egyetemeken

9.4. AZ ÉRTELMISÉGRŐL ALKOTOTT KÉP ÉS AZ ÉRTELMISÉGIVÉ VÁLÁS LEHETŐSÉGEI AZ EGYETEMEKEN

A hallgatói interjúk kapcsán hipotéziseket nem fogalmaztunk meg, ugyanakkor a szövegek segítségével három témakört vizsgáltunk (értelmiség fogalma, tudás és kultúra, egyetemi hatások), illetve az ide kapcsolódó kutatási kérdésekre szerettünk volna választ kapni.

A kvalitatív eredmények az értelmiség fogalmának egy árnyaltabb, nem csupán szakmai elemeket tartalmazó magyarázatát adták. Erőteljes volt a tudással és a kultúrával, valamint a habitussal kapcsolódó elemek jelenléte, de a feladatok kapcsán a közéleti és az intellektuel funkciók is megjelentek – ez utóbbiak jóval erőteljesebben, mint a kvantitatív eredmények kapcsán. Az értelmiség jelenlegi helyzetével, működésével kapcsolatban a diákok hiányokat érzékeltek.

Kérdés ugyanakkor, hogy a hallgatók milyen, az értelmiségi léttel kapcsolatos alapokkal érkeznek a felsőoktatásba, és az egyetemek hogyan és miként tudnak mindehhez újabb elemeket illeszteni. Az egyértelműnek tűnik, hogy a folyamatot nem lehet egy egységes, mindenre kiterjedő modellel leírni, hiszen a középiskolából hozott eltérések és differenciák már a felsőfokú tanulmányok megkezdésének elején előnyös vagy hátrányos helyzeteket generálnak (ami kapcsolódik például a szelektív iskolarendszerhez is – Csapó, Molnár és Kinyó, 2009), és a képzések között is minden tekintetben markáns különbségek mutatkoznak nemcsak a követelményekben, hanem az intézmények integrációs erejében és hatásmechanizmusában is. A kulturális fogyasztás össztársadalmi átalakulására utaltunk az elméleti keretekben (Peterson és Kern, 1996), és az információk fogyasztásának és keresésének metodikája sem mutat egységes képet – sem időben, sem pedig intézményenként, tehát nem csupán a közoktatásból hozott és családi-társadalmi különbségekkel kell számolnunk az aktuális helyzet leírásakor, hanem egy teljesen új egyetemista életformával és tanulási szokásrendszerrel, ami, bár rokonítható a korábbi metódusokkal, annak nem megfeleltethető. Az IKT-eszközök használata az egyetemek működését komoly mértékben átalakította – mind a tanulási szokásokat, mind a közösségi életet, mind pedig az oktatókkal való kapcsolattartást. Az értelmiséghez kapcsolódó jegyek átadásához a hallgatói szocializáció bonyolult keretrendszere szolgáltat hátteret (pl. Weidman, 2006) annak számtalan elemével. A legfontosabb tanulság ugyanakkor az, hogy alapvetően egy lazább, kevésbé szoros integráció rajzolódik ki előttünk. A hallgatók egy része mintegy „billeg” az egyetem peremén akár a fizetett munka, akár az ingázás, akár a külvilág felé mutató

erős kapcsolatok okán. Mindez az intézményi hatások egy korlátozott formáját valószínűsítené, de összességében látható, hogy a felsőoktatás bizonyos szegmensei erősen kapcsolják a diákokat az intézményekhez és karokhoz (illetve egymáshoz vagy az oktatókhoz). Erre példát a jogtudomány, a hittudomány és a művészeti képzés jelentett, amelyek egymástól eltérő módokon, de integrálták a diákokat. A magyarázat egyrészt a képzés tartalmában, az intézmények által valószínűleg tudatosan kialakított működési metódusokban, illetve a tanítás módjában keresendő. Az intézményi és oktatói, illetve kortárs hatások más beszélgetésekben is megfoghatók, és felölelik a habitushoz és a praxishoz, valamint a tudáshoz kapcsolódó elemeket széles körét. Bár azt is látnunk kell, hogy a tartalmak egy része, különösen, amelyek a kortárs kapcsolatok felől érkeznek, az intézmények manifeszt céljain túlra esnek, de mindenképpen elmozdítják a diákokat azoknak a tartalmaknak az irányába, ami egy tágabb világképhez vagy a nyitottsághoz, esetleg a viselkedés és a magatartás egy másfajta mintájához kapcsolódnak.

A nagyobb tudományegyetemek helyzete speciális, hiszen magukban foglalnak „belső izolációval” leírható képzéseket ugyanúgy, mint az integrációt erősen megvalósító helyszíneket. És bár a diákok reflektáltak a nagyobb hallgatói létszámok negatív hozadékaira, arra is találtunk példát, hogy kis létszámú képzés során alig alakulnak ki intézményi kötődések vagy barátságok. Az intézmények mérete, amely az elméleti keretek során az integrációt alakító tényezőként jelent meg (Tinto, 1975), fontos, de nem kizárólagos alakítója a szocializációs mechanizmusoknak.

Az értelmiséghez kapcsolt tartalmak átadásában találtunk intézmények által megszervezett, oktatóktól kiinduló, illetve kortárs kapcsolatokba beágyazott elemeket. Jól működő gyakorlatnak tűnik a kulturális fogyasztást, intézménylátogatást is magába foglaló kurzusok rendszere, a közösségi terek, aulák olyan tudatos kialakítása, amely a diákok integrációját erősíti, de az is egyértelműnek tűnik, amit Lähteenoja és Pirttilä‐Backman (2005) hangsúlyoz, hogy az oktatók személyisége, az oktatókhoz fűződő kapcsolatok intenzitása a tömegessé válás utáni időszakban is felül tudja írni az intézmények működésének korlátait.173 A habitus- és praxiselemek átadásában kiemelt fontossággal bír az osztálytermen belüli kommunikáció, illetve az azon túli kapcsolatok területe, valamint a kutatói aktivitás, ami szintén szorosabbra tudja fűzni az oktatókkal való kapcsolatokat.

173 Hogy ez a mechanizmus működni tudjon, az is fontos, hogy az egyetem meg tudja tartani vagy oda tudja vonzani az ilyen kvalitásokkal bíró oktatókat.

A hallgatói interjúk alapján a felsőoktatás egyfajta nevelésszociológiai térnek fogható fel, amelyben szakmai és azon túli elemek tudatos és rejtett átadása egyaránt megtörténik, azonban az intézmények ehhez eltérő környezetet kínálnak, és a hallgatói bázis is sajátos jegyeket mutat. A hatásokat nem lehet leírni csupán szakmai tartalmakkal, illetve láthattuk, hogy a diákok ezek átadásával kapcsolatban is fogalmaztak meg kritikákat. Az általunk kapott kép egy sokféle szubkultúrával teli egyetemi teret mutat, amelyben, ha a különböző hangsúlyokat és kiindulópontokat is találunk, a folyamatok eredői mégis azonos irányokba mutatnak: a komplex, szakmai és azon túli tartalmak elsajátításának irányába. A tömegesedés előtti egyetem minden bizonnyal több szállal kötötte a diákokat az intézményhez és szorosabban integrálta őket. Megváltozott ugyanakkor a képzések hossza és tartama, más lett a hallgatói összetétel is, átalakult az oktatói munka feltételrendszere, s átformálódott az intézmények működésének teljes keretrendszere – így a diákok szocializációja is más arcát kell, hogy mutassa. Összességében azt mondhatjuk, hogy a hallgatók az intézményi hatásokat egyfajta lehetőségként élik meg, ami nem hat mindenkire egyformán, nem ér el mindenkit azonos mértékben, de tartalmaz egyfajta lehetőséget vagy eszközrendszert, amit tudatosan is fel lehet használni. Az interjúk tanulsága alapján a diákok nem feltétlenül várják el azt, hogy az egyetem felvállaljon olyan funkciókat, amelyek a személyiség és habitus formálásának a terepét adják, hanem inkább egyfajta, igény esetén fellépő orientációt és instrumentális segítséget igényelnének – például a kulturális fogyasztás területén. „Szerintem nem az egyetem képezi ki az értelmiséget, hanem az értelmiség használja az egyetemet arra, hogy kiképezze magát. Már aki szeretné ezt megtenni.” (36) – foglalta össze az egyetem szerepére vonatkozó véleményét a műszaki fókuszcsoport egyik résztvevője.