aktuális
Közel két hónappal a vírus kez dete után megkérdeztük váro sunk polgármesterét, hogyan látja a magunk mögött hagyott súlyos időszakot. Polgármester úr, miként ítéli meg a magunk mögött hagyott veszélyes heteket? Balassagyarmat jól vizsgázott! A Budapestről és Vácról városunkba még március közepén megérkezett vírusfertőzést sikerült blokkolni, és azóta nemcsak egyetlen fertőzés nem volt, de mindhárom fertőzöttünk meggyógyult, köztük azzal a fiatalemberrel, aki nagyon súlyos állapotból épült fel azóta. Voltak konfliktusok üzletekkel a tumultusok elkerülése érdekében, de úgy látom, sikerült fegyelmezetten betartania mindenkinek az óvintézkedéseket. Aminek pedig külön örülök, hogy a kórház 1956 óta nem látott harci állapotú működése kiválóan vizsgázott, miként a börtön, a Szent Erzsébet Idősek Otthona vagy az Evangélikus Szeretetház is. Ezek az intézmények a legkritikusabb helyek a járványhelyzetben, köszönöm minden ezekben dolgozó fegyelmezett munkáját. Próbálja újraindítani az életet a kormányzat, alighanem most, a lazítás időszakában kell a legtöbb
Egymilliós felajánlás
Gyarmati Hírek
3
Derékszíj és hózentróger önuralom és fegyelem a polgárok részéről... Valóban, nem véletlen, hogy a lazítás mellett azért szigorítás is van, hiszen az üzletekben és tömegközlekedésen kötelező a szájat és orrot eltakaró kendők, sálak vagy maszkok használata. A szabadtéri élet lassan már vis�szatér a régi kerékvágásba, de ne feledjük el, hogy a vírus itt van közöttünk, és az idősek, betegek továbbra is veszélyben vannak. Továbbra is a távolságtartás és a zárt térben való idegenekkel való együtt tartózkodás 15 perc alá csökkentése a legbiztosabb védekezés. Sokan hajlamosak bagatellizálni a veszélyt, hiszen „csak” 20-30 covidos vagy gyanús beteg van a kórházban, de szakemberekkel beszélve a figyelem lankadása vagy az enyhítésekkel lazuló fegyelem simán bármikor berobbanthat egy új fertőzéshullámot, hiszen egyelőre nyoma sincs a gyógyítást biztosító vakcináknak.
Dr. Czudar Sándor és felesége jelentős összeggel támogatja a város vírus elleni védelmét. Városunk közismert ügyvéde, dr. Czudar Sándor és felesége 1 millió forintot ajánlott fel a vírushelyzet gondjainak kezelésére. A jogász elmondta: - Szülővárosom Balassagyarmat, itt éltem és élek, minden szállal kötődöm Gyarmathoz, ezért nem sokáig kellett gondolkodnom. Szükség van minden segítségre, és mivel megtehetem, meg is tettem. 300 ezret utaltunk a kórháznak és 700 ezret az önkormányzatnak. Arról határoztunk a nejemmel, amit a szívünk diktált. Büszke vagyok arra, amilyen fegyelmezetten viselkedik a város, és amilyen talpraesett polgármestere van ezekben a nehéz időkben. Méltóak vagyunk a múltunkhoz! – zárta mondandóját dr. Czudar Sándor.
Mit üzen a gyarmatiaknak? Egy kicsit másfajta világra kell felkészülnünk, mint eddig volt. És nekünk, egyéneknek is változnunk kell, a társadalom vagy az állam maga nem tudja ezt megoldani. Valahogy úgy kell élnünk, mint a régi háborúkat túlélt generációknak. Fábry Sándor humorista mesélt egy műsorában nagyapjáról, akit a fiatalok mindig frocliztak azért, mert a nadrágján egyszerre hordott derékszíjat is és hózentrógert. Mondván minek mindkettő? Erre az öreg mindig csak azt válaszolta: „látszik gyermekeim, hogy nincs még elég történelmi tapasztalatotok”. Szóval, nem árt mostantól több lábon állni, és inkább hangyának lenni tücsök helyett: a rossz napokra gondolva tartalékolni energiát, lelki tartást és persze anyagi forrásokat is a visszatérő gondtalanság idején. (szilágyi)
Több mint 2 millió forint adomány
Csach Gábor polgármester utasítására Balassagyarmat Város Önkormányzata a koronavírus járvány elleni védekezés céljaira Veszélyhelyzeti Adományszámlát nyitott. A számlára lapzártánkig 2,1 millió forint adomány érkezett. Az adományozók május 4-ig a következők voltak: Ivitz Erika, Pálos Adrián, Duda Gergely, Kiss Gábor, Bottyányi Boglárka, Kiss Istvánné, Pallai Tamás, Petró Marianna, Rith Bendegúz, Varsi Attila János, Pikes Peak Kft., Kissimon Zsuzsanna, Dr. Czudar Sándor, Hrubecs Kinga Nikoletta, Dr. Czimbalmos István, Gáspárné Nemcsek Andrea, Bablena Csilla, Balassagyarmati Fegyház és Börtön, Dr. Ambrus Ágnes, Sárosi József Ödönné, Szilfai József, Faludiné Dr. Lőrik Katalin, Márton Balázs, Torjay Attila, Demeter János és egy névtelen adományozó. Csach Gábor polgármester, Huszár Péter alpolgármester, Bárányné Dr. Balázs Mária, Frankó Viktória és Münzberg Gusztáv képviselők, továbbá Palik Ferenc és Polacsek Béla bizottsági tagok 460 ezer forintot ajánlottak fel. A számlán összegyűlt pénz az önkormányzati intézmények, háziorvosok, védőnői szolgálat stb. veszélyhelyzeti védekezési eszközeire (fertőtlenítő szerek, eszközök, maszkok) és szociális ellátásra fordítható.
A Veszélyhelyzeti Adományszámla száma: K&H Bank 10402771-00030192-00000001 2020. május
4
Gyarmati Hírek
aktuális
Polgármesteri döntések testületi támogatással Bár a jelenlegi veszélyhelyzetben a jogszabály a polgármesterek hatáskörébe utal minden testületi döntést, Csach Gábor polgármester továbbra is „digitális szavazás” keretében hallgatja meg a képviselők véleményét.
Áprilisban az illetékes bizottsági tagok támogató - egy tartózkodó - véleménye alapján az alábbi döntések születtek: három család kapott járdaépítési támogatást, a Batthyány-Honti utca kereszteződés Honti utcai mindkét irányára STOP táblák kerülnek, a Madách liget 15-ös és a Rákóczi 46-48-as társasházak 1,8 ill. 0,6 millió forintos felújítási támogatást kaptak, két család kapott első lakáshoz jutó támogatást, megindul
a Csillagház tetejének és a Művelődési Központ galéria vizesblokkjának teljes felújítása. A képviselők is eljuttatták véleményüket szintén egy képviselő tartózkodásával - a testületi napirendekről, melyek alapján az alábbi döntések születtek: a polgármester elfogadta a Könyvtár és Művelődési Központ éves beszámolóját, rendezési tervet módosított a Városüzemeltetési telephely - itt megszűnik a Felsőmalom utca kicsatlakozása a Mikszáthra -, illetve a csesztvei út melletti déli gazdasági övezet egy részének kiemelt ipari fejlesztési területté nyilvánításáról, a Rákóczi u. 6/a egykori múzeumi raktár önkormányzati tulajdonba kéréséről, egy Kossuth u. 1-es ingatlan eladásáról és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF), illetve a Szent Erzsébet Idősek Otthona közti fogyatékos ellátási megállapodásról.
Mivel volt egy napirendi pont, amelyhez 7 nemleges vagy tartózkodó szavazat, illetve 1 módosító javaslat társult, ezért - mivel normál „üzemben” az eredeti javaslathoz nem lett volna elegendő támogatás - Csach Gábor a veszélyhelyzet utáni első normál ülésre halasztotta a Nyírjesi 2-es tó feletti erdőterület lakóövezeti átsorolásáról szóló előterjesztést.
Kézbesít a képviselő
Balla Mihály, térségünk országgyűlési képviselője nem csupán folyamatosan tájékozódik, de személyesen is felkeresi az intézményeket. A város szociális otthonaiba, miként a járásba is, most már heti rendszerességgel küld védőfelszerelést a szakmai irányító Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF). Az elmúlt hetekben ismét Balla Mihály, térségünk országgyűlési képviselője hordta szét a salgótarjáni intézményközpontból küldött csomagokat. A honatya a folyamatos tájékozódás mellett rendszeresen járja az intézményeket, hogy személyesen győzödjön meg a védekezés hatékonyságáról.
Készül a szobor
Elkészült Raffay Dávid szobrászművész Pál Istvánról, az utolsó palóc dudásról készült életnagyságú agyagmodellje. A szobor a bronzba öntés után a Gregori parkként ismert – a Zöld Csiga beruházás keretében - megújuló „Palóc kultúra parkjába” kerül felállításra, várhatóan még ős�szel. A szoborállítás költségeit az Emberi Erőforrások Minisztériumának Csoóri Sándor Alapjából nyerte el a város. Mélyen szimbolikus a tavaly száz éve született, áldott emlékű Pista bácsi szoborállítása a világjárvány évében - hiszen most láthatjuk igazán, mennyire jó volna közelíteni a hagyományos paraszti kultúra felé: önellátás, természetismeret, de legfőképpen megtalálni a boldogságot abban és ott, amit és ahol adott az Úristen... 2020. május
Megkezdődtek az érettségik
Balassagyarmaton is rendben megkezdődtek az érettségi vizsgák. Városunkban 318 diák érettségizik idén: normál vizsgát 93-an a Balassiban, 82-en a Szent-Györgyiben, 46-an a Szent Imrében, 45-en a Mikszáth Szakképzőben, 27en a Szondiban, 9-en a Börtönben és 2-en a Nyírjesi EGYMI-ben tesznek. Emelt szintű vizsgát 14-en a Balassiban tesznek. Az érettségit megfelelő számú védőfelszerelésekkel és óvintézkedésekkel bonyolítják le a fenntartók. A fenntartókon keresztül az igazgatóknak jelezte a polgármester, hogy szükség esetén a város biztosít fertőtlenítőszereket vagy védőfelszereléseket. Az érettségik alatt mindvégig bekerülnek a közterületi fertőtlenítésbe az érintett középiskolák környékei is.
Veszélyhelyzeti elérhetőségek Ellátási információ: (élelmiszer, gyógyszer és meleg étel szolgáltatás ovis/iskolás gyermekeknek, 65 év feletti, beteg, fogyatékos vagy karanténba zárt gyarmatiaknak, és postai házhoz menő csekkbefizetés 65 év feletti, beteg, fogyatékos gyarmati polgároknak) ellatas@balassagyarmat.hu 35/505-921 vagy 35/505-961 Lelkisegély szolgálat: felnőtteknek: 116-123 gyerekeknek: 116-111 helyi szám (munkanapokon): 35/300-144 Helyi járványügyi információs zöldszám: 80/620-011 Önkéntesek jelentkezése: (kontakt, nemkontakt segítség, bármely más felajánlás) huszarpeter@balassagyarmat.hu 20/555-9949 Napi friss hivatalos városi információ: https://www.facebook.com/gabor.csach https://www.facebook.com/bgyvaroshaza/ Központi hivatalos információk: https://koronavirus.gov.hu/ 80/277-455 és 80/277-456
aktuális
Speciális kihívások
Miközben erdőtüzet oltanak, mentenek, a veszélyhelyzetben többletkapacitást biztosítanak – a speciális mentésre, önkéntes tűzoltásra és műszaki mentésre szakosodott Ipoly-völgyi Különleges Mentőegyesület tagjai a veszélyhelyzetben is segítenek. - Ötvenfős tagságunkból naponta 4-5 önkéntesünk segíti a közösséget. A legfontosabb feladatunk az ebédkiszállítás, hiszen az otthon maradó idősek ellátása akkora többletmunkát igényel, amire egyetlen intézmény sincs felkészülve. A Szent Erzsébet Idősek Otthonából naponta 60-80 adag ételt szállítunk házhoz, ehhez a munkához fejlesztettünk egy saját mobiltelefonos alkalmazást is, mely nagyban segíti a munkánkat idő- és
üzemanyag-takarékosság szempontjából. Az otthon karanténban lévőknek szintén segítünk az ellátásában, ehhez a feladathoz a már eleve meglévő speciális védőfelszereléseinket alkalmazzuk – mondta Renner Péter kommunikációs vezető.
Civil kurázsi
A Balassa Security Kft. tulajdonosa gépjárművet bocsátott az Önkormányzat rendelkezésére. Zsiga Sándor ügyvezető a veszélyhelyzet fennállásáig egy Ford Fiesta típusú személygépkocsival és a hozzá tartozó, korlátlanul használható üzemanyagkártyával támogatja a megnövekedett feladatok ellátását. - Mi most is folyamatosan dolgozunk, de a munka átcsoportosításával fel tudtam ajánlani a segítségünket – idézi fel Zsiga Sándor a kezdeteket.
Gondoskodás és védelem
A Nógrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének hálózatrendszere a járvány elleni védekezésben is hatékonyan és olajozottan működik. - A Polgárőr Szövetség részt vesz az ebédkiszállításban, ehhez gépjárműveket és üzemanyagot is biztosít. Ezen kívül jellemzően gyógyszer és élelmiszer bevásárláshoz kérik segítségünket az idősek. Mivel Balassagyarmat megyei központ, így itt végezzük például a védőfelszerelések szétosztását, és a napokban kezdjük meg a gépjárművek fertőtlenítését az újonnan vásárolt ózon tisztító segítségével. Járőr szolgálatot is ellátunk, ellenőrizzük a játszóterek használatának mellőzését, a Nyírjes területére való behajtás vagy a rendezvények tilalmának a betartását. Lovas polgárőreink Mészáros Judit vezetésével a Kóvár-Nyírjes területen tartanak ellenőrzéseket. A szemétlerakások további terjedésének megakadályozására akár kamerás megfigyelést is bevetünk, de a lovasok is gyakrabban járőröznek – összegzett Vass Miklós megyei elnök, járási vezető.
Gyarmati Hírek
5
Szent Flórián katonái
A közterületek fertőtlenítésében segítenek szabadnapos tűzoltók. Önkéntes felajánlásukkal a GAMESZ-re háruló többletmunkában vállalnak kulcsszerepet a Balassagyarmati Tűzoltóság kötelékében szolgáló lánglovagok. - A GAMESZ munkatársaival felváltva minden másnap, a szabad napjainkon, mi fertőtlenítjük a padokat, korlátokat, telefonfülkéket, szemeteskukákat, buszmegállókat – mondja Bojtos László vonulós tűzoltó, aki Lombtalanító Kft. nevű cégén keresztül vásárolt a feladathoz háti perme tezőket, valamint saját csapata és a GAMESZ részére védőfelszereléseket is. – Ez a munka nagyon nehéz lenne minden napra. Hárman fertőtlenítünk, egyikünk az autót vezeti. 3-4 órás időtartamban, 50 kg-os súllyal a hátunkon, 5-8 km távolságot teszünk meg gyalogosan egy-egy ilyen alkalommal.
- Amikor egy közösség kiszolgáltatott helyzetbe kerül, és mi hivatásunknál fogva kifejezetten a biztonság szavatolásával foglalkozunk, akkor nekünk ott a helyünk az első sorban. Nagyon szurkolok a városunknak, és nagyon büszke vagyok, hogy a gyarmatiak megértették a veszélyhelyzet mibenlétét. Amikor hazaérek, és látom, hogy üresek az utcák, örülök, hogy ez a város fegyelmezetten és bátran néz szembe a helyzettel. Balassagyarmat ismét megmutatja, hogy benne van a cívis erő.
Karanténban
Februárban hívta életre Makrai Richárd a Karantén-Balassagyarmat nevű közösséget. Amellett, hogy a tagok megteremtették a csoport kohézióját, az adományok kezelésétől a logisztikáig kiépítették azt az ellátó hálózatot, mely legnagyobb részt a kórház COVID osztályán dolgozók részére juttat el élelmiszert, használati tárgyakat, de apró figyelmességekkel is segíti a megterhelő munkát végző nővérek mindennapjait. A csoport immár Nógrád megye településeire is kiterjesztette a frontvonalban szolgálók támogatását. - Eddig meleg étellel segítettük a nővéreket, de annyira kevés idejük van elfogyasztani, hogy átálltunk a szendvicsekre. Ebbe a projektbe viszont már beszerveztük a környékbeli településeket is. Nagy öröm, hogy első körben hét polgármestertől kaptunk pozitív visszajelzést, de szeretnénk, ha a támogatók köre tovább bővülne – hívja fel a figyelmet Makrai Richárd civil kezdeményező. A csoport sokrétű támogatói tevékenységét jól jelzi, hogy szervezésükben ingyenes online pszichológiai terápia vehető igénybe, de jótékonysági célú árverést is tartanak a város környéki művészek alkotásaiból. Az összeállítást készítette: Kanyó Kinga 2020. május
6
Gyarmati Hírek
aktuális
Idősotthoni üzenet: hit, remény, szeretet A fővárosi tragikus idősotthoni történetek után a figyelem középpontjába kerültek a hasonló intézmények. Városunkban minden rendben van, az elhivatott és felelősségteljes munkának köszönhetően.
A dr. Jóna András vezette intézmény a járvány első napjától kezdve rendkívüli körültekintéssel és szakszerűséggel kezeli a helyzetet. Napról napra erősítették azt a védelmi rendszert, amely nemcsak a leginkább veszélyeztetett lakók, hanem a nélkülözhetetlen munkát végző dolgozók biztonságát is erősíti. Ennek köszönhető, hogy az elmúlt hónapokban a Szent Erzsébet Idősek Otthonában nem történt tragikus esemény. A látogatási és kijárási tilalom, illetve a dolgozók fegyelmi kötelezettségei miatti hangulatot mentálhigiénés foglalkozásokkal, csapatépítő akciókkal, ajánlott tanácsadással is segíti a vezetőség. A lakók és dolgozók egy játékos „közvélemény kutatás” során szavaztak a számukra legfon-
Felújítások mindenfelé
tosabb üzenetről a külvilág felé, amelyet mindenki láthat az intézmény kerítésén kifeszített molinókon: hit, remény, szeretet! A fenntartó önkormányzat elismeri az intézmény példaértékű működését, ezért úgy határoztak, hogy az Otthon dolgozói részére április-május hónapra 6 millió forint cafeteria többletjuttatást adnak. Ezt differenciálva - 12 órás, 8 órás, részmunkaidős -, a napi intézményi munkavégzés szerint, a hónap végén utalja a Városháza a dolgozók SZÉP-kártyáira. A város közössége nevében ezzel szeretnék meghálálni az itt dolgozók felelősségteljes munkáját. Az önkormányzat az elmúlt napokban azzal
A vírushelyzet miatti korlátozások következtében korábban elkezdődtek a nyári felújítási munkálatok: az általános karbantartási munkák mellett számos fejlesztés történik a városban. A Játékvár Tagóvoda már készen áll a gyermekek fogadására, ebben az intézményben befejeződtek a munkálatok. Két csoportszoba klímaberendezéssel lett felszerelve, teljes felújítást kapott a fejlesztő helyiség, és megújult a vezetői iroda is, ez utóbbi munkát jelentős összeggel támogatta az óvoda alapítványa is. Jelenleg is folyik a munka a Cseperedő Tagóvodában, ahol már elkezdődött két csoportszoba és az emeleti vizes blokk teljes körű felújítása. Vállalkozó bevonásával mintegy 2 millió forintos udvari tereprendezés veszi kezdetét. A Meseerdő Tagóvodában az elmúlt években számos felújítási munka történt, idén a vezetői iroda felújítása került sorra. A Központi Óvoda egy csoportszobája kap teljes körű felújítást, valamint elkészült a lapostető szigetelése is. A jelentős udvari karbantartási munkák és a gyepesítés mellett kialakításra kerül egy párakapu és egy ivókút is. A nemrégiben átadott Nyitnikék Tagóvoda két csoportszobájának klimatizálása mellett alvállalkozó bevonásával bruttó 5 millió Forint értékű, teljes körű udvari felújítás veszi kezdetét, új játékok telepítésével és a meglévő játékok szabványosításával. A Mikszáth Kálmán Művelődési Központban az emeleti vizes blokk teljes felújítására kerül sor alvállalkozó bevonásával, a nyári hónapokban pedig új padlóburkolatot kap a kamaraterem. 2020. május
is segítette az intézményt, hogy a dolgozók gondozóépületektől elkülönítetten kialakított, steril új öltözőibe átszállíttatott 60 darab öltözőszekrényt a Révész László Tanuszodából. Az idősotthonban a napokban rendben lezajlott a megyei ÁNTSZ ellenőrzése. Az intézményt felkészültnek tartották, a fertőtlenítőszer és védőeszköz készlet rendben volt, az egészségügyi, higiéniai és izolációs gyakorlat példás minősítést kapott. A Szent Erzsébet Idősek Otthonának lakói és munkatársai egyaránt jól vannak, tizenkétezer maszk és többtízezer kesztyű áll rendelkezésre. (szilágyi)
Bronhoszkóp élesítve
Siker koronázta a civil kezdeményezést, megérkezett a kórházba az új tüdődiagnosztikai műszer. A Pentax Bronchoscope nem csak a koronavírus okozta tüdőgyulladás vizsgálatában nyújt segítséget. Izsák Erika, Bojtos István és Pintér Tivadar civil kezdeményezésére indult el az adománygyűjtés a Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézet Műszerfejlesztési Alapítványa javára. A több mint 5.5 millió Forint értékű műszer teljes vételárát fedezték az adományozók, valamint Balassagyarmat Város Önkormányzatának és a Hungaropharma gyógyszergyárnak a hozzájárulásai. Az úgynevezett lágycsöves hörgőtükröző gép segítségével a betegek altatása nélkül is elvégezhetők a tüdővizsgálatok. A készülék a tökéletes videókép adta diagnosztkai tudása mellett beavatkozásokra, például mintavételre is alkalmas.
Eboltás
A Járási Főállatorvos tájékoztatása alapján idén, a járványügyi helyzet miatt, nem kerül sor a szokásos közterületi csoportos eboltási akciókra. Emiatt az oltási határidők betartása nem lesz kötelező, azért büntetést senki sem kap. Ugyanakkor az állatorvosi ellátás folyamatos, az állatorvosok nagyrésze házhoz hívható a szükséges oltások beadása és egyéb gyógyító feladatok ellátása érdekében.
interjú
Ne játsszunk orosz rulettet! Hónapokkal ezelőtt az egész világ komfortzónán kívül került, a feszítő helyzet még csak részben enyhül. Meddig tart és hogyan tovább? – e kérdések jelenleg a Föld teljes népességét foglalkoztatják. Magyar Róbert 11 éve él Pekingben, ahol több rangos szakmai díjjal kitüntetett nemzetközi kommunikációs cégét, a North Head-et vezeti. Vajon mivel néz most szembe az az ország, ahol először lezajlott a járvány? – többek között erről beszélgettünk.
Mi a helyzet most Kínában? Májustól három hónap után újra utazhatunk az országon belül. Pekingbe visszatért sok ember, forgalmi dugók vannak, az ötnapos ünnepi hétvégére több múzeum között a Tiltott Város is újranyitotta kapuit, online megvásárolt jegyekkel persze, a kapacitás 30%-át nem átlépve. Tehát az élet és az emberek életkedve kezd visszatérni, de azért még messze vagyunk a normális állapotoktól. Lelkileg hogyan élik meg az emberek az újraindulást? Hozott valamilyen szemléletbeli fordulatot ez a tapasztalat? Megkönnyebbülést mindenképpen érzek az ismerőseim körében. Az, hogy lehet utazni, vásárolni, emberek közé menni, nagy hatással van mindenkire mentálisan. Nem mindenki fog azonnal visszatérni a régi fogyasztási szokásokhoz, és lehet, hogy sok fogyasztási folyamat megváltozik véglegesen, de az látható, hogy az emberek szeretnének visszatérni az éttermi vacsorákhoz, a hétvégi kiruccanásokhoz. Szemléletbeli változást nem nagyon látok: mindenki jobb életet és több szórakozást, képletesen szólva nagyobb gombóc fagylaltot szeretne, de talán ez így is van rendjén. Mik a személyes tapasztalatok? Gazdaságilag majdnem mindenkit negatívan érintett az elmúlt időszak. Az én cégemnek is esett a bevétele, de szerencsére lassan elkezd újra felfutni a munka. A higiéniai körülmények láthatóan javultak mindenütt. Mind a
városok utcáin, mind az épületeken belül állandó a takarítás és fertőtlenítés. És a napi többszöri hőmérsékletmérés is életünk megszokott részévé vált. Hogyan érintette a járvány a gazdaságot? Kínában majdnem 7 százalékot esett az első negyedév GDP-je, vagyis a bruttó hazai össztermék. GDP vis�szaesésre itt több mint 28 éve nem
A North Head, a maga területén Kína egyik legmeghatározóbb vállalkozása, kutatásokon és elemzéseken alapuló stratégiai szaktanácsadást végez cégek, non-profit szervezetek, illetve kormányok számára. Kommunikációs stratégiákat készít ügyfelei számára, illetve szervez rendezvényeket, segíti sajtókapcsolataikat Kínában és Ázsia más területein.
volt példa. Ez egy hatalmas sokk, nemcsak gazdaságilag, hanem lelkileg is, hiszen két generáció nőtt fel állandó szédítő gazdasági növekedés mellett. A leginkább az utazás, turisztika, éttermek, személyi szolgáltatások – az ezekben a szektorokban dolgozó kis- és nagyvállalatok - a vesztesei a járványnak, de azt kell mondanom, hogy minden szektor érintett, kivéve talán az online szolgáltatásokat. Vuhanban és környékén a kisvállalkozások fele is tönkremehetett. Itt körülbelül 12 millió ember veszítette el állását az első negyedévben, és legalább 30 millió vidéki munkás
Gyarmati Hírek
7
nem tért még vissza a nagyvárosok építkezéseire és gyáraiba. Hogy ezeknek a jelenlegi pillanatfelvétel-jellegű statisztikáknak milyen hosszú távú hatásai lesznek, egyelőre még elképzelhetetlen. De vajon mi történt Vuhanban? A Kínában élők „többet” tudnak, mint mi? Nem tudunk többet mi sem, de nem azért, mert a kínai kormány előttünk is titkolódzik - bár ez nem lenne szokatlan helyzet -, hanem azért, mert nagy valószínűséggel a kormány sem tud többet. Kínai, amerikai és sok más nemzetközi tudós jelenleg is kutatja Vuhanban a járvány eredetét, de erről kevés hírt látni, mivel az emberek nem szeretik azt hallani, hogy a kormányok és tudósok nem tudnak valamit. Lehet, hogy soha nem fogjuk megtudni, pontosan hogyan is indult a járvány. Volt már ilyen máskor is: a középkori Európát többször is megritkító Angol Izzadás eredetéről máig nincs fogalmuk a tudósoknak. Léteznek olyan vélemények, hogy nincs is járvány, hogy ezzel foglalkozni sem kellene – még városunkban is egyre többen értekeznek erről a közösségi médiában... Ha az ember körülnéz, láthatja, hogy világjárvány van. A COVID-19 kevesebb, mint három hónap alatt eljutott a világ országainak 99%-ába. Több mint 3 millió igazoltan fertőzött ember van, bizonyos szakemberek szerint azonban a tényleges számok ma már a Föld lakosságának 1%-ánál is járhatnak, ez körülbelül 75 millió ember. Ez persze azt is jelenti, hogy a Föld lakosságának a 99%-a nem fertőződött még meg, ezért sokan úgy gondolják, hogy az eddigi intézkedések túl szigorúak. Ami érthető reakció, de nem szabad elfeledni, hogy a jelenlegi számok az eddigi intézkedések hasznosságát és hatékonyságát igazolják. Nélkülük sok országban az egészségügyi rendszer már összeomlott volna, sokkal több fertőzött és halott lenne. Addig, míg oltást vagy gyógyszert nem találunk a vírus megfékezésére, jobb elővigyázatosnak lenni, persze ez nem könnyű. De orosz rulettet játszani milliók életével, morálisan védhetetlen. Kanyó Kinga 2020. május
8
Gyarmati Hírek
aktuális
Városunk közösségét szolgálják Az önkormányzat 2017-ben új díjat alapított: a Balassagyarmat Közösségéért elismerést azok a városhoz kötődő személyek vagy közösségek kaphatják, akik önkéntes tevékenységükkel, szervező munkájukkal hozzájárultak a város életminőségének javításához, környezetének megszépítéséhez, értékeinek megóvásához. Az idén Krasznai Kázmér, a Református Egyházközség és a Titan Angels Motorsport és Szabadidő Szervező Egyesület részesült a kitüntetésben. Krasznai Kázmér - Én nagyon vigyázom az egészségemre! Engem vár a közönség, én nem halhatok meg csak úgy, ukk-mukkfukk!” – csattan fel a 87 éves, irigylésre méltóan energikus Kazi bácsi, aki minden napját tízperces tornával kezdi, s bár jelenleg gyermekei tiltásának engedve az utcára sem teszi ki a lábát, „békeidőkben” rendkívül aktív életet él: elvégzi a könnyebb házi munkát, sétál, olvas, verset ír és szerepel. Tagja a Tormay Cecile Irodalmi és Történelmi Társaságnak, ünnepségek, intézményi rendezvények, fesztiválok rendszeres fellépője. A nyugállományú határőr zászlós, Krasznai Kázmér, az elmúlt 25 évben több mint ötszáz előadást tartott. Megismerteti és népszerűsíti a magyar, a székely és a csángó népdalokat; szaval, énekel, három hangszeren játszik - a nemes emberi érzések és a hagyomány üzenetével. - A szívemet szólították meg a népda lok. Gyerekkorom óta hallgattam és énekeltem őket. Annak idején a rádióból és a televízióból ismertem meg a székely dalokat, villámgyorsan leírtam a szöveget, és közben megtanultam a dallamot. Már hat-hétéves koromtól táncoltam, énekeltem, szavaltam. Sokszor elmentem székely és csángó műsorokat megnézni, és egyszer csak kigondoltam, mi lenne, ha föllépnék. Már nyugdíjasként, a városüzemeltetésnél éjjeli őrként dolgoztam, először itt tartottam szép műsort a kollégáimnak. Roppant mód tetszett nekik, mosolyogtak, gratuláltak, aztán ennek a sikernek a hírét 2020. május
meghallották máshol is, és meghívtak. A városban majdnem minden óvodában felléptem, az iskolák többségében szintén, előadást tartottam a rendőröknek, a hajléktalanoknak, a tűzoltóknak, a nyugdíjasoknak… Az egykori vámőr kollégákkal minden hónapban találkozunk, ezekre az alkalmakra mindig új műsorral készülök. A különleges előadások és a kortalanul friss, lendületes személyiség minden korosztályt elbűvöl. A közönség az élményt hálával viszonozza. - Rengeteg helyen felléptem, de én ezekért a fellépésekért soha nem kértem, és soha nem kaptam pénzt. Én ezt szeretetből csinálom, és azért, hogy az emberek megismerjék a székelyek dalát. Azt az egyet szoktam kérni, hogy ha tetszett a műsor, akkor írjanak egy köszönő levelet. Mostanra ki tudnám tapétázni velük a kisszobámat. Ezeket a régi köszönő leveleket elő szoktam venni, olvasgatom őket, és visszaemlékezem azokra a csodálatos előadásokra, amikor a közönség fölállva tapsolt. Kazi bácsi számon tartja az élményeit, örömöt ad és örömből táplálkozik. Emlékszik, hol hányszor tapsolta vis�sza a közönség, emlékszik, melyik dalt, hogyan fogadták az emberek. Mes�szemenő nagyrabecsüléssel beszél barátairól, ismerőseiről, mindenkiről, akivel a közös élmények összekötik. Ha szóstatisztika készülne beszédéből, a listát a csodálatos, a szép, a nagyszerű és a gyönyörű szavak vezetnék. Jelenleg igyekszik egészséggel túlélni ezt az időszakot, hogy eleget tudjon tenni a további meghívásoknak is.
Balassagyarmati Református Egyházközség
Az első református lelkipásztorok több mint négy évszázaddal ezelőtt érkeztek városunkba. A templom 1904-ben épült, önálló anyaegyházközségként 1911-től működik a Balassagyarmati Református Egyházközség. Tágabb értelemben tehát négyszáz, szűkebb értelemben pedig több mint száz éve közösségalakító tényező városunkban a reformátusság. - A gyülekezet megalakulása elsősorban nem emberi tervezés eredménye volt, hanem Isten akarata – mondja Molnár Ambrus, református lelkipásztor. - A gyülekezet azonban egy fizikai közösség is. Istennek általunk az a célja, hogy a kizárólag Jézus Krisztusban kapható új életét és az ebből következő új emberséget hirdesse és élje. Ezt igyekszünk a mai ember nyelvén, tapasztalatain és érdeklődésén keresztül közvetíteni a legváltozatosabb formákban. Reformátusok és nem reformátusok egyre növekvő számban vesznek részt a közösségi programokon. A nyári napközis hittantáborok vagy a balatoni református ifjúsági tábor tizenöt éves múltra tekintenek vissza, 2017től a balatoni együttlétek többgenerációs programmá alakultak. A határon túli vidékekre szervezett honismereti zarándokutak, a kulturális rendezvények, megemlékezések, kerekasztal beszélgetések, közösségi napok vagy a tavaly először megjelent Evangélium a bástyán című saját kiadvány érzékeltetik azt a pezsgő közösségi életet, mellyel a Református Egyházközség Balassagyarmat lelki-szellemi életét gazdagítja. Emellett modern, korszerű és fenntartható terek is kialakításra kerültek a találkozások számára. - A fejlesztéseket leginkább pályázati forrásokból fedezzük, illetve önkéntes adományokból egészítjük ki. Isten segítségével, a kínálkozó lehetőségeket megragadva, az elmúlt 20 évben mintegy 100 millió forint értékű fejlesztés történt. A templom, az imaterem és a parókia megépülése óta nem volt ilyen mértékű fejlesztés a gyülekezet életében. A 20. század második fele fizikailag és lelkileg is nehéz idő-
aktuális szaka volt a gyülekezetnek. Amikor a családunk 2000-ben megérkezett, hónapokig dobozok között és tábori ágyakon aludtunk az imateremben, míg beköltözhető állapotba hozták a parókiát. Aztán elindult a lelki és fizikai építkezés. Ennek eredménye a növekvő istentiszteleti létszám, a hétközi alkalmak, a közösségi együttlétek, fizikailag pedig két épületrész, a templom, az imaterem és parókia felújítása, gyülekezeti kisbusz, műfüves focipálya és kerti szaletli, illetve eszközbeszerzések. Rendkívül nagy hála van bennünk! A legfontosabb célunk a továbbiakban is az evangélium hirdetése, hogy a mulandóságban élő ember a Jézus Krisztusban elérhető személyes örök élettel találkozzon. Vágyunk arra, hogy lássuk, hogyan hoz helyre Isten életeket, kapcsolatokat, hogyan változtat meg embereket az evangélium által. Hogyan ad reményt a reménytelenségben. Ehhez igyekszünk továbbra is minden körülményt megteremteni. Vágyunk arra, hogy minél többen szolgálóként is bekapcsolódjanak ebbe a küldetés-
be! Természetesen vannak további fejlesztési terveink is. Szeretnénk megújítani a templom előtti teret. A tervezés már el is kezdődött – összegzett Molnár Ambrus.
Titan Angels Motorsport és Szabadidő Szervező Egyesületet Lőcse Attila - vagy ahogyan a városban a legtöbben ismerik, Gesta – lóerők iránti csillapíthatatlan szeretete harmincöt évvel ezelőtt kezdődött, amikor elkezdett motorversenyeken indulni, és autodidakta módon erre alkalmas járgányokat szerelni. 1984ben társával létrehozott egy kétfős szakosztályt, hivatalosan elkezdték Balassagyarmat színeiben a versenyzést Magyarország egész területén. A kezdeményezés néhány év múlva elhalt, de nem így Attila megszállottsága, aki továbbra is rajthoz állt különböző gyorsasági viadalokon. 2009-ben csatlakozott a gyarmati MAMI Kupához, amelynek célja nemes volt, vagyis azok is versenylehetőséghez jussanak, akik mögött nem áll jelentős anyagi háttér. A négy év alatt itt szerzett tapasztalatok arra sarkallták, hogy 2012 nyarán megalapítson egy motorsport egyesületet a városban: ez lett a jól csengő Titan Angels. A klub azóta is eredményesen és sikeresen működik, jelenleg 23 személyt tudhat a tagjai között. Attila szervez, népszerűsít, versenyez, oktat, mindezt pedig önzetlenül és lelkesen teszi, jó példát mutatva ezzel a fiataloknak. - Tízéves koromtól vagyok a motorozás szerelmese, a mai napig nem tudom megunni azt a semmi máshoz nem hasonlítható érzést, amikor a motorom nyergében ülve az arcomba vág a süvítő szél – magyarázza Lőcse Attila. - Az egyesületünk jól működik, összetartó közösségként évente három-négy rendezvényt szervezünk.
Gyarmati Hírek
9
Minden júliusban és szeptemberben átlagtartó versenyeket rendezünk, de vannak veterán futamaink is. A viadalokon kívül ügyességi napokat is rendezünk a határ menti kamionparkolóban, ahol minden érdeklődőt, tanulókat, gyerekeket, felnőtteket szeretettel látunk. Mindenkinek nagyon
szívesen segítünk a tanácsainkkal, mert a legkönnyebb egy motort megvásárolni, de bizony sokkal nehezebb életben maradni rajta. Kötelességünknek érezzük, hogy biztos alapokat adjunk a jövőbeli motorozáshoz. Nagyon örülök, hogy népszerűek az eseményeink, és hogy tevékenységünket a klubtagok mellett lelkes barátok és önkéntesek is segítik. A legtöbb köszönettel azonban a családomnak, feleségemnek és lányomnak tartozom, ők mindig teljes mértékben mellettem álltak és állnak, hiszen jól tudják: nekem a motorozás az életem! Az összeállítást készítette: Kanyó Kinga és Szilágyi Norbert, fotó: Sümegi Tamás és Torjay Attila
2020. május
10
Gyarmati Hírek
publicisztika
Műveljük kertünket! (I. rész)
Első szigorlatomon antik irodalomból Vergilius Georgicáját húzA munkába felejtkezés lélekemelő értéke az ellenpélda hétköznapi tam. Bár első olvasása szépség-élményével máig kísér, mégis, akkor kisszerűségében lehet igazán kontrasztos, és Pilinszky soraival akár és évekkel azután is csak a jó emlékű vizsgát jelentette számomra. megrendítő is. „Szemben a közhittel, a lusta ember nemcsak az, aki Az évtizedek azonban ismét felértékelték bennem a művet, valahogy átalussza az időt vagy ölbe tett kézzel üldögél. A restségnek létezik úgy, ahogy Márai írta: „ A jó könyvet az örök időszerűség teszi re- egy sokkalta megtévesztőbb és kifinomultabb formája. Az a fajta sürmekművé. Olvasod, és egyszerre bevillan rá valami napi megfelelő.” gés-forgás, lázas tevés-vevés, ami a valódi cselekvés megkerülése. Most éppen tavaszunk, s bajaink ellenében is hisszük, mert hihet- Némi filozófiával azt mondhatnám, hogy ezer tetszetős tévedés se jük; „Áldott szép pünkösdnek gyönyörű ideje,/ Mindent egészséggel pótol egyetlen igaz gondolatot se súlyban, se erényben.” látogató ege.” S ez úgy érkezik rendre, ahogy a latin költő hexaVergilius méhese a magyar világba úgy nőtt bele, hogy ezzel a meterekben írt költeményében a mezőgazdasági munkák leírásai sajátos, régi keletű és megbecsült gazdasággal mintha a napfékövetik egymást. A tavaszi földmunkák, a szőlő és fák ápolása után nyes mediterráneum helyi színei, talán még szellemisége is együtt a méhészkedés, mely különös hangsúlyt kap a sorban. A szüntele- érkezett volna. Mindenesetre belátható ez a varázsos jelenlét, ha nül küzdő földműves alakját és erkölcsiségét, Hamvas Béla Öt géniuszában a déli- ereje és a gondos gazda szorgalmát idealizálja ezzel a derűs életeszménye Berzsenyit, a gazdálkodó imádkozzál metonímiával, sőt Maecénásnak is ezzel ajánlklasszikus-intellektust hívja elő. és dolgozzál ja a költő: „A kúria legintimebb helye nem az ebédlő, „Szólok végül a menny adományáról, az vagy a fogadó, vagy a könyvtár. Ez a méhes. egekből / Harmatozó mézről. Méltasd ezt El kell képzelni Berzsenyit nyáron. Az is figyelemre,/ Maecénás! Kicsi lényekről ajtót kinyitja. A kaptárak körül zúgnak a hallasz ma csudákat:/ Sorra egész nemméhek és az ablakon szállnak be és ki. zetségek, népek hadi dolgát,/ Erkölcsét A kaptárakon kívül csak puhafa asztal és dalolom, buzgalmát, hős vezetőit.” szék, semmi más. A lángoló kertre néz Vergilius az ember és természet összki, aztán a méhes felé fordul, Horatius, hangjára törekvő felelősségünket felisa könyv ott fekszik az asztalon, a papír, merve példának állítja a méhek életrenda külvilág eltűnik és elsüllyed valahová, jét, amelynek fő éltető eleme a közösség ahonnan már nem látni a forró nyári kertagjai között felosztott munka. A vidéki tet és a kaptárt.” élet egyszerűségében az életboldogító Ráismerhetünk ebben arra a minőmunka ethosza, békesség-ajánlata hiteségre, amely elalvás előtt, lelkiismeretlességével úgy lett vonzóan követhető, vizsgálattal naponta elszámoltat minket hogy a Georgica több évszázadig költészeti minta is volt. A 17–18. is, s mely beláthatóan igaz Pilinszky szavaival. „Amikor dolgozom, században népszerű hivatkozási pont is. A hatalmas példatárból egy belefeledkezem munkámba, és megfeledkezem magamról. S ez is beláthatóvá teszi ezt; Voltaire Candidja befejező, szinte világképet érvényes minden valódi érzésre és cselekvésre; ugyanez történik lefedő tömörségű, mába ívelő, szállóigévé nemesült mondata: „Mű- velünk, amikor szeretünk vagy elmélyülten gondolkodunk. Munka és veljük kertünket!” szeretet mélységesen rokon abban, hogy közben megfeledkezhetünk Vergilius költői világképének, örök-emberi erkölcsiségének gaz- önmagunkról.” Okfejtéséből következik az imádság és munka összedag irodalomtörténeti variánsai, rejtőzködő vagy harsogó nyomai, ha függése, ugyanis mindent, amit tesz az ember, azt „Isten erőterében ráfigyelünk, sokszor meglephetnek minket. Például, hogy az Anna kell tennie, az imádság lelkével”. A bencések, „ahol megtelepedtek, Kareninában Tolsztoj Levinjét nem az unalom, a bűn és a szükség tá- Gibraltártól a Botteni-öbölig, Skótországtól a Duna torkolatáig ők voltartása vitte az arató muzsikok közé. „Boldog percek voltak ezek. voltak az elsők, akik megadták vagy visszaadták a talaj termékenyMinél tovább kaszált, annál sűrűbben jöttek rá a magafelejtés per- ségét».(Montalembert) Ora et labora – Imádkozzál és dolgozzál! cei, amikor már nem karja lendítette a kaszát, hanem a kasza húzta olvasható a 996-ban alapított pannonhalmi kolostor homlokzatán. És maga után a magára ocsúdott, élettel teli testet, s a munka, anélkül ez nem csak regulájuk tételmondata, nem is évezredes szállóige, de hogy gondolt volna rá, mintegy varázslatszerűen ment, szabatosan testi-lelki boldogságunk istenadta ajándéka. és helyesen, magától. Ezek voltak a legboldogabb pillanatok.” Veres József Ferenc
“
2020. május
“
magazin
Kisgyermekek karanténban Vajon hogyan élik meg az óvodások az otthonlétet? Hogyan segíthetünk, hogy minél szebben teljenek a napok? Hogyan kommunikáljunk a vírushelyzetről a kicsikkel? Kurunczi Zsoltné, Szilvi néni, mester óvodapedagógus véleményét kérdeztük.
- Két fontos tényezőt emelnék ki ezzel a korosztállyal kapcsolatban. Az egyik, hogy a megszokottat szeretik. Az óvodában hozzászoktak egy életritmushoz, de ez most megbomlott. Ezért otthon kell odafigyelni a minőségi idő eltöltésére. Keljen fel a kisgyerek időben, legyen reggeli, legyen meleg ebéd, délután pedig pihenni kell. Nem feltétlenül aludni, de a testnek el kell ernyednie. Nem feltétlenül a tévé mellett, mert lehet benne valami olyan részlet, ami felzaklatja. Este kell a napi reflexió, az élmények feldolgozása... - A másik fontos tényező, hogy ebben a helyzetben hiányoznak nekik a játszó pajtások. Tartalmasan játszani együtt tudnak igazán, ezért most ezt
a hiányt otthon kell k i e g ye n s ú l yoz n i . Igazából bármilyen játékot meg lehet tölteni tartalommal, ha érzelem köti hozzá, ha abban kommunikáció van, ha jól érzi magát benne a gyerek, ha van célja, ha irányítja, ha tovább tudja fejleszteni. Gondoljunk nagyon egyszerű dolgokra, például főzéstakarítás anyával, gereblyézés apával… Attól tartalmasabbat nem tudok elképzelni, minthogy a szülő ölbe veszi a gyerekét, és mesélés közben együtt
Szépkorúak reflektorfényben
Kiemelt figyelem összpontosul a 65 év felettiekre, hiszen erre a korosztályra különösen nagy veszélyt jelent az esetleges megfertőződés. A helyzet fegyelmezettséget, óvatosságot követel a szépkorúaktól, esetenként a mindennapi szükségletek ellátásában is családtagok, ismerősök, önkéntesek vagy hivatali dolgozók támogatására kényszerülnek. De vajon hogyan vélekednek ők maguk a korlátozó intézkedésekről, és mennyiben változott meg az életvitelük az elmúlt hónapokban? - A napi ritmuson alapvetően nem változtatott a helyzet, de óvatosak vagyunk, és csak a legszükségesebb esetekben mozdulunk ki otthonról – mondja dr. Kecskeméthy Gyuláné Sedivi Lilla. - Az biztos, hogy 4-5 napig nem kell boltba mennünk, a társasági érintkezéseket teljesen mellőzzük, és a családi élet is másképp zajlik. Van olyan unokánk, akit öt hete nem láttunk. A férjemmel nem tartunk attól, hogy elkapnánk a vírust, de kíméljük magunkat, és nem teszünk semmi olyat, ami bajt okozna. Az utcán maszkot és kesztyűt viselünk, figyelve azokra, akikben esetleg rossz érzést keltene, ha nem így tennénk. Ha én magam nem is félek, gondolnom kell arra, hogy a másik ember mit érezhet.
Gyarmati Hírek
11
nézik a képeket a könyvben. De ott van egy labda, egy nagyító, amivel hangyákat keresünk a fűben… - A jelenlegi helyzettel kapcsolatban minden lényeges dolgot el lehet magyarázni „gyereknyelven”, de óvatosan a hírekkel, a statisztikákkal, vannak kisgyerekek, akikben ez szorongást kelt. Elég annyit megértetni velük, hogy most az a szabály, hogy itthon kell lenni. Most új szabályok vannak, ezeket kell betartani. Ők a legalkalmazkodóbb korosztály, számukra ez nem jelent gondot – zárta mondandóját Kurunczi Zsoltné óvodapedagógus. (kanyó) A témához kapcsolódó címlapfotó: Torjay Attila
Hasonló tapasztalatokról számol be Jászberényi Ferencné is, aki 38 évet dolgozott az egészségügyben, nővérként, asszisztensként, majd ügyeleti vezetőként. - Eddig is fertőtlenítővel takarítottam, eddig is egészséges ételeket főztem, ami változott, hogy most legfeljebb egy héten egyszer megyek boltba, a dédunokákkal a kapuban találkozunk, a rokonokkal pedig csak telefonon tartunk kapcsolatot. Félelem egyáltalán nincsen bennem, a munkám során nagyon sok beteg emberrel találkoztam, és nem kaptam el soha semmit. Azonban az intézkedéseket nagyon helyesnek tartom mind országos, mind balassagyarmati viszonylatban, mert ahhoz, hogy ne betegedjenek meg sokan, az kell, hogy ne találkozzunk. Ezt a helyzetet nem lehet elbagatellizálni, mert akinek rossz az immunrendszere, az nem biztos, hogy meg tud küzdeni a fertőzéssel. Néhány évvel ezelőtt kaptam egy számítógépet a gyerekeimtől, de nagyon rövid idő után kitettem a garázsba, mert annyi téves információt és felelőtlen megnyilvánulást olvastam, és úgy fölbosszantott, hogy eldöntöttem, ez nekem nem kell. (kanyó)
2020. május
aktuális
Háziorvosi rendelések
1. Dr. Csordás Ildikó (helyettesíti: Dr. Kenéz Katalin) recept felírás (35) 300-426, súlyos betegségre utaló tünetek jelentése (30) 864-4373 2. Dr. Spruch Rezső - recept felírás (35) 310-493 súlyos betegségre utaló tünetek jelentése (20) 495-7746 3. Dr. Kubassek Péter - recept felírás (35) 300-053 súlyos betegségre utaló tünetek jelentése (20) 425-0197 4. Dr. Váradi Erzsébet - recept felírás (35) 301-815 súlyos betegségre utaló tünetek jelentése (30) 895-5342 5. Dr. Tassi Gábor - recept felírás (35) 300-500 súlyos betegségre utaló tünetek jelentése (30) 145-1389 6. Dr. Faragó Gyöngyi - recept felírás (35) 315-752 súlyos betegségre utaló tünetek jelentése (35) 315-752 7. Dr. Varga Ágnes (helyettesíti: Dr. Tassi Gábor) recept felírás (35) 300-500, súlyos betegségre utaló tünetek jelentése (30) 145-1389 Háziorvosi ügyelet (éjjel, hétvégén): 70/370-3104
Újra piac
Az önkormányzat újra megnyitotta a Termelői Piacot. Május 8-tól újra várja a helyi ízek kedvelőit a Városháza előtti Termelői Piac. A régi rendnek megfelelően, péntek délelőttönként kínálhatják portékájukat az árusok.
Strand
2020 | 03 | 31 Balassagyarmat Város Önkormányzata
Gyarmati Hírek
13
Európai Regionális Fejlesztési Alap
%()(.7(7e6 $ -g9ė%(
SAJTÓKÖZLEMÉNY BEFEJEZŐDÖTT A VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT FEJLESZTÉSE BALASSAGYARMATON Befejeződött Balassagyarmat Város Önkormányzata a Széchenyi 2020 Program keretén belül a TOP-4.1.115 Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése tárgyú felhíváson 54,99 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült TOP-4.1.115-NG1-2016-00014 azonosítószámú projektjének megvalósítása. A „Védőnői szolgálat fejlesztése Balassagyarmaton” című projekt keretében a Balassagyarmat, Madách u. 3. szám alatti épület felújítása, korszerűsítése és akadálymentesítése valósult meg. Emellett a projekt keretében bútorok beszerzésére is sor került. Az intézmény épülete az 1950-es években épült, több részletben, melyet többször átalakítottak, jelentős felújításon azonban nem esett át az elmúlt évtizedekben. A fejlesztés során teljes belső felújítás, a nyílászárók cseréje, a homlokzat és a lábazat hőszigetelése, a födémszerkezet hőszigetelése, a teljes tető cseréje, az épületgépészeti, valamint az elektromos rendszer korszerűsítése, illetve akadálymentesítés történt meg. A fejlesztés bár csak Balassagyarmaton valósult meg, de érinti Patvarc és Ipolyszög védőnői ellátását is, mely szintén ezen a helyszínen történik. A beruházás, mint az egészségügyi infrastruktúrát érintő fejlesztés, a lakosság egészségben eltöltött életéveinek növekedését, a megelőzést, a korai felismerést, a korai fejlesztést, az egészséges fejlődést, az életminőség javítását és a munkaképesség mielőbbi visszaállítását segíti elő. A projekt megvalósításával a modern kornak megfelelő, gazdaságos üzemeltetést lehetővé tévő épület alakult ki, mely ideális lehetőséget biztosít a védőnők számára a magas színvonalú egészségügyi alapellátás nyújtásához. Emellett a projekt az épület energetikai korszerűsítésével hozzájárul az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentéséhez is. A megújult épületbe már 2019 őszén visszaköltözött a védőnői szolgálat, a projektzárásara 2020 márciusában került sor. Bővebb információt az www.balassagyarmat.hu oldalon olvashatnak. További információ kérhető: Oravecz István projektmenedzser 35/505-975, oravecz@balassagyarmat.hu
Ha a járványintézkedések felül nem írják, várhatóan június 20-án megnyit a Városi Strand.
Virágos
A GAMESZ a járvány alatt is folyamatosan végzi a zöldterület karbantartási, virágosítási és fa- cserjeültetési programot. Megszépültek a virágágyások, többszáz fát ültettek, kitakarították a Kecske ligettől a Strandig a Ligeti sétányi vasúti töltés mindkét oldalát, és lassan véget ér a fűnyírás idei első üteme is.
Ügyeletek
Az önkormányzat döntött arról, hogy május 4-től elindult a bölcsődei ügyeletes kiscsoport felügyelet, szigorúan a dolgozó szülők gyermekei részére - egyéb feltételekről mindenki keresse a bölcsődevezetőt. Szintén május 4-től bővítették az óvodai kiscsoportos ügyeleteket is, minden intézményben biztosítva az ötfős kiscsoportok szeparálását. Itt is szigorúan a dolgozó szülők gyermekei számára – a feltételekről itt is keresse mindenki az óvodáját. 2020. május
14
Gyarmati Hírek
magazin
Szösszenetek
Nem voltam jó tanuló, és akkor még finoman fejeztem ki magam. Városunk főgimnáziumának falán soha nem fogja tábla arany betűkkel bevésve jelezni, hogy városunk (nem) nagy szülötte itt szerezte meg verébszakon az érettségit, mely kezdetét jelentette e fontos vizsga devalválódásának. Ami a nyelveket illeti, itt még kevesebb babért arattam. Mivel lányomat a sors Olaszországba sodorta, magam is gyakran megfordultam a taljánok földjén. Az olasz mentalitásból eredően odakint vidám élet folyt. Gyakorta baráti társaságok vendégeskedtek a Via Boselli alatt. Egy-egy ilyen találkozás alkalmával, a szokásos kérdést mindig feltették, mely arra irányult, hogy miként vagyok? A válasz pedig az lett volna, hogy köszönöm jól, persze olaszul. Ezt a két szót kellett volna megtanulnom, mely szellemi képességemet messze meghaladta. Pedig csak annyit kellett volna
mondanom, hogy gracia bené. Köszönöm jól. A gracia még csak ment volna, a bené szóval akadt a problémám. Lányom azt tanácsolta, hogy kössem valamilyen hasonló magyar szóhoz, akkor talán meg tudom jegyezni. Törtem a fejem, és egyszer csak megvilágosodott. Hát persze, a Frédi és Béni szónál a Béni oly hasonló, hogy azt nem tudom elfelejteni. Mondogattam is egész nap magamban. Úgyhogy a szó végét egy picit elharaptam, mert miért kell minden olasznak ismerni elmém állapotát. Megérkezvén az este, lányomék udvarán már messziről lehetett érezni a roston sült pisztráng illatát, melyre szép számmal gyülekeztek az olasz barátok. Már minden szék (egy kivételével) foglalt volt, amikor magam is tiszteletemet tettem. Megjelenésemre minden olasz felém fordult, és szinte kórusban elhangzott a szokásos kérdés: hogy vagy? Én pedig kihúztam magam és nagy büszkén megcsillogtattam tökéletes olasz tudásomat: Grácia Frédi. -soós-
Karantén-humor Kijárási korlátozás lépett életbe, mégis sokan a Velencei-tó partján sétálnak. Egy fotó, amely a sok lődörgő embert ábrázolja, a következő feliratot kapott, kölcsönkérve Albert Einstein gondolatát: „A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos.” Egy másik okosság, melynek szerzője ismeretlen: „Egyelőre nincs baj. Még mindig több a hülye, mint a fertőzött.” A digitális oktatásnak a szülők előnyét és hátrányát is érzik. Egy szülő hirdetése: „Hatodikos matekpéldák megoldásáért Egri csillagok olvasó-
2020. május
nő várja élesztővel rendelkező férfi jelentkezését, „Légy az életem kovásza” jeligére.”
napló megírását vállalja humán beállítottságú szülő.”
Egy bölcs gondolat: „Az ész olyan, mint az élesztő - nem jutott mindenkinek.”
Egy fiatal lány írta délelőtt 10-kor: „Jaj, elaludtam! Volna egy 65 év feletti kedves idős néni vagy bácsi, aki bevásárolna nekem az ebédhez?”
A Covid 19 ellen mindenki tud védekezni valamiképpen. Egyik ilyen a rendszeres és alapos kézmosás. Egy kedves facebookos ezt írja: „Most már befejezem a kézmosást. Olyan vízszámlám jött, mintha delfineket tenyésztenék.”
Örkény István Tótékjának postása, Gyuri atyus tevékenysége nyomán születhetett az alábbi mondat: „Holnaptól a postások is otthonról dolgoznak: elolvassák a leveleket, és ha fontos, felhívják a címzetteket.” Miután a kormány kihirdette a válsághelyzetet, megnövekedett az emberek vásárlási kedve. Valószínű, mindenki kenyérsütésre adta a fejét, mert az élelmiszerüzletekből elfogyott az élesztő. Nagyon találó a következő hirdetés szövege: „Liszttel rendelkező
Egy jószándékú ember segítőkészségéről ad tanúbizonyságot: „Annyira szeretnék lelket önteni belétek, de csak pálinkám van!” A vírus terjedésének csökkentése érdekében gyakran kell fertőtleníteni. Kérdés, mivel: „Soha nem hittem volna, hogy a kezeim több alkoholt fognak fogyasztani, mint a szám.” Pásztor É.