2023.06 | Tevékeny Szeretet Magazin

Page 1

Hit-élet

BESZÉLGETÉS SZABÓ TÍMEA LELKIGONDOZÓVAL

Egészség

EZÉRT SZEDJEN GLICINT IDŐS KORBAN

Őszintén szólva

EGY ŐSZINTE INTERJÚ

BORBÉLYNÉ CZIRÁKI KATALIN

INTÉZMÉNYVEZETŐVEL

magazin
2023. június
INGYENES

TARTALOMJEGYZÉK

Ez már történelem

Novella Hit-élet Jogi kérdések Egészség

Pszihológia

Élő üzenet Keresztrejtvény

Szolgáltatásaink

Felhívás Őszintén szólva Könyvajánló

ÉN AZ EMBEREKBEN HITTEM

1. 2.

ENGEDNI, HOGY ISTEN SZERESSEN RAJTUNK KERESZTÜL

JÓ SZOMSZÉDI (V)ISZONY

5.

A GLICIN TARTALMÚ ÉTELEK, ILLETVE TÁPLÁLÉKKIEGÉSZÍTŐK 23 JÓTÉKONY HATÁSA

EGY BELEVALÓ ÁRPÁD-HÁZI KIRÁLY 3.-4. 6.-7.

AZ INGERSZEGÉNY GYERMEKKOR ISMERETLEN HATÁSAI

8.-9.

GYŰL-ÖLET, SZER-ETET

10.-11.

11.

ÍGY ÉLJEN TELJES ÉLETET IDŐS KORBAN IS!

12.

AJÁNDÉKKAL LEPJÜK MEG AJÁNLÓINKAT!

13.

SZÍVVEL-LÉLEKKEL AZ IDŐS EMBERKÉRT

14.-15.

EGY KEGYES KÉTBALKEZES KÖNYVAJÁNLÓJA

16.

ÁRPÁD-HÁZI KIRÁLY

Az Árpád-ház három évszázados uralma során összesen huszonhárom királyt adott Magyarországnak. Alig néhány olyan királyunk van ebből az időszakból, akiket kapásból meg tudnánk nevezni, a többiek pedig valahogy a feledés homályába merültek. Közöttük is vannak érdekes személyek, többek között Imre király (uralkodott 1196-1204), akiről egy érdekes eseményt jegyzett fel a krónikás hagyomány.

Szülei III. Béla király és Chatilloni Ágnes voltak. Imrét nyolcéves korában, 1182-ben koronáztatta meg Béla király, majd az ő halála után 1196-ban vette át az ország kormányzásának feladatát. Öccsére, Andrásra pedig csak nagy pénzösszeget és be nem váltott keresztes fogadalmát hagyta az elhunyt király. Az ifjabb testvér a pénzből sereget toborzott, 1197-ben fegyverrel támadt bátyja ellen és Macseknél győzelmet is aratott. Ez követően megkapta Horvátország és Dalmácia hercegi címét, ahol királyként uralkodott. Ennek ellenére 1199-ben újra fellázadt, ezúttal azonban Imre vereséget mért öccsére. A testvérek között III. Ince pápa teremtett békét.

A szusszanásnyi időben Imre a Balkán felé tájékozódott, s gyors és sikeres hadjáratokat követően felvette a bolgár és szerb királyi címet is. Később a félresiklott IV. keresztes hadjárat során a keresztes sereg Velence megbízásából 1202-ben felprédálta a magyar király fennhatósága alatt álló gazdag kereskedővárost, Zárát.

Imre idővel megházasodott és elvette feleségül Aragóniai Konstanciát, később pedig mindenféleképpen megpróbálta elfogadtatni öccsével kiskorú fia, László örökösödését. Mivel András így kiesett volna az öröklésből, 1203-ban ismét fellázadt és sereget gyűjtött.

Ekkor történt egy olyan esemény, ami meg-

mutatja, milyen szentség övezte a középkori uralkodót és mit lehetett elérni, ha a királyi tekintélyt határozott fellépés támogatta. Imre látta, hogy András serege jóval nagyobb, mint a királyi had. Emberei tanácsa ellenére nem menekült el, hanem egyedül, egy pálcával a kezében besétált a Varasdon gyülekező ellenséges táborba. A katonák közé érve elkiáltotta magát: ”Utat az ország királyának!”

A megdöbbent harcosok utat engedtek neki, miközben azt mondta: ”Majd meglátom, ki mer kezet emelni a felkent királyra!” Andrást maga elé idézte és a saját tábora közepén fogságba ejtette. Ezt követően Imre királlyá koronáztatta három/négy éves fiát.

Nem tudjuk, hogy valójában hogyan történt az eset, de a történet eléggé egyedi és érdekes ahhoz, hogy minél többen megismerjék.

1204-ben az alig harminc éves király megbetegedett és kiskorú fiát öccse gyámsága alá helyezte. Imre 1204 novemberében hunyt el és egy éven belül követte őt egyetlen fia, akit addigra anyja külföldre szöktetett. Így végre trónra került II. András, az Aranybulláról elhíresült magyar király.

Ez már történelem 1 EGY BELEVALÓ
Seres László

ÉN AZ EMBEREKBEN HITTEM

Hittem, hogy mindenkiben ott van a jó és csak akarat kérdése, hogy minden problémát közösen megoldjunk, de az élet mást hozott. Én gyerekként hittem a felnőttekben, hogy igazságosak és bölcsek. Elhittem, hogy ha bemegyek az iskolába felelni betegen a disznóból és megszerzem azt az ötöst környezetismeretből, akkor kitűnő lehetek év végén. De aztán ott volt a bizonyítványom, ami nem lett kitűnő most sem, mert magatartásból négyest kaptam. Én hittem az ártatlanságban is. Elhittem, hogy egy tóparti homokvárat mindenki megcsodál és mindenki szívét megmelengeti a semmiből lett szépség, de aztán legfeljebb fél nap múlva mindig szétrúgta őket valaki.

Én hittem a becsületben. A legkisebb feladatot is a legnagyobb figyelemmel készítettem el, hogy a tőlem telhető legjobbat nyújtsam. Aztán jött az professzor és beírta a kettest azzal, hogy túl izzadságszagú a munkám. Szerinte senki sem foglalkozik ennyit egy kis feladattal. Én hittem a barátságban. Elhittem, hogy mindent legyőz és csak végzetes események vethetnek véget neki. De aztán jöttek a rohanó hétköznapok és évekké növesztették a fél utcányi távolságot, míg emlékké nem váltunk egymás számára.

Én hittem a szerelemben. Elhittem, hogy nem önző és örökkévaló, de akkor jött az a vita és

hogy élni akar, mielőtt lekötné magát és az ”új” és a ”más” csábító ígéretei visszafordíthatatlanul felszabdalták a sosemvolt köteléket.

Én hittem a megbánásban és megbocsátásban, de akinek óvnia kellett volna és felemelnie, elhagyott és elfeledni vágyott. Mindent megbocsátottam volna ha kéri, vagy ha egy jó szót szól. De amit megbánt, csupán a létezésem volt. Én hittem az igazságban és abban, hogy a rossz elnyeri méltó büntetését, de az ember alkotta rendszerek kijátszása ezt a hitet is eltaposta, mert aki tönkreteszi mások életét, fájdalmat és szenvedést okoz, mégis szabadon élhet, gondtalanul.

Én hittem abban, hogy jó emberekkel jó dolgok fognak történni. Karácsony másnapján egy új orvos volt ügyeletben, aki nagyon lelkiismeretesen vizsgálta meg anyát, felírt neki gyógyszereket és vért is. Beszélgetett vele és megígérte neki, hogy újra fel tud majd állni, sőt majd táncolnak is együtt. Anya hosszú idő után először nevetett, de aztán bement az a nővér és lefitymáló megjegyzést tett a szerinte túlbuzgó orvosra. ”A doktor úr egy kicsit túl alapos…” vetette oda a teendőinek gyarapodásán bosszankodva. Anyám arca elkomorult és nem sokkal később meghalt. Soha többé nem mosolygott.

Én hittem az emberekben…

Bodnárné dr. Pozsonyi Éva jogász - BTESZ

2 Novella

ENGEDNI, HOGY ISTEN

SZERESSEN RAJTUNK KERESZTÜL…

A BTESZ hitéleti tevékenységének meghatározó szereplői a missziós koordinátorok. Ők fogják össze és segítik az in tézmények lelkigondozóit, miközben maguk is aktívan vesznek részt a lelki beszélgetésekben. Szabó Tímea lelkigondozóból lett missziós koordinátor a Körös-vidéken. Így tapasztalatból is el tudja mondani mi történik, amikor a nehéz sorsú emberek élete megváltozik és feltör bennünk a hála.

Éppen akkor érkeztetek Gyomaendrődre, mikor a helyi Új Esély Központ is nyílt. Mérföldkő volt ez az életetekben?

Igen, éppen két éve lakunk Gyomaendrődön, amióta az intézmény is megnyílt. Itt vettünk házat és a férjem rögtön az Új Esély Központban kezdett el dolgozni nappali ellátásvezetőként. De a negyedik kislányunk is épp ekkor született, egyidős a központtal. Aztán egy éve a korábbi lelkigondozó elköltözött, így kapcsolódtam be én is az intézmény életébe lelkigondozóként.

Korábban is vonzott a lelkigondozás?

Abszolút. A Baptista Teológián diplomáztam, előtte a debreceni Református Teológián is tanultam. Mindig is vonzott ez a terület, konkrétan az a kérdés foglalkoztat, hogy az emberek lelki problémáira hogyan lehet segítséget nyújtani Istennel együtt. Úgy gondolom, hogy Istennél van a megoldás minden problémánkra és úgy érzem feladatom, hogy ezt az embereknek is megmutassam. Jelenleg ismét teológiát tanulok, ahol a lelkigondozáshoz és a szociális szférához kapcsolódó tárgyaim is vannak.

3
Hit-élet

Hogyan jutottál hitre? Hogyan vált igazzá az életedre, hogy Istennél van a megoldás?

Már gyerekkoromban megismertem Istent, amikor a szüleim hitre jutottak. Nyolcéves voltam, amikor először hallottam arról, hogy Isten és Jézus nem egy mese főszereplői, hanem valóságos személyek. Ez akkor nagyon megérintett és gyermeki hittel be is hívtam Jézust a szívembe. Aztán 16 évesen hoztam egy érett, saját döntést arra nézve, hogy Istent szeretném követni. Majd rá nyolc évre merítkeztem be egy baptista gyülekezetben. Majd újabb nyolc év telt el és éppen most kezdem missziós koordinátorként a munkámat. Úgy néz ki, ilyen nyolcéves ciklusokban épül a hitéletem.

Persze a komoly témák mellett gyakran beszélgetünk mindennapi, ügyesbajos dolgokról is mint a gyereknevelés vagy háztartás. Viszont ezekben a témákban is ott van és meglátszik Isten keze.

Missziós koordinátorként mi a célod?

Szeretnék összekötő kapocs lenni a lelkigondozók és a munkatársak között és szeretném átlátni, hogy a BTESZ által hogyan tudunk még többet segíteni. Azt gondolom, hogy hatalmas lehetőség rejlik az intézményekben, sokakat el tudunk érni az örömhírrel az Új Esély Központokban. De azt is gondolom, hogy tevékenyen kell szeretnünk, ahogy a BTESZ (Baptista Tevékeny Szeretet Misszió) neve is rejti.

Számodra mit jelent ez a tevékeny szeretet?

Lelkigondozóként egy éve szolgálsz. Mit tapasztalsz ezekben a beszélgetésekben?

Leginkább azt, hogy az embereknek hihetetlen nagy éhségük van arra, hogy Istennel találkozzanak. Istentől várják a segítséget, a választ a kérdéseikre, mert érzik, hogy hiányzik az életükből valami. Engem azok találnak meg, akiket érdekel a Biblia vagy részt vesznek az áhítatokon a központban. Sokszor el is kezdik olvasni a Bibliát vagy látnak egy keresztény filmet és ezzel kapcsolatban kérdeznek. De gyakran előfordul az is, hogy ha valami nehézség történik, akkor ebben keresik az értelmet és Istent.

Számomra fontos történet a Bibliából, amikor Jézus megvendégeli az ötezer embert. Amikor egy hosszú nap végén az emberek már éhesek, odamennek hozzá a tanítványok, hogy itt az idő mindenkit hazaküldeni, de Jézus azt mondja nekik: ”Ti adjatok nekik enni!” Nekem ez az egyik vezérigém, vezérmondatom: Amikor a szükségben levő embereket látjuk, Jézus arra hív minket, hogy segítsünk rajtuk. Ez a keresztény szeretet kimutatása. Amellett, hogy bátorítjuk őket arra, hogy imádkozzanak, kézzelfogható segítséget is adunk nekik, amikor elakadtak. És amikor megtapasztalják ezt a szeretetet, akkor megértik azt, hogy Isten szereti őket rajtunk keresztül. Én ezt élem meg a munkánk során. Az emberek érzik, hogy azért segítünk rajtuk, mert Isten szereti őket rajtunk keresztül. Sokan megtapasztalják aztán az ima erejét is: megváltozik az életük több területen is, például akiknek eddig nem lehetett gyerekük, most babát várnak. Emiatt pedig feltör a hála a szívükben és már ők is adni akarnak, akár egy sütivel az alkalmakon, akár más módon. Ezt indítja el, ha Isten szeret rajtunk keresztül.

4
Hegyesi Zita

JÓSZOMSZÉDI

VISZONY

Jogi kérdések

”Rossz szomszédság, török átok” - tartja a közmondás és ezzel mind egyetértenek azok, akiknek kijutott már a rossz szomszédi viszonyból. Vigasztalja őket a tény, hogy a problémájukkal nincsenek egyedül. Olyannyira nem, hogy a szomszédjogok szabályairól külön törvény szól, a 2013. évi CLXXIV. törvény, mely választ ad néhány örökké felmerülő kérdésre.

Kié a gyümölcs, ami a szomszéd fájáról hullott a kertünkbe?

A jogszabály szerint a lehullott gyümölcs vagy termény a növény tulajdonosáé. Ahhoz, hogy felszedhesse a kertünkbe esett gyümölcsöt, kötelesek vagyunk neki belépést engedni. Ha azonban elmulasztja felszedni a gyümölcsöt, megtarthatjuk azt. Ugyanez igaz a kertből az utcára hullott gyümölcs esetén is, amit ha a tulajdonos nem szedett fel, bárki felszedheti.

És mikor számít elmulasztottnak a termény felszedése?

Nos erre nincs jogszabályi meghatározás, de a bírói gyakorlatban méltányos határidőt vesznek figyelembe, ami a helyi szokások és minden körülmény alapján egyedileg meghatározható, de mondhatjuk úgy is, hogy józan ész szerinti határidőt kell adni.

Mi a helyzet azzal a fával, ami épp a telekhatáron áll?

Ebben az esetben a növény és a terménye egyenlő arányban illeti meg a szomszédokat. Ha azonban egy ilyen határvonalon álló növény problémás, akadályozza az egyik szomszédot a telke használatában, vagy éppen veszélyes és ez a helyzet más módon nem megoldható, akkor a sérelmet szenvedő szomszéd követelheti a másik szomszédtól, hogy közös költségen távolíttassák el a növényt.

De mi a teendő, ha nincs megegyezés?

A törvény szerint az egyik szomszéd csak akkor jogosult a másik szomszédtól áthajló ágak és átnyúló gyökerek levágására, ha azok az ingatlan rendes használatát akadályozzák, és azokat a növény tulajdonosa felhívás ellenére sem távolítja el. Ez a szabály a Polgári Törvénykönyv alapján azzal egészül ki, hogy ha az ágak és gyökerek eltávolítása céljából, vagy más fontos okból szükséges, a tulajdonos kártalanítás ellenében köteles a földjére való belépést megengedni.

Hány órától számít a hangoskodás csendháborításnak?

A csendháborítás kapcsán közkeletű tévhit, hogy csak éjszaka lehet megvalósítani. A szabálysértési törvény alapján azonban aki lakott területen indokolatlanul zajt okoz, amely alkalmas arra, hogy mások nyugalmát zavarja, szabálysértést követ el. A Polgári Törvénykönyv is kimondja, hogy a szomszéd köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen a szomszédokat szükségtelenül zavarná.

Bodnárné dr. Pozsonyi Éva jogász - BTESZ

5

JOE COHEN:

A GLICIN TARTALMÚ ÉTELEK, ILLETVE

TÁPLÁLÉKKIEGÉSZÍTŐK 23 JÓTÉKONY HATÁSA

1. RÉSZ

A glicin csökkenti a szervezet gyulladásszintjét, erősíti az izmokat és a kötőszöveteket, kisimítja a ráncokat, segíti a pihentető alvást és regenerálja a májat. Na, de mit is tudhatunk pontosan erről az anyagról?

Mi a glicin?

A glicin egyike a sok fehérjéket alkotó aminosavnak, mégpedig a legkisebb az összes közül. Igen fontos szerepet játszik a többi aminosav, a glutation, a kreatin, a hem (a vörösvérsejtek hemoglobinjának a része), valamint az RNS/ DNS szintézisében, továbbá segíti a kalcium felszívódását.

A glicin mint tápanyag

Sokan kvázi esszenciális tápanyagnak tekintik, mivel azt a szervezet maga is előállítja, viszont táplálékkal is bevihető, bár sokszor még a kettő kombinációja sem elegendő az összes szövet, csont, izom és bőr glicinnel való ellátására. Az ember szervezete naponta durván 3 g glicint termel, a táplálékkal pedig további 1,5-3 grammot veszünk magunkhoz, vagyis naponta átlagosan 4,6-6 grammhoz jutunk. Ezzel szemben húsz év táplálkozástudományi kutatásainak tanúsága szerint ez nem elég a szervezet anyagcsere folyamatai által megkívánt ideális mennyiség fedezésére, ezért kívánatos lenne azt kívülről pótolni.

Egy vizsgálatból az derült ki, hogy az emberek túlnyomó többsége szignifikánsan kevesebb glicinhez jut, mint amire az összes anyagcsere folyamatához szüksége lenne. Ez egy 70 kg súlyú felnőtt ember esetében hozzávetőlegesen napi 10 gramm.

A GLICIN JÓTÉKONY HATÁSAI

1) Csökkenti a gyulladást

A glicin közvetlenül a gyulladásos sejtekre hat azáltal, hogy akadályozza bizonyos gének aktiválódását, valamint a szabad gyökök és a gyulladáskeltő citokinok képződését. Csökkenti a TNF-alfa (tumor nekrózis faktor-alfa) és fokozza az interleukin-10 termelődését. Előbbi egy gyulladást keltő molekula, utóbbi pedig gyulladácsökkentő. Cukorbetegeknél a glicin csökkentheti a TNF-alfa szintjét és növelheti az interferon (IFN)-gamma szintjeit. Mindkét folyamat gyulladáscsökkentő hatású.

A glicin szignifikánsan gátolja a káros faktorok termelődését a szív artéria sejtjeiben, így csökkenti az erek gyulladását és az érelmeszesedést. Endotoxin (a szervezetben keletkező, pl. bak-

6
Egészség

tériumok termelte méreg) okozta májkárosodás esetén ugyanakkor fokozza a gyulladáscsökkentő IL-10 termelődését. Mérgezett egerek esetében a glicin szignifikánsan növelte az egerek túlélési esélyét. Azon állatokat, amelyeket magas glicin tartalmú táplálékkal etettek (5%), száz százalékban meg lehetett menteni attól, hogy elpusztuljanak az E.Coli baktérium méreganyagát tartalmazó injekciótól. A kontrollcsoportba tartozó egerek 50%-a ezzel szemben 24 órán belül elpusztult.

Ugyanebben a vizsgálatban májkárosodásban szenvedő patkányokat glicinnel etettek, majd ugyancsak méreganyagot fecskendeztek beléjük. Az eredmény az volt, hogy a patkányok 83%-a életben maradt, míg a glicint nem kapott kontrollcsoportnál a túlélési arány 0% volt.

A glicin fontos szerepet játszik a szervezet oxidatív stresszszintjének a csökkentésében. A glutation elővegyületeként képes helyreállítani a szervezet korábban túl alacsony glutation szintjét. (A glutation az egyik fontos antioxidáns a szervezetben.)

A glicin különösen javasolt idősebb emberek számára, mivel a kor előrehaladtával a szervezet glutation szintje csökken.

2) Segíti az alvást, illetve csökkenti az alvásigényt

A lefekvés előtt bevett glicin javítja az alvás minőségét és hatékonyságát, gyorsítja az elalvást, illetve megnöveli a pihentető, lassú hullámú alvás (mélyalvás) idejét. Ha lefekvés

előtt fogyasztjuk, akkor másnap napközben kevésbé leszünk álmosak, illetve jobban teljesítünk olyan feladatok elvégzésénél, amelyekhez fontos a jó memória. Önkéntesek, akiknek lefekvés előtt 3 g glicint adtak, másnap kevésbé voltak fáradtak, élénkebbnek és életerősebbnek érezték magukat és tisztább volt a gondolkodásuk.

A glicin bizonyos neuropeptidekre is hatással van a hippokampusz azon területén, amely a cirkadián (napi) ritmust szabályozza. A cirkadián ritmus a testi folyamatok napi ritmusát szabályozza. A vérnyomástól a testhőmérsékleten át a különféle hormonok szintjéig minden a cirkadián ritmus szerint változik. Konkrétan arról van szó, hogy a glicin növeli azon anyagok szintjét az agyban, amelyeknek döntő szerepe van a cirkadián ritmus alakulásában. A hipotalamusz megfelelő sejtcsoportjaira gyakorolt hatása révén a glicin indirekt módon hozzájárul az alváshiány okozta álmosság, illetve fáradtság csökkenéséhez.

Kérjük, mindig konzultáljon az orvosával, mielőtt elkezdi használni az étrend-kiegészítőt, valamint tartsa be az ajánlott adagolást.

Folytatása következik…

Forrás: Tények-Tévhitek.hu

7

AZ INGERSZEGÉNY

GYERMEKKOR ISMERETLEN HATÁSAI

”Ami a gyerekkoromból kimaradt, az végérvényesen, örökre elveszett. Azt senki sem fogja utánam hozni, azért senki sem kárpótolhat.” Rendkívül találóak Feldmár András szavai, amelyek valami olyasmire hívják fel a figyelmet, ami örök igazságként van jelen a mindennapjainkban. Mégpedig arra, hogy a gyerekkor egy olyan szenzitív időszak, ami számos aspektusból meghatározó a felnőttlét szempontjából. Bizonyos tényezők ekkori megléte vagy nem léte akár örökre rányomhatja a pecsétjét későbbi életünk alakulására. Vajon mely tényezők lehetnek ekkora befolyással jellemünk alakulására, személyiségünk fejlődésére?

Valójában ez a témakör ettől sokkal bonyolultabb, mint sem, hogy úgy meg lehessen válaszolni ezt a kérdést, hogy erre és erre van szüksége a gyerekeknek és akkor boldogok és kiegyensúlyozottak lesznek felnőtt korukra. Nem. Ez sajnos nem ilyen egyszerű. A gyermeki fejlődés egy annyira soktényezős, bonyolult, komplex folyamat, ahol tulajdonképpen majdhogynem minden hatást gyakorol mindenre.

A téma komplexitását ismerve jelen írásban a teljesség igénye nélkül igyekszem majd pár főbb szeletét kiragadni, amelyek a gyerekek

fejlődése szempontjából fontos ingerekkel kapcsolatosak.

Rögtön a lényegre térve, amikor a személyiség harmonikus kibontakozását vesszük górcső alá, akkor olyan ingerekről kell szót ejtenünk, mint például a mozgás, a játék, a tevékenykedés, a gyermeki kíváncsiság, érdeklődés. Az egészséges személyiségfejlődéshez tehát elengedhetetlen, hogy a gyerekek olyan körülmények között nőjenek fel, amelyekben a felsoroltak számára a feltételek biztosítottak. Amennyiben a gyerekek olyan szegénységben élik mindennapjaikat, ahol szinte ellehetetlenül

8
Pszichológia

egy ingerekben gazdag életszínvonal biztosítása, úgy a következmények igencsak súlyosak lehetnek, a szegénység egész életükre kihathat. A szegénység kedvezőtlen hatásai a gyerek pszichoszociális fejlődésében, képességeinek kibontakozásában, későbbi kapcsolatainak alakulásában és beilleszkedésében is megmutatkozhatnak, továbbá mindezek következtében nő a felnőttkori kirekesztettség kockázata is. A szocioökonómiai státusz a gyerekek pszichés jóllétével is összefügg. Az, hogy az alacsony szocioökonómiai státusz és a feltételezhetően ebből adódó ingerszegénység hogyan is fejti kedvezőtlen hatásait, máig is sokakat foglalkoztat, már többféle magyarázat látott napvilágot erre vonatkozóan. Az egyik megközelítés háttérmechanizmusként a stresszt jelöli meg, vagyis e szerint a szegényebb, s valószínűleg ingerszegényebb környezetben élő gyerekek és felnőttek egyaránt több stresszkeltő eseménnyel találkoznak életük során, mint a magasabb társadalmi osztályhoz tartozók.

Mint ahogyan azt már korábban említettem, a gyerekek az őket érő ingerekkel kapcsolatba hozható fejlődése nem szűkíthető le egy-egy ok-okozati összefüggésre vagy hatásmechanizmusra, így tehát a hátrányokat tekintve sem szimplán szociális, érzelmi vagy akármilyen a gyerekeken szemmel látható negatív ”következményekről” beszélhetünk, hanem fontos szóba hozni az agyukban fellépő biológiai változásokat is. Varga László (2015) így fogalmaz: ”A világra nyíló ablak, a kisgyermek elméje a lehetőségek és felelősség tárháza.” Szemléletes ez a gondolat arra vonatkozóan, hogyha a gyerekek agya a szó szoros értelmében megfelelő ingerekkel találkozik a megfelelő időben, akkor a gyerekek előtt a ”tudás kapuja” és a lehetőségek nyitva állnak, viszont, ha ez nem így történik, akkor annak akár visszafordíthatatlan következményei lehetnek a gyerekek tanulása szempontjából.

Az efféle következmények elkerülése érdekében a gyerekeknek már életük első éveiben jelen kell lennie a szeretetteljes odafigyelésnek,

az elméjük folyamatos ingerlésének, a tapasztalatszerzés állandó biztosításának, a biztonságot nyújtó, stabil kapcsolatrendszereknek. Úgy kell elképzelni a kisgyerekek agyát, amire rendkívül jól alkalmazható a ”használd vagy elveszted” elv. Az ingerszegény, szeretethiányos környezet kedvezőtlenül hat az agyi idegpályák kiépülésére, a nem használt pályák pedig elpusztulnak. A stressz ugyanígy pusztítóan hat ezekre az idegpályákra, agyszerkezet változást okoz.

Összességében tehát elmondható, hogy az ingerszegény körülmények között felnövő gyerekek számos szempontból megsínylik a megfelelő ingerek hiányát, legyen szó akár szociális, kognitív, érzelmi, társadalmi, sőt biológiai nézőpontról, szemben azokkal, akik stimuláló, élménydús gyerekkort tudhatnak magukénak, ami nagyobb valószínűséggel alapoz meg egy olyan felnőttkort, amit harmónia, egyensúly és egészség jellemez.

Vékony Fruzsina pszichológus

Források: Darvas Ágnes (2012), Duncan, G. J., Magnuson, K. és Votruba-Drzal, E. (2017), Evans, G. W. és English, K. (2002), Hatch, S. L. és Dohrenwend, B. P. (2007), Kassai, R., Futó, J. és Takács, Z. K. (2022), Kissné Zs. R. (2020), Ortiz, I., Daniel, L. M. és Engilbertsdóttir, S. (szerk.) (2012), Varga L. (2015), Varga T. (1979), Yoshikawa, H., Aber, J. L. és Beardslee, W. R. (2012).

9

GYŰL-ÖLET, SZER-ETET

A címben szereplő szavak nem szójátékok, hanem egy hatalmas igazságot fejeznek ki. Ha a haragnak engedjük, hogy gyűljön (akár kifelé, akár befelé) az szép lassan, de biztosan meg fog ölni, ellenben a szeretet: etet, éltet, felállít, újraindít, kitisztít, feltölt.

Amikor Jézustól azt kérdezték, hogy mi a legnagyobb parancsolat, akkor az Isten és egymás felé megnyilvánuló szeretetről kezdett el beszélni, de itt nem állt meg. Ezt mondta: ”Szeresd az Urat a te Istenedet teljes lelkedből és teljes elmédből és szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Máté 22)

Dr. Gyökössy Endre azt mondta erre, hogy azért nehéz megélni ezt, mert a legtöbb ember magát sem szereti. Pál Feri (Pál Ferenc római katolikus pap) pedig azt tette hozzá, hogy nagyon kreatívan tudjuk magunkat bántani.

Önszeretet alatt nem valamiféle beteges, nárcisztikus szeretetet kell érteni, sokkal inkább Istennel való élő kapcsolatból fakadó, emiatt helyes identitásra épülő önbecsülésre kell gondolni, ami olyan tartást ad az embernek, ami ”életessé” (Gyökössy) teszi az életét.

Szeretet, de mi is az? A Biblia eredeti nyelvén három szó van a szeretetre: az egyik az ”Erosz”, amit testi szerelemnek is lehet nevezni. A Bibliában nincsenek tabu témák, erről is nyíltan beszél, hogy nagy szerepe van a házasságon belül megélt meghitt szeretetkapcsolatban.

A második az ún. ”Fileo” (fília) szeretet, amit röviden úgy lehet jellemezni, hogy reagáló, úgy nevezett ”adok-kapok” szeretet. Sosem

14 10 Élő üzenet

kezdeményez, de ha jól bánnak vele, akkor viszonoz. (Szeretlek, ha..., szeretlek, amíg...) Ennek is van szerepe, de ha csak erre épül egy kapcsolat, az nem lesz viharálló és hamar elfogy a tűz.

A harmadik szeretet (ami a fenti igeversünkben is szerepel) az ”Agapé” szeretet, amit csak Istentől lehet kapni, kérni. ”Nem belőlünk való, de nagyon belénk való.” (Cseri Kálmán) Kezdeményező, tehát nem a másikra vár, tovább indokolatlan és feltétel nélküli (Szeretlek. Pont.)

Robert L. Thornton leírja egy 10 éves kori emlékét, amikor a szülei vitatkoztak és az apukája adott egy nagy lapot a feleségének, illetve maga elé is letett egyet, aztán arra kérte, hogy

írják le a panaszaikat. A feleség bőszen írni kezdett, ahogy a férj is. Amikor már látta, hogy lassan betelik feleségének a lapja kérte, hogy tegyék le a tollat és cseréljék ki.

Azt hallotta nem sokkal később a fiú, hogy anyukája sír, majd kijőve a szobájából látta, hogy anyukája hosszan öleli az apukáját. Később megtudta, hogy az apja lapján egyetlen egy szó szerepelt százszor: ”Szeretlek”.

Tehát a harag ölet, a szeretet éltet. Élj és éltess másokat ma is!

11 Keresztrejtvény ♦ SZEMREHÁNYÁS KÖZÉPKÉK! FOGHÁZ KÖZEPE! STALLONE FILM LENMAG! ♦ 1 I INDULATSZÓ AMENNYIBEN MÉSZTŐL PISZKOS TANULÓ VEZETŐ ZENEI HANG CSALÁDFA RÉSZE! KECSKEMÉTI SP.KLUB MATEKÓRA KEZDETE! RYDBERGÁLLANDÓ ♦ 2 AFRIKA, RÖVIDEN BOLTZMANNÁLLANDÓ KÉN VEGYJELE ARBORÉTUM, RÖVIDEN OXIGÉN VEGYJELE NÉVELŐ TÁNCJÁTÉK, RÖV. TORKOSKODIK MAJDNEM OTT! RÖVID KEZDET! RÉSZBEN AVUL! TÖLGYFA DARAB! KAPACITÁS JELE ARGON VEGYJELE KUBA AUTÓJELE KÖZÉP UJJVÉG! RÓMAI 500 ♦ Á ! KRACH UTCA, RÖVIDEN
Floch Gábor Barnabás Missziós koordinátor

ÍGY ÉLJEN TELJES ÉLETET IDŐS KORBAN IS!

Nyugdíjas éveinket mind a saját otthonunkban, megszokott környezetünkben képzeljük el. Hiszen egy élet munkája kellett ahhoz, hogy felépítsük mindezt, emlékek sora köt oda bennünket. Azonban ahogy haladunk előre a korban, egyre gyakrabban vesszük észre, hogy kevesebbet tudunk már vállalni, nehezebb a környezetünk rendben tartása, megterhelő az ügyek intézése, hamarabb elfáradunk. Egyre inkább elérhetetlennek tűnik a függetlenségünk fenntartása.

megszokott lakókörnyezetükben kapják meg az élethelyzeti sajátosságaiknak megfelelő, személyre szabott rendszeres és biztonságos ellátást.

Házi segítségnyújtás szolgáltatásunkat éppen azért hoztuk létre, hogy nyugdíjasként se kelljen Önöknek feladniuk az önállóságukat. Segítünk azokban a feladatokban, amelyek az idős emberek számára nehézséget okoznak, így továbbra is méltó életszínvonalon élhetnek a saját otthonukban. Szolgáltatásunk országszerte több településen is elérhető. Célunk, hogy az idős vagy megromlott egészségi állapotú embereknek segítséget és támogatást nyújtsunk, hogy ezáltal fenntarthassák a saját, megszokott életvitelüket, miközben szakszerű támogatásban részesülnek. A szolgáltatásunkkal élő személyek a

A szakképzett gondozóink minden alkalommal a szakmai elvárásoknak legmagasabb szinten eleget téve látják el a feladataikat. A fizikai és lelki tanácsadással, támogatással is együtt járó szolgáltatást hétköznapokon igény szerint több órában is igénybe vehetik a segítségre szorulók. Az itt zajló feladatellátás elsősorban a gondozott személy közvetlen ellátása (egészségi-fizikai állapot szinten tartása, javítása, tisztálkodásban, higiénés tevékenységek ellátásában történő segítségnyújtás), a lakókörnyezete rendben tartása (takarítás), a napi szükségleteinek beszerzése (bevásárlás, gyógyszerelés) köré csoportosul.

Kik vehetik igénybe a házi segítségnyújtást?

Saját otthonukban élő időskorú személyek, az egészségi állapotuk miatt rászoruló egyének, továbbá szenvedélybeteg, pszichiátriai problémákkal küzdő, vagy fogyatékossággal élő emberek, valamint szomatikus állapotukból adódóan segítséget az önálló életvitel fenntartásában igénylők kérhetik.

További információkért hívja ingyenesen a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió zöld számát: 06 80 900 368.

14 12 Szolgáltatásaink

AJÁNDÉKKAL LEPJÜK MEG AJÁNLÓINKAT!

Ajánlja kedvezményes, menüválasztásos, kétfogásos ebédünket annak a nyugdíjas ismerősének aki Önnel egy településen lakik! Miért is éri ez meg Önnek?

A beérkező ajánlásai után ajándékcsomagot kaphat.

A tájékoztatás nem teljes körű. További információkért és az ajánlás részleteiért

tárcsázza a 06 80 900 368-as ingyenesen hívható telefonszámunkat.

13
Felhívás

KÉK SZÍNNEL A BTESZ MUNKATÁRSAINAK SZÓLÓ TARTALMAKAT JELÖLTÜK!

SZÍVVEL-LÉLEKKEL AZ IDŐS EMBEREKÉRT

Borbélyné Cziráki Katalin kolléganőnk már 9 éve vezeti Zalaegerszegen a BTESZ házi segítségnyújtás szolgáltatását. Végig helytállt a felbukkanó nehézségek ellenére, s kitartása és a hivatásába vetett hite egy percre sem ingott meg. A következőkben vele beszélgetek majd arról, hogy hogyan is fonódott össze élete a szervezettel, valamint, hogy honnan ered a még ma is töretlen motivációja.

Kérlek, mesélj egy kicsit magadról. Mit tudhatunk rólad?

Zalaegerszegen élek a családommal és egy leánygyermek édesanyja vagyok. Szabadidőmben szeretek kirándulni, utazni, a barátainkkal programokat szervezni. Ezek mind feltöltődést jelentenek számomra.

Miért pont a szociális szférát választottad életutadul?

A segítő szándék vezérelt ebbe az irányba. Látva a korosodó szüleimet csak még jobban megerősített abban, hogy ez az én utam, immáron 13 éve.

Az ember karrierje néha tele van hullámvölgyekkel. Neked mi volt a legnehezebb pont a karriered során?

Minden munkahelyen vannak nehezebb időszakok, így az én munkám sem kivétel ez alól. A

kezdeti időszakban több nehézséget kellett leküzdenem akár gondozó, akár gondozott részéről, azonban a sok támogatásnak köszönhetően sikerült átlendülnöm a megpróbáltatásokon. Utólag visszagondolva ezek az apró küzdelmek pozitívan hatottak rám és segítettek abban, hogy most itt tarthassak.

Hogy találtál rá a BTESZ-re?

Egy ismerősöm említette, hogy házi segítségnyújtást igényelnek a szülei számára. Korábban nem találkoztam még ezzel a lehetőséggel, így abszolút felkeltette a figyelmem. Érdeklődtem, hogyan is történik ez valójában és végül úgy alakult, hogy nem csak elméletben, a gyakorlatban is megtapasztalhattam a szolgáltatás nyújtotta lehetőségeket. Izgatottan, addigi munkahelyemet feladva, belevágtam az ismeretlenbe.

14 Őszintén szólva

Jelenleg a BTESZ zalaegerszegi intézményének vagy a vezetője. A szervezeten belül milyen út vezetett idáig?

Gondozóként kezdtem pályafutásomat, majd rövid idő után lehetőséget kaptam, hogy az irodai munkába is betekintést nyerjek. 2014től kezdve pedig a felső vezetésnek, valamint kollégáim bizalmának köszönhetően én vezetem a zalaegerszegi házi segítségnyújtást.

Melyik a számodra legkedvesebb pillanat az elmúlt évekből?

Nem tudnék kiemelni egy konkrét kedves pillanatot, hiszen szerencsére rengeteg jó dolog történt velem a pályafutásom során. Amit mégis megemlítenék az inkább az érzés, annak az érzése amikor az ellátottak pozitív visszajelzést, munkánkat elismerő köszönő leveleket adnak, vagy amikor gondolnak rám akár névnapomon és felköszöntenek, vagy a helyszíni ellenőrzések során az a szeretet, amivel otthonaikban fogadnak.

A mai napig teljes erőbedobással dolgozol. Mi motivált/motivál a mindennapokban?

Úgy érzem olyan munkatársi csapattal dolgozom együtt, akik számíthatnak egymásra, nap mint nap motiválják egymást a jobb és jobb eredmény elérésének érdekében. Ezt pedig vezetőként látni hatalmas erőt és biztonságot ad. Az újabb gondozottak, hozzátartozók folyamatos megkeresése mindig megerősít abban, hogy jól csináljuk és szükség van a munkánkra. Fontos kiemelnem a vezetőséget is, akiknek támogatása és biztatása rengeteg motivációt ad.

Mi a szociális “szupererőd”?

Az empátia, odafigyelés, megértés és türelem kulcsfontosságú szerepet játszik a “szupererőmben”, illetve az elmúlt 13 év tapasztalata. Ezekkel próbálok segíteni, támaszt nyújtani a gondozóknak és gondozottaknak egyaránt.

Márciusban vehetted át a Tevékeny Szeretet Díjat. Milyen érzés volt, mikor megtudtad, hogy a díjazottak között vagy?

Őszintén meglepődtem, nem számítottam rá. Hatalmas megtiszteltetés és elismerés ez számomra. Mindig is törekedtem arra, hogy lelkiismeretesen és tisztességesen végezzem a munkám, ez a díj pedig ennek a szimbóluma.

A karrieredet tekintve milyen célkitűzéseid vannak a jövőre nézve?

Úgy gondolom ahhoz, hogy valaki motivált tudjon maradni, folyamatos célkitűzések szükségesek. Ez nálam sincs másképp. Szeretném tovább fejleszteni a tevékenységi körünket, még szorosabbá fűzni a helyi baptista gyülekezettel tevékenységünket, valamint fenntartani a jó munkahelyi közösséget. Ezeken felül pedig nyitott vagyok a felső vezetés minden elképzelésére.

Ha a szociális szférán belüli munkával kapcsolatban egy tanácsot adhatnál a kollégáidnak, mi lenne az?

Alázattal, kitartó munkával bármire képesek. Próbáljanak meg új kihívásokat keresni, amik nap mint nap motiválják őket. Ha pedig nehézségbe ütköznek, ne féljenek segítséget kérni!

15
Honti Orsolya

KÉTBALKEZES KÖNYVAJÁNLÓJA

“Nagyon jó keresztyén lennék, ha időnként nem zavarnák meg mások az életemet” – írja Adrian Plass az olvasóközösség részére nyilvánosságra hozott naplójában, amelyben öniróniával, vicces történeteken keresztül mutatja be, milyen egy kegyes kétbalkezes élete.

Szabad-e a keresztény életről humorosan írni? Megfér-e a vallásosság és a humor egymás mellett? Az angol keresztény író megmutatta, hogy igen.

A szerző humoros, naplószerű könyveivel vált ismertté a magyar keresztény irodalom olvasói előtt. Első könyve, az Egy kegyes kétbalkezes naplója 2000-ben jelent meg hazánkban és rögtön az olvasók kedvencévé vált. Gyülekezeti csoportok dolgozták fel az olvasmányt, hol színdarabot, hol báb előadást kreáltak belőle. De mi a napló sikere?

Elsősorban az, hogy személyes élményeken alapszik. Adrian Plass hihetetlen iróniával és humorral világítja meg a keresztény ember problémáit. Ő a tökéletes hívő életet keresve számos kérdésre kutatja a választ. Ezek közül talán az egyik legfontosabb, hogy mit jelent kereszténynek lenni?

A könyv nem ad választ a kérdése, de olvasása közben a főszereplővel azonosulva a magunk gondjait, bajait, örömeit, kétségeit és sikereit láthatjuk meg. A naplóban jelentős szerepet kap a hit, a család, a gyülekezet, a szeretet, a félelem és a képmutatás is. Ezekről a szerző, Adrian személyes élettapasztalatai alapján ol-

vashatunk. Bár a napló nyelvezete humoros, a történések fontos tanulságokkal zárulnak.

Ki ne gondolt volna arra, hogy hegyeket mozgasson meg a hit erejével? A Bibliában az evangélisták példázata szerint egy mustármagnyi hit elég ahhoz, hogy hegyeket mozdítsunk meg. Adrian Plass csak egy gémkapcsot próbált odébb tolni az íróasztalán és mindezt dokumentálja több napon keresztül. A napló cselekményei családja és gyülekezetének körében történnek, amely a történeteket tovább színesítik újabb csattanókkal. Mindezt olyan humoros körítésben teszi, hogy az olvasó nem tudja letenni az öt hónapos időszakot felölelő kiadványt.

A könyv szórakoztató lehet mindenki számára, függetlenül attól, hogy keresztényként, vagy nem keresztényként olvassuk. A humoros események vidámabbá tehetik a napjainkat és a történetekben - görbe tükrön keresztül - magunkra ismerhetünk. Keresztényként pedig olyan kérdéseinkre kaphatunk választ, amelyeket gyakran nem merünk feltenni, mert úgy gondoljuk, egyedül vagyunk vele.

Az Egy kegyes kétbalkezes naplóját a Harmat Kiadó jelentette meg. A könyv sikerét követően a szerző számos kiadványát közölték magyar nyelven, köztük a napló folytatását is, amelyeket szintén javaslok olvasásra.

16 Könyvajánló EGY
KEGYES
Györe P. Balázs Fotó: Harmat.hu

ÉRTÉKES ONLINE TARTALMAINK:

HA EGY KIS LELKI

FELTÖLTŐDÉSRE VÁGYIK, KATTINTSON AZ ALÁBBI LINKRE:

btesz.hu/elo-uzenet

IMPRESSZUM:

HONTI ORSOLYA - FŐSZERKESZTŐ

BENEDEK DÁVID - MARKETINGVEZETŐ

BIHARI ANIKÓ - MARKETINGES MUNKATÁRS

BURAI-BÉKÉSI MÓNIKA - MARKETINGES MUNKATÁRS

BODNÁRNÉ DR. POZSONYI ÉVA - JOGÁSZ

GYÖRE P. BALÁZS - MUNKATÁRS (FEJLESZTÉSI CSOPORT)

HEGYESI ZITA - PR ÉS KOMMUNIKÁCIÓS MENEDZSER

SERES LÁSZLÓ - TÖRTÉNELEMTANÁR

PAPP LUCA - GRAFIKUS

SZÉCHENYI NYOMTATVÁNY ÜZLETHÁZ - NYOMDA

BAPTISTA TEVÉKENY SZERETET MISSZIÓ - FELELŐS KIADÓ

KAPCSOLAT:

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT: 06 80 900 368

HONLAP: BTESZ.HU

E-MAIL: MAGAZIN@BTESZ.HU

TETTEL, szereTETTEL

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.