Page 1

Egri Mรกria

Gyรถrfi Sรกndor

Szolnok, 2007.


A művész Györffy István portrészobrának mintázása közben. 1984.


„Györfi Sándor nem csupán szépséget akar nyújtani az ezredvég értékválságában egyre bizonytalanabbá váló nézőnek, hanem eszményeket is. Talán mégsem az a dolga egy művésznek ma, hogy veszett indulattal szétrombolja a nemzet, a múlt értékeit, hanem azok újrafelmutatásával, újak teremtésével segítsen élni egy veszélyeztetett népnek.” Körmendi Lajos

Györfi Sándor három évtizedes alkotói pályája a nyolcvanas évektől törés nélkül ível. Minden munkájánál lenyűgöz az a mesterségbeli tudás, ahogy uralja az anyagot, amilyen könnyedséggel elénk teríti a legkülönbözőbb plasztikai megoldásokat. Láthatóan azt csinál az anyaggal amit akar, sem a méret, sem a technika nem befolyásolja. Valójában minden az ötleten, a formába kívánkozó gondo− laton múlik, s alig van olyan elképzelése, amit nem sikerül teljes mértékben megvalósítania. Nem ismeri a konvenciót, csak a hagyományt. A szobrászat eszközeiben ősi technikákat alkalmaz, kézmű− vesként dolgozik minden munkáján, az első perctől az utolsóig maga teremt. Szobrászművész, aki az éremtől a kisplasztikákig, a többméteres köztéri munkákig a tér kis és nagy felületét uralni képes. A két és a három dimenzióban egyaránt otthonos. Fő területe a bronz, de a kő faragásában is gyakor− lott. „A szobor is egy személyiség – írja – igaznak kell lennie. Nem elég a formai játék, belülről sugározzon erőt. Ezt csak beleérzéssel lehet megcsinálni. Az ember személyisége a mintázás során a kezéből megy át mágikus, megmagyarázhatatlan erővel a szoborba. Az én munkásságom ilyen. Kép− visel valamilyen plasztikai rendet, de mindig a belső sugárzás eszközeként.” Kezdetben hihetetlenül szűkszavú volt. Inkább szemlélődött, sokáig figyelte a dolgokat. Aztán megindultak ujjai. Fölényes biztonsággal formálta újra a világot. Tenyérnyi érmektől, portréktól, ke− cses nőalakoktól hatalmas lovas szobrokig. Tenyeréből áradtak a formák, életre keltek, helyette be− széltek. Egyre népesedő soruk mágnesként vonzotta az embereket. Karcagi műterme szellemi mű− hellyé vált, ahová vitatkozni, feltöltődni, csodát látni jártak barátok, kollegák. Szerencsés embernek mondhatja magát. Azzal, hogy tanulmányai végeztével műtermét szülő− városában rendezte be, olyan szellemi közegbe került, amely gazdagon táplálta művészetét, alakította egyéniségét. Barátja lett többek között Bellon Tibor etnográfus a Nagykun Múzeum igazgatója, Mán− doky Kongur István a kun nyelv és őstörténet kutatója, Körmendi Lajos József Attila−díjas író−költő, ifjú Szabó Mihály fazekas, a népművészet mestere, akik szinte első perctől kezdve közösséget vállal− tak a fiatal szobrászművésszel. Körmendi is, Bellon is felváltva írták leporellóinak elemző előszavait, nyitották meg kiállításait Alföld szerte. Közvetlen közelükben alakult a szobrászművész pályája. Ezek− nek a magyar és kun identitásukat kereső fiatal kutatóknak a közegében váltak tudatossá számára azok a feladatok, amelyeket különleges adottságánál fogva ugyanennek a szellemiségnek a mesgyéjén neki kellett elvégeznie. Mindenben lendítette az a tény, hogy Karcagon olyan szabadságban dolgoz− hatott, ami máshol aligha adatott volna meg számára. Ez számos olyan erénnyel gazdagította az itt felállított szobrokat, amelyekkel másutt megvalósult művei csak nyomokban dicsekedhetnek.

1


Születése, tehetsége által predesztinált realizmusát alföldi megtelepedése, környezete, az egész munkásságával szembeni elvárások vigyázták. Eddigi pályája során voltak formai kísérletei, nem is elvetendők. Mégis a klasszikus forrásokon nyugvó realista alkotásai a legmaradandóbbak. Csak így, ezzel a kifejezési formával lehetett történelmünk kiemelkedő személyiségeinek, a tudományok műve− lőinek, hagyományaink megteremtőinek megelevenítője. Györfi Sándor 1951−ben született Karcagon, 1969−ben elvégezte a Képző− és Iparművészeti Gimnáziumot, ahol későbbi barátja Borbás Tibor ismertette meg vele a szobrászat alapfogalmait. A Képzőművészeti Főiskolára azonban csak 1973−ban vették fel. A gimnázium befejezése és a főiskolai tanulmányok megkezdése közötti 4 év alatt katonáskodott, majd Karcagon édesapja mellett csikós volt. Művészetének első elemzője Kovács Gyula ír erről a korszakáról. Idézi a fiatal művészt, aki ke− serű iróniával úgy említi ezt az időszakot „én vagyok az utolsó csikós”, mint ahogy Ady Endre mond− ja: „én vagyok, az utolsó magyar”. Innen ered Györfi bensőséges kapcsolata a tájjal, állatokkal, főleg a lovakkal. Ismeri természe− tüket, felépítésüket, viselkedésüket. Természetes közegében mozog, amikor lovakat mintáz, akár egy fiatal állat kecses formái, akár egy telivér paripa kidolgozott izomzata, vagy egy rohanó ménes ösz− tönzi munkáját. A vágtató lovak élményéből született első, Karcagon felállított köztéri alkotása, A mé− nesek emlékére címmel, amelyet Derkovits ösztöndíjának diplomamunkájaként készített s ajándé− kozott szülővárosának. De számos kisplasztikája is született ebben a körben. (Játszó lovak, Le− genda I., Legenda II., Csikó)

1

2


2

3


3

4


4 Györfi tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán Somogyi József, Mikus Sándor, Rátonyi Jó− zsef vezetésével végezte. Még harmadéves művésznövendék volt, amikor a karcagi Déryné Művelő− dési Központban néhány munkájával bemutatkozott szülővárosának. Az 1976−os kiállításról nem ké− szült katalógus, a plakát−meghívó néhány illusztrációja azt mutatja, hogy korai szobrai az alakok fel− építésében, arányaiban, az arcok megfogalmazásában még tanárainak kompozíciós felfogását tükrö− zik. Végzése után visszatér Karcagra, ahol műtermet, ösztöndíjat biztosítanak számára. Gőzerővel kezdi meg az önálló munkát, ugyanekkor bekapcsolódik a Nyíregyháza−Sóstói Nemzetközi Éremművészeti Alkotótelep tevékenységébe, 1978−tól az Alkotótelepi Tanács tagja, 1983−tól művészeti vezetője. Irá− nyításával a kolónián az általa felújított viaszvesztéses bronzöntés válik gyakorlattá. A Művészeti Alap, majd 1980−tól a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének tagjaként meghívást kap országos kiállításokra, illetve a Szövetség Középmagyarországi Területi szer− vezetének tárlataira. Első nyilvános bemutatkozását követően a sajtó, elsősorban a megyei napilap rendszeresen foglalkozik tevékenységével. 1980−ban, a karcagi Nagykun Múzeumban megrendezett első nagy kiállítását már a kialakult Györfi stílus jelzi. A kiállított munkák egyértelműsítik a fiatal szob− rász nem mindennapi tehetségét. Mindent megpendített plasztikáiban, amivel a későbbiekben foglal− kozni kívánt, szinte kijelölte művészete körvonalait. Már előző kiállítását is a szintén karcagi, azóta elhunyt költő−író, Körmendi Lajos nyitotta meg. Ő vállalta 1980−as bemutatkozásához készült kataló− gusának bevezetőjét is. Poétikus szavaiból a későbbiek során sokan kölcsönöztek, lényegében az ő sorai adták meg a tárlatot követő újságcikkek, a Györfiről készült kritikák alaphangját. A fiatal művész első nagy kiállításán bebizonyította, hogy minden figyelmet, támogatást megérdemel. Bronzban már− ványban megjelenő érzékeny portréi (Sanyika, Nagyapám), kisplasztikái mellett megjelentek azok a nagyobb érmei, sajátosan formált, háromdimenziós fali reliefjei, amelyeknek kompozíciós ötletei, témája, technikai kivitelezése révén az elkövetkező időkben számos követője akadt. Főként táj−szob− raira gondolunk itt elsődlegesen. (Szántás, Vihar, Kőrösparti táj)

5


5

6


6

7


Györfi figurális művész. Azzal együtt, hogy vannak munkái között alkalmazott vagy díszítő jel− legű feladatok is. (Díszkút, ornamentális díszítésű emlékkapu, emlékharang, szimbolikus oszlop stb.) Az absztrakció nála természetes folyamat, amelyet csupán addig hajlandó fokozni, amíg még a for− mákban felfedezhető az eredeti organizmus. Ezt a folyamatot őrzi a padon ülő két idős ember, a Pár több variációja, az ez idő tájt készült, formaritmust hangsúlyozó érmei (Variációk I.−II., Karcag I., Balatoni vitorlások). Munkáinak eltérő absztrakciós foka mutatja, Györfi meddig volt hajlandó egy− szerűsíteni az eleven formákat. Az absztraktabb formázással kapcsolatban mondja: „Úgy gondolom, hogy mindenképpen a valóságból kell kiindulni az embernek, és nem biztos, hogy az első reagálás az egy elvont dolog. Attól függ, hogy milyen mély az a hatás, az az élmény, ami éri. Az élmény mi− nősége is meghatározza azt, hogy most miképpen, milyen formában készül el az a mű. Nem vagyok híve annak, hogy egy életen át egy stílusban alkossak. Van úgy, hogy elvontabb, mélyebb, van úgy, hogy érzelmibb hatású gondolat, illetve plasztika születik. Van úgy, hogy inkább az érzelem érde− kel… azt hiszem, hogy egy életműnek is sokszínűnek kell lenni.” Mind a Nyíregyháza−Sóstói mind a Mezőtúri Alkotótelep a viaszveszejtéses bronzöntés köré szerveződött. Ennek a mintázási−öntési eljárásnak a legnagyobb előnye, hogy a bronzszobor öntőfor− máját maga a művész is elkészítheti, hiszen a gipszöntés technikájához közel áll. Így kikerülhető a homokformázás minden szakmai és technikai nehézsége, időigényessége. Következménye viszont egy sokkal szebb és vékonyabb felületű öntvény. Mivel az eljárás során a megmintázott viasz formáját teljes egészében felveszi a rákent samott, majd égetésekor a kifolyt viasz helyére öntött bronz – a művész a legaprólékosabb és finomabb formázást is véghezviheti. Mindemellett a viaszveszejtéses eljárással bármilyen bonyolult téri szerkezetű kompozíció szétvágás nélkül megönthető. Az eredmény egyedi és megismételhetetlen. Mezőtúr már a hetvenes években tervezte egy nyári művészkolónia megszervezését. Az 1981− ben induló képzőművészeti tábor kezdetben nem rendelkezett meghatározott profillal. A táji adottsá− gokat figyelembe véve elsősorban festőket invitáltak, de mint megyei illetőségű művész, meghívást kapott Györfi Sándor is. Az akkor még háromévenként megrendezett alkotótelepet már a második alkalomtól Györfi vezette, meghatározva a telep viaszvesztéses bronzöntési eljárásra épülő szobrá− szati arculatát. A Kőrös parti kolónián a beszélgetések során több ízben felmerült, hogy miért vállalta a művész a sóstói mellett a mezőtúrit is, mit jelent számára ez a technikai fejlettségét, kényelmi szem− pontjait figyelembe véve jóval kevesebb pozitívummal rendelkező telep. Mi lehet az akkor még né− hány helyiséges, komfortnélküli, vízparti tanyaépületben rendezhető alkotóműhely célja, jövője. A kolónia stabil művész grémiuma, Györfi mellett a tragikusan korán elhunyt Borbás Tibor, Balogh Géza, s a későbbiekben E. Lakatos Aranka tevékenységével egyaránt egyértelműsítette a közösségi szem− pontok prioritását a mezőtúri telep működésében. Mindannyian elsősorban közösen kivitelezett nagy méretekben és egy városi gyűjteményben gondolkoztak. Itt próbálhatták ki első ízben azt, hogy mi mindent jelenthet egy köztéri feladatok megoldására is alkalmas bronzöntő telep az őt fenntartó kö− zösség számára. Évi egy hónap, viszonylag kis működési költséggel, mialatt a résztvevők maguk is megtanulják a Györfi irányította technikát, miközben a város közönsége a gyűjteményébe és az utcá− ira kerülő művek készülésének folyamatába is betekintve, maga is műértővé − műkedvelővé − mecé− nássá nevelődik. Az eltelt 25 év alatt a város közgyűjteménye több mint 200 védett műtárggyal gaz− dagodott, s közel 20, a művésztelepen készült alkotást helyeztek el közterületen. A mezőtúri művésztelep indulásánál megvitatott stiláris szempontok között az a dilemma is felvetődött, hogy a tanyakörüli hasznosítható domb adottságai, a város segítőkész hozzáállása mellett a különleges tájvédelmi környezet, maga a táj adhat−e a szobrászok számára is valamilyen ösztön− zést. Csak áttételesen jelenthet pozitív értékeket, vagy láthatóan is termékenyítheti munkásságukat. A

8


7 8

9


kérdésfelvetést a későbbiek során egyértelműen igazolták és a mai napig igazolják az ott készült táj− szobor változatok. Külön tanulmányt érdemelne, hogy ennek a természetvédelmi területnek a szürrealitást is sú− roló látványa miként sűrűsödik Györfi munkáin. Elgondolkoztató, hogy ami plasztikában szinte sok− koló hatású, az megfestve naturalizmus. A táj−szobor térbeli megjelenése miatt eleve rendelkezik vi− zuális előnyökkel, és könnyebben kikerülheti azokat a buktatókat, amelyeket például egy képen belül az illúzionisztikus tér kelthet. Sűríti a relief lehetőségeit, de körplasztikaként formált kiemelkedő ré− szeivel egy újfajta, a két és három dimenziót együttesen használó szoborminőséget teremt. Nyilván− valóan a viaszvesztéses bronzöntési eljáráshoz kapcsolódik, „…mert másból, másként ezt nem le− hetne megcsinálni. Az azonos stílus, formarend, azonos technika bizonyos mértékig lehatárol. Egy új technika például másfajta elképzelések megvalósítására alkalmas.” Györfi mondandóját illusztrálják korai, homokformázással készült Balatoni vitorlások, Abádszalók – s a későbbi viaszvesztéssel készült érmeinek formai különbségei is. A 80−as években a művész elmerül a viaszveszejtéses bronzöntés kimeríthetetlen lehetősége− ibe. Egyre szabadabban kezeli a viaszt, egyre biztosabb a módszer alkalmazásában. A Holt−Körösök archaikus világa, védett madarainak, növényeinek látványa inspirálja viaszba formált kis tájplasztiká− it. Két kócsag, a szélben hajladozó fák, az ártér növényzete jelennek meg egy−egy önálló térben eg− zisztáló plasztikáján. Györfi tájai mesélnek. Csodaszarvasról, táltosokról, bűbájosokról. Soktornyú vá− rakról, eleven felhőkről, nyújtózó fákról, gyökerekről. És parasztszobákról, fakeretes régi tükrökről, faragott díszű ágyvégekről. (Vihar, Életfa, Kőrösparti táj, Ágy tükörrel, Pár) „…én azt hiszem, ugyanúgy meg lehet mintázni egy tájat, mint ahogy meg lehet festeni. Az a dolog plasztikailag is izgalmas lehet. Érdekes tereket lehet létrehozni, érdekes lehet az anyagnak a minősége, meg az, ahogy alakul. Mondjuk itt sajátossá alakulhat, mert viaszból csinálom. Semmi nem jelent problémát. A bronznak is nemes patinát lehet adni. Egy táj, ahogy változik színekben, azt bronzban is vissza lehet adni. A bronznak is lehet több színe.” Györfinél ezek a szoborként, posztamensen egzisztáló művek általában felülnézetből szemlé− lendők. Kompozíciójukról az első, viaszveszejtéssel készült munkája, a Szántás kapcsán a követke− zőket mondta. „A szántás olyan, mint mikor a pacsirta lebeg a szántó ember felett. Gyermekkorom− ban sokat szántottunk apámmal. A kisgyereket felültették a lóra, vagy az apja vállára. Hihetetlen ma− gasságban éreztem magam. Onnan láttam így, mint a pacsirta. Ez az élményvilág jön vissza, no meg anyai nagyapám ökrei. Lovai nem voltak, mindig ökrökkel szántott. Ökrösnek is hívták.” A felülnézet egyben kétdimenziós kiterítettséget is jelent. Ezt használja fel a mezőtúri tájszobroknál, kiegészítve fák, madarak három dimenzióban kiemelkedő formáival. A művész karcagi műtermét fokról fokra szerelte fel a viaszvesztéses bronzöntés kellékeivel. Miután elsajátította a mesterség legapróbb fortélyát is, felkészülhetett legmerészebb művészi ambíci− óinak a megvalósításához. Felkészülhetett első igazán nagy feladatának megvalósítására, egy két és fél méteres figurális bronzszobor önálló kivitelezésére. A magyar néprajztudomány meghatározó sze− mélyisége, a karcagi születésű Györffy István, akit Illyés Gyula „a magyar nép tudósa”−ként aposzt− rofált, jelentős szerepet játszott a fiatal, szülőföldjéhez mindennél jobban ragaszkodó fiatal szobrász életében. Nemcsak a történelmi múltra, a népi kultúrára irányuló nagykunsági kutatásaival ébresztette rá Györfit szűkebb pátriája kincseire, de szellemiségével meghatározta a szobrászművész egész pá− lyáját. Nem véletlen, hogy a fiatal művész büsztöt, több érmet készített a tudósról, de róla mintázta első egészalakos köztéri munkáját is, amelynek osztatlan sikere nem kis mértékben indokolta a Mun− kácsy−díj odaítélését, s közrejátszott későbbi nyertes pályázatainál is. Az alig fél évtizede pályán lévő szobrászművész országos hírnevet hozó nagy köztéri munkáját 1984−ben állították fel a karcagi Györffy

10


9 10

11


12


11

13


12

14


13

15


16


Nagykun Múzeum parkjában. „A Györffy szobor nagy kihívás volt, hiszen szellemi ősömnek tekintem gondolataiban. Ő győzött meg arról, hogy ha ide születtem a Kunságba, itt vannak feladataim. Ha szobrász vagyok, szobrászként kell értelmeznem a küldetésemet. A szellemisége marasztott Karca− gon. Nincs kicsi hely, mindenütt lehet nagyot alkotni. A tanyán, egyedül élő ember is képes a legma− gasabb szellemi tevékenységre, különösen a művész ember. Györffytől azt kaptam, hogy figyelni kell az értékeinkre, amelyik szerves része kultúránknak. A szoborban próbáltam a helytállást, a kemény− séget, a szülőföldhöz ragaszkodást kifejezni.” A Művészet folyóirat 1985 augusztusi lapszámában Kovács Gyula „Ismét realizmus” címmel Györfi Sándor szobrászatáról ír. Györffy István egészalakos szobrát alábbiakban elemzi. „Ez a mű nemcsak Györfi szobrászi munkásságában, hanem a magyar szobrászat történetében is jelentős…. a Györffy István−szobor minden formájának saját egzisztenciája van. Egyenlő jogú, saját feladatú for− mák szövetsége ez a sokegységű, mégis közös jelentésű szobor…Nemcsak szobrászi látásának tö− kéletesedése előzte meg a főmű születését Györfi szobrászatában, hanem a szoboröntés új techniká− jának kitalálása, megteremtése is. Ez az új technika valójában ősidők óta ismeretes, a viasz elveszté− sén alapuló öntési módszer. Valójában e régi technika megújítása szobrászunk találmánya, ami megint csak valami, mert már mások is próbálkoztak vele, sikertelenül. Két és félméteres széken ülő alakos szobrot ő öntött Magyarországon először ezzel a technikával. Tökéletes szép felület az öntés eredmé− nye. Élő, eleven ez a szoborfelület, érzékletesek a jóízű, eredetiségüket megtartó formák. S nem je− lentkezik a szoboralakon a kivitelezési−technikai sematizmus… Györfi Sándor arra vállalkozott, hogy Karcag város nagy alakjának szobrát a műteremház udvarán ásott több köbméteres gödörbe önti ki, az anyaföldbe, valahogyan olyan módon, mint ahogy a harangöntők öntik a harangot. Sikerült. S most épen és készen ott áll Györffy István karcagi néprajztudós ülő szobra a Karcagi Múzeum klasszicista stílusú épülete mellett a parkban, de az épülethez kapcsolódva…Úgy született ez a szobor, mint a földműveskultúrák istenei, akik alászállottak a föld mélyébe, meghaltak és föltámadtak…. Jelentésében és formájában is egész ez a szobor. A hideg, kritikus szem sem találhat rajta egyetlen üres formai frázist, sem átvett klisét. Szuverén alkotás…”

14 15 16

17


Györfi Sándor egy kisebb, a szolnoki művésztelepen megrendezett kamara kiállítás után 1985− ben a szolnoki Megyei Művelődési Központban gyűjteményes anyaggal jelentkezett. Akkor már állt Karcagon a Györffy István szobor, két éve vezette a mezőtúri bronzöntő művésztelepet, s Alföld−szerte több ízben rendezett kisebb−nagyobb tárlatot érmeiből, kisplasztikáiból, például 1982−ben, nagy si− kerrel a debreceni Kölcsey Művelődési Központban. S bár már 1981−ben megkapta a Szolnok Me− gyei Tanács Művészeti Díját, a megyeközpontban még nem volt igazi bemutatkozása. A kiállításon lényegében a korábbiakban már ismert érmeket, kisplasztikákat, bronz portrékat láthatták a látogatók. Legtöbb portréját — Gabriella, Tavasz, A szobrász portréja (Papi La− jos), A történész portréja (Dr. Sz. I.) — most látta első ízben a szolnoki közönség, ugyanígy Nagyapám, Pár, Legenda (A ménesek emlékére), Játszó lovak plasztikáit.

17 18

18


19


19

A szolnoki megmérettetés előtt néhány hónappal jelent meg Kovács Gyula említett, sok színes képpel illusztrált elemzése prominens művészeti folyóiratunkban, amely végre egy elfogulatlan szak− ember szemével mutatta be a művészt. 1986−ban a debreceni Déri Múzeum Medgyessy Emlékmúze− umának „Művészportrék” sorozatában vendégeskedik, s közben készíti a Bajcsy Zsilinszky Endre szobor pályázatát. Óriási feladatot hordozott a megbízás. Budapest belvárosának legfrekventáltabb helyére kellett egy olyan többméteres emberalakot megformáznia, amelynél a politikus arcának−alakjának ismert vonásai, robbanásra kész habitusa, ruházata mellett még képviselői karosszékének pontos faragvá− nyaira is figyelnie kellett. 1986. június 6−án leplezték le a szobrot. Nem sokkal az ünnepségek után meglódult a kritika, amelyből itt és most már csak annyi fontos számunkra, amennyi igazolja Györfi munkáját. Ezért csupán a Népszabadság 1986. október 11−i számából P. Szűcs Julianna „Amikor csak vesztesek vannak — Gondolatok egy új köztéri szobor ürügyén” című írásából közlünk annyit, amennyi elégséges a húsz évvel korábban történtek megértéséhez.

20


A vitatott értékelésű mártír forradalmár, Bajcsy−Zsilinszky Endre születésének centenáriumára tervezett szobor, amelyre a Lektorátus Marton László, Gyurcsek Ferenc, Eskulits Tamás szobrászokat pályáztatta, eredetileg a vérmezei Attila út 15−21 számú házakkal szembeni parkosított területre ké− szült. Az 1983 januárjában kiküldött pályázatok után alig egy héttel módosították a helyszínt a Baj− csy−Zsilinszky út és az Engels téri autóparkoló által közrefogott térségre, Csikász Imre Lépő lány szobrának helyére. Az 1983. október 31−i határidőt követően a zsűri Eskulits Tamás plasztikája mel− lett döntött, ami P. Szűcs Julianna szarkasztikus kitérőkkel színezett írása szerint, „az építészeti terv módosítása és újabb zsűrizés után felállítható”. P. Szűcs szerint jó lett a szobor, de a „zsűriben részt− vevő egykori harcostárs emlékei valamiképpen nem egyeztek az esztétikailag egyébként meggyőző és építészeti hibáitól időközben megszabaduló szoborkompozícióval”. Évek teltek újabb és újabb fel− lebbezésekkel, zsűrikkel és módosításokkal. Végül már a Bajcsy−Zsilinszky évforduló évében a Lek− torátus új pályázatot írt ki, amely Török Richárd, Körösényi Tamás, Kalló Viktor „és egy nagyon tehetséges, karcagi illetőségű szobrász, Györfi Sándor között dőlt el….A centenárium időpontja vé− szesen közeledett. Egy ponton túl elérkezett a lélektani pillanat, amikor kezdett nem érdekes lenni,

21

20


21

22


22

23


23

24


24

25


25

26


26

27


27

hogy a tényleges tervek milyen tényleges hibákat hordoznak. Legalábbis 1986. február 26−án a zsű− ritagok már aszerint mérlegeltek, hogy ki az a szobrász, aki képes egyetlen hónap alatt végleges méretet és végleges bronzváltozatot létrehozni. Ki az, aki már csinált székben ülő figurát. Képletesen szólva minden szem Györfi Sándor felé fordult. Ő már alkotott egy ülőszobrot, a Györffy Istvánét Karcagon. Ő az, aki az országban egyedül megbirkózott ebben a méretben a viaszvesztéses bronzöntő techniká− val. Azzal az eljárással, amely nemcsak érzékenyebb felületet hoz létre, hanem több nehézkes fázis kiküszöbölésével lényeges időnyereséget jelenthet a szoborállítóknak. Igaz, hogy a benyújtott tervet az egyébként éplátású zsűri problematikusnak tartotta. Igaz, hogy az építészeti elgondolásokat meg− oldatlannak vélte, de ezúttal ilyen apróságokra már nem lehetett figyelni. Különben is e stádiumban már nem is szobrász, már ezermester, méginkább varázsló kerestetett. Györfi Sándor – az események különös dramaturgiája folytán – megkapta előlegbe azt a bizalmat, amely iránt hoppon maradt elődje a nagyobb stallum birtokában is hiába áhítozott.” Ezek után a Metróber közölte, hogy tizennyolc tonna súly nem kerülhet a Csikász−szobor he− lyére, mert beszakad az aszfalt — tegyék a szobrot máshová. Miután senki nem vétózta meg, az is− mert helyére került. Végül is – összegzi P. Szűcs – mindenki vesztes ebben a rosszul sikerült szo− borállításban. A Bajcsy Zsilinszky szobor mindenek ellenére még évekig állt a Deák−tér sarkán. A Nemzeti Színház építése, illetve a tér rendezése körül kialakult hercehurca kapcsán az emlékművet is eltávolították. Végül mindenki megelégedésére 2003−ban egy elfogadható környezetben, a szobor lép− tékének megfelelő talapzattal újraállították Tarpán.

28

28


29


A Bajcsy−Zsilinszky szobor körüli izgalmak után Györfi újabb köztéri munkán dolgozott. 1988. augusztus 19−én leplezték le Mezőtúron a Balassi Bálint és az Újvárosi út kereszteződésében épített gyepesített kis dombon a mezőtúri Kubikos emlékmű két egységből álló bronz alkotását. Elől, a domb menedékében ásóval, lapáttal, csákánnyal a vállán, szétálló szárnyú szőrmés bekecsben, alatta tarisznyával, kötényben, rövid csizmában, fején lehajtott szélű nemezkalapban áll az emberméretű bronz kubikus. Öltözete, munkaeszközei, a szerszámnyeleket tartó kérges kézfeje, arca szintúgy, mint a domb− tetőn kerekére állított bronz kubikos talicska látványában, részleteiben az eredetit idézi. Egy eredetit a sok ezer közül. Amely sűrített attribútumaival, piedesztálra emelve a művész keze nyomán „a kubi− kus” emlékművévé nemesedik.

29 30

30


31


31

32


32

33


34


A mezőtúri feladattal egy időben, ugyancsak 1988−ban valósítja meg a művész Máriapócs szá− mára első Díszkút− munkáját. Ebből a kompozíció−fajtából a későbbiek során többet készít, figurá− val, csobogóval, növényekkel illetve állatokkal. (Ivókút Tószeg 1992, Mesekút – Madarász Imre emlékére Karcag, 1995, Deák Ferenc – kút Tiszafüred 1998 és a Nyíregyháza − Sóstói Millen− niumi Díszkút 2001.)

33 34 35

35


36

Egy évvel később készíti el első síremlékét; 1989−ben avatják fel Papi Lajosnak, atyai barátjá− nak, szobrásztársának sírkövét a kisújszállási új te− metőben. A mészkőtömb ölelésében hatalmas izmait megfeszítve követ bontó Papi sírjele például kínál− kozik Györfi realista formaalakításának, lényegkieme− lő kompozíciós készségének, asszociációs képessé− geinek érzékeltetéséhez. Míg a korábban mintázott Papi büszt, A szobrász egész habitusa a büszke kun művészt formázza, a síremlék féligfaragott tömbje mélyén már az öröklét őrzi a művész szeretett alak− ját. A későbbi sírjelek−emlékharangok között említ− hetjük még Kállay Béni domborműves emléktáb− láját a berceli temetőben (2004), illetve Czóbel Minka sírját jelölő lélekharangot az anarcsi Czóbel kúria parkjában (2005). A nyolcvanas évek végén megszületik a Kunsági Vénusz (Karcag 1989), amellyel elindul Györfi oeuvrejében a különböző

37

36


38

kompozíciókban életre hívott nőalakok sora. (Mágikus találkozás Karcag 1998, Kentaur Buda− pest 2002, Hajnali ébredés a forrásnál Mezőtúr 2005). A plasztikai térformálásban az emberi figura absztrakciója még az 50−es években elérte leg− végső határát. Azt a végsőkig lecsupaszított formát, amely még különösebb magyarázkodás nélkül önmagát jelentette. Marino Marini, Henry Moore, Alberto Giacometti megteremtették azokat az etalo− nokat, amelyek után már vagy a figura teljes elvetése, vagy az újrakezdés vált lehetségessé. Hazánk− ban a háború majd az azt követő évek központi művészeti direktívái megszűntették a hazai és a nem− zetközi képzőművészet koegzisztenciáját, így a hatvanas évek művészetpolitikai nyitása után igen nehéz volt a visszakapcsolás. Saját művészeti előzményeinkhez is, de az európai sőt a 40−es 50−es években igen erőteljesen bontakozó amerikai képzőművészethez is. Emellett a „szocreál” ellenpólusát tapo− gatva mindenfajta realizmust gyanakodva szemléltek kritikusaink, a szórás sokszor a középnemzedék legjobb szobrászait Somogyi József, Varga Imre, Marton László több köztéri munkáját sem kímélte. A fiatal Györfi egyértelmű realista szemléletű figurativitása aligha kapott volna esélyt, ha nem következik be a rendszerváltás. Szerencsés találkozása a viaszveszejtéses technikával a nyolcvanas években felkészítette minden köztéri munka megvalósítására. Az újfajta kollektivizmus, a nemzeti iden− titáskeresés, a millecentenárium megünneplésének történelmi szempontjai egy vizuálisan is elfogad− ható plasztikai programot kívántak meg a szobrászoktól. Történelmi személyiségeink megformázása

37


39

38


esetében megvoltak a nagyon is határozott elvárások, amelyek részben képes, részben szöveges is− meretanyagra épültek. Ezektől nem igazán lehetett elszakadni. A magyarországi rendszerváltás a ki− lencvenes évek elején a megkésett kapitalizálódással gejzírként feltörő szellemi energiákat szabadí− tott fel. Nagyon sokan kerültek eufórikus állapotba, tere nyílt az egyéni és az átalakulni látszó kollek− tív szándékoknak, alkotókedvnek. Az országra rákényszerített, majd negyven éven át működtetett fel− ső irányítás megszűntével teret kaptak az ötletek, lappangó szándékok; elmozdultak az útból a koráb− ban sokszor már gátat jelentő emberek és elkötelezettségek – nemzetben, nemzeti értékekben, lera− dírozott vagy elhallgatott történelmi személyekben és eszmékben is lehetett gondolkodni. Első nekifutásra ez eredményezte a szovjet hősi emlékműveket kipusztító és helyükre állított, futószalagon gyártott második világháborús monumenteket, majd az 56−os kopjafák sorát. S miután megszűnt a művészeteket, sőt a dilettánsok térhódítását akadályozó kontroll, a szoborállítás hely és költségigényes szempontjai miatt átpolitizálódott a pályázati rendszer. A sokszor túlzásba vitt demok− ratikus szólásjog kapcsán a döntés átcsúszott azok kezébe, akik politikai illetve gazdasági előnyük révén saját akaratukat érvényesíthették. S ez ritkán képviselt esztétikai szempontokat. Persze voltak a politikai indíttatású művek megalkotásán kívül más inspirációk is. A valódi gyász a háborúban el− pusztultakért, az ezredforduló, a honfoglalás millecentenáriuma – miként egy évszázaddal korábban a Millennium is – nemes szándékokat és átgondoltabb, kiérleltebb alkotásokat is szép számmal ered− ményezett. A rendszerváltás első évtizedében fellendülő közterületi szobrászat ismételten előtérbe helyezte a realizmus stíluskérdését. Nem elméleti síkon, hanem a szoborállítás konkrét gyakorlatá− ban. A Lektorátus által véleményezett, mégis helyben eldőlő pályázati eredményeket sokban befolyá− solta a szobor egyértelmű felfoghatósága.

39

40


41

40


42

41


42


43 Györfi Sándor művészetének „realizmusa” majdnem minden róla szóló elemzésben hangot kapott. Többször és többfajta megközelítéssel próbálták kritikusai „magyarázni” Györfi szemléletét, hol pozitív, hol pedig negatív végkicsengéssel. Holott természetelvűségét nem szükséges magyaráz− ni, az születésétől környezetében, kötődéseiben, szellemi örökségében gyökerezik. Lényegében a re− alista felfogás mindmáig sajátja. Ami a látványból kiinduló alkotási folyamatot, a modell felismerhe− tőségét ugyanakkor a dolgok belső lényege felé törekvést, ennek érdekében történő sűrítést, abszt− rakciót jelent. Itt nemcsak a portrékra, de az állatokra, tájakra is gondolunk. Ennek a vonalnak a mentén talán annyi jegyezhető meg, hogy a nyolcvanas évek végéig több munkái között a földdel, állattal foglalkozó, kétkezi munkát végző, illetve az „alföldi” embertípus. A Malacvivő, a Karcagi fuvaros, s portréi között a Nagyapám, a Túri portrék négy megközelítően hasonló karaktere. Györfi első köztéri munkái is fentieket igazolják. A karcagi A ménesek emlékére, a Györffy István szobor, s a nyolcvanas évek végén készült mezőtúri Kubikos emlékmű is. Munkásságának irányában tehát semmiféle változást nem jelentett az a tény, hogy az újonnan igényelt II. világháborús monumentek jelentős részéből részesült. A rendszerváltás utáni években a legtöbb település úgy érezte, hogy a lebontott szovjet emlék− művek helyére új II. világháborús áldozatokra emlékező szobrokat kell emelnie. Valamiféle szabad− ság−szimbólum lett, posztumusz tisztelgés a méltatlanul elpusztult magyar áldozatok előtt. Egymást követték a szoborállítások, amelyekben idősebb és fiatalabb művésznemzedékünk egyaránt szerep− hez jutott. Az akkor már köztéri munkáival többször is bizonyított Györfi Sándor egyszerre több lehetősé− get is kapott, amelyben nem kis jelentőséggel bírt munkáinak közérthetősége, esztétikai−etikai értéke. A közösség részére felállított műalkotásokon csak azoknak az allegóriáknak van létjogosultsága, amelyek a közösség minden tagja számára ugyanazt jelentik. Viszont ahhoz, hogy egy jelkép egy

43

44


45

44


46 47

45


48

nagyobb kollektíva számára elfogadott szimbólummá érjen, elsősorban közmegegyezés szükséges, és általában nem elég egy−két évtized. Nem mindegy tehát, hogy egy művész milyen formai elemeket alkalmaz, hogyan fűzi egymáshoz azokat mondanivalója érdekében. Györfi az általa választott közösségi szimbólumoknál olyan szellemi−kulturális hagyományok− hoz nyúlt vissza, amelyek az európai kultúrkörben, a keresztény mitológián felnőtt generációk számá− ra ismertek voltak. A kilencvenes években egymás után készültek Dombrád, Mezőtúr, Erk, Kisújszál− lás, Jászberény, Karcag, Tószeg, Dunavarsány, Újdombrád, Mezőkövesd, Szolnok, Debrecen, Abádszalók II. világháborús emlékei. Van köztük, amelyet társakkal készített, a mezőtúrit Balogh Gézával Borbás Tiborral, E.Lakatos Arankával; a kisújszállásit Györfi Lajossal; a debrecenit Lakatos Aranká− val. Van, amelyiknél néhány töredezett oszlop egy−egy madárfigurával emlékeztetett az áldozatokra, s van olyan, amellyel egyedülállót alkotott a hasonló típusú emlékműveink sorában. Nincs szándékunk− ban az összes háborús emlékmű elemzése, néhány alaptípusról azonban illik szót ejtenünk. A II. világháborús emlékművek állításának egyik legfőbb indoka az igazságos tiszteletadás volt mindazokkal szemben, akik valamilyen korábbi, főként politikai oknál fogva ezt nem kaphatták meg. Az, hogy az áldozatok neveit el kellett helyezni a talapzaton, többé−kevésbé meghatározta az emlékmű tagolhatóságát. Györfi, aki amúgy is vonzódott a klasszikus formákhoz, ezt derékba tört római dór oszlopok oldalán, illetve a nagyobb lélegzetű figurális munkáknál szintén klasszikus elemekből épí− tett, oszlopokkal, párkányzatokkal tagolt szögletes talapzaton oldotta meg. Az építményt többnyire szé− lesen körbefutó lépcsőkkel közelíti, illetve oszlopait egyszerű bazaltkövekre állítja. Az emlékoszlopok számukban és magasságukban térnek el, anyaguk általában fehér mészkőből illetve bronzból variáló− dik. Ugyanígy a főoszlop mellett lehulló bronzmadár sem mutat sok eltérést. A megrendelő anyagi lehetőségei jelentősen befolyásolták a lehetséges variánsokat, ennek függvényében alakultak a szo− borral szembeni elvárások is.

49

46


47


48


50 A figurális megoldások esetében talán még inkább. Így míg a dunavarsányi I. és II. világ− háború áldozatainak emlékművén halálos lövéstől lehanyatló közkatonája a nagyközség lako− sainak a háborús emlékművek, katonaszobrok iránti hagyományos elképzeléseihez illeszkedik (1993), a szintén mindkét világháborút gyászoló mezőkövesdi puttók által mennybe vitt korpuszban egy kö− zösség szakrális igazságérzete ölt testet (1994), addig a dombrádi kompozíció Györfi önálló szobrá− szi megoldásában őrzi az elpusztultak emlékét (1990). Az áldozatok nevét soroló emléktábla tövében a kőhöz tapadó, kendőkbe burkolt, arcnélküli bronzalak a karcagi Piéta anyai fájdalmának előképe. Mellette témájával és megoldásával is kiemelkedik a sorból a kisújszállási II. világháborús em− lékmű, amelyet Györfi Lajossal készített (1992.) A haranghúzók kompozícióját a tószegi Kálvária stációk első darabján már kipróbálta a művész. Magasra ívelő, gótikus architektúrában lendülő ha− rang kötelébe három férfialak kapaszkodik. A kötélhúzás ritmusára összegörbedő−felránduló bronzfi− gurák életteli mozgása ellentételezi a végső nyugalom örök mozdulatlanságát. Ugyanebben az évben állították fel Karcag főterén is a II. világháború áldozatainak emlékművét, a Kun Piétát. Az emberiség történelme lényegében csatározások, évtizedes háborúk, mészárlások, tömeges megtorlások története. Szent vagy területszerző célok érdekében, különféle felségjelek, zászlók alatt. Az ember az egyetlen emlős a földön, amely nemcsak fajfenntartási ösztönből, de „önként, kéjjel” öl. S ezt az évezredek során tökélyre vitte. Mégis a II. világháború, totalitása szempontjából mindeddig egyedülálló volt. Csak néhány ritkaadottságú költő, művész volt képes valamit is megsejtetni az egyén gyötrelmeiből – közöttük is jobbára azok, akik haláluk előtt utolsó üzeneteiket hagyták ránk. Radnóti Razglednicái, Ámos Imre Szolnoki vázlatkönyve egyszeri és megismételhetetlen. A kései utód, aki megkísérli a Rekviem művészi megfogalmazását, mindenképpen nehéz helyzetet vállal. A szobrászat terén ez még inkább bonyolódik, mivel nemcsak a személyekre szóló, egyéni halott−siratást kell a

49

51


52

50


53

51


54

52


55

53


művésznek elvégeznie, de meg kell felelnie a közösség kollektív igényeinek is, valami módon iga− zodnia kell a hagyományokhoz, a köztereken megszokott korábbi háborús emlékművek érzelmi kötő− déseihez. Györfi Sándor ezt a többszempontú feladatot a karcagi Piéta kettősében, a térrendezésben egyedülállóan oldotta meg. Félkörívet képező magas, kétszer hármas elosztású fehér kőoszlopsor keretezi a kőtalapzatra helyezett nagyméretű bronz Piétát. Az egyszerű, gömbölyű lábazattal és fejjel lezárt sima törzsű osz− lopok felül párkányzattal kapcsolódnak, alul két végén eltört piedesztálon állnak. A párkányzat közép− ső íve a szoborkompozíció felett megtörik, a lélek távozásának szakrális jelképeként. A kis tér mértani közepét az aktualizált Piéta foglalja el. A kompozíció nem az Istenanya térdére fektetett, felénk fordí− tott korpuszának szokásos kompozícióját követi, a fiatal anya az ernyedt testet arcával, testével lefelé borulva tartja ölében. Szimbolikáját a lekopaszított, mezítelen halottra dobott jellegzetes katonakö− peny egyértelműsíti. A krisztusi előkép itt minden halott jelképe, az Anya fájdalma minden áldozaté. Györfi így vall munkájáról: „A Kun Piéta a közösség sorstragédiáját mondja el, a II. világhábo− rú borzalmait. A fájdalom részesévé avatott a közösség, amikor rám bízta a mű elkészítését. Az em− berekkel együtt érezve lehetett csak hitelesen megformázni. Karcagon olyat akartam csinálni, ami nincs másutt: református piétát. Emlékhellyé vált a szobor. Kellett mögé az architektúra, melynek külön jelentése is van, a lélek a sátrat, az ősi jurtát mintázó megtört nyíláson távozik, mint a füst is. A szobor a tér közepén, a tűz helyén van.” Szolnokon 1994−ben avatták A II. világháború áldozatainak emlékművét, a Magyar Golgotát. A műleírás szerint a 350x250x100 cm−es bronz kompozíció egy bazalt sziklákból épített 350x2000 cm−es átmérőjű domb tetején helyezkedik el. A műalkotás csúcsán aranyló drapérián fel− irat: „Tenet Vos Memoria Patria Lacrimos et habet honorem magnum gens Hungarorum” (Könnyezve tart emlékezetében Benneteket a haza és mély tisztelettel adózik a Magyar Nemzet). A Magyar Golgo− ta ugyancsak keresztény attribútumokhoz nyúl. Megcsonkolt Korpusza itt darabjaira hull. Nemzetek, országok robbannak szanaszét emlékeinkkel, életünk darabjaival abban a detonációban, amelyben a hitünk szimbóluma, az Angyal is széthasadt. Ezt az érzést sugallja Györfi kompozíciója, s feltehetően ez az összbenyomás ösztönözte Rideg Gábor kritikájának vezérgondolatát is. A Jászkunság 1994. de− cember/1995. januári száma „Magyar Golgota” címmel két véleményt jelentetett meg az emlékműről. Rideg Gábor: „Minden egész eltörött…”− írása éppen azt a megoldást hibáztatja, amellyel Györfi a „totális pusztulás” gondolatának vizuális kifejezésére törekszik. „November közepén avatták fel Szolnokon Györfi Sándornak a II. világháború áldozatainak emléket állító szobrát, amely az alkotó szándéka szerint egy magyar Golgota gondolati tartalmát tes− tesíti meg. A címben egy másik költőt, József Attilát idéztem, aki bár nem élte meg, de talán szintén bele is pusztult volna e szörnyű világégésbe, amely ezt a nemzetet, az ő nemzetét is olyannyira meggyö− törte, és amelynek áldozataira most Györfi Sándor is emlékezik művében. A „minden egész eltörött” József Attila−i gondolat a mű tartalmában és formaképzésében egy− aránt jelen van. Csonkán és törötten szegeződik fel egy szikla(?)darabra a szenvedést jelképező kor− pusz, amely mind elöl−, mind hátulnézetében kifejező gesztusú és finoman modellált, de ugyancsak csonka és törött, bár aranyragyogásban lebegő, a szárnyas alak is…A „minden egész eltörött” gon− dolat az emlékmű formaalakításában is következetesen végigvonul. Nemcsak a bronzba mintázott fi− gurák töredékesek, hanem a hordozóik, a bazalttalapzaton lévő bronz sziklák is — mintha egy nagy, tektonikus rengés darabolta volna őket ilyenné.” Rideg Gábor írásában szerepel még a filozófus Adorno, a mitikus görög Prometheusz, a buda− pesti millenniumi emlékmű puttója, Radnóti és többször József Attila. Emellett rengeteg feltételezés,

54


56

55


57

Györfinek tulajdonított újságírói kitalálmány. Nem kívánok külön foglalkozni a cikkben írottakkal, azt megteszi a Jászkunság másik szoborelemzője, Tóth Attila riposztjában. Csak egyetlen dolgot szeret− nék megjegyezni. Az egész írás úgy hamis, ahogy a kiindulópont sem igaz. Rideg cikkét a „Minden egész eltörött” poétai sorokra építette fel. A szétrobbant kövekkel, széthullott formákkal a szobor va− lóban ezt próbálja kifejezni. Sajnos a cikkel az a legnagyobb gond, hogy számos feltételezésének annyi köze van Györfi Sándorhoz, mint ahogy a címben idézett soroknak József Attilához. Ugyanis a „minden egész eltörött” sorokat Ady Endre írta Kocsi−út az éjszakában című versében. Itt csak Tóth Attila válaszcikkének konklúzióját közöljük, mindkét írás teljes terjedelmében megtalálható mellékelt irodalmunkban. „Tagja voltam szakértőként annak a zsűrinek, amely az em− lékműpályázat anyagát elbírálta, majd Györfi Sándor pályamunkája mellett döntött. Érintett vagyok a történetben, a szakma oldalán állok tehát, elfogultságom – ha van – innen eredeztethető. De nem kívánom védeni a „mundér becsületét”. Nincs is okom rá, mert igaz meggyőződéssel kijelenthetem, hogy Györfi Sándor Magyar Golgotája a rendszerváltás utáni emlékműállító korszak egyik legértéke− sebb alkotása. A bírálókkal szemben én éppen azt állítom, hogy Szolnok szerencsés város, mert vég− re szobrászilag értékes mű került egyik leglátogatottabb közterére...” Mindenképpen helyes és szerencsés választás volt a fiatal szobrászművész részéről hazatéré− se szülővárosába. Nemcsak azért mert Karcag műtermet, ösztöndíjat ajánlott frissen végzett művész− palántájának, hanem azért is, mert csak ebben az általa jól ismert és hazánkon belül is sajátos törté− nelemmel rendelkező kun etnikumban teljesíthette ki tehetségét. „Sokat jártam a világban, ott jöttem rá, hogy milyen fontos egy nép, saját népem kultúrája. Nagy múltú kultúrák szobrászatát nézve döbbentem rá, hogy igazában az ősök kultúráját csak a hely− ben maradó népek tudták megőrizni, tovább vinni. Itt van például a kun nép, amelyik már nincs. Nagy kultúrát csinált, de vándorolt. Ahogy elment, hiába hagyta ott kun bábjait, azt mások, idegenek, az utánuk jövők ledöntötték, tönkretették. Egyiptomban, Görögországban, Olaszországban, az ősla−

56


58

57


59

58


60

59


61

60


62

61


63

62


kosság helyben maradt. Őrizték a kincset, még ha nem is mindig becsülték. Ott ültek rajta, nem en− gedtek más szellemű népeket oda, akik elvitték, tönkretették volna. Nagyon nagy szerepe van a hely− ben maradásnak egy nép kultúrájában. Így a magyar népnek is. Hogy ezer éve a Kárpát−medencében él. A kultúrát csak így lehet gazdagságában megőrizni.” Györfi pályája bizonyította, hogy lehet próféta valaki a saját hazájában is. A „hazatérés” nem− csak az ő számára jelentett előnyöket, de városának is komoly hasznára vált. A kunság központjában de az egész Alföldre kiterjedően megalkotta saját történelmi arcképcsarnokát. Amelynek központi helyén kunsági vonatkozásaival Karcag áll, de a magyarság történelmét befolyásoló jeles személyiségeink, hadvezéreink, országalapító és a nemzetet megerősítő királyaink, fejedelmeink népes körében. Györfi viszonylagos szabadsággal építette fel „galériáját”, szellemisége találkozott a rendszerváltást követő indentitáskutató törekvésekkel, szűkebben a kun−magyar kutatások politikailag is ösztönzött kiterjesz− tésével. A fiatal művész realista stílusa pedig egyértelműen predesztinálta történelmünk e sajátos szegmensének a vizuális megjelenítésére. Humán fogalmi kérdésekről nem igazán lehet absztrakt formákkal szólni. A nonfiguráció szobrászat esetében inkább alkalmazott jellegű, főként építészeti közegben működik, térkitöltő funkcióval. A képzőművészet terén a szobrászat mond le a legnehezeb− ben a figurativitásról, emlékművek esetében pedig szinte lehetetlen. Nemcsak a mecenatúra igénye következtében, de agitatív helyzete miatt is. A köztéri szobrászat mindig valamilyen gondolatot hor− doz. Diktatúrákban ez egy központi hatalom kifejeződése, demokráciákban a divat vagy a politika trendje mellett szerephez juthat a művész egyéni szándéka is. Végigtekintve Györfi ide sorolható műveit, nem akármilyen teljesítményt regisztrálhatunk. A nagy számban sorjázó szobrok nemcsak ötletességük, kivitelezésük változatosságát tekintve imponá− lóak, de súlyuk, jelentőségük miatt is. Mert kevés alkotó mondhatja el, hogy előre megtervezett prog− ram szerint egy érzékelhető, tapintható világot teremtett. A semmiből. Egy tárgy és objektumok nél− küli, a kutatók adataival csak itt−ott igazolt homályvilágból, a kun legendából. A kun népesség az egykor saját nyelvvel rendelkező, de idegen népcsoportokként a már lete− lepedett magyarok közé egy−egy számukra kijelölt feltöretlen területen korábbi, vándorlásaik során kialakított életformájukat élve nemcsak gazdagították befogadó országukat, de összecsiszolódva kör− nyezetükkel, fokozatosan feladva különállásukat jelző önálló nyelvüket, vállalták választott gazdáikkal a sorközösséget is. Aminek fejében jobbágyi kötelmektől mentes szabad állapotban éltek jó négyszáz éven át. S mikor az elveszett, saját, önerőből összegyűjtött pénzen vásárolták vissza függetlenségü− ket; s a jászokkal együtt végrehajtották a redemptiót. A történelmi események alakulása következmé− nyeként helyhez kötött, földművelő jászok legnagyobb települése Jászberény lett a Hármas Kerület közigazgatási központja, melynek révén egyre több rangos épülete emelkedett. (Kerületi székház, fő− templom, fogadó, később szálloda, gimnázium, múzeum, banképület, ártézi kút). Megteremtve a Jász− ság kutatásának látható alapját is. A kunok nem rendelkeztek ilyen építményekkel. A különféle tudományokkal foglalkozó lelkes kutatóknak kellett összegyűjteniük a kun emlékeket, régészeti, történeti, nyelvészeti és néprajzi rész− leteket, amelyekből összeállhatott a kunok Kárpát medencei történelme. Ezekből az emlékekből vi− szont Györfi Sándor módszeresen épített fel egy látható, értékelhető világot. Tevékenysége során kun vonatkozásaival a Nagykunság, azon belül is központja, Karcag ma legalább annyira ismert, mint Jászberény. A művész nagy elődei, Györffy István, Németh Gyula, Kátai Gábor véleményét vallja: közvetlen környezete értékeinek mélységében való felmutatása a fontos. Az ő munkásságukkal nemcsak a Nagy− kunság vált ismertté és továbbkutathatóvá, nemcsak a magyar történelem, kultúrtörténet gyarapodott eredményeikkel, de feltárásaik során meghatározó módszerekkel, alapvető és megkerülhetetlen té−

63


nyekkel bővült tudományos életünk több speciális területe. (Néprajz, nyelvészet, biológia, orvostudo− mány). Mert vitathatja e valaki, hogy Györffy István nagykunsági témájú írásai irányították néprajzku− tatóink figyelmét állattartásunk, népi építkezésünk, táplálkozási szokásaink legősibb, még Ázsiából hozott és sokszor napjainkban is megfigyelhető jellegzetességeire? Vagy kétségbe vonhatja−e Né− meth Gyula egzakt nyelvészeti bizonyítékait őseink ázsiai török törzsekkel való rokonsága esetében? Aligha. Mert ezek nyilvánvaló, megdönthetetlen értékű és súlyú bizonyító anyagok. Ám csak egy nagyon szűk, nagyon kis létszámú, tudományok iránt érdeklődő emberhez jutnak el. Szemmel látható, mindenki számára nyilvánvaló, tapintható, körbejárható emlék viszont mindezekre vonatko− zóan nincs. Sem a népvándorláskori nomád népekhez hasonló életmódot folytató, vegyes összetételű honfoglaló magyarság, sem a később érkező kunok esetében nincsenek építészeti objektumok, nem őrződtek meg néprajzi tárgyak, s régészeti leleteknek is igen híján vagyunk, melyek a tudósok által feltárt kétségtelen igazságokat láttathatnák, mindenki számára szemlélhetővé tehetnék. Csak a betele− pült ősök ivadékai őrzik még tán zsigereikben, egyre halványodó intenzitással e távoli múltba nyúló kapcsolatok emlékét. S hogy többen legyenek ezen a nemes csapáson, ezen a nagyon szűk ösvényen többen haladhassanak, megpróbálnak tenni valamit. Györfi Sándor úgy, ahogy azt az idézettektől ta− nulta. Úgy ahogy kun ősei a kietlen, szinte semmire sem használható kapott területet hasznosították, „értékké” tették. A szellemiek vonatkozásában is. Folyamatos kemény munkájuk hosszú, fáradságos, de ugyanolyan látványtalan és majdhogynem nyomnélküli volt, mint a letelepedett kunság egész addigi élete. De azért eseményekben korántsem szegény. Nem látványos csatákra, világhíres építkezésekre kell gondolnunk, csupán olyanokra, amelyek ezeknek a kun településeknek az életében, az itteni emberek megerősítésében, csiszolásában játszottak meghatározó szerepet. Olyan nagyfontosságú eseményekre utalunk, mint a református hit felvételével megjelenő ál− talános írástudás, egy árvizekkel rendszeresen sújtott terület járhatóvá tételére emelt, elemekkel is dacoló kőhíd építése a legelő közepén (Zádor híd), egy járványokat megelőzni képes orvos működé− se a pusztának tűnő, kiégett vidéken, vagy a vízmentesített és elszikesedett talaj hasznosítására kikí− sérletezett növényfajta elterjesztése érdekében végzett missziós munka. Amelyek az itt élő emberek életét nemcsak tagolták, de színessé is tették, jóllehet megint csak nem maradt utánuk másoknak is mutogatható, kézzelfogható emlék. Azazhogy a jövő számára mégis. Mert Györfi Sándor mindezt már közel harminc éve tudatos programmal teszi láthatóvá. Bemutatja az első írástudók egyikét, Varró Istvánt, az első karcagi nó− táriust. Az épületeket, templomokat, hidakat tervező építészt, Kása Józsefet. A növénynemesítő Vezekényi Ernőt, a gyógyító Kátai Gábort, az orvos Szentannai Sámuelt, a néprajztudós Györffy Istvánt és a nyelvész Németh Gyulát, Mándoky Kongurt. De itt nem áll meg: mert a tudós mú− zeumigazgató, Szűcs Sándor, a népművészet egyik megújítója, Kántor Sándor, a szobrásztárs, Papi Lajos is szerepelnek alakjai között, csakúgy, mint azok a névtelen emberek, akiktől ezeket az ismereteket szerezte, elsajátította. (Túri portrék, Kubikos emlékmű), és természetesen közvetlen fel− menői nagyapja, apja, családja tagjai. Keze nyomán ezek a megmintázott és testközelbe hozott személyiségek, már nemcsak valósak, és szemlélhetőek, de beszélnek is: elmondják érdemeiket, hogy mikor és mit cselekedtek. Györfi Sándor általuk láthatóvá teszi a múlt egy−egy darabját, megeleveníti a történelmet. S mivel visszafelé is építkezik, azaz visszanyúl az említettek útmutatásai, munkái alapján az ősi gyökerekhez, megismer− jük azt a kun világot, amilyen az a befogadásukkor lehetett. Amely már csak körvonalaiban ismerhető fel, mint a kun park egyedi arcvonásokat nélkülöző kunbabái. De egyes elemek – övveret, ivóedény – a városokat testesítő szimbolikus jeleken konkrétan is szemlélhető, mert a legendák őrizte viseleti darabokat az ásatások során előkerült leletek igazolták.

64


64

64

65


65

66


66

67


67

68


68

69


69

Az 1995−ben átadott Kun emlékhely szobrai történelmi értéküknél fogva is egyedülállóak Európában. A Karcag határában, a 4−es műútról láthatóan őroszlopokként emelkedő, Belső−Ázsia ha− talmas halott−emlék kőszobrait idéző alakok úgy vonzzák a szemet, mint a régi településeken a temp− lomtorony. A kétszáz éves jászkun redemptió évfordulójára állított szoborcsoport közepén ül a kun kán és a felesége, körülöttük 7 harcos, kezükben áldozati edény a kun települések címerével. „A Kun emlékhely őseinket idézi. A kun népcsoport, amelyik legteljesebben magyarrá vált. Hallottam a kun babákról. Nem figyeltem oda, mert nagyon primitívnek tűntek szobrászatilag. De más− ként kell nézni! Nagy múltú temetkezési kultúra van mögötte. Szobrot állított halottjának a kun nép. A szobroknál az arra járók megállottak, ajándékot adtak neki. A kezében levő kis csészébe ital ajándékot töltöttek. A szobrok készítői nem vették figyelembe az arányokat. Nyilván lefektetett kőből faragták. A fejénél kezdték, a lábára kevés kő maradt. Ez a technika a népi faragásban tovább él. A szobor átala− kult fejfává, kapubálvánnyá! Napjainkban ezekkel találkozunk.” — írja Györfi.

70


70

71


71

72


72

73


73

A magyarok ázsiai előtörténetével, a kunok történeti− és nyelvemlékeivel, betelepülésével és beolvadásával, a török okkupáció nyelvre, irodalomra, szokásokra és tárgykultúrára vonatkozó köl− csönhatásával foglalkozó néprajzkutatónk, dr. Bartha Júlia írásából idézzük az 1995−ben felavatott Kun emlékhely adatait. „A hat nagykun város és a hetedikként csatlakozott Berekfürdő lakossága állíttatta a XIII. században betelepült őseik emlékére. Bár formájában a közép−ázsiai kipcsak síremlé− keket idézi, a kézben tartott áldozati csésze helyett a Hatkunság városainak címerét látjuk…….Hasonló szobrokat, a szakirodalom megfogalmazásában, orosz−török szóösszefűzéssel kamennaja babákat, „kőapákat” a kipcsak−török népek állítottak elhunyt felmenőik emlékére. A kutatók véleménye meg− oszlik. Egyesek a középkori utazó, Ibn Fadlan nyomán úgy gondolják, hogy a szobrokra nem a halott képmását mintázták, hanem a megölt ellenséget, míg mások éppen a valódi ős, a család kiemelkedő alakjának síremlékeként tekintik. Utóbbi állítást támogatja a kazakok hagyománya is. A kazakok név szerint számon tartják felmenőiket, a nőket is. Mohamedán vallású népek lévén, többnejűségben él− hettek. A főfeleség, a bejbise – különös, szarv formájú hajfonatával és fejfedőjével adta tudtára rang− ját a környezetének. Ezzel szemben a második, harmadik, negyedik feleség neve tokal, szarv nélkülit jelent. A kőszobrokon látható női viselet a XII−XIII. századot idézi. A valós ős síremlékének teóriáját támasztja alá az is, hogy például a kazakok kisi tasnak, emberkőnek vagy balbalnak (emlékkő, sírem−

74


lék) nevezik a puszták magányos szobrait. A balbalkőrakás emléke ugyan a kis−ázsiai törökök halott− kultuszában is megmaradt szinte a legutóbbi időkig, de oly módon, hogy a sír köré nem ember for− májú, hanem ököl nagyságú köveket raknak (mágikus kör), s a kövek száma eredetileg annyi, ahány ellenséget megölt az elhunyt. Minél vitézebb volt, annál magasabban domborult a sírhalma. Utóbb már szelídülni látszik a hagyomány: annyi balbalkő veszi körül a sírt, ahányan a halott ellenségei lehettek, ahányan a halálát kívánhatták… Az ember formájú ősszobrok elterjedése kelet és dél felé szinte fedi a kun törzsszövetség szál− lásterületeinek határait. A Volga bal parti síkságától egészen a Kámáig, délkeleten pedig a Kaukázus előterében és a Krímben is megtalálhatók. Joggal vetődik fel a kérdés: állíthattak−e ilyen ősszobrokat a hazánkban megtelepedő kunok? Minden bizonnyal igennel válaszolhatunk, noha a szobrok kultusza idővel változott, a magyarországi kunok szálláshelyeiken nagy mennyiségű követ ugyan nem találtak, a fából való bálvány állítása azonban hosszú ideig tovább élhetett, jóllehet egyetlen szobor sem ma− radt ránk. Emléküket azonban megőrizte a nyelv, és egy 1791−es adat: a kiskunsági Izsák és Orgovány közötti határvonalon kun kép határjelet említ a jegyzőkönyv. Kunszentmiklós határában, Orgovány és Pálospuszta között is volt Kunkép határdomb. A nagykunsági kun emlékpark tehát méltó jelkép és tisztelgés a keleti örökséget ránk hagyó ősök előtt. Aki arra jár, és teheti, térjen be néhány perc pihenőre. Szép keleti szokást gyakorolva dobjon egy maréknyi földet valamelyik szobor lábához, ezzel is növelje a kurgán magasságát. Ne feledje, hogy a Kunságon szinte már csak mutatóban megmaradt kurgánok (kunhalmok) mestersége− sen emelt halmok, amelyek úgy hozzátartoznak a tájhoz, mint Egyiptomhoz a piramisok.” Továbbá azt is követhetjük a művész munkássága révén, ahogy ez az immár szemmel látható kun világ, a kun kultúra megőrizte értékek, hogyan kapcsolódnak bele a magyar történelembe, ho− gyan válnak annak részévé. Úgy, ahogy azt a két kultúra összetalálkozását, a két nép egymás felé közeledését két remekbe szabott lovas figurája, a magyarokat képviselő befogadó IV. Béla és a vad− nak, zabolázatlannak tűnő ázsiai lovon felé karját nyújtó kun vezér, Kuthen találkozásánál megfogal− mazta. De a kun világ Györfi kisplasztikáját sem hagyta érintetlenül. Erről vall a Kun legenda em− berpárja, kunhalomból emelkedő harcosa, s a patákra−agancsokra komponált Kun−magyar legen− da variációk. Utóbbiakon a hátra ívelő, megnyújtott agancsok egyben a honfoglaló magyarok meg− feszített harántíját is szimbolizálják. A hetvenes évek közepétől Szabolcs−Szatmár−Bereg megye már az ország egyik leggazdagabb honfoglalás−kori leletanyagával büszkélkedhetett. A már korábban is nevezetes leletek mellé nagy− számú X−XI. századi temető anyag társult, olyanok mint a tiszabezdédi és az eperjeskei. Ezeknek a síroknak a leletanyaga nagyban hozzájárult a honfoglalás−kori férfi−és női viselet rekonstrukciójához. A kenézlői íjtegez, az újfehértói veretes tarsoly, a tiszaeszlári fegyveröv és női hajfonatkorongok, női csizma, a geszterédi nemzetségfőtől (vagy törzsfőtől) eredő arany szablyaveretek nemcsak a múzeu− mok kiállításain, de könyvekben, színes diafilmeken is láthatóak voltak László Gyula professzor re− konstrukciói nyomán. Majd mindennek a betetőzése a már korábban szakirodalomból is ismert, még a honfoglalást követő években emelt szabolcsi földvár éveken át tartó, de végül is sikeresen befeje− zett feltárása volt. Az anyag látványos bemutatásába, megjelenítésébe a már említett leletek és króni− kák adatai is beépültek. Ugyancsak ennek a felfelé ívelő időszaknak a szerveződése volt a Nyíregyháza−Sóstói Mű− vésztelep beindítása is, ahová a már főiskolás korában kedvvel kísérletező Györfi Sándort is azonnal befogadták. Személyében olyan aktív szervező egyéniségre találtak, aki egy Magyarországon már− már szinte teljesen elfelejtett, általa felújított ősi szoborkészítési módszerrel eleven életet tudott lehel− ni az alakuló telepbe. Az új kolónia a hazaiakon kívül a környező – a kor lehetőségeiből fakadóan

75


elsősorban a szocialista országokból – rendszeresen fogadta indulásától kezdve a viaszveszejtéses bronzöntés iránt érdeklődő minden nemű és korú szobrászokat. Az egyhónapos közös együttlétnek, az itt megöntött érmeknek, kisplasztikáknak, a telep biztosította kísérletezési lehetőségeknek hamar híre futott, s vele együtt terjedt annak a híre is, hogy ennek a technikának egyetlen hívatott és értő mestere, tanára Györfi Sándor. Az országos szenzációnak számító, a feltárási munkák újabb szakaszát bemutató, rekonstruált szabolcsi földvár alapítójának, Szabolcs vezérnek a megformálására kiírt pályázatot ő nyerte el. Az életnagyságú zömök, köpcös bronzfigura megfogalmazásában nem kellett kortárs vagy közel kortárs keletkezésű ábrázolások leírások megkötéseit figyelembe vennie. Elegendő volt a fentebb is− mertetett és valóságban is szemlélhető honfoglalás−kori, Árpád−kori leletanyag és a magyarok bemu− tatásánál általánosságban használt krónikák jellemzéseit a szobor részévé tenni. Figyelembe venni azokat az Anonymustól, Kézaitól, a Képes krónikákból eredő, általánosságban érvényes megjegyzé− seket, miszerint honfoglaló elődeink általában középtermetűnél valamivel magasabb, tömzsinek ható, erős testalkatú, rövidlábú férfiak voltak. A kor nomád népeire jellemző, a lovas életmódhoz szokott, évszázadok során praktikussá vált jellegzetes darabokat viselték. A lovaglásban hátrányt nem okozó, hátul hasított kaftánszerű felsőruhát, alatta a könnyű lovas harcokban a mozgást nem akadályozó, felsőtestet védő, talán nem is fém, csak erős és vastag szegecselt bőrpáncélt. A keleti nomádok ha− linaszerű csizmát hordtak, oldalukon szablyát, kezükben íjat viseltek. Mindezek mellett a művész Szabolcsát a büszke, vezérre illő testtartáson kívül ellátta a korra is utaló díszekkel, tartozékokkal: hegyes formájú, a későbbi kun süveget idéző csúcsos fejfedővel, vezéri státuszt jelző díszes tarsoly− lemezzel, övére hurkolt, csizmája száráig lenyúló, arany−ezüst veretekkel gazdagon borított bőrszíjak− kal. S kezében a sztyeppék vidékéről érkező áramlásszerűen nyugatra zúduló félpogány nomádok mindegyik csoportját jellemző félelmetes fegyverrel, a visszacsapós íjjal. A művész – láthatóan élvezte ezt a kötött kötetlenséget. Kötött, mert hiszen éppen ebben a térségben kerültek elő az ásatások során a ma etalonnak számító honfoglalás és kora Árpád−kor ide− jét jellemző kézzelfogható régészeti−történeti tárgyak, amelyeket – ha a kort is idézni kell – illő fel− használni. Kötetlen viszont, mert hiszen Szabolcsról szinte semmit sem tudunk. A millenniumi időszak haladószellemű polgári történetírójának Márki Sándornak a Pallas Le− xikon számára írott rövid adataiból azt olvashatjuk, hogy „Előd fia, a honfoglaló magyar vezérek közé tartozott. Marót bihari fejedelem hódolni nem akarván, Árpád Tassal és Téténnyel (vagy Töhötöm− mel) őt küldte ellene. A Tiszán a ládi réven átkelve, onnan észak−keletnek mintegy 22−25 km utat tett meg a sereg a mai Szabolcs falu tájáig, hol a vezérek a nép hódolatát fogadták. Szabolcs pedig, kit a Névtelen = Anonymus nagy−bölcs férfinak nevez, a helyet a Tisza vidéknek megszemlélése után várépítésre igen alkalmasnak találván, társai tanácsának meghallgatása után a föld népével ... nagy árkot hányata és igen erős várat építe földből, melyet most Szabolcs várának neveznek”. Majd még hozzá fűzi: „A Marót ellen viselt utolsó hadjáratot már nem Szabolcs, hanem Öcsöb és Velek vezette, s Szabolcsról nincs is szó többé 931−ig...”. Mindehhez a néhány szóban összegezhető életrajzhoz az azóta eltelt több mint száz esztendő sem tudott hozzá tenni; a 2003−as kiadású Magyar Nagylexikon is csak ismételni tud. Az 1996−ban állított Györfi szobor így hát szabadon szárnyaló képzelet szülötte, s ha volt némi előkép, az a kunok és a magyarság másik elkötelezettjének, Györfi barátjának, Papi Lajos szobrászművésznek ugyan− ilyen alapon és ugyanennyi konkrétumhoz kötött, hasonlóan szabad képzelete megálmodta kőválto− zatai. A Kiegyezés után fellendülő nemzeti művészetünk első nagy megmérettetése a Millennium kap− csán aktualizálódott történelmi szobrászat volt. Ekkor vált lehetővé először a szembenézés saját tör−

76


74

77


75

78


ténelmünkkel, múltunkkal, először merült fel az az igény, hogy a nemzetállam szempontjából kiemel− kedő személyiségek, királyok, fejedelmek plasztikai formában is megjelenjenek. Ekkor született meg a Hősök terén államalapításunk arcképcsarnoka, amely történeti szobrászatunk szerves része lett. A Honfoglalás, Államalapítás majd az önálló állami létezés képzeletbeli és előképekből ismert promi− nens személyiségei kaptak helyet valamilyen formában a Millenniumi Emlékmű építményén. Több építész, szobrász hosszú ideig dolgozott mai formáján, amelynek ezredfordulós magjához több lovas kompozíció tartozik. Megoldásuk legtöbb tekintetben a reneszánsz illetve a barokk lovas emlékműve− iből merít. Ugyanezen Millennium alkalmából készült Stróbl Alajos Szent István−emlékműve a Halász− bástyán. Első királyunk megformálása az „államalapító” fogalmának, jelképének eklatáns típusa. Tel− jes királyi díszben, fején koronával, jobbjában a kettős kereszttel válláról leomló hosszú palástban jelenik meg lován, amely pompás ünnepi felszerelésével nyugodt tartásban áll. Heroikus megjelenés, korhű öltözet, fegyverzet, a részletek precíz mintázása jellemzi Stróbl Szent Istvánját, aki így él mind− máig a magyarság emlékezetében. A rendszerváltás első évtizede után, közeledvén a millecentenárium, kárpátmedencei honfog− lalásunk ezeregyszáz éves jubileuma, minden szem államalapító királyunk felé fordult. Ezer esztendő alatt az a kép formálódott Szent István királyról, hogy egy határozott, tudatos, erősakaratú, harcos egyéniség, testi és lelki erővel, kisugárzással rendelkező felkent uralkodó, akinek minden intézkedését pápai jóváhagyás kísérte. Olyannyira, hogy nem egészen ötven esztendő eltelté− vel, mint a kereszténység egyik legmegbízhatóbb támaszát, fiával együtt a szentek sorába iktatták; jobbját, a „Szent Jobb”−ot ereklyeként hordozták körbe országos ünnepek alkalmával; koronáját, pa− lástját, kardját, országalmáját a magyar királyok koronázási szertartása sohasem nélkülözhette. Ezt a szent királyt és ezekkel a tudomásokkal formázta meg Stróbl Alajos lovon ülve, királyi díszeivel a Halászbástyára. Ez lett a közvélemény számára és a mindenkori magyar szobrászat törté− netében is a „Szent István−etalon”, mint ahogy Mátyás királyé Fadrusz János szobra Kolozsvárott. Készültek ugyan vele egyidejűen és későbben is sikeres és jó színvonalú egyéb plasztikák is, de az ország számára a szentet, az államalapítót, a harcost, a gondolkodót mindmáig ez a szobor testesíti meg. A Stróbl−féle Szent István király−kép egyelőre nem törölhető ki a nemzet tudatából. Ez a kép nem változtatható meg a teljes szabadságot és tág asszociációkra minden irányban lehetőséget kíná− ló absztrakt megközelítéssel. Szent István alakjának újrafogalmazásához nem elegendő csupán a for− mai eszközök korszerűsítése, ehhez jóval több szükséges. Egész kötet szól ma már ugyanis Szent Istvánról, az emberről. A nyugati történetírás annales−köre által kialakított módszer és szemlélet kö− vetkezménye az embert, a piedesztálról leszállító, a valós környezetében működő „nagyság” hétköz− napjait is bemutató, aprólékosságokra, sőt gyarlóságokra is figyelmet fordító történetírási megköze− lítés. Aminek legszemmelláthatóbb termékei a történelmi személyiségek magánéletébe ágyazott és a történelem menetét ebből a szemszögből mutató rendkívül népszerű filmek, tv sorozatok (Antonius és Cleopatra, Nagy Sándor, Spartacus, bibliai történetek), sőt rock operák is (István a király, Honfog− lalás). Györfi Sándor szolnoki Szent István−ja ebbe a sorba illeszkedik. Intelmeinek márványtáblák− ba vésett idézethalmazából emelkedett halmon, de mégis közöttünk áll. Ugyanakkor tekintélyt paran− csoló, fenséges, közel háromméteres bronzfigurájával, kezében fő művével, a kereszténység felvétel− ét jelképező templom−kolostor makettel és a rendelkezések kiadásának jogosultságát jelző uralkodói attribútumokkal fölénk is magasodik. Egyszersmind a művész a megnyerő megjelenésű, ugyanakkor fenséges alakot, a ma divatos hosszú haját leszorító, homlokpántszerű korona−jelzéssel napjainkba is helyezi. Ez az új Szent István kép megformálásának korigényekhez is igazodó lehetséges módja.

79


Olyan XXI. századi mű született ezzel, amelyik nem tagadja az elődök kialakította képet, de a korhoz igazodva az addigi erények valamennyijének megtartásával mégis továbblépés, nekünk szóló, korunk nyelvén fogalmazott emberkirály. Györfi kölyökkorában tanyájukon szinte együtt nőtt gazdálkodó apja lovaival. Ez a közvetlen kapcsolat a későbbiek során természetesen lazult, de ennek a nemes állatnak az ismerete, szeretete megmaradt, viselkedése, mozgása számos kisebb−nagyobb plasztikájához témát adott. A rendszer− váltás emlékmű állítási áradatában természetszerűen merült fel Györfiben egy lovas szobor megfor− málásának vágya. Annál is inkább, mivel közeledvén az Államalapítás évfordulója, a nyilvánosság ismét önálló nemzeti történelmünk nagyjai felé fordult. Mint ahogy a Habsburg uralom után minden téren feltört az igény nemzeti azonosságunk kutatása, elsősorban etnikai sajátosságaink, korai törté− nelmünk, régészeti emlékeink feltérképezése iránt, úgy lobbant fel ugyanez a követelmény a több, mint negyvenéves szovjet fennhatóság után a rendszerváltást követő években, kiváltképp a honfogla− lás millecentennáriumának közeledtével. A korai történelmünket alakító nagyságok általában lóháton jelennek meg képzeletünkben. Nemcsak azért, mert az így megmagasított személyiség jelképként

76 77

80


81


78

82


emelkedik a többiek fölé, mert korábbi plasztikai megjelenítésük is lóháton történt, hanem azért is, mert őseink természetes tartozéka volt a ló. Nemcsak a vezéreké, hanem a mindennapi embereké is. Györfit a lovas szobrok kapcsán ez a momentum érdekelte elsősorban, az ember és ló közvetlen kö− tődése, egy „társas” kapcsolatban működő közös létezés. A II. világháborút követő évtizedekben volt kísérlet arra is, hogy a szobrászat ember és ló együt− tesével valamilyen fogalmat szimbolizáljon. (Medgyessy Ferenc: Turáni lovas, Pátzay Pál: Huszárem− lékmű.) Mégis a korábbi emlékművek lovai inkább a modell heroizálását szolgálták, általában klasszikus tagolással, díszítményekkel körülvett kisebb−nagyobb emelvényen. Némelyik építményen tisztább ókori formák érvényesülnek, másokban több a reneszánsz és a barokk elemek vegyüléke. Hasonló megol− dásokat mutat magának a szobor együttesnek a felépítése is. Kevés az olyan sallangmentes, mond− hatni naturálisabb ló ábrázolás, mint Fadrusz Wenckheim−emlékműve Kisbéren, illetve hetven évvel később Marton László Bocskaija Hajdúszoboszlón. Györfi első lovas monumentje az 1997−ben Nyíregyházán felállított II. világháborús ma− gyar huszár hősi emlékmű, még korábbi emlékműveinkhez kapcsolódik. A teljes menetfelszere− lésben hadba induló lovas katonát a művész fehér oszlopokkal díszített, párkányzatos emel− vényre helyezte, amelynek kétoldali domborművén a Hadik huszárok Napóleon ellen vívott

79 80

83


81

84


csatáját, illetve utolsó, 1944−es frontra vonulásukat mintázta. Klasszikus a talapzat oszlop rendszere, párkányzata, az oldalaiba süllyesztett két relief megoldása, valamint maga az emelvényen álló lovas szobor. Györfi a következő lovas elképzeléseinél megpróbálta valamilyen természetes talapzattal ki− váltani, kikerülni az épített posztamenseket. Elgondolásairól a nagykőrösi Arany János Múzeumban, 1997 márciusában megrendezett kiállításán tájékozódhattunk. Itt mutatta be a nyíregyházi huszárem− lék makettjét, valamint Őrzők címmel egy kétalakos lovas emlékmű tervét, amelyet Nagykőrösön sze− rettek volna felállítani. A sziklából tervezett „vártán” álló, az ellenséget kétfelől kémlelő katonák kom− pozíciója tetszett bár, de a megvalósításra nem sikerült a költségek biztosítása. Ugyanitt mutatta be a Mátyás és Beatrix szintén csak tervként megmaradt makettjét. A büszke királyi pár megformálása érzékletesen bizonyítja, Györfi milyen intim közelségbe képes hozni történelmünk mitikus személyi− ségeit is. A két alak kissé egymás mögötti elhelyezkedése, arányaik, a két paripa méretkülönbsége, szinte egymáshoz hajlása vizualizálják az emberpár gyengéd kapcsolatát. Györfi akkor már túl volt a karcagi Györffy István, a Vezekényi Ernő, a Németh Gyula formátumú személyiségek deheroizált, emberközelbe hozott megjelenítésének módszertani tapasztalatain, amelyeket megpróbált alkalmazni királyszobrainál is. Akkor nyerte meg azt a Kisvárdára kiírt pályázatot, amellyel végképp beírta nevét a magyar műtörténetbe. A 2000−ben átadott Szent László nemcsak a művész oeuvrejében, de a magyar művészettör− ténet lovas szobrai között is kiemelkedő jelentőségű. A másfélszeres életnagyságú lovas szobor a nép ajkán megjelenő lovagkirálynak állít emléket. A számos legendában élő, szentté avatott királyt abban a pillanatban látjuk, amikor lova a tordai hegy szikláin megtorpan. Nyomában az ellenséggel kétségbeesett, utolsó reménységgel szemét Istenéhez emeli, könyörög hazájáért, a magyarokért, magasra emelt kardjának erejéért. A hatalmas méretei mellett is személyességet tükrözni képes bronzember, a nemes terhét szinte áhítatosan viselő ló, az éppen elégséges attribútumok, a részleteiben is gazdagon mintázott öltözet minden Szent Lászlóról őrzött elképzelésünket sűríti. Az Anjou−kori lovagvilág Lászlót tekintette eszményképének. Károly Róbert és I. Lajos hódoló tisztelettel adóztak a lovagkirály emlékének. Nagy Lajos aranyforintja hátoldalára László képét veret− te, s ez a XV. század végéig kötelező hagyomány maradt a királyi pénzeknél. 1370 körül Váradon ércből lovas szobrot emeltek neki. Erdély és Magyarország patrónusa lett, s a székelyek saját védő− szentjükként tisztelték; hiedelmük szerint 1345−ben Szent László segítette őket győzelemre a tatárok− kal szemben. I. Lajos leányának, Mária királynőnek idejében László mellképe a felségpecséten az igazságos uralkodó szimbólumaként szerepelt. Zsigmond király azért látogatott el Váradra, hogy meg− tekintse László sírját és ereklyéjét, majd kívánságának megfelelően halála után László mellé temették el. A nehéz háborús időkben a nép László királytól várt és remélt segedelmet; s a magyar katonák László nevét kiáltozva rohantak a törökre. Györfi Sándor amikor megbízást kapott Kisvárdától, a 11 beérkezett pályamű között első díjas Szent László elkészítésére, mindezeknek a fentebb közölt ismereteknek a birtokában vállalkozott a szobor megmintázására. Kisvárda azon kevés települések közé tartozik, amelyiknek a lovagkirályhoz konkrét történelmi eseményeken keresztül is kötődése van. László a törvényesen uralkodó Salamonnal szembe óriási erőfeszítések árán testvére I. Géza személyében „ellenkirályt” állított. Érdekei szerint ezzel az addig Géza fennhatósága alá tartozó ti− szántúli terület, a dukátus az ő irányítása alá kerülhetett. Géza 1077. április 25−i elhalálozásával vi− szont László maga is ellenkirállyá vált, amitől kezdve a legfontosabb feladatának a Salamon−kérdés megoldását tekintette. A törvényesen megkoronázott Salamon azonban nem mondott le egykönnyen az őt megillető uralkodói jogáról, megpróbált mindenféle szövetségesek segítségével ismét a trónra

85


82

86


kerülni. Mikor németországi próbálkozásai nem jártak sikerrel, Kötesk besenyő vezérrel kötött egyes− séget, neki ígérve segítsége fejében Erdély területét. Kötesk és Salamon nagy haddal érkezett. Az összecsapás Kisvárda közelében zajlott, s 1085−ben László győzelmével végződött, ami lényegében pontot is tett mind a Salamonnal való küzdelmeire, mind pedig az országot kelet felől fenyegető nomádok támadásaira is. Nem csoda hát, ha a történelmi hagyományai szerint László ünneplésében érdekelt város az új évezred küszöbén emlékezni akart, s a 2000−ben felállított lovas Szent László szobor után 2003−ban még egy büsztöt is rendelt Györfi Sándortól a jeles királyról. A millenniumra jelentette meg nagy mesemondónk, Benedek Elek öt kötetbe gyűjtött „Magyar mese és mondavilág”−át (1896), amelyek között a nép emlékezetében rögzült és addig fellelhető szinte valamennyi Szent Lászlóval kapcsolatos történet is bőséges terjedelmet kapott. Ezeknek a legendák− nak a színes szövedékéből álmodta meg Györfi Sándor saját Szent Lászlóját, amely tág asszociációs körével több mondára is utal. Erdély egyik leghíresebb természeti szépsége, a Tordai hasadék kialakulásának egyszerű geo− lógiai magyarázata van. Az aranyosmelléki mészkőhegység karsztos barlangjainak és földalatti vízfo− lyásainak felszakadása során jött létre. Mégpedig úgy hogy a régi, vízfolyások által keletkezett bar− langok mennyezete beszakadt és láthatóvá vált a Hesdát patak három kilométernyi hosszúságú, közel 200 méter magasságba emelkedő csaknem függőleges falakkal kísért, sok helyen alig járható szűk szorosa. A néphagyomány azonban a Szent Lászlóhoz kapcsolódó csodák egyikével azonosítja létre− jöttét. Márki Sándor, aki a legendákat is történeti forrásként kezelte, „Magyar középkor” címen 1914− ben megjelent esszé kötetében külön fejezetet szentel Szent László királynak. Így írja le a meghasadt hegy történetét: Szent László királyra „Kunok támadnak rá. Már−már elérik és levágják. De Isten csodát tesz a maga szentjéért; a bérc gerince kettétörik. Óriási mélység választja el a királyt üldözőitől, kik a mély− ségbe buknak. Ez a Torda hasadéka és a szádelői völgy keletkezésének mondája.” Van ennek a csodás történetnek élőbb formájú, részletezőbb és szemléletesebb megfogalmazása is Benedek Elek gyűjtésében: „Egyetlenegyszer kényszerült megfutamodni a világhíres vitéz László király az ellenség elől, mert magára maradt s amint körülnézett, látta, hogy hiába való nagy ereje, vitézsége nem verhet le százakat egyedül. Érezte, hogy szüksége van rá a magyarnak (a fűszál is feltámadt ellene), megsar− kantyúzta hát kedves Szög paripáját s nekivágott a tordai hegyeknek. – Utána! Utána! – ordították a kunok, hogy ég−föld zúgott az ordításuktól. Ha Lászlót kézrekeríthetik, övék lesz a magyar föld: mind László után vetették hát magukat. Véres hab vert ki a paripán, már−már utolérték a kunok. Még egy pillanat s a magyarok aztán sirathatják Szent László királyt. – Oh, Uram, segélj! – fohászkodott Szent László szemét az égre emelvén. S ím, abban a pillanatban ketté hasadt a tordai hegy, László hátamögött rettentő nagy hasadék tátongott. A kunok döbbenve állottak meg a hasadék partján, tehetetlenül néztek erre, arra, hol kerül− hetnének ismét László nyomába, de amerre néztek, nagy hosszúságban húzódott a hasadék, László meg csöndes, lassú léptekben mendegélt tovább, vissza az ő népéhez.” Ha kissé figyelmesebben megszemléljük Györfi megvalósult szobrát, észrevehetjük, hogy a Benedek−féle fogalmazvány egyes mondatait szinte szó szerint is „beleöntötte” a szoborba. Mindenekelőtt azt, hogy a lovagkirályt nagy erejűnek, délcegnek, „vállainál fogva mindeneknél magasb”−nak mintázta, amit még csak fokoz, hogy kedves Szög paripáján ül, mégpedig egy hatal− mas, (három méter magas) a recski bányából szállított művi repesztésű, de gyönyörű igényességgel,

87


83

88


84

89


természetes hasadás hatását keltő sziklatömb tetején. Ami mindenféle műtalapzatnál hatásosabban emeli az egész kompozíciót nemcsak a főteret, de szinte az egész várost is uraló monumentális alko− tássá. Azt a pillanatot ragadja meg, amikor a nemes paripa az ellenség elől menekülve vágtájában hirtelen megtorpan, talán meg is riad. Ám a vele egy testté forrt lovas egyetlen szorító térdmozdula− tára száguldó lendületét gyeplő, kantár nélkül is le tudja állítani. A mén pedig azonnal fegyelmezi magát, mert érzi, talán még tudja is gazdája szándékát. Ember és ló ilyen harmóniáját csak olyan ember tudja, aki maga is ismeri a nemes állat minden rezdülését, vaktában is rá meri bízni magát szótalan társára. Györfi Sándor ismeri a lovat. Tudja természetét, megtapasztalta viselkedése minde− nik formáját még gyerekkorában, majd alig felnőttként is. Nemcsak a ló megfigyelt, tökéletes aránya− inak, de mozdulatainak orrlyuktágulástól, büszke hőkölő−felkapott fejéig, nyakívéig, lecövekelő hátsó lábaiig, libbenő farkáig. A lovas attribútumaiból kitűnik, igazi fejedelem, uralkodó üli méltósággal, fölényes magabiztossággal a lovát. Homlokpánt−koronájával, aranyozott, égbemutató karddal az egyik, országalmával a másik kezében egy karizmatikus férfi emelkedik előttünk, aki nemcsak lovát, de egy országot is uralni képes. És megvédeni akár élete árán is. S még egy Benedek sor nyer szinte szószerinti megelevenítést a kisvárdai szobron: a fensé− ges, büszke, de Istennel szemben alázatos nemes arc, amint szemét az égre emelvén fohászkodik. Úgy, hogy szinte halljuk a leírt sorokat: Oh, Uram, segélj! Természetesen a legendák mellett a művész számtalan egyéb ismeretanyaga is beépült a szo− borba. Mindenek előtt az, amit László hajviseletéről, fejékéről tudunk. Mint ahogy senki más, Györfi sem kerülhette meg László egyetlen hitelesnek mondott ábrázolását, a Győrben őrzött hermát. Apró− lékos elemzései, megfigyelései során úgy véli, hogy a herma dekoratív rovátkákból álló hátulsó része nem csupán díszítmény, hanem a királyfej dús, hosszú hajának összefogott és stílusosan elrendezett hajkoronája. Amely megoldást csakúgy, mint a herma Lászlójának általánosan ismert arckifejezését − nem másolva, de utalva rá — alkalmazta is a maga Lászlójának megjelenítésekor. Történelmi ismereteinek, a korábbi ábrázolások tüzetes vizsgálatai során szerzett megfigyelé− seinek köszönhető a fejet ékesítő homlokpánt korona−alkalmazása, amely a magyar szentkorona egyik részét, a Dukasz Mihály görög császár által I. Gézának adományozott alsó részt idézi. S amelyet a csúcsos és félkörívű zománcdíszek helyett Györfi anjou liliomokkal díszített. Utalva ezzel a szent Lászlót valóban szent uralkodóként, követendő példaként tisztelő magyar lovagkor, Nagy Lajos és Zsigmond uralkodásának majd egy évszázados időszakára is. De egyéb, Lászlóhoz társítható elemeket is fel− használ szobra teljesebbé, egyetemesebbé tétele érdekében. Azzal például, hogy lovagi mellvértbe, csizma helyett hegyes bajvívó páncél−papucsba, lábvértbe öltözteti Lászlót és így egy időhatárokon túli, bajvívásra készülő, általános lovagvitézre is utal. Györfi a valós történeti adatokkal is hasonlóan szabadon él. Ugyanúgy használja szobra meg− mintázásához a Lászlóval egykorú, mint a hozzá erőltetés nélkül kapcsolható későbbi történelmi kor− szakok mozzanatait, jócskán kibővítve ezzel adat−s eszköztárát. Mint ahogy a kettéváló recski sziklá− val a „kettéhasadt hegy mondájá”−ra is utal, a sziklákon és körülöttük csordogáló víz látványával kom− pozíciójához a „csodás vízfakasztás” történetét is társítja. Amely Luby Margit „Népmondák Szabolcs− Szatmárból”(1985) összeállításában éppen egy századelőn lejegyzett Szabolcs megyei változatot örö− kít ránk. „A kisvárdai határban van egy hely, arra azt mondják, Savajóska. Menjünk a Savajóskába, mondják. Abba a Savajóskába van egy bucka, azt ma is úgy ismerik Kisvárdán, hogy Szent László− hegy. Ott a Savajóskába van egy kis forrás, ma is füves a helye. A homokos részen a füves hely feltűnő. Itt a tatárok felett győzelmet aratott Szent László, és a győzelem emlékére állíttatta a kisvárdai templomot. Annak a neve ma is Szent László−templom. Az ütközet után a homokban szomjúhozott a katonaság. Szent László fohászkodott és ahun a lova lába elhaladt, ott annak a helyén víz fakadt.”

90


85 Györfi Sándor Szent László szobrának lova 2000−ben, Kisvárda főterén torpant meg egy, a városban szokatlan magaslaton, egy odatelepített szikla tetején. A század eleji leírás szerint Kisvárda „legszebb látványossága a régi várrom, mely állítólag még Szent László idejéből maradt fenn”. Eddig a rom látványa, jelenléte éltette a lovagkirály alakját. 2000−től az egész ország, az egész magyarság számára Szent László már a Györfi szoborban testesül. Mint már említettük, az új ezredévre való készülés felbuzdulása nyújtott lehetőséget arra, hogy Györfi Sándor neki láthasson „történelmi arcképcsarnok”−a megvalósításához: Árpád−házi királyaink legjelentősebbjeinek megmintázásához. Szabolcs vezér és a rá vonatkozó adatok megszerzése jó előtanulmánynak bizonyult, hogy felvezethesse ezt a sort. Nemcsak kronológiai, de fontossági sor− rendet is tartva első királyunkkal, az országépítő, Magyarországot létrehozó, azt a keresztény Európá− hoz csatlakoztatni képes Szent Istvánnal kezdte. Köztéri királyszobrainak sorában Szent László következett. Akiben a történetírók szerint második sikeres országépítő uralkodónkat látjuk, aki ke− mény kézzel megszilárdította a válságba jutott feudális rendet, mind a német terjeszkedéstől, mind pápai hűbértől, mind pedig a nomád népek pusztításaitól megvédte az országot és biztosította a magyar királyság önálló, független állami létét egészen a tatárjárásig. Harmadikként pedig a tatárdúlás után újrakezdő, ugyancsak országot építő IV. Bélát örökítette meg. Az 1235−1270 között IV. Béla néven trónra kerülő uralkodót már 1208−ban ifjabb királlyá ko− ronázták, majd atyja II. András halála után átvette az ország irányítását. Fő céljának a megrendült királyi hatalom megszilárdítását tekintette, aminek érdekében törvényt bocsátott ki a feleslegesen történt birtokadományozások visszavonására. Ami természetszerűleg minden érdekelt birtokost ellene fordí− tott. Ráadásul akkor, amikor a már Orosz− és Lengyelországban sikerrel hódító tatárok országunkat is fenyegették. Az invázió elől menekülő mintegy 40.000 kun Kuthen vezetésével nálunk kért és kapott menedéket. Béla ugyanis így vélte elégtelennek ítélt haderejét felerősíteni. A jövevényeket 1239 őszén nagy pompával fogadta, a kereszténység számbeli erősödését, s az ország tekintélyének és a királyi seregnek az erősödését várta a csatlakozástól. A bekérezkedők még az ország határánál felvették a kereszténységet, Kuthen kun vezérnek maga Béla lett a keresztapja. Fővezérüket a hozzá legközelebb állókkal Pest vármegyének egyik részén, a többieket pedig más vármegyékben telepítette le, s a megyék hatósága alá sorolta. A magyarok a kunok jövetelét nem nézték jó szemmel. Még akkor sem békéltek meg velük, mikor már 1240−ben Kijev elestéről is eljutott a hír. Béla látta a fenyegető veszélyt, s a véres kardot − az általános háború meghirdetésének szimbólumát is − körülhordoztatta. Amikor 1241− ben Batu kán elérte a Vereckei hágót, Béla az ország valamennyi fegyveresét, köztük a kunokat is Pest alá rendelte. A tatárok ellen kiállított erők azonban kevésnek bizonyultak. Ráadásul – hamis hí− reknek hitelt adva – (egy kitöréskor az ejtett mongolok közt találtak egy kun harcost is) – a magyarok a kunokra törtek, Kuthent családjával és embereivel együtt felkoncolták. Minek következményeként a felbőszült kunok részben a tatárokhoz álltak, részben pedig az országot feldúlva és végigrabolva Bolgárországba mentek. Maga a király is az ország elhagyására, Ausztrián át a balkáni Trau−ba volt kénytelen futni. Csak a tatárok félesztendős fosztogatását követő kivonulásakor térhetett vissza, hogy erős kézzel újraszervezze, újra alapítsa az országot. Ami a megfogyatkozott lakosság felduzzasztása,

91


86

gyarapítása érdekében a kivonult kunok visszahívásával, újra történő befogadásával és végleges le− telepítésével is járt. Mégpedig sikeresen. A megbékélt kunokat a későbbi Kunságokba (Kis−és Nagy− kunság, illetve a velük befogadott és kun fennhatóság alá tartozó jászokat a Jászságba) telepítette és a mindenkori nádor fennhatósága alá rendelte. Hogy ettől kezdődően a magyarsággal ne csak együtt éljenek, de – önállóságukat, országon belüli függetlenségüket megtartva – összeolvadjanak. Györfi Sándor eddig pályája legnagyobb vállalkozását jelző, kun történelmi vonatkozású mun− káinak csúcsa ennek a megbékélésnek, egyesülésének a jelképe, a 2001−ben átadott Nagykun Millenniumi emlékmű kettős lovas szobra. A korai kun−magyar kapcsolatokról, helyükről hazánk és szűkebben a Nagykunság történelmében valamint a monumentális kompozíció plasztikai előzmé− nyeiről a Kun Emlékhely kapcsán már beszéltünk. A Karcagról Kisújszállás felé vezető Madarasi úton remek rálátású területen, természetes elrendezésű földhalmon andezit sziklákból magas gránit− oszlop emelkedik, tetején aranylik IV. Béla címerállata, a kun−oroszlán. Alatta két oldalról áll a két vezér, Nyugat és Kelet, szövetségük megkötésének pillanatában. Nemcsak a két nép legfőbb ura, a befogadó keresztény király, IV. Béla és a pogány Kuthen képviseli az egymástól merőben különböző szokásrendű és hitű világot minden jellegzetes viseleti darabjával, fegyvereivel, de még a lovak is, a lovagi dresszúrával szoktatott nemes mén és a zabolázhatatlannak tűnő, sztyeppéken nőtt félvad pa− ripa is. Mégpedig két világ egymáshoz való közeledése, két nép történelmi egybeolvadásának kifeje− ző szimbólumaként. A korábbiakban beszéltünk a viaszveszejtéses bronzöntési eljárás szerepéről Györfi Sándor munkás− ságában, a mezőtúri alkotótábor profiljának kialakításában, eredményeiről annak negyedszázados tevékenységében. Beszéltünk a művész felülnézetből komponált, rálátásos tájszobrairól (Mezőtúri torony, Vihar I−II, Szántás I−II.), hasonló szemléletű magasreliefjeiről. (Holt−Körös, Életfa, Orando et Laborando). A tájszobrok kompozíciós felfogása a későbbiek során is visszatér; példá− ul a Magyar táj (Örökség) mintázásánál. Ahol halott−takaró leplek felszántott földeket, dombokat asszociáló gyűrődései között emberalakok, fák, tájrészletek bújnak meg. A testként elnyúló, betekert tájba olvadva történelmi múltunkra utalnak Györfi Szent István szobrának országalmát tartó kezét, a Szent Jobbot, koronáját adaptáló részletei.

92


87

93


88

94


89

95


90

96


91

97


92

98


Györfi kisplasztikáinál kezdetben a nyugalmi helyzetű kompozíciók illetve a dinamikán alapuló szoborötletek váltakoztak. A főiskolai tanulmányok végén, a pályakezdés éveiben született a karos lócán ülő Nagyapám, a Karcagi fuvaros kiegyensúlyozott, álló figurája, harmonikus büsztjei (Sa− nyika, Nagyapám, A történész, A szobrász). A pólus másik végén a nyugvópontot mellőző plasztikák, a mozgásban lévő szobrok sorjáznak. A lendületes Játszó lovak vagy a bonyolult moz− gás−fázisokból kontaminált Legenda, amelynek ötletéből indult, hasonlóan mozgalmas A méne− sek emlékére felállított szobra. De talán mondandónkra A játszma vége indulatosan lerántott sakk készletének szerteszálló figurái kínálják a legjobb példát. Ez utóbbit a kilencvenes években új− rafogalmazta. Portréi közül expresszív megformálásuk miatt inkább ide kapcsolódnak a Gabriella és az ELA. Természetükből adódóan köztéri figurális kompozíciói a kiegyensúlyozott elrendezés felé mutatnak, míg a dinamizmus inkább kisplasztikáira jellemző. Az utóbbi évtizedben Györfi művészetében a mozgásban lévő formák helyett a plasztikai gon− dolat töredékei jelennek meg. Egyre többet foglalkoztatja az idő és a szobrászi tér kapcsolódásának problematikája, a múltnak és a jelennek az idő−tér keresztmetszetében megformálható, megjeleníthe− tő találkozása. Ezen belül próbálkozik régvolt emlékek aktualizálásával (Olympia romjain, a Willendorfi Vénusz adaptált variációi), illetve az idő, az emlékezet töredékes voltának szobrászi meg− jeleníthetőségével. (Kun legenda, Töredék). 1992−ben készítette el édesapja síremlékét, amely− nek részleteit használta fel két, Apám emlékére munkájánál. Korábbi szobrainak töredékes ötvöze− téből született a XX. századi lelet installációja. Mindannyiunkban él a vágy, hogy legalább aprócska jelet hagyjunk magunkból, magunk után a jövő számára. Ez kinek−kinek adottsága, képessége, lehetősége szerint sikerül. Györfi Sándor azon kevesek közé tartozik, aki műveivel nemcsak a jelent, de a múltat is képes átmenteni a jövőnek. A kun őstörténet, a már közös magyar történelem szobrokba koncentrált évezredei őrzik az elkövetkező idők számára a magyarság létét. Saját személyes világát pedig a XX. századi lelet, Györfi mű− hely, Karcag munkája. Ahol a kompozíció homok−ágyában, mint egy bronzkori öntőműhely régé− szeti feltárásán félig−háromnegyedig takarva pihennek szobrainak gipsz, terrakotta, bronz darabjai. Egy fekvő nőalak, portrék, állatok darabjai, a Piéta kisméretű variációja, különféle bronzok, lovas szobor, egy nő és egy férfialak, a Mátyás és Beatrix király párja. Homokhegy alól törekszik kifelé a sakkasz− tal, egy griff madár, egy lefröccsent, megdermedt bronz tócsa. Ember és állatalakok, lovas szobrok töredékei. Több helyen is bemutatott installációját Körmendi Lajos: „Európai lelet” című illusztrált katalógusa kísérte. „Homokból kiásott töredékek, szobrok töltik meg a termet, s a szokásos módon posztamensre állított művek mögött is a falra van festve az árnyék, igaz, nem az illető szoboré, ha− nem olyan szimbolikus jelek, tárgyak, alakok, amelyek továbbgondolásra ösztökélik a nézőt. Széche− nyi mögött például az Akadémia fekete sziluettje látható, XXIII. János pápa mögött egy kereszt, a turini remete, azaz az öreg Kossuth mögött pedig a minden magyar város főterén ott álló fiatal Kos− suth vetül a falra. Györfi Sándor szobrainak kiállítása maga is műalkotás. A legnagyobb szabású mű ezen a tárlaton az Európai lelet (alcíme: Györfi Műhely, Karcag), amely a jövőből tekint vissza a mába; száz, ötszáz, ezer év múlva, ha majd kiássa a művész mostani műhelyét egy régész, szobrokat, gipsz és viasz vázlatokat talál, töredékeket, a huszadik század végé− nek leleteit, női arcokat, lovakat, az alkotó nagyapjának a portréját, a karcagi második világháborús emlékmű makettjét, de országalapító Szent István királyunkat éppúgy, mint Mátyás királyt. Tulajdon− képpen az összes kiállított mű beleillik az Európai leletbe. Ahogy az Európai leletben a művész a távoli jövőből visszatekint mai önmagára, ugyanígy tekint vissza a mából a magyar történelemre és éltető eszményeire: állandóan foglalkoztatják a szobrászt művelődéstörténetünk, irodalomtörténetünk kiemelkedő alakjai is. Györfi Sándor nem csupán szépséget akar nyújtani az ezredvég értékválságá−

99


93

100


94

101


95

102


96

103


ban egyre bizonytalanabbá váló nézőnek, hanem eszményeket is. „Talán mégsem az a dolga egy művésznek ma, hogy veszett indulattal szétrombolja a nemzet, a múlt értékeit, hanem azok újrafelmutatásával, újak teremtésével segítsen élni egy veszélyeztetett népnek.” Györfi ezredforduló után rendezett kiállításain – 2000 Szolnok, 2005 Budapest, 2005 és 2006 Debrecen – néhány érme mellett főként azokat a kisplasztikáit állította ki, amelyeket az 1998−as tár− lata óta mintázott. Mindegyik kiállításon szerepelt a járványos betegek védőszentjének, Szent Ró− kusnak vándorbottal, gyógyszeres edénnyel ábrázolt barátcsuhás alakja. A pestis ápolójának kontra− posztos, realisztikus megformálása stilárisan a korábbi Turini remete figurájához kapcsolódik. Mun− kásságát részben korábbi, humánus−realista elkötelezettsége, hagyománytisztelete vezérli, másrészt a gondolatiság irányába haladva egyre jobban támaszkodik a formák hordozta, asszociációs előképek− re. (Korpusz, kopjafa) Kollektív ismereteinkre hagyatkozik az ókori gondolatot aktualizáló, láncfűrész− ből és bronzba áztatott kötélből szervezett Gordiusz ötleténél. Az utolsó években egyre több Györfi oeuvrejében a tárgyak köré szervezett, bronzöntvény alak− zatokból épített plasztika. Mint ahogy XX. századi lelet című kiállításában felhasználta korábbi mun− káit, ezt a megoldást a későbbiekben is alkalmazza. Szent István szobrának elemeit a Magyar táj felépítésénél, szolnoki II. világháborús emlékművének korpuszát Memento munkájánál. A Willendorfi Vénusz őskori termékenységfiguráját a Dante útján bejárati oszlopának és az Európai szentély timpanonjának tartóelemeinél. A bronz kihűlésekor esetlegesen alakuló öntvényformák képzettársulá− sa is adhat plasztikai ötletet, például a Magyar Katedrális esetében, másutt csupán a kifröccsent bronz, a művész különösebb hozzájárulása nélkül ösztönzi valamelyik alkotását. (Forrás) A sokasodó közterületi megbízások mellett a művész is engedett a viaszveszejtéses eljárás gyakorlatából adódó csábításnak, növényeket, fadarabokat, kérgeket, leveleket áztatott viaszba és öntött ki bronzba. Érdekes játékot adott a fémberévült organizmus, hol egyéb anyagokkal kiegészülve szerv− ült szoborrá, hol asszociatív tartalmára építve lett önálló plasztikává. A Magyar pantheon (Móricz Zsigmond emlékére) két bota oszlopára fektetett könyveinek paraszt−ház idéző nád−törek tetőzete,

97

104


98

105


99

a Lélek útján bronzba öntött kopjafája, a Babilon, a Homo et Natura kiöntött fakéreg kompozí− ciói képviselik Györfi munkásságának ezt a vonalát. (A Babilont a művész a lendvai múzeumnak aján− dékozta.) Az érem a szobrászat intimebb műfaja. Elkészülési ideje rövidebb, kevesebb helyet, anyagot igényel, könnyebben kiönthető, cizellálható, sokszorosítható, mint a nagyobb méretű háromdimenzi− ós plasztikák. Tematikailag is több minden fér egy tenyérnyi érembe, nagyobb szabadsággal is dol− gozhat a művész egy−egy plaketten, legalábbis a nem megbízásra készített munkákat illetően. Ám a kompozíció szempontjából inkább a kétdimenziós rajzhoz közelít, az erre érvényes perspektívatörvé− nyek szerint alakul. Általában az érem is egynézetű, még ha kisebb−nagyobb relief megoldással bő− vülnek is nézőpontjai. Klasszikus formája kör alakú, egy vagy kétoldalas. A megbízásos plaketteknél a jubileumok, évfordulók, illetve a rendszeresen kiosztásra kerülő emlékérmek, elnyert díjak aktuali− záló szövege illetve a ráutaló jelképek mellett többnyire a jubiláns, a névadó portréja, tevékenységi körének attribútumai töltik meg az adott felületet. Ezek a plakettek a megrendelő igénye szerint több− nyire kötöttek, a művész tervezésüknél nem sok mozgásteret élvez. Viszont a saját kedvteléséből, nem megrendelésre készült munkáin fantáziája szabadon működhet.

106


100

107


101

108


102

109


103

110


104

111


105

112


106

113


107

114


Egy művész oeuvrejében a plakettek hasonló jellegzetességeket mutatnak, mint a teljes élet− mű. Stilárisan és szellemiségében egyaránt. Györfi Sándor érmeinél is a figurativitás, a realista kife− jezés érvényesül. Talán ezért is több plakettjei között a portré, az emlékérem, valamely személy nevé− vel jegyzett díj, mint a kötetlen kompozíció. Technikai szempontból érmeinél is cezúrát jelez áttérése a viaszos eljárásra, bár az érmek esetében nem mutatkozik a homokformázott és a viaszveszejtéses eljárás között olyan különbség, mint a plasztikák esetében. Ha ebből a szempontból nézzük meg például Györfi két Almafá−ját; a korábban készült érem keményebb, élesebb, kubisztikusabb formái talán fegyelmezettebbek, mint viaszvesztéses párjának organikusabb, esetlegesebb, zöldre patinázott ág− boga. De mindkettőn ott csilingelnek a csengő−bongó aranyalmák a művész mesélő kedvéről tanús− kodva. Egyébként a bronz matt illetve polírozott, sötét−világos felületeinek kihasználása mellett a ké− sőbbiek során a fém színezése, patinázása is szerepet kap. Korábbi szcenikus érmei: Rákóczi I−II. Belső tér, Pár I−II. részletező környezetükkel tűn− nek ki. A Rákóczi érmeknél gazdag fantáziával játszik el a belső berendezéssel, szemben az ablakon, az árkádokon kívüli térrel. Az íróasztallal, a faragott vázú karosszék érzékletes, puha bőr támlájával, a Fejedelem ruházatának díszítményeivel. Míg a Belső tér−ben a faragott keretes falitükör, a körbeté− tes ágyvégek önmagukban jelzik a parasztszobát, a kétszer is megfogalmazott Pár egyikénél már a lakóit is az ágyszélre ülteti. Györfi a szobabelső érzékeltetésével, a falon őrzött fényképpel, nászpárjának öltözékével sok mindent elmond az ágyon illetve karos lócán ülő idős emberpárról. A tömegtermék− ként árusított, jellegzetes ágyvég, az ívelt támlájú fapad egy egész korszakot, falun élő társadalmi réteget jelöl. Mint ahogy a kendős, gömbölyű kis öregasszony és a kötényes, feltűrt ingujjas, szikár− csontos öregember is egy földműveléssel, gazdálkodással, gyerekneveléssel leélt egész életről valla− nak. Kis reliefek ezek a munkák. Bőségesen megmozgatják a felületet ellentétben Györfi portré pla− kettjeivel, amelyek lényegében a művész megbízásos pénzverdei érmeihez hasonlóan tiszteletben tartják a műfaj hagyományait. Legtöbbjük valamilyen alkalomra készült, „hommage” munka, amelynek hű− séges képet kell adnia a modellről. Ha valamely történelmi vagy irodalmi személyiséget mintáz, ak− kor elvárja tőle a megrendelő, hogy egy már ismert előképre utaljon a kiválasztott személyiség. Arany, Kölcsey, Csontváry, de Rákóczi vagy Mátyás király arcmása nem térhet el a már ismert vonásoktól. Ha pedig kortárs személyiség a megmintázott, úgy a felismerhetőség az alapkritérium. Hasonlóan működik ez a köztéri munkák elvárásaihoz. Amennyiben a közösség néhány tagja még ismerte a szo− bor alanyát, mindenképpen az ismert karaktert keresi a bronzemberben is. Mozgását, tartását, jelleg− zetes környezetét. A plakett esetében elég csupán az arc azonosíthatósága. Györfi egyéni ötleteit a jelzett környezet, öltözék, és az attribútumok körében éli ki. Prof. Dr. Halberg Gyula Péter érme kitűnő példája annak, miként alakítja a hagyománynak megfelelően mégis fantáziája szerint Györfi személyre szóló érmeit. A New Yorkban élő szemész professzor jelen− tős szerepet vállalt Szalay Lajos grafikáinak hazahozatalában. Könyöklő portréja mellé ezért Györfi egy jellegzetes Szalay motívumot karcolt, egy női profilt virággal a kezében. Kántor Sándor, Kos− suth díjas fazekas mesterünk portréja mellé így került egy tányér, s kezébe íróka. A kunsági hiede− lemvilágot feldolgozó Szűcs Sándor feje fölött hasonló okból röppen varázsköpenyével fellegekbe egy „garabonciás”. S Györffy István egyik portréjának mellrészén a tollat fogó kéz mellett néprajz− tudósunk egyik híressé vált mondata áll. „Európa nem arra kíváncsi, hogy átvettünk e mindent, amit az európai művelődés nyújthat, hanem arra, hogy a magunkéból mivel gyarapítottuk az európai mű− velődést.” A díjak között is találunk attribútum jellegű díszítést, például az egyik Jász−Nagykun−Szol− nok megye szolgálatáért adományozott díj megyecímer rajzolata mellett a megyehatárt az országban egyedülálló, Szolnok−strázsahalmi bronzkori tarsolylemez ismert motívumai alakítják.

115


108

116


109

117


110 De korjelző, dekoratív elemet rejthet Györfi számára a szöveges mező elhelyezkedése, betűfor− mája is. A finoman cizellált, kiemelkedő, elsimított illetve bekarcolt részletek. Hatásbeli eltérést mu− tathat ha ugyanazt az érmet polírozza, illetve maratja, patinázza (Arany János). Az érmek között a klasszikus kör plakettől eltérő forma, már−már kisplasztikai megoldás viseli magán leginkább a viaszos technika szabadságát. Főként Györfi sorozatai azok, amelyeknél kihasz− nálja a viaszmintázás könnyedségét, öntési esetlegességeit – több réteget tesz egymásra, már meg− lévő formákkal, barlangos felületekkel játszik. Két sorozatát ismerjük, mindegyik több darabból áll és egyik sem lezárt, éppen hangulata szerint folytatódik. A Befejezetlen sorozat – korábban Reinkarnáció címmel – alapja a Willendorfi Vénusz ásatásokból előkerült őskőkori kis termékenység szobra. Földrészünk lakottságának, domesztikáltsá− gának jelképeként, több kisplasztikáján is megjelenik ez a 30 000 éves kis nőalak utalva a Kárpát medence folyamatos történelmére. (Dante útján, Európai szentély) Durva rögös−szemcsés önt− vénydarabok között fényesre polírozott részleteivel, sokszorozott testrészeivel, kiegészülve a Györfi által kontaminált asszociatív elemekkel (karok, szárnyak, leplek, maszkok).

118


111

119


112

120


2004−ben kezdte el a művész Per Naturam címmel Evolúcióként folytatott organikus soro− zatát. Eddigi darabjai felülnézetes tájképek, fák, folyók, növények mint egy hegy és vízrajzi térkép asszociálódnak. A fényesre polírozott és sötétbarnán meghagyott mezők, nyúlványok váltakoznak pa− tinázott zöld részekkel, jobban vagy kevésbé kiemelkedő formációk föléjük hajló, üreges felületekkel. Átmenet a plakett és a kisplasztika között Györfi Bartók érme, illetve a mezőtúri alkotótábor díjának szánt Papi Lajos emlékérem. A Bartók fiának készített ajándék mű a dimenziók, a néző− pontok, a szögletes, elvont fogalmazás szempontjából egyedülálló az oeuvreben. Egy nem is felülné− zetből, inkább félig hátulról szemlélhető megoldásban, egy széles hát, fej illetve egy zongora klavia− túráján mozgó két kéz látható. A jobb a klaviatúrán mozog, a bal éppen felütésbe lendül. A zongora első két lába megemeli a kompozíciót, így a bekarcolt billentyűzethez meredeken kapcsolódik a lezárt zongoratető íve. Györfitől szokatlan tömbös−darabos a hát, a fej, a kézfejnél ívelő zakóujj. A kezek játéka, a vállak dinamikája, illetve a klaviatúra és a zongoratető törésszöge meglepően élővé vará− zsolja a művésztől szokatlan absztrakt formakompozíciót. Szintén a kisplasztika határán mozog a Mezőtúri Alkotótelep Papi Lajos Emlékérem is, amely az 1987−ben elhunyt szobrászművész Kisújszállási új temetőjében elhelyezett mészkő sírem− lékét idézi. A gömbölyded alakzatú tenyérnyi bronz súlyos tömegének szabályos hátsó kiszögelései lábként támasztják meg a formát, biztosítják a sima homorulatokkal kísért barlangszerű bemélyedés fő nézetét. A durván kezelt mélyedés belső részében mezítelen felsőtesttel, félig háttal, jellegzetes baseball sapkájában mintegy saját emlékkövét faragva emeli kalapácsát a művész. A bronz sötétre maratott öblével ellentétben a figura fényesre polírozott, hasonlóan a bemélyedést körben kísérő, a feliratot hordozó homorulatokhoz. Meglepő ötlet a Jász−Nagykun−Szolnok Megyéért Díj két zsanérral összekapcsolt fényes kagylóformája. Az összezárt kagylóhéjon a szöveg és a megyecímer látható. A szétnyitott két belső mezőben felül a megye vízrajza, alul pedig a megyehatárok kontúrja jelenik meg, amelyből Szolnok táján finoman emelkedő csúcsosodás illeszkedik a felső homorulatba. A finoman kidolgozott, tenyér− besimuló kis munka kinyíló kagyló alakzatával, gazdag szimbolikájával éremművészetünk egészében is figyelemreméltó. A Pelikán díj üveggömbbel variált címerállata illetve a Summum Bonum−díj egymásba helyezett két kézfeje már túllép az érem határain. A művész lassan negyedszázada bővülő történelmi arcképcsarnokában két egészalakos kom− pozíciót szentelt az 1848−as forradalom és szabadságharc kiemelkedő személyiségének. Még 1997− ben került felállításra Dombrádon a magas, többlépcsős talapzaton álló, törtvégű oszlophoz támasz− kodó, ereje teljében lévő Kossuth. Zsinóros gombolású, felvágott ujjú „Kossuth kabátban”, vállára vetett szőrmegalléros köpenyben. Kezében papírtekercs utal a nemzeti függetlenségért, a polgári jo− gokért beszédeivel, írásaival folytatott politikai harcaira, oldalán a kard pedig a forradalom illetve szabadságharc alatt vállalt vezető szerepére. A Habsburg háztól való elszakadás, a trónfosztás vezér− alakja, a szabadságharc eseményeinek pozícionálisan is kulcsfigurája jelenik meg a dombrádi lép− csők tetején. S bár Györfi a törött oszloppal elképzeléseinek kudarcát is jelzi, alakjának megfogalma− zásával érzékelteti azt a politikai műveltséget, szuggesztív akaratot, amellyel Kossuth képes volt maga mögé állítani híveinek millióit itthon és bukása után külhonban is. Gyöngyösön az 1848−49 forradalom és szabadságharc emlékmű 3−3 római dór osz− lopon nyugvó, középen csúcsosodó diadalíve előtt a fiatal Kossuth áll. Fekete gránit oszlopon, zsi− nóros gombolású, térdig érő szűk mentében, laza zsinórral befűzött, magasan felvágott ujjú, a későb− biekben róla elnevezett kabátban. Kissé megemelt jobbjában papírtekercs, arcán elszántság, hit mind− abban, amit újságcikkeiben, röpirataiban leírt, amit a keményen tartott tekercs jelképez. Még erősebb benne a lelkes tűz, mint a megfontoltság, még hisz abban, hogy a szó, a gondolat csatát nyerhet. Míg

121


113

122


114

123


115

124


116

125


117

126


118

127


119

128


a dombrádi szoborban a parlamenti diplomata, az ország kormányzója, addig a gyöngyösiben a for− radalmat előkészítő fiatal jogász, tollával hadakozó újságíró testesül. A köztéri szobor és a szoborhoz közvetlenül tartozó építészeti elemek összhangja legalább annyi− ra fontos a mű érvényesüléséhez, mint az a tér, ahol egzisztál. S itt nemcsak a komolyabb megoldású oszlopokra, ívekre, lépcsőzetekre gondolunk, hanem akár a legegyszerűbb talapzat megfelelő kivá− lasztására, megépítésére. Nem mindegy milyen borítást kap a terület, ahol a szobor áll; gyeptéglára, kőlapokra, bazaltkövekre, vagy dísztéglára állítódik a posztamens, a szobor. Ha nincs összhangban mű és épített környezete, az egész kompozíció hatását veszítheti. Györfi általában szerencsés építész társainak megválasztásával. Legalábbis karcagi munkái, a gyöngyösi 48−49−es emlékműve, az ugyanitt elhelyezett Rákóczi szobor jó környezetben élvezhető. A szobrokat kiemelik az építészeti elemek, de segítenek érvényesülésében a jól elhelyezett természetes mészkő, gránit sziladarabok is. A két társ− művészet eredményes kapcsolódását a törökszentmiklósi 1948−as Nagykunsági Mária−napok 50 éves évfordulóján felavatott Mindszenty József−mellszobor és emlékhely is példázza. A bronz pász− torbotot őrző hercegprímás gránittalapzaton elhelyezett büsztjét Markot Imre tégla összetételű fél−ívekből épített háttere elzárja a házaktól ugyanakkor kiemeli, intim kis belső térrel veszi körül. A jászok és a kunok magyarországi betelepedésüktől kezdve élvezett kiváltságaikat veszítették el, amikor Lipót császár 1702−ben eladta a Jászkunságot a német lovagrendnek. Az addig szabadon élő kunok és jászok földjeiket, jogaikat elvesztvén jobbágysorra jutottak. Közmegegyezéssel azonban négy évtized alatt összegyűjtötték azt a pénzt, amelyen visszavásárolhatták tulajdonukat. Mária Teré− zia 1745−ben adta ki az erről szóló igazoló okiratot a „redemptusoknak”, azoknak a jászoknak és kunoknak, akik anyagi részt vállaltak a megváltakozásban. A visszaváltott kiváltságjogok indították el újra a Jászság és a Kunság többoldalú fejlődését. 2005−ben, a Jászkun redemptio 260. évfordulójára állították fel Jászberény főterén Györfi Sándor Jász emlékművét. A város egykor a Jászkun Hármas Kerület közigazgatási központjaként működött, amelynek élén a nádor által kinevezett jászkun főkapi− tány állt. Mind a főkapitány, mind az egyes kerületek által választott kapitányok személyét nagy tisz− telet övezte. Az ország nádora után a Jászkunságban a főkapitány volt az első ember. Az ő elképzelt alakját kellett a művésznek megmintáznia. Az andezit sziklán álló, egészalakos szobor zsinóros men− tében és süvegben, oldalán karddal, jobbjában a Jászság jelképével, a legendás Jászkürttel ábrázolja a kapitányt. A talapzaton körben megjelenő 18 címer, a Jászságot jelenleg alkotó településeket jelzi. Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy a rendszerváltás után alakuló civil szervezetek kö− zött a hagyományőrzőké az egyik legnépszerűbb. Látványos programjaik között szerepel a Hármas Kerület kapitányi jelképének szcenírozása. 2000−ben a Kunságban, Kisújszálláson is kapitányt vá− lasztottak, akinek egy évre szóló tisztségét 2001−ben Györfi Sándor vette át. A karcagi választási ce− remónián, valamint a megbízatása alatt elfogadott meghívásokon, ünnepségeken kunkapitányi öltö− zékben és lóháton vett részt. 2006. április 3−án a kassai Rodostó Házban avatták fel Györfi II. Rákóczi Ferenc születésé− nek 330. és kassai újratemetésének 100. évfordulójára emelt egészalakos bronz szobrát. 1906−ban a Rákóczihoz hűséges Kassa a pompázatos temetési szertartás mellett felépítette a száműzött fejedelem személyes tárgyaival, bútoraival, relikviáival berendezett rodostói házának má− solatát. A centenáriumi ünnepségekre felújított Rodostó Ház udvarán a Magyar Köztársaság adomá− nyaként méltó helyére került a többtonnás márványtömbön álló, közel két és félméteres bronz Feje− delem. A sziklán Európa körvonala, Rákóczi életének fontosabb állomásaival. A tolldíszes prémes sü− vegben, köpenyben, fejedelmi díszben megjelenő Rákóczi akkor már nemcsak Erdély, de Magyaror− szág vezérlő fejedelme, aki Európa valamennyi uralkodóházával szoros diplomáciai−levelezési kap−

129


120

130


121

131


132


csolatban állt. Szálfa alakja mellett a „CUM DEO PRO PATRIA ET LIBERTATE feliratú családi zászlón könyvek−iratok diplomáciájának jelei, a trónfosztás dekrétuma. Jobbjával ennek fontosságára utal, csak pihen a kardon balkeze, mint a szabadságjogok érvényesítésének végső eszközé.”−n — írja a művész műve alapgondolatáról. Györfi Sándor 2003−ban már készített egy egészalakos Rákóczi szobrot Gyöngyös számára. Ott a lobogóhajú, kardját éppen kivonni készülő hadvezér áll a sziklán, bízva igazában, győzelmében, katonáiban. A kassai szobor már az idősebb, megfontoltabb fejedelmet mutatja. Aki lehiggadt a csa− ták során, már tudja mi a harc ára. De bármilyen kimenetelű is, ő személyében soha nem alkuszik. S bár a szatmári béke a hűségeskü ellenében felkínálta számára a kegyelmet, ő az önkéntes száműze− tést, a teljes vagyonelkobzást választotta. Györfit a feladatban főként ez a kettősség ösztönözte, Rákó− czi személyének egész életét végigkísérő ambivalenciája. Hazája függetlenségért vagyonát áldozó, karddal és tollal egyaránt hadakozó, katonákat toborzó, önmagát megalázva nagyhatalmak szövetsé− ge után kilincselő, ugyanakkor személyét érintő kérdésekben szerény, betörhetetlenül következetes ember összetettsége. A kassai szoborban ez a józan diplomáciára kész, hazájáért mindent áldozó, büszke vezér fogalmazódik.

122 123

133


Ha Györfi három évtizedes pályáját mérlegeljük, egyértelmű munkásságában a köztéri felada− tok, emlékművek túlsúlya. Nemcsak számban, de művészi súlyában is. Nyugodt, kiegyensúlyozott felépítésű portrészobrai, büsztjei, reliefjei a magyar történelem, tudomány, kultúra kiemelkedő sze− mélyiségeit, de barátokat, családtagokat szintúgy örökítenek. Képmásaiban – még királyportréiban is – a modell legnemesebb jellemzőit képes megjeleníteni. A jót, a bölcset, a mások számára haszno− san cselekvőt. Ugyanakkor minden portréjában van valami esendő, gyermekien naiv, védelemre szo− ruló. Valami vonzó apróság, amitől a szoboralak megelevenedik. Egy csíkos térdzokni a túrabakancs és a buggyos nadrág között (Vezekényi Ernő), a tar koponya sima gömbje alatt a gallér mögé rej− tező háj csík (Györffy István), ormótlan gyógycipő, konfekcióöltöny (Németh Gyula), egy ma− gasra emelt, kétségbeesetten elszánt tekintet (Szent László), orron billegő szemüveg (Orosz Pál), büszkén kerekedő pocak, baseball sapka (Papi Lajos) és sorolhatnánk vég nélkül azokat a kelléke− ket, amelyekkel Györfi testközelbe hozza alakjait. Akikről mindeközben tudjuk, hogy kiváló tudósok, feltalálók, irodalmunk, történelmünk nagyjai. Egy több tagból álló jelentős mégis intim hatású köztéri szobráról mondja. „Németh Gyuláról sokat hallottam, hogy nagy nyelvész, nemzetközileg elismert tudós. A Nagykunságból, a karcagi kapuból indult el bice−bóca lábbal, hogy meghódítsa a tudományt. Egészalakos kompozíciójába belemintáztam a teljes egyéniségét. A testi fogyatékosság is benne van a szoborban. Németh Gyula indíttatása, múltja, megélt élete, egész szellemisége benne van ebben az alkotásban.” Ez a kifejezési formájához tartozó közvetlenség mindinkább áthatja emlékműveit is. Egyre ke− vésbé alkalmazza a régi értelembe vett „kellékeket”, szobrai alatt az épített piedesztált. Szent Lászlója sziklákon áll, IV. Béla és Kuthen sziklaköves homokdombon találkozik. Mindkét Rákóczi szobrát, Jász− kapitányát természetes kőalapzat emeli. A szobrok kiszámított arányai miatt a test mozgása, az arc karaktere, mintázási technikája miatt a ruházat anyaga, apró díszei, ékítményei többméteres távolság− ban is élvezhetők. Kassai Rákócziján a díszes fejedelmi öltözék rátétes ornamentumai, a mustrák,

124 125

134


135


136


126

127 128

137


129

gombolások, a fejfedő szőrme és tolldísze az ünnepi ruházat teljes illúzióját keltik annak ellenére, hogy a két és félméteres szobor díszítményeinek kidolgozása a távolság miatt lényegében csak jel− zésszerű. A Jászkapitány hasonló mesterségbeli bravúrral mintázott mentéjét puha bőrnek, szőrméjét kiváló prémnek, Gyöngyösön a kardot rántó Rákóczi mellvértjét fémnek, Szabolcs páncélját fémvere− tes bőrnek, oldalán függő tarsolylemezét aranynak érzékeljük. Györfi realizmusához tartozik élvezetes anyagszerűsége is, amit érmein és többméretes szoboremlékein egyaránt képes érvényesíteni. A magyarság 1956−os forradalmának félszázados évfordulójára készülve a sok egyéni és pár− tok ösztönözte, országos valamint helyi kezdeményezés – úgy reméltük – igazi értékeket, méltó meg− emlékezéseket eredményez. Hiszen a rendszerváltást követő esztendőkben azonnal megindult az ese− mények feldolgozása, dokumentumok feltérképezése, a még élők emlékeinek számbavétele. És meg− indult a kollektív emlékezés művészeti adaptációja is, többek között képeken, szobrokon megfogal− mazott vizualizálódása. Ám a 2006−os évfordulóra nagyon kevés jó emlékmű született, s szinte egyiket sem kíséri közmegegyezés. De ha belegondolunk, ez idáig az 1956−os események mindenki számára elfogadha− tó értékelése sem történt meg. Igaz, ez talán a legnehezebb, legösszetettebb feladatok egyike. Hiszen öt évtized alig egy emberöltő, alig van olyan család, amelyik szülők, nagyszülők révén ne őrizne 56− ról közvetlen emlékeket. Az október−novemberi események sem érintettek mindenkit és mindenhol egyformán. Debrecen, Szeged mellett főként a főváros bolydult meg, ott zajlottak a legvéresebb csa−

130

138


139


131

140


132

141


133

142


134

143


135

144


ták, de ott is kerületenként más−más intenzitással. Az emlékezés is személyekhez kötött, szinte min− denki mást hordoz−alakít magában az elmúlt évtizedek alatt. Az elhallgattatás évei során a felnövő generációk csak négy fal között értesülhettek legendákról, szamizdatként terjedő történetekről, a hiva− talos történetírás ellenében elsuttogott másféle igazságokról. A rendszerváltás után szökőárként tört fel minden, amiről nem beszéltünk, beszélhettünk. 1956 megítélése az ellenkezőjére fordult; a bűnök erénnyé, a megbélyegzettek hőssé váltak. S a halottak áldozattá. A történelem újraértékelése szinte azonnal elkezdődött, s mindmáig tart. Több tudományos igénnyel készült történeti munka került ki− adásra, néhány objektív szándékú tényközlő memoár, s számtalan indulattól fűtött, a napi politikától sem mentes személyes történelem. A tisztánlátás nem napjaink erénye, 1956 vonatkozásában sem. Talán egy újabb félszázad múltán, a teljes tényfeltárást, nemcsak a hazai de a valamikori szovjet, s az európai államok kapcsolódó iratainak kutathatóságát követően megírható lesz 1956 valós története. Mint minden historikus ösztönzésű monument esetében, az 1956−os emlékművek vonatkozá− sában is az a nagy kihívás a művész számára, hogy egy történelmi fogalmat kell plasztikai formákkal kifejeznie. Ráadásul 1956 esetében egy olyan történelmi szituációt kell dimenzionálisan megjeleníte− nie, amelynek még nem alakult ki a mindenki által azonosítható jelképrendszere. Ezen felül még 56 ambivalenciáját is érintenie kell; az áldozatokért érzett gyászt, a forradalom bukását, ugyanakkor mindazt a pozitívumot is, amely előkészítette−erjesztette a rendszer leváltását. Nem kis feladat hárult tehát az 56−os emlékművek pályázóira. Györfi a jubileumot megelőzően 1994−ben Mezőkövesden illetve 2004−ben Tószegen állított 1956−os emléket. Lényegében azt a két megoldást alkalmazta, amelyből később, a jubileum kapcsán is merít. Míg a mezőkövesdi emlékmű a reáliákból építkezik, a tószeginél a trikolorból adaptált zász− ló−szimbólumot használja. A formailag eltérő zászlóköveken a csiszolt gránitlapok színei a gyász fe− ketéjét illetve nemzeti színeinket jelképezik. Az aktualitást mindenütt a kiemelt 1956−os évszámok, illetve ahol a tények diktálták a halottak névsora erősíti. A mezőkövesdi emlékmű egyedülállóan példázza a szoborállítás azon lehetőségét, amely a konk− rét eseményekből emel mindenki számára és mindenkorra egyértelmű mementót. Györfi szobrászi adottságai, átérző képessége révén a város saját 56−os történelméből készített szimbólumot. A no− vember elején szétlőtt templomnak, s a téren megölt ártatlan embereknek állított emléket a ledőlt to− ronnyal, kifordult órával, félrekondult haranggal, s a talapzat egyik gránit lapján a hét vétlen áldozat nevével. Györfi képes arra is, hogy a gyász személyességének is helyet adjon; a magasba emelt temp− lomépület kupolás alsó részét gótikus ívű színes üvegablakokkal imitálja. Alattuk állva átérezhető a templomi áhítat, a szubjektív emlékezés. A tószegi 1956−os emléknél a falba épített fehér és vörös márvány valamint zöld gránitlapok− ból stilizált nemzetiszínű zászló lett több jubileumi pályázatának alapja. Köztük a mezőtúri fekete és piros−fehér−zöld gránitlapokból emelkedő kompozíciója bronzból formált lángokkal egészül ki. Nyír− egyházán is megjelenik a háromszínű gránitkompozíció mellett az 1956 feliratú, gyászt jelképező fe− kete lap, amely szinte beékelődve a piros−fehér−zöld mezők közé érzékelteti a tragédiát. A törökszent− miklósi emlékmű fakéregből, lehullott levelekből komponált, a maratott, eloxált bronz színhatásait is felhasználó életfája még a „véres ősz” hangulatát is asszociálja. A nemzeti színeinkkel, jelképes zászlóalakzatokkal, „zászlókövekkel”, lánggal, életfával szim− bolizált elvontabb formai megoldások mellett Györfi a jubileumi pályázatoknál is kedvvel fordult figu− rális kifejezési eszközeihez. Ismert jelképek közül válogatva mintázta meg kisvárdai 1956−os emlék− művét. Fényesen ragyogó nőalakja hatalmas szárnyakkal rebben a magasba gránit talapzatáról, mint az ókori Niké a győzelem istennője. Mellé komponált, szárnyaitól megfosztott, aláhulló alakja a levert forradalmat jelzi. A szárnyaló s az elbukó nőalakban a művész 1956 kettősségét, összetettségét fo−

145


136

146


galmazza. Az ötven évvel korábbi kitörési kísérletet nem övezte siker, de az akkori események készí− tették elő, érlelték meg a három évtizeddel későbbi rendszerváltást. Az áldozat nem volt hiábavaló. Ezt hangsúlyozza Györfi a talapzatba vésett Márai idézettel is. „Angyal, vidd meg a hírt az égből, mindig új élet lesz a vérből.” Györfi Sándor a mai középnemzedék kiemelkedő szobrásza. Számos kisplasztikája, érme, ki− tűnő portréja mellett nevét elsősorban közel másfélszáz, közöttük díjnyertes pályázatként elkészült közterületen álló munkájáról ismerik. A magyarság történelmének kiemelkedő személyiségeit több− nyire egészalakos szobrokban mintázta, azon kevesek közé tartozik, akiknek oeuvrejét több, korszerű felfogásban megoldott lovasszobor is gyarapítja. Kulturális térképünkön Karcagot az ő alkotásai jelö− lik, kun vonatkozású szobraival, a Kun emlékparkkal történelmi tájékozódásunkat is gazdagítja A hetvenes évek végén újra felfedezett, kikísérletezett viaszveszejtéses bronzöntés képessé tet− te arra, hogy az állami támogatással készülő köztéri pályázatok hosszadalmas központi kivitelezési rendszerét mellőzve többméteres bronzkompozíciókat is megönthessen saját műtermében. Ezt a min− den szempontból vonzó, igen eredményes technikát honosította meg Nyíregyháza−Sóstó és Mezőtúr művésztelepein, ahol erre alapozva iskolát teremtett. Tiszteli az idősebbeket, figyel szavukra, akik ha műveltségben nem is, de bölcsességben min− denképpen gazdagabbak nálánál. Nemcsak felmenői, családja részesül tapintatos és figyelmes szere− tetében, de kollégái, barátai is. Közismert toleranciája, segítőkészsége sokszor saját munkája, egész− sége rovására is. Szobrászi képességei, mesterségbeli tudása, technikai ötletei gyűjtik köré és tartják körülötte a művészeket. Egyénisége nem kis mértékben járul hozzá, hogy vezetése mellett évtizedek óta két művésztelep is működik. Realista szemléletét pályája kezdetétől tudatosan vállaló figurális szobrász. Részben kivételes adottságai predesztinálják erre, részben az a környezet amelyben született, amelyben él, s amelynek dolgozik. Utolsó éves főiskolásként kezdte még el a kihaló ménesek emlékére tervezett, emblematikus kompozícióját. A Karcagnak adományozott, 1982−ben felállított mű kapcsán vallott művészi felfogá− sáról, elkötelezettségéről.

147

137


„A ménesek emlékére formáit elsősorban a mozgás határozza meg; egy tömeg dinamikája. Ebben a szoborban természetesen nem csak a lovakról szerettem volna szólni, hanem azok ürügyén a küzdelemről, bukásról, diadalról és halálról, akár az emberi történelemben, akár csak egy ember életében. Bizonyos értelemben ez a szobor önarcképnek is tekinthető. Talán ezért is lett ez a munkám elvontabb, mint a többi, bár itt is megőriztem a legfontosabb figurális elemeket. A többi munkám ennél még sokkal kevésbé kapcsolódik az úgynevezett mai irányzatokhoz… Engem talán kevésbé érdekelnek a művészetek nagy folyamatában végbemenő történések, mint generációm többi tagját. Ha túlzottan csak a művészetre figyelnék, ki kellene lépnem a saját világomból. Én itt élek ezen a vidéken, s nagyon sokszor érzem, hogy ugyanarról a dologról másképp kell fogalmaznom, mintha például Párizsban élnék…Ez az egész vidék, a táj, az elszórt tanyák, a puszta ide köt. Ez a vidék éltet engem, mert ez a szülőföldem. Ragaszkodom ehhez a földhöz, mert olyan ez számomra, mint a csa− lád, amelybe születtem, mint a szüleim. Az ember a szülőjét pedig nem tagadhatja meg.”

148


138

149


Képjegyzék

1. A ménesek emlékére

1982. Karcag

2. Csikó Bronz, m: 15 cm

1984.

3. Karcagi fuvaros Bronz, m: 55 cm

1979.

4. Nagyapám Bronz, m: 37 cm

1976.

5. Sanyika Bronz, m: 28 cm

1979.

6. Nagyapám (Földműves portré) Bronz, m: 51 cm

1979.

7. Pár II. Bronz, m: 25 cm

1979.

8. Vihar II. (Felhők) Bronz, kő, 40x40x80 cm

1990.

9. Szántás II. Bronz, 23x19 cm

1985.

10. Vihar I. Bronz, 20x36x42 cm

1987.

11. Életfa

1985. Kisvárda

12. Györffy István portré−szobor (részlet)

1984. Karcag

13. Györffy István portré−szobor

1984. Karcag

14. Szoboröntés a művész karcagi műtermében

1986. Karcag

15. Szoboröntés a művész karcagi műtermében

2004. Karcag

16. Szoboröntés a művész karcagi műtermében

2004. Karcag

150


17. Játszó lovak Bronz, m: 37 cm

1977.

18. Papi Lajos−portrészobor (A szobrász)

2004. Kisújszállás

19. dr. Sz. I. portréja (A történész) Bronz, m: 47 cm

1983.

20. Körösparti táj

1982. Mezőtúr

21. Gabriella Bronz, m: 50 cm

1983.

22. ELA portré (Tavasz) Bronz, m: 40 cm

1982.

24. dr. Went István – portrészobor

2007. Debrecen

24. dr. Orosz Pál plébános mellszobra

1993. Karcag

25. Bartók Béla−dombormű

1995. New York

26. Kása József−dombormű

1996. Karcag

27. Bajcsy Zsilinszky Endre−portrészobor

2003. Tarpa

28. Bajcsy Zsilinszky Endre−portrészobor (részlet)

2003. Tarpa

29. Kubikos emlékmű

1988. Mezőtúr

30. Kubikos emlékmű (részlet)

1988. Mezőtúr

31. Mesekút Madarász Imre emlékére (Fotó: Őri Tóth István – Garami Richárd)

1995. Karcag

32. Mesekút Madarász Imre emlékére (részlet) (Fotó: Őri Tóth István – Garami Richárd)

1995. Karcag

33. Millenniumi díszkút (részlet)

2000. Nyiregyháza−Sóstó

34. Millenniumi díszkút

2000. Nyiregyháza−Sóstó

151


35. Millenniumi díszkút (részlet)

2000. Nyiregyháza−Sóstó

36. Papi Lajos−síremlék

1989. Kisújszállás

37. Apám síremléke Bronz, m: 40 cm (fotó: ifj. Györfi Sándor)

1992. Karcag

38. Kállay Béni−síremlék

2004. Bercel

39. dr. Balogh János portré−dombormű

2003. Túrkeve, Ecsegfalvi határ

40. dr. Balogh János portré−dombormű

2003. Túrkeve, Ecsegfalvi határ

41. Mágikus találkozás

1998. Karcag

42. Györfi Sándor a „Mágikus találkozás” mintázása közben

1998. Karcag

43. Kunsági Vénusz

1989. Karcag

44. Kunsági Vénusz (részlet)

1989. Karcag

45. A II. világháború áldozatainak emlékműve — Bejárati kapu 1992. Tószeg 46. A II. világháború áldozatainak emlékműve — Piéta Bronz, 60x50 cm

1992. Tószeg

47. A II. világháború áldozatainak emlékműve — Haranghúzók 1992. Tószeg Bronz, 60x50 cm 48. Az I. és II. világháború áldozatainak emlékműve (részlet)

1993. Dunavarsány

49. Az I. és II. világháború áldozatainak emlékműve

1993. Dunavarsány

50. A II. világháború áldozatainak emlékműve

1992. Kisújszállás

51. A II. világháború áldozatainak emlékműve (részlet)

1992. Kisújszállás

52. A II. világháború áldozatainak emlékműve (részlet)

1999. Abádszalók

53. A II. világháború áldozatainak emlékműve

1999. Abádszalók

54. A II. világháború áldozatainak emlékműve

1992. Erk

55. Az I. és II. világháború áldozatainak emlékműve (részlet)

1994. Mezőkövesd

56. Magyar Golgota a II. világháború áldozatainak emlékműve 1994. Szolnok

152


57. A II.világháború áldozatainak emlékműve

1992. Jászberény

58. A II.világháború áldozatainak emlékműve (részlet)

1992. Jászberény

59. A II. világháború áldozatainak emlékműve

1992. Karcag

60. A II. világháború áldozatainak emlékműve (részlet)

1992. Karcag

61. A II. világháború áldozatainak emlékműve

1992. Karcag

62. A II. világháború áldozatainak emlékműve

1990. Dombrád

63. A II. világháború áldozatainak emlékműve

1990. Dombrád

64. dr. Mándoky Kongúr István portrédomborműves emlékköve 1993. Karcag 65. dr. Vezekényi Ernő−szobor

1997. Karcag

66. dr. Vezekényi Ernő−szobor (részlet)

1997. Karcag

67. Németh Gyula−portrészobor

1990. Karcag

68. Németh Gyula−portrészobor (részlet)

1990. Karcag

69. Kun emlékhely

1995. Karcag

70. Kun emlékhely

1995. Karcag

71. Kun emlékhely

1995. Karcag

72. Kun emlékhely

1995. Karcag

73. Kun legenda Bronz, m: 40 cm

1998.

74. Szabolcs vezér szobor

1996. Szabolcs

75. Szabolcs vezér szobor (részlet)

1996. Szabolcs

76. Szent István−emlékmű

2003. Szolnok

77. Szent István−emlékmű (részlet)

2003. Szolnok

78. II. világháborús magyar huszár hősi emlékmű

1997. Nyíregyháza

79. II. világháborús magyar huszár hősi emlékmű — A Hadik huszárok Napóleon ellen

1997. Nyíregyháza

153


80. II. világháborús magyar huszár hősi emlékmű (részlet)

1997. Nyíregyháza

81. Szent László−lovasszobor

2000. Kisvárda

82. Szent László−lovasszobor (részlet)

2000. Kisvárda

83. Szent László−mellszobor (részlet)

2003. Kisvárda

84. Szent László−mellszobor

2003. Kisvárda

85. Szabolcs vezér szobor, Földvár látképe

1996. Szabolcs

86. Nagykun Millenniumi Emlékmű, IV. Béla és Kuthen találkozása IV. Béla lovas szobor (részlet) 2001. Karcag 87. Nagykun Millenniumi Emlékmű, IV. Béla és Kuthen találkozása lovas szobor

2001. Karcag

88. Nagykun Millenniumi Emlékmű, IV. Béla és Kuthen találkozása IV. Béla lovas szobor (részlet) 2001. Karcag 89. Nagykun Millenniumi Emlékmű, IV. Béla és Kuthen találkozása Kuthen lovas szobor (részlet) 2001. Karcag, 90. Nagykun Millenniumi Emlékmű, IV. Béla és Kuthen találkozása Kuthen lovas szobor (részlet) 2001. Karcag 91. Nagykun Millenniumi Emlékmű, IV. Béla és Kuthen találkozása IV. Béla lovas szobor (részlet) 2001. Karcag 92. Nagykun Millenniumi Emlékmű, IV. Béla és Kuthen találkozása IV. Béla lovas szobor (részlet) 2001. Karcag 93. dr. Laki Kálmán−mellszobor

2000. Abádszalók

94. Memento Bronz, m: 210 cm

2005.

95. Illéssy János mellszobor

2003. Kisújszállás

96. Kossuth Lajos mellszobor

2007. Kisújszállás

97. Jubileumi dombormű. Orando et Laborando

2000. Debrecen

98. XXIII. János pápa szobra

1992. Dunavarsány

154


99. Gordiusz Bronz, m: 50 cm

2003.

100. Apám emlékére I. (Délibáb) Bronz, m: 70 cm

1994.

101. Magyar katedrális Bronz, m: 73cm

2001.

102. Európai szentély Bronz, m: 80 cm

1998.

103. Honfoglalás Bronz, m: 82 cm

1997.

104. Magyar táj Bronz, 33x97x60 cm

2000.

105. Magyar Pantheon (Móricz Zsigmond emlékére) Bronz, m: 81 cm

2004.

106. A játszma vége I. Bronz, m: 104 cm

1984.

107. Szent Rókus szobra (fotó: ifj. Györfi Sándor)

1997. Budapest

108. Petőfi emlékmű

2005. Helvécia

109. Arany János−dombormű

1982. Karcag

110. Avianói Márk

2006. Budapest

111. Avianoi Márk (részlet)

2006. Budapest

112. Ibrányi László kuruc ezredes kapitány szobra

1998. Ibrány

113. Ember Mária−mellszobor

2003. Abádszalók

114. Kálvin János portrédombormű

2006. Karcag

115. Kossuth Lajos−szobor (részlet) 116. Kossuth Lajos−szobor

1997. Dombrád 1997. Dombrád

117. 1848−49 forradalom és szabadságharc emlékmű, Kossuth−szobor (részlet)

2002. Gyöngyös

155


118. 1848−49 forradalom és szabadságharc emlékmű, Kossuth−szobor

2002. Gyöngyös

119. gr. Széchenyi István−portré

1991. Szolnok

120. Mindszenty József−mellszobor és emlékhely (részlet)

1998. Törökszentmiklós

121. Mindszenty József−mellszobor és emlékhely

1998. Törökszentmiklós

122. Jász emlékmű

2005. Jászberény

123. Jász emlékmű (részlet)

2005. Jászberény

124. II. Rákóczi Ferenc egészalakos szobra (részlet)

2003. Gyöngyös

125. II. Rákóczi Ferenc egészalakos szobra

2003. Gyöngyös

126. Várfal Balassi Bálint és II. Rákóczi Ferenc Domborműves emléktáblájával

2003−2004. Kisvárda

127. Balassi Bálint−domborműves emléktábla

2004. Kisvárda, Várfal

128. II. Rákóczi Ferenc−domborműves emléktábla

2003. Kisvárda, Várfal

129. Szoboravatás után a rákóczifalvi hagyományőrzőkkel a Rodostó ház udvarán 130. II. Rákóczi Ferenc fejedelem egészalakos szobra (részlet)

2006. Kassa

131. 1956−os emlékmű

1994. Mezőkövesd

132. 1956−os emlékmű (részlet)

1994. Mezőkövesd

133. 1956−os forradalom és szabadságharc emlékműve

2006. Kisvárda

134. Zászlókő – 1956

2006. Nyíregyháza

135. 1956−os forradalom és szabadságharc emlékműve (fotó: Györfi Sándor)

2006. Mezőtúr

136. ’56 Életfa

2006. Törökszentmiklós

137. ’56 Életfa (részlet)

2006. Törökszentmiklós

138. A ménesek emlékére

1982. Karcag

156


Életrajz, díjak, elismerések

1951−ben született Karcagon 1965 – 1969−ig a budapesti Művészeti Gimnázium üvegdíszítő szakán tanult, szobrász tanára Borbás Tibor Katonai szolgálata után a Képzőművészeti Kivitelező Vállalatnál dolgozott 1973 – 78 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Somogyi József, Mikus Sándor, Rátonyi József növendéke 1978−tól Karcagon él 1994−től Karcag Város Díszpolgára 2001−ben tiszteletbeli Nagykun Kapitány 1977−től a Művészeti Alap tagja 1978−tól vesz részt a Nyíregyháza−Sóstó Nemzetközi Éremművészeti Alkotótelep munkájában, 1983−tól a telep művészeti vezetője 1978, 1980−ban elnyerte az alkotótelep díját 1980−tól a Magyar Képző− és Iparművészek Szövetségének tagja 1978−81 Derkovits−ösztöndíj 1979 Hatvani Portrébiennálé — Bronz diploma 1981 Szolnok Megyei Tanács Művészeti díja 1983−tól a Mezőtúri Művésztelep vezetője 1985 Hatvani Portrébiennálé — Ezüst diploma 1987 Salgótarjáni Szobortárlat díja 1986 Munkácsy−díj 1990 Művelődési Minisztérium nívódíja 1991 Debreceni Képzőművészeti Tárlat díja 1991 Pro−Urbe Mezőtúr 1993 Jász−Nagykun Megyéért 1998 Mednyánszky−díj 2001 Nyíregyháza Város Pro Arte aranyérem 2001 Magyar Művészetért díj 2003 Szervátiusz−díj 2004 Szegedi Nyári Tárlat díja 2004 Zempléni Tárlat díja 2004 Symposion Társaság díja 2005 Honvédelemért díj 2005 Karinthy Szalon díja 2005 XI. Szolnoki Képzőművészeti Triennálé díja 2007 Nagykunságért díj 2007 Jász−Nagykun−Szolnok megyei Príma Primissima díj

157


Válogatott egyéni kiállítások

1976 július 22. – augusztus 5.

Karcag Déryné Művelődési Központ (Györfi Sándor a Magyar Képzőművészeti Főiskola III. éves szobrász szakos hallgatójának kiállítása) 1980. december 10. – 1981 január Karcag, Györffy István Nagykun Múzeum 1981. július 10. Kalocsa, Művelődési Központ Kamara Terme 1981. október 4. – 20. Karcag, Déryné Művelődési Központ (Bakos Ildikóval) 1981. november 7. – 17. Abádszalók, Művelődési Ház 1982. január 24. – február 21−ig. Debrecen, Kölcsey Ferenc Megyei Művelődési Központ. 1982. április 30. – május 30. Szekszárd, Béri Balogh Ádám Múzeum 1982. augusztus 19. – szeptember 15. Mezőtúr, Művelődési Központ (Balogh Gézával) 1982. szeptember 22. – október 10. Tiszafüred, Kiss Pál Múzeum 1982. október 22. – november 10. Tiszaörs, Községi Könyvtár 1983. február 17. – 28. Püspökladányi Művelődési Központ 1983. március 1. – 14. Nádudvari Művelődési Ház 1983. március 17 – 30 Földesi Általános Művelődési Központ 1983. július 13. – július 11. Szolnok, BVM (Beton és Vasbetonipari Művek) 1983. október 13. – 30. Berettyóújfalu Városi és Járási Művelődési Központ 1983. október 31. – november 20. Derecskei Művelődési Központ 1984. december – 1985 február 7. A Szolnoki Művésztelep Kollektív Műterme. 1985. március 14. – március 31. Kisújszállás, Művelődési Központ Galériája 1985. április 15.– 28. Törökszentmiklós, Városi Művelődési Központ Pincegaléria 1985. november 13. – december 9. Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, Szolnok 1986. április 15. – Művészportrék III. Déri Múzeum Debrecen, Medgyessy Emlékmúzeum 1986. május 12. – június 3. Nyiregyháza 1986. december 8. – 30. Kisvárda, Ady Endre Művelődési Központ 1987. május 19. – június 28. Veszprém, Városi Művelődési és Ifjúsági Ház Kisgalériája 1989. november 3. – november 29. Püspökladányi Városi Művelődési Központ 1994. június – július Székelykeresztúr 1995. március 15. – április 15. Püspökladány, Ladányi Galéria XX. századi lelet (Györfi műhely, Karcag) 1997. február 7. – 28. Szolnok, MOL székház 1997. március 22. – május 4. Nagykőrös, Arany János Múzeum 1997. augusztus 18. – szeptember 20. Székesfehérvár, MDF Galéria, Vörösmarty terem XX. századi lelet (Györfi műhely, Karcag) 1997. október 27. – 28. a Debreceni Protestáns Napok keretében, a Református Nagytemplomban megrendezett Protestáns Emlékünnepély alkalmából kamarakiállítás 1998. május 22. – július 5. Soroksári, Helytörténeti Gyűjtemény XX századi lelet.

158


1998. augusztus 22. – 1999. szeptember 24. – október 8. 2000. május 25. – július 30. 2005. május 31. – július 30. 2005. július 7. – július 29.−ig 2006. március 16. – április 2.

Gőrffy István Nagykun Múzeum A VII. Nagykunsági Kulturális Napok keretében. a Magyar Honvédség Kulturális és Média Igazgatóság Ceglédi Helyőrségi Klubja Szolnok Damjanich János Múzeum díszudvara Vármegye Galéria, Budapest(Márton Árpáddal) Debrecen Mű−Terem Galéria Debrecen, Kölcsey Központ (Lestyán Goda Jánossal)

Emellett minden jelentősebb országos és megyei kollektív tárlaton szerepel, több helyütt ki− emelt díjakkal. A Nyíregyháza−Sóstói és Mezőtúri művésztelepek évi beszámoló programjainak meg− alakulásuktól rendező−résztvevője. Művei számos köz− és magángyűjteményben szerepelnek bel és külföldön egyaránt. Legutóbb Avianói Mark kompozíciójának 1:10 méretű változata gyarapította a Vatikáni Múzeum gyűjteményét.

159


Válogatott, annotált irodalom

Szolnok Megyei Néplap 1976. augusztus 10. 5. old. Egri Mária: Két kiállítás Karcagon. A Déryné Művelődési Központban…„A napokban fejeződött be Györfi Sándornak, a Képzőművészeti Főiskola III. éves szobrász szakos hallgatójának tárlata…„Kiállításával beszámol mindarról, amit három év alatt szobrászatból megtanult. Elég sok munkát hozott ‘haza’, többféle anyagban, műfajban és stí− lusban. Kisebb, nagyobb szobrok bronzból, gipszből, samottból − portrék kőből, terrakottából. Pla− kettek és reliefek, valamint kitűnő rajzok. Álló, fekvő, mozduló modellek, aktok, néhol eredeti humor− ral megragadott portrék. Mindez igazolja Györfi tehetségét, s azt, hogy odafigyelt tanáraira, szobrá− szatunk élő nagyjaira. Ma még a munkák előtt állva érezzük, melyik készült Somogyi, Varga Imre vagy Melocco igézetében. Természetes ez, s helyes is, ha Györfi Sándor mindent megtanult, amit csak lehet, hogy majd később választani tudjon. Az egyéniségének, alakuló alkotói karakterének leg− megfelelőbbet. Egyelőre nem tudjuk, valószínűleg még ő maga sem, melyik úton indul el végül, melyik stíluslehetőség adja meg számára a csak rá jellemző, egyéni kifejezés módját. A kiállított munkák alapján kíváncsian várjuk első, valóban önálló tárlatát.”

Szolnok Megyei Néplap 1978. november… A művész Damjanich szobrát mintázza. „A fiatal karcagi szobrászművész, Györfi Sándor az utolsó simításokat végzi Damjanich szobrán, melyet hamarosan felállítanak Hatvanban. A Nagykun város tehetséges művésze a közelmúltban díjat nyert a nyíregyházi nemzetközi érem szimpoziumon: karcagi műtermében újabb érmeket készít.”

Szolnok Megyei Néplap 1979. január 21. Tiszai Lajos: Min dolgozik? A kunok erejével. Beszélgetés Györfi Sándor szobrászművésszel Ill.: A művész portréja a Játszó lovakkal. A kérdésre, hogy maga önti−e a szobrokat, Györfi válasza. „Az érmeimet, a kisplasztikát feltétlenül — mutatja a különböző olvasztótégelyeket — de a szobrokat is, már amelyikkel elbírok. A főiskolán volt egy kis öntőműhelyünk, úgy mondjam: ellestem a szak− mát. Gyönyörű a tűz a nemes anyaggal. Amikor lehetőséget kaptam, hogy szülővárosomban szob− rászkodjam, a műterem mellé műhelyeket − formázót és öntőt − is kértem. Meg is kaptam.” „A városi pártbizottság első titkára keresett meg, ösztöndíjat is kaptam. Egy régi, kiérdemesült iskolát alakítottak át számomra: már a tervezésbe is bevontak, minden úgy történt, ahogy kértem.” „Ez a táj csodálatos ihlető erővel bír. Csak észre kell venni azt a gazdagságot, amely körülvesz. Jól− lehet, én elfogult vagyok, mert minden ideköt. De azt hiszem, többről van szó. Aki megtalálja az utat az itt élő emberekhez, szerencsés: tiszta forrásból meríthet.”

160


A Hatvani Galéria önálló kiállítására készül. Arra a kérdésre, hogy kedvenc műfaja−e az érem: „Igen, azt hiszem, így van. Sikerélményem fűződik hozzá: még főiskolás voltam, amikor megnyertem a II. Rákóczi Ferenc évfordulójára meghirdetett pályázatot. Az a megtiszteltetés ért — a közelmúltban — hogy a szövetség kinevezett a nyíregyházi nemzetközi érem−művésztelep szaktanácsadójának. Nos, innen az „indítás” — tényleg szeretem ezt a műfajt.” Akkor készült el a Damjanich tábornok bronz büsztje, amelyet március 15−én avatnak Hatvan egyik közterén. Arra a kérdésre válaszolja, hogy mik a tervei: „Nem igen tudom én ezeket szavakba, mondatokba önteni. Azt az erőt szeretném visszaadni szerény alkotásaimmal, amelyet a táj emberében érzek. Nagy feladatnak vélem — de megpróbálom. Nem csábít a könnyű siker, a pénz, megélek, dolgozom hitem szerint.”

Szolnok Megyei néplap 1979. augusztus 10. sz.j. (Szabó János) : Elkészült a szobor… Ill. A művész Pár című szobrával. „Ragyogó felületek, árnyékok a testhajlatokban, az alig arasznyi szobor minden ízén érződik az alkotó tenyerének, ujja hegyének testmeleg simítása. Gömbölyded az öregasszony, mint egy kiskemence, szikár, bajuszos, fölszántott homlokú, hatalmas tenyerű az öregember. Ülnek egymás mellett a padon — mint ifjúkorukban. Kik ők? Györfi Sándor, a Karcagon élő fiatal szobrász mondta, hogy tanyán élt néhai nagyszüleire gondolt, amikor újra és újra hozzáfogott, hogy éremben, agyagban, gipszben megfogalmazza a kép− zeletében, álmaiban megjelenő párt − keresve a legjobb megoldást. Most készült el a szobor. A szob− rász bronzba öntve állította meg végül az öreg emberpár fölött a szertelen időt.”

Szövetség 1979. augusztus Sz.J.(Szabó János): A szobrász visszajött. Látogatás Györfi Sándor karcagi műtermé− ben. Ill. Györfi Pár című szobrával. „A közelmúltban Szolnokon megrendezett Nyári Tárlat közönsége a régebbről ismert — és megszo− kott — alkotók között fölfedezett egy új nevet. Fölfedezte, s minden bizonnyal meg is jegyezte Györfi Sándor nevét, akinek kiállított érmei és kisplasztikái több kritikus és a látogatók egybehangzó véle− ménye szerint a Nyári Tárlat legmagasabb színvonalú darabjai közé tartoztak. A kevésbé avatott tár− latlátogatók gyakorta feltették a kérdést: ‘ki az a Györfi Sándor?’ Ismerkedjünk meg vele!” A hosszú írás a művész életrajzi adatait ismerteti.

161


Szolnok Megyei néplap 1979. nov. 27. (n.n.) Arcok és sorsok. Portrébiennálé a Hatvani Galériában Györfi Sándor sikere Ill. Nagyapám portréja „A hatvani Galéria” a Magyar Képző− és Iparművészek Szövetsége, a Magyar Népköztársaság Művé− szeti Alapja, Heves megye és a város támogatásával másodízben rendezte meg az Arcok és sorsok elnevezésű portrébiennálét… “ A jeles nevek – Barcsay, Borsos – között jelentős Györfi bronzdiplo− mája. (Többek között Borbás Tibor Györfi középiskolai tanára és későbbi barátja ‘A művész és kriti− kusa’ című gipsze aranydiplomát kapott)

Szolnok Megyei néplap 1980. okt. 23. Péli Árpád versei: A csikó (Györfi Sándor szobra alá) Betöretlen hátán még csak fény−nyereg ragyog, moccanatlan lepkeszárny−fülébe dobogó kun puszták dobolnak indulót. Izmos, karcsú nyaka megfeszül íjként, s fölszegi szép fejét, hátha kezdődhet már a boldog, szabad vágta. Ó, ti csikólábak, könnyű táncra dobbanjatok! Pusztai szelek, dalt a csikónak fújjatok! Ó, határtalan határ! − légy dobaja fiatal patáknak! Csengőszót visszhangozzatok, ti egek! Csillagaitok csikószemek legyenek!

Kiállítás katalógus Körmendi Lajos előszavával. 1980. december 10. – 1981. január Györffy István Nagykun Múzeum. Címlapon: Legenda II. Ill.: Portré a művészről mintázás közben; Bronzöntés után (Komjáthy Jenő portré szobor részlete); Ökrös Lajos portréja (nagyapám) Id. Györfi Sándor portréja (nagyapám); Pár II.; Pár I. (vázlat); Játszó lovak; Legenda I., Sanyika; Zsuzsa; Szántás II.; Aktuális kérdés; Karcag I.; Variációk I−II. Tanulmány.

162


„ELŐSZÓ A MEGMÉRETÉSHEZ Nem valamely divatirányzatnak kötelezte el magát Györfi Sándor, hanem egy népnek, a magyarság− nak; kishazájának, a Nagykunságnak, az itt élő és utódaikat tisztességre tanító, egyenes tartásból példát adó embereknek. Nem figyel az egymást hisztérikusan váltó divathullámokra. A MINŐSÉGre figyel. A VALÓSÁGra figyel. Tudja, amikor a valóságról hoz hírt egy−egy munkájával, akkor a bravúros semmitmondás helyett a brutális igazmondást kell gyakorolnia. Bármilyen kényelmes és kifizetődő, nem állhat be hamistanúzni. Szeme előtt nem a jó szobor délibábja lebeg, hanem a kemény társadal− mi valóság sója marja véresre tekintetét. Nem a társadalomból akar élni, hanem a társadalomért. Nem a saját sikeréért dolgozik, hanem súlyos társadalmi gondok orvoslásáért. Nem saját szakmai mennybemeneteléért, hanem egy nép társadalmi felemelkedéséért veszi kézbe a bronzöntő műhely szerszámait. Nem tűri, hogy a művészet rezervátumába zárják. Nem igaz, hogy a művésznek ma már csak a művészettel kell törődnie, mert vannak politikusaink, tudósaink, szakembereink, akik elvégzik mindazt, amit egy művésznek korábban fel kellett vállalnia. Györfi Sándor nem hajlandó kivonulni a TELJES ÉLETből a szakma gettójába. Nem hajlandó pingponglabdákkal zsonglőrködő mutatványossá lenni: tudja, csak nagy súlyokat érdemes emelgetni. Magatartásból, művekből teremt magának arcot, karaktert. Műveiben is meg akarja őrizni vállalt népének, kishazájának karakterét, akkor, amikor el− avult közigazgatásunk sikeresen mossa egybe a tájegységeket, egyformán szürkévé, jellegtelenné si− lányítva a Kunság, a Jászság, a Hajdúság és más vidékek különböző, sajátosan üde, markáns színeit. Ez a fiatal szobrászművész eltökélten építi szuverén világát. Itt vannak szobrai: ÖREGEK, szíjjasak, mint a föld, amelyet felszántottak, és íme ott mélyül homlokukon az eke nyoma; öregek, akik még látták, hogy a kerítések tetején átkönyökölt a hó és a házakban a tűzhelyek mellett a bundák mélyéről előbújtak az ordasok. LOVAK, égő erdőket legelők, szelekkel tovatűnők; lovak, ágaskodók, a nemzés dühében lobogók; lovak, kecsesek, mint a betöretlen leányok; lovak, lovak, erőtől szétrob− banó vad förgeteg. ASSZONYOK, fáradhatatlanok és izmos farúak, humuszos ölűek; asszonyok, megszülői lázas szemű fiúknak, foggal érkező fiúknak, akik lebuknak alsó világba, fölmennek felső világba, kitudják mindenek titkát. Ilyen megjelölt ember Györfi Sándor, akit a Nagykunság vall édes fiának. Fölmutatott műveiben megméretik a valóság, de megméretik a valóság bugyraiból fölbukkanó alkotó ember is. Körmendi Lajos Karcag, 1980. november 28.” A karcagi Múzeum kiállítását 1980. december 10−én Lengyel Boldizsár, a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója nyitotta meg. „A képzőművészetben a tárlatok megnyitása mindig ünnepélyes pillanat. Ilyenkor a legrutino− sabb kiállítóművész is szorong, és a rendszeres tárlatlátogatóban is fokozott kíváncsiság munkál. A most megnyíló kiállítás művész és közönség számára a megszokottnál is jóval nagyobb izgalmat jelent. Györfi Sándor karcagi atyafiságú szobrászművész első gyűjteményes kiállításával szülőföldje népét tisztelte meg, bizonyítandó: elkötelezettsége ragaszkodása mélyről fakadó. A gesztus amennyire ter− mészetesnek tűnik, annyira megható és bonyolult is. Különösen a művészvilágban nem szokás ma− napság a visszatérés a szülőföldre, hacsak nem nagyvárosról, jelentős kulturális központról, legjobb esetben a fővárosról van szó. A megrendelésekből élő képzőművészeket pedig gyakran a szükség, szándékuk ellenére is arra kényszeríti, hogy a kiemelt tájközpontokban telepedjenek le. Miért e pél− dálózás? Azért mert meggyőződésem, hogy Györfi Sándor visszatérése jelent valamit, valami lényeg− ből fakadó elkötelezettséget. A szülőföld vállalása egyben művészetének tartalmát, értelmét is adja, bizonyítják ezt az itt látható alkotások. Kimondva vagy kimondatlanul mégis mindannyiunkban felme− rülhet a kétkedő gondolat: lehet−e a szobrász próféta a saját „falujában”? A kérdésre természetesen

163


nem lehet végleges válasz a mai kiállítás, bármennyire átsüt is az alkotásokon a gyerekkori emlékek maradandósága, az ősök megörökítésének szándéka. Le kell élni egy életet és majd az ad, csak az adhat végső választ a kérdésre. Meg a környezet hozzáállása, elfogadási, befogadási készsége, mely hosszabb távon így is úgy is eldöntheti a kérdést. Bármilyen furcsán hangzik ugyanis, a szobrászat nemcsak egyszemélyes szakma, nemcsak intim műfaj, ahogyan egyesek gyakran hangoztatni szok− ták. Az alkotó számára rendkívül fontosak a körülmények. A hely, ahol alkot, a társadalmi közeg, amelyben él, lehet az alkotó munka hajtóereje, katalizátora, de minden nemes szándékot gúzsba kötő teher is. Ami eddig történt, alig nevezhető múltnak, jelentősége művész és közösség szempontjából mégis felbecsülhetetlen. A város vezetése bizalmat adott a pályakezdő művésznek, komoly anyagi áldozatot hozott az elfogadható alkotási feltételek megteremtése érdekében. A szobrász nem fecsérel− te idejét, igyekezett rászolgálni a bizalomra, melynek tanúbizonysága a mai kiállítás. Tudom, hogy a jelenlevők közelről ismerik Györfi Sándort, mégis szükségét érzem, hogy élet− útjáról elmondjak néhány szót. 1951−ben született Karcagon. Itt végezte általános iskolai tanulmányait és innen került a buda− pesti Képzőművészeti Gimnáziumba, üveg−díszítő szakra. A középiskolát elvégezte, ahogy elmondta tetszett is neki az üveg, mégis egyre inkább a plasztika irányába vonzódott. Katona volt, dolgozott a Képzőművészeti Kivitelező Vállalatnál, mindenütt arra készült, hogy szobrász legyen. 1973−ban fel− vették a főiskolára. Szobrásszá érésében többen segítették. A mintázást már a középiskolában meg− szerette Borbás Tibor mellett. A főiskolán Mikus növendéke két évig. Rátonyi Józsefet, Mikus akkori tanársegédjét is mesterének vallja, ma is tartó barátság van köztük. A főiskola utolsó három évében Somogyi József volt a mestere. Mikus mellett ismerte fel a kisplasztikában rejlő lehetőségeket, So− mogyitól és Rátonyitól tanulta a monumentális építkezést, a lendületes formázást, a tiszta szerkezetre való törekvést, mely tudja követni a gondolatot, lehetővé teszi a megjelenítésüket. A főiskola elvég− zése után hazajött, azóta itt él és itt alkot. Bizalmat nemcsak szülőföldjétől kapott. Tehetségét, szor− galmát a művészeti életet irányító ágazati minisztérium Derkovits ösztöndíjjal ismerte el. Néhány éve művészeti vezetője Nyíregyházán az érmek készítésére specializálódott művésztelepnek, ahol díjat is nyert. Díjat kapott (Hatvanban) az Országos Portré−biennálén. Köztéri szobra is áll Hatvanban a Dam− janich−portré. Néhány napja zsűrizték Komjáthy Jenőről készített bronz−szobrát, melyet Balassagyar− maton állítanak fel. Az itt látható Szűcs Sándor portré reméljük, hamarosan a karcagi Múzeumot dí− szíti majd. Szinte lehetetlen feladat a pályája elején álló szobrász tevékenységét, munkásságát a tel− jesség igényével mérni. Györfi Sándor talán ez alól is kivétel. Szobrászata a felnőttség, az érettség jegyeit viseli: újra való érzékenység, fogékonyság kíváncsiság, páratlan technikai ügyesség jellemzi. Nemcsak elgondolja szobrait, hogy aztán kisiparosok keze munkájával meg is valósuljon, hanem a gondolat csírájától a megvalósulás minden fázisát végigcsinálja. A művészetet a reneszánsz értelem− ben vett műhely−munkának tekinti. Azt vallja, a művész ne csak gondolatilag legyen jelen művében, hanem fizikailag is. Külön figyelmet érdemel feltűnő ragaszkodása a bronzhoz. Azt is mondhatnánk, hogy maka− csul a bronz lehetőségeit keresi, kutatja. Játszik az anyaggal, a szó művészi értelmében. A lehetősé− gek között bátran alkalmaz ősi eljárásokat is, amelyeket régen elfelejtettek. Samott−öntést csinál pél− dául, hogy feloldja önkifejezésének a technika által szabott korlátait, ezáltal bármit, akár pókhálót is tud önteni. A bronz alkalmazását azonban más is indokolja. Már említettem, művészetében központi he− lyet foglal el az emberábrázolás. Ismerőseit, családtagjait gyakran mintázza. Drámai erő munkál a nagyszülőkről készített portrékban például. A nagyapját nem faraghatta márványba. A márvány tör− vényszerűsége csiszolt felületet kíván, nem lehet nem megcsiszolni. Az itt élő ember egész élete a

164


földdel a sárral folytatott küzdelemben telt el. Ezért olyan a szobor, mintha sárból mintázták volna. A bronz hatásában, hangulatában alkalmasabbnak tűnik az élet drámaiságának megfogalmazására. Az ő nagyapja, egy felszántott homlokú, barázdált, ráncos arcú, munkában megfáradt ember. Ezért találta alkalmasabb kifejezőeszköznek a bronzot. Természetesen drámát a márvánnyal is ki lehet fejezni, az anyag törvényszerűségei, a tartalom és a művész egyénisége azonban kizárhatnak bizonyos anyago− kat. Az anyag törvényszerűségei sok vonatkozásban a művészre vannak szabva, talán ezért is kísér− letezik annyit a bronzzal. Azt mondhatjuk tehát, hogy a pályáját kezdő Györfi Sándorra mindenképpen jellemző az elkö− telezettség, a vállalás mélysége, másodsorban pedig az, hogy hihetetlenül kihasználta a főiskola által adott lehetőségeket és szakmailag sokoldalúan felkészítette magát vállalt hivatására. Az itt bemutatott alkotások láttán úgy tűnik, két úton próbál tovább haladni: témáit továbbfejleszti vagy mélyíti. Plakettjeit, figurális kompozícióit nézve mind a két út járható és mind a kettő nagyon szép eredményeket hozhat. A szobrok jelentős része emlékezések eredményeképpen született, kicsit azért is, hogy emléket állítson. Emléket azoknak, akik meghatározói, alkotói voltak életének. A látott anyagból érződik, olyan örökség részese a szobrász amelyből lett. Emlékei még frissek, elevenek, használhatók, törekvése talán azért is ilyen makacs, mert nem akarja, hogy a hosszabb idő távolából megszürküljenek, meg− fakuljanak. A portrék számomra talán a legszebbek, legtöbbet jelentők. Hihetetlen érzékenységgel, magas fokú líraisággal közelít minden figurájához. Mintha észrevette volna vagy valóságosan azt érezné, hogy az ember kívül hordja a lelkét, azért lehet megmintázni. Nagy merészségnek számít manapság lovakat ábrázolni. Nemcsak azért mert sokan, sok re− mek szobrot készítettek eddig lovakról, hanem azért is, mert egyre kevésbé ismerik, egyre kevésbé van lehetőség gyönyörködni a lóban. Györfi Sándor ismeri a lovat, ezért tud velük és általuk életörö− met, küzdelmet, száguldást, összetartozást, mindenféle drámai szituációt kifejezni. Az esztétikai él− mény mellett számára úgy érdekes a ló, hogy mi köze van az emberhez, mik azok az emberi tartal− mak, melyek ábrázolásuk révén elmondhatók. A „Legenda” című alkotás egy hatalmas vágtatást áb− rázol, amelyben mindig vannak akik elhullnak, elmaradnak, s mindig lesz, aki tovább jut. Áldozatok árán küzdi magát tovább az ember, s ennek a küzdelemnek legendává emelkedő hősiességét fejezi ki a lovak csoportja. Absztraktabb formában a Szolnoki−pályázat is. Az elkészített érmek közül néhány igazi szakmai bravúr. Egészen más világot jelentenek, mint a nagy−plasztika. Kisebb felületen fogalmaz meg egészen nagy tereket, távlatokat, szélesebb világot. Keze alatt az érem majdnem mindent be tud fogadni, lehetőségei szinte határtalanokká nőnek. Ugyan− akkor intimebb, művesebb is egyben, amit látunk. Talán egyvalami hiányzik, amit fiatalembertől elvárhatnánk, a humor. Györfi nem a humor oldaláról fogalmaz. Inkább a humorral egy tőről fakadó groteszk vagy karikatúra jegyeit vesszük észre néhány alkotásában. Közülük a legfrissebb a Honthy Hanna emlékére készült plasztikája figyelemre méltó. Ez a szobor nem realista értelemben vett karikatúra, erős absztrakció jellemzi, teljesen amorf forma, amibe bronz száj van beleépítve és egy gyöngysor, ami az általánosítás szintjére emeli a pri− madonna figuráját. Más vonatkozásban hasonló tartalmak fedezhetők fel Örsi világát bemutató alko− tásában is. Talán itt érdemes szólni arról is, hogy Györfi Sándor szeme a jól értelmezett realitással cso− dálkozik a világra. Nem híve a látványos és meghökkentő irányzatoknak, műveiben mégis egytől− egyig megtalálható az elvonatkoztatásra való törekvés. A jó absztrakció a lényegre törekszik és a valóságban gyökerezik, akárcsak az itt látható alkotások. Györfi az absztrakciónál figyelembe veszi,

165


hogy milyen anyaggal dolgozik. Azt vallja, hogy az anyag bizonyos szempontból más egyebek mellett meghatározza az absztrakció fokát is. A mai kiállítással akarva−akaratlanul fontos periódus zárul le Györfi Sándor munkásságában. Itt a kiállításon ugyanis szem előtt van az anyag, nem olyan halmazban, zsúfoltan, mint a műterem− ben. Megszűnt az az intimitás, ami a műteremben a szobrász és a szobor között fennáll. A kiállításon a szobrok kiszolgáltatják alkotójukat, önálló életet kezdenek élni. A tét nagy és minden továbbit meg− határoz életében: eldől, hogy kell−e ez a fajta szobrászat itt az Alföldön, ebben a városban? Itt kell−e s így kell−e tovább dolgoznia? Karcag lakói régóta értői, támogatói a művészetnek. Hacsak az elmúlt néhány éve nézzük je− lentős képzőművészeti akciókra, rangos kiállításokra került sor a városban. A város vezetői eddig megértéssel fogadták a letelepült fiatal művészt, lehetőségeikhez mérten igyekeztek az alkotómunka nélkülözhetetlen feltételeit biztosítani. Az eddig történtek a jövőt illetően megnyugtatással tölthetnek el bennünket. Bízunk abban, hogy előbb−utóbb jelentkeznek a városbéli, megyebéli megbízók, mecé− nások, továbbra is olyan körülmények teremtődnek, hogy a művészben munkáló tehetség visszaad− hassa szülőföldjének, népének mindazt, amit általa kapott és tehetségével megsokszorozott. Valamennyiünk nevében köszönöm mindazt a közreműködést, akik a kiállítás előkészítésében, meg− teremtésében fáradoztak. Györfi Sándornak őszinte szívvel kívánok sok sikert, eredményekben gaz− dag alkotó éveket.”

Szolnok Megyei Néplap 1981. március 1. Ill. Komjáthy Jenő 1858−1895 Műtermi felvétel a művészről, amint két ágaskodó lovat mintáz. „A nyáron a balassagyarmati palóc ligetben állítják fel a szobrászművész Komjáthy Jenőről készült portrészobrát” „A lovakat mindig örömmel mintázza Györfi Sándor. Készülő szobrát szülővárosának Karcagnak szánja.”

JÁSZKUNSÁG 1981. december 3. old. Körmendi Lajos: Egy álombeli tér plasztikái (Györfi Sándornak) címmel közölte Györfi szobrainak ihletésében született versét. Ill: Belső címlapon Kócsagok, 2. Oldalon Vihar érem 1. Nagy mészkőtömböt veszel, akkorát hogy kiadja egy tojás alsó egyharmadát, az ülepét. Ezt faragod ki. Belül is üresre vájod, mint cigányok a teknőt. Kincset teszel bele: Földet. Egyszerű földet. A tér egyik sarkán helyezed el.

166


2. A tojás fölső kétharmadát, azaz a csúcsát mondjuk pasztellzöld üvegből készíted, felállítod a tér másik sarkában, megtöltöd vízzel, halakkal, ha kedved tartja, – s miért ne tartaná? — még szökőkút is lehet. 3. Tojás−léggömböt fabrikálsz fehér fóliából, rögzíted a tér harmadik sarkán, a víz mögött, a földre átlósan. Lebeg a plasztikád, Mozgatja minden suhanc−szellő fölmutatja a házak fölé a levegőt. 4. Egy újabb figura a tér negyedik sarkán, a levegővel egyvonalban, a föld mögött, átlósan a vízre. Robusztus tojást faragsz gránitból, csúcsán luk, rajta gáz tör a magasba, meggyújtod, lobog a házak tekintetében a tűz, lobog a fáklya, soha ki nem hunyva. 5. A tér átlóinak metszéspontjában krómacél tojás guggol, mindenségében tükröződik

167


a négy klasszikus alapelem, a föld, a víz, a levegő és a tűz, de látszanak a tér házai, az elröppenő madarak is, s ha kitárod a tojás mellkasát, mint valami kredencajtót, látsz benne égetett agyagtojásokból épített Vénuszt, a hasán egy tükröt látsz, s abban magadat: veled teljes a világ.

Képes leporello Körmendi Lajos előszavával. 1982. január 24 − február 21−ig. Debrecen Kölcsey Ferenc Megyei Művelődési Központ. Ill. Címlapon Csikó, ELA, Nagyapám, Kócsagok, Malac vivő, Műtermi−bronzöntő felvétel, Szántás, Balatoni vitorlások érem.

Hajdú−Bihari Napló − 1982. február 3. 5. old. Székelyhidi Ágoston: Megalapozott sokoldalúság Györfi Sándor szobrai a Kölcsey Galériában Ill.: Játszó lovak „…tudatos és ihletett szobrásznak bizonyult a fiatal Györfi Sándor. És merésznek. Eme tulajdonságai aztán éppen a sokoldalúságban jelentkeztek, még inkább abban, hogy munkáinak népesebb csoport− ját a sokoldalúság elve uralta. Kisebb mértékben a műfajé, igazában azonban a módszeré, a stílusé, a hangnemé. Már ez magában jó jelnek számíthatott, hiszen a gondolati, a hangulati elmélyülés és értelmezés változatait állította előtérbe. Vagyis nem a külső lehetőségek félig−meddig kész keretébe illesztette a tárgyat, hanem a belülről eredő sajátosságokat követte nyomon és bontakoztatta mind teljesebbre. Például a lovakat ábrázoló alkotásokban. Személyes élményt fogalmazhatott meg frissiben és közvet− lenül, abban a bronzban, amely hibátlanul egyesíti a mozgalmasságot és a könnyedséget. (Játszó lovak.) Minden látható oldalon többször ívelnek át egymáson a telt és karcsú tömegek, a szép hajlatú formák, ritmusuk üde, összhangjuk csengő, mint a derűs népdaloké.” A Rákóczi emlékérmekkel kapcsolatban írja: „Kölcsönösséget kell föltételezni a szemlélet történelmisége és a kifejezés sokoldalúsága, továbbá a tárgyválasztás önként vállalt kötöttsége közt. Györfi Sándor a nagykunsági világot mintázta, mintáz− za. Kötöttséggé növekedett ez, valóban, csakhogy nem korlátozó kötöttséggé. Fölszabadítóvá inkább. Mert Györfi Sándor a nagykunsági emberben és tájban éppen a történelmi létezés egyik változatát kereste s találta meg, azt az egyediséget, mely a maga törvénye szerint követte a nemzet, a haza, a

168


tágasabb környezet mozgásának irányát, menetét. Ismét kiderült hát, milyen nélkülözhetetlen kölcsö− nösség ez. És milyen gyümölcsöző. Milyen újakat rejtő, termő, kiapadhatatlanul.”

Kiállítás katalógus dr. Bellon Tibor előszavával. 1982 április 30 − május 30. Szekszárd, Béri Ba− logh Ádám Múzeum Ill.: A ménesek emlékére kompozíció részletfotói

Szemadám György: „A ménesek emlékére” Györfi Sándor szobrászművész műtermében (Kéziratban.) − Édesapám csikós volt a nagykunsági pusztán. Tanyán nőttem fel. Ha jól belegondolok, akkor ezek azok a tények, amelyek alapjában meghatározzák gondolkodásmódomat, munkásságomat és egész életemet. Meghatározó gyermekkori élményeim a természet közelségéből és a tanyasi emberek isme− retségéből adódtak. Én is, a mai napig is tanyasinak érzem magam, pedig most már jó ideje város− ban élek. A tanyasi ember pedig egészen más, mint a faluban vagy városon élő. − Miben különböznek egymástól? − Elsősorban talán abban, hogy a tanyán élő emberből nem veszhet ki sohasem a kreatitivitás, mert ők saját maguk teremtik meg azt a közeget, amelyben élnek. A tanyasi élet kemény és váratlan leckéket szokott feladni az ott élőknek, s csak tisztelni lehet azokat, akik ezt az életformát választják. Azt hiszem, hogy én jól megismertem a tanyasi ember mindennapos, embert formáló kemény küz− delmét, mely tisztaságra, őszinteségre és egymás iránti tiszteletre nevel. Talán furcsa amit mondok, de igaz, hogy a tanyasi ember bizonyos értelemben többet tud, mint a városi. Polihisztor, hiszen életformája rákényszeríti, hogy ismerje az állatokat és a növényeket, a földet, az időjárás szeszélyeit, a tetőfedés, a kenyérsütés, a fafaragás fortélyait és még ezer más dolgot. Hihetetlenül sok dologhoz ért az az „egyszerű” ember, akit a városiak oly könnyen lenéznek. A magyar népművészet gyökereit is ezek között az emberek között kell keresnünk, hiszen a használati tárgyak készítésének minősége az, ami a kézműves mesterségeket a művészet rangjára emeli. A népművészet pedig kulturális öröksé− günk alapja. Adott közösség és táj kulturális arculata a népművészetben testesül meg. Ezért egy sor igen fontos kérdéssel van kapcsolatban: a szülőfölddel, a hazával, a néppel, a nemzettel, egyszóval: a hovatartozással. Sokat hallani manapság, hogy a népművészet csupán „díszít”. Meggyőződésem, hogy ez hamis közelítés. A népművészet nem azonosítható valamilyen kényszeres tevékenységgel, az önkényes és esetleges díszítgetéssel. Ellenkezőleg: éppen a legtudatosabb művészet. Az univerzális rend felmutatása, a legfontosabb pontok jelölésének igénye határozza meg minden részletét. Úgy is mondhatnám talán: eredetileg maga a jelölés volt a díszítés, csak napjainkra vált a díszítés jelöléssé. Nagy hibának tartom, hogy még ma is sokan — még néprajzosok is — azonosítják a népművészetet valamilyen díszítő művészettel. Azért tartom én ezt bűnösen nagy hibának, mert egy nemzet fennma− radásának lényeges kérdése, hogy fontosnak tartja−e kulturális örökségét, megérti−e annak lényegét és tud−e arra építkezve újat teremteni. Ezt természetesen nem úgy értem, hogy a mai fiatal képzőmű− vészeknek csakis népművészeti motívumokból kellene gazdálkodniuk, mert hiszen a népművészet — már csak jelölő funkciójánál fogva is — nyelv, s ma már — sajnos — halott nyelv. Ezért aztán nincs értelme az akármilyen jól összegyűjtött motívumok egybetákolásának sem, mert hiszen ez a tevékenység még a pontos reprodukálás szintjét sem érheti el, nemhogy az alkotásét. Úgy gondolom:

169


figyelmes tisztelettel kellene közelednünk a magyar népművészet alkotásaihoz, ismernünk, szeretnünk kellene azokat. Nem a motívumok összeollózásával tudnánk méltó utódok lenni, hanem a népművé− szetet létrehozó kultúra gondolkodásmódját, világhoz, emberhez való bölcs viszonyát, egyszóval; szellemét kellene követnünk. Személyesre fordítva a szót: én — mint képzőművész — nem érezném igaznak, ha ma mondjuk székelykaput, kopjafát faragnék, vagy ládát pingálnék. Persze én szerencsés vagyok, nem úgy, mint sok más pályatársam. Én beleszülettem az élménybe. Nekem nem kellett — mint mondani szokták — élményt, „motívumot” keresni. Én már jó ideje lovakat mintázok és öntök bronzba. Miért pont lovakat? Mert minden, amit fontosnak érzek, megvan a lóban. A magyar ember számára a ló a legkülönb állat. A Hortobágyon is a csikós a legelső ember a pásztorok között. Sze− retem a lovakat, ahogy az ember a barátját szereti. Kisgyermek koromtól szinte családtagként éltek nálunk a lovak. Nélkülözhetetlen segítőtársai ők az embernek, de talán még többek is ennél, hiszen a nomád népeknek − így a magyaroknak is − a vándorlást, a menekülést és támadást, az élet folyta− tásának lehetőségét, azaz magát az Életet jelentik. A ló legjellemzőbb és legtiszteletreméltóbb tulaj− donsága a küzdeni tudás. Mint mondják: a jó ló vagy megvakul, vagy megsántul. − A keltáknál is jelentős szerepet játszott a ló kultusz. Náluk elsősorban az erő és a harc szim− bóluma, de mágikus védő és démonűző szerepe is volt. − A pásztorkodó népek számára a ló a küzdelemnek, erőnek, szépségnek, szerelemnek a szim− bóluma. Vadsága, ereje igényessé, sérülékennyé teszi. Olyan, mint az ember. Még arányai is ember− szerűek. Ezek után talán már említenem sem kellene, hogy mennyire szeretem Nagy László költésze− tét. Nos, ő, ha verseiben és rajzaiban lovakról beszél, mindig többről van szó, mint csupán a háziál− latok egyikéről. Csontváry lovai jutnak most még eszembe. Ezek számomra valami kifinomult, titok− zatos szellemiségnek a megtestesítői: könnyűek, földöntúliak. Azt hiszem nem sok közük van az erő− től duzzadó, fékezhetetlen akaratú, lázadni tudókhoz. Amennyire az erős, egészséges ló az Életet je− lenti, annyira eggyé válik a rozzant ló a halállal. A középkor művészete többnyire sovány, fakó lovon ülve ábrázolta a Halált. − Svédországban és Norvégiában is Hél alvilág−istennő állataként tisztelték a lovat, de a hel− lénizmus halotti domborművein is rendszeresen megjelenik a ló, mint az Alvilág urának állata. − Aktuális dolog most a ló és a halál kapcsolatáról beszélni, mert napjainkban a lovak halálá− ról van szó. Az ember életében betöltött szerepüknek a haláláról, s ezzel együtt talán az utolsó olyan történelmi kor alkonyáról, amikor még ember és természet harmonikus kapcsolata megvolt. Én még láthattam megvadult ménest. A fiam már valószínűleg nem fog látni. Nekem az egyik legnagyobb élményem marad az a vad, fékezhetetlen, mindent eltipró száguldás, mely elemi csapásként tör min− denre, amit elér. A saját patáinak dübörgésétől megvadult ménes nem tér ki sem ember, sem állat elől. Vágtat árkon−bokron keresztül, szinte utolsó leheletéig. Csak egy akarat érvényesül: az elől ha− ladóé, kit a többi szinte vakon követ. Megfékezésükre ezt a felismerést használja ki a csikós, mikor eléljük lovagolva, visszavezeti őket a karámba. Valami ilyesmit akartam megfogalmazni A ménesek emlékére című munkámban is. Ez a szobor a megvadult ménes elemi erejű kitörését, s a fékezhe− tetlen állati energiák hátán sodródó embert ábrázolja, aki racionális gondolkodásával, eszével szegül ellene az elragadásnak — „elragadtatottságnak”. − Az utóbbi kifejezés talán nem is áll annyira távol e gondolatkörtől, mint gondolnánk. A ló, mely elragadhatja az embert; ősi jelkép. Ereje és gyorsasága hatalmas akadályokat le tud győzni, így a régiek hite szerint a ló akár az Alvilágba, vagy a mennyországba is elragadhatja azt, aki a hátán tud maradni. Az ősi magyar hitvilág táltos lova is ilyen. Rozzant csikó, de ha parazsat ehet, képes a ki− választott hőst elragadni, a szó elragadtatottság (=elrévülés, elrejtezés) értelmében is, abba a másik világba. Mohamedet, az iszlám Prófétáját is csodálatos, emberfejű és többlábú lova, az Alborak vitte

170


fel a hetedik mennyországba. Összegezve: a ló ily módon szimbolizálhatja a halállal, a túlvilággal, azaz a megtapasztalhatatlan természetfölöttivel teremthető kapcsolatot. − Ugyanakkor ez a szobor az emberi tudat és gát nélküli ösztönök egységét és összetartozását is szimbolizálhatja. Figyeljük csak meg a lovak hátán sodródó, hátrafeszülő figurát, ahogyan a kezé− ben tartott szárral fékezni, irányítani próbálja a száguldást! − A középkor ismert jóskártyájában — a tarotban — a hetedik lap, a „Győztes” vagy máskép− pen: „Diadalszekér” ugyanezt a gondolatot tükrözi. A kártya diadalszekéren ülő fiatal férfit ábrázol, aki a szekér elé fogott két fekete és fehér ló−szerű állat hajtószárát tartja a kezében. A rajz misztikus ma− gyarázata arra utal, hogy a tudattal bíró embernek erős kézzel kell tartania, vezérelnie a két lovat — a jó és rossz ösztönöket, illetve erőket — mert azok különböző irányba húznák az élet szekerét. A diadalszekér mozgása azt a sodrást jelképezi, mely az embert a sorsán végigviszi. Eközben kell meg− küzdenie a külső és belső elementáris erőkkel. − A ménesek emlékére formáit elsősorban a mozgás határozza meg; egy tömeg dinamiká− ja. Ebben a szoborban természetesen nem csak a lovakról szerettem volna szólni, hanem azok ürü− gyén a küzdelemről, bukásról, diadalról és halálról, akár az emberi történelemben, akár csak egy ember életében. Bizonyos értelemben ez a szobor önarcképnek is tekinthető. Talán ezért is lett ez a munkám elvontabb, mint a többi, bár itt is megőriztem a legfontosabb figurális elemeket. A többi munkám ennél még sokkal kevésbé kapcsolódik az úgynevezett mai irányzatokhoz. Tudom, hogy egy fiatal szobrásznál ez sokszor arra utal, hogy az eladhatóság kedvéért apránként feladja saját modern törekvéseit, de nálam ez nem így van. Engem talán kevésbé érdekelnek a művészetek nagy folyama− tában végbemenő történések, mint generációm többi tagját. Ha túlzottan csak a művészetre figyelnék, ki kellene lépnem a saját világomból. Én itt élek ezen a vidéken, s nagyon sokszor érzem, hogy ugyan− arról a dologról másképp kell fogalmaznom, mintha például Párizsban élnék. 1978 óta Karcagon élek, de nekem ez is túl nagy város. Én csak a tanyán érzem magam otthon. De azért itt maradok Karca− gon. Ez az egész vidék, a táj, az elszórt tanyák, a puszta ide köt. Ez a vidék éltet engem, mert ez a szülőföldem. Ragaszkodom ehhez a földhöz, mert olyan ez számomra, mint a család, amelybe szület− tem, mint a szüleim. Az ember a szülőjét pedig nem tagadhatja meg.

Népújság, Szekszárd 1982. május 22. 11. old. Dr. Gaál Attila: Györfi Sándor kiállítása A szekszárdi múzeumban megrendezett kiállításról ír. Illusztráció: Töredék (Női fej), Tavasz, (az ELA portré), Csikó, Játszó lovak

Szolnok Megyei Néplap 1982. december 24. 7. old. Tiszai Lajos: Birkózások Györfi Sándor műtermében Ill.: Birkózó lovak (A Játszó lovak tiszaisított változata) Üldözés (öntés előtt), A szolnoki szabadtéri kompozíció makettje. (A Hild−téri kút szobor terve)

171


Utóbbi Tiszai leírásában. „…egy kilenc méter sugarú, feszített víztükörből embermagasságú abszt− rakt térfigurák emelkednek ki, különböző színűre eloxálva, tükröztetve. A makett nem tudja maradék− talanul visszaadni a kész mű hatását. Belőlünk a nagy tavaszi áradások emlékét, a vízből az égre kémlelő, jobb időket váró fák, az örök megújulásban hivés érzetét váltotta ki a látvány. Györfi azt mondta, örül, hogy így gondolom, szándékához közel áll ez az elképzelés. A kompozíció összhatásá− ban a meghatározó szerepük lesz a fényeknek. A sokat ígérő munkával előreláthatóan 1984 tavaszára készül el. Természetesen saját öntödéjében.” Itt jegyezzük meg, hogy Györfi közel másfélszáz köztéri munkája többnyire díjnyertes pályázatként készült. Köztük fájdalmas emlékként említi egyetlen megvalósulatlan elsődíjas munkáját, a szolnoki Hild térre tervezett díszkútját, amely már a vízvezeték rendszerének kiépítése után került leállításra.

Képes leporelló Bellon Tibor előszavával 1983. február 17. – 28. március 1. – 14. március 17. – 30. október 13. – 30.

Püspökladányi Művelődési Központ Nádudvari Művelődési Ház Földesi Általános Művelődési Központ Berettyóújfalu Városi és Járási Művelődési Központ október 31. – november 20. Derecske Művelődési Központ vándorkiállításaihoz. Ill.: Csikó, Ela, illetve Nagyapám, Játszó lovak.

Szolnok Megyei Néplap 1983. február 23. Zádory Oszkár centenáriuma Domborműavatás és emlékkiállítás Túrkevén Ill. Finta Gergely Zádori Oszkár 1883−1947 A dombormű fotója „A túrkevei Finta Múzeumban tegnap délután Finta Gergelyre — művésznevén Zádory Oszkár — emlékeztek születése századik évfordulóján…. „A jeles művész születése századik évfordulóján leleplezték bronz domborművét a múzeum falán, Györfi Sándor megragadó, költői ihletésű alkotását”

Hajdú−bihari Napló 1983. október 30. Szobrok. „Györfi Sándor szobrászművész alkotásaiból nyílik kiállítás hétfőn 17 órakor a derecskei művelődési központban. Megnyitja Bellon Tibor múzeumigazgató.”

172


TÜKÖR 1984. december 2. Szobor−öntés a művész műhelyében Kozma Károly képriportja „A száz éve született Györffy Istvánról többször is méltón emlékezett a sajtó, s ami még fontosabb, válogatott munkái is napvilágot láttak új kiadásban. Karcagon, szülővárosában szobor és kiállítás őrzi emlékét. A szobrot Györfi Sándor készítette: fiatal művész, az alföldi művésztelepek ismert részvevő− je. A szobor az ősi “viaszveszejtéses” eljárás modern változatának segítségével állítja elénk a tudós markáns alakját. Képeink a munkafolyamat fokozatait érzékeltetik. Ez a módszer agyagmagot, a ma− gon kiformázott méhviasz szobrot, a viaszszobor köré épített anyagköpenyt alkalmaz; a hevítéskor kiolvadó viasz helyére folyik az olvadt fém, és így jön létre a végleges mű. Ezt az eljárást inkább a kisplasztika alkalmazza — életnagyságúnál nagyobb művet így önteni szak− mai bravúr, különleges teljesítmény. S még inkább azzá teszi, hogy a művész saját műhelyében, a kivitelező vállalat szokott közreműködése nélkül dolgozott.”

JÁSZKUNSÁG 1985. március 88−90. old. Tálas László: „A szép… küzdelemben születik” (Ancsel Éva) Bemutatjuk: Györfi Sándor szobrászművészt Ill. Nagyapám, Csikó, Gabriella, A ménesek emlékére Főként életrajzi adatok. MŰVÉSZET 1985 augusztus Kovács Gyula: Ismét realizmus Györfi Sándor szobrászata Ill.: Körös−parti táj bronz, 1,30x80 cm 1983; A ménesek emlékére bronz, 40 cm 1979. Vázlatterv; Nagyapám, bronz, 37 cm 1976; Karcagi fuvaros, bronz, 55 cm, 1979 Az írás Györfi szobrainak érzékletes elemzésével bizonyítja Kovács tételét; miszerint “a magyar képzőművészetben az érzékletes igazság ténye mindig meggyőzőbb eredményeket teremtett, mint a szép igénye. Ezért nehéz elfogadtatni hazánkban még a tényleges formaértékeket hordozó absztrakt képzőművészeti produktumokat is. A korszerűség és a modernség ma már nem meggyőző érv mel− lettük. Mai élethelyzetünkben megmaradásunkat jobban segítő igényünk az igaz, mint a szép.” Rátérve Györfi művészetére, életrajzi adatai között először kap hangsúlyt édesapja mellett töltött, „csikós múltja”, közvetlen összefüggésben lovas szobraival. „Életének csikós korszakát: ‘én vagyok az utolsó csikós’, keserű iróniával úgy említi, mint Ady Endre: ‘én vagyok az utolsó magyar’, hogy maga sem akar hinni saját szava igazában. Kegyetlenül szépek lehettek a szilaj ménes mellett eltöltött évek. Meghatározták emberi karakterét, pusztai ember lett. Kevés, de élő szavú, mint a ridegpásztorok. Beszélgetés közben tekintetét messziről vezeti arra akivel beszél; rálátása van a tárgyakra is, úgy tetszik, lételeme a létező dolgokat körülvevő tér. A karcagi pusztán megízlelte a tekintetnek szabad utat nyitó, végtelennek tetsző tér nyújtotta szabadság érzését. Ez az érzés táplálja szuverenitását szobrai téralakításában is. …..Karcagra költözött, ahol 1979−ben elkészíti és a város 1980−ban fel is állítja első köztéri bronz− szobrát, a Ménesek emlékére című művet, ami személyes élményének kifejezése. Személyes emléke

173


a ménes ezernyi lábú, egyenergiájú, fékezhetetlen tömege, ez az olykor megvaduló tömeg a csikós számára mégiscsak lóegyedekből áll, akiket fékentarthat, és akikkel egyetértve visszafoghatja a mé− nes teljes megvadulását. A szobor az ember és a lovak küzdelmét fejezi ki. E két energia küzdelmét, tulajdonképpen szimbiózisát látjuk a szoborban. A lovak szilaj, vad erejét fékezni, s mindenképpen irányítani akarja a lovak tomporán álló csikós. Eldöntetlen a küzdelem, mert a csikós irányítása va− lójában kapaszkodás önmaga épségéért, igazából lélekvesztőben áll a háborgó tengeren, s a hullá− mok tarajába kapaszkodik. A Ménesek emlékére című mű az ismert életigazság megmutatása is. Az önmaga erejére utalt ember kevés reményű küzdelmét látjuk az erejét sokszorosan meghaladó ele− mekkel…” Györffy István egészalakos szobráról írja: „Ez a mű nemcsak Györfi szobrászi munkásságában, hanem a magyar szobrászat történetében is jelentős. Készülése történetének kezdete a messzi múlt homályába vész, a mindkettejük, az ábrázol és az ábrázoló születése előtti időkre. Ha nem is foglalkozunk homályban való kutakodással, azt biz− ton állíthatjuk, hogy a szobormű nem úgy, akkor és azzal kezdődött, ahogy s amikor a szobrász min− tázásába kezdett. Formáinak keletkezése azokban az idős parasztembereket ábrázoló portrékban kez− dődött, amelyekben szobrászunk kereste és hellyel−közzel már meg is találta a hely specifikumát is tartalmazó, formavilágot. Ehhez a legbiztosabb alapot önmagában találta meg, a karcagi pusztán ki− alakult térlátásában. Hiszen a pusztán minden élőlény, minden növény, minden tárgy bizton önmaga lehet, olyan bőséges a körülöttük létező, egyediségüket erősítő tér. Ebben az életrajzi vonatkozású tényben mutatkozik meg az oka annak is, hogy a Györffy István−szobor minden formájának saját egzisztenciája van. Egyenlő jogú, saját feladatú formák szövetsége ez a sokegységű, mégis közös jelentésű szobor, amely elméletieskedés nélkül valósítja meg a Hildebrand−féle, a térlátás tapasztala− tára épülő szoboreszmét. Ám nem programszerű, nem tanítványi ez a kapcsolódás a nagy német te− oretikus szobrászeszméjéhez. Szobrászunk inkább vállalkozik megvalósítani a szobrászatot magát, mint alkalmazni a szobrászati vonatkozású elméleteket. Nemcsak szobrászi látásának tökéletesedése előzte meg a főmű születését Györfi szobrászatá− ban, hanem a szoboröntés új technikájának kitalálása, megteremtése is. Ez az új technika valójában ősidők óta ismeretes, a viasz elvesztésén alapuló öntési módszer. Valójában e régi technika megújí− tása szobrászunk találmánya, ami megint csak valami, mert már mások is próbálkoztak vele, sikerte− lenül. Két és félméteres széken ülő alakos szobrot ő öntött Magyarországon először ezzel a techniká− val. Tökéletes szép felület az öntés eredménye. Élő, eleven ez a szoborfelület, érzékletesek a jóízű, eredetiségüket megtartó formák. S nem jelentkezik a szoboralakon a kivitelezési−technikai sematiz− mus. Ha ipari újításnak fognánk fel teljesítményét (hány régen elfelejtett technikai megoldás jelentke− zik találmányként az iparban), országos hírt szerzett volna vele. De a szobrász nem ilyen módon újító. Hiszen belső, szakmai feladata új formák teremtése. Györfi Sándor felismerte, hogy az új formák új technikával hitelesebbek. Tehát új formaigazságok felismerése, s bizony a sok fáradsággal megszer− zett öntéstechnikai ismeretek birtoklása előzte meg azokat a minden bizonnyal boldog pillanatokat, amikor a kun−magyar szobrász a kun−magyar tudós szoboralakjának megformáláshoz kezdett. For− mai eszközeinek és technikai lehetőségének jó részét ekkor, 1984−ben a maga eredményének tudhat− ta a Képzőművészeti Főiskolán 1978−ban végzett szobrász… Györfi Sándor arra vállalkozott, hogy Karcag város nagy alakjának szobrát a műteremház udvarán ásott több köbméteres gödörbe önti ki, az anyaföldbe, valahogyan olyan módon, mint ahogy a harangöntők öntik a harangot. Sikerült. S most épen−készen ott áll Györffy István karcagi néprajztudós ülő szobra a Karcagi Múzeum klasszicista stílusú épülete mellett a parkban, de az épülethez kapcsolódva…Úgy született ez a szobor, mint a földműveskultúrák istenei, akik alászállottak a föld mélyébe, meghaltak és föltámadtak….

174


Jelentésében és formájában is egész ez a szobor. A hideg, kritikus szem sem találhat rajta egyetlen üres formai frázist, sem átvett klisét. Szuverén alkotás…”

Kiállítás katalógus Körmendi Lajos előszavával. 1985 november 13−dec. 9 Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, Szolnok Ill.: Címlapon Szűcs Sándor emlékére − plakett; „A játszma vége…”; Nagyapám, Györffy István; A történész portréja (dr Sz.I.); Szántás Fotók a művészről a Györffy szobor készítése közben. A kiállítást a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban 1985. nov. 13−án Körmendi Lajos író nyitotta meg. „Nem is olyan régen még azért szorítottunk, hogy egy igen tehetséges karcagi fiatalembert felvegyenek a Képzőművészeti Főiskolára. Nem is olyan régen még azt latolgattuk magunkban, vajon hazajön−e a főiskola elvégzése után Mikus Sándor, Somogyi József és Rátonyi József növendéke? Nem is olyan régen örültünk, hogy végleges otthonát szülővárosában, Karcagon jelölte ki, ám szorí− tottunk neki, hogy a város is megfelelően segítse szobrász fiát. Csak néhány esztendeje, hogy a fiatal művész berendezkedett karcagi műtermében, műhelyében, s akkor mi, a barátai, azon meditáltunk, hogy lehet−e valaki próféta a saját hazájában? Azaz, a város lakossága, a művész közönsége elfogad− ja−e a szobrászt? Most, dolgos esztendők után, egyértelmű a válasz. Közönsége elfogadta Györfi Sándort, a művészt. A karcagiak sajátjuknak tekintik alkotásait, olyan műveknek, melyekkel szívesen dicsekednek a máshonnan jött embereknek, más vidéken lakó rokonaiknak. Ha Györfi Sándor neve szóba kerül valahol, a karcagiak úgy fogalmaznak: „A mi szobrászunk.” Azt hiszem, ez a legtöbb, amit egy művész, különösen pedig egy fiatal művész elérhet. Györfi Sándor nem a szakma divatdik− tátorai kedvére alkot, nem a kiválasztottak szűk körének, hanem a népnek. Ne féljünk a szótól: igen a népnek, az egész népnek. Munkáiban a szakma ínyence is talál megcsodálni valót, de az úgynevezett egyszerű, ám valójában csöppet sem egyszerű ember is belefeledkezik a szobrok szépségébe. Mond− juk úgy: a nép, amikor ezeket a szép plasztikákat nézi önmagában gyönyörködik. Rádöbben önnön értékeire. Eltelt néhány dolgos esztendő, és Györfi Sándor érmeket, kisplasztikákat, domborműveket, köztéri szobrokat készített. Formálta az emberek ízlését, alakította a magyar városok, egyebek között szülővárosa arculatát is. Jelen van mindennapjainkban, hiszen a kisgyerekek is úgy nőnek fel, hogy ámulva figyelik a „Ménesek emlékére” című szobrát, vagy a karcagi Múzeum mellett felállított Györffy István szobor ölében ülnek. A szakmai elismerés sem marad el. Györfi Sándor tehát csatát nyert. Van azonban egy szakmai vélekedés, amivel vitázni szeretnék. Máris ráragasztották Györfi Sándor szob− rászatára a címkét, mely szerint ez romantikus realizmus lenne. Ezt a vélekedést én tévesnek érzem, mert amit Györfi Sándor csinál az ugyan realizmus, de egyáltalán nem romantikus. Teljesen hiányzik belőle a romantika múltba fordulása, a romantika heroikus, ám meglehetősen üres pózai, hiányzik belőle a zseni, a kiválasztott személyiség kultusza, hiányzik belőle az a szélsőséges érzelmi hullám− zás, amely a romantikára oly jellemző volt. A romantika a klasszicizmus tagadásaként jött létre, s azt a klasszicizmust tagadta meg, amely az ókori görögök harmonikus embereszményét állította érték− rendje középpontjába. Györfi Sándor szobrait végignézve sokkal inkább ezt a harmonikus emberesz− ményt fedezhetjük fel, mint a romantika egzaltált titánjait, rosszízű múltba fordulását. Györfi Sándor azzal, hogy a Ménesek emlékére készített szobrot, nem a múltba fordul, hanem a jövőbe néz. Mert itt nem egyszerűen a kihalt lovakról, a ménesekről van szó: itt a létezés egyik csodájának pusztulásáról

175


van szó, amely nélkül sokkal szegényebb lesz a jövő. Itt az élővilág pusztulásáról van szó, itt az ember felelősségéről van szó, sőt magáról a földi lét esélyeiről van szó. Mindez pedig ugyebár elég nehezen tuszkolható bele a múlt szűkös odújába, s talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy ezek a kérdések gyermekeink szemhatárának középpontjában is ott lesznek. És Györfi Sándor nem nosztalgiázik ak− kor, amikor megmintázza a nagyapját, vagy a fuvarost, vagy éppen a nagy néprajztudóst, Györffy Ist− vánt. Györfi Sándor jól tudja azt, amit egy picike nép költője, a Kaukázusban élő lapp nép énekese így fogalmazott meg: „Aki pisztollyal lövöldöz a múltba, ágyúval lő rá vissza a jövő.” Ő jól tudja, hogy a létezés idődimenziói egymástól elválaszthatatlanok, nagyapja, vagy Györffy István portréja tehát nem múltba fordulás, hanem egy követendő példa felmutatása a jövőnek. Erkölcsi erőt ad utódaink− nak egy tisztes, egyenes gerinccel megélt paraszti élet vagy kiemelkedő tudós jövőt vizslató tekintete. Györfi Sándornak két anyanyelve van: egyik a magyar nyelv, a másik a plasztika nyelve. Nézzék meg a szép női portrékat, vagy az atyai jóbarátot, Papi Lajost megörökítő munkákat, ezek bizonyítják ezt a kijelentésemet. Amit pedig Györfi Sándor csinál az realizmus, de nem romantikus realizmus. Egysze− rűen csak realizmus, de a szónak nem az arisztoteleszi értelmében, tudniillik ez nem utánzás, egy sajátos világ realista nyelven való megfogalmazása, építése. Ez a realizmus tehát nem romantikus, nem klasszicizáló, nem ilyen vagy olyan, hanem amolyan györfisándoros realizmus. Azaz: összeté− veszthetetlenül egyéni. Györfi Sándor művészete a magyar szobrászat egyik legtehetségesebb, meg− határozó alakja lett. Ezt a tényt pedig jól esik itt, a művész szűkebb hazájában kimondani, először kimondani.”

Szolnok Megyei Néplap 1985. november 14. 8. old. (n.n.): Györfi Sándor kiállítása. Áttekintés tíz év munkájáról. Ill.: fotó a kiállításról és közeli Kislány c. portréjáról. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ galériájában november 13−án megnyílt kiállításról néhány szó. Körmendi Lajos nyitotta meg.

Szolnok Megyei Néplap 1985. november 15. 4. old. Kerékgyártó István: A megformálás harmóniája. Györfi Sándor kiállítása Szolnokon. „Györfi Sándor alkotásai az első pillantásra kínálják a tartalomközpontú értelmezést.”… …„Realizmusa így válik kristályosan kiérlelt és átgondolt kompozíciós módszerré.”

JÁSZKUNSÁG 1985. december Képek Györfi szobrairól. Ill.: Címoldalon Pár II, Pár II.(érem) 3. old. Padon ülő 6. old. Györffy István (büszt) 31. old. Szántás II. (érem) 40. old.

176


Népszava 1985. december 13. 6. old. Tasnádi Attila: Kiállítási kalauz. Györfi Sándor művészetéről. „Ha magyar szobrok között elfog az elkeseredettség, egy reménység vigasztal meg: − van va− lakink, lent Karcagon mégis. Valaki, aki művész, és tud szobrokat csinálni. És szeretettel és meghitt− séggel ejtjük ki a mi karcagi vigasztalónk nevét, Györfi Sándorét…” Bölöni György 1911−ben, Vedres Márkról írott szavainak parafrázisával kezdi cikkét. „Olyan szobrászi koncepció, mint a Györfi Sándoré, meglehetősen ritka a kortársi plasztikai művészetben, és különösen ritka a fiatalok körében, akik a szobrászatot jóformán csak mint tárgy− kollázs−szerkesztést művelik.”

Szolnok Megyei Néplap 1986. április 4. 5. old. T.L. (Tiszai Lajos): Egy megszállott pusztai „ércöntő” Ill: Mintázás közben A Bajcsy Zsilinszky készüléséről ír. „a vízivilág, a régi sárrét madarai pedig – Györfi alkotó fantáziája nyomán – egy kis alföldi falucska, Nagyrábé főterén röppennek majd fel a szabadság szimbólumaként. Közben kiállít a Medgyessy − teremben, majd Nyíregyházán. Debrecenben újra ő készíti a híres virágkarnevál érmét…”

Népszabadság 1986. október 11. 15. old. P. Szűcs Julianna: Amikor csak vesztesek vannak… Gondolatok egy új köztéri szobor ürügyén A Bajcsy Zsilinszky szoborról élcelődik, amit Csikász Imre Lépő lány szobrának helyére terveztek. Információ: 1983. október 31. az első pályázati bírálat időpontja. Marton László, Gyurcsek Ferenc, Eskulits Tamás voltak a meghívottak. Eskulits Tamás plasztikája mellett döntöttek, ami „az építészeti terv módosítása és újabb zsű− rizés után felállítható”. P. Szűcs szerint jó lett a szobor, de a „zsűriben résztvevő egykori harcostárs emlékei valamiképpen nem egyeztek az esztétikailag egyébként meggyőző és építészeti hibáitól idő− közben megszabaduló szoborkompozícióval”. A pályázatot megnyerte, de ennek ellenére új pályáza− tot írtak ki. Ez Török Richárd, Körösényi Tamás, Kalló Viktor „és egy nagyon tehetséges, karcagi illetősé− gű szobrász, Györfi Sándor között dőlt el.” „A centenárium időpontja vészesen közeledett. Egy ponton túl elérkezett a lélektani pillanat, amikor kezdett nem érdekes lenni, hogy a tényleges tervek milyen tényleges hibákat hordoznak. Leg− alábbis 1986. február 26−án a zsűritagok már aszerint mérlegeltek, hogy ki az a szobrász, aki képes egyetlen hónap alatt végleges méretet és végleges bronzváltozatot létrehozni. Ki az, aki már csinált székben ülő figurát. Képletesen szólva minden szem Györfi Sándor felé fordult. Ő már alkotott egy ülőszobrot, a Györffy Istvánét Karcagon. Ő az, aki az országban egyedül megbirkózott ebben a méret− ben a viaszvesztéses bronzöntő technikával. Azzal az eljárással, amely nemcsak érzékenyebb felületet hoz létre, hanem több nehézkes fázis kiküszöbölésével lényeges időnyereséget jelenthet a szoborál− lítóknak. Igaz, hogy a benyújtott tervet az egyébként éplátású zsűri problematikusnak tartotta. Igaz, hogy az építészeti elgondolásokat megoldatlannak vélte, de ezúttal ilyen apróságokra már nem lehe−

177


tett figyelni. Különben is e stádiumban már nem is szobrász, már ezermester, méginkább varázsló kerestetett. Györfi Sándor — az eseménye különös dramaturgiája folytán — megkapta előlegbe azt a bizalmat, amely iránt hoppon maradt elődje a nagyobb stallum birtokában is hiába áhítozott.” Ezek után a Metróber közölte, hogy tizennyolc tonna súly nem kerülhet a Csikász−szobor he− lyére, mert beszakad az aszfalt − tegyék a szobrot máshová. Miután senki nem vétózta meg, az ismert helyére került. Ezután újságírói szarkazmussal felsorolja ki mindenki vesztes ebben a rosszul sikerült szoborállításban.

Györfi Sándor Szolnok, 1986. Művészet „Kismonográfia” sorozat. Kovács Gyula: Ismét realizmus. Györfi Sándor szobrászata. A MŰVÉSZET 1985. augusztusi írásának külön kiadása Címlapon: Györffy István portrészobor Ill.: Pár II.; Karcagi fuvaros; Körös−parti táj; Földművesportré II. (Nagyapám); Györffy István ; A tör− ténész portréja; Szűcs Sándor emlékére; Plasztika a kisvárdai Városi Tanács épületében; Játszó lo− vak; A ménesek emlékére, vázlatterv; Nagyapám; Belső tér; Gabriella. Fotó a művészről a Györffy szoborral.

A MŰVÉSZET 1985 augusztus−i írásának különkiadása.

1987. május 20. Napló (veszprémi) 1. old. (n.n.) Alföldi szobrász bemutatkozása Veszprémben „A városi Művelődési és Ifjúsági Ház kisgalériája ad otthont mától Györfi Sándor Munkácsy− díjas szobrászművész alkotásainak. Tegnap délután dr. Bellon Tibor, a karcagi Nagykun Múzeum igaz− gatója nyitotta meg a tárlatot. Beszélt a fiatal szobrászművész eddigi életútjáról, többek között arról, hogy a Képzőművészeti Főiskolán Mikus Sándor és Somogyi József igaz művészi indíttatást adott útravalóul. Iskolái után Karcagon, szülővárosában telepedett le. Az ott élő emberek kemény élete ih− leti munkáit, amelyeket saját műhelyében önt bronzba, saját öntéstechnikai újításokkal. Györfi Sándor művei érthetően és egyértelműen kötődnek az Alföldhöz, az alföldi emberek életformájához. A Nyíregyházi Nemzetközi Kisplasztikai és Éremszimpózium művészeti vezetője. Rend− szeresen részt vesz országos tárlatokon. Kitüntetései közül említést érdemel a Derkovits−ösztöndíj, amelyet 1979−81−ben kapott. Munkásságának eddigi legnagyobb elismerése a Munkácsy−díj, ame− lyet 1986−ban érdemelt ki. A kiállítás Veszprémben június 28−ig tekinthető meg.”

Fejér Megyei hírlap 1994. március 24. 7. old. (P. I.) Karakteres plasztikai üzenetek az alföldi barbaricumból Györfi Sándor szobrai Fehérváron. Ill.: Ela, részlet a Györffy szoborból, a Madaras Kút makettje, Kócsagok (A Helyőrségi Klubban rendezték a kiállítást. )

178


Abból a gondolatból indítja a cikket, hogy az Alföldre, ahogy a címben minősíti „barbaricumba” visszatérni vállalás. „Vállalása annak, hogy a művész egy alföldi kisvárosban közel a gyökerekhez, az ország keleti részének olykor lehúzó, máskor felemelő tradícióihoz próbálja megvalósítani elképzelé− seit.” „Sikerül neki áttörnie a bizonyára szűkös viszonyokat, és alkotói oeuvre−je ma a középnemze− dék legjobb teljesítményeihez sorolható.” „vérbeli szobrászegyéniség”−nek titulálja, bár izmus−kategóriákkal közelíti szobrait. „A művész mívessége, elmélyültsége rögtön megragadja a látogatót. Tágan értelmezett, expresszív, lírai elemekkel átszőtt realizmusa jól illeszkedik témáihoz. Szembetűnő az is, hogy a kisplasztikától a nagyobb méret monumentumokig egyaránt érvényesen formáz, „fogalmaz”. Portréi elevenek, karak− teresek.” A „barbaricum”−ot Körmendi Lajos megnyitójából idézte.

Magyar Fórum 1994. április 14. 19. old. Cs. Kovács Károly: „A Györfi fivérek” Ill: Györfi Lajos Kun emlékműve Kunhegyesen Györfi Sándor: Németh Gyula professzor karcagi szobra A két fivér: Györfi Sándor és Györfi Lajos – fotó „Meglehetősen ritka, hogy a képzőművészet egyik legmunkaigényesebb ágában, a szobrászat− ban két testvér úgy legyen jelen, mint ahogy Györfi Sándor és Györfi Lajos a kortárs magyar művé− szetben: megközelítően azonos hivatástudattal és művészi szándékokkal, célokkal. Csaknem hasonló invencióval és daccal: fittyet hányva néhány műítész fanyalgásának, akik több modernséget és „kor− szerűséget” kérnek számon rajtuk. Konok kun ősök leszármazottai ők, a Nagykunság és Karcag szülöttei. Szüleik, nagyszüleik még néhány évtizeddel ezelőtt a kunlaposi és ágotai tanyákon éltek és dolgoztak. Bármilyen témához is nyúljanak, szobraikról ugyanaz sugárzik, mint ami az egykori szilajpász− tor és csikós őseiket is jellemezhette munka közben: az anyag tisztelete és a formai fegyelmezettség. Amilyen az egykori ősök viszonya lehetett az „anyaggal”; a lóval, marhával vagy a földdel — és persze a hagyományokkal, „a magyar lélek formáival” is. Ők már tanultak, átlényegítve őrzik a nemzeti és a népi hagyományt, valamint mestereik szakmai és szellemi útmutatásait. Györfi Sándor 1978−ban végezte a főiskolát, ahol Mikus Sándor, Somogyi József és Rátonyi József voltak a mesterei. Györfi Lajosnak pedig Borsos Miklós és Rátonyi József. Kettejük közül Sándor az idősebb és az érettebb (majd tíz év van köztük), ő az ország egyik legava− tottabb bronzöntője, egy ősrégi öntési technika, az úgynevezett viaszveszejtéses öntési eljárás felújí− tója és terjesztője. Kiemelkedő érdemei vannak néhány alkotótelep létrehozásában, ahol ezt a technikát, művészeti és szakmai vezetőként másokkal, jó néhány határainkon kívül élő magyar és nem magyar művésztárssal is megismertette. Lajost, a fiatalabb testvért, természetesen kötelezi ez a „szakmai nemesség” — bár külön mű− helyben dolgoznak, külön utakon, csapásokon járnak, műveik gyakran találkoznak történeti és ma− gyarságszemléletükben.

179


Egy nagy, teljes egészében közös munkájuk is van már: a kisújszállási II. világháborús emlék− mű. Ami több is, mint emlékmű; a magyarság „összeharangozásának” — mint történelmi parancs− nak — minden időkben érvényes plasztikus megfogalmazása.” Képes leporelló Györfi Sándor kiállításához. Székelykeresztúr 1994. június – július. Bellon Tibor előszavával. Illusztrációk: Címlapon: A játszma vége I. Hátlapon az Olympia romjai részlete Belül a művész portréja, Az Arany János, a Kántor Sándor és a Szűcs Sándor érmek fotója.

JÁSZKUNSÁG 1994. december /1995. január 10−14. old. Ill. Címoldalon a szolnoki II. világháborús emlékmű részlete. Rideg cikke mellett 6, Tóth Attila írása mellett 2 részletfotó az emlékműből. Rideg Gábor: „Minden egész eltörött…” „November közepén avatták fel Szolnokon Györfi Sándornak a II. világháború áldozatainak em− léket állító szobrát, amely az alkotó szándéka szerint egy magyar Golgota gondolati tartalmát testesíti meg. Az utókor tiszteletére magyar nyelvű bronz tábla emlékeztet — hogy mindenki olvasni és érteni tudja —, mely szerint a szobrot Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata állíttatta. Szolnok pol− gárainak azon kötelezettségére pedig, hogy a haza hőseit és mártírjait könnyeik között őrizzék emlé− kezetükben, egy másik, latin nyelvű felirat figyelmeztet, az emelkedett szövegnek megfelelően méltó magasságban. Gyanítom azonban, hogy — nem a szemlélőtől valótávolság okán — már jóval keve− sebben tudják majd megfejteni ezt a szöveget, mint a földhöz közelebb lévőt. De ez az utóbbi évtize− dek oktatási fogyatékossága — csak aprócska tövis a magyar Golgotához vezető „via dolorosa”−n, a szenvedések útján. A latin felirattal, érzésem szerint, a művész a mű gondolatiságában a bibliai párhuzamot kí− vánta erősíteni, mint ahogy egy harmadik „szöveg−emlék”: a mű talpazatán található, bronzba öntött kockás noteszlapok közvetlenül utalnak a nemzet “golgotai” szenvedésére egyik költőóriásunk értel− metlen és elfogadhatatlan pusztulására emlékeztetve a bori füzet lapjaival, amelyen immáron bronzba rögzülnek Radnóti Miklós kéziratának verssorai. Csak az érdekesség kedvéért említem, hogy Meloccó Miklós abdai Radnóti−szobra előtt is hasonló bazalt kövekkel van kirakva egy útszakasz, annak az útnak a mentén, amely egykoron a haláltáborokba vezetett, és amelyen ma oly sok hazánkfia igyek− szik Bécs felé. A címben egy másik költőt, József Attilát idéztem, aki bár nem élte meg, de talán szintén bele is pusztult volna e szörnyű világégésbe, amely ezt a nemzetet, az ő nemzetét is olyannyira meggyö− törte, és amelynek áldozataira most Györfi Sándor is emlékezik művében. A „minden egész eltörött” József Attila−i gondolat a mű tartalmában és formaképzésében egy− aránt jelen van. Csonkán és törötten szegeződik fel egy szikla(?)darabra a szenvedést jelképező kor− pusz, amely mind elöl−, mind hátulnézetében kifejező gesztusú és finoman modellált, de ugyancsak csonka és törött, bár aranyragyogásban lebegő, a szárnyas alak is. Talán a nemzet géniuszának jel− képe ez a kis puttó, a budapesti millenniumi emlékmű oszlopának tetejéről “alább szállva”? Nem azt akarta−e elmondani vele Györfi, azt a szorongását, amelyet a frankfurti filozófiai iskola, az elmúlt években oly divatos megteremtője, Adorno úgy fejezett ki, hogy Auschwitz után meghalt a költészet?

180


A „minden egész eltörött” gondolat az emlékmű formaalakításában is következetesen végigvo− nul. Nemcsak a bronzba mintázott figurák töredékesek, hanem a hordozóik, a bazalttalapzaton lévő bronz sziklák is — mintha egy nagy, tektonikus rengés darabolta volna őket ilyenné. És itt álljunk meg egy pillanatra, hiszen feltétlenül szóvá kell tennem a mű általam értékeit legnagyobb formai, szakmai problémáját, amelynek véleményem szerint nagyon komoly tartalmi vonzata is van. Györfi közismerten a bronzöntés mestere, szakmailag, a kivitelt tekintve ez a munkája is töké− letes — és éppen ebben rejlik a formai buktató is: anyagszerűtlenné válik a felépítmény, a bronzönt− vények sziklatömböket mímelnek, még színükben is megtévesztően homokkőszerűek, s ebből egy gondolati probléma is adódik. A sziklához erősített figura egy másik mitikus történetet, ugyancsak az európai kultúrkör közös kincsét, és éppen ezért általánosan ismert mitológia ikonográfiáját is eszünkbe juttathat de végig sem merem gondolni, ha a töredékes alak a Kaukázus szirtjeihez láncolt Prometheusz, mi az angyal? Csupán arra szeretnék figyelmeztetni, hogy egy formai problémának milyen tartalmi veszélyei vannak, hogy milyen veszélyes egy egészen végig nem gondolt gondolat — hogy József Attilát már újfent ne is idézzem.” Tóth Attila: Emlékmű szembenézetből Védőbeszéd a Györfi Sándor emlékműve mellett Keményen bíráló cikkek jelentek meg Györfi Sándor szobrászművész szolnoki második világ− háborús emlékművéről. Nem vitatkozni kívánok a bírálókkal, mert nem kenyerem a zsurnalisztika, nincs is tehetségem ahhoz. hogy tollamat köszörüljem a téma ürügyén. Szakmai érveik egyébként sem voltak a bírálóknak, csak véleményük. de az kőkemény. A kész művel becsületesen szembenézve inkább érvelni szeretnék az emlékmű általam nagyra tartott értékei mellett; és szakmai szempontokat felsorakoztatva az emlékmű jelképrendszerét értel− mezve szeretném egyúttal oszlatni az értetlenség, az elutasítás, no meg az ízlésbeli „máskéntgon− dolkodás” ködét. Előre bocsátom, tagja voltam szakértőként annak a zsűrinek, amely az emlékműpályázat anya− gát elbírálta, majd Györfi Sándor pályamunkája mellett döntött. Érintett vagyok a történetben, a szak− ma oldalán állok tehát, elfogultságom — ha van — innen eredeztethető. De nem kívánom védeni a “mundér becsületét”. Nincs is okom rá, mert igaz meggyőződéssel kijelenthetem, hogy Györfi Sán− dor Magyar Golgotája a rendszerváltás utáni emlékműállító korszak egyik legértékesebb alkotása. A bírálókkal szemben én éppen azt állítom, hogy Szolnok szerencsés város, mert végre szobrászilag értékes mű került egyik leglátogatottabb közterére. Ezt a sommás ítéletet igazolnom is illik. Sorakoz− zanak tehát érveim. Az emlékmű gondolati rétegei Feltekintve az emlékműre, meglehetősen szokatlan látványban van részünk. Először is: nincs talapzat, nincs egyetlen teljesnek tekinthető, a köztéri szobrokon jellemzően fellelhető emberi alakzat sem. Nincs tehát magasztos nagyot akarás, hősi póz fő− és mellékalakokkal, barokkosan túlburjánzó, beszédes, könnyen érthető gesztusokkal, amit általában megszoktunk emlékműveinken. Nincs a lát− ványnak szavakkal világosan megfogalmazható jelentése. Zavarba esik hát a néző. Talál helyette a

181


térben lebegni látszó, Krisztus corpusára emlékeztető férfitorzót, majd egymásnak feszülő bronzszik− lákat, elébb vaskos tömegűeket, földbe süppedőket, feljebb légbe szökőket, magasba lebegőket. Leg− felül szomorú arcú angyaltorzókat lát latin felirattal: „Tenet VOS memoria PATRIA lacrimosa et habet honorem magnum Gens Hungarorum” (Könnyezve tart emlékezetében Benneteket a haza és mély tisz− telettel adózik a Magyar Nemzet). Különös hatású, szomorkás hangulatú szoborkompozícióval találja magát szemben a néző. Olyan mű ez, amely csak alapos szemrevételezés után fedi fel titkait, szépségeit. Itt tegyünk egy kis kitérőt. Kétségtelen, hogy a köztéri szobornak azonnal értelmezhetőnek illik lennie, magyarán: rátekintve nyilvánvaló természetességgel kell kifejeznie, hogy minek, vagy kinek állít emléket, mire emlékeztet. Nos, ez az emlékmű kétségtelenül nem ilyen. Nem sírjel például, ame− lyet mindenki azonnal értelmezni tud, s amely kategóriába a háborús emlékművek sokasága besorol− ható. Ez a szoborkompozíció különös sziluettjével bár magára képes vonni a figyelmet, ám értelme− zése már csak közelebb menve képzelhető el. Ez azonban csak addig probléma, amíg a közönség tudatába be nem épül léte, szerepe. Az emlékmű és a tér Deák László, az építész társalkotóként hallatlanul finom érzékkel hangolódott rá az emlékmű gondolatiságára. Úgy vezeti föl a cseppet sem előnyösen beépített környezetből az emlékművet, hogy az valódi főszerepet kap. Nem volt könnyű dolga, mert ez a tér nem igazán kedvez a műnek. Inti− mebb, kisebb, zártabb tér megfelelőbb lett volna. Egyszerű eszközöket alkalmazva, természetes anyagokkal operálva az építész úgy helyezte el az em− lékművet, hogy az egybetartozik a környezettel: nem tudjuk igazán, hol kezdődik az emlékmű tere, és hol végződik az utca köznapi világa. Arra bandukolva csak azt észleljük, hogy az unásig szürke bitumenburkolat váratlanul dísztéglákba vált — megszokott gyalogútjaink immár értelmet nyernek —, majd a frissen telepített gyeptengerből kockakőbucka huppan elénk, rajta különös alakzatok ága− boga. Akaratlanul is végigsiklik a tekintet a földből felfeslő bronz−sziklákon, a Razglednicák tépett noteszlapjain, az emlékmű feliratain. Egyszer csak azon kapjuk magunkat: érezzük inkább, mintsem tudjuk, hogy immár megszentelt helyen vagyunk, kegyhelyen, a szolnoki második világháborús hő− sök, áldozatok emlékhelyén. A tér itt más értelmet nyer külsőségeiben éppúgy, mint hangulati eleme− iben. Ami információ szükséges az idetévedőnek, azt elolvashatja a bronz alakzatokon. Minden végig− gondoltnak tűnik: van helye és tere a koszorúnak, virágnak, a feliratoknak, s nem utolsó sorban az emlékmű körbejárásának, a tisztes főhajtásnak. Illő távolban tart bennünket az emlékmű hirtelen meredekbe váltó domborzata és egyúttal a magasba is vezeti a tekintetet: elénk tárul az emlékmű, a bronzba formált szobrászi gondolat. Az emlékmű szimbólumai A fő motívum azonnal szembe ötlik: a férfi torzó lebegő alakja. Ismerősnek tűnik, hiszen ha megfordítanánk, akkor a szobrászat történetéből jól ismert “pietá” ábrázolásokra emlékeztetne, vagyis a halott Jézust ölében tartó Mária ismert ábrázolásainak sémájára. Így már azonnal helyben vagyunk, ha kicsit is járatosak vagyunk a keresztény művészet ikonográfiájában. Márpedig úton−útfélen látha− tunk ilyen ábrázolásokat emlékkereszteken, nem is beszélve a templomokról. A művész szándékosan

182


nem természetes helyzetében ábrázolta a testet, hangsúlyozva ezzel is az ábrázolás szimbolikus je− lentését. Ez a torzó tehát nem Krisztus corpusa, hanem az ismeretlen katonáé, áldozaté, hősé. Torzó, hangsúlyozottan az. Az erőszakos halál ugyanis irtózatos. A hadi halál iszonyatos, az értelmetlen még inkább az. Ez a torzó a névtelen százezrek áldozatának−halálának testet öltött allegóriája−jelképe. A testtől elváló, leváló fej, a súlytalanul lebegő torzóalak egyszerre valóságos motívum és egyszerre jelképi erejű. A szobrász a mintázással remekelt: gyönyörűen formált a test, leheletfinom és érzékle− tes a plasztika, az ágyékot takaró lepel ugyancsak szépen formált kompozíciós elem. Számomra meggyőző az alkotói szándék, velem képes elhitetni a művész a halál, a közösségi áldozat értelmét, esztétikumát. Vagyis én és kortárs nemzedékünk, a fél évszázaddal korábbi nemzetméretű véráldozat− ra immár a kései gyász, háborús halottaink félévszázados temetetlenségének bűntudata alól ezzel az igaz és szép műalkotással, a művészet örökérvényűségével talán feloldozást nyerhetünk. Itt tegyünk megint egy kitérőt. Hogyan lehet fél évszázaddal később megoldani ezt a nemzetmé− retű konfliktust? Örkény szavaival élve; bebörtönözték ugyanis gyászunkat, nem sirathattuk, nem te− methettük el nyilvánosan háborús halottainkat. Ennyi idő után a testközeli gyásznak már nincs létjo− gosultsága. Nincs helye a hamis hőskultusznak sem. A megbékélés is kései, hiszen ma már kivel szemben, ki ellenében? Nem véletlen, hogy az emlékműállítók manapság óvakodnak az emlékművek jelképeinek pontos meg fogalmazásától. A szolnoki pályázati felhívás is kerülte a direkt előírásokat. Bölcsen tették. A művészekre, építészekre bízták ezt, nekik ez a szakmájuk, ez a hivatásuk ugyanis. Ezúttal olyan emlékmű született, amely esetében teljesértékűen a szobrász alkotó fantáziájára bízatott a közösségi gyász, a háborús hősök áldozatára való emlékezés jelképi megfogalmazása. A szobrász nyelve a tér, az anyag és az ezekre bízható jelentés. Vagyis mondandóját a művész csak a plasztika nyelvén fogalmazhatta meg. Ezért érzem kissé túlmagyarázásnak és irodalmiasnak a Radnó− ti noteszlapok szerepeltetését az emlékmű motívumai között. Kétségtelen, ez az alkotás nem adja egykönnyen magát. Ismerkedni kell vele, és akkor feltárulnak szépségei, gondolati tartalmai. Legfelül az angyalok utalnak halottaink hitünk szerinti továbbélésének mítoszára. Ők lengetik a már idézett feliratot, emlékezésünk fogadalmát. Torzók az angyalfigurák is, ahogyan töredékes min− den eleme az emlékműnek. Az éles peremű, hasadt sziklák éppúgy, mint Radnóti abdai noteszlapjai, az ismeretlen áldozat torzója és a mennyek ábrázolása. Töredékes az emlékezetünk is. Ismeretmor− zsákból, feloldozatlan bűntudatból, gyászokból, elvarratlan történelmi konfliktusokból építkezik kor− társ nemzedékünk tudata. Azt hiszem, a szobrász ezt az életérzést, ezt a kortársi tudatot fogalmazta meg a plasztika nyelvén hitelesen, pontosan, szépen. Úgy vélem, ez az emlékmű végre teret engedett az alkotói szuverenitásnak. Nem a közízlés átla− goló béklyójába kényszerítette az alkotó fantáziát, hanem példát állított a tisztelet és a történelmi lép− tékű emlékezés illő formájának. Olyan emlékmű készült, amely művészileg értékes, megjelenésében impozáns, tiszteletet parancsoló, méltó egy megújulni szándékozó város társadalmához.”

Kiállítás katalógus dr. Sz. Kürti Katalin előszavával. 1997 február 7. – 28. Szolnok, MOL Székház Címlapon: A játszma vége. Hátlapon: Olympia romjain Ill: Bartók (New York 51. Str.); Bartók részlet; Széchenyi István; XX. századi lelet; „Forrás” (díszkút részlete); „Forrás” (díszkút, Máriapócs); Befejezetlen sorozat I−IV.; Bethlen Gábor; Balatoni vitorlá− sok; Arany János; Mátyás és Beatrix; Huszáremlékmű vázlata (Nagykőrös); A szobrász portréja (Papi Lajos); „Vihar”.

183


JÁSZKUNSÁG 1997. március−április 108−111. old. Egri Mária: Györfi Sándor művészetéről Ill. Fotó a Gyyőrffy István−szobor alkotása közben, Bartók részlet (New York, 51 str.), A szobrász portréja (Papi Lajos). (A nagykőrösi Arany János Múzeum kiállításának megnyitó szövege.) Egri Mária 1997. március 22. Nagykörös Arany János Múzeum Györfi azon ritka szobrászok közé tartozik, akiket szerencsés módon alig kötnek a plasztikai konvenciók, akik műveiken szervezik, bekapcsolják a teret is. Munkái akár körplasztikák, akár falra tervezve két dimenzióból indulnak, minden esetben izgalmas, mozgó tereket is jelentenek. Alig van statikus szobra, talán a koraiak között néhány. Akár a természeti indíttatású táj−szobrait, például a Vihar, a Szántás, a Kőröspart, vagy a kisvárdai fali plasztikát, a máriapócsi díszkutat, az „Olympia romjain” kompozícióját nézzük, drámai történések játszódnak szemünk előtt. Mindig lenyűgöznek meglepő ötletei. Az a briliáns mesterségbeli tudás, ahogy uralja az anyagot, amilyen könnyedséggel teríti elénk a legkülönbözőbb plasztikai megoldásokat. Példa erre a nagykőrösi kiállításon kétszer is megfogalmazott, patára−szarvra komponált magyar legenda Csodaszarvas szimbóluma, a térbe nyúló gondolat−töredékekként, csupán részleteiben testesülő Apám emlékére lovas alakja, vagy a nagykő− rösi Huszáremlékmű kétfigurás lovas emlékművének makettje. Egyszer azt mondta: „az embernek mindenképp a valóságból kell kiindulnia és nem biztos, hogy az első reagálás az egy elvont dolog lesz. Attól függ, hogy milyen mély az a hatás, ami az embert éri. Az élmény minősége is meghatározó abban, hogy milyen formában készül el a mű. Én nem vagyok híve annak, hogy egy életen át egy stílusban alkossak. Van úgy, hogy elvontabb, máskor érzelmibb hatású plasztika születik. Van úgy, hogy inkább a tér érdekel...én azt hiszem, hogy egy életműnek sokszínűnek kell lennie...” S az övé igazán az. Kevés szobrász mondhatja el magáról, hogy közel félszáz álló köztéri munkája van, s több felállítandó makettje. Számos érme, reliefje, kisplasztikája. Györfi lényegében azt csinál, amit akar. Sem a méret, sem a technikai megoldás nem befolyá− solja. Valójában minden az ötleten múlik, s alig van olyan gondolata, amit nem sikerült teljes mér− tékben megvalósítania. Bőségesen áradnak belőle a jobbnál jobb plasztikai ötletek. Ez tűnt fel első karcagi kiállításán is. A padon ülők, a Malacvivő, az Ágy tükörrel. A sakkjáték témáját többször is megfogalmazta. „A játszma végét”, az asztalról lerántott, összegyűrődő táblát, a szanaszét röpdöső figurákkal. Lenyűgöző biztonsággal rajzol, mintázik, alakítja az anyagot. Ezt volt szerencsém látni mind Papi Lajos, mind Szabó István büsztjének alakulásakor. Györfi portréi mindig többek a puszta port− rénál. Nem csak hasonlítanak, de megfelelően elvontak is egyben, viselik alanyuk lényeges tulajdon− ságait. Legeklatánsabb példa a Papi büszt, “A szobrász”, a Bartók, vagy Győrffy István ülő szobra a karcagi múzeum előtt. Technikailag a viaszveszejtéses bronzöntés az az izgalmas eljárás, amivel a Györfi megszerez− te biztonsági fokon bronzban is szinte minden megvalósítható. Ennek az ősi eljárásnak, amelynek Györfi egyik hazai felújítója volt, a legnagyobb előnye, hogy sokkal szebb felületű és vékonyabb öntvények készíthetők, és bármilyen bonyolult térszerkezetű kompozíció szétvágás nélkül megönthe− tő. Ám a fiatal szobrászművészt nem elégített ki, hogy csak ő kísérletezik ezzel a technikával. Először Nyíregyháza − Sóstón, majd Mezőtúron hozott létre a viaszveszejtéses bronzöntési technika művelé− sére művésztelepet.

184


A mezőtúri alkotótábor 1981−től működik. A város közelében, a Holt−Körös partján szobrá− szok, festők részvételével. 1985−ig kétévenként, ettől kezdve pedig évenként hívtak meg művészeket a Takács tanyára egyhavi nyárvégi munkálkodásra. A Magyarországon működő hasonló, állami fenn− tartású művésztelepektől a mezőtúri már indulásakor abban különbözött, hogy egy évtizeddel “meg− előzve korát”, létét jelentős társadalmi összefogásnak, helyi illetve megyei szponzoroknak köszönhet− te. A város elképzelése az alapításkor egy olyan alkotótábor létrehozása volt, amelynek munkássága révén kialakulhat egy városi galéria, valamint Mezőtúr utcáira, épületeire jó és odavaló plasztikák kerülhetnek. Elképzelésük többé−kevésbé megvalósult. Ami nem, az a nagypolitikán, és nem a helyi− eken múlott. A program keretében többek között Györfi egy Kubikus emlékművet, a Magyar−Mongol Barátság TSz. székházába Kőröspart címmel egy fali plasztikát, a lánygimnázium falára egy Teleki Blanka reliefet készített. Az alkotótelep lelke már kezdetektől Györfi Sándor volt, aki Balogh Géza fes− tő− és szobrászművésszel valamint a tragikusan korán elhunyt Borbás Tibor szobrászművésszel ki− alakították a művésztelep profilját, s megteremtették a támogatókkal a hosszú távú alkotómunka fel− tételeit. Györfi Sándor érdeme elsősorban az, hogy itt is meghonosította a viaszveszejtéses bronzön− tést, amit a nyíregyháza−sóstói alkotótelepen akkor már évek óta táborvezetőként művelt. Ám amíg a sóstói telep érem illetve kis plasztikai tábor volt, Mezőtúron azonnal nagy méretekben kezdtek gon− dolkozni. Az egyéni tervezés, vázlatok, öntőformák elkészítése mellett a samottozás, az öntés, égetés feladatai a résztvevőktől egy összehangolt, erősen egymásra utalt tevékenységet követelnek. Aki nem felel meg ennek, az hamar kihull, aki viszont beilleszkedik, az megtapasztalhatja azt a nagyon erős közösségi kohéziót, ami visszahat a munkákra is. Aminek természetes velejárója a közös eredmény, hogy közös örömben születnek a dolgok, szövődnek szoros barátságok. Egy többfajta érdeklődésű, korú, habitusú tagokból álló alkotótábor esetében ez azonban csak akkor történhet meg, ha a tagok részére is és a művésztelep részére is bizonyos autonómia biztosítva van. Ezt pedig éveken keresztül Györfi Sándor vezetése garantálta. Györfi Sándor szobrászművész kortárs képzőművészetünk jelentős egyénisége. Szűkebb pátri− áján, az Alföldön mind kitűnő szobrászként, mind szervezőként, művészeti−közéleti emberként fontos jelenléte. Karcagi költő−barátjának, Körmendi Lajosnak a hozzá írt verse is erre utal.

Egy álombeli tér plasztikái Györfi Sándornak 5. A tér átlóinak metszéspontjában krómacél tojás guggol, mindenségében tükröződik a négy klasszikus alapelem, a föld, a víz, a levegő és a tűz de látszanak a tér házai, az elröppenő madarak is, s ha kitárod a tojás mellkasát, mint valami kredencajtót,

185


látsz benne égetett agyagtojásokból épített Vénuszt, a hasán egy tükröt látsz, s abban magadat: veled teljes a világ.

Jászkun Krónika 1998. szeptember 21. 1 és 3. old. T.L. (Tiszai Lajos)Ötvenéves jubileum Törökszentmiklóson Felszentelték Mindszenty József emlékhelyét. Ill. A szobor és a nézők fotója. Szöveg: „Mindszenty József mellszobra Györfi Sándor Munkácsy− díjas szobrászművész alkotása. A szobor posztamentumát Markóth Imre építész tervezte.” „Tegnap délelőtt Törökszentmiklóson egyházi szertartás, felemelő ünnepség keretében, az 1948−ban rendezett Nagykunsági Mária−napok évfordulóján dr Paskai László bíboros, prímás, Esztergom − budapesti érsek tartott főpapi, búcsúi szentmisét. Felavatta Mindszenty József hercegprímás mell− szobrát a Hunyadi téren, és felszentelte az emlékhelyet.” „Mindszenty József 1948. Május 8−án este érkezett a városba, ez alkalommal vitték körmenetben a vasútállomástól a pápai ajándékot templomukba a helyi katolikusok. (G. Rosa vatikáni művész Fáj− dalmas Mária kegyszobra XII. Pius Pápa ajándéka Mindszenty hercegprímás azon ötletét díjazta, hogy az 1948−as esztendőt nevezzék Boldogasszony évének. — Mária éve —.) A jubileumi rendezvénye− ket az 50 évvel azelőtti helyszíneken tartották.

Új Néplap 1998 május 23. 3. old. D.E. (Daróczi Erzsébet): A Mednyánszky−díjas szobrász „A Honvédelem napja alkalmából szerdán Göncz Árpád államfő jelenlétében Keleti György honvédel− mi miniszter Mednyánszky László−díjat adományozott művészi munkája elismeréséül Györfi Sándor Munkácsy−díjas karcagi szobrászművésznek, akivel ebből az alkalomból beszélgettünk. − a Mednyánszky − díjat irodalmi és művészi munkásságért adják. Szobrászként Ön vehette át először ezt a rangos elismerést a Nyíregyházán álló magyar huszáremlékművéért. Mit jelent Önnek ez a díj? − Számomra ez olyan rangos elismerés, mint a Munkácsy−díj. Átadásakor külön hangsúlyoz− ták a munkásságom hazafias tartalmát, ez nekem azért fontos, mert nem mindegy, hogy a mai rohanó világban észreveszik−e, mennyire tudok más célokat is szolgálni a művészettel. Fontosnak tartom, hogy a díj odaítélői észrevették: munkámban ott van az ősök tisztelete, a hazaszeretet, a hagyomá− nyok megbecsülése is. − Sokan ismerik köztéri szobrait, emlékműveit. Hol lehet legközelebb megtekinteni kisplaszti− káit, érmeit? − Éppen most nyílt kiállításom Soroksáron. Miután huszonöt éve vagyok szobrász és húsz éve dolgozom szülővárosomban, így az utóbbi évek kisplasztikáiból álló válogatást szeretném megmutat− ni augusztusban itthon is.

186


Emellett a nyíregyháza−sóstói éremművészeti és kisplasztikai szimpózium művészeti vezetőjeként immár húsz éve dolgozom együtt művésztársaimmal. Június közepéig a világ öt országából érkezett tíz művésszel készítem kisplasztikáimat, melyek majd szintén láthatóak lesznek. − Úgy tudom, most nyert meg egy kisvárdai pályázatot is. − Igen, mint általában a legtöbb munkámat, most is pályázaton nyertem el Szent László király lovas szobrának elkészítési jogát. A 2000 augusztusában felavatandó, másfélszeres életnagyságú lovas szobor a nép ajkán megjelenő lovagkirálynak állít emléket. Ez a szobor lesz az egyik legnagyobb ilyen munkám, így ez nagy kihívás is a számomra. Nem tudom, mennyien tudják, hogy Szent László az európai nemzetek számára is lovagkirály volt, és nem véletlen, hogy számtalan legenda él róla. Volt olyan nemzet, amelyik csatakiáltásában kiáltozta nevét. Remélem, hogy ez a szobrom megvalósulhat, nem úgy, mint a 15 éve megnyert szolnoki dísz− kút pályázatom. Emellett folyamatosan szeretném a karcagi Kun Emlékhelynél gyarapítani a szobrokat is. Bekapcsolódtam az itt kialakítandó pihenőhely formavilágának kialakításába.”

Jászkun Krónika 1998. augusztus 21. Egy hétre rövidült Új helyszínen a túri alkotótelep M.T.A. „Az eddig tizenöt mezőtúri művésztelepnek otthont adó Takács−tanya újjáépítése miatt au− gusztus utolsó hetében új helyszínre, Györfi Sándor szobrász holt−Körösparti hétvégi házába várják a művészeket, akik többségükben az 1981−es kezdetek óta rendszeres vendégei az országos hírű alko− tótábornak. Az átmeneti állapot miatt a megszokott egy hónappal szemben idén csak egyetlen hetet töltenek Mezőtúr határában a festők és szobrászok, akik közül nyolcan − Balogh Géza, Székhelyi Edith, Meggyes László, Fazekas Magdolna, Lous Stuijfzand, Lóránt János, E. Lakatos Aranka és természe− tesen a házigazda Györfi Sándor — jelezték érkezésüket. A tábor megnyitója augusztus 24−én lesz a Móricz Zsigmond Könyvtár és Közösségi Házban, míg a búcsúzást 29−én délutánra tervezik, amikor is a városházán megnyitják azt a kiállítást, amelynek alkotásai a tavalyi művésztelepen öltöttek testet. Idén is a táborzáró vendégei lesznek a Mezőtúr Baráti Körének tagjai, akik hagyományosan a mű− vésztelep utolsó napján tartják összejövetelüket. Az aznapi események záróakkordjaként Szabó Taylor István Svédországban élő művész pánsíp estjé− ben gyönyörködhetnek a város azon lakói, akik ellátogatnak a helyi közösségi házba.”

GYÖRFI SÁNDOR A VII. Nagykunsági Kulturális Napok keretében került kiadásra a művész főként karcagi köztéri mun− káiból összeállított katalógusa. Az időpont egybeesett a Nagykun Múzeumban megrendezett kiállítá− sával is. Előszó Bellon Tibor: Két évtized prófétasága. Györfi Sándor szobrászművész kiállítása elé. Az illusztrációkhoz Györfi Sándor szövegeivel. Címoldal: Kunsági Vénusz részlet Ill.: A művész fotója mintázás közben; Szűcs Sándor (Egy magyar garabonciás emlékére); Pávai Vajna Ferenc; Tanítóm portréja (Szabó András); Kátai Gábor; Kása József; Jászok és kunok betelepedésé− nek 750. évfordulójára; Györffy István I.; Pár I.; Pár II.; Kántor Sándor; Szántás; Földműves (Nagy− apám); Szűcs Sándor; Orosz Pál; Szentannai Sámuel; Kátai Gábor; Varró István; Mándoky Kongur

187


István; Kun piéta (II. világháborús emlékmű); Madonna (rekonstrukció); Vezekényi Ernő; Györffy Ist− ván portrészobor; Györffy István II.; Kun emlékhely; Kunsági Vénusz; „A ménesek emlékére”; Ország− zászló emlékmű (rekonstrukció); Műtermi felvételek a Mágikus találkozás mintázása közben. Katalógus szöveg KÉT ÉVTIZED PRÓFÉTASÁGA Györfi Sándor szobrászművész kiállítása elé (Karcag, Győrffy Istán Nagykun Múzeum, 1998 augusztus) Bellon Tibor: Dübörög a tenger, a tenger, acsarog szakadatlan a tenger hullámok faltörő kosait uszítja a parti kövekre de a kövek, a parti kövek, a vörhenyök, az acéltömörek visszarugdalják szikrázva a tengert. Csanádi Imre A költő megrázó erejű versének az ad különös hangsúlyt, hogy a maroknyi rokonnépről, az észtekről szól, akik áradó énekből építik magukat parttá, hogy megmaradjanak. A mindent elárasztó külvilágtól így óvják kincsüket, szülőföldjüket, önmagukat. Minden földi élet a megmaradásért küzd, hogy magából maradjon valami a jövőnek. A művész százszorosan is tudatában van küldetésének. Györfi Sándor szőlőföldjén, a Nagykunságon küzd meg igazáért. Művészi hitvallásával bizonyítja, hogy itthon, a kemény szikbe kapaszkodó, gyötrődő életű, a szépséghez csak cseppekben jutó emberek között is meg lehet kapaszkodni, sajátosan új utakat lehet járni. Két évtizede annak, hogy a Főiskolát befejezve úgy döntött: megpróbálja a lehetetlent, szülő− városában, Karcagon teremt magának olyan világot, amelyikből szolgálhatja a felnevelő szülőföldjét, nemzetét, hazáját. Fajtájának konoksága munkált benne: bizonyítani, hogy a szikbe kapaszkodva is lehet sajátos szobrászati kultúrát teremteni. Jól jött a város ösztöndíja és a műterem felajánlása. A háttérben pedig a város, az emberek figyelme kísérte minden lépését: miképpen sikerül sikerülhet−e egyáltalán itt a kulturális központoktól távol alkotó közeget teremteni? Az idő a bizakodókat igazolta. Két évtized számos alkotása gazdagítja mind a várost, mind az országot. Csak Karcagon látható közel húsz köztéri szobor és dombormű! Első volt A „ménesek emlékére” című alkotás, legutóbb pedig a Fehér Holló szálloda homlokzatának monumentális kom− pozícióját avatták. Kikről szólnak ezek a munkák? Arról a világról, arról a tájról és azokról az embe− rekről, akikből az alkotó is vétetett, és amelyik őt kedves fiaként visszafogadta. Nemcsak a hírnevet szerzettek jelennek meg alkotásaiban, de a munkás emberek is, a naptól, széltől cserzett bőrű baráz− dált arcú, örömöt és bánatot egyaránt megélő kétkeziek, akik nélkül nincs múlt, nincs jelen és nincs jövő. Hiszen általuk, bennük élünk, folytatói vagyunk a megszakítatlan emberi életnek. Ma már Györfi Sándor karcagi műterme zarándokhely, jönnek a tanulni vágyó fiatal tehetségek, a művész kollegák, barátok, a szépre vágyó látogatók. Senki sem távozik üres kézzel. Mindenki kap segítséget, biztató szót, higgadt kritikát, számíthat alkotásának megvalósulására. Valóságos műhely ez, sok tehetséges fiatal elindítója. Ebben a szellemben jött létre, működik művészeti vezetésével a Sóstói Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikai Szimpozion (1978) valamint a Mezőtúri Alkotóte− lep is. (1981)

188


Mi Györfi Sándor titka, alkotásainak varázsa miben érhető tetten? — Nehéz erre válaszolni. Elsősorban a realizmusát emelném ki. Századunk zaklatott világában kézzel fogható, a ráismerés örö− mét adó magunk közül valónak tudott szolgáló, munkálkodó, alkotó emberek megjelenítésével vívja ki megbecsülésünket. Egyéni látásmódot tükröz alakjainak a megformálása. Közel állanak hozzánk, rácsodálkozunk, hiszen mi is ilyennek láttuk, csak nem tudtuk így megfogalmazni, ilyen lényeglátóan kifejezni. Ezek az alkotások csak az Alföldön születhettek meg, a végtelenül kitáguló világban, a hatal− mas pusztát, a síkvidék horizonttal összeérő levegőeget háttérként tudó, a mindenséget átfogó tágas− ságban. A fény, a levegők, a végtelen természet is hitelesíti az alkotásokat. A barázdált arcokon meg− csillanó napfény a valóságos, és a gondolat szikességével birkózó embereket állítja elénk egyik leg− nevesebb anyagban, a bronzban. Nehéz, küzdelmes életű, a szépségre, jóra törekvő ember világát ismerjük meg, amelyik úgy egyetemes, hogy térben és időben nagyon is konkrét, mert megnevezhe− tő. Vagy fordítva: az alkotások úgy egyediek és megismételhetetlenek, hogy mégis általánosak, mert mélyen emberiek. Ez a nagy emberség az, amelyik minden alkotásban megcsillan. A szobrokban a múlt iránti tisztelet, a példa felmutatása, a jövő építése fogalmazódik meg. És mindegyik vallomás a szülőföld szeretetéről, — férfias szemérmességgel előadva. Györfi Sándor legszívesebben bronzba fogalmazza meg gondolatait. Egyedülálló az, hogy az ősi viaszveszejtéses technikát újra felfedezte, megismerte törvényszerűségeit, kikísérletezte az alkal− mazását. Ezzel elérte, hogy a szobor felületének érzékletesebb, izgalmasabb formát adjon. Az alkotó kéz játékos mozgását, az ujjak redőinek finom vonalait ez a technika képes átadni, megjeleníteni. Olyan alkotó, aki a gondolat megszületésétől a kész szobor felállításáig minden szakaszt maga tervez meg, és visz végbe. Így válik teljes értékűvé az alkotás folyamata, és maga a mű. Ebben segítségére van egy jól összeszokott munkatársi gárda, melynek tagjai az évek során alapos mesterségbeli tudást gyűjtöttek össze a bronzöntésben. Az már külön jelképes, hogy az anyaföldbe ásott gödör fogadja be a hatalmas méretű öntőformákat, mintegy a föld méhében születik a megismételhetetlen alkotás, a mű. Munkásságát nemcsak a befogadók rokonszenve kíséri ma is figyelemmel, de más módon is kifejeződik az elismerés. A pályakezdő művészt segítő Derkovits ösztöndíj után 1986−ban Munkácsy− díjat, 1998−ban Mednyánszky − díjat kapott. Jász−Nagykun−Szolnok Megyéért kitűntetése mellett több város Pro Urbe kitüntetettje, szülővárosa díszpolgárává választotta. Karcag, 1998. júliusában Dr Bellon Tibor

XX. SZÁZADI LELET Györfi műhely, Karcag A Körmendi Lajos előszavával készült katalógus ugyancsak az 1998. augusztus 22 − megnyílt kiállí− táshoz készült. Körmendi Lajos: Európai lelet „Homokból kiásott töredékek, szobrok töltik meg a termet, s a szokásos módon posztamensre állított művek mögött is a falra van festve az árnyék, igaz, nem az illető szoboré, hanem olyan szim− bolikus jelek, tárgyak, alakok, amelyek továbbgondolásra ösztökélik a nézőt. Széchenyi mögött pél− dául az Akadémia fekete sziluettje látható, XXIII. János pápa mögött egy kereszt, a turini remete, azaz az öreg Kossuth mögött pedig a minden magyar város főterén ott álló fiatal Kossuth vetül a falra. Györfi Sándor szobrainak kiállítása maga is műalkotás. A legnagyobb szabású mű ezen a tárlaton az Európai lelet (alcíme: Györfi Műhely, Karcag), amely a jövőből tekint vissza a mába; száz, ötszáz,

189


ezer év múlva, ha majd kiássa a művész mostani műhelyét egy régész, szobrokat, gipsz és viasz vázlatokat talál, töredékeket, a huszadik század végének leleteit, női arcokat, lovakat, az alkotó nagy− apjának a portréját, a karcagi második világháborús emlékmű makettjét, de országalapító Szent Ist− ván királyunkat éppúgy, mint Mátyás királyt. Tulajdonképpen az összes kiállított mű beleillik az Eu− rópai leletbe. Ahogy az Európai leletben a művész a távoli jövőből visszatekint mai önmagára, ugyanígy tekint vissza a mából a magyar történelemre és éltető eszményeire: állandóan foglalkoztatják a szob− rászt művelődéstörténetünk, irodalomtörténetünk kiemelkedő alakjai is. Györfi Sándor nem csupán szépséget akar nyújtani az ezredvég értékválságában egyre bizonytalanabbá váló nézőnek, hanem eszményeket is. Talán mégsem az a dolga egy művésznek ma, hogy veszett indulattal szétrombolja a nemzet, a múlt értékeit, hanem azok újrafelmutatásával, újak teremtésével segítsen élni egy veszé− lyeztetett népnek.” A Györffy István Nagykun Múzeumban, a VII. Nagykunsági Kulturális Napok keretében megrendezett gyűjteményes kiállítást dr. Bellon Tibor, a szegedi JATE Néprajzi Tan− székének vezetője nyitotta meg. „E megnyitót a teremtő ember köré szeretném rendezni. Mit köszönhet a város fiának, Györfi Sándornak? Azt tudjuk, hogy Ő mit kapott, hiszen mindig halljuk tőle. Mondja. A felnevelő szülőföld szeretetét, emberi tartást, a nehéz, kemény múlt tiszteletét és azt az életre szóló élményt, amelyből művészete táplálkozik. És azt, hogy az ország, a város, a táj mivel gazdagodott, elég, ha a munkás− ságát, a két évtizedes munkásságát száma vesszük. Ha megnézzük, hogy milyen sok helyen vannak alkotásai, milyen sok helyen találkozunk az Ő keze alól kikerült művekkel. Én most mégsem ezt aka− rom felmutatni, hanem a teremtő embert. Mondhattam volna alkotót is, de hiszem, hogy ez az előbbi kifejezőbb, jobban tükrözi a való− ságot. Mert Györfi Sándor két évtizede szülővárosában nemcsak alkot, mert hiszen alkotni — tud− juk jól — elvonulva, magányban bárki megteheti, akinek erre tehetsége és alkotó képessége van. Hanem Györfi Sándor teremt. Teremt egy gazdagabb, tartalmasabb világot, ilyet varázsol a szikkel birkózó szülőföldjére, hazájába. A kollektív emlékezetünket, múltunk értékeit erősíti és mutatja fel belső sugárzású szobraiban. A múltban gyökerező sajátos kultúrát teremt szobraival, plakettjeivel, melyekben az elszántság, az em− beri akart keménysége és a szilárd meggyőződés, e nép sajátja jut kifejezésre. Elég, ha csak váro− sunk nagyjaira gondolunk, akiket Ő mintázott meg. Hiszen Györffy István a múzeum mellett, a Mun− kácsy−díjat hozó szobrának az elkészítésében is az a konok elszántság van, az a kun földből, a szik− ből vétetett ember konok elszántsága, aki föl akarja mutatni úgy értékeinket, hogy ebből építsük a jövőt, ebből építsük Európát....Vagy gondoljunk csak a Németh Gyula szobrára! Németh Gyula, aki egy jellegzetes karcagi kapun lép ki, hogy aztán meghódítsa Európát, meghódítsa a tudományt. Vagy a tragikusan korán elhunyt, a múzeum mögött lévő Mándoki Kongur István domborművét! A ke− mény, elszánt, csontos arc, a kemény kéz, amely kapaszkodik ebbe az értékbe, a múltba, összeszedni a világból azokat a morzsákat, ami egy nép kultúrájának, ennek a kunsági népnek, a kun népnek a múltját és örökségét hordozzák. Mindez együtt van ebben az alkotói folyamatban. Györfi Sándor mindezt úgy vállalta, azt a ritka feladatot teljesítve, hogy haza költözött. Szinte egye− dülálló talán századunkban is az az elszánás, hogy Ő itt, szülővárosában teremtsen szobrászati kul− túrát, ott, ahol addig csak egy−két szobor, az első világháborús emlékmű, Kossuth Lajos és Petőfi szobra adta ezt a világot. A hazatalálásnak, a haza költözésnek, az itthon teremtésnek a háttere az ami az egész alkotását és a hátterét biztonságosan megteremti. Az önálló műhelyteremtés és az önálló

190


gondolkodás kiteljesítése itt, a szülőföldről nő ki. Hiszen azok az emberek veszik körül, akiket Ő leg− jobban ismer, és legjobban tisztel, mert gyerekkori élményként mellette vannak mindenütt. A szob− rász is — nemcsak tanult mesterségénél fogva — tudatos alkotó. Felismerései, indulatai, érzelmei is vezetik kezét a munkálkodásában. Györfi Sándor egyik meghatározó felismerése, amit sugall az alkotásaiban, amit meg is fogalmaz így, hogy a nagy kultúrák a helyben maradó népeknek a sajátos− ságai. Hiszen azok a kultúrák maradtak fönt, élnek tovább és léteznek, amelyek helyben maradt népek sajátosságai. Ha időnként, a történelem mostoha oka következtében nem is becsülik, nem hívják rá a figyelmét a népnek arra, hogy milyen értékek fölött él, lakik, de akkor is jelen van. Mert az ősök kultúráját igazán csak a helyben maradó népek tudják megőrizni. És tovább vinni. Ott ülnek rajta. Nem engedik, hogy más szellemű, idegen népek oda települjenek, akik átformálnák, átalakítanák, esetenként elpusztítanák ezeket az értékeket. Ez a gondolatsor éppen István király ünnepén, a millenniumra készülő, az ezer éves keresz− tény magyar államiság részének az ünnepén talán soha sem volt igazabb. Hiszen magyarságunk ezer éves jelenléte a Kárpát medencében ennek a kultúrának a teremtő továbbvitelét is jelenti. A kultúrát csak helyben lehet megőrizni. Mesében, dalban, szerszámokban, a tárgy világában, építészetben, la− káskultúrában, munkaeszközökben és szokásokban. Mert az egyébként eltűnik, más nemzetség el− pusztítja. Más számára más az érték. Sajnos napjaink számos, még európai példája is mutatja ezt. A másik, amit még szeretnék idézni, az indulat. Árnyaltabban fogalmazva az az érzelmi gaz− dagság, ami nélkül igazi alkotóművész nem létezhet. Hiszen nélkül minden szobor csak mestermun− ka. Erről éppen az elmúlt évtizedek néhány kiváló munkája is tanúskodik. Mert hiszen ha nincs in− dulat, nincs érzelmi töltés, nincs személyes varázsa az alkotásnak, akkor az igazán csak mestermun− kaként van jelen. Nincs aurája annak a szobornak Györfi Sándor munkái ezekről a személyes érzelmi gondokról is vallanak. Mindegyikük meg− állásra, gondolkodásra, érzelmi azonosulásra késztet bennünket. Mert van igazságtartalmuk, erejük, varázsuk. Elmenve mellettük úgy érezzük, hogy ezt az embert mi is így ismertük, olvasmány élmé− nyeinkből, valóság ismeretünkből ez a kép, csak nem tudtuk így megfogalmazni. Ez az az aura, amit a művész keze átad nekünk. Ez a hitelesség. mire föl kell figyelnünk. Hiszen a földműves barázdált arca nemcsak a nagyapát idézi, hanem erre az arcra kiült a gyönyörűen megmunkált föld szépsége és időtlensége is. Tehát az érték van jelen. És az alkotó−teremtő szó ezekkel az értékekkel gazdagít ben− nünket. A térélmény, a gazdagság, amely körül vesz bennünket, a változó térnek a pillanatnyi megra− gadásával is, ennek a térnek az újraalkotásával is a művész segít bennünket a magunk megmaradá− sában. A gyermekkor valósága és a gyermekkor világa életre szóló élményként, a szülőföld szerete− téhez kötve az alkotó művészt, az alkotó embert segíti. Györfi Sándor két évtizede él itt közöttünk és munkásságával világunkat gazdagítja. Én hiszem azt, hogy ez a gazdag munkásság még sok évtizedig tart és mind városunk, mind nemzetünk haszná− ra és örömére még nagyon sok értékes alkotással gazdagít bennünket. Kívánom, hogy úgy legyen és kérem, tekintsék meg és szeressék a kiállítást.” Karcagi Kalendárium 1998. Szerkesztette Körmendi Lajos 199−200 old. Ökrösné Bartha Júlia: Kun emlékpark Ill.: Az első és hátsó címlapon valamint a kötetben Györfi Kun emlékhely szobrainak fotói. A kunok magyarországi betelepítésének valamint az emlékhely ihlette „kun babák” eredetének történeti összefoglalása. 1995−ben avatták, „a hat nagykun város és a hetediként csatlakozott Berekfürdő lakossága

191


állíttatta a XIII. században betelepült őseik emlékére. Bár formájában a közép−ázsiai kipcsak síremlé− keket idézi, a kézben tartott áldozati csésze helyett a Hatkunság városainak címerét látjuk... ...Hasonló szobrokat, a szakirodalom megfogalmazásában, orosz−török szóösszefűzéssel kamennaja babákat, „kőapákat” a kipcsak−török népek állítottak elhunyt felmenőik emlékére. A kutatók vélemé− nye megoszlik. Egyesek a középkori utazó, Ibn Fadlan nyomán úgy gondolják, hogy a szobrokra nem a halott képmását mintázták, hanem a megölt ellenséget, míg mások éppen a valódi ős, a család kiemelkedő alakjának síremlékeként tekintik. Utóbbi állítást támogatja a kazakok hagyománya is. A kazakok név szerint számon tartják felmenőiket, a nőket is. Mohamedán vallású népek lévén, többne− jűségben élhettek. A főfeleség, a bejbise — különös, szarv formájú hajfonatával és fejfedőjével adta tudtára rangját a környezetének. Ezzel szemben a második, harmadik, negyedik feleség neve tokal, szarv nélkülit jelent. A kőszobrokon látható női viselet a XII−XIII. századot idézi. A valós ős síremlék− ének teóriáját támasztja alá az is, hogy például a kazakok kisi tasnak, emberkőnek vagy balbalnak (emlékkő, síremlék) nevezik a puszták magányos szobrait. A balbalkőrakás emléke ugyan a kis−ázsiai törökök halottkultuszában is megmaradt szinte a legutóbbi időkig, de oly módon, hogy a sír köré nem ember formájú, hanem ököl nagyságú köveket raknak (mágikus kör), s a kövek száma eredetileg annyi, ahány ellenséget megölt az elhunyt. Minél vitézebb volt, annál magasabban domborult a sír− halma. Utóbb már szelídülni látszik a hagyomány: annyi balbalkő veszi körül a sírt, ahányan a halott ellenségei lehettek, ahányan a halálát kívánhatták... Az ember formájú ősszobrok elterjedése kelet és dél felé szinte fedi a kun törzsszövetség szállásterü− leteinek határait. A Volga bal parti síkságától egészen a Kámáig, délkeleten pedig a Kaukázus előte− rében és a Krímben is megtalálhatók. Joggal vetődik fel a kérdés: állíthattak−e ilyen őszszobrokat a hazánkban megtelepedő kunok?” Minden bizonnyal igennel válaszolhatunk, noha a szobrok kultusza idővel változott, a magyarországi kunok szálláshelyeiken nagy mennyiségű követ ugyan nem találtak, a fából való bálvány állítása azonban hosszú ideig tovább élhetett, jóllehet egyetlen szobor sem maradt ránk. Emléküket azonban megőrizte a nyelv, és egy 1791−es adat: a kiskunsági Izsák és Orgovány közötti határvonalon kun kép határjelet említ a jegyzőkönyv. Kunszentmiklós határában, Orgovány és Pálospuszta között is volt Kunkép határdomb. A nagykunsági kun emlékpark tehát méltó jelkép és tisztelgés a keleti örökséget ránk hagyó ősök előtt. Aki arra jár, és teheti, térjen be néhány perc pihenőre. Szép keleti szokást gyakorolva dobjon egy maréknyi földet valamelyik szobor lábához, ezzel is növelje a kurgán magasságát. Ne feledje, hogy a Kunságon szinte már csak mutatóban megmaradt kurgánok (kunhalmok) mestersége− sen emelt halmok, amelyek úgy hozzátartoznak a tájhoz, mint Egyiptomhoz a piramisok. Karcagi Hírmondó 1999. február 26. Rideg István: Lehajtom a fejemet a karcagi II. világháborús emlékmű előtt… Ill.: szoborrészlet „Reneszánsz alkatok: Michelangelo és Györfi.” A római Szent Péter templomban álló Michelangelo: Pieta (1499) között von párhuzamot. Vasarit idézi “soha egyetlen szobrász se higgye magáról bármilyen ritka művész is, hogy a körvonalak szép− ségében vagy kecsességében különbet alkothat ennél a pietánál.”

192


„Nagy merészsége volt hát Györfi Sándornak 1992−ben bronzba önteni a Nagykun pietát, és felállítani Karcag főtéri parkjában a város II. világháborús közösségi síremlékét. Ma már tudjuk – a meghökkenő Raffay Ernő ‘leleplező szavai’ óta – hogy Magyarország egyik ‘legszebb’ II. világháborús szobrát.” Egymás mellett elemzi a két szobrot.

Mezőtúr és Vidéke 1999. szeptember 31. 4. old. A kun csoda. Györfi−kiállítás Cegléden. Rövid hírek – képekkel. Összeállította Jávorcsik Sándorné Ill. Földműves (Nagyapám) 1979 „Dr Losonci Miklós művészettörténész nyitotta meg szeptember 24−én a ceglédi helyőrségi klub nagytermében Györfi Sándor karcagi Munkácsy−díjas szobrászművész kiállítását. A kunság fia törté− nelmünk nagyjainak — Rákóczi, Széchenyi, Arany, Kölcsey, Bartók, Teleki Blanka — portréi mellett cselekvő szeretettel formázta meg a kun karakterű emberek között nagyapját, édesapját, Papi Lajos szobrászművészt, nem csak szobor alakban, de szépmívű kisplasztikák sokaságában…. A felvételünkön látható szoborról egyhelyütt így vallott a művész: „A nagyapám világéletében földet szántott, hetven éves korára olyan lett az arca, mint a felszántott karcagi határ. Kiült arcára a meg− munkált föld szépsége.”

JÁSZKUNSÁG 2000. április−június A címlapot a kisvárdai Szent László szobor készülésekor fotózott anyagból montírozták.

Györfi Sándor szobrászművész Kisvárda 2000 Ill.: Turini remete, Arany János, Kántor Sándor, Szűcs Sándor, Olympia romjai kisplasztikáiról és érmeiről, részlet az Életfa c. reliefjéről, valamint fénykép a művészről, a kisvárdai Szent László szobor felállításáról. Dr. Sz. Kürti Katalin művészettörténész előszavából. Életútjának ismertetése után írja: “Korai szobrainak modelljei karcagi, nyírségi, mezőtúri parasztem− berek, de csak az indítást, az élményt adták ősi mozdulataikkal, naptól, széltől cserzett arcukkal, erő− teljes alakjukkal, Györfi művein mitikussá nőttek, általánosultak. Később a klasszikus témák megje− lenítésében újszerű formai megoldást alkalmazott, kihasználva a viaszelveszejtéses technika adottsá− gait. Érmei, plakettjei újfajta térélményt tükröznek, szabálytalan, amorf alakjukkal, a pozitív−negatív játékával, a felületek áttörésével.” Szabad Föld 2000 június 20. 13. old. Végh Alpár Sándor: Karcag, ne légy csak a kunoké! Ill.: A Kálvária domb fotója. „A Kálváriahalom, középen a Mária−szoborral, melyet Györfi Sándor teremtett újjá.” Mándoky Kongur Istvánról, Körmendi Lajosról, Bartha Júliáról, Györfiről illetve a kunokról ír. „Makacs itt mindenki. De mindenki másként az. Györfi Sándor remek szobrász. Kapott Mun−

193


kácsy−díjat, kapott Mednyánszky−díjat, díszpolgárságot, műtermet, munkáit ott látni az utcákon, a fontos tereken, de ez mind nem elég neki. Kell még valami. S egy napon mesterkedni kezdett az öntéssel. Újra felfedezte egy módját, amitől a bronz engedelmes lesz, mint az asszony, ha érzi, hogy szeretik. A hasonlatban nincs semmi túlzás, a viaszveszejtés technikája nélkül Györfi Kunsági Vénusza sose lett volna olyan érzéki, hogy szinte mozdul felé a férfiak keze. Arra vár az ember, hogy megelevened− jék. Víz folyik rá fentről, végig az arcán, a mellén, a hasán, az ölén, le a combján, s mi szemmel követjük ezt az utat, arra gondolva, mi lehet a varázsige, amit hallva talán megmozdul…De csak a szobrász tudja a varázsigét, s bolond lesz elmondani. Miért beszélek egyetlen szoborról ennyit? Mert azt tartják sokan, a kunokat ott, az Alföldön érzéketlenné tette a száraz nyár, a szikes földek s a ke− mény küzdelem a létért. Kiszikkadtak, elfáradtak. Marhaság….” Bartha Júliról írja, hogy „ő vitte a marék kunsági földet, mikor Mándoky Kongurt eltemették Alma−Atában.”

Új Néplap 2000. augusztus 21. 1. old. Ill. „Györfi Sándor Szent István szobrát avatták fel Szajolban” „Összefogással a jövőnkért. Ünnepségek megyeszerte a Szent István−i örökség jegyében” Az államalapítás ezredik évfordulójának ünnepségsorozata alkalmából avatták fel Györfi Szent István szobrát Szajolban. A kör alakú kör posztamensen álló koronás, palástos, királyt mellvértben és le− eresztett karddal, jobbjában országalmával ábrázolja a művész.

Új Néplap 2001 május 9. 7. old. (n.n.) A szobrász kunkapitány Lovon érkezik és múltunk ismeretéért harcol Ill. Györfi Sándor díszruhában, fotó — mellette szöveg: „Névjegy: Györfi Sándor, szobrászművész Született 1951. Május 28−án 1986: Munkácsy−, 1988: Mednyánszky−díj 1994: Karcag díszpolgára Családja: nős, két gyermeke van” A karcagi sárkányos díszkút gyerekekkel. Szöveg: „Mesevilág. Vajon hova zárhatták az elrabolt ki− rálykisasszonyt ezek az ádáz fenevadak? Mikor jön érte a mesebeli herceg? A Madarász Imre Egye− sített Óvoda Kuthen úti tagóvodájában a gyerekek nap, mint nap körülveszik a szép kutat, szívesen játszanak itt és mesélnek egymásnak, szövögetik a történetet, amely egyszer — talán nemcsak a me− sében — itt Karcagon is megelevenedik.” „Szeretném ha az iskolában tanítanák a kunok történetét, hagyományaikat. Csak úgy tudjuk megőriz− ni jövőnket, ha fiataljaink tisztában vannak múltunkkal — vallja a kunkapitány. Györfi Sándor, a má− sodik kunkapitány az elmúlt évtizedekben konokságával bebizonyította, hogy a szikbe kapaszkodva is lehet sajátos szobrászati kultúrát teremteni. Ő a kun hagyományok tudatos újjáélesztője, ápolója. Nála ez nem múltba fordulás. A múltból értéket mentő és újjáteremtő életforma. − Szeretném ha a kunok sorsa — akik bár eltűntek a történelem süllyesztőjében, de jelentős kultúrát hagytak maguk után —, felkeltené a tudósok érdeklődését. Keveset tudunk a kunokról, és azt is hiányosan. A tatárjárásról mindenki hallott, viszont arról keveset, hogy 44 évvel később, amikor egy még nagyobb sereggel támadtak a tatárok, a magyarok a kunok segítségével óriási vereséget mértek a hordára. Ezekről többet kellene tudnunk.

194


− Beiktatásakor a kun öntudat fontosságát hangsúlyozta. − Pontosan. Történelmi, néprajzi ismereteinkkel tudnánk erősíteni a nemzeti hovatartozást. Mi nem csak kunok vagyunk, a teljes magyar történelmet magunkénak valljuk. Akkor tiszta, értékes, őszinte ez az érzés, ha őseink között tudva a kunokat, megtiszteljük kultúrájukat érdeklődésünkkel, felújítjuk hagyományaikat, hogy abból nyerhessünk új értékeket. − A kunkapitányi kinevezést hogyan fogadta a család? − Édesanyám megkönnyezte. − Mi lesz az első teendője? − Nem is tudom. A kapitányi cím mögött nincs semmilyen hivatalos hatalom, nem is kérek. Most engem választottak kunkapitánynak, de a többiek támogatása nélkül nem sokat érne ez a cím. Sokat köszönhetek Mándoky Kongur Istvánnak, Körmendi Lajosnak, dr. Bellon Tibornak, Szabó Mi− hálynak, akik munkásságukkal nagyon jelentős történelmik értékeket mutattak föl nekem. − A kapitányi cím és a szobrászat megfér majd egymással? − Mint mondtam, a kunkapitánynak nincs hivatala. Egy évig bizonyos rendezvényeken képvi− selem a Nagykunságot, ennyi a kapitány feladata, alkotni – ez a szobrászé. Ami nehezítheti a dolgom, ha egyszerre több rendezvényen is meg kell jelennem. Ám erre is látnék megoldást: mi volna, ha egy időben több kapitánya is lenne a kunoknak, akik bizonyos feladatokat megoszthatnának egymás kö− zött? Ezzel e tisztség rangja növekedne. − Melyik lesz az első rendezvény, amelyen részt vesz? − Már több felkérést kaptam: közeleg a jászkapitány−választás, a túrkevei ünnepségek, a karca− gi Kováts Mihály−napok. Ez utóbbira lovon érkezem, a karcagi huszárokat én fogom felvezetni.”

REDEMPTIO 2001. június 10−11. old. Karcagi kunkapitány−avatás Címoldalon Fotó: díszruhában „Udovecz György a kapitányi nyakravalót köti fel Györfi Sándor nyakába.” D.E. (Daróczi Erzsébet): Megálltak tisztelegni. Kunkapitányt választottak. „A második kunkapitány−választást a redemptio 256. évfordulóján tartották május elsején Kar− cagon. Kisújszállás tavaly elevenítette fel a kunkapitány−választást. Ezt a hagyományt folytatták, ezút− tal Karcagon, s látványos ceremónia közepette iktatták be „hivatalába” az idei kunkapitányt.” „Horváth György, az újkori időszámítás szerinti első kunkapitány megválasztása egy évre szólt. Idén Karcag vállalta a szép hagyomány folytatását. A beiktatásra eljöttek a nagykun települések: Be− rekfürdő, Kunhegyes, Kunmadaras, Túrkeve, Mezőtúr, Mesterszállás, Kétpó, Kisújszállás és Kende− res képviselői is…” A korhű jelmezbe, hintókkal−lovakkal érkező résztvevőkkel a ceremónia a Múzeum parkjában zajlott. Csányi Sándor alpolgármester ismertette a kunkapitányok több évszázados történetét — köz− tük szólt az Illéssy családról, akik több kapitányt is adtak a Kunságnak. A beiktatáson jelen volt Illéssy Ádám, az utolsó — 1876−ig tisztségben lévő — kunkapitány leszármazottja is. Györfi is szólt megválasztása után: „Mi itt és most, kései utódok Kuthen kán és Árpád vezér unoká− iként megálltunk egy pillanatra tisztelegni ősink földből emelt katedrálisainak, kunhalmainak árnyé− kában, megérezve annak sok nemzedéknyi mélységből is sugárzó éltető energiáit. Mert ez a múlt üzenete, és itt van e nemes, hagyományőrző, történelmi játéknak nagyon komoly feladata, hogy az életünk minőségének kérdéseiről elmélkedve tudunk−e hagyományainkkal értéket teremteni.”

195


A választási és kinevezési procedúra részletes leírása mellett Györfi elveit is ismerteti a cikk. Figye− lemre méltó szerénysége, mások értékeinek tiszteletben tartása, felemlítése. Például azoknak, akiknek művészi előmeneteléhez, szellemi csiszolódásához is köze volt: Mándoky Kongur István, Körmendi Lajos, dr. Bellon Tibor, Szabó Mihály nevét említi. (utóbbiról) „aki pályám kezdetén kerámiában már nagyon jelentős történelmi értékeket mutatott föl nekem. Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy felis− merjem hová, milyen kultúrkörhöz tartozom, melynek megőrzése, mint mondtam, keresztényi köte− lességünk, történelmi küldetésünk.”

Hortiné dr. Bathó Edit: Egy szobrász a hagyomány szolgálatában. Györfi Sándor. Kulcsemberek (szerk. Örsi Julianna) Turkeve, 2002. 103−112. old.

Ill. Györfi Sándor, Kunkapitány választás Karcagon 2002. Kun emlékhely, Kun emlékmű. A művész családjának története, életrajza, saját gyűjtése alapján.

Karcag. Séta a városban 2003. Térképes, illusztrált városi kalauz. A képek között Györfi Sándor: Kun emlékhely, A ménesek emlékére, Mágikus találkozás, Györffy Ist− ván portrészobor, II. világháború áldozatainak emlékműve, Országzászló, Németh Gyula, Nagykun Millenniumi Emlékmű munkái.

Magyar Nemzet 2003. december 3. 14. old. P. Szabó Ernő: Őroszlopok, a kun kultúra szobrai A Szervátiusz−díj átadásáról.

Új Néplap 2004. augusztus 6. 1. és 5. old. Daróczi Erzsébet: Városvédők tapasztalatcseréje Kisújszállás. Ill. A szobor mellett fotó: „A szoboravatáson jelen volt Györfi Sándor Munkácsy− és Mednyánszky− díjas szobrászművész, valamint özv. Papi Lajosné is.” „Az ország hetven egyesületéből érkeztek Kisújszállásra szerdán a város− és faluvédők a XXIII. Országos találkozójukra. A tegnapi szakmai napon a 230 résztvevő a Nagykunsággal és az itt folyó értékmentéssel ismerkedett.” …„A városháza mögötti parkban délután Horváth György I. újkori kunkapitány, parancsnok vezeté− sével a Nagykun Nádor Huszárbandérium tartott bemutatót, majd a jelenlévők a Papi Lajos Alkotó− házban felavatták Györfi Sándor Munkács−, Mednyánszky díjas szobrászművész Papi Lajos szobrász− művészről készült alkotását.”

196


Jászkürt 2004. szeptember 4. 2. old. Hortiné dr. Bathó Edit egyesületi titkár: Készül a jászok emlékműve. A jász hagyományok felújításában és megőrzésében elsődleges szerepet vállaló Városvédő és Szépítő Egyesület több mint másfél évtizedes munkájának eredményeit írja le, példákkal. Röviden összefoglalja a jászok és kunok magyarországi letelepedésekor kapott kiváltságokat, köz− igazgatási szerveződéseiket. „A Jászkun Hármas Kerület közigazgatásának élén a nádor által kinevezett jászkun főkapitány (palatinális főkapitány) állt, az egyes kerületek élén pedig az adott kerület által választott kapitány. A kapitányok a kerületek közigazgatását és jogszolgáltatását irányították, s mint választott tisztségvise− lők élvezték a lakosság bizalmát…” Több kapitány nevét, tevékenységét említi. „Amikor a Városvédő és szépítő Egyesület felvetette a jász emlékmű gondolatát, az első pilla− nattól kezdve azt kerestük, mi az, ami az egész Jászságot képviselhetné és szimbolizálhatná. Valójá− ban két ilyen dolog létezik: az egyik a jászkapitány személye, a másik pedig a jászok kürtje. Ennek ismeretében határoztuk el, hogy a leendő jász emlékmű is a jászkapitány alakját jelenítse meg alle− gorikus formában, korhű öltözetben, s kezében a jászok legszentebb ereklyéjével, a Jászkürttel. A szobor megformálására Györfi Sándor, Munkácsy− és Szervátius−díjas karcagi szobrászművészt kér− tük fel. Már az elmúlt év nyarára elkészült az emlékmű egyfajta elgondolása makett formában, amit egyesületünk elsőként a Jász Expón mutatott be, majd egy éven át közszemlére tette ki a méterárubolt kirakatába. Jászberény lakói több jószándékú javaslatot tettek a makettel kapcsolatban, amit egyesü− letünk el is fogadott, s ennek alapján kértük a művészt egy újabb terv elkészítésére. Az új rajzot jobb− nak és kifejezőbbnek találtuk. A természetes szilatalapzaton álló, egészalakos bronz szobor a jászkapitányt ábrázolja zsinó− ros mentében és süvegben, oldalán karddal, jobbjában a Jászkürttel. A talapzaton elhelyezzük a Jász− ságot jelenleg alkotó 18 település címerét, a “Szabad jászok” címerét és egy táblát, amely azt hirdeti, hogy a szobor milyen alkalomból készült.” Azért került a főtérre, mert a jászkapitány székhelye mindig a városháza volt, s hosszú időn át ott őrizték a Jászkürtöt is. (A várható 10 milliós költséget növeli a térrendezés. A város 3 milliót adott, a többi közadakozásból született.)

Redemptio 2005 június Kiss Erika: Kapitány őrzi a főteret Jászberényben 10. old. Ill.: Fotó: Bolla János, Gubicz István, Győriné dr. Czeglédi Márta és Magyar Levente a Jász emlékmű előtt. A címoldalon fotó a szoborról. „A Jász emlékmű jászkapitánya Jászberény főterén.” A redemptió 260. évfordulója ünnepségének leírása. 2005. május 8. Akkor avatták a szobrot is.

197


Új Néplap 2005. szeptember 1. 3. old. Letenyei Ágnes: Ellopták Szent István intelmeit. Gyalázat. Nagybányáról hozták a köveket, amelyek pótlása nehézkes. Ill. Fotó a szoborról. „Innen, a Szent István−szobor talapzatáról lopták el a köveket. A művész felhá− borodott.” Fotó Györfiről. „A művész a kövek elhelyezésekor.” „Szent István egész alakos szobrát 2001. augusztus 20−án avatták fel Szolnokon, a Vártemp− lom előtt. Érdekessége, hogy István király 2,8 méter magas bronzszobra egy 1,8 méteres, kősziklát mintázó dombon áll. A magaslatra helyezett táblákba a fiához, Imre herceghez írt Intelmekből vett részleteket véstek. Értesüléseink szerint ezek közül hármat loptak el ismeretlenek a napokban.” „Egyik napról a másikra eltűnt több nagy értékű tábla a szolnoki Szent István−szobor talapza− táról. Az alkotó lapunktól értesült a szomorú esetről.” Györfi nyilatkozatából „Feliratos, fémcsappal egymásba rögzített lapokról van szó, amelyek pótlása nehéz, és igen költséges. Milliós nagyságrendű lehet a kár, hiszen nemes gránitból készültek a kőlapok, szakított sziklából voltak kivágva. Ráadásul Nagybányáról hozattuk az alapanyagot, mert ez a fajta kő nem található Magyarországon.”

Új Néplap 2005. november 2. 1. old. A reformáció napján Kálvin−szobrot avattak Ill. Fotó: „A Kálvin−szobrot Németh Zsolt országgyűlési képviselő leplezte le” Szathmáry−Daróczi Megyeszerte megemlékeztek a reformáció emlékünnepéről. „1517. Október 31−én Luther Márton ágostonrendi szerzetes és wittenbergi egyetemi tanár a világ elé tárta egész Európát megrázó vitairatát Isten és az ember kapcsolatáról, az üdvösséghez ve− zető útról. Ezzel máig ható és ma is élő folyamatot indított el. A megújulás útját, ami semmit sem vesztett időszerűségéből, mert jelenleg hasonló súlyú kihívásokkal szembesülünk, mint a reformátor kortársai. A reformáció ünnepére és Kálvin Jánosra emlékeztek hétfőn a karcagi református templomban is. Ezt követően a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola előtt Konczné Lehoczky Krisztina lelkész méltatta Kálvin János református lelkész, egyházszervező életútját, majd Németh Zsolt ország− gyűlési képviselő leleplezte az iskola falán Kálvin János szobrát — Györfi Sándor Munkácsy− és Mednyánszky−díjas szobrászművész alkotását. Az iskola díszterme ezen a napon felvette Pap Béla nevét. A méltánytalanul elfeledett lelkész életútját Varga Mihály országgyűlési képviselő ismertette. “

198


Új Néplap 2006. május 25. 13. old. Daróczi Erzsébet: Szolgálni szeretnék. Rákóczit tartja példaképének Györfi Sándor Ill: Györfi a Rákóczi szobor fejével. “Április 3−án avatják Kassán Györfi Sándor II. Rákóczi Ferencről készített szobrát.” A szerző főként Györfit beszélteti. „Példaképeim azok az idős parasztemberek, akik mellett szüleimmel éltem, felnevelődtem. Ők megküzdöttek a valósággal, a természettel, és nem várták más kezéből a mannát. Nagyon fontos a személyes részvétel, ezért az alkotás minden fázisában részt veszek, mert csak úgy tud a mű szemé− lyessé válni, ha az “ipar keze” az én kezeimmel van rajta. Akkor tudom vállalni.” „Ez most nagyon lefoglal, mint portrészobrászt és mint kivitelezőt is, akinek határidőn belül helyére kell tenni egy köztéri munkát. Mindig csak azt a fajta művészetet tudom támogatni, amelyik kötődik a közösséghez, amelyben élek. Azok a legszebb pillanatai az alkotómunkának, amikor új értéket tudunk teremteni. Ez nagyon összetett dolog, mert minden, ami a múltból kikívánkozik, a személyiségem szűrőjén jön át, az a történelmi érték, amit én annak tartok. Azt gondolom, nem véletlenül vagyunk a világon, azon a he− lyen és abban az időben, kell hogy legyen értelme az időnek, a helynek, a térnek, ahová születtünk. Nekem rendkívül fontos a szülőföldem. Lehet, hogy ma már ez nem divat ebben a kozmopolita világ− ban, de nem a divatok, csak az emberi értékek érdekelnek. Csak olyan őszinte szándék mellé tudom letenni a műveimet, amelyet magam is értéknek tartok. Sokszor egy köztéri szobrász nagyon vívódik egy megbízás esetén, de meg kell találnunk azt az utat, amellyel úgy tudunk szolgálni, és nem kiszol− gálni egy közösséget, hogy az elkészült mű mindenkor érték maradjon a jövő számára is. Engem érdekel a tér, a mozgás, érdekel az anyag sokszínűsége, a faktúrája, mindaz, ami a természethez kö− zelebb visz bennünket. A természettel együtt akarok alkotni. Ez nagyon sok munkámon visszaköszön, amikor fákat, köveket öntök bronzba, és ezek tulajdonképpen jelentésükben változnak meg. Átminő− sülnek. Nem kívánom követni azokat az igényeket, amelyeket mondjuk a művészeti ízlést diktálók próbálnak a művészeknek megadni, hogy mi a mai kor divatdiktátuma. Ezek engem hidegen hagy− nak. Nem ezek mentén tudom és akarom megfogalmazni a gondolataimat. Valószínű, vagyok olyan ügyes ember, ha akarnám, meg tudnám fogalmazni, de úgy vagyok vele, mint Rákóczi, akit ember− ként példának tartok. Ő főúrként nagyon szépen élt volna a vagyonából, de ő mégis az igaz utat pró− bálta választani és emiatt feláldozott mindent.”

Új Néplap 2006. április 8. 18. old. Egri Mária: Rákóczi−szobor Kassán fölavatták a karcagi Györfi Sándor alkotását. Ill: A Rodostó Ház udvarán felállított Rákóczi szobor előtt Györfi Sándor és a hagyományőrzők. „Kedves meghívást kapott Kassára a rákóczifalvai Kuruc Hagyományőrző Egyesület. A civil szervezet II. Rákóczi Ferenc szobrának avatására érkezett a felvidéki városba. A műalkotást, Györfi Sándor (balról a negyedik) Munkácsy−díjas karcagi szobrászművész alkotását a magyar állam aján− dékozta Kassának.”

199


Kiállítás katalógus Györfi Sándor — Lestyán Goda János szobrászművészek közös kiállításához. Kölcsey Központ, Debrecen 2006. március 16 − április 2. Györfi katalógusa. Egri Mária előszavával. Ill.: Címlapon a Babilon Hátsó címlapon Móricz Zsigmond Játszma vége részlet, Magyar katedrális, részlet Európai szentély, II. világháborús emlékmű részlet − Szolnok, II. Rákóczi, Gyöngyös, Papi Lajos , Kálvin János − Karcag, Befejezetlen sorozat I. Érempár − Evolúció 2. Érempár − Evolúció 3. Bartók Béla részlet, Bartók Béla, Millenniumi díszkút − Nyíregyháza−Sóstó, Kun László, Nagykun emlékmű − Karcag (részlet)

200


ÉRMEK

201


1 3 5

2 4 6

202


7 9 11

203

8 10 12


13 15 17

14 16 18

204


19 21 23

205

20 22 24


25 27 29

26 28 30

206


31 33

207

32 34


35

208


36

209


37

210


38

211


39

212


40

213


41

214


42

215


Képjegyzék

1.

Jász−Nagykun−Szolnok Megyei Pedagógiai Díj — előlap

Bronz, Ø11 cm

1990.

2.

Jász−Nagykun−Szolnok Megyei Pedagógiai Díj — hátlap

Bronz, Ø11 cm

1990.

3.

Lampe László professzor érme — előlap

Bronz, Ø12 cm

1994.

4.

Lampe László professzor érme — hátlap

Bronz, Ø12 cm

1994.

5.

Prof. dr. Halberg Gyula Péter

Bronz, Ø11,2 cm

1996.

6.

Per Naturam

Bronz, Ø11 cm

1998. körül

7.

Életműért

Bronz, Ø8,7 cm

1984.

8.

Almafa

Bronz, Ø8,7 cm

1993.

9.

Nyírbátori zenei napok

Bronz, Ø10 cm

1991.

10.

Kun Madonna

Bronz Ø12,5 cm

1976.

11.

Balatoni vitorlások

Bronz, Ø11,5 cm

1983.

12.

Abádszalók

Bronz, Ø10 cm

1979.

13.

Rákóczi emlékérem I.

Bronz, Ø11 cm

1976.

14.

Rákóczi emlékérem II.

Bronz, Ø11 cm

1976.

15.

Szenci Molnár Albert

Bronz, Ø11 cm

1994. körül

16.

Pávai Vajna Ferenc

Bronz, Ø15,5 cm

1988.

17.

Pár I.

Bronz, Ø11 cm

1978.

18.

Pár II.

Bronz, Ø10,5 cm

1978.

19.

Hunyadi Mátyás Iskoláért Törökszentmiklós

Bronz, Ø10,5 cm 1998. körül

20.

Kölcsey Ferenc

Bronz, Ø9,2 cm

1991. körül

21.

Bethlen Gábor I.

Bronz, Ø10 cm

1994. körül

216


22.

Csontváry

Bronz, Ø12,2 cm

1991.

23.

Gunda Béla

Bronz, Ø12 cm

1988.

24.

Kántor Sándor

Bronz, Ø13 cm

1984.

25.

Győrffy István I.

Bronz, Ø12,5 cm

1984.

26.

Győrffy István II.

Bronz, Ø13,2 cm

1984.

27.

Pro Patria et Libertate

Bronz, Ø12 cm

1996. körül

28.

Tanítóm portréja (Szabó András)

Bronz, Ø15 cm

1993.

29.

Finta Gergely (Zádory)

Bronz, Ø11,5 cm

1983.

30.

Ady Endre

Bronz, Ø8,5 cm

31.

Per Naturam (Evolúció) I.

Bronz, Ø14,5 cm

2004.

32.

Per Naturam (Evolúció) II.

Bronz, Ø14 cm

2004.

33.

Per Naturam (Evolúció) III.

Bronz, Ø15 cm

2004.

34.

Per Naturam (Evolúció) IV.

Bronz, Ø14,5 cm

2004.

35.

Szűcs Sándor Egy magyar garabonciás emlékére

Bronz, Ø12,7 cm

1984.

36.

Bethlen Gábor II.

Bronz, 12x11,5 cm 1985. körül

37.

Reinkarnáció I. (Befejezetlen sorozat)

Bronz, Ø17 cm

1997.

38.

Reinkarnáció II. (Befejezetlen sorozat)

Bronz, Ø17 cm

1997.

39.

Reinkarnáció III. (Befejezetlen sorozat)

Bronz, 23x14 cm

1997.

40.

Reinkarnáció IV. (Befejezetlen sorozat)

Bronz, 16x13 cm

1997.

41.

Bartók

Bronz, 16x15x5 cm 1980. körül

42.

Mezőtúri Alkotótelep Papi Lajos Emlékérem

Bronz, 9,5x13 cm

217

70−es évek

1989.


Györfi Sándor közterületen elhelyezett művei — időrendben

1978.

Hatvan, Damjanich János portréja Bronz 60 cm

1981.

Balassagyarmat, Palóc liget 1. Komjáthy Jenő−mellszobor Bronz, 90 cm; budakalászi mészkő, 150 cm, 130 cm

1981.

Kalocsa, Idősek Otthona Nagyapám portréja Bronz, 28 cm

1981.

Karcag, Városi Kórház dr. Kátai Gábor−mellszobor Bronz, 5/4−es életnagyság; mészkő

1981.

Nyíregyháza, Móricz Zsigmond Színház Eszéki Emma−emléktábla Bronz, 70x50 cm

1982.

Debrecen, Medgyessy Emlékmúzeum Medgyessy Ferenc−portrédomborműves emléktábla Bronz, 70x45 cm

1982.

Karcag, Széchenyi sgt. és a Püspökladányi út közti park A ménesek emlékére Bronz, 160x80x80 cm; mészkő, 200 cm Kőfaragás: Papi Lajos

1982.

Karcag, Déryné Művelődési Központ Arany János−dombormű Bronz 70x55cm

1982.

Karcag, Déryné Művelődési Központ Liszt Ferenc−dombormű Bronz 60x40 cm

1982.

Karcag, Déryné Művelődési Központ Petőfi−dombormű Bronz 60x40 cm

218


1982.

Karcag, Győrffy István Múzeum Szűcs Sándor−dombormű Bronz, 65x50 cm

1983.

Mezőtúr, Városi Gyűjtemény Körösparti táj Bronz 80x130 cm

1983.

Túrkeve, Finta Múzeum Finta Gergely−portrédombormű Bronz, 60x40 cm

1984.

Karcag, Győrffy István Múzeum Győrffy István egészalakos szobra Bronz, másfeles életnagyság, mészkő

1984.

Nyíregyháza, Zrinyi Ilona utca Zrínyi Ilona−dombormű Bronz, 50x40 cm

1984.

Szolnok, Damjanich János Múzeum Damjanich János−portré Mészkő, másfeles életnagyság

1985.

Kisvárda, Városháza, Tanácsterem Életfa, dombormű Bronz, 460x280x50 cm

1986.

Nagyrábé, Szabadság emlékmű, a II. világháború áldozatainak emlékére Bronz, 130x180x120cm; mészkő, 300 cm

1987.

Abádszalók, Mirhó−fok A Mirhó−gát építése 200 évfordulójának emlékköve Bronz, Ø18; andezit, 70x230x120 cm

1987.

Biharnagybajom, Szűcs Sándor Művelődési Ház Szűcs Sándor−dombormű (másodpéldány) és intézményfelirat Bronz, 73x53 cm; mészkőlap, 90x70 cm

219


1987.

Ecsegpuszta, Mirhó−torok A Mirhó−gát építése 200. évfordulójának emléköve Bronz, Ø18 cm; andezit, 85x170x115 cm

1987.

Mezőtúr, Teleki Blanka Gimnázium Teleki Blanka−portré dombormű Bronz, 70x50 cm, Vörös márványlap 128x85 cm

1988.

Mezőtúr, Balassi Bálint u. Újvárosi u. Kubikos emlékmű Bronz, 255x140x100 cm; Bronz taliga 110 cm

1988.

Máriapócs, Kossuth tér Forrás c. díszkút Bronz, 100x150x110 cm, süttői mészkő medence 100x200x300 cm süttői mészkő oszlop 60 cm, Ø30 cm

1989.

Karcag, Mezőgazdasági Szakközépiskola Kunsági Vénusz Bronz, 120x130x150cm

1989.

Kisújszállás, Köztemető Papi Lajos−síremlék Süttői mészkő, 150x100x100 cm

1990.

Dombrád, Szabadság tér A II. világháború áldozatainak emlékműve Bronz, 90 cm; mészkő, 210x150x30 cm, 100x60x30 cm

1990.

Karcag, Kossuth tér Németh Gyula egészalakos szobra Bronz, 180 cm; kun kapu, bronz, 200x130x30 cm

1990.

Mezőtúr, Tessedik Sámuel Főiskola parkja Túri−portré I−IV. Bronz, 44 cm, 39 cm, 41 cm, 45 cm; mészkő

1990.

Nyíregyháza, Arany János Gimnázium Arany János−portrédombormű Bronz, 70x55 cm, mészkőlap, 125x115 cm

220


1991.

Budapest, XV. Rákospalotai Leánynevelő Intézet Harangok I−II. Bronz, Ø37 és Ø34 cm

1991.

Mezőtúr, Társszerzők: Balogh Géza, Borbás Tibor, E. Lakatos Aranka szobrászművészek II. világháború áldozatainak emlékműve Bronz, 165 cm; mészkő, bronz 235 cm, Ø360 cm

1991.

Szolnok, Széchenyi Gimnázium gr. Széchenyi István−portré Bronz, 5/4 életnagyság; mészkő 150 cm

1992.

Dunavarsány, Római katolikus templomkert XXIII. János pápa szobra Bronz, 5/4−es életnagyság

1992.

Erk, Fő tér A II. világháború áldozatainak emlékműve Bronz turul, 120 cm, süttői mészkő, 350 cm

1992.

Jászberény, Szentkúti tér A II.világháború áldozatainak emlékműve Bronz, kő 16 db különböző magasságú süttői mészkőoszlop 1 db bronz oszlop, bronz madár, 110x156 cm

1992.

Karcag, Kossuth tér A II. világháború áldozatainak emlékműve 6 oszlopos, megtört mészkő kolonnád, 510 cm magas, 800 cm széles, az oszlopok átmérője 40 cm; a kolonnád előtt gránitlapokkal burkolt 6 szögletű, bronz oszlopokkal keretezett 210 cm m posztamens, Ø160 cm, bronz Pieta 200x150x170 cm

1992.

Karcag, Mezőgazdasági Szakközépiskola Szentannay Sámuel−mellszobor Bronz, 5/4−es életnagyság

221


1992.

Kisújszállás, Szabadság tér Társszerző: Györfi Lajos szobrászművész A II. világháború áldozatainak emlékműve 3 életnagyságú bronz figura, Az architektúra mészkő, 560 cm

1992.

Tószeg, Rákóczi Ferenc út Ivókút Bronz plasztika 60 cm; a kúttest süttői mészkő, 150 cm magas, Ø85 cm

1992.

Tószeg, Kálvária domb A II. világháború áldozatainak emlékműve A temető bejárati kapuján bronz 100x180x40 cm; 5 db stáció dombormű egyenként 55x45 cm

1993.

Dunavarsány, Az I. és II. világháború áldozatainak emlékműve Bronz, 220 cm; gránit, 300 cm

1993.

Karcag, Varró István u. 8. Varró István emlékszobor Gránit, bronz ,160x80 cm; posztamens mészkő, 50 cm

1993.

Karcag, Győrffy István Múzeum parkja dr. Mándoky Kongúr István portrédomborműves emlékköve Bronz dombormű, 110x65x25 cm; mészkő, 210x90x160 cm

1993.

Karcag, Római katolikus templom dr. Orosz Pál plébános mellszobra Bronz, 5/4−es életnagyság, terméskő, 160 cm

1993.

Nyíregyháza, Sóstó, Rákóczi u. Díszkút Bronz, süttői mészkő, 180 cm

1993.

Újdombrád, A II. világháború áldozatainak emlékműve Gránit, 200x100x25 cm

222


1993.

Karcag, Arany János Általános Iskola Arany János−dombormű II. példány Bronz, 70x55 cm

1994.

Komádi, Lélekharang Bronz 40 cm

1994.

Mezőkövesd, 48−as Hősök tere 1956−os emlékmű Bronz, gránit, bazalt, 450 cm Kőfaragó: Kiss Sándor

1994.

Mezőkövesd, Jézus Szíve Templom előtt Az I. és II. világháború áldozatainak emlékműve Bronz, 250 cm és két angyal; gránit, süttői mészkő, 400 cm Kőfaragó: Kiss Sándor

1994.

Szolnok, Hősök Tere Magyar Golgota — a II. világháború áldozatainak emlékműve Bronz figura 350x250x100 cm, bronz domborművek, kövek, a domb bazalt kockából épített 350 cm Ø2000 cm

1995.

New York, 339 W57th Street, Bartók Béla egykori lakóháza Bartók Béla−dombormű Bronz, 50x48x14 cm

1995.

Karcag, Kuthen u. 16. Mesekút Madarász Imre emlékére Bronz, kő 140 cm

1995.

Karcag, Kis−Hegyesbori halom (Magyarkai kunhalom) Kun emlékhely Műkő; 2 főalak: férfi és nő, egyenként 400 cm, 7 mellékalak, egyenként 280 cm Címer és felirat kőfaragás: Talamasz Lajos

1995.

Karcag, Kovács Mihály Emlékkapu Épített 200x230 cm

223


1996.

Debrecen, Nagyerdő Medgyessy sétány E. Lakatos Aranka szobrászművész társszerzőjeként A II. világháború áldozatainak emlékműve Bronz, 150x174 cm; mészkő, 300 cm

1996.

Karcag, Kossuth tér József nádor−emlékoszlop (Korona) Bronz, gránit, mészkő 300 cm

1996.

Karcag, Bajcsy Zs. u. 2. Kása József−dombormű Bronz, 75x55 cm

1996.

Karcag, Kálvin u.−Kossuth tér Országzászló emlékmű Bronz turul, 220 cm szárnyfesztáv; Zsaluzott beton, mészkő oszlop 350 cm

1996.

Kunmadaras, Kossuth tér Országzászló emlékmű Bronz, süttői mészkő; 420 cm magas, Ø200 cm

1996.

Mezőkövesd, Római Katolikus Plébánia A korona őrzésének emlékműve Bronz, 85x70 cm

1996.

Rákócziújfalu, Felszabadulás u. 31. A Honfoglalás 1100. Évfordulója emlékmű Bronz turul; festett beton, 400 cm

1996.

Szabolcs, Földvár Szabolcs vezér szobor Bronz, életnagyság, 200 cm a pajzs bronz, Ø80 cm; andezit, 80x200x150 cm

1996.

Törökszentmiklós, Almásy u. 1. Bercsényi Miklós−dombormű Bronz 90x70 cm; mészkőlap, 110x90 cm

1997.

Berekfürdő, Néphadsereg u. 1. Veress Zoltán−portrédombormű Bronz, 60x55 cm; mészkőlap, 85x65 cm

224


1997.

Budapest, VIII. Rókus Kórház Szent Rókus szobra Bronz, 70x40x35 cm; vörösmárvány, Ø35 cm 130 cm magas

1997.

Dombrád, Kossuth Lajos u. Kossuth Lajos−szobor Bronz, 205 cm; a talapzat 165 cm magas, süttői mészkőoszlop 310 cm Karcag, DATE Kutatóintézet arborétuma dr. Vezekényi Ernő−szobor Bronz, 175 cm; mészkő, 30 cm

1997.

1997.

Karcag, Dózsa Gy. u. — Kossuth L. u. Csokonai−díszkút Izsó Miklós Csokonai szobrával bronz, 80 cm; A kút mészkő, 144 cm, Ø88 cm

1997.

Nyíregyháza, Országzászló tér II. világháborús magyar huszár hősi emlékmű Bronz, 280x300x100 cm, süttői mészkő, bazalt talapzat 250 cm két bronz domborművel kiegészítve, egyenként 100x120 cm

1997.

Szolnok, Ádám Jenő Zeneiskola Ádám Jenő−domborműves tábla Bronz, 85x60 cm

1997.

Törökszentmiklós, Bethlen Gábor u. 1. Bethlen Gábor−dombormű Bronz 90x60 cm; Tardosi vörös márványlap, 110x80 cm

1998.

Ibrány, Egészségház tér Ibrányi László kuruc ezredes kapitány szobra Bronz, 200 cm; mészkő, 200 cm

1998.

Dubavarsány, 1948−as emlékmű (Turul) Bronz, 130 cm; mészkő, vörösmárvány, 180 cm

225


1998.

Jászszentandrás, Társszerző: Király Róbert szobrászművész IPA− emlékmű Arthur Troop egészalakos szobra, bronz 200 cm; IPA−címerrel bronz, Ø48 cm; bronz tábla 32x70 cm; Diabáz szikla, 450x450x350 cm

1998.

Karcag, Gimnázium Bujk Béla−relief Bronz, Ø30 cm, gránitlap 40x60 cm

1998.

Karcag, Fehér Holló Hotel Mágikus találkozás Bronz, 250 cm

1998.

Tiszafüred, Deák Ferenc tér Deák Ferenc−kút Bronz, 100 cm; gránit burkolatú medence, Ø350 cm gránit burkolatú oszlop 200 cm

1998.

Törökszentmiklós, Hunyadi tér Mindszenty József−mellszobor és emlékhely Bronz, 85x90x60 cm bronz pásztorbot 250 cm, bazalt, tégla, gránit architektúra 480x715x300cm Építész: Markot Imre építész

1999.

Abádszalók, Deák F. u. 12. A II. világháború áldozatainak emlékműve (Turul) Bronz, süttői mészkő, bazalt; 150 cm, 250 cm, 400 cm

1999.

Debrecen, Városcímer Mázas kerámia, 130 cm

1999.

Dombrád, Móra Ferenc Bronz, 70x80x45 cm, kő, 50x35x130 cm

1999.

Karcag, Forrás és Madarasi út Aradi vértanúk emlékhelye Bronz, diabáz kő, 100 cm

226


1999.

Kisújszállás, Illéssy u. 52. 1848−as emlékkapu Bronz, mészkő, gránit, 220x150x20 cm

1999.

Kunmadaras, Kossuth tér I. világháború Emlékmű restaurálás és kiegészítés

1999.

Mezőtúr, Bajcsy Zs. u. 35. Bárdos Lajos portrédomborműves tábla Bronz, 70x50 cm

2000.

Abádszalók, Deák F. u. 12. dr. Laki Kálmán−mellszobor Bronz, 90 cm; gránit, andezit, 140 cm

2000.

Debrecen, Református Kollégium Kálvin tér 16. Jubileumi dombormű. Orando et Laborando Bronz, 106x186 cm; vörös márvány keret, 122x202 cm

2000.

Ibrány, Turul emlékoszlop Bronz 130 cm, kő 450 cm

2000.

Karcag, Villamos u.79. Vadászház Őzbak Bronz, 130 cm; kő, 60x180x80 cm

2000.

Karcag, Emlékharang Bronz, kő, 350 cm

2000.

Karcag, Október 6. Emlékkő Diabáz

2000.

Kisvárda, Szent László u. Szent László−lovasszobor Bronz, 5/4−es életnagyság, 300 cm; Andezit szikla, 450 cm

2000.

Kunmadaras, Községháza Turul (rekonstrukció) Poliészter

227


2000.

Szajol, Rózsák tere Szent István szobor Bronz, 200 cm; süttői mészkő 220 cm

2001.

Kalocsa, Dr. Bujk Gábor portrédombormű Bronz, 5/4−es életnagyság; gránitlap 120x75 cm

2001.

Karcag, Madarasi út Nagykun Millenniumi Emlékmű, IV. Béla és Kuthen találkozása lovas szobor Bronz, IV. Béla 280x300x110 cm, Kuthen 300x300x120 cm, oroszlán 120x50x70 cm a posztamens gránit oszlop, andezit szikla, földhalom

2001.

Kisújszállás, Illéssy Sándor Szakközépiskola Illéssy Sándor−mellszobor Bronz, 78x65x35cm; süttői mészkő, 150 cm, Ø38 cm

2001.

Karcag, Viktória−kút (Angyalos kút) részben rekonstrukció Bronz, kő, kovácsoltvas, 360 cm

2001.

Nyiregyháza, Sóstógyógyfürdő, Blaha Lujza sétány 41. Millenniumi díszkút Bronz, 250 cm; tarcali kő 130 cm, Ø200 cm

2001.

Ópusztaszer, A Megyék Történelmi Szoborparkja Kun László−mellszobor Bronz, 150x67x50 cm Süttői mészkő, 170 cm, Ø40 cm

2002.

Gyöngyös, Könyves Kálmán tér 1848−49 forradalom és szabadságharc emlékmű Kossuth−szobor, bronz, 200 cm gránit 160 cm; Diadalív süttői mészkő 6 db oszlop, egyenként 350 cm Az emlékmű előtt csobogó; Bronz, mészkő, 100 cm, Ø60 cm

228


2002.

Karcag, Városháza Városcímer (Oroszlán) Öntött kő, 60 cm

2002.

Mezőtúr, Tessedik Sámuel Főiskola Kaán Károly−mellszobor Bronz, 70x70x40 cm; süttői mészkő 150 cm, Ø35 cm

2003.

Abádszalók, István király u.15. Ember Mária Könyvtár Ember Mária−mellszobor Bronz, 120x65x55 cm; süttői mészkő, 150 cm, 130 cm

2003.

Gyöngyös, Könyves Kálmán tér II. Rákóczi Ferenc egészalakos szobra Bronz, 220 cm, süttői mészkő, 350 cm

2003.

Kisújszállás, Kálvin park Illéssy János mellszobor Bronz, 82x74x43 cm; süttői mészkő, 155 cm Ø34 cm

2003.

Kisvárda, Várfal II. Rákóczi Ferenc−domborműves emléktábla Bronz, 68x60x8 cm; gránitlap 80x60 cm, mészkő keret 120x110 cm

2003.

Kisvárda, Flórián tér 3. Szent László−mellszobor Bronz, 80x66x34 cm; mészkő oszlopok. 150 cm, 90 cm, 60 cm

2003.

Mezőtúr, Kossuth u. 82−84. Kossuth Lajos Általános Iskola Kossuth Lajos−mellszobor Bronz, 60x45x30 cm; mészkő, 145x45x30 cm

2003.

Szolnok, Szent István tér Szent István−emlékmű Bronz, 280x122x78 cm; andezit gránit, Ø300 cm

229


2003.

Tarpa, Bajcsy Zsilinszky Endre−portrészobor Bronz, 280 cm; kő, andezit

2003.

Túrkeve, Ecsegfalvi határ, Balogh János−emlékhely dr. Balogh János portré−dombormű Bronz, 55x50 cm, andezit szikla, 200x120x210 cm

2003.

Túrkeve, Balogh János utca dr. Balogh János portré−dombormű Bronz, 55x50 cm, süttői mészkő, 230 cm

2004.

Bercel, Köztemető Kállay Béni−síremlék Bronz portré 40x60 cm, gránit 120x100 cm

2004.

Budapest, XI. Bartók Béla út Mándoky Kongur−relief Bronz dombormű, 110x65x25 cm; Gránit lap 210x90x160 cm

2004.

Kisújszállás, Nyár u. 8. Papi Lajos−portrészobor Bronz, 93x67x47 cm; mészkő, Ø34 cm

2004.

Kisvárda, Várfal Balassi Bálint−domborműves emléktábla Bronz, 78x55 cm; gránitlap 83x63 cm, mészkő keret 130x110 cm

2004.

Körösladány, Szoborsétány Tüköry Lajos−mellszobor Bronz, 78x52x35 cm; mészkő 150 cm

2004.

Tószeg, Községháza ’56 dombormű kő, 150x90 cm

2005.

Anarcs, Czóbel kúria parkja Czóbel Minka−síremlék (Lélekharang) Bronz harang, Ø28 cm, harangláb gránit, 340x160x30 cm

230


2005.

Helvécia, Petőfi Sándor Művelődési Ház Petőfi emlékmű Bronz, 110x45x40 cm; mészkő cca. 150x80x70 cm

2005.

Jászberény, Lehel vezér tér Jász emlékmű Bronz, 260 cm 18 db 30 cm átmérőjű címer, Andezit szikla cca. 120x160x400 cm

2005.

Karcag, Református Általános Iskola Pap Béla−relief Bronz 70x60 cm, mészkő 110x60 cm

2005.

Kisvárda, Flórián tér 3. Szent László Szakközépiskola, Kollégium Forrás csobogó és díszkút Bronz, 60 cm; mészkő 180 cm, Ø92 cm; a teljes magasság 240 cm

2005.

Mezőtúr, Kossuth u. 3. Hajnali ébredés a forrásnál – díszkút Bronz, 160 cm; süttői mészkő 50 cm Ø165 cm

2006.

Ópusztaszer, Nemzeti Történeti Emlékpark Őseink (Kun pár, férfi és nő) szoborcsoport Műkő, egyenként: 300x80x55 cm

2006.

Karcag, Szabó József u. 1. Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény homlokzata Erkel Ferenc−domborműves emléktábla Bronz, 70x60 cm, posztamens: mészkőtábla, 100x75 cm

2006.

Kunhegyes, Református Egyház templomkertje 1956−os forradalom és szabadságharc emlékmű Bronz, andezit, befoglaló méret: 270x125x40 cm

2006.

Karcag, Kálvin tér 2. Református Általános Iskola főbejárata Kálvin János portrédombormű Bronz, 75x55 cm, a tábla süttői mészkő, 120x45x5 cm

2006.

Mezőtúr, Kossuth tér 1956−os forradalom és szabadságharc emlékműve Bronz, gránit, 350 cm

231


2006.

Törökszentmiklós, Kossuth L. u. Mentőállomás előtti tér ’56 Életfa, 1956−os forradalom és szabadságharc emlékműve Andezit, gránit, mészkő, bronz, 300 cm

2006.

Kisvárda, Zrinyi tér 1956−os forradalom és szabadságharc emlékműve Bronz, 200x150x90 cm, posztamens: gránit, 280x100x80 cm

2006.

Nyíregyháza, Hősök tere Zászlókő — 1956−os forradalom és szabadságharc emlékműve Színes gránit kőlapok, két elem befoglaló mérete egyenként: 330x125x60 cm posztamens: gránit, 8x240x240 cm talapzat (9db, egyenként 80x80 cm)

2006.

Nagyrábé, ’56 emléktábla, 1956−os forradalom és szabadságharc emlékműve Bronz, gránitlap 125x100 cm

2006.

Kassa, Rodostó ház udvara II. Rákóczi Ferenc fejedelem egészalakos szobra Bronz, 5/4−es életnagyság, 240 cm magas A szoboralak előtt kőasztalra terített bronz zászló, könyvek, iratok cca. 80 cm posztamens: zöld gránit faragott szikla, 70x80x180 cm Budapest, Fő utca 32. Kapucinus Rendház Avianoi Márk Bronz, bazalt, 320 cm

2006.

2006.

Versec, (Szerbia), Művelődési Ház Petőfi Sándor portrészobor Bronz, 50 cm, mészkő, 120x25x25 cm

2006.

Pacsér, Kun bálványszobor Műkő, 200 cm

2007.

Kisújszállás, Kálvin park Kossuth Lajos mellszobor Bronz, 80x65x38 cm; süttői mészkő, Ø38 cm, 150 cm

2007.

Debrecen, DOTE dr. Went István portrészobor Bronz, 85x80x40 cm; andezit szikla, cca. 160 cm

232


2007.

Gyöngyös, Könyves Kálmán tér II. Rákóczi Ferenc emlékmű körül elhelyezett portré szobrok: 1. gróf Almásy János szobra Bronz, 75 cm 2. gróf Bercsényi Miklós szobra Bronz, 75 cm 3. Vak Bottyán János szobra Bronz, 80 cm

2007.

Helvécia, Turul Bronz, 200 cm; mészkő

233


Györfi Sándor közterületen elhelyezett művei — helyiség szerint

Abádszalók

Abádszalók

Abádszalók

Abádszalók

Anarcs

Mirhó−fok A Mirhó−gát építése 200. évfordulójának emlékköve Bronz, Ø18; andezit, 70x230x120 cm

1987.

Deák F. u.12. A II. világháború áldozatainak emlékműve (Turul) Bronz, süttői mészkő, bazalt; 150 cm, 250 cm, 400 cm

1999.

Deák F. u. 12. dr. Laki Kálmán−mellszobor Bronz, 90 cm; gránit, andezit, 140 cm

2000.

István király u.15. Ember Mária Könyvtár Ember Mária−mellszobor Bronz, 120x65x55 cm; süttői mészkő, 150 cm, 130 cm

2003.

Czóbel kúria parkja Czóbel Minka−síremlék (Lélekharang) Bronz harang, Ø28 cm, harangláb gránit, 340x160x30 cm

2005.

Balassagyarmat Palóc liget 1. Komjáthy Jenő−mellszobor Bronz, 90 cm; budakalászi mészkő, 150 cm, 130 cm Bercel

1981.

Köztemető Kállay Béni−síremlék Bronz portré 40x60 cm, gránit 120x100 cm

2004.

Néphadsereg u. 1. Veress Zoltán−portrédombormű Bronz, 60x55 cm; mészkőlap, 85x65 cm

1997.

Biharnagybajom Szűcs Sándor Művelődési Ház Szűcs Sándor−dombormű (másodpéldány) és intézményfelirat Bronz, 73x53 cm; mészkőlap, 90x70 cm

1987.

Berekfürdő

Budapest

XV. Rákospalotai Leánynevelő Intézet Harangok I−II. Bronz, Ø37 cm, bronz Ø34 cm

234

1991.


Budapest

Budapest

Budapest

Debrecen

Debrecen

Debrecen

Debrecen

Debrecen

Dombrád

VIII. Rókus Kórház Szent Rókus szobra Bronz, 70x40x39 cm; vörösmárvány, Ø35cm, 130 cm magas

1997.

XI. kerület, Bartók Béla út Mándoky Kongur−relief Bronz 80x65x10 cm; gránit 100x170 cm

2004.

I. Fő utca 32. Kapucinus Rendház Avianoi Márk Bronz, bazalt 320 cm

2006.

Medgyessy Emlékmúzeum Medgyessy Ferenc−portrédomborműves emléktábla Bronz, 70x45 cm

1982.

Nagyerdő, Medgyessy sétány E. Lakatos Aranka szobrászművész társszerzőjeként A II. világháború áldozatainak emlékműve Bronz, 150x174 cm; mészkő, 300 cm

1996.

Városháza Városcímer Mázas kerámia, Ø130 cm

1999.

Kálvin tér 16. Református Kollégium Jubileumi dombormű. Orando et Laborando Bronz, 106x186 cm; vörösmárvány keret, 122x202 cm

2000.

DOTE dr. Went István portrészobor Bronz, 85x80x40 cm; andezit szikla 160 cm

2007.

Szabadság tér A II. világháború áldozatainak emlékműve Bronz, 90 cm; mészkő, 210x150x30 cm, 100x60x30 cm

1990.

235


Dombrád

Dombrád

Dunavarsány

Dunavarsány

Dunavarsány

Ecsegpuszta

Kossuth Lajos u. Kossuth Lajos−szobor Bronz, 205 cm; a talapzat 165 cm magas, süttői mészkőoszlop 310 cm

1997.

Móra Ferenc Iskola Móra Ferenc Bronz, 70x80x45cm; kő 50x35x130 cm

1999.

Római katolikus templomkert XXIII. János pápa szobra Bronz, 5/4−es életnagyság

1992.

Az I. és II. világháború áldozatainak emlékműve Bronz, 220 cm; gránit, 300 cm

1993.

1948−as emlékmű (Turul) Bronz, 130 cm; mészkő, vörösmárvány, 180 cm

1998.

Mirhó−torok A Mirhó−gát építése 200. évfordulójának emléköve Bronz, Ø18 cm; andezit, 85x170x115 cm

1987.

Ecsegeleje−puszta Ecsegfalvi határ, Balogh János−emlékhely Balogh János emlékkő Bronz 80x90 cm; szabálytalan andezit kövek cca. 200x120x210 cm Erk

Gyöngyös

Gyöngyös

2003.

Fő tér A II. világháború áldozatainak emlékműve Bronz turul, 120 cm, süttői mészkő, 350 cm

1992.

Könyves Kálmán tér 1848−49 forradalom és szabadságharc emlékműve Kossuth−szobor, bronz, 200 cm gránit 160 cm; Diadalív süttői mészkő 6 db oszlop, egyenként 350 cm m. Az emlékmű előtt csobogó; bronz, mészkő, 100 cm, Ø60 cm

2002.

Könyves Kálmán tér II. Rákóczi Ferenc egészalakos szobra Bronz, 220 cm, süttői mészkő, 350 cm

2003.

236


Gyöngyös

Hatvan

Helvécia

Ibrány

Ibrány

Jászberény

Jászberény

Könyves Kálmán tér II. Rákóczi Ferenc emlékmű körül elhelyezett portrészobrok 1. gróf Almásy János szobra, Bronz, 75 cm 2. gróf Bercsényi Miklós szobra Bronz, 75 cm 3. Vak Bottyán János szobra, Bronz, 80 cm

2007.

Damjanich János Szakképző Iskola, Mikszáth u. 2. Damjanich János portréja Bronz 60 cm

1978.

Petőfi Sándor Művelődési Ház Petőfi emlékmű Bronz, 110x45x40 cm; mészkő cca. 150x80x70 cm

2005.

Egészségház tér Ibrányi László kuruc ezredes kapitány szobra Bronz, 200 cm; mészkő, 200 cm

1998.

Turul emlékoszlop Bronz 130 cm, kő 450 cm

2000.

Szentkúti tér A II.világháború áldozatainak emlékműve Bronz, kő 16 db különböző magasságú süttői mészkőoszlop 1 db bronz oszlop, bronz madár, 110x156 cm

1992.

Lehel vezér tér Jász emlékmű Bronz, 260 cm 18 db 30 cm átmérőjű címer, Andezit szikla cca. 120x160x400 cm

2005.

Jászszentandrás Társszerző: Király Róbert szobrászművész IPA−emlékmű Arthur Troop egészalakos szobra, bronz 200 cm; IPA−címerrel bronz, Ø48 cm; bronz tábla 32x70 cm; Diabáz szikla 450x450x350 cm Kalocsa

Kalocsa

1998.

Idősek Otthona Nagyapám portréja Bronz, 28 cm

1981.

Paprikanemesítő Intézet Dr. Bujk Gábor portrédombormű Bronz, 5/4−es életnagyság; gránitlap 120x75 cm

2001.

237


Karcag

Karcag

Karcag

Karcag

Karcag

Karcag

Karcag

Karcag

Karcag

Karcag

Városi Kórház dr. Kátai Gábor−mellszobor Bronz, 5/4−es életnagyság; mészkő

1981.

Széchenyi sgt. és a Püspökladányi út közti park A ménesek emlékére Bronz, 160x80x80 cm; mészkő, 200 cm Kőfaragás: Papi Lajos

1982.

Déryné Művelődési Központ Arany János−dombormű Bronz 70x55cm

1982.

Déryné Művelődési Központ Liszt Ferenc−dombormű Bronz 60x40 cm

1982.

Déryné Művelődési Központ Petőfi−dombormű Bronz 60x40 cm

1982.

Múzeum Szűcs Sándor−dombormű Bronz, 65x50 cm

1982.

Múzeum Győrffy István egészalakos szobra Bronz, másfeles életnagyság, mészkő

1984.

Mezőgazdasági Szakközépiskola Kunsági Vénusz Bronz, 120x130x150cm

1989.

Kossuth tér Németh Gyula egészalakos szobra Bronz, 180 cm; kun kapu, bronz, 200x130x30 cm

1990.

Kossuth tér A II. világháború áldozatainak emlékműve 6 oszlopos, megtört mészkő kolonnád, 510 cm m 800 cm széles, az oszlopok átmérője 40 cm; a kolonnád előtt gránitlapokkal burkolt 6 szögletű, bronz oszlopokkal keretezett 210 cm m posztamens, Ø160 cm, bronz Pieta 200x150x170 cm

1992.

238


Karcag

Karcag

Karcag

Karcag

Karcag

Karcag

Karcag

Karcag

Karcag

Karcag

Mezőgazdasági Szakközépiskola Szentannay Sámuel−mellszobor Bronz, 5/4−es életnagyság

1992.

Varró István u.8. Varró István emlékszobor Gránit, bronz ,160x80 cm; mészkő posztamens, 50 cm

1993.

Győrffy István Múzeum parkja dr. Mándoky Kongúr István portrédomborműves emlékköve Bronz dombormű, 110x65x25 cm; mészkő, 210x90x160 cm

1993.

Római katolikus templom dr. Orosz Pál plébános mellszobra Bronz, 5/4−es életnagyság, terméskő, 160 cm

1993.

Arany János Általános Iskola Arany János−dombormű II. példány Bronz, 70x55 cm

1994.

Kuthen u.16. Mesekút Madarász Imre emlékére Bronz, kő 140 cm

1995.

Kossuth tér József nádor−emlékoszlop (Korona) Bronz, gránit, mészkő 300 cm

1996.

Kis−Hegyesbori halom (Magyarkai kunhalom) Kun emlékhely Műkő; 2 főalak: férfi és nő, egyenként 400 cm, 7 mellékalak, egyenként 280 cm Címer és felirat kőfaragás: Talamasz Lajos

1995.

Forrás út és Madarasi út Aradi vértanúk emlékhelye Bronz, diabáz kő, 100 cm

1999.

Bajcsy Zs. u. 2. Kása József−dombormű Bronz, 75x55 cm

1996.

239


Karcag

Karcag

Karcag

Karcag

Karcag

Karcag

Karcag

Karcag

Karcag

Karcag

Kálvin u. — Kossuth tér Országzászló emlékmű Bronz turul, 220 cm szárnyfesztáv; Zsaluzott beton, mészkő oszlop 350 cm DATE Kutatóintézet arborétuma dr. Vezekényi Ernő−szobor Bronz, 175 cm; mészkő, 30 cm

1996.

1997.

Dózsa Gy. u. — Kossuth L. u. Csokonai−díszkút Izsó Miklós Csokonai szobrával bronz, 80 cm; A kút mészkő, 144 cm, Ø88 cm Gimnázium Bujk Béla−relief Bronz, Ø30 cm, gránitlap 40x60 cm

1997.

1998.

Fehér Holló Hotel Mágikus találkozás Bronz, 250 cm

1998.

Villamos u. 79. Vadászház Őzbak Bronz, 130 cm; kő, 60x180x80 cm

2000.

Szentannay Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola Emlékharang Bronz, kő 350 cm

2000.

Október 6. Emlékkő Diabáz

2000.

Madarasi út Nagykun Millenniumi Emlékmű, IV. Béla és Kuthen találkozása lovas szobor Bronz, IV. Béla 280x300x110 cm, Kuthen 300x300x120 cm, oroszlán 120x50x70 cm a posztamens gránit oszlop, andezit szikla, földhalom Kossuth tér Viktória−kút (Angyalos kút) részben rekonstrukció Bronz, kő, kovácsoltvas, 360 cm

240

2001.

2001


Karcag

Karcag

Karcag

Karcag

Karcag

Kassa

Kisújszállás

Kisújszállás

Városháza Városcímer (Oroszlán) Öntött kő 60 cm

2002.

Liliom u. és Bocskai út Kovács Mihály Emlékkapu Épített 200x230 cm

1995.

Református Általános iskola Pap Béla−relief Bronz 70x60 cm, mészkő 110x60 cm

2005.

Szabó József u.1. Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény homlokzata Erkel Ferenc−domborműves emléktábla Bronz, 70x60 cm posztamens: mészkőtábla, 100x75 cm

2006.

Kálvin tér 2. Református Általános Iskola főbejárata Kálvin János portrédombormű Bronz, 75x55 cm a tábla süttői mészkő, 120x45x5 cm

2006.

Rodostó ház udvara II. Rákóczi Ferenc fejedelem egészalakos szobra Bronz, 5/4−es életnagyság, 240 cm A szoboralak előtt kőasztalra terített bronz zászló, könyvek, iratok, cca. 80 cm posztamens: zöld gránit faragott szikla, 70x80x180 cm

2006.

Köztemető Papi Lajos−síremlék Süttői mészkő, 150x100x100 cm

1989.

Szabadság tér Társszerző: Györfi Lajos szobrászművész A II. világháború áldozatainak emlékműve 3 életnagyságú bronz figura, Az architektúra mészkő, 560 cm

1992.

241


Kisújszállás

Kisújszállás

Kisújszállás

Kisújszállás

Kisújszállás

Kisvárda

Kisvárda

Kisvárda

Kisvárda

Kisvárda

Illéssy u. 52. 1848−as emlékkapu Bronz, mészkő, gránit, 220x150x20 cm

1999.

Illéssy Sándor szakközépiskola Illéssy Sándor−mellszobor Bronz, 78x65x35cm; süttői mészkő, 150 cm, Ø38 cm

2001.

Kálvin park Illéssy János mellszobor Bronz, 82x74x43 cm; süttői mészkő, 155 cm Ø34 cm

2003.

Nyár u. 8. Papi Lajos−portrészobor Bronz, 93x67x47 cm; mészkő, Ø34 cm

2004.

Kálvin park Kossuth Lajos mellszobor Bronz, 80x65x38 cm; süttői mészkő, 150 cm

38 cm

2007.

Városháza, Tanácsterem Életfa, dombormű Bronz, 460x280x50 cm

1985.

Szent László u. Szent László−lovasszobor Bronz, 5/4−es életnagyság, 300 cm; Andezit szikla, cca. 450 cm

2000.

Várfal II. Rákóczi Ferenc−domborműves emléktábla Bronz, 68x60x8 cm; gránitlap 80x60 cm, mészkő keret 120x110 cm

2003.

Flórián tér 3. Szent László−mellszobor Bronz, 80x66x34 cm; mészkő oszlopok. 150 cm, 90 cm, 60 cm

2003.

Várfal Balassi Bálint−domborműves emléktábla Bronz, 78x55 cm; gránitlap 83x63 cm, mészkő keret 130x110 cm

2004.

242


Kisvárda

Kisvárda

Komádi

Körösladány

Kunhegyes

Kunmadaras

Kunmadaras

Kunmadaras

Máriapócs

Mezőkövesd

Flórián tér 3. Szent László Szakközépiskola, Kollégium Forrás csobogó és díszkút Bronz, 60 cm; mészkő 180 cm, Ø92 cm; a teljes magasság 240 cm Zrinyi tér 1956−os forradalom és szabadságharc emlékműve Bronz, 200x150x90 cm, posztamens gránit, 280x100x80 cm

2005.

2006.

Lélekharang Bronz, 40 cm

1994.

Szoborsétány Tüköry Lajos−mellszobor Bronz, 78x52x35 cm; mészkő 150 cm

2004.

Református Egyház templomkertje 1956−os forradalom és szabadságharc emlékmű Bronz, andezit, befoglaló méret: 270x125x40 cm

2006.

Kossuth tér Országzászló emlékmű Bronz, süttői mészkő; 420 cm magas, Ø200 cm

1996.

Kossuth tér I. világháborús Emlékmű restaurlás és kiegészítés

1999.

Községháza Turul (rekonstrukció) Poliészter. Kossuth tér Forrás c. díszkút Bronz, 100x150x110 cm, süttői mészkő medence 100x200x300 cm süttői mészkő oszlop 60 cm, Ø30 cm 48−as Hősök tere 1956−os emlékmű Bronz, gránit, bazalt, 450 cm Kőfaragó: Kiss Sándor

243

2000.

1988.

1994.


Mezőkövesd

Mezőkövesd

Mezőtúr

Mezőtúr

Mezőtúr

Mezőtúr

Mezőtúr

Mezőtúr

Mezőtúr

Jézus Szíve Templom előtt Az I. és II. világháború áldozatainak emlékműve Bronz, 250 cm és két angyal; gránit, süttői mészkő, 400 cm Kőfaragó: Kiss Sándor

1994.

Római Katolikus Plébánia A korona őrzésének emlékműve Bronz, 85x70 cm

1996.

Városi Gyűjtemény Körösparti táj Bronz, 80x130 cm

1983.

Teleki Blanka Gimnázium Teleki Blanka−portré dombormű Bronz, 70x50 cm, Vörös márványlap 128x85 cm

1987.

Balassi Bálint u. — Újvárosi u. Kubikos emlékmű Bronz, 255x140x100 cm; Bronz taliga 110 cm

1988.

Tessedik Sámuel Főiskola parkja Túri−portré I−IV. Bronz, 44 cm, 39 cm, 41 cm, 45 cm; mészkő

1990.

Társszerzők: Balogh Géza, Borbás Tibor, E. Lakatos Aranka szobrászművészek II. világháború áldozatainak emlékműve Bronz, 165 cm; mészkő, bronz 235 cm, Ø360 cm

1991.

Bajcsy Zs. u. 35. Bárdos Lajos portrédomborműves tábla Bronz, 70x50 cm

1999.

Tessedik Sámuel Főiskola Kaán Károly−mellszobor Bronz, 70x70x40 cm; süttői mészkő 150 cm, Ø35 cm

2002.

244


Mezőtúr

Mezőtúr

Mezőtúr

Nagyrábé

Nagyrábé

New York

Nyíregyháza

Nyíregyháza

Nyíregyháza

Nyíregyháza

Kossuth u. 82−84. Kossuth Lajos Általános Iskola Kossuth Lajos−mellszobor Bronz, 60x45x30 cm; mészkő, 145x45x30 cm

2003.

Kossuth u. 3. Hajnali ébredés a forrásnál — díszkút Bronz, 160 cm; süttői mészkő 50 cm Ø165 cm

2005.

Kossuth tér 1956−os forradalom és szabadságharc emlékműve Bronz, gránit, 350 cm

2006.

Szabadság emlékmű, a II. világháború áldozatainak emlékére Bronz, 130x180x120 cm; mészkő 300 cm

1986.

’56−os emléktábla 1956−os forradalom és szabadságharc emlékműve Bronz, gránitlap 125x100 cm

2006.

339 W57th Street Bartók Béla egykori lakóháza Bartók Béla−dombormű Bronz, 50x48x14 cm

1995.

Móricz Zsigmond Színház Eszéki Emma−emléktábla Bronz, 70x50 cm

1981.

Zrinyi Ilona utca Zrínyi Ilona−dombormű Bronz, 50x40 cm

1984.

Arany János Gimnázium Arany János−portrédombormű Bronz, 70x55 cm, mészkőlap, 125x115 cm

1990.

Sóstó, Rákóczi u. Díszkút bronz, süttői mészkő, 180 cm

1993.

245


Nyíregyháza

Nyíregyháza

Nyíregyháza

Ópusztaszer

Ópusztaszer

Pacsér

Rákócziújfalu

Szabolcs

Szajol

Országzászló tér II. világháborús magyar huszár hősi emlékmű Bronz, 280x300x100 cm, süttői mészkő, bazalt talapzat 250 cm két bronz domborművel kiegészítve, egyenként 100x120 cm

1997.

Sóstógyógyfürdő, Blaha Lujza sétány 41. Millenniumi díszkút Bronz, 250 cm; tarcali kő 130 cm, Ø200 cm

2001.

Hősök tere Zászlókő — 1956 Színes gránit kőlapok, két elem befoglaló mérete egyenként: 330x125x60 cm posztamens: gránit, 8x240x240 talapzat (9 db, egyenként 80x80 cm)

2006.

A Megyék Történelmi Szoborparkja Kun László−mellszobor Bronz, 150x67x50 cm Süttői mészkő, 170 cm Ø40 cm

2001.

Nemzeti Történeti Emlékpark Őseink (Kun pár, férfi és nő) szoborcsoport műkő, egyenként: 300x80x55 cm

2006.

Kun bálványszobor Műkő 200 cm

2006.

Felszabadulás u. 31. A Honfoglalás 1100. Évfordulója emlékmű Bronz turul; festett beton, 400 cm

1996.

Földvár Szabolcs vezér szobor Bronz, életnagyság, 200 cm a pajzs bronz, Ø80 cm; andezit 80x200x150 cm

1996.

Rózsák tere Szent István szobor Bronz, 200 cm; süttői mészkő 220 cm

2000.

246


Szolnok

Szolnok

Szolnok

Szolnok

Szolnok

Tarpa

Tiszafüred

Tószeg

Tószeg

Damjanich János Múzeum Damjanich János−portré Mészkő, másfeles életnagyság

1984.

Széchenyi Gimnázium gr. Széchenyi István−portré Bronz, 5/4 életnagyság; mészkő 150 cm

1991.

Hősök Tere Magyar Golgota — a II. világháború áldozatainak emlékműve Bronz figura 350x250x100 cm, bronz domborművek, kövek, a domb bazalt kockából épített 350 cm Ø2000 cm

1994.

Ádám Jenő Zeneiskola Ádám Jenő−domborműves tábla Bronz, 85x60 cm

1997.

Szent István tér Szent István−emlékmű Bronz, 280x122x78 cm; andezit gránit, Ø300 cm

2003.

Bajcsy Zsilinszky Endre−portrészobor Bronz, 280 cm; andezit

2003.

Deák Ferenc tér Deák Ferenc−kút Bronz, 100 cm; gránit burkolatú medence, Ø350 cm gránit burkolatú oszlop 200 cm

1998.

Kálvária domb A II. világháború áldozatainak emlékműve A temető bejárati kapuján bronz 100x180x40 cm; 5 db stáció dombormű egyenként 55x45 cm

1992.

Rákóczi Ferenc út Ivókút Bronz plasztika 60 cm; a kúttest süttői mészkő, 150 cm magas, Ø85 cm

1992.

247


Tószeg

Községháza ’56 dombormű kő 150x90 cm

2004.

Törökszentmiklós Almásy u.1. Bercsényi Miklós−dombormű Bronz 90x70 cm; mészkőlap 110x90 cm

1996.

Törökszentmiklós Bethlen Gábor u. 1. Bethlen Gábor−dombormű Bronz 90x60 cm; Tardosi vörös márványlap 110x80 cm

1997.

Törökszentmiklós Hunyadi tér Mindszenty József−mellszobor és emlékhely Bronz, 85x90x60 cm bronz pásztorbot 250 cm, bazalt, tégla, gránit architektúra 480x715x300cm Építész: Markot Imre Törökszentmiklós Kossuth L. u. Mentőállomás előtti tér ’56 Életfa 1956−os forradalom és szabadságharc áldozatainak emlékműve Andezit, gránit mészkő, bronz, 300 cm Túrkeve

Túrkeve

Túrkeve

Újdombrád

Versec

1998.

2006.

Finta Múzeum Finta Gergely−portrédombormű Bronz, 60x40 cm

1983.

Ecsegfalvi határ, Balogh János−emlékhely dr. Balogh János portré−dombormű Bronz, 55x50 cm, andezit szikla, 200x120x210 cm

2003.

Balogh János utca dr. Balogh János portré−dombormű Bronz, 55x50 cm, süttői mészkő, 230 cm

2003.

Fő utca A II. világháború áldozatainak emlékműve Gránit, 200x100x25 cm

1993.

(Szerbia), Művelődési Ház Petőfi Sándor portrészobor Bronz 50 cm, mészkő 120x25x25 cm

2006.

248


ILLUSZTRÁLT KÖZTERÜLETI ALKOTÁSOK

249


1978. Hatvan, Mikszáth utca 2. Damjanich János portréja Bronz 60 cm

1981. Balassagyarmat, Palóc liget 1. Komjáthy Jenő−mellszobor Bronz, 90 cm; budakalászi mészkő, 150 cm, 130 cm

1981. Kalocsa, Idősek Otthona Nagyapám portréja Bronz, 28 cm

1981. Karcag, Városi Kórház dr. Kátai Gábor−mellszobor Bronz, 5/4−es életnagyság; mészkő

1982. Debrecen, Medgyessy Emlékmúzeum Medgyessy Ferenc−portrédomborműves emléktábla Bronz, 70x45 cm

250


1982. Karcag, Széchenyi sugárút és a Püspökladányi út közti park A ménesek emlékére Bronz, 160x80x80 cm; mészkő, 200 cm

1982. Karcag, Déryné Művelődési Központ Arany János−dombormű Bronz 70x55cm

1982. Karcag, Déryné Művelődési Központ Liszt Ferenc−dombormű Bronz 60x40 cm

1982. Karcag, Déryné Művelődési Központ Petőfi−dombormű Bronz 60x40 cm

1982. Karcag, Györffy István Múzeum Szűcs Sándor−dombormű Bronz, 65x50 cm

251


1983. Mezőtúr, Városi Gyűjtemény Körösparti táj Bronz 80x130 cm

1983. Túrkeve, Finta Múzeum Finta Gergely−portrédombormű Bronz, 60x40 cm

1984. Karcag, Győrffy István Múzeum Győrffy István egészalakos szobra Bronz, másfeles életnagyság, mészkő

1984. Szolnok, Damjanich János Múzeum Damjanich János−portré Mészkő, másfeles életnagyság

1985. Kisvárda, Városháza, Tanácsterem Életfa, dombormű Bronz, 460x280x50 cm

252


1986. Nagyrábé, Szabadság emlékmű, a II. világháború áldozatainak emlékére Bronz, 130x180x120cm; mészkő, 300 cm

1987. Abádszalók, Mirhó−fok A Mirhó−gát építése 200 évfordulójának emlékköve Bronz, Ø18; andezit, 70x230x120 cm

1987. Biharnagybajom, Szűcs Sándor Művelődési Ház Szűcs Sándor−dombormű (másodpéldány) és intézményfelirat Bronz, 73x53 cm; mészkőlap, 90x70 cm

1987. Ecsegpuszta, Mirhó−torok A Mirhó−gát építése 200. évfordulójának emléköve Bronz, Ø18 cm; andezit, 85x170x115 cm

1987. Mezőtúr, Teleki Blanka Gimnázium Teleki Blanka−portré dombormű Bronz, 70x50 cm, Vörös márványlap 128x85 cm

253


1988. Mezőtúr, Balassi Bálint u. / Újvárosi u. Kubikos emlékmű Bronz, 255x140x100 cm; Bronz taliga 110 cm

1988. Máriapócs, Kossuth tér Forrás c. díszkút Bronz, 100x150x110 cm, süttői mészkő medence 100x200x300 cm süttői mészkő oszlop 60 cm, Ø30 cm

1989. Karcag, Mezőgazdasági Szakközépiskola Kunsági Vénusz Bronz, 120x130x150cm

1989. Kisújszállás, Köztemető Papi Lajos−síremlék Süttői mészkő, 150x100x100 cm

1990. Dombrád, Szabadság tér A II. világháború áldozatainak emlékműve Bronz, 90 cm; mészkő, 210x150x30 cm, 100x60x30 cm

254


1990. Karcag, Kossuth tér Németh Gyula egészalakos szobra Bronz, 180 cm; kun kapu, bronz, 200x130x30 cm

1990. Mezőtúr, Tessedik Sámuel Főiskola parkja Túri−portré I−IV. Bronz, 44 cm, 39 cm, 41 cm, 45 cm; mészkő

1990. Nyíregyháza, Arany János Gimnázium Arany János−portrédombormű Bronz, 70x55 cm, mészkőlap, 125x115 cm

1991. Mezőtúr, Társszerzők: Balogh Géza, Borbás Tibor, E. Lakatos Aranka szobrászművészek II. világháború áldozatainak emlékműve Bronz, 165 cm; mészkő, vörösréz, üveg, 235 cm, Ø360 cm

1991. Szolnok, Széchenyi Gimnázium gr. Széchenyi István−portré Bronz, 5/4 életnagyság; mészkő 150 cm

255


1992. Dunavarsány, Római katolikus templomkert XXIII. János pápa szobra Bronz, 5/4−es életnagyság

1992. Erk, A II. világháború áldozatainak emlékműve Bronz turul, 120 cm, süttői mészkő, 350 cm

1992. Jászberény, Szentkúti tér A II. világháború áldozatainak emlékműve Bronz, kő 16 db különböző magasságú süttői mészkőoszlop 1 db bronz oszlop, bronz madár, 110x156 cm

1992. Karcag, Kossuth tér A II. világháború áldozatainak emlékműve 6 oszlopos, megtört mészkő kolonnád, 510 cm magas, 800 cm széles, az oszlopok átmérője 40 cm; a kolonnád előtt gránitlapokkal burkolt 6 szögletű, bronz oszlopokkal keretezett 210 cm m posztamens, Ø160 cm, bronz Pieta 200x150x170 cm

1992. Karcag, Mezőgazdasági Szakközépiskola Szentannay Sámuel−mellszobor Bronz, 5/4−es életnagyság

256


1992. Kisújszállás, Szabadság tér Társszerző: Györfi Lajos szobrászművész A II. világháború áldozatainak emlékműve 3 életnagyságú bronz figura, Az architektúra mészkő, 560 cm

1992. Tószeg, Rákóczi Ferenc út Ivókút Bronz plasztika 60 cm; a kúttest süttői mészkő, 150 cm magas, Ø85 cm

1992. Tószeg, Kálvária domb A II. világháború áldozatainak emlékműve A temető bejárati kapuján bronz 100x180x40 cm; 5 db stáció dombormű egyenként 55x45 cm

1993. Dunavarsány, Az I. és II. világháború áldozatainak emlékműve Bronz, 220 cm; gránit, 300 cm

1993. Karcag, Varró István u. 8. Varró István emlékszobor Gránit, bronz,160x80 cm; posztamens mészkő, 50 cm

257


1993. Karcag, Győrffy István Múzeum parkja dr. Mándoky Kongúr István portrédomborműves emlékköve Bronz dombormű, 110x65x25 cm; mészkő, 210x90x160 cm

1993. Karcag, Római katolikus templom dr. Orosz Pál plébános mellszobra Bronz, 5/4−es életnagyság, terméskő, 160 cm

1993. Újdombrád, Fő utca A II. világháború áldozatainak emlékműve Gránit, 200x100x25 cm

1993. Karcag, Arany János Általános Iskola Arany János−dombormű II. példány Bronz, 70x55 cm

1994. Mezőkövesd, 48−as Hősök tere 1956−os emlékmű Bronz, gránit, bazalt, 450 cm Kőfaragó: Kiss Sándor

258


1994. Mezőkövesd, Jézus Szíve Templom előtt Az I. és II. világháború áldozatainak emlékműve Bronz, 250 cm és két angyal; gránit, süttői mészkő, 400 cm

1994. Szolnok, Hősök Tere Magyar Golgota — a II. világháború áldozatainak emlékműve Bronz figura 350x250x100 cm, bronz domborművek, kövek, a domb bazalt kockából épített 350 cm, Ø2000 cm

1995. Karcag, Kuthen u.16. Mesekút Madarász Imre emlékére Bronz, kő 140 cm

1995. Karcag, Kis−Hegyesbori halom (Magyarkai kunhalom) Kun emlékhely Műkő; 2 főalak: férfi és nő, egyenként 400 cm, 7 mellékalak, egyenként 280 cm

1995. Karcag, Kovács Mihály Emlékkapu Épített 200x230 cm

259


1995. New York, 339 W57th Street, Bartók Béla egykori lakóháza Bartók Béla−dombormű Bronz, 50x48x14 cm

1996. Debrecen, Nagyerdő Medgyessy sétány E. Lakatos Aranka szobrászművész társszerzőjeként A II. világháború áldozatainak emlékműve Bronz, 150x174 cm; mészkő, 300 cm

1996. Karcag, Kossuth tér József nádor−emlékoszlop (Korona) Bronz, gránit, mészkő 300 cm

1996. Karcag, Bajcsy Zsilinszky .u. 2. Kása József−dombormű Bronz, 75x55 cm

1996. Karcag, Kálvin u. / Kossuth tér Országzászló emlékmű Bronz turul, 220 cm szárnyfesztáv; Zsaluzott beton, mészkő oszlop 350 cm

260


1996. Kunmadaras, Kossuth tér Országzászló emlékmű Bronz, süttői mészkő; 420 cm magas, Ø200 cm

1996. Mezőkövesd, Római Katolikus Plébánia A korona őrzésének emlékműve Bronz, 85x70 cm

1996. Rákócziújfalu, Felszabadulás u. 31. A Honfoglalás 1100. Évfordulója emlékmű Bronz turul; festett beton, 400 cm

1996. Szabolcs, Földvár Szabolcs vezér szobor Bronz, 5/4 életnagyság, 200 cm a pajzs bronz, Ø80 cm; andezit, 80x200x150 cm

1996. Törökszentmiklós, Almásy u. 1. Bercsényi Miklós−dombormű Bronz 90x70 cm; mészkőlap 110x90 cm

261


1997. Berekfürdő, Néphadsereg u. 1. Veress Zoltán−portrédombormű Bronz, 60x55 cm; mészkőlap, 85x65 cm

1997. Budapest, VIII. Rókus Kórház Szent Rókus szobra Bronz, 70x40x35 cm; vörösmárvány, Ø35 cm 130 cm magas

1997. Dombrád, Kossuth Lajos u. Kossuth Lajos−szobor Bronz, 205 cm; a talapzat 165 cm magas, süttői mészkőoszlop 310 cm

1997. Karcag, DATE Kutatóintézet arborétuma dr. Vezekényi Ernő−szobor Bronz, 175 cm; mészkő, 30 cm

1997. Nyíregyháza, Országzászló tér I. világháborús magyar huszár hősi emlékmű Bronz, 280x300x100 cm, süttői mészkő, bazalt talapzat 250 cm két bronz domborművel kiegészítve, egyenként 100x120 cm

262


1997. Szolnok, Ádám Jenő Zeneiskola Ádám Jenő−domborműves tábla Bronz, 85x60 cm

1997. Törökszentmiklós, Bethlen Gábor u. 1. Bethlen Gábor−dombormű Bronz 90x60 cm; Tardosi vörös márványlap 110x80 cm

1998. Karcag, Fehér Holló Hotel Mágikus találkozás Bronz, 250 cm

1998. Ibrány, Egészségház tér Ibrányi László kuruc ezredes kapitány szobra Bronz, 200 cm; mészkő, 200 cm

1998. Dunavarsány, 1948−as emlékmű (Turul) Bronz, 130 cm; mészkő, vörösmárvány, 180 cm

263


1998. Tiszafüred, Deák Ferenc tér Deák Ferenc−kút Bronz, 100 cm; gránit burkolatú medence, Ø350 cm gránit burkolatú oszlop 200 cm

1998. Jászszentandrás, Társszerző: Király Róbert szobrászművész IPA− emlékmű Arthur Troop egészalakos szobra, bronz 200 cm; IPA−címerrel bronz, Ø48 cm; bronz tábla 32x70 cm; Diabáz szikla, 450x450x350 cm

1998. Törökszentmiklós, Hunyadi tér Társszerző: Markot Imre építész Mindszenty József−mellszobor és emlékhely Bronz, 85x90x60 cm bronz pásztorbot 250 cm, bazalt, tégla, gránit architektúra 480x715x300cm

1999. Abádszalók, Deák Ferenc u. 12. A II. világháború áldozatainak emlékműve (Turul) Bronz, süttői mészkő, bazalt; 150 cm, 250 cm, 400 cm

1999. Debrecen, Városcímer Mázas kerámia 130 cm

264


1999. Dombrád, Móra Ferenc Bronz, 70x80x45 cm, kő 50x35x130 cm

1999. Kisújszállás, Illéssy u. 52. 1848−as emlékkapu Bronz, mészkő, gránit, 220x150x20 cm

1999. Mezőtúr, Bajcsy Zsilinszky u. 35. Bárdos Lajos portrédomborműves tábla Bronz, 70x50 cm

2000. Abádszalók, Deák Ferenc u. 12. dr. Laki Kálmán−mellszobor Bronz, 90 cm; gránit, andezit, 140 cm

2000. Debrecen, Református Kollégium Kálvin tér 16. Jubileumi dombormű. Orando et Laborando Bronz, 106x186 cm; vörös márvány keret, 122x202 cm

265


2000. Ibrány, Turul emlékoszlop Bronz 130 cm, kő 450 cm

2000. Karcag, Villamos u. 79. Vadászház Őzbak Bronz, 130 cm; kő, 60x180x80 cm

2000. Karcag, Mezőgazdasági Szakközépiskola Emlékharang Bronz, kő 350 cm

2000. Kisvárda, Szent László u. Szent László−lovasszobor Bronz, 5/4−es életnagyság, 300 cm; Andezit szikla, cca. 450 cm

2000. Szajol, Rózsák tere Szent István szobor Bronz, 200 cm; süttői mészkő 220 cm

266


2001. Kalocsa, Dr. Bujk Gábor portrédombormű Bronz, 5/4−es életnagyság; gránitlap 120x75 cm

2001. Karcag, Madarasi út Nagykun Millenniumi Emlékmű, IV. Béla és Kuthen találkozása lovas szobor Bronz, IV. Béla 280x300x110 cm, Kuthen 300x300x120 cm, oroszlán 120x50x70 cm a posztamens gránit oszlop, andezit szikla, földhalom

2001. Karcag, Kossuth tér Viktória−kút (Angyalos kút) részben rekonstrukció Bronz, kő, kovácsoltvas, 360 cm

2001. Nyiregyháza, Sóstógyógyfürdő, Blaha Lujza sétány 41. Millenniumi díszkút Bronz, 250 cm; tarcali kő 130 cm, Ø200 cm

2001. Ópusztaszer, A Megyék Történelmi Szoborparkja Kun László−mellszobor Bronz, 150x67x50 cm süttői mészkő, 170 cm, Ø40 cm

267


2002. Gyöngyös, Könyves Kálmán tér 1848−49 forradalom és szabadságharc emlékmű Kossuth−szobor, bronz, 200 cm gránit 160 cm; Diadalív süttői mészkő 6 db oszlop, egyenként 350 cm Az emlékmű előtt csobogó; Bronz, mészkő, 100 cm, Ø60 cm

2002. Mezőtúr, Tessedik Sámuel Főiskola Kaán Károly−mellszobor Bronz, 70x70x40 cm; süttői mészkő 150 cm, Ø35 cm

2003. Abádszalók, István király u.15. Ember Mária Könyvtár Ember Mária−mellszobor Bronz, 120x65x55 cm; süttői mészkő, 150 cm, 130 cm

2003. Gyöngyös, Könyves Kálmán tér II. Rákóczi Ferenc egészalakos szobra Bronz, 220 cm, süttői mészkő, 350 cm

2003. Kisújszállás, Kálvin park Illéssy János mellszobor Bronz, 82x74x43 cm; süttői mészkő, 155 cm, Ø34 cm

268


2003. Kisvárda, Várfal II. Rákóczi Ferenc−domborműves emléktábla Bronz, 68x60x8 cm; gránitlap 80x60 cm, mészkő keret 120x110 cm

2003. Kisvárda, Flórián tér 3. Szent László−mellszobor Bronz, 80x66x34 cm; mészkő oszlopok. 150 cm, 90 cm, 60 cm

2002. Mezőtúr, Kossuth u. 82−84. Kossuth Lajos Általános Iskola Kossuth Lajos−mellszobor Bronz, 60x45x30 cm; mészkő, 145x45x30 cm

2003. Szolnok, Szent István tér Szent István−emlékmű Bronz, 280x122x78 cm; andezit gránit, Ø300 cm

2003. Tarpa, Bajcsy Zsilinszky Endre−portrészobor Bronz, 280 cm; kő, andezit

269


2003. Túrkeve, Ecsegfalvi határ, Balogh János−emlékhely dr. Balogh János portré−dombormű Bronz, 55x50 cm, andezit szikla, 200x120x210 cm

2003. Túrkeve, Balogh János utca dr. Balogh János portré−dombormű Bronz, 55x50 cm, süttői mészkő, 230 cm

2004. Bercel, Köztemető Kállay Béni−síremlék Bronz portré 40x60 cm, gránit 120x100 cm

2004. Budapest, XI. Bartók Béla út Mándoky Kongur−relief Bronz dombormű, 110x65x25 cm; Gránit lap 210x90x160 cm

2004. Kisújszállás, Nyár u. 8. Papi Lajos−portrészobor Bronz, 93x67x47 cm; mészkő, Ø34 cm

270


2004. Kisvárda, Várfal Balassi Bálint−domborműves emléktábla Bronz, 78x55 cm; gránitlap 83x63 cm, mészkő keret 130x110 cm

2004. Körösladány, Szoborsétány Tüköry Lajos−mellszobor Bronz, 78x52x35 cm; mészkő 150 cm

2004. Tószeg, Községháza ’56 dombormű kő 150x90 cm

2005. Anarcs, Czóbel kúria parkja Czóbel Minka−síremlék (Lélekharang) Bronz harang, Ø28 cm, harangláb gránit, 340x160x30 cm

2005. Helvécia, Petőfi Sándor Művelődési Ház Petőfi emlékmű Bronz, 110x45x40 cm; mészkő cca. 150x80x70 cm

271


2005. Jászberény, Lehel vezér tér Jász emlékmű Bronz, 260 cm 18 db 30 cm átmérőjű címer, Andezit szikla cca. 120x160x400 cm

2005. Kisvárda, Flórián tér 3. Szent László Szakközépiskola, Kollégium Forrás csobogó és díszkút Bronz, 60 cm; mészkő 180 cm, Ø92 cm; a teljes magasság 240 cm

2005. Mezőtúr, Kossuth u. 3. Hajnali ébredés a forrásnál – díszkút Bronz, 160 cm; süttői mészkő 50 cm Ø165 cm

2006. Ópusztaszer, Nemzeti Történeti Emlékpark Őseink (Kun pár, férfi és nő) szoborcsoport Műkő, egyenként: 300x80x55 cm

2006. Karcag, Szabó József u. 1. Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény homlokzata Erkel Ferenc−domborműves emléktábla Bronz, 70x60 cm, posztamens: mészkőtábla, 100x75 cm

272


2006. Karcag, Kálvin tér 2. Református Általános Iskola főbejárata Kálvin János portrédombormű Bronz, 75x55 cm, a tábla süttői mészkő, 120x45x5 cm

2006. Kunhegyes, Református Egyház templomkertje 1956−os forradalom és szabadságharc emlékmű Bronz, andezit, befoglaló méret: 270x125x40 cm

2006. Mezőtúr, Kossuth tér 1956−os forradalom és szabadságharc emlékműve Bronz, gránit, 350 cm

2006. Törökszentmiklós, Kossuth L. u. Mentőállomás előtti tér ’56 Életfa Andezit, gránit, mészkő, bronz, 300 cm

2006. Kisvárda, Zrinyi tér 1956−os forradalom és szabadságharc emlékműve Bronz, 200x150x90 cm, posztamens: gránit, 280x100x80 cm

273


2006. Nyíregyháza, Hősök tere Zászlókő — 1956 Színes gránit kőlapok, két elem befoglaló mérete egyenként: 330x125x60 cm posztamens: gránit, 8x240x240 cm talapzat (9db, egyenként 80x80 cm)

2006. Kassa, Rodostó ház udvara II. Rákóczi Ferenc fejedelem egészalakos szobra Bronz, 5/4−es életnagyság, 240 cm magas A szoboralak előtt kőasztalra terített bronz zászló, könyvek, iratok cca. 80 cm posztamens: zöld gránit faragott szikla, 70x80x180 cm

2006. Budapest, Fő utca 32 Kapucinus Rendház Avianoi Márk Bronz, bazalt 320 cm

2006. Versec, (Szerbia), Művelődési Ház Petőfi Sándor portrészobor Bronz, 50 cm, mészkő, 120x25x25 cm

2007. Kisújszállás, Kálvin park Kossuth Lajos mellszobor Bronz, 80x65x38 cm; süttői mészkő, Ø38 cm, 150 cm

274


2007.Debrecen, DOTE dr. Went István portrészobor Bronz, 85x80x40 cm; andezit szikla, cca. 160 cm

2007. Helvécia, Turul Bronz, 200 cm; mészkő

2007. Gyöngyös, Könyves Kálmán tér II. Rákóczi Ferenc emlékmű körül elhelyezett portré szobrok: gróf Bercsényi Miklós szobra Bronz, 75 cm

2007. Gyöngyös, Könyves Kálmán tér II. Rákóczi Ferenc emlékmű körül elhelyezett portré szobrok: Vak Bottyán János szobra Bronz, 75 cm

2007. Gyöngyös, Könyves Kálmán tér II. Rákóczi Ferenc emlékmű körül elhelyezett portré szobrok: gróf Almásy János szobra Bronz, 80 cm

275


Résumé

Sándor Györfi was born in 1951 in Karcag. In 1969, he completed the Secondary School of Fine and Applied Arts, he graduated from the College of Fine Arts in 1978. Upon graduation, he received an atelier and a scholarship from his hometown. Since then, he has been living in Karcag. His career has proved that returning home provided a good basis not only for his career, but his town has also profited from it. His great piazza work, which brought him nationwide fame, a full− length portrait of ethnographer István Györffy, was exhibited in the park of the István Györffy Nagy− kun Museum of Karcag in 1984. As he writes: “The Györffy statue meant a great challenge since I regard him as my mental forefather. He convinced me that if I was born here, I have jobs to do here. If I’m a sculptor, I have to interpret my mission as a sculptor. His spirituality made me stay in Kar− cag. There are no small places, great things can be done anywhere. A person living alone on a farm is able to carry out the highest mental activities, especially if he’s an artist. What I got from Györffy is that we have to pay attention to our values that are organic part of our culture. In the statue, I tried to express this resistance, rigour and the adherence to one’s homeland.” In all of his works, his brilliant workmanship is compelling, the way he rules the material, the airiness how he represents the various plastic solutions. Apparently, he can do what he wants with the material not influenced by either the size or the technique. In fact, it’s all about the idea, the thought in the form and he has hardly ever had a conception that he was unable to carry out. He does not accept convention, only tradition. He uses ancient sculptural techniques in his works; he works as a handicraftsman on every piece he creates; he creates alone from the first minute to the last. He is a sculptor who is able to govern space from coins and small sculpture to big full−length pieces. His main area is bronze, but he is also experienced in carving stone as well. Györfi is a figural artist. In addition to that, he has also made some applied or decorative pieces. (Wells, ornamented memorial gates, memorial bells, symbolic columns etc.) Abstraction is a natural process for him, and he never goes beyond the extent when the original organism is perceptible in the forms. This process is expressed in the forms of two ageing people sitting on a bench: A Couple, which he created in several variations; around that time he created his coins that emphasize the rhythm of forms (Variations I, II, Karcag I, Sails of Balaton). To the memory of studs was born from the experience of galloping horses, but the very same spin inspired Legend. The different degrees of abstraction show how far Györfi was willing to simplify the living shapes. There is no way to communicate about human conceptual questions in an abstract form. In fine arts, it is sculpture that is most reluctant to give up figurativeness, and in case of monuments, it is almost impossible. Outside sculptures always carry some kind of thought. Not only because sponsorship is necessary, but also because of its agitatorial position. In a dictatorship, it is the expression of a central power, in a democracy, because of fashion or the trend of politics, the artist’s intention get a bigger role. Györfi’s piazza works mainly of our kings and generals of historical importance are attached to the idea of the preservation and presentation of Hungarian culture. First of all, we need to mention his statue of St. László erected in 2000 in Kisvárda, which is of outstanding importance not only in the artist’s oeuvre but also in the history of Hungarian equestrian statues. The larger−than−life equestrian statue commemorates the knight king, whose life was preserved in popular stories. The statue shows the king, who was raised to the altars of the Church, and a hero of several legends, at the very moment,

276


when having stepped over the chasm of Torda, water sprang up from the rocks as an answer to his prayers. The giant bronze−man that suggests personality, the horse striding devoutly with its noble burden, the just sufficient attributes, the detailed attire all build up the image of St. László in our collective memory. Györfi also modelled the state and church founding king of the Hungarian nation in front of the castle church of Szolnok with similar sensitivity. The figure of Chieftain Szabolcs wearing battle garment leads us back to the age of the Hungarian conquest, while the palatial array of Ferenc Rákóczi II invokes the spirit of his war of independence. The Jász Monument, which is also one−figured, hints at chief Lehel with his legendary horn, and the coats of arms of the Jász settlements hint at the settlements that took part in the redemption of their rights after the Turkish thraldom. While the statue of Kossuth is associated with the revolution and war of independence of 1848−49, the figure of Archbishop Mindszenty placed in a built−up area shows the recent past. Györfi’s first equestrian monument is the War Memorial of the Hungarian Hussars in World War II, which was erected in 1997 in Nyíregyháza. The artist placed the mounted soldier with his battle pack leaving for the war on a cornice decorated with white columns, with embossments on both sides showing the battle of the Hadik Hussars against Napoleon. Responding to the demands of the 90s, he made an increasing number of monuments to the memory of those who were wasted in the Second World War. The most soul−stirring of these is probably the Pieta of Karcag. White rows of stone columns forming a semi−circle border the large−sized Pieta placed on a stone foundation. The mourning mother is holding the nude body of her dead son covered with a military coat. The symbol of the distinctive cloak thrown over the body is unequivocal: the Mother’s pain belongs to all victims. As Györfi writes about this piece: “The Kun Pieta tells about the tragedy of a community, the horrors of World War II. The community shared this pain with me when they consigned the creation of this statue to me. The only way to make it authentically was with fellow−feeling. I wanted to create something in Karcag that cannot be found anywhere else: a Protestant Pieta. This statue has become a place of memory.” In Györfi’s work it is the thought that appears first, it is embodied under his hands and gains expression in the forms by his hands. Perhaps the most succinct example to this is the plastic representation of the Kun bearings of his homeland. Looking over the pieces that belong here, one can register an outstanding achievement. It is not just the wittiness and execution of these statues that make them impressive, but also their weight and importance. Few creators can claim to have created a world on its own. The Kun population, which used to have their own language once, settled among the Hungarians in areas allocated to them, and not only enriched the country that accommodated them, but gradually giving up their own language, they shared the fate of their chosen masters. In return, they were able to live free from serfdom for a good four centuries. And when this independence was lost, they bought it back using their own resources, collecting money among themselves together with the Jász, who shared a similar fate. This redemption is perhaps unparalleled in world history. The biggest settlement of the Jász, Jászberény became the administrative centre of the Threefold District, while Karcag had a leading role in managing the Nagykun District. Along with the middle−class development that followed the Redemption in both centres of the area, the search for identity of newly settled peoples began, the search for the origin of the Jász and Kun. Enthusiastic scientists started to collect the Kun relics, the archaeological, historical, and ethnographical details that made up the history of the Kun in the Carpathian Basin. However, there are no visible, perceptible traces. There are no architectural objects or articles of everyday life and we are short of archaeological findings of the nomadic Hungarians from the age of the migration of nations, neither are there any of the Kun population of similar culture who arrived some centuries later.

277


With his art, Sándor Györfi committed himself to the replacement of this shortage. Based on the legends and the scholarly activities of illustrious people living in the area, he has systematically built up a world that can be perceived visually. Under his hands, one of the first clerks, István Varró, the first scrivener of Karcag, gained individual features. The architect József Kása, who designed buildings and bridges, the plant−breeder Ernő Vezekényi, the healer Gábor Kátai, the doctor Sámuel Szentannai, the ethnographer István Györffy, the linguists Gyula Németh, and Ist− ván Mándoky Kongur. But he does not stop here since the museum director Sándor Szűcs, one of the novatory figures of folk arts Sándor Kántor, and fellow sculptor Lajos Papi all form part of his stock−in−trade along with some unsung people from whom he acquired this knowledge. (Túr Portraits, Ground−men of Mezőtúr) And of course, his immediate ancestors (his grandfather and father), and family members. Under his hands, these modelled figures are not only real and viewable, but they also can talk: they tell you about what and when they did. Through them, parts of the past and history come back to life. And, since he also builds backwards, that is to say, he calls upon their directives and ancient roots; we get to know the ancient Kun world, as it once was when they were admitted in this land. This world can be seen only vaguely in it contours these days, as in the Kun puppets that lack individual features. But some elements (belt buckle, drinking cups) can be identified in the symbolic signs of towns, because the pieces of attire preserved in legends were verified in archaeological findings. Opened in 1995, the statues of Kun Memorial are unique in Europe in their historical value. The giant stone figures erected just outside Karcag that can be seen from Highway 4 stand like guardian columns evoking the giant memorial statues of Inner Asia catching the eye like steeples of old settlements. Opened on the 200th anniversary of the Redemption, in the middle of this group of statues, there’s a Kun Khan and his wife sitting in the middle with 8 Kun warriors around them with the coats of arms of Kun settlements and sacrificial bowls in their hands. “The Kun Memorial calls forth the memory of our ancestors. It was the Kun people who became totally Hungarian. They had great mortuary culture of long tradition. The Kun erected statues to commemorate the dead where passers−by stopped and gave them presents, they filled their cups with drinks. These statues were later transformed to headboards and stiles. We can see these today.” Writes Györfi. We can also follow in Györfi’s work how the values preserved in the Kun culture joined in Hungarian history, how they became part of it. As he represented it symbolizing the meeting and orientation of two cultures and peoples in two mounted figures: King Béla IV, who accommodated the Kun, and Chief Kötöny, the Kun, who seems wild and incontrollable on his Asian horse stretching out his hand in welcome. (Nagykun Memorial The Meeting of King Béla IV and Chief Kuthen) But the Kun world has not left Györfi’s small sculpture untouched either. As it is embodied in the couple of the Kun Legend, which he has modelled several times, the Kun warrior arising from a “Kunhalom” and the variations of hooves and antlers of the Kun−Hungarian Legend. In his early works, in Györfi’s pieces static compositions followed dynamic statues. Towards the end of his studies, and during the first years he created My grandfather (1976) sitting on a bench, the well−balanced calm figure of his Carman of Karcag (1979), and the animated Playing horses (1977) or the intricate movements of To the memory of studs (1979). This latter served as starting point for his first piazza statue erected in 1980 (To the memory of studs). Later his single−figure statues pointed towards more static and classic compositions. This twofold fomentation of his statues, the non−moving forms and the special representation of the process of movement can be traced down in his work to this day. The Colt and the End of the Game are two examples from the 80s. While the young animal turning its head backwards seems well−balanced with its dainty forms, the chess−men that have been dragged down with anger confirm

278


dynamic shaping of form. Györfi’s portraits, and raised works perpetuate the outstanding figures of Hungarian history, science, and culture along with friends, family members. In his portraits – even in his king portraits – he visualizes the noblest features of his model. The good, the wise, good− doer. At the same time, there is always something fallible in each of his portraits, something childishly naďve, something that has to be guarded. Something attractive that brings the statue to life. A striped pair of socks between the walking boots and the baggy trousers, the fat neck under the bold globe of the skull behind the collar of the shirt, a pair of cumbersome shoes, a reach−me−down suit, a raised desperately determined gaze, a pair of glasses waggling on the nose, a proudly cambering belly, a baseball cap, and we could list these small items on and on that Györfi uses to bring his figures closer. And we learn that these people were excellent scientists, inventors, the great figures of our history and literature. Györfi is a leading member of two artists’ colonies: since 1980 he has been a member of the International Medal−caster Colony, and since 1983, the Mezőtúr Artists Colony operating on the banks of the Holt Kőrös. Both were organised to follow the wax medal−casting technique. The biggest advantage of this technique is that the artist himself can make the casting mould of his statue since it is close to the process of plaster casting. Thus all the trade and technical difficulties of sand− casting can be avoided and it is not that time consuming. For the form of the wax modelled in the process is mirrored in the fire−clay that is applied on the wax, and the bronze that replaces the wax during casting – the artist is able to carry out the most exhaustive modelling. Next to this, using this wax−casting process any intricate structure can be cast without cutting. The flora and fauna of the landscape−protection area in the vicinity of the Mezőtúr Artists Colony have inspired not only the sculptors working in the colony but painters as well. A characteristic method of plastic modelling came to existence here; the different landscape statue variations that are apparently attached to the wax−casting technique. “Because it cannot be done with different material, in a different way – the artist writes – the same style, forms and the same technique have their limits to a certain extent A new technique enables you to realise different ideas. For example, here we have this delicate wax. It lets you carry out all kinds of detailed modelling… I think a landscape can be modelled the same way as it can be painted. You can create plastically exciting spaces. And since it’s made of wax, nothing can stop you. You can give noble patina to bronze, so as a landscape changes in colours, that can be reflected in bronze.” It would take a separate paper to describe how the view of this nearly surrealistic landscape− protection area thickens in Györfi’s plastics. It makes one think that what is shocking in plastics seems naturalism in paintings. The stereoscopic representation of landscape statues has the aesthetic potentials, and avoids the pitfalls that an illusionist picture creates. It gives new possibilities to high relief, and creates a new quality using two− and three−dimensionality at the same time. In the 80s, Györfi was absorbed in the inexhaustible possibilities of the wax−casting technique. He uses wax more and more freely, he is more and more confident in using the method. The archaic world of the Holt−Kőrös, the view of the protected birds and plants in the area inspire him to model his small landscape plastics. Two herons, trees bending in the wind, the flora of the flood basin appear in his plastics. Györfi’s landscapes tell tales. They tell tales of the wonder deer, shamans, magics, castles with several towers, living clouds, stretching trees and roots. (Storm, The Tree of Life, Landscape on the bank of the Kőrös) He is increasingly engaged in the problem of time and sculptural space, how the meeting of present and past can be materialized in the cross−section of time and space. The duality of calmness and dynamics also appears in his compositions. He tries to actualise long−ago memories (On the

279


Ruins of Olympia, the adapted versions of the Venus of Willendorf) and how time and fragmented memories can be visualized. (The Memory of my Father, I−II, Kun Legend) There is a desire in all of us to leave signs behind us, no matter how small they are. We manage to this according to our capabilities, possibilities and talent. Sándor Györfi belongs to the few who is able to save not only the present but also the past for the future. The ancient history of the Kun, the millennia of the shared Hungarian history are preserved in his statues for future generations. His personal history is also saved in his works (20th century finding, Györfi workshop, Karcag). Where the plaster, terra−cotta, and bronze pieces of his statues lay in sand bed like in an archaeological excavation of a foundry from the Bronze Age. A lying female figure, part of a portrait, pieces of animals, the small− scale version of his Pieta, different pieces of bronze, an equestrian statue, a male and a female form, King Matthias and Beatrix, a chess table, a griffin, a starved pool, pieces of humans and animals. We have to say a few words about Györfi’s most intimate works. Those he has apparently made to please himself. The portraits of a few friends (Gabriella, ELA Portrait, The Portrait of the Sculptor, The Portrait of a Historian), the memorial bell (Minka Czóbel), and the fantasy statue (The Centaur, Waking Up at Dawn at the Spring). And perhaps the most exciting of all: The Magical Meeting. In the duality of the female figure in a golden mask coming from above approaching the men, desire, the aerial and fleshly love are floating in front of us. All made in professional perfection, technical feat, fantasy and passion. “Passions, and, in general, emotions have a great part in creation. They form the backbone of my works because they confirm things. Going to college and being well−read provides you with professional knowledge only, it makes you a craftsman. But if creation lacks personal passion, it has no magic in it. It’ll only be an object left someplace.”

Translated: Dezső Darabont

280


Resume

Sándor Györfi wurde im Jahre 1951 in Karcag geboren. Er absolvierte 1969 das Gymnasium für bildende Künste und Kunstgewerbe, 1978 die Hochschule für bildende Künste. Nach dem Hochschulabschluss bekam er von seiner Geburtsstadt ein Atelier zu benutzen und Stipendium. Seitdem lebt er in Karcag. Seine Laufbahn hat bewiesen, dass die Zurückkehr aufs Heimatland nicht nur für ihn einen guten Nährboden bedeutet, sondern auch sie seiner Stadt zum Nutzen dient. Seine erste, ihm den ländlichen Ruf bringende Arbeit auf öffentlichem Platz, die Statue des Ethnografen, István Györffy wurde 1984 im Park des Großkumanischen Museums „Györffy” von Karcag aufgestellt. Er schreibt darüber folgenderweise: „Die Györffy−Statue war eine große Herausforderung, ich betrachte ihn ja in meinen Gedanken als Geistesvorfahren von mir. Er hat mich davon überzeugt, wenn ich hier in Kumanien geboren bin, habe ich bestimmt hier meine Aufgaben zu erfüllen. Wenn ich Bildhauer bin, sollte ich meine Berufung als Bildhauer auffassen. Sein Geist hat mich in Karcag bleiben lassen. Es gibt keine kleinen Orte, überall kann man etwas Großes schaffen. Der im Bauernhof allein lebende Mensch ist auch zur höchsten geistigen Tätigkeit fähig, besonders der Künstler. Ich habe von Györffy die Idee bekommen, auf unsere Werte, die organischen Bestandteile unserer Kultur, zu achten. Ich wollte durch die Statue das Standhalten, die Härte, die Verbundenheit mit dem Heimatland zum Ausdruck bringen.” Bei allen seiner Werke ist bewältigend das brillante berufliche Wissen, wie er das Material beherrscht, mit welcher Leichtheit er uns die verschiedensten plastischen Lösungen bietet. Er kann selbstverständlich mit seinem Stoff machen, was er will, weder die Größe, noch die Technik beeinflusst ihn. Tatsächlich liegt alles an der Idee, am sich in die Gestaltung wünschenen Gedanken, und er hat kaum die Vorstellungen, die er nicht in vollem Maße verwirklichen könnte. Er kennt keine Konvent− ion, bloß die Tradition. Er wendet bei den Mitteln der Bildhauerei uralte Techniken an, er arbeitet als Handwerker an allen seiner Werke, vom ersten Moment bis zum letzten schafft er selbst das Werk. Heute tut er es schon auch in seinem Karcager Atalier. Er als Bildhauer ist dazu fähig, von den Pla− ketten bis zur Kleinplastik und bis zu den mehrere Meter großen Werken auf öffentlichem Platz die kleinen und die großen Flächen des Raums zu beherrschen. Er ist in der zwei und drei Dimensionen auch zuhaus. Sein Hauptmaterial ist die Bronze, aber auch in der Steinbearbeitung ist er rutiniert. Györfi ist Figuralkünstler, obwohl es unter seinen Arbeiten auch angewandte oder Zierelemente enthaltende Werke gibt. (Zierbrunnen, ornamental verziertes Gedenktor, Gedenkglocke, symbolische Säule, usw.) Die Abstraktion ist bei ihm ein natürlicher Vorgang, den er zu steigern geneigt ist, bis in den Formen der originale Organismus immer noch zu entdecken ist. Diesen Prozess bewahren die mehreren Varianten des Werkes Paar, zwei auf der Bank sitzende Menschen, und seine zu gleicher Zeit geschaffenen, den Formenrythmus betonenden Plaketten (Varianten I, II, Karcag I, Balatoner Segelboote). Aus dem Erlebnis der rennenden Pferde sind das Werk „Zum Andenken der Gestüte”, aber auch die zweimal geformte Legende geboren. Ihr voneinander abweichender Abstraktionsgrad zeigt, wie weit Györfi die lebendigen Formen zu vereinfachern geneigt gewesen ist. Über humane Begriffsfragen kann man nicht recht durch abstrakte Formen etwas sagen. Im Bereich der bildenden Kunst verzichtet die Bildhauerei am schwersten auf die Figurativität, im Falle der Denkmäler ist es fast unmöglich. Die Statuen auf öffentlichem Platz tragen immer irgendwelchen Gedanken. Nicht nur wegen der Nötigkeit der Mäzenatur, aber auch wegen ihrer agitativen Funktion. In den Diktaturen

281


sind sie Ausdrücke der zentralen Macht, in Demokratien kommt die persönliche Absicht des Künstlers, neben dem Trend der Politik oder der Mode, zu einer immer größeren Rolle. Die Werke von Györfi auf öffentlichem Platz betrachtend ist es klar, dass seine über unsere historisch bedeutenden Könige und Heerführer geformten Statuen in erster Reihe mit dem Gedanken der Erhaltung und Demonstrierung der ungarischen Kultur verbunden sind. Über die im Jahre 2000 in Kisvárda aufgestellte Königsstatue Heiliger Ladislaus muss vor allem gesprochen werden, die ist nicht nur in Oeuvre des Künstlers, sondern auch unter den Reiterstatuen der ungarischen Kunsthistorie von heraushebender Bedeutung. Die Reiterstatue in anderthalbfacher Lebensgröße stellt dem am Volksmund erschienenen Ritterkönig Andenken. Wir sehen den in zahlreichen Legenden lebenden, zum Heiligen geweihten König im Moment, als er über die Tordaer Spaltung tretend und betend aus dem Felsen Wasser gequellt hat. Der trotz seiner gewaltigen Größe persönlichen Reiz wiederspiegelnde Bronzemensch, das mit seiner edlen Last fast andachtsvoll tretende Pferd, die gerade genügenden Attributen, die in ihren Einzelheiten auch reich verzierte Kleidung verdichten alle von unseren über Heiligen Ladislaus bewahrten Vorstellungen in sich. Mit gleicher Empfindlichkeit formte Györfi auch den Kirche− und Staat gründenden König des Magyartums aus, diese Statue wurde vor der Burgkirche von Szolnok aufgestellt. Die Gestalt des Heerführers Szabolcs in Kampfgewand leitet uns zur Zeit der Landenahme zürück, die königliche Pracht von Ferenc Rákóczi II bringt auch seinen Freiheitskrieg zum Ausdruck. Das Jazyg−Denkmal mit einer Gestalt und mit dem legendären Horn weist auf den Heerführer Lehel hin, die Wappen der jazygischen Gemeinden auf die Städte, die sich an dem Rückkauf ihrer verkauften− verpfändeten Freirechte nach dem Türkenkrieg beteiligt haben. Die Gestalt von Kossuth erweckt in uns Assoziationen zu den Ereignissen des Jahres 1848, die Büste des Fürstenbischofs Mindszenty, die in die bebaute Umgebung gestellt ist, weist schon auf die nahe Vergangenheit hin. Das erste Reitermonument von Györfi das Heldendenkmal des Zweiten Weltkrieges für die ungarischen Husaren wurde im Jahre 1997 in Nyíregyháza aufgestellt. Der aufs Feld marschierende Reiter in militärischer Ausrüstung wurde auf ein mit weißen Säulen umgebenes Podest mit Rand gestellt, auf dessen Relief beider Seiten der letzte Schlacht der Hadik−Husaren gegen Napoleon, bzw. ihr letzter Zug an die Front dargestellt wurden. Dem Bedarf der Neunziger Jahre nach weihte der Künstler dem Andenken der im Zweiten Weltkrieg Gefallenen auch immer mehrere Denkmäler. Unter ihnen ist vielleicht das Erschütterndste die Karcager Piéta. Hohe weiße Steinsäulenreihe in zweimal Dreier Aufteilung, die einen Halbkreisbogen bilden, rahmen die auch auf Steinpodest gestellte große Piéta aus Bronze. Die für ihren Sohn weinende Mutter hält sein mit Soldatenmantel verhülltes nacktes Kind in ihrem Schoß. Die Symbolik des auf den Toten geworfenen charakteristischen Mantel ist eindeutig, die Schmerzen der Mutter gehören allen Opfern. Györfi spricht über sein Werk folgenderweise: „Die Kumanische Piéta erzählt über die Schicksaltragödie der Gemeinschaft, über die Schrecklichkeiten des Zweiten Weltkrieges. Ich wurde von der Gemeinschaft zum Teilhaber des Schmerzen geweiht, als sie mich mit der Anfertigung des Werkes beauftragte. Bei Mitgefühl zu den Menschen konnte einfach das Werk authentisch geschaffen werden. Ich wollte in Karcag so was machen, was nirgendwo zu finden ist: die reformierte Piéta. Die Statue wurde zur Gedenkstätte.” Bei Györfi erscheint zuerst der Gedanke, in seinen Händen wird er verkörpert, durch die von ihm bekommenen Formen kommt er zum Ausdruck. Das prägnanteste Beispiel bietet dafür vielleicht die plastische Darstellung der kumanischen Charakterzüge seines Heimatlandes. Die Reihe der dazu gehörenden Werke betrachtend können wir eine kaum benennbare Leistung registrieren. Die zahlreichen Statuen sind nicht nur ihrem Ideenreichtum und der Verschiedenheit ihrer Ausführung, sondern auch

282


ihrem Gewicht und ihrer Bedeutung nach imponierend. Da nur wenige Schaffende von dem durch die Angaben der Forscher hie und da bewiesenen kumanischen Legendarium sagen können, dass sie eine ganze Welt zustande gebracht hätten… Die kumanische Bevölkerung als früher über die eigene Sprache verfügende, aber fremde Volksgruppe kam zwischen die sich schon angesiedelten Ungarn auf je ein für sie bezeichnetes Gebiet und nicht nur bereicherte sie mit der früheren, während ihrer Wanderungen ausgestalteten Lebensform das sie aufnehmende Land, sondern auch, sich ihrer Umgebung anpassend, sogar ihre eigene Sprache aufgebend, übernahm sie sich von ihren freiwillig gewählten Herren das gemeinsame Schicksal. Dadurch konnten sie von der Leibeigenschaft frei etwa vierhundert Jahre lang da leben. Und dann konnten sie für ihr selber zusammengesammeltes Geld mit den Jazygen ähnlichen Schicksals gemeinsam ihre verlorene Unabhängigkeit wieder zurückkaufen: sie führten die in der ganzen Welt vielleicht einmalige Redemption durch. Die größte Gemeinde der zum Ort gebundenen, sich mit dem Ackerbau beschäftigenden Jazygen wurde als Verwaltungssitz des Dreier Bezirkes Jászberény, zur Folge der Gestaltung der historischen Ereignisse. Karcag errang bei der Leitung des Großkumanischen Bezirkes eine führende Rolle. Mit der bürgerlichen Entwicklung nach der Redemption fing die Suche nach der Identität der sich dem Ungarntum angesiedelten Bevölkerung in den Zentren beider Bezirke an, das war die Ursprungsforschung der Jazygen, bzw. der Kumanen. Die kumanischen Andenken, die archeologischen, historischen, linguistischen und ethnografischen Einzelheiten wurden von begeisterten Forschern für verschiedene Wissenschaften zusammengesammelt, dadurch konnte die Geschichte der Kumanen im Karpaten−Becken zusammengestellt werden. Es gibt aber keine sich darauf beziehenden Andenken, die wirklich für alle spürbar, anschaulich und recht konkret wären. Weder im Falle der den nomaden Völkern der Völkerwanderung ähnlich lebenden, gemischt zusammengesetzten, landnehmenden Ungarn, noch für die später hier ankommenden Kumanen findet man Bauobjekte, es wurden keine Gegenstände und nur noch wenige archeologische Funde bewahrt, die für alle die von den Forschern aufgedeckten zweifellosen Tatsachen handgreiflich machen könnten. Mit seiner Kunst verpflichtete sich Sándor Györfi, diesen Mangel zurecht zu bringen. Er baute auf Grunde der Legenden, der Tätigkeit der Forscher und der auf den kumanischen Gebieten lebenden Leute systematisch eine auch visuell zu bewertende Welt auf. Auf Spuren seiner Hände bekommt eigenartige Charakterzüge István Varró, einer der ersten Schreibkundigen, der erste Notar von Kar− cag. Der Gebäude, Kirchen und Brücken entwerfende Architekt, József Kása. Der Pflanzenveredler Ernő Vezekényi, der heilende Gábor Kátai, der Arzt Sámuel Szentannai, der Ethnograf István Györffy und die Linguistiker Gyula Németh und István Mándoky Kongur. Das ist aber noch kein Ende: in seinem Repertoir bekommen der Wissenschaftler Museumleiter Sándor Szűcs, einer der Erneuernden der Volkskunst, Sándor Kántor und der andere Bildhauer Lajos Papi, wie auch die anonymen Menschen, von denen er sich diese Kenntnisse aneignete, eine wichrige Rolle. („Túrer Porträts”, „Erdarbeiter von Mezőtúr”) Und natürlich auch seine nahen Vorfahren (sein Großvater und sein Vater), die Familienmitglieder von ihm. Diese geprägten und uns nahe gebrachten Persönlichkeiten werden nicht nur realistisch und betrachtbar dargestellt, sondern sogar sprechen sie uns an: sie erzählen darüber, was und wann sie getan hätten. So wird von Györfi und durch sie je ein Teil der Vergangenheit, die Geschichte lebendig gemacht. Und da er auf Grund der Hinweise der Erwähnten bis zu den uralten Wurzeln zurückgreift, kann die kumanische Welt kennen gelernt werden, wie sie damals gewesen ist. Diese sind nur noch in ihren Skizzen erkennbar, wie die Kumanpuppen des kumanischen Parks, deren eigene Gesichtszüge schon fehlen. Die einzelnen Elemente (Gürtelschlag, Trinkgefäß) sind aber an den symbolischen Zeichen der Städte konkret zu sehen, denn die durch die

283


Legenden bewahrten Kleidungsstücke werden anhand der aus dem Fundgraben hervorgekommenen Gegenstände bestätigt. Die Statuen der im Jahre 1995 übergebenen Kumanischen Gedenkstätte sind wegen ihres historischen Wertes in Europa einzig. Die an der Feldmark von Karcag, von der Autostraße 4 an zu sehenen, als Wachsäule stehenden Gestalten, die die riesigen Totendenkmäler aus Stein von Innen−Asien für uns hervorrufen, ziehen die Augen zu sich, wie in den alten Dörfern der Kirchenturm, an. In der Mitte der zum Jubiläum der 200 Jahre alten jazygkumanischen Redemption gestellten Statuengruppe sitzen der kumanische Khan und seine Frau, um sie mit acht Kämpfern in ihren Händen mit Opfergefässen und Wappen der kumanischen Gemeinden. „Die Kumanische Gedenkstätte ruft unsere Urahnen hervor. Die kumanische Volksgruppe wurde am vollständigsten zum Ungarn. Sie verfügt über einen Grabkult langer Vergangenheit. Die Kumanen stellten ihren Toten je eine Statue, wo die Vorbeigehenden stehen blieben, sie beschenkten und in die in ihrer Hand gehaltene Schale Wasser einschenkten. Die Statue wandelte sich in Grabholz, in Toridol um! In unseren Tagen treffen wir diese hier.” – schreibt Györfi. Im Laufe der Aktivitäten des Künstlers können wir weiterhin verfolgen, wie diese schon anschaulich gemachte kumanische Welt, die von der kumanischen Kultur bewahrten Werte mit der ungarischen Geschichte verbunden werden können, wie sie zu einem Teil davon werden, so, wie auch der Künstler die Annäherung beider Völker einander, das Treffen beider Kultur ins Werk von zwei hervorragenden Reiterfiguren beim Treffen schuf: der das wilde, fast unbezähmbare asiatische Pferd besitzende kumanische Heerführer Köttöny und der die Kumanen aufnehmende ungarische König Béla IV, dem der Andere den Arm reicht. (Großkumanisches Millenniumdenkmal Tref− fen von König Béla IV und Kuthen) Diese kumanische Welt lässt nicht einmal die Kleinplastiken von Györfi unberührbar. Das zeigt das Menschenpaar der mehrmals befassten Kumanischen Legende, ihr sich aus einem Kumanenhügel heraushebender Kämpfer und die Varianten der auf Gehörne und Hufe komponierten Kumanisch−Ungarischen Legende. Bei den Werken von Sándor Györfi wechselten sich zuerst die ruhigen Kompositionen, bzw. die auf Dynamik gründende Statuenideen. Zum Hochschulabschluss, in den Jahren des Anfangs seiner Laufbahn sind der auf der Lehnbank sitzende Großvater (1976) und die ausgeglichene stehende Figur des Karcager Fuhrwerkers (1979), bzw. die schwungvollen Spielenden Pferde (1977) oder das aus komplizierten Bewegungsphasen komponierte Werk Zum Andenken der Gestüte (1979). Von dessen Entwurf wurde seine erste Statue auf öffentlichem Platz, die auch beweglich zu sein scheint, Zum Andenken der Gestüte im Jahre 1980 aufgestellt. Seine späteren Einfigurstatuen weisen meistens auf die klassischen Kompositionen in Ruhelage hin. Diesen zweirichtlichen Anregungen seiner Plastiken, den Lösungen der einerseits die Zeit in Ruhezustand bewahrenden, sich kaum bewegenden Formen, andererseits den den sich ändernden Vorgang der Bewegung spürbar gemachten Elementen auf öffentlichem Platz können bis zu den heutigen Tagen in seiner Kunst auf der Spur gefolgt werden. Unter den Werken der Achtziger Jahre sind so z. B. das Kleine Pferd und das Endspiel, das er auch zweimal ausformte. Bei dem sich mit dem Kopf zurückwendenden jungen kleinen Tier kommt die ausgeglichene, bei den wegfallenden Figuren der mit Wut runtergeworfenen Schachtafel die dynamische Formausstaltung zur Geltung. Die Porträts, die Büsten und Reliefs von Györi verewigten die ausgezeichneten Persönlichkeiten der ungarischen Geschichte, Wissenschaft und Kultur, aber auch seine Freunde und Verwandte. Er kann in diesen – sogar in seinen Königsporträts – die edelsten Charakterzüge des Modells erscheinen lassen. Das Gute, das Weise, das für die anderen nützlich Handelnde. Es gibt aber in allen seiner

284


Porträts etwas Hinfälliges, kindlich Naives und des Schutzes Bedürfendes. Etwas anziehend Winziges, durch das die Statuengestalt belebt wird. Ein Paar gestreifte Kniesocken zwischen den Bergsteigerschuhen und der weiten Hose, unter der glatten Kugel des kahlen Schädels ein sich hinter dem Kragen steckender fetter Streifen, riesengroße Heilschuhe, Konfektionsanzug, ein sich hoch gehobener, verzweifelter, entschlossener Blick, eine auf der Nase kaum sitzende Brille, sich stolz rundender Bauch, Baseballkappe, und ohne Ende könnten noch die Requisiten aufgezählt werden, mit denen uns Györfi seine Figuren nahe bringt. Von denen wir inzwischen natürlich wissen, dass sie alle ausgezeichnete Wissenschaftler, Erfinder oder die Größten unserer Literatur und Geschichte sind. In zwei Künstlerkolonien ist er Mitglied und Leiter: ab 1980 in der Internationalen Schaffenden Kolonie für Plakettekunst in Nyíregyháza−Sóstó, dann ab 1983 in der Schaffenden Kolonie von Me− zőtúr am Ufer des toten Armes des Flusses Körös. Beide wurden auf Grund der Methode für Bronzeabguss mit Wachsverlor organisiert. Der höchste Vorteil dieser Methode, dass die Gussform der Bronzestatue vom Künstler selber ausgeführt werden kann, sie steht ja der Technik des Gipsabgusses nahe. So können alle der fachlichen und technischen Schwierigkeiten vermieden werden, die bei der Sandformung auftreten können. Ihr Ergebnis ist aber ein viel schöner Abguss mit ganz dünner Fläche. Da sich im Laufe des Prozesses die Form des Wachses in vollem Maße die darauf gestrichene Schamotte, dann beim Brennen die in die Form des weggeflossenen Wachses gegossene Bronze, übernimmt, kann der Künstler auch die feinsten Ausformung ausführen. Daneben sind mit dieser Methode sämtliche Kompositionen mit komplizierter Raumstruktur ohne Zerschlagung abzugießen. Die eigenartige Umgebung des der Mezőtúrer Kolonie nah liegenden Naturschutzgebietes mit seiner geschützten Pflanzen− und Tierwelt inspirierte nicht nur die da arbeitenden Bildhauer, sondern auch die Maler. Eine eigene Art der plastischen Formung wurde hier ausgestaltet, die verschiedenen Varianten der Landschaftsstatuen, die sich offensichtlich der Methode des erwähnten Bronzeabgusses anschließen. „…denn das könnte aus etwas Anderem und anders nicht geschaffen werden — sagt der Künstler —, der gleiche Stil, die Formordnung und die Technik begrenzen uns in gewissem Maße. Eine neue Technik ist geeignet zur Verwirklichung der Vorstellungen anderer Art. Zum Beispiel hier ist dieses feine Wachs. Es sichert uns sensibile genaue Formmöglichkeiten aller Art ….. ich glaube, man kann eine Landschaft auch so ausprägen, wie sie man bemalen kann. Auch plastisch spannende Räume können zustande gebracht werden. Und da sie aus Wachs angefertigt werden, bedeutet nichts ein Problem. Auch der Bronze kann man eine edle Patina geben, also wie sich eine Landschaft in ihren Farben ändert, ist das auch in Bronze zurückzugeben.” Es verdiente eine besondere Studie, wie sich der auch die Surrealität erreichende Anblick dieses Naturschutzgebietes auf den Plastiken von Györfi verdichtet. Es ist überlegend, was in der Plastik fast schockierend ist, kann bemalt einfach Naturalismus sein. Wegen ihrer räumlichen Erscheinung verfügt die Landschaftsstatue über die ästhetischen Möglichkeiten, bzw. vermeidet sie die Fälle, was ein illusionhafter Raum innerhalb eines Bildes erweckt. Jene enthält die Möglichkeiten des Reliefs, mit ihren als Kreisplastik geformten, sich heraushebenden Teilen wird sie zu einer die zwei und drei Dimensionen zugleich benutzenden Statuenqualität. In den Achtziger Jahren taucht Györfi durch die zwei Künstlerkolonien in die unausschöpfbaren Möglichkeiten des Bronzeabgusses mit Wachsverlor runter. Er behandelt immer freier das Wachs, er ist immer sicherer in der Anwendung der Methode. Seine kleinen, in Wachs geprägten Plastiken werden von der fast toten archaistischen Welt der Toten− Körös, vom Anblick ihrer geschützten Vögel und Pflanzen inspiriert. Zwei Reiher. Die sich beim Wind schwingenden Bäume, die Flora des Hochwassergebietes erscheinen auf seinen in je einem

285


selbständigen Raum vorhandenen Plastiken. Die Landschaften von Györfi erzählen über etwas. Über Wunderhirschen, Schamanen, Zauberer. Über Burgen vieler Türme, lebendige Wolken, sich streckende Bäume, Wurzeln. (Gewitter, Lebensbaum, Landschaft am Körös−Ufer) Die Problematik der Zeit und des Raumes für Bildhauerei beschäftigen den Künstler immer mehr, er will im Querschnitt der Zeit und des Raumes das Treffen der Vergangenheit und der Gegenwart erscheinen lassen. Bei seinen Kompositionen ist wieder die Zweifachheit des Ausgeglichenen, Ruhigen und des Dynamischen zu erkennen. Er versucht innerhalb deren, die ehemaligen Erinnerungen zu aktualisieren, (Auf den Ruinen von Olympia, die adaptierten Varianten der Willendorfer Venus), bzw. die Fregmentarität der Zeit und des Gedächnisses mit den Mitteln der Bildhauerei erscheinen zu lassen. (Andenken meines Vaters I−II, Kumanische Legende) Aus diesen Beiden wurde der Fund der Györfi−Werkstatt des 20. Jahrhunderts geboren. In allen von uns lebt die Sehnsucht danach, von uns mindestens etwas kleines Zeichen übrig zu lassen, etwas für die Zukunft. Das gelingt der Begabtheit, der Fähigkeit und der Möglichkeit von je einem nach. Sándor Györfi gehört zu den Wenigen, die mit ihren Werken der Zukunft nicht nur die Gegenwart, sondern auch die Vergangenheit weiter zu geben, um sie zu retten, fähig sind. Die in Statuen konzentrierten Jahrtausende der schon gemeinsamen ungarischen Historie und der kumanischen Urgeschichte bewahren für die ankommenden Zeiten das Dasein des Ungarntums. Seine persönliche Welt wird sein Werk Fund aus dem 20. Jahrhundert, Györfi−Werkstatt, Karcag weitergeben. Wo im Sandbett der Komposition, wie bei der archeologischen Aufdeckung einer Abgusswerkstatt aus der Bronzezeit, halbmäßig verhüllt liegen die Gips−, Terrakotten− und Bronzefragmente seiner Statuen. Eine liegende Frauenfigur, ein Porträtsteil, Fragmente von Tieren, eine Variante der Piéta verkleinert, verschiedene Bronzefragmente, Reiterstatue, eine Frau− und eine Mannfigur, die Teile vom Werk Matthias und Beatrix. Die Schachtafel, ein riesiger Greif, eine zugefrorene, da gebliebene Bronzepfütze wollen hinstreben. Menschen− und Tierfiguren, Fragmente von Reiterstatuen. Es sollte noch über die intimeren Werke von Györfi etwas gesagt werden. Über die, die er spürbar für sein Vergnügen geschaffen hat. Die Abbildung einiger Freunde (Gabriella, ELA−Porträt, Porträt des Bildhauers, Porträt des Historikers), eine Gedenkglocke (Minka Czóbel), Phantasiestatue (Kentaur, Erwachung in Dämmerung bei der Quelle). Und vielleicht das spannendste Werk, das Magische Treffen. Im Paar der beim Mann von oben ankommenden Frau mit Flügeln und in goldener Maske und des Mannes schwebt vor uns die Lust, die physische und die ätherische Liebe. Dies alles mit beruflicher Perfektheit, technischer Bravur, Phantasie und Leidenschaft. „Die Emotionen, in der Regel die Gefühle haben beim Schaffen eine große Rolle. Um diese dreht sich meine Tätigkeit, weil sie die Sachen authentisch machen. Die Hochschule, die Ausbildung bieten bloß die fachliche Kenntnis, man kann Handwerker werden. Aber wenn beim Schaffen die eigene Leidenschaft fehlt, wird das keine Zauberei, keine Aura haben. Das wird einfach ein Gegenstand, der irgendwo da steht.”

Übersetzung: Andrási Lászlóné

286


287


288


Tartalomjegyzék

Györfi Sándor művészetéről

1

Képjegyzék

150

Életrajz

157

Válogatott egyéni kiállítások

158

Válogatott, annotált irodalom

160

Érmek

201

Képjegyzék

216

Györfi Sándor közterületeken elhelyezett művei — időrendben

218

Györfi Sándor közterületeken elhelyezett művei — helyiség szerint

234

Illusztrált közterületi alkotások

249

Angol resume

276

Német resume

281

A szöveg közti képek száma megegyezik a Képjegyzéken szereplő számokkal. A közterületen elhelyezett műveknél csak a készülés időpontját illetve a település nevét jeleztük. A közterületen elhelyezett művek adataikkal együtt visszakeres− hetők a dátumuk és lelőhelyük alapján regisztrált mellékletben, illetve a dátum szerint rendezett, illusztrált közterületi művek között. A képjegyzék a kisplasztikáknál és az érmeknél a művek anyagát, méretét és a készülés időpontját is feltünteti.

289


Györfi Sándor szobrászművész  

szobrászművész

Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you