Skip to main content

alsonemedi_2025_dec_weboldalra

Page 1

XXXVII. évfolyam 10. szám 2025. december

ALSÓNÉMEDI

HÍRMONDÓ

ALSÓNÉMEDI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉS KÉPVISELŐ�TESTÜLETÉNEK INGYENES TÁJÉKOZTATÓ ÉS KULTURÁLIS FOLYÓIRATA

Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk!


2 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

IMÁDJUK ŐT! ÉS CSAKIS ŐT! „íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, ÉS ELJÖTTÜNK, HOGY IMÁDJUK ŐT” (Máté evangéliuma 2:1-2) Karácsony nemcsak arról kell szóljon, hogy „mit hoz a Jézuska” (júj, de furcsa kifejezés) hanem arról is, hogy mi, mit viszünk elé! Próbáltuk már úgy felfogni és megélni a karácsonyt, hogy ez az Úr Jézus Krisztus születésnapja, azé, Aki kezdettől fogva van és Aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz? Ha a családban születésnapra készülünk, furcsa lenne, ha nem törődnénk azzal, nem gondolnánk végig: minek örülne leginkább az ünnepelt? Mint ahogy azon sem mesterkedünk: mivel lehetne őt a leginkább felbos�szantani, megsérteni - mi okozna igazán nagy fájdalmat néki. Ha lenne ilyen, akkor az szeretet-hiányos állapotnak minősülne. Bölcs ember az, aki felismeri és megéli, mi a dolga a Királyok Királya előtt, minek örülne a testet öltött Ige: imádni őt! És még bölcsebb ember az, aki azt is megérti és megéli, hogy csakis Őt! Ez a szó és magatartás foglalt - tilos és ördögi akárkire, bármire alkalmazni, kimondani, miközben a magyar nyelv oly sokféleképpen tud érzelmeket, tetszést kifejezni - az „imádom” szó használata mindenre, mindenkire, amit, akit szeretünk / bármire, ami tetszik, nemcsak a szókincsünk megszegényítése. Isten dicsőségét, fenséget is meggyalázzuk ezzel, ezt pedig, fájdalmas következmények nélkül, nem tehetjük meg. De hát mi csak a divatot, trendit követjük! Jézust kövesd! Ő az ÚT, az IGAZSÁG és az ÉLET, Ő a Jó Pásztor! A külföldi filmekben is ezt a szót használják, a fordítások szerint! Biztos lehetsz benne, hogy egyáltalán nincs szinkronban az eredeti szöveggel, kifejezéssel, amit a filmben mondanak. Nem vesszük mi ezt olyan komolyan, mint ahogy e sorok írója gondolja! Az Úr Jézust kell komolyan

venni és akkor ez sem lesz komolytalan - „játék a szavakkal” legyintéssel elintézve. „Mert szavaid alapján ítéltetsz majd igaznak, és szavaid alapján ítéltetsz majd bűnösnek”. (Máté evangéliuma 12:37) Többen kérdezték tőlem: „Mit csinálunk majd a mennyben?” A Biblia válasza: Dicsérjük és imádjuk Őt, a Mindenhatót, Örökkévalót, Teremtőt és Megváltót, a Szeretetet – Aki „úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!” (János 3:16) Aki már a földön imádja Őt, és csak ŐT, az fogja a mennyben is. Hosszú az út idáig („napkeletről Jeruzsálembe”). Kezd el járni, nem karácsonykor, hanem karácsonytól, a Szentestéért. Karácsonykor az ünnepelt többet ad, mint az ünneplők. Keressük és találjuk meg erre a hálára és köszönetre a legjobb szót, a legőszintébb, egyetlen, tudatos választ, mely imádságban csendes vagy hangos: imádlak! Erről az imádásról ír a Biblia, erről az imádásról szól a tanítás, erre az imádásra legyünk nyitottak, erre az imádásra adjunk példát, és akkor Áldás és Békesség lesz! „Ó, jöjjetek, hívek, ma lelki nagy örömmel, A jászolhoz Betlehembe jöjjetek el! Megszületett az angyalok királya: Ó, jöjjetek, imádjuk, Ó, jöjjetek, imádjuk, Ó, jöjjetek, imádjuk az Úr Krisztust!” „Úr Jézus, ki ez napon érettünk születtél, Csak tégedet illet szívünk tisztelete! Isteni Gyermek, testet öltött Ige! Ó, jöjjetek, imádjuk, Ó, jöjjetek, imádjuk, Ó, jöjjetek, imádjuk az Úr Krisztust!” (414. dicséret)

Szappanos Zoltán református lelkipásztor


ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

3

ADVENTI GONDOLATOK Ahogy az év vége felé közeledünk, a falut lassan betölti az adventi várakozás megható és lélekemelő érzése. A mindennapok rohanása ilyenkor egy kicsit lelassul, és észrevesszük azokat a csendes jeleket, amelyek már a karácsony örömhírére készítenek bennünket: a dérrel borított utcák békéjét, a házak ablakaiból kiszűrődő fényeket, a frissen sült mézeskalács illatát, vagy egy rég hallott karácsonyi éneket, amely a Megváltó születésének emlékét idézi fel bennünk. Ezek a pillanatok adják meg számunkra az advent valódi, bensőséges érzését. Alsónémedi közössége évről évre bizonyítja, hogy hitben és hagyományainkban gyökerező összetartozás él közöttünk. Az adventi időszakban a település minden pontján érezhető a készülődés és a figyelmesség: a szeretetből vállalt szolgálat, az egymás felé forduló jóakarat, amely a keresztény ünnep legmélyebb üzenetét tükrözi. A közösség öröme ilyenkor különösen emlékeztet bennün-

ket arra, hogy a karácsony legnagyobb ajándéka az együttlét és a szeretet. Karácsony közeledtével egyre inkább megérezzük a hit ajándékát: hogy nemcsak ünnepre, hanem Jézus Krisztus születésének örömhírére készülünk, arra a pillanatra, amikor a világra megszületett a szeretet, a békesség és a remény forrása. Ez az időszak emlékeztessen bennünket arra, hogy a Megváltó érkezése ma is képes fényt gyújtani szívünkben. Legyen az idei advent a lelkünk megnyugvásának, az egymás iránti szeretet megerősödésének, a hitben való elmélyülésnek, a családi együttléteknek és az öröm kimutatásának ideje mindannyiunk számára! A Képviselő-testület és kollégáim nevében kívánok minden alsónémedi lakosnak meghitt, örömteli és áldott karácsonyi ünnepeket! dr. Tüske Zoltán polgármester


4 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

BESZÁMOLÓ Dr. Tüske Zoltán polgármester a 2025. évi közmeghallgatáson elhangzott beszámolója Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A közmeghallgatás során a polgármester jogszabályi kötelezettsége, hogy beszámoljon a településen az elmúlt évben történetekről. Most ennek a kötelezettségemnek teszek eleget, kérem tehát türelmüket, igyekszem röviden összefoglalni mondandómat. Általánosságban annyit elmondhatok, hogy továbbra is az a törekvés hajt bennünket a képviselő-testülettel együtt, hogy stabil és biztonságos működést tudjunk Alsónémedin fenntartani. Természetesen meggondoltan határozzuk el és indítjuk meg beruházásainkat azért, hogy a település működése stabil tudjon maradni. Stabil gazdálkodásunk legfontosabb alapja az évek óta folyamatosan növekvő építmény és elsősorban iparűzési adó, emellett még szót kell ejtenem arról, hogy megtakarításainkat igyekszünk gondosan kezelni, jól kamatozó banki lekötéseket alkalmazunk, amelyek lényegesen nagyobb hozamot adnak, mintha az Államkincstárban kötnénk le megtakarításainkat. Nem túl előnyös, inkább hátrányos számunkra a kormányzat által elindított versenyképes járások program, mivel a jogszabály szerint fizetendő adótöbblet több mint amit megpályázhatunk. Az idei év egyik legnagyobb tanulsága az volt, hogy Alsónémedi lakói tudnak közösen gondolkodni és közösen cselekedni. Az önkormányzat, a civil szervezetek, egyesületek, egyházi közösségek, vállalkozók és magánszemélyek önzetlen együttműködése tökéletesen példázta mindannyiunk számára a gyakorlatban is, a bennünket ért július 7-i katasztrofális vihar kapcsán, hogy egy olyan élő, aktív és összetartó közösséghez tartozunk, amely példa értékű. Összefogtunk, és mindenki a maga dolgát téve hozzájárult a szélvihar okozta károk elhárításához a település életének helyreállításához. Mindenkinek ezúton is köszönöm a munkáját. A személyi rész: Fontos az önkormányzat és intézményei humán erőforrásának biztosítá-

sa, ezért 2025. januárjában is 15%-os átlagos béremelést hajtottunk végre, ami persze a pedagógusok és a köztisztviselők esetében a központilag biztosított béremelés miatt ennél nagyobb arányú volt. Minden dolgozó esetében döntött a testület, figyelemmel dolgozóink évközi helytállására, másfél havi fizetésnek megfelelő jutalomról. Igyekszünk továbbra is megbecsülni dolgozóinkat és próbálunk a környező településeknél magasabb bérezést nyújtani. Továbbra is támogatjuk a helyi egészségügyi szféránkat előnyös rezsiviselési és helybiztosítással, a Daköv Kft. Alsónémedin dolgozó munkavállalóit szintén havi 100e Ft bruttó bérkiegészítéssel. Az iskolai dolgozókat, bár nem hozzánk tartoznak, mégis 1 havi fizetésnek megfelelő jutalomban és cafetéria juttatásban részesítettük 2025. elején, most pedig 2026. elején a tavalyi jutalom 5%-kal történő megemelését döntöttük el. Emellett az iskolai oktatási, nevelési tevékenységet számtalan vonatkozásban, kisebbnagyobb pénzügyi támogatással erősítjük. A most beterjesztett költségvetési koncepció ugyanezen elgondolások alapján a dolgozóinknak évi 5%-os béremelést tartalmaz és a cafetéria összegét is nettó 350 ezerről 380 ezerre tervezzük emelni. Természetesen a központilag elrendelt béremelések a pedagógusoknál, a köztisztviselőknél magába foglalja ezt az 5%ot, sőt ennél magasabb is, tehát őnáluk külön önkormányzat által elrendelt béremelés nincs. Beruházásaink: Ezeket röviden felsorolom: Somogyi Béla utca útburkolatának felújítása a Magyar Közúttal együttműködve. Egy csoportszobás bölcsőde befejezése. Jelenleg zajlik a Váci Egyházmegye Samaritánus Intézményfenntartó központjával kötött feladatellátási szerződés módosításának engedélyezése. Befejeztük az új 750 adagos konyhát mindenre kiterjedően és ez év augusztus végén megindult a munka is az épületben.


ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

5

Az iskola udvarán teljesen felújítottuk a műegységes gyalogjárdával, parkoló felületekkel, füves focipályát és az ősztől a gyerekek hasznáegységes kapubehajtókkal, ahol lehetséges zöllatba vehették. dítéssel, olyan formában, ahogy ez már tavaly Befejeződött a Dísztér tervezése és terveim elkészült a Fő út középső szakaszán. szerint a közbeszerzési ajánlattételi felhívás Végezetül szót ejtenék arról, hogy megvámég az idei évben közzétételre kerül. A beruhásároltuk a ruházati butik mögötti mintegy 8300 zás kivitelezésének előfeltételeit megteremtetm2-es területet, ahol az eladók vállalták az épületek teljes elbontását és jogi rendezését. Ha a tük, így megfelelő helyre került az elektromos jövő év tavaszára ide eljutunk, akkor szeretnénk energiaforrás, illetve a légvezetékek a Dísztér egy olyan nagyobb kulturális rendezvények leterületén földkábellel kerültek kiváltásra. bonyolítására alkalmas területet kialakítani, Szót kell ejtenem évről-évre fenntartott progamely szükség szerint zajvédő falakkal is elláramjainkról, amelyek rendkívül népszerűek a latásra kerül. Ez a terület alkalmas lehet parkolók, kosság körében. Így említem a fásítási és bokor szociális épületek kialakítására és helyt adhatna telepítési programot, amely program elindítása olyan nagyszabású rendezvényeknek, mint a óta majdnem 3000 fát és egyéb bokros növényt Búcsú, a Pörköltfesztivál, a Bajor Sörfesztivál. osztottunk ki a lakosságnak, akik azokat elülKulturális életünk: Továbbra is törekszünk tették és azóta is gondozzák. Ugyanígy telepümagas színvonalú rendezvények megtartására. lésünk szépülésére szolgál a Virágzó Némedi Azt gondolom, rendezvényeink mennyisége és Program, amelynek keretében az idei évben minősége párját ritkítja a környező települések 11500 tő virágot osztottunk ki a némedieknek. között. Ezeket mindannyian átélhettük, így itt Ami a jövőt illeti, azzal kapcsolatban szeretcsak néhányat említenék érintőlegesen. Nagy nék tájékoztatást adni arról, hogy jövő év tavasikerű voltÖNKORMÁNYZATÁNAK a Községi Disznótor, a Majális a szán reményeim szerint megindulhat a Dísztér ALSÓNÉMEDI NAGYKÖZSÉG ÉS KÉPVISELŐ�TESTÜLETÉNEK INGYENES TÁJÉKOZTATÓ ÉS KULTURÁLIS FOLYÓIRATA Wellhello együttes koncertjével, a Gyermeknap megépítése és annak befejezésére 2027. márciaz Almaszószok együttessel, a 4 Ökumenikus us elejére számíthatunk, így 2027-ben a márciPiknik, a Traktorfesztivál, a Búcsú (sokan adtak us 15-i ünnepség már ezen az új helyen kerülne hangot tetszésüknek, hogy a Dísztér leendő temegtartásra. További tervünk az óvoda Rákóczi rületén került az idén megrendezésre, így több úti telephelyén az épület bővítése tornaszobával hinta kerülhetett elhelyezésre), a Pörköltfesztiés egy csoportszobával. Ennek finanszírozásávál, a Bajor Sörfesztivál, a Szüreti Felvonulás ra találtunk pályázat lehetőséget és november és Bál, végül a Székelybál. hónap folyamán a pályázatot be is nyújtottuk. A jövőt csak akkor tudjuk sikeresen formálHa nyernénk akkor 260 millió forint állami és ni, ha maradunk olyan összetartó és együttműEurópai Uniós pályázati pénzre tehetünk szert ködő közösség, amilyen idén is voltunk. Bízom és az óvoda bővítéshez csupán 100 millió fobenne, hogy a következő évben is számíthatunk rint körüli önrészt kell hozzátennünk. Terméegymásra – a mindennapokban, a közösségi szetesen azt mindenkinek tudnia kell, hogy az eseményeken és a település ügyei iránti felelősEurópai Uniós pályázati forrás miatt egy sokkal ségvállalásban egyaránt. komplikáltabb és időigényesebb közbeszerzési eljárást kell lefolytatnunk a kivitelező kiválaszAz év végén szeretném megköszönni mintására, ami egyidejűleg a beruházás megvalósudenkinek a munkáját, támogatását és bizalmát. lási határidejét is ki fogja tolni. Köszönöm az önkormányzati intézmények dolA Magyar Közút Pest Vármegyei igazgatóságozóinak tevékenységét, a vállalkozók együttgának új vezetője lett, Simon Attila úr személyéműködését, a civil szervezetek lelkesedését, és ben, akivel felvettem személyesen a kapcsolatot minden lakosnak azt a hozzáállását, amellyel és megállapodtunk abban, hogy az eddig már hozzájárult Alsónémedi fejlődéséhez. háromszor is alkalmazott közös konstrukcióban felújítanánk a Templomtól a Dózsa György téKívánok mindenkinek áldott, békés, szererig terjedő 5-ös út szakaszt. tetteljes ünnepi időszakot, és egészségben, sikeTerveim között szerepel még a Dózsa György rekben gazdagúj esztendőt! tértől a katonaházakig terjedő szakasz felújítása

ALSÓNÉMEDI

HÍRMONDÓ


6 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

Tájékoztató a képviselő-testület 2025. november 26-i üléséről Tisztelt Alsónémediek! 2025. november 26-án zárt ülés tartásával kezdte meg munkáját a Képviselő-testület.  Napirenden szerepelt az alsónémedi gyermekek úszás oktatásával kapcsolatosan elmúlt időszakban kialakult helyzet áttekintése, és döntéshozatal született a folytatásról. Részletes információt jelen Hírmondó külön cikkében olvashatnak.  A zárt ülés további részében az ABÉVA Kft beszerzési eljárásának részeként kiválasztásra került három ajánlattevő az iskolai sportcsarnok és a hozzá tartozó részek felügyeletének, speciális takarításának feladataira. Szintén ajánlattevők felkeresésére adott felhatalmazást a testület a Dísztér kivitelezési munkáinak műszaki ellenőri feladatai vonatkozásában és egyúttal biztosította a megbízás pénzügyi fedezetét is.  A zárt ülést követő nyílt ülés keretében Petrányi Tamás r. alezredes Kapitányságvezető Úr személyes jelenlétével döntés született arról, hogy az Önkormányzat és a Pest Vármegyei Rendőrkapitányság együttműködik a település közlekedésbiztonságának és közbiztonságának növelése érdekében. 2 millió forintos keretösszeget hagytak jóvá a Képviselők arra, hogy a rendőrök napi munkaidejükön kívül, túlszolgálat keretében segítsenek e két területen a hatékonyság növelésében. Szintén a rendőrség és az Önkormányzat közötti együttműködés eredményeként az ócsai rendőrőrsön szolgálatot teljesítő, Alsónémedi vonatkozásában leginkább érintett rendőrök részére településünk bruttó 600.000.-Ft összegű jutalomkeretet ajánlott fel.  A tavaly augusztusban beindult új konyhánk működési tapasztalatairól számolt be Ecser István intézményvezető a testület előtt. Az intézmény dolgozóinak kiváló munkája és az immár XXI. századi tárgyi feltételeknek köszönhetően az elégedettség

mutatója, hogy egyre több gyermek veszi igénybe a közétkeztetést.  Kötelező feladata az önkormányzati tulajdonú ABÉVA Kft-nek, hogy minden évben elfogadásra előterjessze a következő év üzleti előtervét. Ezen kötelezettségének tett eleget a gazdasági társaság a novemberi ülésen.  Megállapítást nyert szakemberek által, hogy a Fő út 87 szám előtti gyalogos átkelőhely akkor szolgálja jobban a közlekedők biztonságát, ha annak megvilágítása a jelenleginél erősebb. Ez a zebra szerves része a korábban kialakított kerékpárútnak. A kiemelt közvilágítás kiépítése lehetővé teszi azt is, hogy ezt a beruházást az üzembehelyezési eljárás lefolytatásával lezárhassuk. További terveink között szerepel, hogy ún. okos zebrává alakítjuk ezt az átkelőt, amennyiben a nagyobb fokú megvilágítás után még szükségesnek ítéltetik. Jelen döntéssel a megvilágításhoz nyújtott a képviselő-testület 4.000.000.-Ft +ÁFA összegű fedezetet.  Pályázaton indult Önkormányzatunk a Rákóczi óvoda bővítésének pénzügyi támogatása céljából. Annak érdekében, hogy az új épületrész ellátásával kapcsolatos, megnövekedett villamosenergia teljesítmény igényt biztosítani tudjuk, szükséges a rendszer bővítése és a mérőhely áthelyezés. Előreláthatólag 3.500.000.-Ft+ÁFA összegű kiadás várható, melyre megadta a testület a fedezetet.  Döntés született a Sertéstelepi útról megközelíthető 080/7 hrsz-ú ingatlan belterületbe vonásáról a tulajdonos kérelmére. A földhivatalnál történő bejegyzés feltételeként szabta a képviselő-testület, hogy a Sertéstelepi út azon része, melyet az ide települő vállalkozás tehergépjárműveivel a telephely megközelítéséhez igénybe fog venni, a korábban már megerősített szakasz végétől a kérelmező ingatlanáig átépítésre kerüljön.  Az idei tél beköszöntével szükség lett


ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

síkosság-mentesítési és hóeltakarítási szerződés megkötésére. Az előző években e feladattal megbízott vállalkozó profilváltás miatt az idei évben már nem kívánt ajánlatot adni az Önkormányzat felé. A polgármesteri hivatal felkeresett több vállalkozást, felkínálva a pályázat benyújtásának lehetőségét. Egyedül a Vitéz Trans Kft adott részünkre árajánlatot és vállalta a feladat elvégzését. Annak érdekében, hogy a jövőben hosszabb ideig biztosítva legyen e kötelező feladat ellátása, az Önkormányzat úgy döntött, hogy 15.000.000.-Ft+ÁFA összegű fedezetet különít el e célra és a vállalkozóval ezen ös�szeghatár erejéig köt szerződést, mely összeg előreláthatólag idén december 1-től 5 évig nyújt majd fedezetet. A konkrét üzemeltetési időszak az ez követő években november 1 és március 31 közé korlátozódik majd.  Elkészült az Önkormányzat és intézményeinek 2026. évi koncepciója.  Az előterjesztést minden bizottság tárgyalta és az abban foglaltakkal egyetértett. Az eredeti javaslathoz képest döntés született arról, hogy jövő évben a 70. életévét betöltött alsónémedi állandó lakos személyek 15.000.-Ft/fő összegű ajándékot – előreláthatólag ismételten vásárlási utalványt – kapnak. Szintén módosító javaslat alapján került elfogadásra, hogy az iskola pedagógusai jutalomkerete 2026 évben a 2025. augusztus havi tényleges bértömeg +5% mértékben lesz megállapítva az önkormányzati költségvetésben. A jövő évre vonatkozó költségvetési adatokról a rendelet elfogadását követően részletesen fogunk beszámolni a Hírmondóban.  Elfogadásra került a Képviselő-testület 2026. évi munkaterve. Kérjük, kísérjék figyelemmel az üléseket! Az írásos előterjesztések a meghívó mellett a www.alsonemedi. hu oldalon kerülnek közzétételre, valamint az ülésekről készített videófelvétel is a nyilvánosság tájékoztatását biztosítja ezen a weboldalon.  Támogatni fogjuk a Dabas Rádió működését 400.000.-Ft-tal. Az utóbbi években

7

szoros együttműködés alakult ki a Rádió és az önkormányzatok, közöttük Alsónémedi település vezetőivel. Rendszeresen készítenek riportokat a polgármesterekkel, tudósítják a vételkörzet hallgatóit egyebek között Alsónémedi történéseiről is. Munkájukhoz elengedhetetlen az önkormányzatok által nyújtott támogatás.  A jövő évben is lesznek olyan rövid időszakok, amikor a Polgármesteri Hivatal zárva tart igazgatási szünet miatt. Ezek az alábbi időpontok lesznek: 2026. július 6-tól 2026. július 10. napjáig (összesen: 5 munkanap), 2026. július l-e Köztisztviselők Napja, 2026. december 28. - 2026. december 31-ig (4 munkanap).  Jóváhagyta a képviselő-testület Polgármester Úr azon javaslatát, hogy az Önkormányzat és intézményei dolgozóinak éves jutalom keretösszege az eredetileg egy havi illetménynek megfelelő mérték helyett plusz fél havi illetmény mértékkel legyen emelve.  Szintén polgármesteri javaslatra a települési képviselők és külsős bizottsági tagok juttatásai 5%-kal kerültek megemelésre.  Döntés született arról, hogy az alpolgármester tiszteletdíja 2026. január 1-től bruttó 565.000.-Ft/hó, költségtérítése bruttó 84.750.-Ft/hó összegben kerül meghatározásra. Ez 5%-os mértékű emelés az idei összeghez képest.  A Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi bizottság elnökének javaslata alapján Dr. Tüske Zoltán polgármester a 2025. évben végzett munkája elismeréseként a 2025. november 26-án hatályban lévő 3 havi illetményének megfelelő összegű jutalomban részesül. Ez az összeg bruttó 1.668.400.-Ft/ 3 hó, azaz összesen bruttó 5.005.200.-Ft.  Pénzügyi tárgyú döntések születtek az ülés további részében. Elfogadásra került a 2026. évi belső ellenőrzési terv, az átmeneti gazdálkodásról szóló helyi rendelet, valamint módosította a testület a köztisztviselők juttatásairól és támogatásáról szóló rendeletét.


8 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

 Kiválasztásra került a jövő tavaszi Virágzó Némedi program nyertes vállalkozója, aki Gödölleiné Molnár Edit lesz. Remélhetőleg jövő évben is gyönyörű virágokkal fog az alsónémediek kedvében járni.  Elővásárlási jogról történő lemondásról döntött a Képviselő-testület a Haraszti úti Önkormányzati Konyha szomszédságában lévő üres terület vonatkozásában.  Módosította a testület a helyi kitüntetésekről szóló rendeletét annak érdekében, hogy ne legyen akadálya posztumusz díjat adományozni, ha ennek lehetősége merülne fel.  Polgármester Úr beszámolt a képviselők előtt a jövő évre benyújtott Versenyképes Járások program Alsónémedi érintő projektjeiről. Jövőre is a Kertváros Szociális Központ Alsónémedit érintő kiadásainak összegére, valamint az ABÉVA Kft részére munkagépek, karbantartó eszközök, kishaszongépjárművek beszerzésére nyújtunk be pályázatot.  Hatályon kívül helyezett a testület egy olyan, nemrégiben elfogadott helyi rendele-

tet, mely több, a Haraszti úttal érintett ingatlanra szóló változtatási tilalom bejegyzéséről szólt. A nyílt ülést követően ismét zárt ülést rendelt el a polgármester. Javaslat érkezett a képviselő-testülethez „Alsónémediért” elismerő díj adományozására. A képviselők egyhangúan elfogadták a díjazott személyét. A 2026. március 15-i községi ünnepségen kerül sor a díj átadására. Jelen Hírmondó megjelenésekor, december 9-én már megtartásra került az idei közmeghallgatás. Az ülésről a januári számban fogunk tájékoztatást nyújtani. A Képviselő-testület és a magam nevében köszönöm mindenki figyelmét, aki hónapról-hónapra - érdeklődve a testületi munkáról - elolvassa az ülésekről készült beszámolót! E helyről is Áldott Ünnepeket kívánunk Alsónémedi lakóinak, a Hírmondó olvasóinak! Nagy Ibolya jegyző

TÁJÉKOZTATÓ az ipari és kereskedelmi tevékenységek végzése Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata felhívja a vállalkozók és gazdálkodó szervezetek figyelmét, hogy az ipari és kereskedelmi tevékenységek végzése jogszabályokhoz kötött bejelentési vagy engedélyezési kötelezettséggel jár. A telephely létesítésével, illetve a kereskedelmi tevékenység megkezdésével ös�szefüggő bejelentéseket cégkapunk keresztül elektronikus formában kell megtenni. Ipari tevékenységek, telepengedély és/vagy bejelentés A telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés

szabályairól szóló 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet 2. §-a értelmében egyes termelő és szolgáltató tevékenységek csak telepengedéllyel, illetve a telep létesítésének bejelentése után gyakorolhatók. A rendelet részletesen szabályozza, mely tevékenységek végezhetők telepengedély birtokában, illetve melyek esetében elegendő a telep létesítésének bejelentése. Továbbá a telepengedélyezés eljárási rendjét, valamint a bejelentéshez szükséges dokumentumok körét. Kereskedelmi tevékenységek, engedélyezés és/vagy bejelentés A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet 6. §-a alapján minden kereskedelmi


ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

tevékenységet végző vállalkozás köteles bejelenteni tevékenységét a település jegyzőjéhez az Alsónémedi Polgármesteri Hivatal hatósági csoportján keresztül, amely ezt követően veszi nyilvántartásba. A bejelentés kiterjed többek között a kizárólag üzletben vagy üzleten kívül ( pl: közvetlen értékesítés, csomagküldő értékesítés stb.) végzett kereskedelmi tevékenységekre, ideértve különös tekintettel a vendéglátás bejelentésére, szükség esetén engedélyezési eljárás rendjére, és a kötelezően csatolandó mellékletek, dokumentumok körére. Fontos! A telephely létesítési és engedélyezési, valamint kereskedelmi tevékenységre vonatkozó bejelentési vagy engedélyezési eljárások nem azonosak az adóhatóság felé történő bejelentkezéssel. A vállalkozásoknak az hatósági nyilvántartásba történő bejelentést külön is

9

meg kell tenniük, az adófizetési kötelezettségük teljesítése mellett. A hatályos jogszabályok alapján a bejelentéseket, kérelmeket kizárólag elektronikus formában lehet előterjeszteni, a szükséges mellékletek elektronikus csatolása mellett. Ez a kötelezettség minden olyan vállalkozóra vonatkozik, aki Alsónémedi illetékességi területén, legyen az kül- vagy belterület ipari vagy kereskedelmi tevékenységet végez. Amennyiben a bejelentési kötelezettséggel, a vonatkozó jogszabályi előírásokkal vagy az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatban kérdésük merül fel, forduljanak bizalommal Alsónémedi Polgármesteri Hivatal hatósági csoportjához. dr. Tunyogi-Tüske Ágnes

Figyelemfelhívás a petárdahasználat tilalmára Az év végi ünnepi időszak közeledtével sajnos minden évben ismételten előkerül a petárdák és az egyéb nem megfelelő helyen és időben alkalmazott, nagy hanghatással járó pirotechnikai eszközök használatának kérdése. Szeretnénk határozottan felhívni Alsónémedi teljes lakosságának figyelmét, hogy a petárda használata tilos, és az ezzel kapcsolatos jogszabályok megszegése komoly következményekkel járhat. A polgári célú pirotechnikai tevékenységekről szóló 173/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet tartalmazza a tűzijátékokkal kapcsolatos rendelkezéseket, és a 83. § (2) bekezdése egyértelműen leírja, hogy magánszemély nem birtokolhat petárdát. A tilalom az emberi és állati szervezetre gyakorolt ártalmak miatt vált szükségessé. Bár sokan csupán ártalmatlan szórakozásként tekintenek a petárdázásra, de a valóság ennél sokkal összetettebb és súlyosabb. Halláskárosodást okozhat, akár egyetlen robbanás is. Az idősekre, betegekre, kisgyermekekre különösen megterhelő lehet a hirtelen, erős hanghatás, ami szorongást, vérnyomásemelkedést, pánikreakciót válthat ki. A robbanás okozta sérülések – égési sebek, amputációk – sajnos minden évben több embert érintenek országosan. Állataink számára még súlyosabb terhelést jelent, stressztüneteket,

remegést, étvágytalanságot, agressziót okoznak. A háziállatok sokkal érzékenyebbek a hangokra, mint az emberek. A petárdarobbanások pánikot, menekülési reakciót idéznek elő, amely során az állat elveszhet vagy balesetet okozhat. A vadon élő állatok körében is sérülést vagy pusztulást idézhet elő. A szabályok betartása mindenki kötelessége, és egyben annak a záloga, hogy falunk nyugodt, biztonságos és élhető maradjon az ünnepi időszakban is. Kérjük a lakosságot, hogy legyenek tekintettel egymásra és a körülöttünk élő állatokra is! Köszönjük együttműködésüket és figyelmességüket! dr. Tunyogi-Tüske Ágnes


10 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

Adventi időszak: így előzhetjük meg a koszorúk okozta tüzeket A Monori Katasztrófavédelmi Kirendeltség felhívja a figyelmet az adventi időszak fokozott tűzveszélyére. Ezekben a hetekben hagyományosan megnő a gyertyás díszek, adventi koszorúk használata, ugyanakkor évről évre több lakástűz is köthető a felügyelet nélkül égve hagyott gyertyákhoz. A legtöbb eset ALSÓNÉMEDI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉS KÉPVISELŐ�TESTÜLETÉNEK INGYENES TÁJÉKOZTATÓ KULTURÁLIS FOLYÓIRATA megelőzhető néhány egyszerűÉS óvintézkedéssel. Az adventi koszorúk gyakran készülnek könnyen lángra kapó anyagokból: fenyőágakból, száraz termésekből, díszszalagokból. Ezek az anyagok a lakás melegében gyorsan kiszáradnak, így akár néhány perc alatt is képesek meggyulladni. Különösen veszélyes, ha a gyertya közvetlenül érintkezik a díszítéssel vagy got, hogy a meghitt ünnepi készülődés instabil tartóban áll. A balesetek elkerüközben se feledkezzenek meg a biztonlése érdekében fontos, hogy a gyertyákat ságról. Egyetlen percnyi odafigyelés is mindig tűzálló alátéten, stabil felületen elegendő lehet ahhoz, hogy megelőzzük helyezzük el, és soha ne hagyjuk őket a komoly károkat vagy akár személyi séőrizetlenül. Ha elhagyjuk a helyiséget – rüléseket okozó lakástüzeket. Kívánunk akár csak rövid időre is –, a lángot oltsuk mindenkinek békés, biztonságos adventi el. Ügyeljünk arra, hogy kisgyermekek, időszakot. háziállatok ne férhessenek a gyertyák közelébe, hiszen egy óvatlan mozdulat is Gere Imre tű. ezredes, tűzoltósági tüzet okozhat. Érdemes a koszorút távol tanácsos, kirendeltség-vezető tartani függönyöktől, textíliáktól és egyéb éghető tárgyaktól. A modern, LED-es mécsesek biztonságos alternatívát jelenthetnek: hangulatuk hasonló, ugyanakkor nem járnak nyílt láng használatával. Ha mégis valódi gyertyát szeretnénk gyújtani, rendszeresen tisztítsuk le az adventi koszorút a lehullott tűlevelektől, és ellenőrizzük, hogy a gyertya nem égett-e le túlságosan. A Monori Katasztrófavédelmi Kirendeltség arra kéri a lakossá-

ALSÓNÉMEDI

HÍRMONDÓ


ISKOLA HÍREI

11

„Mi leszel, ha nagy leszel?” – pályaorientációs nap az alsó tagozaton

Iskolánk alsó tagozatos tanulói izgalmas programokon vehettek részt a pályaorientációs nap keretein belül, több osztályban szülői előadások is gazdagították a programot. Az első évfolyamosok mesét hallgattak a szakmákról, majd kirakósokat és színezőket oldottak meg a foglalkozások témájában. A 2.a osztályos tanulók feladatlapokat és betűrejtvényeket is kitöltöttek, amelyek segítettek megismerni, ki mivel foglalkozik. A „Mi leszek, ha nagy leszek?” című képkészítés során mindenki megrajzolhatta álom-

foglalkozását. A 2.b osztály ellátogatott a gyógyszertárba, ahol érdekes feladatokat kaptak, melyek során betekinthettek a gyógyszerész munkájába. A 2.c osztályban egy fogorvos szülő mesélt a munkájáról, amit filmnézés és rejtvények követtek. A gyerekek nagyon élvezték az Activity játékot, ahol szakmákat kellett elmutogatni. A 3.a osztály tanulói mezőgazdasági program során céklát szedtek, megfigyelték az őszi terméseket, káposztát, karfiolt, illetve őszi kincseket gyűjtöttek a séta alatt. A 3.b osztály csoportmunkában dolgozta fel a repülőtéri látogatás élményeit. A 3.c-s tanulók szakmás puzzle-t raktak ki, „Amerikából jöttem” játékot játszottak és filmet néztek a szakmákkal kapcsolatban. A 2., 3. és 5. évfolyamos tanulók az „ételpazarlás megelőzése és a tudatos táplálkozás” témával kapcsolatos interaktív előadás megtekintésével zárták a napot A 4. évfolyam szervezett parlamenti látogatáson vett részt ezen a napon. Ebben a tanévben is tartalmas és izgalmas programok során ismerkedhettek meg tanulóink a különböző szakmákkal, foglalkozásokkal. Gáspár Edina munkaközösség-vezető


12 ISKOLA HÍREI

Pályaorientációs nap iskolánkban Iskolánkban 2025. október 18-án, szombaton került sor a pályaorientációs projektnap megrendezésére, tanítás nélküli munkanap keretében. A nap célja az volt, hogy a tanulók megismerkedjenek különböző szakmákkal és hivatásokkal, és jobban megértsék a munka világát. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek közvetlenül hallhassanak a felnőttek – köztük szülők és meghívott vendégek – tapasztalatairól, hiszen amikor ők mesélnek saját hivatásukról, az hitelesebb és közelebb hozza a diákokhoz a pályaválasztás kérdését. Külön büszkeség volt számunkra, hogy három előadónk, Dr. TunyogiTüske Ágnes, Surányi Krisztina és Gál Róbert is iskolánk egykori tanulói, akik már sikeres szakemberekként tértek vis�sza hozzánk, hogy tapasztalataikat megosszák a következő generációval. Dr. Bercza Krisztián, jogász a jogi pálya világába vezette be a tanulókat. Mesélt a jogász feladatairól, a különböző jogi területekről, valamint arról, hogyan segítik a törvények a mindennapjainkat.

Hangsúlyozta, hogy ezen a területen nagy szükség van kitartásra, fegyelmezett gondolkodásra, jó kommunikációra és felelősségteljes hozzáállásra. A gyerekek megtudták, hogy ez a hivatás nem csupán törvénykönyvekről szól, hanem emberek támogatásáról és problémák megoldásáról is. Kollár Szilárd, a Mentők Egyesület Dabas elnöke és munkatársa, Kovács Géza látványos, gyakorlati bemutatót tartottak. Az önként jelentkező gyerekek kipróbálták az alapvető elsősegélyfogásokat a bemutató során. A diákok bábukon gyakorolhatták az újraélesztést, megtanulták, mit kell tenni félrenyelés esetén, és kipróbáltak egy speciális mellkasi nyomástrénert is, amelyből kupak pattant ki, ha megfelelő erővel nyomták. Szó esett törések ellátásáról és súlyos allergiás reakciókról is, sőt a gyerekek egy oktató EpiPennel gyakorolhatták az injekció beadását. Nagy élmény volt számukra, hogy valódi életmentő mozdulatokat tanulhattak meg.


ISKOLA HÍREI

Surányi Krisztina, a lovakról és hozzá kapcsolódó szakmákról tájékoztatott bennünket, a lovak mindennapjaiba és gondozásába adott betekintést. Mesélt a bértartásról, a lovakkal kapcsolatos szakmákról, és arról, mennyi munka és költség áll egy ló mögött. A tanulók megtudhatták, hogy egy lovarda működéséhez sokféle szakemberre van szükség, például asztalosra, pályaépítőre és állatorvosra. Kiemelte, hogy régen a lovak a mezőgazdaság és közlekedés meghatározó szereplői voltak, ma inkább sportban, terápiában és szabadidős tevékenységekben találkozunk velük. Gál Róbert, építész programja játékos feladattal indult: híres épületeket kellett felismerni képek alapján. A tanulók érdeklődve kapcsolódtak be a játékba. Ezt követően mesélt arról, milyen döntéseket kellett meghoznia pályaválasztáskor. Hangsúlyozta, hogy az építészet sok tanulást igényel, fontos a kreativitás és a műszaki tudás, valamint a nyelvvizsga elengedhetetlen, mivel sok nemzetközi tervvel és szakmai anyaggal találkozhat az ember. Makettek, látványtervek és videók segítségével mutatta be az építészet világát, és iskolánk fejlesztési terveit is megosztotta a diákokkal. Közvetlen, barátságos stílusával könnyen megtalálta a hangot a gyerekekkel, akik végig érdeklődve követték.

13

Dr. Tunyogi-Tüske Ágnes, hatósági csoportvezető előadásában bemutatta a helyi önkormányzat sokrétű feladatait, az ügyintézéstől a lakossági támogatásokon át a fejlesztések szervezéséig. Kiemelte, hogy az önkormányzati munka közösségi szolgálat, és olyan fiataloknak való, akik szeretnek emberekkel foglalkozni, segíteni másoknak, és jó szervezők. Minden diák egy ajándéktollat kapott tőle, majd egy ötletládába dobhatta be saját javaslatait arra, milyen programoknak örülne a településen. Tanulóink nagy lelkesedéssel éltek is ezzel a lehetőséggel. Végezetül szeretnénk megköszönni mindazoknak a szülőknek és felnőtteknek a támogatását, akik az elmúlt évek során, valamint idén is részt vettek pályaorientációs programjainkon. Tudjuk, hogy időt és energiát igényel, és azt is, milyen komoly feladat ennyi diák előtt megszólalni és tartalmas bemutatót tartani. Hálásak vagyunk, hogy megosztják tudásukat és tapasztalataikat tanulóinkkal, hiszen ezzel valódi segítséget nyújtanak számukra a jövőjük tervezéséhez. Biztosak vagyunk benne, hogy ezek az élmények pótolhatatlan szerepet játszanak a gyerekek jövőjének formálásában. Köszönjük, hogy ennyi segítőkész és példamutató támogatót tudhatunk magunk mellett! Felsős munkaközösség


14 ISKOLA HÍREI

„Út a mindennapi jóléthez – Iskolánk elnyerte a BOLDOG ISKOLA címet” Iskolánk nagy örömmel és büszkeséggel fogadta a hírt, hogy a Jobb Veled a Világ Alapítvány pályázatán elnyertük a BOLDOG ISKOLA címet. Az elismerés azt jelzi, hogy intézményünk elkötelezetten támogatja a diákok érzelmi jólétét, pozitív szemléletformálását és lelki ellenálló képességének fejlesztését. A cím és a hozzá tartozó logó használatára a 2025/2026-os tanév során vagyunk jogosultak, ami egyben a program hivatalos indulásának mérföldköve is. 2025 szeptemberében 11 kollégánk vett részt a háromnapos akkreditált képzésen, amely a boldogságórák hatékony és szakszerű megtartásához nyújtott módszertani alapokat. A tanúsítványok kézhezvételével váltunk jogosulttá arra, hogy intézményünkben elindítsuk a programot. A 2025/2026-os tanév elején négy osztályban kezdtük meg a boldogságórák oktatását, beépítve azokat a tanmenetbe heti egy tanóra keretében. A boldogságprogram lényege, hogy a gyermekek megtanulják felismerni és fejleszteni saját belső erőforrásaikat, pozitív érzelmeiket, valamint erősödjön kapcsolati kultúrá-

juk és önbizalmuk. A foglalkozások során olyan témákkal foglalkoznak, mint a hála, a kedvesség, a kitartás, az optimizmus vagy éppen a pozitív kapcsolatok szerepe a mindennapokban. A program célja, hogy a diákok megtapasztalják: a boldogság nem csupán múló érzés, hanem fejleszthető készség. Tapasztalatok és kutatások egyaránt igazolják, hogy a boldogságórák hatására csökkenhet a tanulók szorongása, nőhet a motivációjuk, javulhat az iskolai teljesítményük és a közösségen belüli együttműködésük. A program hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek tudatosabban kezeljék érzelmeiket, pozitívabb szemlélettel forduljanak egymás felé, és kiegyensúlyozottabban éljék meg az iskolai kihívásokat. Számunkra különösen fontos, hogy olyan iskolai lég-

Boldogságfüzet

Hála-stelázsi


ISKOLA HÍREI

15

Hála puzzle

Origami ölelés

kört teremtsünk, ahol a gyerekek nemcsak tanulnak, hanem érzelmileg is fejlődnek, és megtanulják értékelni a saját sikereiket és a közösség erejét. A BOLDOG ISKOLA cím elnyerése nemcsak elismerés, hanem motiváció is számunkra: folytatjuk azt a munkát, amely minden tanulónk életét gazdagabbá, örömtelibbé és kiegyensúlyozottabbá teheti. Bízunk benne, hogy a program hos�-

szú távon is pozitív hatást gyakorol majd tanulóinkra, és még erősebb, támogatóbb közösséggé formálja iskolánkat. Az első lépések már megtörténtek – és hisszük, hogy együtt valóban jobbá tehetjük a világot. Alsónémedi, 2025. 12. 05. Gáspár Edina tanító, munkaközösség vezető

Alsónémedi Széchenyi István Általános Iskola Alsónémedi, Iskola u. 1. részére, amely a Jobb Veled a Világ Alapítvány által kiírt pályázaton elnyerte a

BOLDOG ISKOLA

Boldog Iskola

címet. Az intézmény a 2025/2026-os tanévben jogosult a cím és logó használatára.

2025/2026 Bagdi Bella a Jobb Veled a Világ Alapítvány elnöke

A Boldogságóra alapító IįW¼PRJDWÎMD Azonosító szám: 3356/2025

Boldogságóra I N T E G R Á LT P R O G R A M


16 ISKOLA HÍREI

Sakkpalota-foglalkozás az iskolában Tavaly, a 2024/2025-ös tanévben indult el iskolánkban első évfolyamon a Sakkpalota tehetséggondozó foglalkozássorozat az Alsónémedi Önkormányzat és az Alsónémedi Széchenyi István Általános Iskoláért Közalapítvány támogatásával. A Sakkpalota programot Polgár Judit dolgozta ki 4-10 éves gyermekek számára, amely otthoni, óvodai és iskolai környezetben is alkalmazható motiváló, játékos, komplex képességfejlesztő program. Célja a logikus gondolkodás, a koncentráció fejlesztése a sakk eszközeivel. Támogatja a strukturált és kreatív gondolkodás készségszintű elsajátítását, fejleszti a problémamegoldó képességet. A sakk alapszabályaira és eszközrendszerére épül. Központi eleme a mesebeli Sakkpalota, amely átjáró a képzelet, a valóság és a sakk között. A tanulók az órákon változatos feladatokon keresztül sajátíthatják el a sakk lépéseit, illetve azokat a gondolkodási stratégiákat, amelyek a tanulás más területein is hasznosak lehetnek. A foglalkozás nemcsak a tehetséggondozásban játszik fontos szerepet, hanem abban is, hogy minden diák a saját tempójában

fejlődhessen. A szakkör sikerességének és támogatóinknak köszönhetően a sakkos tehetséggondozás az idei tanévben is elindult. Önkormányzatunk és alapítványunk anyagi segítségével a Sakkpalota program eszközei rendelkezésre állnak a sikeres megvalósításához az elkövetkezendő tanévekben is. A program jó példája annak, hogyan lehet a játék erejét pedagógiai célokra felhasználni. Komplexitását mutatja az is, hogy Polgár Judit módszere az általa életre hívott, immár 11. Világsakkfesztiválon is helyet kapott a Nemzeti Galériában. Szeptember 30án iskolánk is részt vett 14 fő második évfolyamos tanulóval ezen a nemzetközi eseményen. A gyerekek találkozhattak a neves sakkozóval, megismerkedhettek a sakkrobottal, kipróbálhatták a legújabb Sakkpalota App-ot, élőben láthatták a szimultán sakkozást, kézműveskedhettek, valamint több állomásból álló játéksorozatban vehettek részt, melynek végén ajándékot is kaptak. Igazán örömteli, izgalmas délutánban volt részünk! A pozitív visszajelzések alapján várható, hogy a program a következő tanévekben is folytatódni fog. Kusnyárné Tóth Emőke a 2. b osztályfőnöke


ALAPÍTVÁNYI RENDEZVÉNYEK

17

Tíz éves a Szivárvány KRESZ-Park 2025. szeptember 19-én szép napos reggelre ébredhettünk, ezen a napon ünnepeltük az Alsónémedi Szivárvány KRESZ-Park 10 éves évfordulóját a Szent István téren. Az Alsónémedi Községért Közalapítvány és az Alsónémedi Szivárvány Napköziotthonos Óvoda közös rendezvényére nagy izgalommal készültek gyermekek és felnőttek egyaránt. Az elmúlt tíz évben sok óvodás és iskolás gyermek gyakorolhatta itt játékos formában a közlekedés szabályait. A jubileum alkalmából színes programokkal vártuk a település lakóit. Délelőtt az óvodások és az iskola negyedik osztályos tanulói kerékpárral érkeztek a Szent István térre. A KRESZ pályán a közlekedési táblák segítségével kerékpároztak a gyerekek, de szellemi vetélkedőre is sor került, ahol feladatlapok kitöltésével bizonyították tudásukat. A rendezvényen közlekedési rendőrök segítették a biztonságos kerékpározást. Érkezett két motoros rendőr is, akik megengedték a szuper, csodaszép, mindent tudó motorok kipróbálását álló formában, bekapcsolva minden fény és hangjelzést a gyerekek nagy örömére. A gyerekek a KRESZ parkban otthonosan és bátran mozogtak, nagyon ügyesen töltötték ki a feladatlapokat is. Ez köszönhető Bodgál Adrienn rendőr főtörzsőrmesternek is, aki rendszeresen jár az iskolába, óvodába a gyermekek közlekedésbiztonsági ismereteinek oktatása céljából, mely felöleli a szellemi és az eszközökkel (kerékpár, roller)

kapcsolatos ismereteket a biztonságos használat érdekében. A jó szereplés és tudás lezárásaként az eredményhirdetésre délután került sor. A vendégeket Dr. Nagy Vilmos az Alsónémedi Községért Közalapítvány elnöke köszöntötte, valamint Szabó Éva óvodaigazgató mondott néhány gondolatot a KRESZ-Park létrejöttéről. A délután is tartalmasan telt, volt aszfaltrajzverseny, egykerekes kerékpáros bemutató, játékos feladatokkal várta a gyermekeket a Buborék Mozgásműhely. Aki közben megéhezett finom hot-dog és palacsinta várta. A napot egy fergeteges Kalap Jakab koncert zárta! Ezúton is köszönjük minden résztvevő és segítő munkáját, ami nélkül nem lett volna ilyen sikeres a rendezvényünk! Kiss Menyhértné és Szlovicsákné M. Mária Alsónémedi Községért Közalapítvány tagok


18 ALAPÍTVÁNYI RENDEZVÉNYEK

Dr. Juhász István emlékkiállítás Az Alsónémedi Községért Közalapítvány kiemelt célja településünk kulturális értékeinek ápolása, ehhez hozzá tartozik a sport szeretetének továbbadása is. Évek óta nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy Alsónémedi lakossága aktívan bekapcsolódjon a helyi sportéletbe, ezáltal is építve egy egészségesebb közösséget. E gondolatot tartotta fontosnak barátunk, Dr. Juhász István is, ezért az alapítvány kuratóriuma úgy döntött, hogy emlékkiállítást hoz létre olimpiai bajnok labdarúgónk tiszteletére. Dr. Juhász István, településünk büszkesége idén ünnepelhette volna 80. születésnapját. A kiállítás tervének megszületésekor, még nem is gondoltuk, milyen sok élmén�nyel fogunk majd gazdagodni. Elkezdtük megkeresni és összegyűjteni a tárgyakat, újságcikkeket, élménybeszámolókat, és ahogyan haladtunk előre, egyre több és több emlék jutott eszünkbe Pista bácsiról, és a vele töltött évekről. Szomorúan, de mégis szeretettel emlékeztünk vissza

azokra az alkalmakra, amikor együtt lehettünk barátságban, vidámságban. Minden találkozásunkon ugyanazzal a mosolygós arccal és meleg kézfogással fogadott minket, hiszen tudta, közös a célunk: a sport szeretetének átadása a felnövekvő generációnak. A kiállítás anyagának összegyűjtéséhez számos segítséget kaptunk, barátoktól, ismerősöktől, rajongóktól. Néha olyan helyről is, amire nem is számítottunk. Izgalommal telt minden egyes nap, vajon milyen gazdagon tudjuk majd bemutatni Pista bácsi életét és pályafutását. A plakátok alapján már hirdettük, hogy készülünk a kiállításra, azonban meglepett minket az, amikor valaki felkeresett, fotóval, újságcikkel vagy tárgyi emlékkel, hogy ő is


ALAPÍTVÁNYI RENDEZVÉNYEK

szeretne hozzájárulni a kiállításhoz. Jó érzés volt látni, milyen sokan tisztelték és szerették Pista bácsit Alsónémedin! Az emlékkiállítást ünnepélyes megnyitójára 2025. november 9-én került sor a Halászy Károly Művelődési Ház színháztermében. Ekkor már készen voltunk a kamarateremben a kiállítás berendezésével, és izgatottan vártuk, hogy a látogatók mit fognak majd szólni a munkánkhoz. A megnyitó hangulatát természetesen mindenhol a zöld-fehér színek határozták meg, hiszen Pista bácsiban Fradi szív dobogott. Az alapítványi bevezető gondolatok után köszöntőt mondott Dr. Tüske Zoltán polgármester úr, Tobak Csaba, a Fradi Múzeum igazgatója, és megtisztelt minket jelenlétével és köszöntőjével Horváth László “API”, a Ferencváros VVK-döntős, kétszeres magyar bajnok labdarúgója is, aki pályatársként visszaemlékezésében sokat mesélt

19

a Pista bácsival együtt töltött évekről. A köszöntő sorát Pista bácsi lánya, Juhász Emese zárta, aki a család nevében megköszönte az emlékkiállítás létrejöttét is. A megnyitó után a közönség átvonult a kamaraterembe megtekinteni a kiállítást, amely még egy héten át volt látogatható. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik valamilyen hozzájárulással támogatták munkánkat, és segítettek abban, hogy ez a színvonalas kiállítás létrejöhessen! Támogatóink: Dr. Tüske Zoltán és Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata Jobbágy Ilona és a Halászy Károly Művelődési Ház Juhász család: Juhászné Tóth Andrea, Juhász Emese, Juhász István, Juhász Tamás Tobak Csaba, Vincze József és a Fradi Múzeum Benkó Péter, Csubák Tamás, Csubák Eszter, Deés György, Dimitrov Péterné, Jobbágy-Pap Adrienn, Kozma Miklós, Molnár Menyhért, Papné Kármán Erika és Pap Attila Suplicz Zsoltné Erika Szarka Tibor, Szlovicsák Csaba, Szlovicsák Zoltán, Dr. Urbányi Béla, Varga László, Zoltán Noel Az alapítvány elnökeként köszönöm minden kuratóriumi tag és Felügyelő bizottsági tag áldozatos munkáját, mely nélkül nem jöhetett volna létre az emlékkiállítás! Dr. Nagy Vilmos


20 KULTURÁLIS PROGRAMOK


KULTURÁLIS PROGRAMOK

21


22 KULTURÁLIS PROGRAMOK


KULTURÁLIS PROGRAMOK

23

ADVENTI KÉSZÜLŐDÉS ALSÓNÉMEDIN Advent első napjaiban Alsónémedi is a készülődés boldog izgalmában várja a Megváltó születését. A Szabadság téren felállítottuk a Betlehemet, a hatalmas fenyőfára felkerültek a fényfüzérek, közintézményeinket is karácsonyi dekoráció díszíti. December 5-én ismét egész nap a falut járta a Mikulásvonat, és a Mikulással is találkozhattak a gyermekek a Művelődési Házban. December 6-án került sor a Szomszédoló-Kocsmakvízre, melyet Dabas - Bugyi és Némedi közösen szervezett, az öt fős csapatok megtöltötték a Színháztermet, jó hangulatban, finom ír sört kortyolgatva telt az este. December 7-én, vasárnap megrendeztük a hagyományos kézművesvásárunkat, Temesi Berci barátunk pedig zenekarával, a Polgármester úr adventi köszöntője

Adventi gyertyagyújtás

TORNÓCZKY ALL ACCESS-szel megörvendeztette falunkat egy felejthetetlen adventi koncerttel, melyre olyan jeles művészeket hívott meg, mint Keresztes Ildikó, Serbán Attila, Hevesi Tamás. Köszönjük Temesi Bercinek, hogy Némedire hozta a méltán világszínvonalú könnyű zenei kultúrát. Köszönünk minden segítséget, melyet a 2025. évben településünk lakosaitól önzetlenül kaptunk. Áldott, békés Ünnepeket kívánunk! Kívánjuk, hogy az Újesztendőben is erősödjön és épüljön faluközösségünk! A karácsonyi elcsendesedés és családjaink körében eltöltött ünnepek után az Újévi Koncerten találkozunk! Halászy Károly Művelődés és Könyvtár


24 KULTURÁLIS PROGRAMOK

Vers és ének köszönti Advent első vasárnapját

Megjött a Mikulásvonat

Találkozás a Mikulással

3 Agapé – Szeretetvendégség a Szabadság téren


KULTURÁLIS PROGRAMOK

Indul a Kocsmakvíz

Adventi vásár

Győztes csapatok

Temesi Berci és barátai

25

Nywyg Íjászat Alsónémedin Kedves Barátaink! Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudós gondolatával kezdjük:” A sport tanítja meg az embert a legrövidebb idő alatt a legfontosabb polgári erényekre: az összetartozásra, az önfeláldozásra, az egyéni érdek alárendelésére, a kitartásra, a tettrekészségre, a gyors elhatározásra, az önálló megítélésre, az abszolút tisztességre, és mindenekelőtt a „fair play”, a nemes küzdelem szabályaira!” Mi is - edzők és szülők - ilyen értékekre tanítjuk meg a diákokat az edzéseken és versenyeken. Második teremversenyen is jól szerepeltek a fiatalok, 8 induló 8 érem, 2 arany, 3 ezüst és 3 bronz érem! Csak így tovább!! Az Önkormányzat támogatásával, és a következetes munkával folynak az edzések a hét öt napján, 8 alkalommal. Záró gondolat: „Az íjászat nem arról szól, hogy eltalálj egy célt, hanem hogy önmagadat fejleszd. Csak nyugodt, fókuszált elme vezeti a nyilat megfelelően. Az íjászat a gyakorlás által türelemre, önbizalomra és belső békére tanít. Az íjászat nem csak sport, hanem életforma” Elérhetőségünk: nywyg2008@gmail.com, Üdvözlettel Nywyg vezetősége


26 SPORT

AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK SPORTPORTRÉ – FRITSCH RÓBERT A MAGYAR BIRKÓZÁS ÁLLANDÓ ÉREMESÉLYESE A magyar birkózás egyik meghatározó alakja Fritsch Róbert, aki több mint húsz éve dolgozik kitartóan azért, hogy a világ élvonalában maradjon. A 1994. december 29-én született sportoló Halásztelken kezdte meg iskolai éveit, és mindössze tízéves volt, amikor 2004-ben belépett a Csepel SC birkózótermébe – egy olyan döntést hozva, amely egész életét meghatározta. Az edzések miatt iskolát is váltott, hogy Csepelen tudja folytatni tanulmányait és sportkarrierjét. A Csepeli SC-ben 2022-ig birkózott, majd két évre a Budapesti Honvéd SE versenyzője lett. 2025-ben tért vissza a Csepel TC színeibe, ezzel új fejezetet nyitva pályafutásában. 2019 óta Alsónémedi az otthona, ahonnan nap mint nap ingázik az edzésekre. Fritsch eredményei önmagukért beszélnek:

2017-ben az U23-as korosztályban Európa-bajnoki és világbajnoki ezüstérmet is szerzett 72 kilogrammban. 2021-ben a felnőttek között bronzérmet nyert az Európa-bajnokságon. 2022-ben újabb mérföldkőhöz érkezett: megnyerte a felnőtt Európa-bajnokságot, szintén 72 kilóban. 2023-ban világbajnoki ezüstéremmel bizonyította, hogy a világ legjobbjai között van. 2025-ben, immár a 77 kilogrammos súlycsoportban, világbajnoki bronzérmet szerzett. A 2024-es súlycsoportváltás nem csupán taktikai döntés volt, hanem a hosszú távú célok fontos része is. Fritsch Róbert ugyanis egyértelműen fogalmaz: legfontosabb álma a 2028-as olimpiai szereplés és érmes helyezés. Fritsch Róbert nemcsak eredményeivel, hanem alázatával, küzdeni tudásával és elhivatottságával is példát mutat. Pályafutása még közel sem ért véget – sőt, talán most lép újra a csúcsra vezető út legizgalmasabb szakaszába. Lajer László


GYERMEKSAROK

27

GYERMEKSAROK A karácsonyi vonat meséje Egyszer volt, hol nem volt, egy kis faluban, amelyet magas hegyek és sűrű erdők öveztek, élt egy kisfiú, Péter, aki imádta a vonatokat. Péter édesapja a helyi vasútállomáson dolgozott, és minden este mesélt neki a nagy, füstöt pöfékelő gőzmozdonyokról, amelyek az árut és az utasokat szállították messzi tájakra. Karácsony közeledtével Péter észrevette, hogy az állomás szokatlanul csendes. A mozdonyok, amelyek máskor vidáman pöfögtek, most a fűtőházban álltak, mert az időjárás túl hideg és zord volt az utazáshoz. – Apa, mi lesz azokkal, akiknek karácsonyra csomagokat kell küldeniük? – kérdezte Péter aggodalmasan. – Sajnos az utak járhatatlanok, és a vonatok sem tudnak elindulni – mondta az apja szomorúan. – Lehet, hogy néhány ajándék nem ér célba időben. Péter szíve összeszorult. Tudta, hogy valamit tennie kell. Még aznap este elhatározta, hogy segít. Kiment a vasútállomásra, és megnézte a régi, rozoga gőzmozdonyt, amelyet mindenki csak „Öreg Füstösnek” hívott. Bár a mozdony évek óta nem járt, Péter úgy érezte, hogy ez az egyetlen reményük. – Segítenünk kell, Öreg Füstös – suttogta a mozdonyhoz. – Együtt elvisszük az ajándékokat a falvakba. Másnap reggel Péter apja és a vasutasok nagy nevetéssel fogadták a tervét, de Péter nem hagyta magát. – Bízzatok bennem! Öreg Füstös képes rá – mondta elszántan.

Látszólag csodával határos módon a mozdony valóban működni kezdett. A falusiak összegyűltek, hogy segítsenek. Mindenki hozott valamit: ajándékokat, meleg takarókat, és még forró teát is a hosszú útra. Az Öreg Füstös lassan kigördült az állomásról, Péter apjával a vezetőfülkében, Péter pedig boldogan integetett az embereknek. A mozdony lassan, de kitartóan haladt a havas tájon át, dacolva a faggyal és a hóval. Minden megállónál ajándékokat és üzeneteket adtak át, amelyeket a falusiak egymásnak küldtek. Az emberek örömmel fogadták a meglepetéseket, és mindenütt ünnepi dalokat kezdtek énekelni. Mire az utolsó faluhoz értek, a hó elállt, és a csillagok ragyogtak az égen. Az emberek összegyűltek a térre, és egy hatalmas fenyőfa alatt ünnepeltek. Péter boldogan nézte, ahogy az Öreg Füstös mellett a falu apraja-nagyja összegyűlik. – Köszönöm, Péter – mondta az apja, megszorítva fia kezét. – Te hoztad el a karácsony varázsát mindannyiunk számára. Attól az évtől kezdve az Öreg Füstös minden karácsonykor útnak indult, hogy emlékeztessen mindenkit: az ünnep lényege nem az ajándékokban rejlik, hanem abban, hogy törődünk egymással, és boldoggá tesszük a másikat. Göbölyös Attila (forrás: www.meselelkednek.hu)


28 HIRDETÉSEK

Ha te is szeretnéd szebbé varázsolni valaki karácsonyát egy kedves meglepetéssel, színezd ki ezt a szép karácsonyi vonatot, és add át neki jó szívvel!

Az ABÉVA Kft. az Alsónémedi Széchenyi István Általános Iskolába délutános műszakba

takarító munkatársakat keres. Munkaidő: 14-től 22 óráig. Bővebb felvilágosítás a +36/30-351-7170-es telefonszámon, vagy előzetes egyeztetés után személyesen az ABÉVA Kft. irodájában, az Alsónémedi, Fő út. 75. szám alatt.

Álláshirdetés Több mint 30 éve működő, háztartási termékeket forgalmazó Alsónémedi telephelyű VIJA-FA KFT. céges partnerei kiszolgálásához áruszállító munkakörbe új kollégát keres. Feladata: kiszállítás kisteherautóval (országszerte) áru megfelelő helyre lepakolása készpénzkezelés, napi elszámolás dokumentumkezelés gépjármű állapotának figyelése, jelentése gépjármű tisztántartása gépjármű megpakolásában aktív részvétel Elvárások: megbízható, lelkes és dinamikus munkavégzés önállóság lojalitás partnerekkel szembeni udvarias viselkedés biztonságos vezetés, több éves vezetői tapasztalat (B kategóriás jogosítvány) erkölcsi bizonyítvány Amit kínálunk: stabil, hosszútávon biztos munkahely kihívást jelentő, változatos feladatok jó hangulatú munkahelyi légkör stabil vevőkör pontos elszámolás Amennyiben felkeltette érdeklődését a hirdetés önéletrajzát az alábbi címre küldheti el: info@vija-fa.hu


HIRDETÉSEK

TARTALOM Adventi gondolatok.......................... 2

31

KÖZÉRDEKŰ TELEFONSZÁMOK BALESETI ÜGYELET Semmelweis Egyetem Központi Betegellátó Épülete (1083 Budapest Korányi Sándor utca 2.) Ha valakit baleset ért, életveszélybe került, továbbra is hívhatja a 112-t, ha a mentőket kell elérnie, illetve ha az állapota engedi, személyesen ide mehet traumatológiai ellátásra.

ALSÓNÉMEDI

Közmeghallgatás .............................. 4 Testületi beszámoló .......................... 6

HÍRMONDÓ

Tájékoztatók, közlemények.............. 8

ÁLTALÁNOS ORVOSI ÜGYELET A háziorvosi rendelések időszakon kívül Iskolai hírek ......................................11 (16.00 óra után) azÉS 1830 ügyeleti hívószámot kell ALSÓNÉMEDI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ�TESTÜLETÉNEK hívni. INGYENES TÁJÉKOZTATÓ ÉS KULTURÁLIS FOLYÓIRATA Alsónémediért Közalapítvány Személyesen felkereshető ügyeletek: Hétköznapokon 16.00 – 22.00 óra között eseményei ........................................17 Gyál Városi Egészségügyi Központ 2360 Gyál, József A. u. 1. (polgármesteri hivatal Egyházi utáni utca jobbra); 22.00 – 08.00 óra között Dabas Bartók Béla köz 2/A (Dabas központi ügyelete, a szakorvosi rendelő és kulturális programok .................20 épületének kívülről jobb oldala) Szombat, vasárnap és ünnepnap reggel Sport ............................................... 25 8.00 – 14.00 óráig mindkét ügyeleti hely, 14.00 - másnap reggel 8.00 óráig csak a dabasi Hirdetések ......................................28 ügyelet vehető igénybe! Rendőrség: 107, 112 Közterületfelügyelők: Dernóczi Zoltán +36 70 607 9601 Lovas Péter: +36 30 503 6739 Bálint Katalin: +36 30 503 6739 Körzeti megbízott: Szadai Attila + 36 20 489 6722 Víz hibabejelentés: Nagy Tibor + 36 70 585 5510 Morvai János + 36 70 437 3800 Felelős szerkesztő: dr. Tüske Zoltán polgármester Szennyvíz ügyelet: + 36 30 9197 250 Szerkesztőbizottsági elnök: Török Lajosné, a Kulturális, Sport, Közvilágítás hibabejelentés: + 36 80 383 940 Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke Mezőőrök: Garai Miklós + 36 30 857 6195 Szerkesztőbizottság: Jobbágy Ilona, Kovács Róbert, Lajer László Szerkesztőségi titkár: Nagyné Molnár Erzsébet Cséfalvay Péter +36 30 723 1935 Elérhetőség, hirdetésfelvétel: Ladányi Tibor: +36 30 769 0940 Alsónémedi Polgármesteri Hivatala, Kérjük Önöket, hogy gyanús személy vagy 2351 Alsónémedi, Fő út 66. Nagyné Molnár Erzsébet Tel.: 06-29/337-101/11 cselekmény esetén azonnal hívják e-mail: alsonemedi@alsonemedi.hu a megfelelő telefonszámot! ISSN 2063-0972 (Nyomtatott) ISSN 2063-0980 (Online) Példányszám: 2100 db Megjelenik évi 10 szám + 3 ünnepi szám Nyomdai előkészítés: Pressman Nyomdaipari Bt., Dabas Terjeszti: Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata A cikkeket e-mailen vagy személyesen lehet eljuttatni a Polgármesteri Hivatal Titkárságára. Beküldött fotókat és kéziratokat nem őrizzük meg! Lapzártákról és a megjelenés tervezett időpontjáról a település honlapján találnak információt (www.alsonemedi.hu/hirmondo). Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a lapzárta után beérkezett cikkeket a nyomdai határidők miatt csak a soron következő lapszámban van módunk megjelentetni. A hirdetések tartalmáért minden felelősség a hirdetőt terheli.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
alsonemedi_2025_dec_weboldalra by alsonemedi - Issuu