1929-től ügy vezető igazgatóként

számos fióküzletet nyitott itthon és Európa több nagyvárosában. Vezetése idején, 1934-ben született meg a csokimikulás őse, és ekkor készült az első csokinyuszi is. Az 1930-as években nemcsak a gyárat és a gyártási technológiát fejlesztették, mellyel az addigra luxuscikkből közszükségleti cikké vált csokoládét előállították, európai színvonalú kereskedelmi kultúrát is képviseltek. Fiók üzletei ket a legnagyobb gonddal tervezték, termékeik csomagolását jeles iparművészekre bízták, így a Stühmer-dobozok is messze földön híressé váltak. Ahogyan Gragger Róbert , úgy Eduard is hitt abban, hogy a külhonban szerzett tudást hazatérve kamatoztatnia kell. Számos tanulmányútja tapasztalatait hasznosította a Stühmer-művek érdekében.

Szabó Lőrinc

Szabó Lőrinc újságíróként többször járt Berlinben az 1930-as években, tudósításait az Est -lapokban (Pesti Hírlap, Az Est, Magyarország) publikálta. 1939 májusában tagja volt annak a delegációnak, mely Teleki Pál miniszterelnököt kísérte. A kormányfő ekkor a Collegium Hungaricumot is felkereste, ahol tudós fiatalokkal találkozott.

Az intézet archívum a őrzi Szabó Lőrinc 1942. október 19-én kelt eredeti levelét, melyben Farkas Gyulát, a kollégium igazgatóját, akivel baráti viszonyt ápol, értesíti arról, hogy a Német–Magyar Társaságtól távirati úton kapott meghívást. Eszerint az „előadás időpontja Berlinben december 8, Bécsben december 11; vasúti jegy futár utjan megy; honorarium előadásonkint 100 RM; szoba nekem és Klárának Adlonban megrendelve; pontos érkezési időpont megadása kéretik”. Elárulja, hogy az esten a Magyar Csillag Móricz Zsigmond emlékszámában már publikált cikkét fogja előadni. Szó esik a felolvasandó költeményekről is: „én is próbálkoztam sajátmagam átköltésével, segitségül hivtam egyik-másik régi barátom tudását, köztük Horvát Henrikét. Igy aztán bő választék áll a szavalómüvész rendelkezésére. Némelyik vers két forditásban is megvan.” November 20-án írt levelében hozzáfűzi, hogy „a Halott hugom könyvei -t, az Ez vagy te -t, a Semmiért egészen -t szeretném legszivesebben németül előadva hallani”.

1942. december 8-án a közönség soraiban ott ül felesége, Mikes Klára is, aki a naplójába az estről feljegyzi: „azt mondják, a siker igen nagy volt. A követ is eljött. Ő ült a főhelyen, én mellette. [Wolfgang] Lukschy sok verset mondott el. A keleti verseknek és főleg a Lóci-verseknek volt nagy sikere. Lőrincnek nagyon tetszett a szavalása, nekem kevésbé.”

A házaspár Berlinből Bécsbe indul tovább, onnan utaznak haza. „Tegnap jöttünk meg, és pedig kis hijja, hogy nem repülögépen: Bécsben véletlenül kaptunk még jegyet hétfőre, az utolsó órában azonban a szörnyü köd miatt a Hansa lemondta az aznapi járatokat és igy a már-már irodalmi jármü helyett vonaton, jó, zsúfolt vonaton zötyögtünk haza Budapestre” – számol be Szabó Lőrinc december 15-én Farkas Gyulának, köszönetet mondva a vendéglátásért, ami „elsősorban személyes, de azért több is, mint személyes; a Te okos, igazságos és szükséges belső irányításod és egyeztetéseid nélkül, félig olyan jól és mindkét irányban félig oly hasznosan sem mennének ezek a kulturbarátkozások, mint ahogy most mennek”.

Szabó Lőrinc 1900. március 31-én született Miskolcon, és 1957. október 3-án hunyt el Budapesten.

Szállítmányok

A Collegium Hungaricum munkatársainak a legkülönfélébb ingóságok és más küldemények transzferéről kellett gondoskodniuk. Nem ismertek lehetetlent, országok és városok között utaztattak kerékpárt, 35 kg húskonzervet vagy egy teljes könyvtári állományt is.

Ungarische Jahrbücher

„Az Ungarische Jahrbücher (Magyar Évkönyvek) a magyar nyelv, történelem és kultúra számára tudományos orgánumot akar teremteni német nyelven, és a magyar kulturális eredményeket a német olvasóközönség számára is hozzáférhetővé akarja tenni. A teljes magyar szellemi, szociális és gazdasági élet tükörképét kívánja nyújtani” – fogalmaz a folyóirat beköszöntőjében Gragger Róbert , a berlini egyetem Magyar Intézet ének alapító professzora. Célja, hogy „a magyar tudományosságot bekapcsolja a külföld szellemi életébe, s ezáltal megszüntesse hazánkról és műveltségünkről a külföldön elterjedt felszínes ítéletet, továbbá megnyissa előttünk a továbbfejlődés lehetőségét az európai szellemi közösségben”. A német nyelvű hungarológiai sorozatban 1921 és 1943 között 23 kötet jelent meg negyedévi rendszerességgel, a cikkeket a kor neves magyar és külföldi tudósai jegyezték.

Hasonló céllal és ugyancsak német nyelven bocsátotta útjára Gragger 1919-ben az Ungarische Bibliothek (Magyar Könyvtár) című periodikát. Az itt publikált nagyobb terjedelmű munkák szintén Magyarország és a magyar–német szellemi kapcsolatok bemutatást szolgálták. E sorozat részeként jelent meg először németül az általa felfedezett Ómagyar Mária-siralom (Altungarische Marienklage), és a kézikönyvre emlékeztető három kötetes Bibliographia Hungariae. Utóbbi az 1861 és 1921 között idegen nyelven fellelhető, Magyarországgal kapcsolatos tudományos munkák bibliográfiai adatait gyűjtötte egybe, valamennyit eredeti megjelenése nyelvén.

Vasarely-kiállítás

„Ma is a sors végtelen ajándékának tartom, hogy nekem jutott szerencseként Vasarely bemutatása Berlinben. Az intézet történetének leglátogatottabb akciója volt, szombat-vasárnap is nyitva tartottunk, s vagy tízezren zarándokoltak be a házba” – emlékezik vissza Szolnoki Vera, a Magyar Kultúra Háza hajdani kiállításszervezője.

Az 1987. február 13-án nyílt Victor Vasarely-tárlatot egy teljes hónapon át láthatta a közönség. A kiállított negyven plakáttervet, reklámot, textilmintát, térplasztikát, festményt és kollázst a budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből válogatták. Ahogy a megnyitón a népszerű keletnémet festő és a Berlin-Weissensee-i Képzőművészeti Főiskola rektora, Walter Womacka elmondta, „a berliniek itt és most ismerkedhetnek meg először közvetlenül a művész alkotásaival, egyedi stílusával, eredeti megoldásaival. A válogatás kitűnő hozzájárulás az idén 750. születésnapját ünneplő Berlin rangos kulturális eseménysorozatához.”

Ugyanebben az évben, 1987. május 8-án nyílt meg a művész jelenlétében Budapesten a Vasarely Múzeum. Berlinben azóta is népszerű Victor Vasarely, akinek alkotásai a Neue Nationalg alerie gyűjteményében is helyet kaptak.

Vendégkönyv

Különleges időkapszulaként tekinthetünk ezekre a könyvekre, melyek lapjain az elmúlt 100 év vendégeinek és az intézeti kiállítások látogatóinak aláírásait, bejegyzéseit olvashatjuk.

Verkaufsstelle (Kultúra üzlet)

Kelet-Berlinben, a Karl-Liebknecht-Strasse 9. alatt, ebben az „egyszerű házgyári épületben” működött a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat által üzemeltetett Verkaufsstelle. A bolt, mely magyar termékeket, elsősorban népi- és iparművészeti tárgyakat, könyveket és hanglemezeket ( bakelit) árusított, hamar a keletnémetek, a turisták és a Németországban élő magyarok kedvenc évé vált. Egy korabeli híradás szerint „nagy népszerűségnek örvendett a népdal- és a beatlemez (a heti slágerlistán a Bergendy és a Lokomotív GT áll a tabella élén). De gyorsan fogyott a különlegesen szép kerámia, valamint a nagyon népszerű szakácskönyv is.” 1973-as megnyitás át követően volt olyan nap, hogy tízezer márkás bevételt könyveltek el. 1975-ben mégis értekezletet hívott össze a Kulturális Kapcsolatok Intézetének igazgatója, melyen arra kérte a munkatársakat, hogy hangolják

össze jobban a ház programjait és a z üzlet árukínálatát, különös tekintettel a könyvekre, hanglemezekre, művészeti albumokra és kottákra.

A Haus der Ungarischen Kultur 10. évfordulójára készült jubileum i kiadványból kiderül, hogy a sikeresen működtetett Kultúra üzletnek évente mintegy 120 ezer vásárlója volt, egyebek között 172 ezer nagylemezt értékesítettek, és közel 45 ezer darab könyv fogyott – a forgalom döntő többségét a Corvina Kiadó német nyelvű kiadványai termelték. A Verkaufsstellén keresztül rendeltek tudományos kiadványokat a keletnémet könyvtárak, képeslapból és térképből pedig nem tudtak annyit kínálni, hogy ne fogyott volna el az összes. A falomlás és a határnyitás után az üzlet elvesztette kurrens jellegét, 1992-ben be is zárták.

Villamos

Már 1865-ben járt lóvasút a Dorotheenstrassén, Berlin egyik legrégebbi, folyamatosan működő tömegközlekedési útvonalán. A villamosítás után több társaság járatai is közlekedtek a Herz-palota (1926-tól Collegium Hungaricum) épülete előtt. Három irányba tartottak az Y-alakot formázó sínpárok: a Dorotheenstrasse nyugati, illetve keleti – Kupfergraben felőli – végéről, délről pedig az Unter den Linden sugárút alatt átvezető alagúton érkeztek a járművek. Azért építették meg 1914 és 1916 között az ezt követően majd negyven éven át használt Linden-alagutat, mert II. Frigyest zavarta a császári fennhatóság alatt álló sugárúton áthaladó villamosforgalom üzemeltetéséhez szükséges felsővezeték-rendszer látványa. Az átadás utáni tizenöt járatból hat még 1938-ban is az alagúton át közlekedett: itt bújt elő a föld alól a 9-es, a 12-es, a 35-ös, a 40-es, a 61-es és a 78-as jelzésű villamos.

Megterhelő volt ez a sűrű forgalom, amely a Collegium Hungaricumot is érintette. A kialakult helyzetről így számol be Farkas Gyula igazgató: „Az épület utcafrontjának tatarozása a

nyáron okvetlenül szükségessé vált, mert ott nem csak a vakolat volt lehámlóban, de tavasszal a II. emelet feletti párkányt tartó konzólok közül is lezuhant egy. Az uccai front gyors romlásának oka a szemben lévő villamos-alagut, melyben a villamos-vonatok éppen a ház előtt fékezve kanyarodnak be rendkívül erős földrezgéseket idézve elő, amit a berlini homoktalaj különös intenzitással továbbít.”

A NDK-ban Clara Zetkin nevét viselte a hajdani a Dorotheenstrasse. 1951-ben a korábbi névvel együtt az alagút és a Múzeum-sziget felé vezető villamospálya is megszűnt. Az egykori Collegium Hungaricum előtti szakaszból egy hurokforduló részét képező végállomást alakítottak ki, az alagút megmaradt részét a Gorkij színház használja kellékraktárként. A berlini közlekedési vállalat, a BVG 2004-es villamoshálózat-reformja óta az M1-es és a 12-es villamos jár a Bauhausház előtt. Az itt kialakított Am Kupfergraben megálló lett mindkét vonal végállomása, ahol „A villamos is aluszik, / – s mig szendereg a robogás – / álmában csönget egy picit”

Zongora

A Collegium Hungaricum egykori ösztöndíjasai között nem csak a zenészek és a zenetudósok muzsikáltak. Számos fiatal orvos, természettudós vagy magát más tudományágnak szentelő fiatal is szívesen leült a zeneszobában álló hangversenyzongora vagy pianínó mellé. Visszaemlékezéseikből és az archív dokumentumokból tudjuk, hogy rendszeresek voltak a kamarakoncertek. Annál is inkább, mert „a régi tulajdonos által berendezett márvány díszterem és mellette az úgynevezett »német terem«, melyet a német külügyminisztérium által e célra adományozott 10 000 márkából rendeztek be” egyaránt lehetővé tette „előadások és koncertek rendezését és azt, hogy a kollégium a berlini társaséletben is szerepet játszhasson”.

Az intézetnek ma is van zongorája. Ha mesélni tudna, elmondhatná, hogy 1974-ben vásárolta meg a Haus der Ungarischen Kultur, és hogy bekerülési értéke 69 728 forint volt. A hangszer az 1853-ban alapított, lipcsei székelyű Blüthner zongoramanufaktúra szocialista utódüzemében készült, ahol két típust gyártottak ekkor. A nyugati exportra szánt jobb minőségű volt, és hangzásában közelebb állt a C. Bechstein, Bösendorfer, Fazioli és Steinway & Sons gyártókkal együtt emlegetett elődeihez. Liszt Ferenc, Csajkovszkij, Prokofjev, Stevie Wonder, Udo Jürgens egyaránt játszott Blüthneren,

és a Beatles Let It Be je is egy ilyen hangszeren szólalt meg először. Jóllehet a Collegium Hungaricumban álló zongora annak idején csupán országon belüli használatra, így silányabb minőségben készült, az mindmáig hűségesen szolgálja az intézetet, és impozáns névsorral járul hozzá gyártója reputációjához. Ezen a zongorán adott koncertet Ránki Dezső és Kocsis Zoltán, de játszott rajta Snétberger Ferenc több tanítványa és Sleepless című operája berlini premierje előtt Eötvös Péter is.

2021 óta a Collegium Hungaricumban mutatják be a berlini Művészeti Egyetem hangtudomány- és hangművészeti mesterképzésének végzős diákjai helyspecifikus vizsgamunkáikat.

A sokat látott Blüthner is több alkalommal szerepelt már ezen a diplomakiállításon.

Az intézet legrégebbi munkatársának is tekinthető zongorát 50. születésnapja alkalmából teljeskörűen felújíttatták.

A komolyzenétől a könnyedebb műfajokon át sokféle koncert részese volt már ez a megbízható hangszer: játszottak rajta elfeledett monarchiabeli slágereket, Ligeti- és Kurtág-műveket, elektronikával kombinált kortárs alkotásokat és sok minden mást.

KRONOLÓGIA

1924. 11. 24. A Magyar Távirati Iroda bejelenti, hogy a Collegium Hungaricum megkezdte működését Berlinben. Alapító igazgatója Gragger Róbert irodalomtörténész, a berlini egyetem Magyar Intézet ének vezetője.

1925. 05. 12–16. Berlinben tanácskozik a Külföldi Magyar Tudományos Intézetek Szövet sége, az eseményen a bécsi Collegium Hungaricum igazgatója is jelen van.

1925. 10. 22. Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter berlini útja során meglátogatja a Collegium Hungaricumot és a Magyar Intézetet.

1926. február A magyar állam megvásárolja a Collegium Hungaricum céljaira a Herz-palotát. A Dorotheenstrasse 2. alatt található épület átalakítását és felújítását Gragger felügyeli.

1926. 05. 26. Magyarországra érkezik Carl Heinrich Becker porosz kultuszminiszter, egyhetes látogatásáról a Magyar Híradó is tudósít.

1926. október Tamedly Mihályt nevezik ki a Collegium Hungaricum igazgatójává, Gragger az intézmény kurátora lesz.

1926. 11. 10. Gragger Róbert váratlan halála. Temetése (1926. november 13.) társadalmi esemény, sírját hosszú éveken át rendszeresen látogatják barátai, kollégái és a Collegium Hungaricum tagjai.

1927. 03. 19. Magyar estet rendeznek Berlinben Prahács Margit zongoraművész, a Collegium Hungaricum egyik első női ösztöndíjasa közreműködésével.

1927. 04. 01. Beköltöznek az első ösztöndíjasok a kollégium céljaira átalakított és kibővített Herz-palotába. Az épületegyüttes teljes használatba vételére 1927 nyarán kerül sor.

1927. 07. 03. K ihirdetik „a külföldi magyar intézetekről és a magas műveltség célját szolgáló ösztöndíjakról” szóló 1927. évi XIII. törvénycikket. Megalakul az Országos Ösztöndíj Tanács.

1927. 07. 28. Pataky Mária ösztöndíjas zenetörténész német nyelvű előadása a kollégiumban.

1928. március Budapesten, a Műcsarnok tavaszi kiállításán bemutatják Karlovszky Bertalan Carl Heinrich Beckerről készített portréját.

1928. 12. 08. A C ollegium Hungaricumban rendezett koncerten Elke Heims színésznő Arany János-balladákat ad elő.

1929. 02. 27. Babits Mihály a berlini egyetem új aulájában tart előadást, melyet a tiszteletére rendezett teaest követ a kollégiumban.

1929. 04. 25. K lebelsberg Kuno előadást tart a berlini egyetemen, majd estélyt ad a kollégiumban.

1929. 09. 02. A C ollegium Hungaricummal határos Knobelsdorff-palotába költözik a berlini egyetem Magyar Intézete. A két intézményt idilli kert köti össze.

1929. 10. 01. Keresztury Dezső irodalomtörténész, a kollégium korábbi ösztöndíjasa lesz a Magyar Intézet lektora és könyvtárosa.

1930. 04. 25. K lebelsberg Kuno ismét a Collegium Hungaricumba látogat.

1930. 08. 21. Farkas Gyula irodalomtörténészt, a Magyar Intézet vezetőjét nevezik ki a Collegium Hungaricum kurátorává.

1930. 10. 20. Keresztury tevékenységének köszönhetően elindulnak az első magyar tanfolyamok a berlini Berlitz iskolában.

1931. 07. 03. Kosztolányi Dezső kétnyelvű felolvasást tart az egyetem aulájában, melyet a tiszteletére rendezett teaest követ a kollégiumban.

1932. 04. 04. K ánya Kálmán berlini követ estélyt ad Teleki Pál miniszterelnök tiszteletére a Collegium Hungaricumban.

1933. 01. 09. Búcsúvacsora a Collegium Hungaricum helyiségeiben Kánya Kálmán távozó követ tiszteletére. A prominens vendégek között jelen van Ábrahám Pál zeneszerző is.

1933. 02. 10. C arl Heinrich Becker halála.

1934. február A C ollegium Hungaricum tagjainak előadássorozata a szakterületük témáiról.

1935. 03. 30. Budapesten megtartja első közgyűlését a Collegium Hungaricum Szövetség. Az öregdiák szervezet 1936-ban kiadja a hajdani ösztöndíjasokat egybegyűjtő zsebkönyvét.

1935. 09. 13. Farkas Gyula lesz a Collegium Hungaricum igazgatója.

1936. 01. 10. Á prily Lajos felolvasóestet tart a kollégium dísztermében. A hallgatóság soraiban jelen van József Ferenc főherceg is.

1936. 05. 29. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter a Collegium Hungaricumba látogat.

1936. 08. 01–16. A berlini olimpia idején a kollégium összes helyisége felett az Országos Testnevelési Tanács rendelkezik.

1937. 04. 03. Fogadás a Collegium Hungaricumban Dohnányi Ernő és a magyar filharmonikusok tiszteletére.

1937. 05. 30. A kollégium udvarán leleplezik a Berlinben nyugvó magyar hősi halottak emléktábláját.

1938. 02. 20. Jótékonysági bál a Hotel Esplanadéban a Berlinben tanuló szegény magyar diákok megsegítésére.

1938. 08. 25. Horthy Miklós kormányzó berlini útján meglátogatja a Magyar Intézetet és a Collegium Hungaricumot.

1939. 04. 30. Teleki Pál miniszterelnök és Csáky István külügyminiszter a kollégiumba látogat.

1939. 10. 13. Tamedly Mihály halála.

1939. 12. 13. Magyar és német művészek közreműködésével rendeznek hangversenyt a Berlinben élő szegénysorsú magyar családok megsegítésére.

1940. 02. 10. A Berlini Magyar Tanulóifjak Társasága műsoros táncestélye a Collegium Hungaricum dísztermében.

1941. 05. 25–26. A Nemzeti Színház vendégszereplése a berlini Schiller Színházban.

1941. 07. 11 Erdélyről szóló magyar est a Humboldt Clubban.

1941. 08. 20. A berlini magyar egyesületek Szent István-napi ünnepsége.

1941. 11. 25. Bárdossy László miniszterelnök berlini útján meglátogatja a Magyar Intézetet és a Collegium Hungaricumot.

1942. 07. 17. A Berlini Magyar Tanulóifjak Társasága a kollégiumban ünnepli fennállásának 100. évfordulóját.

1942. 12. 11. Szabó Lőrinc felolvasóestje és előadása Móricz Zsigmondról.

1942. 12. 12. Magyar képzőművészeti kiállítás nyílik Berlinben.

1943. 05. 15. Fogadással egybekötött teadélutánt rendeznek a német diákság tiszteletére a kollégiumban.

1943. 12. 02. A C ollegium Hungaricumba költözik a berlini magyar követség

1944-ben A bombázások többször megrongálják a kollégium épületét, a háborús károk at igyekeznek újra és újra kijavítani.

1945 tavasza A C ollegium Hungaricum épületegyüttese lakhatatlanná válik.

1949. 01. 29. A berlini egyetem – 1928 és 1945 között Frigyes Vilmos Egyetem – felveszi a Humboldt Egyetem nevet.

1949. 06. 03. A külföldi kulturális tevékenység hatékonyabbá tételére létrehozzák a Kultúrkapcsolatok Intézetét (1962-től Kulturális Kapcsolatok Intézete).

1950. 06. 25. A Német Demokratikus Köztársaság (NDK) és a Magyar Népköztársaság (MNK) kulturális együttműködésről szóló egyezményt ír alá.

1952. október Budapesten Német Kultúra Hete, Berlinben Magyar Kultúra Hete zajlik.

1956. 09. 16. Hubay Miklós a Művelt Nép című hetilapban a kollégium romos épületéről tudósít.

1959. 12. 19. Egyezmény az NDK és az MNK kormánya között a kulturális és tudományos együttműködésről.

1960. 02. 05. Átadják Budapesten az NDK Kulturális és Tájékoztató Irodáját (1968-tól az NDK Kulturális és Tájékoztató Központja).

1963 Végleg eltakarítják a Collegium Hungaricum dorotheenstrassei épületének romjait.

1966. 06. 10. Kormányközi megállapodás születik az NDK Kulturális és Tájékoztató Központja budapesti, és egy azonos jellegű magyar intézet berlini létrehozásáról.

1967. 07. 07. Kulturális és Tudományos Együttműködési Egyezményt írnak alá az MNK és az NDK között.

1968. 05. 11–15. Konecsni György kiállítása Nyugat-Berlin Charlottenburg kerületében.

1969. 10. 07. A z NDK megalakulásának 20. évfordulója. Eredetileg ezen a napon tervezték átadni a Magyar Kultúra Háza épületét.

1970. 02. 01. Hegedűs Gyulát a (még egyelőre saját épület nélkül működő) Magyar Kultúra Háza igazgatójának nevezik ki.

1972. 12. 21. Megállapodás születik az NDK és az MNK között a két ország fővárosaiban működő kulturális intézetek tevékenységéről.

1973. 01. 25. Kelet-Berlinben, a Karl-Liebknecht-Strasse 9. alatt megnyílik a Magyar Kultúra Háza. Az épület végleges műszaki átadása hónapokig húzódik.

1973. 07. 13. Megállapodás születik a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Német Szocialista Egységpárt között a tudomány, a kultúra és az oktatásügy területén megvalósuló együttműködésről.

1973. 07. 28. Megkezdődik a Világifjúsági Találkozó Kelet-Berlinben. Az esemény nyolc napja alatt a Kulturális Kapcsolatok Intézete rendelkezik a Magyar Kultúra Háza összes helyisége fölött.

1975. 01. 05. József Attila-estet rendeznek a Magyar Kultúra Házában, az eseményt élőben közvetíti az NDK Rádió és a Magyar Rádió.

1975. 07. 15. Kerekes Lajos lesz a Magyar Kultúra Háza igazgatója.

1976. 10. 20. K alász Márton költői estje A hónap vendége sorozatban, többek között Franz Fühmann író-műfordító közreműködésével.

1977. 07. 06. Egyezmény a Magyar Népköztársaság és a Németországi Szövetségi Köztársaság (NSZK) kormánya közötti kulturális együttműködésről.

1978-tól Ötéves munkatervek szabályozzák a keletnémet–magyar kulturális kapcsolatokat.

1978. 07. 15. A z NDK Rádió és a Magyar Rádió III. műsora kétnyelvű Ady-estet közvetít a Magyar Kultúra Házából.

1978. 12. 15. Megnyílik Berki Viola festőművész kiállítása. A kiállítás tereiben forgatják a heute abend und morgen früh című film egyik jelenetét.

1979. 10. 27. Tudományos együttműködés születik a Deutsche Forschungsgemeinschaft és a Kulturális Kapcsolatok Intézete között.

1980. 03. 18–20. Új magyar játékfilmeket mutatnak be a Magyar Kultúra Háza és az NDK Film- és Televíziós Alkotók Szövetsége együttműködésében.

1980. 09. 16. L evetítik Huszárik Zoltán Csontváry című filmjét, a magyar mozikba csak október 2-án kerül az alkotás.

1981. 11. 25. Gerics Tamás lesz a Magyar Kultúra Háza igazgatója.

1982. 09. 03. K iállítás nyílik Gulácsy Lajos születésének 100. évfordulója alkalmából.

1982. 10. 05. Kodály Zoltánné Péczeli Sarolta közreműködésével nyitják meg a Kodály Zoltán emlékkiállítást.

1983. 01. 24. 10 éves a Magyar Kultúra Háza. Az évforduló alkalmából film készül Berlinben magyarul címmel, melyet 1984 októberében mutatnak be.

1984. november NDK kulturális napok Magyarországon.

1985. április Magyar kulturális napok az NDK-ban.

1985. 12. 05. Retrospektív vetítéssorozat indul Szabó István filmjeiből.

1986. 04. 01. Mészöly Miklós felolvasóestje.

1987. 02. 13. Megnyílik Victor Vasarely kiállítása.

1987. 03. 26. Márton László felolvasóestje.

1987. 05. 30. Kocsis Zoltán zongorakoncertje.

1987. 10. 07. Megállapodás születik az MNK és az NSZK kormánya között kulturális és tájékoztatási központok létesítéséről.

1987. 11. 05–06. Konferencia a német–magyar kulturális kapcsolatok múltjáról és jelenéről Gragger Róbert születésének 100. évfordulóján.

1987. 11. 12. Esterházy Péter felolvasóestje.

1988. 02. 25. Pöstényi Emőke , az NDK rádióbalett sztárművésze a Magyar Kultúra Háza vendége.

1988. 04. 24. K rasznahorkai László felolvasóestje.

1988. 03. 10. Budapesten a Kecskeméti utcában megnyílik az NSZK Kulturális és Információs Központja (1990-től Goethe Intézet).

1988. 08. 01. Ismét Hegedűs Gyula a Magyar Kultúra Háza igazgatója.

1988. 10. 12. Kurtág György bemutatkozása a zeneszerző-portrék sorozatban.

1988. 11. 30. Oravecz Imre felolvasóestje.

1989. 05. 03. Mándy Iván felolvasóestje.

1989. 06. 09. Megállapodás az MNK és az NSZK kormánya között magyar Kulturális és Tájékoztatási Központ felállításáról Stuttgartban.

1989. 09. 25–29. Vetítés a Balázs Béla Stúdió fiatal alkotóinak filmjeiből.

1989. 11. 09. A berlini fal leomlásának estéjén Eötvös József gitárművész ad koncertet a Magyar Kultúra Házában.

1990. 01. 01. Magyar Ház néven működik tovább a Magyar Kultúra Háza.

1990. 05. 27. Megnyílik a Stuttgarti Magyar Kulturális és Tájékoztatási Központ, melynek első igazgatója Kalász Márton.

1990. 01. 09–18. Retrospektív vetítések Tarr Béla filmjeiből.

1990. 02. 14. Göncz Árpád felolvasóestje.

1991. szeptember Kezdetét veszi a Határok nélkül magyar–német kulturális fesztivál.

1991. 09. 01. Kurucz Gyula lesz a Magyar Ház igazgatója.

1992. 11. 24. A z ensemble unitedberlin kortárs zenei koncertje a Magyar Házban.

1993. 09. 10. K iállítás nyílik Nádler István munkáiból.

1994. 03. 01. Egyezmény születik a Magyar Köztársaság és az NSZK kormánya között a kulturális együttműködésről.

1994. 06. 30. Emlékkiállítás nyílik Bortnyik Sándor születésének 100. évfordulóján.

1995. 05. 04. Utak Párizsba és Berlinbe címmel rendeznek kiállítást az 1920-as és 1930-as évek magyar festészetéből.

1995. 09. 01. Dalos György lesz a Magyar Ház igazgatója.

1995. 11. 04. Megnyílik a Képek a magyarországi cigányság 20. századi életéből című tárlat.

1997. 09. 19. Visszakerül a magyar állam tulajdonába a Collegium Hungaricum egykori, dorotheenstrassei telke.

1998. 01. 24. Gyakran gondolunk Piroskára címmel nyílik kiállítás a magyar kulturális intézet megnyitásának 25. é v fordulóján.

1999. 10. 12–18. Magyarország az 51. Frankfurti Könyvvásár díszvendége.

1999. 10. 15. Masát Andrást nevezik ki a Magyar Ház igazgatójának.

2000. 01. 01. C ollegium Hungaricum Berlin (CHB) néven működik tovább a Magyar Ház.

2000. 02. 08. Kormányrendelet a külföldi magyar kulturális intézetek működéséről.

2001. 05. 14–15. Nemzetközi konferencia Raoul Wallenbergről.

2002. 02. 22. L étrejön a Balassi Bálint Intézet (2007. március 1-től Balassi Intézet).

2002. 11. 11. A Collegium Hungaricum a harmadik évezredben címmel konferenciát rendeznek az intézet jövőjéről és leendő székhelyéről.

2003. 02. 26. L étrejön az Európai Kulturális Intézetek Berlini Szervezete (2006-tól EUNIC, az Európai Unió Nemzeti Kulturális Intézeteinek Egyesülete).

2003. 04. 26. Fénylő csillagok címmel nyílik kiállítás Kőniger Miklós és Werner Mohr gyűjteményéből a mozi hőskorában Berlinben élt magyar művészekről.

2004. 05. 01. Magyarország a fedélzeten: kirándulóhajón rendeznek nagyszabású fesztivált hazánk EU-csatlakozása alkalmából.

2004. 05. 20. L ezárul a CHB új épületének kivitelezésére kiírt közbeszerzési pályázat.

2006–2007 Magyar akcentus: kulturális évad indul Németországban, mely a Collegium Hungaricum új épületének átadásával ér véget.

2006–2008 BIPOLAR : német–magyar kulturális együttműködési projekt valósul meg a Német Szövetségi Kulturális Alapítvány támogatásával.

2006. 12. 23. A külföldi kulturális intézetek felügyelete és működtetése céljából létrejön a Balassi Intézet Nemzetközi Igazgatósága.

2007. 03. 01. A Balassi Intézet átveszi a külföldi magyar kulturális intézetek szakmai irányítását.

2007. 11. 30. Ünnepélyesen átadják a berlini Collegium Hungaricum Peter P. Schweger által tervezett új épületét.

2008. 01. 01. C an Togay Jánost nevezik ki a CHB igazgatójává.

2008. 02. 13–26. E lső alkalommal rendezik meg a Cinema Total közép-európai filmes eszmecserét.

2008. 10. 18. Kezdetét veszi a Medien Fassaden Festival: két hétig berlini művészek és médiadizájnerek alkotásait vetítik a CHB épületére.

2009. 10. 19. A határnyitás 20. évfordulója alkalmából megnyílik a Német egység a Balatonnál című kiállítás.

2011. 06. 08. Manifesto: KassÁk! címen nyílik kiállítás a CHB-ban, mely párhuzamosan fut a Berlinische Galerie Lajos Kassák: Botschafter der Avantgarde (1915–1927) tárlatával.

2013. 05. 31. Kezdetét veszi a Cineromani négyhetes nemzetközi roma filmes fesztivál.

2014. 06. 28. Nagy Ábránd |Die große Illusion: kiállítás az I. világháború kitörésének 100. évfordulóján.

2015–2019 A C ollegium Hungaricum szervezésében valósul meg a Lipcsei Könyvvásár szakmai programja.

2015–2019 Montag Modus címmel egyestés minifesztiválokat szerveznek a CHB tereiben.

2015. 06. 01. Kopek Gábor lesz a Collegium Hungaricum Berlin igazgatója.

2015. 12. 29. Kormányrendelet születik a Balassi Intézet megszüntetéséről.

2016–2020 Input Impact : improvizációs zenei sorozat a CHB tereiben.

2016. 08. 31. A külföldi magyar kulturális intézetek betagozódnak a Külgazdasági és Külügyminisztériumba.

2016. 10. 24. Mindenki forradalma: videóinstalláció tíz berlini helyszínen az 1956-os forradalom 50. évfordulóján.

2016. 11. 18–19. 100 éves a hungarológia : konferencia a berlini Magyar Intézet alapításának centenáriumán.

2018. 10. 01. Nagy Mártát nevezik ki a berlini Collegium Hungaricum igazgatójává. Az intézmény közel 100 éves történetében ő az első női vezető.

2019. 02. 13. Minifesztivált rendeznek a CHB-ben Mészáros Márta filmrendező tiszteletére.

2019. 05. 05. E lső alkalommal rendezik meg az EUNIC berlini klaszterének Babylon Europa összművészeti fesztiválját, Magyarországot Lukács Miklós cimbalomművész képviseli.

2019. 09. 12. „Az ecsettől a kameráig”. Moholy-Nagy és kortársai címmel nyílik kiállítás a debreceni Antal-Lusztig Gyűjtemény anyagából.

2020. 03. 16. A pandémia kezdetén elindul a CHB to go sorozat az intézet saját virtuális tartalmaival.

2020. 11. 30. Sounds of Home címmel mobiltelefonnal rögzített hangfelvételekből nyílik kiállítás, mely a CHB felhívása nyomán létrejött közös kompozícióban mutatja be a karantén hangtájképét.

2021. 07. 16–18. E lőször rendezik meg a CHB tereiben a berlini Művészeti Egyetem Sound Studies and Sonic Arts mesterszakos hallgatóinak vizsgakiállítását.

2021. 07. 31. A külföldi magyar kulturális intézetek neve – a Collegium Hungaricumok kivételével – Liszt Intézetre változik.

2021. 09. 14. Mészöly Miklós 100. születésnapján Nádas Péter mutatja be Mészöly németül frissen megjelent próza kötetét.

2021. 10. 01–03. A CHB-ben rendezik meg az első németországi műfordító fesztivált, a translationale berlin t.

2021. 10. 11–16. Európai Hidak: Budapest–Berlin címmel zajlik összművészeti fesztivál a Müpával és a Budapesti Fesztiválzenekarral együttműködésben.

2022. 04. 29. Félreeső vidék : irodalmi beszélgetés Esther Kinsky német és Kiss Noémi magyar íróval.

2022. 08. 12. A L iszt Intézetek szakmai irányítását a Kulturális és Innovációs Minisztérium veszi át, a fenntartásért továbbra is a Külgazdasági és Külügyminisztérium felel.

2022. 11. 03. Megnyílik a Magyar Modern, a Szépművészeti Múzeum és a Berlinische Galerie közös kiállítása, melyhez a CHB szervezi a kísérő programokat.

2022. 11. 10. A magyar neoavantgárd alkotásaiból nyílik kiállítás a CHB-ben.

2023. 01. 12. Erdély, Bódy & Jeles : filmvetítés a magyar neoavantgárd filmművészet három legfontosabb képviselőjének alkotásaival.

2023. 02. 15. Magyar utazók Berlinben címmel az 1970-es évek berlini életét bemutató kiállítás nyílik a Fortepan és a Collegium Hungaricum képarchívumából.

2023. 05. 24. Beszélgetést rendeznek Bodor Ádámmal a Verhovina madarai német kiadásának megjelenésekor.

2023. 10. 24. Petőfi versuniverzum: nagyszabású fényvetítés a CHB homlokzatán a Petőfi200 emlékév keretében a Festival of Lights idején.

2023. 11. 24–26. Petőfi200 fordítóműhely

2024. 04. 11. A Berlin Design Week keretében Belső tér címmel kiállítás nyílik a legfiatalabb magyar dizájner generáció alkotásaiból.

2024. júniustól CH100: A Collegium Hungaricum sokszínű programsorozattal ünnepli alapításának 100. évfordulóját.

2024. 06. 17. Életre kelt archívum: négyrészes installációsorozat, mely havonta egy-egy installációval bővül október 18-ig.

2024. 06. 22. Echoing Archives : nyolc esemény egyetlen este, különleges archívumok és levéltári különlegességek, a Humboldt Egyetem hangarchívumában felfedezett 1924-es felvétel, melyen megismerhetjük Gragger Róbert hangját.

2024. 09. 08. Vezetett séták és interaktív programok (audiowalk) a Műemlékek nyílt napja keretében az alapításának 100. évfordulóját ünneplő intézetben.

2024. 09. 10. Jubileumi megemlékezést szerveznek In Memoriam Robert Gragger címmel.

2024. 10. 20. Bartók–Veress–Kurtág–Ligeti: koncert négy, Berlinhez és a CHB-hoz kötődő magyar zeneszerző műveiből.

2024. 11. 08. „A halhatatlan egésznek tagjai vagyunk”. Egy archívum arcai: centenáriumi kiállítás az archív iratanyag kreatív újraértelmezésével az 1924 és 1945 között működő Collegium Hungaricum életéről.

2024. 12. 14. Elődeink nyomában – centenáriumi bál a kulturális diplomáciai célokat szolgáló báli hagyomány felelevenítésével, a bécsi Collegium Hungaricummal együttműködésben.

2025. január CH100-publikációgyűjtemény jelenik meg a Magyar Tudomány című folyóiratban.

2025. 04. 09. Rövidfilmvetítés Herskó János filmrendező és főiskolai tanár tiszteletére.

2025. 05. 15. Handle with Care : nemzetközi kortárs művészeti kiállítás nyílik, melynek témája a kollektív gondoskodás, az önmagunk és mások iránti felelősségvállalás.

2025. 06. 24. Kamarazene a 20. század első feléből: Gárdonyi, Lajtha, Hindemith címmel rendezik meg az intézet jubileumi CH100- sorozatának zárókoncertjét.

2025. 07. 03. „Az élet hol ilyen, hol olyan ...” – német nyelvű felolvasószínház, különleges időutazás, melyen a berlini közönség megismerheti a Collegium Hungaricum évszázados múltját.

2025. december Befejeződik a CH100. A berlini Collegium Hungaricum első évszázadának története című kiadvány szerkesztése.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Külön köszönettel tartozunk Tóth Ágnesnek és Ujváry Gábornak a berlini Collegium Hungaricum archívumának feldolgozásához nyújtott segítségért, Lőrincz Csongornak a Humboldt Egyetemen őrzött archív anyag rendelkezésünkre bocsátásáért, Méhes Mártonnak a centenáriumi év során megvalósított közös programokért és a Magyar Goethe Társaságnak az együttműködésért.

Köszönet illeti a CHB és elődintézményei hajdani és jelenlegi munkatársait, barátait, támogatóit és közönségét, a kollégium egykori ösztöndíjasainak leszármazottait, valamint azokat a kutatókat, akiknek tanulmányait forrásanyagként használtuk a kötethez.

Adamik Lajos

Ádám Zoltán

Bakos Krisztina

Baksa-Soós Vera

Bassola Péter

Bottlik Virág

Andreas Böttcher

Brandt Györgyi

Janin Busse

Can Togay János

Cantu Mari

Cziglényi Boglárka

Csaba Gábor

Császtvay Tünde

Dallos Emese

Dalos György

Demeter Zoltán

Demjén György

Dévavári Zoltán

Drótos Dominika

E. Csorba Csilla

Emszt Boglárka

Erdődy Gábor

Farkas Anna

Földesi Ferenc

Jan-Gunnar Franke

Maren Franzke

Fülöp-Gábor Zsuzsa

Gál Zoltán Benedekné

Gárdos Péter

Gerencsér Anita

Görbe Tamás

Gulyás Réka

Györkös Péter

Györgypál Katalin

Gyuris Nicolette

Hammerstein Judit

Hegedűs Rita

Dietmar Hochmuth

Iván Fruzsina

Kain Péter

Kalász Orsolya

Božidar Katic

Kelemák Tamás

Kerényi Dávid

Kerényi László

Kerkai Karoline

Kiss Mariann

Kiss Péter Botond

Kiss-Hegyi Anita

Korányi Emese

Korányi László

Korányi Noémi

Kovács Hanna

Kovács Kálmán

Cornelia Kulawik

Christina Kunze

Christopher Li

Lőrincze Judit

Mándli Endre Vazul

Masát András

Medvigy Édua

Mélyi József

Monok István

Pajor Zsófia

Pataki Luca

Petró Zsuzska

Prőhle Gergely

Richly Gábor

Schauschitz Zsuzsa

Christine Schlosser

Schneider Márta

Sebők Melinda

Sipeki Janka

Sipos Júlia

Szabó Alida

Szabó Vera

Szalai Anita

Szederkényi Olga

Széphelyi Juli

Szőnyi Johanna

Tisztl Ákos

Wolfart János

Wolfart Mária

FOTÓKREDITEK

Alapítás © ullstein bild/ullstein bild via Getty Images

Bakelit © Karl-Heinz Drowski

Balassi Intézet © Kovács Zoltán, Kollektív Műterem – via Wikipedia Commons

Bauhausház (Kákai Szabó György festménye) © Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria

Berlini magyar nagykövetség © Ismeretlen fotográfus/Magyar Nemzeti Múzeum

Borbély Szilárd © Bach Máté

Collegium Hungaricum © Max Krajewski (1926) és Bujnovszki Tamás (2017)

DAAD (Kertész-Imre portré) © László Farkas

Dorotheenstrasse © Max Krajewski

Esterházy Péter © László Farkas

Film, filmfesztivál © Jannis Keil

Háború © Bundesarchiv Koblenz

Háborús károk © Bundesarchiv Koblenz

Haus der Ungarischen Kultur © Kurt Schwarz

Határok nélkül (a sajtótájékoztatón készült fotó) © Wolfg ang Rowinski

Herz és Knobelsdorff © Darabanth Aukciósház

Input/Impact © Photomusix/Christina Marx

Kelet-Berlin, Nyugat-Berlin © Fortepan/Barna Imre

Keresztury Dezső (portré) © Fortepan/Kotnyek Antal (notesz) © Darabanth Aukciósház

Kodály Zoltánné Péczely Sarolta © DomboPedia

Könyvtár © Hedda Walther/ullstein bild via Getty Images

Könyvvásárok © Stefan Hopf

Kultikus tárgyak (Carl Heinrich Becker portréja) © Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria

Ligeti–Kurtág–Eötvös © Garas Kálmán

Magyar Intézet © Hedda Walther/ullstein bild via Getty Images

Magyar Modern © Martin Munkácsi/Berlinische Galerie

Nemes Nagy Ágnes © Gisser Gyula/Petőfi Irodalmi Múzeum

Német egység a Balatonnál © Szirmai család

Omega © Bert Kubik

Pataky Mária és Prahács Margit (igazolványfotó) © Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont

Pepita Disko © Dietmar Otto

Pöstényi Emőke © Pöstényi Emőke magánarchívuma

Verkaufsstelle © Karl-Heinz Drowski

A külön nem jelzett képek a Collegium Hungaricum Berlin és elődintézményei felkérésére készültek, illetve az intézet archívumából valók (a 2018 után készült fotókat Antal Barbara, Máté Péter és Szolga Hajnal készítette).

TARTALOM

Collegium Hungaricum Berlin Felelős kiadó: az intézmény igazgatója www.hungaricum.de ISBN 978-615-02-5747-1

Írta és szerkesztette © Nagy Márta és Orosz Anett, 2025 Borító- és könyvterv, nyomdai előkészítés: Rochlitz Vera Kiadványkoordinátor: Kovács Gergő Olvasószerkesztő: Hidalmási Anna

A kiadványban szereplő fotók készítőit külön jegyzékben tüntettük fel (155. oldal)

A kiadvány a Klebelsberg Emlékév keretében valósult meg a Polgári Művelődésért Alapítvány és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával

Készült 2026-ban az EPC Nyomdában Felelős vezető Mészáros László