Szamodra
is van . .. k n u y l e h a k n u m
Szamodra is van munkahelyunk...
AXIĂ L KARRI ER PROGRAM
A mezőgazdaság egyre több munkavállalót vonz, és az emberek fejében kezd átalakulni a gazdálkodókról alkotott kép. Az agrárvállalkozók és alkalmazottjaik korszerű, GPS-vezérelt, klímás gépekkel dolgoznak, ott lapul a zsebükben a piacon kapható legmodernebb okostelefon, vállalatirányítási rendszert használnak, és amikor véget ér a szezon, képzik magukat, szakmai konferenciákra és külföldi gyárakba járnak.
A fokozott érdeklődés nemcsak a foglalkozás átalakulásának, hanem kormányzati intézkedéseknek és olyan független szervezeteknek köszönhető, mint a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ), akik fáradhatatlanul azon dolgoznak, hogy még vonzóbbá tegyék az agráriumot a fiatalok számára. Az ágazat több területén, köztük a mezőgazdasági gépész szakmában is szükség van utánpótlásra, így mi is csatlakoztunk a kezdeményezésekhez. Fontos számunkra, hogy szakmailag felkészült, motivált és elkötelezett kollégák képviseljenek bennünket, de felismertük, hogy ezért tennünk kell. A fiatalokat tapasztalathoz kell segítenünk, melyhez gyakorlatokat alakítottunk ki, ezeket a továbbiakban AXIÁL KARRIER PROGRAM néven fogjuk össze, és ismertetjük ebben a kiadványban. A prospektus tartalmazza, hogyan fogadunk mezőgépész diákokat az ország különböző közép- és felsőfokú oktatási intézményeiből, mi a jelentkezés menete, és mire számíthatnak nálunk a jelentkezők gyakornokként, illetve munkatársként.
MEZŐGAZDAS GÉPÉSZ, TECHÁGI ÉS MÉRNÖK NIKUS MEZŐGAZDASÁGI GÉPÉSZ MEZŐGAZDASÁGI GÉPÉSZTECHNIKUS
A mezőgazdasági gépész üzemeltetésre elő-
Általános iskola és egészségügyi alkalmas-
készíti, beállítja és vezeti a mezőgazdaságban
ság a felvételi követelménye a mezőgazda-
alkalmazott erő- és munkagépeket, önjáró
sági gépész képzésnek. Mezőgépész oktatást
betakarítógépeket, rakodógépeket. Feladatai
országszerte közel harminc szakiskolában
A végzettség megszerzése után arra is
között szerepel még a karbantartás, az üzem-
folytatnak duális képzés keretében, ami
van lehetőség, hogy a diákok technikusi
zavarok elhárítása és a gépek nagyjavításá-
azt jelenti, hogy az elméletet az iskolában,
szinten folytassák tovább tanulmányaikat.
ban történő közreműködése. A mezőgépész
a gyakorlatot pedig a duális partnernél
A technikusi emeltszintű képzés, ahol a meglévő
mivel jelentős időt tölt el az általa vezetett
sajátítják el a tanulók. Ráadásul már állami
ismeretek bővítése mellett az is cél, hogy a diá-
gépben, annak felszereltsége nagymértékben
ösztöndíjak is elérhetők a területet
kok menedzseri készségeket is elsajátítsanak.
meghatározza munkakörnyezetét.
választó fiatalok számára.
MEZŐGAZDASÁGI GÉPÉSZMÉRNÖK Egyetemi szinten 2017-ben már öt
mezőgépész, illetve gépészmérnök képesí-
intézmény is meghirdette a sza-
tés más ágazatokban pl. járműiparban is
kot, ahol mérnöki diplomát szerez-
kiválóan hasznosítható, ezért a mezőgé-
hetnek a hallgatók. Jelenleg a szak
pészek gyorsabban érvényesülhetnek
pontos megnevezése mezőgazdasági
a munkaerőpiacon.
és élelmiszeripari gépészmérnök, így a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban
A mindennapi életbe is begyűrűző techno-
alkalmazott gépészeti, műszaki berendezé-
lógiai és számítástechnikai innovációk a
sek üzemeltetéséhez egyaránt kell értenie a
mezőgazdasági gépiparra is óriási hatással
végzettséget megszerzőnek.
vannak, így a mezőgépész a mechanika mellett informatikai ismeretekre is szert
Az egyetemi képzés alapképzésből és mes-
tesz. Ezek folyamatos követése és szinten
terképzésből áll. A diplomás gépészmérnök
tartása szakmai kihívást jelent.
képes gépészeti technológiák bevezetésére, a kutatás és műszaki fejlesztés átlagos
Az újdonságok megismerésében nagy
bonyolultságú feladatainak megoldására,
segítség az idegennyelv-ismeret. A
a termelés, valamint a gépüzemeltetés
német- vagy angoltudás elengedhetetlen a
irányítási feladatainak végrehajtására.
külföldi szakkönyvek, a beszállítói tovább-
Mivel a szakmunkás-, a technikus- és az
képzések megértéséhez.
egyetemi képzésre jelenleg viszonylag alacsony a jelentkezők száma, valamint a
GYAKORLAT AZ AXIÁLNÁL SZAKISKOLÁS TANULÓK Cégünk csak olyan diákokat tud fogadni
További megállapodások vannak folyamat-
A szakiskolások duális képzés keretében
szakmai gyakorlatra, akinek az iskolájával
ban az egész országra kiterjedően. Felsőfokú
felváltva egy hetet szakmai gyakorlaton,
együttműködési megállapodást kötöttünk.
oktatási intézmények közül a gödöllői Szent
egy hetet pedig az iskolapadban töltenek
István Egyetemmel már évek óta tart a
a tanév során. A gyakornokok bajai,
A középfokú oktatási intézmények közül több
közös szakmai együttműködés, továbbá a
központi szervizműhelyünkben egy-egy
éve van már ilyen megállapodásunk a bajai
kecskeméti Neumann János Egyetemmel,
tapasztalt kolléga mellett sajátíthatják
Bereczki Máté Élelmiszeripari és Mezőgaz-
valamint a Szegedi Tudományegyetemmel is
el a gépszerelés és -kezelés minden csín-
dasági Szakképző Iskola és Sportiskolával,
szerződést kötöttünk.
ját-bínját. A beosztást kollégánk készíti el,
valamint a jánoshalmi FM ASZK Mezőgaz-
akinek a diák előzetesen jelezheti, ha konkrét
dasági Szakképző Iskola és Kollégiummal.
márkát szeretne megismerni.
Mint minden munkakapcsolatban, itt is
prezentációkat tartanak, amelyben bemutatják
határidőig (ez általában január-február).
meghatározó a tanuló felkészültsége és a
tevékenységüket, működésüket, a gyakorlati
Vállalkozásunknál Büksi János, szerve-
feladathoz történő hozzáállása. Amen�-
lehetőségeket és a nyitott pozíciókat.
zetfejlesztési igazgató e-mail címére
nyiben a gyakornok kellően motivált és
A börze után a tanszék közzé tesz egy pá-
(buksij@axial.hu) lehet beküldeni egy-egy
tisztelettel fordul tapasztaltabb kollégá-
lyázati felhívást, melyben jelentkezni lehet a
önéletrajzot és motivációs levelet.
jához, egy nagy tudású mentorra tehet
Kooperatív Szakmai Gyakorlatra. Ennek
A megfelelő jelentkezőket behívjuk elbeszél-
szert. Természetesen a mentor mind a
vannak feltételei, mint például a megszerzett
getésre, később pedig értesítjük a hallgatókat
pozitívumokat, mind a negatívumokat jelzi
kreditek száma vagy egy bizonyos tanulmá-
az eredményről.
az iskolával kapcsolatot tartó személynek.
nyi átlag, illetve a hallgatók felállítanak egy
A diákokról jelenléti ívet vezetünk, illetve a
rangsort, mely vállalkozásoknál szeretnének
Amennyiben igen a válasz, a gyakorlati idő kb.
tanuló kötelezettsége, hogy munkanaplót
gyakorlatra menni. A megfelelt hallgatókat
10 hónap, ez alatt több területen is kipróbál-
vezessen a megismert szakmai feladatairól.
behívják egy állásinterjúhoz hasonló elbeszél-
hatják magukat a hallgatók, akik ösztöndíjban
getésre, ahol a cégek képviselői kiválasztják a
is részesülnek. Ha alkalmasnak találjuk a
Cégünk évente 50-60 gyakornokot fogad,
legígéretesebb jelölteket. Nálunk a vezetőség
jelölteket a szabad pozíciók betöltésére a
akik közül a legjobbak munkalehetőséget
tagjai alkotják a bizottságot, ők az ismert
gyakorlat végén, állásajánlatot kapnak.
is kaphatnak valamely üzletágunknál.
humánerőforrás igényeket figyelembe véve választják ki a megfelelő jelölteket.
EGYETEMI HALLGATÓK
A mezőgazdasági gépész, illetve gépészmérnök végzettség számos területen
Kecskeméten és Szegeden Duális képzésnek
hasznosítható vállalatunk berkein belül.
hívják a folyamatot. A központi felvételi eljárás-
A szakiskolás diákok leginkább gépkezelői,
Gödöllőn állásbörzén ún. Kooperatív Szak-
ban jelentkezni kell az egyetem megfelelő sza-
illetve szerelői állást, az egyetemi hallgatók
mai Gyakorlati Börze keretében biztosítanak
kára és elérni a bejutáshoz szükséges pontszá-
pedig szervizmérnök pozíciót szeretnének
lehetőséget a hallgatók számára, hogy
mot. Majd jelentkezni kell a kiválasztott céghez
betölteni a cégünknél, azonban ennél jóval
találkozhassanak a cégekkel. Itt a vállalkozások
(akár többhöz is) az általuk megadott módon és
több lehetőségük van.
KARRIER AZ AXIÁLNÁL POZÍCIÓK ÉS ELŐMENETEL Cégcsoportunk több mint 1000 főt szám-
Termékmenedzsereink, termékmenedzser
előléptetést is kap-
láló dolgozói kollektívája a legkülönfélébb
asszisztenseink, területi képviselőink jelentős
hatnak, így közép- vagy felső
feladatköröket látja el. Számos pozícióhoz
hányada szintén gépész, illetve gépészmér-
vezetői munkakört is betölthetnek.
szükségszerű, a legtöbb munkakörnél pedig
nök végzettséggel rendelkezik.
Munkatársaink teljesítményét az előléptetésen kívül egyéb módokon is elismerjük, pl.
hatalmas előny a mezőgépész szakismeret. Kiterjedt szervezetünknek köszönhetően
a minden évben megrendezésre kerülő AXIÁL
Mezőgazdasági gépész végzettség szük-
nagy az átjárhatóság az egyes üzletá-
bálon kitüntetjük, külföldi utazásra küldjük
séges a bemutató pilóta, szervizszerelő,
gak között, így aki szeretné, kipróbálhatja
őket vagy akár továbbtanulásukat segítjük.
mobil szervizszerelő, álláshoz. Mezőgazda-
magát a cégcsoport más területén, az meg-
sági gépészmérnök végzettség szükséges
teheti. Arról is nem is beszélve, hogy a ráter-
a szervizmérnök pozíció betöltéséhez.
mett és hozzáértő kollégáink természetesen
PROFIZMUS ÉS CSAPATSZELLEM A dolgozóinkat gyakran küldjük kül-
A kellemes munkakörnyezet nem csupán az
Évente több alkalommal szervezünk sportna-
földi képzésekre, gyárlátogatásokra,
összetartó kollégáknak, hanem a modern
pot, horgászversenyt, biciklitúrát, közös főzése-
partnertalálkozókra, kiállításokra,
felszereléseknek is köszönhető. Kollégáink
ket, egyszóval csapatépítő eseményeket, ahol
hogy első kézből ismerhessék meg az
légkondicionált irodákban nagy teljesít-
az ország különböző pontjain élő kollégáink
újdonságokat. Mindig gondoskodunk az
ményű asztali gépeken, laptopokon végzik
találkozhatnak és megismerhetik egymást.
adott munkához megfelelő munkaruhá-
napi feladataikat. Műhelyeinkben mindig a
zatról, mobil eszközökről és autókról, hogy
kor kihívásainak legjobban megfelelő, kiváló
munkatársaink a lehető leggyorsabban,
minőségű, modern eszközökkel és berendezé-
legkényelmesebben és leghatékonyabban
sekkel dolgozunk.
tudják feladataikat elvégezni.
HOGYAN VÁLHATSZ MEZŐGÉPÉSSZÉ? KÉPZÉSI LEHETŐSÉGEK VÁLLALATVEZETŐ (TULAJDONOS / VEZETŐ BEOSZTÁS) 2 ÉVES MESTERKÉPÉZÉS (MSC) 3 ÉVES ALAPKÉPZÉS (BSC)
AGRÁRMÉRNÖK
GÉPÉSZMÉRNÖK
ÜZEMGAZDÁSZ
MESTERVIZSGA Gyakorlati képzés cégeknél
TECHNIKUS
Szakiskola
SZAKMUNKÁS
Továbbképzés
Műszaki és technikai előképzés mezőgazdasági- és építőipari gépészből
SZAKMUNKÁS ÉRETTSÉGIVEL
Szakmunkásvizsga
4. képzési év 3. képzési év
Cégenbelüli képzés
Szakképzés
2. képzési év 1. képzési év
ÁLTALÁNOS ISKOLA / ELHELYEZKEDÉS
Szakközépiskola
AMI MA A TRAKTORBAN, AZ HOLNAP AZ AUTÓBAN! BIZTOS JÖVŐ MINDIG KÖZEL A TERMÉSZETHEZ REMEK KARRIERLEHETŐSÉGEK KORSZERŰ MEGOLDÁSOK HASZNOS TUDÁS
MEZŐGÉPÉSZRE MINDIG SZÜKSÉG LESZ!
www.mezogepesz.hu
A MEZŐGÉPÉSZ SZAKMA ELŐNYEI: et,
badságérz természetközeliség, sza
* , * anyagi biztonság kma, mert sok * „jolly joker” sza lható tudást nyújt, területen haszná
si és előmeneteli
* szakmai fejlődé lehetőségek,
lés akár
* karrier, megbecsü is. diploma nélkül
MIÉRT VÁLASZD AZ AXIÁL-T? * piacvezető cég
az
, ágazatban = BIZTONSÁG s, ahol mindenki
* családi vállalkozá= KÖZÖSSÉG, ismeri egymást
társak, korszerű ALITÁS, eszközök = PROFESSZION
* szakértő munka
ókat: utazás, rendezvények, tele LÉS. munkaruha = MEGBECSÜ
* elismerik a dolgoz fon, autó,
ormációt OGRAM-ról” további inf Az „AXIÁL KARRIER PR honlapon találhatsz! a www.axialkarrier.hu