Issuu

KÖSZÖNTŐ Kedves Olvasók! Kedves bort kedvelők! A „köz”-ért tenni, a közjót szolgálni nem a politikusok kizárólagos privilégiuma, mint ahogy történelmi hagyományaink ápolása, történelmi emlékeink megőrzése, adott esetben feltárása sem a történészeké. Ezért is fontosak az olyan egyesületek, amelyek a közjót kívánják szolgálni, hagyományainkra építve kívánnak értéket közvetíteni és teremteni. Erre kiváló példa az Avasi Borút Egyesület, amely már több mint egy évtizede az avasi borkultúra megújítását tűzte ki célul, de emellett a történelmi Avas rehabilitációjának szorgalmazója is. Programjaik, kiadványaik mind ezen cél szolgálatában állnak. Céljaikat jól tükrözi ez a kis füzet is, amelyet ezúton ajánlok az olvasó figyelmébe!

Kis József

történész, a megyei levéltár igazgatója

Köszönet a kutatásban nyújtott segítségért a következőknek: Dr. Sáfrány József, Dr. Gyurkó Péter, Fortepan, Herman Ottó Múzeum, MNL B.-A.-Z.Megyei Levéltára, II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, Szojka Ágnes és a Miskolc a múltban közösségi oldal

Köszönet kiadvány szerzőinek és segítőinek:

Dr. Gyulai Éva, Halász Ágnes, Hangó István, Hangóné Birtha Melinda, Dr. Jacsó Pál, Kapusi Krisztián, Kordováner Bálint, Nagy Béla, Orosz Ila, Szász Csaba, Szolyák Péter, Tóth Arnold, Tóth Viktor

Impresszum Kiadó: Avasi Borút Egyesület Felelős kiadó: Báthory Csongor Szerkesztő: Darázs Richárd Tördelés, dizájn: Török Eszter Lektorálás: Balogh Attila ISBN: 978-615-00-3660-1 ISSN: 2416-3406 Miskolc, 2018.

MESÉLŐ MACSKAKÖVEK Gvadányi József: RONTÓ PÁL részlet 1793 „Erre egy szekérrel az Avasra felment Mely hegyen egy nagy szép pincéje vala fent; Három hordó óbort a szekérre feltett Melyet a Tapóca híres hegye termett.”

MISKOLC SZŐLŐHEGYEIRŐL 1856 MISKOLCZ. Látta ön Miskolcz vidékét? Körülövezve gazdag szőlőtermő bérczekkel, aranykalászt rengő róna, és országszerte ismert Sajó melléki rétekkel? ugy-e valóságos földi mennyország! levegője páratlan tiszta, vize ritka jóságu. – Al- és felföldnek főközlekedési pontja!... Ezek szerint itten nyakig járnak a boldogságban!... igy kellene, lehetne is, de nem igy van. – Hajdan gazdag bérczeinken nectar folyt az arany gerézdekből, még aranyaik mellett is megsüvegelték boros gazdáinkat lengyel és porosz atyánkfiai, csak ugy nyomta a kincs azt a láda fiát!... emelkedtek is a hegyoldalakban szebbnél szebb borházak, s tátongó pinczeöblök nyujtóztak a kőrétegek között, egy illyen rakott pincze fölért egy ócska tót uradalommal, most azonban okos a világ, ki ortja a jó bort termő fajt, és ültet ollyat a melly özönnel adja a lőrét, ezóta elmaradt az as�szu, de eltüntek a jó porosz és lengyel atyafiak is, beteg szinü aranyaikkal együtt és veszik a sovány vinkót korcsmárosok porosz áron, és mérik méreg drágán, elpusztultak a virágzó szőlőhegyek, idétlen gyom vette fel magát bennök, néhol a javát meg is kaszálják a sovány gazért, soronkint bedüledeztek a gyönyörü borházak, s némellyiknek romjaiból összetákolt fészer alatt savanyu képpel iszogatja a gazda lelket csigázó sovány lőréjét, sőt az se szokatlan dolog, hogy pinczéjében pálinkát szörpölget!!! de bezzeg panaszkodik aztán, hogy nem jár jó idő a szőlőre, nincs asszu, felfordult a világ, a bor már a kutyának se kell!... ugyan hol teremne asszu olly fürtök között mellyeknek megérlelésére három nyár is alig elegendő. – Követendő példaként emelem ki Szabó festész urat, kinek pél-

dány szőleje valóságos gyönyörrel tölti el a nézőt, lehetne ebből fajokat szerezni nagyon jutányos áron, utasitással is szívesen szolgálna a jó ur, de az itt a tom szokás, hogy a sült galamb senki szájába nem akar röpülni. – Szántóföldeinkkel is alig állunk tovább, itt a vetés rendszert még csak hirből se ösmerik, de nem is akarják, igéző rendetlenségben váltják föl egymást őszivetés, zab, kukoricza, köles, napraforgó, csicsóka, burgonya és az ösmeretes s nem ösmeretes világnak mindenféle veteményei, igy aztán a föld a szántóvető erszényével együtt szép csendesen elsoványodik; és mégis csodálkozik a miskolczi ember ha más határban szép vetést lát „no lám ebugatta tótja millyen szép életje van, nem hiába mindég benne lakik.” – Gyakran elő áll azon eset, hogy midőn a gazda elvet, kenyérnek valóért a piaczra szorul, a tetőkön levő földek nagyon természetesen csendes parlagodásban hevernek. – „Tagositanunk kellene” mondom többeknek, de kiknek ez ohajtásom nyilvánitám egyik se lett többet emberem… majd bizon, az kellene még, no csak az volna még hátra, jó is lenne az urakét kihasitani a javából, száz illyen ellenvetésekkel állanak elő, pedig nem ott mutatják a hol fáj nekik, a közlegelőt sajnálják, mert most egy pár hold területü földbirtokos, nyugodt lélekkel kizavara közlegelőre 8–10 darab marhát és aztán a tulterhelt pástra meg a jó Istenre bizza, hogy egész álló nyáron tartsa ki, majd ő télre eladja, meg alsóbb rendü gazdáinknál azon okszerü gazdászati rendszer kapott lábra, hogy más véres verejtékkel összerakott élet, rét termését éjszakánként, de fényes nappal is megmentik a hazaszállitás költségétől, felrakják ügyesen és elcsikarják még ügyesebben.

ja miként az előkelőbbek házainál is a „miskolczi kalendáriom” az egyedüli tanuságos olvasmány. 1856. november 9-én (45. szám.) https://utazasokamultban.blog.hu/2018/10/04/miskolc_ szolohegyeirol http://epa.oszk.hu/00000/00030/00141/datum03018.htm

Pfliegler J. Ferenc: ÉLETEM Egy miskolci polgár visszaemlékezései A miskolci iparosok pénzüket terménybe fektették, búzát, zabot, bort vettek őszszel és ezt tavas�szal árusították. Ezért szerzett csaknem minden iparos szőlőt és pincét és ez részben magyarázata az avasi híres miskolci pinccvárosnak. A tőkebefektetésnek akkortájt ez volt a legelőnyösebb módja. Tavasszal a lengyelek és a szepességiek jó áron vették meg az előző évi termést. Volt iparos, akinek telenként 3-400 hordó bor is volt a pincéjében. (29.o.) Avasi pince - az Avasról a közelmúltban megjelent kitűnő monográfia részletesen tárgyalja a pincéket is. Dédapa ma is meglevő Mélyvölgyi pincéje télen-nyáron 8 C fokos hőmérsékletével,

több mint 40 méteres, a hajdanvolt munkások csákánynyomait őrző homokkő falával családunk és barátaink sok generációjának szerzett kellemes és meghitt órákat. Alig harminc esztendővel ezelőtt még fehér holló volt az autó, vagy a műanyag homlokzat mögé szorított „szép új” présház. A csendes estéken a pincéből kiszűrődő hangok és fény odacsalta a muzsikus cigányt, aki szívesen játszotta egy pohár borért talán már félévszázada ugyanazt a nótát, majd megköszönve a névszerint ismert gazdának, továbbment új pohár, új pince, régi nóta felé... (183-184.o.)

Mesélő macskakövek

Pedig volna itt már gazdasági egyesület, és mezei rendőrség is, tesz is a mit tehet, de megkötött lábakkal nehéz a mezitlábos tolvaj czigánygyereket elérni a gyepen, mondom volna gazdasági egyesület, tenne is de… Utólagosan gazdáink szellemi miveltségét azon egyetlen körülmény is tanusit-

Pfliegler J. Ferenc: Életem. Egy miskolci polgár visszaemlékezései 1840-1918 (Miskolc, 1996)

Mesélő macskakövek 6

Az Avas igazi hírét a borpincéinek köszönheti Az első avasi pincék 1500 körül készültek. Számuk állandóan gyarapodott, mert a bor tárolására kiválónak bizonyultak. Hőmérsékletük a hegybe nyúló mélységtől függően 6-10 ˚C között változik, és télen-nyáron egyforma. A pincék egymástól pár méter távolságnyira, párhuzamosan húzódnak a hegy belsejében. A legtöbb 10-20 méter hosszú, de találunk ennek többszörösét kitevő vágatot is. Bejáratuk nagy, bolthajtásos üreg, amely az eléje épült pinceházból nyílik. A szabadságharc idején Miskolcon másfélezer pincét tartottak számon és ebből mintegy 500 az Avasnak ezen az északi lejtőjén nyílt. Ennyi tárolóhelyet a helyi termés nem igényelt, azonban a távoli vidékek nemes borait is itt érlelték, a vízmentes tufaüregekben. A helyi görög kereskedők a Hegyalján külön kis kompániákat tartottak fenn, hogy felvásárolják az ottani termést, együtt tárolják a miskolci pincékben a környék boraival, míg aztán elszállították a távoli lengyel, porosz, orosz piacokra. A jelenlegi avasi pincék két-háromszáz évesek, de az alsó soron középkoriakat is találunk. A Kis-Avas I. soron állnak a nagy hírű borházak. A 15-ös számú pincét és emeletes borházat átalakították, itt van az első osztályú Alabárdos étterem és borozó. A temető fölött húzódik a Csáti sor. A Csáti sor 377. számú földszintes pincegádor a XIX. század elején épült. Klasszicista ajtó- és ablakformálása, díszes vasrácsa és vas zsalutáblái miatt műemlék. A Nagy-Avas Középsor 648-as szám alatt Marjalaki Kiss Lajos, a város híres monográfusa borospincéjében emléktábla hirdeti, hogy „itt volt utoljára

gondtalan és boldog Móra Ferenc 1933 május 16.án”. Móricz Zsigmond itt járt hat évvel később. Az ősi templomot övező temető mellett a hegyre kapaszkodó lépcsősor a Bortanyához vezet. Poharazgatás közben a helybeli öregek gyakran idézik itt Móricz Zsigmondot: filozofikus hajlamúak a miskolciak, mert aki az Avason berúgott, az a temetőben józanodik ki. A Bortanyától balra indulunk a virágágyások mentén a Csáti és pár lépés után a Rác soron fölfelé. A régi borházak és pincék sorát lassan teljesen felváltják a nyaralók céljait szolgáló ráépítések. Kaptató és lépcsősorok után a Horváth tető nevű sétányon érkezünk a Kilátóhoz (Hoffer Miklós alkotása). Az avasi televíziós torony 72 méter magas, a derekán eszpresszót és körkilátó erkélyt találunk. Megkapó panoráma tárul elénk. Nyugatra a háttérben a Bükk vonulatai, előtérben a Lenin Kohászati Művek hűtőtornyai és füstölgő kéményei. Jobbra Újdiósgyőr, a Győri-kapui lakótelep, és az Összekötő városrész háztömbjének sorai. Északra tekintve, a távolban a Gömöri hegyek és a Szentpéteri-kapui új lakónegyedet vigyázó toronyház, aztán a sűrűn beépített város, a szembe néző ortodox és minorita templom tornya között a Kakas templom keresztbe fekvő, háromablakos főhajója és tornya magasodik ki az itt és amott felfehérlő modern épületek lapos tömbjeiből. A Kilátóval szemben autóparkoló, ajándékbolt és a Panoráma söröző várja a látogatókat. A Mendikás út a Kühne-pihenőhöz vezet. Miskolc – Panoráma Kiadó, Magyar Városok Sorozat, 1982.

Szolyák Péter MESÉLŐ TŰZKÖVEK

Régészeti kutatások a miskolci Avas ősembere után (2000–2018)

1. ábra: Bársony János (1850–1905) városi tiszti ügyész egykori háza észak-északkelet felől a Kálvin János utca déli oldalán.

Ha a hazai őskőkorkutatás kezdeteit és azon belül is annak legelső jelentős eseményét keressük, akkor azt a XIX. századi Miskolcon, az Avas északi lábánál találjuk meg. Az egykori Bársony-ház (ma a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon Tóth Pál Diákotthona (1. ábra) 1891. évi alapásása közben a munkások három, különleges formájú, szürke kődarabot találtak, amelyek ugyan csaknem másfél év elteltével, de szó szerint alapjaiban formálták át azt a képet, mely addig az európai tudományos és közéletben élt a jégkori Kárpát-medencéről. E képben a „szakócák” révén végre megjelentek az ősemberek is, és mindenekelőtt Herman Ottó zseniális felismerésének, majd Kadić Ottokár állhatatos, sok évtizedes példaadó munkásságának köszönhetően az 1910-es évekre egy új tudomány született. A XX. században már legalább 24 különféle kutatási eseményt köthetünk az Avas északi részéhez, pontosabban annak mintegy 1,5 km2-nyi területéhez, ideértve a hegytetőt, a hegyoldalakat és a hegylábfelszíneket is. Ezek nagyobbrészt felszíni leletgyűjtések, kisebb részben tervásatások voltak. A felszíni leletek napvilágra kerülése sok esetben amatőr gyűjtők elhivatottságának és szemfülességének volt köszönhető, míg a feltárások olyan nagyszerű muzeológusok és régészek nevéhez

kapcsolódtak, mint Gálffy Ignác, Hillebrand Jenő, Leszih Andor, Megay Géza, Vértes László, Korek József, Hellebrandt Magdolna, Simán Katalin és Ringer Árpád. Az intenzív kutatások eredményeként az Avas északi, egyben legmagasabb része és annak környezete az ezredfordulóra szinte egyetlen ősrégészeti lelőhellyé olvadt össze (2. ábra). A sűrűn, egymás közvetlen szomszédságában regisztrált, legalább 12 érintett helyszínt, vagyis a jégkorban sok tízezer éven keresztül többször és több helyen megtelepedő, különféle kultúrákhoz és csoportokhoz tartozó ősembereket egyetlen dolog biztosan és szorosan köti össze. Ez nem más, mint a jó minőségű, igen nagy mennyiségben megtalálható és könnyen hozzáférhető kőnyersanyag, a limnoszilicit (korábbi neveken hidro- és limnokvarcit, kalcedon), vagyis az avasi kova. Természetesen az Avas, földrajzi helyzetének és formájának köszönhetően is kedvező feltételeket nyújthatott a jégkori ember megtelepedéséhez, de okkal feltételezhető, hogy nem csupán ezek az előnyök vonzották ide már a középső paleolitikum (135–40 ezer éve) idején elődeinket. Az Avasról előkerült őskőkori leletanyag mára hatalmas lett és óvatos becslés szerint is több százezer darabot számlál.

Mesélő tűzkövek 2. ábra: A miskolci Avas északi részének műholdas fotója (Google Föld, 2007. júl. 1.) az ismertebb lelőhelyek feltüntetésével: 1. Bársony János ügyvéd háza (ma Kálvin János u. 2–4.), 2. Református temető, 3. Tűzköves, 4. Pergola (Kilátó), 5. Molotov u. 12-14. (korábban Mindszent u. 4–6., ma a Papszer 32–34.), 6. Petőfi u. (ma Dankó Pista u.), 7. Alsó-Szentgyörgy, 8. FelsőSzentgyörgy, 9. Mendikás, 10. Avas-tető, 11. Izraelita temető, 12. Görgey A. u. 4. (A 3. és a 6-11. pontok nem ásatás vagy leletelőforduláspontos helyét, hanem az érintett terület központját jelölik)

A kapcsolódó, összesen 127 évnyi tudományos ismeretanyag ugyancsak tekintélyes, de be kell ismernünk, még nem eléggé rendszerezett, és – legalábbis nemzetközi szinten – a publikációk mennyiségében, minőségében egyértelműen elmaradásaink vannak. Az ezredfordulót követően két tervásatás és két leletmentő feltárás kivitelezésére került sor, valamint egy új tématerülethez kapcsolódó doktori szintű feldolgozás és két revíziós leletanyag-feldolgozás született meg. Neve alapján az Avas-hegy talán leginkább beszédes része a Tűzköves. Területéről a dokumentáltan első leleteket még Szabó B. gyűjtötte 1922-ben, majd 1977-ben B. Hellebrandt Magdolna és Simán Katalin végeztek ásatást. Ringer Árpád az Aulich utca (út és járda, víz- és gázvezeték) nyomvonalának kialakításához kapcsolódó 1988–1989. évi leletmentő feltárások folytatásaként 2001–2002-ben tervásatások kivitelezésével igyekezett tisztázni az őskőkori kovafejtés módját. Ásatásainak eredményeképpen azt feltételezte, hogy a Tűzkövesen a moustéri kultúrához tartozó neandervölgyiek a néhány 10 cm vastagságú fedőüledék eltávolítása után nagyméretű kvarcitkavics ütőkövekkel darabolták fel az 50–60 cm-es kovapadokat. Mindehhez szerinte a tüzet is használták, a kitermelt kova feldolgozását pedig a fejtési gödrök területén végezték el. Abszolút korhatározást mindezidá-

ig nem sikerült rendelni a leletanyaghoz, de Ringer a helyszíni rétegtani megfigyelései alapján a 2001. évi ásatás kőeszközeit és bányahulladékát (az 1988–1989-essel együtt) 130–71 ezer év közé, a 2002. év mintegy 8,5 ezer leletét pedig kb. 39–24 ezer év közé helyezte. A szintén Ringer Árpád vezette 2004–2005. évi leletmentő feltárások egy – a Perczel Mór utcát az Avasi Kilátóval – összekötő út építésének előkészítéséhez kapcsolódtak (3. ábra).

3. ábra Légi felvétel a Ringer Árpád vezette 2005. évi Avas-Tűzkövesen végzett ásatás déli szakaszáról. Forrás: Ringer 2006.

Felülete ennek megfelelően a legnagyobb (2380 m²) volt az avasi régészeti kutatások történetében és mindenekelőtt Felső-Szentgyörgy, a Pergola és a Tűzköves területét érintette.

fedett kovapadon gyújtott tűz könnyebbé tehette a kova fejtését és segítette a későbbi megmunkálást. A fenti hipotézis részletes vizsgálatát a még 2002-ben feltárt leletanyagon Tóth Zoltán Henrik végezte el és értékelte doktori értekezésében. Az idei évben védésre váró dolgozat számos laboratóriumi vizsgálattal (röntgen por-diffrakció, pásztázó elektronmikroszkóp, termoanalitika, infravörös spektroszkópia) alátámasztott eredményei azt mutatják, hogy bár a leletanyag szándékos (minőségjavító) hőkezelésének gondolata egyelőre nem igazolható, az ún. „sütéssel történő fejtés” nemcsak az avasi limnoszilicit, de a bükkszentlászlói metariolit és az egerbaktai kőnyersanyag esetében is elképzelhető. Az Avas legutoljára azonosított és feltárt őskőkori régészeti lelőhelye a Tűzköves alatt, a hegy keleti lábánál található. A Görgey Artúr u. 4. sz. alatti telek kutatására egy épületbontás és újbóli építkezés (Centrum Apartman Hotel) miatt kerülhetett sor. A törvény szerint kötelező régészeti megfigyelést és az azt követő megelőző régészeti feltárást 2009. július–október között a szerző irányította (4. ábra). Az elmúlt kb. 250 évben több alkalommal is építkezésekkel bolygatott, 1227 m2 nagyságú kutatási területen összesen több mint 5000 darab régészeti lelet került napvilágra. Ezek 99 százaléka őskőkori/őskori (középső és felső paleolit, mezolit) eredetű pattintott kőeszköz (5. ábra): szilánk, penge, valamint gyártási és kovabánya-hulladék, 1 százalékát pedig XIV–XX. századi használati tárgyak (kerámiatöredék, pénzérme, gyűrű, üveg, ruhamaradványok stb.) teszik ki. Az ásatás XVIII-XX. századi leletei szinte kivétel nélkül egy 14 m mély kőgyűrűs kút betöltéséből származnak.

Mesélő tűzkövek

A napjainkig még feldolgozatlan leletanyag a dokumentáció alapján legalább 10 ezer darabosra becsülhető. Ringer a feltárt jelenségek között dokumentációjában megemlíti, hogy a kovabányászat nyomai mellett az ősemberek időszakos megtelepedésére és a vadászati tevékenységére utaló tűzhelynyomokat és vadász-, valamint feldolgozó (nyúzó, húsoló) eszközöket tártak fel. A leletanyag kulturálisan és kronológiailag is több horizontot képvisel. Az ún. Levallois szilánk-technológiával (tervszerű szilánkgyártás előmunkált magkőből) jellemezhető, de a pengekészítés elemeit is felvonultató középső paleolitikus közép-európai micoqui és a fogazott moustéri kultúra mellett a felső paleolitikus aurignaci és a fejlett szeletai kultúra eszközei, magkövei, valamint szilánkjai és pengéi is előkerültek. A makroszkópikus megfigyelések alapján az ásató hőkezelődött (!) helyi nyersanyagból készített levél alakú kést is azonosított a leletek között. A feltárás a rétegtani viszonyok alapján a teljes középső paleolitikumot, valamint a korai és középső felső paleolitikumot, összességében a 130–30 ezer év közötti időszakot reprezentálja, de a leletanyag legnagyobb része a 70–30 ezer éves szakaszhoz köthető. Ringer Árpád a 2004–2005. évi kutatások eredményei alapján indokoltnak látta az őskőkori kovafejtés esetében a „hideg” és a „hőkezeléses” technika megkülönböztetését kulturális szinten is. Szerinte az előbbit a Levallois-moustéri és a fejlett szeletai, az utóbbit a fogazott moustéri kultúra emberei alkalmazták (a moustéri kultúra képviselői a neandervölgyi embertípushoz tartoztak, míg a fejlett szeletai már az anatómiailag modern ember kultúrája.) Érvelésében a „hőkezeléses” technika két célt szolgált: a vékony homokréteggel

4. ábra: Az Avas keleti lábánál, a Miskolc, Görgey Artúr u. 4. sz alatt kivitelezett leletmentő feltárás északi négyzetei bontás közben. Fotó: Szolyák P., 2009. szeptember 4.

Mesélő tűzkövek

5. ábra: Bükkszentlászlói metariolit nyersanyagból készített, középső paleolitikus kaparó a Miskolc, Görgey Artúr u. 4. sz alatti feltárásból. Herman Ottó Múzeum, Régészeti Gyűjtemény, Lelt. sz.: 2010.4.1. Fotó: Szolyák Péter, 2010.

A feltárás legjelentősebb eredményét az eddigi legnagyobb leletszám ellenére sem maga a leletegyüttes jelenti, hanem az a tény, hogy először sikerült megfigyelni és dokumentálni a korábban a Tűzkövesen zajló bányászati tevékenység eróziót elősegítő, meggyorsító hatását. A kelet-északkelet felé 5–25°-os szögben lejtő 9 réteg 5 méternyi szintkülönbséget fogott át (6. ábra). Az üledékek különféle típusú mozgását (és felcserélődését!) egy 52 m hosszú, nagyrészt folytonos metszeten tanulmányozhattuk. Ötven évvel korábban már sor került az Avas (északi) lábánál egy, az imént ismertetett ásatáshoz sok tekintetben hasonló kutatásra. A Molotov u. 12– 14. sz. alatt (ma Papszer 32–34., a XX. sz. első felében pedig Mindszent u. 4–6.). 1959 márciusában Megay Géza tárt fel, szintén épületbontáshoz és új lakóház építéséhez kapcsolódó leletmentő munkálatok keretében egy 142 db

pattintott kőleletből álló leletegyüttest. A mindössze 288 m2 nagyságú, trapéz alakú telek anyaga a magyarországi őskőkorkutatás egyik legszebb együttese, melynek részletes feldolgozását, különös tekintettel a techno-tipológiai szempontokra, a szerző végezte el. Habár szinte teljesen biztosra vehető, hogy az ásatás során a kőeszközöket szelektíven gyűjtötték, így mindenképpen torzítva a lelőhelyről megrajzolható képet, a korábbi tudományos sejtések és vélemények mindegyikét sikerült magalapozottan bizonyítani vagy cáfolni. Ezek közé tartozik például, hogy a leletegyüttes nem lehet mezolit korú, hanem a bükki aurignaci (II.) és a fejlett szeletai kultúrákkal mutat egyezéseket. A kora közvetett bizonyítással 35–28 ezer év közé tehető. Leletanyaga ebben az időhorizontban a régióban a leginkább laminarizált, azaz egy kifejezetten kőpengék készítésére szakosodott csoportot sejtet, akik számára az Avas északi lejtője nem csupán kőeszköz-készítő műhely volt, de a penge-magkövek depóniahelye is lehetett (7. és 8/2. ábrák). A kőeszközeik elkészítéséhez 86 százalékban a helyi, avasi limnoszilicitet használták, melyet az olykor hatalmas méretű (akár 3 kg-os) magköveik alapján szinte bizonyosan bányászniuk is kellett. A Molotov utcai eszközkészleten belül különösen figyelemre méltó egy leginkább késre emlékeztető limnoszilicit levéleszköz (8/1a-b. ábra), mely azon túl, hogy egyértelművé teszi a fejlett szeletaival fennálló „rokonságot”, a formája, arányai és kidolgozása alapján egészen a dél-lengyelországi Nietoperzowa-barlang jerzmanowici leletegyüttesének idősebb (44–38 ezer éves) horizontja felé is mutat – egyelőre tisztázatlan – kapcsolatot.

6. ábra: A jégkori eredetű üledék és a benne elhelyezkedő leletek lejtőmozgását igazoló egyik ásatási négyzet felszíne. Fotó: Szolyák P., 2009. szeptember 3.

Mesélő tűzkövek 7. ábra: Egyirányú, prizmatikus penge-magkő (avasi limnoszilicit, lelt. sz.: 62.33.43/1.) a Molotov u. 12–14. 1959. évi ásatásából. Fotó: Szolyák P., 2017. 8. ábra: Bifaciális levéleszköz (avasi limnoszilicit, lelt. sz.: 62.33.1.), valamint (megújított) véső aurignaci retusú pengén (avasi limnoszilicit?, lelt. sz.: 62.33.2.) a Molotov u. 12–14. 1959. évi ásatásából. Rajz: Szolyák P., 2009 és 2017.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy az Avas mindmáig legizgalmasabb leletegyüttesének továbbra is a Bársony-házi „szakócákat” tekinthetjük, hiszen néhány évvel ezelőtt a térinformatikai és statisztikai elemzések segítségével egy egészen új arcukat mutatták meg. A szerző Lengyel Györggyel közösen vizsgálta újra a három leletet, melyekről mindenekelőtt azt sikerült meggyőzően kimutatni, hogy tipológiai értelemben egyikük sem szakóca. A legkisebb példányt (MNM, Pb/1; 11 x 8 x 3 cm) munkálták meg a legkevésbé. Habár párhuzamait megtalálták már a miskolc-alsóhámori Herman Ottó-barlang, valamint az ausztriai Gudenus-barlang leletei között, szigorú értelmezésben nemcsak hogy nem szakóca, de feltehetően nem is eszköz, hanem egy tesztelt nyersanyag, amely csupán az eszközzé alakítás előkészítésének nyomait viseli magán. A két nagyobb (23,8 x 11 x 2,3 cm és 19,5

x 11,1 x 2,3 cm – MNM, 9/916.1; HOM, 53.45.1), látszólag különböző leletről statisztikai alapon sikerült kimutatni, hogy legvalószínűbben a szeletai kultúra fejlett szintjével mutat rokonságot. Ehhez nélkülözhetetlen volt Mester Zsoltnak a kétoldali megmunkálású levéleszközök morfometriai elemzésére pár évvel korábban kidolgozott módszere. Továbbra is fenntarthatónak véljük Hillebrand Jenő 1917-es felvetését, miszerint a nagyobb „szakócák” alapvetően díszeszközök és nem a mindennapi használathoz kapcsolódó tárgyak lehettek. Ezt annyiban egészíthetjük ki, hogy a morfometriai jellemzőik alapján elsősorban a szeletai kultúra két vezérleletére, a levél alakú kaparóra és a szintén levél formájú hegyre asszociálnak, azt szimbolizálják. A nyersanyaguk, a bükkszentlászlói metariolit csak erősíti a szeletaival való kapcsolat valószínűségét.

Mesélő tűzkövek

A Bársony-házi „szakócák” a magyar őskőkorkutatás első leletei. Biztosan állíthatjuk, hogy tipológiai alapon ez ideig nincs analógiájuk egyetlen kontinensen sem az őskőkor idejéből, csupán az észak-amerikai Clovis-hegyek gyártásának 2–3. műveleti lépésekor találkozunk morfológiai és technológiai szempontból hasonló, félkész eszközökkel. A világon egyelőre valóban egyedülálló darabok, értve ezalatt természetesen a két nagyobb leletet. Van azonban ezek mellett egy harmadik különlegességük is, melyre csak 2012-ben derült fény. A „szakócák” felületi, vonalas rajzait, mintegy térképként értelmezve, az ESRI ArcMap 10.0 szoftver segítségével georeferáltuk. Ez lehetővé tette, hogy az eszközök formálása, pattintása közben a felületen visszamaradt negatívoknak ne csupán leválasztási irányait, de térbeli pozíciójukat, valamint egymáshoz és a teljes darabhoz való méretarányukat is ös�szehasonlíthassuk. Habár a két nagyobb levéleszköz első ránézésre sziluettjében különböző (az egyik hegyesebb, karcsúbb, csepp alakú, míg a másik

hegy nélküli, szélesebb), a fenti szempontok alapján mind méreteikben (különösen a szélességben és vastagságban), méretarányukban, a szilánkolás rendszerében olyan nagymértékben egyező mintázatot mutatnak, melyek alapján csaknem teljesen biztosra vehető, hogy nemcsak ugyanazon kultúra, de ugyanaz a pattintó őskőkori ember kapcsolható hozzájuk (9–10. ábrák). A miskolci Avas minden bizonnyal számos megfejtésre váró őskőkori titkot rejteget még előlünk. A kulcs ezekhez elsősorban a már feltárt, de még a raktárak mélyén feldolgozatlanul halmozódó leletegyüttesek revíziójában, újraértelmezésében, vagy ahogyan a sokáig elfeledett Molotov utcai leletanyag példája mutatja, alapszintű (!) feldolgozásában rejlik. Amit szintén nem nélkülözhetünk a „holnap” kutatási projektjeiben, az a felszín- és lelőhely alakító földtani folyamatok, városépítészeti előzmények részletes ismerete, felderítése. Ezek nélkül biztosan nem mesélnek majd számunkra is érthetően az avasi tűzkövek…

9. ábra: A két nagyobb „szakóca” előlapjainak elhelyezkedés, leválasztási irány és kiterjedés alapján párhuzamosított (A–P) és nem párhuzamosítható (x1–x5) szilánknegatívjai. Forrás: Szolyák–Lengyel 2014. 10. ábra: A nagyobb bifaciálisok alsó felének feltűnő körvonalas egyezése (hátlapi rajzok). Forrás: Szolyák–Lengyel 2014.

Gyulai Éva BALASSI BÁLINT MISKOLCI ÖRÖKSÉGE Igyunk, lakjunk egymással vígan, szeretetből! BALASSI BÁLINT: BORIVÓKNAK VALÓ (IN LAUDEM VERNI TEMPORIS) Balassi Bálint mint szőlőbirtokos nem ismeretlen a kutatásban. A 16. században egyre értékesebbé váló borvidéken, Tokaj-Hegyalján bizonyosan volt szőlője, mégpedig Mezőzomborban. Ezt a birtokot felesége, Dobó Krisztina révén szerezte, 1587-ben a Balassi-házaspár tulajdonában volt. Arról azonban már kevesebbet tud a közvélemény, hogy az első magyar költőnek az északkelet-magyarországi régió másik, igaz, Tokaj-Hegyaljánál már a 16. században is alacsonyabb presztízsű Bükkalja-borvidékén, jelesül Miskolcon is volt szőlőbirtoka. Nem tudjuk, Balassi Bálint járt-e Miskolcon, nem zárhatjuk ki, hogy amikor 1577 nyara és 1582 ősze között Eger várában szolgált a végvári őrség lovas tisztjeként, a közeli Miskolcra is ellátogatott (az egri vár egyébként, közigazgatásilag, Borsod vármegyéhez tartozott, tekintve hogy Heves és Borsod vármegye határa egészen a 18. század végéig az Eger patak volt). Tény azonban, hogy Borsod vármegye jegyzőkönyve miskolci birtokosként, ráadásul két miskolci szőlő résztulajdonosaként emlékezik meg róla. Ez nem meglepő, hiszen Balassi nagybátyja, Balassa Zsigmond a diósgyőri váruradalom zálogbirtokosa volt 1540-től egészen haláláig. A diósgyőri uradalom Északkelet-Magyarország egyik legnagyobb középkori várkerülete volt, amely a hatalmas gótikus királyi váron kívül öt mezővárost (Diósgyőr, Miskolc, Mohi, Mezőkövesd, Mezőkeresztes), hatalmas szántóterületeket, bükki erdőségeket és virágzó szőlőkultúrát foglalt magában. Két mezőváros, Diósgyőr és Miskolc szőlőhegyei a legnagyobb haszonnal piacra vihető korabeli árufajtát, a bort szolgáltatták. Ennek a tekintélyes uradalomnak lett zálogbirtokosi gyarmata Balassa Zsigmond 1540-ben. Balassa Zsigmond a mohácsi csatatéren elesett Balassa Ferenc horvát– szlavón– dalmát bán, valamint szörényi és jajcai bán egyik fia volt, s fivéreivel, Imrével (†1550), Menyhérttel (Menyhárt) (1511 k.–1578) és Jánossal (1518–1577), Balassi Bálint atyjával együtt a 16. század első felének meghatározó, sokszor hírhedt oligarchái közé tartozott.

A magtalanul meghalt Balassa Zsigmond 1559ben bekövetkezett halálával és végrendeletével elültette a viszályt örökösei, fivérei és fiaik körében, ebben ugyanis csak Balassa Farkasra és Lászlóra, illetve Balassa Andrásra hagyott 10 000 forintot, ám Balassa Zsigmond sem fivérét, Jánost, sem annak fiait, Balassi Bálintot és Ferencet nem nevezte meg testamentumában. Balassa János a miskolci nemesi házon kívül szőlőket is szerez Miskolcon, igaz, a birtokszerzés körülményei homályban maradnak. Balassa Jánosnak nemesi szőlei is voltak Miskolcon, ezeket készpénzen kellett vásárolnia. Egy oklevéléből kiderül, hogy a Szent György-hegyen fekvő Szent István Szőleje nevű, egykor a középkori Szent István-plébániát illető birtoknak 1572-ben „nagyságos Balassa János" a birtokszomszédja. A Szent György-hegy nevű promontórium az Avas-hegy déli lejtőjén húzódott, vagyis az Avasi templomhoz, s így a városhoz is legközelebb fekvő miskolci szőlőhegy volt, a legértékesebb ültetvényekkel. A miskolci kúria nem rezidenciaként szolgált a távol lakó, egy időre lengyelországi száműzetésre kényszerült főúrnak, hanem a Miskolcon termett borainak tároló és áruló, kocsmáltató helye volt.

Balassi Bálint miskolci öröksége Erre utal, hogy amikor, özvegy Balassa Zsigmondné Fánchy Borbála 1562. évi halála után az uradalom visszaszállt az uralkodóra, az uradalmat 1563ban átvevő kamarai biztosoknak tudomásukra jut, hogy Balassa János miskolci kúriáján hetente öt-hat hordó bort is kimértek. A biztosok jelentéséből kitűnik, hogy a miskolci kúria sokkal inkább borraktárnak, sőt, leginkább kocsmának szolgált Balassa János gazdálkodásában, mint rezidenciának. Balassa János miskolci nemesi házához két szőlő tartozott, de mind a kúriát, mind a szőlőket a zólyomi főispán 1577 májusában bekövetkezett halála után perelni kezdte csimori Kövér Ferenc diósgyőri prefektus, várnagy, aki 1577 szeptemberétől már az egri vár udvarbírája. Balassa János nem sokkal halála előtt került összeütközésbe Kövér Ferenc diósgyőri prefektussal, 1577 januárjában ugyanis Balassa szervitorai elhajtották Kövér Ferenc hátaslovakból álló ménesét Bükkaranyosról, csimori Kövér Ferenc és felesége, Fánchy, másként Déghy Anna birtokáról. Mivel a hatalmaskodással vádolt főúr meghalt, a per fiaira, Bálintra és Ferencre szállt. Balassi Bálintot 1578-ban prókátora képviselte Borsod vármegye törvényszéke előtt az esztergomi káptalan által kiadott ügyvédvalló levéllel. Az ügyet nem sikerült könnyen lezárni, mind a felperesek, mind a Balassák ragaszkodtak igazukhoz. Kövér Ferencnek a Balassákkal való erőteljes fellépése – Balassa János halála után Sal-

14 14

gó várát is perli az örökösöktől – jelzi az elhajtott ménes értékét. Akár a ménes elhajtása, akár egyéb hatalmaskodás volt a pereskedés oka, Kövér Ferencnek 1577 szeptemberére sikerült végzést szereznie néhai Balassa János miskolci javaira, amelyek ekkor már az egykori zólyomi kapitány fiait illették. A végrehajtás körülményei egy későbbi, 1581-ben Bálay Miklós borsodi nemes hagyatéka ügyében folytatott vármegyei perben kerültek elő, amikor Darvas Kristóf és Anna perli Bálay Györgyöt és Ravasz Fruzsinát egy értékes miskolci szőlő miatt. A per során az egykori alispán, Basó Mihály és a szolgabíró, Hatvani János mondja el, hogy 1577. szeptember 15-ikén ítéletlevéllel a kezükben mentek ki vármegyei és mezővárosi tisztviselők kíséretében Balassi Bálint és Ferenc miskolci házához, ahová a birtokszomszédokat is összehívták. A házban találták a birtokos testvérpár ott lakó „emberét”, akitől megkérdezték, hogy vajon uraik, az alperesek nem küldtek-e valamennyi pénzt, hogy a felperes követelését kielégítsék. A nemleges válaszra megkezdődött az ingatlan és az ingóságok felbecsülése, a miskolci házat harmadfélszáz forintra értékelték, ingóságot azonban, egy asztalon kívül, csak a bortermeléssel és tárolással kapcsolatban találtak a házban, mégpedig 25 gönci félnek nevezett üres hordót, egyéb hordókat, kilenc szüretelőkádat és kapákat, illetve két korcsolyának nevezett eszközt, amely egyébként a hordók csúsztatására szolgált. A vármegyei bizottságot egy szolgáló kísérte a házból a Balassák miskolci szőleihez. Előbb egy Sáfránykert vagy Kertszőlő nevű, érett fürtjeivel együtt 35 forintot érő szőlőhöz a város szélére, majd a Szent György-hegy nevű promontóriumra, amelyen a Görbeszőlő nevű birtok feküdt. Ezt a szőlőt érett, de még le nem szüretelt termésével együtt 350 forintra becsülték. A Balassák kertszőlője a szőlőhegyeken kívül eső területen telepített ültetvény volt, és valószínűleg akkor sem kellett volna dézsmát fizetni utána, ha nem nemesi, hanem dézsmaköteles (jobbágyi) birtok. A Görbeszőlő ellenben tekintélyes becsértékével tűnik fel, hiszen Miskolc Városkönyvének tanúsága szerint, amelybe a szőlők korabeli ingatlanforgalmát bejegyezték, már tíz forintért is lehetett szőlőt venni a korabeli mezővárosban. Szinte bizonyos, hogy Balassa János szolgái nemcsak Miskolcon árulták hordókkal a bort, hanem a tekintélyes bortermésből jutott a Balassák Krosno környéki lengyelországi várába (Kamieniec) és birtokaira is, itt élt ugyanis a család az 1570-es évek elején a családfő száműzetése miatt.

szőlőt Belléni András nemesnek az ő beleegyezésével. Belléni András azonban Balassi előtt kevéssé érdemesítette magát, ezért Balassi úgy érzi, öröklési jogai sérülhetnek, így semmissé kívánja tenni az adásvételt. A költő azonban, úgy tűnik, most sem tud birtokügyeiben sikeresen eljárni, hiszen többé nem bukkan fel a forrásokban miskolci birtokosként, az új tulajdonos, Belléni András azonban még 1596-ban is miskolci lakos. További kutatásra vár, hogy a miskolci kúria kihez került a továbbiakban, s főként hogy a miskolci szőlőknek ki lett az új birtokosa a Balassák után.

Balassi Bálint miskolci öröksége

A miskolci ház és a szőlők a Kövér Ferenccel folytatott pereskedés után majdnem tíz évvel bukkannak fel ismét Balassi Bálint peres irataiban, aki 1586-ban a szepesi káptalan mint hiteleshely előtt tiltakozik öccse, Ferenc birtokeladása ellen. A káptalan 1586. július 16-ikán két kanonokot küld ki a liptóújvári (ma: Liptovský Hrádok, Szlovákia) várkastélyba, hogy meghallgassa az adásvételt tiltó Balassit. A költőt betegen, ágyban találják, de így is elmondja a káptalan képviselőinek, hogy pár nappal korábban fivére, Ferenc örökjogon eladta miskolci házukat és a hozzá tartozó két miskolci

Szász Csaba – Tóth Viktor KISAVASI KIS KORTÁRS

Megtisztelő és ugyanakkor végtelenül felelősségteljes feladat egy olyan múlttal rendelkező helyre épületet tervezni, mint a történelmi Avas. Jelen írás szerzőinek megadatott az a szerencse, hogy a közelmúltban pár (remélhetőleg hamarosan megépülő) tervvel gazdagítani tudták Miskolc szebb napokat is megélt vigalmi negyedének épített környezetét. Írásunkban a történeti előzmények felsorolása nélkül, szigorúan a Ma talaján járva szeretnénk bemutatni egy ilyen tervezési folyamatot. Milyen tényezőket érdemes számba venni annak, aki itt pincét vásárol? Milyen lelkülettel fogtunk mi, tervezők a feladathoz? Hogyan lehetett eligazodni a megbízók, hatóság, közműszolgáltatók és szomszédok bonyolult sakktábláján? Mielőtt azonban bemutatnánk a munkákat, szeretnénk pár generális, helytől és megbízótól független gondolatot összegyűjteni. (A tervezett ingatlanok címét a megbízók kérésére nem tüntettük föl.) A célunk minden tervezési megbízás során a megbízó vágyainak kibontása, érdekének érvényesítése volt. Mindenekelőtt azonban célunk volt olyan építészeti produktumot létrehozni, mely nem idegen, mely minden ízében avasi, és melyre 20 év múlva is egy jó hangulatot árasztó, ismerős házként tekintenek majd. Ez az időbe ágyazottság minden épületnél fontos, de megkerülhetetlen egy olyan környezetben, mint a történelmi Avas. A munkák elején tényekből dolgozunk. Márpedig tény az, hogy az Avas építészete ugyan nagy múltra tekint vissza, már a kezdetektől fogva átitatott Bacchus ihlető erejével: az élvezetekkel, féllegalitással és ideiglenességgel. Minden, ami itt megépült, ennek jegyében épült: az újkori későbarokk pincék, az ipari forradalom téglaházai, a

századforduló svájci-zakopánei vendéglői. A szocializmusban a rendszer kötelmei elől való menekülés és az alkohol munkáslelket éltető ereje szülte a gyárból-kabátujjban-hazahozott „borházakat”. A rendszerváltás utáni évek sok tekintetben regressziót hoztak: ezek a „hirtelen pénzből bárhová bármit!” évei voltak, melyet később a kétezres évek elején az uniós irányelveknek megfelelni akaró, gazdaságfehérítő városvezetési törekvések ellensúlyoztak. Illetve tették egyúttal impotenssé is az Avast, mely – úgy látszik - nehezen viseli a szabályozott létet. Az elmúlt években egyre nagyobb társadalmi és szakmai figyelem fordul a történelmi Avas felé. Egy meglepő tény: egy pincetulajdonosnak teljesen más a viszonya a szomszédaival, mint egy átlagos miskolcinak, mégpedig azért, mert legalább négy van neki belőle. De inkább több, mert a pincék egymás alatt-felett-mellett futnak. Az oldalsó szomszéd jellemzően közvetlenül a te házad mellé épít, ami egy egész csomó probléma forrása: hol kerüljön elvezetésre a dombon lefolyni akaró esővíz? Hogyan ne a másik udvarára vezessem a tetőmről lefolyó vizet? Hogyan érhető el az, hogy mindkettőnk házának ugyanolyan mélyen legyen az alapja? Az alsó és felső szomszéd jelenléte óriási felelősség mind az építtetőnek, mind a tervezőknek. Egy túl nagy szintszámú vagy túl vastag falú pince, vagy egy túl mélyre ásott alap azt eredményezheti, hogy házunk egyik napról a másikra eltűnik egy gödörben, milliós anyagi károkat okozva az alattunk élőnek. Átalakítás, járatmélyítés vagy magasítás előtt mindenféleképpen kérni kell geodéziai felmérést és geotechnikai szakvéleményt. Az egyszer elköltött pár százezer forint később milliókat hozhat és életet menthet.

hőszigetelés, tűztávolságok a szomszéd épülettől, mesterséges szellőzés, stb. Egy lendületes, de mértéktartó építész kezében ez olyan kortárs házakat eredményezhet, mely méltó lehet akár a nemzetközi szakma elismerésére is. Nyilvánvalóan akkor lesz jó egy épület, ha mind a három törekvést vegyíti bizonyos mértékben, és mindemellett tekintettel van a már kialakult környezetére és arra reagálni tud.

Második sor vége

Építész számára öröm olyan megbízókkal dolgozni, mint amilyen ennek a projektnek kapcsán megadatott: mind emberileg, mind szakmailag partnerek voltak a teljes folyamat során. Adott egy fölfelé, szürreális szögben elkeskenyedő, lejtő saroktelek és egy meglévő egyszintes pinceépület, mely inkább jobb lenne, ha nem is volna. Megvalósítandó a földszinten tároló és vendégváró, az újonnan ráépülő emeleten pedig időszaki közösségi hely, egy társalgó. A belső terek mellett ugyanolyan fontosak az építész számára a külső terek. Az épület szerves része az átrium (belső zárt udvar), mely közvetlenül a társalgóhoz kapcsolódik az emeleten, így bővítve annak használati lehetőségeit. Komoly statikai kérdést jelentett a rákerülő szint és a kerítésfal alapozása. Komoly tervezési fejtörést jelentett a lépcső elhelyezése a helyhiány miatt és komoly tervezési kérdést jelentett egy olyan oldalfal megalkotása, mely fényt enged az udvarba, de nem mászható és biztonságot sugall. A végeredmény minden irányból megközelítve jól bánik a lejtős saroktelek helyzetével. Különválik a régi és új szerkezet, ami ad egyfajta tektonikát a háznak.

Kisavasi kis kortárs

A megrendelő igénye soha nem egy ház volt. Pincét akartak terveztetni, ami hihetetlenül fontos különbség. Itt a gazda duhaj akar lenni, kivagyi akar lenni, romantikus akar lenni, vagy éppen nyugalomra vágyik a késői éveire. Ezt valamelyest köti a hatóság igénye a szabályoknak való megfelelésre, úgy mint: építménymagasság, higiénia, tűzvédelem, arculat. Úgy éreztük, hogy ez a két igényhalmaz rugalmas tervező, igényes és alázatos megbízó, illetve párbeszédre nyitott hatósági fél esetén minden további nélkül összeegyeztethető. A fent leírtak tükrében a tervező a következő három fő irányt szabhatja meg koncepciója alapjául: 1. Védi a történeti karaktert. Ez egy klasszikusan műemlékes alapállás: azt mondja, hogy van az időnek egy pontja, amiben az épített örökség értékesebb, mint az, ami utána épült, és megpróbálja ezt a sok száz éves karaktert erősíteni. A Kisavas esetében ez a svájci-zakopánei házak formajegyeinek (kontyolt nyeregtető, kőlábazat, vakolt falak, szerethető díszecskék) átvételét jelenti. 2. A feladatot megrendelő-centrikusan szemlélő tervező azt mondja: ha a Kisavas mindig is a szabadosság színtere volt, és az épületek is ennek jegyében születtek, akkor a XXI. században igenis magán kell viselnie egy pincének a mai szabadosság nyomát. Ha a gazda félnyeregtetős, ökörszemablakos, rikító színre festett épületben találja meg az örömét, és azt hajlandó korrektül, minőségi módon kivitelezni, miért ne legyen olyan? 3. A harmadik egy tervezőcentrikus gondolkodás. Ezek a házikók, mivel nem lakóépületek vagy sok esetben nem is huzamos tartózkodásra szolgáló terek, illetve mivel műemléki jelentőségű területen találhatók, nagyon sok, a tervező kezét egyébként megkötő jogszabály alól felmentést adnak:

Kisavasi kis kortárs 20

A nyeregtető az archaikus házformát idézi úgy, hogy közben markáns karaktert ad az épület megjelenésének a geometrikus leharapás, ami az elkeskenyedő telek sajátos formájából adódik. A választott anyag a tégla. Nem ragasztott lapokban, nem előtétfalként: ez maga a tartószerkezet – hiszen a ház nem légtömör, belső terei fűtetlenek. Építészként ezt a tényt jobban is ki lehetett volna használni, de a megbízó praktikus és gazdasági megfontolásból ebbe az irányba húzta kezünket.

Második sor közepe, két szomszédos épület Külön telkek, külön – de egymással folyamatosan kommunikáló – megbízók. Mondhatnánk, hogy külön feladatok, de nem. Az épületek reagálnak egymásra. Zártsorú a beépítés, nem tehetnek mást. Az egyik függ a másiktól, formálja azt még akkor is, hogyha a megbízói igények gyökeresen különböznek egymástól. Adott egy támfalgarázs, melynek a megbízó már továbbgondolja a présház-funkcióját. Szeretné azt komfortosabbá tenni, nagyobb baráti társaságok számára akár pár napig elnyúlóan is használhatóvá kialakítani. Nagyméretű társalgó, városra néző külső panorámás terasz, fürdő és szobák jellemzik. Mellette jobbra egy egykoron belső átriumos emeletes kis ház. Szintén nagyobb társalgóval,

pihenőszobával, tágas felső terasszal lett utólag felvértezve. A megbízók gondolkodását dicséri a hátsó udvarok határok nélküli, egy egységként való kezelése, maximálisan kihasználva a szűk adottságú telkek zöldfelületeit. Mindkét funkció ugyan a présháztól távol áll, teljesen életszerű. A Kis-Avas ma már sokkal több, mint borházak sora. Igaz eredeti funkcióját fokozatosan elveszíti - az építményekhez tartozó egykori ültetvények is már csak nyomokban lelhetőek fel -, de elhelyezkedése miatt, még mindig olyan terület, amire érdemes odafigyelni. A város szívében van, így telkei értékesek. Ha funkcionálisan nem tes�szük helyre a terület szabályozását, vagy görcsösen próbáljuk belekényszeríteni olyan karakterbe, ami már nem igaz rá, akkor egy zárványként fog lassú agónia közben elsorvadni, veszni hagyjuk. Olyan beruházónak érdemes a történelmi Avas területeiben gondolkodnia, aki képes a környezet adottságait elfogadni, fontos számára a város látképének védelme, bízik a tervezőiben és minőségben gondolkodik. Szász Csaba okl. építészmérnök Tóth Viktor okl. építészmérnök

ISZOM A BORT, ÖLELEM A BABÁMAT kiállítás Iszom a bort, ölelem a babámat c. kiállítás, 2017. május 5. Müha Orosz Ila pincebelső-fotói

Iszom a bort, รถlelem a babรกmat

AVASI VENDÉGKÖNYV Jacsó Pál ENKLÁVÉ AZ AVASON II. 1. Eljött a reggel, és az öreg Lugasi elrepült Los Angelesbe. Vasorr kisebbik fia, az Áron vitte fel hajnalban a repülőtérre. Az öreg búcsúzóul még a lelkére kötötte, vigyázzon az apjára, nehogy túlzottan belemerüljön a kártyázásba, mert az eltereli a figyelmét a kuncsaftokról, és a forgalomnál nincs semmi fontosabb. Áron, aki jól menő brókercéget vezetett a fővárosban, mosolyogva megnyugtatta, amikor csak teheti, hazanéz az apjához, és a kocsmán is rajta lesz a szeme. Ígéretét nem volt nehéz betartania, mert ha túl sok volt már a stresszből, ő meg a haverjai legtöbbször az Avasra jöttek leereszteni a gőzt, olyan hagyományos férfibulikra, amik éjjeli szórakozóhelyeken végződtek, hogy aztán reggel meg délelőtt hideg sörökkel és fröccsökkel, no meg az öreg Lugasi vagy Horgasi Béla egytálételeivel gyógyítgassák a gyomrukat. Délután aztán strandra mentek vagy szaunába, este meg kezdődött minden elölről… Mert az Avason napokig el lehetett lenni úgy, hogy az ember nem kívánkozott a városba, ami csak párszáz méterre lüktetett - igaz, a maga vidékies módján -, de ebből a lombok alatt semmi sem volt érezhető. A miskolciak kivételes vendégszerető népség, hamar a szívükbe fogadják azt, aki megdicséri a borukat-pálinkájukat és van legalább egy sztorija a Diósgyőrről. A tipikus avasi pincetulajdonos egyrészről önképzőköri filozófus - különös tekintettel a bor filozófiájára -, másrészről kell, hogy legyen legalább egyvalaki a rokonai, barátai, ismerősei között, aki állományban volt - itt a dolgozott kifejezés is behelyettesíthető, bár nem minden esetben - a Lenin Kohászati Művekben vagy a Digép gyáregységeinek valamelyikében (ez meg is látszik a borházak lépcsőinek, teraszainak, kerítéseinek eklektikáján), és a családnak volt egy legalább 200 négyszögöles kiskertje valamelyik környező domboldalon, ahonnan október végén, november elején elvitték kifőzetni pálinkának az asszony elől még időben megmentett barackot-szilvát-körtét, a nagymama beszáradt lekvárjait és kiforrott befőttjeit, meg a szomszéd bácsi otelló-seprőjét, mert amióta tavaly ősszel felrobbant a kuktája a gázon, inkább odaadta azt a harminc liter cefrét két liter pálinkáért, semmint

hogy testi épségét veszélyeztetve vesződjön vele, kockáztatva az öreg faházra kötött biztosítás felmondását is.… De a majdhogynem félistenszámba menő, központi figurák azon kevesek voltak, akik bármikor össze tudtak ütni a kamrában fellelhető száraztészta, bab, tarhonya, szalonna és kolbászmaradékból, krumpliból, meg szinte bármiből egy olyan egytálételt, ami után a vendégek mind a húsz ujjukat - a Ládiban vagy az erdőn dolgozók meg annyit, amennyijük volt - megnyalták, és két liter fröccsöt úgy felszívott, hogy a zéró tolerancia bevezetése előtt, estefelé már nyugodtan beülhettek az autójukba is. A legfelső kaszt pedig azokból állt, akik együtt gyerekeskedtek a Veréb-Szántó-Salamon, Oláh-Tatár-Görgei fémjelezte DVTK csapatából valamelyik sztárral. Őket bármelyik társaság szívesen megvendégelte egy jó sztoriért cserébe. Lassan eltelt az augusztus is, miközben a domboldalon éjszakázók végre egész nyáron át nyugodtan aludhattak, nem zavarták őket a máskor agyonszidott szúnyogok. A nyári szabadságolások alatt, csendesebbek voltak a pincesorok, így amikor vége lett a nyárnak, az emberek rácsodálkoztak, hogy míg a városban a nagy forróság miatt, már augusztusban tömegével száraz levelek peregtek a fákról, az Avason még úgy zöldellt minden, mint egy esős májust követően. 2. Azon az éven a szüret is hamarább kezdődött szerte az országban, így a Bükkalján is. Az avasiak még októberben is élvezték a zöld lombok védelmét és frissességét, pedig máshol már a gesztenye is lehullott a fákról, de az avasi temetőben még csak meg sem repedtek a termések. A különleges jelenségeknek mindenki csodájára járt, rengeteg kiránduló is megfordult a macskaköves utakon, ami jócskán fellendítette a borkimérések forgalmát, és megjelentek az addig csak rendezvényekkor kitelepülő lángossütők, lacipecsenyések és gasztro-műhelyek is. Hirtelen olyan élet lett az utcákon és a pincékben, amilyenről évtizedek óta, csak újborkóstoló borozgatásokkor álmodoztak.

csonyig betervezett bormennyiség már október végére elfogyott. Kénytelenek voltak a tavalyi rizlinget a már majdnem kiforrott ideivel keverni Először nemigen tetszett a vendégeknek, de aztán az öreg Vasorr eltalálta helyes arányt, onnantól mindenki ezt a fröccsöt akarta inni, amit a kezdeti ódzkodás meg a félig kiforrott murci miatt Durcinak neveztek el. Nem telt bele sok idő, és az egész hegyen ilyen fröccsöt ittak, annyira rákaptak az emberek. 3. Az októberi vasárnapokon még az avasi templom is megtelt, a lelkészek legnagyobb örömére, de a legeslegboldogabb mégiscsak az öreg Lőkös volt, aki elérkezettnek látta az időt, hogy részletesen beszámoljon barátjának az utóbbi hónapok történéseiről. Bár addigra, egy Magyarországon forgató kanadai televíziós stáb révén, már Los Angelesebe is eljutottak a különleges természeti jelenség hírei, noha az öreg Lugasit jobban lekötötte a repülés, meg egy guadalajarai görbe hétvégén megismert, húsz évvel fiatalabb mexikói barátnője. Eközben odahaza már a politikusok is felfigyeltek a különös jelenségre, egyre többet jártak fel az emberek közé, ígéretet téve, hogy hamarosan belekezdenek a pincesorok rendbetételébe, de azok csak akkor kezdtek igazán bizakodni, amikor már budapesti ügyvédek is megjelentek vásárlási szándékukkal… Az öreg Vasorr meg úgy érezte, már nem tudja kézben tartani a zugkocsma rendjét, hétvégente maga mellé vette a Mészárosék unokáját, aki segített neki a bevételek, a készlet, meg tartozások és kártyaadósságok nyilvántartásában. Aztán a kimutatást elküldte barátjának Los Angelesbe. Az öreg Lugasi a számok láttán felvillanyozódva azonnal megrendelte repülőjegyét, fájó búcsút vett fiatal barátnőjétől, mert az apjától tanult mondás szerint: „A pénz ugyan nem boldogít, de akinek nincs, az nem boldog itt!" Megüzente barátjának, nincs mese, céget kell alapítaniuk. Erre a Tóni gyerek azon nyomban lefoglalta az Avasi Enklávé nevet. Sokat nem gondolkodott rajta, de miután a Borút már foglalt volt, jó ötletnek tűnt... Az öreg Lugasinak a hazafelé tartó repülőúton volt elég ideje azon gondolkodni, mi állhat dolgok hátterében, mert nem volt ugyan ateista, de nem hitt a csodákban sem. Épp ezen morfondírozott, amikor sms érkezett a telefonjára. A főnöke volt az, aki a napokban jött haza három hónapos távol-keleti tanulmányútjáról, és az után érdeklődött Lugasitól, hol találja a gondjaira bízott besztercei szilvapálinkáját…

Avasi vendégkönyv

Az emberek örültek az ölükbe pottyant hos�szú nyárnak, s inkább az előnyeit élvezték, mint az okát kutatták volna. Azt meghagyták a turistákkal együtt a hegyet ellepő biológusoknak, meteorológusoknak, etológusoknak meg ornitológusoknak. Eső után kellemesen édeskés, egész dombot belengő szilvaillat terjengett, a kifinomult szaglásúak szerint némi pálinka fílinggel vegyítve. Ahogy megnőtt a látogatók száma a hegyen, megjelentek a bulvármédia is, meglovagolva a különös történéseket: a öreg tacskójának Kelemenék 15 éves, elvileg ivartalanított macskája hatot kölykezett. A Baloghék öreg tacskójának szőréből eltűntek az ősz szálak, és olyan hangja lett, mint egy kölyökkutyának, pedig azt hitték, már a telet sem éri meg... A Péderiék borháza előtt lévő lugas csak minden második évben hoz termést, mégis, a tavalyihoz képesti rekordmennyiségnél is másfélszer több szőlőt szüreteltek 23 fokkal, amire még a legöregebb pinceszomszédok sem emlékeznek. Legutoljára akkor volt ennyi termése, amikor a Pistát elvitték málenkij robotra. Évekig nem volt megmetszve, csak akkor, amikor 3 év után tavas�szal Péderi hazajött, és 45 kilósan első dolga volt, hogy megfiatalítsa a lugast. Lett is olyan termése, mint soha még azelőtt, jártak is hozzá a fináncok, minden másnap egy potya fröccsért… De az igazi szenzáció az volt, amikor Horgasiék Béci unokája, aki még négy éves korában sem akart beszélni, egy szombat reggel, miközben a nagyapjával a szőlőt préselték, folyékonyan felmondta az óvodában hallott összes Weöres Sándor-verset, kétszer egymásután. A Mészárosék legkisebb fia, Tóni megbukott a matematika érettségin, így a nagyanyja azt javasolta, hogy a nyár nagy részét töltse fenn a hegyen a nagyapja mellett, aki nyugalmazott egyetemi tanárként majd kipréseli belőle legalább a kettest. Ehhez képest a Tóni szemérmetlenül kevés tanulással is négyesre abszolválta az érettségit, ráadásul még a pótfelvételije is sikerült az elektromérnöki karra. Az öreg professzor, aki májusban majdhogynem kitagadta, rá is íratta mádi szőlőt, meg az avasi pincét örömében. A Hivatalból is egyre többször látogattak fel a hegyoldalra, miután a sajtónak köszönhetően a város is egyre többször szerepelt az országos médiumokban. A legjobban mégiscsak Lugasiék zugkimérésének jött jól a hosszú nyár meg ősz. Máskor a hideg októberi napokon már csak a megrögzött kártyások jártak fel, de most még november elején is pótasztalokat kellett keríteni, és a kará-

AVASI LITURGIA „Lelkészeink lelke” REFORMÁCIÓ 500 AZ AVASON Kapusi Krisztián: Reformációról, borról és városról – gondolatok a „Lelkészeink lelke” című beszélgetés elé… A múlt és a történelem szavaink korántsem szinonimák, hiszen ahogyan a jelen totalitása sem mutatható fel az összes részlet tekintetében, úgy, vagy még kevésbé ismerhetők meg az elmúlt idők végtelen számú szempontjai, összefüggései, realitása. A vég egyben kezdet, születés nélkül nincsen pusztulás, ami egyfelől öröm, másrészt a bánat forrása. A török kori Miskolc… Mehmed budai pasa 1544 augusztusában több ezer oszmán-török katonával üt rajta a város népességén: gyilkolnak, elhurcolnak, gyújtogatnak, még az Avas oldalába épült ősi templom is megég. A támadások ismétlődnek… Mivel érdemeltük ezt ki, miért ver bennünket a sors pogány veszedelemmel? Bűneink miatt, erkölcstelenségünkért, hitünk gyengesége okán? Prédikátorok érkeznek és egyszerűen szólnak, tudnivaló, hogy az Írás örök és nem a „szentek” csontja, adott és olvasható a követésre méltó minta, megismerhető az Ige, például arról, hogy ne csupán kenyérrel, de borral is. Krisztus vére az avasi templomban és a szomszédos pincékben… Középiskolai tanulmányaink során a humanizmus és a reformáció pozitív érzelmi töltetet hoz a sötét középkorral, pestissel, rémisztő gótikus vízköpőkkel, álszentekkel és búcsúcédulával kompromittálódó egyházzal foglalkozó leckék után. A reformáció felértékeli az anyanyelvet, a helyi közösségek önrendelkezését, ugyanakkor a rendszerességet, puritán tisztaságot és takarékosságot, a józan racionalitást erősíti a mindennapokban. A török korban Miskolc népessége egyöntetűen reformátussá válik. A bor szentsége az Úrvacsorával fokozott hangsúlyt kap. A helybéliek tisztelik az avasi pincék hordóiban érő termést, Kálvin nyomán törekszenek mértéktartón viselkedni a hétköznapokban. Kevésbé fogyasztják, inkább gazdálkodnak a borral? Hozzájárul a lelki fordulat ahhoz, hogy Miskolc nem csupán átvészeli (az persze önmagában is óriási fegyvertény, hogy túlél a település, nem néptelenedik el), de sok tekintetben gyarapodik is a kritikus másfél évszázad alatt? Párhuzamosságok kimutathatók, természettudományos precizitással mégsem bizonyítható, hogy egymással összefüggésben válna Miskolc népes-

sége reformátussá, jelentős részben sikeres bortermelővé és kereskedővé, pláne józan életű, puritán erkölcsű mezővárosi nemessé vagy paraszt-polgárrá… A lelki tényezők nehezen adatolhatók. Ez a fajta bizonytalanság talán az egyik legszebb oldala a humántudományoknak: az érzelmek és egyéb lelki folyamatok kétségtelenül létező tények, viszont túlságosan személyesek ahhoz, hogy a reáliákat jellemző levezetések és összefüggések mérnöki igényével felmutathatók legyenek. Vitán felüli mégis, hogy érdemes és tanulságos beszélni róluk, most, a reformáció évében különös hangsúllyal, például a lelkészeink lelkéről… Tartalmas beszélgetésre került sor az Avasi Református Egyházközség papszeri épületében 2017. XI. 11-én. Hangó István és Hangóné Birtha Melinda lelkész-házaspárt az Avasi Borút Egyesület részéről Csatlósné Halász Ágnes és Jacsó Pál kérdezte hitről, hivatásról, magánéletről. A beszélgetésen részt vett Kapusi Krisztián történész, a Herman Ottó Múzeum munkatársa. Első kérdésként – részben az elhangzottakra is reakciót várva – arra lennék kíváncsi, hogy áthatja, befolyásolja-e az Avas, a templom és környezetének kivételes történelmi atmoszférája a felekezeti mindennapokat? Hangóné Birtha Melinda: Természetesen. Nem lehet elmenni a tény mellett, hogy a helyi reformáció innen, ebből a templomból indult útjára és hozott gyökeres változást nemcsak a város, hanem az egész Felvidék életében. Ez az örökség kötelez bennünket, ma élő utódokat, hogy a város vérkeringésében, úgy a hitéletben, mint a társadalmi életben jelen legyünk, jó kapcsolatokat építsünk ki az egyes emberek és a város fejlődéséért dolgozó szervezetek között. De az idegenforgalom területén is nagy kihívás, hogy őrizzük és megmutassuk ezt a páratlan értéket képviselő műemlékegyüttest. Ez néha előny, néha teher. Őszintén bevallom, hogy az Avas számomra mindig kettős érzést jelentett: csodálatot és bosszúságot. Egyrészt teljes meggyőződéssel tudom vallani, hogy olyan helye a városnak, ahol a múlt jelen van minden kincsével, titkával, történelmével, másrészt nagyon hiányolom az odafigyelést, a rendet, amit egy ilyen különleges hely megérdemelne.

Cs. H. Á.: Mit gondoltok Miskolc és az Avas viszonyáról? H. I.: Az Avas Miskolc szíve és múltja. Lehetne ez egy csoda azok számára, akik itt élnek, vagy itt megfordulnak látogatóként. Bizonyára sokan így érzik és átélik ezt a csodát, de ezen a különleges területen az is megmutatkozik, hogy nem mindenkit hat át ennek a történelmi környezetnek a méltósága, legyen szó templomról, temetőről, pincesorról. A múltunknak és önmagunknak tartozunk azzal, hogy óvjuk, ami a miénk és tegyünk meg mindent azért, hogy minél többekben ébredjen tisztelet e hely iránt.

sorok. Valaki akár azt is gondolhatná, hogy ezek nem igazán illenek össze, mégis az évszázadok múlásával ez így alakult. A középkorban a templomot mindig olyan helyen – általában magaslatokon – építették, ahol nem pusztíthatott áradás és ahol nem érhette el a települést sújtó tűzvész. Az Avas platóját az Isten is arra teremtette, hogy ott templom álljon. A középkorban a templom köré temetkeztek a mielőbbi feltámadás reményében, innen a középkori temető. Az Avas pedig különösképpen alkalmas arra, hogy pincéket vájjanak bele, s a város lakói éltek ezzel a lehetőséggel. így kerültek egymás mellé ezek a dolgok. Sokszor megkérdezik tőlem: miért halad át a temető közepén a pincesorokra vezető út, a válasz egyszerű: azért, mert amikor azt a borutat építették évszázadokkal ezelőtt, az még a temető széle volt.

Avasi liturgia

Bosszant és szomorúsággal tölt el, hogy nem lehet méltósággal végigsétálni, megmutatni az idelátogatóknak, mire lehetünk büszkék, mert szemét van, mert hajléktalan-tanyák vannak a műemlék temetőben és évek óta nem sikerült elérni, hogy ez változzon. K. K: Elképzelhető, hogy leginkább az tud másokon segíteni, aki harmonikusan éli meg a saját sorsát. Vigyázni a lelki egységünkre, mialatt hitelesen megértjük és odafordulunk mások nehézségei felé, illetve úgy és annyit tenni környezetünkért, hogy mi magunk ne sérüljünk, megőrizzük egészségünket. Hogyan találja meg a református lelkész az optimális arányokat? H. B. M: A lelkigondozás, vagyis a másik ember életének kríziseiben való részvétel együttérzést kíván a lelkésztől. Ott lenni, kísérni őt, de nem belesüllyedni abba a nehézségbe. Ezt nagyon tudatosan el kell választani egymástól, de ebben a helyzetben van igazán szükség a hit erejére, hogy az ember tudja, kihez, hova tartozik, hogy bármilyen helyzetbe is kerül, van megoldás és reményteljes jövő.

K. K.: Reformáció 500 az Avason – mi a jelentősége mindennek? H. I.: A reformáció korának egyetlen temploma Miskolcon az avasi. Ebből következik, hogy Miskolc reformációja innen indult, mégpedig úgy, hogy a szabadságát már sokkal korábban megváltó város élve a szabad papválasztás jogával meghívta Miskolcra az első magyar reformátort, Dévai Bíró Mátyást, aki egyetlen esztendőt tölthetett itt 1544-ben, de a reformáció szellemisége távozása után is itt maradt és Miskolc városa tíz év alatt, 1554-re teljes egészében protestánssá lett. Ennek az örökségnek az örömével és felelősségével igyekeztünk ünnepelni a reformáció 500. évfordulóját 2017-ben itt az Avason.

Cs. H. Á.: Mit kell tudnunk az avasi templomról? H. I.: Miskolc első temploma, a korábbi is itt állt, szakrális hely, körülötte ősi temető, mely a várossal egykorú. Sokakban csodálatot ébreszt az az épület, amelynek sorsa összekapcsolódik a városéval. Az 1544-es török égetésnek nem csak a város esett áldozatul, hanem a templom is, az évszázadokkal későbbi földrengés, mint a város sok épületében, így ebben a templomban is komoly károkat okozott, a II. világháború idején találat érte, de mondhatni mindent túlélt, hogy mindazoknak lelki hajléka lehessen, akik nem csupán egy csodálatra méltó régi épületet látnak benne, hanem az imádság házát. K. K.: Mindezt körbefogják a pincesorok… H. I.: Milyen furcsa dolog, hogy a múló idő mi mindent tesz egymás mellé, templom, temető, pince-

AVASI VENDÉGLÁTÁS ANNO Bortanya

Avasi vendéglátás anno

MAI AVASI VENDÉGLÁTÁS Margit Pince HOGYAN IS KEZDŐDÖTT? Nagy Béla vagyok, szőlőtermesztő és borász, pincetulajdonos. Egy földmunkákkal foglalkozó cég építésvezetője voltam az 1979-80-as években. A munkák során távol laktam a családtól. Így kerültem Mádra 1979-ben, ahol szőlőtelepítéshez készítettük elő a területet. A házigazdám biztatott, hogy telepítsek szőlőt, mert a szőlő hoz házat, a ház pedig csak viszi a pénzt. Megvásároltuk az első földterületünket 1980ban, s ’81-ben eltelepítettük a szőlőnket. A kopár, sziklás földbe – rengeteg munkával – életet leheltünk. Kedvet kaptunk ehhez a tevékenységhez, így 1988-ig még három parcellát ültettünk szintén Mádon. Már minden szőlőnk termőre fordult 1992-ben. Szép szüretnek néztünk elébe, de már nyáron lehetett tudni, hogy nem lesz felvásárló. Megoldást kellett keresnünk. Egy lehetőség volt csak, a szőlő feldolgozása és eladása borként. MINDEN ROSSZBAN VAN VALAMI JÓ A szőlő telepítése és termőre fordítása minden pénzünket elvitte. Most újra csak befektetni kellett volna a semmiből. Egy rokonom segített nekünk – akiről később hálából a pincénket elneveztük. Sok keresgélés következett. Egy pihenőhelyként használt új építésű borházra esett a választásunk. A hordók elrendezése után másnap reggel már szüreteltünk.

BÁTRAKÉ A SZERENCSE. Izgatottan vártuk a csodát, hogy a szőlőből bor lesz. Lett! Ilyen mennyiségű bort eddig soha nem készítettünk. Bele kellett tanulnunk. Beletanultunk. Mikor a bor kész lett, el kellett adnunk. Gyakran jártuk az utcákat szórólapokkal. Lassan eladtuk a bort és hosszú évek alatt bekerültünk a köztudatba. Részt vettünk minden rendezvényen, borversenyeken, borfesztiválokon sikerrel. A finom borokat kedvelő emberek körében ma már ismerősen cseng a Margit Pince neve. Így lett a pihenőhelyből Margit Pince. VÁLASZTÉK-BŐVÍTÉS Eladtuk egy nehezen megközelíthető helyen lévő területünket 1998-ban és helyette Mályiban Zweigelt szőlővel beültetett parcellát vásároltunk, már csak fele akkorát, mint Mádon. Bővült a bor-választékunk, de eszközöket kellett beszereznünk a feldolgozáshoz. Mádról mustként hoztuk haza a szőlőt, itt nekünk kellett préselni. 1998-2003-ig folyamatosan cseréltük el mádi szőlőinket fele akkora vörös szőlőre Mályiban. A legkedvesebb területünket – az elsőt – 2003-ban adtuk el, ebből lett a nyékládházi határban a Pinot Blanc-ültetvényünk.

Mai avasi vendéglátás A szőlőt nem terheljük túl, 6-8 rügy m2-enként. Igyekszünk mindent megadni a növénynek, szerves és nem szerves anyagok pótlásával, talajélet-serkentéssel, lombtrágyázással. Igyekezetünket a Hegyközség 2016-ban az Év Szőlőtermelője elismeréssel díjazta. De az igazi mester az időjárás. A megtermett alapanyagból – amit még válogatunk – kihozzuk a legtöbbet a borkészítés során. Célunk a jó, vagy nagyon jó bor létrehozása. Ha az időjárás rásegít, akkor kiváló minőségű borok születnek, mint például a 2012-es évjáratú Pinot Blanc, ami Miskolc Város Bora lett 2013-ban. Jelenleg a borkínálatunk fehér, rosé és vörösborból áll amit néha színesít egy kis siller. Tagjai vagyunk a Bükkaljai Borút, a Miskolci Pincék Asztaltársaságának és az Avasi Borút Egyesületnek. Kezdetektől részt veszünk az Avasi Borangolás ren-

dezvényén. Célunk visszaállítani a miskolci borok régi jó hírét. „A bor négy arcú, mert táplálék, gyógyszer, élvezeti cikk és méreg is lehet egyaránt, de mindenekelőtt pazar műalkotás." Az alkotáshoz szükséges a család segítő támogatása. A szőlőművelés, a borászkodás az életünk fontos része. Amikor szükség van rá, összefogunk, s dolgozunk. Ez egy családi, kézműves pincészet. Pincénk Miskolcon a Nagy-Avas Alsó sor 735. szám alatt található. Mindenkit jó borral és szeretettel várunk. ELÉRHETŐSÉG: Nagy Béla szőlő- és bortermelő Telefon: +36/30/353-05-37 46/312-021 margit_pince@freemail.hu