1 minute read

30. születésnapi konferencia és öregdiák találkozó

PTE BTK Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszék – 30. születésnapi konferencia és öregdiák találkozó

APTE BTK Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszéke 2021. október 8-9-én tartotta 30. születésnapját. Az évfordulóról kétféle módon emlékeztünk meg. Egyrészt tudományos konferenciát tartottunk, ahol a tanszék tudományos portfóliójának három hangsúlyos pillérét (az „anyagi kultúra” kutatása, a folklorisztika és a kulturális antropológia) mutattuk föl a tanszék egy-egy korábbi, jelentős hazai vagy nemzetközi pályázatával. A konferencián a kutatások egyik korábbi vezetője, egy abban részvevő oktató és az ennek a projektnek köszönhetően a szakmában helyet talált hallgató előadása hangzott el a tanszékvezetői köszöntés, valamint Fedeles Tamás rektorhelyettes és Wolosz Robert dékánhelyettes köszöntői után. A jelenlevő, jelentős számú hallgatóság mellett online is számosan követték az eseményt. A részletes program elérhető az online fórumon.

Advertisement

Pillanatképek a kiállításmegnyitóról és az öregdiák-találkozóról (Fotók: Varga Judit, Vargyas Gábor, Újhelyi Nelli)

Tudományos konferencia az MTA pécsi székházában (Fotó: Horváth Máté) Másnap kötetlenebb rendezvényekre invitáltuk a tanszék valaha volt összes hallgatóját és oktatóját. Itt olyan kiállítást nyitottunk meg a JPM Néprajzi Múzeumában, amit a tanszéken végzett, és azóta a képzőművészetben karriert befutott hallgatóink (Agócs Írisz grafikus, illusztrátor; Csille Márta nemezművész; Gebauer Hanga fotográfus; Koczián Zoltán fotográfus; Varga Judit restaurátor – a megnyitón Király Nóra zenélt hárfán) műveiből rendeztünk; és koncertet is szerveztünk, ahol zenei karriert befutott hajdani diákjaink léptek fel (Csajkás Júlia és a Rokokó Rosé; Hajba Gergő, vagyis dr. Daydreamer PhD; Kurucz Réka népdalénekes Havasréti Pál és Murányi Zsófia kíséretében; illetve Nemes-Horváth Orsolya operaénekes). Végül pedig egy közös informális beszélgetéssel zártuk a programot.

Nagy Zoltán Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszék

This article is from: