4 minute read

Helyi roncsautóprogram: egyelőre a türelem a legfontosabb!

Hosszas előkészítés után a Környezetvédelmi Alap (Administrația Fondului pentru Mediu – AFM) közzétette a helyi roncsautóprogram pályázati útmutatóját, és Csíkszereda Önkormányzata bejelentkezett a támogatásért. A lakosságarány alapján városunk legfeljebb 500 használt autó forgalomból való törlését serkentheti 3000 lejes támogatással: 600 lejt a város a saját költségvetéséből biztosít, 2400 lejt pedig az AFM.

Nemsokára a csíkszeredaiak is bekapcsolódhatnak a helyi roncsautóprogramba. A hangsúly azon van, hogy: nemsokára! De most még nem! A használt autóért járó támogatás utalásáig vezető út ugyanis némi bürokráciával van kikövezve. Addig is az érintettek készülhetnek: 15 évesnél idősebb autójukat „lecserélhetik” 3000 lejre, ha eleget tesznek a feltételeknek. Lássuk a folyamat mikéntjét!

Advertisement

Beszéljünk kicsit az alaphelyzetről, és kezdjük rögtön a megnevezéssel: a helyi roncsautó (rabla local) tulajdonképpen csak „népies” megnevezés! A kezdeményezés valójában a 15 éves vagy annál régebbi, Euro3-as vagy annál szennyezőbb kategóriába tartozó használt autók (személygépkocsi, haszonjármű, kisbusz) törlésére irányul. A támogatási program meghirdetését követően első lépésben a helyi önkormányzatoknak kellett jelentkezniük. Csíkszereda Önkormányzata ezt elsők között megtette (23. helyen vagyunk a 430 pályázót meghaladó listán), és lapzártánkkor az elbírálási időszakban tartunk. Minden bizonnyal elfogadják a csíkszeredai pályázatot, és ezt követően létrejön a delegálási szerződés a Környezetvédelmi Alap és Csíkszereda között.

A lakosság csak ezt követően kapcsolódik be a folyamatba: a magánszemélyeknek regisztrálniuk kell a majdani online platformon, amely a www.afm.ro oldalon lesz elérhető. (Jogi személyek nem kedvezményezettjei a helyi roncsautóprogramnak.) A bejelentkezés csak akkor történhet meg, ha az adott önkormányzat valóban részese a programnak, azaz a leadott pályázatát elfogadták.

A polgármesteri hivatal ezután köthet szerződést csakis azokkal a személyekkel, akiknek a neve szerepel az AFM listáján.

Ezt követi az iratcsomó összeállítása. A kérelmezőknek a helyi polgármesteri hivatalnál kell iktatniuk a dossziét, ennek azonban számos előfeltétele van:

→ a magánszemélynek helyi lakcímmel kell rendelkeznie;

→ az illető járműnek legkevesebb öt éve a kérelmező tulajdonában kell lennie, és a helyi önkormányzatnál be kell legyen jelentve (kivételt képeznek a jogi úton tulajdonba került járművek – pl. válási vagy hagyatéki tárgyalás után);

→ a kérelmezőnek nincsenek köztartozásai;

→ az illető járművel nem pályázott egyéb, hasonló támogatásokra (például az országos roncsautóprogramban);

→ a kérelmező nincs elítélve környezet és természet elleni bűncselekmény miatt;

→ vállalja a szóban forgó jármű forgalomból és közpénzügyi rendszerből való törlését is;

→ vállalja, hogy a következő három évben nem vásárol Euro5-ös vagy annál szennyezőbb kategóriájú járművet;

→ társtulajdonossal rendelkező autó esetében szükséges a többi tulajdonos írásos beleegyezése is;

→ a járműből nem hiányozhat a motor, a vezérlés, a futómű, a karosszéria, a sasszé, az autóelektromossági felszerelések és a katalizátor sem (ha ezek eredetileg bele voltak építve a járműbe).

Egy-egy kérelmező több autóval is pályázhat, de a pályázati iratcsomóját csak egyszer nyújthatja be az összes érintett járműre vonatkozóan.

A 3000 lejes támogatást a kérelmező akkor kapja meg, ha bizonyítja a használt autó törlését a közpénzügyi nyilvántartásból, illetve igazolja, hogy a járművet átadta egy szakengedéllyel rendelkező begyűjtőnek.

A program kifutási ideje több hónap, és jelenleg még korai a magánszemélyek csatlakozása! Kérjük az érintetteket, hogy kövessék a városháza honapját (www.szereda.ro) és a Csíkszereda Városháza Facebook-oldalt. Itt kaphatnak naprakész információkat a témában a legfrissebb fejleményekről.

Kéken ragyogtunk

Az autizmus világnapja alkalmából kék színű megvilágítást kapott a városháza épülete. Másnap a Szent Ágoston nappali foglalkoztató központ fiataljai villámcsődülettel és rövid zenés műsorral vállaltak közösséget az autizmussal élő személyekkel és családjaikkal.

Running Festival: elindult a benevezés

Idén szeptember 15–16-án szervezzük az egyre rangosabb Running Festival Csíkszereda powered by Škoda elnevezésű futófesztivált. A maratonra, félmaratonra, maratoni váltóra, 5 és 10 km-es szakaszokra, éjszakai terepfutásra és a családi futásra jelentkezők április elejétől folyamatosan regisztrálhatnak az őszi megmérettetésre.

Bukaresti vendégek a csendőrség díszfelvonulásán

A csendőrség napja alkalmából a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség felvonulást szervezett Csíkszereda központjában. A főtéri esemény idei sajátosságaként bemutatkozott a megyei csendőrség kutyás alakulata, illetve részt vett a parádén a bukaresti Felix Țopescu lovasalakulat is hat lóval.

Visszatért a tél

A „vékonyka” téli havazások után nem kis fáziskéséssel igazi tél köszöntött be Csíkszeredában: húsvétra nagy mennyiségű hó hullott, amely Hargitafürdőn még heteken át kitartott.

Kezdődhet a Hargita utca felújítása

Korodi Attila polgármester, Bors Béla alpolgármester és a helyi ING Service Kft. aláírta a Hargita utca felújításának kivitelezési szerződését. A nyugati ipari övezet főútja uniós társfinanszírozásból újul meg, a kivitelezés során pedig arra törekednek a felek, hogy a műszaki terveknek a vállalkozók szempontjából hátrányos elemeit „finomítsák” a törvény adta keretek között.

NyárON Szereda: bejelentették a húzóneveket

Új élmények mellett új helyszínekkel nyitja meg kapuit június közepén a NyárON Szereda! Csíkszereda Városháza nyárindító magyar zenei fesztiválja június 15–18. között szabadtéri és beltéri helyszíneken várja a különböző korosztályok képviselőit olyan neves fellépőkkel, mint az Edda, Hobo, a Tankcsapda, a Csík zenekar vagy a ByeAlex és a Slepp. A beharangozó sajtótájékoztatót április 6-án tartották, és ekkor indult a jegyértékesítés is.

Húsvéti ételszentelés

A hagyományos húsvétvasárnapi ételszentelést hagyományos módon a legnagyobb fegyelem jellemezte. Csíkszereda főterén, a Szent Kereszt-plébánia szervezésében idén is ezrek gyűltek össze megünnepelni a feltámadást.

Hat napon át tartott a költészet napja

Nagyszabású rendezvénysorozattal ünnepelte idén a költészet napját a Csíki Játékszín: a társulat saját és vendégelőadásokkal, műhelymunkákkal, kicsiknek és nagyoknak szóló játékokkal, tánccal és persze sok-sok verssel rukkolt elő április 11–16. között. A rendezvénysorozat a Kortársunk, Petőfi címet viselte.

Elkezdődött a rendelőintézet felújítása

Hargita Megye Tanácsa közleményben tudatta: elkezdődött a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház járóbeteg-rendelőintézetének helyet adó épület („poliklinika”) felújítása. Az Országos Beruházási Társaság (CNI) lebonyolításában és támogatásában zajló beruházás összege 20 millió lej. Az egészségügyi tevékenység a munkálatok ideje alatt is folytatódik.

Fiatalok fókuszban: Cloud Youth Festival

Sajtótájékoztatón mutatta be Sógor Enikő alépolgármester és a szervezőcsapat az idei Cloud Youth Festival kínálatát. A tavaly életre hívott rendezvény – hiánypótló volta miatt –termékeny talajra talált, így nem is volt kérdés, hogy Csíkszereda Városháza lelkes szervezőcsapata idén is megcélozza a fellegeket!

A fiatalokra összpontosító fesztivált a Petőfi Sándor utca udvaraiban tartották május első hétvégéjén.

Egyeztettünk a városszépítőkkel

Közel ötven csapat jelentkezett a Csíkszereda Városháza és a városi kertészet által meghirdetett városszépítő mozgalomra! A jelentkezőket jó hangulatú beszélgetésen, szakmai eligazításon fogadta Bors Béla alpolgármester, és elindult egy eddiginél szorosabb együttműködés a tömbháznegyedek lakóival városunk szebbé tétele érdekében.

Orvoskonferencia házigazdái voltunk

Több mint ötszáz orvos, fogorvos és gyógyszerész érkezett Csíkszeredába, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának 31. Tudományos Ülésszakára. A háromnapos rendezvény az erdélyi magyar orvosi és gyógyszerészi szakma legfontosabb fóruma. Az eseménynek Csíkszereda Városháza is partnere volt, az ide látogatókat Sógor Enikő alpolgármester köszöntötte.

Magyar filmnapok premierekkel

Csíkszeredában is megünnepeltük az első magyar némafilm bemutatásának évfordulója alkalmával szervezett magyar film napját. Országos és helyi premiernek minősülő vetítésekkel vártuk három napon át a filmkedvelőket a Csíki Moziba.

Pesty László Csíkszeredában

A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig című előadás-sorozat keretében A hackerek reggelije címmel tartott előadást Pesty László, az írdalá.hu/signiteurope.com kampányfőnöke.

Elkezdődött a Mikó400 emlékév

2024 áprilisáig tartó ünnepi év kezdődött el a Mikó-várban. Ezzel a témával foglalkozunk a 3. oldalon, valamint a 6–7. oldalon található fotó-összeállításunkban is.

Pavarotti korrepetitora lépett fel a kegytemplomban

Ács János világhírű operakarmester, az olasz operajátszás egyik legnagyobb szakértője Csíkszeredában, a somlyói kegytemplomban kezdte el erdélyi turnéját. Luciano Pavarotti korrepetitora, A Három Tenor állandó karmestere Pünkösdi meditáció című koncertjén egyházi művekkel lépett fel Giuseppe Gerardi (tenor), Kuczmog Klaudia (szoprán) és Antoni Norbert (bariton) közreműködésében.

This article is from: