Perecesi Tündérkert Tanulmányok II.
Koscsó János: Adalékok a Pereces-„bányatelepi uradalom” természeti földrajzához és természeti képéhez Nem vagyok perecesi, de elmondhatom, hogy vannak perecesi kötődéseim. Nemcsak családi vonatkozásban, hanem személy szerint gyermekkori emlékeim is szorosan kötnek egy helyhez, annak néhány – általam megismert – lakójához, a fogalomhoz amely nálam egyetlen szóban összpontosul: Pereces. Így nem is történhetett másként, nem lehetett kérdéses, hogy a Pereces természeti képét bemutató fejezet – ahogy a címben is kifejezem nem teljes terjedelmében, de legalább vázlat formájában – elkészítését elvállaljam. Mert köt a múlt, kötelez a jelen, a jövőt illetően nem tudok mit mondani… annyi azonban biztos, hogy Pereces(bányatelep) közeledő – az alapító 1868. évi rendelkezéstől számítva – 150 éves fennállásának tiszteletére az eddig már tárgyalt, elsősorban a bányászattal, a bányászélettel kapcsolatos témakörök mellett ideje, hogy helyet foglaljon a bányatelepnek „otthont” adó, annak kialakulásában nagy szerepet játszó természeti környezet – ismét hangsúlyozom, vázlatosan bemutatott – ismerete, megismertetése. Próbálkozásom tehát arra irányul, hogy „rövid” természeti földrajzi és biológiai ismereteket próbáljak bemutatni a Kedves Olvasó számára, mindezt elsősorban az elmúlt évtizedek idevonatkozó, nem teljes körű, de remélem majd érdekesnek vélt irodalma alapján. A címben szereplő „bányatelepi uradalom” arra utal, hogy nem csupán Pereces, hanem vele az elmúlt évtizedekben szoros kapcsolatba került területek földrajzáról is megpróbálok szólni, tehetjük ezt azért is, mert Pereces- és Lyukóvölgyek földrajzi, természeti környezete szerencsére igen sok hasonlóságot mutat. Bár a nyugatra fekvő Csanyik térsége tőlük némileg eltér, de a földrajzi határok meghúzásánál végül azt a szempontot is figyelembevettem, hogy – szűkebb értelemben – meddig nyújtózkodott a perecesi „bányauradalom” határa. Így a végső határok a történelmi és földrajzi környezet alapján, együttesen kerültek meghúzásra, amit szépen kifejez Baán (2001) gondolata is: „Lyukóbánya ugyan nem Pereces közigazgatási területén fekszik, de ezer szállal kötődik ide. Nemcsak a föld mélyében összefüggő szénmezők, de megszületése, a perecesi bányászok élete, sorsa elválaszthatatlan kapcsolat.”[1] Kivételt képez ez alól a bal alsó kis kiöblösödés a Forrás-völgy területe, ő azért került a határ belső oldalára, mert tudomásom szerint Pereces nagyrészt innen, a Felső-forrásból kapja az ivóvizét. Csak reményemet fejezhetem ki, hogy mint a címe is mutatja ebben a „vázlatban” a Kedves Olvasó legalább annyi örömét leli majd, mint amilyen pozitív érzések töltöttek el engem is, ha érdekességekre leltem a témával kapcsolatban. Kívánok tehát jó olvasgatást Mindenkinek, elsősorban a perecesi és miskolci kötődésű társaimnak, remélem az „uradalmon belül és kívül” egyaránt Mindenki talál majd a sorok között neki tetsző érdekes gondolatokat! Pereces nevét a közigazgatási térképeken a múlt század első feléig nem találjuk meg. Legfeljebb igen részletes hegy- és vízrajzi térképeken fordul elő a Pereces-völgy, a perecesi erdő és a Pereces-kő megjelölés. Utóbbi a perecesi erdő végén, Pálinkás irányában található. Magassága hasonló az Ostoroséhoz. mely 379 m magas s déli irányban, Diósgyőr felé uralja a perecesi panorámát. Az északi irányban elhelyezkedő hegyek is megközelítő magasságúak, a Kőpad-tető 340 m, a két Csernaj-tető 360 m fölé nyúlik. A két oldalon magasba szökő hegyoldalak között 200-240 m-es szinten vonul a patak és az út nyomvonala, de az oldalirányban kialakult beépítettség meghaladja a 300 m-es tengerszint feletti magasságot. [2] A II. katonai felmérés idejében – XIX. század második fele – készült térképen már jól kivehetőek Pereczes, Ostoroshegy, NagyBakos, Erenyő, Lyukó stb. helynevek.
2
1. ábra: A vizsgált terület lehatárolása /Földi E. (szerk. 1980): Magyarország földrajzinév-tára II. Borsod-AbaújZemplén térképszelvénye alapján – Kartográfiai Vállalat, Budapest/
2. ábra: A II. katonai felmérés Pereces és környékére vonatkozó térképszelvénye /Forrás: ARCANUM Adatbázis honlapja: http://archivportal.arcanum.hu/maps/html/katfelm2b_google.html
3
A II. katonai felmérés történetéről ezt olvashatjuk az Arcanum adatbázis honlapján: „A 19. sz. elején, részben a napóleoni háborúk ösztönzésére, nagy szükség mutatkozott egy, az egész Osztrák Birodalmat összefüggően ábrázoló, egységes szelvényezési, illetve vetületrendszerű … térképmű iránt. Ennek eredményeképpen I. Ferenc császár 1806-ban rendelte el a „Zweite oder Franziszeische Landesaufnahme”-t, (a második illetve Ferenc-féle országfelmérést), amelyet ma a II. katonai felmérésnek hívunk. A felmérés méretaránya az I. katonai felméréshez hasonlóan 1:28.800 volt. A színes, kéziratos térképeket elsősorban nem kiadásra (az eredeti szelvények sokáig titkosak voltak), hanem az abból szerkesztett kisebb méretarányú térképek alapjául szánták. A georeferált és a Google maps-al szinkornizált térkép a Magyar Királyság (a Temesi Bánsággal és a Bánsági Határőrvidékkel együtt) nagyfelbontású, színes felmérési térképeit tartalmazza (eredeti címe Aufnahmskarte des Königreiches Ungarn). 1819—1869 között 1112 db, 1:28.800-as léptékű szelvény készült a területről.” [3] Ha már a földrajzi neveket említjük, érdemes egy kicsit körülbarangolni a témát, hogy különböző időkben milyen neveket ismertek az érintett területen és környezetében. Marjalaki (1929) a Miskolcról szóló monográfiában Miskolc és környékének helynevei kapcsán Anonymusról (XII. század) szól, aki először említi „Miscouc” (ejtsd Miskouc) nevű föld mellett, Győr várát. Megemlít egy bizonyos Ostorost, bár ez utóbbi nem a számunkra kedves, Pereces fölött méltóságteljesen a magasba szökő hegyet, hanem az Eger határában eredő Ostoros-patakot jelenti. Az 1325. évi Miskolc nevezetes határbejárását magában foglaló oklevelében szereplő méták/határdombok közül Pereces környékéről említi Lyukóhegyet (mons Lukow). [4] Pesty Frigyes 1864. évi munkájában Diósgyőr község alatt a következő „topographiai” azaz földrajzi helyneveket említi Pereces környékéről: Erenyő, Szarkaally, Jukóvölgy – ERDŐK: Jukó – SZÖLLŐK: Őzugró vereje, Őzugró árnyék, Nagy Jukó, Kis Jukó, Kútyor, Danlos, Kis Király, Nagy Király, Kolompos, Kis Császár, Közép Császár, Nagy Császár, Kis Herczeg, Nagy Herczeg, Nagy Csernely, Nagy Erenyő, Kis Bolló, Nagy Bolló, Koncsorgó, Jónás, Nagy Pünkösd, Kis Pünkösd, Bakos Árnyék, Alsó Ostor, Felső Ostor, Ágó, Petákos, Peszér, Taknyos, Nagy Bakos, Kankós, Előhegy, Baráthegy Fark. [5] Hőgye és munkatársai (1983) a Diósgyőrhöz tartozott vagy tartozó lakotthelyeket sorolja fel: Ágó, Baráthegy, Bellervölgy, Bollóalja, Csernalj, Előhegy, Erdősor, Erenyői téglaház, Görögszőlő, Jónás, Kisbolló, Kisherceghajtás, Kislászlóhegy, Középerenyő, Kőpad, Kutyor, Lyukóvölgy, Nagybakos, Nagycsermely, Nagyerenyő, Nagylászlóhegy, Nagyostoros, Őzugró, Pecérvölgy, Perecesbarak=Perecesbányatelep, Pünkösdhegy, Szarkaalja, Szarkahegy, Szilvásvölgy, Tárnatér, Tehéntánci hegy, Ucekáj, Újtelep, Vándortelep. Miskolc esetében az előzőekben felsoroltak kiegészülnek még Annabánya, Bandzsalgó, Csanyikvölgy, Császárhegy, Erenyő, Görögszőlőtető, Hidegoldal?, Jónáshegy, Kandósdűlő, Kisbakos, Kiscsernalj, Kiserenyő, Kishajtás, Kiskirály, Köpüsvölgy, Köpüsvölgy eleje, Kutyor és Danlos, Lyukhegyi major?, Lyukhegypuszta?, Lyukóbánya, Nagycsernalj, Nagykirály, Ostoros, Pereces, Pocem, Táncihegy helynevekkel. [6] Érdekes, a helynevek rendeltetésére utaló sorokat olvashatunk a két világháború között íródott Miskolcról szóló monográfia erdőgazdaságról szóló fejezetében, ahol a királyi kincstár diósgyőri uradalmáról írják: „Nagy Lajos 1366-ban a Széchyektől és a Pálos-rendtől csere útján megszerzi az uradalmat, és a Csanyik- és Forrás-völgyekben vadaskertet telepít, ahol fényes vadászatokat rendez. Emlékét őrzik a Királyasztal (Csanyik-völgy elején), Herceg-hajtás (Lyukóvölgy északkeleti végén), Pecér (Pecér-völgy Pereces és Diósgyőr között, a Barát-hegy és Kis-Bakos-hegy között) dűlő- és helymegnevezések.” [7]
4
FÖLDTAN, DOMBORZAT, TALAJ A Dövényi és munkatársai szerkesztésében megjelent, az 1990-es évek nagy sikerű kistájkataszterének felújított változatában a Pereces és környékét magába foglaló Tardonaidombság kistáj domborzatáról a következőket olvashatjuk /további utalásokat is fogok rá tenni az éghajlat, vízrajz stb. fejezetekben/: A kistáj ÉK-i kitettségű és lejtésirányú, 124 és 408 m közötti, 350 m átlagos tengerszint feletti magasságú, medencékkel tagolt, középhegységi előtérben elhelyezkedő dombság. Genetikailag völgyközi hátakra tagolt egykori hegylábfelszínként értelmezhető. Az egész felszínre jellemző az intenzív lejtőformálódás, amely jelenleg is hat. A K-i részen nagymértékű, egyébként közepes talajerózió jellemző. Földtani értelemben a felszín kb. 60 %-át alsó-miocén homok, kavics, agyag fedi, előfordulása a kistáj középső és K-i részén uralkodó. A felső-miocén andezittufa, homok, agyag a Ny-i részek jellemző képződménye (kb. 25%). A K-i és ÉNy-i peremeket vastag pleisztocén, szoliflukcióval áthalmozott agyag, nyirok borítja. A kistáj fő szerkezeti iránya az ÉK-i. [8] Meghatározó volt a perecesi- és a szomszédos völgyek táj- és természeti képének megváltozásában a bányatelepek létrejötte. Pereces esetében Baán István (2001) kifejezően ír az akkori – részben még csak tervezett – munkálatok természetátalakító hatásáról: „A Diósgyőri Vasgyár szénellátására létesítendő bányatelep közlekedési kapcsolatait az 1868. februári miniszteri rendelet a legnagyobb súllyal írta lő. Így rendelkezett a Vasgyár és Pereces között 7 km-es, 1 m nyomtávú iparvasút sürgős megépítéséről és a 2330 m-es Granzenstein alagút létesítéséről, majd a Gyertyán-völgyig – később Baross aknáig – történő, mintegy másfél km-es szabadtéri meghosszabbításáról. … „a Vasgyár kijelölt területe, illetve a bulgárföld felől csak földút vezetett ebbe a völgybe. Csak 1938-1940 táján építették át makadám útra, mely a növekvő forgalom mellett 10 év alatt teljesen tönkrement…” Pereces tájképi megítélésben a mai napig nagy hatása van a települést körülölelő hegyeknek – bár magasságát tekintve dombvidék, a köztudatban mégis sokszor hegyeknek nevezik őket – amelyek alakjáról kapta (ez az egyik elképzelés a Pereces név létrejöttére vonatkozóan) állítólag a bányatelep a nevét. 1 : 40.000 méretarányú Bükk turistakalauz térképpel – település ismertetők és túraleírások című turistakalauz és a Magyarázó Miskolc Város Építésföldtani atlaszához [10] alapján az Ostoros-hegytől kiindulva az óramutató járásával megegyező irányban haladva a következő – néhány, csak az ismertebbek közül – magaslatok jellemzik az egykori Perecesbányatelep határát: Ostoros (378 m), Égés-tető (353 m), Nagy-Ortás-tető (369 m), Pálinkás-tető (381 m), Pereceskő (331 m), Kutyaakasztó (377 m), Csernely-tető (364 m), Nagy Erenyő (371 m), Nagy László-hegy (284 m), Pünkösd-hegy (235 m), Szarka-hegy (?m), Baráthegy (280 m), Nagy-Bakos (334 m) és visszaérkeztünk az Ostoroshoz. Pálinkás irányába Pereceskőn kívül ismert még Pereces-hegy (358 m), a Csernely-tető közelében – a temető felett – pedig a Kőpad-tető, ahány irodalom, annyi eltérés mutatkozik az egyes földrajzi nevek elnevezésében, meglétében vagy hiányában. DR. PEJA GYŐZŐ (1907-1983) országos hírű földrajztudós, geomorfológus, egyben a miskolci Diósgyőri – egykor Hunfalvy János majd Kilián György – Gimnázium tanára, később igazgatója, Miskolc földrajzi irányú ismeretterjesztésének egyik elindítója sokat kutatta a „miskolci-Bükk” földtani és felszínalaktani viszonyait, a következőekben néhány ismeretterjesztő céllal írt munkájából válogatva próbálom meg – remélem érthetően – bemutatni a Perecesi- és Lyukó-völgyek környezetében tett vizsgálódásainak tapasztalatait. A Bükk hegységről és az előterében elhelyezkedő dombvidékről – előhegyekről – ezt írja: „A hegység középponti részét, az alaphegységet (földtörténeti értelemben) ó- és középidei – előbbi ~580-240, utóbbi 240-65 millió évvel ezelőtti időszakot takar – mészkő, agyagpala és eruptív – vulkáni eredetű – tömegek építik fel. Ezekhez a kőzettömegekhez felszínformai szempontból szorosan 5
csatlakoznak a hegység szélein elterülő fiatalabb, úgynevezett harmadkori üledékes (tengeri) és eruptív (vulkáni eredetű) kőzetekből felépült előhegyek. Ezek szinte öv alakban veszik körül a középponti fekvésű alaphegységet. A lépcsőzetesen alacsonyodó előhegyek fokozatosan olvadnak be a Borsod-gömöri dombvidék – Sajószentpéter-Putnok-Ózd térség dombvonulatai tartoznak ide – 350 m átlagos magasságú felszínébe. Az alaphegység északi oldalán harmadkori homok-, homokkő-, agyag- és márgarétegek építik fel a hegyeket. A miocén – 25-12 millió évvel ezelőtti időszak, jelentős vulkáni tevékenység volt ekkor jellemző, sok területet még tenger borított – agyag- és homokrétegekben helyezkednek el a borsodi medence barnakőszén telepei. Egy letűnt tengeri élet megdönthetetlen bizonyítékai azok a nagy tojásdad alakú, pecsenyéstálra emlékeztető osztrigakövületek, amelyeket bányászaink hoztak fel a felszínre vagy a felszínen találkozhatunk. Ezek a bizonyítékai annak, hogy a vadregényes erdőkkel borított Bükk helyén sem volt mindig hegység. Az előhegyek övezetét kisméretű, besüllyedt medencék, elbillentett tábladarabok, eróziós és tektonikus eredetű völgyek darabolják fel és teszik változatossá…” [11] A Miskolc és a korábban önálló Diósgyőr települést is magában foglaló, manapság sokak szerint Szinva völgyének emlegetett, de ő a munkájában Miskolc-diósgyőri medencének nevezett részről és a Pereces, illetve Lyukó irányába kifutó völgyekről, dombokról és egyéb földfelszíni és felszín alatti képződményekről a következőket írja: „…medencénk egy 250 m átlagos magasságú, hullámos felszínű, fennsíkszerű területbe van belesüllyesztve. A terület amelybe a medence belemélyed harmadkori és harmadkor végi (szarmatapliocén) vulkanikus eredetű kőzetekből, riolittufákból, andezittufa agglomerát, konglomerát rétegeiből,a legfelső szinteken pedig szárazföldi eredetű kavicstakarófoltokból épül fel. Mindezeket a kőzetrétegeket egy eléggé összefüggő, 3-6 m vastag lösz-, sárga agyag- és vályoglepel fedi. A felsorolt kőzetek legnagyobbrészt régi tengerekből rakódtak le, a harmadkori képződmények (márga, agyag stb.) 30-50 millió évvel ezelőtt. A széntelepek az Ős-Bükk környékén elhelyezkedő tengerpart képződményei. A riolit- és andezittufák tűzhányókból kerültek elő, a kavicstakaróroncsok pedig hatalmas felszíni lepusztulások tanúi. …a medencét északról határoló – ide tartozik a Baráthegy, Előhegy, Szarkahegy környéke, végsősoron Pereces déli határrészei – lejtők meredek, egyenes lejtők. Ezek a lejtők hirtelen emelkednek fel a medence síkjából és meredeken 40-50 fokos szögben futnak fel a hegytetőre. A tetőkre felérve szélesen elnyúló, hullámos felszínű fennsíkok terülnek el előttünk. A tetők magassága 60-70 métere van a medence síkja felett. A Miskolc-diósgyőri medence környékén határozott formákkal rendelkező felszíndarabok, jól körülhatárolható kisebb-nagyobb rögök sorozata helyezkedik el. Az Ostoros és Nagy-Bakos rög medence felőli szegélye kisebb darabokra töredezett. A rögdarab felszínéből két tanúhegy, andezit, tufa-lávatakaróroncs emelkedik ki, a magasabb az Ostoros-hegy (370 m), az alacsonyabb a NagyBakos-hegy (334 m). Mindkét hegy tetején andezittufa-sapka található, lávatakaró roncsokkal. A Pereces- és Lyukó-völgyek között a Szarka-hegy rögsorozat helyezkedik el, amelyet egy vetősík kettévágott s ezért olyan meredek a medencére lejtő déli oldala. A Lyukó-völgy a Miskolc-diósgyőri medence és a Sajó-völgy között terül el a vidék legnagyobb tájeleme a Lyukói-tábla. Felszínéről egymással párhuzamosan konzekvens – a felszín általános lejtési viszonyainak megfelelően külső erők (jelen esetben elsősorban víz által történő bevágódás) hatására kialakult – völgyek futnak DK felé és Miskolc város területén egyesülnek a Szinva vizével. A völgyek egyöntetű futásiránya egyúttal a Lyukói-tábla általános dőlését is jelzi ÉNy-ról DK felé. A völgyek között hosszú gerincű dombok húzódnak: a Kerek-hegyhez csatlakozó Kőporos, a Közdomb, a Bábonyi-bérc, Akasztó-bérc. Sajátos tájelemek a Miskolc-diósgyőri medence környezetében a változatos alakú és eredetű – illetve fejlődésű – völgyrendszerek, amelyek korukat tekintve is sokszor eltérőek. A
6
Pereces-völgy például idősebb, mint az őt befogadó Miskolc-diósgyőri medence, tehát ahol a Pereces-(Erenyői) patak egyesül a Szinvával. Hogy is lehetséges ez? Tektonikus – tehát a Föld mélyében zajló kéregmozgásoknak végső soron a felszíni alakzatokra kifejtett (legáltalánosabban kiemelkedéssel vagy besüllyedéssel járó) hatása – vonalon alakult ki a Csanyik-völgy, hasonlóan az Ostoros-hegy alatt húzódó Köpüsvölgyhöz. Ezzel szemben „komplex eredetű völgyrendszerek a Pereces- és a Lyukó-völgyek. Kialakulásukban szerepe volt a pliocén-ópleisztocén – ~5-2 millió évvel ezelőtt – felszín lejtésviszonyainak, az eróziónak – elsősorban a csapadékvíz, esetleg jég felszínen kifejtett, pusztító munkája – a tektonikus mozgásoknak egyaránt. Az említett időszakban az eredeti felszín lejtésviszonyait követve konzekvens völgyalakulatokként indultak el és a mai Komlós-tetőn át futottak Tapolca felé, az Alföldre. Ennek az ősi felszínnek az emléke maga Komlós-tető őrzi, amely nem más mint egy 240 m magas szinten megmaradt ópleisztocén (kb. 2-2,5 millió éves) kori völgyrészlet – pleisztocén kori törmelékkel, kaviccsal és lösszel fedett, 400-500 m széles, fennsíkszerű völgyszakasz – a 350 m magas Poklos-tető és a 288 m magas Magas-hegy között. 2-3 millió évvel ezelőtt a völgyek futására keresztben megkezdte besüllyedését a Miskolcdiósgyőri medence. A két völgy felső szakasza elszakadt az alsó résztől. A felső rész tovább fejlődött, bevágódott és így alakultak ki a ma is látható Pereces és Lyukó-völgyek. A völgy alsó része megtartotta eredeti formáját, tanújeléül az ópleisztocén kori állapotoknak. A két völgybe torkolló oldalvölgyek eróziós és korráziós – a domborzatot alakító külső erők által szállított törmelék koptató tevékenysége – eredetűek. Érdekes a Pereces-völgy torkolatában található oldalvölgy a Kiserenyő, amely fiatal tektonikus berogyás útján keletkezett. Később törmelékkel töltődött fel, és ebbe vágódott bele a mai oldalvölgy. Hasonlóan csapadék- vagy folyóvízi bevágódás útján jöttek létre a térszín általános lejtési viszonyainak megfelelően kialakult eróziós völgyek a Lyukói-rög/tábla területén, úgymint Bedeg-völgy, Kisbánya-völgy, Forrás-völgy. Ezekben a völgyekben futó vizek Miskolc város belterületén Pece néven egyesülnek a Szinva-patakkal. Peja felhívja a figyelmet egy érdekességre, a „belső szerkezet és a külső felszínformák között mutatkozó ellentét, nevezetesen hogy az Ostoros-Nagy-Bakos felszínformailag ma hegy, szerkezetileg és eredetileg viszont tektonikus árokban fekszik. Környezete az Erenyő- és a Perecesi-völgy ma mélyedés, szerkezetileg és eredetileg sasbérces kiemelkedés volt. /kéregmozgások hatására kialakuló, párhuzamos futású, úgynevezett vetősíkok mentén történő kiemelkedése változó területi kiterjedéssel jellemezhető felszíni képződményeknek, tulajdonképpen tehát a földfelszín egy darabjának kiemelkedése/ Korráziós – többek között a víz által szállított hordalék felszínt koptató tevékenysége hatására létrejött – formák szerencsés gyűjtőhelye a Pereces-völgy, ahol különleges korráziós teraszfelszínekkel találkozunk, amelyek csak a völgy felső szakaszán jellemzőek, figyelhetők meg. A pleisztocén első felében – 2-2,5 millió évvel ezelőtt – széles korráziós völgysíkok keletkeztek ezen a helyen. A középső pleisztocénban megélénkült eróziós bevágódás ebből a térszínből teraszszerű párkánysíkokat formált. Szép suvadások – lejtőcsuszamlások – figyelhetők meg az Ostoros-, a Nagy-Bakos-hegy és a Pereces-kő oldalán. A Miskolc-diósgyőri medencében a felszínformákon a kéregmozgások friss és eleven hatása (egyenes és merev futású völgyek, egyenes lejtők stb.) uralkodik. A fiatal kéregmozgások tanúi az alaphegység lábánál – például a diósgyőri várnál – felfakadó, langyos vizű források a tapolcák. A Miskolcdiósgyőri medencétől 3-5 km távolságra a tektonikus erők uralkodó hatása megszűnik és átveszi a helyét a denudáció (erózió, korrázió, suvadás) formáló ereje, üti rá bélyegét a mai felszínformákra. Ez 7
jellemző Pereces- és Lyukó bányatelepek környékére. A denudációs – külső erők felszínpusztító tevékenysége – övezetben formálódtak ki az andezittufa és agglomerát sapkával fedett tanúhegyek (Ostoros, Nagy-Bakos), de szép és jellemző tanúhegyek a Pereces környéki kavicssapkás magas tetők is. A tanúhegyek és a tetők között széles, korráziós völgyekben, korráziós felszínekben (teraszok), mély völgybevágódásokban és súvadásokban gyönyörködhetünk. [12] Érdekesek a Barát-hegy és Szarka-hegy közötti szakasz lejtőformái, a harmadkor végi és negyedkori (pliocén-pleisztocén) lepusztult majd kissé megemelkedett felszínek, amelyet az erózió és a szerkezeti mozgás völgyekkel szabdalt fel. Az eredeti felszínből csak kisebb, lepusztult kéregdarabok (tábla, rög, tönk) maradtak meg, ilyen például a Barát-hegy – Szarka-hegy kéregdarab. Meredek szegélyére jellemző az eróziós völgyekkel, korrózióval, törésekkel való összeszabdaltsága, ezenkívül az oldalak meredeksége. A tető enyhén lejtő tönkfelszínét löszös-nyirok – a lösz egy meszet tartalmazó, durva kőzetlisztből álló üledékes, míg a nyirok vulkanikus eredetű kőzetek elmállása során keletkező képződmény – fedi. Mezőgazdasági művelésre, kertgazdálkodásra igen alkalmas. A fennsík jellegű terület lankás lejtésű, széles kis esésű völgyhálózattal van keresztül-kasul szabdalva. Ahol a Baráthegy tovább emelkedve csatlakozik az Ostoros-Nagy-Bakos lepusztult tönkjének ott a térszín sziklás, kavicsos andezit láva blokkokkal fedett csupasz, művelésre nem alkalmas. A felsorolt lejtőszakaszok egymáshoz csatlakozva, a Szinva allúviumától – lerakott hordalékkúpjától – a lejtő tetejéig sorakoztatva határozottan kijelölhető öves elhelyezést hoz létre a Barát-hegy déli lejtőjén. 1953-ban itt járt dr. ANDREÁNSZKY GÁBOR (1895-1967) professzor szarmata kor végi (~12-15 millió éves) letarolt felszínnek értékelte ezen legfelső kopár, sziklás kőzetmorzsalékos területet, tanúhegyet, ahol az andezit keveredik a világosszürke riolittufával. A Baráthegyi öves szerkezetű lejtőforma Miskolc felé haladva a Szarkahegyen megismétlődik. [13] A terület bányaföldtani viszonyairól Miskolc város 1929. évi monográfiájában – elsősorban Schréter Zoltán (1882-1970) magyar királyi főgeológus Bükk hegység és környéke kutatásaira alapozva – azt olvashatjuk, hogy a széntelepek aljzatát eocén korú (~55-35 millió évvel ezelőtti) mészkövek és mészmárga alkotja. Parasznya határában elvégzett mélyfúrásból oligocén (~35-25 millió évvel ezelőtti) agyagos üledékek (vastagsága ~200m volt) kerültek elő. Schréter Zoltán szerint a diósgyőr-sajószentpéteri szénmedence egész rétegcsoportjának keletkezése az alsó miocén idejére (~27-22 millió évvel ezelőtt) tehető, fedője az úgynevezett slír, amely sárga homok, szürke homokos agyag és agyagmárga váltakozó rétegeiből áll, a medence belseje felé pedig elagyagosodik. Nagy területen fordul elő a felszínen többek között Diósgyőr, Parasznya, Radostyán és Varbó határában. Jellemző továbbá a felső miocén korú (~15-12 millió évvel ezelőtt) riolit- és piroxénandezittufák, tufás breccsák és konglomerátok jelenléte. A barna vagy barnássárga andezittufa padosan rétegzetten vagy rétegzetlenül fordul elő, nagyobb foltokban jelentkezik Perecestetőn, a Nagy-Erenyőn, Ostoroson, Nagy-Bakoson stb. Dőlése általában DK-i. A tufákra Miskolc környékén egy fehér agyagmárgalepel borul, amely Sajóbábony és Miskolc között több ponton is fellelhető. [14] A kistáj 81 %-át agyagbemosódásos barna erdőtalajok borítják, ennek ellenére a kistáj talajtanilag meglehetősen változatos. A változatosságot az okozza, hogy az agyagbemosódásos barna erdőtalajok különböző alapkőzeten, így harmadidőszaki középkötött agyagos üledékeken, továbbá andezit- és riolittufán képződtek. Ezek a talajváltozatok mechanikai összetételükben (vályog, agyagos vályog, illetve nem vagy részben mállott durva vázrészű), vízgazdálkodásukban (közepes vízvezető képességű, nagy vízraktározó képességű és jó víztartó talajok, illetve a sekély termőrétegűség miatt 8
szélsőséges vízgazdálkodásúak) és termékenységi besorolásukban is különböznek. Lepusztulásukkal földes és köves kopárok alakultak ki, amelyek területi részaránya 5%. A kistáj K-i felében lösszel keveredett málladékon barnaföldek képződtek. Mechanikai összetételük vályog, vízgazdálkodásuk kedvez. Termékenységüknek az erősen savanyú kémhatás szab határt. A Miskolc-Sajószentpéter közötti dombvonulat nyirokszerű agyagán csernozjom barna erdőtalajok találhatók. Mechanikai összetételük agyagos vályog, vízgazdálkodásukra a kis vízvezető és a nagy víztartó képesség jellemző. Termékenységük kedvező. A Sajóba torkolló patakok völgyében agyagos vályog mechanikai összetételű réti öntések találhatók. Vízgazdálkodásukra a közepes vízvezető és a nagy víztartó képesség jellemző. Szénsavas meszet nem vagy csak kis mennyiségben tartalmaznak. Az agyagbemosódásos barna erdőtalajok 25%-a szántóként és erdőként hasznosított, a barnaföldek 50%-a, a csernozjom barna erdőtalajok 90%-a is szántóként hasznosítható. A felszín tagoltsága következtében a szántóként is hasznosítható területeken az eróziós potenciál jelentős, amelyet a lejtőviszonyok megoszlása is mutat. A talajvédő gazdálkodás ezért itt nagy jelentőséget nyer. [8] H.SZABÓ BÉLA (1919-1999) – többek között – a történelmi Borsod vármegye természet- és agrártörténetének kutatója [15] Miskolc város szőlőmonográfiájában (1965) a következőképpen fogalmaz Miskolc északi részének dombvidéke földtani,talajtani, domborzati viszonyairól: „Az É-i részen ÉNy-DK irányú völgyek szabdalják vonulatokra, különböző kitettségű lejtőkre a területet. A geológiai adottságok – Miskolc egészét vizsgálva – igen változatosak. Diósgyőr–Miskolc völgyében a Szinva, … mentén öntési iszapagyag rakódott le. A diósgyőri völgytől É-ra Pereces és Lyukó irányában, … a barnaszén telepeket kísérő homokos agyagüledékek helyezkednek el, helyenként riolit és andezit tufával szeldelten. É-on … helyenként nyirokszerű barna és vörös földek következnek a sajómenti iszapos öntés területéig. A földmozgások, gyűrődések és vetődések változatossá tették ezeknek az üledékeknek és kőzeteknek az elhelyezkedését. Az erdőtalaj típusok közül főként a fakó, a barna és helyenként a szürke erdőtalajok lelhetők fel. Ezek kivétel nélkül savanyú, kötött agyag talajok. A terület északi részén a lyukói vasúttól keletre csaknem a Sajóig, … Görömböly-Miskolc-Újdiósgyőr képzeletbeli háromszögben a helyenként nyirokszerű barna és vöröses földeken erősen savanyú agyagtalajok terülnek el, valószínűleg interglaciális – két jégkorszak közötti időszakban képződött – hordalékok. Az északi részeken kötöttebb nyirok formájában jelentkeznek. Savanyúságuk és tömődött, levegőtlen szerkezetük folytán szántóföldi művelésre kevésbé alkalmasak, szőlő- és gyümölcstermesztéssel viszont jól hasznosíthatók. Ezekkel az adottságokkal magyarázható, hogy Miskolc mezőgazdálkodása már a kezdeti időszakban úgy alakult, hogy az öntésiszap területeket a növénytermeléssel párosuló állattenyésztés területeiként hasznosították, a város dombvonulatainak nyirokszerű barna és vöröses földjeit pedig a szőlőművelés és gyümölcstermelés céljaira hasznosították a korai századokban is. Két utóbbi szempontból az éghajlati adottságok is megfelelőnek mondhatók. Egy 1549. évi összeírásban Lyukó már „Lulk oldal” néven szerepel, egy másik, 1557-ből származó adat – Miskolcon ekkor 14 szőlőhegyet említ – „Lyko oldal” néven említi. Először egy 1576. évi bortized jegyzékben szerepel a mai nevén, e jegyzék szerint ebben az időben ekkor Miskolcnak 17 szőlőhegye létezik. A szerző megemlíti, hogy Miskolc első, még latin nyelven íródott leírásában, a Benkő Sámuel tollából 1732-ben Kassán megjelent Topographia oppidi Miskoltz historico-medica (Miskolc történeti-orvosi helyrajza – 1782) mű elsőrendű szőlőhegyként említi Erenyőt, a másodrendűek közt sorolja a Szarka-hegyet. [16]
9
Baán (2001) Pereces bányatelep környezetéről írott munkájában azt írja, hogy „Erenyőben… a tatárjárást követően és azután is szőlőművelés folyt.” [2] További – már csupán – érdekesség olvasható H. Szabó Béla művében, hogy a filoxéra okozóját, a szőlő-gyökértetűt először 1885-ben a Bedegvölgy dűlő Taszner-féle szőlőjében észlelték, utána nem sokkal alakult meg 1890-ben a Miskolczi Phylloxera Egyesület.
V. tábla: Az Egercsehi-Ózdi és a Sajóvölgyi miocén barnaszénterület földtani térképe. Földtanilag felvette: Dr. Schréter Zoltán magyar királyi főgeológus. [17]
ÉGHAJLAT, VÍZRAJZ Mint a következőkben majd látni fogjuk, az éghajlat és vízrajz mindig is szoros kapcsolatban álltak egymással – ennek hatása a múltban többször megmutatkozott – ezért együtt tárgyalom a velük kapcsolatban összegyűjtött adatokat. A Dövényi és munkatársai szerkesztésében megjelent, Pereces és környékét magába foglaló Tardonai-dombság kistáj éghajlatára vonatkozó leírás szerint kistáj éghajlata mérsékelten hűvös-mérsékelten száraz. Az évi napfénytartam kevéssel 1830 óra alatt van, a nyári 720-730, a téli 150-170 óra. Az évi középhőmérséklet 8,8-9,3 C, a vegetációs időszak sokévi átlaga 15,516,0 C. Várhatóan április 18. után már 10 C fölé emelkedik a napi középhőmérséklet és 174 10
nap múlva október 11-én ér véget ez az időszak. Az utolsó tavaszi fagy április 25 körül várható, az első őszi pedig október 10. körül valószínű. A fagymentes időszak kb 170 nap, de az északi részeken ennél rövidebb. A legmelegebb nyári napok maximum hőmérsékleteinek sokévi átlaga 31,0-33,0 C, a minimumoké -17,0 C körüli. Az éves csapadékösszeg 550 és 600 mm között alakul, a tenyészidőszak átlaga 350-380 mm. A 24 óra alatt lehullott legtöbb csapadék 94 mm volt, Varbón mérték. Átlagosan évente 45 olyan nap adódik, amikor hótakaró fedi a földeket. Az átlagos maximális hóvastagság 18-22 cm. Jellemző szélirányok a Ny-i és a K-i, az átlagos szélsebesség 2,5 m/s körül van. Az É-i részeken az erdőgazdálkodás a jellemző, a középső és a D-i területeken a mezőgazdasági kultúráknak is kedvező az éghajlat. [8] Vízrajzi szempontból a kistáj a Szinva bal oldali vízgyűjtőjére, valamint a Sajóba folyó Tardona-, Harica-, Nyögő- és Bábonyi-patak vízgyűjtőjére terjed ki. A vízfolyások esetében a vízjárást és a vízhozamokat irányító tényezők ismerete alapján mérsékelt karsztos kiegyenlítő hatással, tehát fokozott szélsőségekkel kell számolni. Az időszakos árvizek az erős lejtés miatt nem veszélyesek, száraz időszakban viszont a medrekben alig van víz. A patakok vízminősége a hegységi szakaszon megfelelő, de a települések elhagyása után elszennyeződnek. Talajvíz csak az alsóbb völgyszakaszokon van, általában 4-6 m közötti mélységben. Mennyisége nem számottevő. Kevés a rétegvíz is. Az artézi kutak száma, és vízhozama csak a Sajó völgyéhez közelebbi területsávon jelentősebb. [8] Dr. Juhász József a Miskolci Egyetem Hidrogeológiai-Mérnökgeológiai (1988 előtt FöldtanTeleptani) Tanszékének professzora és munkatársai (1979) Magyarázó Miskolc város építésföldtani atlaszához – Pereces című munkájukban a fontosabb vízfolyásokról így írnak: A Szinva-patak a Bükk hegységben ered, de átfolyik a Bükk dombos hegylábfelszínén közel K-Ny-i irányban átszelve Miskolcot, majd a sík területen ömlik a Sajóba. A hegységi részből kilépve a patak mindkét irányból É-ról és D-ről is vesz fel vízfolyásokat, s így jelentős szerepe van a Miskolc területére eső élővízfolyások, bányavizek és csatornák vizeinek levezetésénél, ipari vízfelhasználásánál és szennyvíz levezetésénél. Balról veszi fel a Bükk dombos hegyláb felszíni területén a Csanyik-völgyből kiindulva a Köpüs-völgy időszakos vízfolyását, a Pereces- és Lyukó-patakot, a Pece I–IV. vízfolyások illetve csatornák vizét, jobbról a Tatárárok ömlik bele, mint jelentősebb vízfolyás Vízmérce két helyen van a patakon, vízállásmérést 1950 óta végeznek. A Csanyik-völgy ÉNy-DK irányban húzódik a Szinváig. A völgy határhelyzetet képvisel a Bükk hegység és a Bükk dombos hegylábfelszínének laza üledékekkel fedett része között. A völgyben található „vízfolyás” tulajdonképpen a források túlfolyó vizét vezeti le a karsztos területekről a Szinvába, harmad-negyedkori laza üledékekkel kitöltött völgyben. A völgy területe erdővel borított illetve irtás, vízgyűjtő területe a karsztos területhez tartozik. A Köpüs-völgy „vízfolyása” közel É-D-i irányban folyik a Szinvába. Időszakos jellegű, csapadékmentes időszakban kiszárad. A völgy lejtése – hasonlóan a Csanyik-völgy eséséhez – 1-2%. A vízgyűjtőn mezőgazdasági művelés folyik, a terület nagy része szőlőültetvény, gyümölcsös, amelyet lejtő irányban művelnek. A vízgyűjtő területen a talaj középkötött agyagtalaj. A felszín közeli földtani képződmények harmad- és negyedkorú agyagoshomoklisztes-homokos rétegek. A Pereces-patak vízgyűjtő területe a Szinva patakba történő betorkollástól valamivel több mint 10 km2. A patak a Diósgyőr határában emelkedő Pereces-kő (382 mtszf) DK-i oldalában, a Kutyaakasztó-hegy D-i lejtőjén ered. Vízgyűjtője nagyrészt 250-300 m tengerszint feletti 11
magassággal jellemezhető dombvidék. A patakmeder vonalában a völgy átlag 7-8%-os lejtésű, felfelé meredekebb. A patak vizét a Szinva veszi fel illetve vezeti el a Sajóba. A vízgyűjtő terület nagy részét a mellékvölgyekkel együtt víz-átnemeresztő agyag fedi. Az 1979. évi írás szerint a terület 3/5 részén mezőgazdasági művelés folyik, 2/5 része pedig erdő. Perecesbányatelep területe megközelítóleg 0,5 km2. A közelfelszíni földtani képződmények a területen holocén-pleisztocén agyag-iszap-homokliszt, a barnakőszéntelepes összlet homokos-homoklisztes-iszapos-agyagos. A patak részben a vízgyűjtő terület lefolyó vizeit vezeti le részint a Pereces-lyukói alagút szivárgó vizeit, nagyrészt azonban a Pereces-Lyukó-Erenyő (korábban a Baross-akna is) bányavizeinek elvezetésére szolgál. Erős hóolvadás, nagy csapadékok esetén a patak kiléphet a medréből s a völgyben szétterülve folyik le. Hasonló probléma adódik az erenyői-patak árvizeinek levezetésekor. Hosszabb, csapadékmentes időben előfordulhat viszont, hogy a patak csak a bányavizeket vezeti le. [18] H.Szabó Béla is hasonló dolgokat jegyez meg a Szinváról és mellékvizeiről: „A Szinva, mint fő vízgyűjtő veszi át az Erenyő (Perecesi-patak), a Lyukó, a diósgyőri Tapolca patakok, a Tatár árok és a négy Peceág vizét és viszi a Sajóba.” [16] Pereces ivóvízellátásával kapcsolatban BORBÉLY SÁNDOR (1915-1994) a Borsodi Szénbányászati Tröszt hidrogeológusa írta, hogy a Galya-forrás – hozama 230 m3/nap – a Baross-Pálinkás bányaüzemeket és Perecesen pár házat látott el ivóvízzel. A Felső-forrás – hozama 470 m3/nap – Pereces teljes területén biztosította a szükséges mennyiségű ivóvizet. Utóbbi Perecest bőven ellátja, napi 60-70 m3 túlfolyása van, melyből megoldható lenne Lyukóbánya vízellátása is a kiépítésre kerülő vezeték révén. Írásában említi továbbá, hogy Diósgyőrt az Anna barlang forrása – hozama 5.000 m3/nap –, a Vasgyár és a hozzá tartozó lakótelep ivóvízellátását a Diósgyőr-tapolcai tavi forrás – hozama 5.000 m3/nap – biztosítja.[19] Perecesbányatelep éghajlati vonatkozású adatairól a következőkben szólok, több – véleményem szerint – érdekesség is felbukkant a múltban történt események után kutatva, ami többnyire nemcsak Pereces, hanem Diósgyőr, sőt, Miskolc korábbi éghajlati viszonyainak tekintetében is szolgáltatott érdekes történeteket, eseményeket. Miskolc város 1929. évi monográfiája érdekes tényeket közöl az 1878. augusztus 30-31-ei – a híres Miskolcot elöntő árvíz – illetve egy 1908. évi árvízzel kapcsolatban: „1878. augusztus 30i felhőszakadás DNy felől érkezett, Eger után Ó-Huta (ma Bükkszentlászló), Diósgyőr és Miskolc következett majd továbbvonult Tállya, Golop, Mád irányába. Óhután majdnem ugyanakkor állott be a zivatar, mint Miskolcon. Diósgyőrben a felhőszakadás éjjel 10-11 óra között kezdődött borzasztó villámlással és mennydörgéssel. Egyszerre tombolt a vihar Perecesen, a Lyukó-völgyben és Diósgyőr határában. A Szinva kiöntött, elvitte az összes hidakat, a malomgátat és házakat döntött le. 1878. szeptember 27-én megismétlődött az árvíz. A felhőszakadás délelőtt kezdődött Óhután, ahol az árvíz házakat sodort el; állatok, sőt, emberek is belefúltak. Mint a „Historia Domus” (a diósgyőri katholikus plébánia története) feljegyezte, déltájban Diósgyőrben és a Lyukó-völgyben tombolt, de itt számottevő vízmennyiséggel nem járt. 1908. június 23-i felhőszakadás a Pece áradását okozta, érdekessége hogy a vihar észak felől, a Lyukóvölgy irányából érkezett” [20] Kricsfalvi Jenő a Granzenstein-altárna története és műszaki leírása című írásában írja, hogy „1940. május 30-án oly nagy mértékű felhőszakadás volt a perecesi völgyben, hogy az egész perecesi állomást közel ½ m magas víz borította. Az altárna fakadó vizének elvezetésére szolgáló vízárok nem tudta a nagymennyiségű csapadékvizet elvezetni és a víz az altárnába 450 m-ig hatolt be. A Baross12
aknai üzemvezetőség a perecesi állomás és altárna közötti vízárkot mintegy 80 cm-rel lemélyítette, hogy így felhőszakadás esetén is el lehessen vezetni a vizet az altárnából. A mélyítés magával vonta a Pereces-patak medrének az újaknai vasúti hídtól elvégzendő mélyítését, közben két közúti hidat kellett vasbetonból létesítni. Ezáltal minden további felhőszakadás vize levezethetővé vált anélkül, hogy az altárna forgalmát veszélyeztette volna.” Borbély Amit a vízről a bányásznak tudni kell című ismeretterjesztő írásában (1961) szintén megemlékezik az 1940. évi május 30-ai felhőszakadásról és az utána következő árvízről: „Az 1940. május 30-i árvíz egy 45 perces felhőszakadás eredményeként keletkezett, ahol 90 mm csapadék hullott le Parasznya környékén. Dr. Horváth József bányamérnök feljegyzései szerint »egy felszakadáson percenkint 400 köbméter vízmennyiséggel mintegy 180 000 köbméter víz folyt be a barossaknai bányatérségekbe. Igaz, hogy a víz elúsztatta a bányát, de ez a beszakadás megmentette Parasznya községet az elöntéstől«.” A szerző felhívta a figyelmet arra, hogy rendezni kellene a patakmedreket, el kellene rendelni a borsodi regionális vízműrendszer kiépítését… Borbély Sándor környezetet védő – féltő – szemlélete is megmutatkozik az „ivóvizeinket feltétlenül védeni kell a szennyezettség és a fertőzöttség ellen, különösen olyan helyeken, hol az ivóvíz ellátást ásott kutak biztosítják. […] ezen elsősorban a csatornázással, szennyvíztisztítással segíthetünk.” gondolatában. Tovább folytatva azt írja: A vízvezeték kiépítésével megindult a szennyvízcsatornák és tisztítótelepek létesítése is. Rendeleteink értelmében csak olyan lakásba építhető be vízvezeték, ahol a szennyvíz megfelelő elvezetése és tisztítása biztosítva van, egyébként csak az udvarokba engednek ivóvizet bevezetni. Újabb bányász lakótelepeken (pl. Sajószentpéter, Edelény), vagy a BSH telepeken – Bányász Saját Ház akció, amely kedvezményes építkezési lehetőséget biztosított azok számára, akik a bányánál dolgoztak és/vagy akartak elhelyezkedni – (Rudolftelep, Pereces, Ormosbánya stb.) a vízvezeték mellett a csatornázás is elkészült és a szennyezett vizeket korszerű tisztítótelepek tisztítják meg…[22] Külön meg kell említenünk Dr. SZABÓ GYULA (1914-1991) tanár, meteorológus, csillagászt, aki sokat tett – Dr. Peja Győzőhöz, H. Szabó Bélához és másokhoz hasonlóan – szűkebb környezete Miskolc fejlődéséért, ezért merészelek néhány gondolat formájában megemlékezni eme híres, általam sajnos már meg nem ismert tudós-tanárról, akivel kapcsolatban tudni illik, hogy 2000 óta minden évben a Meteorológia Világnapja (március 23.) időszakában a Bulgárföldi Általános Iskola Erenyői tagiskolája megrendezi a Dr. Szabó Gyula Meteorológiai vetélkedőt, amellyel céljuk a diákok környezet- és természettudatosságának kialakítása, a természet megóvására történő tanítása. Szabó Gyula „1914. június 7-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gacsályon született egy hatgyermekes család negyedik gyermekeként. A Debreceni Református Főgimnáziumban letett érettségi után 1937-ben a debreceni Tisza István Tudományegyetemen földrajz-történelem szakos tanári diplomát szerzett. 1963-ban a szegedi Tudományegyetemen Summa Cum Laude minősítéssel védte meg a barlangok mikroklímájáról írt doktori disszertációját. Pályáját tanfelügyelőként kezdte, majd 1945-tõl 1967-ig a Kilián György Gimnáziumnak (a mai Diósgyőri Gimnázium) volt szaktanára, 1967-72 között az 1. és 3. sz. Szakközépiskolák tanáraként, nyugdíjazása után pedig nevelőtanárként dolgozott tovább. Csillagászati tevékenységét egy kis lencsés távcsővel kezdte, amellyel bemutatásokat is tartott. A Kilián Gimnázium építése során az iskola udvarán egy kis csillagdát is felépítettek, részben a tanári kar és az ifjúság társadalmi munkájának keretében. Ezen első csillagda – mely egyben hazánk legelső iskolai csillagvizsgálója is volt – tekinthető a Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló elődjének. A csillagdában 1952-62 között tanítványaival rendszeres napfizikai méréseket végzett; az intézmény az MTA debreceni Napfizikai Obszervatóriumának kihelyezett állomása volt. A csillagda mellett kapott helyet a Vasgyárból idetelepített Meteorológiai Állomás is, ami az országos hálózat részeként funkcionált. Az állomás központi szerepet töltött be, hozzá tartoztak a bükki csapadékmérő állomások is. Kezdeményezésére 1962-ben a Miskolci Városi 13
Tanács segítségével épült fel a mai "toronyházi" csillagvizsgáló, melynek kupoláját és tükrös távcsövét a Lenin Kohászati Művek és a Diósgyőri Gépgyár készítette. Vezetésével az intézményben a Magyar Tudományos Akadémia Szputnyikmegfigyelő Állomást hozott létre. Munkáját kezdetben társadalmi munkában végezte, majd a tanítás és az éjszakai megfigyelések összeegyeztethetetlensége miatt a tanítást föladva 1972-tõl főállásban folytatta. Az intézmény később a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat kezelésébe került, neve Uránia Csillagvizsgáló lett, melynek vezetését 1985-ig látta el. Szakköröket vezetett, távcsöves bemutatásokat tartott iskolai csoportok és a nagyközönség részére. A Bükkben Rókafarmon csillagászati táborokat rendezett, ahová a kedvezőbb viszonyok miatt egy csillagvizsgáló építését szorgalmazta, de sajnos erre már nem került sor. Szakmai megbecsülését jelzi, hogy vezetőségi tagja volt az 1964-ben Miskolcon megalakult Csillagászat Baráti Körének, választmányi tagja a Magyar Meteorológiai Társaságnak, tagja a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak, a Magyar Asztronautikai Társaságnak és a Magyar Földrajzi Társaságnak. Elhivatott tanár, kutató és ismeretterjesztő volt, egész életét hivatásának szentelte, munkája egyben hobbija is volt. Lebilincselő stílusa, feledhetetlen szemléletes előadásai és vibráló szellemisége több generációra gyakorolt mély hatást, indíttatására többek választották hivatásul a meteorológiát, - például az 1935ben Miskolcon született dr. Vissy Károly meteorológus, a magyar média-meteorológia (televíziós időjárás-jelentés) megteremtője, 2011-ben hunyt el – a földrajztudományt és a csillagászatot. Legendás közvetlensége folytán sokan Gyula bácsiként emlékeznek rá hálás szívvel. Tartalmas és tudományos értékű életpályát tudhatott magáénak. 1991. augusztus 31-én, Miskolcon bekövetkezett halálával pótolhatatlan veszteség érte a miskolci csillagászatot és meteorológiát. Budapesten az Óbudai temetõben helyezték örök nyugalomra.” „Gyula bácsi” az 1960. június 15-i bükki felhőszakadásról a következőket írta: „…erős, viharos északi széllel kelet felé nyomuló sarkvidéki hideg levegőtömeg június 15-én a délelőtti órákban érte el a bükk hegység térségét … június 15-én a diósgyőri éghajlatkutató állomáson a hőmérséklet következőképpen alakult: reggel 7 órakor 21,5 Celsius fok, délben 14 órakor 17,7 Celsius fok és este 21 órakor 19,4 Celsius fok volt. De még érdekesebb képet kapunk, ha a Miskolc-repülőtéri időjelző állomás hőmérsékletének óránkinti változásait nézzük meg: reggel 7 órakor 18,9 Celsius fok, 8 órakor 21,4 Celsius fok, 9 órakor 23,2 Celsius fok, 10 órakor 26,0 Celsius fok (ekkor a legnagyobb a hőmérséklet, ettől kzdve csökken), 11 órakor 25,0 Celsius fok, 12 órakor 21,8 Celsius fok, 13 órakor 18,2 Celsius fok, 14 órakor 17,4 Celsius fok (ekkor a hőmérséklet a legalacsonyabb és ettől kezdve újra emelkedik), 15 órakor 19,4 Celsius fok, 16 órakor 22,4 Celsius fok, 17 órakor 22,6 Celsius fok, 18 órakor 23,8 Celsius fok,… 21 órakor 17,6 Celsius fok volt. Tíz órakor távoli dörgések zivatar közeledtét jelezték, és ettől kezdve jelentkezett a zivatar hűtőhatása is. A zivatar széle a repülőtér felett 12 óra 35 perckor vonult el, közben erős szelet is mértek (35 – 45 km/óra). A légnyomási szalag is nyugtalan menetet mutat reggeltől egészen délutánig. Kilengések, fölemelkedések és süllyedések mutatják azt a hatalmas küzdelmet, ami a légtérben a hideg és melegfront harca során végbement. A légnyomás tengerszintre átszámított értékei 751,9 és 753,2 között ingadoztak.” A szemtanúk – akik a felhőszakadást közvetlen közelről látták vagy az azt követő árvizet átélték – véleménye a következő volt: 1. „Cserépi Lajosné varbói lakos Miskolcról hazamenet, 11 órakor Perecesen volt. Ott akkor még egy szem eső sem esett. A Pálinkás táróra átérve, esett az eső, Baross-aknán zivatar is volt. A nagy sötét felhőt Mahóca felől látta jönni. Csak déli egy óra után tudott hazamenni Varbóra.” 2. Rusznyák Ferenc bányász a vihar idején a Pálinkás-tárón teljesített szolgálatot. Ő már a kora reggeli óráktól kezdődően hatalmas gomolyfelhőket látott gyülekezni Tardona és a Bükk felett. Kilenc órától a dörgés mindjobban erősödött, ami vihar közeledésére engedett következtetni. Tizenegy óra körül esti fél kilenc órának megfelelő elsötétedés következett be, úgyhogy a műhelyben csak a lámpa mellett lehetett dolgozni. Közben figyelték a felhőket és a vihart. A felhő egészen a föld színéig ereszkedett le, ezért 14
Pálinkásról a 2 kilométerre lévő és a Baross-aknával szemben lévő Magoshegyet sem látta. A nagy felhő úgy 12 óra körül mintha kettévált volna és az egyik Sajószentpéter felé, a másik pedig Diósgyőr felé vonult el. Az elválás tőle kb. 3-4 kilométerre történt. 3. Koba István varbói bányász elmondja, hogy reggel a földjén dolgozott. Kilenc órakor hallotta először a dörgést, fél tízkor már a vihar erősen közeledett s kénytelen volt hazatérni. Varbóról nézve úgy látta, hogy a hatalmas vihar a Bükk, illetve az Örvénykő felől érkezett és egyik része Sajószentpéter felé vonult el. Féltizenegykor hirtelen árvíz zúdult alá és rövid idő alatt félméteres víz hömpölygött az udvarán. Az eső úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna. A patakmenti házakba befolyt a víz, a szekrények úsztak a víz színén, a lakosság a padlásokra menekült, onnan kiáltottak segítségért. 4. Mura Béla és Dobrik Géza varbói bányászok mindezt megerősítik. Nevezettek a nagy víz és a mentésben való részvétel miatt nem tudtak munkába menni. Elmondják, hogy Pálinkás-tárón és Baross-aknán esett az eső, de nem volt felhőszakadás. 5. Simon Gyula varbói gazdálkodó megmutatja, hogy magas lábazatú házába is befolyt a víz, az állatokat, tehenet, disznót a szobába vitte. A nagy árhullám levonulása kb. 2 és fél óráig tartott. „A Bükk-hegység északi részében lehullott hatalmas mennyiségű csapadék a Harica- és a Varbóvölgyön keresztül zúdult le, a víz kilépett medréből, a haricai vasúti hidat elvitte a vasúti töltéssel együtt, a kondói bányafatérben is nagy kárt okozott. Telefonoszlopokat döntött ki és egymás után öntötte el Varbó, Parasznya, Radostyán és Kondó bányásztelepüléseket. A hatalmas árhullám sok házat megrongált és többet romba döntött. Az árhullám még halálesetet is követelt Varbón, Varga Emilné házában. A hatéves Czakó Öcsike ott játszott, s amikor jött a vihar és az árhullám, nem tudott hazamenekülni. Közben a ház erősen megrongálódott, összeomlott és mire a gyereket kimentették volna, már belefulladt a vízbe.” Orliczky Károly erdész, a varbói csapadékmérő állomás vezetőjének felesége – mert őmaga hivatalosan Miskolcon tartózkodott – elmondása szerint „A felhőszakadás fél 10-kor kezdődött, 11 órakor volt a legerősebb és 14 óráig tartott. A víz Mahóca felől hömpölygött alá. A nagy sötét felhő Tardona irányából jött és kettéválva, az egyik része Sajószentpéter, a másik része Diósgyőr irányába vonult el. Két óra után kisütött a Nap. Az eső után a csapadékot rögtön megmérték, összesen ekkor 94 mm hullott. Táviratilag akarták azonnal jelenteni, de a telefonvezetékek megrongálódása miatt, csak másnap tudták azt megtenni.” „A meteorológiai csapadékeloszlási térképek tanulsága szerint hazánk területén négy helyen alakult ki vihargócos terület: Délnyugat-Dunántúlon Zalaegerszeg központtal, Tokaj-Debrecen-Mátészalka háromszögbn, Békéscsaba körzetében és a Bükk-hegség területén. A többi helyen a csapadék vagy 10 mm alatt volt, vagy egyáltalán nem esett (pl. a Mátrában) Többek elmondása szerint Varbó és Baross-akna környékén máskor is előfordult hasonló felhőszakadás. Legutóbb 1940. május végén volt a barossaknai részen. Az árvizet a bánya által képződött felszíni repedések elnyelték. Ez a felhőszakadás kisebb volt, mint a mostani.” A cikk írója végkövetkeztetésében azt írja – napjainkban is van benne igazság – hogy „A bükki felhőszakadás szeszélyes időjárásunk következménye volt. A bükki felhőszakadás azt bizonyítja, hogy időjárásunk rendellenessége nem kis helyi természeti jelenségekből fakad, hanem kialakításában távoli nagy területekre kiterjedő légtömegek is részt vesznek.” [24] NÖVÉNY- ÉS ÁLLATVILÁG Pereces- és Lyukóvölgyek területe bár nem részei a Bükki Nemzeti Parknak, természeti értékekben – a beépítések ellenére is – mégis bővelkednek, amely értékek még napjainkban is
15
jórészt feltáratlanok. A növényvilág kutatásának hőskora kétségtelenül a XX. század első évtizedeire, egészen a II. világháború kezdetéig tartó időszakra tehető, amikor két jeles botanikus is kutatta a völgyek növényvilágát. Egyikük Budai József (1851-1939) volt, Miskolcra került gimnáziumi tanár, másik pedig egy Újkécskei (ma Tiszakécske) születésű perecesbányai tanító Hulják János (1884-1942). Mindketten autodidakta módon sajátították el a botanika tudományát, mégis oly tudásra tettek szert, hogy országosan elismert szakemberek „hajtottak fejet” előttük. A II. világháborút követően nagyon visszaesett a terület kutatottsága, napjainkban amit tudunk, azt elsősorban a Bükki Nemzeti Park botanikusainak és az egri Eszterházi Károly Főiskola növénytani beállítottságú tanárainak köszönhetjük. Az állatvilágot még ennél is kevesebben kutatták, nemrég szereztem tudomást a tavaly elhunyt Hámori Sándorné /született Czeglédi Edit/ (1931-2012) országos hírű rovarpreparátorról, aki gyerekkori éveit Perecesbányatelepen töltötte. Érdeklődését részben talán annak is köszönhette, hogy a virágos növények gyűjtésében és préselésében sokat segített Hulják Jánosnak, az akkor már iskolaigazgatóként dolgozó tanárúrnak. [25] Reskovits Miklós (1891-1964) egri lepkész is megfordult a területen, aminek bizonyítéka védett Tarka szemeslepke /Chazara briseis/ pünkösdhegyi adata és egy bogáradat, nevezetesen a kétsávos gyalogcincér /Pedestredorcadion pedestre/ 1955. évi gyűjtése az Ostoros-tetőről. Később az 1970-es évek környékén a Gyulai testvérek (Gyulai Iván és Gyulai Péter) lepkegyűjtései említhetőek elsősorban a Csanyik-völgy területéről, de néhány perecesi adat utal arra, hogy megfordultak a település környékén is. Bizonyára más rovarcsoportokat is vizsgáltak – például szitakötők – a térségben, ezenkívül a gerincesek törzsén belül a kétéltűekről, hüllőkről, madarakról és emlősökről tudnának legtöbbet mondani az emberek. Pereces környéke tehát sok tekintetben még feltáratlan, vagy a meglévő, jórészt irodalmi adatok bizonyításra szorulnak, így bárki, aki kedvet érez rá, találhat sok-sok érdekességet – bogarat, lepkét, szitakötőt, madarakat, növényeket, gombákat stb. – amelynek csokorba szedésével és a természetvédelem felé történő továbbításával hozzájárul Miskolc-Pereces városrész természeti értékeinek feltárásához! Mint említettem Pereces szűkebb környezete nem része az 1977. január 1-vel megalakult Bükki Nemzeti Parknak. Legközelebbi határa a Csanyik környékén a Vadaspark közelében húzódik, illetve Pereces és Baross-akna között öblösödik ki egy kisebb rész, amely a NagyOrtás-tető környékére tehető. Ezek a területek egyben az Európai Unió védett területei is, a Csanyik térsége a Bükk-hegység és peremterületei elnevezésű, úgynevezett Különleges Madárvédelmi Terület része – ÉK-i irányban Sajóbábony környékén is jelöltek ki ilyen madárvédelmi területeket – az ortás-tetői kisvasút megálló közelében fekvő Nagy-Ortás-tető környéke pedig madárvédelmen kívül a Bükk-fennsík és Lök-völgy, úgynevezett Jóváhagyott Kiemelt Jelentőségű Természetmegőrzési Területhez is tartozik. A védelem a még természetesebb állapotra hívja fel a figyelmet, amit így próbálnak megőrizni. Egy H. Szabó Béla által írt cikk megyénk természetvédelmi helyzetét mutatja 1954-1963 között. Ebben olvasható egy érdekes mondat a Védelemre javasolt, feldolgozás és felülvizsgálat alatt álló területek (1963. december 31. állapot) között, hogy Nagy-Miskolcon, a Csanyik-völgy végén az ország legöregebb vörösfenyő-csoportja található 9,93 hektár nagyságú területen! A hazánkban – így a Bükkben is – élő vörösfenyőről annyit érdemes tudni, hogy nálunk az egyetlen, amelyik ősszel lehullatja a leveleit, tehát lombhullató. [26] A fenyőcsoport létezéséről nem rendelkezem információval, érdemes lenne utánajárni.
16
A Bükki Nemzeti Park /zölddel/ és az európai uniós területek /lilával/ határa Miskolc (Pereces) és Varbó közötti területen /Forrás: Természetvédelmi Információs Rendszer Közönségszolgálati Modul/
A már napjainkban (2006) elkészült, Miskolc város helyi jelentőségű védett és védendő természeti értékeit bemutató füzetben védettségre váró természeti értékei között szerepel a Köpüsvölgy, az Ostoros-hegy és Lyukó völgy kakasmandikós élőhelye. Az első felszínalaktani (vízmosások, leszakadások) és növénytani (részeg és kapcsos korpafű, valamint savanyú talajviszonyokhoz kötődő növényegyüttesek) értékei alapján, az Ostoros geológiai (5-6 millió éves lesüllyedt völgy maradványa, növénytani (déli kitettségű sztyepplejtői értékes növényközösségnek biztosítanak élőhelyet) és kultúrtörténeti (az 1300as évektől, a pálos rendi szerzetesek által elindított szőlőtermelés máig fennmaradt helyszíne) értékekkel bír. Legszomorúbb a kakasmandikó (egyes helyeken piros hóvirágnak is nevezik) esete a Lyukó-völgyben, ugyanis élőhelyét a Nagy-Király-hegyet tönkretették, illegális szemétlerakások jelentek meg, így félő hogy pár év, jobb esetben néhány évtized és a bükki növényvilág e ritkasága – csak itt él az egész hegységben – végképp eltűnik a területről. [27] Jól bemutatja egy másik ábra is, hogy Pereces határában még léteznek a természeteshez közeli állapothoz hasonlatos élőhelyek. Az ország az összeurópai ökológiai hálózatnak is része, amely értékes, úgynevezett magterületekből, a közöttük összeköttetést biztosító ökológiai folyosókból, illetve mindkettő védelmére kijelölt pufferterületekből áll. A térképen barna színnel jelzett részek jelentik az értékesebb foltokat, így látható, hogy Pereces és környéke még mindig „bővelkedik” ennek megfelelő élőhelyi adottságokkal. Legközelebb a varbói vagy Pitypalatty-völgyben (egy madárhangról kapta nevét) fekszenek kékkel jelölt ökológiai folyosók, illetve közöttük a lilás színezetű pufferrészek.
17
Magterületek, ökológiai folyosók és pufferterületek elhelyezkedése Pereces környezetében /Forrás: Természetvédelmi Információs Rendszer Közönségszolgálati Modul/
A fentiekben már többször említett Dövényi Zoltán és munkatársai által szerkesztett – átdolgozott és felújított – Magyarország kistájainak katasztere (2010) Tardonai-dombságra vonatkozó fejezetében Dr. VOJTKÓ ANDRÁS korunk neves botanikusa, a Bükk évtizedek óta lelkes kutatója, az egri Eszterházi Károly Főiskola Növénytani Tanszékének tanára a következőképpen foglalta össze a kistáj – Tardonai-dombság – növényzetét: Platókon és enyhe lejtésű oldalakon a terület döntő részén cseres-tölgyesek találhatók. Ezek eléggé degradáltak, elegyként gyakran található bennük erdei fenyő, akác, továbbá jellemző a mezei juhar és a gyertyán. A lágyszárú szintben jellemzők a gyomjellegű fajok. A terület gyertyános-tölgyesei jellegtelenek, fajszegények. A bükkösök átmeneti helyzetűek, extrazonálisak – amikor növényfajok összessége (társulás) olyan helyen is megjelenik, ahol egyébként nem jellemző az előfordulása, például északi vagy déli kitettségű oldalakon, ahol kedvező (kőzet- és talajtani, éghajlati, vízrajzi okokból) életkörülményekre talál – elegyesek. Patakvölgyekben füzes-égeres ligeterdők húzódnak acsalapus magaskóróssal. A települések körül kiterjedt fátlan vegetációtípusok maradtak fenn. Terjed bennük a siskanád (Calamagrostis epigeios) és a magas aranyvessző (Solidago gigantea); ritkábbak a csenkeszes, árvalányhajas gyepek. A védett növényfajok, botanikai nevezetességek főként utóbbiakban fordulnak elő: csillagőszirózsa (Aster amellus), dunai szegfű (Dianthus collinus), kornistárnics (Gentiana pneumonanthe), szúnyoglábú bibircsvirág (Gymnadenia conopsea), lenfajok (Linum spp.), kosborfajok (Orchis spp.), macskahere (Phlomis tuberosa), leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), hosszúlevelű árvalányhaj (Stipa tirsa). Igen sok helyen találkozunk akácossal és telepített erdeifenyvessel. Inváziós módon terjed az akác, a bálványfa. A területen akácosban él a ritka kakasmandikó (Erythronium dens-canis). [8] A hegység és a dombvidék erdeinek korábbi állapotáról értékes információkkal szolgálnak Huszár (1940) gondolatai, aki szerint a diósgyőri kincstári uradalom csonka hazánk egyik legszebb középhegység erdejét foglalja magába.
18
Az uradalom területén két ellenőrködői kerület működött, Pereces és környezete az északi kerület parasznyai erdőhivatalának lehetett része. „A diósgyőri uradalom az integer (Nagy) Magyarország erdészetének mostoha gyermeke volt és mint ilyent, el is hanyagolták. Ennek igazolására csak a következőket említem meg. Bár 150 éve (tehát az 1800-as évek eleje), hogy ezt az uradalmat rendszeresen kezelik, nem rendezték a határát, más volt a tényleges, más a kataszteri és a telekkönyvi állapot… A világháború előtt az egész uradalom feltáratlan volt; a világháború után, keskenyvágányú vonattal, később állami és kitűnő kincstári műutakkal hálózták be úgy, hogy most nagyrésze feltártnak mondható. Most még csupán a parasznyai vasúti szárnyvonal meghosszabbítása… van hátra, mihelyt a pénzügyi akadályok megszűnnek, ez is megvalósítható, miután a tervek készen vannak.” A háborúelőtti időkben, főleg az uradalom szélein, ahol értékesebb tölgyesek álltak, nagyobb kihasználás is folyt, miután a fuvarozási viszonyok – faluk közelsége miatt – jobbak voltak. Sajnos, a régi kezelés a tövön való eladás, felújúlás nélküli kihasználás, a fokozatos felújító rendszer helytelen alkalmazása, a tölgyerdők elértéktelenedésére, megcsappanására, elgyertyánosodására vezetett. Ezzel szemben a háborúelőtti időkben kevéssé értékes bükkösök érintetlenek maradtak és ott most is találhatóak 100–150 éves állományok, amelyekben csak az elmúlt évtizedben volt némi használat. A háború utáni viszonyok, – Nagy Magyarország területének megcsonkítása általi erdeink elvesztése – az eddig mostohán kezelt uradalom felé terelte a figyelmet és így megkezdődött annak feltárása és az ott felhalmozott fakészletek kitermelése, a rendszeres kezelés, gyérítés, tisztítás, az elrontott erdőrészek átalakítása, értékesebbé tétele, a tisztások beültetése stb.” A feltárás az északi – a Perecest is érintő parasznyai erdőhivatal – kerületnek kedvezett, amennyiben mind a négy hivatal kerületét érinti az erdei vasút; a mellette fekvő rakodókról a faanyag egyenesen a MÁV-állomásra, vagy a fűrészre, vagy a miskolci piacra szállítható. … Az északi kerületnek távoli része a vasúti szárnyvonal megépítésével könnyen feltárható. Szerencsés helyzetét növeli még a vasgyári bányavasút, mely a barosaknai, perecesi, lyukói erdőrészletek faanyagát szállítja a MÁV-állomásra. …talajviszonyai igen változók. Leggyakoribb a mészkő, riolit, tufa, andesit, homokkő, agyagpala felett fekvő változó mélységű, mészben gazdag homokos agyagtalaj. tengerszint feletti magasság 130–950 m. A lejtők 0–40%°-ig terjedőek. Az erdőbirtok éghajlata mérsékelt. A csapadék közepesen alul marad, de az eloszlás kedvezőtlen, mert a nyári tartós szárazságban a déli kitettségű erdőrészek sokat szenvednek.” [28] Huszár adatai alapján (1940) a parasznyai erdőhivatal 6695,1 katolikus hold nagyságú területét a különböző fafajok a következő mértékben foglalják el /katolikus hold/: tölgy (3093,8), bükk (1651,3), gyertyán (964,4), cser (808,2), egyéb lombfa (132,7), fenyő (18,9), tisztás (25,8). Az egész erdőterületnek csupán 3,3 %-a tisztás. Miskolc város monográfiájában (1929) erről a következőt olvashatjuk: „A fafajok százalékban kifejezett elegyaránya a diósgyőri uradalom területén: tölgy 37,3 %, cser 3,8%, bükk 43,0%, gyertyán 13%, lucfenyő 1,3%, feketefenyő 0,7%, erdei fenyő 0,4%, vörösfenyő 0,1%, tisztás 0,4% összesen 100%.” [29] Huszár folytatja „A bükkhegységi viszonyoknak az elegyes állományok felelnek meg jobban, különösen a tölgy-bükk elegyes állományok szépek és mindkét fanem értékét igen emelik, amellett az ilyen elegyes állományok a talajt jobban védik, mint az elegyetlen tölgyesek. Így a jövő gazdálkodás célja a magról kelt elegyes állományok nevelése.” Az erdőállományok közötti hézagok pótlására fenyőt használtak, ezt az Ortástetőn működő kísérleti kertben elvégzett kísérletek igazolták, ahol bebizonyosodott, hogy kellő ápolás mellett mindenféle fenyővel pótolható az 1-15 (20) éves tölgy-fiatalos. [28] Szólnunk kell néhány szóban a szőlőültetvényekről, részben a gyümölcsösökről. Már a II. katonai felmérésen – fentebb – is láthatjuk, hogy a Lyukó-perecesi dombvidék elsősorban déli kitettségű oldalain gazdálkodás folyt. Elsősorban szőlőgazdálkodásról 19
beszélhetünk, de nem kizárható gyümölcsös ültetvények jelenléte sem, külön parcellákban, esetleg szőlősorok között ültetett faegyedek formájában. Dr. Laczkó István Borsod-Abaúj-Zemplén megye szőlőtermesztéséről írt monográfiájában olvasható, hogy „1313. augusztus 15-i keltezésű levéltári adat szerint István nádor a diósgyőri pálosoknak szőlőt adományoz a mai Barát-hegyen. Később írja, hogy Miskolc város határában 1577ben 14 helyen, 627 birtokosnak volt szőlője. [30] H.Szabó Béla is megemlíti, hogy „…magam is ismerek olyan 1365-ből származó Nagy Lajos-féle oklevelet, amely szerint a mai Miskolc területe Diósgyőrtől egészen a Csanyik-völgyig, a királyi gyümölcsösök hatalmas területe volt.” továbbá „Nagyváthy János Magyar practikus termesztő című, 1821-ben megjelent munkájában azt írja, hogy „… Miskolc, Eger és Szikszó vidéke egész Forróig fel a legszebb és nemesebb fajtu gyümölcsökkel rakottak…” [31] Laczkó dicsérettel szól a „jó bortermő dombokról” ezzel kapcsolatban így fogalmaz: „Figyelemre méltóak a Miskolctól Kazincbarcikáig húzódó dombvonulatok – beleértve a Pitypalattyvölgyet is – bortermelési adottságai, ahol a feljegyzések szerint még a filoxéra vész előtt is rajnai minőségű borokat állítottak elő… A borvidékekbe történő besorolás kapcsán írja: „A szőlő- és borgazdálkodásról szóló 1959. évi 23. sz. törvényerejű rendelet végrehajtása tárgyában kiadott 2/1959. FM–ÉM sz. együttes rendelete megszüntette az ország egész területének borvidékekbe sorolását, és helyette 3 kategóriát állítottak fel, amelybe a termelt bor jellege és minősége alapján minden szőlő és bortermő község besorolható. E szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megye szőlőtermő községei az alábbi kategóriákba sorolhatók: Tokaj-Hegyaljai borvidék, Egri borvidék, Borvidékbe nem sorolt jó bortermőhelyek, Bortermő helyek.” [30] Miskolc megyei jogú város a Borvidékbe nem sorolt jó bortermőhelyek kategóriába tartozik, ahol szőlőtelepítésre alkalmas dűlők – Pereces és Lyukó-völgy környezetében – a következők: Nagy Császár, Kis Császár, Herceghajtás, Pócem, Kis Király, Nagy Király, Lyukó, Őzugró, Görögszőlő, Szarkaszőlő, Pünkösd, Jónás, Nagy László, Kis László, Koncsorgó, Nagy Erenyő, Kis Erenyő, Előhegy, Baráthegy, Kutyor és Danlos, Pecér, Bolló, Tehéntánc. A város határában zárt és szórvány jellegű szőlőket egyaránt találunk. A szőlőtalajok jellege a dűlők legnagyobb részében kötött, erősen kötött nyirok-agyag, néhol köves, kavicsos foltokkal tarkítva. Középkötött nyirok-agyag ritkán köves foltokkal található a Pocem egyrészében, a Görögszőlőn, a Nagy lászlón és részben a Kis lászlón, Kis Erenyőben. Erősen köves, középkötött, nyirok-agyag (esetleg mészfoltokkal) található a Nagy Erenyő területén. Itt löszös foltok is előfordulnak. Középkötött, nyirokagyag és homokos nyirok-agyag jellemzi Lyukót, Bollót, a Tehéntánc dűlő egy részét, az Előhegyet. [30] A szerző 1960-as évekre vonatkoztatható adatai szerint „Miskolc egészére nézve a telepített szőlő 64 százaléka oltványszőlő, a többi direkttermő. Az oltványszőlőnél uralkodófajta nincs. Legnagyobb százalékot (12-15 %) az Olaszrizling képvisel, a Furmint, a Csemegék (Chasselas), a Hárslevelű viszont a 10 %-ot sem érik el. A vegyes oltványszőlő között Bánáti rizling, Ezerjó, gohér, Pataki, Mézesfehér, Szlankamenka található, a direkttermők főleg Othelló, Noah, Delaware és Concordia fajták. Az új telepítések egész jelentéktelenek, még a 2 százalékot sem érik el. A 13-25 éves szőlők aránya 46 százalék, az öreg szőlőké 38 százalék, a többi 4-12 éves. Jó állapotúnak nevezhető szőlő alig akad. Kb. 5 százalék a gyenge, a többi közepes állapotban van. A szőlők legnagyobb részének (90 százalék) 1x1 m a térállása és a karótámasz 95 százaléka rossz. A szőlőterületek megfelelő telepítés esetén is csak egész jelentéktelen területen gépesíthetők.[30] BUDAI JÓZSEF (1851-1939) a Kovászna megyei Bodosról elszármazott, később Miskolcon élő gimnáziumi tanár, neves flórakutató – Hulják János kortársa, minden bizonnyal ismerték 20
egymást – akinek a Bábonyibérc és Bedegvölgy között fekvő Ágazat nevű dűlőben volt gyümölcsöse és „Szorgalmasan járja elsősorban Miskolc város és a megye gyümölcsöseit, kutat, kísérletezik és oktatja, neveli a gazdákat”. [32] A gyümölcsnemesítés terén kimagasló eredményeket ért el, amit kellően talán még napjainkban sem értékelnek, pedig több évtizedes munkássága nyomán több mint 100 új gyümölcsfajtát állított elő. H. Szabó Béla nem hiába nevezte őt több alkalommal is egy világhírű orosz gyümölcsnemesítőhöz hasonlítva „a magyar Micsurinnak”. [31] Kivételesen célratörő gondolatvilágát, a haza érdekében végzett tevékenységét jól érzékelteti az a „magyar pomológia történetében egyedülálló eset, ami az ő sajóparti faiskolájával kapcsolatos. A faiskola bejáratánál ugyanis táblát helyezett el „TOLVAJKÁKHOZ” címzéssel melynek szövegében szaktanácsot adott a csemetéket »eltulajdonítók« számára, hogyan kell megmetszeni az elvitt csemete koronáját és gyökerét, hogy az elültetve termőfává fejlődjön, ahogyan ő nevezte »nemzeti tőkévé« váljon. Akkor volt boldog, ha azt tapasztalta faiskolájában járva, hogy onnan sok csemete hiányzik, mert tudta, hogy az jó helyre, az »édes anyaföldbe« került. Benedek Elek – aki Budaival egy faluban született – Édes anyaföldem című munkájában azt írja róla, hogy a nép azért becsülte már Erdélyben is, mert tudták azt, hogy szüntelenül a jövőnek dolgozik. [32] Hulják János (1884-1942) perecesbányai tanító majd (egyben) 1933-39 között iskolaigazgató 1884. május 16-án született a Bács-Kiskun-Szolnok megyei Újkécskén (ma Tiszakécske). Édesapját követve – aki rajzot tanított – tanítói képesítését Losoncon szerezte. A Diósgyőri Magyar Királyi Vas- és Acélgyár Pereces-bányatelepi iskolájába 1904-ben került, innentől 35 éven át nyugdíjazásáig tanított, a végén mint igazgató-tanító. Habár tanítói munkáját mindvégig lelkiismeretesen ellátta, minden idejét és energiáját annak a növénytani kutatásnak szentelte, aminek századunk elején a magyar botanika igazi tudománnyá válása korszakában roppant jelentősége volt: gyűjtőmunkával igyekezett hozzájárulni a hazai növényföldrajz megteremtéséhez. A Királyi Magyar Természettudományi Társulat már egészen fiatalon, 1903-ban tagjává választotta. Rengeteg növényt gyűjtött és preparált /30 000 lapból álló herbáriuma és ~500 kötetből álló szakkönyvtára volt/, emellett publikált is, szakközleményei sorban jelentek meg különféle szaklapokban, mint például a Magyar Botanikai Lapok, Botanikai Közlemények vagy a Magyar Turisták Lapja. Gyűjtési területe elsősorban a Felvidék, hazánk területén pedig az Északi-középhegység területére, itt elsősorban a Bükk, a Mátra és az Eperjes–Tokaji-hegylánc (magyarországi része a Zemplénihegység) vidékére terjedt ki. Élete legnagyobb élményét mégis az az 1934. július-augusztusi görögországi kutatóút jelentette, amelyre Wagner János (1870-1955) botanikus, a tanítóképző intézetek szakfelügyelője majd főigazgatója vitte magával és ahol számos növény közös felfedezése mellett egy búzavirágfajt róla neveztek el Centaurea huljákii néven. Érdemeit 1937ben a Magyar Tudományos Akadémia az érdemes magyar tanítók számára alapított Wodianer-díjjal jutalmazta. Az általa elért tudományos eredmények azért érdemelnek különös figyelmet, mert a botanikához, a növények tudományához nem volt szakképzettsége, amit elért, azt elsősorban saját önművelése útján érte el. Élete folyamán több alkalommal kínálták fel számára a „szakmai katedrát”, de ő állhatatosan megmaradt tanítónak, egyszerű tudósnak, a virágok szerelmesének. Jól jellemzi e nemes tulajdonságát a gyászoló családhoz 1942. október 27-én írt levelében az abaúji (Hidasnémeti) születésű dr. Győrffy István professzor (1880-1959) botanikus, európai hírű mohakutató, a Szegedi Tudományegyetem Növénytani Tanszéke valamint a Füvészkert megalapítója: „… igen kevés embert ismertem, aki olyan szerény, olyan abszolút becsületes, olyan elhuzódó lett volna; aki annyira önzetlenül szerette volna tudományát, mint Ő, a Megboldogult. Pedig büszkélkedhetett volna, mert ritka élesszemű gyűjtő, hideg mérlegelő volt; felette objektív, az igazsághoz szívósan ragaszkodó, becsületes, tiszta, nemes. Kedves, közvetlen egyéniségét hűen és szerető szívvel megőrzöm!” Berei Soó Rezső (1903-1980) székelyudvarhelyi születésű, a XX. század meghatározó jelentőségű, iskolateremtő (a Debreceni Tudományegyetem Növénytani Intézetének és Botanikus 21
Kertjének megszervezője, egyben egy új irányzat a magyar növényföldrajz-társulástani „iskola” megalapítója [33]) és világhírű magyar növénytantudósa mondta róla, hogy személyében „a magyar botanika leghívebb, legszorgalmasabb, önzetlen munkatársát vesztette el”. 1939. évi nyugdíjba vonulása után szívpanaszai miatt már kevesebbet tudott kimozdulni, de haláláig lankadatlanul folytatta munkáját. Boros Ádám (1900-1973) a XX. század másik (Soó mellett) meghatározó botanikusa szerint „nagy ügyszeretete, lelkesedése és kitartása vitte őt idő előtt a sírba” [34] 1942. október 23-án hunyta le örökre szemét, a diósgyőr-vasgyári temetőben helyezték örök nyugalomra. Egy Hulják Jánossal készített interjú során hangzott el, hogy teljesnek érzett életén végigtekintve csak azt fájlalja, hogy sokezer tanítványa között egy sem akadt, aki hajlamot árult volna el a legszebb tudomány iránt. [35] Elsősorban kettejük munkája eredményeként kaphatunk ma képet arról, hogy hogyan is nézhetett ki a perecesi és lyukói völgyek, gerincek növényzete közel 100 évvel ezelőtt, adataik többsége ugyanis az 1900-as évek elejéről származik. Bár a növényzetre is találunk utalásokat, jelentősebb tételeket a faj-lelőhely adatok jelentik, amihez gyakran – Hulják János esetében főleg jellemző – termőhelyi viszonyok leírása is szerepelt. A máig megmaradt herbáriumi lapokat a hozzájuk tartozó lelőhelyekkel és egy dűlőneveket is tartalmazó, például turistatérképpel összevetve egy hozzávetőleges „sematikus” képet kaphatunk arra vonatkozóan, hogy milyen növényzet, milyen élőhelyek boríthattak egy csúcsot, egy hegyoldalt vagy egy völgyalji területet az 1910-30-as évek derekán. Természetesen rajtuk kívül mások is megfordultak Pereces környékén, például Hulják János minden valószínűség szerint jó barátja vitéz Bartha Andor (1894-1966) vegyészmérnök, aki amellett, hogy az országon belül és kívül máshol is gyűjtött, szenvedélyesen szerette a Bükköt. Pereces természeti képére a bányászat már a Vasgyár megépítése előtt is hatott, meghatározóan azonban csak a gyár felépülése után, Pereces-bányatelep „hivatalos” létrejöttekor nyomta rá a bélyegét. Ekkor létesültek azok a szállítási útvonalak, amelyek részben még ma is fellelhetőek – írja Kricsfalvi Jenő, aki így ír a perecesi völgyben zajló munkálatokról: „A Diósgyőr-Vasgyár jelenlegi helyén való építkezések megkezdése előtt, már Perecesen az I. számú telepen több táróval folyt a művelés. A szenet szekéren vitték a Garadna-hámor völgyében lévő gyárakhoz. Ebben az időben a Pálinkás-tetőn túli szénterületen is működtek már tárók (Wiesner I–IV., Bálint I. és II., Adriányi tárók stb.). Ezen jobb minőségű szénnek a vasgyárakhoz való szállítása céljából köves utat létesítettek a bányáktól pálinkás-tetőn át az Égésköpüs-völgyben, melyhez csatlakozott az Ortás-tetőn vezetett köves út a IV. telepet művelő táróktól (Scheuchenstuel, Röszner és Adriányi tárók). Ez az út ma is fellelhető. Az út vége a mai lillafüredi műúthoz csatlakozott.” [36] Miskolc-Diósgyőr városrészéből elindulva először az Erenyői-patak völgyébe érkezünk. A völgy itt jóval tágasabb, mint később azon a helyen, ahol Pereces központi része ma található. A völgy kezdetben erdőborított lehetett, ahol a fő fafaj a fekete nyár lehetett füzekkel, magas kőrissel elegyesen, de bizonyára előfordult – főleg a magasabban fekvő részeken – kocsányos tölgy és vénic szil is. A völgyet szegélyező dombok lejtőit ugyancsak erdők boríthatták, de itt már egyértelműen a tölgyek lehettek túlsúlyban. Ezek helyén jöttek létre – Erenyőben és Perecesen is – az egykor és részben jelenleg is művelt szőlők, gyümölcsösök. Az erenyői völgyben a fák eltűnése a legeltető gazdálkodás feltételeit teremtette meg. Egy-egy fa megmaradhatott, ezek mára hatalmassá terebélyesedhettek, mint a Bulgárföldön szerencsére még ma is látható, büszkén a magasba nyúló famatuzsálem, az ország egyik legnagyobb fekete nyárfája, amely Miskolc város helyi védettségét élvezi. Hasonló faegyedekkel találkozhatunk a Csanyik- és Köpüs-völgyek területén is, például a Királyasztal és az onnan nem messze fekvő egykori szabadtéri színpad környékén, ahol sétálgatva még ma is hatalmas, főleg tölgyfákban gyönyörködhetünk.
22
Az Erenyői-patak árterén a fák kivágását követően mocsárrétek, nedves és/vagy félszáraz rétek alakultak ki, ahol elsősorban legeltettek, de kaszálónak is használhatták. Erről írja Lantos Sándor, hogy A földterület tulajdonosa diósgyőri magángazdák voltak, a legelőket pedig marhacsordák hasznosították. A legelőkön nagyon sok tölgyfa volt, melynek termését a gazdák sertéseik hízlalására használták. A völgy alja pedig erősen mocsaras, nádas rét volt, melyet csak lecsapolás és föltöltés után lehetett építkezésre igénybe venni.” A ma még látható Kiskert tulajdonok kialakítása a legelők helyén az 1970-es években történt, majd a sík területen a tsz-gazdálkodás indult volna meg, de ez nem volt működőképes, így ezeket a részeket is felparcellázták kiskerteknek. A völgyben futó patakról és a Miskolcot Perecessel összekötő útról írja: A Miskolc felőli országút jobb oldalán a Szarka-hegy, a Pünkösd-hegy, a Hidegoldal, Kis László-, Nagy László- és Bigecs-dűlők, majd a túloldalon a Tölgyes, Kis-Bakos, Nagy-Bakos, Alsó-Ostoros… aljában folydogál az Erenyő-patak, amely a hegyek csapodár vizeit, valamint a Pereces felső részéről érkező forrásvizeket, bányavizeket (Erenyőbánya-Új-akna) vezeti bele a Szinvába. A völgyben alakult ki az az út, amely összeköti a települést a várossal. Ez kezdetben földút volt, amely a makadám úttá alakult az 1938-1940-es években, azután az 1960-as évek folyamán bitumenezett műúttá építették ki.” [37] Közeledve Pereces-bányatelep felé, mindkét oldalon kertes-lakóházas beépítettséget tapasztalunk, de a házak mögötti dombok lejtőin és tetején már fel-feltűnnek az itt-ott még ligetes, máshol azonban már összefüggő tölgy- és egyéb elegyes erdők. Az Erenyői- (Pereces) patak ezen a szakaszon már szinte mindenütt szabályozott, természetes állapotáról már nem beszélhetünk, amely képet a sok helyen tapasztalható burkolt mederrészek is tovább fokoznak. Az egykori természetes élőhely talán utolsó hírmondója a Bollóalja-Beller környéki patakszakasz mentén még megtalálható Óriás zsurló, amely jelenlegi ismereteink szerint a harasztok legértékesebb képviselője Pereces környezetében. Pereces központi részéhez, az egykori vasútállomás környékére érkezvén észak és déli irányba tekintve más-más kép fogad bennünket. Dél felé az Újtelep házsorai mögött összefüggő, elsősorban tölgy, juhar és gyertyán alkotta erdő húzódik, amely fafajok közé bükk, vadcseresznye, fenyő és nyír is keveredik. Az erdő tulajdonképpen a Diósgyőrt és Majláthot Perecestől elválasztó Ostoros-hegy északi kitettségű oldalát borítja, míg a hegy Miskolc (Diósgyőr) irányába, Nagy-Bakos és Barát-hegyek felé eső oldalán felhagyott és/vagy részben ma is művelt zártkerti gyümölcsösök, esetleg szőlőültetvények helyezkednek el. Erre utalhat például a Szilvás-völgy elnevezés is. A művelés különböző időkben történt felhagyása sok helyen parlag eredetű gyepek kialakulásához vezetett, kivételt ez alól talán az Ostoros tető képez, ahol nagy valószínűséggel közel eredeti állapotban fennmaradt gyeptársulások, úgynevezett lejtősztyeppek tenyésznek, több védett növény- és feltehetően számos érdekes és értékes gerinctelen állatfaj lelőhelyeként. Hasonlóan értékes gyepekkel találkozhatunk, ha az egykori vasútállomástól északi irányban, például a temető fölött a Kőpad-tetőre, vagy a Beller-völgy lejtőire vetítjük tekintetünket. Előfordul itt például a Leánykökörcsin, amely nemcsak hazánk, de az Európai Unió védelmét is élvezi. További, az Európai Közösségben is védelmet élvező növények a Piros kígyószisz, ami a 90-es években még élt az Ostoroson, jelenleg nem tudjuk megerősíteni jelenlétét. A Pereces környéki gyepekben nagy valószínűséggel több helyen is előfordul a Janka-tarsóka, 2011 tavaszán többek között a temető közelében is sikerült rábukkanni. A régebb óta felhagyott gyümölcsösök helyén kialakult, illetve tetőhelyzetű lejtősztyeppek tehát számos növénytani értéket rejtenek, teljes feltárásuk azonban még nem történt meg. Az utóbbi években e természetes élőhelyekre a Bükki Nemzeti Park is felfigyelt, így értékeik további feltárása a közeljövőben várható. A következőekben dűlőnév szerint elkülönítve mutatjuk be a század elején elsősorban Budai József és Hulják János által feltárt növénytani értékeket. [38] Minden esetben jelezzük, ha az 23
említett faj hazánkban vagy az Európai Unióban védelmet élvez (utóbbi esetben a nemzetközi védelemre a Közösségi jelentőségű faj megnevezés utal), illetve a jobb áttekinthetőség kedvéért a dűlőnév után először a védett, majd a nem védett fajokat soroljuk fel. Ezúton is megköszönjük a Bükki Nemzeti Park segítségét, hogy adatszolgáltatásával hozzájárult a jelenleg ismert értékek bemutatásához! Az érintett fajnál BNPI jelöléssel jelezzük, ha a nemzeti park (sokszor megerősítve az évtizedekkel ezelőtt észlelt előfordulás ma is helytállóságát) szolgáltatta az adatot. A forintban kifejezett eszmei/természetvédelmi értéket a 100/2012. (IX. 28.) VM (Vidékfejlesztési Minisztérium) rendelettel módosított a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről szóló 13/2001. (V. 9.) KöM (Környezetvédelmi Minisztérium) rendelet 1. számú melléklete – védett és fokozottan védett növényfajok – alapján adjuk meg. PERECESBÁNYATELEP /PERECES (BNPI) / Fekete kökörcsin /Pulsatilla nigricans/ – Hulják, 1924 /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Jerikói lonc /Lonicera caprifolium/ – Hulják 1933 Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Csillagőszirózsa /Aster amellus/ – Hulják 1906 Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Mocsári csorbóka /Sonchus palustris/ – Budai 1909 Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Fehér madársisak /Cephalanthera damasonium/ – Hulják 1906 /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Madárfészek-békakonty /Neottia nidus-avis/ – Hulják 1906 Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Bíboros kosbor /Orchis purpurea/ – Hulják 1906 Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Hosszúlevelű árvalányhaj /Stipa tirsa/ – Hulják 1907 Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Csinos árvalányhaj /Stipa pulcherrima/ – Hulják 1907 Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Hosszúlevelű fürtösveronika /Pseudolysimachion longifolium/ – Ismeretlen irodalmi adat Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Piros pozdor /Scorzonera purpurea/ – Ismeretlen irodalmi adat Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Agár sisakoskosbor /Anacamptis morio/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Janka-tarsóka /Thlaspi jankae agg./ – KÖZÖSSÉGI JELENTŐSÉGŰ FAJ! /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Sátorozó pimpó /Potentilla thyrsiflora/ – Hulják, 1908
24
Szürke rózsa /Rosa dumalis/ – Hulják, 1933 Gumós kőtörőfű /Saxifraga bulbifera/ – Hulják, 1906 Közönséges tarkakoronafürt /Securigera varia/ – Budai, 1906 Ligeti bükköny /Vicia sylvatica/ – Budai 1908, Hulják 1929 Négyélű füzike /Epilobium tetragonum/ – Hulják, 1927 Hegyi pacsirtafű /Polygala vulgaris/ – Budai 1909, Hulják 1929 Európai gombernyő /Sanicula europaea/ – Hulják, 1906 Sárga kígyókapor /Silaum silaus/ – Bartha, Hulják 1935 Homoki gurgolya /Seseli annuum/ – Hulják 1913 Abaúji galaj /Galium abaujense/ – Soó 1929 Kapaszkodó galaj /Galium rivale/ – Budai Mocsári galaj /Galium palustre/ – Hulják 1907, 1917 Mocsári gólyaorr /Geranium palustre/ – Hulják 1937 Bársonyos tüdőfű /Pulmonaria mollissima/ – Hulják 1911 Nagyvirágú méhfű /Melittis melissophyllum subsp. carpatica/ – Hulják 1906 Erdei tisztesfű /Stachys sylvatica/ – Hulják 1907 Mocsári tisztesfű /Stachys palustris/ – Hulják 1937 Kicsiny tátos /Microrrhinum minus/ – Budai 1913 Fürtös repcsény /Erysimum repandum/ – Budai 1900 Parlagi macskatalp /Antennaria dioica/ – Hulják 1906 Pipacslevelű zörgőfű /Crepis rhoeadifolia/ – Budai 1906 Esti mécsvirág /Silene noctiflora/ – Irodalmi adat, Hulják 1933 Ernyős virágkáka /Butomus umbellatus/ – Hulják 1913 Tavaszi sás /Carex caryophyllea/ – Hulják 1907 Erdei nádtippan /Calamagrostis arundinacea/ – Budai 1906 Szürke fenyérfű /Bothriochloa ischaemum/ – Hulják 1906 Egyszerű borkóró /Thalictrum simplex/ – Ismeretlen irodalmi adat Erdei pereszlény /Calamintha sylvatica/ – Ismeretlen irodalmi adat Kacúros véreslapu /Hypochoeris radicata/ – Ismeretlen irodalmi adat Dianthus × Hellwigii /Szeplős és a Réti szegfű hibridje/ – Hulják 1913 Veronica × Mauksii /Hosszúlevelű és Orchideaképű veronika hibridje/ Hulják 1928 PERECESBÁNYA: ÚJTEMETŐI-VÖLGY Tarka imola /Centaurea triumfettii/ – Hulják 1906 Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Réti ördögharaptafű /Succisa pratensis/ – Hulják 1906 Mezei varfű /Knautia arvensis/ – Hulják 1908 Magyar aszat /Cirsium pannonicum/ – Hulják 1906 Inula Vrabelyiana – Hulják 1906 PERECES: CSERNALJ / NAGY-CSERMELY (BNPI) / Kőrislevelű nagyezerjófű /Dictamnus albus/ – Hulják 1907 /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Nagy pacsirtafű /Polygala major/ – Hulják 1906 Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Jerikói lonc /Lonicera caprifolium/ – Hulják 1933 Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Sárga len /Linum flavum/ – Hulják 1906 Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed
25
Árlevelű len /Linum tenuifolium/ – Hulják 1906 Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Bíboroskosbor /Orchis purpurea/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Parlagi rózsa /Rosa gallica/ – Hulják János, 1927 Sváb rekettye /Genista germanica/ – Hulják, 1907, 1909, 1916 Fehér ibolya /Viola alba/ – Hulják 1906 Nyúlánk ibolya /Viola elatior/ – Hulják 1907 Mezei aggófű /Tephroseris integrifolia/ - Hulják 1907 DIÓSGYŐR: ERENYŐ-VÖLGY Mocsári csorbóka /Sonchus palustris/ – Hulják 1935 Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed OSTOROS, OSTOROS-HEGY, OSTOROS-TETŐ Leánykökörcsin – Budai József (1912, 1917) – KÖZÖSSÉGI JELENTŐSÉGŰ FAJ! Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Házi berkenye /Sorbus domestica/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Abaúji galaj /Galium abaujense/ – Bartha 1932 Szürke rózsa /Rosa dumalis/ – Hulják János, 1933 Piros gólyaorr /Geranium sanguineum/ Árva rozsnok /Bromus inermis/ – Hulják 1908 LYUKÓ, LYUKÓ-BÁNYA, LYUKÓ-HEGY, LYUKÓ-VÖLGY Erdei szellőrózsa /Anemone sylvestris/ – Hulják János, 1906 és 1914 Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Réti iszalag /Clematis integrifolia/ – Budai József, 1906 Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Fehér törpezanót /Chamaecytisus albus/ – Budai, 1908 Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Mocsári csorbóka /Sonchus palustris/ – Bartha 1935 Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Európai kakasmandikó /Erythronium dens-canis/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 50 000 Ft/egyed Szibériai nőszirom /Iris sibirica/ – Budai 1904 Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Egypelyvás csetkáka /Eleocharis uniglumis/ – Budai 1906 Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Pici egérfarkfű /Myosurus minimus/ – Budai József, 1906 Fehér pimpó /Potentilla alba/ – Budai József, 1906 Vérontófű pimpó /Potentilla erecta/ – Budai József, 1900
26
Apró here /Trifolium dubium/ – Budai, 1913, 1914 Hegyi here /Trifolium montanum/ – Hulják, 1914 Magyar nyúlhere /Anthyllis vulneraria subsp. polyphylla/ – Budai, 1904 Négymagvú bükköny /Vicia tetrasperma/ – Budai, 1906 Abaúji galaj /Galium abaujense/ – Budai 1908, Hulják 1936 Galium × Huljákii /Abaúji és Tejoltó galaj hibridje/ – Hulják 1931 és 1936 Tejoltó galaj /Galium verum/ – Budai 1903 Kislevelű hárs /Tilia cordata/ – Budai 1908 Berki nefelejcs /Myosotis nemorosa/ – Budai 1900 Bugás macskamenta /Nepeta pannonica/ – Budai 1905 Közönséges gyújtoványfű /Linaria vulgaris/ – Budai 1903 Csörgő kakascímer /Rhinanthus minor/ – Budai 1906 Réti kakukktorma /Cardamine pratensis subsp. matthioli/ – Budai 1906 Parlagi macskatalp /Antennaria dioica/ – Budai 1900 Magyar aszat /Cirsium pannonicum/ – Budai 1897 Festő zsoltina /Serratula tinctoria/ – Budai 1908 Foltos véreslapu /Hypochoeris maculata/ – Budai 1906 Őszi oroszlánfog /Leontodon autumnalis/ – Hulják 1913 Szelídgesztenye /Castanea sativa/ Kocsányos tölgy /Quercus robur/ – Budai 1908 Mocsári nőszirom /Iris pseudacorus/ – Budai 1904 Mocsári csetkáka /Eleocharis palustris/ – Budai 1904 Rókasás /Carex vulpina/ – Budai 1904 Ritkás sás /Carex remota/ – Budai 1905 Éles sás /Carex acuta/ – Budai 1904 Tavaszi sás /Carex caryophyllea/ – Budai 1906 Réti sás /Carex distans/ – Budai 1906 Bókoló sás /Carex melanostachya/ – Budai 1904 Kétes vékonyzab /Ventenata dubia/ – Budai 1906 Hegyi fogtekercs /Danthonia alpina/ – Hulják 1931 BOLLÓ Leánykökörcsin /Pulsatilla grandis/ – KÖZÖSSÉGI JELENTŐSÉGŰ FAJ! /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed KŐPAD-TETŐ Tömött zabfű /Helictotrichon compressum/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Bíboros kosbor /Orchis purpurea/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Leánykökörcsin /Pulsatilla grandis/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Janka-tarsóka /Thlaspi jankae/ – KÖZÖSSÉGI JELENTŐSÉGŰ FAJ! /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed
BIGECS Csillagőszirózsa /Aster amellus/ /BNPI/
27
Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Fehér törpezanót /Chamaecytisus albus/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Magyar zergevirág /Doronicum hungaricum/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 50 000 Ft/egyed Bíboros kosbor /Orchis purpurea/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Tarka pettyeskosbor /Neotinea tridentata/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Nagy pacsirtafű /Polygala major/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Leánykökörcsin /Pulsatilla grandis/ – KÖZÖSSÉGI JELENTŐSÉGŰ FAJ! /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Piros pozdor /Scorzonera purpurea/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Csinos árvalányhaj /Stipa pulcherrima/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed
NAGY-ERENYŐ Csillagőszirózsa /Aster amellus/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Tarka imola /Centaurea triumfetti subsp. stricta/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Fehér madársisak Cephalanthera damasonium/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Fehér törpezanót /Chamaecytisus albus/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Bodzaszagú ujjaskosbor /Dactylorhiza sambucina/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Magyar zergevirág /Doronicum hungaricum/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 50 000 Ft/egyed Tarka nőszirom /Iris variegata/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Agár sisakoskosbor /Anacamptis morio/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Bíboros kosbor /Orchis purpurea/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed
28
Tarka pettyeskosbor /Neotinea tridentata/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Nagy pacsirtafű /Polygala major/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Nagyvirágú gyíkfű /Prunella grandiflora/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Leánykökörcsin /Pulsatilla grandis/ – KÖZÖSSÉGI JELENTŐSÉGŰ FAJ! /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Piros pozdor /Scorzonera purpurea/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Házi berkenye /Sorbus domestica/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Csinos árvalányhaj /Stipa pulcherrima/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed
NAGY LÁSZLÓ-HEGY Nagy pacsirtafű /Polygala major/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Házi berkenye /Sorbus domestica/ /BNPI/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed
ADRIÁN-VÖLGY Magyar repcsény /Erysimum odoratum/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Tarka nőszirom /Iris variegata/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Kardos madársisak /Cephalanthera longifolia/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Mogyorós hólyagfa /Staphylea pinnata/ Erdei gyöngyköles /Buglossoides purpurocaerulea/ Kardos peremizs /Inula ensifolia/ BAROSS-AKNA Köménylevelű kocsord /Peucedanum carvifolia/ – Bartha 1935 Mezei csormolya /Melampyrum arvense/ Virágrugó kakukktorma /Cardamine impatiens/ – Hulják 1906 Magyar szegfű /Dianthus giganteiformis subsp. pontederae/ FARKAS-LES Kutyabenge /Frangula alnus/ Hegyi orbáncfű /Hypericum montanum/ Négylevelű farkasszőlő /Paris quadrifolia/ Bókoló gyöngyperje /Melica nutans/
29
NAGY-ORTÁS-TETŐ Kutyabenge /Frangula alnus/ Cserlevelű saláta /Lactuca quercina/ Nyúlánk sás /Carex elongata/ Bókoló gyöngyperje /Melica nutans/ Dárdás nádtippan /Calamagrostis canescens/ NAGYSZILVÁS-VÖLGY Fehér pimpó /Potentilla alba/ – Budai József, 1906 DIÓSGYŐR: MÁRTA-AKNA Feketés imola /Centaurea nigrescens/ – Hulják 1931
KÖPÜS-VÖLGY Házi berkenye /Sorbus domestica/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Nagy völgycsillag /Astrantia major/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Magyar zergevirág /Doronicum hungaricum/ – Hulják 1914 Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 50 000 Ft/egyed Buglyos törpezanót /Chamaecytisus austriacus/ Fodros gólyaorr /Geranium phaeum/ – Hulják 1912 Nagyvirágú ibolya /Viola riviniana/ – Hulják 1939 Aranyfürt /Aster linosyris/ Kardos peremizs /Inula ensifolia/ Kárpáti aggófű /Senecio nemorensis subsp. fuchsii/ – Hulják 1924 Vetési tinóöröm /Vaccaria hispanica/ – Hulják 1930 Szeplős szegfű /Dianthus armeria/ – Hulják 1930 Négylevelű farkasszőlő /Paris quadrifolia/ Merev szőrfű /Nardus stricta/ – Hulják 1935 Erdei sédbúza /Deschampsia flexuosa/ CSANYIK-VÖLGY Nagy völgycsillag /Astrantia major/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Piros madársisak /Cephalanthera rubra/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Agár sisakoskosbor /Anacamptis morio/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Buglyos törpezanót /Chamaecytisus austriacus/ Kisvirágú nebáncsvirág /Impatiens parviflora/ – Közép-Ázsiából behurcolva Mocsári gólyaorr /Geranium palustre/ Mezei gólyaorr /Geranium pratense/ Erdei gyöngyköles /Buglossoides purpurocaerulea/
30
Közönséges kövifoszlár /Cardaminopsis arenosa subsp. petrogena/ Nagyvirágú ibolya /Viola riviniana/ – Budai 1911 Pongyola harangvirág /Campanula sibirica subsp. divergentiformis/ Erdei peremizs /Inula conyza/ Kardos peremizs /Inula ensifolia/ Szürke aszat /Cirsium canum/ Borzas imola /Centaurea indurata/ Kígyóhagyma /Allium scorodoprasum/ Négylevelű farkasszőlő /Paris quadrifolia/ Ritkás sás /Carex remota/ Pelyhes selyemperje /Holcus lanatus/ Sárgás aranyzab /Trisetum flavescens/ Háromfogú fogtekercs /Danthonia decumbens/
BODGÁL FERENC (1932-1972) miskolci származású, fiatalon elhunyt néprajzkutató, a Herman Ottó Múzeum munkatársa érdekes egyben értékes adatokat közöl a Pereces közeli Varbón, az 50-es években ott élő emberek gyógynövény és gombaismeretéről. [39] Cikkében emellett a sertéstenyésztésről, a „kártékony vadak” elszaporodásának megakadályozásáról is szól. A helyi – varbói – gyógynövény és gombaismeret felelevenítése érdekében idézek pár sort az említett tanulmányból: 1. székfűvirág: torokfájásra, „fülfájáskor a levéből a fülbe csepegtetve meggyógyul.” 2. fagyal levele és virága: „szájfájáskor megfőzve, levével a szájszélét mosogatva, meggyógyul.” 3. Apró bojtorján – patikai párlófű néven lehet még ismeretes – köhögésre teának 4. hársfavirágnak a leve – köhögésre teának, 5. „veronika vagy tüdőfű nehézmellű embernek megfőzve, a leve nagyon használ” 6. „magvas csanálnak virágja erős köhögésnél megfőzve, a leve nagyon használ” 7. köszvény ellen „keresetlen kígyóhagymát kell megtörni és a köszvényes részt vele bedörgölni. Még jobban használ, ha vadfenyő gallyát megfőzzük, 15-20 darab terméskövet bevetünk a kemencébe, megtüzesítjük, majd a köveket egy dézsába, ennek levébe hányjuk. A fájós részt betakarva, fölébe tartjuk, ennek párája a fájós részt átjárja, a fájdalom szűnni fog.” Az erdőn sok, táplálkozásra vagy ipari felhasználásra szolgáló növény is gyűjthető. Varbói asszonyok nyár elején szamócát, földiepret, málnát szednek. Nyár közepén van a gombaszezon. Hamvasba és kosárba gyűjtik az ehető gombákat: tinóru, griba (?), szekfű, géva (sárga gévagomba vagy késői laskagomba is lehet), galamb, csirke (rókagomba), töviskalja, szentgyörgy (valószínűleg a májusi pereszke), petrec (pisztricgomba), petrezselyem (létezik petrezselyemgomba), fenyőalja (pereszkére vagy fenyőtinórura utalhat), keserűgomba, potypinka (csoportos tuskógomba). A gombát sokszor a miskolci piacra vitték értékesíteni frissen vagy szárított formában. Tavasszal hóvirágot, hunyort, ibolyát, kankalint, szentgyörgyvirágot, gyöngyvirágot szednek, ősszel mogyorót, somot, csipkét, kökényt, vadalmát, vadkörtét illetve „szednek még gubicsot festéknek, makkot a sertésnek” [39] Az állatvilág még annyira sem lett kutatva mint a növények, néhány szitakötőkre, cincérekre, lepkékre vonatkozó szórványadat mellett egyedül a gerincesek törzsének képviselőiről (elsősorban a madarakról, részben a kétéltűekről, hüllőkről és emlősökről) mondhatjuk el, hogy többé-kevésbé naprakész információ áll rendelkezésünkre.
31
A gerinctelenek közül a védett imádkozó sáska, másik nevén ájtatos manó /Mantis religiosa/ biztosan előfordul a nyíltabb gyepfoltokon, ugyanígy a tölgyesek közelségéből, a még megtalálható idősebb élő és elhalt faegyedeknek köszönhetően Pereces lakói bizonyára még napjainkban is találkoznak a nagy szarvasbogárral /Lucanus cervus/ esetleg a nagy hőscincérrel /Cerambyx cerdo/, amelyek hazánkon kívül az Európai Közösségben is védelmet élveznek. Előbbi faj eszmei értéke 5 000, utóbbiaké 10 000 Ft/egyed. A védett kis hőscincér /Cerambyx scopolii/ és a kis szarvasbogár /Dorcus parallelipipedus/ nagyobb eséllyel kerülhetnek szem elé. Mára nagyon megritkult, de nem kizárt az orrszarvúbogár /Oryctes nasicornis/ és az aranyos bábrabló /Calosoma sycophanta/ jelenléte sem, mindkettő védett, előbbi eszmei értéke 50 000, míg utóbbié 5 000 Ft/egyed. A futóbogarak közül minden bizonnyal él a területen a ragyás futrinka /Carabus cancellatus/, a bőrfutrinka /Carabus coriaceus/, a ligeti futrinka /Carabus nemoralis/ és a kék laposfutrinka /Carabus intricatus/. Valamennyien védett fajok, eszmei értékük 5 000 Ft/egyed. A Lyukó-völgyben a 90-es években még megtalálták az Európai Unió védelmét is élvező erdei szitakötő /Ophiogomphus cecilia/ egy példányát (eszmei értéke 50 000 Ft/egyed) [40], míg 2012 végén a gyöngyösi Mátra Múzeum munkatársai Kovács Tibor és Varga András bukkantak rá a Pereces-patak bellervölgyi szakaszán a védett pataki szitakötő /Orthetrum brunneum/ lárváira. A rákok északkelet-magyarországi – közvetve tehát miskolci – előfordulásával kapcsolatban Viga írja, hogy adatközlők szerint a rákok főleg a patakok lassúbb folyású szakaszain tartózkodtak előszeretettel. A vidék geográfiai adottságából eredően a patakok futása a völgytalpakban, a viszonylag sík területre települt falvak előtt lelassult, gyakran malmok állták a folyás útját. A „malom közeli” helyeket emlegetik jó rákászó helynek. Ilyen gabonaőrlő malmok a Szinva mentén is előfordultak, nem messze például az Erenyői-patak betorkollásától, így ha Perecesen nem is – bár korábbi évszázadokban nem kizárható – de a Szinvában elképzelhető, hogy éltek valamikor rákok. Utóbbit támaszthatja alá Benkő Sámuel Miskolc tudós orvosa, aki említést tesz a Szinva gazdag rákállományáról – Benkő Sámuel: Miskolc történeti-orvosi helyrajza 1782 (Sajtó alá rendezte Szabadfalvi József, fordította M. Kiss Júlia) Miskolc, 1976, 26. oldal – a Hámori-tó rákászata pedig még századunk elején is számottevő haszna volt – A miskolci Magyar Királyi Erdőigazgatóság kezelése alá tartozó kincstári uradalom történeti és gazdasági rövid ismertetése. 44. oldal – a kincstári uradalom erdészetének. [41] Pontos irodalmi adatokkal rendelkezünk a CINCÉREK néhány fajának Pereces környéki előfordulásáról, mely adatok egy része a Perecesbányatelepen nevelkedett (általános iskolai évek), később a Magyar Természettudományi Múzeum híres rovarpreparátora, a 2012-ben elhunyt Hámori Sándorné /született Czeglédi Edit/ fiatalkori gyűjtéseiből származik. Kiemelhető még Reskovits Miklós híres lepkész 1955. évi kétsávos gyalogcincér adata az Ostoros-tetőről. Ő volt az, aki a 60-as években az elsők között írta meg a bükki lepkevilág összefoglalását. A következőekben Hegyessy Gábor 2013. évi összefoglaló munkája alapján, dűlőnevenként elkülönítve mutatjuk be a Percesen és környékén megtalált fajokat. [42] PERECES Nyolcsávos gyalogcincér /Pedestredorcadion scopolii/ – Hámori Sándorné (1954) OSTOROS-TETŐ Kék somkórócincér /Agapanthia violacea/ – Hámori Sándorné (1955) Fekete gyalogcincér /Carinatodorcadion aethiops/ – Hámori Sándorné (1955) Kétsávos gyalogcincér /Pedestredorcadion pedestre/ – Reskovits Miklós (1955)
32
BELLER-VÖLGY Barna juharcincér /Alosterna tabacicolor/ – Hámori Sándorné (1953) Rajzos virágcincér /Pachytodes erraticus/ – Hámori Sándorné (1953) Barnás virágcincér /Pseudovadonia livida/ – Hámori Sándorné (1950) Fekete karcsúcincér /Stenurella nigra/ – Hámori Sándorné (1953) Változékony korongcincér /Phymatodes testaceus/ – Hámori Sándorné (1953) Fehérgyűrűs bogáncscincér /Agapanthia villosoviridescens/ – Hámori Sándorné (1953) Feketefejű barabolycincér /Musaria affinis/ – Hámori Sándorné (1953) Parányi fűcincér /Phytoecia pustulata/ – Hámori Sándorné (1953) BOLLÓALJA Nyolcsávos gyalogcincér /Pedestredorcadion scopolii/ – Hámori Sándorné (1954) ERENYŐ-VÖLGY Kis fenyvescincér /Monochamus sutor/ – Anonim (fatelep környékén)
CSANYIK-VÖLGY Barna juharcincér /Alosterna tabacicolor/ – Gulyás Attila (1987) Vöröslábú virágcincér /Anoplodera rufipes/ Vörösnyakú virágcincér /Dinoptera collaris/ Aranyszőrű galagonyacincér /Grammoptera ustulata/ Cser-tövisescincér /Rhagium mordax/ Hegyi virágcincér /Stictoleptura scutellata/ Juhar-díszcincér /Anaglyptus mysticus/ Zöld tölgyescincér /Callimellum angulatum/ Közönséges darázscincér /Clytus arietis/ Kis facincér /Ropalopus macropus/ – Gulyás Attila (1987) Feketefejű barabolycincér /Musaria affinis/ Medvelapucincér /Phytoecia cylindrica/ Kéttövises ecsetcincér /Pogonocherus hispidus/ Kis nyárfacincér /Saperda populnea/ Négyszemű cincér /Tetrops praeustus/ MISKOLC – FELSŐ-FORRÁS Cser-tövisescincér /Rhagium mordax/ MISKOLC – FORRÁS-VÖLGY Négyfoltos cserjecincér /Cortodera humeralis/ Gyűrűscsápú galagonyacincér /Grammoptera ruficornis/ Tarkacsápú karcsúcincér /Rutpela maculata/ Feketevégű karcsúcincér /Stenurella melanura/ Fekete karcsúcincér /Stenurella nigra/ Zöld tölgyescincér /Callimellum angulatum/ Fehérgyűrűs bogáncscincér /Agapanthia villosoviridescens/ PARASZNYA – KŐLYUK-TETŐ Kis hőscincér /Cerambyx scopolii/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed
33
Barnás virágcincér /Pseudovadonia livida/ – lárvái a mezei szegfűgomba micéliumán Tarkacsápú karcsúcincér /Rutpela maculata/ Feketevégű karcsúcincér /Stenurella melanura/ Fekete karcsúcincér /Stenurella nigra/ Öves gesztcincér /Leiopus nebulosus/
A LEPKÉK terén Gyulai Péter – és testvére Iván – dolgozatait érdemes megemlíteni, amely tartalmaz néhány szórványadatot Perecesről és jelentősen több adatot a Csanyik környékéről. [43,44,45] A szerző/szerzők saját maga és más gyűjtők, valamint az Erdészeti Tudományos Kutatóintézet fénycsapda anyaga alapján határozta meg a Bükk számos területének – sokszor első ízben – lepkefaunáját. A gyűjtők között említi a századforduló környékéről Narozsny Zoltánt, még korábbról a XIX. század második feléről Frivaldszky Imre rovarkutatót, valamint a már cincéreknél is említett Reskovits Miklóst, aki 1920-tól végezte kutatásait, és eredményeit 1963-ban a Bükk hegység lepkefaunája dolgozatában összegezte. [45] A következőekben felsorolás jelleggel mutatunk be néhány Pereces vonzáskörzetében megtalált fajt, némelyek (például nappali pávaszem, atalantalepke, fecskefarkú lepke stb.) minden bizonnyal még ma is élnek a számukra megfelelő élőhelyeken. Ahol lelőhely is meg volt adva, azt minden esetben feltüntetjük. A magyar neveket Buschmann és Szabóky munkája alapján közöljük [46], Először a védelem alatt álló fajokat mutatom be, aztán a többi faj következik. Magyar boglárka /Jolana iolas/ – Diósgyőr, Varga Zoltán és Wirth Tibor szóbeli közlése Fokozottan Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 250 000 Ft/egyed A fajt hazánkban fedezték fel, a Bükkben éri el elterjedésének északi határát. Élőhelyei a száraz, meleg, déli fekvésű domb- és hegyoldalak, ahol meleg napsütésben tápnövénye környékén sebesen repkednek az imágók. Mivel ragaszkodik ezekhez a tenyészőhelyekhez ezért lokális. A 70-es évek második feléig csak a Miskolc felé eső, alacsony fekvésű meleg mészkőlejtőkön találták Diósgyőrben és Fehérkőlápán. Valószínűleg a Déli-Bükkben, a Hór-völgy környékén is élhet. Egyetlen nemzedéke májustól júliusig repül. Hernyója változékony színű, sokszor fülbemászók és hangyák társaságában a pukkanó dudafürt termésében él. [44] Tüzes tarkalepke /Melitaea didyma/ – Köpüs-völgy, 1968, Gyulai testvérek A törzsalak Közép-Európa északi részén él. A magyarországi populációk két alfajra különülnek, a két alfaj elterjedése részben fedi egymást, így a Bükk – a két alfaj elterjedésének határterülete – alacsonyabb részein ilyen hibridpopulációk jellemzőek. A hernyók tápnövényei gyújtoványfű-, veronika-, útifű-, rekettye-, tisztesfű-, üröm-, ördögszem és ökörfarkkóró fajok. [44] Tarka szemeslepke /Chazara briseis/ – Pünkösdhegy, Reskovits Miklós Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 50 000 Ft/egyed Meleg- és szárazságkedvelő faj, legjobb élőhelyei a mediterrán területeken vannak. Populációi hozzánk legközelebb Dél-Európa és Közép-Európa déli részén élnek Nálunk főleg a Középhegység meleg mészkőplatóin fordul elő, de rendkívül lokálisan, a Bükkben szórványos és ritka. [44] Citromlepke /Gonepteryx rhamnii/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Fecskefarkú lepke /Papilio machaon/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed
34
Tölgyfaboglárka /Neozephyrus quercus/ – Köpüs-völgy, 1968 Gyulai testvérek Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed C-betűs lepke /Nymphalis c-album/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Nagy rókalepke /Nymphalis polychloros/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Nappali pávaszem /Nymphalis io/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Kis rókalepke /Nymphalis urticae/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 50 000 Ft/egyed Admirálislepke /Vanessa atalanta/ Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 5 000 Ft/egyed Erdei busalepke /Ochlodes sylvanus (venatus faunus)/ Kis mustárlepke /Leptidea sinapis/ Hajnalpírlepke /Anthocharis cardamines/ Káposzta-fehérlepke /Pieris brassicae/ Répa-fehérlepke /Pieris rapae/ Repce-fehérlepke /Pieris napi/ Közönséges tűzlepke /Lycaena phlaeas/ Keleti vándorboglárka /Leptotes pirithous telicanus/ – Diósgyőr, Frivaldszky közlése Bengeboglárka /Celastrina argiolus/ Ezüstös boglárka /Plebejus argus/ Közönséges boglárka /Polyommatus icarus/ Közönséges gyöngyházlepke /Issoria lathonia/ Kerekfoltú gyöngyházlepke /Argynnis aglaja/ Pókhálóslepke /Araschnia levana/ Bogáncslepke/Vanessa cardui/ Nagy ökörszemlepke /Maniola jurtina monoculus/ Erdei szemeslepke /Pararge aegeria egerides/ Közönséges ökörszemlepke /Aphantopus hyperanthus polymeda/ Fagyalszender /Sphinx ligustri/ – Csanyik-völgy 1972 Fenyőszender /Hyloicus pinastri/ – Csanyik, 1972 Hársfaszender /Mimas tiliae/ – Csanyik, 1971, 1972 Nyárfaszender /Laothoe populi/ – általánosan elterjedt Kacsafarkú szender /Macroglossum stellatarum/ Kutyatejszender /Hyles euphorbiae/ – A Bükk alacsonyabb részein gyakori Szőlőszender /Deilephila elpenor/ – Csanyik, 1971, 1973 Piros szender /Deilephila porcellus/ – Csanyik, 1971-1975 Kis púposszövő /Furcula bifida (hermelina)/ – Csanyik, 1971 Bükkfa-púposszövő /Stauropus fagi/ – Csanyik, 197 Pergament púposszövő /Harpyia milhauseri/ – Csanyik, 1971 Tölgyfa-púposszövő /Drymonia querna/ – Csanyik, 1972 Bélyeges púposszövő /Drymonia dodonea (trimacula)/ – Csanyik, 1971 Cserfa púposszövő /Drymonia ruficornis grisea (chaonia)/ – Csanyik, 1972, 1976, Forrás-völgy 1979 Tevehátú púposszövő /Notodonta dromedarius/ – Csanyik, 1971, 1972 Zegzugos púposszövő /Notodonta ziczac/ – Csanyik, 1971-73 Tarajos púposszövő /Notodonta tritophus/ – Csanyik, 1971 Füstös púposszövő /Peridea anceps/ – Csanyik, 1971-74
35
Feketefoltos púposszövő /Drymonia obliterata/ – Forrás-völgy, 1979 Ezüstfoltos púposszövő /Spatalia argentina/ – Csanyik, 1971 Tevenyakú púposszövő /Ptilodon capucina/ – Pereces, 1978 Csőrös púposszövő /Pterostoma palpina/ – Csanyik, 1971 Tollascsápú púposszövő /Ptilophora plumigera/ – Csanyik, 1971, Forrás-völgy 1977, Pereces 1978 Rövidszárnyú levélszövő /Clostera curtula/ – Csanyik, 1971 Apró levélszövő /Clostera pigra/ – Csanyik, 1971, Pereces 1978 Fehérsávos pihésszövő /Habrosyne pyrithoides/ – Csanyik Rózsafoltos pihésszövő /Thyatira batis/ – Csanyik Bélyeges pihésszövő /Tethea or/ – Csanyik, 1971 Őszi pihésszövő /Cymatophorima diluta/ – Pereces, 1977 Zöldes pihésszövő /Polyploca ridens/ – Csanyik, 1971, 1972, 1975 Hársfa-sarlósszövő /Sabra harpagula/ – Csanyik, 1971, Pereces 1979 Tölgyfa-sarlósszövő /Watsonalla binaria/ – Csanyik, 1971, 1972 Bükkfa-sarlósszövő /Watsonalla cultraria/ – Csanyik
A KÉTÉLTŰ és HÜLLŐ fajokról Vásárhelyi István – később még visszatérünk rá – dolgozatát érdemes kiemelnünk [47], aki korának kiemelkedő, elsősorban gerincesekkel foglalkozó biológusa volt. Kiegészítve ezt Vizslán és társai munkájával [48], egy elég jó képet kaphatunk a terület lehetséges gerinces kétéltű és hüllő fajairól. Pettyes gőte /Triturus vulgaris/ – Szórványos vagy ritka lehet. Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Vöröshasú unka /Bombina bombina/ – Vásárhelyi a Csanyikból említette. Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed KÖZÖSSÉGI JELENTŐSÉGŰ FAJ! Barna ásóbéka /Pelobates fuscus/ – Elképzelhető előfordulása, de ritka lehet Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Barna varangy /Bufo bufo/ – Szórványosan biztosan jelen van. Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Zöld varangy /Bufo viridis/ – Gyakoribb lehet, mint az előbbi faj, a lakóházak környezetében is megjelenhet. Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Zöld levelibéka /Hyla arborea/ – Mára ritka lehet, de jelenléte nem kizárható. Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Erdei béka /Rana dalmatina/ – Az elegyes erdőkben bizonyára előfordul. Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 10 000 Ft/egyed Fürge gyík /Lacerta agilis/ – Szórványosan, de biztosan előfordul. Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 25 000 Ft/egyed Zöld gyík /Lacerta viridis/ Vásárhelyi a Csanyikból emítette, ritkán felbukkanhat. Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 25 000 Ft/egyed Fali gyík /Podarcis muralis/ – Jelenléte nem kizárható, előfordulhat. Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 25 000 Ft/egyed Lábatlangyík /Anguis fragilis/ – Vásárhelyi a Csanyikból említette. Szórványosan vagy ritkán, de minden bizonnyal előfordul.
36
Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 25 000 Ft/egyed Erdei sikló /Elaphe longissima/ – Szórványosan vagy ritkán jelen lehet. Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 50 000 Ft/egyed Vízisikló /Natrix natrix/ – Vásárhelyi a Csanyikból említette, szórványosan jelen lehet. Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 25 000 Ft/egyed Rézsikló /Coronella austriaca/ – Biztosan nem állíthatjuk, hogy e nyílt, melegkedvelő faj előfordul Pereces környezetében, mindenesetre jelenlétét nem lehet biztosan kizárni. Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 50 000 Ft/egyed
Pereces legjobban ismert élőlényei a MADARAK. A korábbi évtizedekben többen is megfordultak a területen, külön kiemelhető közülük Vásárhelyi István (1889-1968) a jászberényi születésű, 1929-től Miskolcon élő tudós, a lillafüredi „Pisztrángos” tógazdaság létrehozója. Egy róla szóló írásban olvashatjuk, hogy „Törhetetlen akaraterővel, … a legszegényebb néprétegből saját erejével emelkedett a magyar természettudomány egyik markáns tudós-egyéniségévé.” [49] A bükki gerinces faunáról írja, hogy elterjedése igen érdekes s szorosan összefügg az erdők állapotával. Állati életben leggazdagabbak az erdőszélek, utak melléke, tisztások szélei, patakok, tavak partjai, és a véderdőként kezelt, alig háborgatott kőgörgetegesek. Utánuk következnek az aljnövényzettel borított fiatalosok és tölgyesek. Legszegényebbek ebben a tekintetben a friss vágások s az öreg szálerdők. [50] Mielőtt rátérnénk a Vásárhelyi által közölt, több ma már eltűnt faj felsorolására, megemlítünk két további személyt, akik érdekes adatokat közöltek elsősorban Diósgyőr madárvilágáról. Bársony György (1894-1973) hejőszalontai születésű úr Miskolc környékéről 1951 és 1956 között több állattani és ökológiai megfigyelését közli, különösen figyelmet érdemeltek az Újdiósgyőrben végzett, a madarak hajnali megszólalásával kapcsolatos megfigyelései. Erről írta, hogy a vidéknek nagyon gyér madárállománya van. A terület közvetlen a diósgyőri vasgyár felett éjjel-nappal zajos. Ezirányú megfigyelései 1952. május 1—31. között minden második nap 0 órától 6 óráig zajlott. Megfigyelt fajok a következők voltak: barázdabillegető, aranymálinkó (sárga rigó), búbos pacsirta, feketerigó, fülemüle, kakukk, kerti poszáta tengelic, tövisszúró gébics [51] 1955-ben a diósgyőri várrom falán több alkalommal látta a hazánk területéről napjainkra nagy valószínűséggel eltűnt kövirigót. [52] Ugyanilyen ritkaságnak számított 1951 októberében az Újdiósgyőr feletti Kerekhegyen látott hajnalmadár, ma a Bükk keleti feléről nincs információnk előfordulásáról, ő is jelzi, hogy manapság nincs tudomásom róla, hogy megfigyelték volna a Bükkben. [53] Dr. Mauks Károly (1877-1940) belgyógyász, az egykori diósgyőri bányatárspénztár – ma diósgyőr-vasgyári – kórházának igazgatója, aki a tuberkulózisban szenvedő betegekért tett sokat a XX. század első évtizedeiben a fehér gólya Alföld felől a Bükk irányába történő terjeszkedéséről beszél, megemlíti, hogy 1936 áprilisában Diósgyőrben, nagyforgalmú autóút mellett fekvő földszintes házon ütötte fel egy pár tanyáját és nevelt fel 2 fiókát. [54] A sarlósfecskék titokzatos életéről szólva írja „…dacára annak, hogy fészkelés idején állandóan itt tartózkodnak – s nem is kis számban – fészkükre szakember tudtommal még nem akadt a Bükkben.” …öregebb szálerdővel határos vágások szélén, erdőszéli közlegelők, rétek vagy szántók felett, de sohasem a bükk környéki falvakban, városokban. Vannak a Bükk hegységben kimondottan kedvenc helyeik, így elsősorban a Perecesbányatelep feletti „Kutyakasztóbérc” vágásainak széle… majd részletesen a következőket írja le:
37
„1934 június és július havában sokat fordultam meg sarlósfecskejárta területen. Főleg a Pereceshegy és Kutyaakasztóbércet kerestem fel ismételten; itt ugyanis már 11 év előtt is láttam népes laza csapatokat az erdőszéli magas szálfák körül vadászgatni. Már akkor vetődött fel az a gondolatom, hogy itt kellene keresni fészkelő telepüket. 1934 június 3-ikán – a déli órákban – 10-15 sarlósfecskét találtam e terület felett, amint hangtalanul keringett a magasban. Szemügyre vettem két állandóan együttjáró példányt, mely a Kutyakasztó 380 m. magassági pontnál ismételten közeledett a szálerdő széléhez hol az egyik idősebb tölgyhöz érve rövid halk vijjogást hallatott. A fa közelében – jól takarva – lesbeállok s távcsövemmel 8-10 m-nyi magasságban két harkályvájta röplyukat vettem rajta észre. Ezek egyikébe surrantak be a sarlósfecskék, először csak az egyik, majd némi idő múltán egymásután mind a kettő. A madarak – szárnyukat lebegtetve – az odu nyílásán megkapaszkodtak, majd eltűntek a törzs belsejében. Kibújni azonban nem láttam őket s csak később győződtem meg róla, hogy a fatörzs túlsó oldalán is van néhány röplyuk s így nem lehetetlen, hogy a madarak ezek valamelyikén távoztak – észrevétlenül. Úgy láttam, hogy e tölgyfában csak ennek az egy párnak volt a tanyája, a többi a közeli Csermelygerinc idősebb tölgyei körül sürgölődött; újabb lakott odut azonban már nem sikerült találnom. [55] Vásárhelyi István többször hivatkozik rájuk, valószínűleg ismerték egymást. Egyik cikkében Mauks Károlytól említ több fajt Perecesről, úgymint a szarkát, fenyőszajkót, aranymálinkót /sárgarigó/ (Barossaknáról is), csicsörkét (1927-ben Perecesbányánál Mauks Károly látott egy párt), sordélyt (lyukóvölgyi réten Mauks Károly figyelte meg), parlagi pityert (1926-ban a perecesi völgyben figyelte meg Mauks Károly) és a karvalyposzátát (Diósgyőr-Vasgyár körül rendes fészkelő Mauks Károly) szerint. [56] Vásárhelyi következő cikkében már jórészt saját adatait közli: [57] Kapott, lőtt példányok Perecesről: szürke küllő, zöld küllő, kis fakopáncs és közép fakopáncs, kuvik, gyöngybagoly, vörös vércse, barna kánya (Barossaknáról is), császármadár, réti fülesbagoly, törpe sas, gatyás ölyv. Nagy fakopáncs fészkelését tapasztalta a Csanyik-völgyben és a Felső-forrásnál, fekete harkályt jelez a Csanyikból, nyaktekercs, darázsölyv, karvaly, macskabagoly, fogoly fészkelését Perecesről, vörös kánya fészkelését a Csanyikból, haris fiókát kapott a Csanyikból. Dr. Nagy Jenő 1930 nyarán Perecesről kapott egy fiatal füles kuvikot, amit felnevelt, majd az év végén a budapesti állatkertnek ajándékozott. Viselkedéséről később érdekes adatokat közölt. Több olyan faj is olvasható a sorok között, amelyek napjainkra biztosan eltűntek a területről illetve korábbi adataik is valószínűleg a pillanatnyi szerencsének tudhatók be. Vizslán és társai ezen kívül a kabasólymot /Falco subbuteo/ említik Perecesről mint ritka, de rendszeres fészkelőt, valamint egy uráli baglyot /Strix uralensis/ említenek, amit egy budapesti preparátor kapott 1937-ben Perecesről. [58] Legújabban Pongrácz Ádámot a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrét említhetjük, aki sokáig Perecesen lakott, így jól ismeri annak madárvilágát. Ezúton is hálásan köszönöm, hogy rendelkezésemre bocsátotta megfigyeléseit, tapasztalatait, amit olyan olvasmányos formában írt le, hogy szó szerint, változtatások nélkül közlök. „A település övező dombok változatos, sokszínű növénytársulásainak köszönhetően változatos madárvilágot talál, aki erre jár. Az itt előforduló madárfajok teljes és száraznak tűnő felsorolása helyett, inkább az egyes élőhelyek jellegzetes fajainak kiemelésével szeretném bemutatni a település és környezetének gazdag és változatos madárvilágát. Az egyes fajok a több év alatt a környéken végzett megfigyeléseimen alapulnak. Az egykori felhagyott gyümölcsösöktől, kaszálóktól kezdve a még napjainkig is művelt zártkerteken át az idős tölgyesekig, gyertyános tölgyesekig más-más 38
madárfajokkal találkozunk. Legnagyobb számban különböző énekesmadárfajok fordulnak elő. Tavasszal és nyár elején sokáig gyönyörködhetünk a hímek énekében. A lakóépületeket övező kertekben, gyümölcsösökben előfordul az egyik legszebb hangú madarunk az énekes rigó, és fajtársa a feketerigó melyek gyakran sűrű örökzöld díszfáinkon építik fészküket. A zeneszerzőket is megihlető fülemüléket sokszor halhatjuk tavaszi, nyári éjszakákon. Az egyik leggyakoribb és mindenki által jól ismert faj a széncinege és kék cinege melyeket odúk kihelyezésével könnyen megtelepíthetjük kiskertünkben, de szívesen megtelepednek idős gyümölcsfáink odvaiban is. Nyáron legtovább hallhatjuk az aranysárga hím sárgarigó „huncut a bíró” strófáit. A településen és a gyümölcsösökben két harkályfajunkkal találkozhatunk a vonuló nyaktekerccsel és a hangyákat előszeretettel fogyasztó zöld küllővel. A házak ereszei alatt még sok helyen találkozhatunk molnár fecskével, az egykor főleg istállókban, ólakban fészkelő füsti fecske nagyon megritkult. Épületekben, és közelében gyakorinak mondható a házi rozsdafarkú, „reszelős” hangját hajnalonta az elsők között hallhatjuk. A völgyet kettészelő patak mentén gyakran láthatjuk a barázdabillegetőt, esténként pedig gyakran tőkésrécék húznak be éjszakázni. A lakott területről távolodva, a nyílt füves, bokrokkal tarkított részeken gyakran láthatjuk, hallhatjuk a citromsármányt amint a hím tavasszal a bokrok tetején énekel. Ritkán kerülnek szem elé, de annál gyakrabban hallhatjuk több poszátafaj énekét bokros területeken. Ilyen pl. kis, a kerti vagy a leggyakoribb barát poszáta. Sok helyen találkozhatunk tövisszúró gébicsekkel, amint kiemelkedő pontokon ülve várják az arra repülő rovarokat. Amint nevében is benne van, előszeretettel raktározzák „fölösleges” zsákmányaikat bokrok tüskéire. A hímek hangos csettegéssel jelzik a ragadozókat és az embert fészkük közelében ugyan úgy, mint az egyes poszáta fajok. Az erdei élőhelyeket elérve a legnagyobb fajgazdagsággal a tölgyesekben találkozhatunk. Leggyakoribb faj itt az erdei pinty, egész évben találkozhatunk vele. A fák törzsein fölfelé, lefelé haladva keresi táplálékát a szintén gyakori csuszka. Tavaszi erdőt járva gyakran hallhatjuk elnyújtott füttyentés-szerű hangját. Hasonló módon a fák törzsén keresi táplálékát a rövidkarmú fakusz. Az előző fajjal ellentétben mindig, csak fölfelé halad a törzsön. Közben hallható jellegzetes vékony éneke. Találkozhatunk a légykapók két fajával az örvös és szürke légykapókkal egyaránt. A földön fészkel a csilpcsalp füzike, amely énekében nevét ismételgeti. Itt költ legnagyobb testű galambfajunk az örvös galamb is. Idős erdőkben gyakoriak a harkályok, ezek közül is legtöbbször a nagy fakopánccsal találkozhatunk. Ez a faj gyakori látogatója a kerteknek is. Ritkábban kerül szem elé a közép fakopáncs, melynek tavasszal elnyújtott, „nyávogó” hangját hallhatjuk. A feketeharkály Európában és nálunk is a legnagyobb, ritka fészkelője a környező területeknek. A harkályok territóriumukat tavasszal messze hangzó dobolással (száraz ágvégek ütemes kopácsolásával) jelzik. Legnagyobb testű énekesmadarunk, a holló állományának növekedésével a környéken is újra költ. Rendszeresen láthatjuk a település fölött amint jellegzetes „kro-kro” hangját hallatja, és tavaszi nászrepülésében is gyönyörködhetünk. A ragadozó madarak közül leggyakrabban az egerészölyvet láthatjuk, amint a település felett mozdulatlan szárnyakon köröz. A környező erdőkben több helyen költ is. Többször találkozhatunk karvallyal is amint a verébhadat üldözve próbál táplálékot szerezni. Napjainkban ritkán, de költ a héja, és az egyenesszárnyúakkal táplálkozó darázsölyv is. Az éjszakai életmódú a macskabagoly is több helyen költ a településen és környékén. Előszeretettel telepszik meg odvas, idős fákban, zavartalan padlásokon és nem használ kéményekben is. A fészkelő fajok mellett téli vendégek is megjelennek a településen és környezetében. Ezek, illetve a nem vonulók áttelelését etetéssel tudjuk segíteni. Erre csak magvakat, gyümölcsöket illetve zsiradékot használjunk. A téli tájon gyönyörködhetünk a süvöltők hímjeinek piros mellényében, a fenyőpintyek, csízek és fenyőrigók kisebb, nagyobb csapataiban. Ezek mellett az állandó madárfajok közül gyakori vendége a madáretetőnknek a szén, barát és kék cinege, citromsármány, zöldike, meggyvágó, fekete rigó és a nagy fakopáncs. Ezeknek a fajok fészkelőhelyeinek megőrzése fontos feladata a település lakóinak. Mert ezek az élőhelyek a fajok egy élhető lakókörnyezet mérői is egyben.”
Pereces és környezete – részben eltűnt/kipusztult – madarai közel 100 év adatai alapján
39
Császármadár /Tetrastes bonasia/ Fokozottan Védett! Pénzben kifejezett eszmei/természetvédelmi értéke 500 000 Ft/egyed Közösségi jelentőségű faj! Fehér gólya /Ciconia ciconia/ 100 000 Közösségi jelentőségű faj! Darázsölyv /Pernis apivorus/ 100 000 Közösségi jelentőségű faj! Barna kánya /Milvus migrans/ 500 000 Közösségi jelentőségű faj! Vörös kánya /Milvus milvus/ 500 000 Közösségi jelentőségű faj! Törpesas /Hieraaetus pennatus/ 500 000 Közösségi jelentőségű faj! Haris /Crex crex/ 500 000 Közösségi jelentőségű faj! Réti fülesbagoly /Asio flammeus/ 250 000 Közösségi jelentőségű faj! Lappantyú /Caprimulgus europaeus/ 50 000 Közösségi jelentőségű faj! Jégmadár /Alcedo atthis/ 50 000 Közösségi jelentőségű faj! Hamvas küllő /Picus canus/ 50 000 Közösségi jelentőségű faj! Fekete harkály /Dryocopus martius/ 50 000 Közösségi jelentőségű faj! Középfakopáncs /Dendrocopos medius/ 50 000 Közösségi jelentőségű faj! Erdei pacsirta / Lullula arborea/ 50 000 Közösségi jelentőségű faj! Karvalyposzáta /Sylvia nisoria/ 50 000 Közösségi jelentőségű faj! Örvös légykapó /Ficedula albicollis/ 25 000 Közösségi jelentőségű faj! Tövisszúró gébics /Lanius collurio/ 25 000 Közösségi jelentőségű faj! Fürj /Coturnix coturnix/ 50 000 Héja /Accipiter gentilis/ 50 000
40
Karvaly /Accipiter nisus/ 50 000 Egerészölyv /Buteo buteo/ 25 000 Gatyás ölyv /Buteo lagopus/ 50 000 Vörös vércse /Falco tinnunculus/ 50 000 Kabasólyom /Falco subbuteo/ 50 000 Vadgerle /Streptopelia turtur/ 50 000 Kakukk /Cuculus canorus/ 50 000 Gyöngybagoly /Tyto alba/ 100 000 Füleskuvik /Otus scops/ 100 000 Kuvik /Athene noctua/ 100 000 Macskabagoly /Strix aluco/ 50 000 Erdei fülesbagoly /Asio otus/ 50 000 Sarlósfecske /Apus apus/ 25 000 Gyurgyalag /Merops apiaster/ 100 000 Búbosbanka /Upupa epops/ 50 000 Nyaktekercs /Jynx torquilla/ 50 000 Zöld küllő /Picus viridis/ 50 000 Nagy fakopáncs /Dendrocopos major/ 25 000 Kis fakopáncs /Dendrocopos minor/ 50 000 Búbos pacsirta /Galerida cristata/ 50 000 Mezei pacsirta /Alauda arvensis/ 25 000 Füsti fecske /Hirundo rustica/ 50 000 Molnárfecske /Delichon urbicum/ 50 000 Erdei pityer /Anthus trivialis/ 25 000 Hegyi billegető /Motacilla cinerea/ 50 000 Barázdabillegető /Motacilla alba/ 25 000 Csonttollú /Bombycilla garrulus/ 25 000 Erdei szürkebegy /Prunella modularis/ 25 000 Vörösbegy /Erithacus rubecula/ 25 000
41
Fülemüle /Luscinia megarhynchos/ 25 000 Házi rozsdafarkú /Phoenicurus ochruros/ 25 000 Fekete rigó /Turdus merula/ 25 000 Fenyőrigó /Turdus pilaris/ 25 000 Énekes rigó /Turdus philomelos/ 25 000 Léprigó /Turdus viscivorus/ 50 000 Kis poszáta /Sylvia curruca/ 25 000 Kerti poszáta /Sylvia borin/ 50 000 Barátposzáta /Sylvia atricapilla/ 25 000 Csilpcsalpfüzike /Phylloscopus collybita/ 25 000 Szürke légykapó /Muscicapa striata/ 50 000 Őszapó /Aegithalos caudatus/ 25 000 Barátcinege /Parus palustris/ 25 000 Kék cinege /Parus caeruleus/ 25 000 Széncinege /Parus major/ 25 000 Csuszka /Sitta europaea/ 25 000 Hajnalmadár /Tichodroma muraria/ 50 000 Rövidkarmú fakusz /Certhia brachydactyla/ 25 000 Sárgarigó /Oriolus oriolus/ 25 000 Csóka /Corvus monedula/ 50 000 Vetési varjú /Corvus frugilegus/ 50 000 Holló /Corvus corax/ 50 000 Mezei veréb /Passer montanus/ 25 000 Erdei pinty /Fringilla coelebs/ 25 000 Fenyőpinty /Fringilla montifringilla/ 25 000 Zöldike /Carduelis chloris/ 25 000 Tengelic /Carduelis carduelis/ 25 000 Csíz /Carduelis spinus/ 25 000
42
Süvöltő /Pyrrhula pyrrhula/ 25 000 Meggyvágó /Coccothraustes coccothraustes/ 25 000 Citromsármány /Emberiza citrinella/ 25 000
Pereces emlőseiről Vásárhelyi és Vizslán és munkatársai dolgozatai alapján szerezhetünk kevéske információt. A felsorolt fajok közül több (hermelin, hiúz) biztosan nincs már jelen a faunában, sokuk azonban még bizonyára napjainkban is élhet a környező erdőkben, gyepeken. [50, 59] Bodgál ír több érdekes dolgot az emlősökkel kapcsolatban: A sertéstenyésztésről írja, hogy „a legrégibb idő óta virágzó volt a Bükk rengetegeiben” „Mátyás király 1471-ben a diósgyőri pálos remetéknek egyszer s mindenkorra megengedi, hogy a várhoz tartozó összes erdőkben, így többek között a Lyukó … erdőkben is disznaikat szabadon makkoltathatják, anélkül, hogy ezért tizedet, vagy másféle adót kellene fizetniök.” „1658-ban a diósgyőri földesurak a miskolci parasztembereket vádolják be, hogy erdejöket vágják, pusztítják, seregdisznókat hajtanak a makkos erdőbe, anélkül, hogy a tizedet megadnák.” [39] A vármegye intézkedést foganatosított a „kártékony vadak” elszaporodásának megakadályozására, azok kiirtására. „1756-ban a verebek és a nyulak annyira elszaporodtak, hogy minden egyes adóforint után 5-5 verebet, s minden 400 forint után egy nyúlbőrt tartoztak az adózó helységek a vármegyei perceptornak beszolgáltatni.” Hasonló intézkedésekre az elkövetkező évtizedekben is sor került. [39] Akkoriban – sokan talán még napjainkban is - a farkasokra is kártevőként tekintettek és elejtésüket jutalmazták, amelyre szolgáljon egy varbói eset például: „…varbói lakos Tóth Péter folyó évi Boldog Asszony hava 15-ke éjjelén lesbe egy nagy szuka, folyó holnap 18-kén egy nagy kan farkasokat lövés által el ejtett, melyeknek fejeit füleivel együtt előttünk – a főszolgabíró előtt – be mutatván s a Tns Vgye által a Kártékony ragadozó állatok ki irtásáért kegyesen el rendelt jutalom eszközléséért előttünk esedezett…” és a két farkasért 8 ezüst forint jutalmat kapott. [39] A madarakra léppel, a nyúlra, őzre, rókára többnyire tőrrel, hurokkal vadásztak. Kovácsok is készítettek vasból kisebb csapdákat, ezeket varjú-, patkány- és egérfogásra használták. [39]
Pereces és környéke – részben eltűnt/kipusztult – emlősfajai Keleti sün /Erinaceus concolor/ 25 000 Mezei cickány /Crocidura leucodon/ - Vásárhelyi Perecesről említi 25 000 Keleti cickány /Crocidura suaveolens/ 25 000 Miller-vízicickány /Neomys anomalus/ 50 000 Erdei cickány /Sorex araneus/ 25 000 Törpecickány /Sorex minutus/ 25 000 Vakond /Talpa europaea/ 25 000 Szürke hosszúfülű-denevér /Plecotus austriacus/ - perecesi templomban 50 000
43
Mezei nyúl /Lepus europaeus/ Mókus /Sciurus vulgaris/ - Vásárhelyi említi 25 000 Erdei pele /Dryomys nitedula/ 100 000 Nagy pele /Glis glis/ 50 000 Mogyorós pele /Muscardinus avellanarius/ 50 000 - Vásárhelyi említi Mezei pocok /Microtus arvalis/ Földi pocok /Microtus subterraneus/ Vöröshátú erdeipocok /Myodes glareolus/ Pirók erdeiegér /Apodemus agrarius/ Sárganyakú erdeiegér /Apodemus flavicollis/ Közönséges erdeiegér /Apodemus sylvaticus/ Törpeegér /Micromys minutus/ 25 000 Házi egér /Mus musculus/ Vándorpatkány /Rattus norvegicus/ Hermelin /Mustela erminea/ Vásárhelyi említi 50 000 Menyét /Mustela nivalis/ 25 000 Nyest /Martes foina/ - jellegzetes nyomaival lakott települések környékén, templomokban Borz /Meles meles/ Vadmacska /Felis silvestris/ 250 000 Hiúz /Lynx lynx/ Vásárhelyi a Lyukó-völgyből említi 500 000 Közösségi jelentőségű faj! Róka /Vulpes vulpes/ Vaddisznó /Sus scrofa/ Őz /Capreolus capreolus/ Gímszarvas /Cervus elaphus/ Muflon /Ovis aries/ vadászok jelezték
44
FELHASZNÁLT IRODALOM
1. Baán István (2001): Pereces bányatelep környezete, a bánya megnyitása és a település közlekedési kapcsolatai. – Pereces bányatelep története a XIX–XX. században. Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 9., A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár kiadványa, 26. oldal 2. Baán István (2001): Pereces bányatelep környezete, a bánya megnyitása és a település közlekedési kapcsolatai. – Pereces bányatelep története a XIX–XX. században. Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 9., A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár kiadványa, 19-20., (Megjelenés: 2005 3. http://www.arcanum.hu/kiadvanyaink/hon/?id=MKFTB december) 4. Marjalaki Kiss Lajos: Miskolc földje és népe, adatok és számok tükrében. – Dr. Halmay Béla – Leszih Andor: Miskolc. Magyar városok monográfiája V., Budapest, 1929, 169-170. oldal 5. Veres László (szerk.): Pesty Frigyes: Borsod vármegye leírása 1864-ben. – A Herman Ottó Múzeum, II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltár közös kiadványa, Miskolc, 1988. 84-85. o. 6. Hőgye István, Seresné Szegőfi Anna, Tóth Péter (1983): Borsod-Abaúj-Zemplén megye történeti helységnévtára 1870-1983 – Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltári Füzetek 16-18., Miskolc, 97. és 295-296. oldal 7. Lippóczy Béla, Radó Gábor: Erdőgazdaság. – Dr. Halmay Béla–Leszih Andor: Miskolc. Magyar városok monográfiája V., Budapest, 1929, 442. oldal 8. Dövényi Z. (szerk.): Magyarország kistájainak katasztere. Második átdolgozott és bővített kiadás. – MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, 2010, 756-758. 9. Baán István (2001): Pereces bányatelep környezete, a bánya megnyitása és a település közlekedési kapcsolatai. – Pereces bányatelep története a XIX–XX. században. Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 9., A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár kiadványa, 28-29. oldal 10. Dr. Juhász József (1979): Magyarázó Miskolc Város Építésföldtani Atlaszához – Pereces. Központi Földtani Hivatal megbízásából készítette a Nehézipari Műszaki Egyetem, 32. oldal 11. Peja Győző (1954): A Bükk kialakulása és mai felszíne. – Természet és Társadalom, 113. évf. 8. szám, 480-483. oldal 12. Peja Győző (1959): A Miskolc-diósgyőri medence felszínformái – Borsodi Földrajzi Évkönyv 2. 5-23. oldal 13. Dr. Peja Győző (1982): A lejtőfejlődés sajátos formája a Szinva völgyoldalain – Borsodi Földrajzi Évkönyv 7. 75-84. oldal 14. Seemayer Vilmos: Miskolc vidékének geológiai viszonyai. – Dr. Halmay Béla–Leszih Andor: Miskolc. Magyar városok monográfiája V., Budapest, 1929, 488-496. oldal 15. Dr. Gál András: H. Szabó Béla. Megjelent: Dr. Gál András (szerk.) A Zemplénihegység tudományos feltárói és gazdaságfejlesztői tanulmánygyűjteményben. Nyíregyházi Főiskola Turizmus és Földrajztudományi Intézet és a szerencsi Bocskai István Gimnázium közös kiadása, Nyíregyháza-Szerencs 2012, 190-192. oldal 16. H. Szabó Béla (1965): Miskolc város szőlőmonográfiája 1313-1963 és a felújítás lehetőségei. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tanács, Miskolc, 3-4. és 8. oldal 17. Dr. Schréter Zoltán (1929): A Borsod–Hevesi szén és lignitterületek bányaföldtani leírása. Különlenyomat „A Magyar Királyi földtani Intézet Kiadványai” sorozatból. Budapest, Magyar Királyi Földtani Intézet házinyomdája
45
18. Dr. Juhász József (1979): Magyarázó Miskolc Város Építésföldtani Atlaszához – Pereces. Központi Földtani Hivatal megbízásából készítette a Nehézipari Műszaki Egyetem, 47-49. 19. Borbély Sándor (1958): Nagymiskolc vízellátása – Borsodi Földrajzi Évkönyv 1. 35-38. oldal 20. Seemayer Vilmos: Miskolc vidékének geológiai viszonyai. – Dr. Halmay Béla – Leszih Andor: Miskolc. – Magyar városok monográfiája V., Budapest, 1929, 503-505. oldal 21. Kricsfalvi Jenő (2001): A Granzenstein-altárna története és műszaki leírása. – Pereces bányatelep története a XIX–XX. században. Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 9., A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár kiadványa, 35. oldal 22. Borbély Sándor (1961): Amit a vízről a bányásznak tudnia kell. – Borsodi Szemle: A Társadalom és a TIT Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének tudományos folyóirata, 15-18. oldal 23. Jaczkó Imre (2006.04.12.): Dr. Szabó Gyula – A Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló http://csillagda.freeweb.hu/szabogy.html honlapján megjelent cikk egyben a [Kilián György Gimnázium] Iskolánk életéből 1986/1987. számában megjelent cikk másodközléséből. 24. Szabó Gyula (1960): A június 15-i bükki felhőszakadás – Borsodi Szemle 1960. augusztus 31. 321-325. oldal 25. Rovarász Híradó: A Magyar Rovartani Társaság tájékoztatója, 68. szám, 2012 november, 4-6. oldal. 26. Megyénk természetvédelmének 10 esztendeje II. (1954-1963) – Borsodi Szemle, 1964. 3. szám, 52. oldal 27. Hudák Katalin, Demeter Zoltán, Papp László (2006): Miskolc város helyi jelentőségű védett és védendő természeti értékei. 2. javított kiadás, Miskolc, 23-26. oldal 28. Huszár Károly (1940): A diósgyőri kincstári uradalom erdőgazdasága. Erdészeti Lapok 79. évf. 3. füzet, 184-191. oldal 29. Lippóczy Béla, Radó Gábor: Erdőgazdaság. Megjelent: Dr. Halmay Béla–Leszih Andor: Miskolc. – Magyar városok monográfiája V., Budapest, 1929, 442-443. oldal 30. Dr. Laczkó István (1964): Borsod-Abaúj-Zemplén megye szőlőtermelésének monográfiája. Miskolc, 6-7., 19, 21, 53-54. oldalak 31. H. Szabó Béla (1965) Bereczki, Budai, Váry (A magyar pomológia nagyjai) – Borsodi Szemle 3. szám, 63-73. oldal 32. H.Szabó Béla: 59 új gyümölcsfajta (Emlékezés a negyedszázada elhunyt Budai Józsefre) – Borsodi Szemle 1964. VIII. évf. 4. szám, 52-53. oldal 33. Molnár V. Attila (szerk.): KITAIBELIA IX/1. Soó Rezső Emlékszám, Debrecen 2004, 34. oldal 34. Boros Á. (1959): A borsodi flóra kiváló kutatója- Hulják János. Borsodi szemle. 3(3): 46. oldal 35. BÁNKUTI G. (??): A virágok szerelmese. ?.: 242-246. BŐHM P. (1937): A mi értékeink. Felsőmagyarországi Tanügy. 2(8): 175-177. CS. L. (1940): Harmincötezer növényt gyűjtött, ismeretlen virágokat fedezett fel, de egyetlen tanítványra sem akadt egy igazgató tanító. ?.: ??-??. MIKLÓS P. (??): Egy tudós tanító emlékezete. ?.: 123-124. 36. Kricsfalvi Jenő (2001): A Granzenstein-altárna története és műszaki leírása. – Pereces bányatelep története a XIX–XX. században. Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 9., A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár kiadványa, 31. oldal 37. Lantos Sándor (2001): A perecesi lakótelep kialakulása. – Pereces bányatelep története a XIX–XX. században. Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 9., A Borsod-AbaújZemplén Megyei Levéltár kiadványa, 67-69. oldal 38. Vojtkó András (szerk.) (2001): A Bükk hegység flórája. Sorbus 2001, Eger, 65-321. 46
39. Bodgál Ferenc (1959): Népi foglakozások a Bükk vidékén. – Borsodi Földrajzi Évkönyv 2., 77-78 40. Vizslán Tibor – Pingitzer Beáta (2001): Adatok a Bükk-vidék és Miskolc környékének Odonata faunájához. Folia Historico Naturalia Musei Matraensis 25: 121-126 41. Viga Gyula (1978-1979): Északkelet-magyarországi adatok a rákászathoz. – A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 17., Miskolc, 167. 42. Hegyessy Gábor (2013): Borsod-Abaúj-Zemplén megye cincérfaunája. Coleoptera: Cerambycidae. – Petőfi Irodalmi M. – Kazinczy Ferenc M., 3-137.oldal 43. Gyulai Péter (1976): A Bükk hegység macrolepidoptera faunájának ökológiai és állatföldrajzi vizsgálata. Diurna 1. – A Herman Ottó Múzeum Évkönyve XV, Miskolc, 351-375. oldal 44. Gyulai Péter (1977): A Bükk hegység macrolepidoptera faunájának ökofaunisztikaiállatföldrajzi vizsgálata II.. Diurna 2. – A Herman Ottó Múzeum Évkönyve XVI, Miskolc, 345-373. oldal 45. Gyulai Péter (1985): A Bükk hegység macrolepidoptera faunájának ökológiai és állatföldrajzi vizsgálata III. – Natura Borsodiensis I. /A Herman Ottó Múzeum Természettudományi Tárának Közleményei/, Miskolc, 137-170. oldal 46. Buschmann Ferenc, Szabóky Csaba (2011): Hazai nagylepkéink magyar nevei. – JászNagykun-Szolnok Megyei Múzeumi Adattár 37, Szolnok 47. Vásárhelyi István (1942): Adatok a borsodi Bükk gerinces-faunájához. (4. befejező közlemény) Erdészeti Lapok, LXXXI. évf. 2. füzet, 207-208. 48. Vizslán Tibor, Pingitzer Beáta, Szentgyörgyi Péter (1997): Adatok a Tardonaidombság hal-, kétéltű- és hüllőfaunájához. Folia Historico Naturalia Musei Matraensis 22: 323-326. 49. Czájlik Péter (1985): Adalékok egy természettudós munkásságához. In: Gyulai Iván, Szakáll Sándor (szerk.) Natura Borsodiensis – A Herman Ottó Múzeum Természettudományi Közleményei I., Miskolc, 207-213. 50. Vásárhelyi István (1942): Adatok a borsodi Bükk gerinces-faunájához. „Bevezető” Erdészeti Lapok, LXXXI. évf. 2. füzet, 58. 51. Bársony György (1975). Aquila – A Magyar Királyi Madártani Intézet folyóirata, 82. évf., 255. valamint Bársony György (1955): A madarak hajnali énekének, illetve megszólalásának kezdete. Aquila – A Magyar Királyi Madártani Intézet folyóirata, 59/62. évf., 407-408. 52. Bársony György (1957): Madártani adatok a Bükkből. Aquila – A Magyar Királyi Madártani Intézet folyóirata, 63/64. évf., 305-306. 53. Bársony György (1955): Hajnalmadár Újdiósgyőrött. Aquila – A Magyar Királyi Madártani Intézet folyóirata, 59/62. évf., 250. 54. Mauks Károly (1938): A fehér gólya terjeszkedése a borsodi Bükkben. Aquila – A Magyar Királyi Madártani Intézet folyóirata, 42/45. évf., 677.o. 55. Mauks Károly (1942): A Borsodi Bükkhegység sarlósfecskéi. Aquila – A Magyar Királyi Madártani Intézet folyóirata, 46/49. évf., 457-458. 56. Vásárhelyi István (1942): Adatok a borsodi Bükk gerinces-faunájához. (2. közlemény) Erdészeti Lapok, LXXXI. évf. 2. füzet, 121-126. 57. Vásárhelyi István (1942): Adatok a borsodi Bükk gerinces-faunájához. (3. közlemény) Erdészeti Lapok, LXXXI. évf. 2. füzet, 170-177. 58. Vizslán Tibor, Pingitzer Beáta, Szentgyörgyi Péter (1998-99): Adatok a Tardonaidombság madárvilágához. Folia Historico Naturalia Musei Matraensis 23. 371-373. 59. Szentgyörgyi Péter, Vizslán Tibor (1994): A Tardonai-dombság emlős (Mammalia) faunája. – Folia Historico Naturalia Musei Matraensis 19., 204-208. oldal
47