2
Gyarmati Hírek
aktuális
Körbefutották a Balatont űNegyedszer futották körbe a Balatont a Dózsa György Általános Iskola indulói. Idén 16. alkalommal rajtolt el Magyarország legnépszerűbb közösségi sporteseménye, az NN Ultrabalaton. A Balatont megkerülő egykörös verseny egyben Közép-Európa leghosszabb futóversenye is, amelyet egyéniben, váltóban, futva vagy bringával teljesíthettek a résztvevők. A balassagyarmati sportiskola csapata már évek óta egyre jobb eredményekkel vesz részt a Balatont megkerülő versenyen. Idén először két csapattal is rajthoz álltak és nagyon jó eredménnyel szerepeltek. A Futasulink 13 fős csapata a tavalyi időeredményen egy órát javítva, 20 óra 14 perc alatt ért célba. A kisebb létszámú gárda tagjai most először mérették meg magukat a 210 kilométeres versenyen, akik 20 óra 31 perces köridővel zártak. Az intézmény mindkét csapata a középmezőny 45. helyén végzett. A 13 fős csapat tagjai: Borbás Balázs, Borbás Tibor, Cseri Katalin, Csomor Anna, Csomor Péter, Dóczi Réka, Gaál Péter, Garamvölgyi Eszter, Gáli Erzsébet, Palotásné Pityi Enikő, Pintér Ádám, Pintér Máté, Pintér Sára, Pintérné Péter Eleonóra. A 6 fős csapat tagjai: Gál-Hervai Cecília, György Péter, Koplányi Csaba, Körmendy Nikolett, Vrbovszki-Csábi Anett, Vrbovszki Máté. Balassagyarmati Szent Erzsébet Idősek Otthona pályázatot hirdet
Konyhai kisegítő munkakör betöltésére.
Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő, két műszakos munkarend. A munkavégzés helye: Balassagyarmat, Markusovszky út 1. Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen előélet, szakképesítés nem szükséges. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: a pályázó részletes szakmai önéletrajza. Jogállás, illetmény és juttatások: a jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a „Közalkalmazottak jogállásáról” szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Péterné Horváth Mária élelmezésvezető nyújt, a 06-35/300977-es telefonszámon vagy dr. Jóna András intézvényvezető a 06-20-297-7663-as telefonszámon.
2022. május
Száz zsák szemét
A Te Szedd! országos szemétszedési akcióban immáron harmadszor vettek részt lelkes gyarmati önkéntesek és a város nyugati szélén nem kevesebb mint 100 zsák hulladékot szedtek össze. Szklenár Tamás szervező a Te Szedd! gyarmati programjáról elmondta, a nyírjesi üdülőövezet, és az odavezető út sokak által használt terület, ezért évente egy lelkes 10-15 fős csapattal segítenek a környék tisztán tartásában. A Kábelgyár tizenkét fővel vett részt a szemétszedésben, utána pedig üdítőkkel és szendvicsekkel köszönték meg mindenki áldozatos munkáját. Az akcióban részt vett Münzberg Gusztáv önkormányzati képviselő is, aki elmondta: nem lehet mindenhol ott lenni, de bárki segíthez már azzal is, ha bejelenti az önkormányzatnak, ha ilyet tapasztal – elvégre közös a cél.
aktuális
Gyarmati Hírek
3
Tekergő: egyedülálló park a gyerekeknek Húsvét hétfőjén megnyitotta kapuját a Tekergő KRESZ Park és Játszótér. Az új kültéri létesítményben a közlekedés alapvető szabályaival ismerkedhetnek meg a legkisebbek. Hazánk egyik legnagyobb ilyen létesítményéről beszélünk.
A Vizy Zsigmond utcában, a volt ÁFOR telep helyén ünnepélyes keretek között került átadásra az új KRESZ-park, ahol az óvodáskisiskolás korosztály játékos körülmények között sajátíthatja el a közlekedés alapjait. Az önkormányzat a Széchenyi 2020 Program keretén belül, 260 millió forint vissza nem térítendő támogatásból valósította meg a minden igényt kielégítő szabadidős parkot - ezt már Csach Gábor
Táncéremeső
polgármester mondta a hivatalos átadón. Hozzátette, hogy a beruházás a tervezéstől egészen a kivitelezésig a balassagyarmatiak keze munkáját dicséri. Kovács Gábor ötlete alapján az OTYS Úttechnika Kft. végezte az ország egyik legnagyobb közlekedési parkjának munkálatait. - A projekt célja, hogy ne csak megtanulják a gyerekek a szabályos közlekedést tervezett óvodai, iskolai programok keretében, hanem egyúttal a városi közlekedést is elsajátítsák, közelebbről megismerjék közvetlen környezetüket – hangsúlyozta a város első embere. A KRESZ-park alapkoncepciója, hogy nem egy kitalált utcahálózaton mutatja be a jellemző közlekedési szituációkat, hanem úthálózata Balassa-
A MTMSZ Országos Bajnokságán ismét fantasztikusan szerepelt Sebján Rebeka Rozália táncos lábú csapata. Csillogó érmekkel és kiemelkedő helyezésekkel fejezte be a Modern Tánccsoportok Magyarországi Szövetségének Országos Bajnokságát a Vitalitás SE 22 táncosa. A rangos megmérettetés első napján 11 dance show koreográfiát értékelt a zsűri, míg másnap a modern, kortárs és lyrical kategóriákban összesen 23 koreográfiát vittek színpadra a lányok, akiknek igen erős mezőnyben kellett szerepelniük. Az egyedi koreográfiákat ez alkalommal is Sebján Rebeka Rozália táncpedagógus álmodta meg, aki a csapat precíz felkészítésére ezúttal is nagy hangsúlyt fektetett az ötletek kidolgozásától kezdve a betanításon, a jelmezek kivitelezésén keresztül egészen az élő produkciós smink és frizura elkészítéséig. A legtöbb koreográfiát Lucia Gazdiková, Lea Tóthová, Reznicsek Luca és Sárdi Boglárka táncolta. A végeredmények alapján a Vitalitásos lányok 13 első helyezést, 9 második helyezést, 6 bronzérmet és 6 negyedik helyezést zsebeltek be.
gyarmat város valós utcahálózatának stilizált modelljét formázza. A modern játszótéri elemeket is tartalmazó parkban a város szimbolikus helyszínei is felsorakoznak, mint a tűzoltóság, a benzinkút, a vasútállomás. Balla Mihály, országgyűlési képviselő rávilágított arra, hogy egy lepusztult, elhanyagolt területet alakítottak át egy élhető környezetté, amely a jövő nemzedékét szolgálja. Az új szabadtéri parkot a gyerekek családi nappal egybekötött programokkal vették birtokukba. Az átadót egész napos mulatság követte, többek között közös faültetésre, akadályversenyekre, kézműves foglalkozásokra, kisvonatozásra és számos húsvéti meglepetésre is sor került. A Tekergő KRESZ Park és Játszótér a hét minden napján 8-20 óra között várja a játszani és gurulni vágyó gyerekeket.
Az Év Kórusa
A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége által szervezett Kórusok és Kamarazenekarok Regionális Fesztiválján ért el kimagasló eredményt a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola Kamarakórusa. Idén tizenkét együttes lépett fel és mérettette meg magát az egri Éneklő Ifjúság Fesztivál és Minősítő Hangversenyen, közöttük a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola két gyermekkara is. A balassagyarmati Kisvegyeskar teljesítményét a szakmai zsűri Arany Diplomával ismerte el, továbbá a találkozón nyújtott legkiemelkedőbb teljesítményéért a kórus megkapta „Az év kórusa” kitüntető címet. A kórus karnagya és felkészítő tanára Franka Beáta, felkészítő tanár Pálmai Krisztián, zongorán közreműködött Lévárdi Beáta. A fesztiválon részt vett a művészeti iskola Szécsényi Tagintézményének kórusa is, akik Ezüst minősítést nyertek. Felkészítő tanáruk: Lévádi Beáta.
Magyar bajnok négy csúccsal
Posta Krisztián, a Vitalitás SE erőemelője újból sziporkázott. Debrecenben rendezték meg az ATHLETES FELNŐTT RAW ERŐEMELŐ MAGYAR BAJNOKSÁG-ot, ahol a Vitalitás SE erőemelője, Posta Krisztián ismételten bomba formában versenyzett. Krisztián utolsó éves junior korcsoportú versenyző, ennek ellenére a felnőttek mezőnyében sem akadt legyőzőre. A 74 kg-os súlycsoport népes mezőnyében versenyzett, ahol guggolásban 221 kg-os teljesítménnyel új junior országos csúcsot állított fel. Fekvenyomásban 135 kg-ot sikerült teljesíteni és felhúzásban is robbantott, ahol 255,5 kg-mal mind a junior, mind a felnőtt országos csúcsot megjavította. 611,5 kg-os összetett eredményével a junior súlycsoporti összetett országos csúcsot is megjavította. Krisztián kitett magáért: 4 új országos csúcs, 1 felnőtt magyar bajnoki cím! 2022. május
4
Gyarmati Hírek
aktuális
Az egészségügyi képzések aktualitásairól „Út az ágazati vizsgától a szakmai végzettség megszerzéséig” – az alábbi címmel tartották az egészségügyi iskolák országos találkozóját, amelyen az egészségügyi szakképzés szakmai kérdéseiről, feladatairól és tapasztalatairól is szó esett.
Az Egészségügyi Technikumok Országos Találkozója a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikumában került megrendezésre, amely egyben az intézmény szakmai programsorozatának első állomása volt. A tanácskozáson az iskola számos partnerintézménye is képviselte magát. A rendezvényen köszöntőt mondott Szrenka Anikó, a házigazda intézmény vezetője, Balla Mihály térségünk országgyűlési képviselője és Gembiczki Ferenc, a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum kancellárja.
A Semmelweis Egyetemmel és a Szakképző Intézményeivel, valamint a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarával közösen szervezett programban az egészségügyi szakképzés aktuális kérdéseiről, feladatairól és tapasztalatairól osztották meg gondolataikat a szakma jeles képviselői. Délelőtt dr. Magyar Zita a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke a szakmai vizsgáztatás változásairól és törvényi szabályozásáról tartott előadást, majd Dr. Balogh Zoltán a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke számolt be feladataikról a technikumi rendszerben működő egészségügyi szakképzésben. Mayer Andrea a Semmelweis Egyetem Szakképző Intézmények Igazgatóságának igazgatója a
Családi délután a Palóc Múzeumban
A tánc világnapja alkalmából hagyományteremtő céllal rendezte meg a Palóc Múzeum a Kicsi vagyok Én Közhasznú Alapítvánnyal közösen rendezett családi délutánt a múzeumban. A mese és a kézműves-foglalkozások során kicsik és nagyok együtt vehettek részt egy nagy közös játékban – tájékoztatott Jakus Julianna művelődésszervező. A néptánc, -zene és -mese hagyományait idézték fel, és kézműves-foglalkozások is voltak Mesébe szőtt tánc – táncba szőtt mese címmel.
Szülinapos mentősök Kresz Géza fővárosi kerületorvos kezdeményezésére 1887. május 10-én alakult meg Budapesten az Önkéntes Mentőegyesület. 1948ben létrejött az Országos Mentőszolgálat és ezáltal a mentés állami feladattá vált. A mai nap az ország 256 mentőállomásán dolgozó 8500 mentő szakdolgozó ünnepe. De nekünk, gyarmatiaknak a Pro Urbe díjas balassagyarmati mentőállomás kollektívája a legkedvesebb. 2022. május
munkaszerződések gyakorlati megvalósításairól beszélt. A szakmai ülés másik felében dr. Oláh András a MESZK Országos Szakképzési Központ (OSZK) vezetője osztotta meg tapasztalatait az egészségügyi szakképzési feladatokkal kapcsolatban, míg dr. Pápai Tibor, a Semmelweis Egyetem ETK Ápolástan Tanszék főiskolai docense az ápolásoktatás újdonságait ismertette. A tudományos konferencia szekcióülésekkel és szakmai beszélgetésekkel zárult. A NMSzC Szent-Györgyi Albert Technikum háromnapos szakmai rendezvénysorozata tartalmas és egyben színvonalas programokkal, pályaorientációs nappal és diáknappal folytatódott. Zábrádi Dorottya
aktuális
Színészpalánták találkozója Több mint száz fiatal mutathat ta meg tehetségét a Weöres Sándor Országos Gyermek színjátszó Találkozó Nógrád Megyei Bemutatóján, amelynek 31. alkalommal is a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ adott otthont.
Idén is kreatív darabokkal örvendezették meg a nagyérdeműt a megye fiatal színjátszós csoportjai a Magyar Drámapedagógiai Társaság gondozásában lévő Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó megyei eseményén. A találkozóra a 6-15 éves korúak érdeklődésének, a csoporttagok életkorának és képességeinek megfelelő előadással lehetett nevezni, műfaji és tematikai megkötés nélkül. - A gyermekszínjátszás az egyik legkreatívabb tevékenység, amely a gyermek személyiségét komplexen fejleszti, közösséget teremt, és a tevékenység során megtapasztaltatja a közös alkotómunka örömét – mondta Jakus Julianna a találkozó koordinátora. - Az idén is úgy állítottuk össze a találkozó programját, hogy a játszók és a nézők számára egyaránt emlékezetes fesztiválélményt
Szent-Györgyis siker
Az ország legjobb 10 tanulója között végzett az Ágazati Szakmai Vizsgatárgyak versenyén a Szent-Györgyis Szladovics Máté. A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a 2021/2022. tanévben is meghirdette az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyét több ágazati kategóriában. Az országos megmérettetésen írásban és szóban is meg kellett felelnie az induló diákoknak. A sport ágazatban induló Szladovics Máté, a NMSzC Szent Györgyi Albert Technikumának 12. évfolyamos sport tagozatos tanulója 8. helyezést ért el.
nyújtsuk. Az előadásokat követően a csoportvezetők és a zsűri részvételével hasznos szakmai beszélgetésekre került sor, ahol részletesen elemeztük az előadásokat. Az előző évekhez hasonlóan most is gondoskodtunk a résztvevők étkeztetéséről. A találkozót megelőző napokban próbalehetőséget, a bemutató napján minden csoport számára színpadbejárást biztosítottunk. A helyi szervező arra is rávilágított, hogy az idei bemutató hangulatára az öröm volt jellemző. Hangsúlyozta: -Az előadások témaválasztását, stílusát, a gyerekek és a rendezők felkészültségét most is sokszínűség jellemezte. A gyermekekkel foglalkozó csoportvezetőknek és nekünk, szervezőknek töretlenül fontos kötelességünk, hogy felelős szándékkal mutassunk utat, tűzzünk célokat az alkotási- és a közösségi nevelési folyamatokban egyaránt. Az idén Dolmány Mária, a Magyar Drámapedagógiai Társaság elnökségi tagja, drámatanár és Szakall Judit drámapedagógus, a Ma-
Jubiláltak a Titánosok
Idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját városunk közkedvelt egyesülete, a Titan Angels. A 2020-ban Balassagyarmat Közösségéért Díjjal kitüntetett Titan Angels Motorsport és Szabadidő Szervező Egyesület tagjai méltóképp ünnepelték jeles évfordulójukat a Pannónia Motorkerékpár Múzeum udvarában. A 10 éves jubileum kapcsán az egyesület elnöke, Lőcse Attila – vagy ahogyan a városban a legtöbben ismerik, Gesta – és a résztvevő egyesületi tagok elevenítették fel az elmúlt évek legemlékezetesebb pillanatait. A jóhangulatú összejövetelt Juhász Károly Európa bajnoki ezüstérmes motorversenyző is megtisztelte jelenlétével, aki az 1970-es években Gyarmaton is rajtvonalhoz állt. A jelenleg 38 fővel működő közösség a kezdetektől fogva a lóerő és a sza-
Gyarmati Hírek
5
gyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével is kitüntetett Csokonay-díjas színjátszó-rendező alkották a zsűrit. A nagy múltú találkozón 9 csoport, 120 gyermekszínjátszó mutatkozott be mintegy 200 fős közönség előtt. A zsűri döntése alapján Bronz minősítést kapott a bátonyterenyei Erkel Ferenc AMI Rosszcsontok II., III. és IV. csapatai. Ezüst minősítésben a balassagyarmati Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Kollektíva csapata, a szécsényi Rózsavölgyi Márk AMI Andi színjátszósai és a Fébé Társulat valamint a bátonyterenyei Erkel Ferenc AMI Rosszcsontok I. és a Vadmacskák csapata részesült. A fordulóból végül az érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola csapata jutott tovább A medve és a kardja című előadásával. A Fontányi Andrea vezette győztes CsepPet elnevezésű színjátszó csoport a Debrecenben megrendezésre kerülő országos fesztiválon képviselheti megyénket június hónapban.
badság szerelmeseit fogja egy összetartó, baráti közösségbe, akik az együtt töltött szabadidős tevékenységek mellett népszerűsítik a sportágat, versenyeznek, oktatnak és részt vesznek a város közösségi rendezvényein évről évre. A motoros család folyamatos aktív tevékenységét jelképezi, hogy évente legalább három-
négy rendezvényt szerveznek városunkban, amelyek mára hagyománnyá váltak. Ilyen a minden júliusban és szeptemberben megrendezésre kerülő átlagtartó versenyük, amelyeken összemérhetik tudásukat a motorozás megszállottjai, továbbá veterán futamokat is bonyolítanak. A viadalokon túl rendszeresen ügyességi családi napokat is megvalósítanak a város kamionparkolójában, amit mindig nagy érdeklődés övez. 2022. május
6
Gyarmati Hírek
aktuális
A Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. A magyar ifjúság védőszentjéről elnevezett intézményt 1992-ben alapította a Balassagyarmati Római Katolikus Plébániahivatal Sághy Ferenc kanonok-plébános vezetésével polgári kezdeményezésre. A kezdetekben közel 200 főt számláló oktatási intézmény a jelenleg is működő Civitas Fortissima téren álló feladatellátási helyen kezdte meg működését Melo Ferenc igazgatása mellett. A volt Rákóczi Ferenc Általános Iskola Szabó Lőrinc utcai épülete 1994-ben került vissza az egyházhoz, ahol a mai napig a hatévfolyamos gimnáziumi oktatás zajlik. Az intézmény aktuális fenntartója a Váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága. Az oktató-nevelő munkát jelenleg 35 főállású, 2 részmunkaidős és 3 óraadó pedagógus látja el az iskola három épületében elhelyezkedő 421 diákja számára. A 35 pedagógus között 5 mesterpedagógus, 4 érettségi elnök is megtalálható. A Szabó Lőrinc utcai székhelyen a gimnazistákat, a Civitas Fortissima téren az általános iskola felső tagozatosait, míg az Ady úti épületben az alsósokat tanítják. Az iskolához 2016-ban csatlakozott a Cserhátsurányi Szent István Általános Iskola tagintézményként. Ebben az esztendőben vette át az egyházi intézmény vezetését a jelenleg is igazgatói feladatokat ellátó Lavaj Árpád. „Korábban 7 évig dolgoztam óraadó tanárként az iskolában, sőt feleségem 10 évig tanított itt főállású pedagógusként, így nem volt teljesen ismeretlen az intézmény és a kollégák. Ugyanakkor jelentős átalakítások történtek, melyek egyben az iskola szerkezeti változását is magukkal hozták. Sok kihívással kellett szembenézni, hiszen az akkori fenntartó megszüntette a szakmai képzést, újra kellett tervezni a folyamatokat és új dokumentumokat kellett készíteni. Továbbá be kellett fejezni a korábban megkezdett átalakításokat, miközben már jelentkezett az új igény a további fejlesztésekre. Így lett az
2022. május
Szent Imre 30 iskolában nyelvi és természettudományos labor, technika illetve művészeti szaktanterem. Az infrastruktúrát tekintve igen sok fejlesztés történt a 30 év alatt.” A keresztény iskolában az oktatás-nevelés folyamata mellett kitüntetett szerepe van a hitéletnek, a keresztény szemléletnek. „Minden tantárgyra nagy hangsúlyt fektetünk, hiszen valljuk, hogy mindenki tehetséges valamiben, csak ezt meg kell találnia. Jelenleg az anyagi világ uralkodik mindenek felett, mi azonban egy kis szigetként próbálunk az emberek lelkével is foglalkozni. Ez hatja át pedagógusaink munkáját és ezt tapasztalhatják meg diákjaink. Itt kapcsolódik a katolikus szellemiség az oktatásunkhoz, hiszen az egyházak is közösségépítők, amik nem az anyagi világra épülnek, hanem a lélekre, a spiritualitásra. Ehhez adnak hathatós segítséget a helyi plébániák vezetői, papjai, akik biztosítják a lelki vezetést, segítik az iskolai munkát folyamatos jelenlétükkel.” Az intézmény különleges jellemvonása a mai napig, hogy közösségüket családias légkör hatja át, ahol minden diákra személyre szabottan figyelnek, és az itt tanulók problémáikat nyugodt szívvel megoszthatják a pedagógusokkal. Létjogosultságukat szemlélteti, hogy a tanulók kimagasló eredményeket érnek el országos és nemzetközi versenyeken. „A nyelvvizsgák száma ugrásszerűen nőtt diákjaink körében. Az elmúlt évben volt olyan csoport, amelynek minden tagja a 11. évfolyam végére már nem csak nyelvvizsgával rendelkezett, hanem sikeres előrehozott nyelvi érettségit is tett, mindezt az iskola keretében, különtanárok nélkül. Továbbá jelentős számban
tesznek emelt szintű érettségit tanulóink. Azok a végzősök, akik a rendelkezésükre álló idő alatt bizonyították, hogy kiemelkednek a többiek közül, folyamatosan magas színvonalon végzik tanulmányaikat, sikeresen szerepelnek versenyeken és még az osztály életében is fontos szerepet töltenek be, iskolánk kiváló
tanulója címet kapnak. A kiemelkedő és jelentős plusz munkát végző pedagógus kollégák is elismerésben részesülnek. Az biztos, hogy az elmúlt 30 év igazolta, valós igény van iskolánkra, továbbra is jelen kell lennie a keresztény értékeket képviselő Szent Imrének a város oktatási palettáján.” Az itt tanuló gyermekeket az átlagostól messze több program várja minden tanévben. A 30 éves jubileum kapcsán számos új programmal bővült a választék. „Ünnepi rendezvényeink már áprilisban elkezdődtek a tavaszi kirajzással, ahol diákjaink állomásról állomásra járva ötletgazdag feladatokat teljesítettek. A programok folytatódnak, júniusban tehetségnapra hívjuk az öregdiákokat, akik e falak között koptatták a padot, továbbá sportnapunk is az évforduló jegyében fog zajlani. Kiemelt programunk az szeptember 9-i egyházmegyei tanévnyitó püspöki szentmise, ahol az összes egyházmegyei intézmény képviselteti magát. Természetesen a decemberig tartó időszakban megrendezett hagyományos eseményeink, kiemelten a Szent Imre Napok, mind magukon viselik majd a születésnap jegyeit. Ősszel rendezzük meg a Generációk elnevezésű közönségtalálkozót, ahol a vendégekkel idézzük fel iskolánk életének 3 évtizedét. Több kiállításnak is otthont adunk, valamint fotóinkból összeállított digitális időutazás segítségével ismertetjük az elmúlt 30 évet. A születésnapi rendezvények méltó befejezéseként adjuk ki az évforduló alkalmából készült emlékkönyvünket.” Zábrádi Dorottya
Fókuszban a magyar nyelv Anyanyelvünk határtalan. E jelmondattal vette kezdetét az idei 56. magyar nyelv hete az Anyanyelvápolók Szövetsége szervezésében és támogatásával határon innen és túl. Több mint ötven település, köztük Balassagyarmat is csatlakozott az országos programhéthez.
Egy héten keresztül minden az anyanyelvünkről szólt, hiszen idén 56. alkalommal hívta életre az Anyanyelvápolók Szövetsége az országos magyar nyelv hetét. Az ünnepi hét a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Nógrád Megyei Tagozatának közreműködésével valósulhatott meg városunkban. Az Anyanyelvünk határtalan mottóval indított országos rendezvénysorozat balassagyarmati állomásain színvonalas előadásokkal, beszélgetésekkel, rendhagyó magyarórákkal és versenyekkel hívták fel a figyelmet anyanyel-
vünk értékeire. A négynapos programokra a város általános iskolásait, középiskolásait és az érdeklődő felnőtteket várták. Az első nap a magyar nyelv tiszteletére megálmodott versünneppel vette kezdetét a Balassi Bálint Gimnázium falai között, ahol híres költőink anyanyelvről szóló versei hangzottak el a jelentkezők tolmácsolásában. Másnap Pásztor Sándorné és Gaálné
Nógrádi tájakon Keresztúri Ildikó lenyűgöző természetfotóiból nyílt főtéri kiállítás városunkban a Föld Napján. Látványos természetközeli fényképek repítik el a nógrádi tájakra a szemlélődőket. A Föld napja apropóján nyílt meg az a szabad-
téri kiállítás, amely varázslatos vidékünk gazdag természeti kincseit mutatja be a Civitas Fortissima téren felállított négy állvány nyolc oldalán. A megye természeti szépségeiből ízelítőt adó tárlaton összesen 45 képanyag
kapott helyet, amelyek között olyan állatokat és természeti jelenségeket is sikerült lencsevégre kapnia az alkotónak, amelyeket ritka esetben pillanthatunk meg szabad szemmel. Így a Városháza előtti téren állva akár egy fiatal rókával is szemtől szembe találhatjuk magunkat. A természet legszebb pillanatainak megörökítéséhez olyan helyszínekre utazott Keresztúri Ildikó fotográfus, amelyek megyénk legeldugottabb kincses ládái és sokak által fel nem fedezett környezeti értékekkel rendelkeznek. A Föld napja alkalmából megálmodott tárlatot Csach Gábor polgármester és Medvácz Lajos, a város korábbi polgármestere nyitották meg a nagyközönség számára. Városunk első embere elmondta, hogy a Föld napja az Egyesült Államokból indult még 1970-ben. Egy olyan társadalmi kezdeményezésről van szó, amely felhívja a figyelmet környezetünk védelmére, a Föld szeretetére, és amit az
magazin
Gyarmati Hírek
7
Versényi Judit tanárnők vezetésével elindult az irodalmi séta a Tündérvárosban, ahol a Balassagyarmathoz kötődő híres költők és írók – Balassi Bálint, Komjáthy Jenő, Bérczy Károly, Petőfi Sándor, Jobbágy Károly, Madách Imre, Mikszáth Kálmán, Szabó Lőrinc és Tormay Cecile - nyomába eredtek a sétán résztvevők. A nyelvművelő programok folytatásában anyanyelvi csapatversenyen mérhették össze nyelvi kreativitásukat a 3 fős 9-10. osztályos középiskolás csapatok. Az anyanyelvi játékoknak a Balassi Bálint Gimnázium biztosította a helyszínt. Az irodalmi rendezvények zárónapján dr. Gréczi-Zsoldos Enikő, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának docense tartott előadást „A palóc nyelv régen és ma” címmel a NMSzC Szent-Györgyi Albert Technikumában, amit az iskola diákjai és a balassagyarmati Beszélni nehéz! szakkörök tagjai hallgattak meg. Az áprilisi nyelvhét helyi megvalósításában Pásztor Sándorné, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság megyei elnöke és a Balassi Bálint Gimnázium magyar nyelv és irodalom szakos tanárnői, Tóthné Kócsák Edit, Gaálné Versényi Judit, Gyarmatiné Rostás Ida, dr. Bacskó Józsefné és Engelbert Katalin vettek részt. (zábrádi) Sümegi Tamás fotók ENSZ 2009-ben nemzetközi nappá nyilvánított. Hazánkban 1990 óta ünnepeljük ezt a jeles napot a tudatosabb környezetvédelem érdekében létrehozott programokkal. Az aktuális szabadtéri attrakció is azt a célt szolgálja, hogy közvetlen környezetünk sokszínűségét minél többen észrevegyük, óvjuk és védelmezzük azt. A kiállításhoz egy biciklis túra installáció is tartozik, amelyet Medvácz Lajos ismertetett a közönséggel. A főtéren kihelyezett zöld biciklikkel jelzett térképek útbaigazításának köszönhetően a látogatók bringára pattanhatnak vagy gyalogosan is felkereshetik azokat a csodálatos Nógrád megyei helyszíneket, ahol a kiállítás képei születtek. A tárlat május végéig tekinthető meg. 2022. május
8
Gyarmati Hírek
magazin
Tanulmányaidat a Kiss Árpád Általános Iskolában, majd a SzentGyörgyi Albert Gimnáziumban végezted. Hová sodort az élet? A váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanító szakát választottam. Ilyenkor azt szokták mondani hangzatos módon, hogy én gyermekkorom óta tanító szerettem volna lenni, de ez nem teljesen állja meg a helyét. Az iskolai gyakorlatomon megtartott első órám adta meg azt az élményt, ami beindította ezt az elköteleződést és azóta is a pályán tart. Jelenleg a csodálatos Dunakanyar, kismarosi Vilcsek Gyula Általános Iskola pedagógusa, osztályfőnöke és alsós munkaközösség-vezetője vagyok. Érdekes eset, hogy egy blues kultúrtörténeti előadásnak köszönhetően jutottam el először ide és ezt követően itt is maradtam. Gyermekként téged is vonzott a zene világa. Általános iskolai éveim végén jelent meg a hangszerek szeretete. Az első gitárom indított el ezen az úton. Mivel igen rövid pályafutásom volt a zeneiskolában ezért azt mondanám, hogy autodidakta módon fejlesztettem a tudásomat. Szerintem minden kamasz fantáziáját beindítja ez a hangszer és én se voltam kivétel. Mondhatnám az elköteleződés „kapudrogjának”. Milyen zenei irányzatok állnak hozzád közel? Igen széles és rapszodikus ez a skála. Gondolok arra, hogy a progresszív metál, delta blues vagy a jazz több műfaja is benne van a felsorolásban. Ezektől sokszor eltérő – ám mégis szeretett – világú balassagyarmati zenekarokban voltam tag. Először az undergound hip-hop élő zenés Nem Kamu, majd
az Alternatíva gitárosa voltam évekig barátaimmal. Úgy érzem ezekben az években fejlődtem a legtöbbet zenei szinten. Mai napig eddigi életem legboldogabb időszakának tekintem. A váci Eszterházy utca zenésze lettél és ezt űzöd 3 éve. 2022. május
Szem és érintés Hitvallása szerint az embernek kell szellemi, fizikai és lelki munkát is végeznie. Ez a tanítással, a hangszerkészítéssel és a zenéléssel tökéletes összhangban áll Kis Balázs pedagógus, hobbi-hangszerkészítő és zenész életében, aki mindhárom területen értéket közvetít az emberek felé saját személyiségét felhasználva.
Egy számomra kedves helyen rendszeresen játszom a blues zene különböző vállfajait. A MonAmi Music Pub munkatársaival már a nyitás óta barátságot ápolok. Tartottam már itt közös zenélést barátaimmal, hangszerbemutatót és évente egy bluestörténeti előadást. Kik motiválnak? BB King munkássága nagy hatással volt rám, azonban a legnagyobb motivációt mindig az engem körülvevő zenészek jelentették, illetve azok, akiket élőben hallhattam: Joe Bonamassa, Deep Purple, Rival Sons. De hogy balassagyarmati kötődést is mondjak, Fogarasi Béla tanár úr koncertje a mai napig a szívemben él. Hangszerkészítéssel is foglalkozol. Mit tudhatunk erről? Ezt a kis hangszert kalimba, mbira, szanszula, zanzu és még vagy tíz különböző néven ismerik, mégis lassan került be a zenei élet köztudatába. Egy olyan lamellofon hangszerről beszélünk, amit a történelem során rengetegszer fedeztek fel. Egy angol Afrika kutató, Hugh Tracey ismertette meg először a világgal és ő készíttette az első számunkra ismert modern kalimbát. Hogy a nyugati emberek számára könnyebben befogadható legyen ez a hangszer, az egzotikus afrikai hangolást diatonikus hangokra cserélte. Hozzám az internet segítségével jutott el. Egy gitárnyak felújítás során megmaradt sapelli mahagóni darab adta az első lépést. Magam kísérleteztem ki a formát és a méreteket képek segítségével. A szerkezete látható-
an nem egy bonyolult struktúra, de tudjuk, hogy az ördög mindig a részletekben rejlik: a fed- és hátlap vastagsága, ragasztás minősége és természetesen a faanyag. Asztalos dinasztia tagjaként édesapám és nagypapám szakmai múltja óriási segítséget nyújtott. Magamat hobbi hangszerkészítőnek tartom, még hosszú utat kell ehhez a címhez bejárnom. Szívemnek nagy vágya ezt elérni. Nagyfokú alázattal fordulok a szakma mesterei felé. Mi a kézműves hangszereid különlegessége? Szeretem, ha egy hangszer struktúrált textúrájú. Gondolok itt a diófélék geszt és szíjács színváltása vagy az afrikai egzóta fajok tapintható nyitott edényeire. Ezért is használok minden esetben len vagy tungolajat felületkezelésnél. Ennek hatására a színek és kontrasztok erősebbek lesznek a fa védelme mellett. A testbe pedig szórakozásból egy rövid üzenetet írok. Ezeknek köszönhetően lesz minden hangszernek egyénisége. Hiszem, hogy az ember a szemével és az érintésével is „hall”. Egy zenész pedig szívesebben fog a kezébe egy minőségi alapanyagokból összeállított hangszert. Hogyan fogadják tanítványaid? A fa ismerete és szeretete, foglalkozások bemutatása, zenei nevelés részévé vált munkámnak. A kalimba gyorsan az osztály kedvelt hangszere lett és az ének-zene óráknak állandó szereplője. Tapasztalatom szerint a gyermekek számára ugródeszka a zenetanulásban könnyű kezelhetősége és meditatív hangja miatt. További terveid? Jelenleg saját szórakozásomra a kisebb és a nagyobb verziók kialakításával próbálkozok. A hangszergyártásban ismert egzóta fajokból készítem elő az új hangszereket. Illetve nagypapám gyermekkori citeráját tanulmányozom és restaurálom. Nagy tervem egy egyedi görbe élekből és konkáv testből álló kalimba testforma tervezése, mely a tervezőasztalon várja sorsát. Hosszú távon pedig szeretnék fejlődni és ezt továbbadni a pedagógia, hangszerkészítés és zene triumvirátusában. Zábrádi Dorottya
Szeretet(t)szervező Nem kis kihívás lenne felsorolni, mennyi koncertet, diákbulit, ünnepséget, bált, klubprogramot és színházi előadást szervezett. Munkáját a lelkes profizmus mellett embertársai szeretete jellemezte. Negyven év szolgálat után nyugdíjba ment Jusztin Gizella, a művelődési központ közismert munkatársa.
1994 márciusában került a Mikszáth Kálmán Művelődési Központba ifjúsági előadóként. „Medvácz Lajostól, az intézmény akkori igazgatójától első nagy feladatként a Diákjuniális szervezését kaptam. Kiválónak tartottam Rigó Zoliék Utolshownap ötletét, és a program bővítést tűztem ki célként. A közösségi szemlélet erősítősén túl minden diáknak lehetőséget biztosítani képességeik bemutatására, ezáltal sikerélmény szerzésére, ezért különféle sport, ügyességi és szellemi vetélkedőkkel, művészeti bemutatókkal három napos fesztivállá bővült a Diákjuniális. Bombasiker lett a rendezvény. Emlékszem olyan esetre, mikor a koncertest kezdetére szakadt le az ég, esőben, sárban költöztettük be a technikát, hangszereket, büfét a művelődési központba, ahol 3 órás késéssel kezdődtek a koncertek, de kivárták a fiatalok és remek hangulat volt a késő éjszakába nyúlóan. Emlékezetes marad az is, hogy az este 8 órai kapunyitáskor már a járda teljes szélességében, az intézmény bejáratától a másik sarkon lévő cukrászdáig ért a belépni vágyók sorfala. A juniális hőskorából, a ’90-es évek végéről emlékszem olyan alkalomra, mikor kétezer belépő után lezártuk a bejáratot és csak a távozók helyére engedhettünk új belépőket és voltak, akik kora hajnalig vártak a lehetőségre.”
Egyre több eseményt fémjelzett a neve. „Rengeteg színházi előadást szerveztem, mintegy 80 báli éjszakán a legnépszerűbb helyi zenészek játszották a talpalávalót, hasonlóan a szilveszteri bálokhoz, melyek már december elején teltházasok voltak.” A diákjuniális mellett két országos rendezvény a legkedvesebb a szívének. „A kétévente megrendezésre kerülő Madách Imre irodalmi és Színjátszó Napoknak 13 alkalommal voltam a főszervezője. Izgalmas feladat volt a zsűrivel való együttműködés, a nevezők közül a meghívottak kiválasztásában való részvétel, a csoportokkal történő egyeztetésekkel a fesztiváli program kialakítása, majd a program megvalósítása. A másik kedvenc a Balassa Kupa, mely minden évben Balassagyarmatra vonzza a rejtvényfejtés szerelmeseit, 150 embert az ország minden részéből. Gyócsy Géza a rejtvények készítésén túl a szervező munkában is nélkülözhetetlen partner.” Az elmúlt években számos közösséget segített. „A Napsugár Nyugdíjas Kör működéséhez a művelődési központ már több mint két évtizede biztosít teret. Életkoromból adódóan az utóbbi években közösségfejlesztő munkám a nyugdíjas korosztály irányába fókuszálódott. Én lettem a klubprogram szakmai felelőse, így a szervezési és adminisztrációs feladatok következtében rendszeresé váltak a találkozási alkalmaink, a közös munkánk. Megszerettem a közösség tagjait és immár nyugdíjasként továbbra is a klub kötelékében maradok.” A legfontosabb közösség számára a Gyarmati Színkör. „A színjátszó csoport megalakításának története húsz évvel ezelőttre nyúlik vissza, megalakulásának Juhász Ákossal közösen tevékeny részese voltam és patrónusa voltam az Oláh Zoltán vezeté-
magazin
Gyarmati Hírek
9
sével több éven át működő diákszínjátszó csoportnak is. A város amatőr színjátszó hagyományainak megőrzését, újraélesztését céljául kitűző színkör első bemutatkozása Örkény egyperceseiből szerkesztett előadás volt, mely a mai napig emlékezetes marad mindannyiunk számára. Az eltelt évek alatt a színjátszókör életében is voltak nehéz időszakok, tagcserék és egyebek, de működése folyamatosnak mondható. Repertoárjában szerepeltek irodalmi műsorok, egy kétfelvonásos előadás Hazudott boldogság címmel és egy mélylélektani dráma a Nincs miért, melyet a Pajtaszínházi találkozó keretében a Nemzeti Színházban is bemutattunk. Előadásainkkal elsősorban a város és vonzáskörzetébe eső településeinek kulturális életét kívánjuk gazdagítani, de örömmel visszük távolabbra is. A színkör vezetőjeként a közös munkán és tiszteleten túl baráti kapcsolat fűz a színköri tagokhoz.” A pályafutás összegzésén nem sokat kell gondolkodnia. „Büszkén mondhatom, hogy az eltelt 28 év alatt kollégáimmal vállvetve több száz rendezvény szervezési feladatait láttam el, mely a pályán töltött közel 40 évet és a rendezvényszervezői közreműködéseket is tekintetbe véve több ezres nagyságrendűre bővül. Az elmúlt 28 év alatt a Művelődési Központ munkatársaként több ezer rendezvény szervezése közben sok embert megismerhettem és közülük sokakat a szívembe zártam. Bár az eltelt négy évtized során adódtak nehéz helyzetek, de ezek sem tudtak eltántorítani, mert hivatásomnak éreztem a közösség- és rendezvényszervezői munkát. Szakmai munkámat fáradtságot nem kímélve, legjobb tudásom szerint, lelkiismeretesen igyekeztem végezni. Az elmúlt évtizedek alatt jó kapcsolatot alakítottam ki a városban, és megyeszerte működő, valamint határon túli kulturális intézményekkel, szervezetekkel, közösségekkel. Sokan fordultak hozzám szakmai segítségért, tanácsért és lehetőségeimhez mérten igény esetén a továbbiakban is szívesen folytatom.” Szilágyi Norbert 2022. május
10
Gyarmati Hírek
publicisztika
Lógtunk a szeren
A „meghívást” napi hűséggel szolgáló kedves tanáraimnak és láthatóbb: „Az idő az igazság atyja, a tapasztalat pedig minden kedves szántós-szentgyörgyis kollégáimnak szeretetteljes em- dolgok anyja”. lékezettel Tanárok, szülők ezen áldott felelősségű bölcsességét Németh Egykori gimnazistaként, ha nem nézett ránk a Tanárúr, a László csodálatos szellemisége így villantotta. „A sikerhez nem verseny-gyakorlatok csiszolása helyett rendszeresen „lógtunk visz fel lift. Lépcsőfokokat kell mászni érte. Nincs hozzá recept. a szeren”. Nem úgy, mint Karinthy, de mi hatan nagyon elszán- De a siker fűszer, mert csak így élvezhető az élet. A siker azoktan gyötörtük a legkedvesebbet, a nyújtót. S ha már megdolgoz- hoz pártol, akik elég energikusak, hogy dolgozzanak érte, elég tuk a billenés-támasz-kézállás erő-lendület-rituálét, veszélye- bizakodók, hogy higgyenek benne, elég türelmesek, hogy várjasen csábított a lényeg, az óriáskörök egymásutánja. Később az- nak rá, elég bátrak, hogy megragadják, és elég erősek, hogy megtán versenyeredményekkel elértük; a Tanárúr megszánt min- tartsák. Valahol olvastam, hogy a motivációnk az, ami az álmaket egy maszekolt segítő-védő alkalmatosság felszerelésével, inkat munkaruhába öltözteti. Ebben az egy mondatban benne így aztán nyugodtan, s nagy élvezettel körözhettünk. A mag- van minden sikeres pályafutás, minden sikertörténet íve.” nézium ellenében párszor le is nyúztuk a Az író-tanár-orvos-polihisztor zsetenyerünket. De mert igazán mégis a seni szavai pedagógiai módszerét, a kongédeszköz zavart minket, hamar kiiktatva centrációt, az meg a transzfer törvény tuazt, be is vállaltuk az „önállóságot”, melydás-rendező/gazdagító áldását hívhatja nek eufórikus öröme máig eleven és feledelő sokunkban, azt a közismert ajándékot, hetetlen. Úgy tűnik, inkább morális kihíhogy minden tanulás valamiképpen befovás és nem annyira bátorságpróba űzött lyásolja a más jellegű korábbiakat; minterre a nyújtó-gyakorlatunkra, mert az egy láncreakció-szerűen „kinyílik” a vierőnlétéhez a kötél naponta megdolgoztalág vele. Doceo discimus – tanítva tanutott minket. Ülőtartásban függeszkedve lunk, - megéltük mi ezt már sokszor, s his�(néha egy karunkkal rugózva is) 10 métert szük, örömével, mint a gyerekek, mi is bolföl majd le, a kívülállónak mazochizmus, dogabbak lettünk. nekünk mindahányszor az ígéret próbáAz ismeretszerzés-közvetítés oda-visja volt. Persze sokszor muszájból, de azért sza ható csodája persze nem csupán incsináltuk. tellektuális, de legalább annyira lelki odaÉs mindez itt és most csak azért adás kérdése, hogy a „heuréka” a legszemépublikus, mert távlatot kapott azzal, hogy lyesebben megélt erőfeszítés-élmény lehesCsollány Szilveszter együtt csináltuk. A személyes eredmény sokféle vágyunk egyik sen. „Lógni kell a szeren!” Kitartó előgyakorlatokkal, s ha nem a torzóját gyarapította volna a társak akarata, szorgalma, kitar- nyújtón, akkor a laborban, műhelyben, szertárban, kórházban, tása, erőfeszítése, hite, bátorsága, együtt-megélése nélkül. Ros�- könyvtárban, kit hol érintett meg, hova hív a Teremtő. S a tanár szabb esetben unalmas szélkergetést, kishitű megadást. Akkor a Teremtő famulusa is akár. A görögök névadása máig pontos; a persze nem is gondoltuk, hogy élethosszra kódolt értékek ha- paidagógosz ma is gyermekkísérő, aki az iskolában naponta kíszonélvezetének előmunkásai vagyunk. Csak jóval később vált séri be tanítványait ebbe az együttlátó gondolkodási gyakorlatnyilvánvalóvá, hogy a virtus és okosság, erőfeszítés-, fegyelem-, ba az ismeretek tudásszerkezetbe ágyazásával. Igazi hozadéka akarat-, figyelem-, bátorság-gyakorlatok valójában a testi-lel- talán mégis a távlata lesz, melyben a primér kíváncsiság lassan ki-szellemiség erény-gyakorlatai voltak, és úgy biztosítékai lelki nyitottsággá, akár életre szóló igazság-áhítattá érik. egészségnek, életminőségnek, ahogy a fizikai munkára éppúgy, Hogy ez a boldogságtermelő transzfer működjön, naponta mint ahogy az önképzésre, olvasásra nevelik a gyermekeiket, teszteli, ha teszteli ?! felelősségből a szülőket, a gyermekkísérő tanítványaikat okosan szerető tanárok, szülők. paidagógoszokat, hogy áldozatukkal a munka, a jóakaratú tiszA generációs kincs-örökítésnek ez az előjoga John Florio, tesség hivatássá, sőt karizmává nemesedhessék. XVI. századi angol író, szállóigévé nemesült soraival még beNapi hűségükhöz segítse őket a megbecsülés! Veres József
“
2022. május
tanítva tanulunk
“
magazin
Gyarmati Hírek
11
Érdekességek városunk múltjából 10. – Aszfalt Gyarmaton 1852-ben Božena Němcova cseh meseírónő városunkba utazott, hogy meglátogassa itt dolgozó férjét, Jozef Němec fináncfelügyelőt. Az írónő hat hónapig tartózkodott itt, és élményeit írásaiban rögzítette. Az utcákról így írt: „Esőzések idején térdig ér a sár, száraz időben meg bokáig a por...”
„Az összes szemetet, régi szalmát, mákgubót, pelyvát, zöldséghulladékot, sőt a dögöt is kihajítják az utcára. Az utcákon egész szemétdombok láthatók, melyeken kinő a burgonya, a gabona kalász, a bab, néha még az uborka is. Mindenütt, még a főutcán is itt egy gödör, ott egy kő, hogy egy legény se bírná megmozdítani; így aztán inkább kikerülik és kerülgetik. Minden utcának megvan a maga pocsolyája, általában az utca közepén. Ebbe a tócsába folyik a csatorna meg a szennyvíz, és ha hosszabb ideig nem esik, a tetejét belepi a zöld moszat, és bűzlik, de ez senkit nem zavar, ahogy a békák brekegése sem az utcai pocsolyákból…” Gyarmat lassú fejlődése 1867-et, a kiegyezést követően indult meg a belpolitikai önállósodással, a hivatalok elhelyezésével összefüggésben. Az 1880-as évek a válság, a közlekedési viszonyok elmaradottsága miatt nem hozott fejlődést – sőt, Balassagyarmat 1886-ban elveszítette városi rangját –, de az ezt követő gazdasági fellendülés, az 1890-es években meginduló vasútépítés kedvezően befolyásolta az építkezéseket. 1888-ban megkezdték a járdák, átereszek rendezésének munkálatait. A járdákat kaviccsal szórták, de ez a megoldás sajnos nem volt tartós, a kavics hamar bedolgozódott a talajba. Az utak, járdák állapota a városról készült korabeli képeslapokon is látható. 1903. április 12-én a Nógrádi Lapok
és Honti Híradó számolt be a város életét meghatározó nagy eseményről: „A múlt hét a város történetében korszakot alkotó időnek jegyezhető be. Az aszfalt korszak kezdete ez. Az angol aszfalt-társaság ugyanis hozzáfogott az aszfalt munkálatokhoz; egyelőre próbamunkát végez … a városháza előtti, és az azzal szomszédos Elferféle ház előtti járdát aszfaltírozza … A főutczai háztulajdonosok sűrűn érintkeznek és tanácskoznak, hogy a civilizáció az ő házaik előtt is érvényesüljön.” S ahogy egy korabeli városi képviselő mondta: „a város aszfalt lázba esett”. Napokon belül beburkolták a Zichy utcáig tartó járdaszakaszt, s mint ahogy az újság írta, „a beaszfaltozott járdarészeket százan és százan próbálják, vizsgálják, és mindenki elmondja azt a kritikát, hogy a Neuschatel czég pompás munkát produkált.” A kiírt versenytárgyaláson a magyar aszfalt társaság képviselője nem jelent meg, így – mivel a Neuschatel elfogadható árajánlatot adott – a város járdabizottsága beszüntette a további pályázatot, és szerződést kötött az angol céggel. Nyáron azonban leálltak a munkálatok, mert a Deák Ferenc utca lakói fellebbezést adtak be, mondván, hogy a város várja meg legalább a következő tavaszt, hogy meglássák, az eddig elkészült aszfaltozások hogyan viselkednek, hogyan bírják az évszakok változását. Eme felszólalás már csak azért is jogos volt, mert az aszfaltozás költségeit a háztulajdonosok viselték. Az 1904. március 24-i közgyűlés határozatot hozott a munkálatok folytatásáról, és tervbe vette a Scitovszky – ma Bajcsy-Zsilinszky Endre –, a Deák Ferenc és a Szerb utcák járdáinak burkolását, illetve az Óváros téren
ott, ahol a lakók kérték. A járdák régi anyagát felszedték, az alatta lévő földet tömörítették, erre került tíz centiméter vastag betonalapra a két centiméter vastag bitumenréteg. Tervbe vették a Szügyi utca – ma ez a szakasza Kossuth Lajos utca – járdáit is, „a munkálat keresztülvitelét azonban elhalasztották mindaddig, míg a kocsi úttest ki nem köveztetik.” Ugyanakkor a közgyűlés nagy örömmel fogadta azon bejelentést, miszerint a kereskedelemügyi miniszter május 9-én műszaki bejárást tart az eddig terméskővel burkolt „Főutcza kocsi uttestének koczkakövezése tárgyában” – hiszen az eddigiekben tárgyalt aszfaltozás nem érintette az utcák úttesteit. A város utcáinak zöme kövezetlen maradt, mindössze tíz olyan utca volt, aminek terméskövezését, esetleg kockakövezését tervbe vették, illetve megvalósították. A főutca kockakövezésére végül csak 1914-ben érkezett meg a miniszteri engedély. Az első világháború ugyan nem érintette közvetlenül a települést, a bekövetkező gazdasági helyzet azonban visszavetette a fejlődést, és Balassagyarmat nagyközség hiába kapta vissza 1923-ban a városi rangot, pénzügyi helyzete nem tette lehetővé a jelentős építkezéseket. Az elkövetkező két évtized gazdasági válságot és világháborút hozott, majd a háború után a megyeszékhelyi rang elvételét, az elhanyagolást, amikor is a fejlesztésre szánt pénzeket a megyeközpontnak kinevezett Salgótarján kapta. Balassagyarmaton újabb évtizedekre állt meg az élet. Csak az 1960-as évek végén indult meg városunkban egy olyan fejlődés, aminek ugyan a belváros egy része áldozatul esett, de elkezdtek javulni a körülmények. Csatornázás, útépítés, a főutca kockakő és más utcák terméskő, illetve makadám burkolatának aszfaltra cserélése, ami bizony még napjainkra is áthúzódik. Ács Zsuzsanna
2022. május
12
Gyarmati Hírek
aktuális
Megnyitott a Lilla berek csoport a városi könyvtárban, ahol Kecskeméthy Lilla vidám dalokkal, versekkel, mondókákkal, ringatókkal örvendezteti meg hétről hétre az apróságokat. A Lilla berek elnevezésű foglalkozáson játékos, kreatív feldolgozásban elhangzó dalok remek alkalmat adnak a kopogtatásra, simogatásra, csiklandozásra és természetesen minden olyan mozgásra és játékra, amely fontos és jótékonyan hat a babák és kisgyermekek fejlődésére, s a szülőknek is kellemes időtöltés, melyben erősíthetik a kötődést gyermekükkel, s akár otthon is újra játszhatják, énekelhetik a mondókákat, dalokat, meséket. A zenés, verses, mondókás foglalkozásoknak a Madách Imre Városi Könyvtár gyermekrészlege ad otthont minden héten, ahová a 3 évnél kisebb gyerekeket és szüleiket várják. A foglalkozások középpontjában az ölbeli játékok állnak, amelyek az anya és a baba közötti bi-
Lilla berek
zalom, az érintések és az önfeledt összenevetések idejét teremtik meg. A fejlesztő babafoglalkozásokat Kecskeméthy Lilla, a Kiss Árpád Általános Iskola szakképzett pedagógusa vezeti, akinek legfőbb célja, hogy a foglalkozásokkal a legkisebbek készségeit, képességeit, zene iráni szeretetét erősítse úgy, hogy mellette az édesanyák megnyíljanak és otthon is bátrabban merjenek énekelni gyermekük társaságában. - A legfőbb feladatomnak azt érzem, hogy egy-egy összejövetel alkalmával az édesanyának segítsek, hogy neki mutassam meg, hogy hogyan szóljon a gyermekéhez, hogy foghatja a kezébe, hogy szerezhetnek egy-
Újra megnyílt a Baba-mama klub
Hosszú évek után újra van baba-mama klub a városban. A kisgyermekes édesanyák életét segíti a hosszú évek után újra indított baba-mama klub. A foglalkozásoknak helyet biztosító Mikszáth Kálmán Művelődési Központban az anyukák nem csak közösségben lehetnek - kiszakadva a mindennapok magányából-, de még olyan emberekkel is találkozhatnak, akikkel megegyezik az érdeklődési körük. A foglalkozások elősegítik, hogy az édesanyák megoszthatják egymással saját tapasztalataikat, problémáikat továbbá egy-egy alkalom során feltehetik egymásnak kérdéseiket, amelyekre hasznos és praktikus tanácsokat ajánlhatnak egymásnak. A baba-mama klubokban sokszor értékes baráti társaságok és életre szóló barátságok is születhetnek. A közösségépítés és segítségnyújtás mellett a gyermekek már a bölcsőde és az óvoda előtt megismerkedhetnek más korosztálybeli társaikkal, így nagyon hamar elkezdhetik a szocializáció tanulását, ezáltal rugalmasabban állhatnak a bölcsőde vagy az óvoda megkezdéséhez. A Mikszáth Kálmán Művelődési Központ falai között két csoportban folynak a foglalkozások. A 0-tól 1 éves korig minden hétfőn 10 órától babamasszázs-oktatást és gyermekgondozással kapcsolatos tanácsadást tart Pápai Petra védőnő, dúla. A klubvezető péntekenként ugyanebben az időpontban tart a kismamáknak alternatív szemléletű tematikus előadást, ahol egyebek között a várandóságról, a babakelengyéről, a szülésről, a szoptatásról és a gyermekágyi időszakról beszélgethetnek az anyukák a védőnővel. A másik csoport minden csütörtökön 10 órától tartja foglalkozásait Badainé Bagyin Eszter klubvezető irányításával és a Balassagyarmati Központi Óvoda óvónőinek közreműködésével, akik 3 éves korig várják az apróságokat. 2022. május
másnak olyan közös pillanatokat, amik csak kettejükről szólnak, ahol együtt nevetnek, együtt mozognak. A célom, hogy eljussak oda, hogy az édesanya merjen megszólalni és bátran énekelni otthon is a gyermekének – meséli a foglalkozás-vezető. A játékos programra minden szerdán délelőtt 10 órától várják az érdeklődőket.
Jól szereplő gyarmati karatékák
A fiatal gyarmati sportolók is szépen teljesítettek a karate diákolimpia országos döntőjében. A Százhalombattai Sportcsarnok adott otthont a XVII. Ippon Shobu Karate Diákolimpia küzdelmeinek. A Magyar Karate Szakszövetség és a Magyar Diáksport Szövetség közös seregszemléjén 37 egyesületből közel 300 karatéka állt tatamira. Városunkat a Balassagyarmati Karate Sportegyesület versenyzői képviselték az országos döntőben, akik szép eredményekkel és számos helyezéssel tértek haza. Az ifjú harcosok közül Mészáros Medárd (kata) és Major Csongor (kata) az előkelő 4. helyezést érték el kategóriájukban. Mellettük Mészáros Majának, Gál-Cseri Ábelnek küzdelem és formagyakorlat versenyszámban is bronzérmet sikerült szereznie. Rajtuk kívül még négy fő nyert bronzérmet: Gál-Cseri Dániel (kumite), Varga Zalán (kumite), Major Csanád (kata) és Takács Csenge (kumite). Az izgalmas mérkőzésen a dobogó második fokára harcolta be magát Takács Csenge formagyakorlat versenyszámban, ami a gyarmati csapat legjobbjának bizonyult.
Kiss Árpád Napok Színes program kavalkád jellemezte az idei Kiss Árpád Napokat.
A Kiss Árpád Általános Iskolában négy napon keresztül versengtek illetve szórakoztak a diákok és tanáraik. A megnyitó ünnepséget és a koszorúzási ceremóniát követően gyermekalkotásokból nyílt kiállítás az iskola aulájában Bálint Ágnes művei alapján. A program kínálat idén is széles skálán mozgott. Az általános iskolások iskolatörténeti vetélkedőn bizonyíthatták felkészültségüket névadójukkal és az iskolával kapcsolatban, továbbá városismereti sétán kerülhettek közelebb a Tündérváros történetéhez. A hagyományokhoz hűen idén
sem maradhatott el a Kiss Árpád Kupa a sportban jeleskedő diákok és tanárok nagy örömére, míg a humán tárgyak szerelmesei a Humor az irodalomban elnevezésű szokásos szavalóversenyen mérették meg magukat. Volt még idegen nyelvi vetélkedő és öko-játékok az iskola teraszán. A Kiss Árpád Napok részeként az intézmény nyugdíjas pedagógusainak találkozójára is sor került. A négy napos programsorozat a több évtizedes hagyományokkal rendelkező tavaszi gálaműsorral folytatódott a Vármegyeháza dísztermében, majd a csesztvei kerékpártúrával és színházlátogatással zárult.
Pingpongozz!
Városunk két játszótere is gazdagabb lett egy-egy pingpong asztallal. Új szabadtéri sportolási lehetőség kínálkozik a város lakói számára. Balassagyarmat Város Önkormányzata a Gazdasági Műszaki Ellátó Szervezet munkatársainak közreműködésével két kültéri vandál-biztos pingpong asztalt állított fel, a Szerb utcai és a Madách ligeti játszótéren. A városvezetés ezzel az új ingyenes lehetőséggel is segíti a sportolni vágyókat a szabadidő hasznos eltöltésére. Fontos, hogy vigyázzunk a kihelyezett játékokra és legyünk méltó gazdái!
aktuális
Gyarmati Hírek
13
Csúcsokat döntögető dobók
A Pápai Atlétikai Club Tavaszi Kalapácsvető versenyén értek el kimagasló teljesítményt Fábián Gábor ifjú tanítványai. Újabb nógrádi megyecsúcs is született! Harminc induló részvételével rendezték meg az idei Pápai Atlétikai Club Tavaszi Kalapácsvető versenyét, amelynek a Pápai Sport Centrum biztosította a helyszínt. A sportrendezvényen a Vitalitás SE dobó csapata képviselte városunkat. Elsőként a nők álltak dobókörbe, ahol Péter Dorinának 4 kg-os kalapáccsal sikerült megjavítania eddigi legjobbját, így a 3. helyen végzett. A hölgyeket a korosztályos fiúk követték. Csernyik Benjámin és Sipőcz Bence éppen elmaradva egyéni csúcsuktól fejezték be a versenyt. Imre Roland dobása viszont újabb nógrádi megyecsúcsot, illetve a Pápai Sport Centrum új pályacsúcsát jelentette. Eddigi legjobbját több mint két méterrel múlta felül, így az új csúcs pontosan 75,95 méter. A fiúk ez alkalommal nehezebb szerrel is dobókörbe álltak. Roland és Benjámin 6 kg-al, Bence pedig 5 kg-os kalapáccsal dobott. Itt Csernyik Benjáminnak és Sipőcz Bencének sikerült egyéni csúcsot érő dobást produkálnia, így Benjámin korosztályában a 4., Bence pedig a 2. helyet szerezte meg. Imre Roland jelenleg első világversenyére, a középiskolások világbajnokságára készül, amelyet Franciaországban rendeznek meg.
Matekos siker
A Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium tanulói szép eredményt értek el a neves matematika versenyen. Ötödik alkalommal került megrendezésre a Dr. Fazekas Ferenc Matematika Emlékverseny a Kisvárdai SZC Csengeri Ady Endre Technikum és Kollégiumban. A rangos megmérettetésen 11 iskola, 75 tanulója, 4 korcsoportban mérhette össze tudását, köztük a balassagyarmati Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium két 10. évfolyamos tanítványa, Kalász Dávid és Szabó Gergely. A nemzetközi mezőnyben Szabó Gergely 3. helyezést ért el, míg Kalász Dávid 5. helyen zárt. Felkészítő tanáruk Velkeyné Gréczi Alice. A verseny résztvevői értékes ajándékokban részesültek.
2022. május
aktuális
Szösszenetek
Párommal, akivel májusban lesz tíz éve, hogy együtt járunk, évente kétszer, pár napos hosszú hétvégére autózunk az ország valamelyik üdülőközpontjába. Ez az üdülőközpont gyakran a Balaton mellett található. Így jutottunk el pár éve Gyenesdiásra, egy négycsillagos szállodába. Az előre lefoglalt szobát 14 órától lehetett birtokba venni. Párommal 15 óra körül érkeztünk, és helyet foglaltunk az épület aulájában, ahol már sokan várakoztak. A hotel minden érkező vendégnek egy koktéllal kedveskedett. A koktél neve a kissé bizarr „erekció” névre hallgatott, mely némi meglepetést keltett bennünk. Viszont annyira ízlett, hogy még egy pohárral kértem, amiért már fizetni kellett. Az italt a szálló rendkívül csinos háziasszonya szolgálta fel.
Gyarmati Hírek
15
A második koktél elfogyasztása után, több mint tíz perc telt el, a következő reklamációval állítottam meg a hölgyet: „Elnézést, két koktélt is elszopogattam, és közel negyedóra telt el, de az ital nevéhez fűződő érzés, egyre csak késik. Nem történhetett az, hogy a nekem felszolgált koktélból egy fontos összetevőt kifelejtettek?” A hölgy rám meresztette gyönyörű kék szemét, egy darabig fürkészett, majd egy könnyed mosoly kíséretében tovalibbent. Mosolyából azt szűrtem ki, hogy mi a fenét akar ez a vén pasas, rajta már nem segít sem koktél, sem ima, de még a vegyszer sem. A körülöttünk ülők felkapták a fejüket, és szinte egyszerre kitört a röhögés, mely közel egy percig eltartott. Párom egyre jobban elvörösödött, nehezen tűrte a ránk szegeződött tekinteteket, majd csak ennyit súgott a fülembe: „Géza, te nem vagy normális”. - soós -
Mikszáthi bölcsességek Mikszáth Kálmán, „a nagy palóc” magyar író 175 éve született a Balassagyarmattól 10 km-re lévő Szklabonyán. Országos hírnevét a Tót atyafiak és A jó palócok című novellásköteteivel vívta ki. Műveivel a mi vidékünk is bekerült témaként az irodalomba. Nemcsak író, hanem újságíró és országgyűlési képviselő is volt. Jeles mondataiból, aforizmáiból, bölcs gondolataiból nyújtok át egy csokorra valót, amelyeket parlamenti munkájának tapasztalatai alapján fogalmazott meg akár szabadelvű gondolkodóként, akár kormánypártiként. Májusban is rá emlékezünk, mert 122 éve halt meg; 1910. május 28-án, amikor úgy döntött, végleg letesz az írásról, csak a halhatatlanságnak fog élni.
„ A látszat a politikában valóság.” „… a politikai svihák rosszabb a kígyónál. A kígyó, bárhogy vagdalják össze diribdarabra, él mindaddig, míg a napvilág rásüt, a politikai svihák pedig bármily ép legyen, csak addig él, míg a nap rá nem világít.” „Bolond kormányzás, mely előbb-utóbb megfeneklik, kétségtelenül van, de okos kormányzás, mely okvetlenül beválnék, nincs és nem lehet, vagy ha lehet, eddig még ki nem találták. Kormányzás csak olyan van, amely sikerül vagy nem sikerül.” „Gyenge ember elég jó, sőt talán jobb az erősnél, rendezett, kifejlődött államok élén, de ott, ahol sok merész munka várat magára, csak az erős vaskéznek vesszük hasznát.” „A beszéd még nem tett. Egy fa elültetése többet használhat az országnak, mint a legragyogóbb oráció.” „Egy jó miniszterelnök nem búsul, nem csodálkozik, nem siet, nem haragszik és soha nincs zavarban.” „S én ajánlom azt mindazon államférfiak számára, akik nem akarják magukat lejáratni: kövessenek el néha napján egy-egy ostobaságot is, amin az ellenzék megbotránkozhassék. Mert az ellenzéknek olyan szükséges a megbotránkozás, mint a pihenő embernek a testmozgás; az ellenzék emberhússal él s piros vércsöppeket iszik.” „… akadhatnak államférfiak, kik az országnak akarnak nyugalmat és nem maguknak nyugdíjat.”. „ „A magyar ember, míg él, nem szűnik meg politizálni, és mandátum után epekedni.” Pásztor Éva 2022. május