Page 1

Gyarmathy Jรกnos


A bronzöntés annyira sajátommá vált, hogy most már szabadulni sem tudok tőle, teljesen beleivódott testembe, lelkembe. „Az ötlet mindig valamilyen hatásból indul. Ezek az ötletek lassan érlelődnek, akár három-négy év is eltelik a gondolattól a bronzig. Közben kis vázlatokat készítek, akár papíron, akár agyagban – de ilyenkor inkább csak rögzítek, hogy ne felejtsem el. Ezután jön egy olyan élmény, ami előhozza ezt a félkész ötletet, gondolatot, ami mintegy kipattan a művészből és formába öntheti. Van tehát egy nagyon hosszú érlelődési folyamat, a megmintázás ezzel ellentétben gyors művelet, az ember érzi, és az ujjaival gyorsan kitapintja azokat a formákat, amiket a lelkében, agyában előkészített már.” Gyarmathy János önmagáról

„Bronzait vizsgálva, a kincstaláló izgalma fog el. A patinás felületek, szobrok, domborművek, plakettek csillogása az arany- és bronzkincsek vonzását idézik… Erőssége a mintázás, a tapogató, lapogató, taktilis érzés. Ez az, ami utánozhatatlan, ösztönös gesztusokat rejt, hazulról a fafaragó ősöktől hozott képesség,…egyenesben közvetít minden lelki remegést, rengést, mozdulatot, moccanatot.” Molnár Dénes a szobrászművész Gyarmathy Jánosról


Turnarea în bronz mă reprezintă atât de mult, încât acum nu mai pot scăpa de ea, mi-a acaparat total trupul și sufletul. „Ideea se naște mereu ca un efect. Numai că se maceră încet, uneori trecând trei-patru ani de la apariția ideii până la turnarea ei în bronz. Pe parcurs elaborez câteva variante pe hârtie ori în lut – însă de obicei pentru a fixa ideea, pentru a nu o uita. Apoi o experiență aduce brusc la suprafață ideile gândite și semimacerate, care pur și simplu erup din mine, și astfel le pot da formă. Există așadar un proces foarte îndelungat de maturare, modelarea în sine fiind o operațiune rapidă, în care degetele execută cu celeritate cele elaborate anterior în suflet și în minte.” Gyarmathy János despre sine

„Analizând lucrările sale din bronz mă cuprinde febra căutătorilor de comori. Suprafețele patinate, strălucirea statuetelor, a reliefelor și a plachetelor îmi evocă atracția comorilor de aur și de bronz… Atuul lui este modelarea, simțul tactil, perceperea prin pipăit și frământare. Un simț ce ascunde gesturi inimitabile, instinctuale, este un dar din partea strămoșilor cioplitori în lemn… transmite direct toate vibrațiile sufletești, toate temerile, mișcările și tresăririle.” Molnár Dénes despre sculptorul Gyarmathy János


Casting in bronze represents me so much that now I cannot escape it anymore, it has overtaken totally my body and soul. “An idea always starts from some sort of effect. These ideas materialize slowly; it can take up to three or four years from the thought to the sculpture. Meanwhile I make small sketches or sculpt small prototypes out of clay, but usually only to commit the idea to memory, to not forget it. Later an experience causes these thoughts and ideas to come to surface, erupting out of me, thus allowing me to give them form. Therefore the process of creation is a very long one, while the sculpting itself is quite a fast operation. The fingers cleverly create the shapes and forms that have been previously elaborated in my mind and soul.” János Gyarmathy about himself

„By studying his sculptures, you are encompassed with the excitement of a treasure hunter. The patina on surfaces, statues, reliefs and plaques remind us of the attractiveness of the gold and bronze treasures... His strength is the tactile feeling. This is what is inimitable, this is what hides instinctive gestures, the legacy of the wood-carving ancestors; it directly transmits every tremble, every waver, every move, every stir of the soul.” Sculptor Dénes Molnár about János Gyarmathy


Várakozás. Tékozló fiú / Așteptarea. Fiul risipitor / The Wait. The Prodigal Son bronz / bronze, 38 x 28 x 25 cm, 2015


Illés próféta / Sfântul Ilie / The Prophet Elijah bronz / bronze, 37 x 40 x 40 cm, 2015


A szĂŠk / Scaunul / The Chair

bronz / bronze, 68 x 65 x 14 cm, 2007


A labirintus / Labirintul / The Labyrinth bronz / bronze, 64 x 28 x 6 cm, 2014


Mรณzes / Moise / Moses

bronz / bronze, 63 x 50 x 20 cm, 1995


Ă lomkapu II / Poarta viselor II / Dreamgate II bronz / bronze, 48 x 24 x 10 cm, 1993


Szarvassá vált / Metamorfozat în cerb / Metamorphosed into a Deer (Hommage à Bartók) bronz / bronze, 75 x 45 x 13 cm, 2008


Ajรกnlรกs / Ofrandฤƒ / Offering

bronz / bronze, 45 x 14 x 10 cm, 2003


MenetelĂŠs / MarČ™ / March

bronz / bronze, 25 x 20 x 29 cm, 1999


Ádám és Éva / Adam şi Eva / Adam and Eve bronz / bronze, 26 x 38 x 14 cm, 2009


DiogenĂŠsz / Diogene / Diogenes bronz / bronze, 46 x 16 x 8 cm, 2008


Átvilágítás / Radiografie / Radiography bronz / bronze, 68 x 66 x 14 cm, 2007


AnyasĂĄg / Maternitate / Maternity

dombormĹą / relief / relievo, 34 x 38 cm, 2015


Mennybemenetel / Înălţarea / Ascension 12 Ø, 2011


Az idő / Timpul / Time

bronz / bronze, 38 x 24 x 10 cm, 2003


LĂŠlekharang / Clopotul sufletului / Soul Bell bronz / bronze, 55 x 25 x 11 cm, 2006


Lรกthatatlan kรถnny / Lacrimi ascunse / Hidden Tears bronz / bronze, 55 x 12 x 9 cm, 2015


Mérleg / Balanţă / Balance

bronz / bronze, 140 x 105 x 20 cm, 2007


Maszk / Mască / Mask

bronz / bronze, 43 x 28 x 12 cm, 2008


Csodรกlatos halรกszat / Pescuitul miraculos / The Miraculous Fishing bronz / bronze, 96 x 49 x 38 cm, 2011


Mennybemenetel II / Înălţarea II / Ascension II bronz / bronze, 66 x 49 x 13 cm, 2007


Ă ldozatok / Victime / Victims

bronz / bronze, 36 x 18 x 9 cm, 2011


Áldozatok és hóhérok / Victime și călăi / Victims and Executioners bronz / bronze, 44 x 31 x 10 cm, 2015


Szomjúság II / Sete II / Thirst II

bronz / bronze, 48 x 28 x 10 cm, 1992


Apostol / Apostolul / Apostles

bronz / bronze, 195 x 35 x 35 cm, 2008


Áldozatok és hóhérok / Victime și călăi / Victims and Executioners dombormű / relief / relievo, 58 x 30 cm, 2015


Késélen / Pe muchie de cuțit / On a knife-edge bronz / bronze, 50 x 68 x 20 cm, 2008


Gyarmathy János 1955. január 11-én született Nyárádszeredán. 1980-ban diplomázott a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán, szobrászat szakon. 1980-tól a marosvásárhelyi művészeti középiskola szobrászat tanára. Tagság: Romániai Képzőművészek Szövetsége, MAMŰ Társaság, Barabás Miklós Céh Válogatott egyéni kiállítások: Franciaország – Párizs: Párizsi Magyar Intézet Románia – Bukarest, Brassó, Beszterce, Dés, Csíkszereda, Marosvásárhely, Kolozsvár Magyarország – Budapest, Kecskemét, Pécs, Szekszárd, Zalaegerszeg Lengyelország – Krakkó Németország – Iserlohn, Ratingen, Dormunt Válogatott csoportos kiállítások: Bukarest, Brassó, Beszterce, Galac, Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagyszeben, Sepsiszentgyörgy – Románia, Bécs – Ausztria, Prága – Csehország, Párizs – Franciaország, Ravenna – Olaszország, Varsó – Lengyelország, Budapest, Kecskemét, Pécs, Szekszárd, Zalaegerszeg – Magyarország, Körmöcbánya, Pozsony – Szlovákia, Born – Hollandia, Iserlohn, Frankfurt, Köln, Haltern – Németország Nyilvános műemlékek: Szentiványi Mihály, mellszobor, kő, Nyárádgálfalva; Az élet fája, Meztelen drapériával, A nő a macskával, bronz, Iserlohn, Németország; Szökőkút, bronz, Haltern, Németország; Kós Károly, kőbronz összetétel, Marosvásárhely; Bartók Béla, mellszobor, Herăstrău park, Bukarest; Petőfi Sándor, bronz dombormű, Fehéregyháza; Aranka György, szobor, bronz, Marosvásárhely; Szent László, mellszobor, bronz, Nyárádszentlászló; Árpád, mellszobor, bronz, Székelybere Díjak, kitüntetések: 1980 – Ifjúsági Szalon, Kolozsvár, I. díj 1981 – Humorszalon, Marosvásárhely, különdíj 1993 – Nemzetközi szobrászati tábor, Nyíregyháza, a városi önkormányzat díja 2000 – Barabás Miklós-nívódíj, Marosvásárhely 2017 – Bernády díj, Marosvásárhely Alkotótáborok: Iserlohn, Németország (1990–2007), Haltern, Németország (1991), Szárhegy, Románia (1991), Nyíregyháza, Magyarország (1993, 2000), Szekszárd, Magyarország (2001), Parajd, Románia (2003), Marosvásárhely, Románia (2004, 2008), Szováta, Románia (2006), Nyárádszereda, Románia (2015)


Gyarmathy János S-a născut în Miercurea-Nirajului pe data de 11 ianuarie 1955. În 1980 a absolvit Academia de Arte Vizuale Ion Andreescu, Cluj-Napoca, specializarea sculptură. Din 1980 este profesor titular de specialitate la Liceul de Artă Târgu-Mureș. Afilieri: U.A.P.R, Societatea MAMŰ, Breasla Barabás Miklós Selecție din expozițiile personale: Franța – Paris: Institutul Maghiar din Paris România – București, Brașov, Bistrița, Dej, Miercurea-Ciuc, Târgu-Mureș, Cluj-Napoca Ungaria – Budapesta, Kecskemét, Pécs, Szekszárd, Zalaegerszeg Polonia – Cracovia Germania – Iserlohn, Ratingen, Dormunt Selecție din expozițiile de grup: București, Brașov, Bistrița, Galați, Cluj-Napoca, Satu-Mare, Sibiu, SfântuGheorghe – România, Viena – Austria, Praga – Cehia, Paris – Franţa, Ravena – Italia, Varşovia – Polonia, Budapesta, Kecskemét, Pécs, Szekszárd, Zalaegerszeg – Ungaria, Cremnica, Bratislava – Slovacia, Born – Olanda, Iserlohn, Frankfurt, Köln, Haltern – Germania Monumente în spaţii publice: Szentiványi Mihály, bust, piatră, Gălești, jud. Mureș; Copacul vieții, Nud cu draperie; Femeia cu pisica, bronz, Iserlohn, Germania; Fântâna arteziană, bronz, Haltern, Germania; Kós Károly, compoziție piatră-bronz, Târgu-Mureș; Bartók Béla, bust, Parcul Herăstrău, București; Petőfi Sándor, relief bronz, Albești, jud. Mureș; Aranka György, figură întreagă, bronz, Târgu-Mureș; Szent László, bust, bronz, Sânvăsii, jud. Mureș; Árpád, bust, bronz, Bereni, jud. Mureș Premii, distincții: 1980 – Salonul Național de Tineret, Cluj-Napoca, Premiul I 1981 – Salonul Național de Umor, Târgu-Mureș, Premiul special 1983 – Tabăra Internațională de Sculptură Nyíregyháza, Premiul consiliului orăşenesc 2000 – Premiul de excelenţă Barabás Miklós, Târgu Mureş 2017 – Premiul Bernády, Târgu-Mureș Tabere de creație: Iserlohn, Germania (1990–2007), Haltern, Germania (1991), Lăzarea, România (1991), Nyíregyháza, Ungaria (1993, 2000), Szekszárd, Ungaria (2001), Praid, România (2003), Târgu-Mureș, România (2004, 2008), Sovata, România (2006), Miercurea-Nirajului, România (2015)


Gyarmathy János Born on 11th January 1955 in Miercurea-Nirajului, Mureș county, Romania. He graduated in 1980 from Ion Andreescu Arts Academy in Cluj, specializing in sculpture. From 1980 he teaches sculpting at the Art High Scool in Târgu-Mureș. Member in: Union of Artists from Romania, MAMŰ Society, Barabás Miklós Society Selected solo exhibitions: France – Paris: Hungarian Cultural Institute Romania – Bucharest, Brașov, Bistrița, Dej, Miercurea-Ciuc, Târgu-Mureș, Cluj-Napoca Hungary – Budapest, Kecskemét, Pécs, Szekszárd, Zalaegerszeg Poland – Krakow Germany – Iserlohn, Ratingen, Dormunt Selected group exhibitions: Bucharest, Brașov, Bistrița, Galați, Cluj-Napoca, Satu-Mare, Sibiu, SfântuGheorghe – Romania, Vienna – Austria, Prague – Czech Republic, Paris – France, Ravenna – Italy, Warsaw – Poland, Budapest, Kecskemét, Pécs, Szekszárd, Zalaegerszeg – Hungary, Kremnica, Bratislava – Slovakia, Born – Holland, Iserlohn, Frankfurt, Köln, Haltern – Germany Public sculptures: Martin Szentiványi, bust, stone, Gălești, Mureș county; Nude with Drapery, Tree of Life, Lady with the Cat, bronze, Iserlohn, Germania; Monumental Fountain, bronze, Haltern, Germany; Károly Kós, stone-bronze composition, Târgu-Mureș; Béla Bartók, bust, Herăstrău Park, Bucharest; Sándor Petőfi, bronze relievo, Albești, Mureș county; György Aranka, full figure, bronze, Târgu-Mureș; Saint Ladislaus, bust, bronze, Sânvăsii, Mureș county; Árpád, bust, bronze, Bereni, Mureș county Awards: 1980 – National Youth Saloon, Cluj-Napoca, 1st Prize 1981 – National Humor Saloon, Târgu-Mureș, Special Award 1983 – Nyíregyháza International Sculpting Camp, County Council’s Award 2000 – Barabás Miklós Award of Excellence, Târgu Mureş 2017 – Bernády Award, Târgu-Mureș Creative camps: Iserlohn, Germany (1990–2007), Haltern, Germany (1991), Lăzarea, Romania (1991), Nyíregyháza, Hungary (1993, 2000), Szekszárd, Hungary (2001), Praid, Romania (2003), Târgu-Mureș, Romania (2004, 2008), Sovata, Romania (2006), Miercurea-Nirajului, Romania (2015)


Gyarmathy Jรกnos Tel: +40 731 832 410 E-mail: gyarmathyjanos@yahoo.com www.bmceh.ro www.sculpture.ro


© Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet

© Gyarmathy János

www.bukarest.balassiintezet.hu 2018 Editor: Kósa András László Foto: Moldován György, Bálint Zsigmond Grafică: Mircea Tancău

A borítón / Pe copertă / On the cover: Sziszüphosz / Sisif / Sisyphus bronz / bronze, 42 x 40 x 8 cm, 2000


© Gyarmathy János 2018

Gyarmathy János katalógus  
Gyarmathy János katalógus  
Advertisement