US-Galaxy Hírlevél II. „Utánam, srácok!” – ismeritek ezt az ifjúsági filmsorozatot? Annyit valószínűleg mindenki tud, hogy Miskolcon játszódik, és az is biztos, hogy a ’70-es években forgatták, így nem csak a mai gyerekek ismerhetik az ismétlésekből, hanem (fiatalkorukból) szüleik, nagyszüleik is. Könnyen meglehet tehát, hogy szüleitek éppen ezen a sorozaton nőttek fel, no és persze látták és szerették a Csutak és a szürke ló, a Keménykalap és Krumpliorr, a Le a cipővel, Az öreg bánya titka és más ifjúsági filmeket és az azok alapjául szolgáló regényeket is. Az „Utánam, srácok! a Média-galaxis útjain” című programsorozat is a filmekről és a könyvekről, a médiáról, az internetről és az ott található elképesztő mennyiségű információról, és a túlburjánzó képkavalkádban való eligazodásról szól majd. Tehát: Utánam, utánunk srácok és lányok – játsszunk, fotózzunk és filmezzünk, ismerkedjünk meg a média, a filmezés és az internethasználat legfontosabb fogalmaival, készítsünk kisfilmeket, tanuljunk meg nyitott szemmel TV-t nézni és internetet használni! Fedezzük fel tehát a média világát együtt, játékosan, tegyünk egy nagy utazást a médiagalaxisban! Vajon milyen kellékekre lehet szükség a könyvekben tárolt tudás világa, a Gutenberg-galaxis utáni média- vagy internetgalaxis nehezen kifürkészhető útjain? Melyek a régi, és melyek az új világ túlélőkészletének legfontosabb eszközei? Iránytű, könyvjelző van nálad, használsz twittert? Programunk fő célja a fiatalok és szüleik médiaolvasási-médiahasználati szokásainak tudatosítása, a médiaerőszak és netfüggőség veszélyeinek megismertetése.
PROGRAMUNK INTERNETES OLDALAI: http://us-mediagalaxis.blogspot.hu/ http://www.facebook.com/pages/Utánam-srácok-Médiagalaxis
Az első fontosabb programelemek, a táborok már lezajlottak (július 28. és augusztus 8. között). A tábor a jelek szerint nagyon jól sikerült, és eredményes volt: több filmforgatókönyv készült, melyeket le is forgattak a diákok, készítettünk gyurmafilmet is, megrendeztünk két kiállítást (az internetfüggőséget feldolgozó poszterekkel és tematikus fotósorozatokkal), melyeken több szülő is megjelent. Ment a játék is: partizán kidobó, kispályás foci, kama, bábuűzés (gorodki)… FOTÓK A TÁBORRÓL
Kattints ide a képek megtekintéséhez!
AZ EDDIG ELKÉSZÜLT KISFILMEK
Gyurmafilm Az eltűnt kislány rejtélye Húsz éve történt...
>>> >>> >>>
NÉHÁNY ÚJSÁGÁLLAT A RÉSZTVEVŐK MUNKÁIBÓL
Új fajok Perecesen 1. Új fajok Perecesen 2.
>>> >>>
KÖZELGŐ PROGRAMOK média szakkörök szeptembertől (az Erenyői és Bulgárföldi Általános Iskola 7-8. osztályos diákjainak) játékos vetélkedők (szeptember és október) buszkirándulás (szeptember vége/október eleje) filmbemutató és 1. közönségtalálkozó (Laár Andrással, Szegedi Dezső színművésszel, vagy Lévai Balázs műsorvezetővel).
US-HÍREK Párduc, oroszlán, gorilla… Laár András igen sokoldalú előadóművész, sokan Besenyő Pista bácsiként zárták a szívükbe, mások például az Afrika és a Balatoni nyár, az Üzenet a liftből és az Elizabet című slágereket jegyző KFT zenekar tagjaként rajonganak érte. Két izgalmas videót ajánlunk: Pest megy-e? Besenyő Pista bácsi a hülyeségről A L’art pour l’art Társulat honlapja: www.lpl.hu/box/nyitolap
>>> >>>
Laár András külön oldala: www.laarandras.hu A KFT zenekar portálja: www.kft.hu
A Magyar Fotográfia Napja - Augusztus 29. A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége kezdeményezte A Magyar Fotográfia Napjának megünneplését. 1840-ben ezen a napon készült Magyarországon először nyilvános rendezvényen fénykép (dagerrotípia). A jeles nap alkalmából országszerte tartanak rendezvényeket egész augusztus hónapban. http://www.mafosz.hu/magyar-fotografia-napja/153-fotografia-napi-rendezvenyek-2014.html
CIKK-TÁR
cikkek, írások a médiáról, filmről, képzőművészetekről
LAÁR ANDRÁS: JOBB AZ AGYAT TELJESEN TISZTÁN TARTANI “A Besenyő család szövegeit még ma is viccesnek találja, Galla Miklóssal viszont a társulat tagcseréi óta nem találkozott Laár András, a L'art pour l'art Társulat alapító tagja. A társulat húsz évvel ezelőtt mutatta be a tévében a Vastyúk is talál szeget című műsorát, és huszonöt éve próbálja eloszlatni a tévhitet, hogy az angol humort képviseli.” http://www.origo.hu/teve/20110610-interju-laar-andras-humoristairo-es-zeneszerzovel-a-lart-pour.html MI AZ INTERNETFÜGGŐSÉG? “Az internet ma már a mindennapi élet része. Kapcsolattartásra, kapcsolatteremtésre, munkára, tanulásra, szórakozásra, információszerzésre is használjuk. Neten ismerkedünk, neten csevegünk, neten nézünk filmet, hallgatunk zenét, olvasunk híreket. Önmagában az, hogy sokat vagy a gép előtt, még nem biztos, hogy függőséget jelent, de érdemes tudatosan határokat szabni magadnak a számítógéppel tölthető időre vonatkozva, végiggondolni, szabadidőd mekkora hányadát szeretnéd internetezéssel tölteni.” http://www.kek-vonal.hu/index.php/hu/internetes-biztonsag/252internetfuggoseg
BEVEZETÉS A FILMKÉSZÍTÉS MESTERSÉGÉBE “Mielőtt még a tulajdonképpeni forgatást elkezdenéd, és azt szeretnéd, hogy a folyamat ne csússzon ki a kezedből, valamint nem szeretnél egy-egy váratlanul adódó eseményről, történésről sem lekésni, jó, ha már előre megtervezed, gondolatban megszerkeszted, mit is akarsz rögzíteni és hogyan akarod felépíteni a filmet. Ez a legegyszerűbb folyamatrögzítésre éppúgy érvényes, mint egy nagyjátékfilm esetében.” http://www.filmtett.ro/cikk/1459/filmiskola-bevezetes-afilmkeszites-mestersegebe
LINKAJÁNLÓ Észak-Keleti Átjáró Egyesület honlapja http://atjarokhe.hu/ KAMA-Projekt - Mentsd meg a jövőt! www.kamaprojekt.hu Az Utánam, srácok...! projekt honlapja www.utanamsracok.blogspot.com 3 dimenziós modell a világháború előtti Perecesről http://perecesitanosveny.hu/ Perecesi Tündérkert http://perecesitunderkert.hu/ Bányász Kulturális Egyesület http://www.bke-miskolcpereces.hu/ Miskolc Blog - Miskolc épített környezete http://miskolcblog.blogspot.hu/
Factory Aréna http://factoryarena.hu/ Műút irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat http://www.muut.hu/ Perecesi Bányász Fúvószenekar Miskolc www.facebook.com/pages/Perecesi-BányászFúvószenekar-Miskolc Pereces Városrész www.facebook.com/pages/Pereces-Városrész-Miskolc Miskolc a múltban www.facebook.com/groups/miskolcam
„UTÁNAM, SRÁCOK!” KVÍZ II. 13+1 kérdésre kell megadni a helyes válaszokat kisebb-nagyobb nyereményekért, melyeket az Észak-keleti Átjáró Egyesület ajánl fel a megfejtők számára: A Célváros képeskönyv, retró Miskolc puzzle, bőr kamalabda, KAMA-Kertek Alatt Fesztivál feliratú pólók… A megfejtéseket a következő címekre várjuk: atjarok@gmail.com 3529 Miskolc, Testvérvárosok útja 8., IX/1. Beküldési határidő: szeptember 10.
1. Melyik TV-műsornak nem Lévai Balázs volt a műsorvezetője? A. Dob+basszus
B. Bestseller
C. Nagy Könyv
D. Szeszélyes évszakok
2. Lévai Balázs Bestseller című irodalmi műsorában melyik neves kortárs íróval nem készült riport? A. Paulo Coelho B. Gabriel Garcia Marquez C. Esterházy Péter
D. Günter Grass
3. Lévai Balázs Bestseller című irodalmi műsorában melyik neves kortárs íróval nem készült riport? A. Paul Auster
B. Orhan Pamuk
C. Bohumil Hrabal
D. Alessandro Baricco
4. Lévai Balázs Bestseller című irodalmi műsorában melyik neves kortárs íróval nem készült riport? A. Umberto Eco
B. John Updike
C. Mario Vargas Llosa
D. Petri György
5. Melyik nem Laár András szerepe? A. Besenyő Pista bácsi
B. Edebede bácsi
C. Csőevő Duhajka
D. Vitéz László
6. Melyik neves magyar zenekarban játszott Laár András? A. Bikini
B. KFT
C. GM49
D. Beatrice
7. Melyik magyar filmfesztiválnak/stúdiónak nem volt tematikus vetítése a volt Kossuth Mozi Hevesy Iván Filmklubjában? A. Médiawawe Filmfesztivál B. Magyar Filmszemle C. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál
D. BBS (Balázs Béla Stúdió)
8. Melyik neves magyar író kapta meg idén az alternatív irodalmi Nobel-díjat? A. Krasznahorkai László
B. Garaczi László
C. Nádas Péter
D. Parti Nagy Lajos
9. Hol működött az Apolló mozgókép-színház 1930-ig? A. A Korona Szállóban
B. A Weidlich-palota pincéjében
C. A Centrum Áruházban
D. A Béke Filmszínházban, a mai Művészetek Háza helyén
10. Az Utánam srácok című filmben előforduló lakótelepre milyen építészeti stílus jellemző? A. Modern B. Szocreál C. Szecessziós
D. Klasszicista
11. A mai Nyékládháza, a korabeli Mezőnyék az egyik leghíresebb magyar rajzfilmművész szülőhelye. Kié? A. Jankovics Marcell
B. Nepp József
C. Dargay Attila
D. Korcsmáros Pál
12. Ki az a híres képzőművész, aki megfestette a Miskolci Egyetem több vezetőjének, rektorának a portréját? A. Munkácsy Mihály
B. Csabai Kálmán
C. Benczúr Gyula
D. Kunt Ernő
13. A Miskolci Egyetem bölcsészkarán 1992-ben indult meg a kulturális és vizuális antropológia szakembereinek képzése. Ki volt a tanszék alapítója, első tanszékvezetője? A. Lajos Árpád
B. Marjalaki Kiss Lajos
C. Leszih Andor
D. Kunt Ernő
13+1. A Deák Ferenc tér 3. szám alatt melyik híres képzőművésznek az életműve tekinthető meg? A. Csabai Kálmán B. Medgyessy Ferenc C. Izsó Miklós
D. Feledy Gyula
Az Utánam, srácok! - Médiagalaxis projekt a TANDEM Fejlesztési Alap támogatásának köszönhetően jött létre. Az Ökumenikus Segélyszervezet TANDEM Fejlesztési Alap pályázati programja a VELUX Alapítványok támogatásával és a DanChurchAid közreműködésével valósul meg.