Di nótor
Községi
XX X III. É V F O L Y AM 2. S Z ÁM 20 2 3 . MÁRCIUS I NG YE N E S TÁ J É KOZ TATÓ É S KU LTUR Á LIS FO LYÓ I R ATA
ALSÓNÉMEDI HÍRMONDÓ
Napjaink embere a hit hiányában nagyon gyakran kérdezi: Minek dolgozzunk, kínlódjunk, termeljünk és építsünk? Talán azért, hogy egyszer elénk álljon a halál és követelje a jussát? Az elmúlt években, a koronavírus járvány idején még több ember tette fel önmagának a kérdést, amikor egy rokona, ismerőse vagy jóbarátja halt meg, hogy „ennyi volt az élet?” A temetéskor elhangzó ének illik ide, amely így hangzik.” Látjátok testvérek, ennyi az élet, zárul földi pályám, immár sírba térek.” Mindannyian megdöbbentünk már, hiszen alig van olyan család, akinek ismerősei körében ne lenne olyan személy, aki az elmúlt években koronavírusban hunyt el. Amikor én is koronavírusos voltam, más emberhez hasonlóan, sok mindent átgondoltam. A pandémia helyzetben nagyon sokan hozzám hasonlóan átértékelték az életüket. Mindannyian láthatjuk, hogy nincs megígérve a jövő év senki számára. De mi, hívő keresztények nem vagyunk pesszimisták. Krisztus feltámadása óta nincs okunk a kétségbeesésre. Az evangéliumok tanúsága alapján rájöttek a hívő emberek, hogy életük nem hiábavaló. A feltámadásba vetett hittel rájöttek, hogy van jövőnk. Van, mert Krisztus legyőzte a halált, győzött a Golgotán. A Húsvét az év legnagyobb ünnepe, az évszázadok és évezredek legizgatóbb örömhíre. A hírügynökségek még sosem találkoztak ennél eget-földet megrázóbb jelentéssel: Jézus Krisztus feltámadott! Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy nincs a világnak még egy ilyen vitatott szenzációs jelentése, mint a húsvéti hír. A megoszló vélemények sohasem csaptak hevesebben össze, mint e hit felett. Tanítását sohasem vitatták jobban, mint Krisztus föltámadásának örömhírét. A véleménykülönbségek harcában a hívő keresztény ismételten arra kényszerül, hogy Krisztus feltámadásának hitét a maga és mások számára elfogadhatóvá tegye. Ennek érdekében hitelt érdemlő tanúvallomásokra hivatkozik, olyan tudósításokra,
amelyek igazságához semmi kétség nem fér. Ezek a hitelt érdemlő közlemények egészen más korban, más formában és körülmények között születtek, mint a mai modern sajtóközpontok tájékoztatói. A formakülönbség mégsem jelenti azt, hogy hitelességük eleve kétségbe vanható.
Vessünk egy pillantást Jézus feltámadásosnak tanúira, helyesebben azokra, akiknek Jézus megjelent, hiszen magának a feltámadásnak nincsen és nem is lehet tanúja.
„Az asszonyok gyorsan elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak.” ( Máté 28.8. ) Az asszonyok majdnem mindig Jézus kísérői voltak. Ők álltak a kereszt tövében, ők
sietek Nagypéntek délutánján, hogy gyorsan, de illendően eltemessék, s ők siettek a hét első napjának hajnalán a sírhoz, hogy illatszerekkel bekenjék Jézus holttestét. Most pedig hírnökök lettek, az öröm, az élet, és a feltámadás hírnökei. Az asszonyok a sírtól hazafelé mentek, amikor egyszerre csak Jézus jött velük szemben és így szólt hozzájuk: „Ne féljetek:” (Máté 28, 10.)
Jézus feltámadása tehát nem félelmet jelent, hanem örömet. Most ebben a nehéz időkben is aktuálisak a szavai. „Ne féljetek”. Nem élhetünk félelemben és rettegésben, mert lelkileg tönkre megyünk. Nem keríthet hatalmába minket a stressz és a depresszió, mert a hitünk fölötte áll mindennek. Jézus Krisztus azért támadt fel, és most is azért jött, hogy az útszélén könyörgő vaknak elmondja: „Láss!”. Azért támadt fel az Úr, hogy a bűntől megbénult embernek azt mondhassa: tépd le láncaidat! „Nyújtsd ki a kezed!” (Máté 12, 13.) Kinyújtotta a kezét és meggyógyult.
Az őrök is tanúk, csak ők hamis tanúkká lettek. Jézus Krisztust kétszer adták el. Egyszer az áruló Júdás, a sikkasztó, a vagyon és a pénz
HÚSVÉTRA
rabja, aki 30 ezüstöt kapott érte. Másodszor is eladták Jézust, mégpedig mint feltámadottat, amikor a főtanács pénzt kínált fel az őröknek. „Mondjátok, hogy éjnek idején, amíg mi aludtunk, odajöttek a tanítványai és ellopták.” (Máté 28, 13.) És azóta is hányszor akadtak emberek, akik pénzért elárulták Jézust.
Jézus feltámadásával kapcsolatos hit vitájának oka nem a tanúk szavahihetősége körül keresendő, hanem sokkal inkább abban az emberi magatartásban, amely nem hajlandó a feltámadás hitéből szükségképpen származó következményekkel számolni. Akik ugyanis
Krisztus föltámadását komolyan veszik, többé nem kereshetik életük végső célját csak a Földön. Helyesen figyelmeztette Szent Pál apostol a Kolosszei híveket. „Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján.” (Kolosszei levél 3,1.) Szent Pál apostol itt azt jelezte, hogy Krisztus föltámadásásnak hite következményekkel jár, és szükségszerűen új életet sürget. Isten ebben a rendkívüli nehéz és történelmi helyzetben,
ma is újra megajándékozott minket Krisztus feltámadásának örömével, az új élettel, a síron túli élet reményével. Ez a remény éltesen minket és tegyünk tanúságot a feltámadt Krisztusról életünk minden napján!
A feltámadásban való hit különleges erőt, segítséget ad nekünk törekvésünkhöz az örök élet felé. Ezzel az igazi keresztény húsvéttal kívánom mindenkinek a feltámadás örömét és azt, hogy ezen a nagy ajándékon felbuzdulva megújítsuk életünket, hogy egykoron mi is részesei legyünk a dicsőséges feltámadásnak!
Áldott, békés, húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves olvasónak!
Alsónémedi, 2023. március Kelemen Zoltán plébániai kormányzó
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 3
KEDVES HÖLGYEK!
nül csodálóan állunk Önök előtt, akik a női képességek tudásával felvértezetten varázsolják a mindennapokat egy szeretettel telt életté mindannyiunk körül. Férfitársaim és jómagam nevében szeretném kifejezni tiszteletem és megbecsülésem minden nőnek, kislánynak, anyának, nagymamának, de még a szomszédasszonyomnak is! Lampérth Géza költőnk szavait idézve köszöntöm Önöket Nőnap alkalmából!
Minden év március 8-án ünnepeljük a Nemzetközi Nőnapot, melynek mai üzenete számunkra, hogy nem lehet és nem is akarjuk, mi férfiak, ezzel az egy nappal „letudni” a kapott szeretetet, szerelmet, megbecsülést, tiszteletet és gondoskodást! Minden nap gondolunk a hölgyekre, hiszen életünk mozgatói, otthonunk békéjének megteremtői, szívünk lelkes felügyelői Önök! Koruktól függetle-
„Bizony megesnék e szép világon/ Még több szomorú csúf dologHa nem volnának csupa tűrésből, / Egyszerűségből, hitből, hűségből/ Alkotott-angyalasszonyok.”
Dr. Tüske Zoltán polgármester
BESZÁMOLÓ
A KÉPVISELŐ-TESTÜLET LEGUTÓBBI DÖNTÉSEIRŐL
A Képviselő-testület 2023. évi első ülése február 01-jén került megtartásra, melyet megelőzően minden bizottság ülésezett. A kiegészített napirend elfogadása után első napirendként az „Országos Bringapark Program 2023” keretein belül kerékpáros pumpapálya pályázaton való indulásról döntött a Testület.
A megvalósításához szükséges önerőt a felmerült költségek 50%-áig, de max. 25 millió forintig biztosítja az Önkormányzat.
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy elkészítteti a Nap u. 7. sz. alatti telken gazdasági épület engedélyezési és kiviteli tervét, mely kapcsán a kiírt beszerzési eljárás nyertesének nettó 4.800.000 Ft összegű ajánlatával az Alaprajz Építész Stúdió KFT-t (1224 Budapest, Körmöci u.5.) hirdeti ki.
A Haraszti út és Toldi u. csomópontjában gyalogátkelő helyek építésének kivitelezésére kiírt beszerzési eljárás nyertesének nettó
4 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK
5.999.990 Ft összegű ajánlatával a Sziget-Szilárd Kft-t (2336 Dunavarsány, Vörösmarty u. 2434/1 hrsz.) hirdette ki a Testület.
Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat 2022 októberében kezdte meg a hatályos településrendezési eszközeinek újabb módosítását annak érdekében, hogy a hatályos Szabályozási Tervben a 2402/1, a 2403 és a 2404 hrsz ingatlanok területére – amelyek Gksz-1 jelű kereskedelmi-szolgáltató gazdasági terület építési övezetbe soroltak – feltüntetett „a telek be nem építhető része” jelölés részben törlésre kerüljön, a CBA Kereskedelmi Kft. kérésére, melyről már olvashattak a Hírmondó hasábjain. (A kérelmet a Testület támogatta és a tervmódosítással kapcsolatban Polgármester úr a CBA Kereskedelmi Kft-vel településrendezési szerződést is kötött.) Az eljárások most kerültek abba a fázisba, hogy a záró szakmai vélemény alapján a Képviselő-testület a HÉSZ módosítás rendelet-tervezetét jóváhagyhatta (1/2023. (II.03.) önkormányzati rendelet).
Soron következő napirenden a Képviselő-testület a Településszerkezeti terv, Helyi Építési Szabályzat és Szabályozási Terv módosítását tárgyalta az Alsónémedi 728 és 109/6 hrsz-ú ingatlanok vonatkozásában, mely során az Lf-1 jelű falusias lakóterület területfelhasználásból és építési övezetből Vi-3 jelű intézményi terület területfelhasználásba és építési övezetbe kerülnek – a szükséges paraméterek meghatározása mellett – az idősek otthona megépítése érdekében.
A következő napirend keretében Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete a településfejlesztési, településrendezési és településképi feladataival összefüggő partnerségi egyeztetések szabályairól szóló 20/2017. (X. 2.) önkormányzati rendelete alapján 2022. november 24-től 2022. december
16-ig lefolytatott, és ennek keretében 2022. december 8-i lakossági fórum megtartásával a partnerségi és lakossági egyeztetést zárta le (lakosság részéről észrevételek, vélemények nem érkeztek). A biztosított véleményezési jogkörben eljáró szervek véleményének kikérése
mellett minden szükséges véleményezés megtörtént stb., így a véleményezési szakasz jelen döntés közzétételével lezárult és az ún. záró vélemény megadása kezdeményezésre került. Korábban többször felmerült már az „Alsónémedi Széchenyi István Általános Iskoláért” Közalapítvány Alapító Okiratának módosítása. A székhely módosítása mellett több szükséges változtatást is alkalmazott a Testület. Az alapítványi számlán lévő összeg felhasználását a Testület, mint alapító lehetővé tette, hiszen sok helyre tudnák a számlán lévő összegeket használni, de eddig annak korlátozása miatt ez nem volt lehetséges. A kuratóriumi tagok személyében történő változtatásra is történt javaslattétel, így Acsai Károlyné helyett Kissné Garai Mónika, Horváth Ernő helyett pedig Kiss Péter lett az új tag. A Felügyelő Bizottság elnöke Vásárhelyiné Nagy Éva helyett Császár Sarolta Beáta lett. A korábban tagsági posztot betöltő Császár Sarolta Beáta és Antalné Molnár Zsuzsanna helyett Györgyövics-Elek Tünde és Tóth-Győrvári Erzsébet lettek az FB új tagjai. A régi tagoknak ezúton köszönjük meg hosszú évek alatt tett áldozatos tevékenységét és jó egészséget kívánunk! A többi alapítványi alapító okirat is áttekintésre került, mely kapcsán az Alsónémedi Községért Közalapítvány, az Alsónémedi Napköziotthonos Óvodáért Közalapítvány székhelyének módosítása történt meg az új önkormányzati székhelyre (Fő út 66.). Az ABÉVA Kft. kérésére a Testület az Alsónémedi Széchenyi István Általános iskolai szolgálati lakás gázkazán felújítására a vállalkozási szerződés megkötését az EX LaTor Kft-vel utólagosan jóváhagyta, mely kapcsán a beruházás nettó 1.034.618 Ft összegét az Önkormányzat felhasználási célú végleges pénzeszköz átadásával biztosította az ABÉVA Kft. részére.
Korábban már olvashattak a Fő út 66 sz. ingatlanon a házasságkötő terem átépítéssel történő kialakításáról. E beruházás különböző okok miatt (pl. vízelvezetés pótmunkái) csúszik, így a Képviselő-testület jóváhagyta az ABÉVA Kft. kérését, mely a vállalkozói szerződés és a
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 5
támogatási szerződés elszámolási határidejére vonatkozott. Az új határidő 2023. március 31. A vállalkozói szerződés szerinti kötbér igény elszámolás érvényesítésére a mű elkészülte után kerül majd sor.
Az Ócsa Önkéntes Tűzoltó Egyesület korábban kapott támogatásának felhasználási határidejét kérte 2023.08.15. napjáig meghosszabbítani, melyhez a Testület hozzájárult.
Soron következő napirenden a Nagykadácsi Kft. kérésére (2364 Ócsa, Falu Tamás u.50.) az Ócsa-Alsónémedi központi háziorvosi ügyeleti díj emelésére vonatkozó előterjesztés szerepelt. A Képviselő-testület a finanszírozási havidíj 1.677.600 Ft-ról 1.702.100 Ft-ra történő emeléséhez nem járult hozzá.
Törvényi kötelezettségnek eleget téve tárgyalta a Testület a Polgármester 2023. évi szabadságtervét, melyet az előterjesztésnek megfelelően hagyott jóvá.
A Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság ülésén merült fel az Önkormányzat tulajdonában lévő gréder további sorsa. A Képviselő-testület a bizottsági javaslatra úgy döntött, hogy a hatályos vagyonrendelet szabályai szerint értékesíti, illetve ezt megelőzően az eszközt forgalomképes vagyontárggyá minősíti. Egyben arról is döntött a Testület, hogy a gréderezési feladatok vállalkozási szerződés keretében történő ellátására előzetes árajánlatokat kér be, és az alapján dönt arról, hogy vállalkozóval kívánja elvégeztetni a feladatot vagy saját munkagépet vásárol.
Zárt ülés keretében ajánlattevők kiválasztásáról és egyedi szociális ügyről született döntés.
A Képviselő-testület 2023. február 15-én egy rövid ülést tartott, melyen egyetlen napirend szerepelt, az idei költségvetés beterjesztése. Az ülés még a napirend elfogadása előtt egy váratlan bejelentéssel kezdődött, Varga László képviselő bejelentette lemondását.
Polgármester úr a napirend elfogadása után az idei költségvetési rendelet-tervezetet terjesztette be, azaz kiosztotta a Képviselők részére.
A Képviselő-testület a költségvetést 2023. már-
cius 01-i ülésén tárgyalja majd, melyet előtte minden bizottság véleményez.
Pótlólag vette fel napirendjére a Testület az Alsónémedi külterület 081/24 és 081/25 hrsz-ú ingatlanok megvásárlásával kapcsolatos előterjesztést. A Nemzeti Földügyi Központ által elkészíttetett értékbecslői szakvéleményben megállapított vételárakat elfogadva 1.950.000,- Ft, illetve 2.010.000,- Ft összegért vásároljuk meg nevezett ingatlanokat. Az ingatlanok megvásárlása után lehetővé válik a környező területek „feltárása”, azaz szervízút kiépítése.
A Képviselő-testület és bizottságainak meghívói, döntései, jegyzőkönyvei és rendeletei továbbra is megtalálhatók a település honlapján! A meghívókat a települési hirdetőtáblákra is kifüggesztjük, a nyilvános ülések mindenki számára nyitottak! A Képviselő-testület üléseinek felvétele ismét megtalálhatók honlapunkon a testületi anyagokkal együtt! https://www. alsonemedi.hu/onkormanyzat/kepviselo-testulet
6 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK
Győrvári Istvánné – Polgármesteri Hivatal
GONDOSÓRA PROGRAM
A Gondosóra program egy országos jelzőrendszerre épül. Feladata, hogy a saját otthonukban élő idős emberek egy egyszerű eszköz segítségével kapcsolatba léphessenek elsődlegesen a Diszpécserközponttal, ahol képzett munkatársaink próbálnak segíteni a felmerülő problémákban. Amennyiben diszpécsereink –lehetőség szerint a Gondosórán keresztül jelzést leadó ügyféllel egyetértésben – úgy ítélik meg, hogy a helyzet megoldása a kontaktszemély beavatkozását igényli, úgy a korábbiakban már megadott elérhetőségeken a diszpécser felveszi vele a kapcsolatot, aki aztán közvetlen és gyors támogatást, illetve megoldást nyújthat a problémára.
A Magyarország kormánya által biztosított programmal a 65 év feletti, otthonában élő, magyar állampolgárok biztonságát és szeretteinkről való gondoskodást biztosíthatjuk a közvetlen környezet bevonásával úgy, hogy a formális szociális ellátórendszert (háziorvosok, szakszolgálatok, családsegítők, önkormányzatok stb.) nem szükséges igénybe venni.
A program részeként megvalósuló szolgáltatás és a jelzőeszköz INGYENES, és Magyarország minden településén hozzáférhető a hét minden napján és órájában.
Fontos, hogy a készüléket rendszeresen töltse fel, és úgy viselje! Vészhelyzetben továbbra is a 112-t szükséges hívni, a készülék nem riaszt közvetlenül orvost, hatóságot, nem sürgősségi segélyhívó. Indokolt esetben azonban a Diszpécserközpont ebben segíthet.
MI SZÜKSÉGES A PROGRAMHOZ VALÓ CSATLAKOZÁSHOZ?
A programhoz alanyi jogon lehet csatlakozni minden 65. életévét betöltött magyar állampolgárnak, akik ingyenesen megkapják a jelzőeszközt.
A programba a regisztráció gombra kattintva tud jelentkezni (Regisztráció - Gondosóra (gondosora.hu) ), az eszközök kiosztása a regisztrációs űrlap feldolgozását követően folyamatosan történik. Az ingyenes jelzőeszközt igényelheti a felhasználó (65. életévét betöltött magyar állampolgár) vagy a felhasználó segítője (az a személy, aki a felhasználó megbízásából és jóváhagyásával tölti ki a regisztrációs űrlapot).
A készülék használatba vételéhez javasolt olyan segítő családtag vagy ismerős regisztrálása, akiket az esetleges riasztás során a Diszpécserközpont értesíteni tud.
A készülék rendszeres töltésén és viselésén kívül a továbbiakban semmire nincsen szükség, hogy a program aktív tagja maradjon.
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 7
RÉSZLETEK ÉS REGISZTRÁCIÓ AZ ALÁBBI WEBOLDALON: https://gondosora.hu/
TOVÁBBI
HÁZHOZ VISSZÜK AZ
ÜGYINTÉZÉST
INTÉZHETŐ ÜGYEK:
Személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézés (személyazonosító igazolvány, útlevél, vezetői engedély)
Ügyfélkapu regisztráció
Általános kérelem átvétele (pl.: ápolási díj, közgyógy ellátás, családtámogatás, nyugdíjbiztosítás, egészségbiztosítás, EESZT)
(Illetékfizetésre csak bankkártyával van lehetőség.)
KORMÁNYABLAK BUSZ ÉRKEZIK
2023. március 29-én 12.00-16.00 óráig
Régi Polgármesteri Hivatal belső udvara
(2351 Alsónémedi Fő út 58.)
WWW.KORMANYABLAK.HU
8 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK
ALSÓNÉMEDIRE
SZJA-BEVALLÁS:
ÜGYFÉLKAPUVAL A LEGEGYSZERŰBB
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti azok szja-bevallási tervezetét, akikről munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik. Március 15-étől, KAÜ-azonosítóval már megnézhető az adóbevallási tervezet. Ez azok számára is elérhető, akik csak most regisztrálnak az Ügyfélkapun. Aki mégis ragaszkodik a hagyományos megoldáshoz, az idén is kérheti a NAV-tól szja-bevallási tervezetének postázását. KAÜ-azonosítót (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás) igényelni legegyszerűbben bármelyik okmányirodában, kormányablakban lehet, de előzetes időpontfoglalással a főbb NAV-ügyfél-
szolgálatokon is elérhető ez a szolgáltatás. Az azonosítóval március 15-étől bárki megnézheti a saját adóbevallási tervezetét az eSZJA-oldalon Akinek nincs KAÜ-azonosítója, március 16-áig, adóazonosító jele és születési dátuma megadásával többféle módon is kérheti a tervezet postázását:
- SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefon számon a következő formában: SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn,
- a NAV oldalán elérhető webűrlapon,
- levélben,
- a BEVTERVK formanyomtatványon,
- telefonon, a 1819-es hívószámon,
- személyesen, az ügyfélszolgálatokon.
ADÓZÁS MINDENKINEK
Lépésről lépésre vezeti ügyfeleit az adóügyek megoldásához a NAV. A nav.gov.hu portálon már hozzáférhető az a tudástár, ami a különböző élethelyzetekben leggyakrabban előforduló adóügyekhez kínál érthető, tömör információkat, és egyes ügyekhez kapcsolódó, elektronikus ügyintézési felületeket is. A tájékoztatók az emberi életút főbb állomásai szerint csoportosítva, értelemszerűen mutatják be a szabályokat és segítik lépésről lépésre az adózókat.
A felület rovatai: Kezdeti évek, Diákévek, Munka, Család, Vagyonügyek, Vállalkozás, Nyugdíjas évek, Öröklés, Ügyintézési kisokos.
A NAV Adótudatossági és Közérthetőségi Programjában létrehozott útmutató felület
folyamatosan bővül, követi a változásokat, hogy a legtöbbek életében előforduló adózási szituációkban könnyen eligazítsa a magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat.
Elérhetőség: https://nav.gov.hu/adozas-mindenkinek
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 9
ÉRKEZNEK A GÉPJÁRMŰADÓS IRATOK
Hamarosan érkeznek a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) a gépjárműadóval kapcsolatos értesítések, illetve határozatok a gépjárműadó fizetésre kötelezetteknek vagy képviselőjüknek. Az adó első részletét 2023. március 15-éig, a másodikat szeptember 15-éig kell befizetni.
Azok, akiknek a tavalyihoz képest változott a gépjárműadójuk, határozatot kapnak, akiknek viszont változatlan az adó összege, azokat értesítésben emlékezteti a NAV a fizetésre.
Nem kapnak sem határozatot, sem értesítést azok, akiket egész évre adómentesség illet meg, és ez a NAV nyilvántartásából megállapítható. Ilyenek például az egyházi jogi személyek, a GJADO-adatlapot benyújtó civil szervezetek. Nem kapnak levelet azok sem, akiknek mindegyik gépjárműve adómentes.
A gépjárműadó első részletét március 15-ig (munkaszüneti nap lévén március 16-ig), a második részletét szeptember 15-ig kell befizetni. A határidőkre azért érdemes odafigyelni, mert az adó késedelmes fizetésekor már késedelmi pótlék növelheti az összeget. A fizetési határidőt nem befolyásolja, ha az adózó esetleg nem veszi át az emlékeztető értesítést.
A gépjárműadó befizetése a NAV-Mobil Gépjárműadó-menüpontjában vagy a NAV ügyintéző felületén, az Ügyfélportálon (ÜPO) is pillanatok alatt teljesíthető. A korábbi évekhez hasonlóan a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára is befizethető az összeg banki utalással. Az átutaláskor az adószámot vagy
az adóazonosító jelet fel kell tüntetni a közlemény rovat elején, ha ez elmarad, akkor a NAV nem, vagy csak késedelmesen tudja a befizetett összeget a befizetőhöz kapcsolni.
A pénzforgalmi számla nyitására kötelezettek kizárólag átutalással rendezhetik a befizetést. Akik nem kötelezettek pénzforgalmi számla nyitására, azok banki átutalás és a mobilappos megoldás mellett, a papíron küldött irathoz mellékelt csekken vagy az elektronikus fizetéseket és elszámolásokat biztosító alrendszeren (EFER-en) keresztül is befizethetik adójukat. Csekk telefonon a NAV Infóvonalán (belföldről: 1819, külföldről: +36 (1) 461-1819 hívószám, 3-as menüpont), vagy online a NAV honlapján igényelhető.
A határozatokat és értesítéseket a NAV elektronikusan (cégkapura, vagy hivatali tárhelyre, KÜNY-tárhelyre) küldi mindenkinek, aki rendelkezik elektronikus elérhetőséggel. Akik nem, azok postán kapják meg a papírokat.
A tárhelyre érkező iratot érdemes a „Tartós tárba” áthelyezni, mert az irat csak 30 napig érhető el a tárhelyen, utána törlődik. Ez után a NAV-os irat a NAV Ügyfélportál-felületen, a dokumentumok között érhető el.
Ha valakinek olyan képviselője, meghatalmazottja van, aki eljárhat a gépjárműadóval kapcsolatban, akkor a határozatot csak a képviselő kapja. Az emlékeztető értesítést az adózó és a képviselő is megkapja. A felkészülés érdekében a képviselőket a NAV külön is tájékoztatja.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Honlap: https://nav.gov.hu Video FTP server: https://media.nav.gov.hu/media
Híreinket kövesse a közösségi oldalakon is!
10 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK
KEDVES ALSÓNÉMEDI EGYETEMISTÁK, FŐISKOLÁSOK!
Alapképzésben, osztatlan mesterképzésben, vagy mesterképzésben tanulsz, hogy meglegyen az első diplomád? Szeretnél erre a félévre egyszeri 25.000 Ft-os támogatásban részesülni?
Nem kell mást tenned, mint egy kérelmet letölteni az alsonemedi.hu oldalról, amit kitöltve aláírva mellékleteivel együtt leadsz hivatalunkban! Kötelező mellékletek: aktuális iskolalátogatási igazolás (tartalmazza a képzésed időtartamát és formáját is), és a szülők jövedelem igazolása (előző havi). Feltétel, hogy ne legyen rendszeres önálló jövedelmed.
Ha szeretnél kérdezni, segítséget kérni, hívj bátran minket a 0630/ 179-17-75 telefonszámon!
HATÁRIDŐ:
2023 március 15.
Várjuk kérelmeiteket!
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 11
Községi
Nagy örömünkre ez évben is megrendezhettük a községi disznótort. Az eseményt nagy készülődés előzte meg, már pénteken nekiláttunk a disznók feldolgozásának. Szombaton reggel szeles, esős időre ébredtünk, de szerencsére ebédre már sütött a nap. A szép időnek és a finom ételeknek köszönhetően sokan kilátogattak a disznótorra, el is fogyott a húsleves, a pecsenye, a hurkák, kolbászok, az 1000 db takart, a csülökpörkölt. A disznótoros finomságokat sörrel, forralt borral, teával, az Ócsai Öreghegyi Pincesor Egyesület kiváló boraival lehetett öblögetni.
Köszönjük a sok finom süteményt, melyet falunk lakosságától a disznótorra kaptunk.
Köszönjük a pénzbeli és természetbeni támogatásokat. Köszönjük a sok-sok segítséget, felsorolni sem tudjuk azoknak a nevét, akik pénteken és szombaton szabadidejüket értünk áldozták, és fáradhatatlanul dolgoztak azon, hogy szombaton mindenkinek jusson a kóstolóból. Engedjék meg segítőink, hogy mégis egyvalakinek név szerint is köszönetet mondjunk:
12 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK
2023
Köszönjük Végh Károlynak, hogy szervezte és összehangolta a disznóvágás munkálatait. Irányításával majd száz ember munkálkodott két napon keresztül faluközösségünkért jókedvben, békességben és egyetértésben.
Köszönjük mindenkinek, aki eljött, hogy részvételével megtisztelte rendezvényünket.
Tartsa meg a Jóisten ezt a jó szokásunkat!
Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 13
Caporettói áttörés
1917. okt. 24. – 1917. nov. 19.
Takács Róbert hadtörténész előadása 2023. március 31. péntek 17 óra
Halászy Károly Művelődési Ház és Könyvtár Kamaraterme
Várjuk szeretettel a magyar történelem iránt érdeklődőket!
14 HIRDETÉSEK
TÁJÉKOZTATÁS AZ
EGYSZERŰSÍTETT
IPARŰZÉSI ADÓALAP-MEGÁLLAPÍTÁS 2023. JANUÁR 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS VÁLTOZÁSAIRÓL SAJÁTOS SZABÁLYOK AZ „ÚJ” KATA ALANYAIRA
A 2023. január 1-jétől hatályos, a Htv. 39/A. §-ába foglalt módosítás a fenti egyszerűsített adóalap-megállapítási módokat váltja fel: a kisvállalkozó adózók részére – bevételfüggő differenciálás alapján – bevezetésre kerül a tételes összegű adóalap-megállapítás lehetősége. Az egyszerűsítés lényegi elemei:
•a kisvállalkozónak nem kell az adóalapját megállapítania,
• adó- és adóelőleg-bevallást – főszabály szerint – nem kell benyújtania,
•a települések között az adóalapját nem kell megosztania,
• adófizetési kötelezettség – főszabály szerint –évente egy alkalommal
2023. évtől az egyszerűsített adóztatást bármely vállalkozói csoport választhatja, például
magánszemély, társas vállalkozás is. Fontos azonban kiemelni, hogy az a kisvállalkozó, aki/ amely az egyszerűsített, új tételes adóalap-megállapítást alkalmazza, akkor a helyi iparűzési adóban sem törvényi, sem önkormányzati rendeleti adómentességre, adókedvezményre, adócsökkentésre nem lesz jogosult a Htv. 39/A. § (11)bekezdése alapján.
A Módtv. három bevételi sávot és ahhoz tartozó tételes adóalapot határoz meg. A bevételi sávokat éves szinten kell tekinteni, tehát 12 hónapnál rövidebb adóév esetén - napi időarányosítássalkisebb a bevételi sáv összege is. Az adó alapja a kisvállalkozó székhelye és telephelye(i) fekvése szerinti önkormányzatonként azonos nagyságú, a kisvállalkozó adóévi bevétele nagyságától függően sávosan differenciált tételes összeg:
Bővebben az Alsónémedi honlapon:
- Az egyszerűsített iparűzési adózás lényegi elemei 2023. évtől
- Az egyszerűsített iparűzési adózás belépési és kilépési szabályai
-Adófizetés, adóelőleg-fizetés rendje és a bevallási szabályok
-Sajátos szabályok az áttérés adóévére FONTOS tudni! ha az adózó bevallását késedelmesen (2023. május 31-ét követően) nyújtja be, és azt igazolási kérelemmel nem menti ki, akkor a bevallás feldolgozásra kerül, ám az egyszerűsített adóalap-megállapításra vonatkozó bejelentés már nem fogadható el.
HIRDETÉSEK 15
bevétel* 0-12 millió Ft 12-18 millió Ft 18-25 millió Ft (kereskedő átalányadózó esetén 120 millió Ft) adóalap 2,5 millió Ft 6 millió Ft 8,5 millió Ft iparűzési adó 2 %-os adómértékkel 50 000 Ft 120 000 Ft 170 000 Ft
Sajátos szabályok az „új” KATA alanyaira
Az „új” KATA alanyainak nem került kivetésre 2023. március 15-re és 2023. szeptember 15-re KATA-adótétel, mivel ez az adózási mód az iparűzési adóban 2022. december 31-vel megszűnt. Annak érdekében, hogy az új KATA-t alkalmazók (2022. 09. 01-tól - 2022. 12. 31-ig) számára is öt hónap álljon rendelkezésre 2023ban az egyszerűsített adózásról szóló döntés meghozatala érdekében, a módosítás számukra is lehetővé teszi, hogy amennyiben a 2022. évről adóbevallás-benyújtására kötelesek, azt csak 2023. május 31-ig tegyék meg a Htv. 51/Q. §
(1) bekezdése alapján (a múlt években irányadó január 15-i időpont helyett). Ha a jelenleg hatályos Htv. 51/Q. § (1) bekezdés szerinti vállalkozó a (3) bekezdés szerinti bejelentését nem teszi meg, akkor azzal a vélelemmel kell élni az önkormányzati adóhatóságnak, hogy az iparűzési adó alapját 2023. január 1-jétől a 39/A. §-a szerint az új egyszerűsített módon állapítja meg. A hivatkozott paragrafus (3) bekezdése értel -
mében, amennyiben az (1) bekezdés szerinti vállalkozó 2023. január 1-jétől nem kívánja az iparűzési adó alapját a 39/A. § szerinti adóalap-megállapítási módszer szerint megállapítani, akkor e döntését 2023. május 31ig köteles - a bevallási vagy a bejelentkezési, változás-bejelentési nyomtatványon - bejelenteni az önkormányzati adóhatósághoz. A bejelentéssel egyidejűleg a 2023. január 1. és a 2024. 75
ezer forint adóelőleget is be kell vallani, ame2023. május 31-ei esedékességgel 50 ezer forintot és 2024. március 18-ai esedékességgel 25 ezer forintot. Bővebben az Alsónémedi honlapon: Mely sávhatárba fog tartozni és adózni 2023. évtől az „új” KATÁ-s? Bevallási határidők „régi” és „új” katásoknak (önkormányzati adóhatóságnál).
A tájékoztatás teljes terjedelemben az Alsónémedi honlapon olvasható:
https://www.alsonemedi.hu Friss Hírek / Tájékoztatás (2023-02-24)
1 6 H I R D E TÉ S E K
A Daköv Kft. Alsónémedi üzemegysége munkatársat keres.
Feladat: A szennyvízhálózat és szennyvíztisztító telep üzemeltetése, karbantartása.
Feltétel: „B” kategóriás jogosítvány, Műszaki végzettség, karbantartásban szerzett gyakorlat előnyt jelent.
Érdeklődni: telefonon a 06 30 311 2926 telefonszámon, vagy a Fő út 75. szám alatt található irodánkban lehet.
A DAKÖV Kft. értesíti a lakosságot, hogy az Alsónémedi vízhálózat tavaszi mosatását március 16-17, 20-25-ig végzi.
HI R DE T ÉSE K 1 7
18 HIRDETÉSEK
KIRÁNDULÓK, SZINHÁZLÁTOGATÓK FIGYELMÉBE!
SZÍNHÁZ
2023. április 23-án (vasárnap) délután a Turay Ida Színházba hívom községünk lakóit. Szerednyey Béla rendezésében a „Bakancslista” c. vígjátékot nézzük meg. Szereplők: Bence Ilona, Hűvösvölgyi Ildikó Az előadás megtekintését minden korosztálynak ajánlom.
KIRÁNDULÁS
2023.április 15-én Noszvajra tervezünk kirándulást. Noszvajon megnézzük a XIX. század elejétől kialakult
pince és barlanglakásokat, majd a De la Motte – kastélyt, amely elsősorban a rokokó festményeiről és angolparkjáról híres, látványos. Noszvaj után Egerbe utazunk, ahol megebédelünk, majd Eger nevezetességeivel ismerkedünk. A városnézés után a Szépaszszonyvölgybe látogatunk. A történelmi és kulturális élményekkel gazdagon térünk haza az esti órákban. A felkínált programokra várom szeretettel a jelentkezőket! 06-20-4264153; 29-337756
Üdvözlettel: Szántó Erzsébet
Az Alsónémedi és Ócsa Központi Háziorvosi Ügyelet
helye: Ócsa, Szabadság tér 4.
Az ügyelet elérhető az alábbi telefonszámokon: 104, 112, (1/301-6969)
Rendőrség: 107, 112
Közterületfelügyelő: Dernóczi Zoltán +36 70 607 9601
Lovas Péter: +36 30 503 6739
Körzeti megbízottak:
Szadai Attila r. törzsőrmester + 36 20 489 6722
Víz hibabejelentés: Nagy Tibor + 36 70 585 5510
Szennyvíz
+ 36 70 491 1039
Kérjük Önöket, hogy gyanús személy vagy cselekmény esetén azonnal hívják a megfelelő telefonszámot!
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
„Fehér galamb szállj drága szerettünk fejfájára, A fájó szívű családja helyett Te vigyázz az álmára! „
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik drága szerettünk, Dencsik Pál temetésén megjelentek. Sírjára koszorút, virágot hoztak és elkísérték utolsó földi útjára, osztoztak mély fájdalmunkban!
Megköszönjük az Elohim Temetkezési Vállalat dolgozóinak szeretetteljes, színvonalas, együttérző munkáját!
Köszönettel: Felesége, Fiai és családjuk
Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának és Képviselő-testületének ingyenes tájékoztató és kulturális folyóirata ISSN: 2063-0072
Felelős szerkesztő: dr. Tüske Zoltán polgármester Szerkesztőbizottság elnöke: dr. György Balázs,a Pénzügyi, Jogi,Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság elnöke
Szerkesztőbizottság tagjai: Jobbágy Ilona, Dr. Nagy Vilmos, Szabó Éva, Török Lajosné
Szerkesztőségi titkár: Győrvári István Lászlóné
Külső munkatárs: Bálint István János
Elérhetőség, hirdetésfelvétel: Alsónémedi Polgármesteri Hivatala, 2351 Alsónémedi, Fő út 66. Győrvári István Lászlóné
Tel.: 06-29/337-101/11 Fax: 06-29/337-250; e-mail: alsonemedi@alsonemedi.hu
Nyomdai előkészítés: Mátyus Bt., Dabas
Terjeszti: Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata
A cikkeket e-mailen vagy személyesen lehet eljuttatni a Polgármesteri Hivatal Titkárságára.Beküldött fotókat és kéziratokat nem őrizzük meg! Lapzártákról és a megjelenés tervezett időpontjáról a település honlapján találnak információt (www.alsonemedi.hu/hirmondo).Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a lapzárta után beérkezett cikkeket a nyomdai határidők miatt csak a soron következő lapszámban van módunk megjelentetni.
A hirdetések tartalmáért minden felelősség a hirdetőt terheli.
HIRDETÉSEK 19
Húsvétra .................................................. 2 Képviselő testületi beszámoló ................ 4 Gondosóra program ................................ 7 Kormányablak tájékoztató ..................... 8 NAV tájékoztatók ................................... 9 Egyetemisták, főiskolások támogatása .. 11 Községi Disznótor 2023 ........................ 12
TARTALOM
ALSÓNÉMEDI HÍRMONDÓ KÖZÉRDEKŰ TELEFONSZÁMOK
Morvai János + 36 70 437 3800
940
6195 Gödöllei
ügyelet: + 36 30 9197 250 Közvilágítás hibabejelentés: + 36 80 383
Mezőőrök: Garai Miklós + 36 30 857
Attila + 36 30 423 2215 Nagy Zoltán: