XXXVIII. ÉVFOLYAM ÜNNEPI KÜLÖNSZÁM 2026. MÁRCIUS
ALSÓNÉMEDI HÍRMONDÓ
ALSÓNÉMEDI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉS KÉPVISELŐ�TESTÜLETÉNEK
INGYENES TÁJÉKOZTATÓ ÉS KULTURÁLIS FOLYÓIRATA
HŐS ASSZONYOK A SZABADSÁGHARCBAN
A reformkor nemzeti lelkesedése a magyar nőket is magával ragadta, sokan aktív részesei voltak a márciusi forradalomnak, gondoljunk Szendrey Júliára, Laborfalvi Rózára. Voltak, akiknek az életét végérvényesen megváltoztatta férjük 1848/49-es szerepvállalása, a megtorlás áldozataiként özvegyekké váltak, mint Damjanich János felesége, Csernovics Emília. Mások követték férjüket a kényszerű emigrációba, és soha többé nem térhettek vissza hazájukba, példa rá Bányai Júlia. Olyan is akadt, akire megszégyenítés vagy kemény börtönbüntetés várt, mint Maderspach Károlyné Buchwald Franciskára. Sokan a tragédiából való felocsúdást követően talpra álltak, és minden energiájukat a nemzeti emlékezet ébren tartására fordították. Voltak, akik sohasem feledtek, és nem tudtak megbocsájtani a „hóhérnak”, Ferenc Józsefnek, ilyen volt Zichy Antónia, a kivégzett gróf Batthyány Lajos felesége.
A forradalom és szabadságharc 178. évfordulóján emlékezzünk most azokra az asszonyokra, akik 1848 főszereplőit a háttérből támogatták, akik olykor maguk is fegyvert ragadtak, sebesülteket ápoltak, menekülteket bújtattak vagy éppen csak csendesen szeretteikért aggódtak. Ha harci események, csaták háborúk hőseit idézzük magunk elé, majdnem kizárólag férfi hősök arcképcsarnoka vonul fel előttünk. S valóban, az emberiség
történetében a férfiak hivatása volt a család, a haza védelme, a politika, a háború, az asszonyok dolga pedig az otthon biztosítása, a gyermekek nevelése és a békés családi háttér megteremtése. Mégis akadtak kivételek. Így volt ez az 1848-49. évi magyar szabadságharc esetében is. „A magyar hadseregben több nő szolgált férfiruhában. Majd mindenik hadtest katonái emlékeznek egyre, s tudnak róla csodás anekdotákat.”- írja Jókai Mór. Kevés adat áll rendelkezésre arról, hogy mennyi nő harcolt a szabadságharc katonai egységeiben, ugyanis kormánybiztosi parancs tiltotta őket a hadba vonulástól: titokban, álruhában, álnéven, gyakran férjük, férfi rokonuk neve alatt teljesítették katonai szolgálatukat. Ugyanakkor tudjuk, hogy az ismertebb hadba vonultak, Lebstück Mária, Bányai Júlia, Gulyás Júlia, Szalóki Zsuzsánna, Pfiffner Paulina mellett jóval több asszony küzdött fegyverrel kezében a szabadságharcban, kiknek nevére már soha nem derül fény.
Bányai Júlia kiemelkedő női alakja a szabadságharcnak mind a hadszíntéren, mind az emigráció idején. A forradalom kitörésekor Bécsben műlovarnőként dolgozott egy cirkuszban, majd a hadi események kezdetén Váradra ment, és beállt a 27. honvéd-
zászlóaljhoz. Bányai vagy Sárosi Gyula néven harcolt Nagyszeben ostrománál, Vízaknán, Szelindeken. A piski csatában gránátszilánk találta el a lábán, őrmesterré léptették elő, Gyulafehérvár ostrománál sikeresen lebuktatott egy osztrák kémet, az akció közben megint megsérült. Hadnaggyá léptették elő, majd a háború végóráiban, miután felépült, Kolozsvár mellett vett részt egy kisebb ütközetben, mely során sikerrel fedezte a tábori pénztárat. Megsérült, a Szamosba zuhant, de még éjszaka a sereg után lovagolt Zsibóra, ahol főhadnaggyá nevezték ki. A fegyverletétel után feladata az volt, hogy Dél-Erdélybe menjen megtudni, Bem Erdélyben van-e még. Végül Törökországba menekült, és csatlakozott az emigráns magyarokhoz. Többször is visszaküldték Erdélybe, ahol összeesküvésekben vett részt, felhívásokat terjesztett, majd a lebukás után mindkét alkalommal újra elmenekült, Isztambulban, majd Kairóban élt, itt is halt meg 1883-ban.
Gulyás Júlia története szintén fordulatos és filmre kívánkozó, friss házasként kellett elengednie férjét, Zábráczky Jánost a háborúba. Nehezen viselte a magányt, férje után indult. Amikor a front közelébe ért, férfiruhát vett, Zábráczky Gulyás Gyula álnéven beállt a seregbe, a dél-bácskai hadszíntéren harcolt. Amikor meghallotta, hogy férje elesett a piski csatában, egyre elszántabban vett részt a harcokban Dembinszky tüzéralakulatának tagjaként. A kápolnai csatában könnyebben megsérült, de sebét titokban tartotta, mert félt a lebukástól. A fegyverletételt Aradon érte meg, aztán Péterváradra került fogságba, egy magyar grófnéval közös cellába, csak hoszszas raboskodás után szabadult ki.
Szalóki Zsuzsánna mindössze 18 éves volt, amikor a seregbe állt. A szabadságharc egyik utolsó csatájában, a szőregiben esett el, Gál Lajos néven szerepelt a nyilvántartásban, Jókai Mór valószínűleg róla hallott Szegeden, amikor azt mesélték neki, hogy van a huszárok közt egy fiatal lány. A Szalóki Zsuzsánnával kapcsolatos első és utolsó megmaradt kép: a halála. Kibomlott szőke hajjal feküdt, a szívét érte lövés, a csata után a helyszínt bejáró osztrák főtiszt is fejcsóválva állt előtte egy darabig.
Pfiffner Paulina, már gyerekkorában is fakarddal, fapuskával játszott. Még a szabadságharc előtt vándorszínésznek állt, színtársulatával bejárta az egész országot. A bécsi forradalom idején beállt a bécsi légióba. Az akkor 23 éves lány férfiruhába öltözve - Ligeti Kálmán név alatt - küzdötte végig a csatákat. Bem alatt Besztercén harcolt, a piski csatában bátor feladatokat vállalt és megsebesült. A csatában tanúsított hősiességért tisztté léptették elő. A szabadságharc bukása után letartóztatták, és a gyulai laktanyába vitték. Itt kalandos úton fegyverhez jutott és szíven lőtte magát.
Lebstück Mária Huszka Jenő Mária főhadnagyának címszereplője, messze a legismertebb 48-49-es hősnőnk, bécsi osztrák forradalmár volt, majd a magyar ügy mellett harcolva folytatta a forradalmat. Zágrábban született 1824-ben, majd Bécsben nevelkedett, ahol előke-
lő nevelést kapott. 1848 tavaszán Carl néven csatlakozott a bécsi Akadémiai Légióhoz, küzdött a bécsi forradalomban, majd a barikádharcok leverése után Magyarországra menekült, ahol folytatta katonai pályafutását. Harcolt többek között Bábolnánál, a branyiszkói áttörésnél, de részt vett a kápolnai ütközetben, valamint a tavaszi hadjárat során is. Mária kalandos katonai pályafutását fegyverletétel, aradi várfogság, állandó kihallgatások és végül horvátországi internálás követte. A bátor huszárfőhadnagy életére elsőként Jókai hívta fel a figyelmet, aki az 1849. márciusi Közlönyben „Görgei táborának egy szép virága!” -ként emlékezett meg róla. Még javában tombolt a harc, amikor Jónák József őrnagy felesége lett, gyermeküket azonban már az aradi börtönben kellett, hogy megszülje. Az apát vasban, szuronyos őrök kísérték be a cellába, hogy fiát láthassa.
S végül emlékezzünk meg a budai vár visszafoglalásakor elsőként a várba érő huszárszázad vezetőjének, Inkey Kázmérnak feleségéről, az osztrák grófkisasszonyként felnőtt Berchtold Eleonóráról, aki nem kevés bátorságról tett bizonyságot, amikor férje oldalán lovagolt a csatákban. „Inkey Kázmér nemcsak maga volt hős, de neje is, egy német születésű grófnő, a szépek legszebbike, aki mindég ott lovagolt férje oldalánál, mikor az a leghevesebb ütközetekben zászlóalját vezényelte” – örökítette meg
visszaemlékezéseiben Degré Alajos író, a márciusi ifjak egyike barátjának, a 47. honvédzászlóalj parancsnokának legendás alakját. Inkey 27 éves korában, 1845 szeptemberében vette feleségül a Bécs melletti Hütteldorfban, 1830. augusztus 3-án született – s így nála 12 évvel fiatalabb – Berchtold Eleonóra grófnőt. „Lotti grófnő” kivételes szépségéről később így emlékezett meg Egressy Ákos, a 47. honvéd zászlóalj hadnagya: „Magas, karcsú termet, aranyszőke, gazdag haj, szabályos ívezetű sötét szemöldök a búzavirág szempár felett, halvány rózsás arc, finom metszésű száj. Arany kedély, férfias bátorság, de azért minden ízében igazi nő s arisztokrata.”
„Nem tudom, költőinek mondjam-e vagy hajmeresztőnek – emlékezett rájuk Degré Alajos –, mikor az ágyú- és puskagolyók zápora közt zászlóalja élén fel-levágtat a bátor szívű őrnagy, parancsokat osztva, s oldalánál vele versenyt halad az az eszményi szépség. Olyan, mint egy tündérrege királynője, ahogy a ködfátyolból kibontakozik. A csapat úgy tekintette, mintha egy angyal szállt volna le a mennyből az ő védelmökre, s bármennyire a halál torkában voltak is, őt látva senki sem gondolt a halálra.”
Egressy Ákos visszaemlékezései szerint Berchtold Eleonóra grófnő gondoskodott a férje által felfogadott és fizetett, Sárközi Ferenc prímás vezette, nevezetes cigányzenekarról is, mely a zászlóalj katonáit harcra buzdította, egészen a fegyverletételig.
Emlékük legyen áldott! Életük álljon előttünk az asszonyi helytállás példájaként!
Az ünnepi mellékletet összeállította: Jobbágy Ilona