Skip to main content

alsonemedi_2026_marc_JN weboldalra jav..

Page 1


XXXVIII.évfolyam 2. szám 2026. március

ALSÓNÉMEDI HÍRMONDÓ

ALSÓNÉMEDI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉS KÉPVISELŐ�TESTÜLETÉNEK INGYENES TÁJÉKOZTATÓ ÉS KULTURÁLIS FOLYÓIRATA

ALSÓNÉMEDI HÍRMONDÓ

ALSÓNÉMEDINAGYKÖZSÉGÖNKORMÁNYZATÁNAKÉSKÉPVISELŐ�TESTÜLETÉNEK INGYENESTÁJÉKOZTATÓÉSKULTURÁLISFOLYÓIRATA

Húsvéti jelek

Húsvét vasárnapján, Krisztus Urunk egész világot átfogó Egyházával, ünnepi örömmel megemlékezünk Üdvözítő Jézusunk dicsőséges feltámadásáról. Örvendezéssel üljük meg ezt az ünnepet, mely a legkiválóbb az összes ünnepek között. A fényeség napja ez, az Úr feltámadása! Ünnepeljük meg együtt vigassággal és áhítattal teli szívvel! Az Úr feltámadt és Vele az egész emberiség, ezt harsogják majd a harangok zúgásai a keresztény világban.

Jézus feltámadásáról az első élmény mind az apostolok, mind az asszonyok számára az üres sír volt, mely a húsvéti esemény látható jele. Olyan élmény, mely megdöbbent, sőt első pillanatra zavart is támaszt. Ugyanakkor elgondolkoztat, túlmutat önmagán, kutatásra és keresésre ösztönöz. Az üres sír olyan jel, amely hitet követel. S ez a hit valójában húsvét lényegéhez tartozik, amely mindent megértet. Szent Pál apostol azt mondja, hogy „Krisztussal feltámadtatok.” (Kolosszeieknek írt levél 3, 1) Nagyszerű isteni pedagógia ez. Az apostoloknak is hinniük kell, akik majd tanúságot tesznek a feltámadás megtapasztalásáról. Arról, hogy együtt ittak és ettek a feltámadt Jézus Krisztussal. Péter apostol hitének is meg kell erősödnie, hogy majd megerősítse testvéreit.

Nekünk, mai keresztényeknek, akik egy nagyon gyorsan változó világban élünk, talán még fontosabbak a jelek, mint az apostoloknak, akik közvetlen látványban, jelenésben és látomásban is megélték a feltámadás igazságát. A jelek megértéséhez azonban érzék kell,

odaadás és készség. Főleg pedig figyelem, hol és hogyan akar hozzánk szólni az Isten. A hitben való találkozáshoz az emberi gyengeség és bizonytalanság pillanataiban is ragaszkodó lelkület szükséges. Olyan lelkület, amilyen Mária Magdolnában élt. A sötétség óráiban, amikor semmit sem értett és látott világosan, akkor is ragaszkodott Krisztushoz. Kereste, mert vele akart lenni.

Jelek nélkül nem élhetünk a mindennapok világában sem. Mindenütt az utcán és az utakon lépten-nyomon jelekkel, jelzésekkel találkozunk, amelyek mind -mind közölni akarnak valamit velünk. Gondoljunk a KRESZ táblákra, amelyek az utak mentén vannak. Mindegyiknek megvan a maga jelentése és üzenete. Keresztény életünk is tele van hitre késztető jelekkel. A szentségek jelei, különösen a kenyér és a bor az egyház jele, amelyet minden szentmisén használunk.

A szeretetközösségben élők cselekedetei mind arra mutatnak, aki jelen van, aki él a jelek mögött. Keresztény életünk egészében véve húsvéti jel a világ számára. Jézus Krisztust jelzi, aki nem halt meg örökre, hanem feltámadt és mi általa és benne élünk. Az igazi keresztény élet mindig Krisztusra mutat, a Feltámadottra, akinek nyomdokaiba lépve járunk a megváltás és a szeretet útján.

Amikor az apostolok megtudták, hogy Jézus testét elvitték a sírból, akkor a lelkükben már derengeni kezdett, amit Jézustól hallottak. Lelküket örömmel töltötte el az üres sír látványa, mert tudták, hogy Jézus nem halott. Már hittek a feltámadásban. „Addig ugyanis nem értet-

ték meg, hogy Jézusnak fel kell támadnia a halálból.” (János, 20, 9.) Jézus feltámadt és él. Hiába pecsételték le a sírt, s hiába állítottak őrséget a sír bejáratához, Jézus mégis él. Feltámadását nem akadályozta meg a hatalmas szikla. Jézus feltámadásának tudósítói derék férfiak voltak. Nem elfogultak, egyoldalúsággal sem vádolhatók. Még csak a fellegekben járó ábrándozók és álmodozók sem voltak. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy ezek a férfiak életüket és vérüket áldozták beszámolóik és hitük igazáért. Inkább vértanúhalált haltak, de nem változtattak meg semmit a föltámadásról szóló kiadott közleményükben.

Jézus feltámadásával kapcsolatos hit vitájának oka nem a tanúk szavahihetősége körül keresendő, hanem sokkal

inkább abban az emberi magatartásban, amely nem hajlandó a feltámadás hitéből szükségképpen származó következményekkel számolni.

A feltámadásban való hit különleges erőt, segítséget ad nekünk, hogy törekedjünk az örök élet felé. Ezzel az igazi keresztény húsvéttal kívánom mindenkinek a feltámadás örömét és azt, hogy ezen a nagy ajándékon felbuzdulva megújítsuk életünket, hogy egykoron mi is részesei legyünk a dicsőséges feltámadásnak.

Áldott, békés, húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves olvasónak!

Alsónémedi, 2026. március 03.

Kelemen Zoltán plébániai kormányzó

Tájékoztató a Képviselő-testület

2026. februári üléseiről

Tisztelt Alsónémediek!

Képviselő-testületünk 2026 február hónapban kétszer ülésezett. Az első ülés február 12-én volt, melynek fő napirendjén szerepelt, hogy február 15. napjáig a testület elé terjesszük az Önkormányzat idei évi költségvetésének tervezetét. Ennek eleget téve, a pénzügyi vezetőnk pontos, precíz munkájának köszönhetően a rendelet-tervezet határidőben elkészült és a képviselők kézhez kapták.

Az ülés keretében a testület a választási törvény szabta kötelezettségének is eleget téve megválasztotta a 2026. évi országgyűlési képviselő választás során a településünkön működő szavazatszámláló bizottságok tagjait.

Február hónapban másodízben is összeültek a képviselők és számos napirendi pontot megtárgyalva hoztak meg fontos döntéseket.

Az Alsónémedi Községért Közalapítvány idei évi programjainak megvalósításáhozbiztosított a képviselő-testület 2 millió forintot.

Támogatjuk a Mentők Egyesülete Dabas non-profit szervezetet 500 ezer forinttal, akiktöbbek között az alsónémedi lakosok ellátásában is fontos feladatot lát el.

Iskolánk kézilabda csapata Prágában indul egy kézilabda tornán és Önkormányza-tunk az Alsónémedi Széchenyi István Általános Iskoláért Közalapítványon keresztül 1.000.000.-Ft-tal hozzájárul a versennyel kapcsolatos kiadások fedezéséhez.

A Peter Cerny Alapítvány a Beteg Koraszülöttek Gyógyításáért közhasznú szervezetévről-évre kér és kap támogatás működéséhez. Az idei évben is 100.000.-Ft-tal járulunk hozzá, hogy munkájukat eredményesen tudják végezni.

Elfogadta képviselő-testületünk az előző ülésen beterjesztett, a bizottságok által véle-ményezett, az Önkormányzat 2026. évi költségvetéséről szóló helyi rendeletét. Ezzel összhangban - határozat formájában - döntés született a 2026. évi közbeszerzésitervről. Az idei évben legnagyobb és most induló beruházásként a Rákóczi úti óvoda bővítése szerepel a tervek között, valamint kötelező feladatunk a településrendezési eszközök felülvizsgálata. ( A Dísztér kialakítása korábbi döntés alapján már folyamatban lévő közbeszerzési eljárás.)

A helyben működő civil szervezetek, egyesületek, polgárjogi társaságok részére 5milliós keretet nyit meg a képviselő-testület, melyből pályázat útján nyerhetnek az érintettek támogatást.

Mint az az idei évi közbeszerzési tervben is szerepel, 2026-ban sor kerül a Rákóczi útióvoda bővítésére. Az bővítés tervei megvalósításra várnak, viszont a belsőépítészeti tervezési feladatokra most biztosít 1.800.000.-Ft-ot Önkormányzatunk.

Előkészítés alatt áll a település önkormányzati tulajdonú útjaira vonatkozóan a parko-lási szabályok kialakítása. A megvalósítás egy következő lépése, hogy forgalomtech-

nikai szakértő bevonásával vizsgáltatjuk meg az utcákat a megalapozott végső döntés meghozatala érdekében. A szakértő által meghatározottak szerint lehet majd a forgalmi rendet meghatározni. Ennek fedezetére biztosítottak a képviselők 2.500.000.-Ft+ÁFA összegben fedezetet.

Településrendezési eszközök módosítása tárgyában több napirendi pont is szerepelt atestület előtt. Út megnevezésű ingatlan belterületbe vonása, szabályozási vonal áthelyezése, gépkocsi tárolók hátsó kertben történő elhelyezhetőségének vizsgálata, korábban meghozott döntés alapján belterületbe vont ingatlan funkciójának megváltoztatása. (Részletes információt a műszaki osztályán nyújtanak kollégáim.)

A testület előző ülésén elindított beszerzési eljárás keretében, a kialakítandó Dísz-tér kivitelezési munkáinak műszaki ellenőrzési feladataira kellet nyertest hirdetni. A három meghívott szakember közül ketten nyújtottak be ajánlatok. A beszerzési eljárásban előírt műszaki követelmények alapján benyújtott mindkét ajánlat meghaladta a közbeszerzési eljárási értékhatárt, így – tekintettel arra, hogy a képviselő-testület hatáskörét meghaladja az értékhatár – a beszerzési eljárást érvénytelennek nyilvánították a képviselők.

Ugyancsak a Dísztér kialakításához szükséges kiadás merült fel, hogy a területen ta-lálható régi víz- és csatornabekötések át kell helyezni megfelelő területre. Ennek költsége 3.000.000.-Ft+ÁFA. A munkálatok elvégzésére a rendszert üzemeltető DAKÖV Kft került felkérésre.

A Rákóczi úti óvodaépület bővítéssel összefüggésben is felmerült a víz- és csatorna-bekötés rendezése, vízóraakna cseréje. Ennek várható költsége 1.800.000.-Ft. A kivitelező kiválasztása kisértékű beszerzési eljárás keretében történik majd.

Az Alsónémedi Református Egyházközség néhai lelkipásztorát, Szappanos Zoltánt azalsónémedi köztemetőben temettette el a család és a gyülekezet. A lelkipásztor emlékét megőrizve a képviselő-testület úgy döntött, hogy 3 millió forint erejéig magára vállalja a család által kiválasztott sírkő elkészítési és felállítási költségét.

A település ipari övezetében több olyan vállalkozás is szeretne letelepedni, amelyekszennyvízelvezetését a DAKÖV Kft jelenleg nem tudja kapacitás hiányában megoldani. Ezek a cégek engedélyt kapnak a testülettől arra, hogy a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő közműpótló műtárgyak telepítésével oldják meg a jelenlegi igényüket. Amennyiben a szennyvízhálózat kapacitása bővítést követően lehetővé teszi a rácsatlakozást, ezek a cégek kötelezve lesznek az utólagos csatlakozásra. Zárt ülés keretében az önkormányzati rendezvények hangosítása, színpadépítése, va-lamint a kép- és hangfelvétel készítés feladatokra engedélyezett beszerzési eljárás lefolytatását a testület. A nyertes pályázók a következő ülésen kerülnek kihirdetésre.

A zárt ülés keretében úgy döntött a képviselő-testület, hogy nem él vásárlási szándék-kal egy ingatlanközvetítő által felajánlott alsónémedi lakóház vonatkozásában.

Képviselő-testületünk következő ülését 2026. március 25-én tartja. Tisztelettel várjuk az érdeklődőket! Az üléseket nyomon követhetik felvételről a www.alsonemedi.hu/onkormányzat internetes oldalon.

Nagy Ibolya jegyző

VÁLASZTÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK

Tisztelt Alsónémediek!

Az Alsónémedi Hírmondó előző számában fontos információkkal láttuk el a választópolgárokat a 2026. április 12-én megtartásra kerülő országgyűlési képviselő választással kapcsolatosan. Szeretném felhívni a lakosság figyelmét, hogy a tájékoztatóban fontos dátumok is szerepeltek. Ezeket a dátumokat jelen tájékoztatónkban is közreadjuk, illetőleg néhány fontos információt bocsátunk az alsónémedi választópolgárok rendelkezésére.

Átjelentkezés határideje 2026. április 2. – Mozgóurna igénylése

Ο a mozgóurna iránti kérelmet elektronikus azonosítást követően elektronikus úton vagy levélben 2026. április 9-én 16 óráig kell benyújtani,

Ο mozgóurna iránti kérelmet személyesen vagy meghatalmazott útján a helyi választási irodához 2026. április 10-én 10 óráig kell benyújtani,

Ο a mozgóurna iránti kérelmet meghatalmazott útján 2026. április 12-én 10 óráig a helyi választási irodához, vagy a szavazás napján, legkésőbb 12 óráig a szavazat számláló bizottsághoz kell benyújtani.

Hol adhatja le szavazatát, ha Alsónémedin van az állandó lakóhelye, illetőleg ha településünkön átjelentkezéssel szeretne szavazni?

–Minden választópolgár kézhez kapta az értesítőt, melyben szerepel a számára rendel kezésre álló szavazókör. Aki nem kapott értesítést, de igényt tart rá, kérjük keresse a Helyi Választási Irodát ( Polgármesteri Hivatal, Fő út 66.) és pótoljuk.

–A www.valasztas.hu internetes oldalon rendelkezésre áll keresőprogram, mely segítséget nyújt Önnek és megkeresheti a saját szavazókörét: https://vtr.valasztas.hu/ogy2026/valasztopolgaroknak/szavazohelyiseg-kereses

Alsónémedi településen 2026. április 12-én az alábbi szavazókörök működnek: 1. sz. szavazókör: Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 66. 2. sz. szavazókör: Művelődési Ház 2351 Alsónémedi, Dózsa György tér 2. átjelentkezéssel és települési szintű lakóhellyel rendelkezők részére kijelölt szavazókör 3. sz. szavazókör: Régi Óvoda 2351Alsónémedi, Rákóczi u. 20. 4. sz. szavazókör: Általános Iskola 2351Alsónémedi, Iskola u. 1. 5. sz. szavazókör: Óvoda 2351Alsónémedi, Szent István tér 8.

FIGYELEM! Az utolsó (2024. évi helyhatósági ) választást követően néhány utcát másik szavazókörbe soroltunk annak érdekében, hogy kb. egyforma legyen mindenhol a szavazópolgárok száma.

Az 5. sz. szavazókörből (Óvoda, Szent István tér 8.) 3 utca áthelyezésre került!

–a Szilágyi Erzsébet utca a 3. sz. szavazókörbe Régi Óvoda, Rákóczi u. 20.)

–a Toldi utca a 4. sz. szavazókörbe (Általános Iskola, Iskola u. 1.)

–a Zrínyi utca a 4. sz. szavazókörbe (Általános Iskola, Iskola u. 1.)

A település többi utcájának szavazóköri besorolása nem változott.

Néhány további fontos információ:

ALSÓNÉMEDI HÍRMONDÓ

ALSÓNÉMEDINAGYKÖZSÉGÖNKORMÁNYZATÁNAKÉSKÉPVISELŐ�TESTÜLETÉNEK INGYENES TÁJÉKOZTATÓ ÉS KULTURÁLIS FOLYÓIRATA

A képviselő-testület 2026. február 12. napján megtartott ülésén megválasztotta a szavazatszámláló bizottságok tagjainak névsorát. Az erről szóló határozat megtalálható a www. alsonemedi.hu/valasztas oldalon. A tagok település szinten kerültek megválasztásra. A jelöltek, jelölő szervezetek 2026. április 2-ig delegálhatnak a bizottságokba tagokat. A szavazatszámláló bizottságok minimum 5 fővel működhetnek, melyek közül három főt mindig a képviselő-testület által megválasztott tagokból kell biztosítani. A további két főt vagy a delegált tagok alkotják ( ami lehet ennél több is) vagy delegáltak hiányában a testület által megválasztott tagok közül kell kijelölni. A szavazás napján, 2026. április 12-én ténylegesen szavazatszámlálást végző tagok névsorát az alakuló ülést követően a honlapon tesszük közzé.

A szavazókörök 2026. április 12-én vasárnap reggel 6 órakor nyitnak és este 19 órakor zárnak. Aki elsőként érkezik a saját szavazókörébe leadni szavazatát, kérjük idővel úgy számoljon, hogy néhány perccel tovább kell maradnia, mert adminisztratív feladatokat kell a bizottságnak végeznie, melyhez szükséges az ő aláírása is.

A zárás időpontját igyekezzen mindenki figyelembe venni. Amennyiben 19 órakor még sorban állnak a választópolgárok, a szavazatszámláló bizottság egy tagjának be kell állnia a sor végére és ezt követően más már nem állhat mögé, nem adhatja le szavazatát az, aki ezt követően érkezik a szavazókörbe.

A mozgóurnát igénylőkhöz 12 óra után indulnak a szavazatszámláló bizottsági tagok. Eddig lehet ugyanis legvégső esetben a szavazatszámláló bizottsághoz eljuttatni a mozgóurna igénylést. (Lásd a tájékoztató elején lévő határidőket!) Felhívjuk figyelmüket, hogy kizárólag az szavazathat mozgóurna igénybevételével, akinek kérelme regisztrálva van. Hiába tartózkodik más is a lakásban, ha arra jogosultként nem nyújtott be mozgóurna kérelmet, nem szavazhat csak a számára kijelölt szavazókörben.

A Helyi Választási Iroda vezetője, elérhetősége:

Nagy Ibolya jegyző, HVI vezető telefon: 06-29-337-101, e-mail cím:jegyzo@alsonemedi.hu Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 66.

Nagy Ibolya jegyző HVI vezető

Kedves Hölgyek!

Március 8-a arra emlékeztet bennünket, hogy az élet legfontosabb dolgai nem látványosak, mégis nélkülözhetetlenek. Ilyen az a figyelem, amely észrevétlenül tart össze családot, közösséget, nemzedékeket. Ilyen az a belső erő, amely csendben épít, gyógyít, tanít és példát mutat. A nők jelenléte nem csupán szeretetet jelent, hanem tartást, bölcsességet és jövőt is. Önök azok, akik értéket őriznek egy változó világban, akik egyszerre képesek alkalmazkodni és irányt mutatni. A mindennapok apró döntéseiben, a kimondott és ki nem mondott szavakban, a türelemben és az újrakezdés képességében ott rejlik az a különleges erő, amely közösségünket is gazdagabbá teszi. A nőnap nem egyszerűen ünnep, hanem alkalom a számvetésre: tudunk-e eléggé figyelni, eléggé köszönetet mondani, eléggé megbecsülni mindazt, amit Önök hozzáadnak életünkhöz? Hiszem, hogy a tisztelet

akkor valódi, ha nemcsak szavakban, hanem tettekben is megmutatkozik, ma és az év minden napján.

Engedjék meg, hogy Dzsida Jenő gondolataival köszöntsem Önöket nőnap alkalmából!

„Emeld fel fejed, lásd meg a szépet szemed kékjében égjen a fényed. Lásd meg végre, hogy szeretnek még akkor is, ha nevetnek, hisz mosolyt te csalsz arcukra, ismerj bennük magadra!”

Kívánom, hogy munkájukban, hivatásukban és személyes életükben egyaránt találják meg azt az örömöt és elismerést, amely méltó mindahhoz, amit nap mint nap Önök nyújtanak számunkra!

Tisztelettel és nagyrabecsüléssel:

Dr. Tüske Zoltán polgármester

KÉPES BESZÁMOLÓ A KÖZSÉGI DISZNÓTORRÓL

Alsónémedi hagyományaihoz híven idén is megrendezésre került a Községi Disznótor. Bár az időjárás-előrejelzés jelentős hidegre figyelmeztetett, a szervezőket ez sem tántorította el a feladat elvégzésétől. Az előzetes egyeztetések során minden felmerülő nehézségre sikerült megoldást találni, így a zord időjárás sem jelentett akadályt a rendezvény lebonyolításában.

A disznótoron három sertést dolgoztunk föl, melyeket Lovas József, Szarka Zoltán, Barizs Tamás, Józan Csaba és Józan Krisztián és családjaik ajánlottak fel faluközösségünknek.

Az ételek elkészítéséhez szükséges alapanyagok jelentős része helyi lakosok felajánlásából származott, természetbeni adománnyal járult a disznótorhoz Horváth Béla és családja, Kiss Béla és családja, Kiss Norbert, Dr. Tüske Zoltán polgármester, Végh Károly és családjuk, pénzadománnyal ifj. Marosi Boldizsár és több, nevét elhallgatni kívánó személy.

Hálás köszönet illeti a gazdákat és a lakosokat nagylelkűségükért, az önkormányzatot a támogatásokért, amelyekkel közösségünk építését és hagyományaink megőrzését segítették.

Külön köszönet illeti az önkéntes segítőket, akik napokon át tartó, lelkiismeretes munkájukkal járultak hozzá a ren-

dezvény színvonalas megvalósításához. Több mint ötven személy, férfiak és aszszonyok közösen szorgoskodtak önként,

jószívvel, segítő szándékkal két napon keresztül, hogy minden jól sikerüljön, hogy finom ételek kerülhessenek szombaton a vendégek elé. A gondos előkészítés, a szakszerű feldolgozás és a szívélyes vendéglátás egyaránt hozzájárult a disznótor sikeréhez.

A rendezvény során megközelítőleg 400 főt tudtunk vendégül látni. Támogatóként csatlakoztak az eseményhez az ócsai Öreghegyi Pincesor Egyesület Bor-

lovagjai, akik kiváló borokat kínáltak az elkészült ételek mellé. Meghívásunkat elfogadta Bóna Zoltán országgyűlési képviselő is, aki szintén elismerően nyilatkozott a rendezvényről.

Ez az esemény is szép példája volt annak, hogy közösségi összefogással milyen értékes és emlékezetes rendezvényeket lehet létrehozni.

Kovácsné Szentes Zsófia Halászy Károly Művelődési Ház és Könyvtár

Bemutatkozás – Kovácsné Szentes Zsófia

Kovácsné Szentes Zsófia vagyok, férjemmel és három gyermekünkkel közel öt éve élünk Alsónémedin. Alsónémedi rendezvényein már nemcsak résztvevőként, hanem rendezvényszervezőként is találkozhatnak velem. Január óta rendezvények szervezésével és lebonyolításával segítem a Halászy Károly Művelődési

Ház és Könyvtár csapatának munkáját. Kezdetektől fogva nagyra értékeltem a település sokrétű kulturális életét, ezért

igyekeztünk családunkkal együtt aktív résztvevői lenni a helyi programoknak és közösségeknek. Fontos számomra, hogy az a hely, ahol gyermekeink felnőnek, élhető és összetartó közösség legyen, amelynek formálásában a közművelődés is kiemelt szerepet játszik.

A rendezvényekkel kapcsolatos kérdéseikkel, észrevételeikkel bizalommal fordulhatnak hozzám.

A könyvek útja a

nyeregtáskától a helyi

Új könyvtárosunk bemutatkozó cikke

Valamikor az amerikai Kentucky keleti részén, az Appalachehegységben, a könyvek szó szerint lóháton érkeztek. Ha olvasni akartak egy-egy településen, meg kellett várni, míg a könyvtárosnő felbukkan egy paripán a hegyi úton, és a nyeregtáskában lévő könyvek közül lehetett válogatni. Nos, nálunk már nem kell lovat nyergelni egy jó regényért, hiszen van szép könyvtárunk igazi falakkal, könyvespolcokkal és velünk, könyvtárosokkal, akik szeretettel várjuk cseperedő és felnőtt olvasóinkat.

könyvtárig

Én magam kisebb kitérőkkel régóta könyvtárosként dolgozom, a Halászy Károly Művelődési Ház és Könyvtár csapatához pedig idén januárban csatlakoztam. Bár egy mozgó, lóháton működő könyvtár kétségtelenül izgalmas és romantikus lenne, mégis jó érzés stabil falakkal rendelkező, barátságos munkahelyen dolgozni, kedves kollégákkal.

Úgy gondoltuk, idén több újítást is tervezünk. Havonta jelenik majd meg könyvajánlónk új könyveinkről, vagy azokról, melyeket valamiért fontosnak, értékesnek tartunk, valamint belefogtunk a könyvtár „polcrendezős” újragondolásába is. A pedagógia és pszichológia témaköröket kisebb egységekre bontottuk, hogy olvasóink gyorsabban rátaláljanak arra a könyvre, ami éppen érdekli őket – legyen szó gyereknevelésről, önismeretről, párkapcsolatról.

KÖNYVAJÁNLÓ

Márciusi könyvajánlónkat is a pedagógia-nevelés témaköréből választottuk, Jan-Uwe Rogge: Kell a gyereknek a korlát című könyvét.

A kötet a Hétköznapi pszichológia sorozat részeként jelent meg. Népszerűségét mutatja, hogy 2016-ig 6 kiadást ért meg. Szülőknek, nagyszülőknek, pedagógusoknak ajánljuk, de tulajdonképpen bárkinek hasznos olvasmány lehet, aki gyerekekkel foglalkozik. Könnyen érthető, gyakorlati tanácsokat ad a következetes gyermekneveléshez. Segít megérteni, hogy miért nem tartja be utódunk a megbeszélt szabályokat, és erre hogyan reagáljunk szeretettel, de határozottan. A határok feszegetése természetes része a fejlődésnek, de a korlátok megmutatják a csemetének, hogy hol húzódnak viselkedésének keretei: mi az, ami elfogadható a családban, majd később a tágabb társadalomban és mi az, ami nem. A gyerekek szeretik tudni, mire számíthatnak. A következetes napirend és a stabil szabályok pedig csökkentik a szorongást és növelik a belső stabilitást, valamint segítik a felelősségérzet kialakulását.

Be kell vallanom, a kötet nekem személyes kedvencem. Sokat segített abban, hogy jobban megértsem az akkor kamasz lányaimat, és elfogadjam, hogy az ésszerű és életkornak megfelelő, rugalmas határok meghúzása fontos építőeleme a kölcsönös tisztelet kialakulásának.

Remélem, hogy újításaink kedvükre és segítségükre lesznek, ha betérnek hozzánk!

Nagy Emese könyvtáros

Figyeljünk egymásra!

Alsónémedi mindig is összetartó, egymásra odafigyelő település hírében állt a környéken. Büszkék lehettünk arra, hogy közösségünk tagjai nemcsak lakótársak, hanem sok esetben segítő kezet nyújtó embertársak is, hiszen kicsiny falunkban majdnem mindenki ismert mindenkit. A rohanó hétköznapokkal, és a lakosságszám örvendetes emelkedésével, az újonnan beköltöző kedves családok érkeztével azonban könnyen előfordulhat, hogy kevesebb figyelem jut egymásra, hiszen még nem ismerjük egymást. Éppen ezért szeretnénk felhívni minden alsónémedi lakos figyelmét a közösségi odafigyelés fontosságára.

Kérjük Önöket, járjanak nyitott szemmel és nyitott szívvel a mindennapok során! Vegyük észre, ha a szomszédunk régóta nem mozdul ki, ha valaki magányosnak tűnik, segítségre szorul, esetleg beteg! Előfordulhat, hogy valaki anyagi nehézségekkel küzd, éhezik, vagy egyszerűen nincs, akihez szóljon. Egy kedves szó, egy rövid beszélgetés, egy tál étel felajánlása is hatalmas segítséget jelenthet.

Különösen fontos az utcán, közterületen tapasztalható helyzetekre való odafigyelés. Ha elesett, rosszulléttel küzdő embert látunk, ne menjünk el mellette közömbösen!

Győződjünk meg róla, hogy biztonságban van-e, szüksége van-e orvosi ellátásra, és ha kell, hívjunk segítséget!

Az emberség és az együttérzés közös értékeink közé tartozik. Legyünk gondoskodók, körültekintők és példamutatók, különösen az idősebb generációkkal kapcsolatban! A közösségi felelősségvállalás mintát ad, erősíti településünk biztonságát és összetartását.

Amennyiben tudomásuk van olyan alsónémedi lakosról, aki segítségre szorul, kérjük, jelezzék bizalommal az Alsónémedi Polgármesteri Hivatalban elérhetőségeinken! (0629337101; alsonemedi@alsonemedi.hu) Folyamatosan együttműködünk a Család- és Gyermekjóléti Szolgálatnál dolgozó kollégákkal, lehetőségünk szerint igyekszünk a hozzánk fordulóknak segítséget nyújtani. Köszönjük együttműködésüket!

dr. Tunyogi-Tüske Ágnes

A vízelvezető árkok karbantartása közös érdekünk.

A Monori Katasztrófavédelmi Kirendeltség felhívja a lakosság figyelmét a vízelvezető árkok rendszeres karbantartásának és tisztításának kiemelt fontosságára Az elmúlt évek tapasztalatai világosan megmutatták, hogy a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék bármelyik településünkön képes rövid idő alatt komoly károkat okozni – különösen akkor, ha a víz nem tud akadálytalanul elfolyni.

A vízelvezető árkok elsődleges feladata, hogy megóvják a lakóingatlanokat, az utakat és a közműveket az elöntéstől. Amennyiben azonban az árkokban felgyülemlik a növényzet, az avar, a hulladék vagy az iszap, a víz nem tud továbbhaladni, így elöntések, pincébe befolyó csapadékvíz vagy akár közlekedési veszélyhelyzetek alakulhatnak ki.

Kérjük a lakosságot, hogy saját ingatlanuk előtt az árkok tisztításáról rendszeresen gondoskodjanak, vágják vissza a benőtt növényzetet, távolítsák el a lerakódott hordalékot, valamint lehetőség szerint akadályozzák meg, hogy a hulladék vagy zöldhulladék az árkokba kerüljön. Ezzel nemcsak saját otthonukat, hanem a szomszédos ingatlanokat és a közösségi infrastruktúrát is védik. A rendezett vízelvezető árkok települési szinten is biztonságot jelentenek, csökkentik a szélsőséges időjárás okozta károk kockázatát, és nagyban hozzájárulnak a gyors vízlefolyáshoz, ezáltal a belvíz kialakulásának megelőzéséhez.

A Monori Katasztrófavédelmi Kirendeltség ezúton is köszöni minden lakos együttműködését, és arra kér mindenkit, hogy felelősen, előrelátóan gondoskodjon a saját területéhez tartozó árkok tisztán tartásáról. A megelőzés közös ügy – a biztonság pedig közös eredmény.

Gere Imre tű. ezredes tűzoltósági tanácsos, kirendeltség-vezető

Óvodai farsang az óvodapedagógusok szemével

A farsangi témakör óvodánkban egy teljes hetet ölel fel. Ez az időszak nemcsak a télűzés népszokásaival való isme-

Őzike csoport

rekedésre ad alkalmat, hanem számtalan lehetőséget teremt a közösségi-és szociális nevelés mélyítésére. Az együtt átélt élmények erősítik a csoportokat és azt az érzést a gyerekekben, hogy egy közösség részei.

A farsangi ünnepkör során maskarába, jelmezbe öltözünk, ami az óvodában a szimbolikus-és szerep játékoknak felel meg, melynek során a maszk mögé bújva, oldódhatnak félelmek, szorongások, gátlások, így tudunk teret adni az újnak. Télen a természet is pihent és mi, emberek is, a farsanggal ünnepelve köszönthetjük a tavaszt és búcsúztathatjuk el a telet.

Óvodánkban az lett a szokás, hogy minden nap más témával egy kicsit másként

várjuk a gyerekeket. Van színes, pöttyös napunk, pizsama napunk, bohóc napunk és sport napunk. Minden csoportban más-más ötletekkel készülnek a pedagógusok. A jelmezbál napján különböző népi játékok, táncházas játékok kerülnek előtérbe.

A hetet, amióta erre lehetőségünk adódott, a busó várása és fogadása zárta. Ilyenkor felcsendülnek a hangosabbnál hangosabb hangszerek, kereplők, hogy végleg elűzzük a telet és újult erővel fogadhassuk a tavaszt.

Berki-Tóth Emese Óvodapedagógus - Őzike csoport

Az óvodai farsang egy különleges esemény. Ez az ünnep az, ahol mindenki egy kicsit vidámabb egy kicsit viccesebb, és ilyenkor egy kicsit mindenki kiléphet a komfortzónájából.

Mint tudjuk a farsang télűző népszokás. Különböző tájegységeken, különböző módon űzik el a telet. Valahol kiszebábot dobnak a vízbe… valahol máglyát gyújtanak… valahol busó jelmezbe öltöznek …stb.

Nálunk, az óvodában 1 hetes intervallumban ünnepeljük a farsangot. Különböző kézműves foglalkozásokon ál-

arcokat, sapkákat, maskarákat gyártunk, hogy minél színesebb legyen az ünnepi kavalkád.

Minden csoportban az óvónénik másmás tematikával szervezik meg az egy hetes farsang napjait. Valahol pizsama party van, valahol színes-vicces nap, van pöttyös-csíkos bál, fiú-lány csere stb. A mi csoportunkban az idén egyik nap parókás bál volt, ahol minden gyermekparókában volt …és hozzá illő jelmezt öltött magára. Csütörtökön van a farsang csúcspontja, ahol egyéni jelmezekbe öltöznek a gyerekek és vidám táncos mulatsággal űzik el a telet.

A gyerekek is jobban élvezik a mulatságot, ha látják, hogy mi felnőttek is jelmezekbe öltözünk, és velük együtt táncolunk, mulatunk! Az óvodában ilyenkor egy kicsit mi is

gyermekek lehetünk. Ez az év egyik legvidámabb, legviccesebb, legmókásabb ünnepe!

Pénteken busó látogatott el hozzánk. Télűző versekkel, dalokkal köszöntöttük a busót! A gyermekek hangos zajjal, hangszerekkel űzték el a telet!

„Jöjjön a tavasz, vesszen a tél! „ Szarka Ágnes Óvodapedagógus – Katica csoport

Katica csoport és a busó

Katica csoport

ALSÓS FARSANG– 2026. FEBRUÁR 6.

A február 6-án megrendezett alsó tagozatos, reneszánsz tematikájú farsangi bál igazi időutazásra hívta az iskola közösségét. Már a rendezvényt megelőző hetekben hatalmas készülődés zajlott. Pedagógusok, szülők és gyerekek közösen dolgoztak azon, hogy a nyitótánc, az aula és a színpad méltó legyen az ünnepséghez. A „bálteremben” magasodó látványos várdíszlet, fáklyák, pajzsok, kardok valódi reneszánsz hangulatot teremtettek.

Különösen nagy szerep jutott a 3. évfolyamos tanulóknak, akik ünnepélyes nyitótánccal készültek. A reneszánsz táncot Balázs Péter néptánc oktató tanította be, aki nagy türelemmel és szakértelemmel vezette a próbákat. A gyerekek korhű ruhákban léptek színpadra: a lányok díszes udvarhölgy-ruhákban, a fiúk nemesi öltözetben táncoltak. Az előadás méltó megnyitója volt az estnek, hatalmas tapsot kapott a közönségtől.

3.b osztály

3.c osztály

3.a osztály

A hangulatot tovább emelte, hogy néhány lelkes szülő is beöltözött korabeli viseletbe, így valóban megelevenedett a reneszánsz udvar világa. A program során csoportos táncok, majd az egyéni jelmezesek felvonulása következett, ahol kreatívabbnál kreatívabb jelmezeket láthatott a zsűri és a közönség.

A jelmezversenyen számos díjat osztottunk ki, nagy örömet szerezve a gyerekeknek.

A szórakozási lehetőségek sora itt nem ért véget. Nagy sikert aratott a zsákbamacska, az arcfestés és a csillámtetoválás is. A tombolára rengeteg értékes felajánlás érkezett, helyi cégek, vállalkozók és a szülők is bőkezűen támogatták a rendezvényt nyereményekkel.

A „lakomateremben” közben folyamatos volt a vendéglátás. Melegszendvicsek, sütemények, ínyencségek és üdítők várták az éhes mulatozókat. Emellett egy hangulatos kávéház is működött, ahol a felnőttek beszélgethettek, pihenhettek két program között.

Az est tanártánccal, majd eredményhirdetéssel folytatódott, amit a tombolasorsolás zárt. A rendezvény

nemcsak szórakoztató, hanem közösségépítő élmény is volt. A sok előkészület, az összefogás és a lelkes részvétel mind hozzájárult ahhoz, hogy ez a farsangi bál sokáig emlékezetes maradjon minden résztvevő számára.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak a pedagógusoknak, szülőknek, támogatóknak, cégeknek és segítőknek, akik bármilyen formában hozzájárultak a program sikeréhez – legyen szó szervezésről, díszítésről, felajánlásról vagy két segítő kézről. Nélkülük ez a varázslatos reneszánsz ünnep nem valósulhatott volna meg.

A 3. évfolyam nevében: Gáspár Edina tanító, munkaközösség vezető

Díjazottak
Reneszánsz tánc
Tanár tánc

Spanyolos hangulatú farsangi bál a felső tagozaton

Igazi karneváli forgatag költözött be február 13-án, péntek délután az Alsónémedi Széchenyi István Általános Iskola falai közé. A farsangi bál idén spanyol témában valósult meg. Már a belépés pillanatában mindenkit magával ragadott a színek kavalkádja, a spanyolos motívumok, lampionok sokasága.

A farsangi bált a hetedik évfolyamos gyerekek látványos nyitótánca indította,

A sort az 5.c K-pop démonvadászok folytatták, akik modern zenével kísért látványos koreográfiát mutattak be. A 6.a mexikóiaknak öltözve színes jelmezeikkel és temperamentumos táncukkal újabb országba repítették a közönséget, majd a 6.b osztályos ügynökök érkeztek, akik stílusos, humoros előadásukkal arattak nagy sikert. A 6.c-s „Partyarcok” pedig vidámságot hoztak a színpadra.

amely szintén a spanyolos hangulatot idézte meg. A ritmusos zene és az öszszehangolt mozdulatok megalapozták az egész estére jellemző jókedvet és lelkesedést.

Ezt követően egymást váltották a kreatívabbnál kreatívabb osztályprodukciók.

Az 5.b osztály múmiái titokzatos, játékos táncukkal ejtették ámulatba a nézőket, majd az 5.a Szellemirtók csoportja fergeteges előadása hozott sok nevetést és tapsot. Az 8.b osztály diszkó hangulatú produkciója igazi időutazás volt.

A 8.a osztályos bulizó fiatalok lendületes produkciója után a 8.c osztály színes-ruhás, pezsgő ritmusú brazil karneválja következett, amely zárta az osztályok bemutatkozását.

Az est egyik meglepetése – szülők és diákok örömére – a tanárok tánca volt.

A műsor zárásaként a hetedikesek megismételt tánca következett, amely méltó befejezése volt a fellépések sorának. A közönség újra és újra tapsolt, a hangulat pedig ekkorra már igazi farsangi csúcspontjára ért.

A táncos produkciók mellett a tombola is nagy népszerűségnek örvendett. Az értékes nyeremények – köztük sportszerek, elektronikai eszközök, ajándékutalványok és sok más felajánlás – kisorsolása izgalmas perceket szereztek mindenkinek. Ezúton is köszönjük támogatóinknak a rengeteg tombolaajándékot és minden egyéb segítséget, amellyel hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.

Külön és hatalmas köszönet illeti a hetedik évfolyamos szülőket, akik nélkül ez a farsangi bál nem valósulhatott volna meg. Támogatásuk, kitartó munkájuk és rengeteg segítségük példaértékű volt –hálásak vagyunk minden percért és minden apró részletért, amit a közösségért tettek!

Köszönet illeti a hetedikes gyerekeket

is, mert nagy szorgalommal, és lelkes összefogással készültek a nyitótánc, és a farsangi bál megvalósítására. Boldogsággal töltött el minket, hogy a teljes évfolyam együtt készült a spanyol tánc próbáin.

A farsangi bál idén is bebizonyította, hogy az iskola nemcsak a tanulás, hanem az együttlét, és az önfeledt öröm helyszíne is.

A bál végére mindenki kellemesen elfáradva, de élményekkel gazdagon tért haza. A felső tagozatos spanyol farsangi bál bebizonyította, hogy az iskola közössége – diákok, pedagógusok, szülők - együtt igazán szép, különleges, és értékes pillanatokat tudnak teremteni.

Köszönet Mindenkinek!

A hetedik évfolyam osztályfőnökei

Futsal siker a Diákolimpián

Az Alsónémedi Széchenyi István Általános Iskola futsal labdarúgó csapata kiváló eredményt ért el az országos Diákolimpián. A csapat az országos elődöntőig jutott, ami nagy megtiszteltetés számukra. A gyerekek lelkesedése és kitartása nagyban hozzájárult ehhez a sikerhez. Az eredmény azt mutatja, hogy a fiatal sportolók jól képviselték iskolájukat. A fiatal játékosok sokat tanultak a verseny során, ami még inkább fejlesztette képességeiket. Ez az eredmény inspirációt ad más diákoknak is, hogy a sportban is kitűnjenek. A csapat jövőbeni célja, hogy továbbfejlessze tudását és még eredményesebben szerepeljenek a következő versenyeken.

Gratulálunk mindenkinek, aki részt vett ebben a rangos megmérettetésben!

Csapattagok:

Bálint Balázs

Kiss Barnabás

Kiss Gergő

Tüske Csaba

Móricz Kende

Horváth Benjámin

Salamon Viktor

Tamási Áron

Zsidai Bence

Testnevelő: Papp Roland

KIRÁNDULÓK, SZÍNHÁZ-LÁTOGATÓK FIGYELMÉBE!

SZÍNHÁZ

2026. április 18-án (szombat ) este a Turay Ida Színházba hívom községünk lakóit.

Ray Gooney: „Páratlan páros” című vígjátékot nézzük meg.

Szereplők: Szuromi Bernadett, Varga Ádám, Bódi Barbara, Kurkó Kristóf, Győri Péter.

Az előadás megtekintését minden korosztálynak ajánlom. Utazás egyénileg. A színház megközelítése egyszerű és a színház körzetében szombat este a díjmentes parkolás lehetséges.

KIRÁNDULÁS

2026. május 17 – 20 –ig (4nap, 3 éjszaka) autóbuszos kirándulásra hívom az utazást kedvelőket.

Útirány : Drezda, Meissen és Szász-Svájc.

A programok között szerepel a Meisseni Porcelán Múzeum, Operaház, Ferenc Ferdinánd vadászkastélyának megtekintése, hajózás az Elba folyón. A részletes programért kérem keressenek!

A felkínált programra várom szeretettel a jelentkezőket!

Üdvözlettel: Szántó Erzsébet 0620-4264153, 0629-337861

Kedves Barátaink!

Nywyg Íjászat Alsónémedin

Csapatunk szorgalmasan dolgozik tovább három tudás szintű csoporttal heti 6-7 edzés keretében. A kitartó és következetes gyakorlás meg is hozza gyümölcsét: amely íjász versenyen elindulnak a Nywyg diákok mindig jól szerepelnek!

A Budapesten megrendezésre került januári elő teremversenyről minden indulónk éremmel tért haza.

Eredmények:

ALSÓNÉMEDI HÍRMONDÓ

Aranyérem: Kovács Zsombor, Horváth Hajnal, Lovas Rita, Ezüst érem: Kovács Adél, Bronz érem: Csorba Martin, Byatets Konstantin, 2026 február elején egy több fordulós verseny utolsó részét rendezték meg. Ezen is több fős csapattal vettünk részt.

ALSÓNÉMEDINAGYKÖZSÉGÖNKORMÁNYZATÁNAKÉSKÉPVISELŐ�TESTÜLETÉNEK INGYENESTÁJÉKOZTATÓÉSKULTURÁLISFOLYÓIRATA

Eredményeink:

1.helyezés Jobbágy Ádám, Kovács Zsombor, Lovas Rita 2.helyezés Csorba Martin, Byatets Konstantin, Horváth Hajnal

Kezdő csapatunk is rendszeresen gyakorol a heti edzéseken. Hétéves korban javasolt elkezdeni az íjászatot, de szívesen látjuk az idősebb diákokat is!

Elérhetőségünk: nywyg2008@gmail.com,

Üdvözlettel a Nywyg vezetősége

Az ImmaBe Hip Hop Tánciskola 2025-ös éve

Alsónémedin 2009 óta van lehetősége a fiataloknak megismerkedni a hip hop kultúrával az edzések keretin belül. Mindig is sok érdeklődőt mozgatott és mozgat meg a mai napig is ez a stílus. Az ImmaBe Hip Hop Tánciskola a Halászy Károly Művelődési Ház és Könyvtár tükrös termében várja tanítványait minden hétfőn és szerdán egy pörgős, modern táncórára, ahol hangsúlyt fektetnek a hip

hop alapok elsajátítása mellet az erőnlét és a lazaság fejlesztésére.

A 2025-ös év is nagyon sűrű és pörgős volt a gyerekek, szülők számára. A tavaszi időszakban a versenyek mellet, a fellépések száma meghaladta a 10-15-öt is olykor, így volt, hogy egy hétvégén több helyen is találkozhattak a tánciskola műsorával. Tánc világnapja, sportnap, majálisok, sportág választó, falunap, gye-

reknapok és a gálák. Sűrű, de élménydús hétvégék, amiket a gyerekek nagyon élveztek, hisz egész évben azért dolgoznak, hogy megmutathassák tudásukat.

Ami nagy büszkeség, hogy 2025 májusában, éppen, amikor az élvonalbeli csapatokkal Horvátországba utazott a tánciskola a Dance Star Világbajnokságra, egy kivételes felkérés érkezett az ImmaBe felé. Az Elmű kosárlabda csapata, a Magyar Bajnokság 1-ben játszó, Csata TKK női kosárlabda csapat szerződött le a tánciskolával, így az otthon zajló mérkőzésein a tánciskola csapatai bemutatóznak a félidő alatt. Októbertől februárig 12 alkalommal szurkolhatott és támogatta műsorával a tánciskola a ko-

sárlabda csapatot. A nagy sikerű közös munka természetesen folytatódik a jövőben is.

Hatalmas büszkeség szintén, hogy 2025 márciusában megalakult az ImmaBe senior tánccsoport, melynek résztvevői az édesanyák, akik heti rendszeresség-

gel, szorgalmasan járnak az edzésekre a háztartás, gyereknevelés, hétköznapi teendőik mellett. Idén a csoport már 24 főre gyarapodott. Minden gálára lelkesen, a családjaik támogatásával lépnek színpadra, ahol nem meglepő módon elsöprő sikert aratnak.

Az ImmaBe öt korosztály számára tartja az edzéseket, ahova várják szeretettel

az újonnan érkező tagokat az év bármely időszakában. Óvodások, alsósok, felsősök, felnőttek és seniorok oktatása folyik szeptembertől június végéig.

Köszönjük, hogy ma már több mint 90 táncos vesz részt az edzéseken Alsónémediben.

Majorné Marosi Brigitta

Megelőzés – miért fontos időben ránézni a

gyermekek fejlődésére?

Kedves kisgyermekes szülő!

Nagy örömmel írok neked, hiszen az Alsónémedi Hírmondóban mostantól egy új, rendszeres rovat indul.

Ezeken az oldalakon negyedévente olyan témákról olvashatsz majd, amelyek a 0–7 éves gyermeked mozgásfejlődéséhez kapcsolódnak.

A célom az, hogy megnyugtató, hétköznapi szemlélettel segítselek eligazodni a mozgásfejlődés világában – ijesztgetés, szakzsargon és megfelelési kényszer nélkül.

Jobbágy Piroska vagyok, konduktor–óvodapedagógus, mozgásfejlesztő szakember és egy hamarosan 3 éves kisfiú édesanyja. Több, mint 7 éve hivatásom az alsónémedi és a környékbeli gyermekek mozgásfejlesztése. Már az egyetemi éveim alatt is hittem abban, hogy a megelőzés az egyik legfontosabb, amit tehetünk gyermekeink fejlődése érdekében. Erről szól ez az első írásom is.

Fogadjátok, olvassátok sok szeretettel!

Miért beszélünk egyáltalán a megelőzésről?

Sok szülő akkor kér segítséget, amikor már valami nagyon látványosan nem működik. Pedig a gyermekek fejlődése nem egyik napról a másikra „csúszik el”, nagyon sok apró figyelemfelkeltő jelet jelenik meg, ha nyitottak vagyunk rájuk.

A megelőzés – vagy más néven prevenció – azt jelenti, hogy időről időre ránézünk a gyermek fejlődésére, akkor is, amikor még „nincs baj”. Tesszük ezt azért, hogy szükség esetén időben tudjuk támogatni a gyermeket és a családot egyaránt.

Minél kisebb egy gyermek, annál kevesebbet várunk el tőle. Éppen ezért a korai életkorban (0-3 éves kor között) van a legnagyobb tere annak, hogy finoman, stressz mentesen segítsünk.

Szakemberként gyakran tapasztalom, hogy egy-egy szűrés során elég néhány apróbb tanács pl.: környezetalakítás, több idő a szabad levegőn, több szabad játék, kevesebb „kütyü”, egy kis torna - és máris sok minden gördülékenyebben halad.

Viszont ahogy az előbb is említettem, ez az egész sokkal könnyebb akkor, amikor még „időben vagyunk” és nem halmozódnak több területen a különböző elakadások.

„Nem túlzás ez egy kicsit?” – gyakori szülői kérdés

Teljesen megértem, ha ez a kérdés megfogalmazódik benned.

Viszont kérlek arra gondolj, hogy felelős szülőként figyelsz. Figyeled a gyermeked, kérdezel,és mersz időben segítséget kérni.

Ha szülőként tartós bizonytalanságot érzel, ha valami újra és újra „szemet szúr”, akkor az már önmagában elég ok arra, hogy ránézzetek együtt egy szakemberrel. Inkább menjetek el felmérésre kétszer „feleslegesen”, mint egyszer későn.

Mit jelent a megelőzés a gyakorlatban?

A prevenció egy figyelmes, jelenlévő szemlélet, amely segít időben észrevenni azokat az apró jeleket, amelyek arra utalnak, hogy érdemes itt-ott megtámogatni gyermeked fejlődését.

Egészen pici korban ezek a jelek nagyon gyakran a mozgásban jelennek meg.

Előfordulhat például, hogy egy baba nehezen viseli a hason fekvést; mindig ugyanarra néz, egyik kezével többször nyúl; kimarad a kúszás vagy a mászás; esetleg a fejlődése feltűnően lassú vagy épp túl gyors, mintha fontos lépcsőfokokat szeretne kihagyni.

Ezek önmagukban még nem jelentenek problémát, de fontos jelzések lehetnek arra, hogy érdemes ránézni!

Óvodás korban a jelek már a mindennapokban is megjelenhetnek: gyakori elesések, bizonytalan egyensúly, a biciklizés vagy a mászókázás kerülése; túlzott nyugtalanság, folytonos izgés-mozgás-pörgés-forgás; a rajzolás elutasításavagy a figyelem szétszórtsága.

Ezek a jelzések gyakran összefüggnek a korábbi mozgásos tapasztalatokkal, az idegrendszer érésével. Ilyenkor 1-1 felmérés során már az a feladatunk, hogy időben észrevegyük, ha a gyermeknek több támogatásra van szüksége. Legyen az akár az egyensúly, a testtudat, a figyelem vagy az önszabályozás területén.

A prevenció lényege tehát minden életkorban ugyanaz:

Szülőként észrevenni, kérdezni, és még időben szakemberhez fordulni.

A szakember oldaláról pedig a cél az, hogy segítse és vezesse a családot és a gyermeket a lehető legegyszerűbb, játékos módon, könnyedén beillesztve a támogatást a mindennapokba.

Mikor érdemes szűrésre menni konduktorhoz?

Leghamarabb 6-12 hetes korban érdemes, hiszen ekkor már nagyon sok pici apróságot észrevehet a szakember, illetve mindennapi ötletekkel is tud segíteni (pl.: paszszív átmozgatás). Ezt követően a nagy mozgásfejlődési mérföldköveknél szoktuk javasolni (fordulás, kúszás, mászás, állás, járás); ezt követően pedig az iskolakezdésig évente. 5-6 éves korban kiemelten fontos lenne minden kisgyermeket felmérni, hiszen ekkorra már a mozgásos alapoknak stabilan kellene működniük a sikeres iskolakezdéshez.

ALSÓNÉMEDI HÍRMONDÓ

A látás és hallás rendszeres ellenőrzése szintén kiemelten fontos.

ALSÓNÉMEDINAGYKÖZSÉGÖNKORMÁNYZATÁNAKÉSKÉPVISELŐ�TESTÜLETÉNEK INGYENESTÁJÉKOZTATÓÉSKULTURÁLISFOLYÓIRATA

+1 tipp tőlem:

Figyeld meg gyermeked mozgását játék közben anélkül, hogy azonnal beavatkoznál.

Ha van egy mozdulat, helyzet vagy viselkedés, ami többször visszatér és elgondolkodtat, esetleg nyugtalanít, jegyezd fel magadnak. Ha pedig kérdésed merülne fel ezzel kapcsolatosan, remélem most már nem késlekedsz segítséget kérni!

A következő cikkben folytatásként, arról fogok majd írni, hogy szülőként mit tehetsz gyermeked fejlődéséért a mindennapokban.

Ez a sorozat azért jön létre, hogy valódi segítséget adjon a kisgyermekes élet mindennapjaihoz!

Visszajelzéseiteket előre is köszönöm!

Szeretettel:

Tedd fel nekem a kérdésed, vagy jelezd, ha lenne olyan téma, amiről szívesen olvasnál ebben a rovatban!

www.piroskavaltornazok.hu info@piroskavaltornazok.hu

Piroska

GYERMEKSAROK

Hogyan lett a huszárnak

lova?

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy huszár. Délceg huszár, híres vitézhírében állt, de nagy volt a bánata, mert nem volt neki lova. Mégiscsak nagy szégyen, hogy egy huszár gyalog járjon! Azon tanakodott egyre, hogyan szerezzen lovat magának. Mit csináljon? Mit csináljon? „El kellene menni egy lovardába, ahol nem pénzt kér a munkájáért, hanem lovat.” Szorgalmas volt a huszár, nem félt a munkától. Talált is egy gazdát.

-Adjon Isten! Jó napot, gazduram!

-Fogadj Isten, fiam! Aztán mi járatban?

-Munkát vállalnék.

-Örömest felfogadnálak, de bizony úgy leszegényedtünk a háborúban, hogy nem tudok fizetni.

-Nem is kérek más fizetséget, mint egy lovat.

-Egy lovat? De hát az én lovaim mind betegek, mind gyengék. Aszottak, soványak, hálni jár beléjük az élet!

- Egyet se féljen gazduram! Meggyógyítom én őket!

Kezet ráztak. Megszegődtek.

Bizony elszorult a huszár szíve a beteg lovak láttán. Egyik gyengébb volt, mint a másik. „Ezeknek jó étel kell és jó gondozás!” – gondolta. Hozzálátott. Kitakarította az istállót. Lecsutakolta a lovakat. Megkefélgette a szőrüket. Készített nekik egy szép tágas kinti karámot, ahol a napfényben jó nagyokat sétálhattak. Mert ezek a lovak mindig az istállóban voltak. Nem takarították, nem sétáltatták őket annakelőtte. A huszár tudta, hogy mi kell a lónak. „Erőre kapnak, ha adok nekik jó ennivalót!” – gondolta. „Kaszálok nekik friss füvet, azzal etetem őket.” A fű jól esett a lovaknak, de csak nem erősödtek.

„Hát, bizony, zabra lenne szükségük. De a gazda szegény. Nem telik neki zabra.”

Mit csináljon? Mit csináljon? „El kellene menni egy aratásba, ahol nem pénzt kér a munkájáért, hanem a learatott zabból néhány zsákkal.”

Szorgalmas volt a huszár, nem félt a munkától. Talált is egy gazdát.

- Adjon Isten! Jó napot, gazduram!

- Fogadj Isten, fiam! Aztán mi járatban?

- Munkát vállalnék az aratásban.

- Örömest felfogadnálak, mert sok a munka. De bizony, úgy elszegényedtünk a háborúban, hogy nem tudok neked fizetni.

- Nem is kérek más fizetséget, mint néhány zsák zabot.

- Zabot? Hát azt szívesen adok!

Kezet ráztak. Megszegődtek.

Beállt a huszár az aratásba. Keményen dolgozott. Sok kéve gabonát lekaszált. Meleg volt, izzadt, de nem lankadt. Egyre csak a lovakra gondolt, amiknek nagy szüksége van a zabra, hogy megerősödjenek.

Látta ezt a gazda. Elégedett volt a huszár munkájával. A nap végeztével adott neki öt zsák zabot.

Örömmel vitte a zabot a lovakhoz a huszár. Megetette őket. A lovak a zabtól úgy jóllaktak, hogy kikerekedett a hasuk, megfényesedett a szőrük, visszatért az erejük. Örült a huszár. Elégedett volt a gazda. Megajándékozta a huszárt egy szép barna lóval. Felpattant rá – amúgy huszárosan! – és délcegen nyargalt a mezőben! Jól gondját viselte!

Ápolgatta, szeretgette. A lova is szerette a huszárt, mert jó gazdája lett. Óvta, vigyázta őt minden csatában. Párja sem volt annak a lónak az egész huszárezredben!

Ha tetszett a mese segíts a huszároknak eljutni a szépen kikerekedett lovaikhoz!

Forrás: https://jatsszunk-egyutt.hu/

PÁLYÁZAT

a településen működő civil szervezetek, társaságok részére

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2026. évi költségvetési keretéből, valamint az államháztartáson kívüli források átadásáról, átvételéről szóló 2/2017. (II.13.) önkormányzati rendelete alapján a településen működő civil szervezetek, társaságok részére pályázatot ír kiaz alábbiak szerint:

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2026. évi költségvetéséből pénzügyi keretet (Civil keretet) különített el a településen működő civil szervezetek és társaságok részére.

Az elkülönített civil keret: 5.000.000 Ft, azaz ötmillió forint.

A pályázati támogatás a szervezet alapfeladatainak ellátására, működésének támogatására igényelhető.

Pályázni az államháztartáson kívüli források átadásáról, átvételéről szóló 2/2017. (II.13.) önkormányzati rendelet 2. számú melléklete szerinti pályázati adatlapon lehet, a szükséges nyilatkozatok és mellékletek becsatolásával egyidejűleg.

A pályázat benyújtási határideje: 2026. április 15. (szerda) 12:00 óra

A benyújtás módja: 1 példányban - papír alapon

Helye: Alsónémedi Polgármesteri Hivatal, 2351 Alsónémedi Fő út 66. szám

A keret felhasználásáról, a pályázók támogatásának mértékéről a helyi képviselő-testület – Kulturális, Sport, Egészségügyi és Szociális Bizottság és a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi Bizottság előzetes véleményezése után – legkésőbb a 2026. április 29-i ülésén dönt.

A támogatási szerződés megkötésének határideje: 2026. május 31.

A támogatási összeg kifizetésének határideje: 2026. június 30.

Álláspályázat

Alsónémedi Szivárvány Napköziotthonos Óvoda pályázatot hirdet köznevelési foglalkoztatotti jogviszony keretében

Logopédus

Munkakör/ feladatkör betöltésére

Tevékenységi kör:

Az Alsónémedi Szivárvány Napköziotthonos Óvoda székhely és telephely vonatkozásában a 15/2013

EMMI rendelet 25 §-a alapján történő logopédiai ellátás, 3 és 5 életévüket betöltött óvodás gyermekek nyelvi- és beszédfejlettségének szűrése, logopédiai alapvizsgálata, diagnosztika és terápia, valamint a SNI-beszédfogyatékos és BTMN-s gyermekek terápiája

Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, formája: Határozatlan idejű, 40 órás, Teljes munkaidő

Munkavégzés helye: Alsónémedi Szivárvány Napköziotthonos Óvoda 2351 Alsónémedi, Szent I. tér 8./ Rákóczi u.20.

A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ: A Púétv.41. § (1) alapján a köznevelési jogviszony létesítésekor 3 hónap próbaidő kikötése kötelező

Illetmény, juttatások: Az illetmény megállapítására a Púétv.2023. évi LII. törvény rendelkezései az irányadók. Egyéb juttatások: cafetéria, munkaruha

Pályázati feltételek:

Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:

 Büntetlen előélet, Erkölcsi bizonyítvány

 Cselekvőképesség

 Magyar állampolgárság

Elvárt végzettség: Főiskola, Logopédus- gyógypedagógus

A pályázat elbírálása során előnyt jelent: szakmai tapasztalat

A pályázat részeként benyújtandó igazolások, dokumentumok:

 fényképes szakmai önéletrajz

 három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány

 végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolata / szkennelt változata

 hozzájáruló nyilatkozat a személyes adatok kezeléséről

A pályázat benyújtásának határideje: 2026.05.18.

A pályázat benyújtásának módja:

 postai úton: Alsónémedi Szivárvány Napköziotthonos Óvoda 2351 Alsónémedi, Szent I. tér 8. / a borítékon feltüntetve az intézményi iktatószám és munkakör

 elektronikus úton: Szabó Éva óvodaigazgató részére email: nemediovi@gmail.com

A pályázat elbírálásának határideje: 2026.05.30.

Az állás betöltésének határideje: 2026.09.01.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Alsónémedi településen a hivatal elnöke által 2026-ra engedélyezett, önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre, a korábbi évek gyakorlata szerint.

A felvételek Országos Statisztikai Adatfelvételi Program (OSAP) szerinti nyilvántartási számai és megnevezései a következők: Alsónémedi: 2003 Felmérés a háztartások és az egyének információs és kommunikációs technológiai (IKT) eszköz használatáról2026. április-június

Az összeírói munkát a Központi Statisztikai Hivatal megbízásából a Statek Statisztikai Elemző Központ Kft. (STATEK Kft.) fényképes igazolvánnyal ellátott kérdezői végzik. Amennyiben - a lakosság részéről - településükön tudomásukra jut, hogy a KSH nevében visszaélés történik, kérjük haladéktalanul jelezzék a lakinfo@ksh.hu email címünkön.

Adatszolgáltatóinknak lehetőségük van telefonon keresztüli válaszadásra, illetve egyes adatgyűjtések esetében arra kérjük a válaszadó-

kat, hogy a kérdőívek weben történő önkitöltési lehetőségét részesítsék előnyben.

A válaszadásra kijelölt háztartások kiválasztása véletlenszerű mintavétellel történik az ország különböző településein. Az adatfelvételekből származó eredmények nélkülözhetetlenek a társadalom jellemzőinek feltérképezésében. A kapott adatokat a Központi Statisztikai Hivatal a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény, valamint az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 számú rendelete (általános adatvédelmi rendelet, GDPR) előírásának megfelelően bizalmasan kezeli, azokat más szervek, személyek részére nem szolgáltatja ki. Az eredményeket a KSH név és egyedi adatok nélkül, összesített statisztikai táblázatokban közli.

A lakosság részére munkanapokon hétfőtől csütörtökig 8:00 és 16:00 óra között, pénteken 8:00 és 14:00 óra között a +36 80 200-766-os telefonszámon (3-as mellék), illetve a lakinfo@ ksh.hu e-mail címen adunk további felvilágosítást. Az adatgyűjtés módszertanával és a kutatási eredményekkel kapcsolatosan a www. ksh.hu internetes oldalon található Adatszolgáltatóknak/Adatszolgáltatás teljesítése/ Lakossági adatgyűjtések menüpont nyújt tájékoztatást.

Tisztelt Ügyfelünk!

LOMTALANÍTÁS

Tájékoztatjuk, hogy Alsónémedi településen 2026. március 31. napjáig igényelhető, az első féléves időszakra eső díjmentes házhoz menő lomtalanítás. Az igénybejelentést követően a lomtalanítás 2026. április hónapban történik.

A lomtalanítási igényét a 06 1 776 77 77 telefonszámon, vagy az ugyfelszolgalat@dtkh.hu email címen jelezheti ügyfélszolgálatunk felé beazonosítás - vevőazonosító megadását követően.

Lomhulladék: az az eseti jelleggel keletkező, nagyméretű darabos háztartási hulladék, mely mérete miatt nem fér a közszolgáltatáshoz rendszeresített hulladékgyűjtő edénybe (kukába). Például:

 berendezési tárgyak (asztal, szék, szekrény, ágy, komód) szétszerelt mozgatható állapotban

 fából készült bútorok/tárgyak - ablakkeret, ajtó, kerítés

 műanyagból készült tárgyak – vödör, láda, kertibútor, gyerekjátékok, hordó, virágcserép;

 textíliák – szőnyeg, ágynemű, ruhanemű, szivacsmatrac

Nem tartoznak a lomtalanítás körébe, így nem kerülnek elszállításra: zöldhulladék: gally, salak, trágya, szalma, egyéb növényi és állati hulladék; építési hulladék, egyéb ipari hulladék; veszélyes elektromos, elektronikai készülékek (pl. TV-készülék, hűtőgép…); gumiabroncsok, autó – és gépalkatrészek, veszélyes hulladékok, (pl.: gumiabroncs, akkumulátor; festékes dobozok, kátrány származékok, használt sütőolaj, zsiradék, gépjárműolaj); állati tetem, fertőző és undort keltő anyag; heti hulladékszállítás körébe tartozó háztartási, valamint gazdálkodói tevékenységből származó hulladék, vagy a heti hulladékszállítás körébe tartozó háztartási és a szelektíven gyűjtendő csomagolási hulladék.

A kihelyezett lom elszállítása az előre egyeztetett napon történik, mely a megadott napon reggel 5 óráig az ingatlan utcafronti részére helyezhető ki! Kérjük, hogy a nagydarabos lom (pl. bútor) kivételével a kisebb méretű anyagok a hatékonyabb elszállítás és szétszóródás megakadályozása érdekében bezsákolva, kötegelve kerüljenek kihelyezésre. A lomhulladékot minden esetben úgy kell elhelyezni, hogy az a jármű- és a gyalogos forgalmat ne akadályozza, a zöldterületeket és a növényzetet ne károsítsa, továbbá ne járjon baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével.

Szolgáltató elérhetősége:

 2700 Cegléd, Rákóczi út 23.

 telefon: 06 1 776 77 77;

 ügyfélkapcsolati pontjainkról bővebb információt www.dtkh.hu weboldalon talál.

KÖZÉRDEKŰ TELEFONSZÁMOK

BALESETI ÜGYELET

Semmelweis Egyetem Központi Betegellátó Épülete

(1083 Budapest Korányi Sándor utca 2.)

Ha valakit baleset ért, életveszélybe került, továbbra is hívhatja a 112-t, ha a mentőket kell elérnie, illetve ha az állapota engedi, személyesen ide mehet traumatológiai ellátásra.

ÁLTALÁNOS ORVOSI ÜGYELET

A háziorvosi rendelési időszakon kívül (16.00 óra után) az 1830 ügyeleti hívószámot kell hívni.

Személyesen felkereshető ügyeletek:

Hétköznapokon 16.00 – 22.00 óra között

Gyál Városi Egészségügyi Központ 2360 Gyál, József A. u. 1. (polgármesteri hivatal utáni utca jobbra); 22.00 – 08.00 óra

között Dabas Bartók Béla köz 2/A

(Dabas központi ügyelete, a szakorvosi rendelő épületének kívülről jobb oldala)

Szombat, vasárnap és ünnepnap reggel

8.00 – 14.00 óráig mindkét ügyeleti hely, 14.00 - másnap reggel 8.00 óráig csak a dabasi ügyelet vehető igénybe!

Rendőrség: 107, 112

Közterületfelügyelők:

Dernóczi Zoltán +36 70 607 9601

Bálint Katalin: +36 30 503 6739

Körzeti megbízott: Szadai Attila + 36 20 489 6722

Víz hibabejelentés:

Nagy Tibor + 36 70 585 5510

Morvai János + 36 70 437 3800

Szennyvíz ügyelet: + 36 30 9197 250

Közvilágítás hibabejelentés (ideiglenesen): 06-29/337-101

Mezőőrök: Garai Miklós + 36 30 857 6195

Cséfalvay Péter +36 30 723 1935

Ladányi Tibor: +36 30 769 0940

Kérjük Önöket, hogy gyanús személy vagy

cselekmény esetén azonnal hívják a megfelelő telefonszámot!

Az ABÉVA Kft. az Alsónémedi Széchenyi István Általános Iskolába délutános műszakba takarító munkatársakat keres.

Munkaidő: 14-től 22 óráig.

Bővebb felvilágosítás a +36/30-351-7170-es telefonszámon, vagy előzetes egyeztetés után személyesen az ABÉVA Kft. irodájában, az Alsónémedi, Fő út. 75. szám alatt.

Köszönetnyilvánítás

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik drága szerettünk, Dencsik Pál temetésén megjelentek.

Sírjára koszorút, virágot hoztak és elkísérték utolsó földi útjára. Osztoztak fájdalmunkban.

Köszönetet mondunk az Elohim Temetkezési Vállalat dolgozóinak az együttérző munkájukért.

Köszönettel: Gyászoló család

Köszönetnyilvánítás

Ezúton szeretnénk köszönetünket kifejezni mindazoknak, akik szeretett Édesanyám temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak, és a sírjára helyezett koszorúkkal tiszteletüket rótták le.

Külön köszönetünket fejezzük ki településünk Önkormányzatának a megemlékezés jeléül elhelyezett koszorúért és együttérző figyelmességükért.

Bódizs Attila és családja

A rendezvényekről készült fotók és videók megtekinthetők: https://www.alsonemedi.hu/galeria https://www.alsonemedi.hu/videotar

Felelős szerkesztő: dr. Tüske Zoltán polgármester

Szerkesztőbizottsági elnök: Török Lajosné, a Kulturális, Sport, Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke

Szerkesztőbizottság: Dr. Tunyogi-Tüske Ágnes, Kovács Róbert, Lajer László

Szerkesztőségi titkár: Nagyné Molnár Erzsébet

Elérhetőség, hirdetésfelvétel: Alsónémedi Polgármesteri Hivatala, 2351 Alsónémedi, Fő út 66. Nagyné Molnár Erzsébet

Tel.: 06-29/337-101/11 e-mail: alsonemedi@alsonemedi.hu ISSN 2063-0972 (Nyomtatott) ISSN 2063-0980 (Online)

Példányszám: 2100 db Megjelenik évi 10 szám + 3 ünnepi szám Nyomdai munkálatok: Pressman Nyomdaipari és Kereskedelmi Bt., Dabas. Felelős vezető: Bálint Ferenc

Terjeszti: Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata

A cikkeket e-mailen vagy személyesen lehet eljuttatni a Polgármesteri Hivatal Titkárságára. Beküldött fotókat és kéziratokat nem őrizzük meg! Lapzártákról és a megjelenés tervezett időpontjáról a település honlapján találnak információt (www.alsonemedi.hu/hirmondo). Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a lapzárta után beérkezett cikkeket a nyomdai határidők miatt csak a soron következő lapszámban van módunk megjelentetni. A hirdetések tartalmáért minden felelősség a hirdetőt terheli.

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
alsonemedi_2026_marc_JN weboldalra jav.. by alsonemedi - Issuu