Skip to main content

Gyarmati Hírek - október - 2019

Page 1

2

Gyarmati Hírek

magazin

Baráti est

Ismét sor került Balassagyarmat Barátainak Találkozójára. Ezúttal, a Civitas Fortissima 100. esztendejében, formabontó módon nem a fővárosban, hanem hazai környezetben, a Vármegyeházán rendezték meg a hagyományos eseményt. Az önkormányzat biztosította a Budapesten élőknek az utazást. Medvácz Lajos polgármester ismertette a magunk mögött hagyott nyolc hónap legfontosabb városi történéseit, a Civitas Fortissima 100 ünnepi rendezvényeit a programsorozat koordinátora, Tyekvicska Árpád idézte fel. Horváth Zita televíziós szerkesztő

Baráz Ádám zongoraművésszel beszélgetett, Rédei Reni műsorvezető Bukovszky Annával (képünkön), az Európa-bajnok magyar U17-es kézilabda-válogatott kapusával diskurált. Városunk két partnertelepülésének - Tótgyarmat vagy Slovenské Ďarmoty és Golianovo, egykoron Lapásgyarmat - polgármesterei mutatták be községüket. Változatlan türelem-

TISZTELT ADÓZÓK!

A 2019. II. féléves befizetési határidő (2019.szeptember 16.) mind a helyi adók, mind a gépjárműadó tekintetében lejárt, ezért kérem azokat az adózókat, akik még nem teljesítették befizetési kötelezettségüket, azt HALADÉKTALANUL tegyék meg! Tájékoztatom az adózókat arról is, hogy amennyiben az adózó adótartozását az eredeti esedékességkor nem fizette meg, úgy végrehajtási eljárás megindításának van helye. Ha lejárt esedékességű adótartozásuk van, úgy az önkormányzati adóhatóság külön felhívás, értesítés nélkül is elindíthatja a szükséges végrehajtási eljárásokat. Kérem az érintett adózókat, hogy a fentiek figyelembevételével helyi adófizetési kötelezettségüknek tegyenek eleget! dr. Varga Andrea jegyző

ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJ

Balassagyarmat Város Önkormányzata idén is csatlakozik a Bursa Hungarica ösztöndíj pályázathoz. Támogatásban azok a hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók, illetve a pályázat benyújtásának évében a középiskola végzős, érettségi előtt álló tanulói részesülhetnek, akiknek háztartásában az egy főre eső havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 250 %-át (71.250 Ft). Az ösztöndíjrendszer célja, hogy a szociálisan rászoruló fiatalok számára is elérhetővé tegye a felsőoktatásban való részvételt. A pályázatot internetes regisztrációt követően az Önkormányzathoz kell benyújtani, november 5-ig. A kérelem mellé a pályázó családjának jövedelemigazolását és az eredeti hallgatói jogviszony igazolást is csatolni kell.

2019. október

mel és nyitottsággal szeretem Balassagyarmatot – derült ki a nyugállományba vonuló, a várost 13 évig irányító Medvácz Lajossal folytatott beszélgetésből. A Találkozón közreműködött Sinágel József, Alisa Yajima és Baráz Ádám zongoraduója, a Balassagyarmati Dalegylet (karnagy: Ember Csaba) és muzsikált a Latte Maffiato (képünkön). Fotó: Sümegi Tamás


aktuális

A Nyírjes sokak szívügye, jó hírekről tudunk beszámolni. Az idén még nem horgászhattak a nyírjesi tavakon a pecások, a Kábel Horgász Egyesületnek ugyanis múlt év végén lejárt az állammal kötött halászati haszonbérleti joga. Ennek megújítását több tényező is hátráltatta, például hogy a vízügyi hatóság hónapokon keresztül nem döntött egy beadvány ügyében. Az önkormányzat a tavak egyik tulajdonosaként a Magyar Országos Horgász Szövetség segítségét kérte az ügy megoldására. Dr. Dérer István, a MOHOSZ elnökhelyettese elmondta, bonyolult jogi kérdést sikerült lezárni azzal, így újra a Kábel a tó gazdája: - A város és az Ipoly Erdő Zrt. bevonásával komoly egyeztetés sorozaton vagyunk túl, sikerült összehangolni jövőre vonatkozó elképzeléseinket. A Kábel HE elnöke, Császár Ferenc arról tájékoztatott, megkapták a haszonbérleti jogot, a napokban adták be a halgazdálkodási tervet: - A halászati felügyelő döntése után kezdődhet újra a horgászat. A tíz hónapos kálvária miatt eddigi tagjaink közül sokan más lehetőséget kerestek, re-

Gyarmati Hírek

Újjáéled a Nyírjes

méljük, sikerül őket visszacsábítani. A városi parkerdőket, így a nyírjesi tó feletti fenyvest is az Ipoly Erdő Zrt. gondozza. Bajnai Csaba, a társaság kelet-cserháti erdészetvezetője szerint nekik is érdekük, hogy rendezett

környezet legyen: - Az erdőtervezők már tavaly azt állapították meg, az itteni fenyőállományban igen jelentős az elszáradt, beteg példányok száma, több lakossági bejelentést is kaptunk a balesetveszélyről. Az egészségügyi fakitermelés nagy részét már elvégeztük, év végéig még a vágási és takarítási munkálatok vannak hátra. Az önkormányzat nyertes Turisztikai pályázatának köszönhetően a Nyírjesi nagytó és a parkerdő területén

Titkos megállapodás miatt nem feltétlenül ülne a polgármesteri székbe Gyenes

A választások ugyan csak október 13án lesznek, ám a SZAB jelöltje, Gyenes Szilárd már most arról beszélt: megválasztása esetén sem biztos, hogy beül a polgármesteri székbe. A Megafon Rádió a múlt hét végén arról számolt be: Gyenes Szilárd, a SZAB polgármester jelöltje győzelme esetén sem biztosan vállalja a város vezetését, mert az további feltételekhez van kötve: bizonyos támogatottság alatt nem vállalja el a polgármesteri tisztséget. A hír kisebbfajta vihart kavart az ellenzék soraiban, akik torzítással vádolták a médiumot. Néhány nappal később a Gyarmati TV nyilvánosságra hozott egy felvételt, amely Gyenes lakossági fórumán készült. A Zeneiskolában tartott rendezvényen a polgármesterjelölt ezt mondta: „Van még egy pontja a közös politikai megállapodásunknak, ezt nem szeretném most még a választások előtt nyilvánosságra hozni, azért egy dolgot tudni kell: van olyan pontja is, ami egy bizonyos támogatottság alatt nem minden áron jelenti, hogy én a város polgármestere legyek.” Ugyanezeket a Gyarmati TV Balassagyarmati Krónika című műsorában is megerősítette. A titkos megállapodásról többet nem árult el a jelölt. (szn)

3

a 70-80-as években népszerű funkciók élednek újjá: parkolók, gyalogutak, utcabútorok, sportpályák, játszóterek, stégek és tűzrakó helyek létesülnek. Táborozásra alkalmas játszóházként újul meg az egykori Kábel üdülő területe, ahonnan fából készült sétány vezet a tóparti látogatóközpontba. A Látogatóközpont a jelenlegi gátőrház területén épül fel, földszintjén egész évben nyitva tartó bisztróval, horgászpulttal, raktárakkal (gátőrház, horgászok és kenusok részére). Az alagsorban létesülő nyári öltözők, vécék és zuhanyzók nemcsak a kerékpárosokat, de Nógrád megye első szabadstrandjának fürdőzőit is kiszolgálják majd. A kettes tó oldalán gyönyörű kilátással apró víziszínpad létesül művésztáborok kamarakoncertjeit és a MOSOLY EGYMI iskola rendezvényeit kiszolgálva. Jelenleg a pályázat közbeszerzési dokumentációjának összeállítása zajlik, a műszaki tartalom tekintetében a város figyelembe veszi az elmúlt hónapokban érkezett lakossági észrevételeket. (szilágyi)

Újra bevezetnék a fizető parkolást?

A Gyarmati TV Balassagyarmati Krónika című műsorában bemutatkoztak a SZAB jelöltjei. Felmerült a belvárosi parkolási helyzet problémája, a reggeli tumultus kérdése. Gyenes Szilárd polgármesterjelölt „komplex megoldást” ígért, de nem zárta ki a fizetőparkolás bevezetését. Minderről Győri János képviselőjelölt úgy nyilatkozott, még annak sem lenne ellene, hogy „megpróbáljanak kialakítani fizetős parkolóhelyeket a gyarmatiaknak kedvezményt adva". Mint köztudott, a fizetőparkolást a Lombos István által irányított MSZP-SZDSZ városvezetés vezette be a teljes belvárosra. Miután a nem fizető utcákban egyre tarthatatlanabb lett a parkolási helyzet, Lombosék elkezdték szűkíteni a fizetős övezetet, ami viszont veszteségessé tette a rendszert. A Medvácz Lajos vezette polgári szövetség 2007 januárjában eltörölte a fizetőparkolást a városban, és azóta több száz új parkolóhelyet létesített. Kérdésünkre Csach Gábor, a FIDESZKDNP polgármesterjelöltje határozottan kijelentette, megválasztása esetén szó sem lehet a fizetőparkolás belvárosi kiterjesztéséről, a megoldást új parkolóhelyek kijelölése és a kerékpárutak megépülése jelenti majd. 2019. október


4

Gyarmati Hírek

aktuális

Ügyészségi nyomozás a Zöld Híd régi ügyeiben

Gyenes nélkül sikerült Hónapokig tartó tárgyalások után megszületett a megállapodás Balassagyarmat Önkormányzata és a Zöld Híd önkormányzati társulás között a városunknak fizetendő bérleti díjak ügyében. Amit a korábbi menedzsmentet képviselő Gémesi György és Gyenes Szilárd az elvesztett perek ellenére évekig meggátolt, azt távozásuk után mindkét fél számára előnyös kompromisszummal sikerült egyezségre vinni.

Mint arról az elmúlt években többször is beszámoltunk, komoly vitáktól volt terhelt az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás, annak Zöld Híd-ként ismert társasága és Balassagyarmat Önkormányzata, illetve hulladékszállító cégének együttműködése. Még 2010-ben közös keretmegállapodásban rögzítették, hogy a nógrádmarcali hulla-

Felújították

Befejeződtek a Madách utcai Védőnői Szakszolgálat felújítási munkálatai. A mintegy ötvenmillió forintos beruházás során az ingatlan teljes egészében megújult, lapzártakor a bútorok beszerelése és a takarítás volt soron.

déklerakó tulajdonosait - 17 nyugat-nógrádi önkormányzat Balassagyarmat vezetésével - évente 30 millió forint bérleti díj illeti meg a telep használatáért. Ebből az összegből Gyarmat évi 21 millióra jogosult. Gémesi György, Gödöllő első embere, a Társulás vezetője és Gyenes Szilárd, a társulás cégének ügyvezetője önhatalmúlag nem hajtották végre a határozatot (amit a napokban Gémesi György maga vallott be a Gödöllői Szolgálat internetes oldalon!). Balassagyarmat már 2011-ben a bírósághoz fordult az elmaradt bérleti díjak ügyében, az elmúlt év során háromszor is pert nyert, összesen mintegy 200 millió forint értékben. Mint az közismert, a Gémesi-Gyenes duó tavaly október végén pénzhiányra hivatkozva leállította 116 településen a szemétszállítást, majd országos botrányok közepette voltak

kénytelenek lemondani társulási elnöki és cégvezetői tisztségükről. December óta új vezetése van a Zöld Hídnak, az önkormányzat már tavasszal megkezdte velük a tárgyalásokat. A napokban megszületett a megállapodás: ennek első feltétele, hogy a Társulás rendszeresen kifizeti az éves bérleti díjakat, az ideit még az ősz folyamán. A legutóbbi perben megnyert 109 millió forintot pedig ötéves részletekben kapja meg a város, cserébe a Társulás mentesül a kamatoktól. (szilágyi)

Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Pest Megyei Főügyészségen a Zöld Híd társulás jelenlegi elnöke – mint arról a godolloihirek.hu beszámolt. Az esetleges bűncselekmények és az azokért felelős személyek kilétének megállapítást célzó beadvány a hónapok óta zajló, mindenre kiterjedő, számos szakértő bevonásával lefolytatott vizsgálatnak az eredménye. A nyomozás érinti a kompenzációs szerződések kifizetését, a gazdasági társaság volt ügyvezetője megválasztásának módját és javadalmazását, illetve egy multicéggel kötött szerződés vizsgálatát is.

Megújul

A Balassagyarmat által vezetett Kistérségi Társulás pályázatot nyert Szociális Alapszolgáltatás fejlesztésére 100 millió forint értékben. A Cseperedő óvoda melletti, egykori nyugdíjas klubban az időseknek és fogyatékosoknak nyílik majd nappali foglalkoztató intézmény. A kivitelező átvette a

munkaterületet. A beruházás eredményeként teljesen megújul, de bővítve is lesz az épület. Három foglalkoztató és a szükséges kiszolgáló helyiségek létesülnek, teljes energetikai felújítással és akadálymentesítéssel. A beruházás befejezése jövő tavaszra várható.

Világsztárok az Ipoly-parton A szükséges használatbavételi engedélyek kiadása után még októberben költözhetnek a védőnők és ügyfeleik az új, akadálymentesített és energetikailag is korszerű intézménybe. A Madách utcai intézmény három település, Balassagyarmat, Patvarc és Ipolyszög kisgyermekeit és kismamáit látja el összesen 9 védőnői körzetben. Ebből öten területi feladatokat látnak el mintegy 750 gyermeknél, négyen pedig a város iskoláiban dolgoznak. 2019. október

Ilyen se volt még Gyarmaton: futballcsillagok emelték a Mozdulj Gyarmat! fényét. Immáron harminchetedszer jöttek össze a sport szerelmesei a kórháznál, hogy a bicajosok felvezetésével elkocogjanak az Ipoly-parti Sportcentrumig. A Révész László Tanuszodánál Sztancsik József Dodó visszaemlékezése után Medvácz Lajos polgármester és ifj. Révész László felavatták a névadó, feledhetetlen sportvezető, Révész László emlékfalát. A családi sportnap változatos programokkal zajlott, mígnem megérkeztek a várva várt sztárvendégek, a közelmúlt világbajnok labdarúgó legendái, hogy a rohamosan terjedő új sportágat, a magyar találmány (!) teqballt népszerűsítsék játékukkal. A Roma és a Milán csúcshátvédje, a brazil Cafu és a Barcelona katalán csapatkapitánya, Puyol nem csupán korszakos egyéniségek, kiknek pazar megmozdulásai még mindig tapsot váltanak ki, de a szavakkal is rutinosan bánnak, az aláírásgyűjtők ostromát pedig széles mosollyal állják. (szilágyi) Fotó: Sümegi Tamás


aktuális Célegyenesbe fordult a várostörténeti jelentőségű beruházás: határozott a képviselő-testület a Rákóczi út 25-27. alatt lévő 11 fecskelakás ingyenes bérleteire kiírt pályázatokról. A fiatalok ebben a hónapban költözhetnek, novembertől megtelik élettel a felújított Ganseludvar. Mint arról rendszeresen beszámoltunk, a képviselő-testület az „Esély otthon – Balassagyarmaton” lakhatási támogatásról szóló önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdetett a város jövője szempontjából értékes végzettséggel rendelkező - elsősorban szociálisan rászorult vagy hátrányos helyzetű - személyek városba történő letelepedésének támogatására. Az önkormányzat vállalta, hogy 11 bérlakást – a Rákóczi fejedelem út 25. és 27. szám alatti társasházban - biztosít a pályázaton nyertes, itt letelepedni kívánó fiatal szakemberek számára. A lakások két évre szóló bérletéért nem kell fizetni, csak a rezsit kell állni.

A 11 bérlakás között található 37 négyzetméteres, 50, 55, 61, 67, de 94 és 97 négyzetméteres is.

Gyarmati Hírek

5

Ingyenes lakások fiataloknak: döntött az önkormányzat a fecskelakásokról

Ötszörös túljelentkezés A nagy érdeklődésre való tekintettel egy héttel meghosszabbította a beadási határidőt az önkormányzat. Végül a 11 lakásra 58 pályázó jelentkezett. A támogatás elbírálásáról - az Ifjúsági és Családügyi Bizottság előzetes véleménye alapján - a képviselő-testület, zárt ülés keretében döntött a napokban. Az egyik nyertes dr. Paróczi Dorina, a Dr. Kenessey Albert Kórház Csecsemő és Gyermekosztályának fiatal doktornője. Berceli származású, a Balassi Bálint Gimnáziumban érettségizett, az idén diplomázott a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán. Egyedülállóként pályázta meg a fecskelakást: - Külföldön semmiképp nem szerettem volna dolgozni, a gyarmati kórháznál jobb helyet nem is találhattam volna. Máshol nincs ilyen jó csapat, a kollégák kedvessége, a tenni akarás, az emberi-szakmai támogatottság itt egyedülálló. Emellé kínált olyan lehetőségeket a város a fecskelakással és az ösztöndíjjal, amelyek egyértelművé tették számomra, hogy itt kezdjem el az önálló életemet. Szintén nyert a pályázaton Kósa József és felesége, Bernadett, akik a Rózsavölgyi

Zöld Csiga tanösvényekkel

Zöld Csiga: Balassagyarmat zöldterületeinek megújítása – hirdetik táblák városunk több pontján is, de mit takar az 1 milliárd forintos beruházás? A városlakók közérzetét javító jelentős fejlesztésről van szó: az önkormányzat elnyert egymilliárd forintos pályázatának köszönhetően 24 hektárnyi elhanyagolt zöldterület kel életre Gyarmaton. Megújul a régi Ipoly területe a Pennytől a Buszpályaudvarig, kerékpározható Palóc tanösvényként játszóterekkel, kondiparkkal, futókörrel és pihenőkkel. A Madách liget felől híddal megközelíthetővé válik Ipoly tanösvényként a kitisztított és rehabilitált Ipoly-holtág. Megújul a Gregori park, a Palóc liget és a Hősök tere. Civitas Fortissima tanösvény létesül a Vasútállomás és a Strand között megújuló Kecske-ligettel. Új aszfalt kerül a Hősök tere utcáira és a Ligeti sétányra.

Márk Alapfokú Művészeti Iskola tanárai. József zongorát, Bernadett szolfézst tanít. A feleség gyarmati lány, Vácott ismerkedtek meg férjével, akivel tavaly házasodtak össze: - Ez egy nagyszerű lehetőség, hiszen tudjuk, mit jelent albérletben lakni, saját házat egyelőre nem tudunk vásárolni, a szülőké pedig nem elég tágas, hogy velük éljünk. Az életünk fokozatosan úgy alakult, hogy Gyarmathoz kötődünk egyre erősebben. Szeretünk itt lenni, fejlődik a város, szeretjük a munkahelyünket, nagyon jó mind a növendékekkel, mind a kollégákkal együtt dolgozni. Nagyon örülünk, igazán praktikus és szép otthont kaptunk. A teljesen felújított, korszerű lakásokba már lehet beköltözni, novembertől újra megtelik élettel a Gansel-udvar. (kanyó-szilágyi) Fotó: Sümegi Tamás

Két üzlethelyiség, a Mozi és a Palóc nagyszínpad öltözői megújulnak, utcabútorok, esőbeállók, ciszternák és komposztáló létesül. Többszáz fa ültetésére és növénytelepítésre kerül sor. Hasonlóképpen, egy másik zöldterület fejlesztési pályázatból, megújul a Perczel utcai Új templom mögötti egykori homokbánya 3 hektáros területe. Itt is elsősorban parkosításra kerül sor, de aszfaltot kap a Vak Bottyán út hiányzó szakasza. Futókör létesül utcabútorokkal, pihenőkkel, a déli részen felépül Nógrád megye legnagyobb extrém sportpályája, míg az északi oldalon a templom mellett idősek és kismamák parkja létesül, közösségi térként is használható kondiparkkal és játszótérrel. Elkészültek a projekt koncepciótervei, év végére meglesz a kiviteli szintű tervdokumentáció, melynek köszönhetően jövő tavasszal megkezdődhet a kivitelezés. 2019. október


6

Gyarmati Hírek

aktuális

Elismerik a város kiválóságait Városunk önkormányzata az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján, a Magyar Köztársaság Nemzeti Ünnepén, ünnepi képviselő-testületi ülésen köszönti Balassagyarmat szakmai kitüntetettjeit.

Az október 23-i megemlékezés utáni ünnepi testületi ülésen a Vármegyeházán köszöntik az idei szakmai kitüntetetteket. Balassagyarmat Kiváló Pedagógusa díjban részesül Nagy Béláné óvodapedagógus, Hugyecz Dorián István általános iskolai tanító és Szalay Éva középiskolai tanár. Balassagyarmat Kultúrájáért díjat kap Zolnyánszki Zsolt rendezvényszervező, galériavezető és Bauer József, a Balassagyarmati Zsidó Hitközség elnöke, a Kertész István Alapítvány kuratóriumi elnöke. Balassagyarmat Egészségügyéért díjban részesül dr. Vankó Éva osztályvezető főorvos és Lotharidesz Tiborné gyógyfoglalkoztató szakasszisztens. Balassagyarmat Sportjáért díjat vehet át Ulveczki Edina testnevelő tanár és Hegedűs Henrik újságíró, olimpiakutató. Balassagyarmat Szociálpolitikájáért díjat kap Kalmárné Hegedűs Ildikó nyugdíjas kis-

Kacsák a helyijáraton

gyermekgondozó nevelő és Farkas Ildikó, a Szent Erzsébet Idősek Otthona szakácsa. Balassagyarmat Közbiztonságáért díjban részesül Szabó Bernadett kiemelt fővizsgáló. Balassagyarmat Jó Tanulója, Jó Sportolója emlékérem elismerést kap: Ódor Barnabás, a Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola tanulója, a Vitalitás SE Kajak-kenu szakosztály kajakozója, Blaskó Dominik, a Balassagyarmati Kiss Árpád Általános Iskola tanulója, a Vitalitás SE Kajak-kenu szakosztály kajakozója, Pesti Anna Rozália, a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanulója, Vitalitás SE Kajak-kenu szakosztály kajakozója, Siket Anna, a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanulója, a Vitalitás SE Kajak-kenu szakosztály kajakozója, Péter Dorina, a Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola tanulója, a Vitalitás SE – Atlétika (dobó szakág) sportolója, Szeghalmi Anna Katalin, a Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola tanulója, a Vitalitás SE – Atlétika (dobó szakág) sportolója, Tóth

Mivel az elmúlt napokban többen is megkeresték szerkesztőségünket azzal a kritikával, miért nem írunk arról, hogy megszűnik a helyijárati közlekedés a városban, úgy döntöttünk, tiszta vizet öntünk a pohárba. Erről a képtelennek tűnő szóbeszédről a közismert szakállas vicc jutott eszünkbe (nem Moszkvában, nem Moszkvicsokat és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak…), de nem kívánjuk elbagatellizálni a témát, ezért megkérdeztük a város első emberét. - Mint az köztudott, a városi tömegközlekedést mindig is a Nógrád Volán biztosította – magyarázza Medvácz Lajos polgármester. – A társaság a nyáron megkereste az önkormányzatot, hogy bizonyos mértékű plusszforrást biztosítsunk a számukra a jövőben a szolgáltatás ellátására. Mivel öt évvel ezelőtt kötöttünk egy 10 éves szerződést, abban indokolt esetben csak az évenkénti inflációkövető emelésre van mód, ennél magasabb térítést nem enged a szerződés kifizetni. A helyzet egyértelmű, a Volán elfogadta álláspontunkat, továbbra is a szerződés szerinti feltételekkel biztosítja a szolgáltatást. Hogy ebből a hétköznapi történetből hogyan kerekedett hangulatkeltő pletyka, azt már a kedves polgárok fantáziájára bízom. (szilágyi) 2019. október

Imola, a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanulója, Vitalitás SE Látványtánc Szakosztály sportolója, Nagy Sára, a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanulója, Vitalitás SE Látványtánc Szakosztály sportolója, Ádám Dalma Luca, a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanulója, Vitalitás SE Látványtánc Szakosztály sportolója, Pásztor Alíz, a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanulója, Vitalitás SE Látványtánc Szakosztály sportolója, Almásy Rebeka, a Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola tanulója, Vitalitás SE Látványtánc Szakosztály sportolója, Szorcsik Ádám, a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanulója, sportága az atlétika, Erdélyi Anna, a Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola tanulója, sportága az atlétika és az aerobic, Kokavecz Máté, a Szent Imre Katolikus Általános Iskola tanulója, sportága az atlétika és a néptánc, Borbás Liliána, a Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola tanulója, sportága az atlétika és a modern tánc.

Lánglovagsikerek

Két országos versenyen is kiválóan szerepeltek a Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltói. A lánglovagok rangos megmérettetésekről tértek haza arany, illetve ezüst érmekkel. Podholiczki Erik tűzoltó főhadnagy (képünkön), megbízott iparbiztonsági felügyelő salgótarjáni kollégájával, Czene Gábor tűzoltó alezredessel képviselte Nógrád megyét az ADR ellenőrök országos szakmai versenyén, ahol csapatban első helyezést értek el, de a 28 éves balassagyarmati főhadnagy egyéniben is a legjobbnak bizonyult. A veszélyes áru szállítással kapcsolatos ellenőrzések előírásai, a gyakorlati alkalmazásban való jártasság és a ritkán előforduló helyzetekben megmutatkozó rátermettség volt a verseny témája. Az Országos Közlekedésbiztonsági versenyen Mester László főtörzszászlós, különleges szerkezelő és Szabó Gábor Vince főtörzsőrmester, megbízott szerparancsnok (fotónkon) az előkelő második helyezéssel zárták a zsámbéki döntőt. Szivattyúismeret, vezetéstechnika, KRESZ, nehezített, locsolt pálya, szlalom, tolatás, helycsere – többek közt ilyen feladatrészekkel kellett megküzdeniük a versenyzőknek. Bár nem nyerni indultak, a sikeren felbuzdulva a gépkocsivezetők jövőre ismét szeretnének ott lenni a 15 legjobb csapat között. (kanyó)


Közel húsz év Balassagyarmaton töltött szolgálat után vonult nyugállományba Molnárné Tóth Erzsébet református lelkipásztor. Egy rendkívül mély karakterjegyeket viselő, senkivel össze nem téveszthető, kiváló humorú és őszinte embert kaptunk ajándékba az Úrtól, amikor családjával közösségünkbe érkezett. Szerelem, gyermekáldás, gyász és küzdelmek - az Úrnak szentelt élet ajándékairól és a pálya nehézségeiről beszélgettünk. A lelkész asszony 1955-ben Hajdúböszörményben született. Itt végezte iskolai tanulmányait, a Kossuth Lajos Tudomány Egyetemen programozó matematikusként diplomázott, majd Kazincbarcikán helyezkedett el szakmájában. Időközben a teológia szakot is elvégezte levelező tagozaton. 1985ben tette le a második lelkészképesítőt, de 1983-tól már szórványlelkészként, helyettesítőként szolgált a Hajdúböszörmény környéki falvakban. Férjét 1986-ban ismerte meg Erdélyben. A házassági engedélyt Ceausescu adta meg ’89 decemberében. A fiatalok az első szabad napon esküdtek meg Marosvásárhelyen. Hogyan ismerte meg a férjét? Erdély nagyon szegény volt akkoriban. Volt egy holland férfi, aki támogatta az adakozást, én pedig titokban vittem ki ruhákat, Bibliát, amit kértek. Zsigmonddal egy esküvőn ismerkedtünk meg. Erdélyben alig volt teológus utánpótlás, és azzal vádolták, hogy cserbenhagyja az egyházát. Aztán az egyik professzor azt mondta, hogy egyetlen okot bocsátanak meg, ha a szerelem miatt hagyja ott őket. Még eztán is tusakodott magával, de győzött a szerelem. Esküvő után néhány hónappal véglegesen is átköltözött, megválasztották őt Szokolyára lelkésznek, és itt kezdődött a közös életünk. Az Úr nagyon megáldott bennünket. Nem sok református lelkész él Nógrádban, közülük kettőt az ön

Hittel teljes

családja adott az egyháznak. Ők hogyan lettek lelkészek? Semmiképp nem erőltettük. Elmondtuk nekik, hogy jól gondolják meg, mert nagyon nehéz pálya, és erős odafordulást igényel. Csak akkor menjenek teológiára, ha Isten hívja őket, mert nélküle lehetetlen vállalkozás. A négy gyermekünk közül ketten, Ambrus és Melinda református lelkipásztor lett. Mátyás fiunk geográfus végzettségű, Sámuel pedig gazdasági vonalon tanul. 2000-ben érkezett a család Gyarmatra. Augusztus 31-én beestünk az évnyitóra. Emeletes ágyon aludtunk az imateremben, zsákokból öltözködtünk, nem volt konyha, nem volt fürdő. A parókia akkor még költözhetetlen állapotban volt. Azóta eltelt közel 20 év. Hol volt a súlypont? A legfontosabb feladatomnak azt éreztem, hogy a gyermekeim az Úré legyenek. Fontos volt továbbá, hogy férjem szolgálatában és a gyermekek nevelésében biztos háttér legyek, hogy érezzék, számíthatnak rám. Másrészről rendkívül hangsúlyos volt a gyülekezeti szolgálat, amihez elengedhetetlen naponként megállni Isten előtt. Gyülekezetet addig nem vállaltam, míg nem jött Zsigmond. Azt gondolom, hogy ezt hatékonyabban tudja csinálni egy férfi, a nő pedig, mint társa, adja a hátteret. Ezért volt fantasztikusan jó dolgunk, mert Zsigmond akárhova elmehetett konferenciára, hazamehetett, én mindig tudtam helyettesíteni. De miután ő meghalt, teljes egészében rám maradt minden. Másokat szolgálni, miközben minden belső erőre szükség volt… Fiatalon elveszítettem a férjemet, és négy gyerekkel maradtam itt, három épp egyetemre járt. Iszonyú nagy teher volt egyedül maradni a szolgálatban. A gyülekezet fantasztikus volt, de a gyás�szal egyedül kellett megküzdeni. Aki szeret, annak a fájdalommal számolnia kell. Ugyanakkor csodálatos volt átélni Isten gondviselését. Amikor a szükség úgy hozta, akkor végzett Ambrus. Amikor még nagyobb szükség volt, végzett Melinda. Milyen feladatok vannak manapság?

magazin

Gyarmati Hírek

7

Ambrus és Melinda hivatalos lelkészei a gyülekezetnek. Ha van erőm, akkor elmegyek látogatni, vagy megcsinálom, amire nekik nem jut idejük. Mit végzett legnagyobb örömmel a szolgálatban? Az élet rövid, ezért bármit csinálok, azt örömmel teszem és odaadással, mivel az Úr tett alkalmassá, hogy tegyem meg. És mik voltak a nagy kihívások? Amikor az ember gyerekekkel foglalkozik, tanítaná a jóra, és látja, hogy túl nagy az ellenállás. Vagy amikor egy lelki beszélgetés során észreveszi az ember, hogy valaki teljesen visszautasítja az Urat. Nekünk az a legfájóbb, amikor látjuk valakinek az életén, hogy megy

a széles úton. Holott lehet kitűnő, fantasztikus ember, de Isten nem emberi teljesítményeket jutalmaz. Amikor látom, hogy az emberek az idejüket, a gyermekek nevelését, a családi életüket eltékozolják, az nagyon fáj. Mindenkor nagyon sokat imádkozok a fiatalokért, csak ők önmagukban kevesek, ha nincs mögöttük szülői akarat és jó példa. Van kedvenc ige? Sok kedves igém van, de a vezérigém: „Én és az én házam népe az Urat szolgáljuk”. Sokszor szoktam azt is mondani, amikor nehéz a teher: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok”. Ezek a gondoskodásról, a megnyugvásról szólnak. Bármi történik, Isten kezében vagyunk. Nem kell túltervezni a dolgokat, mert a mát kaptuk, de a holnap még nem a miénk. És örüljünk! Ha úgy tűnik nincs minek örülni, mert éppen nem történik semmi olyan, ami érzelmileg feldobna, az Úrban mindig van öröm. Akkor is, ha az ember gyászol, akkor is, ha beteg; ha tudja az ember, hogy örök élete van benne. Ez örök öröm. Az a legnagyobb ajándék, amit az ember megkaphat a Földön, hogy az örök élet bizonyosságával élhet, hogy a halál nem a vég. Kanyó Kinga 2019. október


8

Gyarmati Hírek

aktuális

Október 13-án új önkormányzatot választunk. Városunkat a rendszerváltozás óta irányította dr. Németh György (SZDSZ, 1990-1994), Juhász Péter (KDNP, 1994-2002), Lombos István (MSZP, 2002-2006) és Medvácz Lajos (FIDESZ-KDNP 2006-2019). Most két jelölt indul Balassagyarmat vezetéséért.

Csach Gábor (FIDESZ-KDNP)

Kedves Balassagyarmatiak! Ötven éve élek a városban. Harminc éve vagyok a helyi közéletben, kezdetek óta ugyanabban a politikai közösségben, elkötelezett, város iránti szeretettel. Huszonegy éve vagyok önkormányzati képviselő, tizenhárom éve alpolgármester. Végigjártam az önkormányzatiság majd minden ranglétráját az ellenzéki képviselőségtől a sokkal sikeresebb kormánypárti alpolgármesterségig. A város minden utcáját ismerem, minden lámpatestét, minden csatornáját. Értem a lakótelepiek szavát éppúgy, mint a kertvárosiakét, a romákét éppúgy, mint a gördeszka pályák kamaszaiét vagy a focipálya drukkereiét.

Gyenes Szilárd (SZAB - Szövetség A Balassagyar­matiakért)

Balassagyarmaton születtem 1972-ben, pedagógus szülők gyermekeként. Édesapám Gyenes Lajos, tanító, iskolaigazgató, a Petőfi Sándor Általános iskolát vezette 28 éven keresztül. Édesanyám, Gyenes Lajosné, szakoktató, női ruhakészítőket és speciális ellátást igénylő gyerekeket nevelt, oktatott. Párommal, dr. Kiss Szilviával három gyermeket nevelünk, legidősebb Hunor, 16 éves, Nimród 12, a legkisebb Ábris Botond jövő februárban lesz 3 éves. Pályafutásomat fizikai munkásként kezdtem. Filip János és Gábor autószerelő mesterek mellett tanultam az autószerelő szakmát. Később útépítő gépeket javítottam, majd a határőrség következett. Tanulmányaimat végig munka mellett végeztem. Környezetvédelmi szakképesítést, majd agrármérnök diplomát szereztem 2019. október

Szót értek kulturális rendezvényekre járó értelmiségiekkel és segélyen élő elesettekkel is. Igazságot tudok tenni tervezők és vállalkozók vitájában, vagy hivatalnokok és panaszosok között. Otthonosan mozgok a minisztériumokban éppúgy, mint a pályázati hatóságok irodáiban. A városlakókkal kötött tizenhárom éves Polgári Szövetségünk meghozta eredményeit: városunk ma Nógrád megye legdinamikusabban fejlődő települése. Önökkel együtt új városközpontot, uszodát, tornacsarnokokat, sportközpontot, új ivóvízhálózatot, utcák tucatjait, körforgalmakat, megújult kórházat, bölcsődét, óvodákat, iskolákat, kormányhivatalt építettünk. Költségvetésünk öt éve hiánymentes és stabil. Munkánkat mindig is a közös és hosszú távú építkezés jellemezte. Nem kapkodunk és nem ötletelünk meggondolatlanul. A www.balassagyarmatszeretlek.

hu oldalon található választási programunk alapját a képviselő-testület ellenzék által is megszavazott stratégiai döntései jelentik: településfejlesztési koncepciók, akció- és rendezési tervek, családtámogatási és gazdaságfejlesztési programok, benyújtott pályázatok. Közösen végzett erőfeszítéseinknek hála Balassagyarmat lendületesen halad egy büszke, hagyományaihoz hű, modern település létrejötte felé! Folytassuk tovább! Polgárvárosban élünk. A polgár arról ismerszik meg, hogy inkább cselekszik, mint beszél. Hogy céljai vannak, amelyek megvalósítását magára vállalja. Nem vár tanácsokra, nem bizonytalankodik, hanem keményen dolgozik és okosan megy előre a családja, az utcája, a szülővárosa érdekében. Október 13-án egyszerű a döntés: a FIDESZ-KDNP polgári szövetség jelöltjeinek támogatásával ön a nyugalmat és a biztos fejlődést választja.

természeti erőforrás gazdálkodás és vidékfejlesztés szakirányon. A környezetvédelmet ifjú koromtól a szívügyemnek tekintem. 1992-től a Balassagyarmati Polgármesteri Hivatalban dolgoztam kommunális előadóként, majd környezetvédelmi felügyelő lettem. Minden polgármesterrel dolgoztam együtt, 2001-ben Juhász Péter az akkor létrehozott, nógrádmarcali hulladékkezelőt üzemeltető gazdasági társaság ügyvezető-igazgatójának nevezett ki. Innen indult utam a regionális környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási feladatok felé. Számos nemzetközi tapasztalatot szerezve, végül a Zöld Híd programot vezethettem. Irányítottam a tervezést, a kivitelezést, az üzemeltető társaság létrehozását. E program keretében Pest és Nógrád megye közel 40 régi hulladéklerakójának felszámolását, biztonságba helyezését is irányíthattam. Ez volt a térségünk egyik legnagyobb környezetvédelmi programja. 2014-ben dr. Gémesi György kért fel Gödöllő város alpolgármesterének, ahol fő feladataim közé a városüzemeltetési, beruházási feladatok tartoztak. Azért indulok szülővárosomban a polgármesteri székéért, mert elegem

van a gyűlöletkeltésből, a megosztásból, a karaktergyilkosságokból, a szakemberek semmibe vételéből, a hamis hírekből. Sokat köszönhetek az önkormányzatiságnak, amit ugyanúgy tesznek tönkre, mint a szakmámat. Tartozom azzal a Hazámnak, városomnak, hogy nem maradok csendben. Elvették az iskoláinkat, már nem mi rendelkezünk a kórházunk, tűzoltóink felett. Megfosztották az önkormányzatokat a közigazgatási funkciók jelentős részétől. Lassan, de biztosan számolják fel az önrendelkezésünket. Éppen azok, akikben a legjobban megbíztunk. Mindezek mellett, kiváló választási szakmai programot is írtunk, melyet a www.ujiranytszab.hu oldalon el is tudnak olvasni. Tisztességes, szolgálatkész, kiegyensúlyozott, békességszerető, nagy munkabírású, szakmai és vezetői tapasztalatokkal rendelkező emberként ismernek. Ennek is köszönhetem, hogy az ellenzéki és civil összefogás minden tagja egyhangúan támogatatta polgármester jelöltségemet. Szeretnék a fiataloknak is távlatokat nyitó, de a város keresztény, polgári hagyományait is védő valódi fejlődést és békességet Balassagyarmaton.


10

Gyarmati Hírek

publicisztika

Az idő az igazság leánya

A latin szeretete és bölcsességei a magyar közélet eseményeit és verbális megnyilatkozásait gyakran teszteltették bennem az utóbbi időben. De több szólás, szállóige, nagyhatású állandósult szószerkezet, magyar és mások nyelvi bravúrjai is, miközben fantáziát, lelki-szellemi értékeket, közösségi észjárást is villantottak, s melyeket csak az odatartozók ízlelnek legédesebben, értenek okadottan igazán. Azt azért mi is jól megértettük, hogy „Wir schaffen das!”, vagyis, hogy „Megcsináljuk!” Sőt azt is, hogy mit. Csak azt nem, hogy miért jó az nekünk is, ami a németeknek esetleg? jó. Jelesül egy 2015-ben megtapasztalt arab invázió, aztán egy idült autós-, robbantós-, késes fenyegetettség, alkotmányunk ellenében saria, harangszó helyett müezzin, és sok-sok magyar forintok ajándékadója, mint egykor az akcséban bevasalt haradzs. „Tempus veritatis filia”, „Az idő az igazság leánya” (Idővel minden kiderül). Tertullianus, II. századi gondolkodó aforizmája kiderítette, hogy a németeknek sem jó, mert „béborúlt az élet vidám álorcája.”, - igaz, még csak félig, de nem szabad róla beszélni a liberális demokrácia hazájában, mert az illető az állását kockáztatja. Bezzeg az „Orbán-diktatúrában”! Az öregedő TGM, az egykori ultraliberális, mára anarcho-marxistává vált örök túlélő így öntötte az epét: „Az régóta világos, hogy rohadt a rendszer. Ez abban is kifejeződik, hogy rémalakok kormányoznak. Ők kormányozzák a tehetséges, belátó, jószívű, nagylelkű, ihletett marhákat, akik hagyják magukat.” De merthogy „A malis vituperari laus est”, azaz „A gonoszok gyalázkodása dicséretnek számít”, mi mindenesetre ehhez tartjuk magunkat. Persze a tényeket jó ideje már teljesen figyelmen kívül hagyó őrjöngő mesterért azért aggódunk, hogy egyszer kifogy a Szinonimaszótár alpári kifejezéseiből, ezért is üzenjük neki a jó kis szállóigével: „Ne feledd, a méltatlan bírálat gyakran bók, álruhában.” S ha ezt nem akarná érteni, van másik is: „Senki nem rúg egy döglött kutyába!” S mert „Minden mindennel összefügg”, a zsák meg a foltja is, sőt „találkoztak az eszmebarikádokon” is, lássuk a marketinget; Jönnek a plakátok, a szórólapok, sokak alján pedig – a mosolygós fotók alatt – a kettős kereszt, a vörös szegfű,

“

a DK rövidítés és a nagybetűs momentum jelecske stigmái sorakoznak. Valahogy ezt nem lehet megszokni. Hiába az elmúlt néhány év minden abszurd történése, hiába az örkényi groteszk, a ionescoi abszurd vagy a becketti nihil genezise az ellenzék politikai színpadán – ez akkor is elmondhatatlanul értelmetlen. Hiába a szemünk előtt elvtelen politikával elröppent időszak, hiá¬ba minden tegnapi árulás – ez bevehetetlen öklendezés nélkül. Ahogy „A Bourbonok semmit sem tanultak, és semmit sem felejtettek”, az Apró, Dobrev, Gyurcsány történelmi maradvány a magyar emberek jelenével és jövőjével kufárkodik, született kofák a politika piacán. A DK pacsirtája ezekben a hetekben körberöpködi és telepiszkítja hazugságokkal az országot, miközben európai képviselőként kétszólamú szoknyája alól kihallatszik Gyurcsány Ferenc hangja is. Mezzoforte! No de hölgyem! Az angol Wodehouse szavaival: „A mérsékelt intelligenciájú ember is észreveszi azt, ami kiveri a szemét.”; azt, hogy az ellenzék egy politikai háború egy csatájaként készül az önkormányzati választásokra. A szegényes minőség miatt azonban csak a botránykommunikációra futja, bár az naponta kínálja a bepancsolásra ingerlő fejeket. Csodáltam is Tarlós főpolgármester önfegyelmét. Hát „Ilyen ez a szelaví”! – mondhatnók a szösszenettel. A latinnal meg azt, hogy „A tisztátalannak minden tisztátalan”, ahogy „A tisztának minden tiszta”. Ezért hát „Hallgattassék meg a másik fél is”. „Magyarország a hegyen épült város, és köztudott, hogy azt nem lehet elrejteni” – mondta Orbán elnök úr. Mi meg jó szívvel elmondhatjuk: Balassagyarmat nem tér, hanem Hely. Úgy, mint Hamvas Béla írta: „A tér és a hely között az a különbség, hogy a térnek száma, a helynek arca van. A térnek képlete, a helynek géniusza van.” És ahol békében, otthon vagyunk benne polgárainak és első szolgálóinak köszönhetően. „Az idő az igazság leánya” – Őket és minket igazolt választásunkban. Alkalmasságuk, hozzáértésük, tisztességük, emberségük feltétlen biztosítékok jövőnkre most is. Isten segítse őket, s áldjon meg minket Szentlelke bölcsességével! Veres József Ferenc

nem tér, hanem Hely

SZÓRÓLAP - MATRICA - NYOMTATVÁNY - ÚJSÁG - MOLINO - TÁBLA

“

BÉLYEGZÕ KÉSZÍTÉS - EXPRESS

30/ 160 - 9400

,

cserhatprint.hu info@cserhatprint.hu 2019. október (rendõrségi kapubejáróval szemben) 35/300-176

35/301-958

csprint@enternet.hu

OFSZET VS DIGITÁLIS - CSERHÁT PRINT

Balassagyarmat, Deák Ferenc u.6.


magazin

Gyarmati Hírek

11

Mondd, te kit választanál?

Összeállításunkban arról kérdeztünk balassagyarmatiakat, milyen megfontolások alapján voksolnak október 13-án? Jagyutt Péter (mestercukrász, Balassagyarmat díszpolgára): Tizenhárom évvel ezelőtt én mondtam a pohárköszöntőt Medvácz Lajos polgármesteri beiktatásakor, a polgári szóhoz, annak nemes tartalmához mindig is erősen kötődtem. Fontosnak tartom a vezető személyét, karakterét, hogy ne pártok, hanem egy egész város érdekeit képviselje. A mindenki egyért, egy mindenkiért elv szellemében kell áldozatos és alázatos munkáját végeznie. A jó vezető nem a többséget, hanem az egész közösséget szolgálja. dr. Czimbalmos István (háziorvos): A polgármester jelöltek közül a 3 ciklusban alpolgármesterként tevékenykedő Csach Gábor személyét támogatom, mert reális elképzelése van a város vezetésének további folytatásához. Programjukban különösen tetszik, hogy a hiányszakmák betöltése céljából fiatal szakemberek városunkban való letelepedését támogatják. Magyar Piroska (nyugdíjas): Azzal az elhatározással lépek be a fülkébe, hogy olyat válasszak, aki feltétlenül a város érdekeit képviseli. Gyenes Szilárdra és csapatára fogok szavazni, képviselőként Keviczky Richárdot támogatom. Úgy gondolom, ők abszolút alkalmasak a feladatra. Születésem óta baloldali érzelmű vagyok, de most nagyon fontosnak tartom az összefogást. Horthy Istvánné (nyugdíjas): Csakis a Fideszre és a Csach Gáborra fogok szavazni. Nagyon jól csinálják, a folyamatok jól alakulnak, és ha továbbra is így megy, akkor nem csalatkozom. Gyönyörű lett a város, jó érzéssel tölt el, ha a Főtéren átsétálok, de ezt azok a barátaim is elmondják, akik régen vagy soha nem jártak itt. Medvácz Lajos és Csach Gábor nagyon jó párost alkottak, az a legjobb, ha ez az irány folytatódik. Siket Norbert (verselő): Ha valaki folytonosságot tud biztosítani, és jó munkát végzett, az jó eséllyel elnyeri a szavazatot. De ha a szavazó változást akar, akkor a másik rubrikát válassza. Én világnézet és teljesítmény alapján is választok. Fontos, hogy olyan legyen a korábbi időszak teljesítménye, amiből tovább lehet haladni. A további folyamatoknak kell, hogy legyen alapja. Ebben a világban, amely globálisan szét akar esni, kell, hogy legyenek bizonyos kohéziók, tradicionális elemek, mert valamire építeni kell. A globális folyamatok viszont csak ingoványra építenek. Horváth Gábor (patrióta): Úgy látom, hogy igazából nincs alternatíva. De mivel eleve nem hiszek a demokráciában, és nem is szeretnék a színjáték részese lenni, ezért szavazni sem megyek el.

Szvetenay Zsolt (vállalkozó): A választás olyan jog, amivel az embernek élnie kell. Ha valaki nem szavaz, utólag nincs joga kritikát megfogalmazni. A döntésben az motivál, hogy a városban élőknek minél jobb legyen. Az egyik legfontosabb szempontom, hogy szeretném, ha Nyírjes érintetlen maradna, ezért azt az oldalt támogatom, amelyik ezen dolgozna. Szabó János (irodavezető): Csach Gábort javaslom polgármesternek, rá fogok szavazni abból a megfontolásból, hogy több cikluson keresztül meghatározó személye volt az önkormányzatnak, kezében tartotta az igazgatás szakmai részét, melynek látjuk is az eredményét. Balassagyarmat érdekeit nézve ő az, aki alkalmas arra, hogy a város fejlődését tovább menedzselje kulturális és materiális szempontból is. Gaálné Versényi Judit (nyugdíjas): Mindkét polgármester jelöltet személyesen is ismerem, mindketten a karrierjük csúcsán vannak. Úgy gondolom, hogy minden hosszú időszak után ráfér a változás a városra akkor is, ha jó, akkor is, ha kevésbé jó a vezetés. Mivel Gyenes Szilárdnak megvannak a tapasztalatai, az összeköttetései, a gyakorlata, és a bemutatott programja alapján nagyon tetszenek az elképzelései is, ezért őt választom. Juhász Péter (Balassagyarmat polgármestere 1994-2002): Csach Gábort jó képességű, a jobb oldali értékek iránt elkötelezett, céltudatos, lendületes, olykor heves fiatalemberként ismertem meg a rendszerváltás idején. Útkeresése és felkészültsége egyre inkább a helyi közösség szolgálatába állította. Alpolgármesterként teljes szívvel segítette Medvácz Lajos polgármester úr munkáját az elmúlt 13 esztendő alatt, miközben alaposan megismerte a várost, az itt élő közösség igényeit, lehetőségeit. Mára egy megfontolt, a város ügyeiben jártas, megfelelő vezetési ismeretekkel rendelkező emberként tekintek rá. Véleményem szerint ő a legalkalmasab és legesélyesebb jelölt a polgármesteri tisztségre, ezért jó szívvel tudom ajánlani, hogy segítsük őt szavazatainkkal. dr. Tandel Beáta (sebész): Számomra egyértelmű a döntés, Csach Gábort és a polgári szövetséget támogatom. Nagyon szeretem Gyarmatot, ezért elégedetten szemléltem az elmúlt években tapasztalt fejlődést, és azt szeretném, ha ez folytatódna a jövőben is. Gábor és csapata garancia a város további szépülésére és épülésére. (kanyó-szilágyi) 2019. október


12

Gyarmati Hírek

aktuális

A gyarmatiak legalább hatvan éves vágya teljesült azzal, hogy fedett uszoda nyílt városunkban. A Révész László Tanuszoda átadó ünnepségén részt vett dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár, aki a sport életminőséget javító és közösségi szerepéről beszélt: - Az úszás az egyik legfontosabb és legegészségesebb mozgáskultúránk, életmentő készség és képesség. Négy évvel ezelőtt indult útjára a Minden gyermek tanuljon meg úszni! program, Balassagyarmat kiváló partnernek bizonyult a Kormány céljának megvalósításához. A balassagyarmati megnyitón mutatták be azt a kabala figurát, amely szimbolikusan elkíséri a gyerekeket az úszás elsajátításához, a sport életmóddá válásához. A plüss halacskák azoknak a gyerekeknek adnak bátorítást, akiknek segítő barátra van szükségük az első lépések megtételéhez. Medvácz Lajos polgármester köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy a polgárok szívesen és gyakran élnek majd az oly na-

Megvalósult álom

gyon várt lehetőséggel, amit az év minden szakában nyitva tartó uszoda jelent. A város polgármestere mellett Balla Mihály, országgyűlési képviselő is felidézte az építkezés során jelentkező kihívásokat: - Külön köszönet Balassagyarmat Város Önkormányzatának, kiemelten pedig Csach Gábor alpolgármester úrnak, aki a projekt előkészítésében és a hatóságok koordinálásában, valamint az önkormányzati feladatok ellátásában vállalt vezető szerepet. Nógrád megye első tanuszodája a 18. az országosan átadott uszodák sorában. Az országszerte azonos nyitva tartással és díjszabással működő intézmények kedvezményt biztosítanak helyi, illetve járási lakosoknak. Lássunk néhány jegyárat: felnőtt belépő 800 Ft, felnőtt bérlet (10 alkalom, érvényesség 45 nap) 6400 Ft, diák, nyugdíjas, gyermek belépő 600 Ft, diák, nyugdíjas, gyermek bérlet (10 alkalom, 45 napig) 4800 Ft, családi jegy (2 felnőtt + 2 gyermek) 2500 Ft, 0-5 éves korig 300 Ft.

A névadó Révész László (1950-2003) a közigazgatási pályája mellett élénk sportszervezői tevékenységet folytatott. Kiemelten fontos szerepet töltött be a gyarmati sportéletben. Az 1990-ben megalakult Vitalitás Sport Egyesület vezetője, a Magyar Triatlon Szövetség alapító elnökségi tagja, és a Versenyrendezői Bizottság elnöke. 1986-ban hívta létre a Palóc Triatlon mai napig jeles, nemzetközivé bővült sporteseményét. A Magyar Triatlon Szövetség öt alkalommal választotta a Palóc Triatlont az év versenyévé. Révész László az egyik megálmodója és létrehozója a Mozdulj, Gyarmat! városi tömegsport napnak is. Köztiszteletben álló, kiváló szervezőkészséggel megáldott, személyes példaadáson keresztül ható sportember volt.

Felújítják az Aninger-házat

A képviselő-testület az idei költségvetésében döntött arról, hogy a tavaly nem nyert Nógrád Identitás Ház turisztikai pályázat miatt 40 millió forintot különít el a Bajcsy úti Aninger-ház felújítására. Az önkormányzat illetékes bizottsága a napokban eredményt hirdetett a Palóc liget Bajcsy úti bejáratánál álló önkormányzati épület 2019. október

Tanuszoda lévén, iskolai előadási napokon 8 és 16 óra között a lakosság számára nem lesz elérhető a szolgáltatás, de hétköznapokon délután és este (16-20 óráig) lesz lehetőség úszásra. Iskolai szünetekben, hétvégeken, valamint ünnepnapokon az uszoda teljes nyitva tartással fogadja a sportolni vágyó lakosságot. Jelenleg a terheléses próbaüzem zajlik, ebben az időszakban csak a szervezett iskolai csoportok használhatják a létesítményt, ám ezután – várhatóan még ebben a hónapban – már mindenki számára látogatható lesz a Révész László Tanuszoda. Múlt havi lapszámunkban játékra hívtuk Kedves Olvasóinkat. Minden várakozásunkat felülmúlva rengetegen küldtek helyes megfejtést, a szerencse az alábbi három játékosnak kedvezett, ők kapják az uszodai bérletet. Sivó Erika (nyugdíjas gyógyszertári asszisztens): A sportolást nagyon fontosnak tartom, az úszás pedig az egyik legjobb mozgásforma. Nagyon várom már, hogy beléphessek az uszodába! Szondy Lajos György (nyugdíjas): Mindig is nagy vízkedvelő voltam, sokáig éltem külföldön, ott is rendszeresen úsztam. Nyolcvan éves vagyok, de rendszeres látogatója leszek az uszodának! Jakusné Kovács Rozália (Generali főtanácsadó): Több mint tíz éve járok heti rendszerességel Szlovákiába úszni a barátnőmmel, mostantól végre nem kell utaznunk. Mindenkinek javaslom, járjon uszodába! (kanyó – szilágyi) Fotó: Torjay Attila és Sümegi Tamás

felújítására kiírt közbeszerzési eljárásról. A kivitelező felvonult az épülethez. A rekonstrukciós munkák a tetőszerkezet és bádogozás felújításával kezdődnek, majd a homlokzat és a nyílászárók kerülnek sorra. A város ugyanakkor megbízást adott a balassagyarmati Petró György szobrászművésznek a tönkrement ház idillikus folyóparti jelenetet ábrázoló domborművének a rekonstrukciójára is. A felújítási munkálatok jövő év elején zárulnak.


sport

A férfi válogatott eddigi legjobb (athéni) olimpiai szereplésén kapitányoskodó Skaliczki László mesteredző által irányított Váci KSE NB I-es csapatához igazolt nyáron az utóbbi évek egyik legígéretesebb gyarmati kézilabdázója, a 19 esztendős Gás­ pár Attila. Hogyan kezdődött? Az első edzésre édesapám vitt el 2008 szeptemberében a Szent Imre Keresztény Gimnázium tornatermébe, ahol Kovácsovics László, a Kábel játékosa tartott szivacskézilabda oktatást. Laci bácsi nagyon megszeretette velem a sportágat, jó közösség alakult ki, ennek is köszönhetem a pályafutásomat. Már 13 évesen 150 kilométerre kerültél az otthonodtól. Az alsóőrsi utánpótlás központban érkezett el számomra az első nagy megpróbáltatás az életemben. Napi három edzés mellett az iskolában is helyt kellett állnom, de szerencsére kiváló edzőim, Hidasi Ferenc és Lipták Gyula sokat segítettek a fejlődésemben. A csapattársaimmal szinte a nap minden szakaszában együtt voltunk, ez olyan volt, mintha a második családom lennének.

Három arany

Gyarmati Hírek

13

Első osztályú tehetség

Egy évvel később bekerültél a Mocsai Lajos fémjelezte Nemzeti Akadémiára. Balatonbogláron minden adott volt a fejlődéshez. Olyan trénerek kezei alatt dolgozhattam, mint Kovács Péter, Imre Vilmos, Gyurka János. Nagyon tartalmas időszak volt számomra, rengeteg edzés és mérkőzés mellett a sok csapatépítő program emlékei felejthetetlenek. Rendkívüli négy év volt! Az akadémiának köszönhetően felfigyelt rám az akkori válogatott edző, Vágó Attila, aki lehetőséget adott a Magyar Serdülő Válogatottban, fantasztikus érzés volt magamra húzni a címeres mezt. Aztán visszatértél Gyarmatra. Demus Dániel hívott, kön�nyen beilleszkedtem. A kevesebb edzésszámot próbáltam kiegészíteni pluszmunkával, amiben Soós Péter csapattársam sokat segített. A felnőtt csapatban sajnos nem kaptam elég lehetőséget, de idén kettős játékengedéllyel továbbra is a Kábel tagja leszek, az új edző

Ismét kitettek magukért a Vitalitás SE erőemelői. Ugyan csak három versenyzőjük indult a sárbogárdi RAW Erőemelő Magyar Bajnokságon, ők azonban kimagasló sikerekkel tértek haza arról a viadalról, ahol csak a tiszta erő számít, hiszen semmilyen teljesítmény fokozó ruházatot nem lehet viselni. Mind az ifjúsági, mind a junior mezőnyben megmérettette magát Fehér Krisztina és Halaj Liza. Előbbi mind a két korcsoportban magyar bajnok lett, míg Liza az ifik között 2., a juniorok között 3. helyezést ért el, de az ifjúsági abszolút kategóriában is bronzérmet szerzett. A junior korú Posta Krisztián ismét kiváló formában versenyzett, a 74 kg-osok között (guggolás 187,5 kg, fekvenyomás 115 kg, felhúzás 236 kg) 538,5 kg-os összteljesítménnyel aranyérmet szerzett, valamint a felhúzásával új országos csúcsot állított fel. Fotónkon (balról jobbra): Fehér Krisztina, Posta Krisztián, Halaj Liza és Honti Attila klubelnök.

nagyobb bizalommal fordul felém. Hogyan fogadtad a Skaliczki mester irányította Vác hívását? Nagyon örültem, hiszen közel van a családomhoz és egy újabb szintlépés, amit a mögöttem álló nehéz évek munkájának köszönhetek. Egy ilyen csapatnál, főleg fiatalként, minden egyes nap bizonyítanom kell, hogy itt a helyem. Nem könnyű feladat, de a szakvezető megadja a bizalmat, a többi már rajtam múlik. Tanulás? Az egri Eszterházy Károly Egyetemen kezdtem meg a tanulmányaimat kézilabda szakedzői szakon, levelező tagozaton. A közeljövő tervei? A további fejlődésemet tartom szem előtt. Mindenhol helyt akarok állni, a váci ifjúsági első osztályú csapatban, a Kábel NB I/B-s gárdájában és minél többet szeretnék játszani a váci felnőttek között. Távolabbi célom egyértelmű, stabil NB I-es játékos akarok lenni, de ehhez tovább kell folytatnom az eddigi kemény munkát, amely ezután is meghozza az eredményét. (szilágyi)

Negyedik sportpark

Medvácz Lajos polgármester átadta városunk negyedik sportparkját. A Május 1 út és a Springa közti Gárdonyi utcai területen 9 elemes erőpálya és a 200 méteres rekortán futókör várja a sportolni vágyókat. Az apróságok és a felnőttek is élvezik a kulturált eszközök biztosította lehetőséget, minden délután egészen sötétedésig megtelik a mozgás szerelmeseivel az új sportpark. Sümegi fotó

Szégyen

Czibulya József közismert alakja a városi sportéletnek: még ’93-ban kötött örök barátságot a triatlonnal, Révész László segítőjeként tevékenykedett hosszú évekig, edzősködött is a Vitalitásnál, évek óta jó egészségnek örvendő nyugdíjasként segédkezik a legkülönbözőbb sportesemények szervezésében és lebonyolításában.

Panaszával kereste fel szerkesztőségünket: - Városunk harmadszor rendezte meg a nagy hagyományokkal rendelkező Zelenka Emlékfutást, amelyet az idén sosem látott érdektelenség övezett! Időben értesítettünk mindenkit, de elkeserítő volt látni, hogy milyen kevés gyarmati fiatal állt rajthoz. A testnevelő tanárokat hibáztatom elsősorban, mert, mint a szomorú példa mutatja, nem fektettek kellő energiát abba, hogy meggyőzzék a jövő nemzedékét az indulásról. Azért kértem szót, mert méltatlan városunkhoz ez a hozzáállás! Akinek inge, vegye magára, hogy legközelebb már ne kelljen szégyenkeznünk! (szn) 2019. október


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Gyarmati Hírek - október - 2019 by Balassagyarmati Hírek - Issuu