Page 1

GIKIRIMA KENYA

feketeribizli ∙ őszibarack ∙ pink grapefruit

A Gikirima feldolgozó állomás a

Kibugu Farmers Cooperative Society névre hallgató termelői szövetkezet irányítása alatt működik, a Kenya-

hegy lábától délkeletre fekvő Embu városához közel. Kávénk mintegy

1000 kistermelő közösen feldolgozott terméséből állt össze.

K

enya az intenzív, komplex, bogyós gyümölcsös ízjegyekkel bíró kávék hazája. Mintegy 65000 tonnás termelésének 55%-át 700000 őstermelő adja. Az említett jellegzetes kenyai ízvilág elsősorban a széles körben alkalmazott nedves feldolgozásnak és a Scot Laboratórium által felfedezett és végül elterjedt SL28-as és SL34-es arabica fajtavariánsoknak köszönhető. Míg az SL34 jó szárazságtűréséről és magas hozamáról ismert, az etióp gyökerekkel is bíró SL28 a jellegzetes kenyai ízvilág fő hordozója. A kávék többsége olyan kistermelőktől érkezik, akik éves termése sokszor nem több pár zsáknál. Emiatt egy-egy térség termelői jellemzően szövetkezetekbe (Farmer Co-operative Society, FCS) tömörülnek, míg egy másik szervezet, a Coffee Management Services (CMS) mezőgazdasági képzéseket tart, segít a szüret utáni feldolgozásban, és az értékesítésben is. A Gikirima feldolgozó állomás a Kibugu Farmers Cooperative Society névre hallgató termelői szövetkezet irányítása alatt működik, a Kenya-hegy lábától délkeletre elterülő Embu megye fővárosától nem messze. Embu, Kenya központi részén, a Kenya-hegy délkeleti lankáin fekszik és a szomszédos Nyeri és Kirinyaga megyék mellett innen származnak Kenya legösszetettebb ízű kávéi. A régió kávétermesztésének több, mint 70%-át kistermelők adják, akik néhány hektáron, legfeljebb 250 kávécserjét nevelnek. A kávé általában Gravelia

és Muringa fák árnyéka alatt fejlődik, melynek köszönhetően a babokban lévő redukáló cukrok szintje magasabb lesz, ami a pörkölés után ízgazdagabb kávét eredményez. A régióban jelen lévő feldolgozó állomások nagy száma miatt a termelők szabadon választhatnak, melyiknek adják le termésüket. A Kenyában hagyományos aukciós rendszer a jobb minőségű kávékat magasabb árral jutalmazza, emiatt kialakulni látszik egy hierarchia a feldolgozó állomások között. A jobb állomások jobb kávét készítenek, emiatt magasabb árat tudnak fizetni a termelőknek. Ez nem ritkán az eladási ár 90%-a is lehet. A szüreti időszak alatt nagyjából 1000 kistermelő adja le a termését Gikirimában, ahol a kávécseresznyéket azonnal átválogatják és különböző szempontok szerint szeparálják. A feldolgozó állomást a hozzá legközelebb eső vízforrás, a Rupingazi folyó látja el vízzel. Mivel a tiszta víz nagy érték, a szemek mosásához és fermentálásához használt vizet megtisztítják, hogy később újra felhasználhassák. A feldolgozás során a szemeket géppel magozzák, majd a következő éjszaka fermentálják. A fermentáció egy mikrobiális folyamat, mely során különböző élesztők és baktériumok segítenek a gyümölcsről a magokra tapadt nyálkás, cukros réteg lebontásában. Ezt később egy ismételt mosás, majd a 9-13 napig tartó szárítás követi.

Kávéink legjobb ízének eléréséhez elengedhetetlen a megfelelően lágy víz* használata. Felbontás előtt – a letisztultabb ízek érdekében – 5-10 nap pihentetési időt, míg felbontás után két héten belüli fogyasztást ajánlunk. Kellemes kávézást kívánunk!

* Teljes keménység: 50 –175 ppm CaCO3 (2.9–9.8 °d), tás: 40 –75 ppm CaCO3 (2.2–4.2 °d), pH: 6.5-8.0.

lúgosság/puffer kapaci(The SCAE Water Chart)


KENYA blackcurrant ∙ peach ∙ pink grapefruit

The Gikirima processing station, owned by the Kibugu Farmers

Cooperative Society, is located

southeast of the Mount Kenya, near

the capital of Embu County, approx.

120 kilometres northeast of Nairobi. Our coffee is the result of more than 1000 small-holders’ shared crop.

K

enyan coffees are known for their powerful aromas, refreshing acidity, sweet berry flavours, a rich mouthfeel, and a clean, lingering aftertaste. Kenya produces 65000 tons of green coffee a year, 55% of which is grown by the 700000 local, independent farmers. The characteristic Kenyan coffee flavour is achieved by blending the two arabica varieties, SL28 and SL34, which were originally discovered by Scott Laboratories. While SL34 is known for its excellent drought resistance and its high yield, SL28 is recognized as the source of the delicate yet complex flavours associated with Kenyan coffee. Most coffee producers in Kenya are smallholders, only producing a few bags of coffee beans per year. As a result, the hundreds of farmers living in the same area are likely to band together and form an agricultural co-operative. Additionally, service providers like Coffee Management Services (CMS) assist farmers with agronomy training courses to ensure they produce high quality coffee. CMS also helps farmers with milling and marketing. The Gikirima processing station is owned by the Kibugu Farmers Cooperative Society and is located near the capital of Embu County. Embu lies in central Kenya, southeast of Mount Kenya, and along with the neighbouring Nyeri and Kirinyaga it is the source of Kenya’s most complex coffees. Over 70% of the region’s coffee is produced by small-holders working on a few acres, growing only

around 250 coffee shrubs each. The coffee is usually grown in the shades of Gravelia and Muringa trees, which results in a higher concentration of sugar in the coffee beans. This gives the coffee a richer flavour profile after roasting it. The high number of processing stations present in the region means farmers have a choice in where to submit their harvest. The auction system common in Kenya rewards higher quality coffees with higher compensation, which creates a hierarchy between the processing stations. The better stations produce better coffee, and as such, they can offer higher pay to the farmers. Processing stations may pay farmers up to 90% of the coffee’s selling price. Around 1000 small-holders submit their crop to Gikirima during the harvest season, where the cherries are immediately sorted and separated according to various rules. Water is provided to the station via the nearby Rupingazi river. Because clear water is of high value, the water used to wash and ferment the cherries is purified and recycled many times. The cherries are pulped mechanically the day before being fermented. Fermentation is a microbial process, during which yeast and bacteria break down the slimy, sugary layers of mucilage stuck to the coffee beans. Fermentation is followed by washing the cherries, after which they are dried in the sun for 9 to 13 days.

Our coffees taste the best when extracted with water of the proper hardness* range. In order to highlight the best flavour of our roasts we recommend having 5 to 10 days of resting period after roasting, but consume within two weeks of opening. Enjoy!

* Total hardness: 50 –175 ppm CaCO3 (2.9–9.8 °d), alkalinity/buffer: 40 –75 ppm CaCO3 (2.2–4.2 °d), pH: 6.5-8.0. (The SCAE Water Chart)

photo by The Nordic Approach

GIKIRIMA

Casino Mocca Gikirima  
Casino Mocca Gikirima  
Advertisement