CK magazin #54

Page 1

érettek vagyunk a legális kannabiszra Interjú Sermer Ádámmal (MLP)

9 7 7 2 060 1 7 3 000

Interjú Dr. Franjo Grotenhermennel (IACM)

1 7 0 0 6

marihuána a rák ellen

X. évfolyam 2017/6. november

www.ckmagazin.info

485 Ft

18+




szóval

Az idők szava Amíg élelmes európai országok már ma is euro-százmilliókat kaszálnak évente a kannabisziparból, addig mi abból próbálunk identitást képezni, hogy merünk a saját magunk ellenségei lenni. Állunk a legjobb nyugati szélben, és nem arra használjuk, hogy eljussunk oda, ahol élni és gyarapodni lehet, hanem hogy bemutassuk, hogy mi széllel szemben is tudunk pisálni! Kábé olyanok lehetünk, mint a kocsma bolondja, aki ahelyett, hogy csendben iszogatna, és kihasználná, hogy a félrészeg gazdag külföldi mindenkinek fizet zárásig, felajánlja neki, hogy ötezerért az asztalra is hugyozik. Nem is fogja fel, hogy közben megöli a bulit, csak áll az asztalon, forogva és énekelve pisálja körbe a termet. A cipôje, a nadrágja, a lába szára már csupa húgy, de ô még dobbant is a talpa alatt összegyûlô tócsában. Arra gondol, hogy ez milyen tök menô, tök eredeti, és hogy biztos nem látott még ilyet ez a külföldi, mert senki nem csinált még ilyet a kocsmában. Közben merô szánalom és szégyen, amit mûvel. Már senki nem nevet, az egész addig volt vicces, amíg csak beszéltek róla, részegen. 2

De most, hogy van olyan barom, aki tényleg megcsinálja, már valójában senkinek nem tetszik annyira. Mindenki a kocsmárost figyeli, és azt találgatja, hogy vajon kidobja-e, vagy megvárja, amíg észreveszi magától, hogy mennyire kínos az egész. Beleértve a katolikus spanyolokat, a meglehetôsen konzervatív osztrákokat, a leginkább nyugatos, de azért elég keleti gondolkodású cseheket, vagy a hozzánk hasonlóan mellôzött, csak épp a nyugati periférián tengôdô portugálokat, mindenki fel tudta fogni, hogy a kannabiszt körülvevô nemzetközi hangulatból csak profitálni lehet. A jobb- és baloldali, a magukat konzervatívnak vagy épp szociáldemokratának hazudó európai pártok mind felfogták, hogy a kannabiszipar szabályozása szavazatokat, munkahelyeket, adóbevételeket teremt, és még kampányolni is lehet azzal, hogy mi érzékenyek vagyunk az emberi szenvedésre, és elismerjük a betegek jogait, mi elkaszáljuk a feketepiacot, és odabaszunk még a drogmaffiának is. Mindenki felfogta, hogy ezen bukni gyakorlatilag nem lehet, mivel az emberek így is, úgy is szívnak, a kérdés

csupán az, hogy ki zsebeli be az anyagi és a politikai hasznot. Ne legyenek illúzióink, a kannabisz akkora üzlet, hogy a fentiek közül egyik kormány sem fogja hagyni, hogy önszabályozó legyen, sem azt, hogy olyanok arassák le a legnagyobb hasznot, akik nem juttatnak belôle eleget az e célra kijelölt pártalapítványoknak. A jobb sorsra érdemes 4K! és témában ma már kizárólag a személyes véleményét megfogalmazó Együtt-elnök Juhász után végre Magyarországon is felkarolta a témát egy – jelenleg még – parlamenti képviselettel is bíró párt, és azt állítják, hogy mindenáron keresztülviszik azt. Az elképzelésük szakmailag még nem igazán kiforrott, helyenként inkább tûnik választási kampánynak, mint olyan szándéknak, amihez komoly szakemberek is csatlakozni tudnak. De legyünk optimisták, és adjuk meg az esélyét annak, hogy ebbôl akár még bármi is lehet. A részletekrôl megkérdeztük a Liberálisok ügyvivôjét, és egy dologban határozottan egyet tudunk érteni vele: a jelenlegi szabályozásnál valóban minden más elképzelés korszerûbb és hatékonyabb. Csak ki ne derüljön, hogy ezt a tervet is Moszkvában kell jóváhagyatni! A Szerk.


index

impresszum Főszerkesztő: Gabor holland Szerzők: Bob Arctor, jack pot, kevin herzig, G.B.i. KARDOS TAMÁS, Szelestei Miklós, Sárosi péter Design: VASKA GERGELY

atami 19

Kiadja: medijuana publishing gmbh Hirdetésfelvétel: office@medijuana.eu Web: www.ckmagazin.info Országosan terjeszti a LAPKER ZRt. ISSN 2060-1735

Bushplanet 4-5

Magyarországon a jelenleg hatályos 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyv 176-180 §. alapján, aki kábítószert termeszt, előállít, megszerez, tart, az országba behoz, onnan kivisz, vagy az ország területén átvisz, illetve kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, fogyaszt, vagy azzal kereskedik, szabadságvesztéssel büntethető.

A CK Magazin kiadója felhívja olvasói figyelmét arra, hogy az életképes kendermaggal való kereskedés, azok értékesítése, birtoklása, szállítása illegálisnak minősül Magyarországon. Minden tartalom ismeretterjesztő és szórakoztató céllal készül. Nem kívánunk segítséget nyújtani ahhoz, hogy bárki a hatályos jogszabályok ellenében cselekedjen. A CK Magazin kiadója senkit nem törekszik rábírni a kiadványban megjelenő termékek illegális használatára. A kiadó nem vállal felelősséget a lap értékesített felületein megjelenő állításokért. A szerkesztőségi cikkben megjelenő minden vélemény a szerzőtől származik, mely nem minden esetben azonos a kiadó álláspontjával. Időnként nem lehetséges a szerzői jogok tulajdonosát azonosítani, vagy vele kapcsolatba lépni, ezért igazolt tulajdonjogi igény előterjesztése esetén a kiadványban megjelentekért utólag is vállaljuk meghatározott honorárium kifizetését. Minden szövegről és képről azt vélelmezzük, hogy megjelentetés céljából küldték, mindaddig, míg ezzel ellentétes nyilatkozatot nem kapunk. A kiadvány akár részben, akár egészben történő sokszorosításához a kiadó írásbeli hozzájárulása szükséges, akkor is, ha a sokszorosítás célja nem profitszerzés. Minden jog fenntartva!

auróra b3

Dutch Passion

15

Cannafest Prága B2 Grow island Plagron

11 9, B4

Premium Genetics

45

Recikli

14

serious seeds

43

sweet seeds

39

Társaság a szabadságjogokért

21

wilma’s lawn & garden 31 CK 2017/6. november

3




Korábbi számainkat is megrendelheted! Bővebb információkért kövess minket a facebook oldalunkon!

facebook.com/ckmagazin


tartalom canna+globe greenfo

Hogy ne borulj meg a keveréstől

az amerikai tilalom végnapjai 8

gandzsa a felespohárban

mélyponton a kamaszkori füvezés

8

kalifornia legalizálhatja a varázsgombát

9

30–31

medical

az online drogpiac biztonságosabb?

10

kannabisszal a rák ellen

árulkodó genetika

11

A marihuána gyógyászati célú alkalmazásának

32–34

engedélyezése közérdek cbd alkalmazása otthon

canna+globe

Érettek vagyunk a legális kannabiszra

12–14

„A 2022-es választások fontos témája lehet a legalizáció” Cultiva-jubileum 16–18 Gondolatok egy kannabiszkiállítás kapcsán a társadalmi aktivizmus terméke

20–22

Òscar Parés a spanyol kannabiszklubokról

36–37

Adagolás és használati útmutató fajta+tiszta

indigo berry kush® 38 double dutch

40–42

Egy alvó óriás – akit a Doki felébresztett canna+globe

superfood növényeknek

greenfo

44–46

EGY ADAG CBD IS CSÖKKENTI A VÉRNYOMÁST

27

elsősegély, fű miatt

27

nemzeti kenderboltok helyett

28

fajta+tiszta

BÚCSÚ A GYÓGYSZEREKTŐL

28

Egy komoly gyógynövény:

Jogtudatosság és gyógyászat Olaszországban

29

Motavation 47

Kapjanak többet a szokásos tápanyagnál!

CK 2017/6. november

7


greenfo Az USA minden újabb legalizáló tagállamáról beszámolva apróbetûsben hozzátesszük, hogy ez mit sem változtat a szövetségi kannabisztilalmon. Állandó kérdés, hogy az egyes tagállamok törvényei valóban felülírhatják-e az országos szabályozást? Egy demokrata szenátor végre bejelentette, hogy eljött az ideje a szövetségi tilalom teljes eltörlésének. Cory Booker – így hívják a szenátorunkat – arra hivatkozik, hogy kilenc legalizációt követôen legfôbb ideje, hogy a kormány ne tartsa fenn tovább a marihuána szövetségi tilalmát. Booker azzal érvel, hogy az említett államokban csökkent az erôszakos bûncselekmények aránya, miközben jelentôs adóbevételre tettek szert, és a rendôrség is a komolyabb esetekre tud koncentrálni. A szenátor javaslata a Marijuana Justice Act elfogadása, ami elsô lépésben kivenné a kannabiszt az ellenôrzött szerek listájáról, ezzel egy csapással megszüntetve a szövetségi tilalmat. A törvény elfogadását követôen tehát nem lehetne senkit meghurcolni személyes célú birtoklás miatt. Hogy az intézkedés nagyobb súlyt kapjon, megnyirbálná azon államok szövetségi támogatását, melyek aránytala-

AZ AMERIKAI TILALOM VÉGNAPJAI nul tartóztatnak le feketéket marihuánával kapcsolatos cselekmények miatt. Végezetül pedig egy 500 millió dolláros alap segítené azokat a közösségeket, akiket a leginkább sújtanak a drogellenes háborúk. Az összeget többek között munkahelyi képzésekre, reintegrációra és közösségi központok létrehozására lehetne fordítani. A támogatás egy része az intézkedéssel felszabaduló összegbôl és a börtönépítésre fordított pénzbôl szár-

mazna. A tervezetbôl kitûnik, az intézkedés nem állna meg a szövetségi szintû legalizációnál, hanem a drogellenes háború által elôidézett társadalmi károkat is orvosolná. Ugyanis még mindig az USA-ban ülnek a legtöbben kannabisszal kapcsolatos cselekmények miatt, és a szabadulásuk után korlátozottabbak a lehetôségeik. A drogreform szervezetek üdvözlik a kezdeményezést, és mi is kíváncsian várjuk a fejleményeket.

MÉLYPONTON A KAMASZKORI FÜVEZÉS Nem elôször és minden bizonnyal nem utoljára bizonyosodott be, hogy a legalizáció és a gyógyászati kannabisz elôretörése hidegen hagyja a tinédzsereket. Egy állami szervezet vizsgálata szerint 20 éves mélypontra süllyedt a 12–17 év közötti fiatalok kannabiszhasználata. A kábítószerekkel való visszaélésekkel és a mentális egészségügyi ellátással foglalkozó amerikai szervezet, a SAMHSA (Substance Abuse and Mental Health Services Administration) kimutatásai szerint a füvezô kamaszok aránya 2002 óta lassan, ám folyamatosan csökken az Egyesült Államokban. A most kijött 2016-os adatok bizonyítják, a korosztályban 6,5% használt kannabiszt a felmérés elôtti hónapban, ami a legalacsonyabb érték az elmúlt több mint 20 évben. A csökkenés ráadásul 2014 óta, az elsô legalizációkat követôen sem változott. De mi a helyzet, ha kifejezetten csak azokat az államokat nézzük, ahol legalizáltak? Coloradóban a legális marihuánapiac megteremtése óta nem változott a használat aránya és gyakorisága a kamaszok 8

körében, Washington államban pedig még valamelyest csökkent is. Ezt részben a tiltott gyümölcs státus elvesztése magyarázhatja. A kamaszok hajlamosak a kockázatosabb szereket választani, és ezt most már az alkoholban látják, aminek ennek megfelelôen némiképp nôtt is a fogyasztási aránya a körükben. A legalizáció tényleges üzenete azonban jórészt átjött: a kannabisz mértékletes használata felnôttkorban relatíve ala-

csony kockázatú, kamaszkorban azonban veszélyes lehet. Ezzel együtt az alkoholivás trendje sem mutat egyértelmûen növekedést. A kannabiszt legaktívabban fogyasztó 18–25 éves korosztály körében 2,5%-ot csökkent az alkoholivás, amibôl úgy látszik, hogy sokan cserélik le a szeszes italt marihuánára, vagy egyszerûen nem isznak a fû mellé. És egyre több azon az államok száma, ahol ezt legálisan megtehetik.


greenfo

KALIFORNIA LEGALIZÁLHATJA A VARÁZSGOMBÁT

Bár Hollandiából nézve ez nem újdonság, a Tengerentúlon mégis jelentôs lehet a hallucinogén gombák, elterjedt nevükön a varázsgombák legális piacának megteremtése. A népszavazásra mindjárt a legnépesebb állam vállalkozott, ahol még szinte meg sem száradt a tinta a kannabiszt legalizáló törvényen. A kezdeményezés Kevin Saundershez köthetô, aki Monterey megye Marina városának polgármesterjelöltje. Nem tudni, hogy

Saunderst a kérdés tudományos és társadalmi oldala mennyiben foglalkoztatja, de az biztos, hogy saját tapasztalata megerôsítette abban: a varázsgombához legális hozzáférést kell nyújtani. A polgármesterjelölt a Los Angeles Timesnek elmondta, hogy egy évtizeddel korábban a pszilocibin segített neki a heroinfüggôség leküzdésében. „Azt gondolom, hogy egy olyan dologról van szó, ami a szó szoros értelmében meggyógyítja fivéreinket és

nôvéreinket” – nyilatkozta. Saunders augusztus végén nyújtotta be a Kaliforniai Pszilocibin Legalizáció Kezdeményezést, mely mentesítené a 21 éven felülieket a büntetéstôl varázsgomba használata, birtoklása, termesztése, szállítása és értékesítése esetén. A kezdeményezést a benyújtást követôen 30 napig lehet véleményezni. Ezt követôen az állami fôügyész címmel és rövid összefoglalóval látja el az indítványt, és kezdôdhet az aláírásgyûjtés. Összesen 366 ezer érvényes aláírást kell összegyûjteni ahhoz, hogy a kérdést 2018-ban népszavazásra bocsátsák. Különös, hogy Saunders gyógyászati okokra hivatkozik, mégis teljes legalizációban gondolkodik. Itt érdemes megjegyezni: Kalifornia 1996-ban elsôként engedélyezte a kannabisz gyógyászati célú alkalmazását, de a legalizációra még további 20 évet kellett várni. Bár az engedélyezési folyamatok az utóbbi években szárnyra kaptak, mégis váratlan lenne, ha a varázsgombát minden elôzetes enyhítést kikerülve, egy csapásra hozzáférhetôvé tennék minden felnôtt számára.

Bemutatjuk a Plagron Starter Guide-ot A Plagron kimondottan kezdő kertészek számára állította össze különleges Starter Guide-ját. A praktikus, 30 oldalas útmutató minden információt tartalmaz, amire egy termesztőnek csak szüksége lehet. Megtudhatjuk belőle, hogyan fogjunk hozzá, miként bírhatjuk növekedésre növényeinket és takaríthatjuk be végül a termést. A Starter Guide nagy vonalakban a következőket tartalmazza: – Egy termő növény működésének ismertetése – Termesztési útmutató lépésről lépésre – Hasznos tippek és trükkök termesztők számára Termékcsomag Hogy rögtön bele is vághass, a Plagron ingyenes termékmintákat mellékel legnépszerűbb Terra Grow és Terra Bloom tápszereiből, valamint néhány praktikus eszközzel – egy mérőpohárral, néhány növényjelölő címkével és egy filctollal – is megörvendeztet. Ennél többre nem is lesz szükséged első ültetvényed telepítéséhez. Online elérhető A nyolc nyelven elérhető Plagron Starter Guide kizárólag elektronikus úton rendelhető meg a startersguide.plagron.com honlapra történő bejelentkezés után. Maga a termékcsomag ingyenes, csupán a 8,95 eurót kitevő feldolgozási és szállítási díjat kell kifizetned. A Plagron a kiváló minőségű termékek világszerte ismert, megbízható gyártója, amely földkeverékek, műtrágyák és adalékanyagok széles választékát kínálja ügyfeleinek. Több mint 25 éves tapasztalatunk révén nőttünk kis gilisztafarmból piacvezető nemzetközi vállalkozássá. Termékeinket a hollandiai Ospelben létesített kutatóközpontunkban fejlesztjük ki, teszteljük le, és állítjuk elő. Ha bármilyen kérdésed van: servicedesk@plagron.com Még több információt találsz a Plagron termékekről: www.plagron.com

CK 2017/6. november

9


greenfo

Az online drogpiac biztonságosabb? Két jelenség fenyegeti az utcai dílerek piacát napjainkban: a legalizáció és az internetes drogkereskedelem. Előbbi előnyeit alighanem minden olvasó pontosan ismeri, utóbbit nem szokás pozitív fejleményként emlegetni. Egy ausztrál kriminológus szerint azonban a darknetes drogbeszerzés csökkenti a fogyasztóra leselkedő ártalmakat.

Hogy mit is takarnak a „dark web” és a „dark net” szavak, arról most elég an�nyit tudni, hogy hagyományos kereséssel és böngészéssel elérhetetlen honlapokról van szó. A weblapok üzemeltetése a titkosítások miatt nehezen tárható fel, és a látogatókat is titkosított IP-címek használatára kötelezik, így a nyomozók rendszerint csak akkor tudnak lecsapni a piac szereplôire, ha azok elôvigyázatlanságból súlyos hibákat követnek el. A dark net látogatóinak nagy része illegális drogok vásárlása miatt keresi fel az ott található oldalakat, de a feketepiac minden szegmense képviselteti itt magát az fegyverárusítástól az embercsempészeten át a gyermekpornóig. Az ausztrál kriminológus és kutató James Martin mégis úgy véli, hogy a dark net lehetôséget nyújt

10

a felelôsségteljesebb droghasználatra, és csökkenti a szervezett bûnözéssel ápolt kapcsolat veszélyeit, kiváltképp az utcai vásárláshoz köthetô erôszakot. A web sötét oldala valójában nem is olyan sötét, hiszen a TOR-böngészôt letöltve bárki számára elérhetôk az oldalai. Ennek köszönhetôen a kutatók is biztonságban követhetik az elôforduló drogtípusokat, az árakat, és fogyasztói visszajelzések alapján a minôséget is. A felmérésekbôl tudjuk, hogy a dark neten leggyakrabban értékesített drogok jelenleg az MDMA, az LSD és a különbözô kannabiszszármazékok. Az egyes országok között persze megfigyelhetôk különbségek, viszont általános jelenség, hogy az alacsonyabb kockázatú drogok a kelendôbbek, míg például a heroin a lis-

ta végén kullog. Az ártalmakat egyfelôl az csökkenti, hogy az eladónak és a vásárlónak nem kell személyesen találkoznia. A vevô elküldi a vásárlási összegnek megfelelô bitcoint, és a posta kiszállítja neki a csomagot. Martin szerint ez a típusú beszerzés három elônnyel jár. Egyrészt csökkenti a drogháborúból ismert erôszakot, és biztonságosabb üzletelést tesz lehetôvé. Az üzletfelek nem ismerik egymás lakóhelyét, így fel sem merülhet, hogy konfliktushelyzetben egyikük felkeresse a másikat. További problémákat elôz meg, hogy nincsenek közvetítôemberek, alacsony és magasabb szintû dílerek a láncolatban, hiszen többnyire láncolat sincs. Másrészt az online fórumokon megosztott tapasztalatoknak köszönhetôen biztonságosabb droghasználati gyakorlatok terjednek el, amit az utcai piactól aligha várhatnánk. Az online vásárlók ugyanis jobbára iskolázottabbak, tehetôsebbek és hajlamosabbak az ártalomcsökkentô megközelítés promótálására és a mértékletes használat népszerûsítésére. A már lelôtt Silk Roadon hetente lehetett kérdezni egy anonim orvostól a biztonságos használati módokról. Végül pedig a dark weben tisztább drogokat értékesítenek, amikben kevesebb egészségre káros szennyezôanyag található. Elég itt a féregirtóval felütött kokainra vagy a fentanillal kevert heroinra gondolni, ami épp tizedeli az amerikai ópiáthasználókat. Ráadásul sok terjesztô pontos hatóanyag-tartalmat is mellékel az áruhoz, például kannabinoid profilt a hasishoz, vagy MDMA-tartalmat az ecstasy tablettához. James Martin biztos benne, hogy a „fizikai piac” nem fog eltûnni, de valószínûsíti, hogy a közeljövôben meredeken növekedni fog az online térben történô drogvásárlás. Egy veszélye azonban mindenképp van a dark weben történô vásárlásnak: ahogyan az utcán, itt sem nézi senki a vásárló korát. Így egy zsebpénzzel jól eleresztett tizenpáréves TOR-használó is könnyen hozzájuthat a drogok széles palettájához. A dark netnél ilyen téren biztonságosabb megoldást jelentene az állami szabályozás, amelyben a kiskorúaknak nem lenne lehetôségük a vásárlásra.


ÁRULKODÓ GENETIKA A kannabisz használata felnôttkorban relatíve csekély kockázatú, de felszínre hozhat mentális zavarokat, szoktuk mondani. De honnan tudjuk, hogy fenyeget-e minket ez a veszély? Egy biotechnikai cég azt ígéri, az elsô füvezésed elôtt megmondja, hogy jelent-e rád extraveszélyt a gandzsa. A magazin publikálásakor talán már el is érhetô a kanadai AnantLife nevû cég genetikai tesztje, amely számos egészségügyi probléma kimutatására alkalmas, például felméri a rákos megbetegedések kockázatát, az autoimmun betegségek és a mentális zavarok esélyét, illetve az étrendi okokból elôállható problémákat. A tesztelés kifejezetten egyszerû: fogod a nyálmintád, elküldöd a cégnek, akik elvégzik rajta a DNS-vizsgálatot. A molekuláris biológiai eszköztárával beazonosítják a genetikai jellemzôket, amivel jelezni tudják, hogy milyen kockázatot jelenthet számodra a fûhasználat. Például hogy az átlagnál nagyobb esélyed van-e, hogy mentális zavart hoz nálad a felszínre, vagy hogy van-e genetikai hajlamod a függôségre. A

vizsgálat megértéséhez elég annyit tudnunk a genetikáról, hogy a genetikai és a DNS-struktúrája mindenkinek különbözô. A teszt az egyediségeket vizsgálja a DNSben, és ha hajlamosító tényezôkre talál, akkor milliós nagyságrendben kezdi el lemásolni az adott gént, hogy riasztást adjon. Ha nincs ilyen találat a genetikában, a teszt nem fog másolatokat készíteni. A cég vezetôje, Dr. Rahul Kushwah korábban a kanadai kormány megbízásából folytatott kutatásokat, és konzultánsként dolgozott a Torontói Gyermekkórházban. Elmondása szerint a tesztet az Amerikai Patológusok Egyeteme és a Klinikai Fejlesztési Módosítások Laboratóriuma is jóváhagyta. A teszt kialakításához átnézték az elérhetô szakirodalmat, hogy számításba vegyenek minden betegséget és egészségügyi problémát, amit a kannabisz használata okozhat. Ezek alapján azonosították be a „jelzô géneket”, amelyeket az analízisek során keresnek. A hároméves fejlesztés során orvosokkal együttmûködve kérdôívekkel is elemezték az egyes elôfordulható betegségeket és a kannabisz kiváltotta hatásokat rájuk nézve. Így jutottak el oda, hogy teljes profilt alkothassanak az egyénekrôl, ami megmutatja, milyen testi és agyi változásokat okozhat a marihuána használata. A teszt kifejezetten hiánypótló annak ismeretében, hogy a kannabiszfogyasztók 8-10%a függôvé válik. Ôk nagyban megkön�nyítenék a saját helyzetüket, ha hajlamuk ismeretében inkább lemondanának a kannabisszal való kísérletezésrôl. Ugyanez vonatkozik azokra is, akiknek magasabb a kitettségük a szív-érrendszeri betegségekre vagy a táplálkozási problémákra. Azok esetében pedig, akik gyógyászati célból fordulnának a kannabiszhoz, a vizsgálat jelzi a fokozott elôvigyázatosság igényét, ami fontos információval szolgál a kezelôorvosuk számára is.


e b o l g + a n n ca Érettek vagyunk a legális kannabiszra „A 2022-es választások fontos témája lehet a legalizáció” Az elmúlt két évben a Magyar Liberális Párt (MLP) alaposan ráfeküdt a legalizáció témájára. Sermer Ádám elnökhelyettes szerint mind a társadalom, mind a pártok kezdik megérteni az ügy fontosságát, ezért Magyarország sem kerülheti el a közeljövőben a teljes körű legalizáció bevezetését. CK Magazin: Magyarországon elsőként nyújtottatok be törvényjavaslatot és népszavazási kezdeményezést az Országgyűlésnek a legalizációról és a kannabisz gyógyászati célú engedélyezéséről. Mi volt a fő motiváció? Sermer Ádám: Elôször is tisztázni kell a Magyar Liberális Párt (MLP) alapvetô logikáját. A párt azért jött létre, mert a jelenlegi kormány által képviselt illiberális építkezést nem vagyunk hajlandók elfogadni, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy az országot visszatereljük egy szabadabb, nyitottabb irányba. Olyan államot tartanánk jónak, ami az állampolgárok szabadságát nem korlátozza, mindaddig, amíg szabadságuk megélésével nem veszélyeztetik vagy korlátozzák mások szabadságát. Társadalmi veszély híján magától értetôdô számunkra a kannabisz legalizációja, annak törvényi tiltása pedig értelmetlen, ezáltal indo-

12

kolatlan. Ahhoz, hogy érdemben el lehessen kezdeni beszélni a veszélyesebb kábítószerekrôl, elôször le kell tudnunk választani a kannabiszt a többi szer listájáról. Egy természetben megtermô gyógynövény esetében biztosan nem állhatja meg a helyét olyan szabályozás, amely a laborokban elôállított, kiszámíthatatlan kemikáliák terjedésének visszaszorítását célozná. Azt viszont tudjuk, hogy a jelenlegi kormánytól nem várhatunk érdemi lépéseket, hiszen ôk az elrettentésben és a hatósági fenyegetésben hisznek. Tehát nem maradt más lehetôség, mint hogy mi magunk álljunk ennek a fontos ügynek az élére, és felvállaljuk a kannabiszlegalizáció témakörét is a nagypolitika színterén. CK: Milyen visszhangra lelt a kezdeményezésetek? SÁ: Tapasztalataink közül talán a legfontosabb, hogy elképesztô mennyiségû támogató hozzáállással találkozunk. Na-

gyon sokszor halljuk, hogy „végre valaki”... Jól látszik, hogy a magyar társadalom nagy része már sokkal érettebben kezeli a kannabisz kérdéskörét, mint a hatályos jogszabályok vagy a törvényhozók. Már több mint ezer ember jelentkezett be a legalizáció támogatására, és közülük több száz fô már aktív, országos közösséggé, azaz egyfajta mozgalommá kezdi kinôni magát. Nagyon fontos az ügy számára, hogy egy párt politikai aktivitásán túl széles körû társadalmi erô képzôdjön mögötte, ehhez pedig elkerülhetetlen az a folyamat, ami jelenleg is zajlik: a szakmai képviseletek, civil szervezetek, aktivisták, támogatók aktív közösséggé formálása. Továbbá hasznos tapasztalatokat szerzünk minden elutasított törvényjavaslatból és népszavazási kezdeményezésbôl is. Az elutasítások indoklásai sok esetben kijelölik számunkra, hogy egy-egy kérdést következô alkalommal milyen formában érdemes módosítanunk a siker érdekében. A közéletben is sokkal nagyobb súllyal szerepel már a téma, mint korábban bármikor, és egyre több alkalommal jelenhet meg az ôszinte, szakmai alapú, 21. századi megközelítés is. CK: Készültök új beadványokkal? Men�nyiben változik a tartalmuk az előzőkhöz képest? SÁ: Külön kell választani a törvénymódosító és a népszavazási kezdeményezéseink sorsát. A teljes körû kannabiszlegalizációt célzó törvényjavaslatunkat sajnos az Igazságügyi Bizottság még plenáris vitára sem engedte, azonban az ott elhangzó ellenvéleményeknek is fontos elemük volt az orvosi


legalizáció témakörének különválasztása. Ezért és az idôközben lezajló nemzetközi folyamatok fényében bizakodóak vagyunk a gyógyászati legalizációs törvényjavaslatunk sorsát illetôen, ami várhatóan a következô bizottsági ülés napirendjén fog szerepelni. Ott kiderül, hogy az orvosi legalizáció esetleg bejuthat-e közvetlenül az országgyûlési képviselôk asztalára. CK: Mekkora vajon az ügy társadalmi támogatottsága? SÁ: Idôközben megtudtuk, hogy ma Magyarországon legalább másfél millió ember akár azonnal megszavazná a kannabisz teljes körû legalizációját. Hasonló méretû társadalmi csoport véleményét nem is olyan régen a miniszterelnök egyértelmû népakaratnak minôsítette, tehát magától értetôdô számunkra, hogy ekkora társadalmi nyomást már ki kell tudni fejteni akár egy népszavazáson keresztül is. Ezért kezdeményeztük mind a teljes körû, mind az orvosi legalizációt népszavazás formájában is. Ahogy az sejthetô volt, a Nemzeti Választási Bizottság elutasította az elsô kezdeményezéseinket, de ezeknek indoklásából is csak tanulunk, és a következôkben ezeket is figyelembe véve formáljuk át a beadványainkat. Abban egészen biztosak vagyunk, hogy addig nyújtunk be újabb és újabb dekriminalizációs és legalizációs törvényjavaslatokat, valamint népszavazási kezdeményezéseket, ameddig nem történik végre érdemi változás. CK: Sokan úgy vélik, hogy a legalizációért és a gyógyászati célú használatért párhuzamosan küzdeni hiteltelen. A dolognak veszélye is lehet: legalizátorokat láthatnak a

kannabiszpáciensek ügye mögött. Hogyan tudjátok hitelesen képviselni egyszerre mindkét ügyet? SÁ: Az MLP hitelességét sajnos nem tudom belülrôl megítélni. Mi arra törekszünk, hogy következetesen, az elveinknek megfelelôen küzdjünk ezekért a célokért. A felvetés egyébként érthetô, de ahogy a legelején tisztáztuk, pártunk elveibôl logikusan következik a kannabisz teljes körû legalizációjának képviselete, aminek triviális eleme az orvosi felhasználás is. Pontosan látjuk, hogy a többi politikai szervezet és a társadalom elutasítóbb rétegei is nyitottabbak az orvosi felhasználásra, ezért úgy döntöttünk, hogy párhuzamosan kell küzdenünk a két fronton. Egyszerûen nem tehetjük meg, hogy az elveinkbôl következô álláspontunk oltárán feláldozzuk azt a részkérdést, ami közvetlenül szól beteg, rászoruló emberek megsegítésérôl. Nem várathatjuk ôket mindaddig, amíg nem tudjuk véghezvinni a teljes körû legalizációt, de nem is adhatjuk fel elveinket. Azt gondolom, pont akkor lennénk hiteltelenek és felelôtlenek, ha nem így tennénk. CK: Az SZDSZ-nek a kormánykoalícióban lehetősége lett volna legalább a dekriminalizáció ügyét előmozdítani. Szerin-

ted ez akkor miért nem történt meg, és mára miért támogatja Fodor Gábor az ennél jóval távolabbra mutató teljes legalizációt? SÁ: Saját tapasztalatokról nem tudok beszélni, mert én a politikába lényegében 4-5 évvel ezelôtt csatlakoztam be, az MLP elôtt semmilyen párt tagja nem voltam. Elbeszélésekbôl és akkori hírekbôl is lehet azonban tudni, hogy az SZDSZ berkein belül is szinte folyamatosan téma volt a legalizáció, azonban teljesen más mozgástere volt a korábbi liberális pártnak, mint most nekünk. Azóta nagyon sok olyan nemzetközi tapasztalat, kutatás látott napvilágot, amiket már legalizált vagy legalábbis dekriminalizált törvényi keretek közt készítettek, melyek lényegében mind a kriminalizáció hatástalanságát és a legalizáció vagy legalább dekriminalizáció pozitív hatásait támasztják alá. Nem szabad például elfelejteni, hogy idôközben az ENSZ szakmai álláspontja is ebbe az irányba terelôdött, de számtalan jól mûködô példa bontakozik ki világszerte. Nem tudok Fodor Gábor fejével gondolkodni, de úgy vélem, e folyamatok hatására, ha valaha volt is bármi kétsége a legalizációt illetôen, az mára teljesen megszûnt. CK: Mi lesz akkor, ha a válaszadók csak negyede-ötöde támogatja a legalizációt? Előbbre mozdul ezzel az ügy, vagy épp az ellenzőknek szolgál majd munícióval? SÁ: Azt gondolom, bármi is történik, már most is elôbbre mozdítottuk ezt az ügyet, mint eddig bárki, bármikor Magyarországon, de a továbbiakban sem kétséges a sikerek és érdemi változások eljövetele, csak azok üteme nem látható most még. Két nagyon fontos tényezôt kell látni ennek megértéséhez.

CK 2017/6. november

13


e b o l g + a n n ca

Egyrészt azt tudjuk, hogy a kormány magától nem fog változtatni érdemben, de azt is látjuk, hogy ez a kormány is rábírható számára nem szimpatikus változtatásokra, ha társadalmi erôvel találja magát szembe, lásd netadó, vasárnapi boltzár, olimpia. A törvényjavaslatok és a népszavazási kezdeményezések tehát nem csak önmagukban lehetnek a siker kulcsai, hanem amiatt is, mert körülöttük képzôdhet a korábban már említett mozgalom, mely végül fel tud mutatni erôt is e mögött a nagyon fontos ügy mögött, változtatásra kényszerítve bármely regnáló kormányt. Másrészt egy népszavazáson mindig az a kérdés, hogy azok, akik számára fontos az adott ügy, mennyire mobilizálhatók. Sosem az otthon maradók döntenek, hanem azok, akik elmennek szavazni. Úgy gondolom, az a nagyon széles társadalmi réteg, aki érti ennek az ügynek a fontosságát és indokoltságát, szívesen fog az urnákhoz járulni. Nekünk az a dolgunk, hogy az elôítéleteket, a félelmeket, a tévhiteket tisztázzuk, megcáfoljuk, ezzel

14

érdemi információkhoz juttatva minél több embert. Segítjük a téma mögött álló mozgalom kiépülését, illetve politikai képviseletet biztosítunk, és a törvényhozás szintjén is képviseljük a témát. Ha kitartóan és az elveinkhez hûen képviseljük továbbra is ezt az ügyet, akkor nem tartok attól, hogy valaha is az ellenzôknek adnánk a kezébe muníciót az aktivitásunk révén. CK: Hogyan látjátok a többi pártot ebben a kérdésben? Láttok esélyt partnerségre akár a legalizáció, akár a gyógyászati célú használat esetében? SÁ: A gyógyászati felhasználásra természetesen nagyobb hajlandóság mutatkozik jelenleg, de folyosói beszélgetésekbôl tudjuk, hogy minden más párt tagjai és vezetôi is többnyire megértik a teljes körû legalizáció logikáját, csak különbözô okokból politikailag egyelôre még nem vállalják azt fel. Nemrég látott napvilágot egy közvélemény-kutatás, amibôl kiderül, hogy még a Jobbik szimpatizánsai közt is óriási azok aránya, akik a teljes körû legalizációt is el tudnák fogadni. A téma

megítélése tehát nem pártpreferenciafüggô, viszont a pártok nagyon nehezen szoktak változtatni az alapvetô hozzáállásukon. Vannak olyan szervezetek is, amik érzésem szerint kivárnak, mert önmagában félnek attól, hogy hozzánk csatlakozva csak minket erôsítenének, viszont az ügy mögé szervezôdô mozgalomhoz könnyedén társulnának. Ezért fontos, hogy minél több szakember, civil szervezet és aktivista tömörülhessen mielôbb egy legalizációpárti mozgalomba. Azon dolgozunk, hogy minél hatékonyabban és gyorsabban szervezôdjön a mozgalom, és minél több politikai párt csatlakozzon az ügyhöz. Ennek érdekében indítjuk be kampányunkat „Legalizálj!” címmel, mely számtalan utcai szóróanyaggal, tematikus rendezvénnyel, közösségi médiába szervezett megjelenéssel és egyéb aktivitással lesz jelen a magyar közéletben. CK: Mi a válaszotok olvasóink leggyakoribb kérdésére: mikor valósul meg a legalizáció Magyarországon? SÁ: Jósolni nem szeretek, de ha a jelenlegi nemzetközi trendeket figyelembe vesszük, és feltételezzük, hogy az EU- és az ENSZ-tagállamok által alkotott közösségek tagjai maradunk, akkor némi fáziskéséssel, de hazánkban is végbe kell menjen a kannabisz teljes körû legalizációjának folyamata, legkésôbb 5-8 éven belül. Ez nem azt jelenti, hogy az elôtt nem történhet meg, de úgy gondolom, legrosszabb esetben is ennyi idô elegendô lesz erre. Ez a folyamat ráadásul számtalan olyan lépcsôt tartalmaz, amik az érintettek életét nagyban meg fogják könnyíteni. Azt sem tartom kizártnak, hogy a 2022-es választások egyik fontos tengelye a legalizáció kérdésköre legyen, aminek a mentén majd megkülönbözteti egymástól magát két kormányzóképes alternatíva. Kardos



e b o l g + a n n ca

-jubileum Gondolatok egy kannabiszkiállítás kapcsán Idén rendezték meg 10. alkalommal Bécsben a Cultivát, ami nemcsak azt jelenti, hogy tizedik éve adnak egymásnak randevút a nemzetközi kender- és kannabiszipar meghatározó szereplői és szakértői az osztrák fővárosban, hanem azt is, hogy mi ebben a témában már megint tízévnyi késésben vagyunk. Nem volt sem extra, sem emlékezetes a 10. évforduló. Bár a kiállítás sokkal szellôsebbnek, átláthatóbbnak és bejárhatóbbnak bizonyult, mint a korábbi években, a jubileumi látványosságok ezúttal elmaradtak. A gyártók és forgalmazók elhozták az ôszi újdonságokat, magok, termesztéstechnikai és fogyasztási eszközök és divatcikkek területén egyaránt. Jó volt látni, hogy ennek a területnek is saját divatjai, saját arculata alakul ki, és a trend, mint mindenben, évrôl évre változik.

16

A civil szervezetek és a sajtó is egyre nagyobb számban, és egyre nagyobb kapacitással voltak jelen, ami azt mutatja, hogy lassabban, mint a piac, de ôk is felnônek a feladathoz. A lényeg azonban minden évben ugyanarról szól, az egységrôl: hogy sokkal több dolog köt össze, mint ami elválaszt. Nagyon sokan vagyunk ma már – kutatók, orvosok, jogvédôk, aktivisták, kertészek, kereskedôk, újságírók –, akik már nemcsak hobbiból, hanem hivatásszerûen foglalkozunk a kannabisszal. Nem is lehet, és nem is


kell, hogy mindenben egyetértsünk. Sokan és sokféle megközelítést alkalmazunk, sok mindent talán másképp látunk. Akik tudósként vagy orvosként közelítenek meg egy kannabiszhasználattal kapcsolatos kérdést, egy érdekes szakmai vagy tudományos kihívást látnak, míg akik aktivistaként, jogvédôként teszik ugyanazt, emberi sorsokat, életeket és egy véget nem érô küzdelmet, amit egy értelmetlen, bürokratikus rendszerrel kell megvívniuk. A kertészek sokszor saját örömükre nemesítenek különbözô kannabiszfajtákat, melyek aztán páciensek életét mentik meg vagy teszik elviselhetôbbé a néha elkerülhetetlen szenvedést. A kereskedôk hasznot akarnak, az újságírók figyelmet, de mindeközben ôk sem feledkezhetnek meg

arról, hogy a rendezvényeknek és tüntetéseknek, amiken részt vesznek, amiket támogatnak, vagy amikrôl tudósítanak, egyetlen elsôdleges céljuk van: eljuttatni emberek minél szélesebb tömegeihez az információt, hogy a kannabisz nem pusztán egy drog, ahogy azt évtizedeken keresztül hazudták nekünk! Hanem mindenekelôtt egy hasznos és hatékony gyógynövény, amit bár sokan használnak rekreációs céllal, elsôsorban mégis hatékony gyógyszer, melynek használatával sok, ma még szenvedô páciens élete válhat élhetôbbé. A korábbi lapszámokban is sokan elmondták már véleményüket, orvosok, kutatók, kertészek, aktivisták és páciensek egyaránt annak érdekében,

CK 2017/6. november

17


éppúgy, mint az orvosokra, kutatókra, kertészekre, kereskedôkre, jogvédôkre, újságírókra és a Cultivához hasonló rendezvényekre. De legelsôsorban egységre. Arra, hogy ne azt nézzük, ami elválaszt, ami megkülönböztet, hanem azt a mindannyiunk által elfogadható közös célt tartsuk szem elôtt, hogy csökkentsük a világon a szenvedést. A kannabisz, e hasznos és üldözött gyógynövény kiváló eszköz arra, hogy ezt az egységet megteremtsük. Már csak mi kellünk hozzá. GH hogy minél teljesebb képet adjunk errôl a hihetetlenül izgalmas növényrôl, és bemutassuk elképesztô sokrétûségét és hasznosságát. Többségük soha, sehol nem találkozott egymással, és ha nem lennének hasonló rendezvények, talán soha nem is kerülnének egy platformra, annyira különbözôek. Néhányan viszont nagyon jól ismerik egymást és egymás véleményét, talán éppen ezért van éles jogi vagy tudományos vitájuk egymással. Egyvalamiben azonban egészen biztosan egyetértenek: a jelenlegi, a kannabiszt megbélyegzô, degradáló, a kutatást,

18

a tudományos fejlôdést, valamint a gyógyászati alkalmazást hátráltató és a világ nagy részén sajnos még mindig a kannabiszfogyasztók motivációitól független büntetôjogi üldözésére koncentráló, a pozitív kutatási eredményeket és gyógyászati tapasztalatokat elhallgató, hazug és embertelen rendszert, illetve az azokat fenntartó nemzetközi egyezményeket és törvényeket meg kell változtatni! Ehhez elôször is erôs és ellentmondást nem tûrô társadalmi nyomást kell kifejteni, amihez mindenkire szükség van. A magukért kiállni képes páciensekre



e b o l g + a n n ca a Társadalmi aktivizmus terméke Òscar Parés a spanyol kannabiszklubokról

A katalán parlament a közelmúltban fogadta el a kannabiszpiacot szabályozó törvényt. A Jogriporter interjút készített a Nemzetközi Etnobotanikai Oktatási, Kutatási és Szolgáltatási Központ (ICEERS) igazgatóhelyettesével a kannabisz újraszabályozásáról, melyet változtatás nélkül közlünk. fellépésekre gondolok. Ehhez megvizsgálták, miként termeszthetnének saját növényeket, megkerülve az illegális piacot. A spanyol törvény elég sajátos és nemzetközileg nem túl ismert. A droghasználat sosem volt kriminalizálva, így a személyes célra történô birtoklás és a magánterületen való fogyasztás teljesen legális. A Legfelsôbb Bíróság is kimondta, hogy a közös fogyasztás nem bûncselekmény, amennyiben üzleti érdek nem merül fel. A probléma a következô: miként kerülnek a drogok a személyes közegbe? Ez az az ösvény, amit a bátrak a mai generációnak ajándékoztak. És ez nem egy romantizált történet, sokukat felelôsségre vonták, és le is tartóztatták az út során!

Másfelôl Katalónia Egészségügyi Minisztériuma volt az elsô Spanyolországban, amely a 90-es évek elején az ártalomcsökkentô paradigma mentén kezdett dolgozni, ami drámaian lecsökkentette a heroin használatával kapcsolatos közegészségügyi problémákat, valamint a droghasználók stigmatizáltságát. Ugyanakkor az is igaz, hogy ez a döntés késôn érkezett: 1983 és 1990 között 2025 ezer ember halt meg túladagolásban, és 100 ezren fertôzôdtek meg HIV-vel intravénás droghasználat következtében. Ez a két faktor találkozott, amikor 2012-ben a Rasquera-ügy (Egy spanyol falu kezdeményezése arra, hogy adósságait kannabisztermesztésbôl származó

Fotók: CatFAC

Sárosi Péter: Katalónia régiója a progresszív kannabiszpolitikájáról ismert. Elmagyaráznád, honnan indult ez az irányvonal, és mi a jelenlegi helyzet? Òscar Parés: Bár mindez igaz, örülnék, ha Katalónia inkább az elkötelezett aktivistáiról és a civil közösség szerepvállalásáról lenne híres. Valaki úgy fogalmazott, hogy a társadalmi progresszió az utcán zajlik, nem a parlamentben, és ez egy jó példa erre. A Cannabis Social Club (CSC) modell vagy a kannabiszfogyasztó egyesületek kísérlete 30 éve kezdôdött Spanyolországban, amikor különbözô tilalomellenes csoportok megpróbálták a kannabisz használatának legnagyobb kockázatát kiküszöbölni. Természetesen a rendészeti

20


bevételbôl rendezze – A Szerk.) virálisan terjedt, és a politikusok nem tudták távol tartani magukat a kannabiszszabályozás kérdésétôl. Akkor közel 450 CSC mûködött Katalóniában, némelyikük több ezer taggal. A 2017. június végén elfogadott törvény 30 év hatástalan és igazságtalan kannabiszpolitikájának eredménye a katalán parlamentben. SP: Szóval a katalán parlament most úgy döntött, hogy legálisan szabályozza a kannabiszpiacot. Hogyan értétek ezt el? Ez a civil társadalom érdekérvényesítésének eredménye, vagy a kezdeményezés a politikai pártok részéről jött? ÒP: A Rasquera-ügy után párbeszéd kezdôdött a katalán politikusok között, ami két évvel késôbb megoldáshoz vezetett. A katalán parlament közegészségügyi alapokon olyan eszközként nyilatkozott a CSC-modellrôl, mint amely csökkentheti a feketepiaci kockázatokat. Az ezzel kapcsolatos döntést a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette, mert a spanyol kormány szerint ez nemzeti kompetenciákat sértene. Városi szinten Barcelona Tanácsa 2016-ban elfogadta a CSC-k tevékenységeire vonatkozó helyi szabályozást, ami körülbelül 200 CSC számára tette lehetôvé a mûködést. Egy évvel késôbb, a várost korábban vezetô párt razziákat rendelt el a legtöbb CSC ellen, és mintegy negyvenet bezáratott. Mára közel 25 katalóniai város fogadott el saját szabályozást, de ezek nem minden esetben fókuszálnak a termesztésre és a szállításra. Leginkább a mennyiségi szabályozásról, az egészségügyi elôírásokról, a higiéniai körülményekrôl rendelkeznek. Szóval 2015 végére a CSC tevékenységeinek szabályozását indítványozó polgári jogalkotási kezdeményezés több mint 65 ezer aláírást gyûjtött Katalóniában. Ezt a szöveget fogadta el júniusban a parlament. Fontos megjegyezni, hogy 127-bôl

Òscar Parés a Nemzetközi Etnobotanikai Oktatási, Kutatási és Szolgáltatási Központ (ICEERS) igazgatóhelyettese

118 miniszter szavazta meg. Nagyon furcsa, egyben jelentôs volt ezt a mai katalóniai politikai klímában megtapasztalni. SP: A katalán parlament a holland coffeeshoprendszertől merőben különböző modellt fogadott el, ami eltér az USA legalizációs modelljétől is. El tudnád magyarázni, hogyan fogja a piacot szabályozni az új törvény? ÒP: Ez az elsô törvény Európában, ami nemcsak a CSC-k jogi rendszerét és mûködését szabályozza, de a közös termesztést, a központokba történô szállítást is, valamint az egészségügyi kockázatok csökkentését a kannabisz csomagolására, higiénikus tárolására és termékbevizsgálására irányuló szabályozásokkal. A CSC-k összesen 150 kg szárított virágzatot állít-

hatnak elô egy évben, és a törvény rendelkezik a kannabiszturizmus megelôzésérôl is: a regisztrációt követôen 15 napot kell várnod a taggá válásra. Továbbá a CSC-k semmilyen formában sem reklámozhatják magukat. A rossz hír az, hogy a drogkereskedelmet és a közbiztonságot szabályozó törvények állami szintûek, amit a katalán szabályozás nem tud megváltoztatni. A spanyol központi kormányban domináló párt, a Partido Popular maximálisan ellenzi a CSC-modellt, és nem óhajt érett párbeszédet folytatni a kannabiszszabályozásról, így várhatóan az alkotmánybírósághoz fordulnak, ami a törvény automatikus felfüggesztésével jár. Ez történt a korábbi próbálkozások esetében Navarrában és Baszkföldön, az ország északi részén.

CK 2017/6. november

21


e b o l g + a n n ca Egy nagyon valós problémát is megemlítenék: azt látjuk, hogy Katalónia lakosságának fele kilépne Spanyolországból. Még ha ez a törvény nem kerül is bevezetésre, a parlament nagy többséggel elfogadta, ez pedig olyan módon befolyásolja a kannabiszszabályozással kapcsolatos közvéleményt, amit nehéz lenne már a média ijesztô drogmeséivel visszacsinálni. Elképzelhetô, hogy a jövôbeli országunk számára készítettünk egy tervezetet – az idô majd megmondja. És remélhetôleg a drogpolitikai reform nem fog megállni a kannabisznál, amitôl több kulcsszereplô is tart. A kannabiszmozgalmak láthatóan csak a kannabiszt érintô reformokat érintik. Az ICEERS részérôl azon dolgozunk, hogy a kannabiszon túl a teljes drogpolitikát elmozdítsuk a rendészeti megközelítés szintjérôl. SP: Voltak azzal kapcsolatos félelmek, hogy Katalónia a drogturizmus központjává válik. Hogyan reagál a reform ezekre? ÒP: Ahogy korábban említettem, 15 napos várakozást követôen lehet egy CSC tagságába kerülni, ami megfelelô intézkedésnek tûnik a holland coffeeshopok világából ismert drogturizmus megelôzésére. És arra is emlékeztetnék, hogy ez egy privát tagságú egyesületi modell, ahová csak más tag ismeretségén keresztül lehet bekerülni, az ô jelölésével. SP: Létezik azzal kapcsolatos számításotok, hogy mekkora adóbevételt hozhat a legális kannabiszpiac? Rendelkezik arról a törvény, hogy ezt az adóbevételt mire kell fordítani?

22

ÒP: Nem tudom, hogy mekkora bevételre lehet számítani belôle. A törvény a végsô rendelkezésében azt is kimondja, hogy lehetséges a kannabisz adóbevételébôl elkülöníteni a fogyasztással kapcsolatos kockázatok csökkentésére. Ez a szempont sok más mellett még folyamatosan alakul az év során. Másfelôl egy 600 tagú CSC mûködtetéséhez 10-12 emberre van szükség, akiket az egyesület foglalkoztat. Az ô fizetésük is hozzájárul a társadalombiztosításhoz. SP: Mi a következő lépés? Mire lehet számítani a spanyol kormány részéről? ÒP: Abban bízunk, hogy semmit sem fognak csinálni, de mint mondtam, jó esély van arra, hogy az alkotmánybírósághoz fordulnak, és ezzel elvágják a katalán parlament döntését. SP: Gondolod, hogy a kannabiszklub modellje más országokban is alkalmazható lenne? Mik azok a tanulságok, amiket más országok aktivistáival megosztanál? ÒP: A CSC-k ötletét spanyol aktivisták dolgozták ki, és már jelenleg is megjelent Európa más pontjain és Amerikában. Több kezdeményezés felmerült a spanyol kongresszusban folytatott párbeszédekben is a kannabiszpiac szabályozásáról, de ezek többsége nem világos. Biztos vagyok benne, hogy a kannabisz szabályozása meg fog történni az elkövetkezô években, mert, ahogyan a felmérések mutatják, a spanyol lakosság több mint fele támogatja a CSC-modellt. Másrészt a reform aktivistái keményen dolgoz-

nak, függetlenül Spanyolország körülbelül 12 000 kannabiszklubjától. Közel 15 CSC-szövetség létezik, és számos reformer szervezet – például a GEPCA, a Regulación Responsable, a CFAC és a RCN NOK – javasol szabályozási modelleket. Jelenleg a CSC-ket csak Uruguayban és Katalóniában szabályozzák. Abban a kiváltságban részesültem, hogy néhány uruguayi kannabiszszabályozási vitán magam is részt vehettem 2012ben, Martin Barriuso aktivistával és a Transnational Institute képviselôivel. Itt lehetôségem nyílt látni, hogyan került be ez a szelet Uruguay törvényébe, ami végtelenül izgalmas volt. Minden országnak a saját specifikus törvényeit kell figyelembe vennie, úgyhogy a modellt ennek megfelelôen lehet adaptálni. Ez egy megállíthatatlan mozgalom, amiben a társadalom visszaveszi a drogpolitikát a hisztérikus elméktôl. Fontos hangsúlyozni, hogy a CSC egy nonprofit, privát tagságú egyesületi modell. Ez azt jelenti, hogy közösségalapúnak és átláthatónak kell lennie. Tom Decorte és Vendula Belackova publikációit tudom javasolni a modell mélyebb megismeréséhez. Láthattuk, hogy amennyiben a CSC-k nincsenek megfelelôen szabályozva vagy irányítva, megnyílik az ajtó a rossz gyakorlatok számára. A CSC egy tökéletes modell a belsô szabályozású kannabiszpiac megismerésére és elômozdítására.

Sárosi Péter

Jogriporter Alapítvány



facebook.com/ckmagazin



facebook.com/ckmagazin


greenfo

EGY ADAG CBD IS CSÖKKENTI A VÉRNYOMÁST A CBD képes lecsökkenteni a szív összehúzódásakor kialakuló, úgynevezett szisztolés vérnyomást. A JCI Insight címû szakfolyóiratban publikált kutatás alapján a kannabidiol egy teljesen természetes, nem pszichoaktív és függôséget nem okozó alternatívát jelenthet a keringési betegségek kezelésére és megelôzésére. A Nottingham Egyetem kutatói vizsgálatuk során az egyszeri 600 mg-os CBD-dózis hatását hasonlították össze a placebo beadásával kilenc egészséges, felnôtt férfi esetében. A kísérlet során a kutatók számos keringési paramétert monitoroztak, így a vérnyomást, a szívritmust, a verôtérfogatot és a bôr vérkeringését. A vizsgálatot pihenés közben és stresszhelyzetben is elvégezték. A kísérletek során a CBD átlagosan 5 mmHg-értékkel csökkentette a szisztolés vérnyomást. A leghatékonyabb vérnyomáscsökkenés a stresszhelyzetet követôen volt megfigyelhetô, és leginkább a hideg által keltett feszültségben. A vérnyomás mérséklése mellett megfigyelték, hogy a felgyorsult szívverést átlagosan percenként 7 ütéssel csökkentette, bár mindez

nem volt érzékelhetô ráhatással a szív teljesítményére. A kutatók szerint a megfigyelt hatások összefüggésben állhatnak a CBD szorongáscsökkentô és fájdalomcsillapító hatásaival. Emellett az elmúlt években több kutatás is irányult a kannabidiol keringésre gyakorolt pozitív sajátosságaira. Egy 2013-as vizsgálat szerint a CBD értágító tulajdonsággal is rendelkezik, és a nagyobb véráramlás elôidézésével nor-

ELSŐSEGÉLY, FŰ MIATT Bár a kannabisz halálos túladagolására nem ismerünk példákat, fogyasztást követô rosszullétrôl sokan be tudnak számolni. A pechesebbek a sürgôsségi osztályon kötnek ki, ahol már statisztikát is vezetnek a füvezés miatti rosszullétek okairól. Az American Journal of HealthSystem Pharmacy szakfolyóirat egy írása a füvezéssel összefüggésbe hozható sürgôsségi látogatások fô okait szedte össze Coloradóban. Ezek közül szigorúan két eset köthetô a kannabisz hatásaihoz, és mindkettô a mértéktelen használatra vezethetô vissza. Az elsô a hosszú távú használat során kialakuló gyomorbetegség, ami elsôsorban a legalább tíz éve masszívan fogyasztókat érinti. Erôteljes hasi görcseik lehetnek, amit gyakori hányás kísérhet. A másik eset a túlszívás, aminek hatására az ember elveszítheti az eszméletét, hányhat, leeshet a vérnyomása és erôs szorongás lehet rajta úrrá. Ezek az állapotok általában rövid ideig maradnak fenn, és a rosszullét enyhülése után saját lábon távoznak a delikvensek. Szintén használathoz, bár semmiképp sem tudatos

fogyasztáshoz köthetôek azok az esetek, amikor gyerekek tévedésbôl esznek THCtartalmú süteményeket. A legalizáló államok egyik legnagyobb kihívása az ilyen esetek megelôzése. És ott vannak a fûhöz konkrétan nem köthetô példák. Gyakori a szintetikus kannabinoidok kiváltotta rosszullét, amit a marihuána mesterséges pótlékai váltanak ki. Ezek a kemikáliák számos olyan tünetet okozhatnak, melyek a füvezôk körében ismeretlenek vagy ext-

malizálja a vérnyomást, ezzel csökkentve az érfalak sérülésének lehetôségét. A vérnyomáscsökkentés új lehetôségeit nem lehet elég fontos területként kezelni: idei adatok szerint Európában évente 3,9 millió haláleset köthetô keringési zavarokhoz, ami az összes halálozás 45%-a. További kutatások szükségesek annak kiderítésére, hogy a CBD lehet-e a jövô csodafegyvere a keringési zavarokra.

rém ritkák. Szintén gyakran fordulnak ellátásért butánégôk okozta égési sérülések miatt, amit hasisolaj, dab vagy más koncentrátumok fogyasztása során szenvednek el a fogyasztók. Ez sem a kannabisz hatásához kapcsolódik, sokkal inkább a fogyasztási módhoz, ami a kevésbé ügyesek és tapasztaltak körében sérüléseket okozhat a bôrön. Összességében tehát megállapítható, hogy ha valaki megfelelô keretek között tartja a használatot, és nem keres extrém fogyasztási módokat, akkor aligha kell számolnia a sürgôsségi osztály meglátogatásával.


greenfo A liberális vezetésû Kanadában 2018 júliusára prognosztizálják a teljes kannabiszlegalizáció bevezetését. A kérdés eldôlt, már csak a megvalósítás részleteit kell kidolgozni. A lakosság úgy véli, hogy a kisvállalkozók kezében jobb helyen lennének a fûboltok, mint az állami vagy a szeszipari szereplôknél. A szavazás elôzménye, hogy Ontario tartomány szeptember elején bejelentette, 150 kannabiszboltot szeretne nyitni, amiket a tartományi szeszesital-forgalmazó üzemeltetne. Ontarióhoz hasonlóan ÚjBrunswick tartomány se adná magánszemélyek kezébe az üzleteket. Ôk állami boltokban gondolkodnak, ami elsô hallásra leginkább a nemzeti dohányboltok mintájára hajaz. A bejelentésekre válaszul az Oracle Poll közvélemény-kutató cég ötezer fô álláspontját kérte ki arról, hogy kiknek kellene üzemeltetnie a kannabiszt árusító üzleteket. A válaszadók kétharmada szerint ezt egyáltalán nem a nagypiaci szereplôknek vagy az állami intézményeknek, hanem a termesztési engedéllyel rendelkezô magánszemélyeknek kellene tenniük. Amivel kapcsolatban viszont nincs vita, az maga a legalizáció. A felmérések ugyan különbözô eredmé-

NEMZETI KENDERBOLTOK HELYETT nyeket mutatnak, de minden mérés jóval 50% fölé teszi a legális szabályozásra irányuló népakaratot, egyes mérések szerint ennek aránya a kétharmadot is meghaladja. Ez természetesen nem feltételez hasonlóan magas arányú fogyasztói réteget. A kanadai felnôttek mintegy negyede fogyaszt jelenleg is kannabiszt, a többiek viszont maximum a legalizációt

BÚCSÚ A GYÓGYSZEREKTŐL Egy friss felmérés szerint a nôk nagyobb arányban használnak CBD (kannabidiol)termékeket, mint a férfiak, és az alkalmazás során nagy valószínûséggel elhagyják a hagyományos gyógyszereiket. A Brightfield Group és a HelloMD 2400 fôt vizsgált egy 150 000 tagú közösségbôl, hogy felmérje a CBD-termékek használatát és hatékonyságát. A vizsgálat terepét a HelloMD online közösség adta, amely orvosokat és kannabiszt használó betegeket tömörít magába. A felmérés elvégzését segítô Brightfield Group tanulmányozta a fogyasztási mintákat és a kereslet tendenciáit, hogy pontos adatokkal szolgáljon a CBD felhasználásáról. A felmérés szerint a CBD-használók 55%-a nô, míg a férfiak a THC-dús termékeket preferálják. Dr. Perry Solomon, a HelloMD fôorvosa szerint a leggyakoribb okok, amire az emberek CBD-t használnak, az álmatlanság, a depresszió, a szorongás és az ízületi fájdalom kezelése. A CBD-használók 42%-a állította, hogy abbahagyta a hagyományos gyógyszerek, például a vényköteles fájdalomcsillapítók használatát. Nyolcvan 28

százalékuk a termékeket „nagyon vagy rendkívül hatásosnak” találta. Csak 3% számára volt a termék hatástalan, illetve csak kismértékben hatásos. A felhasználók a vaporizálást részesítették elônyben, majd a hagyományos kannabiszrügyeket vagy -virágokat, amiket az ehetô termékek követtek a harmadik helyen. A fogyasztók havonta 20 és 80 dollár között

követôen próbálnák ki a marihuánát, ha egyáltalán érdekli ôket. Mindez azt is jelenti, hogy az átlagpolgár ekkora fogyasztói bázis mellett sem látja úgy, hogy a kannabisz bármi veszélyt jelentene a társadalomra, és sokkal nagyobb kockázatnak látja a feketepiac létét. Alighanem sokat fog tanulni a világ Kanadától az elkövetkezendô években.

költenek CBD-termékekre. Dr. Solomon megjegyezte, hogy a vaporizálást választó betegek gyorsabban érzik a CBD hatásait, mint ha ehetô terméket fogyasztanának. Álmatlanság esetében azonban a vaporizálás akkor mûködik a legjobban, ha az elalvás okoz problémát, ám ha valakinek a folyamatos alvás jelent gondot, akkor jobb választás egy ehetô termék. A mérföldkônek számító felmérés azt mutatja, hogy ezeknek a termékeknek óriási értékük van a betegek számára.


greenfo

Jogtudatosság és gyógyászat Olaszországban Tegye fel a kezét, aki tudott róla, hogy joga van a tudományos haladásból származó előnyök élvezetéhez! Ez a kevéssé ismert jogunk pedig megfelelő alapot nyújt ahhoz, hogy állami, de akár nemzetközi szinten követelhessük a gyógyászati kannabisz használatát. Ezek és hasonló kevéssé közismert tények derültek ki az olasz Luca Coscioni Egyesület által szervezett „A tudományhoz és a drogkutatások szabadságához való jogunk” címû konferencián, Torinóban. Az egész napos rendezvényen húsz elôadásból alkothattunk képet a különbözô növények és kábítószerek gyógyászati alkalmazásáról – illetve ezek ellehetetlenítésérôl. Rögzítsük itt is a fôbb hivatkozási alapokat: már az 1948-as Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata kimondja, hogy minden személynek joga van „a tudomány haladásában és az abból származó jótéteményekben való részvételhez”. Az 1976-ban hatályba lépett Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya szintén elismeri mindenki jogát, hogy „élvezze a tudomány haladásából és annak alkalmazásából származó elônyöket”. Bár

a gyógyszerlobbi minden igyekezetével próbálja ránk tukmálni az új kemikáliák „élvezetét”, a gyógynövények egy részét illegalitás sújtja, holott hatékonyságukat mára a modern tudomány is igazolta. A konferenciát megnyitó Filomena Gallo a Luca Coscioni Egyesület részérôl elmondta, hogy az esemény túlmutat az egynapos összejövetelen, hiszen javaslatokat fognak tenni az olasz kormány számára, többek között a kannabiszról. Ez azért is fontos, mert az Olaszországban már elindult gyógyászati kannabisz programok több ponton javításra szorulnak. Errôl Simona Pichini kutató, a firenzei gyógyászati kannabiszprogram egyik felelôse, illetve Paola Brusa, a Torinói Egyetem gyógyszerészeti technológia professzora, a torinói gyógyászati kannabisz program vezetôje számolt be.

Elôadásaikból megtudhattuk, hogy bár a törvény 2007 óta lehetôvé teszi a kannabisz orvosi célú felírását, a gyakorlatban ez csak 2015-ben valósult meg. Tudományos kutatások alapján létrehoztak egy listát azokról a tünetekrôl és betegségekrôl, amelyek esetében a kannabisz felírható, és az egyes régiók maguk választhatják ki, hogy ezek közül melyek esetében engedélyezik a gyógyászati használatot. A listát az Egészségügyi Minisztérium szakértôkkel együttmûködve állította össze, és bôvíti folyamatosan az állam. A kannabisz jellemzôen azokban az esetekben használható, amikor a hagyományos terápiák nem mûködnek. Az olasz orvosoknak lehetôségük van helyi kannabiszfajta felírására is, de a többség a holland Gyógyászati Kannabisz Hivatal fajtáit, elsôsorban a Bedrocant írja fel. Brusa szerint ez probléma, hiszen a Bedrocan magas THC- és alacsony CBDtartalommal rendelkezô Sativa-fajta, ami az arra hajlamos betegeknél szorongást és pánikrohamot idézhet elô. Az olaszok 2014-ben nemesítették saját, FM-2 névre keresztelt fajtájukat, melyben a THC és a THC-sav együttes szintje 5,8%, a CBD és a CBD-sav szintje pedig 8,1%. A magas CBD-tartalom széles körû gyógyászati alkalmazást biztosít, és ellensúlyozza a THC által keltett kellemetlen tüneteket. Hasonló THC:CBD arányokat találhatunk a sclerosis multiplex kezelésére létrehozott Sativex sprayben, illetve az újonnan megjelent CBD-dús fajtákban. Az FM-2 emellett standardizált CBN, CBG és CBC kannabinoidszinttel is rendelkezik, így a beteg stabil gyógyászati hatásokra számíthat. Azonban bizonyos tünetek – a hányinger csillapítása vagy az étvágygerjesztés – esetében a magasabb THC-arány szokott beválni, ezért jelenleg is nemesítik a Bedrocan kannabinoidprofilját utánzó olasz fajtát. A virágzat grammja jelenleg 9 euróba kerül, ami hasonlít a kannabisz feketepiaci árához. Olaszországban jellemzô a teafôzet készítése kannabiszból, de az orvosok egyre inkább az olajakat preferálják. Megállapították, hogy olívaolajban az összetevôk akár egy éven át is stabilak maradnak, és cseppenként adagolhatók. A jelenlegi legnagyobb kihívás, hogy a gyógyászati kannabisz egész Olaszországban elérhetôvé váljon, és az orvosok minél több indokolt esetben írják fel. Ehhez pedig az állam közremûködésére is szükség van, amit a konferencia alapján született beadványtól remélnek. CK 2017/6. november

29


e b o l g + a n n ca

Hogy ne borulj meg a keveréstől

Gandzsa a felespohárban Minden szerhasználat fontos szabálya, hogy a kockázatok csökkentésének érdekében mellőzzük több szer keverését. Az egyik legklasszikusabb mix a fű és az alkohol, ami sokaknál alap, mások viszont kerülik, mint a tüzet. Lássuk, mivel magyarázza a tudomány a rosszulléteket.

Tetszik vagy sem, az átlag magyar számára az alkohol bázisdrog. Azt használja a leggyakrabban, az adja meg azt a jól ismert, biztonságot nyújtó alapállapotot, amit adott esetben meg tud még csavarni ezzel-azzal. Most kivételesen ne foglalkozzunk avval, hogy az alkohol az egyik legveszélyesebb, függôség és tucatnyi szervi betegség elôidézésére alkalmas cucc, induljunk csak ki a használói szokásokból. Az alkohol a depresszáns típusú szerek közé tartozik, így nyugtató, szorongásoldó és altató hatással bír – valamint lerészegedik tôle az ember. Az ittasság számos viselkedésformát eredményezhet, melyekre mindnyájan ismerünk példákat. Ha nem berúgni kívánunk tôle, akkor kis mennyiségben érzelmi oldottságot eredményez, enyhíti a gátlásokat, éppen ezért népszerû kísérôje baráti vagy akár üzleti beszélgetéseknek is. Na de ezzel sem mondtunk még újat. A szeszes italokhoz hasonlóan a kannabisz is ismert nyugtató hatásáról, ám a különbözô fajták és az egyéni reakciók itt talán még változatosabb hatásokat eredményezhetnek a teljes ellazultságtól a szorongásig és a pánikig. Szóval ezt a két drogot és

30

az általuk elôidézett sokszínû állapotokat párosítjuk össze, amikor rászívunk a sörökre, vagy épp vörös szemekkel kezdünk pálinkázásba. Ahogy az sejthetô, a végeredmény meglehetôsen szerteágazó lehet.

Lassú felszívódás Scott Lukas, a Harvard Gyógyszerészeti Egyetem pszichiátria és gyógyszertan professzora két vizsgálatot végzett, amiben az alkohol és a marihuána egymásra

– és az ôket elfogyasztóra – gyakorolt hatásait vizsgálta. Lukas hozzánk hasonlóan elsôként azt emeli ki, hogy az emberek különbözôképpen reagálnak az alkoholra és a fûre, de hozzáteszi, hogy biokémiai szempontból azért vannak közös elemek. Elsô kutatásában Lukas azt vizsgálta, hogy az elfogyasztott THC miként befolyásolja az alkohol felszívódását. A professzor azt találta, hogy a kannabisz szívása aktiválja a test 2-es számú kannabinoid receptorját, más néven a CB2-t, ami befolyásolja, hogy a szervezet milyen gyorsan szívja fel az alkoholt. Lukas magyarázata szerint a marihuána egyedi hatást gyakorol a vékonybélre, befolyásolva a gyomor-béltraktus mozgását. Ez pedig azzal jár, hogy a fû hatására az ember véralkoholszintje alacsonyabbá válik, mintha pusztán csak alkoholt ivott volna. Vagyis fûszívást követôen több alkoholra van szükség ugyanakkora véralkoholszint és a részegség eléréséhez. Ez annyiban veszélyes, hogy az eltökélten poharazó ember fû hatása alatt túlihatja magát, és ugyanakkora véralkoholszint mellett nagyobb terhelésnek teheti ki a szerveit, illetve az egész szervezetét. Az pedig végképp nem javasolt, ha a kannabisz hányingercsillapító hatását arra használjuk, hogy ros�szullétig piálva se tudjuk méregteleníteni szervezetünket.

Részegségből túlszívásba A második tanulmány eredményei azonban megkeverik a kártyákat, és magyarázattal szolgálnak azoknak, akik számára a kombináció biztos rosszullétet jelent. Dr. Lukas itt arra volt kíváncsi, hogy mi történik abban az esetben, amikor az egyén alkoholivással indít, és arra küldi rá késôbb a füvet. Ismerôs helyzet ugye, hogy valaki a bandából pár sör vagy feles után felveti, hogy még egy s más szerepel az étlapon. A vizsgálat itt arra engedett következtetni, hogy az alkohol inverz hatást


gyakorol a THC-re. Ez annyit jelent, hogy ha ivás után szívsz, akkor a THC-szinted ugrásszerûen megemelkedik, ettôl pedig intenzívebbé válik a hatás. Mindennek az a magyarázata, hogy az alkohol megnyitja az emésztôszervrendszer véredényeit, ami segíti a THC felszívódását. A mechanizmust késôbb egy újabb kutatás is alátámasztotta. A hirtelen elhatalmasodó THCflash mennyire nyújt élvezetet az embernek, az már egy következô kérdés.

Azoknak, akik a fûtôl és az alkoholtól külön-külön is rosszul tudnak lenni, értelemszerûen egyáltalán nem ajánlott a két szer keverése. Ugyanakkor a szalonspiccet meghaladó ivásra füvezés bárki számára elôidézheti a túlszívás jelenségét, amit hányinger, nemritkán hányás kísér. Még ha ezek nem is következnek be, az ember elsápad, izzad és szédül, miközben kellemetlen gondolatok gyötörhetik, röviden tehát senki sem keresi

ezt az állapotot. Ilyenkor a legokosabb lefeküdni és kipihenni az egészet, illetve jól jöhet némi víz, egy barát, aki átsegít a rosszulléten. A rohamivás szokásának elterjedése, a magas THC-tartalmú fajták, illetve a koncentrátumok megjelenése azt valószínûsíti, hogy többen élhetik át a keveréssel járó kellemetlen hatásokat, mint valaha. Dr. Lukas egyszerûen annyit javasol, hogy mindenki használja a józan eszét, és ne nyomjon túl sokat semmibôl. Csekély mennyiségek esetén szerinte a keverés nem jár sokkal nagyobb kockázattal, mintha külön-külön használná a két drogot az ember. Ha pedig mégis beüt a rosszullét, akkor helyezzük magunkat nyugalomba, igyunk minél több vizet, és várjuk ki az enyhülést. Hozzátehetjük, hogy az alkoholivás nem a józan ész és a racionális döntések melegágya, ezért az is fontos, hogy figyeljünk egymásra! Ha azt látjuk, hogy egy barátunk csatakrészegen készül beleszívni egy jointba, próbáljuk meg eltántorítani az ötlettôl, vagy legalább ne hagyjuk, hogy sokáig stoppolja a cigit. Bob Arctor

CK 2017/5. szeptember

31


medical

Kannabisszal a rák ellen A marihuána gyógyászati célú alkalmazásának engedélyezése közérdek

Röviddel a Mary Jane előtt találkozót beszéltünk meg Dr. Franjo Grotenhermennel Berlinben. Ki akartuk használni az alkalmat arra, hogy orvosként kikérjük a véleményét a gyógyászati kannabisszal kapcsolatban, valamint hogy elbeszélgessünk vele az Orvosi Kannabisz Munkacsoportról (Arbeitsgemeinschaft Cannabis als Medizin) és a „Kannabisszal a rák ellen” címmel megjelent új könyvéről. CK Magazin: Húsz esztendő telt el azóta, hogy létrehozta az Orvosi Kannabisz Munkacsoportot. Mi volt a szándéka az alapítással és mi minden történt az elmúlt két évtizedben? Dr. Franjo Grotenhermen: A szándékom roppant egyszerû volt: mivel akkoriban nem létezett a kannabisz gyógyászati célú alkalmazását szorgalmazó szervezet Németországban, létre kívántam hozni egy, az érintetteket – egészségügyi dolgozókat (orvosokat, gyógyszerészeket), betegeket és jogászokat – tömörítô munkacsoportot. Arra voltam kíváncsi, hogy együtt képesek leszünk-e valamilyen eredményt elérni. Három irányból kívántuk megközelíteni a problémát. Egyrészt

32

a törvényi szabályozáson, az alkotmány idevágó passzusain szerettünk volna változtatni. Másrészt politikusokat szerettünk volna a magunk pártjára állítani, meggyôzni ôket arról, hogy jó ügyért harcolunk. Harmadsorban pedig a nyilvánosságot, az újságírókat akartuk hitelesen tájékoztatni, hogy a kannabisszal kapcsolatos ismeretek minél több emberhez eljussanak. Mindhárom területen sikerült eredményeket felmutatnunk: a nagyközönség tájékozottabb lett, a politika engedékenyebb, és a jogi akadályok egy része is elhárult. CK: Az egyik, önök által indított per vezetett végül a később elfogadott mentességi törvényhez.

FG: Igen, amikor a Legfelsôbb Közigazgatási Bíróság 2005. május 19-én az egyén testi integritása feletti, az alaptörvény második cikkelyében körülírt önrendelkezési jogára hivatkozva kimondta, hogy valaki testi épsége úgy is sérülhet, ha elveszik tôle a fájdalmának csillapításához és szenvedésének csökkentéséhez való jogát. Vagyis az államnak szükség esetén mentességet kell adnia, és engedélyeznie kell a marihuána orvosi célú felhasználását. CK: A mentességi törvény azóta már a múlté. Hogy működik ma a kannabisz felírása? FG: A Bundestag január 19-ével valóban hatályon kívül helyezte a törvényt. Valamennyi párt támogatta a döntést,


és mi is igen pozitívan értékeltük. A jelenlegi szabályozás lényege, hogy a kannabiszvirágok orvosi rendelvényre felírhatók lettek, vagyis ma már nem kell külön mentességet igényelni a beszerzésükhöz. Ráadásul indokolt esetben a betegbiztosító pénztárak állják a költségeket. Erre akkor van lehetôség, ha a páciens már minden lehetséges hagyományos terápiát kipróbált, vagy szakorvos által igazolja, hogy nem maradt számára egyéb kezelési mód, illetve súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenved, vagy a marihuánától épp a tünetei enyhülését remélheti. A változás a kender alapú gyógyszereket – a Sativexet és a Dronabinolt – is érinti. Emellett egy ügynökséget is létrehoztak, amelynek feladata a németországi termesztés felügyelete és megszervezése. CK: Milyenek a betegbiztosítási pénztárakkal kapcsolatos eddigi tapasztalatai? Az előbb említette, hogy a gyógykezelés árát indokolt esetben kötelezően ezeknek kell téríteniük. FG: A törvénynek többek között az lett volna a lényege, hogy a Szövetségi Kábítószer-ellenôrzési Hivataltól mentességet kapó pácienseknek innentôl ne kelljen saját maguknak kannabiszt termeszteni. A Legfelsôbb Közigazgatási Bíróság ugyanis 2016-ban kimondta, hogy azok a betegek, akik nem tudják megfizetni a patikai marihuána árát, bizonyos feltételek mellett maguk is elôállíthatják a saját adagjukat. CK: Vagyis a mostani törvény inkább megnehezíti az otthoni kendertermesztést? FG: Pontosan. A betegkasszák sokszor nem hajlandók téríteni a korábbi engedélyesek költségeit, vagyis szigorúbb feltételeket szabnak, mint az a politika szerint indokolt volna. Nagyon mereven értelmezik például a súlyos, gyógyíthatatlan betegség fogalmát, és azt is rendszeresen kétségbe vonják, hogy egy adott beteg kipróbált volna már minden lehetséges hagyományos terápiát. CK: Valószínűleg kell még egy kis idő az átállásra és az érdeksérelmek orvoslására. FG: Hát igen, jelenleg több ügyben is folyik társadalmi bírósági eljárás. Eddig többnyire a panaszosok javára ítélt a bíróság, de sajnos volt olyan eset is, ahol számukra kedvezôtlen döntés született. CK: Orvosi praxisában nyilván a legkülönfélébb kórképekkel találkozott. Mely esetekben kecsegtet sikerrel a kannabinoidok alkalmazása, és mikor nem javasolt?

Dr. Franjo Grotenhermen augusztus 17-én éhségsztrájkba kezdett a páciensek jogaiért

FG: A pszichiátriai betegekkel mindenképpen csínján kell bánnunk, mivel adott esetben akár súlyosbíthatjuk is a tüneteiket. A szív- és érrendszeri panaszok kezelésére szintén nem feltétlenül ajánlanám, mivel a kannabisz a vérnyomásra is kihatással van. Gyermekeknél és fiatalkorúaknál ugyancsak alaposan meg kell fontolni az alkalmazását. Persze ezek egyike sem abszolút kizáró ok, de az óvatosság nagyon is indokolt. Általában azt kell mérlegelnünk, hogy a lehetséges pozitív vagy negatív hatások vannak-e túlsúlyban. És mikor bízhatunk a sikerben? Fôként ötféle tünettípus vagy kórkép esetében. Az egyik terület a krónikus fájdalmak – fantomfájdalom, hátfájás, migrén vagy akár az egyszerû fejfájás – enyhítése. A fû nem minden esetben használ: van, akinél igen, van, akinél egyáltalán

nem. A másik az idegrendszeri betegségek – például a sclerosis multiplex, a Touretteszindróma és az epilepszia – tüneteinek enyhítése. A harmadik a krónikus gyulladásos betegségek – a Crohn-betegség, a colitis ulcerosa (fekélyes vastagbélgyulladás), a Bechterew-kór (spondilitisz), a reumás ízületi gyulladás és hasonlóak –, a negyedik pedig az étvágytalanság, a hányinger, a HIV- és az AIDS-, valamint a rákbetegek kemoterápiájának mellékhatásaként jelentkezô émelygés kezelése. Az ötödik nagy terület a pszichiátriai betegségek – a poszttraumás stressz szindróma, a depresszió, a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD). A fentieken kívül még egy sor egyéb esetben is ajánlható lehet, de ezek a legfontosabbak. CK: Melyik alkalmazásmód a leghatékonyabb? Vagy ez attól is függ, milyen betegségről van szó? FG: Inkább egyéni preferenciákon múlik. Vannak olyan páciensek, akik inhalálni szeretnek, mások szívesebben isznak teát, vagy veszik be szájon át az adagjukat. Nem feltétlenül az indikációkon múlik. Ugyanakkor betegségtípustól is függ, hogy melyik alkalmazásmód lehet a legmegfelelôbb. Például migrén elleni megelôzésként szájon át is bevehetô, míg egy-egy roham közeledtével hasznosabb lehet belélegezni, mert úgy azonnal hat. A beviteli mód általában másodrangú, bizonyos akut tünetek – például hirtelen, nagy intenzitással jelentkezô fájdalom – esetén azonban a legjobb inhalálni. A hatás elnyújtása érdekében – mondjuk éjszakára – kedvezôbb az orális bevétel, de mindig maga a beteg dönti el, hogy mit szeretne.

CK 2017/6. november

33


medical

CK: Az utóbbi időben több saját vagy társszerzőként jegyzett kötete is megjelent. Mostani, a „Kannabisszal a rák ellen: A tudomány jelenlegi állása és a terápiás lehetőségek” (Cannabis gegen Krebs: Der Stand der Wissenschaft und praktische Folgerungen für die Therapie) című könyvében legfrissebb eredményeit tárja a nyilvánosság elé. Ön szerint az elkövetkezendő években készülhetnek majd standardizált kannabinoid alapú onkológiai gyógyszerek? FG: Úgy gondolom, hogy speciálisan onkológiai gyógyszerek nem, de olyanok készülnek majd – sôt jelenleg is készülnek –, amelyek daganatos betegségek kezelésére is alkalmasak lesznek. Részben már ma is használják ôket, persze inkább csak a tünetek enyhítésére, étvágynövelésre, hányingercsökkentésre, fájdalomcsillapításra. Az elôttünk álló idôszak kutatásai arra fókuszálnak majd, hogy felfedjék a kannabinoidokban rejlô rákgyógyítási potenciált. Jelenlegi ismereteink még nem kielégítôek. A gyógyszerek már bevethetôk a hagyományos terápia kiegészítéseképpen, de az eredmények egyelôre csak „elôzetesek”. CK: Mit tanácsol azoknak, akik fennálló onkológiai betegségüket maguk próbálják meg valamilyen kannabiszkivonattal orvosolni? FG: Én is kezelek daganatos betegeket kannabisztermékekkel. Az általam javasolt CBD-dózis legalább napi 500 mg, de olykor még ennél is több. E mellé kannabiszvirágok formájában THC-t is kell kapniuk a pácienseimnek, lehetôleg minél nagyobb adagban. Tapasztalataim alapján arra jutottam, hogy a hatás nem

34

egy adott CBD- vagy THC-készítmény koncentrációján, hanem az abszolút mennyiségén múlik. Példaként az alkoholt szoktam felhozni: 1 liter 5 százalékos alkoholtartalmú sörtôl pontosan ugyanannyira rúg be az

ember, mint 1 deci 50 százalékos alkoholtartalmú whiskytôl, mivel mindkét esetben ugyanannyi alkohol került a szervezetébe. Ugyanez a helyzet a THC-val és a CBD-vel is. A mennyiség számít, nem a töménység vagy az alkalmazásmód. A ráksejtek nem tudják, hogy milyen termékbôl származik a THC vagy a CBD, és azt sem, hogy milyen módon jutott be a szervezetbe. CK: Mi a baja Rick Simpsonnal? FG: Rick Simpson olyan tudományosan megalapozatlan kijelentéseket tesz, amelyek ezer sebbôl véreznek. A fô problémám, hogy azt állítja, az összes daganatos elváltozás eredményesen gyógyítható kannabiszolaj segítségével, és azt javasolja a rákbetegeknek, hogy ne vessék alá magukat a sok esetben hatékony hagyományos kezelésnek. Le merném fogadni, hogy többen haltak meg miatta, mint ahányan kigyógyultak a rákból. A magam részérôl felelôtlennek tartom. Valójában árt az embereknek és ezzel az orvosi marihuána ügyének is. Kevin Herzig



medical

CBD alkalmazása otthon

Adagolás és használati útmutató

A CBD-dús kannabiszfajták és a különböző, nem pszichoaktív CBD-készítmények, olajok, kapszulák, paszták és kristályok megjelenése megváltoztatták a kannabisz nemzetközi megítélését. E termékeket látva egyre többen képesek úgy gondolni a kannabiszra, mint gyógyszeralapanyagra. Messze elhagytuk már azt a világot, amikor a kannabisz szót hallva sikátorokra, dílerekre vagy városszéli lakótelepekre, kapucnis fiatalokra és óriásjointokra as�szociálunk. Legtöbbünknek ma már egy

gyógyszertár belsô tere vagy orvosok, páciensek és gyógyhatású készítmények képe ugrik be elsônek. A kérdés most már nem az, hogy az orvosi kannabisz mûködik-e, ma a leg-

fontosabb kérdés az, hogy hogyan kell a kannabiszt maximális terápiás elônyeit érvényesítve használni. Azonban a legtöbb egészségügyi szakembernek kevés tapasztalata van ezen a területen. A CBD használati útmutató célja, hogy a betegek választ kaphassanak a kannabidiol és a kannabisz terápiákkal kapcsolatos néhány kulcsfontosságú kérdésre.

Mennyi hatóanyag található a CBD-termékekben? A termékek hatóanyag-tartalma és ára meghatározó a kiválasztásban. Mivel a legtöbb kutatás a CBD-vel készült, így ezt a vegyületet érdemes az adagolás kiszámolásánál figyelembe venni. Ez nagyon fontos lehet olyan érzékeny és egyedi betegségek kezelésénél, mint az epilepszia, a skizofrénia vagy az alvászavar. Az alábbiakban részletezzük az egyes termékek CBD és a hozzá hasonló tulajdonságú

36


CBDA (kannabidiolsav) hatóanyag-tartalmát és ajánlott felhasználását. CBD-cseppek kendermagolajjal keverve: • 5% CBD-olaj 10 ml (500 mg) – CBD: ~240 mg, CBDA: ~300 mg – ez a termék tartalmazza a legkevesebb CBD-t, azonban arányaiban több CBDA-t, mint más termékek. • 10% CBD-olaj 10 ml (1000 mg) – CBD: ~620 mg, CBDA: ~460 mg – ez a termék arányaiban több CBD-t tartalmaz, mint az 5%-os, így az ár-érték arány a CBD tekintetében kedvezôbb. Ez a kétfajta termék inkább megelôzésre, kisebb gyulladásokra, enyhébb, korai stádiumú betegségek esetén vagy kezdeti, alacsonyabb dózisok adagolására alkalmas. Egy 10 ml-es üvegben nagyjából 250-275 csepp található. CBD-paszták kókuszolajjal keverve: • 18% CBD-olaj 14 ml (2200 mg) – CBD: ~1520 mg, CBDA: ~640 mg • 30% CBD-olaj 14 ml (3600 mg) – CBD: ~2960 mg, CBDA: ~640 mg • 50% CBD-olaj 14 ml (6000 mg) – CBD: ~5360 mg, CBDA: ~640 mg Ezek a termékek nagyobb CBDaránnyal, súlyosabb, krónikus betegségek esetén alkalmazhatók. A tubusos kiszerelés ml-pontosságú adagolást biztosít.

Milyen mennyiségben kell alkalmazni a CBD-t? Elöljáróban fontos megjegyezni, hogy az egészségügyileg szükséges CBD-adag nem kalkulálható ki pusztán a testtömeg alapján, és nem függ egyértelmûen a használó korától és nemétôl. Minden eset különbözô, és minden adagolás egyéni. Következésképpen az adagolási útmutatók csupán kiindulási pontként szolgálnak. A bevitt CBD mennyisége és használatának idôtartama függ a kezelni kívánt betegségtôl, annak súlyosságától és a mellette alkalmazott egyéb kezelésektôl. A hatásos adag 10 milligramm és akár napi 2000 milligramm között is változhat. Általában kis adaggal érdemes kezdeni, és inkább többször kevesebbet, mint egy alkalommal többet használni. Nagyjából 5-10 napig használjuk ugyanazt az adagot. Figyeljünk a hatásra, és szükség esetén módosítsunk az adagon/koncentráción. Kis adag CBD serkentô, nagyobb adag nyugtató hatású. A CBD-nek nincs káros mellékhatása, de nagyobb mennyiségben erôs álmosságot okoz. Ez egyértelmû jele

lehet annak, hogy valaki túl sokat használ belôle. A legtöbb CBD-termék (gélek, kapszulák, cseppek) felszívódása 20-30 perc. Aki például fájdalomcsillapítót akar CBD-vel helyettesíteni, az körülbelül ennyi idô után fogja érezni a fokozatos megkön�nyebbülést. Az adag beállításánál figyeljük meg, hogy milyen az ébredés. Akkor optimális az adag, ha már kellemesebben, kipihentebben ébredünk, és a hangulat, a közérzet jó irányba változik. A Mayo Klinika kutatásokon, publikációkon, betegek beszámolóin és szakértôi tapasztalatokon alapuló adagolási javaslata: • Epilepszia kezelése: 20–50 mg/kg CBD/nap, szájon át. • Mozgásproblémák kezelése Huntigton-kór esetén: 10 mg/kg CBD/nap, szájon át. • Alvászavarok kezelése: 40–160 mg CBD/nap, szájon át. • Skizofrénia kezelése: 40–1,280 mg CBD/nap, szájon át. • Glaukóma (zöldhályog) kezelése: 20–40 mg CBD/nap, nyelv alá (a 40 mg-nál nagyobb adag növelheti a szemnyomást!). Rákos megbetegedések esetén több különbözô forrás is napi 200 és 500 milligramm közötti CBD bevitelét javasolja, összesen 60-90 gramm tiszta CBD-t a kúra végéig. Érdemes napi 100-200 milligrammal kezdeni, majd az adagot nagyjából egy hét után napi 500 milligrammra növelni addig, ameddig az ös�-

szesen bevitt CBD mennyisége el nem éri a 60–90 grammot. A napi adagot érdemes 2-3 részletben, étkezéstôl függetlenül beszedni. Figyeljünk arra, hogy a rákkezelésre szedett gyógyszerekkel (kemoterápia) ne egy idôben, hanem 2-3 óra különbséggel vegyük be a CBD-t, hogy elkerüljük a lehetséges kölcsönhatásokat. Egy ilyen kúrát leginkább a magas CBD-tartalmú (25, 30, 50%-os) kivonatokkal érdemes végezni, mivel ezek a készítmények nagyobb koncentrációban tartalmaznak CBD-t, és lehetôvé teszik egyszerre nagyobb adag bevitelét. Súlyos, kezelhetetlen epilepsziás betegeknél klinikai kutatások adatai alapján a hatásos dózis 20–25 mg/kg/nap. Ez a mennyiség egy átlagos, 25 kg-os gyerek esetén nagyjából 500 mg/nap. Mivel a törvények jelenleg nem engedélyezik a magas hatóanyag-tartalmú (5–15%) kannabisznövények termesztését, és az ipari kenderbôl (1-2%) készült CBDtermékek gyártásához nagy mennyiségû alapanyag felhasználása szükséges, ezek a kivonatok jelenleg komoly anyagi terhet jelenthetnek a beteg és családja számára. A jó hír, hogy a tapasztalatok szerint nincs minden esetben szükség ilyen nagy mennyiségû CBD-re. A klinikai vizsgálatokban az alanyok mindössze 9%-a lett rohammentes, azonban vannak olyan orvosi megfigyelések, amik azt mutatják, hogy sokkal kevesebb CBD használatával ennél jobb arányt is el lehet érni. Szelestei Miklós Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület

CK 2017/6. november

37


indigo berry kush® A Sweet Seeds® új fajtája két elitklón keresztezésébôl létrejött hibrid: a So G Kush (OG Kush x LA Confindential x Trainwreck) és a Blue Monster (Blueberry’99 x Black Domina’98) gyermeke. Ugyanazt a Blue Monster-klónt használtuk ebben a keresztezésben, mint amivel a Cream Caramel® fajtánkat is nemesítettük (Sweet Seeds® SWS04 variáns). Ennek köszönhetô a földes íz, amely e klasszikus Sweet Seeds-fajtának is jellemzôje. Az Indigo Berry Kush® (SWS63) aromája nagyon édes, citrusos tónusokkal, ami egy erôteljes, de kellemes földes háttérre épül. A határozott illatok az OG Kush-család tipikus aromáiból származnak, ilyenek többek között az egzotikus fûszeres és borsos tónusok, amik a citrus frissességével találkoznak. A növény többnyire Indica-szerkezetû, nagy központi bugát növeszt, amely az idô során szilárddá és nagyon gyantássá fejlôdik. Az oldalágakat teljesen beborítják a legjobb minôségû kis virágok. Ez a fajta rengeteg gyantás kristályt produkál.

38



fajta+tiszta

double dutch Egy alvó óriás – akit a Doki felébresztett A Magus Geneticsszel öt évvel ezelőtt bekövetkezett fúziója révén a Serious Seeds néhány igazi genetikai kincshez jutott, amelyek tovább gazdagították egyébként is kiemelkedő fajtaválasztékát. E kincsek egyike volt a Double Dutch – egy 60/40 vagy akár 70/30 százalékban Indica/Sativa hibrid, amelyet az egykori Magus Genetics csúcsfajtája, a Warlock (Skunk × Afghan) és a Serious Seeds saját fejlesztése, a Chronic keresztezésével állítottak elő. (Utóbbit a Serious Seeds szíves engedelmével a Magus főkertésze, Gerrit dobta be a kalapba; vagyis a Double Dutch esetében tulajdonképpen egy Serious-fajta „hazatéréséről” is beszélhetünk.) 40


A Chronic mézédes aromája és ütôs high hatása, valamint magas terméshozama révén ideális partnere lett a Warlocknak, amelynek jelentôsen feljavította jó közepesnek mondható terméshozamát, miközben finomított valamelyest csípôs aromáján és Indicához illô, majdhogynem romboló testi stoned effektusán. Az eredmény a 18–20 százalékos THCtartalomnak köszönhetôen egy erôs és komplex, mégis kiegyensúlyozott betépés lett, amely mentálisan (Sativa kick) és fizikálisan is (Indica test-érzés) érvényesül. A Double Dutch bugái – akárcsak a Chronic-ôsök füzérei – gyümölcsös vadvirágillatot árasztanak. Virágzási szakasza 55–65 napig tart, ezt követôen rendkívül dús termést produkál: négyzetméterenként 500, sôt akár 600 gramm is lehet egy-egy tô hozama. A növekedési és vegetatív idôszakban az Indica-jegyek dominálnak: a növény széles, húsos leveleket és vastag ágakat növeszt, miközben megannyi oldalhajtást hozva sûrû bokorrá terebélyesedik. Erôs fényben a csúcsokon óriási, Sativához méltó, magas virág/ levél arányú bugák fejlôdnek, a Warlockra jellemzô megnyúlt pattogatott kukoricaszemekre hasonlító virágzattal. A Serious Seeds szerint különféle ültetôközegekben – földben, kókuszrostban és hidroponikus rendszerben – egyformán jól érzi magát. A palántáknak 7–14 napos, a magról csíráztatott növények számára körülbelül 35 nap növekedést javasolnak. Tekintettel arra, hogy a Double Dutch természetes fényben októberre érik be, akár szabadtéren is termeszthetô, ahol állítólag nagyszerûen ellenáll a gombáknak. Ez a két kiemelkedô holland fajta keresztezésébôl született csoda volt a 2007-es ICMag Kupa sztárja, ahol mind a termesztôi, mint a nemesítôi fôdíjat elnyerte, egy évvel korábban, a 2006-os Highlife Kupán pedig a kültéri kategóriában ért el harmadik helyezést. Ennél azonban több kitüntetést kell szereznie ahhoz, hogy az emberek felismerjék az értékeit és a Double Dutchban rejlô hatalmas potenciált. Habár a fajtának természetesen máris számos rajongója akad, véleményem szerint bôven van még benne tartalék ahhoz, hogy a jövôben szintet ugorjon – különösen a kereskedelmi szektorban. Cikkem alcímében ezért is hivatkoztam rá alvó óriásként. A Doki megkeresésünkre bevállalta, hogy grow-helyiségében felébreszti az alvó óriást. A nemes feladathoz öt

feminizált Double Dutch-magot kapott tôlünk. Ezeket közvetlenül 11 literes cserepekben ültette el, közegként saját, 5 százalékban kertészeti agyaggolyókkal, illetve szarvliszttel feljavított Plagron– föld keverékét használva. Két és fél nap múltán – szinte seperc alatt – valamen�nyi magonc kibújt a földbôl. A két 600 wattos MH (fémhalogén) és egy 400 wattos HPS (nagynyomású nátriumgôz) lámpa alatt a vegetatív növekedés élénk és erôteljes, mégis meglepôen folyamatos volt. Az öt csöppség kompakt, sûrûn elágazó növényekké fejlôdött. Rövid internódiumaik ideális feltételeket kínáltak a dús virág- és termésképzôdéshez. 30 nap alatt 40-50 cm magasra nôttek, amikor is Doki a napi megvilágítást 18 óráról 12 órára csökkentette, hogy virágzásra

bírja ôket. A növényeknek mindössze 5-6 nap kellett ahhoz, hogy felfedjék nôi mivoltukat. Amikor már két és fél hete virultak, az ágak mentén megjelentek az elsô „rózsácskák”, amelyek ezután gyorsan nyúlni kezdtek. A Doki egy héttel késôbb jelentette: „Ahogy várható volt, a növények tovább nyúltak, de még mindig tömör, bokros szerkezetûek. Az egyikük lényegesen magasabbra nôtt a többinél. A virágzás mostanra érte el a tetôfokát.” Öt hét tobzódás után így folytatta: „Még mindig nyúlnak egy keveset. A vegetációs idô vége óta az összes növény több mint a kétszeresére nôtt. A bimbók dinamikusan fejlôdnek, és egyre vaskosabbak lesznek. Már most is jelentôs mennyiségû gyantát tartalmaznak. Egyértelmû, hogy három növény inkább Sativa-jellegû, de


fajta+tiszta mindegyiknek jó, sôt kiváló a virág/levél aránya.” A nyújtózkodásuk egy hét múlva befejezôdött. A nyolchetes virágzási szakasz véget értével a Doki ezt jegyezte fel magának: „A bibeszálak elkezdtek barnulni, következhet az érés. Nem tudok betelni ezekkel a Double Dutch-trichomákkal. An�nyira nagyok, olyan sûrûn ülnek, és olyan rengeteg van belôlük, hogy nézegetni is öröm a virágba borult növényeket, hát még belélegezni csodás, édeskés, kissé gyümölcsös, vadmézes jegyeket mutató illatukat. A gyantatartalommal is több

42

mint elégedett lehetek. Még a kísérô levelek is tele vannak gyantával! A Serious által eredetileg megadott 55–65 napos érésidôt már elértük, és egyértelmû, hogy némelyik növénynek kevés lesz ennyi, de mit számít, ha az embernek olyan növényei vannak, amilyenekrôl mások talán álmodni sem mernek?” Három növény tehát már 66 nap múltán beérett, a többieknek kellett még egy hét hosszabbítás. „De megérte a várakozást – folytatta Doki –, mert a mirigyek az elmúlt egy hétben tovább duzzadtak, és az utolsó csepp gyantát is kiizzadták magukból. A

növények a végére 84, 89, 92, 93, illetve 118 centiméteres magasságot értek el, és tetôtôl talpig elborítják ôket a trichomák. A hosszúra nyúlt oldalágak csúcsa sokszor vízszintes platót képez, amelybôl oldalirányban méretes tömör bugák törnek elô.” A növények kedvezô virág/levél-aránya miatt a szüret nem vett igénybe sok idôt, annak ellenére, hogy nagy mennyiségû érett bimbót kellett betakarítani. Utóbbiak aránya miatt a Doki biztosra vette, hogy a termés szárított tömege kiemelkedô lesz, ám amikor egy pár hét elteltével lemérte a bimbókat, kis híján dobott egy hátast: az öt növényrôl összesen 610 gramm Double Dutch-bimbót gyûjtött be, ami átlagosan 122 grammos terméshozamot jelent! „Pedig csak harminc napig tartott a vegetációs szakaszuk, nem harmincötig, ahogy a Serious ajánlotta” – hüledezett a Doki, és gyorsan ki is számolta, mi lett volna, ha hatvan napig hagyja kibontakozni a növényeket!? A szárított bimbók szépen megôrizték mézédes, enyhén gyümölcsös aromájukat, a Doki pedig már alig várta, hogy letesztelhesse a bennük rejlô potenciált. Néhány slukk után nyilvánvalóvá vált, hogy a Double Dutch ezen a téren sem fog csalódást okozni szeretett Doktorunknak: kezdetben csak intenzív bizsergést érzett a fejében, aztán a rezgések egyre erôsebbek lettek – a Sativa-gének elsôrangú munkát végeztek. Körülbelül egy félóra elteltével a high-effektus a teste irányába tolódott el, amitôl a Doki mélyrelaxált állapotba került, miközben a feje tiszta maradt, mivel a Sativa-hatás továbbra is érvényre jutott, ha nem is olyan mértékben, mint a legelején. Ebben a rendkívül kellemes mentális és fizikai állapotban lebegett még vagy másfél órán át. Barátunk így összegezte tapasztalatait: „A Double Dutch nem hagy semmi kívánnivalót maga után. Ez az egyik legértékesebb fajta, amivel az évtizedek során dolgom volt. Rendkívül könnyen termeszthetô növény, amely kiemelkedô mennyiségû gazdag aromájú, ütôs bimbót hoz egy aránylag rövid virágzási periódusban. Egyetértek azzal is, hogy a benne rejlô kereskedelmi potenciál még messze nincs kiaknázva – hiszen minden adott hozzá, hogy óriás lehessen a kenderfajták között. Még alszik, de biztosan nem most ébresztettem fel utoljára a grow-helyiségemben…” G.B.I.



e b o l g + a n n ca Superfood növényeknek Kapjanak többet a szokásos tápanyagnál! Agyag-humusz-komplex? Ez valami hipszter vagy vegán betegség, ami a túlzásba vitt humuszevéstől alakul ki? Miként védekezhetsz ellene, és mi köze lehet a növényeidhez? Az olyan anyagokat nevezzük superfoodoknak, amelyek úgy hatnak pozitívan a növények vitalitására, hogy nem csak a szokásos tápanyagokat biztosítják számukra. Ezekbôl most a gilisztahumusz, a leonardit és a különbözô állati fehérjelisztek kerülnek terítékre.

Gilisztahumusz A növények imádják a gilisztahumuszt! Már néhány evôkanálnyi is csodát tesz, ha finoman beleforgatjuk a virágföldbe. Akinek lehetôsége van rá, cserepes kultúrában is nevelhet földigilisztákat. Egyedül az öntözésre kell ilyenkor jobban odafigyelni, mert gyûrûsférgeink nem kedvelik sem a túl száraz, sem a túl nedves ültetôközeget. A gilisztahumusz vagy vermikomposzt egyre nagyobb népszerûségnek örvend, mégpedig nem is ok nélkül. Ez a legértékesebb humuszféleség mind közül, és tápanyagtartalma is jócskán felülmúlja más humuszokét – így a komposztét, az EM-BIO bokashiét (speciális fermentált komposzt) és a terra pretáét (magas széntartalmú feketeföld), az iparilag elôállított

szerves gyeptrágyákéról nem is beszélve. De a földigiliszták hathatós közremûködésével akár lakásban is könnyen elôállítható, remek lehetôséget kínálva a szerves háztartási hulladékok újrahasznosítására. A gilisztahumusz titkának nyitja a férgecskék emésztése. A földigiliszták a rothadó növényi maradványokat és a talajban élô mikroszkopikus gombákat, baktériumokat és vírusokat fogyasztják, amelyek a bélcsatornájukon áthaladva lebomlanak, majd szerves végtermékként kiürülnek. A gilisztahumusz így lesz semleges kémhatású, és ezért tartalmaz más humuszoknál több enzimet – például foszfatázt és cellulázt. Utóbbi enzimek azután segítenek a növényeinknek a talajból felvett tápanyagok feldolgozásában és a már beágyazódott cellulóz glükózzá alakításában. A gilisztahumusz pozitívuma, hogy más humuszféleségekhez képest rengeteg benne az agyag-humusz-komplex, ugyanis a gyûrûsférgek bélrendszerében a képzôdésüknek különösen kedvezô körülmények uralkodnak.

A gilisztahumusz tápanyagtartalma jócskán felülmúlja más humuszokét

Az elektromos töltéssel rendelkezô tápanyagrészecskék polaritása kiegyenlítôdik, mivel vagy a humusz (pl. leonardit), vagy az agyag részecskéihez (bentonit) kapcsolódnak. Azaz teljességgel kizárt, hogy gilisztahumusz alkalmazása esetén túltápozzuk a növényeinket. Ráadásul az agyaghumusz-komplexek szemcsés szerkezetük révén a talajt is lazítják, és javítják annak vízmegtartó képességét. Ha most azon tûnôdsz, mi történik, ha a gilisztákat eleve superfooddal eteted, ideje saját farmot létesítened. Lehet, hogy így „hyperfood”-dal örvendeztetheted meg a növényeidet…

Leonardit A mezôgazdasági tápanyaggyártó cégek nem véletlenül állítanak elô szinte kivétel nélkül valamilyen leonarditot – huminvagy fulvosavakat – tartalmazó terméket: a leonardit ugyanis a növények anyagcseréjét és a sejtek osztódását felpörgetve intenzívebb növekedést és gyökérfejlôdést

44


eredményez. Ezenkívül a fotoszintézis folyamatára is kedvezô hatást gyakorol, mivel serkenti a klorofill képzôdését. A leonardit a lignit felszíni rétegeiben a levegôtôl évmilliókon át elzárt, elhalt növényi és állati szervezetek nagy nyomáson és hômérsékleten történô oxidációjával – szaknyelven humifikációjával – keletkezô ásvány. Egész pontosan olyan, a szenesedés folyamatában részt vevô alapanyag, amely a természetes lignit bányászatakor kerül a felszínre. A kitermelt leonarditból többnyire vízben oldható kálium- vagy nátriumhumát készül. A huminsav alapú termékek alkalmazásában rejlô lehetôségek korlátlanok: nemcsak a talajok minôsége javítható a segítségükkel, de szennyvíztisztításra, állati takarmányok dúsítására, vagy akár általános roboráló- és anyagcsere-serkentô szerként is használhatók, sôt hígtrágyákba keverve csökkentik a légkörbe jutó üvegházhatást okozó gázok – például a metán – mennyiségét. A leonardit kertészeti szempontból a benne lévô humin- és fulvosavakon túl magas széntartalma miatt is kiemelt fi-

gyelmet érdemel, mivel ez az elem szintén serkenti a növekedést, és fokozza a talaj termékenységét. A humin- és fulvosavak úgynevezett kelátképzô anyagok: a fémionokkal komplex vegyületeket alkotva kiegyenlítik az elektromos töltéssel rendelkezô tápanyagrészecskék polaritását (lásd elôbb), így hosszabb idôre biztosítják a tápanyagok és nyomelemek felvételének lehetôségét, anélkül, hogy akár csak egy pillanatra is a „túladagolásuktól” kellene tartanunk. A humuszanyagok mindezeken felül a talaj vízmegtartó képességére is elônyös hatással vannak, és a kémhatást szabályozó pufferként mûködnek. Javítják a magok csírázási arányát, fokozzák növényeid vitamin- és ásványianyag-tartalmát, vastagabb sejtfalakat – vagyis a kórokozóknak ellenállóbb növényeket – és nagyobb terméstömeget eredményeznek.

Állati fehérjelisztek Ki ne találkozott volna azzal a penetráns bukéval, ami egy hallisztet tartalmazó tápoldatot felbontva megcsapja az em-

A leonardit a növények anyagcseréjét és a sejtek osztódását felpörgetve intenzívebb növekedést és gyökérfejlődést eredményez

CK 2017/6. november

45


e b o l g + a n n ca ber orrát? Tiszta szerencse, hogy a növények nem éreznek szagokat… A hal-, csont- és vér-, de még a toll-, pata- és szarvliszt is a legjobb szerves talajjavító szerek közé tartoznak. A növények imádják ôket, mert általuk könnyen fedezni tudják nitrogén-, foszfor-, kalcium-, mikrotápanyag-, nyomelem- és aminosav-szükségletüket. Állati fehérjelisztek alkalmazásával a kertész nemcsak erôteljes gyökér-, levélés virágnövekedésre számíthat, de a termés átlagon felüli aromáját is biztosítani tudja. Ráadásképpen a tápanyag- (fôleg a nitrogén-) ellátottság a hormonális interakciókra is kihatással van: a növény hajtáscsúcsaiban több, a sejtek megnyúlását eredményezô auxin és gibberellin termelôdik. Utóbbiak olyan növényi, azaz fitohormonok, amelyek az emberi szervezet belsô elválasztású mirigyeiben termelôdô hormonokhoz hasonló módon hatnak. A magasabb auxinkoncentráció a hajtáscsúcsokban nem csak a növények általános vitalitását befolyásolja pozitívan, de a dugványok gyökérképzôdését is elôsegíti. A gibberellinek az úgynevezett szteroid hormonok csoportjába tartoznak – tehát fokozzák a lineáris növekedést, gyorsítják

a virágok kifejlôdését, és növelik azok méretét. A hagyományos mezôgazdaságban már régóta használják ôket szintetikus formában – az auxinokkal együtt – növekedésserkentô szerként. Alkalmazásukkal megduplázható egy-egy kultúra hozamteljesítménye. Habár állati fehérjelisztekkel nem gyakorolhatunk olyan átütô hatást növényeink fitohormon-háztartására, mint szintetikus auxin vagy gibberellin adagolásával, vitalitásukon és hozamukon meglátszik majd a gondoskodás. A vérliszt a kergemarhakór-botrány óta nemigen jön számításba talajjavító szerként, sôt a hal- és csontlisztek alkalmazása is sok helyen tabunak számít – annak ellenére, hogy a vér- és csontlisztek többnyire köz- és állat-egészségügyi szempontból aggálymentesnek tartott szárnyas- vagy sertéstelepekrôl származnak, míg a jóval elterjedtebb pata- és szarvlisztek alapanyagát ténylegesen marhatelepek szolgáltatják. Az állati eredetû melléktermékek kereskedelme és feldolgozása ugyanakkor szigorú elôírásokhoz kötött, és a feldolgozóüzemeket rendszeresen ellenôrzi az illetékes hatósági állatorvos. Sajnos az engedélyeztetés olyan mérték-

ben megnehezült, hogy állati eredetû melléktermékekbôl gyakorlatilag már sehol sem készülnek szerves talajjavító szerek. Pedig érdemes volna újra feltámasztani ezt az iparágat, ahelyett, hogy „termikusan hasznosítanák” – azaz kemencében elégetnék – ezeket a rendkívül értékes anyagokat. Ne aggódj, továbbra is annyi csicseriborsókrémet ehetsz, amennyi csak beléd fér! Az agyag-humusz-komplexnek annyi köze van a hummuszhoz, mint a gyümölcsteának a komposztteához – abszolúte semmi! Valamint azt is megtudhattad, hogy a leonardit kiváló talajjavító, amely átütô hatással lehet a terméshozamra és -tömegre. Végül, de nem utolsósorban azt is az orrodra kötöttem, hogy a növények az állati fehérjelisztekkel dolgozó kertészekkel ellentétben nem éreznek szagokat… Persze nem kell mindjárt csirkecsontokat és halszálkákat gyûjtögetned, vagy gilisztafarmot létesítened. Elég, ha a legközelebbi növénytápvásárláskor rákérdezel a boltban, hogy kedvenc gyártódtól nem tartanak-e valamilyen leonarditot vagy hallisztet tartalmazó terméket.

Florian Henrich

A szerzőről: Florian Henrich a Florian Living Organics alapítója és tulajdonosa, valamint a szerves trágyák szakértője. Többéves tapasztalattal rendelkezik a szerves trágyák gyártásában és alkalmazásában, valamint az állati fehérjék és szerves nyersanyagok forgalmazásában. Rendszeresen publikál blogokat a www.florganics.de és a www.facebook.com/florians. living.organics oldalon.

46


Egy komoly gyógynövény:

Motavation Egy hosszú fejlesztési folyamat eredménye a Motavation, amely a Sensi Star és a Warlock tulajdonságait egyesíti egy beltéri termesztésre ideális növényben. A genetikai vonal fejlesztése során olyan nevek merültek fel, mint a Starwarz, a MedizinPower és a London Memories. A virágokon és a leveleken lerakódó vastag gyantamirigyréteg megkönnyíti a manikûrözést, és a növény minden termesztôszoba ékessége lehet. Kiválóan alkalmas beltéri, sôt még kisebb szekrényekben való termesztésre is. A Motavation ízre jellegzetes, édeskés aromával rendelkezik, enyhe terpentines beütéssel, amely a virágzás során jelenik meg. A növény testre gyakorolt hatása egy elsöprôen erôs „stoned”érzésben nyilvánul meg, mely valósággal a kanapéhoz szögezi az embert, míg gondolatai szabadon szárnyalnak. Kivételes ötletei támadnak, és az elme nagyszabású tervek kovácsolásába kezd, melyek kivitelezésébe azonban nem feltétlenül akar rögvest belevágni. A Motavation hatására minden unalomérzet tovaszáll. A növény erôs gyógyászati jellemzôkkel bír a fájdalomcsillapításban, így ideális a krónikus fájdalomban szenvedôk számára. A Motavationt legutóbb 2013-ban díjazták a spanyolországi Expogrow-Cupon, ahol elsô helyezést ért el Indica-kategóriában!

CK 2017/6. november

47





Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.