1000 1000
Az AutoTech Future immár ötödik alkalommal kínál remek kikapcsolódási lehetőséget mindenki számára. Ám az ATF több, mint egy kiállítás! A helyszínen rengeteg izgalmas élmény és látnivaló mellett számtalan érdekes játék és fantasztikus nyeremény várja a rendezvényre látogatókat!
2024. MÁJUS 24-25.
EXPO & SHOW / BUDAPEST JÁRMŰVILÁG BELÜLRŐL
-EN!
Minden évben az egyik legnépszerűbb esemény a Tombola, melyet a kiállítás mindkét napján, naponta kétszer sorsolunk, a nagyszínpadon. A kisorsolásra kerülő nyeremények összértéke a 10 millió forintot is meghaladja, a sorsoláson pedig minden látogatónk részt vehet, amennyiben tombolaszelvényét felveszi a Bárdi Autó Official standnál.
Idén megújulva tér vissza a Szerelők Olimpiája, melynek állomásai a Bárdi Autó standjain találhatók! A játék a négy ügyességi állomás bármelyikén elkezdhető. Az ügyességi feladatok egyrészt remek szórakozást nyújtanak, másrészt minden sikeresen teljesített állomásnál azonnali ajándékot kapnak a résztvevők. Aki mind a négy ügyességi feladatot megoldotta, az a játék befejezéseképpen a Szerencsekeréknél újabb azonnali meglepetést forgathat magának. Aki végigjárta mind az 5 állomást, és kitölti a pecsétgyűjtő szelvényét, az részt vesz az olimpia fődíjának sorsolásán, közvetlenül a tombolahúzás után.
Az ATF-re kilátogatás előtt mindenképp érdemes letölteni a Bárdi Autó Plus applikációt, melynek segítségével kipróbálhatjuk a most debütáló BárdiGO! játékot. A kiállítás területén elrejtett négy különböző színű (piros – kék – fekete – zöld) QR kódok beolvasásával és összegyűjtésével máris játszhatunk az applikációban egy speciális Bárdi Autó meglepetésért. Az első 500 nyertesünk kedves plüssfigurát kap!
Ezzel azonban még mindig nincs vége! Würtemberg focikapu, repülős és autós szimulátorok, terepasztal, Aston Martin VR Experience és további izgalmas játékok és kalandok várják a látogatókat az AutoTech Future Expo&Show kiállításon!
Tombola Autószerelők OlimpiájaMÁJUS 24-27. -IG A BOSCH ALKATRÉSZ
VÁSÁRLÁSAINAK A 10%-ÁT VISSZAFIZETJÜK ÖNNEK!
Nettó
200 000 Ft
összértékű vásárlás esetén:
Keresse az AutoTech Future kiállításon a Bosch standon (C7.1) a Bosch munkatársait, akik a helyszínen be is mutatják a legújabb fejlesztéseiket!
Az akció: 2024.05.24-2024.05.27. között érvényes! Vásároljon most az akciós időszakban Bosch alkatrészeket összesen legalább minimum nettó 200 000 Ft értékben és mi az akciós vásárlásának a 10%-át vissza fizetjük Önnek, Bárdi Autó vásárlási utalvány formájában! Az ajándékutalványt az azt kiállító kirendeltségen, egy éven belül bármikor egyben vagy részletekben is letudja vásárolni a Bárdi Autó által forgalmazott bármilyen termékre, kivétel nélkül! Az
akcióban minden személy, teher és motorkerékpár Bosch alkatrész részt vesz, kivéve a Bosch a kenőanyagokat, folyadékokat akkumulátorokat, és a garázsipari termékeket, szoftvereket. Az akcióban minden vásárlónk részt vesz, kivéve a Bárdi Autó Zrt. export partnerei, alkalmazottai, alvállalkozói és azok közvetlen hozzátartozói, valamint a több üzlettel rendelkező utángyártott alkatrész importőr cégek sem vesznek részt az akcióban.
AKCIÓS BILSTEIN VÁSÁRLÁSAIÉRT MOST BILSTEIN KEREKNYAKÚ PÓLÓT ADUNK AJÁNDÉKBA!
25 000 Ft
összértékű vásárlás esetén: Minimum
Keresse az AutoTech Future kiállításon a Bilstein standon (E5.2) a Bilstein munkatársait, akik a helyszínen be is mutatják a legújabb fejlesztéseiket!
Az akció: 2024.05.24-2024.05.27. között érvényes! Vásároljon most az akciós időszakban bármilyen Bilstein termékekből összesen legalább minimum nettó 25 000 Ft értékben és mi megajándékozzuk egy eredeti Bilstein kereknyakú pólóval (REK1512). Az akcióban minden Bilstein termék részt vesz! Az ajándékot utólag méretegyeztetés után
juttatjuk el Önhöz, legkésőbb 2024.06.27-ig. Egy vásárlónk csak egy ajándékot kaphat! Az akcióban minden vásárlónk részt vesz, kivéve a Bárdi Autó Zrt. export partnerei, alkalmazottai, alvállalkozói és azok közvetlen hozzátartozói, valamint a több üzlettel rendelkező utángyártott alkatrész importőr cégek sem vesznek részt az akcióban.
WP-43SF 15W-40 4L
Cikkszám: WURT64100031
Bruttó listaár: 7 482 Ft (1 373 Ft/l)
WP-24D 5W-40 DIESEL 4L
Cikkszám: WURT64100080
Bruttó listaár: 8 989 Ft (1 498 Ft/l)
WP-23PS 5W-30 4L
Cikkszám: WURT64100037
Bruttó listaár: 14 500 Ft (2 248 Ft/l)
WG-125 75W-90 GL-5 4L
Cikkszám: WURT64100008
Bruttó listaár: 14 989 Ft (2 748 Ft/l)
WP-33G 10W-40 4L
Cikkszám: WURT64100028
Bruttó listaár: 7 970 Ft (1 448 Ft/l)
WP-24PD 5W-40 4L
Cikkszám: WURT64100049
Bruttó listaár: 11 548 Ft (2 123 Ft/l)
WP-23RN 5W-30 4L
Cikkszám: WURT64100043
Bruttó listaár: 12 589 Ft (2 148 Ft/l)
WG-225 80W-90 GL-5 4L
Cikkszám: WURT64100011
Bruttó listaár: 10 500 Ft (1 748 Ft/l)
WP-33D 10W-40 DIESEL 4L
Cikkszám: WURT64100077
Bruttó listaár: 7 970 Ft (1 448 Ft/l)
WP-23DX 5W-30 4L
Cikkszám: WURT64100040
Bruttó listaár: 12 589 Ft (2 048 Ft/l)
WP-22FD 5W-20 4L
Cikkszám: WURT64100084
Bruttó listaár: 14 549 Ft (2 248 Ft/l)
WG-224 80W-90 GL-4 4L
Cikkszám: WURT64100005
Bruttó listaár: 9 790 Ft (1 748 Ft/l)
WP-24G 5W-40 4L
Cikkszám: WURT64100046
Bruttó listaár: 8 715 Ft (1 498 Ft/l)
WP-23VW 5W-30 4L
Cikkszám: WURT64100034
Bruttó listaár: 14 688
Cikkszám:
AKCIÓS ÁRÚ TOTALENERGIES OLAJOK SZEMÉLYAUTÓKHOZ ÉS KAMIONOKHOZ!
CLASSIC 7 10W-40 4L
Cikkszám: TO216575
Bruttó listaár: 10 876 Ft (1 748
QUARTZ INEO ECS 5W-30 4L
Cikkszám: TO213685
Bruttó listaár: 17 300 Ft (2 700 Ft/l)
QUARTZ INEO X.FIRST 0W20 5L
Cikkszám: TO225987
Bruttó listaár: 27 998 Ft (4 078 Ft/l)
RUBIA TIR 8600 10W40 20L
Cikkszám: TO110801
Bruttó listaár: 52 989 Ft (1 925 Ft/l)
QUARTZ 9000 5W-40 4L
Cikkszám: TO213674
Bruttó listaár: 13 698 Ft (2 098 Ft/l)
QUARTZ 9000 NFC 5W-30 4L
Cikkszám: TO213836
Bruttó listaár: 14 800 Ft (2 673 Ft/l)
QUARTZ INEO FIRST 0W-30 5L
Cikkszám: TO213833
Bruttó listaár: 33 898 Ft (3 998 Ft/l)
RUBIA OPT. 3100 10W-40 20L
Cikkszám: TO228901
Bruttó listaár: 57 989 Ft (1 950 Ft/l)
QUARTZ 9000 ENERGY 5W-40 5L
Cikkszám: TO213697
Bruttó listaár: 17 598 Ft (2 198 Ft/l)
QUARTZ INEO LLIFE 5W-30 5L
Cikkszám: TO213819
Bruttó listaár: 18 989 Ft (2 798 Ft/l)
QUARTZ 9000 XTR FT XT 0W-16 5L
Cikkszám: TO225560
Bruttó listaár: 24 989 Ft (3 718 Ft/l)
TRAXIUM GEAR 9 FE 75W-80 20L
Cikkszám: TO214138
Bruttó listaár: 77 989 Ft (2 775 Ft/l)
CLASSIC 9 5W-30 5L
Cikkszám: TO213839
Bruttó listaár: 16 500 Ft (2 250 Ft/l)
QUARTZ INEO MC3 5W-30 5L
Cikkszám: TO213698
listaár: 20 989
QUARTZ INEO X.LL 0W20 5L
Cikkszám: TO226006
Bruttó listaár: 25 477
DYNATRANS MPV 20L
Cikkszám: TO154242
listaár: 49 989
ÉS KAMIONOKHOZ!
MAGNATEC 10W-40 A/B 4L
Cikkszám: CAS 203-4
MAGNATEC 5W-40 A3/B4 4L
Cikkszám: CAS 305-4
Bruttó listaár: 19 989 Ft (3 248 Ft/l)
EDGE 5W-30 LL 4L
Cikkszám: CAS 302-4
Bruttó listaár: 25 598 Ft (3 998 Ft/l)
EDGE 5W-30 C3 4L
Cikkszám: CAS 301-4
Bruttó listaár: 25 598 Ft (3 998 Ft/l)
MAGNATEC 5W-30 C3 4L
Cikkszám: CAS 331-4
Bruttó listaár: 21 300 Ft (3 498 Ft/l)
EDGE 5W-40 A3/B4 4L
Cikkszám: CAS 329-4
Bruttó listaár: 23 500 Ft (3 923 Ft/l)
MAGNATEC 0W-30 D 4L
Cikkszám: CAS
EDGE C5 0W-20 4L
Cikkszám: CAS 338-4
Bruttó listaár: 26 989 Ft (4 463 Ft/l)
VECTON LNGDRN 10W-40 E6/E9 20L
Cikkszám: CAS 630-20
Bruttó listaár: 57 598 Ft (1 930 Ft/l)
EDGE 0W-20 LL IV 4L
Cikkszám: CAS 312-4
Bruttó listaár: 32 800 Ft (4 998 Ft/l)
VECTON LNGDRN 10W-40
MAGNATEC 0W-30 C2 4L
Cikkszám: CAS 219-4
Bruttó listaár: 22 372 Ft (3 748 Ft/l)
VECTON FUELS 5W-30 E6/E9 20L
Cikkszám: CAS 616-20
Bruttó listaár: 72 856 Ft (2 450 Ft/l)
EDGE 5W-40 4L
Bruttó listaár: 16 712 Ft (2 723 Ft/l) EDGE 0W-30 A5/B5 4L
Cikkszám: CAS 215-4
Bruttó listaár: 22 656 Ft (3 748 Ft/l)
Cikkszám: CAS 315-4
Cikkszám: CAS 616-208 Bruttó listaár: 679 988 Ft (2 163 Ft/l)
WT-54T 20W-50 20L
Cikkszám: WURT64100069
WT-43M 15W-40 208L
Cikkszám: WURT63F00049
Bruttó listaár: 314 988 Ft (1 082 Ft/l)
WG-125 75W-90 GL-5 20L
Cikkszám: WURT64100007
Bruttó listaár: 68 989 Ft (2 450 Ft/l)
WT-43T 15W-40 20L
Cikkszám: WURT64100057
Bruttó listaár: 37 788 Ft (1 400 Ft/l)
WT-33M 10W-40 20L
Cikkszám: WURT64100024
Bruttó listaár: 39 583 Ft (1 400 Ft/l)
WG-225 80W-90 GL-5 20L
Cikkszám: WURT64100010
Bruttó listaár: 46 500 Ft (1 650 Ft/l)
WT-43ES 15W-40 20L
Cikkszám: WURT64100060
Bruttó listaár: 43 989 Ft (1 600 Ft/l)
WT-33M 10W-40 60L
Cikkszám: WURT63F00022
Bruttó listaár: 111 989 Ft (1 333 Ft/l)
WG-225 80W-90 GL-5 60L
Cikkszám: WURT63F00008
Bruttó listaár: 129 989 Ft (1 533 Ft/l)
Cikkszám: WURT63F00046
WT-33M 10W-40 208L
Cikkszám: WURT63F00021
Bruttó listaár: 342 989 Ft (1 178 Ft/l)
WT-UTTO 80W 208L
Cikkszám: WURT63F00019
Bruttó listaár: 377 988 Ft (1 298 Ft/l)
WH-46 HLP 46 20L
Bruttó listaár: 41 780 Ft (1 400 Ft/l) WH-46 HLP 46 208L
Cikkszám: WURT64100016
Bruttó listaár: 33 689 Ft (1 200 Ft/l)
WH-68 HLP 68 20L
Cikkszám: WURT64100018
Bruttó listaár: 29 598 Ft (1 100 Ft/l)
WH-46 HLP 46 60L
Cikkszám: WURT63F00012
Bruttó listaár: 84 989 Ft (1 017 Ft/l)
Cikkszám: WURT63F00011
Bruttó listaár: 258 989 Ft (889 Ft/l)
MOST VÁSÁROLJON AKCIÓS ÁRÚ
AKKUMULÁTOROKAT!
WÜRTEMBERG 35AH B+
Cikkszám: WURT59200047
Megjegyzés: 35 Ah/ 300 A/ bal+
Bruttó listaár: 26 800 Ft
WÜRTEMBERG 45AH J+
Cikkszám: WURT59200003
Megjegyzés: 45 Ah/ 360 A/ jobb+
Bruttó listaár: 26 800 Ft
WÜRTEMBERG 75AH J+
Cikkszám: WURT59200024
Megjegyzés: 75 Ah/ 680 A/ jobb+
Bruttó listaár: 46 598 Ft
BOSCH 36 AH J+ POWER+
Cikkszám: 0092PP0180
Megjegyzés: 36 Ah/ 360 A/ jobb+
Bruttó listaár: 31 709 Ft
WÜRTEMBERG 80AH J+
Cikkszám: WURT59200027
Megjegyzés: 80 Ah/ 720 A/ jobb+
Bruttó listaár: 52 989 Ft
BOSCH 52 AH J+ POWER
Cikkszám: 0092P00020
Megjegyzés: 52 Ah/ 470 A/ jobb+
Bruttó listaár: 43 955 Ft
EXIDE 44AH J+ AKKUMULÁTOR
Cikkszám: EXEB442
Megjegyzés: 44 Ah/ 420 A/ jobb+
Bruttó listaár: 31 989 Ft
WÜRTEMBERG 55AH J+
Cikkszám: WURT59200010
Megjegyzés: 55 Ah/ 480 A/ jobb+
Bruttó listaár: 30 989 Ft
WÜRTEMBERG 70AH J+
Cikkszám: WURT59200020
Megjegyzés: 70 Ah/ 640 A/ jobb+
Bruttó listaár: 41 856 Ft
WÜRTEMBERG 95AH J+
Cikkszám: WURT59200035
Megjegyzés: 95 Ah/ 800 A/ jobb+
Bruttó listaár: 58 800 Ft
BOSCH 72 AH J+ POWER
Cikkszám: 0092P00070
Megjegyzés: 72 Ah/ 680 A/ jobb+
Bruttó listaár: 60 090 Ft
EXIDE 53AH J+ AKKUMULÁTOR
Cikkszám: EXEA530
Megjegyzés: 53 Ah/ 540 A/ jobb+
Bruttó listaár: 38 878 Ft
EXIDE 60AH J+
Cikkszám: EXEB602
Megjegyzés: 60 Ah/ 520 A/ jobb+
Bruttó listaár: 38 838 Ft
WÜRTEMBERG 95AH B+
Cikkszám: WURT59200060
Megjegyzés: 95 Ah/ 730 A/ bal+
Bruttó listaár: 59 989 Ft
BOSCH 110 AH J+ POWER+
Cikkszám: 0092PP0150
Megjegyzés: 110 Ah/ 950 A/ jobb+
Bruttó listaár: 100 438 Ft
EXIDE 100AH J+
Cikkszám: EXEA1000
Megjegyzés: 100 Ah/ 900 A/ jobb+
Bruttó listaár: 72 989 Ft
110 AH J+ AKKUMULÁTOR -IVECO
Cikkszám: WURT59200061
Megjegyzés: 110 Ah/ 750 A/ jobb+
Bruttó listaár: 62 500 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 47 990 Ft
110 AH J+ AKKUMULÁTOR
Cikkszám: EXEG1102
Megjegyzés: 110 Ah/ 750 A/ jobb+
Bruttó listaár: 67 810 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 56 990 Ft
160 AH + POWER+ AKKUMULÁTOR
Cikkszám: 0092TP1760
Megjegyzés: 160 Ah/ 900 A/ bal+
Bruttó listaár: 109 598 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 77 990 Ft
110 AH J+ IVECO AKKUMULÁTOR
Cikkszám: JAK12110J-IVECO
Megjegyzés: 110 Ah/ 740 A/ jobb+
Bruttó listaár: 74 438 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 46 990 Ft
155 AH AKKUMULÁTOR
Cikkszám: WURT59200040
Megjegyzés: 155 Ah/ 900 A/ bal+
Bruttó listaár: 82 989 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 69 990 Ft
120 AH J+ AKKUMULÁTOR
Cikkszám: EXEF1202
Megjegyzés: 120 Ah/ 870 A/ jobb+
Bruttó listaár: 65 998 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 57 990 Ft
185 AH + POWER+ AKKUMULÁTOR
Cikkszám: 0092TP0E77
Megjegyzés: 185 Ah/ 1100 A/ bal+
Bruttó listaár: 152 241 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 106 990 Ft
155 AH B+ AKKUMULÁTOR
Cikkszám: JAK12155
Megjegyzés: 155 Ah/ 900 A/ bal+
Bruttó listaár: 80 989 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 57 990 Ft
180 AH AKKUMULÁTOR
Cikkszám: WURT59200042
Megjegyzés: 180 Ah/ 1100 A/ bal+
Bruttó listaár: 96 856 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 74 990 Ft
180 AH B+ AKKUMULÁTOR
Cikkszám: EXEG1803
Megjegyzés: 180 Ah/ 1000 A/ bal+
Bruttó listaár: 98 989 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 88 990 Ft
190 AH + POWER+ AKKUMULÁTOR
Cikkszám: 0092TP1770
Megjegyzés: 190 Ah/ 1100 A/ bal+
Bruttó listaár: 144 155 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 98 990 Ft
180 AH B+ AKKUMULÁTOR
Cikkszám: JAK12180
Megjegyzés: 180 Ah/ 1000 A/ bal+
Bruttó listaár: 105 989 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 71 990 Ft
230 AH AKKUMULÁTOR
Cikkszám: WURT59200045
Megjegyzés: 230 Ah/ 1250 A/ bal+
Bruttó listaár: 112 856 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 91 990 Ft
225 AH B+ AKKUMULÁTOR
Cikkszám: EXEG2253
Megjegyzés: 225 Ah/ 1200 A/ bal+
Bruttó listaár: 113 989 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 102 500 Ft
225 AH + POWER+ AKKUMULÁTOR
Cikkszám: 0092TP1800
Megjegyzés: 225 Ah/ 1150 A/ bal+
Bruttó listaár: 178 994 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 119 990 Ft
220 AH B+ AKKUMULÁTOR
Cikkszám: JAK12220J
Megjegyzés: 220 ah/ 1150 A/ bal+
Bruttó listaár: 128 989 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 89 990 Ft
AKCIÓS ÁRÚ FOLYADÉKOK ÉS GÁZOK!
Cikkszám: WURT178B0001
Bruttó lista ár: 1 863 Ft (373 Ft/l)
Cikkszám: CRC32787 Bruttó
FÉKFOLYADÉK 1 LITER
Cikkszám: MBF41000
Bruttó lista ár: 3 463 Ft (2 190 Ft/l)
HŰTŐKÖZEG, HFO-1234YF, 5 KG
Cikkszám: EQ4510-009
VÍZ 20 L
Cikkszám: FE6059.000.03
Bruttó lista ár: 5 112 Ft (230 Ft/l)
Cikkszám:
Cikkszám: ADBLUE20
Cikkszám: FE6056.000.34
Bruttó lista ár: 15 608
Cikkszám:
Cikkszám:
MÁJUS 24-27. -IG AZ AVA ALKATRÉSZ
VÁSÁRLÁSAINAK A 10%-ÁT VISSZAFIZETJÜK ÖNNEK!
Nettó
80 000 Ft
összértékű vásárlás esetén:
Keresse az AutoTech Future kiállításon az AVA standon (D5.2) az AVA munkatársait, akik a helyszínen be is mutatják a legújabb fejlesztéseiket!
Az akció: 2024.05.24-2024.05.27. között érvényes! Vásároljon most az akciós időszakban AVA alkatrészeket összesen legalább minimum nettó 80 000 Ft értékben és mi az akciós vásárlásának a 10%-át vissza fizetjük Önnek, Bárdi Autó vásárlási utalvány formájában! Az ajándékutalványt az azt kiállító kirendeltségen, egy éven belül bármikor egyben vagy részletekben is letudja vásárolni
MÁJUS
24-27. -IG AZ
a Bárdi Autó által forgalmazott bármilyen termékre kivétel nélkül!
Az akcióban minden személy és teher AVA alkatrész részt vesz. Az akcióban minden vásárlónk részt vesz, kivéve a Bárdi Autó Zrt. export partnerei, alkalmazottai, alvállalkozói és azok közvetlen hozzátartozói, valamint a több üzlettel rendelkező utángyártott alkatrész importőr cégek sem vesznek részt az akcióban.
NISSENS ALKATRÉSZ VÁSÁRLÁSAINAK A 10%-ÁT VISSZAFIZETJÜK ÖNNEK!
Minimum
40 000 Ft
összértékű vásárlás esetén:
Keresse az AutoTech Future kiállításon a Nissens standon (D5.2) a Nissens munkatársait, akik a helyszínen be is mutatják a legújabb fejlesztéseiket!
Az akció: 2024.05.24-2024.05.27. között érvényes! Vásároljon most az akciós időszakban Nissens alkatrészeket összesen legalább minimum nettó 40 000 Ft értékben és mi az akciós vásárlásának a 10%-át vissza fizetjük Önnek, Bárdi Autó vásárlási utalvány formájában! Az ajándékutalványt az azt kiállító kirendeltségen, egy éven belül bármikor egyben vagy részletekben is letudja vásárolni
a Bárdi Autó által forgalmazott bármilyen termékre kivétel nélkül!
Az akcióban minden személy és teher Nissens alkatrész részt vesz. Az akcióban minden vásárlónk részt vesz, kivéve a Bárdi Autó Zrt. export partnerei, alkalmazottai, alvállalkozói és azok közvetlen hozzátartozói, valamint a több üzlettel rendelkező utángyártott alkatrész importőr cégek sem vesznek részt az akcióban.
AKCIÓS ÁRÚ EMELŐK AZ AUTOTECH FUTURE KIÁLLÍTÁSON!
KROKODIL EMELŐ 2T HORDOZHATÓ
Cikkszám: TBAT820050
Bruttó lista ár: 19 989 Ft
KROKODIL EMELŐ 3T
Cikkszám: TBAT830025
Bruttó lista ár: 77 549 Ft
KÉTOSZLOPOS EMELŐ 4T MANUÁLIS 400V
Cikkszám: ATH622161
Bruttó lista ár: 1 325 090 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 1 255 990 Ft
KÉTOSZLOPOS CSÁPOS EMELŐ 3T ORSÓS
Cikkszám: MOFP230BC 400V
Bruttó lista ár: 1 878 500 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 1 559 990 Ft
KROKODIL EMELŐ 2T ALACSONY, HORDOZHATÓ
Cikkszám: TBATA82001
Bruttó lista ár: 24 250 Ft
KROKODILEMELŐ 2,5T FORGÓKAROS
Cikkszám: TBAT83006F
Bruttó lista ár: 42 869 Ft
KROKODILEMELŐ 2,7T TURBOLIFTER
Cikkszám: WINY420330
Bruttó lista ár: 98 599 Ft
KROKODILEMELŐ 1,5T - ALACSONY, ALUMÍNIUM
Cikkszám: WINM411355
Bruttó lista ár: 69 989 Ft
KÉTOSZLOPOS EMELŐ 4T
AUTOMATA 230V
Cikkszám: WURT9D2245220A
Bruttó lista ár: 1 198 500 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 889 990 Ft
GUMIS OLLÓS EMELŐ 3T 230V/400V
Cikkszám: WURT9D200003 WURT9D200002
Bruttó lista ár: 1 239 989 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 919 990 Ft
KÉTOSZLOPOS EMELŐ 4,5T
AUTOMATA 400V
Cikkszám: WURT9D2245380A
Bruttó lista ár: 1 198 500 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 889 990 Ft
DUPLAOLLÓS EMELŐ 3T 400V
Cikkszám: TPINVSLS32
Bruttó lista ár: 1 789 409 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 1 490 990 Ft
KROKODILEMELŐ 2,5T - ALACSONY, GYORSEMELÉS
Cikkszám: TBATZ830026X
Bruttó lista ár: 70 603 Ft
KÉTOSZLOPOS EMELŐ 3.5T MANUÁLIS 230V
Cikkszám: WURTTLT235SB220
Bruttó lista ár: 1 090 900 Ft Akciós bruttó ATF ár: 947 990 Ft
KÉTOSZLOPOS EMELŐ 4T AUTOMATA 400V
Cikkszám: WURTTLT240SBA
Bruttó lista ár: 1 329 990 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 1 093 990 Ft
DUPLAOLLÓS EMELŐ 3,2T 230V/400V
Cikkszám: WINY475230 WINY475230
Bruttó lista ár: 2 366 856 Ft Akciós bruttó ATF ár:
FEJLESSZE MŰHELYÉT AKCIÓS ÁRÚ BERENDEZÉSEKKEL!
GURULÓS ALÁFEKVŐ
Cikkszám: WURT9CF00068
Bruttó lista ár: 20 989 Ft
SZERSZÁMOSKOCSI 7-FIÓKOS
473DB-OS
Cikkszám: BT153473
Bruttó lista ár: 461 988 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 345 990 Ft
MOTORSZERELŐ BAK 0.65T ÖSSZECSUKHATÓ
Cikkszám: TBAT26801
Bruttó lista ár: 55 280 Ft
AKKUMULÁTOR-OKOSTÖLTŐ
4A/6-12V IP65
Cikkszám: RINGRESC404
Bruttó lista ár: 15 688 Ft
SZERSZÁMKOCSI 6-FIÓKOS 177 DB-OS
Cikkszám: YT55300
Bruttó lista ár: 387 974 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 229 990 Ft
ULTRAHANGOS TISZTÍTÓ 3L 120W, 40KHZ
Cikkszám: WURT9EC00007
Bruttó lista ár: 96 588 Ft
Akciós bruttó ATF ár:71 990 Ft
ÁLLVÁNYOS ALKATRÉSZMOSÓ 75L 79X55X32CM
Cikkszám: WURT9CF00033
Bruttó lista ár: 73 698 Ft
MOTORKIEMELŐ ZSIRÁF 2000KGÖSSZECSUKHATÓ
Cikkszám: TBAT32002CX-GS
Bruttó lista ár: 197 989 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 119 990 Ft
HORDÓSZÁLLÍTÓ KOCSI, 60L-IG
Cikkszám: WURT9CF00006
Bruttó lista ár: 30 858 Ft
MŰHELYPRÉS 12T, KÉZI-HIDRAULIKUS
Cikkszám: TBATY12003
Bruttó lista ár: 85 434 Ft
VÁLTÓEMELŐ 0.5T LÁBPUMPÁS, EMELÉS 1140-1950MM
Cikkszám: TBATEL05004S
Bruttó lista ár: 104 725 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 79 990 Ft
FÉNYSZÓRÓBEÁLLÍTÓ,
TÜKRÖS VIZOR, ANALÓG LUXMÉTER
Cikkszám: TBA2019Y
Bruttó lista ár: 192 925 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 171 990 Ft
SZERSZÁMOSKOCSI 7 FIÓK 207 DB-OS
Cikkszám: BT153207
Bruttó lista ár: 348 988 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 239 990 Ft
ÁLLVÁNYOS HOMOKSZÓRÓ KABIN 220L 84X63X60CM
Cikkszám: WURT9CF00038
Bruttó lista ár: 187 989 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 116 990 Ft
FÁRADTOLAJ GYŰJTŐ-LESZÍVÓ 70L, SZONDA SZETTEL
Cikkszám: WURT9CF00022
Bruttó lista ár: 100 788 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 63 990 Ft
UNIVERZÁLIS OLAJKÁLYHA 17-33KW
Cikkszám: MTM17-33
Bruttó lista ár: 918 989 Ft Akciós bruttó ATF ár: 699 990 Ft
VÁSÁROLJON AKCIÓS ÁRÚ GUMIS GÉPEKET KAMATMENTES RÉSZLETRE!
KERÉKCENTRÍROZÓ BERENDEZÉS, MANUÁLIS ADATBEVITEL
Cikkszám: TPINVBS200E
Bruttó lista ár: 392 549 Ft Akciós bruttó ATF ár:
2D KERÉKCENTRÍROZÓ BERENDEZÉS
Cikkszám: MOFS350
Bruttó lista ár: 1 096 951 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 915 990 Ft
60 104 Ft x12hó Kam.ment. havi részlet:
FÉLAUTOMATA KERÉKSZERELŐ 1226", 230V HT23-01/400V HT40-02
Cikkszám: WURT9E200001
WURT9E200002
Bruttó lista ár: 542 988 Ft
Cikkszám: TBAWBDL65DSPC
Bruttó lista ár: 476 989 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 409 990 Ft
havi részlet: KERÉKCENTRÍROZÓ BERENDEZÉS, MANUÁLIS ADATBEVITEL
2D KERÉKCENTRÍROZÓ BERENDEZÉS W2D-02
Cikkszám: WURT9E400002
Bruttó lista ár: 569 252 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 409 990 Ft
Kam.ment. havi részlet:
26 902 Ft x12hó
+JELÖLŐLÉZER
Cikkszám: ATHW24
Bruttó lista ár: 958 789 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 859 990 Ft
Cikkszám: TBAWBVL65LXP+
Bruttó lista ár: 944 169 Ft
Kam.ment. havi részlet: 3D KERÉKCENTRÍROZÓ BERENDEZÉS, LED MONITOR
Cikkszám: WURT9E400003
Bruttó lista ár: 1 049 399 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 779 990 Ft
51 180 Ft x12hó
Cikkszám: WURT9E300002
Bruttó lista ár: 289 757 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 789 990 Ft
havi részlet: 3D KERÉKCENTRÍROZÓ BERENDEZÉS, LCD-MONITOR, LÉZER, W3D-03
837
KERÉKSZERELŐ, 10-23", 400V / 230V
Cikkszám: MOFS421 MOFS421 230V
Bruttó lista ár: 689 990 Ft
Cikkszám: ATHW42 3D
Bruttó lista ár: 1 527 259 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 1 353 990 Ft
Kam.ment. havi részlet: 3D KERÉKCENTRÍROZÓ BERENDEZÉS, DUOLÉZER, LED-FÉNY
Cikkszám: TPINVTCS521SA
Akciós bruttó ATF ár: 409 990 Ft 88 844 Ft x12hó
Akciós bruttó ATF ár: 219 990 Ft
Bruttó lista ár: 729 949 Ft
bruttó ATF ár: 598 990 Ft
Cikkszám: MOFS521 230V
Bruttó lista ár: 913 989 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 519 990 Ft
Kam.ment. havi részlet: AUTOMATA KERÉKSZERELŐ, 10-23", 230V
Cikkszám: MOFS5242V
Bruttó lista ár: 1 120 879 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 835 990 Ft
54 855 Ft x12hó
Akciós bruttó ATF ár: 989 990 Ft
havi részlet: AUTOMATA KERÉKSZERELŐ 400V, 11-26", 2 SEBESSÉGES
960 Ft x12hó
Bruttó lista ár: 519 989 Ft Akciós bruttó ATF ár: 399 990 Ft
havi részlet: FÉLAUTOMATA KERÉKSZERELŐ 230V, 10-21"
Cikkszám: MOFHTB21
Bruttó lista ár: 329 890 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 299 890 Ft
678 Ft x12hó Kam.ment. havi részlet: PNEUMATIKUS SEGÉDKAR, S521-S524 KERÉKSZERELŐKHÖZ
AKCIÓS ÁRÚ PNEUMATIKUS
MINI LÉGKULCS 1/2"
1240NM
Cikkszám: BT160400
Bruttó lista ár: 47 258 Ft
DEVIL LÉGKULCS 1/2"
1600NM
Cikkszám: KST515.1200
Bruttó lista ár: 58 473 Ft
Cikkszám:
LÉGKULCS 3/4" 1900NM
Cikkszám: SWSS3470 Bruttó lista ár: 48 439 Ft
1" - HOSSZÚ 2600NM
Cikkszám: YT0960
Bruttó
989
ALVÁZVÉDŐ PISZTOLY
UBC
Cikkszám: BT161104
Bruttó lista ár: 13 987 Ft
MÉRŐÓRÁS KERÉKFÚJTATÓ PISZTOLY, MAX.8BAR
Cikkszám: YT2370
Bruttó lista ár: 6 911 Ft
ALVÁZVÉDŐ PISZTOLY TARTÁLYOS
Cikkszám: YT2374
Bruttó lista ár: 7 695 Ft
LEFÚVATÓ PISZTOLY
Cikkszám: YT2373
Bruttó lista ár: 3 399 Ft
LÉGKOMPRESSZOR 150L
230V 2,2KW 295L/P
Cikkszám: WURT9D300003
Bruttó
FESTÉKSZÓRÓ PISZTOLY
Cikkszám: YT81618VR
Bruttó lista ár: 9 148 Ft
AUTOMATA FALI LÉGTÖMLŐ DOB 10MM X 15M
Cikkszám: BT161100
Bruttó lista ár: 47 998 Ft
LÉGKOMPRESSZOR 200L
230V 2,2KW 315L/P
Cikkszám: WURT9D300004
Bruttó lista ár: 351 989 Ft
bruttó ATF ár: 315 990 Ft
LÉGKOMPRESSZOR 200L 400V 3KW 541L/P
Cikkszám: WURT9D300005
Bruttó lista ár: 438 888 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 389 990 Ft
LÉGTÖMLŐ 10MM X 10M, PVC, MAX.20 BAR
Cikkszám: YT24224
Bruttó lista ár: 12 949 Ft
LÉGKOMPRESSZOR 270L 400V 3KW 541L/P
Cikkszám: WURT9D300006
Bruttó lista ár: 476 688 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 437 990 Ft
VÁSÁROLJON METABO GÉPEKET KAMATMENTES RÉSZLETRE!
1/2" AKKUS ÜTVECSAVAROZÓ KLT. 18V 620NM SSW 18LTX 400BL
Cikkszám: META602205800
Bruttó ATF ár: 189 990 Ft
1/2" AKKUS ÜTVECSAVAROZÓ KLT. 18V 1200NM SSW 18LTX 800BL
Cikkszám: META602403660
Bruttó ATF ár: 202 990 Ft
1/2" AKKUS ÜTVECSAVAROZÓ KLT. 18V 1900NM SSW 18LTX 1450BL
Cikkszám: META602401660
Bruttó ATF ár: 227 990 Ft 24 933 Ft x6hó Kam.ment. havi részlet:
Kam.ment. havi részlet:
26 639 Ft x6hó
AKKUS FÚRÓCSAVAROZÓ 1-10MM 12V 34NM POWERMAXX BS BASIC
Cikkszám: META600984500
AKKUS SAROKCSISZOLÓ, GÉPTEST, 18V 125MM, 8500 F/P W 18 7-125
Cikkszám: META602371850
AKKUS FÚRÓCSAVAROZÓ 1.5-13MM 18V 75NM BS 18LT BL
Cikkszám: META602325500
30 969 Ft x3hó Kam.ment. havi részlet:
AKKUS KARTUSKINYOMÓ 18V, ALAPGÉP, KPA 18LTX 400
Cikkszám: META601206850
Bruttó ATF ár: 117 990 Ft
920 Ft x6hó Kam.ment. havi részlet:
AKKUS FÚRÓCSAVAROZÓ 1.5-13MM, GÉPTEST 18V 75NM BS 18 LT BL Cikkszám: META602325840
Bruttó ATF ár: 67 800 Ft
részlet:
HÁLÓZATI TÖLTŐ + AKKU KLT. 2X LI-POWER 4.0AH/18V, ASC 55
Cikkszám: META685050000
havi részlet:
VÁSÁROLJON MILWAUKEE GÉPEKET KAMATMENTES RÉSZLETRE!
Cikkszám:
Bruttó
Cikkszám:
M12FIWF12 ÜTVECSAVAROZÓ 1/2" 12V 339NM, AKKU NÉLKÜL
Cikkszám: MIW4933464615
Bruttó
RACSNIS CSAVARKULCS 1/2" 81NM, 12V AKKU NÉLKÜL
Cikkszám: MIW4933459800
M12FIWF12 ÜTVECSAVAROZÓ KLT. 1/2" 12V 339NM
Cikkszám:
M18ONEFHIWF12 ÜTVECSAVAROZÓ
KLT 1/2" 18V 1898NM
Cikkszám: MIW4933459727
Bruttó ATF ár: 239 990 Ft
KLT 125MM 18V 1200W Cikkszám: MIW4933478430 Bruttó ATF ár: 210 990
Bruttó
Bruttó ATF ár: 83 990 Ft
M18GG AKKUS ZSÍRZÓ 18V 473ML/690 BAR, AKKU NÉLKÜL Cikkszám: MIW4933440493
Bruttó ATF ár: 89 990 Ft
Cikkszám: MIW4932479265
TÖLTŐ
AKCIÓS ÁRÚ MUNKARUHÁZAT ÉS MUNKAVÉDELEM!
SZERELŐKESZTYŰKM-XXL MÉRETEKBEN
Cikkszám: BA61000016XL
Bruttó lista ár: 3 351 Ft
MUNKAVÉDELMI SZEMÜVEG, ÁTLÁTSZÓ EN166
Cikkszám: YT7361
Bruttó lista ár: 1 215 Ft
SZERELŐKABÁTOK 42-62 MÉRETEKBEN
Cikkszám: WURT17D400007
Bruttó lista ár: 10 753 Ft
MUNKAVÉDELMI FÉLCIPŐK VMGÖTEBORG 36-48 MÉRETEKBEN
Cikkszám: VMF3285S142
Bruttó lista ár: 10 989 Ft
Akciós bruttó ATF ár:
9 990 Ft
TOLATÓKAMERA MONITOR
Cikkszám: FE6007.TOL.27
PU MÁRTOTT SZERELŐKESZTYŰK, FEKETE 8-11 MÉRETEKBEN
Cikkszám: FE6100.004.09
Termék leírás: 4,3" kijelző a visszapillantó tükörben
BŐRTENYERŰ SZERELŐKESZTYŰK 8-11 MÉRETEKBEN
Cikkszám: FE6100.010.01
MUNKAVÉDELMI SZEMÜVEG, FEKETE EN166
Cikkszám: YT7364
Bruttó lista ár: 598 Ft
Bruttó kisker. ár: 19 984 Ft
Bruttó lista ár: 1 519 Ft
Bruttó lista ár: 2 110 Ft
Cikkszám: FE6056.000.39
Termék leírás: Folyékony bőr + 7 szín festék + erezetminta
PÓLÓK V-NYAKÚ XS-3XL MÉRETEKBEN
Akciós br. kisker. ár: 5 852 Ft
Cikkszám: WURT17D400057
Bruttó lista ár: 4 527 Ft
Br. kisker. egység ár: 73 150 Ft/lit. 3 990 Akciós
Bruttó akciós nagyker. ár: 5 559 Ft Bruttó
SZERELŐNADRÁGOK 42-62
MÉRETEKBEN
Cikkszám: WURT17D400017
Bruttó lista ár: 10 463 Ft
GALLÉROS PÓLÓK XS-3XL MÉRETEKBEN
Cikkszám: WURT17D400064
Bruttó lista ár: 4 066 Ft
KANTÁROS SZERELŐNADRÁGOK 42-62 MÉRETEKBEN
Cikkszám: WURT17D400027
Bruttó lista ár: 15 250 Ft
MUNKAVÉDELMI SZANDÁLOK GRAZ 36-48 MÉRETEKBEN
Cikkszám: WURT17D410007
Bruttó lista ár: 19 581 Ft
Akciós bruttó ATF ár:
17 990 Ft
MUNKAVÉDELMI FÉLCIPŐK LINZ 36-48 MÉRETEKBEN
Cikkszám: WURT17D410021
Bruttó lista ár: 19 612 Ft
RÖVIDNADRÁGOK 42-62 MÉRETEKBEN
Cikkszám: WURT17D400048
Bruttó lista ár: 9 228 Ft
ANATÓMIAI PRÉMIUM
TALPBETÉTEK 35-48 MÉRETEKBEN
Cikkszám: VMF3000-43
Bruttó lista ár: 2 313 Ft
MUNKAVÉDELMI FÉLCIPŐK FRANKFURT 36-48 MÉRETEKBEN
Cikkszám: WURT17D410034
Bruttó lista ár: 20 363 Ft
10%-ÁT
VISSZAFIZETJÜK ÖNNEK!
Nettó 140 000 Ft
összértékű vásárlás esetén:
Keresse az AutoTech Future kiállításon a Magneti Marelli standon (E7.2) a Magneti Marelli munkatársait, akik a helyszínen be is mutatják a legújabb fejlesztéseiket!
Az akció: 2024.05.24-2024.05.27. között érvényes! Vásároljon most az akciós időszakban Magneti Marelli alkatrészeket összesen legalább minimum nettó 140 000 Ft értékben és mi az akciós vásárlásának a 10%-át vissza fizetjük Önnek, Bárdi Autó vásárlási utalvány formájában! Az ajándékutalványt az azt kiállító kirendeltségen, egy éven belül bármikor egyben vagy részletekben is letudja vásárolni a Bárdi Autó által forgalmazott
bármilyen termékre, kivétel nélkül! Az akcióban minden személy és teher
Magneti Marelli alkatrész részt vesz, kivéve a garázsipari és diagnosztikai eszközök. Az akcióban minden vásárlónk részt vesz, kivéve a Bárdi Autó Zrt. export partnerei, alkalmazottai, alvállalkozói és azok közvetlen hozzátartozói, valamint a több üzlettel rendelkező utángyártott alkatrész importőr cégek sem vesznek részt az akcióban.
AKCIÓS CASTROL VÁSÁRLÁSAIÉRT MOST LIMITÁLT KIADÁSÚ CASTROL AJÁNDÉKOT ADUNK!
Minimum
Minimum Nettó
40 000 Ft
összértékű vásárlás esetén:
125 éves a Castrol limitált kiadású
Minimum
Nettó
60 000 Ft
összértékű vásárlás esetén:
125 éves a Castrol limitált kiadású vezeték nélküli hangszóró
Minimum
Nettó
90 000 Ft
összértékű vásárlás esetén:
Keresse az AutoTech Future kiállításon a Castrol standon (E6) a Castrol munkatársait, akik a helyszínen be is mutatják a legújabb fejlesztéseiket
Az akció: 2024.05.24-2024.05.27. között érvényes! Vásároljon az akciós időszakban bármilyen Castrol kenőanyagot összesen legalább minimum nettó 40 000 Ft értékben mi pedig megajándékozzuk egy „125 éves” a Castrol limitált kiadású palackkal (REK1832). Amennyiben az akciós időszakban összesen legalább minimum nettó 60 000 Ft értékben vásárol,
125 éves a Castrol
limitált kiadású hátizsák
egy „125 éves” a Castrol limitált kiadású vezeték nélküli hangszórót (REK1833) kap, ha pedig összesen legalább minimum nettó 90 000 Ft értékben vásárol egy „125 éves” a Castrol limitált kiadású hátizsák (REK1834) jár. Az akcióban minden vásárlónk részt vesz, aki az akció ideje alatt Castrol kenőanyagot vásárol, kivéve a Bárdi Autó Zrt. export partnerei, alkalmazottai, alvállalkozói és azok közvetlen hoz zátartozói. Egy vásárlónk egy ajándékot kaphat. Az ajándékot az akció kiértékelését követően legkésőbb 2024.06.27-ig juttatjuk el vásárlóinknak. Az ajándékokról a kép illusztráció, a típus a rendelkezésre állástól függően eltérhet. Jóváírás esetén az ajándék termék bruttó kiskereskedelmi ára kiszámlázásra kerül.
AKCIÓS ÁRÚ DIAGNOSZTIKAI
MŰSZEREK ÉS SZOFTVEREK!
SZOFTVER NÉLKÜL
Cikkszám: DLPSV10546EX
Cikkszám:
Bruttó
Cikkszám: LAUCRP129EVO
Bruttó lista ár: 448 989 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 424 990 Ft
27 886 Ft x12hó Kam.ment. havi részlet: DS150E DIAGNOSZTIKAI MŰSZER
CRP-MOT4 DIAGNOSZTIKAI MŰSZER, 31-FÉLE SZERVIZFUNKCIÓ
Cikkszám: LAUCRPMOT4
Bruttó lista ár: 460 259 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 349 990
havi részlet:
965 Ft x12hó
DS150E CAR MAX SZOFTVERLICENSZ, 12 HAVI FRISSÍTÉS ÉS VTI-ADATBÁZIS
Cikkszám: DLPSV10516
Bruttó lista ár: 332 989 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 314 990 Ft
Kam.ment. havi részlet:
20 669 Ft x12hó
X-431 EURO MINI DIAG. MŰSZER 12 HÓNAP FRISSÍTÉS
Cikkszám: LAUX431EUROMINI
Bruttó lista ár: 663 989 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 504 990 Ft
Kam.ment. havi részlet:
33 136 Ft x12hó
IDC5 PLUS TRUCK SZOFTVER, AKTUÁLIS VERZIÓ, LEJÁRAT NÉLKÜL
HD TRUCK SZOFTVERLICENSZ, 12 HAVI FRISSÍTÉS
Cikkszám: DLPSV10821
EURO LINK DIAG.
Cikkszám: TEXAP12911
Bruttó lista ár: 507 988 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 458 459 Ft
Cikkszám:
Bruttó
ATF ár: 219 990 Ft
havi részlet:
435 Ft x12hó
Cikkszám: TEXAP12920
Bruttó lista ár: 914 552 Ft
Kam.ment. havi részlet:
57 008 Ft x12hó
Cikkszám: 0684400512
Bruttó lista ár: 1 631 045 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 1 269 990 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 868 800 Ft 83 333 Ft x12hó
havi részlet: KTS TRUCK DIAGNOSZTIKAI MŰSZER, TGK.-TRAILER-BUSZ KATEGÓRIÁKHOZ
A feltüntetett árak 2024.05.24. és 2024.05.27. között érvényesek, az ezen a 4 napon megrendelt vagy megvásárolt mennyiségekre. Az oldalon szereplő bruttó listaárak a 2024. 05.24.-ét megelőző elmúlt 30 nap legalacsonyabb bruttó listaárai. A feltüntetett havi részlet a 3, a 6 és a 12 havi részlet esetén az önrész befizetése után értendő. A Bárdi Autó a kamatmentes részletfizetés igény elbírálásának a jogát fenntartja. A berendezéseknél feltüntetett ár a beüzemelés költségét nem tartalmazza. Az akciós termékeket keresse az AutoTech Future kiállításon a Diagnosztikai A7.3 standon, ahol müködésközben is megtekintheti azokat!
AKCIÓ ÁRÚ SZERSZÁMOKKAL KÖNNYÍTJÜK MEG AZ
Cikkszám:
Bruttó
Cikkszám: WURT9C500017
Bruttó
IMBUSZKULCS KLT. GÖMBVÉGŰ, HOSSZÚ, 12DB-OS
Cikkszám: YT5837
Bruttó lista ár: 4 765 Ft
Cikkszám: WURT9C500021
Bruttó lista ár: 13 639 Ft
bruttó ATF ár: DUGÓKULCSKÉSZLET 1/4" 46DB-OS
990 Ft
TORX CSAVARHÚZÓ KLT. 7DB T10-T40
Cikkszám:BT034007
Bruttó lista ár: 8 499 Ft
ÁLLVÁNYOS CSAVARHÚZÓKLT. 18DB-OS
Cikkszám: YT25982
Bruttó lista ár: 15 781 Ft
Akciós bruttó ATF ár:
CSILLAG-VILLÁSKULCS KLT. 6-22MM 12DB
Cikkszám: SWS01-122-WB
Bruttó lista ár: 14 989 Ft
TORX KULCSKÉSZLET, FURATOS 9DB-OS, T10-T50
Cikkszám: YT0511
Akciós bruttó ATF ár:
CSAVARHÚZÓ KLT.
Cikkszám: WURT9C500024 Bruttó lista ár: 13 989 Ft
KLT. 7DB-OS, 10-19MM
Cikkszám: YT0208
Bruttó lista ár: 16 939 Ft
Akciós bruttó ATF ár: RACSNIS CSILLAG-VILLÁSKULCS
10 890 Ft
KÉSZLET 4DB-OS
Cikkszám: SWS41410L
Cikkszám: WURT9C500022
Bruttó lista ár: 34 989 Ft 9 790 Ft
Cikkszám: SWS00150L
Bruttó lista ár: 10 990 Ft
Akciós bruttó ATF ár: VILLÁSKULCS KLT. 8DB-OS, 6-22MM
NYOMATÉKKULCS 1/2" 28-210NM
790 Ft
DUGÓKULCSKÉSZLET 1/4"+1/2" 94DB-OS
Bruttó lista ár: 2 629 Ft 23 990 Ft
Cikkszám: WURT9C500020
Bruttó lista ár: 44 350 Ft
Akciós bruttó ATF ár:
Bruttó lista ár: 14 990 Ft 29 990 Ft
Cikkszám: YT57350VR Bruttó lista ár: 18 611 Ft
Akciós bruttó ATF ár: DUGÓKULCSKÉSZLET 1/4"+1/2" 108DB-OS
RACSNIS FÉKDUGATTYÚ-VISSZANYOMÓ
Cikkszám: BT706007
Bruttó lista ár: 11 489 Ft
FÉLTENGELYCSUKLÓ LEHÚZÓ
Cikkszám: BT676003
Bruttó lista ár: 17 689 Ft
TOLATÓKAMERA MONITOR
Cikkszám: FE6007.TOL.27
FÉKCSŐKULCS KLT. 8-17MM, 4DB-OS
OLAJSZŰRŐ LESZEDŐ KUPAK KÉSZLET 14DB-OS
Cikkszám: WURT9C500016
Bruttó lista ár: 17 838 Ft
Cikkszám: YT0143
Termék leírás: 4,3" kijelző a visszapillantó tükörben
FLAREFIXECO FÉKCSŐPEREMEZŐ
Cikkszám: KST122.1215
FÉKFOLYADÉK CSERÉLŐ KÉSZÜLÉK
Cikkszám: BT701200
Bruttó kisker. ár: 19 984 Ft
Bruttó lista ár: 7 164 Ft
Bruttó akciós nagyker. ár:
Bruttó lista ár: 32 805 Ft
Bruttó lista ár: 17 928 Ft
BŐR ÉS MŰBŐR JAVÍTÓ KÉSZLET
Cikkszám: FE6056.000.39
AXIÁLCSUKLÓ KULCS D:35-42
Cikkszám: YT06160
Termék leírás: Folyékony bőr + 7 szín festék + erezetminta Akciós
Bruttó lista ár: 12 588 Ft
RUGÓÖSSZEHÚZÓ KÉSZLET 8DB-OS
Cikkszám: WURT9C500002
Bruttó lista ár: 65 989 Ft
INDUKCIÓSHEVÍTŐ KÉSZLET 900W 5DB-OS
Cikkszám: WURT9C400006
Bruttó lista ár: 185 989 Ft
OLAJLEERESZTŐ NÉGYSZÖGKULCS
KLT. 6DB-OS
Cikkszám: YT05997
Bruttó lista ár: 7 890 Ft
SZELEPRUGÓ-LENYOMÓ KÉSZLET 9DB-OS
Cikkszám: BT541050
Bruttó lista ár: 16 525 Ft
KUPLUNGKÖZPONTOSÍTÓ SZERSZÁM
Cikkszám: WURT9C500018
Bruttó lista ár: 4 188 Ft
GYŰRŰBEPATTINTÓ 50-125MM
Cikkszám: YT0635
Bruttó lista ár: 7 390 Ft
DÍZELINJEKTOR KIHÚZÓ KLT. 14DB-OS
Cikkszám: WURT9C500004
Bruttó lista ár: 34 445 Ft
SAC-KUPLUNGSZERELŐ KÉSZLET 39DB-OS
Cikkszám: WURT9C500019
Bruttó lista ár: 69 989 Ft
COMMON-RAIL RÉSOLAJVESZTESÉGMÉRŐ KLT. 31DB-OS
Cikkszám: YT7306
Bruttó lista ár: 25 549 Ft
AKCIÓS ÁRÚ
VEZÉRLÉSRÖGZÍTŐ KÉSZLETEKKEL VÁRJUK AZ AUTOTECH FUTURE KIÁLLÍTÁSON!
VEZÉRLÉSRÖGZÍTŐ KLT. VAG 1.2I
6/12V
Cikkszám: BT597000
Bruttó lista ár: 14 500 Ft
VEZÉRLÉSRÖGZÍTŐ KLT. FORD/MAZDA/VOLVO 1.25I-2.5I DURATEC
Cikkszám: AST4404C
Bruttó lista ár: 16 790 Ft
VEZÉRLÉSRÖGZÍTŐ KLT. BMW N47 1.6D-2.0D N57 3.0D
Cikkszám: BT591550
Bruttó lista ár: 17 928 Ft
VEZÉRLÉSRÖGZÍTŐ KLT. OPEL 1.0 12V-1.4 16V ECOTEC
Cikkszám: YT06002
Bruttó lista ár: 9 839 Ft
Cikkszám: FE6007.TOL.27
VEZÉRLÉSRÖGZÍTŐ KLT. VAG
1.4I-1.6FSI/TFSI
Cikkszám: YT06017
Termék leírás: 4,3" kijelző a visszapillantó tükörben
VEZÉRLÉSRÖGZÍTŐ KLT. VAG 1.41.9-2.0 TDI PD
Cikkszám: WURT9C500010
FŐTENGELY RÖGZÍTŐ SZERSZÁM VAG 1.4-1.6-2.0 TDI CR
Cikkszám: AST5171
Bruttó kisker. ár: 19 984 Ft
Bruttó lista ár: 13 190 Ft
Bruttó akciós nagyker. ár:
Cikkszám: FE6056.000.39
Bruttó lista ár: 7 527 Ft
Bruttó lista ár: 16 800 Ft
Termék leírás: Folyékony bőr + 7 szín festék + erezetminta
VEZÉRLÉSRÖGZÍTŐ KLT. FORD 1.6
TI-VCT, 2.0TDCI
LENDKERÉK RÖGZÍTŐ KLT. FORD 1.25I-2.0TDCI
VEZÉRLÉSRÖGZÍTŐ KLT. FORD 2.0/2.2/2.4/3.2 TDDI/TDCI
Akciós br. kisker. ár: 5 852 Ft
Cikkszám: BT592900
Bruttó lista ár: 17 352 Ft
ár: 73 150 Ft/lit.
VEZÉRLÉSRÖGZÍTŐ KLT. PSA/FORD
1.4-1.6 HDI/TDCI
Cikkszám: AST4735A
Bruttó lista ár: 7 799 Ft
Cikkszám: AST4834
Bruttó lista ár: 21 989 Ft
VEZÉRLÉSRÖGZÍTŐ KLT. RENAULT/ NISSAN 1.5-1.9DCI
Cikkszám: BT594680
Bruttó lista ár: 5 597 Ft
Cikkszám: AST5130
Bruttó lista ár: 31 990 Ft
VEZÉRLÉSRÖGZÍTŐ KLT. RENAULT/ NISSAN/OPEL 2.0-2.3DCI/CDTI
Cikkszám: AST4975
Bruttó lista ár: 68 989 Ft
VEZÉRLÉSRÖGZÍTŐ KLT. OPEL 1.6
16V-1.8 16V ECOTEC
Cikkszám: YT06005
Bruttó lista ár: 9 989 Ft
VEZÉRLÉSRÖGZÍTŐ KLT. FIAT/OPEL 1.3 JTD
Cikkszám: WURT9C500012
Bruttó lista ár: 9 643 Ft
VEZÉRLÉSRÖGZÍTŐ KLT. IVECO/FIAT 2.3-3.0 HPI/JTD
Cikkszám: WURT9C500027
Bruttó lista ár: 8 349 Ft
553-P KLÍMATÖLTŐ R134A
Cikkszám: SP00000149
Bruttó lista ár: 1 957 019 Ft
ALASKA PRIME R KLÍMATÖLTŐ R134A
Cikkszám: MM007936701000
Bruttó
UV KONTRASZT ANYAG SÁRGA
250ML R134A/R1234YF
Cikkszám: ERCTR1003.01.S1
Bruttó lista ár: 6 869 Ft (21 560 Ft/l)
KLÍMATÖLTŐ TÖMLŐ 1/4" 2.5M, LP KÉK / HP PIROS
Cikkszám: MM007950013760
MM007950013770
Bruttó lista ár: 8 457 Ft
KLÍMA SZELEPTŰ KLT. 33DB-OS
Cikkszám: MM007950024070
Bruttó lista ár: 15 552 Ft
1 190 749
K705R KLÍMATÖLTŐ R134A
Cikkszám: TEXAZ10410
K707TOUCH KLÍMATÖLTŐ GÉP R1234YF
Cikkszám: TEXAZ18210
Bruttó
PAG UNIVERSAL KLÍMAOLAJ 1L R134A/R1234YF
kisker. ár:
Cikkszám: ELK11.502
Bruttó lista ár: 9 286 Ft
GYORSCSATLAKOZÓ 1/4 R134A LP/HP
Cikkszám: ELK13.035 ELK13.034
Bruttó lista ár: 7 469 Ft
SZIVÁRGÁSKERESŐ UV LÁMPA SZETT
Cikkszám: YT08581
Bruttó lista ár: 7 872 Ft
KLÍMARENDSZER NYOMÁSMÉRŐ KÉSZLET R134A
Cikkszám: YT72990
Bruttó lista ár: 46 890 Ft
DIGITÁLIS KLÍMA SZIVÁRGÁSKE
RESŐ R134A/R12/R404
Cikkszám: KST550.1192
Bruttó lista ár: 80 210 Ft
Akciós bruttó ATF ár: 59 990 Ft
CSŐCSATLAKOZÁS BONTÓ 3/8"1/2"-5/8"-3/4"
Cikkszám: WYAI040022
Bruttó lista ár: 1 989 Ft
GYORSCSATLAKOZÓ R1234YF HP/LP
Cikkszám: ERCRA1050.01 ERCRA1051.01
Bruttó lista ár: 14 099 Ft
KLÍMASZIVÁRGÁS TÖMÍTŐ FLAKON R134A TÖMLŐS ADAPTERREL 30ML
Cikkszám: ELK11.226
Bruttó lista ár: 7 549 Ft (19 633 Ft/l) ÓZON GENERÁTOR 10G/H
Cikkszám: WURT9CF00069
Bruttó lista ár: 56 989 Ft
MÁJUS 24-27.-IG A GATES ALKATRÉSZ
VÁSÁRLÁSAINAK A 10%-ÁT VISSZAFIZETJÜK ÖNNEK!
Minimum
Nettó
50 000 Ft
összértékű vásárlás esetén:
Keresse az AutoTech Future kiállításon a Gates standon (F8) a Gates munkatársait, akik a helyszínen be is mutatják a legújabb fejlesztéseiket!
Az akció: 2024.05.24-2024.05.27. között érvényes! Vásároljon most az akciós időszakban Gates alkatrészeket összesen legalább minimum nettó 50 000 Ft értékben és mi az akciós vásárlásának a 10%-át vissza fizetjük Önnek, Bárdi Autó vásárlási utalvány formájában! Az ajándékutalványt az azt kiállító kirendeltségen, egy éven belül bármikor egyben vagy részletekben is letudja vásárolni a Bárdi Autó által forgalma -
zott bármilyen termékre kivétel nélkül! Az akcióban minden személy, teher és motorkerékpár Gates alkatrész részt vesz, kivéve a Gates garázsipari termékeket. Az akcióban minden vásárlónk részt vesz, kivéve a Bárdi Autó Zrt. export partnerei, alkalmazottai, alvállalkozói és azok közvetlen hozzátartozói, valamint a több üzlettel rendelkező utángyártott alkatrész importőr cégek sem vesznek részt az akcióban.
MÁJUS 24-27.-IG A MEAT&DORIA ALKATRÉSZ
VÁSÁRLÁSAINAK A 10%-ÁT VISSZAFIZETJÜK ÖNNEK!
50 000 Ft összértékű vásárlás esetén: Minimum
Keresse az AutoTech Future kiállításon a Meat&Doria standon (A4.1) a Meat&Doria munkatársait, akik a helyszínen be is mutatják a legújabb fejlesztéseiket!
Az akció: 2024.05.24-2024.05.27. között érvényes! Vásároljon most az akciós időszakban Meat&Doria alkatrészeket összesen legalább minimum nettó 50 000 Ft értékben és mi az akciós vásárlásának a 10%-át vissza fizetjük Önnek, Bárdi Autó vásárlási utalvány formájában! Az ajándékutalványt az azt kiállító kirendeltségen, egy éven belül bármikor egyben vagy részletekben is letudja vásárolni a Bárdi Autó által forgalmazott bármilyen termékre kivétel
nélkül! Az akcióban minden személy, teher és motorkerékpár Meat&Doria alkatrész részt vesz, kivéve a Meat&Doria kenőanyagokat, folyadékokat akkumulátorokat, és a garázsipari termékeket, szoftvereket. Az akcióban minden vásárlónk részt vesz, kivéve a Bárdi Autó Zrt. export partnerei, alkalmazottai, alvállalkozói és azok közvetlen hozzátartozói, valamint a több üzlettel rendelkező utángyártott alkatrész importőr cégek sem vesznek részt az akcióban.
AKCIÓS ÁRÚ SZORTIMENTER SZERELÉK KÉSZLETEK SZÉLES KÍNÁLATÁVAL VÁRJUK!
MENETJAVÍTÓ KLT. M13-M20, 64DB-OS
Cikkszám: BT711250
Bruttó lista ár: 20 492 Ft
O-GYŰRŰ KÉSZLET 419DB-OS
Cikkszám: YT06876
Bruttó lista ár: 7 280 Ft
TOLATÓKAMERA MONITOR
Cikkszám: FE6007.TOL.27
ALUMÍNIUM ALÁTÉT KÉSZLET 300DB-OS
Cikkszám: WURT9C500030
Bruttó
ár: RÉZ ALÁTÉT KÉSZLET, 110DB-OS
Cikkszám: FE6056.000.39
KLÍMA O-GYŰRŰ KÉSZLET 270DBOS, HNBR
Termék leírás: Folyékony bőr + 7 szín festék + erezetminta
Akciós br. kisker. ár: 5 852 Ft
Cikkszám: YT06879
Bruttó lista ár: 8 659 Ft
Br. kisker. egység ár: 73 150 Ft/lit.
890
RUGÓS E-BIZTOSÍTÓ GYŰRŰ KLT. 300DB-OS
Cikkszám: YT06884
Bruttó lista ár: 3 948 Ft
BELSŐ ZÉGERGYŰRŰ KLT. 300DB-OS
Cikkszám: WURT9C500031
Bruttó lista ár: 2 457 Ft
SZEGECSANYA KÉSZLET 150DB
Cikkszám: YT36460
Bruttó lista ár: 5 444 Ft
SASSZEG KÉSZLET 555DB-OS
Cikkszám: YT06873
Bruttó lista ár: 3 488 Ft
Cikkszám: YT06865
Termék leírás: 4,3" kijelző a visszapillantó tükörben
Bruttó kisker. ár: 19 984 Ft
Bruttó lista ár: 9 906 Ft
Bruttó akciós nagyker. ár: 6 790 Ft
Akciós bruttó ATF ár:
GUMIBETÉTES TÖMÍTŐGYŰRŰ KLT.
150DB-OS
Cikkszám: KST970.0760
Bruttó lista ár: 13 266 Ft
KÜLSŐ ZÉGERGYŰRŰ KLT. 300DB-OS
Cikkszám: WURT9C500032
Bruttó lista ár: 2 347 Ft
ZSÍRZÓSZEM KÉSZLET 110 DB-OS
Cikkszám: WURT9C500029
Bruttó lista ár: 4 650 Ft
KÁBELÁTVEZETŐ VÉDŐGYŰRŰ KLT.
180DB-OS
Cikkszám: YT06878
Bruttó lista ár: 3 016 Ft
CSŐBILINCS KÉSZLET 26DB
Cikkszám: YT06782
Bruttó lista ár: 3 119 Ft
KÉSES BIZTOSÍTÉK KLT. 3A-30A, 97DB-OS
Cikkszám: YT83141
Bruttó lista ár: 4 494 Ft
AKCIÓS ÁRÚ UNIVERZÁLIS ALKATRÉSZEK!
ABLAKTÖRLŐ LAPÁT
Cikkszám: 3397004668
Leírás: 450 mm hátsó lapát
Bruttó lista ár: 2 584 Ft
RÉZ FÉKCSŐ, 5M
Cikkszám: QB1950CU
Leírás: 5m x 5 mm réz
Bruttó lista ár: 10 989 Ft (1 298 Ft /m)
VONÓFEJ
Cikkszám: VOZSK-750D
Leírás: 750 kg x 75 kg, 60/50 mm
Bruttó lista ár: 13 628 Ft
HIDRAULIKUS KINYOMÓCSAPÁGY
Cikkszám: LUK510018010
Leírás: Alfa Romeo, Daewoo, Fiat, Opel
Bruttó lista ár: 66 989 Ft
TOLATÓKAMERA MONITOR
Cikkszám: FE6007.TOL.27
EXTRA IZZÓ
Cikkszám: 0250202022
Cikkszám: WURT59300013
Leírás: H7 12V 55W +150%
Termék leírás: 4,3" kijelző a visszapillantó tükörben
Bruttó lista ár: 5 748 Ft
Bruttó kisker. ár: 19 984 Ft
Bruttó akciós nagyker. ár:
Leírás: Audi, Ford, Opel, Renault, Seat, Skoda, Volvo, Vw Bruttó lista ár: 6 706 Ft
BŐR ÉS MŰBŐR JAVÍTÓ KÉSZLET
UNIVERZÁLIS, VÁGHATÓ FÉLTENGELY PORVÉDŐ
Cikkszám: FE6056.000.39
Cikkszám: FE6051.000.01
Termék leírás: Folyékony bőr + 7 szín festék + erezetminta
ÜZEMANYAGSZŰRŐ
Cikkszám: 0450907006
Akciós br. kisker. ár: 5 852 Ft
Leírás: 132/110/90 mm x 93/77/67 mm x 27/24 mm
Leírás: Citroen, Fiat, Ford, Mazda, Peugeot, Volvo, 122x122x133 mm x 10 mm
POLLENSZŰRŐ AKTÍV SZÉNNEL
Cikkszám: WURT34200083
Leírás: Audi, Seat, Skoda, Vw, 287/215x34 mm
Bruttó lista ár: 5 201 Ft
ÜZEMANYAG SZIVATTYÚ
Cikkszám: WURT33000163
Leírás: Audi, Seat, Skoda, Vw, 4 Bar, 95 l/h
kisker. egység ár:
Bruttó lista ár: 3 336 Ft
Bruttó lista ár: 21 965 Ft
UNIVERZÁLIS KATALIZÁTOR
Cikkszám: ASSLUBR001
Leírás: Kerek, max 2000 ccm benzines járművekhez
Bruttó lista ár: 43 989 Ft
FLEXIBILIS KIPUFOGÓ CSŐ
Cikkszám: ZFLEX11
Leírás: 55/50 mm x 240 mm, két rétegű
Bruttó lista ár: 17 628 Ft
GENERÁTOR SZABADONFUTÓ
Cikkszám: WURT58D00005
Leírás: Audi, Ford, Mitsubishi, Seat, Skoda, Vw, 61/17x56/41 mm, 6 borda
Bruttó lista ár: 15 989 Ft
VEZÉRMŰLÁNC KÉSZLET
Cikkszám: WURT39D00002
Leírás: Opel, Suzuki
Bruttó lista ár: 41 883 Ft
Bruttó lista ár: 20 565 Ft
VÁGOTT CSŐ
Cikkszám: M261-854
Leírás: 1,95 m x 54 mm(külső) x 1,5 mm
Bruttó lista ár: 12 588 Ft
VEZÉRMŰSZÍJKÉSZLET VÍZPUMPÁVAL
Cikkszám: GAKP25649XS-1
Leírás: Audi, Seat, Skoda, Vw
Bruttó lista ár: 124 989 Ft
AKCIÓS ÁRÚ MOTOROS RUHÁZAT!
BOSTON CASCO JET SISAKOK
Cikkszám: APRO30005220404
Méret: XS-XL
Szín: fekete, matt fekete, fehér, ezüst, matt szürke, matt zöld, fluo
Bruttó lista ár: 11 960
SENSOR KABÁTOK
Cikkszám: APRO30004770505
Méret: S-XL
Szín: fekete, szürke
Bruttó lista ár: 39 888 Ft
STRADA CSIZMÁK
Cikkszám: APRO30001910443
Méret: 40-46
Szín: fekete, fehér
Bruttó lista ár: 49 338 Ft
FEVER CASCO JET SISAKOK
Cikkszám: APRO30005250705
Méret: XS-XXL
Szín: fekete, matt fekete, fehér, ezüst, kék, világos kék, piros, zöld, pink, sötét szürke
Bruttó lista ár: 16 525 Ft
LANCER CASCO SISAKOK
Cikkszám: APRO30005270104
Méret: XS-XL
Szín: fekete, fehér, ezüst, matt fekete, fluo
Bruttó lista ár: 24 989 Ft
IMPACT KABÁTOK
Cikkszám: APRO30004741405
Méret: S-XXXL
Szín: fekete, piros, fluo
Bruttó lista ár: 35 647 Ft
LOWER CSIZMÁK
Cikkszám: APRO30001960144
Méret: 39-46
Szín: fekete
Bruttó lista ár: 36 370 Ft
CUT FINGER EXTRA KESZTYŰK
Cikkszám: APRO30001180103
Méret: XS-XXXL
Szín: fekete
Bruttó lista ár: 3 329 Ft
BADGE CASCO SISAKOK
Cikkszám: APRO30005260604
Méret: XS-XXL
Szín: fekete, fehér, ezüst, matt fekete, fluo, szürke-ezüst
Bruttó lista ár: 22 816 Ft
FALCO NADRÁGOK
Cikkszám: APRO30001690254
Méret: 42-58
Szín: fekete, kék
Bruttó lista ár: 23 989 Ft
SUMMER NADRÁGOK
Cikkszám: APRO30000680154
Méret: 42-58
Szín: fekete
Bruttó lista ár: 31 243 Ft
OCTANE CIPŐK
Cikkszám: APRO30002090142
Méret: 37-46
Szín: fekete
Bruttó lista ár: 28 928 Ft
AIR KESZTYŰK
Cikkszám: APRO30000910303
Méret: XS-XXXL
Szín: fekete, szürke, piros, kék
Bruttó lista ár: 11 898 Ft
SOTTOCASCO - MASZK
Cikkszám: APRO30001470110
Méret: 1 size
Szín: fekete
Bruttó lista ár: 2 036 Ft
RÓMA CIPŐK
Cikkszám: APRO30002070139
Méret: 39-46
Szín: fekete
Bruttó lista ár: 31 893 Ft
LIGHT BELT LÁTHATÓSÁGI HEVEDER
Cikkszám: APRO30001401410
Méret: 1 size
Szín: fluo
Bruttó lista ár: 5 779 Ft
MÁJUS 24-27.-IG
VÁSÁRLÁSAINAK A 10%-ÁT
VISSZAFIZETJÜK ÖNNEK!
Minimum
Nettó
összértékű vásárlás esetén:
Keresse az AutoTech Future kiállításon a febi standon (A9) a febi munkatársait, akik a helyszínen be is mutatják a legújabb fejlesztéseiket!
Az akció: 2024.05.24-2024.05.27. között érvényes! Vásároljon most az akciós időszakban febi alkatrészeket összesen legalább minimum nettó 160 000 Ft értékben és mi az akciós vásárlásának a 10%-át vissza fizetjük Önnek, Bárdi Autó vásárlási utalvány formájában! Az ajándékutalványt az azt kiállító kirendeltségen, egy éven belül bármikor egyben vagy részletekben is letudja vásárolni a Bárdi Autó által forgalmazott bármilyen termékre kivétel
nélkül! Az akcióban minden személy és teher febi alkatrész részt vesz, kivéve a febi a kenőanyagokat, folyadékokat, fagyállókat és a garázsipari termékeket. Az akcióban minden vásárlónk részt vesz, kivéve a Bárdi Autó Zrt. export partnerei, alkalmazottai, alvállalkozói és azok közvetlen hozzátartozói, valamint a több üzlettel rendelkező utángyártott alkatrész importőr cégek sem vesznek részt az akcióban.
MÁJUS 24-27.-IG AZ ERA VAGY NIPPARTS ALKATRÉSZ VÁSÁRLÁSAINAK A 10%-ÁT VISSZAFIZETJÜK ÖNNEK!
Minimum
Nettó
90 000 Ft
összértékű vásárlás esetén:
Keresse az AutoTech Future kiállításon a ERA és Nipparts standon (C5.2) a ERA és Nipparts munkatársait, akik a helyszínen be is mutatják a legújabb fejlesztéseiket!
Az akció: 2024.05.24-2024.05.27. között érvényes! Vásároljon most az akciós időszakban ERA vagy Nipparts alkatrészeket összesen legalább minimum nettó 90 000 Ft értékben és mi az akciós vásárlásának a 10%-át vissza fizetjük Önnek, Bárdi Autó vásárlási utalvány formájában! Az ajándékutalványt az azt kiállító kirendeltségen, egy éven belül bármikor egyben vagy részletekben is letudja vásárolni a Bárdi
Autó által forgalmazott bármilyen termékre kivétel nélkül! Az akcióban minden személy, teher ERA és Nipparts alkatrész részt vesz. Az akcióban minden vásárlónk részt vesz, kivéve a Bárdi Autó Zrt. export partnerei, alkalmazottai, alvállalkozói és azok közvetlen hozzátartozói, valamint a több üzlettel rendelkező utángyártott alkatrész importőr cégek sem vesznek részt az akcióban.
Y KÁBEL
AKCIÓS ÁRÚ KAMION FELSZERELÉSI
Cikkszám: WURT17D000005
Bruttó lista ár: 34 989 Ft Akciós bruttó ár: 18 990 Ft
TOLATÓKAMERA MONITOR
Cikkszám: FE6007.TOL.27
ADR KÁBEL
EBS KÁBEL
SPIRÁLCSŐ
FIGYELMEZTETŐ TÁBLA CSÍKOS, 1 PÁR
Cikkszám: VIGD14707
Bruttó lista ár: 8 998 Ft
Akciós bruttó ár: 4 690 Ft
ELAKADÁSJELZŐ "E"
Cikkszám: FE6016.000.02
Bruttó lista ár: 2 457 Ft
Akciós bruttó ár: 1 490 Ft
RAKOMÁNYRÖGZÍTŐ 10M, 5T
Cikkszám: PE090.800-10A
Bruttó lista ár: 10 452 Ft
Akciós bruttó ár: 6 890 Ft
Cikkszám: WURT17D000009
Bruttó lista ár: 49 500 Ft
Termék leírás: 4,3" kijelző a visszapillantó tükörben
Cikkszám: WURT17D000008
Bruttó lista ár: 36 748 Ft
Cikkszám: WURT1DA00007
Bruttó lista ár: 10 931 Ft
Bruttó kisker. ár: 19 984 Ft
Akciós bruttó ár: 23 890 Ft
Bruttó akciós nagyker. ár:
Akciós bruttó ár: 18 890 Ft
Akciós bruttó ár: 4 490 Ft
Cikkszám: FE6056.000.39
MUNKAFÉNYSZÓRÓ
Termék leírás: Folyékony bőr + 7 szín festék + erezetminta
Cikkszám: FEBI104003
Bruttó lista ár: 11 484 Ft
Akciós bruttó ár: 6 390 Ft
MEGKÜLÖNBÖZTETŐ JELZÉS
Cikkszám: VIGD14452
Bruttó lista ár: 17 631 Ft
Akciós bruttó ár: 9 800 Ft
C TIPUSÚ ELSŐSEGÉLY DOBOZ MŰANYAG
Cikkszám: FE6013.000.08
Bruttó lista ár: 16 371 Ft
Akciós bruttó ár: 8 990 Ft
RAKOMÁYNRÖGZÍTŐ PONYVÁS FELÉPÍTMÉNYHEZ 2,7M
Cikkszám: PE090.799-00A
Bruttó lista ár: 29 964 Ft
Akciós bruttó ár: 23 790 Ft
TŰZOLTÓKÉSZÜLÉK 6 KG
Cikkszám: FE6083.000.03
Bruttó lista ár: 23 814 Ft
Akciós bruttó ár: 14 990 Ft
VÁMZÁRKÖTÉL VÉGZÁRRAL, 33M, 6MM
Cikkszám: PE090.010-00A
Bruttó lista ár: 7 617 Ft
Akciós bruttó ár: 4 990 Ft
TACHOGRÁF SZALAG 3DB/DOBOZ
Cikkszám: PE000.201-10A
Bruttó lista ár: 2 922 Ft
Akciós bruttó ár: 2 090 Ft
TŰZOLTÓKÉSZÜLÉK DOBOZ 6KG
Cikkszám: VIGD14538
Bruttó lista ár: 16 957 Ft
Akciós bruttó ár: 9 800 Ft
KERÉK ÉK 200 MM
Cikkszám: PE090.497-21A
Bruttó lista ár: 8 988 Ft
bruttó ár: 5 790 Ft
MÁJUS 24-25.-IG A VALEO ÉS VALEO-FTE ALKATRÉSZ VÁSÁRLÁSAINAK A 10%-ÁT VISSZAFIZETJÜK ÖNNEK!
Minimum
Nettó
90 000 Ft
összértékű vásárlás esetén:
Keresse az AutoTech Future kiállításon a Valeo standon (F5) a Valeo munkatársait, akik a helyszínen be is mutatják a legújabb fejlesztéseiket!
Az akció: 2024.05.24-2024.05.27. között érvényes! Vásároljon most az akciós időszakban Valeo illetve Valeo-FTE alkatrészeket összesen legalább minimum nettó 90 000 Ft értékben és mi az akciós vásárlásának a 10%-át visszafizetjük Önnek, Bárdi Autó vásárlási utalvány formájában! Az ajándék utalványt az azt kiállító kirendeltségen, egy éven belül bármikor egyben vagy részletekben is le tudja vásárolni a Bárdi Autó által forgalmazott bármilyen
termékre, kivétel nélkül. Az akcióban minden személy, teher és motorkerékpár Valeo és Valeo-FTE alkatrész részt vesz, kivéve a Valeo kenőanyagokat, folyadékokat, és garázsipari termékeket. Az akcióban minden vásárlónk részt vesz, kivéve a Bárdi Autó Zrt. export partnerei, alkalmazottai, alvállalkozói és azok közvetlen hozzátartozói, valamint a több üzlettel rendelkező utángyártott alkatrész importőr cégek sem vesznek részt az akcióban.
MÁJUS 24-27.-IG A GSP ALKATRÉSZ VÁSÁRLÁSAINAK
A 10%-ÁT VISSZAFIZETJÜK ÖNNEK!
Minimum
Nettó
60 000 Ft
összértékű vásárlás esetén:
Keresse az AutoTech Future kiállításon a GSP standon (E7.1) a GSP munkatársait, akik a helyszínen be is mutatják a legújabb fejlesztéseiket!
Az akció: 2024.05.24-2024.05.27. között érvényes! Vásároljon most az akciós időszakban GSP alkatrészeket összesen legalább minimum nettó 60 000 Ft értékben és mi az akciós vásárlásának a 10%-át visszafizetjük Önnek, Bárdi Autó vásárlási utalvány formájában! Az ajándék utalványt az azt kiállító kirendeltségen, egy éven belül bármikor egyben vagy részletekben is le tudja
vásárolni a Bárdi Autó által forgalmazott bármilyen termékre, kivétel nélkül. Az akcióban minden személy GSP alkatrész részt vesz. Az akcióban minden vásárlónk részt vesz, kivéve a Bárdi Autó Zrt. export partnerei, alkalmazottai, alvállalkozói és azok közvetlen hozzátartozói, valamint a több üzlettel rendelkező utángyártott alkatrész importőr cégek sem vesznek részt az akcióban.
MEGBÍZHATÓ MINŐSÉG, TÖKÉLETES TELJESÍTMÉNY
A Würtemberg mérnöki precizitással és a legfejlettebb technológiával fejlesztett termékkínálata tökéletes választás minden professzionális felhasználó vagy autótulajdonos számára, aki megbízhatóan magas minőségű, kompromisszumok nélküli megoldást keres.
A kiváló alapanyagokból, magas szintű minőségbiztosítás mellett, kiemelkedő szakértelemmel készülő Würtemberg gépjárműtechnikai termékcsalád prémium használati értéket kínál – elérhető áron.
Alkatrészek / Kenéstechnika és kemikáliák / Garázsipar / Munkaruházat
WWW.WURTEMBERG.HU
Kizárólagos magyarországi forgalmazó: