Skip to main content

Gyarmati Hírek - december - 2018

Page 1

aktuális

Civitas Fortissima Centenárium

Az 1919-es „csehkiverés” 100. évfordulójának emlékévében változatos és értékes programokat kínál az önkormányzat. Sajtótájékoztatóval indult a Civitas Fortissima Centenárium, vagyis az 1919-es "csehkiverés" századik évfordulójának emlékévi programja. Medvácz Lajos polgármester ismertette az emlékév és az azt elindító 4 napos januári ünnep fontosabb mozzanatait, majd bemutatta a Civitas Fortissima Múzeum legújabb szerzeményét, a mártír Rózsa Andrást és családját ábrázoló frissen restaurált fényképritkaságot. Rózsa András volt a januári "csehkiverés" legendás vasutas mártírja, aki lányának üzente utolsó szavait: "Maradj meg magyarnak!" Ezt választotta regénye címéül dr. Kapa Mátyás egyetemi tanár, író, akinek könyvbemutatójára került sor a sajtótájékoztató után a Városháza zsúfolásig megtelt dísztermében (fotónkon). Tyekvicska Árpád, a Civitas Fortissima Emlékév koordintora, történész ismertette az emlékév és a nyitóünnep üzeneteit, célkitűzéseit, egyenes adásban az M1 televízióban is. Többek között lesz konferencia neves előadókkal, művészeti gála Gyarmathoz kötődő közismert előadókkal, iskolai programok, emléktúra, bátrak úszása, fáklyás felvonulás, fegyveres hagyományőrzők hadijátéka a főtéren (a 4 nap részletes programja lapunk hátoldalán található). A központi ünnepségen dr. Áder János köztársasági elnök mond ünnepi beszédet.

Gyarmati Hírek

Adókedvezmények az országban elsőként

3

Az országban elsőként arról határozott az önkormányzat, hogy újabb Iparűzési Adókedvezmények lépnek életbe januártól. 1700 adózót és a betelepülni szándékozó vállalkozásokat érinti az ötszázalékos beruházási kedvezmény, de duplájára emelkedik az adómentesség határa is. Medvácz Lajos polgármester sajtótájékoztatón ismertette, hogy - az országban először - jövő januártól bevezetik a település összes vállalkozójára vonatkozó beruházási adókedvezményt a helyi iparűzési adó tekintetében. Továbbá duplájára emelik a mentességet élvező adóalap összegét is. Mondandója elején idézte a megyei iparkamara és az adóhivatal által készített TOP50 kiadvány idei összefoglalóját, mely szerint Balassagyarmat és térsége átvette a vezetést a gazdasági mutatók tekintetében Nógrádban. A termelő üzemek gazdasági mutatói - árbevétel, export, hozzáadott érték - tekintetében ma Balassagyarmat húzza a megyét. A város gazdasági megerősödését a helyi polgárok vállalkozó kedve, az ezredforduló ipartelepítései, az Uniós csatlakozással visszakerült Felvidéki vonzáskörzet, az Orbánkormány önkormányzatokat érintő adósságkonszolidációja és a város Gazdaságfejlesztési Programja okozták. Ez utóbbinak ma több, országosan is egyedülálló eleme van: csak Iparűzési Adó terheli a vállalkozásokat, 5% beszerzési kedvezménnyel, Mikrohitel kamattámogatással, 24 hektárnyi önkormányzati iparterülettel,

fecskelakásokkal, hiányszakma ösztöndíjakkal és épülő munkásszállóval kalkulálhatnak a Balassagyarmatot választó cégek. Januártól újabb Iparűzési Adókedvezmények lépnek életbe: 1700 adózót és a betelepülni szándékozó vállalkozásokat érinti az ötszázalékos beruházási kedvezmény, mely az adóalap leírásoknak köszönhetően ös�szességében több mint 38 millió forint támogatást jelent. Januártól duplájára emelkedik az adómentesség határa is: az évi egymillió forint adóalapra vonatkozó mentesség 350 céget érint, mely összességében 3 millió forint kiesést okoz a városi büdzsének.

A polgármester szerint a beruházások ösztönzése, az új vállalkozások megtelepedése hosszabb távon bőven megtérül. A képviselő-testület elhatározta, hogy a bevételkiesések tükrében 2020-ban tovább bővíti a kedvezmények körét. Fotó: Torjay Attila

2018. december


4

Gyarmati Hírek

aktuális

Városunk és térsége húzza a megyét Térségünk újra növelte előnyét a megyé- Újabb üzemek települtek le a térségben, ben. Milyen jelei van- számtalan kis- és középvállalkozás fejnak ennek? leszt, egyre kedvezőbbek a munkanélAz elmúlt egy évben a küliségi adatok, Balassagyarmat és körgazdasági trendek irá- nyéke húzza a megye gazdaságát, hiszen nyaiban nem történt változás Nógrád megyé- itt termelődik meg a legtöbb adózott ben, köszönjük szépen, nyereség – többek között ezekről beszélt mi, nyugaton jól állunk. Balla Mihály, a térség országgyűlési képKiemelt célunk a mun- viselője. kahelyteremtés és olyan A munkanélküliségi mutatók is fejlesztések támogatása, amelyek egyre inkább törekednek a minél na- nagyon kedvezőek. Sőt, annyira jó a helyzet a 4-5 szágyobb hozzáadott értékű, vagyis nyereséges termelésre. Nyugat-Nógrád zalékunkkal, hogy inkább munkatovább erősödött. Balassagyarmaton erőhiánnyal küzdünk. Bízunk abban, a MAHLE október végén adta át az és kiemelt célunk, hogy egyre töbe-autó gyártáshoz kapcsolódó új fej- ben térjenek vis�lesztését. Világvezető új modul, új sza szülőföldjükre irány az autóalkatrész gyártásban. munkavállalóként Bercelen szeptemberben adtuk át a Budapest irányából, NIDEC új üzemét, ahol mintegy 15 külföldről vagy az milliárd forintos fejlesztést hajtottak ország más térségeivégre, ráadásul már tervezik az újabb ből, mivel egyre jobfejlesztésüket a kapacitás bővítésére. ban nőnek a bérek is Novemberben pedig a Flex Film élel- a térségben, és egyre miszercsomagoló termékeket gyártó több olyan fejleszvilágvállalat indította el 23 milli- tés zajlik, amelyek árd forintos beruházását Rétságon, szaktudást és a legamely során egy új, 170 főt alkalmazó újabb technológiai gyár épül. A Hannon System is Rét- ismereteket is megságon fog megvalósítani egy 6 mil- követelik. Ráadásul azt meg is fizetik, liárdos üzemfejlesztést, ami révén hiszen a megyében itt a legmagasabduplájára emelik a foglalkoztatást. bak a bérek is. A nagyokon túl több De említhettem volna az elektromos kis- és közepes vállalkozás tudott fejkapcsológyártásban piacvezető olasz lesztésekbe kezdeni. A fejlődés arra BREMAS cég Gyarmatra települését is rámutatott, hogy nagy szükség van is. Több településen indult el nap- a szakképzés fejlesztésére, mivel egyelempark építés, a legnagyobb Balas- re komolyabb szaktudást igényelnek sagyarmat-Szügy között, de komoly az innovatív beruházások. A másik érdeklődés van Szécsény térsége kiemelkedő gazdasági növekedést iránt is. Ráadásul számos települé- erősítő ágazat az építőipar. Nyugatsen valósult meg, illetve valósul meg Nógrádban újra biztos munkalehetőenergetikai fejlesztés, hiszen nem- ség építőipari cégeknél dolgozni. Balassagyarmat és térsége az csak a gazdaság, de a környezetvédeelmúlt két évben szinte minden lem is fontos.

Szívhez szóló Csalogató

A Csalogató együttes adott nagy sikerű koncertet a művelődési központban. A helyi csapat jó szokásához híven ezúttal is szívhez szóló, lélekemelő műsorral ajándékozta meg a szép számú közönségét. Sümegi Tamás felvétele

2018. december

mutatóban lehagyta Salgótarjánt - ilyen majd száz éve nem történt! Nemrégiben készült el az idei TOP50 kiadvány, amelyben a megye legjobb cégeiről, térségi kimutatásokról találhatunk adatokat. Balassagyarmat és Rétság térsége adja a megye exportjának 63 százalékát, Balassagyarmat térsége önmagában majd a felét. Mindezt úgy, hogy Nógrád megye az egy főre eső ipari termelésben az ország középmezőnyében van. Ezt tetézi, hogy mind a cégek számában, mind a lakosság számában Balassagyarmat környéke például fele akkora, mint a megyeszékhely, tehát az itt befektetett tőke bőségesen, sokszor országos átlag felett megtérül. Gyarmat is tovább fejlődik. A város megérdemelten kapott mintegy 5 milliárd forintnyi fejlesztési támogatást a különböző pályázatokon keresztül. Természetesen folynak a TOP-os és EFOP-os fejlesztések, amelyekkel városi intézmények épülnek, vagy újulnak meg, köztük iskolák, óvodák, közösségi létesítmények. Kifejezetten örülök, hogy a városvezetés folyamatosan kockázatot vállal a gazdaság érdekében, mint legutóbb az országosan elsőként bevezetett beruházási adókedvezménnyel, vagy a családtámogatási kezdeményekkel, hiányszakma támogatásokkal, munkásszálló építéssel. A múlt század rengeteg sebet ejtett a városon, úgy tűnik a 21. század újra Balassagyarmaté lesz. Mindebből a vonzáskörzet, egész Nyugat-Nógrád, de a felvidéki járások is profitálnak majd. (szilágyi)

Leszúrta élettársát

A nyomozás adatai alapján egy 38 éves nő december 6-án kora délelőtt gyarmati otthonukban egy késsel megszúrta 63 éves élettársát. A férfi a szúrás következtében olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának munkatársai N. Ilonát halált okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során beismerő vallomást tett.


Diákok országos sikere Az Emberi Erőforrások Minisz­ tériuma Integrált Jog­védelmi Szolgálata országos betegjogtudatosító interaktív versenyt hirdetett. A Salgó­tarjáni Szakképzési Centrum SzentGyörgyi Albert Gimná­ziuma, Szak­gimnáziuma és Szak­közép­ iskolájának csapata megnyerte az országos döntőt. Az érintetteket kérdeztük a szép sikerről.

A győztes csapat tagjai: Dóczé Boglárka, Vidó Cintia, Vincze Kamilla, Harkai János Bence és Harkai András Dominik, Dóczé Boglárka: - A betegek jogai és annak tiszteletben tartása a jövő egészségügyi dolgozóinak, azaz nekünk rendkívül fontos, hiszen a jövőt mi teremtjük meg, és ebben a jövőben sokkal kevesebb panasz fog érkezni a betegjogi képviselőinek. A vetélkedőn átélhettük a beteg ember helyzetét és problémáit, ugyanakkor azt is, hogy nemcsak a betegnek nehéz a sorsa, hanem az egészségügyi dolgozóknak is. Ám a nehézségek ellenére megteremthetjük azt a jövőt, ahol mindkét fél, mind az egészségügyi dolgozók, mind pedig a betegek között egy jó

kapcsolati viszony alakuljon ki, ahol mindenki egyenlőnek tekinti a másikat. Harkai András: - Nagy lehetőségnek éltem meg a versenyt, az elejétől kezdve szoros volt a küzdelem, örülök neki, hogy ilyen jó eredményt értünk el, és hogy tagja lehettem ennek a szenzációs csapatnak. Harkai János Bence: - Számomra ez a verseny egy hatalmas eredmény. Iskolai tanulmányaim során már számos versenyen vettem részt, de ez volt az első igazán nagy megmérettetésem. Maga a verseny témája is nagyon közel áll hozzám, mert nagyon fontosnak tartom a betegjogokat és annak ismeretét. Vidó Cintia: - Az egészségügy nehéz, de nagyon érdekes szakirány. A verseny felnyitotta a

szememet arra, hogy nem csak a nővéreknek vagy az egészségügyi dolgozóknak nehéz a helyzete, hanem a betegeknek is. Több szituációban is átéreztük, átéltük a betegek helyzetét. Ez a vetélkedés nagy lehetőséget adott számunkra, hogy még jobban megtanuljunk, megértsünk, elsajátítsunk mindent. A csapatok közötti megmérettetés nagyon érdekfeszítő és játékos volt. A versenyre való felkészülés alatt rengeteget tanultunk, amivel emberségesebbé, kedvesebbé, jobbá tehetjük mások kórházi ellátását, ápolását. Vincze Kamilla: - A versenyre való felkészülés nem volt könnyű, hisz mind az ötünknek bele kellett tenni „apait-anyait”. Amikor elérkezett a verseny napja elég izgatottak voltunk, pedig rendkívül sokat készültünk. Nagyon fontos számomra, hogy a jövőben, ha nem is minden egészségügyi dolgozó, de legalább a legtöbb próbálja tiszteletben tartani a betegjogokat. Kalóz Erika felkészítő tanár, szakmai tagintézményvezető-helyettes: - A verseny célja, hogy a szakképző iskolák diákjai, a jövő nemzedék ápolói megismerjék a betegjogokat, felismerjék és azonosítsák azokat a helyzeteket, ahol empátiájukkal és tudásukkal megelőzhetik a betegjogok megsértését, illetve kommunikációjukban határozottan képviselhessék a betegjogokat. Iskolánk két csapattal nevezett a versenyre, az elődöntőből viszont a „Betegjogi Képviselőjelöltek” csapata jutott tovább, míg a „Védelmezők” csapata 9. helyezést ért el. Büszke vagyok az elért sikerre és egy újabb eredménnyel erősítettük nemcsak iskolánk, hanem városunk hírnevét is. Sinkóné Szrenka Anikó igazgató: - A 12.A osztály egészségügyi szakmai ágazati osztály. Tanulói rendkívül jó képességű, szorgalmas, a hivatásukhoz egyre inkább „felnövő” diákok. Büszke vagyok mindkét csapatra, mind a 10 szent-györgyis, érettségi előtt álló, akik hetekkel ezelőtt boldogan mutatták meg az általuk készített, a pályázat részét képező filmeket, melyek nem nélkülözik az emberi humánumot. Meghatódtunk azon az érett gondolkodáson, empátián, érzékenységen, melyek szükségesek ilyen filmek megalkotásához. Büszke vagyok, Kalóz Erikára, szakmai igazgató-helyettesemre, aki ebben a tanévben csatlakozott a szent-györgyis tanári karhoz, s felkészítő tanárként pár hónap alatt bebizonyította diákjainak, diákjainknak, hogy kellő intelligenciával, szakmai tudással, fáradtságot nem kímélő munkával mindenre képesek. (szilágyi)

aktuális

Gyarmati Hírek

5

Egészségnap a Szondiban

A Szondi György Szakgimnáziumában és Szakközépiskolájában egészségnapot szerveztek az iskola tanárai. A programra a „Menő menzák az iskolában - Egészséges étkezést és életstílust népszerűsítő programok EFOP-1 .8.5-17” pályázat keretében került sor. Az iskola tanulói különböző, az egészséggel kapcsolatos elő-

adásokat hallgattak meg, illetve „gyümölcskóstolón” vettek részt. A rendezvény a szombati tanítási nap ellenére nagy létszám mellett kitűnő hangulatban telt el.

Idősek összetartozása

A Szent Erzsébet Idősek Otthona lakói az ÉFOÉSZ által kiírt karácsonyi pályázatára készülve az összetartozást szimbolizálva

kézlenyomatukkal egy karácsonyfát és télapót formáltak. A közös alkotás öröme jó hangulatot varázsolt az Otthonba.

2018. december


6

Gyarmati Hírek

aktuális

In memoriam Szabó Endre

Távozott a város egyik legismertebb embere. 75 éves volt. Ízig-vérig régimódi férfi: önzetlen, nyíltszívű, segítőkész, jókedélyű és bohém. Soha nem azt kérdezte, hogy miért, hanem azt, hogy mikor? A közösségben és a közösségért élt. Kevés ember tudott olyan lelkesedéssel és odaadással ügyekért, célokért, feladatokért síkra szállni, mint ő. Mindig a jó ügyben hitt, nem volt benne semmi hátsó szándék. 1943-ban Lőrinciben látta meg a napvilágot, Hatvanban tanult, mezőgazdasági szakmérnöki diplomát szerzett, körzeti felügyelőként járta az északi megyék termelőszövetkezeteit. Városunkba a hetvenes évek közepén telepedett le, hamar sok cimborája, ismerőse lett. Nem könyvekből tanulta a barátkozást, a vérében volt. Bekerült az első szabadon választott önkormányzatba, aktivitása hihetetlen volt. Szinte mindig ment és tett. A közéleti szerepvállalásait lehetetlen felsorolni, a strand sorsa éppen úgy fontos volt neki, mint az irodalmi társaság, vagy a Kilencvenesek Klubja.

Merczelék

A város köztiszteletben álló családjáról szólt az este a Csillagházban.

Merczel Mária, az Operaház nyugalmazott játékmestere és Merczel György karvezető meséltek édesapjukról, hogy az apai és anyai örökséggel tarsolyukban merre jutott a négy testvér, Mária, Miklós, Péter és György.

2018. december

Író ember volt. Novellákat és verseket vetett papírra, de igazi elemében újságíróként volt. Szinte az összes városi újságba, megyei lapba írt, gyakran és sokat, imádott bejárni a szerkesztőségekbe és elbeszélgetni a tollforgatókkal. Nagyon elemében volt riporterként, parasztemberrel és vezérigazgatóval egyaránt gyorsan megtalálta a közös hangot. Rengeteget televíziózott, embersége és kíváncsisága itt is mindig célba talált. Négy éve kiadott, Határtalanul című könyvében ös�szegyűjtötte legkedve­sebb írásait és a rá olyannyira jellemző széles mosollyal, őszinte kedvességgel ajándékozta meg vele fiatalabb újságíró kollégáit. Nem adott tanácsot, csak bíztatott. Élete utolsó éveiben többször is súlyos betegség kényszerítette kórházba, de mindig felállt, mert életszeretete vitte tovább, amíg tudta. Távozott a város egyik legismertebb embere. 75 éves volt. Örülök, hogy ismerhettem. - a szerk. -

HIRDETMÉNY

Tájékoztatom a város lakosságát, hogy Balassagyarmat Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Testülete december hó 17. napján (hétfőn) 9,00 órai kezdettel KÖZMEGHALLGATÁST tart a Városháza Dísztermében, melyre minden érdeklődőt tisztelettel várunk. A közmeghallgatás témája: Beszámoló a 2018. évben végzett munkáról. Előterjesztő: Mátyás Jenő, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke. A közmeghallgatáson megjelenő roma nemzetiséghez tartozó választópolgároknak és a helyben érdekelt szervezetek képviselőinek lehetőséget biztosítunk, hogy közérdekű kérdést és javaslatot tehessenek fel a Testület részére. Mátyás Jenő, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke

Digitális bíróság

Nyílt napon mutatták be a Balassagyarmati Törvényszéken a Digitális Bíróság Projektet. Az a cél, hogy az ügyfelek részére egyszerűsítse a bírósághoz való hozzáférést, ezért az Országos Bírósági Hivatal informatikai fejlesztések keretében biztosítja a bírósággal való elektronikus kapcsolattartás akadálymentes működéséhez szükséges feltételeket. Az ügyfelek személyes megjelenés nélkül, napi 24 órában, ingyenesen hozzáférhetnek azokhoz az információkhoz, amelyek számukra lényegesek a bíróság eljárásaival kapcsolatban. Dr. Tatár-Kis Péter, a Balassagyarmati Törvényszék elnöke elmondta, hogy átadták a bíráknak azokat a technikai eszközöket – tableteket, laptopokat –, amelyek a munkájukat segítik a jövőben. Dr. Kékedi Szabolcs, az Országos Bírósági Hivatal Elektronikus Eljárások Főosztályának a vezetője arról a fejlesztésekről beszélt, melyek során az ügyfelek interneten betekinthetnek a folyamatban lévő peres ügyeik irataiba. A projekt harmadik eleme a közhiteles nyilvántartásokhoz történő adatkapcsolatok kialakítása: az ügyfeleknek nem kell a közhiteles nyilvántartásokból beszerezniük adatokat, hanem azt a bíróság elektronikus úton lekéri. A fejlesztésnek köszönhetően a bírósági eljárások gyorsabban lezárulhatnak.

Könyvtári vetélkedő

Keresd a könyvtárban! címmel könyvtárhasználati és általános műveltségi vetélkedő zajlott a Madách Imre Városi Könyvtárban. A résztvevő 11 csapat közül szoros küzdelem után a Balassi Bálint Gimnázium csapata nyert a Dózsa György Általános Iskola és a Szent Imre Katolikus Általános Iskola előtt.


magazin

Évek óta megszokhattuk városi ünnepségeinken, hogy fiatalemberek egy csoportja korhű egyenruhákban és fegyverzettel felszerelve, mélységes elköteleződésről árulkodó arccal felvonul, őrt áll, tiszteleg, koszorúz, emelve ezzel rendezvényeink színvonalát és átélhetőbbé téve a megemlékezést. A 16-os Honvéd Katonai Hagyományőrző Csoport arról mesélt lapunknak, milyen belső erő hajtja őket katonaőseik útján. Bakos Gyula, a csoport vezetője lelkesen ecseteli a hagyományőrzéshez vezető útjának történetét. - Mindig nagyon foglalkoztatott a történelem, különösen az a része, melynek nyomait ma is kézzel foghatóan érzékeljük magunk körül. 18 éve gyűjtök első világháborús relikviákat. Szeretek idős emberekkel elbeszélgetni a múltról, a világháborúban szerzett tapasztalataikról, vagy más családtagok elbeszéléseiből ismert történeteikről. Az ilyen beszélgetések során rendszerint előkerülnek a múltat megidéző tárgyak is: bajonett, kitüntetés, sisak, katonakönyv, katonai evőeszköz. Könnyen megválnak az emberek a családi ereklyéiktől? - Embere válogatja. Van, hogy már nem jelent értéket számukra, viszont látják rajtam a lelkesedést, az elhivatottságot, tudják, hogy nálam jó helyre kerülnek ezek az emlékek, így szívesen odaadják. Honnan jött az ölet, hogy szervezett formába öntsék a történelem iránti rajongást? - 2009-ben külföldön, Wales-ben dolgoztam, láttam az ottani megemlékezéseken a rengeteg hagyományőrzőt, és megtetszett a dolog. A katonai hagyományőrzés nem csak a hazaszeretet megnyilvánulása, hanem komoly történelmi ismereteket kívánó kulturális munka is. Ezen felül egy egész emberré nevelő kikapcsolódás, mely alkalmas egy jó közösség kialakítására. Amikor hazajöttem, elkezdtem járni a különböző hagyományőrző rendezvényekre. Egyre jobban beszippantott a múlt és mivel nem voltam egyedül, kezdett kialakulni egy állandó csapat.

Gyarmati Hírek

A múlt bűvöletében

16-os Honvéd Hagyományőrző Katonai Csoport néven 2014-ben vettünk részt először egy megemlékezésen. Jelenleg nyolc fős a taglétszámunk, ebből öten a Vitézi Rend tagjai is: Szakács László, Gresina Róbert, Honti Péter Ákos, Veres Vendel Szabolcs és jómagam, valamint Szita Ferenc, Dukony Zsolt és Bakos Gyula Mihály alkotják a csoportot. Nagy anyagi áldozatokat követel a hagyományőrzőtől ez a tevékenység? - A korhű egyenruhák és a fegyverzet kiállítása igencsak megterheli a pénztárcát. Először az első világháborús, a Monarchia minden hadseregében viselt 1908-as csukaszürke posztó egyenruhát varrattuk meg magunknak. De mivel szaporodtak a rendezvények, a második háború csatáit is meg kellett jeleníteni, kénytelenek voltunk az akkor hordott uniformist is megcsináltatni. Egy viselet 250-300 ezer forintba

kerül, plusz a kiegészítők: kenyérzsák, puska. Például magyar első világháborús utángyártott puskát nem lehet kapni, muszáj az eredeti példányokat beszerezni. Hogyan zajlik egy hadijáték? - Egy-egy csata eljátszásakor előre megbeszéljük a harc részleteit a valós történelmi eseményekhez hűen, aztán mindenki alakítja a maga szerepét. Természetesen az tudható előre, melyik csapat fog győzni, de az már menet közben derül ki, hogy valaki hősi halált hal-e a csatamezőn, vagy netán hadifogságba esik. Balesetek előfordulnak? - Ritkán. Mindenkinek alá kell írnia, hogy saját felelősségére vesz részt a játékon. Természetesen csak vaktöltényt használunk, de volt úgy, hogy három napig csengett a fülem, mert túl közel lőttek hozzám. Nagyon élethű tud lenni egy ilyen csata, még a pirotechnikai megoldások is félelmetesek sokszor, át

7

lehet érezni milyen lehetett a valóságban. Közelharcban megüthetnek puskatussal úgy, hogy elreped egy borda, vagy felszakad egy szem. De elég, ha a forró fegyvercsőhöz hozzáér az ember. Nem érzik kudarcnak, ha úgy alakul, hogy meg kell halni? - Alapszabály, ha valakinek például elromlik a fegyvere, az a szerepe szerint meghal. De, őszintén szólva, húsz percnyi teljes menetfelszerelésben történő rohangálás után nem olyan nehéz ezt a szerepet vállalni. Izgalmasan hangzik, de a történelmi események rekonstruálásán túl miért csinálják ezt? - Azon dolgozunk, hogy felkeltsük az emberek érdeklődést – veszi át a szót Szita Ferenc. - Itt volt két világháború az elmúlt száz évben, a családtagjaink átélték őket, mégsem törődünk velük. A fiatalok sokszor nevetséges történelmi filmeken nőnek fel, ugyanakkor nem tudják azt, hogy a saját dédszüleik milyen dicsőséges cselekedeteket hajtottak végre. Egyszerű iparosok, parasztemberek, akik a kapa és kaszanyelet hagyták ott, hogyan tudtak harcolni. Mi egy elferdített történelmet tanultunk, és a mai napig nincs kihangsúlyozva, hogy az első világháborúban a magyar katonák nagyszerűen harcoltak, idegen katona nem lépett az ország területére. A veszteség a politikusoknak köszönhető, nem a katonáknak. Számomra nagyon sokat jelent, ha a dédszüleim által viselt egyenruhát felvehetem, és abban állhatok egy emlékmű mellett. Kinek állítsunk emléket, ha nem nekik? Megérdemlik, hogy megemlékezzünk róluk és büszkék legyünk rájuk. Nem érzik úgy, hogy kissé eltévedtek az időben? - Ez valószínűleg így van – nevetnek. És úgy gondoljuk, hogy azok az idők a nehézségek, tragédiák ellenére is magasztosabbak voltak, mint a 21. század. Milyen terveik vannak a jövőt illetően? - A jövő évre már 28 rendezvényünk le van szervezve. Következő komolyabb dolgunk január 12-én a Doni emléktúra lesz, Dejtár-Patak-Érsekvadkert útvonalon. Az esemény nyilvános, szeretettel várjuk az érdeklődőket és a részt venni szándékozókat. Sziládi Krisztina Fotó: Torjay Attila 2018. december


8

Gyarmati Hírek

magazin

Kreativitás és művészet a vásznon Két gyarmati huszonéves tehetség is részt vett az utóbbi évek egyik leglátványosabb animációs mozifilmjében: a Ruben Brandt, a gyűjtő igazi filmes különlegesség. Szenográdi Szabina és Petőcz Eszter betekintést enged az alkotás folyamatába.

Gyermekévek, tanulmányok? a papírforma szerinti szakmáimban, Szenográdi Szabina: - Gyarmaton EU-s városrehabilitációs projektben születtem 1989-ben, a Szent-Györgyi közösségfejlesztőként, projekt koorgimnáziumban talán utolsó előtti év dinátorként, majd a közalkalmazotti végén döntöttem úgy, hogy hosszabb szférában, de pályaelhagyónak kell szünet után újra a rajzzal szeretnék mondanom magam, vagy legalábbis a foglalkozni, újra elkezdtem Pénzes film közbejött. Géza óráira járni a Zeneiskolába és Hogyan vettetek részt a filmPetró György Szabadiskolájába, hogy ben? felkészülhessek a főiskolai rajzfelvéSz. Sz.: - Háttérfestő voltam, ami telikre. Fel is vettek az egri Eszterhá- azt jelenti, hogy már meglévő vázzy Károly Egyetemre, ahol alapkép- latok alapján kellett véglegesíteni zésen festészetet tanultam. Utána a látványt Milorad Kristić rendetettem két németországi kitérőt Re- ző elképzelései alapján, mindezt gensburgba és Berlinbe ösztöndí- többnyire 2D-ben, de készítettem jakkal, ahol az adott tanulmányaim textúrákat is 3D-s vagy ún. fél 3D-s mellett felkészültem a tervezőgrafi- jelenetekhez is, pl. 3D-s utcaképek, kus mesterképzésre, melyre szintén tájelemek. A film egyik sajátossága, felvételt nyertem. Egerből pedig rög- hogy gyakran keveri a 2D és 3D-s gratön az államvizsga után Budapestre fikát. Emellett festettem tárgyakat költöztem. is, statikus elemeket, főként autókat. Petőcz Eszter: - 1987 szilveszterén A gyártás kb. utolsó félévében 80%születtem Gyarmaton, a Dózsa Isko- ban vintage autókat kellett rajzollába jártam, amire nagy szeretettel nom, amit egyáltalán nem bántam. emlékszem vissza. Kreatív, felhőtlen P. E.: - A Ruben Brandt hozta vissza a időszak volt, amellett, hogy sokat kreativitást, a művészetet az életemsportoltam, gyermekszínjátszásban be, hatalmas lehetőségként tekintetis részt vettem, Judit és Magdi néni tem erre a munkára, ezt olyan „újra (Tátrai Judit és Pajorné Molnár Magmagamra találás” élménynek dolna, Csupaszáj társulat) rendezéshívnám. Gyártási koordiében a Weöres Sándor Gyermekszínnátorként vettem részt a játszó verseny országos film alkotásában. Nekem élvonalában voltunk van egy személyes vonal a hosszú éveken kereszstory-ban, Milorad-ot és tül. De rajzolni az ő terveit, munkásságait is jártam Pénzes segítő személyeket Géza bácsihoz, illetve gyermekkorom óta kézműves szakkörre a ismerem. Így Milorad művelődési házba. A Lólátványvilága, stílusa nyay Utcai Református nem volt ismeretlen Gimnáziumban folytatszámomra. A produtam tanulmányaimat, ceri csapat, Roczkov majd a Váci Piarista Hermina, Kurdy-FeGimnáziumba érettségizhér János, Roczkov tem. Aztán jött az egyeRadmila hívtak Petőcz Eszter tem, ELTE szociális be a stábba, 2015munka, majd közösségben, a gyártáselőkészítés fejlesztő szakjai. Dolgoztam időszakában. Szó szerint 2018. december

a gyártást készítettük elő, munkafolyamatokat, gyártási struktúrát dolgoztunk ki, gyártásvezetői szoftvert formáltunk a saját folyamatainkra. Gyártási időszakban felelős voltam a hátterek, a karakterek és a kellékek, gyártási feladatok koordinálásáért. Híd voltam a rendező, a gyártásvezető, a szakmai vezetők és az artist-ok között. Minden információ nálam futott össze, egészen egy rendezői koncepciótól, artwork-től kiindulva, gyártásvezetői határidőket betartva, szakmai vezetők útmutatását továbbítva, segítve az artist munkáját, mindaddig, amíg egy háttér, egy karakter, egy jármű, úgy került be a filmbe, ahogyan azt Milorad megálmodta. 1500 db háttér, közel 500 karakter és 300 prop készült a filmhez. És akkor még nem beszéltünk a 2D cell animáció gyártási területről, amit Gabányi Andrea koordinált, szintén szorosan együttműködve a rendezővel, a gyártásvezetővel, szakmai vezetőkkel, művészekkel és minden gyártási részleggel. Ezzel azt szeretném érzékeltetni, hogy minden gyártási folyamatnak, területnek szorosan együtt kellett dolgoznia. Producereink és gyártásvezetőnk (Roczkov Radmila) gyakran hangsúlyozták, hogy ez egy organikus szervezet, ami él, mozog, folyamatosan alakul, ebben kell nekünk helytállni. A menedzsmentet és az alkotást kellett összehangolni, ami nem volt könnyű feladat. Meséljetek a rendezőről! Sz. Sz.: - Igazi nagybetűs alkotóművész, minden nap rajzol, inspirálódik, hihetetlen ismeretanyag van a birtokában. Gyerekszemmel, gyermeki rácsodálkozással tud a világra tekinteni, egyszerűen minden érdekli, rendkívüli megfigyelő! A Ruben Brandt, a gyűjtő pedig tényleg olyan, mintha Milorad fejében járnánk… remek és érdekes személyiség, kiváló


magazin humorral, gyakran mesélt vicceket magyarul! A csapatra pedig sosem úgy tekintett, mint alkalmazottakra vagy egy stábra, hanem mint egy családra. P. E.: - Milorad-ot egy magányos alkotónak gondoltam, de a gyártás alatt kiderült, hogy ez nem igaz. Milorad napi szinten konzultált a stábbal, személyesen és skype-on is. Gyakran ő volt az első, de mindig ő volt az utolsó, aki elhagyta a stúdiót késő este, ő napi 24 órában a filmen dolgozott, otthon is. Reggelenként több üzenet vagy akár egy új kézirajz fogadott az asztalomon, hogy indítsam el gyártásba. Nem volt olyan kérdés, amivel ne lehetett volna odamenni hozzá. A film lett Magyarország Oscar-jelöltje az animáció kategóriában! Sz. Sz.: - Hihetetlen öröm volt, mikor megtudtuk, hogy bekerült a legjobb 25-be! Nagyon nagy elismerés! Most még folytatódik az izgulás, hiszen januárban nagy valószínűséggel bekerülhet a legjobb 5-be. A Ruben Brandtot kicsit kakukktojásnak érzem mind a látványvilága, mind a mondanivalója miatt az indulók között. De azt hiszem, pont ez az erőssége. P. E.: - Már a fekete fehér, elnagyolva megrajzolt animatik elkészültével lehetett látni, hogy ez egy nagy dobás lesz. Hónapról hónapra szó szerint színesedett a film, egészült ki a zenékkel, hangokkal, a mozgásokkal, fantasztikus élmény volt látni ezt a születést és a folyamatos növekedést, fejlődést. A munka leges legelején, már a forgatókönyv olvasásánál azt éreztem, ha legyártjuk a filmet, akkor nem kérdés, nagy sikere lesz, akár az Oscar-ig is eljuthat. Azt gondolom, hogy az 5-be kerülés a lényeg! Már így is felrobbantottuk az animációs filmvilágot az egyediséggel, Magyarországon pedig rajzfilm történelmet írtunk. Mi volt a legfőbb tanulsága a magatok mögött hagyott három évnek? Sz. Sz.: - Hogy a képzőművészeten belül a szakmában megtaláltam a helyemet. Mindig is sok mindennel szerettem egyszerre foglalkozni. Imádok festeni, tervezni, vagy akár előkészítési munkálatokban részt venni. És sikerült egy olyan szegmenst találnom, ahol mindennel a megfelelő arányban foglalkozhatok, és ezek a szenvedélyek a munkámmá válhat-

A Ruben Brandt, a gyűjtő Milorad Kristić felnőtteknek készült, thriller, film noir és kalandfilm elemeket ötvöző animációs mozifilmje, amelyet egy hónapja mutattak be hazánkban. A cím két híres művész, Rubens és Rembrandt nevének összeolvadásából jött létre. Kristić ezen felül is számtalan referenciát illesztett a filmbe, kifejezve tiszteletét az általa legjobban szeretett képző- és filmművészek iránt.

Szenográdi Szabina tak. Mindemellett rengeteg türelmet tanultam, mind másokkal mind magammal szemben! Remek szakmai és baráti kapcsolatokat alakíthattam ki. P. E.: - Hálás vagyok a produceri csapatnak, hogy bíztak bennem és bekerültem a stábba, ez egy új lehetőséget, egy új világot, szakmát nyitott meg előttem, amit nem is szeretnék elengedni. Sokat tanultam, átlátom az animációs film gyártási folyamatait, ebben szeretnék tovább fejlődni, akár egy gyártásvezetői szintre. Viszont, ami még ennél is nagyobb élményt adott, az a közösség, amiben dolgoztunk, ahogy összeért a csapat, ahogy együttműködtünk, ahogy szerettünk és tudtunk együtt dolgozni a legnagyobb hajtásban, a legstres�-

Gyarmati Hírek

9

szesebb időszakokban is, figyeltünk és vigyáztunk egymásra. Közös volt a cél! Életre szóló barátságok köttettek. A Ruben Brandt keretein belül találkoztunk Szabinával is, Gyarmaton azelőtt nem találkoztunk, csak látásból voltunk ismerősek egymásnak, úgyhogy ez is egy nagy összetalálkozás volt. Nagyon remélem, és azt kívánom magunknak, hogy a következő filmhez újra össze tudjon állni a Ruben Brandt teljes stábja! A jövő feladatai? Sz. Sz.: Idén szeptembertől a Városi legendák című animációs sorozatnál dolgozok, ahol háttérfestőként kezdtem, de novembertől megbízást kaptam gyártásvezetési, koordinálási feladatok ellátására is. Utóbbiról korábban azt gondoltam, igencsak nagy falat lesz, de azt hiszem, ez alatt a rövid idő alatt is sikerült remek összhangot teremtenem sokrétű feladataim között. Jövő szeptemberig tart a Városi legendák gyártása, mely után minden reményem szerint vis�sza tudok csatlakozni a Ruben Brandt csapatába, hiszen új film készül. A következő évben szeretnék az eddiginél többet foglalkozni saját projektekkel, többek között festéssel. Ha nem is jövőre, de egyszer majd szeretnék én is egy animációs kisfilmet elkészíteni. Ezen az utóbbi hónapokban sokat gondolkodtam és remélem, 2019 végére már megálmodom legalább a forgatókönyvet. P. E.: - Még mindig a Ruben Brandton dolgozom, a gyártási munkálatok és utómunkák befejeződtek tavas�szal, de itt nincs vége a “történetnek”. Rengeteg adminisztratív kötelességünk van a finanszírozó, a Magyar Nemzeti Filmalap felé. A filmfesztiválok állandó jelenlétet kívánnak tőlünk a háttérben. Milorad már egy új filmen dolgozik, egy családi, gyermek filmet készítünk most elő. Készülnek a konceptek, figuratervek, látványtervek, nagyon izgalmas lesz ez is! Szilágyi Norbert

2018. december


10

Gyarmati Hírek

publicisztika

Harmatozzatok egek…

„Isten mindig mindent a megfelelő időben cselekszik — ezt még szemlélni is gyönyörűség!” - mondja a Prédikátor, majd pár évezred után ugyanezt visszhangozza a profán csodálat lelkesedése: „Ti nem is sejtitek, milyen széppé és változatossá tettétek az életet, amely magában fárasztó és unalmas. Ti ünnepeitekkel részekre bontottátok az évet. Szolgálatába állítottátok fel a csúcsokat: építészetben, szobrászatban, festészetben, zenében, költészetben egyaránt.” Kosztolányi rajongó sorai a Prédikátorral, Izajással, a Keresztelővel, a „Harmatozzatok egek” himnuszával, a „roráté ködöt paskoló harangszavával” ünnepváró hitünk gyönyörű igazságtevése. A szépség megszállottja, a Parnas�szus csúcsát otthonná hódító poeta doctus és az évtizedekre eltévedt bárány, most mégis megejtő gyermeki egyszerűséggel, megmentett hitét villantja katolikus költő-barátjának, Harsányi Lajosnak: „Olyan páratlan, tündöklő vallás egy sincs, mint a tietek. A szépség és a humanizmus vallása. Tiszta költészet. Egy ötödik jelzőt kellene adnotok neki. Az egy, szent, általános és apostoli mellé, hogy szép.” - Aztán ragyogva sorjáznak érvelésében az egyházi év leglíraibb időszakának, a novemberi requiemből a reménybe váltó adventnek képei. Az irodalomtörténet egyértelműsítette, hogy bár költőinkben más földi és metafizikai hatalmasságok is küzdöttek, Isten soha nem hallgatott el bennük; időről-időre felszínre bukkant verseikben. Nem hallgathatott el, mert „a szépség a misztérium titkos írása, utalás az örökkévalóra. Meghívás az élet élvezésére és a jövőről való álmodozásra. Ezért nem tud megnyugtatni végleg a teremtett dolgok szépsége, és ébreszti föl a titokzatos vágyat Isten után.” – írta Szent II. János Pál pápa. „Áldja meg az Úr,/ áldja meg az Úr/ a

belülről látók/ fényességét!” zengik mély hitének verslábai Dsida Jenő Templomablakában. Igy lehet most számunkra meglepetés és adventi imádság is Petőfi vallomása. „Imádlak, isten; most tudom, ki vagy?/ Sokszor hallottam és sokszor kimondtam, De nem értettem nevedet./ A nagy természet magyarázta meg Hatalmad és jóságodat.../ Dicsértes-

a szépség és a jóság

sél, dicsértessél örökre!/ Imádlak, isten; most tudom, ki vagy?” Az Istenhez találás eufóriája éppúgy kegyelem, mint a szelíd költő-zseni, Babits békességszerző gyöngysora: „Mert kedvedért alkotott mennyet és földet s tengereket,/ hogy benned teljesedjenek, - s korok történetét/ szerezte meséskönyvedül, - s napba mártotta ecsetét,/ hogy kifesse lelkedet.” Ahogy adventünk öröm és bűnbánat egyszerre, böjttel, virrasztással, jótékonysággal, imával, úgy „kereszt nélkül nincsen élet, szenvedés nélkül nincsen művészet” – Pilinszky szavai a művészetek történetének fájdalmasan ragyogó igazsága. „Mert énnekem, jaj, a Pokol is otthon/

Ajándék az iskolának Egykori iskolájában látható Varga Ágnes Ajándék című kiállítása. Varga Ágnes, a Petőfi, majd a Szabó Lőrinc Iskola rajz szakos tanára, a Szabó Lőrinc Emeleti Galéria alapítója nyugdíjba vonulása után, tavaly Karácsonykor egy-egy festményével búcsúzott kollégáitól. 2018. december

s jól ismerem a Tisztulás hegyének/ fájó lépcsőit, és az Ég kegyének/ csillagos távlatait” Babits „tisztulás-hegyi” Golgotája József Attila „loholása”: „Csüggedő szívvel loholok egyre,/ Keresek valakit a Végtelenbe,/ Loholok egyre.” Hosszú, sötét éjszakán virrasztva, magunkra is ismerhetünk Juhász Gyula vagy Babits soraiban: „Az árnyak titkosan közelgnek,/ Kétsége megnő a szívemnek,/ Mint a homály, miként az éjjel,/ Te űzd fényeddel szanaszéjjel!” (Juhász Gy) „Szeress hát minket is, koldusokat!/ Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat./ Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk/ törékeny játékunkat, a reményt.” (Babits) Ahogy a Gondviselő Jóság a világ egyensúlyát őrzi, a Sion hegy alatt síró Adyra is rátalál irgalmával. „Mikor elhagytak,/ Mikor a lelkem roskadozva vittem,/ Csöndesen és váratlanul/ Átölelt az Isten.” …„Nem harsonával,/ Hanem jött néma, igaz öleléssel,” A szépség és jóság találkozásainak legmeghittebb lelki rezdüléseit a líra talán az adventi és karácsonyi ünnepkörben kínálja magát leggazdagabban egyházi évünkben. Talán mert emberléptékűségünk legszeretetreméltóbb formájában, kisgyermekként ajándékozta magát nekünk. Az Isten-közelség élményének boldogító megéléséről a szépség és a jóság lényegi összetartozásáról írja Szent Ágoston: „A szépség a jó látható megjelenése, mint ahogy a jó a szépség metafizikai előfeltétele. A görögök helyesen értették ezt, és a két fogalom összeolvasztásával alkották meg a „kalokagathía” kifejezést, ami annyit jelent mint „a szépjó”. Platón ezt írja róla: „A jó hatalma kiárad a szép természetébe”. A betlehemi Kisded őrizzen és boldogítson minket áldott ajándékaival! Veres József Ferenc

Képei számos önálló kiállításon és közös tárlaton szerepeltek, hosszú évek óta működő Akvarell Stúdióját - a rendszeresen összegyűlő alkotótársak mellett - bárki díjmentesen látogathatja. A kiállítás ezen ajándék akvarellek egy töredékéből született, a köszönet jeleként. A kiállítást megnyitotta Roza Cecília, az iskola rajz szakos tanára, a tárlat január végéig látogatható. Fotó: Sümegi Tamás


magazin

A Balassiban érettségizett '71-ben, felelős fővárosi beosztások után nyugdíjas éveit is aktívan tölti, a tizenhárom éve működő (Deák Ottóval közösen szerkesztett) Balassa­gyar­matért Baráti Kör honlapja mellett új könyvvel jelentkezik – Nagy Lászlóval beszélgettünk. Miért éppen Baráti Huszár Aladár? Közéleti életútja már régóta foglalkoztatott, de még jobban az, honnan jött és kik alkották a felmenőket. Ezekben a családokban szinte kivétel nélkül csak erősen nemzethű, a történelmi tradíciók, az önkormányzatiság, a nemzeti önrendelkezés talaján álló személyeket találunk. Elképesztően gazdag élete volt! Huszár emberi erényeit, következetességét, jogi, államigazgatási jártasságát, politikai tisztakezűségét a kor elismerte, méltányolta, részben bizonyság erre, hogy jelentős posztokat töltött be a Horthy korszak végéig. De tisztelte az ellenzék is, az újságírók pedig kifejezetten kedvelték. Akik viszont erősen gyűlölték, a szélsőjobb emberei és köreik voltak, a megszálláskor a Gestapo pedig gyorsan gondoskodott elfogásáról. Huszár fanatikusan szerette a magyar fajt, paraszttól az arisztokratáig, félte és tisztelte a magyar államiságot és a maga lehetőségein belül állhatatosan harcolt az idegen befolyás ellen. A csehkiverés idején városparancsnokként vezette a vasutasokat, polgárokat. Nehezen kibogozható a kor minden részeseménye, részben a dokumentumok hiányosságai miatt. Így jó lenne tudni, szándékosan szervezte-e Rákóczi István kormánybiztos, hogy azon az ominózus 1919. január 29-i napon hivatalos céllal Budapestre utazzon, átadva a városparancsnokságot Huszárnak. A katonai egységek, polgárok, vasutasok ekkor indították akcióikat a csehek kiverésére. Rákóczi távolléte mindenkinek segített, későbbiekben Huszárnak is egyengethette az útját. Harcedzett katona-

Gyarmati Hírek

Legenda könyvlapokon

11

ként Huszár tudott fegyelmet is tartani, de, függetlenséget is magába foglalta. Humint egykoron katonái, úgy a gyarmati pol- szár városvezetőként kiválóan megállta gárok is szerették, tisztelték. A helyi szoc- a helyét, pedig a világválság mindent és demek, munkások is elismerték hazafiassá- mindenkit sújtott, a politikai klíma sem gát, és azt, mentes volt a szélsőségektől. segítette. Őszinte, nyílt, erőskezű, a sajtó Kevesen tudják, ő bújtatta Tormay Cé- felé különösen nyitott városvezető volt, az cile-t a Tanácsköztársaság idején. önkormányzatiság kifejezett híve. Utóbbi Pedig a hónapokon át tartó lett a „végzete”, 1934-ben a Gömbös-féle befogadás nagy kockázatot jelen- új fővárosi törvény éppen azt korlátozta voltett, hogy a kiskorú gyermekek- na, hivataláról lemondott. Huszárt a Horthy kel rendelkező Huszár házaspár rendszer azonban mégsem nélkülözhette, menedéket nyújtott az ismeretlen 1944-ig az OTI elnöke volt. Megszálláskori menekültnek. Különösen Huszár elhurcolását éppen németellenes nézetei, Aladárt, aki saját politikai szerepe számtalan sajtócikke, polgári demokratikus miatt szintén bujdosásra kénysze- mozgalmi érintettségei magyarázták, tragérült, sőt kivégzés is fenyegette. A diája 1945. februárban a dachaui lágerben zűrzavaros idők elmúlta egyikük halálával teljesedett be. kedvét sem vette el a politikától, Mennyit dolgozott a könyvön? kettőzött erővel járultak hozzá az Eredetileg Huszárnak, az 1940-es évekúj rendszer kiépítéséhez. ben megjelent két könyvének reprint kiadá13 évig volt főispán több me- sában gondolkodtam. Azonban mint a kéreggyében... ről leváló héjrétegek, újabb és újabb részek Huszár már az 1910-es évektől nyíltak meg előttem számtalan elágazással dolgozott Nógrád vármegye igaz- az említett családok életéből. Huszár írásait, gatásában, majd az ellenforradalom 1919- beszédeit tartalmazó egykori könyvei anyaes hatalomátvételekor lett ga végül kötetem részeit kormánybiztos, főispán. képezte, ahogyan álloA politika azonban akkor máshelyeinek különféle sem volt érdekmentes, dokumentumai is. Ezek Nógrádból a pártérdek levéltári-, könyvtári-, sajkényszerítette Komáromtófeldolgozása sok időt Esztergom vármegyébe, vett el, de a hiátus is sok ahol 10 évet szolgált a várlett, részben a háború megye élén. A közigazgaalatti iratveszteség miatt tás minden csínját-bínját, ill. mélyebb történelmi kiválóan ismerő Huszár ezt elemzésre sem nyílt követően Győr-Moson-Pomód, terjedelmi okok, a zsony vármegyében 1932könyv jellege miatt sem. ben csak hónapokat töltött Miért született e főispánként, hiszen ugyankönyv? azon évben kérték őt fel a Hogy Huszár Aladár A könyv a Kincsestár Könyvesfőváros vezetésére. életútjának, írásainak, boltban, a Városi Könyvtárban, Budapest főpolgárnemzethű nézeteinek a Civitas Fortissima Múzeumban mestereként is tevéközzétételével közelebb vásárolható meg. A könyvbemukenykedett. kerülhessünk a múlt egy tatóra a Civitas Emlékév kapcsán 1932-ben került Bukis magyar szeletéhez 2019. január 28-án a Városházán dapest főpolgármesteri és annak megjelenítése, kerül sor. székébe, sokak meglevoltak, így Huszár is, petésére, vidéki és kevésbé ismert főis- akik időben érzékelték és a maguk lehetőpánként. A kinevezés Gömbös és a fővá- ségein belül próbáltak hatni hazánkban a rosi pártok közös döntése volt, akik viszont német befolyás, térnyerés csökkentésére a ismerték életútját, nézetrendszerét, amely II. világháború időszakában. az „Isten, haza, család” mellett a nemzeti Szilágyi Norbert

2018. december


12

Gyarmati Hírek

magazin

Itt bizony nincs radírozás!

Szikrázó tekintet és csillocsak mostanság éreztem azt, Hat évtizede rajzol a hetvenedik életévégó derű, így nyit be az irodába, hogy érett vagyok a megrajaztán már kabátja felakasztása nek küszöbén álló Lengyel Péter, aki a zolásukhoz. Tanítómesterem közben értekezik, kerek és erős városi könyvtárban – a Kossuth-díjas, szavaihoz méltóan alkottam: mondatok ezek, nincs kíméletet régi barát Földi Péter akkor fordulj a közön- jó hallgatni egy ilyen „régimó- megnyitójával - új kiállíséghez, ha van mondadi” embert. nivalód! Valószínűleg tással állt a nagyérde- Hát persze hogy Farkas mű elé. ez volt életem utolsó Bandi bácsi volt a mesterem kiállítása! Ez már nem - A jó kép a legfontomagyarázza –, több mint harminc az én időm. De senki ne évig voltam mellette, mindent tőle sabb, hogy tetsszen az értse félre: nincs okom tanultam. Nem tűrte a kóklerséget, embereknek, minden panaszra, nem vagyok nem tűrte a halandzsát, mindig azt más csak üres duma – pesszimista ember! Ha mondta, a mesterség az mesterség, a fejtegeti -, a jó alkotás ötven évvel ezelőtt vatudás mindenek felett, ezért is a leg- az, ami oda vonzza a laki felvázolta volna, fontosabb: rajzolni, rajzolni, rajzolni! tekintetet, ami meghogy ma hová jutok – Absztrakrot és alternívot azok csinál- ragadja az emberek fihát, elégedett lettem nak, akik nem tudnak egy kezet meg- gyelmét, aki erre nem képes, az olyan volna! És még nincs vége, merthogy rajzolni, mert kérem szépen, lehet itt semmilyen művész, vagyis álművész. ötletem van, húú, de mennyi… a rózsaszín álmokat festeni, de azért Jómagam a mai napig úgy rajzolok, És amikor felveszi a felöltőjét, az ahogyan a Mester ta- ajtót kinyitva széles mosollyal vis�nított: ceruzával, és szaszól: rajzolni, rajzolni, rajzolni… itt bizony nincs radír! (szilágyi) Amit egyszer a paFotó: Sümegi Tamás pírra teszel, az ott is marad! Az utolsó években sokat alkotott a művész, nem számolta össze, de legalább négyszáz műve született, ahogyan ő fogalmaz, „nem ihlet kérdése ez, egyszerűen a lényeg mégis csak a mesterségbeli rajzolni kell”, igen, ő még a klasszikus alkotó, aki kibiciklizik Őrhalom hatátudás – tudsz rajzolni vagy nem?! Péter előveszi a mappából magá- rába, vagy az Ipoly-partra, nézelődik val hozott rajzait, közel félszázat, fél napot, felsikkeceli a látottakat, azamelyek kimaradtak a kiállításból, tán otthon papírra veti. - Sokat rajzolok, mert kedvem van az alkotások önmagukért beszélnek, a színvonal köztudottan az egekben, hozzá – világítja meg -, ezért is csipersze, persze, a megye egyik legleg náltam meg a kiállítást. A bibliai történetek mindig is foglalkoztattak, de rajzolójával diskurálunk. bélyegzõ, könyvkötészet - nyomtatvány, boríték, szórólap, matrica , újság, prospektus, könyv, napló, plakát, info/reklámtábla - tervezés, gyártás! 35/300-176

35/301-958

csprint@enternet.hu

Balassagyarmat, Deák Ferenc u.6.

OFSZET/DIGITÁLIS

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendot kívánunk, megköszönve ügyfeleink bizalmát! 2018. december


magazin

Gyarmati Hírek

13

Magányosoknak, elváltaknak, gyerekre vágyóknak rendeznek programokat Szentkúton A megújult kegyhelyen Szenteste is várják a látogatókat Párt kereső fiataloknak, gyermekre vágyó pároknak és magányosoknak szerveznek különböző programokat Mátra­ verebély-Szentkúton. A megújult nemzeti kegyhelyen január elején Böjte Csabát is vendégül látják, de az elváltak, egyedül maradtak számára is készülnek lelkigyakorlattal. A Ferences rend által működtetett kegyhelyen folyamatosak a külső és belső fejlesztések, idén pedig a szlovákiai rendtartománnyal folytatnak közös, turisztikai célú együttműködést.

Karácsony előtt Adventi felkészülésre hívják az érdeklődőket Mátraverebély-Szentkúton december 7 és 9 között. A lelkigyakorlat arra nyújt lehetőséget, hogy a karácsony előtti

Véradók köszöntése

A Balassagyarmat Városi Bölcsőde Vöröskeresztes Alapszervezete szervezésében tartották a Véradók napi ünnepséget a művelődési központban. A rendezvényt Horváth Márk és Mészáros Árpád, a RIDENS Szakiskola végzős tanulói lélekemelő műsorral nyitották meg. A véradókat Balla Mihály országgyűlési képviselő köszöntötte, majd őt követte dr. Kalász László vérellátó vezető főorvos, de megtisztelte a rendezvényt dr. Szabó Géza, a helyi kórház főigazgató főorvosa is, illetve házigazdaként Szilágyi Leonóra, a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei igazgatója. Ezen a napon ünnepelték a véradókat, akik önzetlenül, emberbaráti tisz-

forgatagban egy békés, pihentető és elgondolkodtató hétvégével kezdjünk hozzá az ünnepi készülődéshez. Szentkút egyik legnépszerűbb programja minden évben a magányosok karácsonya, ahol együtt lehetnek mindazok, akiknek nincs lehetőségük szeretteikkel tölteni az ünnepeket. Januárban Böjte Csaba atya várja a hozzá fordulókat, februárban az Egyedülálló fiatalok és a Gyermekre vágyók, márciusban pedig az Elváltak és egyedül maradtak lelkigyakorlatára jelentkezhetnek az érdeklődők. Az ország egyetlen római katolikus nemzeti kegyhelye 2015-ben esett át az első felújításon, és azóta is folyamatosak a fejlesztések. Ráadásul 2017 decemberében egyedülálló együttműködést kezdett a magyar és a szlovák ferences rendtartomány, melynek célja a kiválasztott helyszínek ferences tulajdonban lévő épített örökségi helyszíneinek védelme, felújítása és látogathatóvá tétele. A program négy megvalósítási helyszínt érint: Magyarországon Szécsény és Szentkút, Szlovákiában pedig Pozsony és Fülek.

teletből mentik az emberi életeket, akik jótettükért cserébe semmit sem várnak, mert számukra ez a cselekedet a természetes. Sümegi Tamás fotóján: Pincze Mónika, Szőrös Bálint, Hornicsek Gabriella, Szűcs Tiborné, Szklenár Lászlóné,

Aktuális kiemelt téli, tavaszi programok: December 23-27. Magányosok karácsonya – Hágen Edit nővér Január 11-13. Böjte Csaba atya lelkigyakorlata Február 15-17. Egyedülálló fiatalok lelkigyakorlata – Elekes Szende és Asztalos Dániel Február 22-24. Gyermekre vágyók lelkigyakorlata – Csépányi Gábor atya Március 15-17. Elváltak, egyedül maradtak lelkigyakorlata – Madocsai Bea A program az Interreg V-A Szlovákia– Magyarország Együttműködési Program keretében megvalósuló A határterület ferences kulturális örökségi helyszíneinek turisztikai célú fejlesztése a két rendtartomány együttműködése által (MONUMENTIS) (SKHU/1601/1.1/060) című projekt keretében valósul meg. Bővebb információ itt olvasható: www.szentkut.hu

Faültetés

Az önkormányzat idén is 350 fát ültet a közterületekre. A Gamesz dolgozói egyrészt városi klímát tűrő fákra cserélik a beteg és kiszáradt növényzetet, ugyanis a madárberkenyék, akácok, galagonyák, amerikai mogyorófák tömegesen pusztulnak a hőhullámok miatt. Másrészt háromszáz fával növelik a fák számát. A napokban a Kiss Árpád Általános Iskola diákjaival közösen, az iskola elhunyt pedagógusaira emlékezve, 19 fát ültettek az Ady Endre úton.

Győri János, Varga István, Kunstar Jánosné, Borbás Ferenc (88-szoros véradó!), Dudás Péter, Takács László, Pleva Norbert, Kurucz Tamás, Fábiánné Mária, Simák Ferenc.

Hóra várva

Üzembe helyezte az önkormányzat a városüzemeltetési gépparkjának legújabb tagját, az adapterekkel ellátott UNIMOG gépjárművet.

A mintegy 20 millió forintos beszerzéssel felállt a GAMESZ teljes gépparkja, amivel megoldható lesz a város mellékúthálózatának hóeltakarítása. A városon átvezető állami főutakat a Magyar Közút Zrt. végzi. 2018. december


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Gyarmati Hírek - december - 2018 by Balassagyarmati Hírek - Issuu