Dal+Szerző magazin 2024/2

dal+ szerző A Z A R T I S J U S I N G Y E N E S Z E N E I PA R I , K U LT U R Á L I S M AG A Z I N J A I M E G J E L E N I K F É L É V E N T E I M M X X I V / I I . I W W W. A R T I S J U S . H U

AZAHRIAH A FESZTIVÁLOK JÖVŐJE KOVÁCS ADRIÁN L.A. SUZI WATA

STÚDIÓ 11 MOHAY MIKLÓS IRODALOM LEMEZEK HÍREK

EDITORIAL EDITORIAL

A címlapunkon Azahriah: a Puskás Arénában tartott tripla koncert után is izgalmasan folytatódott Azahriah, azaz Baukó Attila 2024-es éve; elnyerte az idei év Junior Könnyűzenei Alkotója-díjat, történetéből mozifilmet készítettek, az idei koncertjeit követően pedig egy időre visszavonult.

Rengeteg érdekesség mellett múltról és jövőről beszélgettünk a dalszerző-frontemberrel.

Madarász Iván laudációjában úgy definiálta Mohay Miklós: Aranyszájú Szent János liturgiája című kórusművét, hogy nem csak az elmúlt év legjelentősebb komolyzenei eseménye, hanem a zeneszerző életművének egy meghatározó darabja, ezen túl pedig a magyar szakrális zene egyik remekműve. Az egyházi szláv nyelven íródott, a keleti liturgikus formák keretében, mégis a Mohayra jellemző stílusban fogant mű kapcsán ültünk le a díjazott zeneszerző, egyetemi tanárral.

Kovács Adrián tucatnyi musical komponálása, és a szakma által modern vígoperaként üdvözölt A helység kalapácsa bemutatója után a fiatal zeneszerző és karmester Az Év Könnyűzeneszerzője kategóriában nyert Artisjus-díjat.

Interjúnkban olyan témák kerülnek szóba, mint gyerekkori szerepjáték a Beatles főszereplésével vagy a befogadhatóság és az értékteremtés kényes egyensúlya.

Ismét Veszprémben rendezték meg november 18. és 20. között a 12. Music Hungary konferenciát, ahol az utóbbi pár év gyakorlatának megfelelően a programnak van egy fő fókusza. Idén a Hangnemváltás – alkalmazkodás és rock’n’roll cím több olyan beszélgetést fogott össze, amik arról szólnak, hogy hogyan reagálunk a zeneipar folyamatos átalakulására: „alkalmazkodunk az új kihívásokhoz vagy szembe megyünk az árral és a lázadást választjuk?”.

A generatív mesterséges intelligencia rohamos fejlődése a zeneiparban is alapvető változásokat hozhat. Az Artisjus jogászai az MI lehetséges hatásait mérik fel, illetve javaslatot tesznek arra is, hogy a felmerülő problémákat hogyan lehet megoldani.

2

TARTALOM

02

HÍREK

04

LEMEZAJÁNLÓ

06

EGY NYÁR FESZTIVÁL NÉLKÜL MUSIC HUNGARY 2024 | PANEL

10

50% MAGYAR ZENE MUSIC HUNGARY 2024 | PANEL

12

DIETER BOHLEN, WHERE ARE YOU L.A. SUZI | PROFIL

14

SOSEM TUDTAM LERAGADNI EGY HELYBEN WATA | PROFIL

16

A LELKEM MÉLYÉN ÉL EGY ALTER- VAGY BEATZENÉSZ KOVÁCS ADRIÁN | ARTISJUS-DÍJAS

20

SIKEREK MINDIG AZ ÖRÖMZENÉLÉSBŐL FAKADTAK AZAHRIAH | ARTISJUS-DÍJAS

24

ARADSZKY LÁSZLÓTÓL PETER ERSKINE-IG STÚDIÓ 11 | ARTISJUS-DÍJAS

26

SPÓROLNI KELL, AHOL TUDUNK RÉGIÓS FESZTIVÁLOK A BUSH-ON

28

ODAFÖNTRE SZÓL MOHAY MIKLÓS I ARTISJUS-DÍJAS

33

DALOKAT ÍRTOK? ÍGY KERESHETTEK TÖBBET ONLINE JOGDÍJAK

34

A JÓ DALSZÖVEG OLYAN, MINTHA ÉLŐBESZÉD LENNE SZŰCS KRISZTIÁN I DEX 2024

36

NÉPSZERŰ DALSZERZŐK LÁTOGATTAK VISSZA EGYKORI ISKOLÁJUKBA DALSZERZŐK NAPJA 2024

38

2023-BAN LETT TELJES A KILÁBALÁS A VÁLSÁGBÓL CISAC-JELENTÉS

40

ÚJRA EGYÜTT DARGAY–DINYÉS–FUTÓ–MÁTRAI I JÓB KÖNYVE

42

AZ ARTISJUS ÖT LEGFONTOSABB ÁLLÍTÁSA MESTERSÉGES INTELLIGENCIA A ZENEIPARBAN

46

IRODALOM RÉSZLETEK A DÍJAZOTT MŰVEKBŐL

48

DALLAMMAL MEGFORMÁLVA PÁTKAI ROZINA I DEX 2024

}

}

}

}

IMPRESSZUM

06

„

A NEMZETKÖZI SAJTÓ MÁR MEGKONGATTA A VÉSZHARANGOKAT

DAL+SZERZÔ

Az ARTISJUS zeneipari magazinja MMXXIV második félév Kiadja az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület megbízásából a BPRNR Kft. (1114 Budapest, Ulászló utca 8.)

Felelős kiadó: Dr. Szinger András (ARTISJUS) Szerkeszti a szerkesztőbizottság: Bihari Balázs, Madarász Iván, Tóth Péter Benjamin, Szabó András Bálint

20 AZ ÖRÖMZENE, AMIBEN

„

RÉGEN ALKOTTAM, ADTA A LÖKETET ARRA, HOGY ELJUSSAK IDÁIG

Ebben a számban közremûködtek: Bihari Balázs, Jeli András, Juhász Edina, Kovács Attila, Rónai András, Turzai Gerda ­ Lapterv, tördelés: typoslave (info@typoslave.hu) Címlapfotó: Bodnár Dávid Nyomdai kivitelezés: Nyomdai munkák: Gelbert Eco Print Kft. Felelős vezető: Gellér Róbert ügyvezető Értékesítési képviselet: Cser Kft., 1114 Budapest, Ulászló utca 8.

E-mail: info@csermedia.hu / Tel.: +36-1 206 25 83

28 ÉN HÍVŐ EMBER VAGYOK,

„

SZERINTEM MINDEGYIK MŰ ISTENTŐL VAN, A VILÁGI MŰVEK IS

42 A KULTÚRÁJA VÉDELMÉRE ÉRZÉKENY TAGÁLLAM

„

SZÁMÁRA NYITVA ÁLL EGY ÖNÁLLÓ SZABÁLYOZÁS LEHETŐSÉGE

Jogkezelés zölden: Az Artisjus vigyáz a környezetre. A Dal+Szerző magazint környezetbarát technológiával nyomtatjuk.

A magazin elektronikus változata elérhető a www.dalszerzo.hu oldalon.

Ha szeretnéd lemondani a papíralapú Dal+Szerzőt, és kizárólag elektronikusan olvasnád, küldj egy e-mailt az adataiddal a kommunikacio@artisjus.com címre.

A Dal+Szerző költségei: Amikor a Dal+Szerző magazin kiadása mellett döntöttünk, kulcskérdés volt, hogy ez az aktívabb és nyitottabb forma ne növelje a kommunikációra szánt költségeket. Ezért a magazin indításával a régi Artisjus Évkönyvet megszüntetjük, a ta­gok­nak szóló éves jelentést pedig elektronikus változatban készítjük, amivel jelentős nyomdai és postaköltséget spórolunk. A magazin reklámokat is tartalmaz, ezzel szintén a költségeket csökkentjük.

Cikk- és hírjavaslatokat várunk a kommunikacio@artisjus.com címre.

A cikkek válogatásánál a témák egyensúlyára vagyunk figyelemmel – műfajok, korosztályok, nemek szerint.

ISSN 2063-4188

HÍREK

d+sz-hírek ELŐADÓMŰVÉSZI ÉS PEDAGÓGUSI DÍJ

Tizenkét pedagógus és tizenkét előadóművész részesült idén az Artisjus elismerésében, a kitüntetések átadására 2024. december 2-án került sor. A szerzői egyesület olyan előadóművészeket díjazott, akik rendszeresen kortárs magyar műveket tűznek műsorukra, valamint olyan pedagógusokat ismert el a díjjal, akik kiemelkedően fontos munkát végeznek a zene és az irodalom oktatásában. 2024ben Baricz Gergő, Berki Tamás, Blaho Attila, Bősze Bea, Cinka István, Csernák Zsuzsa, Delhusa Gjon, Demel Eszter, Dombiné Kemény Erzsébet, Éles Gábor, Geröly Tamás, Gorbunova Natalia, Gráf Zsuzsa, Gátos Bálint, Kelemen Angelika, Kerek Ferenc, Kiss Flóra, Kutrik Bence, Németh Gábor, Poniklo Imre, Razvaljajeva Anasztázia, Seleljo Erzsébet, a Szent Efrém Férfikar és a Weiner Ensemble kapott elismerést.

mmxxiv.ii képviselő közös jogkezelő egyesületeknek adott igazat a jogdíjak értékkövetésével kapcsolatos perben meghozott ítéletével.

Ennek értelmében az igazságügyi miniszternek ismét le kell folytatnia a 2024-es díjszabások jóváhagyási eljárását. Mint emlékezetes, öt magyar közös jogkezelő – köztük az Artisjus is – bíróságon támadta meg az igazságügyi miniszter határozatait, amelyekkel az összes jogdíjra nézve elutasította a 2024-es inflációs értékkövetést.

A szerzők, előadók és minden más jogosult számára rendkívül pozitív a meghozott bírósági döntés, ami lehetőséget ad számunkra, hogy továbbra is dolgozzunk a jogdíjak vásárlóértékének megőrzéséért.

Várjuk, hogy az igazságügyi miniszter az eljárást újra lefolytassa, és reméljük, az a 2024-es díjszabások jóváhagyásával zárul.

A közös jogkezelő szervezetek ennek során teljes együttműködést kínálnak.

JOGDÍJ IDEI KONCERTEKÉRT KIOSZTOTTÁK A DÉRY-DÍJAKAT

A magyar irodalmi élet egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező elismerését, a Déry-díjat 2024-ban kiemelkedő irodalmi munkásságáért Jánossy Lajos, Sophie Aude és Szűcs Teri vehette át. A Déry Tibor özvegyének végakarata alapján létrehozott díj az irodalmi élet kimagasló alkotóit jutalmazza. A kitüntetést az Artisjus székházában adták át október 22-én. A díj Déry Tibor özvegyének végakarata alapján jött létre, aki vagyonával az irodalmi élet kimagasló alkotóinak munkásságát kívánta támogatni. A pénzjutalommal járó kitüntetés forrása a Déry-hagyaték, beleértve a Déry-művek után keletkező jogdíjak összegét is. Az elismerés egyúttal Déry Tibornak is emléket állít, akinek idén ünnepeltük születésének 130. évfordulóját.

KEDVEZŐ DÖNTÉS A BÍRÓSÁGON

A bíróság igazat adott az alkotóknak a jogdíjak értékkövetéséért indított perben.

Október 25-én a bíróság a művészeket 2

Októberben fizette ki az Artisjus az első félévben megtartott belföldi, könnyűzenei élő fellépések után járó jogdíjat. Azok a fellépések tudtak bekerülni ebbe a jogdíjfelosztásba, melyeknél legkésőbb 2024. június 30-ig beérkezett a jogdíj, július 15-ig pedig a műsor a szervezőtől. Az októberi jogdíjkifizetés során 9685 belföldi rendezvény adatait vette figyelembe az Artisjus, a jogdíjban részesülő magyar szerzők száma 7995 fő, míg a felosztásból részesülő magyar zeneművek száma 40302 volt. A felosztás az idei év második felében befolyt jogdíjakat nem tartalmazza, ezek kifizetése majd a jövő évi nagyfelosztáskor történik.

érkezik a jogdíj. A második éves kifizetés június 26-án történik majd, amikor például koncertekért, gépzenei és filmzenei elhangzásokért fizet az Artisjus jogdíjat.

A kifizetések időpontjait tartalmazó naptár az Artisjus.hu oldalon tekinthető meg: Szerző vagyok / Jogdíjfelosztás / Felosztási naptár.

EURÓPAI HANGFELVÉTELPIAC

Nemrég jelent meg az IFPI első olyan jelentése, ami az Európai Unió hangfelvételpiacára koncentrál. A riport legfontosabb megállapítása, hogy az EU országaiban különösen erősek a helyi zenék – másfelől viszont a zenei exportban elmaradunk más régióktól. Az IFPI a helyi zenék erősségét az egyes országok éves top 10 listáira kerülő előadók számával illusztrálja. Az EU-s átlag itt 60%, ami magasabb a világ egyéb részeinek átlagánál. Két ország van, ahol az éves top 10 csak helyi dalokból állt ös�sze, az egyik Magyarország, a másik Görögország; míg az olyan nagy piacokon, mint a német és a francia, 7-7 helyi dal került a top 10-be. Ugyanakkor, ha a globális top 10-eket tekintjük, gyengén teljesítenek az európai piacok. Ezen a területen kimagaslóan az Egyesült Államok a legerősebb, majd Kolumbia, Puerto Rico, Nagy-Britannia és Dél-Korea következnek. Megosztott 9. helyre került Franciaország és Németország, Svédország pedig a 10. a globális exportban. A három fő „exportáló” EU-s ország dalai leginkább az EU-n belül más tagállamokban sikeresek. A témát a Music Hungary konferencia is programra tűzte.

Bővebben lásd a 10. oldalon.

ÉVVÉGI TEENDŐK A SZIR-BEN JOGDÍJKIFIZETÉS 2025-BEN

Az Artisjus.hu oldalon már megtekinthető, hogy melyik jogdíjat melyik napon utalja az egyesület a szerzőknek és a többi jogosultnak. Az „első éves nagyfelosztás” május 15-én esedékes, amikor többek között a rádiós, televíziós elhangzásokért

Az év vége közeledtével emlékeztetjük szerzőinket arra, hogy kiemelten fontos, hogy minden szerző, jogutód évente legalább egyszer ellenőrizze az Azonosítatlan művek listáját a Szerzői Információs Rendszerben. Ez azért is jelentős, mivel az ún. azonosítatlan zeneművekre elszá-

HÍREK

DELHUSA GJON 1973-BAN 12 PEDAGÓGUS ÉS 12 ELŐADÓMŰVÉSZ RÉSZESÜLT IDÉN AZ ARTISJUS ELISMERÉSÉBEN

molt jogdíjak idővel „lejárnak”, tehát az ilyen összegek egy idő után nem lesznek kifizethetők szerzőiknek. Ha a befizetéstől számított három éven belül nem sikerül tisztázni a mű szerzőségét, akkor az elhangzásaiért járó jogdíj „lejár”, és az Artisjust törvény kötelezi arra, hogy az így lejárt jogdíjakat átadja a Nemzeti Kulturális Alapnak.

Az év végéhez közeledve a SZIR-ben azt is érdemes a szerzőknek lejelenteni, ha 2024 folyamán tévéreklámhoz használták fel dalaikat. A szerzők így akkor is hozzájuthatnak az őket illető jogdíjhoz, ha a televíziócsatorna nem küldött arra nézve adatot, hogy milyen zene hangzott el

a reklámban, az Artisjus pedig pontosabb adatok alapján végezheti el a televíziós jogdíjak felosztását.

SZERZŐI JOGDÍJBEVÉTEL A VILÁGBAN

A közös jogkezelők nemzetközi szervezete, a CISAC nemrégiben publikált éves összefoglaló jelentésének adatai alapján 2023-ban 13,1 milliárd euró szerzői jogdíjat szedett be 116 országban 227 közös jogkezelő. Az élő- és háttérzenei jogdíj mértéke is közel egyharmaddal meghaladta a pandémia előtti szintet, így már teljesnek mondható a kilábalás a válságból. Már második éve a digitális jogdíjak jelentik az

alkotók legnagyobb bevételi forrását, de a növekedés lassuló mértékű. Közép-Kelet-Európában továbbra is a rádiós, televíziós jogdíjak a legjelentősebbek, 46,4%-os aránnyal, a digitális terület pedig 11,5%-ot tesz ki az összes jogdíjból, ami elmarad a világ- és az európai átlagtól. A régiós növekedés viszont a világon a második legnagyobb mértékű volt (Latin-Amerika után). Bővebben lásd a 39. oldalon.

A részletes eredmények elérhetők a Dalszerzo.hu oldalon. ≠

3

LEMEZEK

ALL MACHINES WILL FAIL DON' CARVE ICONS, BUILD BOATS

FELSŐ TÍZEZER KICSI FORRADALOM

HIPERKARMA SZÓLNI KELL

laptop

laptop

VINYL RECORDlaptop

Pont egy héttel korábban, mielőtt látókörömbe került az All Machines Will Fail második albuma, kezdtem lelkesen fejtegetni Kovács Gerinek (jelenleg Beton.Hofi gitárosa) a budapesti Kim Gordon-koncert után, hogy mennyire nem egyszerűek a látszólag egyszerűnek tűnő zenék, különös tekintettel a különböző zajokkal, hangzásokkal építkező kompozíciók, legyen az kortárs zene, noise vagy posztrock, elektronika vagy éppen posztmetal. Az instrumentális posztmetal, ha lehet egyáltalán annak nevezni, de jobb híján rakjuk ebbe a dobozba, szinte szó szerint nehéz műfaj: olyan, mintha szakítás után egy elefánt ugrálna a mellkasodon. Az All Machines Will Fail ezt az utat választotta 2022-es debütáló lemezével, és az idei Don' Carve Icons, Build Boats ezt próbálta más körülmények között, más munkamódszerrel még nehezebbé tenni. A három underground sztár, iamyank (gitár), Mohácsi Mátyás (basszusgitár), Kocsis Máté (dob) is valószínűleg hasonlóan gondolja, hiszen a készülő lemez első demóit kikukázták vagy szétcincálták, hogy aztán újra összerakják és végleges formájában így jelenítsék meg a jelen posztapokaliptikáját. A felvételek 2024 januárjában készültek Dexterrel a ProVibe Stúdióban, ahogy yank mesélte a Recordernek:„egy hiperintenzív, másfél hónapos rákészüléssel, egy három napos stúdiósession” során, ahol napi 12 órát is dolgoztak egyhuzamban. Gyakorlatilag minden textúra a stúdió terében/-ből lett kinyerve, minden száz százalékig a világ naturális tükörképe. ≠

Máshogy, de szintén a jelenre reflektál a Sallai László dalszerző-gitáros-énekes vezette Felső Tízezer legfrissebb albuma, a Kicsi forradalom. Ahogy Sallai mesélte az album kapcsán a HVG-nek adott interjúban: „ami összeköti a Felső Tízezer-lemezeket, az, hogy a szövegek a szemlélődő kisember pozíciójából születtek. Ezeknek az origója általában én vagyok, ezek az én megfigyeléseim. Ez a narrátor légy a falon próbál lenni, és próbálja elmesélni, hogy mit lát maga körül. A szövegek sokszor ténylegesen út közben születnek meg, amikor járok-megyek a városban, és egy kép megragad bennem.

Ez a szemlélődés tehát alapállásom. Ami a láthatatlanságot illeti, annak van egyfelől közéleti vetülete, a közös dolgainkba nem kapunk beleszólást, másfelől a közösségi térben látjuk a túltengő exhibicionizmust, ami persze a világnak mindig is jellemzője volt, de az utóbbi években jelentősen felerősödött.” Az elmondottak alapján azt is gondolhatnánk, hogy a Felső 10 egy oneman-show, de ez egyáltalán nem így van, sőt. A Kicsi forradalom igazi csapatmunka, Korándi Dávid gitáros jelenléte mint zenész és dalszerző kifejezetten színessé teszi a lemezt. Az albumot ezúttal nem Dorozsmai Gergő rögzítette és keverte, hanem Sallai Laci, ami egyszerre jó és rendkívül megterhelő, hiszen mindig nehéz elvonatkoztatni és három lépéssel hátrébb vizsgálni saját munkánkat. De most talán mégis megérte, hiszen az utóbbi évek legerősebb Felső Tízezer-lemeze született. ≠

Ha vannak valódi magasságok és mélységek egy zenész életében, azt Bérczesi Róbert valóban megtapasztalta az elmúlt évtizedek során. Sokan drukkoltak neki, sokan nem tudták már követni, sokan le is írták teljesen, ráadásul legjobb barátja és egyben menedzsere, Pite is meghalt. Aztán Robi lassan, de felállt és visszatért: először a drogoktól szabadult négy éve, majd az alkoholt is elhagyta, és reméljük, ez így is marad. A Szólni kell teljesen tisztán is kifejezetten izgalmas album lett, felszabadultságában sokszor nem is a klasszikus Hiperkarmára, hanem az azt megelőző BlaBla zenekarra emlékeztet. Írom ezt úgy, hogy a Szólni kell hangszerelési megoldásai a BlaBláéhoz képest természetesen teljesen mások: ha George Martin még élne és véletlenül egy magyarországi stúdióban kötne ki, hasonló beatles-i megoldásokat alkalmazna. A Lángolón úgy nyilatkozott Robi: „Kamaszkori zenei és szövegi gyökereimhez tértem vissza egy kicsit, ifjúságom ártatlan éveihez, ahhoz az érzéshez, ami akkor öntött el, amikor először pengettem le két akkordot egymás után... Mindemellett az is igaz, hogy ennyire összetett vokálharmonizálást még egyetlen Hiperkarma-albumra sem dolgoztam ki, mint erre. Azért csináltam, mert engem csak ez a hangzás és harmóniavilág képes megnyugtatni, egyszerűen fizikai jó érzést okoz a lelkemnek ez a fajta rezgés.” Az album nagy része egy bő hónapos időszak alatt készült, nincsenek nagy trükkök, csak egy vadonatúj fejezet csupa jó dallal az alternatív színtéren és azon is túl. ≠

CORNER ART RECORDS

SZERZŐI KIADÁS

INTERWURLITZER

4

LEMEZEK

PIRAMIS 1979 ∆ IX ∆ 23 ∆ BIP

FLANGER KIDS B-SIDE

CO LEE x BLAIZE LA PROMENADE

VINYL RECORD

laptop

laptop

Több évtizedes legendából lett valóság: minden idők egyik legnépszerűbb magyar zenekara, a Piramis történetében mindig felbukkant a sztori, miszerint a Gallai Péter– Köves Miklós–Révész Sándor–Som Lajos felállású csapat fénykorát megörökítő Nagy buli című koncertlemez eredetileg dupla albumként látott volna napvilágot, végül csak egy lemeznyi anyag került forgalmazásba.

Ezt megerősítendő korábban egy régi Piramis-válogatásra felkerült a Nagy buliról pár kiadatlan dal, aztán évtizedekkel később a YouTube-on is felbukkantak felvételek.

2024-ben aztán eljött a rajongói kánaán.

A semmiből előkerült Gazdag Gyula: Mikor megszülettem című dokumentumfilmje 1979-ből, ami egy héttel később le is lett tiltva a YouTube-ról, de az érdeklődést mutatja, hogy ennyi idő alatt negyvenezren megnézték, betelefonálós rádióműsor készült a Piramisról, majd megjelent Révész Sándor önéletrajzi könyve. És most itt van a Majdnem teljes Nagy buli vinlyen. A Budai Ifjúsági Parkban pályafutásának egyik csúcskoncertjét adta a zenekar. Az előadás tizenhat számos, majdnem teljesen fennmaradt felvétele került a lemezre. Az anyag Som Lajos alternatív hangfelvételének köszönhetően maradt meg, és most először hallható vágatlanul, technikailag feljavított minőségben, vinylre optimalizálva. Talán az utolsó pillanatban került piacra egy olyan kordokumentum, amely egy komplett, jellemzően hatvanas éveit taposó generációnak jelenti fiatalságának az esszenciáját. ≠

Másfél éve jelent meg a Szczuka Panka és Gyarmati Fanny felállású Flanger Kids első, hat számot tartalmazó nagylemeze, amely nem meglepő módon az A-side címet kapta. Akkor úgy tűnt, hogy hamar követi a következő album, ha már a címmel megelőlegezték azt, de a lemezmegjelenések sokszor nem követik az eltervezett menetrendet. De ebben az esetben talán még jót is tett. Már a Flanger Kids feltűnése is üdítő volt az elektronikus zenei szcénában, kicsit art-popos, kicsit jazzes, kicsit táncos, kicsit elmélyedős, mégis könnyed zenéjükre nem véletlenül csapott le Zságer Balázs és az ő Move Gently kiadója, pedig még csak egy daluk jelent meg akkor az Electronic Beats válogatásán. Bartók konzi-, Berklee-­ háttérrel egyre alaposabban kidolgozott munkákkal jelentkeztek, és most úgy néz ki, a B-oldal a koktélcseresznye eddigi pályafutásuk során. A B-side ezúttal hét felvételt tartalmaz: a jazzes-glitch-es ötletek, a játékos ritmikai és ütemváltások, éteri vokálok boldogan keverednek 8-bites szintihangokkal, wavetable-ök bossa nova-gitártémákkal. Volt, amikor a véletlen segített a dalírásban, máskor a „körző és vonalzó”, ennek ellenére a B-side egyáltalán nem egy matekpop-lemez, sőt, igazi playlist-barát munka, amelyről akár az ös�szes felkerülhet egy-egy listába a kedvenc 2024-es felvételeink közé. ≠

Új, egészen pontosan harmadik és ismét magyar nyelvű nagylemezzel jelentkezik a fiatal kora ellenére igazán meglepő fordulatokkal teli életpályával rendelkező Co Lee. 2023-ban még feltörekvő fiatal rapperként jellemezték a hiphopszcénában, akinek izgalmas előtörténeteit - ausztriai angol nyelvű bentlakásos iskola, sámán és life coach papa, modellkedés, bohócsuli, WAVY krú stb. – élvezettel hallgatta minden jövendő rajongó. Egy évvel később Co Lee már országosan ismert, A-listás hiphopelőadó – ráadásul nem a trap vonalról –, a 2024 októberben indult Budapest Open Mic hiphop tehetségkutató dokumentumfilm sorozat mentora lett, miközben csendben új lemezére készült. A La Promenade címre keresztelt album egy fiatal felnőtt viszontagságos felnövéstörténetét mutatja be a hiphop köntösébe bugyolálva. A kitűzött cél egy mélységesen megindító és kompromisszummentes anyag volt, amelyet átható zsigeri őszinteség és a pimasz, végletesen bevállalós zenei megoldások tesznek különlegessé. Nem tudom, ki hallott már a Gilgames-eposzból részletet hiphopfelvételen, nos, most áteshetünk a tűzkeresztségen.

Co Lee alkotó tettestársa Blaize, aki a lemez hangfelelőse, de természetesen számos vendég is megjelenik: Klausz Ádám, Varga Dániel szintén felbukkan, hosszabb verzével jelentkezik Beton.Hofi, de képviselteti magát a WAVY kollektíva is: a Régi című dalban Indigo, a Sárkányban pedig Aminon. ≠

MOVE GENTLY RECORDS

GOLEM RECORDS MOIRAS RECORDS

5

6

ZENEIPAR

MUSIC HUNGARY 2024 I PANEL

EGY NYÁR FESZTIVÁL NÉLKÜL? Válságról még nem beszéltek az idei Music Hungary konferencia résztvevői, de a panelbeszélgetés kérdése, miszerint válságban van-e a fesztiválszektor, azt vetítette előre, hogy van baj, de az okok és a megoldások, valamint a baj mértéke is mindenkinél más. Tulajdonképpen még a baj okát sem sikerült megfejteni, valószínűleg nem is egytényezős a helyzet. De nézzük, mik a tények, és mi az, ami miatt magunknak is fel kell tenni a kérdést, hogy vajon milyen lenne egy nyár fesztiválok nélkül.

A nemzetközi sajtó már megkongatta a vészharangokat, amikor megírta, hogy idén nyáron Hollandiában és Angliában összesen több mint száz fesztivál kényszerült bezárni, és sokan vannak, amelyek görgetik maguk előtt a rosszabb éveket, és kétséges, mi lesz velük jövőre. Itthon már csak a fesztiválok mennyisége miatt is árnyaltabb a helyzet, de az már most jól látszik, hogy baj van, hiszen a Covid után az előbb kisebb méretűre zsugorított és gyakorlatilag egy igényesebb vurstlivá vált VOLT Fesztivál, most pedig az a Balaton Sound is befejezte, amire évekkel ezelőtt még gyakorlatilag lehetetlen volt jegyet vásárolni. Az okokról csak találgatni lehet, Veszprémben Lobenwein Norbert egy prezentációval kezdte a kerekasztal-beszélgetést, amelyben többek között az okokat is kutatta.

TORTÚRA VS FESZTIVÁLÉLMÉNY

Lobenwein elsősorban a Strand Fesztivál tapasztalatai szerint állítja, hogy évente 5-10-15 százalékkal csökkennek a jegyeladások, és már nem igazán jön ki a matek. Egész Európában a fesztiválok csökkenő közönségét a szervezők elsősorban a megélhetési válsággal és az inflációval magyarázzák, Lobenwein szerint, hogy az embereknek itthon kevesebb a pénze, azt „vagy elhisszük, vagy nem”. Szerinte az okok között inkább az szerepel, hogy már nem annyira kedvelt ez a formátum, az utazással, sátrazással járó tortúra már nem szerethető a fiataloknak, akik a fesztiválozás élményét ezek nélkül is több helyen meg tudják kapni, hiszen sok egyébként is a koncert.

Bár a közönség szerint drágák a jegyek, szerinte inkább túl olcsók, hiszen a fesztiválok jelentős részének éppen, hogy a jegybevétel jelentené a stabilitást. A fesztiválok működése sokkal jobban

közeledik a piac szabályaihoz, a közönség dönt, hogy megéri, vagy nem éri meg. Ezzel szemben azt látják, hogy egyik évről a másikra négyszer ötször többet kérnek magyar zenekarok, és ezt nem is a legnagyobb húzónevek, hanem az egy szinttel alattuk álló zenekarok sínylik meg, mert ők esnek majd ki.

VIDÉK VS BUDAPEST

Azt valóban jól látni, hogy az egyre több önálló koncert a budapesti fiatalokban felveti azt a kérdést, hogy elmenjenek-e fesztiválra, főleg, hogy utazzanak-e miatta. Süli András, a debreceni Campus fesztiváltól arról beszélt, hogy ők abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy egy-egy magyar zenekart pontosan tudnak mérni klubkörnyezetben, azaz a klubbulira eladott jegyek száma eldönti, hogy az egyébként a régióból látogatókat vonzó fesztiválon a megemelkedett gázsit megéri-e kifizetni az adott zenekarnak. Ők ezzel a tendenciával úgy vannak, hogy szívesen fizetnek többet egy előadónak, ha az valóban annyival több fizető vendéget visz be.

Hasonlóan vélekedik Egyedi Péter is, aki elmondta, hogy a Fishing on Orfű abban a szerencsés helyzetben van, hogy a látogatók szeretik a fesztivált, hajlandóak utazni és sátrazni is, és leginkább a bérletek fogynak.

A napijegyesek is lélekben bérletesek, csak nem tudtak több napra elszakadni – fogalmazott Egyedi. Ez a fajta tervezhetőség és kiszámíthatóság egyébként a legtöbb fesztivál célja, ahogyan az is, hogy túlnyomórészt bérletesekből álljon össze a közönség.

7

ZENEIPAR

BÉRLET VS NAPIJEGY

Egyébként nem olyan elrugaszkodott vágy ez, a fesztiválok árképzési stratégiája eleve arra hajaz, hogy jobban megérje bérletet venni, illetve nagyon sok olyan sikeres nagyfesztivál van, ahol a napijegyek korlátozott számban, vagy egyáltalán nem érhetőek el.

Ez egyrészt stabilitást ad a fesztiváloknak, másrészt azért például az idei Szigeten is jól látszott, hogy mennyire nagy a különbség érzetre is akkor, ha az egyik nap nem túl sikeres, a másik viszont teltházas. Ez a kiszámíthatatlanság nemcsak a szervezőknek, de a vendéglátóhelyeknek sem jó, és bizonytalanná teszi a működést.

NAGY NEVEK VS FESZTIVÁLHANGULAT

Kádár Tamás a Sziget Fesztivál főszervezője már a Lángolónak adott interjújában is arról beszélt, hogy fellépők tekintetében elkényeztették a közönséget. Most Veszprémben elmondta, hogy a Szigeten a nemzetközi befektető 2017-es megjelenése után a headlinerekre fordítható büdzsét radikálisan emelték, azaz a cél az volt, hogy legyen több olyan világsztár, akire az emberek felkapják a fejüket, és akik jól mutatnak a plakátokon, ami szintén a legnagyobb előadókat hirdette.

A COVID után rá kellett jönni, hogy ez zsákutca – mondta. Most a cél az, hogy a fesztivál brandjét építsék, és egy új generációnak magyarázzák el, hogy egy fesztiválélmény miért más, mint egy koncertélmény.

Ez egyébként azért is izgalmas, mert elég nagy paradigmaváltás, hiszen a Sziget ebbe a brandépítésbe korábban erősen belekezdett, a „Kell egy hét együttlét” szlogen után jött az Island of Freedom, azaz a Szabadság Szigete, ami egy város a városban koncepciója. Szépen épült is, mindenki gyűjtögette a szigetes útlevelébe a pecséteket, ha nem koncertre ment, és tényleg kezdett kialakulni az a koncepció a fejekben, hogy a Sziget már csak azért is jó, mert egy hétig hasonló értékeket valló emberekkel élsz 8

egy partyvárosban, ahol szeretet van és elfogadás. Pont ennek a koncepciónak a kommunikálása szorult háttérbe, amikor csak a headlinerekre került a fókusz évekig, és most úgy tűnik, pont ezt a kissé megtépázott és háttérbe szorult koncepciót szeretnék újra előtérbe tolni. Kádár Tamás a Music Hungary Konferencián a Glastonbury példáját hozta, ami anélkül lesz teltházas, hogy egy headlinert is bejelentettek volna. De ugyanez igaz a Coachella vagy mondjuk a Wacken fesztiválokra is. Persze felme-

ZENEIPAR

rül a kérdés, hogy itt a bizalom annak szól, hogy az emberek akkor is ott szeretnének lenni, ha nincs headliner, vagy inkább annak, hogy pontosan tudják, hogy a szervezők évről évre nagyon erős programot állítanak össze, így nem fognak csalódni. És kérdés az, amit Lobenwein Norbert is feszegetett, hogy egy olyan fesztiválon, ahol a nagy fellépő az elvárás, ott lehet-e ezen változtatni.

ITTHON VS KÜLFÖLD

A Netpositive magyar cég, de több külföldi nagyobb fesztivál jegyeladásaira látnak rá. Berta András, a cég marketingigazgatója elmondta, hogy érdekes látni, hogy a környező országokban mik a mintázatok. Példaként azt hozta fel, hogy Romániában több jelentős fesztivál ticketingjét látva elmondható, hogy nagyon erős a bérletvásárlási kedv, jóval nagyobb a bérletesek aránya, mint itthon. Izgalmas példaként említette azt is, hogy bár például az újvidéki Exit Fesztivál jegyeladása is csökken, azonban a magasabb árú VIP-csomagok jól fogynak, és nem esett vissza a vásárlási kedv az évek alatt. Hogy mi a megoldás, sőt mi az igazi probléma, abban a résztvevők sem jutottak dűlőre. Az okok között

lehet a COVID miatt megváltozott fogyasztási szokások, azaz hogy van a fesztivál helyett más, higiénikusabb program, vannak, akik a fesztiválok iránti csökkenő kedvet tartják indoknak, és ahogyan azt már említettük, szóba került az anyagi helyzet változása, illetve az is, hogy egyre több nagy név ad önálló koncertet, és persze ott a 27 százalékos ÁFA kérdése is, ami nem csak a fogyasztók számára drágítja meg a fesztiválozást és a koncertre járást, de a szervezőket is hatalmas versenyhátrányba sodorja régiós szinten is. Ezek persze egyenként és összességében is igazak lehetnek, egymásra épülve pedig hatványozottan okoznak gondot a magyar fesztiválpiacon. ≠ JUHÁSZ EDINA FOTÓ: MUSICHUNGARY

ℹ MUSIC HUNGARY KONFERENCIA ÉS SHOWCASE VESZPRÉM, 2024. 11. 18–20.

9

ZENEIPAR

MUSIC HUNGARY 2024 I PANEL

50% MAGYAR ZENE A zenefogyasztási szokások egyik legfontosabb átalakulása az utóbbi években az ún. glokalizáció, vagyis az, hogy sok országban – köztük Magyarországon is – a globális platformokon jelentősen megnövekedett a helyi tartalmak fogyasztása.

Ezt a jelenséget sokan érezték már a magyar piacon, az NMHH által rendelt 2023-as nagyszabású kutatás pedig ki is mutatta, hogy a Spotify-on 2022 második negyedévében haladta meg a magyar zenék összesített hallgatottsága a külföldi katalógusét, ha a heti top 100 listák adatait nézzük. Ez a tendencia Európa nagy részére jellemző – mutatott rá az IFPI idén ősszel megjelent, EU-s adatokat összegző jelentése. A helyi top 10-ekben szereplő, helyi dalok átlaga 60%, ami magasabb a globális átlagnál (47%).

A Music Hungary a glokalizációt vizsgáló panelje Mezei Csaba (a MAHASZ és a Hivatalos magyar slágerlisták kommunikációs szakértője) előadásával kezdődött. A glokalizációt tágabb keretbe helyezte, hiszen más területeken is megfigyelhetünk hasonló jelenséget. A McDonald’s példáját hozta fel: amikor a multicég először megjelent Magyarországon, éttermei olyanok voltak, mint mindenhol a világon.

Miután a fogyasztók megszokták a márkát, a logót, a választékot stb., megjelentek az ételek helyi variációi (pl. Erős Pistás hamburger).

Mezei Csaba számos adatot hozott a magyar zene erősödéséről a stream platformokon. Mint mondta, 2014-től lehetett érdemben mérni a hallgatottságokat, de 2018-ig nagyon kevés magyar dal került a top 100-ba. Ezután indult meg a növekedés; 2022 és 2023 között több egyenesen több mint a duplájára emelkedett a magyar zenék száma a top 100-ban, 2024 első tíz hónapjában pedig minden korábbi rekordot megdöntött. (Ami a top 10-et illeti, már tavaly is csak magyar dalokból állt.)

Természetes, hogy ha kiterjesztjük az adathalmazt, akkor a külföldi katalógusok – egyszerűen méretüknél fogva – nagyobb arányt tesznek ki. Mint Mezei Csaba mondta, 2024-ben kb. 42 ezer zeneszám volt, aminek érdemi (vagyis legalább heti pár százas) hallgatottsága volt, és ezek 27%-a volt magyar dal.

Ami a lejátszások számát illeti, a stream oldalak összesített forgalmának kb. 15%-a koncentrálódik az adott heti top 100-ra. Ez 2024 első tíz hónapjában összesen 960 millió lejátszás volt, aminek 87%-a jutott a magyar zenékre. Még a teljes volumen, vagyis 6,2 milliárd lejátszás majdnem fele, 48%-a magyar zenékre jutott; ugyanez az arány 2023-ban még 38% volt – mondta Mezei Csaba.

Videón jelentkezett be az IFPI olasz csoportjának ügyvezetője Enzo Mazza, aki elmondta, hogy náluk tíz év alatt a top 100-ban 63%-ról 83%-ra nőtt a helyi dalok aránya. Ezzel párhuzamosan a 10

piacon teljes generációváltás is lezajlott, látványosan csökkent a zenészek átlagéletkora.

Bár egy nemzetközi trendről van szó, amibe Magyarország is beilleszkedik, fontos azért az okokat keresni. A Music Hungary kerekasztal-beszélgetésén Sebestény-Gallasz Enikő (WMMD) elsőként a Spotify magyar editorial csapatát említette, ami ugye sokáig nem volt. Szerinte jól látszik a hallgatottságokon, ha valaki felkerül egy playlistre. Egy sikeres pitch egy új előadónak is nagy lökést adhat is.

Mint mondta, látványos a különbség a magyar zenék hallgatottságában, ha összehasonlítjuk a Spotify-t a több szolgáltatással, ahol nincsen a magyar piaccal foglalkozó csapat.

Sticza Gergő, az Astro Music (ValMar, T. Danny, Manuel, KKevin, Stadiumx stb.) egyik alapítója szerint fontos az is, hogy a 2018-19 körül indult előadók egy olyan úgy generációt képviselnek, akik már ki tudják használni a platformokban rejlő lehetőségeket. Szerinte a covid környékén vált egyértelművé, hogy a korábban – akár tíz-húsz éven át – uralkodó zenekarok nem tudták lereagálni a változásokat, és ez teremtett lehetőséget az új generációnak. Ennek következtében jelentősen lerövidült az egy-egy előadó felépítéséhez szükséges idő. Fontos szempont szerinte, hogy az emelkedő digitális bevételek egyben növekvő anyagi és időbeli ráfordítást is lehetővé tesznek, ami meglátszik a produkció (pl. a klipek) minőségén.

Pécsi-Szabó Dénes (UP Music Budapest) a glokalizáció másik oldalát emelte ki: miközben a magyar hallgatóknak az algoritmusok a magyar zenét ajánlgatják, másfelől „be is zárják a piacot”, vagyis a potenciálisan nemzetközi közönségnek szóló dalok kijutását nehezítik. Persze van, akinek sikerül, amire példa az általa menedzselt Jazzbois – az ő közönségük annyira nemzetközi, hogy a lejátszásaikból a hazai streamek aránya kb. 2%. Ezzel egyébként Sebestény-Gallasz Enikő nem teljesen értett egyet: mint mondta, a Spotify-jal kialakított személyes kapcsolat azt jelenti, hogy az országhatárokon túl is tudnak pitchelni zenéket, és érnek el sikereket.

Felmerült még az a kérdés, hogy a növekvő online hallgatottságok milyen mértékben válthatók jegyvásárlásra. Sticza Gergő azt mondta, hogy ez valóban nehéz kérdés, és a kimagasló számok „tudnak téves gondolatokat kelteni az előadókban”. Szerint az „átcsatornázáshoz” szükség van a menedzsmentre, stratégiaalkotásra. ≠ RÓNAI ANDRÁS

, R Y I L E Z H S GYETLEN ANNAK

V N AZ E E B D N E R L eréhez, z AHO s d n e .

R s ió M I A nformác I G i ő z L r e z O S e A D zz Te is az Artisjus onlinnyedén átlásd! edet kön Csatlako y g ü íj d g o j n hogy minde s.hu u www.artisj

artisjus

PROFIL

L.A. SUZI

DIETER BOHLEN, WHERE ARE YOU? Hogy 2024-ben egyre több ember vált italodiszkó-rajongóvá Magyarországon, arról két ember tehet: Szalai Anna és Dorozsmai Gergő. Hogy 2024-ben sokadjára ismét menő Karády Katalin, arról két ember tehet: Szalai Anna és Dorozsmai Gergő. Hogy az L.A. Suzit sok ezren hallgatják havonta, arról két ember tehet: igen, ők.

Két meglehetősen magas hőfokon égő ember találkozása sok esetben inkább feléget maga körül mindent, beleértve saját magukat. Amikor viszont egy hullámhosszra tudnak állni és egymást inspirálva tudnak alkotni, abból nagyon izgalmas dolgok születhetnek. Lehet, hogy első blikkre furcsának tűnik, de Annától egyáltalán nem idegen a nótázás, a sanzonok világa Karádytól Toldy Máriáig, a nyolcvanas évek euro- és italodiszkója Cicciolinától Laura Braniganig vagy éppen Zoltán Erikáig, Gergő pedig mint rutinos zenekarhalmozó sok mindent kipróbált már indie-től a shoegaze-en át a posztpunkig vagy éppen a dream popig, arról nem is szólva, hogy a Tom-Tom Stúdió hangmérnökeként számtalan mainstream és kevésbé mainstream produkció felvételén dolgozott.

Az L.A. Suzi legfrissebb 2024-es Nem sírok, csak táncolok című albuma egészen érdekes, egységes munka, amire sokan felkapták a fejüket. Italodiszkó erős dark hatással, amelyben G. Dénes György „Zsüti bácsi” prozódiájú dalszövegekbe csomagolva bújtatja el Anna személyes, magánéletére, családjára, környezetére reflektáló ironikus sorait. Egyszerre vérkomoly és végtelenül humoros, míg Gergő zenei alapja egyszerre drámai és banális, miközben halálosan fülbemászó. A zenekar még a Budapest Park nyári etapjában bemutatkozhatott a Csaknekedkislány előtt is, ami igazából magas labda, hiszen jelenleg mindketten a CSNK sorait erősítik. Viszont így élőben is előadhatták képzeletbeli San Remó-i Hé, te lány című világslágerüket Csepella Olivérrel.

Az album slágerözöne annál is inkább érdekes, hiszen a duó előző, tizenhét (!) számos lemeze mindössze fél évvel korábban, 2023 második felében jelent meg, ahol már bőven felbukkant az elektronika, az FM és analóg szintik, sőt a diszkó és a dark wave – persze kicsit a korai Depeche Mode-i értelemben –, az Anna nővére Suzukiját megéneklő Dzsesszika vagy a Diszkó szexizés. Viszont az eklektika sokkal inkább tetten érhető, hiszen a debütáló, 2021es Senki nem beszél album világát idéző sanzonvilág még bőven jelen van, Gergő a Brooklyn Bounce-t idéző modorban reppel, majd nem sokkal később szörfgitározik az eredetileg a néhai Gustave Tiger zenekarnak szánt Rókatánc-parafrázisban.

Szalai Anna és Dorozsmai Gergő együttműködése 2018-ig nyúlik vissza, amikor Anna a Mambo Rumble zenekarban kezdett énekelni, és az első stúdiófelvételeket Gergő rögzítette.

2020-ban álltak össze duóvá. Az első albumon nem véletlenül bukkan fel Kollár-Klemencz László is, hiszen a melankolikus-sanzonos hangvétel elsősorban zongorára és gitárra íródott.

Ez az időszak egyébként 2024-ben is visszaköszönt a Bátyám, Dodó című, Mandula Lujza rendezte film kapcsán, hiszen megjelenés előtt a teljes soundtrack kikerült a streaming platformokra, amely három L.A. Suzi-felvételt tartalmaz: az első a Csaknekedkislánnyal közös kollaboráció, majd a korai időszak két, zongora-ének hangszerelésű dala zárja az EP-t. A film-

rendezőnő egyébként több klipet is rendezett a zenekarnak. A korábban elhangzottak után talán nem is meglepő, hogy november 1-jén, halottak napjára Anna és Gergő egy háromszámos kislemezzel jelentkezett: a Halott lány, a Téves információ és a Dieter Bohlen, Where Are U, és az elmúlt másfél év harmincvalahány dala után óhatatlanul az a gyanú, hogy továbbra is minden jól áll nekik.

Még a hiperaktivitás is. ≠ –AJM– FOTÓ: KOMRÓCZKI DIÁNA

VINYLRECORD DISZKOGRÁFIA SENKI NEM BESZÉL (2021) L.A. SUZI (2023) NEM SÍROK, CSAK TÁNCOLOK (2024)

13

PROFIL

VARGA TAMÁS I WATA

SOSEM TUDTAM LERAGADANI EGY HELYBEN WaTa néven ismert Varga Tamás az ország egyik legnépszerűbb és legtehetségesebb producere, aki eddigi zenei pályafutása során már rengeteg művésszel működött együtt. Solére, Sisi, Bongor, OIEE, Co Lee, FRANKO, Beton.Hofi és mások mellett szóló zenei projektjein is dolgozik. A zene gyerekkora óta fontos szerepet játszik az életében, a kezdetek óta rengeteg változáson ment keresztül, ezt pedig számos album is dokumentálja.

Családja révén már Wata gyermekkorában is nagy szerepet játszott a zene. Pályafutása egészen hatéves koráig nyúlik vissza, amikor először a klasszikus zene került a fókuszba: tanulmányait a Bartók Béla konziban végezte, amit éles váltással a hiphop és underground előadókkal való közös munka, majd London, hazatérése után pedig még több kollaboráció követett. Wata londoni munkái az elektronikus zene körül forogtak: ennek tökéletes központja a brit főváros, ott szerzett inspirációi pedig azóta is megfigyelhetők a zenéjében. „Én elég nyitott vagyok zeneileg, stílusok tekintetében sosem tudtam leragadni egy helyen” – mesélte 2023 tavaszán a Hajógyár interjújában, ahol What Happens After Midnight? című közös lemezükről kérdezte a stáb őt és Chris Villont (Wavy, FRANKO).

Szintén ebben az interjúban WaTa hozzátette: „Az alkotás és a zenekészítés alapjában véve mindig egyfajta terápia, a zenészélet pedig a bulik által lehetőséget ad önmagunk teljes elengedésére is.”

Bár WaTa dj-karrierje a korábbi időkig nyúlik vissza, alkalmanként felbukkan Bongor, Lil Frakk és Sisi mellett is. Solére produkciójában billentyűsként volt látható, OIEE és a Chaos Chips tagja jelenleg is, ahol a live acteken szintetizátoron játszik és a dobgépet kezeli azon túl, hogy a háttérmunkákban is részt vesz.

szerepet játszott a COVID. Ugyanazon év második felében megjelent eddigi utolsó szólóanyaga, az On My Way EP. 2022-ben felpörögtek az események. Mindez a kollaborációk (Co Lee, OIEE stb.) felvirágzását jelentette: például ekkor kezdett el közösen dolgozni Bongorral, akivel 2022-ben ki is adták a Testi mesék című nagylemezt.

Mint ahogy azt a megjelent albumok is mutatják, amiknek létrejöttében WaTa fontos szerepet játszik, ez az időszak még mindig tart, a háttérben pedig készülőben vannak újabb szólóanyagok is. Ugyan a 2024-es év nem hozott saját lemezt, a jövőbeli terveiről elöljáróban annyit elárult, hogy nagylemeze egyelőre még távolabb van, viszont EP-kre lehet számítani, ahogyan további lemezekre is a vele dolgozó előadóktól. ≠ TURZAI GERDA FOTÓ: JELI ANDRÁS

VINYLRECORD DISZKOGRÁFIA

Első önálló produktuma a 2017-es Solar Mole című EP volt, ami elmondása szerint kissé elvont, egy olyan időszaknak a végeredménye, ahol a saját zenéi kerültek fókuszba.

A kiadványt három másik EP is követte, a 2021-ben kiadott Wines, következő évben pedig két kislemezzel jelentkezett. Az előbbi, Inner City Blues központi témájában a városi pörgéssel és a baráti kapcsolatok hiányával foglalkozik, aminek létrejöttében nagy 14

SOLAR MOLE (2017) WINES (2021) INNER CITY BLUES (2022) ON MY WAY (2022)

INTERJÚ

KOVÁCS ADRIÁN I AZ ÉV KÖNNYŰZENESZERZŐJE

A LELKEM MÉLYÉN ÉL EGY ALTER- VAGY BEATZENÉSZ Kovács Adrián 2014-ben végzett a Zeneakadémia alkalmazott zeneszerzés szakán, Fekete Gyula és Tallér Zsófia növendékeként. Most, tíz évvel később, tucatnyi musical komponálása, és a szakma által modern vígoperaként üdvözölt A helység kalapácsa bemutatója után a fiatal zeneszerző és karmester Az év könnyűzeneszerzője kategóriában nyert Artisjus-díjat.

Dal+Szerző: A helység kalapácsa, ha jól számoltam, a tizedik bemutatott műved, egyben az első opera, aminek a zenéjét te szerezted. Miben jelentett másféle kihívást alkotóként és szerzőként az olyan korábbi előadásokhoz képest, mint a Pendragon-legenda, a Nagy Gatsby vagy a Veszedelmes viszonyok?

Kovács Adrián: Érdekes, de nem éreztem nagy különbséget, ugyanúgy színházi helyzetet fogalmaztam meg, mint korábban.

Annyiban volt más, hogy nem kellett mindezt beleszuszakolnom egy dalszerkezetbe, vagy egy meghatározott idejű zenés jelenetbe.

Tágabb határok között mozoghattam, többet fogalmazhattam a sorok között zeneileg, de alapvetően ugyanazzal a színházi hozzáállással dolgoztam. Viszont, mivel nem volt szükség arra, hogy az anyagot dalonként egyeztessük, jobban magamra voltam hagyva az írás során, amire már nagyon régóta vágytam.

DSZ: Mostanában a klasszikus zenei színtér több szereplőjétől is hallottam, hogy fontos lenne kitörni az elefántcsonttoronyból, hogy a műfaj utat találjon a szélesebb, fiatalabb közönséghez.

Mennyire volt ez a szándékotok A helység kalapácsa színpadra állításakor, és mennyiben jártatok sikerrel?

KA: Emlékszem, milyen lelkesen fogalmaztam meg ezt korábban, és ehhez képest – ahogy figyeltem a kommenteket, vagy egyegy kritikát –, azt láttam, hogy sokan egyáltalán nem nyitottak erre a fajta gondolkodásra. Arról nem igazán esett szó, hogy az eredeti műnek mi a formája, hogy Petőfi ezt hogy írta meg, viszont kaptunk olyan véleményeket, hogy népieskedünk, meg hogy ez nem is paródia. Nem igazán előlegezték meg nekünk azt a szabadságot, hogy mondjuk mi tényleg komolyan vegyük ezt zeneanyag és megvalósítás terén, és majd a helyzetkomikum adja ki azt, hogyan éli meg a darabban szereplő vándor – aki, bár ezt nem nevesítik, de maga a költő – paródiaként azokat az úgymond mikroeseményeket, amik a világmindenséget jelentik abban a helyzetben. Tehát az operahely­

zetet komolyan vettük, de természetesen egy groteszk formában.

A magam részéről igyekeztem mindig azt képviselni, hogy úgy tegyük mindezt színházi nyelvvé, hogy a zene dramaturgiája ne valamiféle esztétai megfogalmazás legyen. Sokkal inkább törekszem arra, hogy a színházi tapasztalataimból táplálkozva döntsek egy zenei nyelvezet mellett.

A nézők részéről változatos visszajelzést kapott a darab. Ott voltam több bemutatón is: Győrben volt, hogy nagyon szerették, és volt, hogy kevésbé, Debrecenben kétszer láttam, úgy tapasztaltam nagy sikert aratott. Ott mind a két alkalommal, amikor megnéztem az előadást, a nézőtéren ültem, amit egyébként ritkán csinálok, és úgy éreztem, a közönség érti, mi történik a színpadon – belenevettek egy-egy jelenetbe és hasonlók, nagyon jó érzés volt. Úgy voltam vele – magamból is kiindulva -, hogy egy operánál a nézők általában nem is értik a szöveget, mégis sikerült megteremtenünk egy olyan helyzetet mintha színházi előadáson ülnénk, csak éppen mindez egy zenei műben volt megfogalmazva. Ezt mindenképp pozitív visszajelzésnek tartom. Szakmai oldalról nyilván sokan nem veszik komolyan, hogy musicalszerzőként írtam egy operát, de ahogy a musical műfajához komolyzeneként állok, úgy az operához meg kicsit próbálok könnyűzenei szemlélettel közelíteni, hogy aztán ebből kialakítsak egy olyan nyelvezetet, ami egyszerre lehet színházi és zenei élmény is.

Már önmagában a felkérés, és a darab megírása is nagyon jó élmény volt, és egy nagyon jó első tapasztalat abban a tekintetben, hogy más típusú anyagokkal is tudjak kísérletezni.

DSZ: Szerinted mik azok a hatások, amelyeknek köszönhetően ez lett az alkotói hozzáállásod?

KA: A zene már gyerekkoromban természetes része volt az életemnek, egyáltalán nem számított szokatlannak, hogy végigzongorázom az egész napot. Nekem az volt a szerepjáték, hogy eljátszottam a Beatlest, az életüket, beleképzelve a koncerteket. Ezek, meg 17

INTERJÚ

az óvodás koromban látott első Belmondo-filmek, a francia új hullám, aztán a későbbi, már kamaszkoromban megélt színházi és filmes élmények, a film- és színpadon látott musicalek mind formálták a világom, és végül ez a zenés színházi forma lett számomra a kiindulópont. Az egyetemi mesterképzést nem is a Zeneakadémián, hanem a Károli Gáspár Református Egyetem színháztudomány szakán végzem jelenleg. Zenei téren legalább en�nyire mindenevő vagyok, hiszen a Spotify-listámon ugyanúgy ott van a Beatles, Jerry Lee Lewis, a Michel Camilo-féle latin jazz, az olyan komolyzenei szerzők, mint Kurt Weil és Alfred Schnitke, meg mondjuk a Queen vagy olyan metálzenekarok, mint a Dream Theater, vagy épp a Nightwish, ahol el tudok vonatkoztatni a szélgéptől, a showtól, hiszen a kemény rock adott esetben ugyanolyan hatásmechanizmussal dolgozik, mint egy Puccini-opera, csak épp a zongora vagy az elektromos gitár a zenei dramaturgia eszközei.

DSZ: A zeneszerzés folyamatát mennyire befolyásolja ez a sokszínű háttér, és az, hogy magát a darabot, vagy az előadás részeként elhangzó dalt milyen környezetben fogadja be a közönség?

KA: Volt tapasztalatom sok könnyűzenei formációval, és amellett, hogy nem ez lett életem fő csapásiránya, a gondolkodásom bizonyos értelemben abszolút könnyűzenei.

Bár túlzásba nem viszem, minden alkotó rákényszerül ezért vagy azért az önelemzésre, és jelenleg úgy gondolom – igyekszem úgy fogalmazni, hogy ne rugaszkodjak el a valóságtól, de ne legyek álszerény sem– , hogy nem vagyok az a szerző, aki feszegeti a határokat, viszont elég sok nyelvet beszélek zenei értelemben. Így talán nem is meglepő, hogy a színházban találtam meg azt a környezetet, ahol létrejöhet ennek egy természetes progressziója, ahol nem kell megmagyaráznom, hogy most egy crossover, stílusokat vegyítő dolgot csinálok. A színházban megteremthető mindennek az egyensúlya, ez egy különleges nyelvezet, és ezt el is fogadják a nézők. A lelkem mélyén él egy alter- vagy beatzenész, aki történetesen komolyzenei struktúrákban dolgozik, talán emiatt is találtam rá a musicalre, aminek viszont kifejezetten nem szeretem a bevett paneleit, amikor valaki megmondja, hogy ezt és ezt így kell csinálni.

DSZ: Számodra mi a legnagyobb félreértés vagy előítélet a musical műfajjal kapcsolatban?

KA: Egyrészt nagyon népszerű műfaj, és nagyon könnyű népszerűre csinálni a nagyon rosszat is. Könnyű leutánozni egy valaki által már megteremtett és jól bevált nyelvezetet, és azt közhelyesen lekövetni, hogy most jöjjön egy barátságdal, itt a szolgák kara, meg kell egy szám, amiben a főhős szólószerepet kap. De amikor egy musical igazán jó, amikor a szerzők és a közreműködők teljes, tiszta lélekkel vannak jelen egy produkcióban, akkor szerintem az összművészet csúcsa tud lenni, ahogy például annak is tartom az olyan darabokat, mint a Chicago, meg az egész Bob Fosse-jelenséget.

DSZ: Hogyan hozható létre annak az egyensúlya, hogy egy mű befogadható maradjon, és megőrizze azokat a stílusjegyeket, amik musicallé teszik, de közben értékes, zeneileg invenciózus legyen a végeredmény?

KA: Eleve olyan zenét próbálok írni, ami akkor is hatással lenne rám, ha úgy hallgatnám, hogy nem én írtam. Talán ellentmondás, de rendkívül kritikus, ugyanakkor megbocsátó is vagyok ezen a téren. Utólag már nem nagyon ostorozom magam, viszont bármikor el tudom ismerni, ha valami rosszul, vagy egyenesen borzalmasan sikerült. Erről talán nem szokás beszélni, de sokszor előfordul musicalek esetében, hogy bizonyos idő után egy-két dallal már elégedetlen vagyok, viszont nem szeretem azt a fajta maximalizmust, hogy valamit csak hibátlanul adjak ki a kezemből, mert egyrészt az előadás általá18

Kőkemény dolog az, hogy ki mire és mikor kap díjat

„

nos színvonalának kell a lehető legjobbnak lennie, másrészt sok mindenre csak utólag jön rá a szerző is. Ilyenkor, ha újra előkerül a darab, van lehetőség arra, hogy valamit kihúzzunk vagy utólag kijavítsunk.

DSZ: Az év könnyűzeneszerzője kategóriában kaptál Artisjus-díjat, ami mindenképp egy fontos visszajelzés az eddigi pályád és a darab kapcsán. Meglepett?

KA: Az az igazság, hogy számítottam rá, hogy egyszer megkapom, ha nem is pont most. Szeretek néha lerombolni ilyen romantikus legendává alakuló dolgokat: egy jelölés egy szakmai díjra nem úgy működik, hogy valakire egyszercsak felfigyelnek. Kőkemény dolog az, hogy ki mire és mikor kap díjat.

Korábban volt már olyan érzésem egy-egy sikeres előadás után, hogy nincs is szükség ilyesmire, de ha valakit ebben a formában elismernek, az – még ha nem is lesz közvetlenül több felkérése vagy pénze általa – mégis egy magasabb szintre kreditálja az illetőt. Pár éve egy tőlem nem sokkal idősebb díjazott neve hallatán poénból meg is kérdeztem valakitől, hogy nekem hány musicalt kell írni ehhez. Azóta már túl vagyok tíz darab bemutatóján, és kicsit el is engedtem mindezt, de arról tudtam, hogy Artisjus-díjra úgy 5 éve fel voltam már terjesztve, amíg idén tényleg megkaptam. Külön abszurd,

INTERJÚ

hogy az egész tavalyi év során az operával foglalkoztam, és Az év könnyűzeneszerzője kategóriában ismertek el, de ez szerintem teljesen helyénvaló, hiszen tényleg nem vagyok egy komolyzenész típus, attól függetlenül, hogy A helység kalapácsa ezzel a szándékkal készült.

Nagyon jólesett, már csak azért is, mert zeneszerzőként hajlamosak vagyunk eltűnni, amíg adott esetben másfél-két éven át dolgozunk valamin, és az ember egy ilyen elismerés után kicsit újra érzi, hogy létezik.

DSZ: Egy interjúban úgy nyilatkoztál, hogy „aggasztó a könnyűzene egyre durvább butítása”. Mit tehet egy szerző az ilyen folyamatok ellenében?

KA: Az oka ennek talán az, hogy sokan elvárásokkal, és nem nyitottsággal állnak neki kultúrát keresni. A világ felgyorsult, emiatt azt mondják, hogy „nekem most erre van szükségem”, és ami kielégíti ezt az igényt, egyértelműen kínálja az adott dolgot, mindenféle idézőjel meg kérdőjel nélkül. Ha minden művészeti alkotás állít valamit, amire a közönség épp akkor kíváncsi, a nézők, a hallgatók nem adnak maguknak lehetőséget arra, hogy egy mű esetleg, a szó jó értelmében becsapja őket, hogy valami mást adjon, mint amire számítottak. És mivel meghatározott igényt kielégítő produkciókat könnyű létrehozni, könnyebb is ezekhez hozzájutni. Az intellektuálisan összetettebb irányban alkotó zenészek klubokba kényszerülnek, a nagy koncerteken meg a legegyszerűbb dolgok vannak, és nem nyit egyik tábor a másik felé. Lesarkítva, ha kortárs operát mutatnak be, a kortárs opera nagyon szűk közönsége azt fogja várni, hogy intellektuálisan valamit adjon neki a darab, míg ha szórakoztatásra vágyunk, elmegyünk egy operettre. Én nagyon örülnék, ha a nézőktől több nyitottságot lehetne kérni, az alkotóktól pedig azt, hogy ne vegyék magukat nagyon komolyan. Érdekes látni, amikor a komolyzenét a legtrendibb módszerekkel próbálják eladni, úgy, hogy maga a produktum nem változik, csak a tálalás, bár ezzel együtt számos pozitív példa is van a kortárs darabok népszerűsítésére, ahogy a könnyűzenében is vannak nagyon jó zenekarok. A választ igazából nem tudom, de talán a nyitottság a kulcs.

DSZ: Korábbi nyilatkozataid alapján régi vágyad, hogy úgymond magadnak írj zenét. Volt erre lehetőséged az utóbbi időszakban, vagy ez még várat magára?

KA: Ez továbbra is várat magára, viszont épp most volt Egerben egy olyan bemutatóm, amilyenre még nem volt példa, mert teljes titokban készült, nem is beszélhettem róla. Az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem alapításának évfordulójára írtam egy musicalt, aminek a bemutatója egy zártkörű előadáson valósult meg. Tehát felkérés volt ugyan, a saját komfortzónámon belül, de mégis újdonság. Nemrég a Maladype Színházban volt egy közös munkánk a feleségemmel, Orbán Nelli hárfaművésszel, ami egyben az első alkalom volt, hogy nemcsak a magánéletben, hanem szakmailag is létrejöhetett egyfajta „múzsa és alkotó” helyzet. Gondolkodunk a folytatáson, egyfajta családi, összművészeti produkcióban, ahol indokolt és érdekes formulát valósíthatunk meg azzal, hogy ő színészként és hárfaművészként is jelen van, ez most nagyon inspirál.

Emellett van egy nagyon hosszú listám ötletekkel mindenféle zenés darabokról. Nagy örömömre szolgálna, ha lehetőségem nyílna egy kamarább jellegű, akár szimfonikus mű megvalósítására, de szívesen írnék dalokat könnyűzenei formátumban, és barátkozom a színészdalok műfajával is, amiben rengeteg lehetőség van, főleg, ha valaki kifejezetten színházi habitussal és zenei dramaturgiával közelít felé. Most még épp úgymond irodai munkát végzek, szerkesztek és kottát gyártok, de a tényleges alkotói feladatok ideje is eljön hamarosan. ≠

ℹ KOVÁCS ADRIÁN

„Zenés színpadi fantáziája, zeneszerzői rátermettsége rendkívüli gyorsasággal bontakozott ki, és segítette őt korunk legnépszerűbb zenés színházi műfajának, a musical világának színpadára. Termékenységére mi sem jellemző jobban, mint hogy 2014-től 2023-ig mintegy tíz ragyogó és sikeres zenés játékkal örvendeztette meg a színházrajongók tömegét.

Harmincéves korára négy műve is műsoron volt Budapest nagy zenés színházaiban: A Pendragon-legenda, A nagy Gatsby, Szerelmek városa, Veszedelmes viszonyok. Ezen érettebb műveinek zenei világa egyre inkább a művészi elmélyülés, az alkotói igényesség, a zenei fantázia áradása s a biztos szakmai elhivatottság értékét hordozza magában.

Azt, hogy az Artisjus-díj valóban méltó kezekbe kerül, bizonyítja 2023ban bemutatott, A helység kalapácsa című műve, mely műfajilag már a modern kori vígopera rögös útját járva predesztinálja újabb és újabb sikerekre a szerzőt, Kovács Adriánt.” – írta róla laudációjában Kocsák Tibor.

ARTISJUS-DÍJ AZ ÉV KÖNNYŰZENESZERZŐJE

INTERJÚ: KOVÁCS ATTILA FOTÓ: LABANCZ VIKTÓRIA

19

INTERJÚ

BA UKÓ ATTILA I AZAHRIAH

SIKEREK MINDIG AZ ÖRÖMZENÉLÉSBŐL FAKADTAK A Puskás Arénában tartott tripla koncert után is izgalmasan folytatódott Azahriah, azaz Baukó Attila 2024-es éve; elnyerte az idei év Junior Könnyűzenei Alkotója díjat, történetéből mozifilmet készítettek, az idei koncertjeit követően pedig egy időre visszavonult. Rengeteg érdekesség mellett múltról és jövőről beszélgettünk Azahriah-val.

Dal+Szerző: Nemrég bejelentetted, hogy határozatlan időre visszavonulsz. Minek hatására jutottál arra a döntésre, hogy szeretnél egy kis szünetet tartani?

Azahriah: A legfőbb célom a szünettel, hogy fejlesszem a műsoromat és a lehető legjobb koncerttel tudjak visszatérni újra a színpadra. A művészetben és a mögötte álló alkotási folyamatban minden összefügg mindennel. A létrehozott zenék és a klipek is azt a célt szolgálják, hogy később koncert formájában összpontosuljanak. A pihenőidőben ezt a műsort szeretném minden apró részletét érintve, precízen felépíteni. Rengeteg elképzelésem van, amit eddig nem valósítottunk meg, ezeknek az ötleteknek a kidolgozására és az ös�szepróbálására kell rászánni az időt, hogy a visszatérést követően olyan koncerteket tudjunk adni, amik érzéseket hoznak ki a nézőkből. Erős és mély benyomást szeretnék hagyni az emberekben, ehhez pedig mindennek szimbiózisban kell működnie.

Régóta látom a szemem előtt a célt, hogy hogyan szeretném felépíteni a műsort technikailag és zeneileg. Szeretnék megtanulni több hangszeren játszani, és változtatni a koncertek formáján, az elmúlt három év benyomásai alapján fejlődni, és mindezt időbeli nyomás nélkül.

Sokkal szabadabban és jobb hangulattal lehet a legapróbb részletességig kidolgozni bármilyen művet, ha nincs határidő, amikorra el kell készülni. Az a művészetnek nagyon keresztbe tud tenni. Ha ki lenne tűzve egy dátum, azzal elveszne az egész lényege.

D+SZ: Ezt a hírt a YouTube-csatornádon osztottad meg a követőiddel, ahol azt is írtad, hogy az ez utáni jelenés nagyobb lesz minden eddiginél. A tripla Puskás Arénában adott koncerteknél nehéz monumentálisabb előadást elképzelni. Mennyire lehet nagyban gondolkodni?

A: A Puskás Aréná-s koncerteket nem nagyon lehet felülmúlni se számokban, se presztízsben, annak óriási volt az elérése, de ez inkább a menedzsment érdeme, legfőképpen az ő sikerüknek könyvelhető el a tripla koncert, csak hozzám kötik az emberek. A menedzsment profizmusával egyelőre nem vethető össze a produkcióm. Az én teljesítményem koncertek terén még nem forrott ki annyira, amire azt tudnám mondani, hogy meg vagyok vele elégedve. Érzem, hogy jó úton járunk, de bőven van még hova fejlődni a műsorral, amihez hozzátartoznak a technikai részek is; vizuálok, effektek és a színpadon lévő összes inger, amik kommunikálnak egymással. Lehet az egy ezer fős helyszín is, ahol meg tudnak valósulni az elképzeléseim, de természetesen örülni fogok neki, ha az új műsorra is minél többen lesznek kíváncsiak.

D+SZ: Kijelenthető, hogy a pihenőidőszakban a műsorod fejlesztésén túl szeretnél kicsit visszatérni az örömzenéléshez is?

A: Igen, úgy érzem, hogy az eddigi sikerek mindig az örömzenélésből fakadtak.

Eddigi életem során mindig mindent elterveztem, beleértve a zenéket, a lemezeket, a koncerteket, viszont amikor ezek az elképzelések oda jutnak, hogy megvalósulnak, akkor hagyni kell, hogy megtörténjen, és a végeredmény általában nem olyan lesz, mint amilyennek elképzelte az ember, valójában nem lehet mindent megtervezni.

Az örömzene, amiben régen alkottam, adta a löketet arra, hogy eljussak idáig.

Azt hiszem, ez a legjobb kifejezés arra a jelenségre, amikor élvezed azt, ami történik, hagyod, hogy vigyen magával és minden mást kizársz. Ezekhez az élményekhez kell kialakítani a megfelelő környezetet. Amikor pedig minden megvan, és lehet ennek a mámorában úszni, utána kell átgondolni, hogy hogyan ültethetők át a műsorba. Szerepel a jövőbeli terveim között, hogy én rendezem a klipeket, illetve készítek olyan videós anyagokat is, amik később vizuál formájában koncerten is megállják a helyüket. Vannak már elképzelések a fejemben, hogy hogyan lehetne megvalósítani, és ha ezek a tervek a megfelelő kezekben összpontosulnak, valósággá válhatnak.

21

INTERJÚ

Ettől függetlenül nem érzem azt, hogy kiégtem volna, viszont ha elkezdenék új zenéket készíteni, akkor kitűzném magamnak a célt, hogy jövő májusig összehozok egy lemezt, amihez nem lenne meg a kellő idő, hogy arculatot és színpadképet is tervezzünk.

Szerintem soha nem voltam még ennél motiváltabb, nagyon fog hiányozni a koncertezés.

A mostani EU-turnét is hihetetlenül élveztem, talán ez az egyik legjobb dolog, ami megtörténhet az ember karrierje során, hogy eljuthat különböző országokba, ahol szerezhet tapasztalatot, amik az emlékekkel együtt örökre megmaradnak. Nagyon remélem, hogy sokáig tudom még ezt csinálni. Borzasztó üresség lesz bennem a nyáron, de ezt az ürességet ki fogja tölteni az alkotás. Megnyugvással tölt el, hogy olyan produktummal készülök, amivel valamikor visszatérek.

D+SZ: Másik aktualitás pedig a nemrég megjelent mozifilmed. Mi adta meg a kezdőlöketet ahhoz, hogy készüljön egy film is a te történetedből?

A: A legnagyobb löketet a Puskás Aréna-koncertek adták meg, habár maga a Puskás-koncert nem lesz benne a filmben. A megvalósítás ötlete nem az enyém, amikor először jött szóba a filmkészítés lehetősége, akkor bizonytalan voltam, és vissza is utasítottam, aztán végül a Puskás-koncertek után mondtam, hogy készen állok rá, csináljuk.

D+SZ: Mire utal a címben a Mi vagyunk Azahriah kifejezés?

A: A címet nem én találtam ki, viszont áldásomat adtam rá, mert az én értelmezésemben azt jelenti, hogy az emberek tudnak azonosulni azzal, amit én csinálok, magával a zenével, és nem feltétlenül annak a mondanivalójával. A zene univerzális, függetlenül attól, hogy milyen nyelven íródott. Csodálatos, hogy nem kellenek szavak hozzá, hogy érzelmeket tudjanak kihozni az emberekből. Dalírás közben sokszor gondolok arra, hogy amit írok, tetszeni fog az embereknek és segítséget tud nyújtani a nehéz időkben, de elképzelhető, hogy a hallgatók teljesen máshogyan értelmezik a dalaimat, és nem feltétlenül a szöveg miatt. Van, hogy maga a zene vált ki érzéseket, és jelent kiutat a nehéz időkből. Lehet, hogy az a zene, ami belőlem jön, sok embernek ad hasonló élményeket, mindenkinek más22

Szerintem soha nem voltam még ennél motiváltabb

„

milyeneket, ami végül az Azahriah-brandben összpontosul. Ezzel az azonosulással áll kapcsolatban a film.

D+SZ: Az idei év nagy történései közé sorolható, hogy te lettél az Artisjus 2024es Év Junior Könnyűzenei Alkotója. Mit jelent számodra ez a díj?

A: Alapvetően nem értékelem a díjakat, nem ezek adják a motivációt ahhoz, hogy zenéljek, de az Artisjus-díj kifejezetten jólesett, nagyra értékelem a munkájukat, amit

INTERJÚ

a szerzőkért és az ő érdekeikért tesznek. Az Év Junior Könnyűzenei Alkotója díj pedig azon kevés elismerések közé tartozik, amiket nagy becsben őrzök.

D+SZ: Meg kell különböztetni azt a fajta elismerést, amit a rajongóidtól és a közönségtől kapsz, illetve a szakmai elismerést?

A: Én ösztönösen megkülönböztetem a kettőt, sokkal mélyrehatóbb egy szakmai díj, ami olyan személytől vagy egyesülettől jön, amire felnézek, és tisztelem a munkásságukat, mint az Artisjus-díj is. Számomra ide tartozik az is, amikor egy hangmérnök barátom megdicséri az ötletet, amit hoztam, és nem csak a végeredményre kapok visszacsatolást, mivel így a munkafolyamatomat is elismerik. Ez külön motivációt ad az alkotásra. Viszont a nézőktől jövő visszacsatolást is igazi elismerésnek élem meg. Nem kell, hogy értsenek hozzá az emberek, és nem kell, hogy tudják pontosan, melyik sávon belül mi történik, szimplán egy inger miatt érzik, hogy tetszik nekik és meghallgatnák még egyszer. A nézők felől érkező szeretet arra a szoros kapcsolatra épít, ami az előadó és a hallgatók között van, a művészeti díjak pedig egészen másfajta elismerésnek, kifejezetten dicséretnek számítanak. Mindkettő fontos része egy zenész, művész vagy előadó munkájának.

D+SZ: Ha már beszéltünk a sikerekről, amit lehet mérni díjakban, koncertekben, megtekintésekben és még ezer más formában, elmondanád a fiatalkori önmagadnak, hogy mi vár rá a jövőben, ha visszamehetnél ahhoz az énedhez, aki éppen elkezd komolyabban foglalkozni a zenéléssel?

A: Ezen már sokszor gondolkoztam, hogy ha lenne erre lehetőségem, akkor mit tennék.

Az az igazság, hogy mikor elkezdtem a zenélés felé nyitni tizenhat-tizenhét éves koromban, már akkor annyira bíztam benne és elhittem, hogy teljesen egyértelmű volt számomra, hogy én ezzel fogok foglalkozni. Nem olyan célok elérésén gondolkoztam, amiket év végéig szerettem volna számokban mérhetően megvalósítani. Azok az elképzelések, amiket felállítottam magamnak, mind a zenémre és a lemezeimre vonatkoztak, ezzel pedig folyamatosan benne voltam a körforgásban. Kitaláltam, hogy mit akarok megszólaltatni, ha nem tudtam, hogyan kell, utánajártam, és egy életre megjegyeztem a folyamatokat, amikkel azt a különböző programokban létre tudtam hozni. Szerencsém volt a középsuliban is, mert kilencedikben még szigorú szabályok szerint működött az iskola, nem lehetett már akkor sem telefonokat használni, viszont következő évben sokkal nagyobb volt a szabadság, és iskolán belül is volt időm meg lehetőségem, hogy tanulás mellett zeneileg kísérletezzek és alkossak. Már akkor komoly elképzeléseim voltak a zenei pályámat illetően, aztán pedig, ahogy folyamatosan történtek az események, egyszer csak azon kaptam magam, hogy nagyon rövid idő leforgása alatt óriási szenzáció lett itthon.

Hiszek a pillangóhatásban, miszerint, ha egy apróságot megváltoztatnánk a múltban, akkor az is kihatással lenne a jövőnkre, viszont ezt a végtelenségig lehetne loopolni, hogy mi minden befolyásolná a jövőt, de ezen már felesleges gondolkozni, mivel nem tudjuk megnézni azokat az alternatívákat, amik máshogyan történnének az előzmények alapján.

Sokszor gondolkozom azon, hogy mit és hol kellett volna másképpen csinálnom a múltban, de teljesen felesleges ezeken a víziókon elmélkedni, hiszen az a pillanat már régen elment, és az alternatívák csak az én fejemben léteznek. Ennek fényében, ha visszamehetnék a fiatalabb énemhez, lehet nem mondanám el neki konkrétan, hogy mi fog történni a jövőben, de megerősíteném magamban, hogy amiben bíztam, az valóra válik. ≠ INTERJÚ: TURZAI GERDA FOTÓ: BODNÁR DÁVID

ℹ AZAHRIAH

„A könnyűzene nem csak hangszeres tudás. Nem csupán éneklés. És vajmi kevés az, ha valaki szép, ha úgy tetszik, vonzó megjelenésű fotókon, a színpadon vagy a klipekben.

A sikeres könnyűzenei jelenlét aktivitás, kommunikáció, kreativitás és kitartás gyümölcse is. És az a tehetség, hogy a világ számtalan ingere, információja és lehetősége közül kiválasszuk azt, ami számunkra hasznos, előnyös, és észrevegyük, majd időben túllépjünk a lényegtelen dolgokon. Tehát disztingválási képesség. Megtalálni a megfelelő és látványosan sikeres hangvételt, szöveget, hangszerelést, színpadi és médiajelenlétet közel sem csak szerencse kérdése, hanem páratlan koncentráció és szórakoztatóipari bravúr.

Ezt a zeneipari szenzációt jutalmazza az Artisjus a könnyűzenei alkotóknak járó legrangosabb szakmai díjjal.” – írta Czutor Zoltán Azahriah laudációban.

VINYLRECORD DISZKOGRÁFIA I’M WORSE (2020) CAMOUFLAGE (2021) A LÓ TÚLOLDALÁN (2022) MEMENTO (2023) SKATULYA (2024)

ARTISJUS-DÍJ AZ ÉV KÖNNYŰZENEI ALKOTÓJA

23

ZENEIPAR

STÚDIÓ 11 I HATVAN ÉV

ARADSZKY LÁSZLÓTÓL PETER ERSKINE-IG 2024-ben Az év produkciója kategóriában Artisjus-díjas lett a veterán Stúdió 11, amely 2023-ban ünnepelte fennállásának hatvanadik évfordulóját. Ahogy Bágyi Balázs is írta laudációjában: „Az ebből az alkalomból a Müpa Fesztivál Színházban megrendezett májusi koncertjük az év kiemelkedő könnyűzenei eseménye lett. Munkásságukat a folytonosság, az önállóság, a magas szakmai felkészültség és kreativitás egyaránt jellemzi, ehhez társult a koncert koncepcióját is meghatározó összegzés.”

A hatvanas évek eleje kifejezetten pezsgő időszakot jelentett az akkor szárnyait bontogató beatgeneráció számára, de izgalmas volt a jazz-zenészeknek is, hiszen ekkor kezdték háború előtti státuszukat apránként visszaszerezni. 1961-ben Pernye András kritikus a Valóság című folyóiratban jelentetett meg egy cikket, ahol sok évnyi csend után védelmébe vette a jazzműfajt. Egy évvel később nyílt meg a gyorsan legendássá vált Dália jazz klub, 1964ben hosszú idő után könyv jelent meg a jazzről – szintén Pernye tollából, míg 1962-től Gonda János jóvoltából jazzantológia-sorozat indult el, 1965-ben pedig a jazztanszak megalapítója lett. Így a nagyobb tánczenekarok után megjelentek kisebb-kompaktabb felállású együttesek, sőt a Magyar Rádióban is úgy gondolták, hogy a tánczenekar mellett egy olyan modernebb megszólalású csapat is hasznos lenne, amely egyaránt képes tánczenei, de akár jazzkompozíciók tolmácsolására, hangszerelésére, felvételére. „Az 1963ban Zsoldos Imre és Dobsa Sándor vezetésével alakult formáció a közszolgálati rádió égisze alatt működött egészen 2007-ig" – írja Bágyi laudációjában. A legenda szerint a nevet Dobsa Sándor adta, miközben a rádió egyik stúdiója előtt álltak, miszerint "tizenegyen vagyunk, stúdióban dolgozunk, legyünk Stúdió 11”. Az ekkor a rádióban is dolgozó és jazztörténeti sorozatot szerkesztő Pernye innnetől kezdve kifejezetten figyelemmel kísérte a zenekar munkáját.

Valószínűleg a legtöbb klasszikus rádiófelvételen a Stúdió 11 hallható, beleértve a tévés szerepléseket is, ami valószínűleg azt jelenti, hogy a kreativitás és magas felkészültség mellé valami elképesztő munkabírás is járult. Gyakorlatilag mindenkivel játszottak, Cserháti Zsuzsától Adriano Celentanóig, Aradszky Lászlótól Szécsi Pálig, Hofi Gézától Zoránig, de 2010-ben Jaco Pastorius emléke előtt tisztelegtek a Müpában Victor Bailey-vel és Peter Erskine-nel. Éppen ezért is egészen fantasztikus, hogy amikor 2007-ben, negyvenöt 24

év után egyik pillanatról a másikra megszűnt a „munkakönyvük”, „tevékenységük nem szakadt meg, a tagok együtt maradtak; az önerőből való működést megteremtő, a fenntartó szerepét máig betöltő egyesületet 2010-ben jegyezték be. A Stúdió 11 művészeti vezetését haláláig Csepregi Gyula szaxofonos látta le, ma a zenekart Tóth Gyula gitáros irányítja. Tagságát mindig is kiválóan képzett és elismert muzsikusok alkották, akik a remek szólistákkal karöltve emlékezetes és színvonalas produkciókat hoztak létre.” ≠ –AJM– FOTÓ: LABANCZ VIKTÓRIA, FORTEPAN

ℹ JELENLEGI TAGOK

Tóth Gyula (gitár, zenekarvezető), Rátonyi Róbert (zongora), Boegán Péter (dob), Gátos Iván (billentyűs hangszerek), Barbinek Gábor (harsona), Nagy Balázs (bariton-, alt-, szopránszaxofon), Varga Gábor (trombita, szárnykürt), Ducsai Szabolcs (trombita, szárnykürt), Kalmus Pál (bariton-, alt-, szopránszaxofon, bas�szusklarinét, fuvola), Zsoldos Béla (marimba, vibrafon, ütőhangszerek), Csejtei Ákos (fuvola, szoprán-, tenorszaxofon), Takács Donát (basszusgitár, nagybőgő)

ARTISJUS-DÍJ AZ ÉV KÖNNYŰZENEI ALKOTÓJA

ZENEIPAR

25

ZENEIPAR

RÉGIÓS FESZTIVÁLOK A BUSH-ON

SPÓROLNI KELL, AHOL TUDUNK

A fesztiválok helyzete az egész világon témát ad a zeneipari beszélgetéseknek, legyen szó a nyugati államokról vagy Magyarországról. A régió fesztiváljainak helyzetét a BUSH is körüljárta; a panelen olyan ismert rendezvényekről szerepeltek főként a bookinggal foglalkozó szakemberek, mint az Exit (Szerbia), a Colours of Ostrava (Csehország) és az Electric Castle (Románia), illetve egy más kategória, a kisfesztiválok képviseletében a szerbiai Oromban rendezett Malom Fesztivál. ℹ BUSH BUDAPEST SHOWCASE HUB BUDAPEST, 2024. 11. 05–07.

26

ZENEIPAR

Bevezetésként több verzióban hallhattuk nagyjából ugyanazt a történetet: a COVID miatti lezárások után hatalmas volt az érdeklődés a fesztiválok iránt, ám 2022-ben ez nem folytatódott, hanem a jegyeladások csökkenésével voltak kénytelenek szembenézni a szervezők, és 2023-ban hasonló volt a helyzet. Mindhárom nagyobb fesztiváltól azt mondták, hogy alaposan megvizsgálták, mi történt, milyen közönségrétegeket kellene jobban megszólítaniuk, ez hogyan lehetséges, és az eredményeket tekintetbe véve változtatásokat terveznek.

Ugyanakkor az árak emelkedése is mindenkit érzékenyen érint. Ez nagyjából minden területen látható: az energia, az infrastruktúra, a munkaerő – és különösen nagy emelkedésről számoltak be a gázsik területén. Itt a régiós fesztiválok kiemelten nehéz helyzetben vannak, hiszen a nagy nyugati rendezvényekkel nem tudnak versenyezni. Igor Vidovics az Exittől elmesélte például, hogy egy hájpolt dj leszervezésével próbálkoztak, és megkérdezték őket, mennyit ajánlanának. Tájékozódásként megkérdezték az ügynököt, hogy nagyjából mennyire gondolnak – és ő ötszörösét mondta annak, amit az Exit szakemberei elsőre tippeltek.

Ugyanakkor azzal is mindenki egyetértett, hogy a jegyárak emelését nem bírná el a piac, a közönséggel pedig nem lehet megtenni, hogy – ahogy a Colours Of Ostravánál dolgozó Pavla Slívová fogalmazott – csökkentik a komfortérzetüket. Azzal sem lehet „csalni”, hogy egy nem headliner előadót headlinerként próbálnak eladni (bár a promóció egy kicsit tud változtatni az előadók ismertségén az adott piacon). Így nem marad más, mint „spórolni, ahol tudunk”. Az Electric Castle programján dolgozó Adam Dobie például azt mondta, hogy „próbálunk agresszíven tárgyalni az ügynökökkel”, például csökkenteni a gázsit, ha egy előadó az ő piacukon még nem annyira ismert, mint máshol, de a fesztiválfellépés jó eszköz lenne számára, hogy ezen változtasson.

De a leginkább kézenfekvő megoldás, hogy nem hívnak el minden olyan fellépőt, akit szeretnének. Az Electric Castle-nél azon is gondolkodnak, hogy egy-két színpaddal kevesebb legyen-e jövőre. Az Exit fesztiválnál felmerült, hogy csökkenteni lehet a legdrágább headlinerek számát, ha egyes színpadok programját érdekes, a közönséget lázba hozó koncepcióra húzzák fel. Például 2025-ben lesz egy csak női előadókat bemutató nagyszínpadjuk. Természetesen ezt sem lehet headliner nélkül megoldani, de a szokásos 2-3 headliner helyett itt csak egy lesz, és több feltörekvő előadóval csinálják meg ezt a színpadot.

Míg a nagyobb fesztiváloknak megvan ugyan a törzsközönsége, akik akár már a program meghirdetése előtt megveszik a bérletet, náluk nagy mértékben a headlinereken múlnak a jegyeladások. Más helyzetben van a Malom Fesztivál, ahová bevallottan inkább a hangulat miatt mennek az emberek: az alapító Horváth Tamás elmondta, hogy azt fontolgatja, hogy jövőre egyáltalán nem is lesz náluk nagyszínpad.

Egyébként mindegyik fesztivál felléptet előadókat a régióból; a magyar sajtó is sokat foglalkozott Azahriah fellépésével az Exiten, bár ott pont a helyszín, a péterváradi vár erős korlátokat szab annak, hogy a kevésbé ismert előadóknak mennyi helyet tudnak biztosítani. A többi meghívott vendég is igyekszik hívni zenekarokat a környező országokból; a Colours Of Ostrava bookerei például rendszeresen járják a régióban a showcase fesztiválokat.

A BUSH idei konferenciaprogramja ugyan szűkebb volt a korábbi években megszokottnál, de így is szóba került még több más érdekes téma is. A médiapanelt például – talán meglepő módon – optimizmus hatotta át: a hagyományos (vagyis nem „kö-

zösségi”) média még fontos, az előadók számára a buzz generálása és a visszajelzés miatt, illetve a közönség azt várja tőle, hogy megszűrje a rengeteg megjelenést.

A showcase fesztiválokat számos beszélgetés körüljárta már; most talán az volt a legérdekesebb kérdés, hogy nincs-e ezekből már túl sok. A válasz az, hogy már valóban a lehetetlennel határos mindet végigjárni, de ez nem jelenti azt, hogy túl sok a showcase. A megoldás az, hogy szűrni kell: utánanézni, hogy melyikre mennek olyan delegáltak, akikkel az ember szeretne találkozni, vagyis hol lehet tényleg fontos kapcsolatokat építeni. A lengyel piacról megtudtuk, hogy annak egyik sajátossága, hogy sok olyan nagyváros van, ahol komoly koncertélet zajlik, megvan a maga jelentős fesztiválja, ami turnézás szempontjából kifejezetten előnyös az előadók számára. ≠ RÓNAI ANDRÁS, FOTÓK AZ IDEI BUSH FELLÉPŐIRŐL: V. HORVÁTH ANNAMÁRIA / BUSH

27

28

INTERJÚ

MOHAY MIKLÓS | ARTISJUS-DÍJAS ZENESZERZŐ

ODAFÖNTRE SZÓL Madarász Iván laudációjában úgy definiálta Mohay Miklós: Aranyszájú Szent János liturgiája című kórusművét, hogy nemcsak az elmúlt év legjelentősebb és egyben legizgalmasabb komolyzenei eseménye, hanem a zeneszerző életművének meghatározó darabja, ezen túl pedig a magyar szakrális zene egyik remekműve. Az egyházi szláv nyelven íródott, a keleti liturgikus formák keretében, mégis a Mohayra jellemző stílusban fogant mű kapcsán ültünk le a zeneszerző, egyetemi tanárral.

Dal+Szerző: Családi háttered részben pedagógus, anyukád révén pedig karnagy-pedagógus. Ez automatikusan predesztinált arra, hogy a kis Miklós később hasonló pályára kerüljön?

Mohay Miklós: Nekem kifejezetten természetes volt, hogy ebbe az irányba megyek – legalábbis a zene felé, hiszen a kezdeti időszakban nem a zeneszerzés volt az első. Édesanyám, Katanics Mária énektanár, kórusvezető volt, 1959-től nagyon sokáig működött az általa alapított Szilágyi Erzsébet Nőikar, amelynek a koncertjein kisgyerekkoromtól kezdve jelen voltam. Ahogy Kodály mondta, a zenei nevelést a születés előtt kilenc hónappal kell elkezdeni. Hát ez nekem megvolt, mert a kórus akkor már működött. (Nevet) Édesapám nyelvtanár volt, a Műegyetemen angolt tanított, de eredetileg magyar-angol szakos tanárként indult. Szüleimen túl az egyik nagyapám is tanár volt, anyám felmenői között is voltak.

Négyen vagyunk testvérek, a többiek nem lettek zenészek, ők más irányba mentek. Én a szokásos módon, kilencéves koromban kezdtem el csellót tanulni, zenei általános iskolába jártam, a Marczibányi téribe, ami akkoriban vette fel Kodály Zoltán nevét. Rengeteg vendéget is hoztak, komoly szakmai látogatókat és reprezentatív személyeket is. Emlékszem, hetedikes koromban, egyszer csak megérkezett Tito és Kádár János felesége népes kísérettel. Tito felesége magas, elegáns nő volt sok sminkkel, mellette Kádár felesége apró termetű volt átlagosan öltözve, így együtt nagyon komikus hatást keltettek. Nagyjából hatodikos koromban látszott, hogy zenei pálya vár rám.

DSZ: Könnyen megszeretted egyébként a csellót?

MM: Igen, nagyon szívesen is játszottam. Nem voltam az a nagyon gyakorlós típus, de az utolsó két évben eléggé intenzíven kezdtem felkészülni a konzi felvételire. Rajk Gizellához jártam beiskolázó szolfézsra, akinek nagy gyakorlata volt ebben.

DSZ: Nem véletlenül kérdeztem ezt, ugyanis gyerekként nem mindegy, milyen viselkedési mintákat lát az oktatói részéről, mennyire tudják motiválni.

MM: Biztosan ez is benne van, nagyon jó tanáraim voltak, nemcsak zenei oldalról, meg lehet, hogy részben a genetika is tehet róla. Csík Miklóst meg kell említenem az iskolából, aki aztán elment, mert anyámmal cserélt iskolát.

DSZ: Anyukád tanított téged?

MM: Nem, nem, de később, a munkahelyemen dolgoztunk együtt. Visszatérve a felkészülési időszakra, akkoriban kezdtem zongorázni tanulni, mert akkor már a zeneszerzés is

érdekelt, kicsit komponálgatni is kezdtem, bár még nem igazán tudtam. Végül úgy alakult, hogy mind a két szakra felvételiztem, és be is kerültem, tehát zeneszerzésre meg a csellóra is, és végig is csináltam a középiskolát a két fő szakon.

DSZ: Érdekes, hogy mi határozhat meg egy generációt, mennyire nagy a szellemi összetartás az osztály–, évfolyamtársak, barátok között.

MM: Talán volt ilyen, igen. Akár a Liszt Ferenc Kamarakórusban, ahol hét évig énekeltem (Párkai István vezette), velük tovább is tartott a kapcsolat. Később a Zeneakadémián ketten voltunk az évfolyam, fölöttünk és alattunk sem jártak túl sokan zeneszerzés szakra, ilyen szempontból tehát nem igazán alakult ki egy csoportos ös�szetartás. Akkoriban persze még nem volt se internet, se Facebook, tehát a személyes kapcsolatok voltak a legfontosabbak.

Középiskolás koromban kezdtem játszani a Mátyás-templom zenekarában, vagy ott volt a fiatal zeneszerzők csoportja, ami nem volt egy ilyen típusú szellemi műhely, de időnként voltak koncertjeink, és akkor ott találkoztunk. Vagy akár mondjuk a munkahelyeimet (ELTE, majd Zeneakadémia) is emlegethetem, ahol a kollégák között jó együttműködés volt. Magánjellegű vonalon viszont életre szóló is volt, mert általános iskolában első osztályban, a legelső félévben a Váci utcába jártam matek-zenei 29

INTERJÚ

tagozatra. Egy sarokra volt attól, ahol laktunk, és oda járt egy ikerpár, akik közül az egyik a feleségem lett. 12 év után a zeneakadémiai felvételin találkoztunk legközelebb.

Most voltunk negyvenéves házasok a nyáron.

Még valakit nem említettem a középiskolából, Kocsár Miklóst. Volt egy nagyon sajátos módszere: ritmusperiódusokkal kezdte a tanítást, és azokból kisebb dallamokat lehetett építeni. Ő szerintem minden növendékére nagy hatást gyakorolt, rám biztosan. Az a négyéves időszak, amit ott töltöttünk nála, nagyon szisztematikusan volt fölépítve, hogy hova akar eljutni. Ez fegyelmezettség szempontjából igen hasznos iskola volt.

A Zeneakadémián akkor lett Petrovics Emil a tanszékvezető, amikor én elsőéves voltam, ugyanis mi még Sugár Rezsőnél felvételiztünk 1979-ben. Petrovics vezette be azt az újítást, hogy a főtárgyakat – szabad kompozíció, ellenpont, hangszerelés és elektronikus zene – négy részre szedte, és mindegyikre külön tanárt hívott. Korábban minden egy kézben volt.

Ez azt eredményezte, hogy sokkal több helyről tudtuk magunkba szívni nemcsak az illető tantárgynak az ismereteit, hanem általános szakmai, emberi és egyéb dolgokat. Szokolay Sándorhoz jártam szabad kompozícióra, Soproni Józsefhez ellenpontra, Balassa Sándorhoz és Bozay Attilához hangszerelésre, de nemcsak azzal foglalkoztunk, hanem mást is be lehetett vinni hozzájuk. Vittünk is neki kompozíciót, és akkor hozzászólt. Nem tudom, előtte milyen volt a légkör, mert azt nem ismerhettem, de felpezsdítette a tanszéket. A tanszéken kívüli tanárok is hasonlóan álltak hozzá, sőt a Kamarakórusban, Párkainak is megmutattam rendszeresen, amit érdemesnek tartottam.

DSZ: Egyébként mi a legelső műved, amit be is mutattak?

MM: Fúvóstrió volt, amit a felvételire írtam, és aztán még a rádió is fölvette. Később a Zeneakadémián például Kodály születésének a 100. évfordulójára írtak ki egy pályázatot, 30

Szerintem mindegyik mű Istentől van, a világi művek is, mert ő adja a képességet hozzá

„

INTERJÚ

és ott nyertem harmadik díjat, és azt énekelgették itt-ott. Zeneakadémista koromtól kezdve voltak ilyenek, amiket akár a rádió is fölvett vagy egy-egy koncerten elhangzott.

De én elég rossz menedzsere voltam mindig is a darabjaimnak. Valahogy a habitusomból adódóan nem nagyon jártam az előadók nyakára, hogy ezt adjátok elő vagy énekeljétek el.

DSZ: A műveidnek jelentős része kórusművekből áll. Mi vitt ebbe az irányba?

MM: Említettem, hogy kisgyerekkoromtól jártunk kóruskoncertekre, az édesanyám koncertjeire, de más koncertekre is. A Mátyás-templomban alapvetően csellóztam, de volt, hogy énekeltem, sőt előfordult, hogy ha nem volt üstdobos, beültettek dobolni. Minden vasárnapi mise végén megszólal a Boldogasszony-ének és a Himnusz. Persze nekem semmi előképzettségem nem volt, valahogy eljátszottam, de később előfordult, hogy komolyabb, Haydn- vagy Mozart-misének az üstdobszólamát kellett játszanom. Sőt egyszer-kétszer vezényeltem is: húszéves voltam, és megkértek, hogy akkor vezényeljem el Schubert: G-dúr miséjét. Elsőéves zeneakadémista voltam, amikor Párkai tanár úr odajött hozzám a Zeneakadémia előcsarnokában, hogy „Miklós, nincs kedve a Kamarakórusban énekelni?”

Le voltam döbbenve, mert szerintem ilyet korábban senkitől nem kérdezett. A Kamara­ kórus 1963-ban alakult, és csupa olyan művet énekelt, amit más nem. Csupa diák­ból meg volt diákból állt, főleg reneszánsz és XX. századi kortárs darabokat énekeltünk. Párkainak rengeteg külföldi kapcsolata volt, kottákat szerzett, egyiket énekeltük a másik után, sok rádiófelvételünk és lemezfelvételünk volt. Később a rendszerváltás idején, amikor átalakulóban volt a zenei élet is, nagyon sokan elkezdtek vallásos tárgyú műveket írni, amiket szívesen is énekeltek a kórusok. Nálam mondjuk semmi változás nem történt, mert én hívő nevelést kaptam, és vallásos környezetben éltem az életemet. A Mátyás-templomba sem csak a cselló miatt jártam, hanem egy szellemi-hitbeli környezet is volt.

DSZ: Ez valamilyen szinten választ is ad arra, hogy honnan, miből jön az Artisjus-díjas műved. Egyszer azt nyilatkoztad, hogy a Szent Efrém Férfikar munkássága nagy hatással volt rád, és inspirált is téged arra, hogy aztán megalkossad az Aranyszájú Szent János liturgiát.

MM: Igen, igen. Hát ez is többirányú dolog. Már tizenéves koromban nagyon érdeklődtem az ortodox zene, orosz irodalom iránt. Hosszú évekig Dosztojevszkijt, Tolsztojt olvastam, orosz zeneszerzők felvételeit hallgattam, meg amikor a Kamarakórussal jártunk Moszkvában, akkor több lemezt is beszereztem. Másrészről Bubnó Tamással, a Szent Efrém Férfikar későbbi társalapítójával énekeltem együtt a Kamarakórusban.

A Tomkins énekegyüttesnek, aminek szintén tagja volt, írtam darabot. Aztán volt egy hosszabb szünet, nem is nagyon találkoztunk. És akkor jött a Szent Efrém, amelynek a létrejötte tulajdonképpen egy szent liturgia darabnak köszönhető. Egy kárpátaljai pap zeneszerző, Boksay János 1920 környékén írt egy Aranyszájú Szent János liturgiát, és ezt ők körülbelül húsz éve elénekelték, lemezre vették. Ez nekem egy plusz lökést adott.

Ahogy számolom, jó harminc év után kezdett komolyabban foglalkoztatni a gondolat, miután megismertem Rahmanyinov, Csajkovszkij liturgikus darabjait, hogy esetleg én is belefoghatnék. Magyarországon nem hemzsegnek a férfikarok: Tamással beszéltem először arról, hogy ha írnék egy ilyen művet, akkor ők előadnák-e, azt mondta, hogy nagyon szívesen. Emlékszem, amikor az egyharmadával nagyjából elkészültem, megmutattam neki, hogy körülbelül ez a hangvétel.

ℹ MOHAY MIKLÓS

„Ez a monumentális kórusmű nyilvánvalóan nemcsak az elmúlt év legjelentősebb komolyzenei eseménye, hanem mintegy szétfeszítve e viszonylag rövid időszakaszt, sokkal nagyobb időhorizonton érzékelhető a jelentősége, mert miközben a szerző egész életművének meghatározó remekének mondhatjuk, egyúttal a magyar szakrális zene maradandó alkotása született Mohay kórus-­ oeuvre-jében.” „Mohay mélyen ismeri és szervesen adaptálta a magyar kórustradíció meghatározó szerzőinek, legfőképp Kodálynak megkerülhetetlen vokális örökségét. Ez a hagyomány a keleti liturgia szabta formák keretében – Mohay eddigi kórusműveinek sajátos stílusát tovább építve – jelenik meg a műben.” „Olyan szakrális zene született a szerző műhelyében, amely a templomi funkcióján túl a koncertpódium profánabb körülményei között is elmélyülésre késztető élményt ad.

A keleti liturgia vallásos áhítatának egyedisége a hangversenyterem világában – egy magasabb általánosság dimenziójában – a nem vallásos hallgatót is megszólítja.” – hangzott el a díjátadón Madarász Iván laudációjában.

ARTISJUS-DÍJ AZ ÉV KOMOLYZENEI MŰVE

DSZ: Kifejezetten rájuk írtad?

MM: Igen. Akkor, amikor elkezdtem, még egy picit más felállás volt, még sokan voltak.

Amikor már benne voltam az írásban, akkor csökkentek a mostani nyolc főre.

31

INTERJÚ

DSZ: Azt lehet tipizálni, hogy mely problémákkal szembesülsz rendszeresen? Úgy tűnik, mintha volna egy minta.

MM: Kórusművek esetében van egyfajta hangvétel, ami a technikai feltételekből adódik, hogy mit lehet jól elénekelni. Egy hangszeres vagy zenekari zenében ezek talán sokkal kevésbé jelentkeznek. Egy kórusmű előadói többnyire inkább jól képzett amatőrök, sokkal ritkább az olyan kórus, mint mondjuk a Magyar Rádió Énekkara vagy a Nemzeti Énekkar, amely profikból áll. De ha profikból áll, ők is hálásabban veszik, ha jól elénekelhető a mű. Én is hallottam a '80-as években és a '70-es években is olyan műveket, amelyeken vért izzadt a kórus. Fölvették a rádióban, és örültek, hogy túl vannak rajta. Ezek az esetek nagyon elgondolkodtattak, hogy tulajdonképpen mi az a hangvétel, mi az a zenei környezet, amit még lehet alkalmazni, és mi az, amit már nem érdemes átlépni, mert nem fogják szeretni, nem fogják többször énekelni, legfeljebb egyszer. Persze bementem mindenféle zsákutcákba én is, de azt hiszem, hogy az ilyen tapasztalatok mindig szükségesek.

szólalt meg, Az évszázadok során nem az egyházzene volt az újításoknak a terepe. Egy kicsit mindig követte a stílusváltozásokat, és egy picit, hogy így mondjam, konzervatívabb volt. A szerzők kialakítottak egy egyházias hangvételt, ami a XX. századnak is, a XXI. századnak is megvan, így kialakult egy koncertre való és kifejezetten liturgiára való egyházzene. Én is hasonlóra törekedtem, mint Rahmanyinov. Egyszer Kocsis Zoltán és a Nemzeti Énekkar a Zeneakadémián előadta az orosz szerző Éjszakai virrasztás című liturgikus művét, papi-diakónusi részekkel együtt. Nem váltotta ki azt a hatást, amit templomi miliőben elért volna.

DSZ: Mi az, ami jól énekelhető, és mi az, ami nem?

MM: Lehet, hogy nehezen definiálható, de alapvetően van egy kulcsszó. Ez pedig a harmónia. Azt hiszem, hogy kórusművekben biztosan soha nem tagadtam meg a harmóniát, a hangnemet, nyilván tágabb értelemben definiálva, mint mondjuk két-háromszáz évvel ezelőtt, de az emberi agy, a fizikai törvények, a hallás, meg egyáltalán az emberi psziché valahogy úgy van fölépítve, amit nem tudunk átlépni, vagy nem szívesen lépünk át. Ha átlépjük, akkor már nem érezzük jól magunkat.

DSZ: Nagyon fontos eleme a műnek maga a nyelv, a nyelvhasználat.

MM: Egyházi szláv nyelven íródott a mű. Hivatalosan nem is ószláv, mert az ószláv meg az egyházi szláv se ugyanaz. Az egyházi szláv nagyon-nagyon régóta használatos a liturgián, a görög mellett a görögkatolikus és az ortodox liturgiát használó területeken egyaránt. El kellett merülnöm a nyelvben, hogy minden szóról tudjam, hogy mit jelent, hol vannak a hangsúlyok. A prozódia nagyon fontos. Akármilyen nyelven dolgozom, fontos, hogy a zene jól illeszkedjen a szöveghez, a hangsúlyok, a hosszú, rövid szótagok, minden a legapróbb részletekig. Az orosz emlékeimet is elővettem, de konzultáltam orosz anyanyelvű kollégával, aki persze rögtön mondta, hogy ez nem orosz, de hát a ragok, az elöljárószavak stb., azért ugyanazok, és szívesen segített.

DSZ: Egy belső kapaszkodó.

MM: Kapaszkodó, igen. Ilyenek az akusztika törvényei, és ezért érzi jól magát az ember mondjuk a hármashangzatok környezetében. És egy előadó azért érzi rosszul magát esetleg, ha csupa – a régi kategóriákkal gondolkozva – disszonáns hangközt kell lépnie, és nincsen talaj a lába alatt. Vagy lehet, hogy matematikailag ki van számolva, de az előadó maga sem érzi igazán, akkor a közönség se fogja átélni.

DSZ: Még egy okvetetlenkedő kérdésem van: amikor azt mondod, hogy konkrétan a Szent Efrémre írtad ezt a darabot, feltérképezted, hogy kinek mi a hangtartománya? Pontosan mettől meddig, hol szól szépen stb.?

MM: Igen, megbeszéltük, hogy Rácz Ambrus meddig tud felmenni, Tóth Péter meddig tud lemenni, megmondta, hogy mi az a legmélyebb hang, amit nyugodtan leírhatok, kinek hol szól szépen a hangja. De a darabban a legnagyobb kihívás nem ez volt: egy olyan mű akart lenni, amely nem elsősorban koncertdarabként állja meg a helyét, hanem legyen liturgián előadható. Nekem ez volt a legfontosabb szempont. A keleti rítus szent liturgiának mondja a misét. Amikor először bemutatták, akkor is ilyen környezetben 32

DSZ: Ez érdekes. Viszont művedben a tradíció mellett kifejezetten kihallható a XXI. századi harmonizálás is.

MM: Örülök, ha így van. Igyekeztem, hogy mai is legyen, úgy, hogy ne tagadja meg a tradíciót. Függetlenül attól, hogy mit írok, ilyen a gondolkodásom, szándékosan akarom találkoztatni jelent a tradícióval.

DSZ: Van még egy szemtelen kérdésem: vajon az ember mondhatja a saját művéről, hogy szakrális, vagyis hogy Istentől való, illik-e ilyet, vagy ilyesmit csak más művéről gondolhat?

MM: Én hívő ember vagyok, szerintem mindegyik mű Istentől van, a világi művek is, mert ő adja a képességet hozzá, ha én meg tudom írni, nem én mondom a saját darabomra vagy a másikra, hogy Istentől való, inkább valahogy érződik, hogy odaföntre szól.

Ha képes vagyok leülni és írni a hangokat, azt annak köszönhetem, hogy kaptam odaföntről erőt, kaptam egészséget, kaptam lehetőséget. ≠ INTERJÚ: BIHARI BALÁZS–JELI ANDRÁS FOTÓ: JELI ANDRÁS

ZENEIPAR

ONLINE JOGDÍJAK

DALOKAT ÍRTOK? ÍGY KERESHETTEK TÖBBET Az Artisjus egy szerzői közös jogkezelő szervezet, ami titeket szerzőként a közös jogkezelési törvény alapján képvisel. Szerzők, figyelem, így növelhetitek online bevételeiteket!

Az Artisjus szerzői jogdíjat szed be a részetekre nemcsak a koncertek, vagy tévés, rádiós játszások után, hanem az olyan streaming szolgáltatóktól, videómegosztóktól, és közösségi média felületektől is, mint a Spotify, Youtube, Instagram, Facebook.

Hogyan juthattok hozzá ezekhez a pénzekhez?

1. REGISZTRÁLJATOK AZ ARTISJUSNÁL!

Lehetőleg még a dalaitok internetes megjelenése előtt! Az online világban a „clean claim” szabály működik, csak olyan dalok szerzői jogdíját lehet beszedni, amelyek regisztrálva vannak.

Az első lépés szerzőként regisztrálni magatokat az Artisjusnál, ezután a dalaitokat, amiket a legegyszerűbben a Szerzői Információs Rendszerben tudtok „műbejelenteni”.

2. KÉRJÉTEK EL AZ ISRC KÓDOKAT!

Kérjétek el a digitális terjesztőtől vagy hangfelvétel-kiadótól az ISRC-kódokat és adjátok meg a SZIR-ben a művek adatlapjain!

Akár ti magatok juttatjátok el a streaming szolgáltatókhoz a zenéiteket egy digitális terjesztőn keresztül, akár a kiadótok intézi mindezt, a lényeg, hogy kérjétek el tőlük a dalaitok ISRC-kódjait!

Az online világban a hangfelvételek azonosítókódjai segítségével lehet beazonosítani a dalok szerzőit és jogdíjait is – ezért ezekre az azonosítókódokra mindenképp szükség van.

3. MINÉL TÖBB ONLINE FELÜLETRE JUTASSÁTOK EL A DALAITOKAT!

Ne elégedjetek meg azzal, ha a zenéitek kikerülnek a Spotify-ra.

A digitális terjesztőtökkel szerződjetek a dalaitok továbbterjesztésére a lehető legtöbb platformra! Kerüljenek be dalaitok

a Youtube vagy a Meta (Facebook, Instagram) zenetárába is – így a felhasználók által készített tartalmakban (user generated contentekben) is megjelenhet, és jogdíjat termelhet a zenétek!

Például a saját zenekari/előadói Youtube-csatornátokon.

Az online szerzői jogdíj nem összetévesztendő a digitális zeneterjesztőktől, hangfelvétel-kiadóktól származó hangfelvételvagy előadói jogdíjakkal, influencer-ügynökségektől vagy online platformokról származó reklámbevétellel, vagy bármilyen egyéb online tartalomkészítésért járó jövedelemmel. Az online szerzői jogdíj ezeken felül jár, és a zenei művek szerzőit illeti. ≠ –AJM–, FOTÓ: ISTOCK

33

34

BELSŐSÉG

SZŰCS KRISZTIÁN I DEX 2024

A JÓ DALSZÖVEG OLYAN, MINTHA ÉLŐBESZÉD LENNE „Mindenkinek fontos foglalkoznia a prozódiával, aki dalszövegeket ír, már csak azért is, mert ha ez rossz, akkor az üzenet nem fog átmenni” – mondja Szűcs Krisztián, aki a DEX őszi sorozatának első mesterkurzusát tartotta november 13-án.

A Dalszerző Expo 2024-es őszi-téli programsorozatában az első tematikus mesterkurzust Szűcs Krisztián tartotta, témája: A zene és a nyelv szimbiózisa – avagy a prozódia.

Szűcs Krisztián az 1995 és 2015 között működő Heaven Street Seven mellett számos formációban szerepel vagy szerepelt: Budapest Bár, Rühös Foxi, NAZA; kiadott szólólemezt, van egy duója Szálinger Balázs költővel.

Szűcs szerint már csak azért is fontos mindenkinek foglalkoznia a prozódiával, aki dalszövegeket ír, mert „bármilyen fontos dologról énekel az ember, ha borzalmas a prozódia, akkor nem megy át az üzenet, nem fogják komolyan venni”.

A prozódiának vannak szabályai, de kell hozzá egyfajta affinitás is. Önmagában tekintve olyasmi ez, „mint mondjuk a fociban az, hogy valaki tudjon gyorsan futni. Nyilvánvaló, hogy ez nagyon fontos, de önmagában ettől még valaki nem lesz jó focista.”

A „tartalom és a forma” sokféle módon tud összekapcsolódni; Szűcs szerint az optimális az, amikor „olyan természetesnek tűnik a dalszöveg, mintha kvázi élőbeszéd lenne”.

Ha ez megvan, akkor az esetleges prozódiai hibák – mert ebből a szempontból nagyon kevés a teljesen tökéletes dalszöveg – már nem számítanak. „Az egyik legnagyobb ma­­­­

gyar vers József Attilától az Eszmélet, pedig vannak benne ragrímek, ami verstanilag fogyatékosságnak számít, de ezt még senki nem rótta fel a költőnek” – mondta Szűcs.

Van arra is példa, amikor egy rossz(nak tűnő) prozódiának megvan a célja, funkciója. Erre Szűcs a Bëlga Szeretlek című szá-

szűcs krisztián mát hozta fel példának; a saját dalai közül pedig a Dél-Amerika „refrénjében egy kicsit hülyék a hangsúlyok, aminek van egy ironikus felhangja”. Ez nem azt jelenti, hogy tudatosan, a prozódiára figyelve így írta meg, inkább arról van szó, hogy miután „kigurult a szöveg”, utólag lehet ezt megvizsgálni. A tökéletlen prozódiát lehet alakítgatni, esetleg felhasználni, illetve egy kicsit „lehet csalni az énekléssel is”.

Sok szövegíró a kamuangol szövegeket tartja a hibák egyik legfőbb forrásának. Ez

a prozódiára is igaz; elég csak belegondolni abba, hogy a magyarban a hangsúlyok mindig a szó elején vannak, az angolban (és sok más nyelvben) viszont ez nem feltétlenül van így. Szűcs Krisztiánnak erről bőséges tapasztalata van, hiszen például az angol szövegekkel indult HS7 egyes dalaihoz írt magyar szövegeket, de ez fordítva is előfordult. Mint mondta, egy kész dal „elkezd önálló életet élni”, és ilyenkor már más szöveget írni rá nagyon nehéz, sokszor a dalt (a dallamot, a szám karakterét) is meg kell változtatni, hogy működjöni.

Szűcs Krisztián szerint a pro­zódiát tekintve egyértelmű a fejlődés a magyar popzenében az elmúlt évtizedben, főként annak köszönhetően, hogy a hiphop bekerül a domináns stílusok közé. Volt idő, amikor „egy zenekar felvett valamit, és ha nagyjából lehetett hallani, hogy mit énekelnek, az már jónak számított, és másodrendű dolognak tűnt, hogy ehhez képest milyen a prozódia.”

Egy rapszöveg esetén viszont a szöveg kimunkálása lényegi elem, „ott nem az van, hogy valaki foglalkozik a zenével, aztán lesz majd valami szöveg”. Szerinte a fiatal rapperek között vannak olyanok, akik (ebből a szempontból is) nagyon jók. ≠ RÓNAI ANDRÁS FOTÓ: LABANCZ VIKTÓRIA, JELI ANDRÁS

35

BELSŐSÉG

DALSZERZŐK NAPJA 2024

NÉPSZERŰ DALSZERZŐK LÁTOGATTAK VISSZA EGYKORI ISKOLÁJUKBA 12 ismert és közkedvelt szerző, köztük Hegyi Dóra, László Evelin, Lázár Domokos, Molnár Tamás és Szabó Balázs látogatott vissza egykori iskolájába kedvenc saját szerzeményeivel. A szerzők beszélgetéssel egybekötött szólókoncertek keretében meséltek a diákoknak a dalok születéséről és a dalszerzés öröméről.A dalszerzők napja alkalmából szervezett rendhagyó szerzői koncertek célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a dalszerzők értékteremtő, a dalok értékközvetítő szerepére.

Az iskolában eltöltött évek fontos inspirációforrást jelenthetnek nem csupán az alkotók, de mindenki számára. Ebben az időszakban alakul a személyiség, változik és erősödik meg az egyéni értékrend, valamint sokasodnak a személyes élmények. Az idei dalszerzők napjának üzenete is erre rezonált: zeneszerető közönséget és közösséget formálni, mesélni a dalok mögötti történetekről, ezáltal közelebb hozni azokat a hallgatóhoz, emellett pedig a dalszerzői életutat bemutatni és alkotásra ösztönözni az erre fogékony fiatalokat. „A zenei ranglétrán mindig a zeneszerző áll az első helyen. Utána következik a karmester az elsőhegedűs, és így tovább. Október nyolcadikán, a dalszerzők napján felhívjuk a figyelmet arra, hogy milyen fontos a dalszerzés, zeneszerzés, dalszövegírás, az alkotóművészet. A dalok törik meg a csendet és töltik be a teret gondolatokkal, érzelmekkel.

Idén az iskolákba visszük el ezt az üzenetet fiatal zeneszerzők tolmácsolásában a legnyitottabb rétegeknek, hogy tudják meg ők is, hogyan készülnek a dalok, dalszövegek, hogy mennyi munka és szeretet áll az alkotási folyamat mögött. 2024-ben is zengjen a zene a szíveken, szóljon erről ez az üzenet!” – mondta Németh Alajos Lojzi, az Artisjus Szerzői Egyesület elnöke a Dalszezők Napjáról.

Az idei kezdeményezés keretében népszerű szerzők látogattak vissza egykori iskolájukba, ahol interaktív akusztikus koncerteken adták át az üzenetet a most oda járó diákoknak: a dal érték. A zeneszámok a szerzők saját előadásában, saját hangszerük kíséretében, nem mindennapi körülmények között szólaltak meg az iskola falai között. „Hiszek abban, hogy a zene hatalmas erejének és szenvedélyének fúziójával inspirálhatom az embereket, hogy reményt és örömöt hozhatok a hallgatók életébe. Dalaimmal arra törekszem, hogy pozitív üzeneteket közvetítsek, legyen szó a szeretetről vagy az önelfogadásról. Erről is meséltem az iskolám mostani diákjainak. Számomra a zene 36

nemcsak szórakozás, hanem egy eszköz a lélek gyógyítására és a közösség építésére” – mondta el László Evelin.

Hogy a mezőtúri iskolai évek milyen jelentőséggel bírtak későbbi alkotói karrierje során, Lázár Domokos így foglalta össze: „A Teleki a zenei munkásságom kiindulópontja, sarokköve, legfontosabb helyszíne. Az Esti Kornélt itt alapítottuk Veres Imi barátommal, akivel osztálytársak voltunk.

17 évesen a Teleki volt a természetes közegünk, Achs Károlytól, aki az osztályfőnökünk volt, fontos kulturális referenciákat kaptunk, amit nem elsősorban zenei, hanem szellemi munícióként használtunk a későbbiekben. Megtanultuk, hogy az alkotás elsősorban munka, amibe bele kell állni, amely során másokkal meg kell tanulni együttműködni és meg kell tapasztalni, hogy közösen jobbak vagyunk, mint külön-külön.” „Az iskolák közeget adnak, kapcsolatokat biztosítanak és alkotóteret jelentenek számomra. Az iskolát nem a tudás házának, tárának, birtokosának tekintem,

BELSŐSÉG

hanem egy kreatív térnek, ahol hasonló érdeklődésű emberek egymást kiegészítve, egymástól tanulva, együttműködve új dolgokat hoznak létre. Ez a mai modern dalszerzésben is alapvető, és az iskolai koncertemen is a kooperáció és a közösségi alkotás fontosságára szeretném felhívni a figyelmet. De mindenki másnak is a közös alkotás élményét szeretném a figyelmébe ajánlani. Legyünk együtt kreatívak, elfogadóak és nyitottak mások ötleteire, gondolataira. Mindig van és lesz mit tanulni egymástól” – fogalmazta meg dalszerzők napi koncertjének üzenetét Pátkai Rozina. „Izgalmas volt számomra ismét a régi iskolámban játszani. A gimnáziumi évek alatt kezdtem el zenekarban zenélni, a legelső próbánk abban az énekteremben volt, ahol most a diákokkal fogok találkozni, és az első koncertünk is az iskolai tornateremben volt. A gimnáziumi évek pedig dalszerzőként is nagyon formáltak, talán meg is látszódott néha a teljesítményemen, hogy már a zsenge szárnypróbálgatások idején is szinte folyamatosan dalszerző üzemmódban voltam: az iskolai füzetek margói tele voltak potenciális dalcímekkel, befejezetlen versszakokkal és jól hangzó, elkapott idézetekkel. Már akkor is lenyűgözött és a mai napig ámulatba ejt, hogy különálló világokat lehet létrehozni pár akkord és néhány sor segítségével. Az iskolai koncerten is leginkább azt szerettem volna üzenni a diákoknak, hogy nemcsak a zene, hanem a dalszerzés is mindenkié. Nem kell Paganininek lenni ahhoz egy hangszeren, hogy az ember elinduljon az alkotás útján, ehhez elég némi zenei műveltség, az ember saját látásmódja, és némi kitartás” – mondta el gondolatait Sallai László az iskolába való különleges visszatérés kapcsán.

Míg Sára Gergely így öntötte szavakba gondolatait budapesti alma materéről: „Azért volt különleges visszatérni a Teleki Blanka Gimnáziumba, mert nem csak egy, hanem két fontos időszak is kapcsol engem az intézményhez. Diákként imádtam a Telekibe járni, és később lehetőségem volt a tanári gyakorlatomat is itt csinálni, ami során egy teljesen új oldaláról ismerhettem meg tinédzserkorom legfontosabb állomását. Ez a fél év is csak elmélyítette a szeretetemet az iskola irányába, így mindig szívesen térek vissza a liget fái mellé, a szecessziós falak közé.” „A dalszerzői pályával valahogy egymást választottuk. Rengeteg kaland, utazás, konyhák, utcák, erdők és színháztermek, barátságok és tábortüzek szegélyezték ezt a formálódást. Amikor én akartam zenészként élni az életem, rengeteg kérdést és akadályt gördített elém, amikor meg elfáradtam vagy kétségbeestem, akkor ő lépett hozzám egy esős teraszon, és vagy a közönség, vagy a szakma által ragadott karon és vitt tovább. Az életemmé vált, nem tudtam, vagy akartam mást választani. A legjobb és legnehezebb barátom” – osztotta meg gondolatait Szabó Balázs, arról, hogy mit jelent számára a dalszerzői hivatás. ≠

ℹ DALSZERZŐK NAPJA

A dalszerzők napját Magyarországon minden évben október 8-án tartják.

Először 2018-ban az Artisjus Egyesület hívta életre azzal a céllal, hogy felhívja a közönség figyelmét a zenei produkciók mögött dolgozó dalszerzőkre, zenei alkotókra, az értékteremtő munkájukra és a dalok értékközvetítő szerepére.

A dátum azért októberben van, mert 1965-ben, a kultikus Bosch Klubban ekkoriban játszották először közönség előtt az első magyar nyelvű rockdalt, Bródy János és Szörényi Levente Óh, mondd című dalát az Illés-együttes előadásában. Ez az esemény hatalmas lendületet adott a hazai könnyűzene fejlődésének, és mint ilyen, áttételesen a népszerű koncerthelyszíneket és fesztiválokat megtöltő mai magyar szerzők és előadók sikereinek is előfutára volt.

–AJM–

37

38

ZENEIPAR

CISAC-JELENTÉS 2024

2023-BAN LETT TELJES A KILÁBALÁS A VÁLSÁGBÓL

Tavaly az élő- és háttérzenei jogdíj mértéke is meghaladta a pandémia előtti szintet, így már teljesnek mondható a kilábalás a válságból, és noha második éve a digitális jogdíjak jelentik az alkotók legnagyobb bevételi forrását, a növekedés lassuló mértékű.

GLOBÁLIS ÖSSZESÍTÉS: LASSÚ KILÁBALÁS

7,6%-kal, 13,1 milliárd euróra nőttek 2023-ban a közös jogkezelők által globálisan beszedett jogdíjak – derül ki a CISAC éves jelentéséből. A nemzetközi szervezet 116 ország 227 közös jogkezelőjét fogja össze, összesen több mint ötmillió alkotót képviselve.

2023-ban immár a pandémia által leginkább érintett jogdíjforrás, vagyis az élő- és háttérzenei jogdíj mértéke is meghaladta a 2019 előtti szintet (az előző évhez képest 22%os növekedéssel), tehát ebben az évben lett teljes a kilábalás a COVID okozta válságból.

A 2019-es állapothoz képest majdnem egyharmaddal (29,9%-kal) több volt a beszedett jogdíjak mértéke 2023-ban.

A globális emelkedés elsősorban a digitális jogdíjaknak – az előfizetéseknek és kisebb mértékben a reklámbevételeknek – köszönhető. Az elmúlt években jelentősen átalakult az, hogy az alkotók jogdíjbevételeiben melyik terület milyen súlyt képvisel: a 2022-es beszedésekben előzte meg a digitális jogdíj a korábban a legerősebbnek számító rádiós-tévés bevételeket. 2023-ban már az összesítésből 35%-ot tettek ki a digitális jogdíjak, a televízió, rádió 30%-ot, az élő- és háttérzene 25%-ot.

Ugyanakkor a fejlett piacokon a stream egyre közelebb kerül a telítődéshez, így a digitális jogdíjak az egy évtizeden át tartó, évenkénti kétszámjegyű növekedéséhez képest 2023-ban csak 9,6%-kal tudtak nőni. A rádiós-tévés bevételek a hallgatók-nézők és ezzel párhuzamosan a reklámbevételek csökkenésével lassú, de folyamatos visszaesést mutatnak: 2023-ban az előző évhez képest 4%-kal estek vissza. Globális összesítésben a CD- és DVD-eladások utáni, a szerzőknek járó jogdíj ugyanúgy 3%-ot képvisel, mint a magánmásolási díj.

KÖZÉP-KELET-EURÓPA: MÉG MINDIG A RÁDIÓS-TÉVÉS JOGDÍJAK A LEGFONTOSABBAK

A globális összesítés persze számos területi különbözőséget fed el. Vannak például olyan országok, ahol az online jogdíjak az összes több mint 80%-át teszik ki, de ez elsősorban a többi jogosítási terület fejletlenségének köszönhető. Latin-Amerika és a karibi régió azzal emelkedett ki, hogy 29,2%-os növekedést produkált egy év alatt.

Európa továbbra is a legnagyobb régió az alkotói jogdíjakat tekintve: az összes szerzői jogdíj több mint felét, 54,7%-át itt szedik be a közös jogkezelők. A 2023-as főösszeg 7,2 milliárd euró volt, 8,1%-kal több az előző évinél. Európában a digitális jogdíjak emelkedése is jobb volt a világátlagnál (11,5%). Ebben az évben először nemcsak a digitális, hanem az élőés háttérzenei jogdíjak is megelőzték a rádiós, televíziós felhasználások utáni jogdíjakat.

Nagyon más képet mutat a közép-kelet-európai régió. Itt az összesített növekedés mind a globális, mind az európai átlagnál magasabb volt: 10,8%-os. Ugyanakkor a digitális jog-

díjak az előző két év több mint 50%-os növekedései után 2023-ban a világátlagot elmaradó mértékben, 7,4%-kal tudtak csak növekedni. A digitális terület 11,5%-ot tesz ki az összes jogdíjból, ami jelentős mértékben elmarad a világ- és az európai átlagtól.

A régióban továbbra is a rádiós, televíziós jogdíjak a legjelentősebbek, 46,4%-os aránnyal; ez 2022-ben csökkent 50% alá.

Az élő- és háttérzene jelentősen, 22,2%-kal nőtt, a teljes jogdíjbevétel 34,4%-át teszi ki.

Még a magánmásolási díj mondható jelentős jogdíjforrásnak: 4,6%-os a részesedése a régióban, tehát magasabb a globális átlagnál.

MAGYARORSZÁG: FEJ-FEJ MELLETT AZ ÉLŐZENE ÉS A RÁDIÓ-TV

Magyarországon a 2023-ban beszedett jogdíjak 1,5%-kal, tehát csak az infláció mértéke alatt tudtak nőni, 14,7 milliárd forintra.

Az élő- és háttérzenei jogdíjak hazánkban 2023-ban haladták meg először nominálisan a 2019-es, pandémia előtti szintet, a 2022-eshez képest 12%-os növekedéssel.

Ezzel Magyarországon ez lett a legnagyobb jogdíjforrás, a teljes összeg 37,4%-át teszi ki. A rádiós-tévés jogdíjak 1%-kal estek vissza, részesedésük 37,1%, ami a régiós átlagnál alacsonyabb. A digitális jogdíjak a régiós átlag környékén, 10%-on tartanak, a magánmásolási díjak pedig az alkotói bevételek 15%-át teszik ki. ≠ –AJM– FOTÓ: ISTOCK

39

40

INTERJÚ

DARGAY–DINYÉS–FUTÓ–MÁTRAI I JÓB KÖNYVE

ÚJRA EGYÜTT Dargay Marcell, Dinyés Dániel és Futó Balázs állandó szereplői a magyar kortárs­ zenei életnek, generációjuk legfoglalkoztatottabb komponistái közé tartoznak, emellett régóta tartó baráti és munkakapcsolatban állnak egymással. A Jób könyve a három zeneszerző legújabb közös vállalkozása a modern oratorikus darabok műfajában, amely a bibliai Jób történetét dolgozza fel. A mű szövegírója, dramaturgja Mátrai Diána Eszter 2024-ben Artisjus-díjat kapott az Év komolyzenei műve kategóriában. „Az 1970-es években sokszor lehettem jelen az Új Zenei Stúdió zeneszerzői által közösen komponált művek bemutatóján. A zeneszerzés alapvetően magányos műfaj, azonban e koncerteken bebizonyosodott, hogy többéves közös munka, közös gondolkodás megteremtheti az alapját az ilyen művek születésének” – írta laudációjában Tihanyi László, majd hozzátette „A példa azóta nem gyakran talált követőkre, ezért is örültem annyira Dargay Marcell, Dinyés Dániel és Futó Balázs közös munkája, a Jób könyve bemutatójának. A bibliai történetet Mátrai Diána Eszter dolgozta fel színvonalas librettónak, a három énekes szólistát és kamaraegyüttest foglalkoztató oratórium szerzői pedig felosztották egymás között, ki melyik szereplőt, tételt komponálja, hangszerelje meg.”

Az oratórium megkomponálása olyan együttműködés a három szerző között, amely még a Zeneakadémián eltöltött éveikre nyúlik vissza, ahol közösen, mintegy műhelyt alkotva tartottak koncerteket és fedezték fel maguk számára korunk zenéjét. A közös munka és az elkészült mű egy húsz éves barátság újabb fejezete. „Nagyon sok mindent köszönhetünk egymásnak: gondolatokat, a zenéhez való hozzáállást, ismeretanyagot, és mindig kíváncsiak voltunk egymás munkáira is. Régóta érlelődött már, hogy újra együtt kellene dolgoznunk, és amikor a demokrácia elvét követve megkérdeztük egymástól, hogy ki mit szeretne, Balázs említette, hogy régi vágya Jóbbal foglalkozni. Mi pedig elfogadtuk.”– mesélte a Papageno magazinnak Dinyés Dániel.

Az Ószövetségben szereplő Jób istenfélő igaz emberként boldogságban és gazdagságban él, de váratlanul és vétlenül balsors tör rá: élete válságba kerül. Ezzel a történettel a mű olyan kérdésekre keresi a választ, hogy miért szenved az igaz, és miért él jól a bűnös, honnan ered a sok baj, szenvedés és nyomorúság a Földön, van-e ezeknek célja és lényege, és összeegyeztethető-e a rossz és az igazságtalanság egy jóságos és igazságos Isten létével? A Jób könyve nem elméleti eszmefuttatásokkal, hanem egy drámai elbeszélés keretében, a türelmes, Istenhez szenvedéseiben is kitartóan hűséges Jób élettörténetébe ágyazottan próbál választ adni ezekre a kérdésekre. „Úgy gondolom, hogy Jób története ma még aktuálisabb, mert a hit a mai világban elveszett, de legalábbis elveszni látszik. A szöveget illetően Mátrai Diána nagyon ko-

moly dramaturgiai munkát végzett, mert nemcsak arra figyelt, hogy miről szól a történet, hanem átírta a nyelvezetét úgy, hogy érthetővé váljon a ma emberének, de közben mégis megőrizzen valamit a bibliai veretességből is.” – mondta Dinyés szintén a Papagenónak. „Az előadást diaporámás vetítés tette még izgalmasabbá, egyben teljesebbé” – írta Tihanyi laudációjában. „A három, azonos generációhoz tartozó szerző közös munkáját nagyban segítette, hogy zenei érdeklődésük, gondolkodásmódjuk sok közös vonást mutat. Magam még csak megtippelni se mertem volna, az előadás egy adott pontján éppen melyik szerző zenéjét hallom. A vállalkozás egyedisége, a tudással és tehetséggel megírt zene és a színvonalas előadás számomra a tavalyi év egyik legemlékezetesebb élményét adta. Az oratórium méltán kapja az Artis­ justól Az Év Komolyzenei Műve díját.” ≠ –AJM– FOTÓ: LABANCZ VIKTÓRIA

ARTISJUS-DÍJ AZ ÉV KOMOLYZENEI MŰVE

41

[5] MESTERSÉGES INTELLIGENCIA A ZENEIPARBAN

AZ ARTISJUS ÖT LEGFONTOSABB ÁLLÍTÁSA A generatív mesterséges intelligencia rohamos fejlődése a zeneiparban is alapvető változásokat hozhat. Az Artisjus jogászai egy novemberi írásukban a mesterséges intelligencia lehetséges hatásait mérték fel, illetve javaslatot tettek arra is, hogy a felmerülő problémákat hogyan lehet megoldani. Az alábbiakban ennek az írásnak a fő állításait vesszük végig, törekedve a közérthetőségre.

[1] A szerzői jog céljai: az alkotás ösztönzése, egyensúly kialakítása az alkotók, felhasználók és a közönség igényei között.

A szellemi alkotótevékenység a társadalom egésze számára hasznos. A szerzői jog egyik fő célja, hogy ezt ösztönözze. Ennek egyik eszköze a jogdíj (anyagi ösztönző), a másik az alkotók nevesítése, a művek torzításmentes forgalma. A szerzői jogi szabályozás egyensúlyt alakít ki háromféle szereplő között: tehát az alkotók, a műveiket felhasználó gazdasági szereplők és a nagyközönség között.

[2] A mesterséges intelligencia által írt zenék olcsósága komoly fenyegetést jelent.

Rövid idő alatt rendkívül sokat fejlődött az MI-alkalmazások által előállított zene minő42

sége. Bizonyos területeken – elsősorban az alkalmazott zenében – már most képes arra, hogy helyettesítse az emberek által írt műveket. A jelenlegi szabályozás szerint ezek a felhasználások nem jogdíjkötelesek, hiszen a zene nem emberi intellektuális teljesítmény eredménye, így pedig nem illeti meg a szerzői jogi védelem. Ugyanakkor közismert, hogy az MI-modellek csak azért tudnak működni, mert ezeket az emberi kultúra védett alkotásainak (nem egy esetben a teljes világrepertoárnak) a felhaszná-

BELSŐSÉG

lásával tanították be. Ez akkor is így van, ha az egyes, az MI által létrehozott zenéknél nem lehet rámutatni, hogy pontosan melyik művekre támaszkodott a modell.

Az évtizedes tapasztalatok azt mutatják, hogyha van olcsóbban elérhető, azonos célt (pl. nem sokkal rosszabb „műélvezetet”) elérő „termék”, akkor lesznek olyan piaci szereplők, amelyek ezt fogják választani a jogvédett emberi alkotások helyett. Ha az MI által létrehozott zenék ilyenek lesznek (hiszen a fenti érv szerint nem jogdíjkötelesek), akkor bizonyos piacokat dömpingszerűen eláraszthatnak – nem azért, mert jobbak, hanem mert olcsóbbak lesznek. Ez komoly bevételkiesést jelenthet a szerzőknek, felborítja a fent jellemzett egyensúlyt, csökkenti az alkotótevékenység ösztönzését.

[3]

A mesterséges intelligencia európai szabályozása nem alkalmas a helyzet kezelésére.

A világon elsőként az EU fogadott el a mesterséges intelligenciát szabályozó rendeletet.

Ez előírja a fejlesztőknek, hogy átlátható módon, a felhasznált műveket nyilvánosságra hozva kell betanítaniuk a modelljeiket. Ugyanakkor ilyen szabályozás nincs az Egyesült Államokban (ahol már számos per indult, amelyek tétje az ún. méltányos használat alkalmazhatósága az MI esetében), sem más fontos gazdaságokban.

Az MI robbanásszerű fejlődése előtt elfogadott európai szabályozás lehetőséget adott arra, hogy jogvédett műveket a „szöveg- és adatbányászattal foglalkozó” kutatók engedély nélkül felhasználják. A jogkezelők azonban tiltakozási lehetőséget kaptak ez ellen, és ezzel – más zenei jogkezelőkhöz hasonlóan – az Artisjus élt is. Ám a gyakorlatban lehetetlen igazolni, hogy egy adott MI-alkalmazás betartotta-e az előírásokat, pl. figyelembe vette-e ezt a tiltakozást.

[4]

Nemcsak a betanításra, hanem a kereskedelmi felhasználásra is jogdíjat kellene kivetni, a védett művek jogdíjával megegyező mértékben.

Az MI körüli párbeszéd egyik fő csomópontja, hogy ha egy MI-fejlesztő a modelljét jogvédett művek használatával akarja betanítani, ahhoz engedélyt kelljen kérnie a jogtulajdonostól, és ezért megfelelő kompenzációt fizetnie. Sokan gondolják azt, hogy az „output” oldalon, tehát az MI-vel készült zenék felhasználása nyomán is valamiképpen anyagilag el kellene ismerni, hogy az adott zene nem jöhetett volna létre, ha nincsenek az emberek által alkotott művek – hiszen ez a kapcsolat akkor is fennáll, ha egy-egy szám konkrét forrásait nem feltétlenül lehet megjelölni.

Az Artisjus javaslata az, hogy az MI-zenék kereskedelmi felhasználása esetén a közös jogkezelők szedhessenek jogdíjat, amely azonos mértékű az ugyanilyen módon felhasznált, jogvédett művek felhasználásának jogdíjával. Ezt a zenét felhasználó vállalkozások fizetnék (szemben az „input” oldali jogdíjjal, amit az MI-fejlesztő cégek). A jogdíjakat a közös jogkezelők saját felosztási szabályzata alapján kapnák meg az alkotók. Ennek pontos módjáról maguk a jogosultak döntenének, átlátható, államilag ellenőrzött módon.

és nagyobb mennyiségben előállítható az MI-zene). Kiesik a rendszerből a „lehet, hogy nem olyan jó, de olcsóbb” típusú ösztönzés.

Ez a fajta jogdíj nem precedens nélküli a szerzői jogi szabályozásban (vö. a képzőművészeti fizető köztulajdon fogalmát).

Egyes jogtulajdonosok számára fontos, hogy a műveik felhasználása felett kontrollt gyakoroljanak; ez ebben az esetben a betanítás oldalán jelenne meg (a jogtulajdonos eldöntheti, engedélyezi-e ezt és ha igen, milyen kompenzációért cserébe) – a kimeneti oldalon amúgy is kizárt ennek érvényesítése. A díjigény hazai bevezetése nem ütközne uniós előírásokba, hiszen nem jogvédett zenék felhasználásáról szól. Az Artisjus véleménye szerint egy, a kultúrája védelmére érzékeny tagállam számára nyitva áll egy ilyen önálló szabályozás lehetősége. Nem ez lenne az első eset, hogy a hazai szerzői jogi jogalkotás nemzetközi példát mutatva innovatív megoldással élen jár a fent említett egyensúly helyreállításában. ≠ –AJM– ILLUSZTRÁCIÓ: D+SZ

💻 A TÉMÁRÓL BŐVEBBEN

A cikk alapjául szolgáló bejegyzést (Mesterséges intelligencia a zeneiparban – díjazzuk? címmel) lásd a dalszerzo.hu-n.

[5] A javaslat megvalósítható és helyreállítja az egyensúlyt.

Ezen a módon az alkotók részesülnek azokból az bevételekből, amelyeknek kiindulópontja (a betanításra használt repertoár) az ő munkájuk eredménye. A javaslat megelőzi a 2. pontban leírt piaci dömpinget: ha ugyanolyan jogdíjat fizetnek a kereskedelmi felhasználók az emberek és az MI által írt zene után, akkor ez utóbbit akkor áll érdekükben használni, ha az valós piaci igényt elégít ki (pl. algoritmikusan gyorsan „testre szabható” 43

44

IRODALOM

MILBACHER RÓBERT

KESERŰ VÍZ (részlet a műből) Azokban az időkben csak az foglalkoztatott, hogyan tisztíthatnék vissza mindent a maga dísztelenül elemi egyszerűségére, amit aztán minden kétség nélkül valóságnak nevezhetek. Azokat a kivételes, csak a megvilágosodáshoz fogható pillanatokat kerestem, amikor minden óhatatlanul is ránk kérgesedő idegen anyagtól – ha tetszik, mások múltjának salakjától – megszabadulva legalább egy pillantás erejéig képesek vagyunk önmagunkat olyannak érzékelni, amilyenné lehettünk volna. Ha egyáltalán léteznek ilyen pillanatok, akkor úgy képzelem el, mintha az ember egyszeriben csak a vákuumnyi tér és a végtelenségig lelassult idő senki földjén találná magát, ahonnan aztán ráláthat az élet és a halál közötti, csak számára felnyíló, mégis áthatolhatatlanul szűk átjárókra.

Egy idő után, bár pontosabban nem tudnám megmondani, hogy percek, másodpercek, esetleg a másodperc töredéke alatt történt-e meg mindez – mert akkor és ott mintha az idő helyét tökéletesen kitöltötte volna az alig-alig enyhülő szenvedés –, egyszer csak a szeme, az akkorra már megtört fényű, vakotás üveggé homályosult szeme csupán a kíváncsi pillantásomat tükrözte vissza, amikor fölébe hajolva belenéztem. Az az igazság, hogy egy kicsit el is szégyelltem magam amiatt, amit láttam benne, a miatt a kutakodó, és akárhogyan is szépítgetném a dolgot, a helyzethez mégiscsak méltatlan, legalábbis semmiképpen sem odaillő, mohón fürkésző kíváncsi tekintet miatt. Mintha kizárólag csak az érdekelt volna, hogy tetten érhető-e a szó szerint karnyújtásnyi közelségbe lopakodó halál, hogy rajta lehet-e kapni valami alig észrevehető mismásoláson, ravasz trükközésen, vagy fogalmazhatnék úgy is, hogy valami jelentéktelennek tűnő hibán, aminek leleplezésével azonban egyszeriben visszafordítható lenne a látszólag egy irányba tartó folyamat.

Mi tagadás, MacDougall doktor feszült arckifejezése körvonalazódott előttem, ahogyan fegyelmezetten a mérleg fölé hajol, a tudós megfigyelő józan arroganciájával lesve a pillanatot, amikor a mutató elmozdul végre. Talán azért odáig ekkor még elméletben sem merészkedett, hogy elébe menjen a vég siettetésének. Apró izomrángásokban megnyilvánuló türelmetlenséggel, de fegyelmezetten, magára erőltetett önuralommal várakozott. Úgy tudni, később kutyákon is elvégezte a méréseket, és akkor már maga is tevőlegesen közreműködött a haldoklás folyamatának felgyorsításában, de végül kénytelen-kelletlen arra jutott, hogy – mivel a műszereit elég érzékenynek találta, a választott módszertannal kapcsolatban sem voltak kételyei – az állatoknak valóban nincsen lelkük.

Legalábbis szignifikáns eltérések a kiinduló és a végállapot között nem voltak kimutathatók. A részvétlen tekintetének kitett, leszíjazott és a legkülönfélébb gázok, nedvek, a bomlásból fakadó egyéb kipárolgások felfogására szolgáló eszközökkel becsövezett, mindenfajta érzékelőkkel bedrótozott emberi testek látványa azért mégiscsak beleégett az ő retinájába is. Pontosan 21,26 gramm. Ennyit sikerült végül mérnie. Minden erőfeszítése ellenére alig kétdekányi halhatatlanságot tudott csak kimutatni. Ráadásul ebbe a kíváncsiságba valami illetlen, valójában csak a kukkolás izgalmához fogható érzés is vegyült, legalábbis olyasféle szemérmetlen izgatottság kerített hatalmába, mint amikor az ember a lelepleződés veszélye nélkül beleshet kivilágított szobák mélyére, szemmel végigtapogatva idegen életek eddig szemérmes titokként takargatott, most pedig egyetlen pillantás erejéig védtelenné vált meztelenségét. ≠

ℹ MILBACHER RÓBERT

„A kiváló irodalomtörténész azzal emelkedik ki kollégái sorából, hogy a szépirodalmat nemcsak magyarázza, hanem műveli is. Minden könyvét komoly várakozás előzi meg. Az ő prózája azért (is) különleges, mert minden könyvében más regénytípussal kísérletezik: hol archaikus mítoszok régi és mai jelenlétét prezentálja, hol rég fel nem derített titkos tragédiának ered utána, szerencsésen kevervén a fikciót a dokumentaritással.

E könyve, a Keserű víz című regény, amely az eddigi életmű csúcsának nevezhető, többszálú elbeszéléssel él: képet ad a 19. század közepétől kezdődően egy kisebb népcsoport életéről, valamint egy (e hagyományhoz kötődő) mai családnak bonyolult kapcsolatrendszeréről – s emellett az elbeszélőnek kutatásairól, ismerkedéseiről s önismereti analíziséről is beszél. Leírása finom hitelességre és képies látványosságra törekszik, s egyszerre prezentálja a szerzőnek fölényes mindentudását és folyamatos szkepszisét: vajon megismerhető-e s elmondható-e a saját történetünk?

Milbacher a divatba jött történelmi regényeknek sajátos változatát teremtette meg – kísérlete, úgy látszik, több más mai próbálkozással szemben, sikerhez vezetett; s e regény útkeresése biztos reményt is sugall, hogy Milbacher a közönségét újabb regényvariációval fogja elkápráztatni.” – írta laudációjában Dr. Margócsy István. 📖 MILBACHER RÓBERT KESERŰ VÍZ MAGVETŐ KIADÓ (2023)

📕 Ereader

ARTISJUS-DÍJ ARTISJUS IRODALMI DÍJ PRÓZA

45

IRODALOM

GYŐRI LÁSZLÓ

LÁNCRA VERT ESŐ (részlet a műből) ADJATOK POHARAT!

Meggyilkoltuk Radnótit, Szerb Antalt, Sárközi Györgyöt, Fenyőt, költőket, írókat, sok-sok halhatatlant, és hány főkönyvelőt, sörfőzőt, tisztviselőt, falusi szatócsot, kereskedőt, vívókardjával cselezőt – – – meggyilkoltunk hány női félcipőt, görnyedt öregek szerény műfogsorát, hány tincset, hány hajkoronát, hány férfikalapot, mennyi fejfedőt, hány szép és büszke nőt, meggyilkoltunk asszonyt és szeretőt, mennyi kisdedet, csecsemőt – – – meggyilkoltunk, de mennyi temetőt, telhettek volna még hány halottal, lett volna elég hely eltemetni őket, lett volna elég a hazában a föld, lett volna elég hant úgy, mint azelőtt, s nem adtunk nekik honi pihenőt – – – többen lennénk, velük is egyre több, növelve észt, értelmet, erőt, apasztottuk a nemzetet, hazát, meggyilkoltuk a magunk igazát – – – Bocsássatok meg érte, halottak, Radnóti tudom, hogy megbocsát.

Bocsássatok meg halálba menők, adjatok nekünk újabb szeretőt, a túlélő adjon csecsemőt, írástudót, férfit és gyenge nőt, idegbajával is elviselhetőt, lehet öngyilkos, de arról maga dönt, ne mi döntsünk úgy, mint azelőtt, azzal, hogy halálba tereljük, küldjük őt – – – bocsássatok meg, Hannák, Enikők, Pálok, Péterek, bármi a nevetek, belénk oldódók, minket viselők, 46

bocsássátok meg, hogy nem tudunk letörni minden gyűlöletet, bocsássátok meg, a gyűlölők nem kapnak tőlünk bocsánatot, mi tőletek, remélem, kapunk.

Adjatok poharat, amit fölemelhetünk, néhány órára adjatok csevegést, összsorsról okos szavakat, az eszteleneknek adjatok észt.

LÁNCRA VERT ESŐ

A gótikus templomokról az áhítatos hitvilág idején szörnyfejek, démonok, denevér szárnyú sárkányok torkából ömlött alá az esővíz.

A Sátán műve volt a zuhogás, ijesztendő a Földön az esendő embert.

Nem angyalfejeket faragtak a csatornavégekre, nem szelíd, mennyei szeráfok áldását hozta le a zápor, hanem a Sátán köpködéseit, a Sátán öklendezte a szentségtelen, istenkáromló zuhogást, a bűnt a földi vegyülékre.

– Gondolj bűneidre, bűneid így zuhognak alá, így áztatják el a lelkedet, esendő, vétkező ember! És most a kóbor felhőkből hosszú láncon, apró kézfogásokkal kúszik alá a bűntettől, a tettenéréstől menekülő eső, és egy kavicságyban tűnik el, merül alá némán.

– Életem képe ez – mondja egy tűnődő, amíg az enyhületre, az elállásra várunk.

– Így kúsztam láncon én is alá egész életemben, lánc szabályozott,

nem volt mód kitörnöm előle.

A Sátán műve volt ez is.

Miért nincsenek már azok a régi szörnypofák?

Miért nem hozzák vissza őket?

Tudnám, hogy mi alatt állok, ha zuhog rám a zápor.

Engedelmes életet éltem, és most nem tudom, mire volt jó.

– Nyugodj meg, lélek, előbb-utóbb ellopják a láncot, s marad a csonka, szögletes csatornavég.

Nagy legyezőben okádja rád az esőcsattogást a boltsor tetője, váltott, apró kézfogásokkal kúszhatsz fölfelé a legyező szárnyain egész a felhőkig, eloszolhatsz benne, és nem leszel. ≠ 📖 GYŐRI LÁSZLÓ LÁNCRA VERT ESŐ NAPKÚT KIADÓ (2024)

📕

ARTISJUS-DÍJ ARTISJUS IRODALMI KÖLTÉSZET

ℹ GYŐRI LÁSZLÓ

„Erényeit már első pillantásra szabatosan megnevezhetjük. Hadd soroljak párat: a magyar nyelv szinte tudós ismeretéből fakadó Arany János-i nyelvhasználat (több ízben is fel-feldereng a kötetben a másik vezérlő példakép, Kosztolányi alakja); a minden porcikájában érzékletesen modellált formai alakzatok; a zeneiség – és ezen belül a rímtechnika – párját ritkító tökéletesítésének szándéka; az időmértékes nyugat-európai és a hangsúlyos magyaros formák virtuóz kezelése; a mondatszerkezetek kiegyensúlyozott komponálása; s végül az a bizonyos klasszikus harmónia, amely az emelkedettebb, nem pántlikás népi szürrealizmus hagyományainak megelevenítésére esküszik. Győri László anyagait, mondhatnánk, a szívének kedves, egyetlen Kert flórájából és faunájából meríti, de tartalmait rendre az egyetemes számbavétel síkjára képes emelni.

Győri László érett őszikéi egy gazdag költői pálya lenyűgöző gordonka-akkordjai. A költő egy egész élet történetét és tudását sűrítette ezekbe a versekbe. Mintha azt üzenné az olvasónak: lehet, hogy a költészet halott, de múltában is örökké való.” – hangzott el Báthori Csaba laudációjában.

47

BELSŐSÉG

PÁTKAI ROZINA I DEX 2024

DALLAMMAL MEGFORMÁLVA A Dalszerző Expo őszi sorozatának egyik mesterkurzusát Pátkai Rozina tartotta, melynek témája a versmegzenésítés volt. Pátkai Rozina 2021-től négy olyan lemezzel jelentkezett, amelyeken kortárs és klasszikus költők verseit dolgozza fel zenésztársaival. Mesterkurzusán saját és mások versfeldolgozásait is elemezte.

Megmutatta például a Jelen idő című Petőfi-lemezre készült egyik számát, aminek elkészülési folyamatát a Dal+Szerző kérésére nekünk is részletesen ismertette.

Pátkai Rozina: Az összes verses lemezemről ez a legérdekesebb kompozíció számomra, ráadásul a Petőfi-lemez jelentette a legnagyobb kihívást – azt hiszem, ezért is vágtam bele. Az első (talán) furcsaság ennél a dalnál, hogy itt két verset zenésítettünk meg egy dalban Dóczi Bencével és Fenyvesi Mártonnal közösen. Más lemezeken is vannak persze ilyen darabok, akár 3 vers is egy dalban, mert mindig egy előzetes kutatómunka előzi meg nálam az adott költő versével való foglalkozást, így találok rá az összefüggésekre.

A közös munka két részből állt. Voltak adott megzenésített sorok, amelyeket Bencével egy atmoszférára, egy beatre kön�nyen fel tudtunk fűzni, emellett harmóniailag is voltak darabok a versből, főként zongorán – mindezt a legelső demóban nagyon vázlatszerűen össze is raktuk. Ezek után Fenyvesi Mártonnal újra szétszedtük a loopokat, a beatet, a harmóniákat, és elkezdtük – már a szöveggel szoros kapcsolatban – dramaturgiailag összerakni a dal hangszerelését, a zenei dramaturgiát.

Mindhárman tudtuk, hogy a „Csak azt mondd meg, hogy ki vagyok és miért vagyok…” kezdetű, beszédszerű szakasz felé haladunk, egészen addig szándékosan 48

pátkai rozina töredezett a hangszerelés, amin az első egyszerű dallammal megformált sorok megszólalnak. Marci szavaival élve, ez a bevezető tulajdonképpen “véletlenszerű zenei események laza láncolata”, olyan zenei eseményeké, amelyek helyet keresnek maguknak a sorok, szavak között, bejárják a teret és a hangszínspektrumot.

A Világosságot! című verset nem teljes egészében dolgozom fel a dalban. A végső énekfelvételig kérdés volt számomra, hogy melyik versrészleteket használom majd fel, a „Nem kérdem én, hogy mi leszek” után.

A vers elején egy kihagyáshoz is folyamodom, hogy az első rész sodrását ne törjük meg az vers kárára – ezt persze eleinte egy kicsit problémásnak éreztem. Általánosságban egyébként mindig megoldandó feladat számomra, hogy a kezdő ötletemet – ami akár egy dallam vagy egy ritmus vagy egy dramaturgia (például, hogy melyik szövegrész beszélt és melyik énekelt) – megpróbáljam

következetesen végigvezetni az egész versen úgy, hogy a vers ne szenvedjen emiatt károkat. Tisztában kell lennünk azzal, hogy egy verset azáltal, hogy akár elmondjuk, dallamot írunk hozzá, hangosan megszólaltatjuk, kiszakítjuk a természetes élőhelyéről. A vers eredeti élőhelye szerintem az olvasó belső hangja, legalábbis a legtöbb vers esetén mindenképpen így gondolom. Mindemellett Petőfi filozofikus költeményei – amelyeket én sokkal jobban szeretek, mint a népies verseit – nem adják könnyen magukat: monumentális folyamok, sok aszimmetriával, beszédszerű sodrással. ≠ RÓNAI ANDRÁS FOTÓ: JELI ANDRÁS

💻 A TÉMÁRÓL BŐVEBBEN

A cikk alapjául szolgáló bejegyzést lásd a dalszerzo-blogon.

3

4