KOLUMBIA
mandarin ∙ cseresznye ∙ lime
Luz Divia Fierro és férje, Elpidio az El Meson névre hallgató farmjukon gazdálkodnak, Huila tartomány Acevedo települése közelében. A birtokot Elpidio édesapjától, Ánheltől kapták megművelésre, aki szintén kávétermelő a szomszédos megyében. A most bemutatott mikrotételük 100%-ban Pink Bourbon fajtából áll, mely nedves eljárással lett feldolgozva.
A
világ összes kávétermelésének 30– 35%-át adó Brazília mögött közvetlenül a második helyen, 12%-kal Kolumbia áll. A nagy tengerszint feletti magasságnak, a minőségorientált szüretnek és a kis tételekre fókuszáló ültetvényeknek köszönhetően a kolumbiai kávék kiváló minőségűek. A helyi kistermelők érdekeit a jól szervezett Kolumbiai Kávétermelők Szövetsége képviseli. Egy ilyen szervezetre szükség is van, hiszen több, mint 60000, 1200–2000 méter magasságban, 2 hektárnál kisebb területű ültetvényen gazdálkodó termelőt találunk az országban. Az Andok hegyvonulatai nemcsak különböző régiókra darabolják Kolumbiát, de számos egyedi mikroklíma létrejöttéért is felelősek. Elpidio a család egy másik kávéültetvényén nőtt fel, ahol mindent kitanult édesapjától, Don Ánheltől. Elpidio felesége, Luz eredetileg a szomszédos Pitalitóból származik, szintén
kávétermelő családból. A pár három éve költözött a mostani, addig megműveletlen birtokra, melyen építettek maguknak egy saját házat és ültettek 20,000 Pink Bourbon csemetét. Jelenleg a 34 hektáros, egykor legelőként szolgáló farm 11 hektárján termesztenek Pink Bourbont, mely annyira bevált, hogy még további 26,000 palántát ültettek, melyek először jövőre fognak teremni. A farmon jelenleg -a családon kívül- öt fő dolgozik, melyet további 15-20 alkalmi munkás egészít ki szüret idején. Luz és Elpidio kávéja a helyi szokásoknak megfelelően került feldolgozásra: a gyümölcshús eltávolítása többszöri mosással és 25-30 órás spontán fermentációval történik, majd ezt egy kb 15 napos szárítási ciklus követi a Kolumbiában hagyományosnak számító, fóliasátorral védett szárítóágyakon. A feldolgozás utolsó szakaszát és a végső minőségellenőrzést a kávénk felkutatásáért és exportjáért felelős partnerünk, az Azahar Coffee szakemberei végezték.
Kávéink legjobb ízének eléréséhez elengedhetetlen a megfelelően lágy víz* használata. Felbontás előtt – a letisztultabb ízek érdekében – 5-10 nap pihentetési időt, míg felbontás után két héten belüli fogyasztást ajánlunk. Kellemes kávézást kívánunk!
* Teljes keménység: 50 –175 ppm CaCO3 (2.9–9.8 °d), lúgosság/puffer kapacitás: 40 –75 ppm CaCO3 (2.2–4.2 °d), pH: 6.5-8.0. (The SCA Water Chart)
photo by The Nordic Approach
EL MESON