2
Gyarmati Hírek
hirdetés
MEGJELENTEK A BALASSAGYARMATI HELYI KÖZÖSSÉG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSAI A Közösségvezérelt helyi fejlesztések Balassagyarmaton című, TOP7.1.1-16-2017-00088 azonosító számú projekt keretében a Balassagyarmati Helyi Közösség négy pályázati felhívást tett közzé a közösségi élet felpezsdítésével, színesítésével együttműködő, aktív város létrehozása, s mellette marasztaló élettér kialakítása céllal. A felhívásokra a nemzetiségi önkormányzat, költségvetési szervek, valamint a városban székhellyel rendelkező civil szervezetek és a városban működő egyházak nyújthatnak be támogatási kérelmet.
Európai Regionális Fejlesztési Alap
%()(.7(7e6 $ -g9ė%(
A „Közösségi terek kialakítása, fejlesztése” megnevezésű felhívás támogatható tevékenysége közösségi célú, fedett és/vagy szabadtéri terek felújítása, átalakítása, bővítése, kialakítása, illetve a helyiségek használatához szükséges eszközbeszerzés. A rendelkezésre álló keretösszeg 44.166.667 Ft, az igénylehető támogatás 500.000 – 25 millió Ft. A „Közösségépítő városi Nagyrendezvények szervezése” megnevezésű felhívás támogatható tevékenysége a város teljes lakossága számára elérhető, legalább 500 fő részvételével megvalósuló rendezvények, akciók, egyéb események megszervezése. A rendelkezésre álló keretösszeg 33.333.333 Ft, az igénylehető támogatás 1 millió – 25 millió Ft. Az „Oktatás, egészség, sport” megnevezésű felhívás támogatható tevékenysége az ismeretterjesztés, egészségmegőrzés, egészséges életmód, szabadidő, sport témájú tematikus rendezvények, táborok, workshopok, egyéb közösségfejlesztést célzó események megszervezése, illetve közösségépítési céllal kiadványok, könyvek megjelentetése. A rendelkezésre álló keretösszeg 20.000.000 Ft, az igénylehető támogatás 300.000 – 1 millió Ft. A „Hagyomány és kultúra” megnevezésű felhívás támogatható tevékenysége a helyi hagyományok, történelmi és kulturális értékek ápolását célzó rendezvények, táborok, workshopok, egyéb közösségfejlesztést célzó események megszervezése, illetve közösségépítési céllal kiadványok, könyvek megjelentetése. A rendelkezésre álló keretösszeg 30.000.000 Ft, az igénylehető támogatás 300.000 – 1 millió Ft. A „Közösségi terek kialakítása, fejlesztése” megnevezésű felhívás esetében 2019. november 15-éig, a rendezvényekre vonatkozó másik három felhívás esetében 2020. január 15-éig lehet benyújtani a pályázatokat. A pályázatok elbírálása több ütemben – 2019. szeptember 16-én, 2019. november 15-én és a végső határidőt követően – történik meg. A pályázatok benyújtásának megkönnyítése érdekében információs rendezvényeket is fognak tartani a helyi közösség szakemberei. Bővebb információt az http://www.balassagyarmat.hu/hun/europai-unios-palyazatok/381-kozvezerelt.html oldalon olvashatnak.
FELHÍVÁS KITÜNTETÉSI JAVASLATOK BENYÚJTÁSÁRA
2019. október 23-án is átadásra kerülnek a Balassagyarmat városában, különböző szakterületeken kiemelkedő érdemeket szerzett polgárok munkáját elismerő díjak, kitüntetések. A kitüntetések adományozására – többek között – a városban működő intézmények vezetői és alkalmazottjai, társadalmi, gazdasági szervezetek, egyesületek, érdekképviseleti szervek, egyházak és magánszemélyek tehetnek javaslatot a Rendeletben meghatározott formanyomtatványon. A javaslat nyomtatvány beszerezhető a Balassagyarmati Közös Önkormányzati Hivatal Önkormányzati, Humánszolgáltatási és Igazgatási Osztályán, valamint elektronikusan letölthető a http://www.balassagyarmat.hu/hun/rendeletek.html honlapról. A javaslatok benyújtási határideje: szeptember 13. (péntek) Benyújtás helyszíne: Balassagyarmati Közös Önkormányzati Hivatal Önkormányzati, Humánszolgáltatási és Igazgatási Osztály
2019. augusztus
Balassagyarmati Gazdasági Műszaki Ellátó Szervezet pályázatot hirdet
Család-és Gyermekjóléti Központ óvodai és iskolai szociális segítő (3 fő) munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő. A pályázat benyújtásának határideje: augusztus 22. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Gúth Melinda nyújt, a 06-20/420-7623 -os telefonszámon.
FELHÍVÁS
Balassagyarmat Város Jegyzője felhívja a Tisztelt Adózók figyelmét, hogy a 2019. II. félévi helyi iparűzési adóelőleg, gépjárműadó és magánszemélyek kommunális adója késedelmi pótlékmentes megfizetésének határideje 2019. szeptember 16. A gépjárműadó és a magánszemélyek kommunális adója esetében a II. félévre újabb befizetési csekk nem került megküldésre, mivel azok 2019. év elején az Adószámla kivonattal és az I. félévre vonatkozó befizetési lapokkal kipostázásra kerültek. A vállalkozási tevékenységet folytató adóalanyok a 2018. évről benyújtott helyi iparűzési adóbevallás adóelőleg adatai és a 2019. augusztus hónapban elektronikus úton, az adózók Ügyfélkapus tárhelyére/Cégkapujára megküldött Adószámla kivonat alapján tehetnek eleget adófizetési kötelezettségüknek. További felvilágosítás a Balassagyarmati Közös Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Osztály Adócsoportjánál személyesen, vagy telefonon a (35) 505-918, 505-917 és az 505-931-es telefonszámokon kérhető.
Korszerű CT a Kórházban Hosszú évek fejlesztési folyamatának jelentős állomásához érkezett a Dr. Kenessey Albert Kórház: a júliusban átadott új CT minőségi előrelépést jelent a betegségek felismerésében.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának intézményfelügyeletért felelős helyettes államtitkára, Szigeti Szabolcs felidézte, hogy a gyarmati kórház az elmúlt évtizedben több projekt kedvezményezettje volt az energetikától a betegbiztonságon keresztül a diagnosztikáig. Az elmúlt évek során a kormány 500 milliárd forintos fejlesztést hajtott végre, amelynek köszönhetően nem kevesebb, mint 77 kórház, 54 rendelőintézet és 104 mentőállomás megújult, illetve 23 új rendelőintézet és 31 új mentőállomás épült. A magunk mögött hagyott évtizedek legjelentősebb bérfejlesztési programját indította el a kormány az egészségügyben, amelynek eredményeként a szakdolgozók bére 2010-
től a kétszeresére, az orvosoké két és félszeresére emelkedett, így mára sikerült mérsékelni a szakemberek elvándorlását is. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója, Gondos Miklós ismertette, a kormány korábban 3 milliárd forintot költött a kórház infrastruktúrájának fejlesztésére, ám a diagnosztikai eszközök fejlesztésére már nem jutott ebből a keretből. Amikor egy évvel ezelőtt kiderült, hogy a meghibásodott CT javítása 40 millió forintba kerülne, egy új eszköz beszerzése mellett döntöttek. A 143 millió forintos új, az eddiginél sokkal korszerűbb készülék üzembe helyezése jelentősen növeli a betegellátás színvonalát. A térség országgyűlési képviselője, Balla Mihály (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta a szaktárca és kórház vezetésének eredményes együttműködését, az intézmény további fejlődősének fontosságát.
aktuális
Gyarmati Hírek
3
Dr. Szabó Géza, a kórház főigazgató főorvosa kiemelte, az új CT a mai kor követelményeinek megfelelő modern eszköz. Lerövidíti a vizsgálati időt, bonyolultabb és pontosabb méréseket tesz lehetővé, 25 százalékkal kisebb az energiafelhasználása, a beteget érő sugárterhelés 75 százalékkal csökken a korábbi készülékhez képest. Rendkívül fontos, minőségi előrelépés ez a
diagnosztikában a kórházunk és betegeink számára – adott hangot elégedettségének a főigazgató. A történelmi egyházak képviselői áldásukat adták az új CT-re. (szilágyi)
Mutass példát!
Megteltek vízzel a medencék
gatni és másra várni, viselkedjünk igazi polgárként, cselekedjünk magunk! Tegyük meg, amit megtehetünk a környezetünk szépítéséért, a közösségünkért, szeretett városunkért. Mindössze egyetlen óránkba került, azt hiszem, ennyit mindenki megtehet Balassagyarmatért. A városszépítő mozgalomhoz az elmúlt hat hét során több, mint százan csatlakoztak: a Szügyi úton található Magna Car Top Systems Kft. munkatársai, valamint a Kóvári Lovarda ifjú lovasai után Adamek István vezetésével a KÉK ABC kollektívája önkénteskedett, de például Hajósi János munkaidőn túl egyedül lenyírta a Springa domb gyalogútjai környékén a füvet, Reznicsek Ferencné képviselő barátaival járhatóvá tette az egykori Ifjúsági úti iskola melletti gazos járdát. Legutóbb az óvodák pedagógusai, dadái és diákmunkásai (fotónkon) szedték össze a szemetet, csatlakozó civilekkel, az Algőver utcától a Homoki szőlőbe vezető utak környékén. Az eddigi önkéntes akciókban mintegy 200 zsáknyi (!!!) szemét gyűlt össze és többszáz négyzetméter közterület újult meg. Akiknek zsákokra vagy szállításra van szükségük, keresse a GAMESZ-t, a városi társaság készséggel segít. (szn)
műszaki ellenőrzések, próbaüzem után átvette az intézményt a kivitelezőtől. Javában zajlik a használatba vételi eljárás, amelyben a szakhatósági engedélyek kiadására kell várni. Felállt az üzemeltető stáb is, a pénztárosok, úszómesterek, takarítók, gépészek brigádja. Az intézmény vezetője egy gyarmati sportember lett, Bécsi Mihály évekig erősítette a Kábel kézilabda csapatát. A használatba vételi eljárás után megindul az úgynevezett terheléses próbaüzem, amikor három héten át már gyermekcsoportok, de még pénztári beüzemelés nélkül - tehát ingyen - használhatják a medencéket. A nagyközönség felé való megnyitás ez után, szeptemberben várható. Fotó: Sümegi Tamás
Ne várj másra, cselekedj magad! Új mozgalmat indított útjára Csach Gábor alpolgármester. Csach Gábor kezdeményezésére és vezetésével egy júliusi kora reggel a GAMESZ irodistái az önkormányzati diákmunkásokkal közösen felkerekedtek és kitakarították a határátkelőnél lévő kamion parkolót, a Tesco aluljáró környékét, de összeszedték a szemetet a hulladékszigeten is, így segítve a területen dolgozókat, pótolva a kieső közfoglalkoztatotti létszámot is. - Ha úgy tetszik, új népszokást indítottam útjára Mutass példát! elnevezéssel– magyarázza Csach Gábor. – Azt vallom-valljuk, nem kell másokra muto-
Régóta várt jó hírekről tudunk beszámolni: végre célegyenesben a használatbavétel az uszodánál. Befejeződött a Révész László Tanuszoda építkezése, az építtető Nemzeti Sportközpontok a sikeres
2019. augusztus
4
Gyarmati Hírek
aktuális
Hozzáértéssel és szeretettel A kormánypárt már júliusban döntött: Csach Gábor legyen városunk új polgármestere, aki eddig is szakértelemmel igazgatta a város mindennapjait, alpolgármesterként segítve az ősszel nyugállományba vonuló Medvácz Lajost. A Polgári Szövetség megnevezte képviselő-jelöltjeit is az október 13-i önkormányzati választásokra.
keres balassagyarmati vasutas családban. A Balassi Bálint Gimnáziumban érettségizett 1988-ban. Egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte Budapesten, ahol 1997-ben szerzett művészettörténész diplomát.1996 óta a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ dolgozója, 1998-2003 között a városi televízió stúdióvezetője volt. 1998 óta önkormányzati képviselő. 20062010 között a Nógrád Megyei Közgyűlés FIDESZ-KDNP frakcióvezetője volt. 2006 óta a város alpolgármestere. Feleségével harmincegy éve élnek együtt, Blanka Júlia lányuk 1996-ban, Benedek fiuk 1999-ben született.
A jelenlegi városvezető, Medvácz Lajos 14 évnyi képviselőség, majd 13 év polgármesterség után ősszel nyugdíjba vonul. A FIDESZ, helyi szervezetének egyöntetű szavazatával, a jelenlegi alpolgármestert, Csach Gábort indítja. Medvácz Lajos támogatásáról biztosította a jelöltet, az együtt töltött évek alapján Csach Gábor kezében biztosítottnak látja a megkezdett munka folytatását, a fejlesztések befejezésén túl az eszmeiség továbbvitelét is. Csach Gábor 1969-ben született tősgyö-
A Polgári Szövetség döntött az egyéni körzetekben induló képviselő-jelöltek személyéről is. Dr. Szabó Géza neurológus főorvos, aki a Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézet főigazgatója 1996 óta. Huszár Péter intézményi gondnok, reklámszakember, aki 2006 óta egyéni körzeti önkormányzati képviselő és a Városüzemeltetési Bizottság elnöke. Reznicsek Ferencné könyvelő, aki 2006 óta egyéni körzeti önkormányzati képviselő, a Pénzügyi Bizottság tagja.
Több fény
Korszerű és takarékos lámpatestek világítják meg a város utcáit. Az önkormányzat újabb ütemben 132 darab korszerű és energiatakarékos LED lámpára cseréli az elavult lámpatesteket a város 27 utcájában. Teljesen megújul a Bercsényi, Hajós A., József A., Kertész, Losonc, Mikó és Szent Imre utcák, Nyírjesben a Fenyves, Kóváron az Éger és Új utcák közvilágítása. Az idei beruházással végleg elbúcsúznak a 80-es években felszerelt, teljesen elavult lámpatestektől. Az önkormányzat az elmúlt öt évben, saját erőből 342 darab LED-es és 183 darab kompakt lámpát cserélt újra. 2019. augusztus
Fazekas János vállalkozó, aki 2014 óta önkormányzati képviselő, a Közbeszerzési Bizottság elnöke. Ifj. Münzberg Gusztáv távközlési vállalkozó, HR szakember, Nógrád és Heves megyei területi képviselő, aki 2018 óta a Városüzemeltetési Bizottság külső tagja. Frankó Viktória rendszerinformatikus, vállalkozó, a Városi Könyvtár majd az Európai Uniós projekteket segítő Széchenyi Programiroda alkalmazottja. 2014 óta az önkormányzat Kulturális Bizottságának külsős tagja. Velenczei Norbert irodavezető, edző, a Miniszterelnökség kistérségi megbízottja, majd a Magyar Országgyűlés képviselői titkára. Bárányné dr. Balázs Mária jogtanácsos, ügyvéd, aki 2014 óta az önkormányzat Közbeszerzési Bizottságának külsős tagja, 2015 óta a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége gyarmati szervezetének titkára. Mint közleményükben fogalmaznak: a polgári Balassagyarmat ma Nógrád megye ipari, gazdasági és kulturális központja. A további dinamikus fejlődés érdekében szükség van az önkormányzat országosan is kiemelkedő 21 pontos Népességmegtartó és Gazdasági Programjának bővítésére, az egészségügyi ellátás további fejlesztésére, a környezetvédelmi beruházásokra, a pihenés és szórakozás lehetőségeinek bővítésére, a Civitas Fortissimához, vagyis a Legbátrabb Városhoz méltó identitás és városszeretet erősítésére. A Polgári Szövetség a balassagyarmatiak érdekében, a kormány támogatásával és megújult erővel az elmúlt évtized történelmi fejlődését kívánja folytatni. Hozzáértéssel, szeretettel és tenni akarással, hogy Balassagyarmat még jobb hely legyen! Lapzártánkig az ellenzéki pártok egyike sem nevezte meg polgármester-jelöltjét és képviselő-jelöltjeit. (szilágyi)
Utak és járdák
Döntött az önkormányzat illetékes bizottsága az idei, 80 millió forintos út- és járdafelújításokról. A tervezés elkészülte után közbeszerzési eljárás keretében választják ki a kivitelezőt. A kiírás szerint idén ős�szel megújul a Felsőmalom, a Blázsik és Akácfa utca, a Szontagh Pál utcai lakótelep déli első körútja, a Bartók Béla hiányzó szakasza és a Bíró János utca a Munkás-Markusovszky utcák közt. Járdákat idén az Arany, Szent Imre, Kossuth, Széchenyi és Temető utcákban, a Szontagh lakótelepen, illetve a Rákóczi úton a Dózsa-Achim utcák közt újítanak fel.
aktuális
Várostörténeti lehetőség fiataloknak: megjelent a Rákóczi út 25-27-es Ganseludvar emeletén lévő 11 fecskelakás ingyenes bérleteire kiírt pályázat. Pályázni szeptember 2-ig lehet, a vadonatúj korszerű lakások október 1-el beköltözhetőek. Balassagyarmat képviselő-testülete az „Esély otthon – Balassagyarmaton” lakhatási támogatásról szóló önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet a város jövője szempontjából értékes végzettséggel rendelkező - elsősorban szociálisan rászorult vagy hátrányos helyzetű személyek városba történő letelepedésének támogatására. Az Önkormányzat vállalja, hogy meghatározott időtartamra 11 bérlakást (Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem út 25. és 27. szám alatti társasházban) biztosít a pályázaton nyertes, itt letelepedni kívánó fiatal szakemberek számára. Az Önkormányzat célja, hogy a balassagyarmati székhelyű vagy telephelyű munkáltatók ösztönzésével egyidejűleg a város lakosságmegtartó erejét növelje, a szakemberek szelle-
Gyarmati Hírek
5
Ingyenes lakások fiataloknak
mi tőkéjüket Balassagyarmatra vis�szatérve, vagy itt letelepedve a város fejlődése érdekében kamatoztassák. A lakások bérletéért nem kell fizetni, csak a rezsit kell állni. A 11 bérlakás között található 37 négyzetméteres, 50, 55, 61, 67, de 94 és 97 négyzetméteres is. Pályázatot nyújthat be azon 18–35 év közötti személy, akik nem rendelkezik a tulajdonában lévő, beköltözhető balassagyarmati ingatlannal, vállalja, hogy életvitelszerűen, állandó lakcímmel rendelkezve Balassagyarmaton marad a támogatás nyújtását követő minimum 2 évig. A pályázatot 1 eredeti példányban a Balassagyarmati Közös Önkormányzati Hivatal, 2660 Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem út 12. sz. alatti címre kell postai úton megküldeni vagy személyesen benyújtani a Városháza „A” épületének te tőterében található az Ifjúsági Pontba. A borítékon fel kell tüntetni: „Esély otthon - Balassagyarmaton” lakhatási pályázat. A támogatás elbírálásáról az Ifjú-
40 év után megújult a Nyitnikék
Elkészült a Nyitnikék óvoda 250 millió forintos teljes felújítása. Mint az köztudott, a város legnagyobb óvodája volt a legrosszabb állapotban, hiszen a hetvenes években papundekli elemekből sebtében felépített létesítmény már régen megérett a felújításra. A fűtőrendszer öt évvel ezelőtti korszerűsítése bár sokat segített az energiamegtakarításban, de az oldalfalak és az ablakok közt szinte süvített a szél. Az elektromos rendszer, a szennyvízhálózat és a vizesblokkok is elavultak. A napokban befejeződött a felújítás, amelynek köszönhetően, a tökéletes állapotban lévő tartószerkezeteit kivéve, teljesen megújult az épület. A GAMESZ már megkezdte a költözködést és az udvar csinosítását, hogy a kisgyermekek az augusztus 20-ig tartó nyári szünet után újra régi óvodájukban kezdhessék a nevelési évet. Az egyéves felújítási munkálatok idejére a csoportokat a város többi óvodája fogadta be. Sikerült az önkormányzatnak úgy szerveznie az elhelyezéseket, hogy a csoportok az óvónénikkel együtt tudtak lenni a többi intézményben, és a lakhelytől távol lévő ovikba kerülő gyermekek szülei kérhettek bérlet támogatást a helyijáratra, amelyet a város kifizetett nekik.
sági és Családügyi Bizottság előzetes véleménye alapján a képviselő-testület, zárt ülés keretében dönt. A képviselő-testület az értékelési pontszám alapján kialakult sorrend alapján dönt. A pályázatról részletes információt lehet kapni a (35) 505-950 telefonszámon, illetve az ifjusagipont@ balassagyarmat.hu email címen. A pályázati adatlap letölthető a város honlapjáról: http://www.balassagyarmat.hu/…/europai…/389eselyotthon.html vagy átvehető a Városháza tetőterében található Ifjúsági Pontban. Pályázni szeptember 2-ig lehet, döntés szeptember 26-án, a vadonatúj korszerű lakások október 1-el beköltözhetőek. (szilágyi) Fotó: Sümegi Tamás
Rendelők
Új orvosi rendelők kialakításáról egyeztet az Önkormányzat. A Városházával szembeni Egészségházban önkormányzati lakások és orvosi rendelők is találhatóak a többségben lévő magántulajdonosokon túl. Mivel az épület fűtése és akadálymentesítése nem megoldott, ezért az Önkormányzat kezdeményezte a Kormányhivatalok összeköltözésekor megürült intézmények önkormányzati használatba adását. A 16-os Honvéd utcában lévő, egykori Egészségbiztosító épületének bejárása megtörtént a napokban (régebben fogorvosi rendelők is voltak itt). Kiderült, az épület jó állapotban van, az előzetes felmérések szerint alkalmas lehet akár két-három orvosi körzet ellátására is. Az Egészségbiztosítási Alap az elkövetkező hetekben dönt a használatba adásról. Az épületegyüttessel egy udvarban lévő volt Nyugdíjbiztosító ingatlan vagyonkezelője még nem nyilatkozott, de ezt az ingatlant is kérte a város. 2019. augusztus
6
Gyarmati Hírek
magazin
A hivatástudat szép példái A Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézet Tudományos Bizottsága évente pályázatot ír ki a Semmelweis-nap alkalmából. Idén is a magyar egészségügy napján, július 1-jén került kihirdetésre, hogy kik a díjazottak. Szakdolgozói kategóriában két ápolónő nyerte el a megosztott első helyezést: Strehó Ildikó klinikai szakápoló, a Tüdőgyógyászat Aktív Osztályának főnővére és Fövényesiné Füle Judit, SBO sürgősségi szakápoló. Hogy ki tud kiteljesedni nővérként, ez egyrészt személyiség, másrészt elhivatottság kérdése. Ebben mindkét interjúalany egyetértett. Az alapokhoz gondoskodó mentalitás és segíteni akarás kell. A sikerélményhez viszont már a betegekre is szükség van, nekik kell ugyanis meggyógyulniuk. A hivatástudat szép példái következnek. Strehó Ildikó harminchat éve dolgozik az egészségügyben. -Sosem riasztották el a nehéz körülmények? - Amikor a gárdonyi intézetet bezárták, új munkahelyet kellett keresnem. De meg sem fordult bennem, hogy váltsak. Szeretem a szakmámat, nekünk ez az életünk. Persze,
hogy érint a túlterheltség, a nem megfelelő körülmények vagy a bérek problémája. Szeretnénk jobb ellátást biztosítani, nagyon súlyos eseteink vannak, de mi mindent a betegekért teszünk. - Hogyan került a pályára? - Már egész kislány koromban csodáltam a nővéreket. Szépen fel voltak öltözve, és körüllengte őket valamiféle áhítat a betegek részéről. Ez egy nőies szakma, ebben megélhetem a törődést, a gondoskodást, a szeretetet. Sok-sok történettel találkozunk, az emberek kiszolgáltatott helyzetben kerülnek hozzánk, nagyon mély érzelmek kerülnek felszínre, de ezáltal hihetetlen közvetlen kapcsolatot tudunk teremteni velük. Amikor meggyógyulnak, az nekünk óriási sikerélmény. - Mikor készült a dolgozat? - Hétvégenként, esténként szeretek szakmai kérdésekkel foglalkozni. Nagyon fontos a folyamatos képzés és az önképzés. Fontos, hogy időnként mélyére ássunk dolgoknak. Sok a környezetemben az allergiás, asztmás beteg, ezért választottam ezt a témát. Nagyon jók a tapasztalataink egyfajta injekcióval kapcsolatban, és szerettem volna ezt megosztani a kollégákkal. Fövényesiné Füle Judit a terepmunka mellett szervezeti pozíciót is ellát, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Sürgősségi Tagozatának megyei képviselőjeként. Judit szintén gyakori problémát dolgozott fel: a stroke-os esetek sürgősségi
Kapaszkodó gyermekeknek
Együtt táboroztak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány árvái a Balassagyarmati Fegyház és Börtön elítéltjeinek gyermekeivel. Ötven nehéz sorsú gyermek töltött el egy hetet művészeti tematikájú táborozáson a Nyírjesben.
2019. augusztus
kezeléséről írt. - Eredetileg a Sürgősségi Konferenciára készült az anyag – mondja. - A kutatás több időt igényelt, de a gondolatmenet közben megszületett, így már csak le kellett írnom. Az ápolás mellett mindig is bennem volt az oktatás, a tanítás iránti vágy is. Erről az álmomról még ma sem mondtam le. - Önt is gyerekkori élmény vezette a pályára? - Nem, én eredetileg óvónő szerettem volna lenni, de túljelentkezés volt azon a tagozaton, és így kerültem az egészségügyi osztályba. De 14 évesen, ahogy elkezdtem ott tanulni, onnantól kezdve azt mondtam, hogy én leszek a nagybetűs nővér. - A 33 év alatt dolgozott már a traumatológián és az intenzív osztályon is. A munkája során leggyakrabban határhelyzetekkel találkozik. Milyen képességekre van szükség, hogy ezt jól tudja csinálni? - Alkatilag tyúkanyó típus vagyok, de erősen hajt az adrenalin is. Kell empátia, de határozottság is, gyors döntési képesség, azonnali helyzetfelismerés, de megfontoltság is. Nagyon fejlett kommunikációs érzék, és az a fajta belső stabilitás, ami nem engedi, hogy átvegyük a másik embertől a stresszt. - Mi a következő kihívás? - A Megyei Orvosnapon fogom előadni a dolgozatomat. De már megvan a következő téma, a kutatást már el is kezdtem. Kanyó Kinga
A Belügyminisztérium, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, illetve a Vidékfejlesztési Hálózat, a Társadalmi Visszailleszkedést Segítő Egyesület és a Gondoskodás Közhasznú Egyesület összefogásával megvalósuló projekt során a művészet gyógyító erejét megmutatva igyekeztek a szervezők olyan élményt adni a résztvevőknek, amely kapaszkodót jelenthet a kritikus élethelyzetekben. Böjte Csaba testvér árvái olyan lelki támaszt kapnak, melynek megtartó hatása szintén példa lehet a börtönlakók és gyermekeik számára.
magazin
Gyarmati Hírek
Egyre népszerűbb a panelprogram Egyre népszerűbb a panelprogram, amelyet az önkormányzat az eddiginél nagyobb mértékben segít – mint azt Huszár Péter önkormányzati képviselő, a Városüzemeltetési Bizottság elnöke elmondta. Az önkormányzat eddig évente öt millió forintos keretet biztosított az 1950 után épült társasházak felújítására beadott pályázatokra – tájékoztatott a városatya. - Idén, a
Roma holokauszt
A Roma holokauszt nemzetközi napján tisztelegtek az áldozatok előtt a gyarmati emlékmenet résztvevői. A roma holokauszt, vagy romani nyelven Pharrajimos, (ejtsd: parajmosz) elpusztítást jelent. Az Európai Parlament 2015-ben nyilvánította hivatalosan augusztus 2-át a roma holokauszt nemzetközi emléknapjává. A romákat az auschwitz-birkenaui „cigány táborban” tartották fogva. A roma családokat nem szelektálták, férfiak, nők és gyerekek együtt maradhattak. A tábort 1944. május 16-án tervezték felszámolni, de a romák erejüket összeszedve ellenálltak. Auschwitz – Birkenau
megnövekedett igények miatt, duplájára emelte ezt az összeget. A panelprogram egyre népszerűbb, mivel a harminc százalékos támogatás, amit az önkormányzat biztosít, nagy segítség a lakóközösségek számára. Már támogatást kapott az Achim u. 6-8, a Móricz u.8,
táborát augusztus 2-áról 3-ára virradó éjszaka számolták fel az SS-katonák több mint 3 ezer romát meggyilkolva. A magyarországi roma áldozatok száma becslések szerint ötven-hetvenezer. A roma holokauszt emléknapján tisztelegtek az áldozatok előtt városunkban is. Balla Mihály országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) és Csach Gábor alpolgármester közreműködésével a helyi és országos cigány szervezetek képviselői a Civitas Fortissima szobornál megemlékeztek a ‘38-as bakák közt harcoló cigány katonákról, a huszadik század cigányt-zsidót-magyart egyaránt sújtó sorscsapásairól. Az emlékmenet tagjai megkoszorúzták Baranyi "Rekett" Dezső, gyarmati cigányprímás emléktábláját, ahol ifj. Jónás Gábor prímás bandája muzsikált. Az emlékezők koszorút helyeztek el és emlékmécseseket gyújtottak az áldozatok emlékére emelt Teleki utcai roma holokauszt emléktáblánál.
Megépül a munkásszálló
Minden akadály elhárult a gyarmati Munkásszálló megépítése elől. Tavaly májusban lett nyilvános az Interreg Magyar-Szlovák határon átnyúló, úgynevezett TAPE projektjeinek támogatott listája. A teljes határszakasz kilenc nyertes pályázata között található a Balassagyarmat vezette Ipoly-Táj Társulás 1,6 milliárd forintos munkaerő mobilitási pályázata. Az öt pillérből álló térségi fejlesztés része a Drégelypalánk-Ipolyhídvég közti híd megépítése mellett városunkban a Bercsényi utca egykori iskolaépületében létesítendő Munkásszálló megépítése. Júliusban felgyorsultak az események: megtartották a projektindító megbeszélést, ahol rögzítésre kerültek a projekt ütemei. Ennek értelmében Balassagyarmat 97 fős Munkásszállójának tervei elkészültek, a közbeszerzési eljárás októberben indul, az építkezés jövő tavasszal kezdődik.
Zenés tábor
Második alkalommal rendezte meg összművészeti táborát a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola. A június végén megrendezett egyhetes tábor létrehozásával az intézmény saját növendékei számára biztosította a szünidő egy részének hasznos eltöltését. Az előző évhez képest megduplázódott
7
10/A és 11, a Rákóczi u.73, 75. és a 77. szám alatti társasház 5,6 millió Ft összértékben, társasházanként 440 ezer és 1,4 millió forint között. A Városüzemeltetési Bizottság legutóbb döntött az Achim A.u. 2-4-es társasház kérelméről is. Az adott évi támogatás feltétele, hogy a beruházást az év november 30-áig be kell fejezni. Az önkormányzat továbbra is várja a társasházak közösségének pályázatait.
Újabb gépbeszerzés
Városunkban jelentősen csökkent a munkanélküliség az utóbbi években, jelenleg 4,9 százalék, ennek következtében radikálisan csökkent a közfoglalkoztatásba vonható munkaerő száma is. Míg 2017-ben közel 100 közmunkás dolgozott nyáron a közterületeken, addig a mai napi létszám ennek töredéke. Év elején 5 fővel növelte az állandó foglalkoztatottak számát az önkormányzat, így ma összesen 13 fő dolgozik a közterületen – ez jelenti a kertészetet, a köztisztaságot és az útkarbantartást. Mivel közel 40 hektárnyi belterületet kell gondozni a munkatársaknak - az esőzések és a hőség miatt gyakran rendkívüli megfeszítéssel -, két éve jelentős gépparkmegújítással próbálja a város kiváltani a megcsappant kézimunkát. Egy hónapja munkába állt a harmadik új munkagép, a 8 millió forintért vásárolt 38 lóerős traktor, mely fűthető fülkével és első-hátsó hidraulikával ellátott, sportpálya- és hókompatibilis speciális kerekeken gurul. Az elmúlt két évben 40 millió forintért vett új gépeket és eszközöket a város a feladatok ellátására.
a gyermekek száma, a hatvan diák számára tartalmas programot kínált a tábor. Új művekkel ismerkedtek az ifjú zenészek, készültek a képzőművészeti alkotások, de történeti játszóházban is részt vehettek, kirándultak Ipolytarnócra, a táborban tanító művésztanárok pedig hangversennyel kedveskedtek a diákoknak a Nagytemplomban. A tábor egy kiállításmegnyitóval egybekötött, teltházas hangversennyel zárult, amelyen a táborban tanult zenedarabok csendültek fel. 2019. augusztus
8
Gyarmati Hírek
magazin
Hamarosan ismét felpezsdül a reggeli forgalom, de még a levegő is megtelik izgalommal, amikor több ezer diák újra vállára veszi az iskolatáskát, s vele együtt az új tanév minden kihívását. Szeptember 2-án becsengetnek, s előreláthatóan 2376 gyermek tölti meg a balassagyarmati iskolák padjait. Az addig is látszólag zárt kapuk mögött zajló nyári karbantartásról, valamint az elmúlt időszak fejlesztéseiről Nagyné Barna Orsolyával, a Balassagyarmati Tankerületi Központ igazgatójával beszélgettünk. - Hogyan telt a nyári szünidő? - A Tankerület és az intézményvezetők nyáron sem pihennek - kezdi az igazgatóasszony. - Számos karbantartási munkálat folyt hét balassagyarmati intézményben, melyet összesen több mint 20 millió forint értékben, saját forrásból sikerült megvalósítani. Ezek között például festés, burkolatjavítás, fűtésfelújítás, tetőkarbantartás, aszfaltozás, csatornaátépítés vagy villamoshálózat-fel-
Palócország ünnepe
Becsöngetésre várva
újítás szerepelnek. A diákok számára is látványosabb és kézzelfoghatóbb fejlesztések például, hogy két intézmény 3D-s nyomtatóval gazdagodott, de szintén közvetlenül érzékelhető lesz a diákok számára, hogy a 2019-es hangszercsere programnak köszönhetően a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola is felhasználhat közel 10 millió forintot ilyen célra. - Milyen jelentősek fejlesztések történtek az elmúlt időszakban? - Sikeres pályázatoknak köszönhetően 11 intézményben valósultak meg infrastrukturális fejlesztések 750 millió forint értékben. Ebben a tekintetben négy balassagyarmati intézmény érintett. A Kiss Árpád Általános Iskolában megújultak a vizes blokkok, új külső térburkolat készült, de elkészült az új nyelvi labor is, mindez 30 millió forint értékben. A Dózsa György Általános Iskola tornaterme korszerű sportburkolatot kapott, de megújultak a kiszolgáló helyiségek is, közel 75 millió forintért. A Madách Imre Kollégiumban a szobák burkolatcseréjét végeztük el, valamint korszerűsítettük a fűtési, illetve melegvíz-ellátó rendszert, ez 55,5 millió forintból valósult
Július végén ismét megelevenedett a régi kultúra városunkban. A palóc vidék egyik legnagyobb vallásos és népművészeti rendezvénye, a Palóc Hagyományéltető Napok a ligetben idézte meg a teljes hagyománykört. Filmvetítés, kirakodó vásár, játszóház, hagyományőrzők fellépései - többek között ezekkel a programokkal várta látogatóit a teljes hétvégés program. A liget árnyas fái alatt ínycsiklandó fi nomságokat készítettek az ilinyi, nógrádmegyeri, rimóci és szlovákgyarmati vendéglátók, miközben a színpadon táncosok ropták, pletykás asszonyok, mesélők szórakoztatták a közönséget. Vasárnap reggel indult a szokásos Szent Anna-napi népviseletes ünnepi felvonulás a Nagytemplomtól, majd szabadtéri ünnepi szentmisét celebrált Palánki Ferenc, debreceni-nyíregyházi megyéspüspök a Palóc Színpadon. Fotó: Sümegi Tamás 2019. augusztus
meg. A Balassi Bálint Gimnáziumban a tornaterem és a kiszolgáló helyiségek, illetve az új épület vizes blokkjai kerültek felújításra 86,5 millió forintos összegben. - Milyen egyéb pályázati sikerekről tud beszámolni? - Már hagyománnyá vált, hogy intézményeink eredményesen pályáznak a Határtalanul programban, de Balassagyarmat minden általános iskolája részt vett a Táborozni, együtt lenni jó című programon is, melynek keretében 120 diák táborozott a Balatonnál. A sok siker között a kórusok munkáját, vagy a nem formális tanulási lehetőségeket támogató pályázatokról is beszámolhatunk. Ezen kívül a Dózsa Iskola koordinálásával valósul meg négy intézmény digitális pedagógiai módszertani fejlesztése, a Szabó Lőrinc Iskola pedig egy a pályaorientációban új lehetőségeket teremtő pályázat szakmai gazdája. Kanyó Kinga Fotó: Torjay Attila
Új vezető
Fehérvári Hajnalka, a Nógrád Megyei Reménysugár Egyesített Szociális Intézmény újonnan kinevezett vezetője azt szeretné, hogy az intézmény valódi otthona legyen lakóinak, ahol biztonságban érzik magukat. - Nagyon fontosnak tartom, hogy az ellátottak otthonosan érezzék magukat, legyen helyük mozogni. Szeretném azt is, hogy legyen élet, hogy tudjanak vendégeket fogadni. Legyen szép és takaros a házuk és a porta! Az újonnan kinevezett intézményvezető 17 éve dolgozik a szociális ellátásban. Tervei között szerepel továbbá a kollégák munkakörülményeinek javítása, a szakmai és gazdasági-munkáltatói terület megerősítése, valamint olyan elhivatott fiatalok bevonzása, akik szívesen dolgoznak majd a szociális szféra ezen a nem kis kihívásokat tartogató területén.
magazin
Hogyan bontakozott ki ez az elismerésre méltó karrier? Az egyetem után egy nagy amerikai PR cég tokiói irodájában dolgoztam kommunikációs területen, tanácsadóként. Nemzetközi cégeknek segítettem abban, hogyan kommunikáljanak a japán kormánnyal és különböző partnereikkel. Egy idő után már valami újat szerettem volna tanulni, és úgy éreztem, hogy az egyre jobban nyitó Kína megfelelő terep lesz. 2009-ben költöztem Pekingbe, ahol 2011-ben saját tanácsadó céget alapítottunk egy ausztrál munkatársammal közösen. A kínai szó itthon egészen sajátos jelentésekkel gazdagodott. Önnek mit jelent az, hogy kínai? Kína és a kínaiak nem írhatóak le egykönnyen. Hatalmas ország, majdnem másfél milliárd lakossal. Távolról sem állítanám azt, hogy ismerem. Pekingben közel 25 millió ember él. Én általában világlátott kínaiakkal érintkezem, akik nagyon szorgalmasak, érdeklődőek, és ez természetesen meghatározza a bennem élő képet. Peking nagyon drága város, így mindenki, aki itt él, keményen küzd nap mint nap a megélhetésért. És mi van a pezsgésen túl? Vidéken a helyzet sokkal nehezebb. Mindenki nagyon igyekszik, hogy az aránylag jól fizető nagyvárosi állását megtarthassa, mert minden munkahelyre akad tíz másik ember. Vannak olyan területek, ahol nincs villany és rendes fűtés a lakásokban, ahol a gyerekek több kilométert gyalogolnak minden nap az iskolába, és ahol nem ismerik a wc-papírt. De ezt a Kínát nem nagyon mutatják külföldön, pedig ez az a háttér, ami a legtöbb kínaiban tüzeli a kitartást és a hatalmas munkabírást. Érzékelhető a sok ezer éves kultúra, szellemiség lenyomata? Igen, leginkább abban, hogy a kínaiak nagyon türelmesek. Most nem kifejezetten a
Gyarmati Hírek
9
Magyar tanácsok Kínában Magyar Róbert már gimnazista korában a világpolgárok életét élte. Az ismert balassagyarmati család sarja dózsásként kezdte tanulmá-
nyait, majd a pásztói kéttannyelvű következett, de három év elteltével, saját tempóját követve, máris váltott. Az USA-ban érettségizett, ezután fél év Külkeres kedelmi Főiskolát egy japán ösztöndíj követett Oszakában. Végül a Tokió-i Hitotsubashi Egyetemen nemzetközi jog és nemzetközi kapcsolatok szakon diplomázott. A tanulóéveket a Washington-i Georgetown Egyetem külügyi szakiskolájának mes terfokozatával zárta. North Head nevű cége amellett, hogy számos szakmai díj kitüntetettje, a maga területén Kína egyik meghatározó vállalkozása.
Mit lenne érdemes megtanulni tőlük? A magyar kultúra, gazdaság, gondolkodásmód nagyon távol áll attól a világtól, amiben a kínai emberek élik mindennapjaikat. Nincsenek egyszerűen átvehető dolgok, amelyek mindkét országban ugyanolyan jól működnének. Ugyanakkor úgy érzem, hogy a kínaiak gondolkodásában nagyon erős a pragmatizmus: nem a múltba révednek, hanem megpróbálják megérteni a jövő kihívásait, és ezekre találni új, kreatív válaszokat. Ezt a pragmatizmust jó lenne Magyarországon is megtanulni! Vannak intő példák is. Két nagy problémakör foglalkoztatja az embereket Kínát illetően. Az egyik az egypárti diktatúra. A másik a gyors gazdasági fejlődés által okozott társadalmi és környezeti helyzet. Az első probléma intő értékű mindenki számára. A második problémakör egy fejlődési fázishoz kapcsolható, de ma már Kína több ipari ágazatban világelső az
úgynevezett zöld technológiákban, melyek a természeti környezet védelmét a technológiai fejlődés elengedhetetlen részeként kezelik. Itthon mit nem tudna megélni mindabból, ami ott körülveszi? Peking elképesztő mértékben nemzetkögyomány egy nagyfokú kreatív szabadságot zi, multi-kulturális nagyváros. Kína és a világ eredményez, amelyben a nyugati világ kultu- minden tájáról élnek itt emberek, tele ötletekrális és politikai modelljei nem szűkítik be a kel, megosztva saját kultúrájukat és álmaigondolkodást és a jövőképet. A mindennapi kat. Ez a fajta dinamikus, érdekes és minden életben ez állandó kísérletezés formájában nap új dolgokat tanító környezet nem egyedi jelentkezik: új ötletek, cégek, áruk naponta a világban, de sajnos Magyarországon nem születnek és tűnnek el a piac elképesztően található meg. És mi az, amit ez az érdekes és értékes mindennapi viselkedésre gondolok, hanem dinamikus forgatagában. Az igazán kitűnő arra, ahogy cégek, városok, a kormány, és ötletek nagyon gyorsan hatalmas piacokat világ sem tud pótolni? Mi hiányzik? Ami mindenkinek: a család, az otthoni maga az egész társadalom tervez és épít. találnak, és körülöttük értékes cégek formábarátok, a Cserhát buja hegyvidéke, a pipaTudják, hogy kitartó munkával és az orszá- lódnak. csokkal teli rétek, a guk, gazdaságuk méreA North Head független kommunikációs tanácsadó cég. Multinacionális vállalatok kínai kertből frissen szetéből adódó előnyöket piacon való sikeres elindulását és működését, illetve kínai cégek globális terjeszkedését dett paradicsom, egy kihasználva a 21. szátámogatja, erőteljes médiakapcsolatokkal, együttműködve kereskedelmi szervezetekkel, jó körözöttes kenyér, zad meghatározó hakormányokkal, NGO-kal és oktatási intézményekkel. A cég szakmai eredményeit 2011 lekváros palacsintalma lesznek. Ez a tuóta több alkalommal is elismerte a Public Affairs Asia, ebből három alkalommal Az év ta... dat, illetve a nagyrészt tanácsadói vállalata díjjal. Kanyó Kinga független kulturális ha2019. augusztus
10
Gyarmati Hírek
publicisztika
Eposz-idiotosz (libsi bestseller)
Az ókori Athénban „idiotosznak” nevezték azt, aki nem foglalkozik a közösség ügyeivel, nem jár ki az agorára, és nem vesz részt a népgyűlésen. Mára ez a szó – idióta – mást jelent, de az ellenzék mai jelentésének megfelelően viselkedik. A felhozatal nagy arcait látva, hallva, valószínűleg fogalmuk nincs felelősség-, alázat-, szolgálat-, hivatás-, felkészültségről, netán arról az értékfeltételről, hogy például Hésziodosz a gazdálkodás, a tudomány, és a művészet elé helyezve, az emberiség legnagyobb eredményének a városvezetői képességet-szolgálatot tekinti. Mert a kettő így együtt Hellaszban még az volt. De a közjó szolgálatának ezt a máig érvényes igazságát sokszor felülírta nem a filozófia, de a filonomizma, vagyis a pénzszeretet. És ha a szereptévesztésben szenvedő, polgármesterségre pályázó ellenzéki nyomulók maguk-írta eposzparódiáját nézzük, a „témamegjelölés” helyén van. Mert ugyanez a pénzszeretet, mint „deus ex machina” - isteni beavatkozás, naponta röptet új meg új fejeket, egymást gyalázó pártokat, a megszerezhető konc reményében civakodó új és régi politikusokat a fővárosban és vidéken, az adok-veszek önkormányzati posztok piacára. Nem ártana olvasniuk is néha, az „ősforrásból” is merítkezni, esetleg, hogy Hérodotos például hogyan ír a görög polisz-közösségekben az összetartozás tudatának ápolásáról. Az ellenzék eposzi „seregszemléje” változatosságában a cirkuszvilág tarka kaleidoszkópja. Csupán egyben, a demagógiában egységesek. A szó jelentése semmit nem változott a görög agora óta, csak más értelmet adtak neki a ,,gyalázatos hazugok", ahogy Karinthy nevezte az eredeti jelentéstartalmakat megváltoztatókat. Már a legtöbb párt nevéről sem igazán tudjuk, mit is takar. Az LMP, amely ugyebár nevében jelentette ki, hogy lehet más a politika, sajnos bebizonyította: nem lehet más a politika. Pontosabban, amit művelnek, az lehet, hogy más, de attól meg az Isten óvjon. A Magyar Szocialista Párt se nem magyar, se nem szocialista. A Demokratikus Koalíció belül biztosan demokratikus, de hogy tisztelt vezére a demokrácia nevében szétvert egy ünneplő tömeget, valamint – tőle tudjuk – hazudott reggeltől estig, az nemigen illik a nevéhez. A Kétfarkú Kutya Párt legalább kabarénak jó, ez a programja is, így nem árul zsákbamacskát. A Párbeszéd kivel „párbeszél”? Miért nem hallunk diskurzusaikról egyetlen szót sem? A fogalmak zavarát éljük, és az emberek egyre bizonytalanabbak. A jelenségek valódi okát nem értik, mert titkolják előlük.
S mi történik eposzíróink „tágterű Trójájának” harcmezején? A Jobbik,az „archimédeszi pontjaikat” harsogók feladták axiómájukat, helyük bizonytalanságánál csak választóik csalódása és zavara botrányosabb. A nagyon Demokratikus Koalíció és az újszadeszes Momentum pedig az ellenzéki víziókat láthatóan a háborúkat követő osztozkodásaként éli meg. Ebben a káoszban a már gyakorlatilag megszűnt Magyar Liberális Párt is kimerészkedett a légópincéből néhány zsarolási potenciálért. A „rózsásujjú hajnal” a „jaj-szavú harcok” héroszait, akár Akhilleuszt vagy Hektort, úgy „ragyogtatja”?, „gagyogtatja” nagyeposzuk hőseit; mert gigászi tetteik abszurdja felülmúlja még Heraklészt is; Khaosz nevében Kronosszal szálltak szembe, s Herodotoszt kényszerítik Hisztoriájának átírására. Vagy majdnem; optimizmusuk enyhén szólva, mégis túlzónak tűnik. Nyilvánvaló az érzékszervi és mentális korlátoltság; nem akarják tudomásul venni a realitást, a többség akaratát, s így az önmaguk által felállított ideológiai labirintusból nem tudnak kitalálni. Ezért hát „jaj hiába mindenha szándék”; bérbe véve Akhilleusz kardja, Héphaisztosz pajzsa, Odüsszeusz falova, trükkök százai, a kobratekintetű, isteni kígyó-sarj, tévéfoglaló olümpikonok, mutatványos szkhüllák, hasaló kharübdiszek, „patkányozó” rém-szirének, grammatikus amazonok, most „saját vétkük sokszemű hálójának foglyai, s mint tengeri varjak habtarajon, mohó éhük halálszavának engedve; hazatértüket elorozta Hádész”. Vagy majdnem, mert most ez a mindenre alkalmatlan káoszkommandó versenyez ismét a választók bizalmáért, pedig fóbiájukból, a gyűlöletből, elege van az országnak. A festett vérzések csaliján is régen túl van már a magyar politikai kultúra, és inkább hiszi a közjó, biztonság, életfeltételek, jövőkép, családok, gyermekvállalás, foglalkoztatás, munkajövedelmek, városépítő, -szépítő hozzáértés, törődés napi tapasztalati valóságát. Ezért és így lehetünk mi szerencsés polgárai országunknak, és „legbátrabb” közösségünknek szabadlelkű, kön�nyűszívű választói. Hála a békességszerző, gondviselő Istennek, és szívbéli köszönet szeretett városunk „első szolgálóinak”, s amiért a tisztesség örököseivé emelten mondhatjuk ezt. Veres József Ferenc
“
Demagógiában egységesek
“
Tornay Művésztelep
Harmadik alkalommal telik meg pezsgő élettel és alkotásokkal a Tornay Művésztelep. Augusztus 17-25-ig a Nyírjesben talál otthont és közösséget húsz nógrádi képzőművész. Gyarmaton kívül érkeznek alkotók Szügyből, Rimócról, Szobról és Tarjánból is. - Kifejezetten a kerámiára összpontosítunk, de 2019. augusztus
lesznek festő, szobrászok, grafikusok – tájékoztatott Zolnyánszki Zsolt kurátor, főszervező. - Igazából a közösségi együttlét számít, hogy egymástól inspirációkat kapunk. Ezáltal alkotások is születnek, melyeket szeretnénk bemutatni a közösségnek. Van egy egyre erősebb, alulról szerveződő civil kurázsi Gyarmaton, ami akár példa is lehet mindenki számára. (A képen Siket Marianna keramikus) Roza Vivien
aktuĂĄlis
Gyarmati HĂrek
11
Hazaszeretetből Ês vallåsos ÊrzÊsből Keviczky Hugó tÜbb alkotåsa mellett mennek el a gyarmatiak nap mint nap, dr. Zonda Tamås tårsszerzőkÊnt jegyzett új kÜnyve az elfeledett mŹvÊszkivålósågot hozza kÜzelebb az ÊrdeklődőkhÜz.
(J\ HOIHOHGHWW V]REUiV] p V] pOHWSi OHWSiO\i O\iMD .HYLF]N\ +XJy +XJy(J\ HOIHOHGHWW V]REUi
.HYLF]N\ +XJy +XJy
(J\ HOIHOHGHWW V]REUi (J\ HOIHOHGHWW V]REUiV] p V] pOHWSi OHWSiO\i O\iMD
.HYLF]N\ +XJy +XJy
1DJ\Qp 1DJ\Qp 1HPHV *\| 1HPHV *\|UJ\L ² UJ\L ² =RQGD 7DPi =RQGD 7DPiV
(J\ HOIHOHGHWW V]REUi (J\ HOIHOHGHWW V]REUiV] p V] pOHWSi OHWSiO\i O\iMD
2 000 Ft
1DJ\Qp 1DJ\Qp 1HPHV *\| 1HPHV *\|UJ\L ² UJ\L ² =RQGD 7DPi =RQGD 7DPiV
Feledy BalĂĄzs
ISBN: 978-615-00-4666-2
1DJ\Qp 1DJ\Qp 1HPHV *\| 1HPHV *\|UJ\L ² UJ\L ² =RQGD 7DPi =RQGD 7DPiV
Szåznegyven Êve, 1879-ben szßletett Keviczky Hugó SZOBR‘SZMŚV™SZ × S× -BAN × ™LET™NEK× × ™V™BEN× HUNYT EL × }LETE× A× FğV‘ROSHOZ× ™S× "ALASSAGYARMATHOZ× K¼TğDIK *ELK™PESEN× IS× FONTOS× A× MŚ× EZ× ™VI× MEGJELENTET™SE × MERT× SZ‘Z× ™VE× T¼RT™NT× AZ× A× DICSğS™GES× BALASSAGYARMATI „CSEH-kiverÊs�, amelynek emlÊkezetÊre Keviczky Hugó K™SZ�TETT× A× V‘ROSBA× ™RT™KES× DOMBORMŚVET × 3ZOBR‘SZI× P‘LY‘JA× A× 88 × SZ‘ZAD× ELSğ× ™VTIZEDEIBEN× TELJESEDIK× KI × -ŚVEIT× M™LY× KARAKTER™RZ™K × BRAVŠROS× ANYAGISMERET× JELLEMZI × MELYEK× K¼ZT™RI× MŚVEK × SZOBROK × VIL‘GH‘BORŠS EML™KMŚVEK × OBELISZKEK × PORTR™K × DE× AMELYEK× K¼Z¼TT× KIEMELKEDğEK× DOMBORMŚVEI × )G™NYES× FAFARAG¢× MŚV™SZ
DE× ™RM™SZETI× MUNK‘SS‘GA× IS× FIGYELEMRE× M™LT¢ × *ELEN× MŚ× —× SZERZğI× ‘LDOZATOS× KUTAT‘SAINAK× H‘LA× — ismerteti A× MŚV™SZ× ™LETŠTJ‘T × MŚV™SZI× FEJLğD™S™NEK× ‘LLOM‘SAIT
SZEM™LYES× ™LETK¼RLM™NYEIT × SZ‘MBA× VESZI× LEGFONTO SABB× ™S× BEAZONOS�THAT¢× MŚVEINEK× SOR‘T × VIZSG‘LVA× AZOK× ™RT™KEIT × +EVICZKY× (UG¢R¢L× AZ× ELSğ× ‘TFOG¢× KIADV‘NYT× TARTJA× KEZ™BEN× AZ× OLVAS¢ × %Z× A× K¼RLM™NY× JELENTğSS™× TESZI×E××J¢L×OLVASHAT¢ ××ISMERETEKET××BğVEN××AD¢××KIADV‘NYT
1DJ\Qp 1DJ\Qp 1HPHV *\| 1HPHV *\|UJ\L ² UJ\L ² =RQGD 7DPi =RQGD 7DPiV
- Most pedig itt az Ăşj kĂśtet: Keviczky SikerĂźlt is sok ĂŠrdekes adatot beszerezni HugĂł - Egy elfeledett szobrĂĄsz ĂŠletpĂĄlyĂĄja. ĂŠs kĂśzel egy ĂŠven keresztĂźl nagy ĂśrĂśmmel - Ebben tĂĄrsszerzĹ‘ voltam, de Ăşgy alakult, csinĂĄltam. hogy tĂśbb az ĂĄltalam Ărt, felfe- Mit Ăźzen HugĂł a mai gyardezett anyag. KeviczkyrĹ‘l mĂŠg matiaknak? nem jelent meg semmifĂŠle ĂŠlet- Ez azĂŠrt is jĂł kĂŠrdĂŠs, mert rajzi kĂśnyv, a lexikonokban sok egy korabeli, vele kĂŠszĂtett ina tĂŠves adat. Jelen kĂśnyvben terjĂşban vilĂĄgosan vĂĄlaszolt rĂĄ: olvashatunk elĹ‘szĂśr Keviczky ĂŠletĂŠt ĂŠs mĹąvĂŠszetĂŠt kĂŠt kifogy- A kĂśnyvek mindig kĂśzel ĂĄlltak a szĂ- csalĂĄdjĂĄrĂłl, tanulmĂĄnyairĂłl, hatatlan forrĂĄsbĂłl merĂtette, „a vĂŠhez. vĂĄrosunkhoz fĹązĹ‘dĹ‘ kapcsolahazaszeretetbĹ‘l ĂŠs a vallĂĄsos - TalĂĄn nem mindenkinek Ăşj, hogy szakmai, tĂĄrĂłl. Gyarmati mĹąvein tĂşl az ĂŠrzĂŠsbĹ‘l.â€? Ăšgy vĂŠlem, nincs szĂŠpirodalmi ĂŠs irodalomtĂśrtĂŠneti munkĂĄim orszĂĄgszerte lĂĄthatĂłakrĂłl is ennĂŠl aktuĂĄlisabb ĂŠs fontosabb szĂźlettek. Megjelent hĂĄrom, ĂśngyilkossĂĄgrĂłl ĂŠrtesĂźlhet az olvasĂł, megnĂŠzĂźzenet, nagy a hiĂĄnyunk e kĂŠt szĂłlĂł szakkĂśnyvem, ĂŠs nĂŠhĂĄny hete kijĂśtt egy heti fotĂłjukat. ElĹ‘szĂśr derĂźl ki, hogy kivĂĄlĂł forrĂĄsbĂłl manapsĂĄg. vaskos szakmai kĂŠzikĂśnyv, Az ĂśngyilkossĂĄg ĂŠremmĹąvĂŠsz is volt, halĂĄlĂĄnak helye, ideje is - Milyen cĂŠllal nyĂşjtja ĂĄt az olvasĂłnak szociolĂłgiĂĄja cĂmmel. Ennek a jelen kutatĂĄs eredmĂŠnye. e kĂśtetet? 1DJ\Qp 1DJ\Qp 1HPHV *\| 1HPHV *\|UJ\L ² UJ\L ² =RQGD 7DPi =RQGD 7DPiV 1DJ\Qp 1HPHV *\| 1HPHV *\|UJ\L ² UJ\L ² =RQGD 7DPi =RQGD 7DPiV kitalĂĄlĂłja ĂŠs tĂĄrsszerkesztĹ‘je 1DJ\Qp - MiĂŠrt ĂŠppen rĂĄ esett a vĂĄ- Keviczky tĂśbb mĹąve mellett mennek el a 1DJ\Qp 1DJ\Qp 1HPHV *\| 1HPHV *\|UJ\L ² UJ\L ² =RQGD 7DPi =RQGD 7DPiV vagyok, de Ărtam bele hĂĄrom lasztĂĄs? gyarmatiak nap mint nap. Bizony nagyon elfe.HYLF]N\ +XJy .HYLF]N\ +XJy +XJ +XJyy .HYLF]N\ +XJy +XJ tanulmĂĄnyt is. Verses kĂśtete.HYLF]N\ +XJy yy +XJ (J\ HOIHOHGHWW V]REUi pp OHWSi iO\i MDiMD Keviczky HugĂł (1879-1946) szĂĄmtalan elsĹ‘ vilĂĄghĂĄborĂşs emlĂŠkmĹąvet, szobrot, (J\ HOIHOHGHWW V]REUiiV] p V] OHWS O\ V] p OHWSi iiO\i (J\ HOIHOHGHWW V]REU V] OHWS O\ im szĂĄma tovĂĄbbra is hĂĄrom, (J\ HOIHOHGHWW V]REUi (J\ HOIHOHGHWW V]REUi pOHWSi iO\i (J\ HOIHOHGHWW V]REUiiV] p V] OHWS O\iiMD (J\ HOIHOHGHWW V]REUi V] p pOHWSi O\i (J\ HOIHOHGHWW V]REU V] OHWS O\iMD dombormĹąvet kĂŠszĂtett orszĂĄgszerte, vĂĄrosunkban tĂśbb kĂśztĂŠri alkotĂĄsa is lĂĄtkĂŠszĂźlĹ‘dĂśm egy Ăşjra. Iroda-• hatĂł. TehetsĂŠgĂŠt dicsĂŠri a VĂĄroshĂĄza falĂĄn talĂĄlhatĂł CsehkiverĂŠs emlĂŠktĂĄblĂĄja, lomtĂśrtĂŠneti jellegĹą a Nagyok az elsĹ‘ vilĂĄghĂĄborĂşban elhunyt polgĂĄrok emlĂŠkĂŠre kĂŠszĂźlt oroszlĂĄnos szobor ĂĄrnyĂŠkĂĄban ĂŠs Lisznyai KĂĄlmĂĄn• ĂŠs az 1648. ĂŠvi hĹ‘snĹ‘k-1848 emlĂŠkoszlopa a PalĂłc ligetben, de a MadĂĄch- illetvĂĄlogatott versei, mindkettĹ‘ ve MikszĂĄth-szobor is, valamint a Kiss Ă rpĂĄd Ă ltalĂĄnos Iskola dombormĹąvei. elĹ‘tt hosszabb bevezetĹ‘ tanulmĂĄnnyal. 2011-ben jelent meg a - TulajdonkĂŠppen nem az ĂŠn ledett mester, pedig jĂł szobrĂĄsz volt, alkotĂĄBalassagyarmat jeles polgĂĄrai, Ăśtletem volt, NagynĂŠ Nemes sai orszĂĄgszerte velĂźnk ĂŠlnek. Illik egy picivel amely eddig nĂŠgy kiadĂĄst ĂŠrt GyĂśrgyi tanĂĄrnĹ‘ kĂŠrt fel tĂĄrsďż˝- tĂśbbet tudni e mĹąvĂŠszkivĂĄlĂłsĂĄgrĂłl. (szilĂĄgyi) meg. Ez nagy munka volt, de szerettem a nyo- szerzĹ‘nek. Nagyon beleĂĄstam magam a A kĂśnyv kaphatĂł a VĂĄrosi KĂśnyvtĂĄrban, mozĂĄst, a fel-felbukkanĂł Ăşj adatokat, ahogy a nyomozĂĄsba, amit a gyarmati lexikon mĂĄr a KincsestĂĄr KĂśnyvesboltban ĂŠs a PalĂłc puzzle darabkĂĄk vĂŠgĂźl kiadtĂĄk a teljes kĂŠpet. emlĂtett nagy munkĂĄja sorĂĄn sajĂĄtĂtottam el. MĂşzeumban.
HatĂĄrtalan muzsikĂĄlĂĄs
ImmĂĄron 33. alkalommal kerĂźlt megrendezĂŠsre a „Zene hatĂĄrok nĂŠlkĂźlâ€? NemzetkĂśzi MuzsikustĂĄbor. Az eredetileg fiatal amatĹ‘r muzsikusoknak szĂłlĂł rendezvĂŠny az ĂŠvek sorĂĄn kibĹ‘vĂźlt azokkal a jelentkezĹ‘kkel, akik zenei karrierjĂźk elejĂŠn szeretnĂŠnek kĂźlĂśnleges tanulĂĄsi lehetĹ‘sĂŠghez jutni. Az egyik legrangosabb szakmai mĹąhely indulĂĄsa Ăłta olyan nĂvĂłt kĂŠpvisel, aminek gyorsan hĂre ment EurĂłpa szerte. KĂnĂĄbĂłl, FranciaorszĂĄgbĂłl, UkrajnĂĄbĂłl ĂŠs SzlovĂĄkiĂĄbĂłl is ĂŠrkeztek a nĂśvendĂŠkek, akik Ăśt kurzuson vehettek rĂŠszt. A 40 ifjĂş tehetsĂŠget az idĂŠn olyan neves mĹąvĂŠszek tanĂtottĂĄk, mint MatĂşz IstvĂĄn, FenyĹ‘ GusztĂĄv, Eckhardt GĂĄbor vagy Banda Ă dĂĄm. - Elindultunk abba az irĂĄnyba, hogy tĂśbb fiatal tehetsĂŠget vonzzunk be a KĂĄrpĂĄt-medencĂŠbĹ‘l – nyilatkozta Ember Csaba, a rendezvĂŠny fĹ‘szervezĹ‘je. - A gĂĄlakoncertet balassagyarmati zeneiskolĂĄs
nyitotta meg, s a helyi amatĹ‘r ĂŠnekkarok zĂĄrtĂĄk az elsĹ‘ rĂŠszt. A mĂĄsodik rĂŠszt pedig az a Magyar Valentin nyitotta, akit most vettek fel a ZeneakadĂŠmiĂĄra, s az a Banda Ă dĂĄm zĂĄrta, aki mĂĄr ott tanĂt. Van jelentĹ‘sĂŠge annak, hogy a helyi tehetsĂŠgeknek
is nagyobb kifutĂĄst biztosĂtunk ezzel a rendezvĂŠnnyel. Az alapĂtvĂĄnyi tĂĄmogatĂĄsok mellett a vĂĄrosvezetĂŠs, Balla MihĂĄly kĂŠpviselĹ‘ Ăşr ĂŠs a Balassagyarmati TankerĂźleti KĂśzpont is sokat segĂtettek abban, hogy sikerrel meg tudjuk rendezni a tĂĄbort. A kĂśvetkezĹ‘ ĂŠvben Tokodi Ilona is oktatĂłnk lesz, aki MagyarorszĂĄgon mĂĄshol nem vĂĄllal kurzust. IndulĂĄsa idĹ‘ Ăłta ez az egyik legrangosabb szakmai mĹąhely, mely szĂĄmos hazai ĂŠs kĂźlfĂśldi mĹąvĂŠsz, zenei szakember pĂĄlyakezdĂŠsĂŠnek meghatĂĄrozĂł ĂŠlmĂŠnyĂŠt jelenti. KanyĂł Kinga FotĂł: SĂźmegi TamĂĄs
2019. augusztus
12
Gyarmati Hírek
aktuális
Tisztelet két keréken Elismerésre méltó szokásukhoz híven ezúttal is kerékpárjaik nyergébe pattantak azok a gyarmati sportbarátok, akik 1600 kilométert tekertek a rekkenő hőségben, hogy fejet hajtsanak a száz évvel ezelőtt hazájukért életüket áldozó hős magyar katonák emléke előtt. Az elmúlt években rendszeresen kitaláltak és teljesítettek lelkes gyarmati sportbarátok történelmünkhöz köthető túrákat, elég felidéznünk a Honfoglaló Triatlont, a Testvér Települések Triatlonját, vagy legutóbb a kerékpáros zarándoklatokat Csíksomlyóra vagy Chzestochowába, a Fekete Madonnához. - Az idén az olaszországi Doberdóra esett a választás – világítja meg a hátteret az ötletgazda-csapatvezető Sztancsik József -, hiszen a Civitas Fortissima és a Nagy Háború 100 éves évfordulójára emlékezünk, márpedig
az isonzói csaták, a doberdói ütközet és maga az elmúlt száz év szinte minden magyar családot mélyen érintett. Abban hiszünk, nekünk az a feladatunk, hogy büszke magyarokként őrizzük meg dicső elődeink emlékét, adjuk tovább az őket méltán megillető tiszteletet az utókornak, hogy soha ne merüljön feledésbe. A csapat tagjai: Golyán Szilárd, Vaskor Gábor, Galbács Tamás, Basa Zsolt, Jaroslav Czibula, Medvácz Lajos, Gál Zoltán, Rith Árpád, Csejk Nándor és Sztancsik József. Sofőr volt Juhász Zoltán és Koleszár Norbert,
illetve az egyetlen hölgy tag, László Magdolna, aki kísérőként biciklizett is. Az 1600 kilométeres út négy napig tartott. (szilágyi) Fotó Galbács Tamás
Kulcsszerepben a bölcsőde
A Városi Bölcsőde képzési központként funkcionál a megyei intézmények hálózatában, s a továbbiakban is kulcsszerepet tölt majd be, köszönhetően a szakmai munka színvonalának. A bölcsődei dajkák szakképzésének második tanfolyama zárult le az elmúlt időszakban. A záróvizsga alkalmával Hegedűsné Végvári Katalin, a Magyar Bölcsődék Egyesületének elnöke elmondta: - A kormány nagy volumenű bölcsődefejlesztést tervez a továbbiakban is, s mivel a bölcsődei lefedettség Nógrád megyében a legalacsonyabb, ezért szükség lesz újabb tanfolyamokra. A korábbi évtizedekben megye szerte bezárták kapuikat a bölcsődék. Jelenleg mindössze négy önálló intézmény működik, ezek közül a gyarmati Achim András úti bölcsőde az egyetlen, mely 1958-as megnyitása óta folyamatosan biztosítja a kisdedek nevelését. Az elmúlt évektől az épület az alapoktól a tetőig fokozatosan megújul, és igény van a bővítésre is, melynek előkészítése már zajlik. (kanyó)
Megszépült
A példás összefogás megszépíti az apróságok mindennapjait. A Meseerdő Tagóvoda udvara hangulatos kert képét nyújtotta, csak a zöld gyep hiányzott. Több éve dolgoztak azon az óvoda munkatársai, hogy ezt a problémát megoldják - füvesítettek, locsoltak -, de nem jártak sikerrel. Így jutottak el oda, hogy az udvar műfüvesítése jelentené az egyetlen megoldást. Hónapokon át tartó szervezés, pályázatok és a szülők segítségével megvalósulhatott az álom. Az óvoda udvarának egy része környezetbarát műfű borítást kapott, így a gyerekek az idő nagy részét az udvaron tudják tölteni, 2019. augusztus
csodaszép környezetben. Az óvoda munkatársai köszönik a munkáját egy meseerdős szülőnek, aki a teljes udvarrendezéssel járult hozzá a megújuláshoz, valamint hálájukat fejezik ki a további támogatóknak: Balassagyarmat Város Önkormányzata, GAMESZ, DELTA- TECH, Nagy Attila, Szondi Úti Meseerdő Óvodáért Alapítvány.
Tour de Gyarmat
Sporttörténelmi eseménynek adott otthont városunk június elején: a főtérről rajtolt a Tour de Hongrie nemzetközi kerékpáros körverseny leghosszabb szakasza.
Ilyen rangos sporteseménynek régen volt színhelye nem csupán Gyarmat, de maga a megye is: a negyvenedik alkalommal megrendezendő kerékpáros körverseny, a nemzetközi naptárban is előkelő helyen jegyzett Tour de Hongrie második, egyben leghosszabb szakasza a Civitas Fortssima főtérről rajtolt. Több mint kilenc évtizeddel ezelőtt, 1925-ben indult útjára először a Tour de Hongrie mezőnye, s városunk már volt részese a körversenynek! Igaz, nem éppen tegnap történt, egészen pontosan 1929-et mutattak a naptárak… A sportcsatorna közvetítéseinek köszönhetően egész Európában figyelemmel kísért 890 kilométeres össztávú viadalon balassagyarmati résztvevőnek is szurkolhattunk: egy luxemburgi csapat tagjaként nyeregbe szállt Rózsa Balázs is és hozzá méltóan szerepelt.
Megújul
Október 5-ig bezárja kapuit a műemléki védelem alatt álló egykori görögkeleti szerbtemplom. A turisztikai látványosság egyben kortárs képzőművészeti kiállító terem is. Az önkormányzat saját erőből finanszírozza a felújítást, melynek része a tető, a mennyezet javítása, valamint a bejárati szakasz, a fűtés, illetve a külső világítás megújítása. Októberben egy miskolci fotóművész kiállításával nyitja meg kapuit ismét a galéria a műkedvelő közönség előtt. Sümegi fotó
sport
Fantasztikus formában versenyez Vályi Gergő, a honi sportmászás egyik legnagyobb ígérete: egy hónap alatt négyből négy nemzetközi versenyt nyert, de magasba emelhette az Európa Kupát is! Aligha szükséges már bemutatnunk a többszörös magyar bajnokot, a nemzetközi kupasorozat győztest, városunk jó tanuló jó sportolóját, hiszen rendszeresen beszámolunk kiváló szerepléseiről. Ritka szép nyarat tudhat maga mögött a Balassi Bá-
Sikeresen lapátoltak
Nem hétköznapi siker: a Vitalitás SE kajakosai az év legfontosabb versenyén, a Sukorón rendezett Gyermek, Kölyök Magyar Bajnokságon 78 egyesületből a 7. helyen végzett. Hazánk köztudottan nemzetközi nagyhatalom kajak-kenuban, így ebben a sportágban hetvennyolcból a hetedik helyen végezni valóban nem mindennapi siker a fiatal gyarmati szakosztálytól. Ulveczki Edina tanítványai 4 futamban nyertek, 10 kajakos nyakába került aranyérem: egyesben Jámbor Karina és Blaskó Dominik, váltóban Siket Flóra, Kecskeméti Kamilla, Ódor Barnabás, Kruj Benedek, Pesti Anna Rozália, Kruj Fruzsina, Gáspár Levente, Stoch Barnabás. Három számban 6 ezüst éremmel tértek haza a sportolók: egyéniben Csábi Dorka és Münzberg Dominik, négyes hajóban Ódor Barnabás vezénylésével Kruj Benedek, Jámbor Versény, Pénzes Balázs. - Nagyon sokat dolgoztunk ezért a fantasztikus eredményért! – nyilatkozta boldogan Ulveczki Edina. - A mindennapos, rendszeres, tudatos, fegyelmezett közös munka meghozta gyümölcsét! Köszönet Balassagyarmat Önkormányzatának, hogy biztosítja felkészülésünkhöz a sportcentrumot-kajaktelepet, hogy támogatta az egységes felszerelést a HSI-MÁTRA Kft. csapatával együtt! Kiemelten köszönöm a szülők sokoldalútámogató segítségét és csapatunk ös�szetartó, szeretetteljes munkáját!
Európa tetején
lint Gimnázium 15 éves diákja: egy hónap alatt négyből négy viadalon győzedelmeskedett. Először a svájci Ostermundigen városában rendezett nehézségi (magasban történő, kötéllel biztosított mászás) Európa-kupán lett Gergő – az első magyar mászóként! - aranyérmes. Egy héttel később a francia St. Pierre Faucignyban került sor az újabb Európa Kupa fordulóra, ahol ismét a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel.
Szív-lélek triatlon
Immáron harmincharmadszor rendezték meg a Nyírjesben a Palóc Triatlont, s az újdonságok nehézségei ellenére is a nemes hagyományoknak megfelelően nagy sikert aratott a népszerű sportesemény. Még a felejthetetlen Révész László álmodta meg és hívta életre a Palóc Triatlont, amely néhány esztendő alatt az ország egyik legkedveltebb hármaspróba viadalává nőtte ki magát. A kivételes sportvezető tragikus halála után, 2003-tól társa, Sztancsik József vette át a rendezvény gondozását. - Nincs okunk panaszra, egyértelmű vélemény a versenyzők és a szakma részéről is, hogy jól sikerült mind a terep triatlon, mind az aquatlon országos bajnokságot megrendezni értékelt a főszervező Sztan-
Karate gála A II. Ronin Kupa Karate Verseny és Gála méltán aratott szép sikert. Az időjárás nem fogadta a kegyeibe a karatékákat, ám ezzel együtt is színvonalas versenyt rendeztek a szervezők. A Palóc ligeti Szabadtéri Színpadról le kellett mondani a véget nem érő esőzések miatt, ám a Városi Sportcsarnokban is nívós viadalokat láthatott a publikum. A gyarmati
Gyarmati Hírek
13
A következő héten az ausztriai Petzen-ben rendezett Petzen Climbing Trophyn hirdették ki a négy országban zajló Alpok–Adria Kupasorozat győztesét, aki szintén Gergő lett! És most itt az újabb diadal: a szenzációs formában lévő gyarmati fiatalember megnyerte az Európa Kupasorozat harmadik fordulóját is az ausztriai Imst-ben. Mivel a rangos sorozat mindhárom versenyén győzött, a 2019-es Ifjúsági Európa Kupasorozat 1. helyéért járó díjat is haza hozta a tehetséges sportoló. (szilágyi) csik Dodó. - Erről mintegy 140 fős rendezői csapat gondoskodott, külön öröm, hogy a KERI-ből ötven rendész diák vett részt az előkészítésben és mindkét nap a lebonyolításban! A versenyzői létszámok is önmagukért beszélnek: az előző évben más települések rendezték mindkét OB-t, de míg tavaly terepen 86 induló volt, idén nálunk 136-an álltak rajthoz, aquatlonon tavaly 370-en, idén nálunk 540-en versenyeztek! Igen kedves az ember lelkének, mikor sokan úgy köszönnek el: jövünk jövőre is! Úgy tudunk versenyben maradni a jövőben is, ha a tőlünk megszokott profizmussal, lelkesedéssel, alázattal szervezünk és rendezünk, s az ide érkező sportolók azt érzik, amit mindig is: a Palóc Triatlon szívből és lélekből működik. (szilágyi) Fotó: Molnár Dávid fiatalok szépen szerepeltek, jól példázva ezzel a Kopcsányi Tamás vezette szakosztályban folyó példaértékű munkát. A gyarmati indulók eredményei: Kállai Dávid 1. hely, Karaba Áron 2. hely, Karaba Bence 1. hely, Krizsán Zalán 1.hely, Erdős Martin 1.hely, Lenkey Lujza 1.hely, Bence Ádám 3. hely, Bence Balázs 1.hely, Izsóf Luca 2.hely, Izsóf Bendegúz 2.hely, Izsóf Hunor 2.hely, Kováts Bence 2.hely, Barát Dávid 2.hely, Tóth Marcell 2.hely, Raduly Gréta 1.hely, Marsiczki Máté 2.hely, Laczkó Máté 1.hely, Hodászi Dominika 2.hely, Laczkó Dániel 2.hely, Drajkó Dóra 3.hely, Mahót Luca 3.hely, Bablena Hanga 3.hely, Tresó Dávid 2.hely. Fotó: Molnár Dávid 2019. augusztus