2023-jan

Page 1

ALSÓNÉMEDI HÍRMONDÓ

INGYENES TÁJÉKOZTATÓ ÉS KULTURÁLIS FOLYÓIRATA

XX X III. É V F O L Y AM 1. S Z ÁM 20 2 3 . JANUÁR - FEBRUÁR

Január 15-én, az Ökumenikus Imahét nyitó Istentiszteletén emlékeztünk meg a 80 évvel ezelőtt történt Doni tragédiáról, melynek során odaveszett mintegy 100-120 ezer magyar honvéd, köztünk jó néhány alsónémedi apa, fiú, férj és vőlegény. Az elesettek és fogságba esettek pontos számát megállapítani sem lehet, azonban a szovjet csapatok harcmódja, a kegyetlen időjárási viszonyok és a hadifogolytáborok kibírhatatlan állapota miatt a foglyok és sebesültek túlélési esélye igen csekély volt. 1943. január 12-én szabadult el a pokol a Don-kanyarban, ahol a 2. magyar hadsereg próbálta emberfeletti erővel feltartóztatni az előre nyomuló szovjet haderőt. Leszakadt az ég, s lángba borult a hómező a Don partján, amikor megindult a Vörös Hadsereg gőzhengere és elsöpörte a magyar királyi 2. honvéd hadsereg addigra már legyengült csapattesteit.

80 ÉVE TÖRTÉNT

A magyar katonák hősiessége sem tudta megállítani a megszámlálhatatlanul áramló szovjet támadást. Azokban a napokban a fagyos hómezőkön apokaliptikus csata dúlt, mely legádázabb napja épp január 15-én zajlott. Emlékezzünk rájuk, kik 80 évvel ezelőtt, elkeseredett küzdelmüket vívták családot hátrahagyva hazájuktól távol, -30C° fokos hidegben, megpróbálva feltartóztatni a kommunista áradatot, életük árán is helyt álltak, bizonyítva hősiességüket! Ők a magyar nemzet mártírjai.

Jány Gusztáv vezérezredes hadseregparancsnok végső bejegyzése az átélt eseményekről ez volt: „Az eddig beérkezett harcjelentésekből és egyéb adatokból megállapítom, hogy a 2. magyar hadsereg a téli hadműveletek folyamán becsületét nem vesztette el, hanem sokáig a Don-parton

keményen állta a harcot, sőt a hadsereg egyes csapattestei és ennél magasabb kötelékei olyan ragyogó fegyvertényekkel tűntek ki, melyek a régi magyar katonai hírnévhez mindenben méltóak, és felveszik a versenyt bármely hadsereg kimagasló fegyvertényeivel.”

Alsónémedi lakossága nevében Önkormányzatunk elhelyezte a megemlékezés koszorúját a II. világháborús emlékműnél. Ez alkalomból képviseltette magát a Dabasi Hagyományőrző Honvédtüzér Alapítvány valamint a Kárpát-medencei és Történelmi Vitézi Rend. A Dózsa György téren felállított emlékművön

156 elesett alsónémedi honvéd neve szerepel. Hozzátartozóik mai napig településünk lakói.

Vajon gyújtottak-e otthon gyertyát, hoztak-e egy szál virágot a Donnál hősi halált halt nagyapjuk, dédapjuk emlékére?

Ne feledjük, nekünk, kései utódoknak, családtagoknak kötelességünk hőseink példáját éberen tartani, és gyermekeinknek továbbadni! Ha ezt elmulasztjuk, dicső tetteik elporladnak emlékükkel együtt, s velük veszünk mi is, családjaink nem emlékeznek majd a mi nevünkre sem. Mert vajon hány némedi kisgyermek tudja, hogy az I. és a II. háborús emlékművön ott áll az ő dédapjának, ükapjának neve? Még nem késő nekik elmesélni, kik is voltak az őseik.

BESZÁMOLÓ

A KÉPVISELŐ-TESTÜLET LEGUTÓBBI DÖNTÉSEIRŐL

A Képviselő-testület 2022. évi utolsó ülése december 08-án a közmeghallgatással egyidejűleg zajlott. A napirend elfogadása után a szokásoknak megfelelően a helyben közszolgáltatást nyújtó jelen lévő szervezetek, vállalkozások rövid beszámolójára került sor.

Rácz Ferenc rendőr alezredes – az Ócsai Rendőrőrs vezetője – a 2022-es év nehézségeiről beszélt (migráció, az ezzel kapcsolatos létszám és anyagi erőforrás szükségessége, a rendőrség komoly emberi erőforrás hiánnyal küszködik stb.), de kiemelte, hogy Alsónémedin az elmúlt évben csökkentek a bűncselekmények, a lakásbetörések és a balesetek is. Balogh Zsolt tűzoltó hadnagy – Monor Város Katasztrófavédelem – bemutatkozott, majd tájékoztatást adott Alsónémedi tekintetében a szabadtéri tüzekről. A rezsicsökkentés kapcsán a kéményeket fokozott odafigyeléssel fogják ellenőrizni, tekintettel arra, hogy mindenféle hulladékkal tüzelnek és így a kémények kigyulladásának lehetősége jóval

magasabb kockázatú lehet. Az Ócsai Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel együttműködnek, segítséget nyújtanak. Feigli Ferenc a DTKH képviseletében – mint alvállalkozó, a Kommunál-JUNK Kft. ügyvezetője – a hamuelszállítás lakossági „panasza” kapcsán elmondja, hogy nem tartozik a közszolgáltató feladatai közé, mert nincs engedélye rá, az egészségre ártalmas, másrészt pedig kigyulladhat az autó is. Javasolja, otthoni felhasználással oldják meg a hasznosítást, pl. ha tuja tövébe öntik, és locsolgatják vízzel, akkor a fa sokkal zöldebb lesz. Megoldást a cég nem tud, az Önkormányzat a BM-hez fordulhat a kérdéskörrel kapcsolatban. A díjmentes szelektív hulladék elszállítással kapcsolatban elmondja, a gazdálkodó szervezeteknél nem lesz lehetőség a jövőben a térítésmentes szállításra. Ígéretet tett, hogy egyre kevesebb gond lesz a hulladék elszállítással. a zöldhulladék elszállítással kapcsolatban új információt oszt meg, hogy a MOL Nyrt. lesz az illetékes és az elszállítás helyett talán

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 3
Jobbágy Ilona

mindenki komposzt ládát kap, amibe belegyűjti a zöldhulladékot, személy szerint ő is ezt az irányt fogja képviselni. Az edényzetek folyamatos eltörésével kapcsolatban felszólítást fog küldeni, próbálja megoldani a problémát.

Dr. Tüske Zoltán polgármester a közszolgáltatók beszámolója után a 2022. évi költségvetés várható teljesüléséről, majd a 2023. évi elképzelésekről számolt be. A beszámoló után lakossági kérdésekre válaszolt a Polgármester (gyalogosátkelőhely a Kistói utcánál, gyorshajtások, járdaépítések, kerékpárutak, csapadékvíz elvezetés, Fő úti aszfaltozások, traffibox készülék elhelyezése az Alko előtt, utcán történő parkolási problémák, levelezés, buszjáratok, játszótéri kiskapu).

A testületi ülés napirendjén több téma szerepelt. Elsőként a Képviselő-testület a 2023. évi munkatervét fogadta el. A munkaterv szerint az alábbi napokon (szerda, 15 óra) lesznek a testületi ülések: február 01., 15., március 01., 29., április 26., május 24., június 28., augusztus 30., szeptember 27., október 18., november 22. A 2023. évi közmeghallgatás december 7-én (csütörtökön, 17 órakor) lesz. Természetesen szükség esetén a Képviselő-testület rendkívüli ülést tart. A Bizottságok a fenti munkatervnek és a korábbi évek szokásainak megfelelően tartják majd üléseiket (hétfőn a Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság, kedden a Kulturális, Sport, Egészségügyi és Szociális Bizottság, valamint a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság.

Következő napirenden a 2022. évi költségvetéséről szóló rendeletét módosította a Testület, majd tudomásul vette a Polgármester utólagos tájékoztatását a 2022. IV. negyedévben átmenetileg szabad pénzeszközök számlavezetőnél lekötött betétben történő elhelyezéséről és hozzájárult a 2 550 000 000 Ft-os lekötött betét tranzakciókhoz kapcsolódó előirányzat módosításokhoz.

A Szent István tér 9-14 közötti útszakasz aszfaltozásához szükséges kiviteli tervdokumentáció elkészítésével kapcsolatban döntött a Képviselő-testület, hogy a győztes ajánlattevő ajánlatában szereplő díjnak megfelelő pénzügyi

fedezetet biztosítja majd a 2023. évi költségvetésben.

A Fő út bal oldalán (Szabadság tér-Kossuth L. u. közötti szakasz) létesített párhuzamos parkolók 2 db parkolóval történő növelésének kivitelezésére további 1.516.264.-Ft+ÁFA öszszeget biztosított a Testület.

A Rákóczi u-Haraszti u. sarkon, Haraszti út 19. előtti és a Haraszti út-Nefelejcs u. sarkon lévő buszváró párok tervezését kivette a Beszerzési Szabályzat hatálya alól a Képviselő-testület és egyben a tervezési feladattal a CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő ZRt-t (1112 Budapest, Dió u. 3-5.) bízta meg 4.850.000,- Ft+ÁFA díj megfizetése mellett.

A Településrendezési eszközök módosítása a Szabályozási terven a 2402/1, 2403 és 2404 hrsz-ú ingatlanok területére feltüntetett „a telek be nem építhető része” jelölés törlése érdekében című terv vonatkozásában hozott döntéseket a Testület.

Megkeresés érkezett Alsónémedi-Dunaharaszti kerékpárút HÉSZ módosítás, partnerségi egyeztetés lezárása kapcsán. A Képviselő-testület természetesen egyetértett Alsónémedi Nagyközség hatályos településrendezési tervének eseti módosítása Alsónémedi 5201. j. úttal párhuzamos területeket érintően a tervezett kerékpárút településrendezési tervbe történő beillesztése tárgyú PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓJABAN foglaltakkal. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata a véleményezési szakaszban hirdetményben tájékoztatta a Partnereket a településrendezési eszközök módosításáról és az E-tér felületen történő véleményezési lehetőségükről, a Partnerek részéről vélemény nem érkezett, a tervezett gazdaságfejlesztő beruházás megvalósítására és a településrendezési eszközök módosítására vonatkozó igények támogathatók, azok ellen kifogás nem érkezett. A partnerségi egyeztetést lefolytatta a Képviselő-testület és azt lezárta. A környezeti értékelés szükségességének megkérdezésével kapcsolatos véleményezési szakasz is lezárult. A nyilatkozó véleményező szervek nem tartották szükségesnek a környezeti vizsgálat készítését

4 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

és a Testület sem tartotta a jogszabályok szerinti környezeti vizsgálat készítését szükségesnek. A Testület felkérte a Polgármestert, hogy a záró véleményezési szakasz lefolytatását az állami főépítésznél kezdeményezze.

A Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság határozati javaslatát támogatva a Képviselő-testület dr. Tüske Zoltán polgármestert a 2022. évi munkája elismeréseként 2 havi illetményének megfelelő jutalomban részesítette (bruttó 1.690.000.-Ft).

A Képviselő-testület és bizottságainak meghívói, döntései, jegyzőkönyvei és rendeletei továbbra is megtalálhatók a település honlapján! A meghívókat a települési hirdetőtáblákra is kifüggesztjük, a nyilvános ülések mindenki számára nyitottak! A Képviselő-testület üléseinek felvétele ismét megtalálhatók honlapunkon a testületi anyagokkal együtt! https://www.alsonemedi.hu/ onkormanyzat/kepviselo-testulet

DR. TÜSKE ZOLTÁN POLGÁRMESTER KÖZMEGHALLGATÁSON ELHANGZOTT TÁJÉKOZTATÁSA

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Alsónémediek! Tisztelt Képviselőtársaim!

Az előírásoknak megfelelően közmeghallgatás alkalmával szeretnék Önöknek tájékoztatást adni az Alsónémedi önkormányzat és polgármesteri hivatal működéséről, valamint gazdálkodásáról a 2022. évet illetően és elképzeléseinkről a 2023. év tekintetében.

A 2022. év nagy pozitívuma volt, hogy két év után a koronavírus járvány visszaszorult és nagyjából visszaállhattunk a normál működési rendbe, ugyanakkor nagy hátránya, hogy kitört az orosz-ukrán háború és ezzel együtt begyűrűzött Magyarországra és ide, Alsónémedire is az energiaválság, az infláció, amely megint csak új kihívások elé állított bennünket, új feladatokat adva. Az energiaválsággal kapcsolatosan elsődleges feladatunk az volt, hogy átgondoljuk az önkormányzat, az intézmények, az Abéva Kft. energiagazdálkodását és megpróbáljunk olyan in-

tézkedési tervet összeállítani, amely valamennyire képes a megemelkedett energiaárakat kompenzálni. Ez az intézkedési terv elkészült, a Hírmondóban részletes tájékoztatást adtunk róla. Emellett folyamatban van a Széchenyi István Általános Iskola és a Szivárvány Napköziotthonos Óvoda Szent István téri épületének energiahatékonysági vizsgálata. Ide tartozik a képviselő-testület döntése a közvilágítás modernizálása tekintetében, kiviteli terv készítéséről. Egyébként az energiaárak emelkedése számtalan döntést igényelt a képviselő-testület részéről, gondoljunk a karácsonyi díszkivilágításra, a jégpálya üzemeltetésére, a közvilágítás esetleges korlátozására, az épületek külső világításának optimalizálására stb. Foglalkoznia kellett a testületnek az elektromos áram árának elszabadulása miatt víziközmű rendszerünk, illetőleg az önkormányzat résztulajdonában

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 5
Győrvári Istvánné – Polgármesteri Hivatal

álló Daköv Kft. jövőjével. Sajnos itt még pontos jövő nem látszik, csupán abban bízhatunk, hogy – miután a víziközmű rendszer integrációjában a Daköv Kft. és a Daköv Kft. működési területére eső önkormányzatok, így Alsónémedi sem vesz részt – a központi kormányzat valamilyen részben beszáll a víziközművet üzemeltető cégek megnövekedett energiaszámláiba. Megállapítható tehát, hogy egy nehéz évet zárunk, hiszen az energiaárak mellett az építőipari anyag és munkadíjak szintén drasztikusan emelkedtek, kiterjedően a tervezési díjakra is. Ezek figyelembevételével kellett haladnunk ez év folyamán a tervezési és kivitelezési feladatok végrehajtásával.

Röviden felsorolom a 2022. évben elvégzett építési feladatokat

1. Befejeződött a Fő út-Garay utcától az utolsó lakóházig tartó szakaszán a gyalogjárda kiépítése és a környezetrendezés,

2. ugyancsak befejeződött a Haraszti út-Fő úttól a Deák Ferenc utcáig tartó szakaszán a csapadékvíz elvezetés, a kétoldali járda kiépítése, valamint a burkolatfelújítás. Örvendetes tény, hogy ez év folyamán a Magyar Közút saját költségén folytatta a Haraszti út felújítását a Deák Ferenc utcától a Nagygödörig.

3. Elkészült a parkoló a Haraszti út-Rákóczi utca sarkára, növénytelepítéssel, kerékpártároló építéssel, napelemes kandeláberek elhelyezésével, automata öntözés kiépítésével.

4. Elkészült a Fő út 63. szám alatti orvosi rendelő mögötti parkoló, ugyancsak parkosítással, öntözőrendszer kiépítésével és elektromos autótöltő felállításával.

5. Megterveztettük és megépült a Damjanich utca csapadékvíz elvezető árok rendszerének teljes felújítása, évtizedes problémát oldva meg ezzel.

6. Folyamatban van a Szabadság tér-Kossuth Lajos utca közötti Fő úti szakaszon a párhuzamos parkoló építése, valamint a Haraszti út-Róna utcai csomópontban a gyalogátkelőhely áthelyezés, büntető lámpa kiépítéssel.

7. Elkészült átemelő aknával együtt az OMV

benzinkúttól a Déli utcán át a Ványi útig az új vízvezeték és szennyvízvezeték rendszer kiépítése,

8. megvalósult az Ineton Kft. szervezésében és az érintett vállalkozókkal, valamint az önkormányzattal közös finanszírozásban a Déli körforgalom 4. ágából kiindulva a Déli utca és a Ványi út egy hosszú szakaszának aszfaltozása és csapadékszikkasztó rendszerének kiépítése.

9. A befejezés előtt áll az Ibolya, Jácint utcáknál lévő 3 darab önkormányzati tulajdonú terület parkosítása.

10. Damjanich utcai játszótér mellé sportpark megépítése.

11. Orvosi rendelőnél, a Szabadság téren a kerékpártárolók fedése.

12. A szent István tér elektromos hálózatának bővítése.

13. Ahogy tavaly ígértem, ez évben már megújult honlapunkat látogathatják és felfrissült Alsónémedi Hírmondót olvashatják.

A 2022-es év tervezési feladatai

1. Az elkészült és a lakosság által véleményezett koncepcióterv alapján megindult a Dísz tér engedélyezési és kivitelezési tervdokumentációjának készítése,

2. ugyanígy folyamatban van a volt Magév területére a Haraszti útra a 3 csoportszobás óvoda és az új főzőkonyha, illetőleg óvoda mögötti szabad területre egy játszó és pihenő park tervezése,

3. elkészült a Fő út-Garay utcától a „katonaházakig” terjedő szakaszára kétoldali gyalogjárda és zöldfelület kialakításának koncepcióterve, mely alapján készülhet az engedélyezési és kivitelezési tervdokumentáció.

4. Megkaptuk a 750 adagos új önkormányzati konyha építési engedélyét, jelenleg a kivitelezési tervdokumentáció készítése jár az utolsó szakaszában.

5. Elkészült a Toldi utca-Haraszti út kereszteződésében gyalogátkelőhely kialakítására vonatkozó terv, mint ahogy engedélyezésre került

6 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

hosszú folyamatot lezárva a Fő út-Árpád utcai csomópontjának átépítésére vonatkozó terv is.

6. A hatósághoz benyújtásra került a Szivárvány Napköziotthonos Óvoda Rákóczi úti épületének tornaszobával és egy csoportszobával történő bővítésére vonatkozó építési engedélyezési tervdokumentáció,

7. Ugyanígy a pályázati pénzzel támogatott, a Fő út 63. szám alatti orvosi rendelő mögé megtervezett 1 csoportszobás bölcsőde építési engedélyezési tervdokumentációja is engedélyezés alatt áll.

8. Engedélyeztetésre került az Öreg-tó utca, vala mint a Toldi Miklós utca utolsó cca 600 méterének szilárd burkolattal történő ellátásának terve.

A 2023. évi elképzelésekről

1. Kivitelezők kiválasztása után megindításra kerül a 750 adagos főzőkonyha megépítése, valamint az engedélyezésre benyújtandó tervek alapján a főzőkonyha csatorna és vízellátásának kiépítése.

2. Szeretnénk megkezdeni az új bölcsőde építését az orvosi rendelő mögé.

3. Ugyancsak szeretnénk megindítani a Dísz tér megépítésének első ütemét, amely az épület és a közművek kiépítését jelentené.

4. Fontos feladat a korábbi Magév területre a konyha mögé a pihenő és játszópark megépítése, valamint a Toldi utca-Haraszti út kereszteződésében a gyalogátkelőhelyek kialakítása.

5. A tavasz folyamán kivitelező kiválasztása után szeretnénk átépíteni a Fő út Árpád utca csomópontot, emellett szeretnénk megkezdeni az Öreg tó utca szilárd burkolattal történő kiépítését is.

6. Megépíteni tervezzük a Szent István tér szilárd burkolattal nem rendelkező utcájának aszfaltozását.

7. Fontos feladat lenne a Nagygödör elkészült és a képviselő-testület által novemberben elfogadott koncepció terve alapján a Nagygödör rekonstrukciójának első ütemét kivitelezni. Ez az első ütem a Nagygödörbe mosdó, szaletli

és kutyafuttató megépítését, valamint a gumi alapú labdarúgó pálya felhasználásával műfüves pálya és új lelátó kiépítését tartalmazza.

8. Új feladat a Nap utcában lévő önkormányzati tulajdonú telekre raktárépület engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítése.

9. A Fő út-Garay utcától a „katonaházakig” terjedő szakaszára kétoldali gyalogjárda és zöldfelület kialakításának engedélyezési és kivitelezési tervdokumentációjának elkészíttetése és szakaszonként a kivitelezés megkezdése. A sok nehézség ellenére, amint az látható sikerült jelentős eredményeket is elérni, ami köszönhető annak, hogy Alsónémedi bevételei sem a koronavírus járvány, sem pedig a mostani energiaválság miatt nem csökkentek. Az építményadó tekintetében évi 100 millió forint körüli adóbevétellel számolhatunk és ez az összeg a most épülő betonelemgyár és raktárbázisok, telephelyek következtében a jövőt illetően növekedni fog. Az iparűzési adó bevételünk a 2021. évi 1.681.000.000. forintról ez évben várhatóan megemelkedik 1.840.000.000. forintra, tehát az emelkedő tendencia itt évről-évre jól tetten érhető. Ezek a források mindamellett, hogy fedezetet nyújtanak a település beruházásainak kivitelezésére, megnyugtató háttérként jelentkeznek a folyamatosan emelkedő kiadásainkra is. Végezetül szeretnék arról a jó hírről számot adni, hogy a polgármesteri hivatal 2022. június 1-jével beköltözött a Fő út 66. szám alatti modern épületbe, ahol a kor követelményeinek megfelelően tudunk működni és tudjuk Alsónémedi lakosságát jobb színvonalon szolgálni. Természetesen beszámolóm nem tud minden településünket érintő részletről számot adni, de bíztatok mindenkit, hogy amennyiben kérdése merülne fel hívja a 06 29 337 101-es számon a 11-es melléket vagy a 06 30 159 1760as mobil telefonszámomat és kérdéseit tegye fel. Igyekszem rá megfelelő választ adni.

Ezt követően pedig nincs más hátra, minthogy Alsónémedi minden lakosának jó egészséget, boldog és sikeres Új Esztendőt kívánjak!

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 7

ÖKUMENIKUS IMAHÉT - 2023

Településünkön, mind ahogy országszerte idén januárban ismét megrendezésre került az ökumenikus imahét, melynek teológiai anyagát az Egyesült Államokban működő Minnesotai

Egyházak Tanácsa által kijelölt keresztények csoportja választotta és dolgozta ki, mottója: „Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra” (Ézs/Iz 1,17).

Az imahét tematikáját átolvasva felfigyeltem, néhány olyan sajátosságra, olyan hangsúlyeltolódásra, amely itt a mai Magyarországon másképp értelmezhető 2023-ban, mint az Egyesült Államokban. Tekintettel arra, hogy

ez a Tanács egy olyan felekezetközi szervezet, amely magában foglalja a történelmi fekete, a fővonalbeli protestáns, a pünkösdi, a béke- (pacifista) egyházak, a görög ortodoxok, továbbá a dakotai (őslakos) presbiteriánus egyháztanács szervezeteit, ezért ők nagy hangsúlyt fektettek a faji megkülönböztetések, az társadalmi elnyomás, valamint a rasszizmus kérdés-

körére. Ezek mindegyike kétségkívül fontos és sajnos mindenütt tetten érhető társadalmi jelenség, azonban az egyháznak modernkori kihívásai ezeken felül más kritikus események körül összpontosulnak. Jó magam nem vállalkozom arra, hogy teológiai értékű eszmefuttatásokba bocsátkozzam, ezért az imahét tematikájából igyekeztem azokat a hazánkra jobban értelmezhető, aktuálisabb részeket kiemelni, amelyeket Szappanos Zoltán tiszteletes úr és Kelemen Zoltán atya is hangsúlyoztak prédikációjukban. Melyek közös nevezője és egyben célja az, hogy ez az imahét legyen a Krisztushívők egységének erősítője.

Szemelvények az imahét vallási tematikájából:

„Ézsaiás/Izajás azt tanácsolja Júdeának, hogy igazságra törekedjen (17. v.). ezzel elismeri, hogy kora társadalmában igazságtalanság és

8 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

elnyomás van. Júdea népéhez könyörög, hogy fordítsák meg ezt a status quo-t. Az igazságra törekvéshez szembe kell néznünk azokkal, akik bajt hoznak másokra. Ez nem egyszerű feladat, és néha konfliktust okoz, de Jézus arról biztosít bennünket, hogy az elnyomással szembeni, az igazság melletti kiállás a mennyek országába nyit utat. „Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,10).

Ézsaiás/Izajás arra szólította fel isten akkori népét, hogy tanuljanak jót tenni – együtt, hogy

törekedjenek igazságra – együtt, hogy segítsék az elnyomottat – együtt, hogy védjék meg az árvák igazát, képviseljék az özvegyet – együtt. A prófétai felhívás ma ugyanígy nekünk is szól. „Lukács evangéliuma feljegyzi, hogy sokan, közöttük asszonyok, követik Jézust, akkor is, amikor a Golgota felé viszi a keresztet. Ez a követés a hívő tanítványság. Sőt Jézus elismeri küzdelmeiket és azt a szenvedést, amelyet ki kell állniuk a saját keresztjük hűséges hordozásakor.

Hála az ökumenikus mozgalomnak, ma a keresztényeknek hagyományaikon átívelően sok közös énekük, imádságuk, meditációjuk és meglátásuk van. Ezek hitből és szerető tanítványságból, gyakran hosszas küzdelmekből származó ajándékok, így is fogadjuk őket egymástól, különböző keresztény közösségektől. Ezeket az egymással megosztott ajándékokat kincsként kell őriznünk, mivel közös hitünkről tesznek bizonyságot.”

„A 2023-as ökumenikus imahét vezérigéjében Ézsaiás/Izajás próféta arra tanít, hogyan orvosoljuk e bajokat. A helyes cselekvés tanulásához el kell határoznunk, hogy önvizsgálatot folytatunk. Az imahét kiváló alkalom annak felismerésére, hogy az egyházaink, hitvallásaink közötti megosztottság nem választható el az emberiség nagyobb családjában meglévő megosztottságtól. A keresztények egységéért folytatott közös imák során elgondolkodhatunk azon, mi egyesít bennünket, és elkötelezhetjük magunkat arra, hogy szembeszálljunk az emberiséget sújtó elnyomással és megosztottsággal.”

Végezetül engedjék meg, hogy beszámoljak arról a mértéktartásról melyről mindkét egyházközség tanúbizonyságot tett, az ilyenkor szokásos szeretetvendégségről való lemondással, a kor kihívásainak megfelelő takarékoskodást előtérbe helyezve. Ugyanakkor ez a böjt, ha lehet így nevezni, idén újra feloldásra fog kerülni az Ökumenikus Pikniken, ahol reményeink szerint nyári, szabadtéri hangulatban és Isten adta bőségben tudunk együtt lenni, és megélni a hit összetartó szépségeit.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 9
Dr. Fejes József alpolgármester

TÁJÉKOZTATÓ A KORMÁNYHIVATAL HELYI

ÜGYFÉLFOGADÁSÁNAK VÁLTOZÁSÁRÓL

Tisztelt Alsónémediek! Kedves ügyfeleink! Az Alsónémedi Hírmondó hasábjain keresztül értesülhettek arról, hogy a Pest Vármegyei Kormányhivatal eddig megszokott hétfő délelőtti ügyfélfogadása településünkön sajnos megszűnik. Annak érdekében, hogy az alsónémedieket ne érje emiatt hátrány, különös tekintettel a közlekedési nehézségekre, a Kormányhivatal megváltozott formában, de továbbra is biztosítani fogja az ügyintézést. Amint a jelen Hírmondóban megjelentetett plakáton is olvashatják, mobilizált kormányablak ügyfélszolgálat fog településünkre rendszeresen érkezni. A köztudatban „Kormánybusz”-ként nevezett mozgó ügyfélszolgálat eddig is nagy sikert aratott kedves ügyfeleink körében. A plakáton szerepel annak az internetes címnek az elérhetősége, ahol rendszeres frissítést követően minden hónapban megnézhetik majd, mikor érkezik hozzánk legközelebb a busz. Azoknak, akik nem rendelkeznek internetes elérhetőséggel tájékoztatásul előre annyit tudunk mondani, hogy minden hónap utolsó szerdájára tervezi a Kormányhivatal a mozgó ügyintézés lehetőségét. A pontos időpontról és helyszínről előtte plakátokon és terveink sze-

rint a Hírmondóban is értesíteni fogjuk Önöket. Fontos tudni, hogy gépjármű ügyintézést sajnos a helyszínen nem tudnak majd végezni, de ezen kívül szinte minden olyan ügyet igen, amit egy Kormányablakban lehet. Az eddig leadható kérelmeket is el fogják fogadni a Kormányhivatal helyszínen lévő kollégái, tehát havi egy alkalommal ezt a szolgáltatást is tudják majd biztosítani. Megmarad a megváltozott munkaképességű személyek ellátásának ügyindítása, a családtámogatási ellátások, a közgyógyigazolvány, az aktív korúak ellátása, a nyugdíjszerű ellátások, ápolási díj igénylésének lehetősége. Akinek nem megfelelő az éppen aktuális Kormánybusz időpont, az a jövőben is fordulhat bármelyik Kormányablakhoz.

A hozzánk legközelebb eső Kormányablak: Ócsa 2364 Ócsa, Bajcsy-Zs. u. 2.

Ügyfélfogadás: Hétfő 8.00-18.00/ Kedd 8.00-16.00/ Szerda 11.00-19.00/ Csütörtök 8.00-16.00/ Péntek 8.00-14.00

TÁJÉKOZTATÁS AZ EGYSZERŰSÍTETT IPARŰZÉSI ADÓALAP-MEGÁLLAPÍTÁS 2023. JANUÁR 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS VÁLTOZÁSAIRÓL

Tisztelt Adózóink!

Az egyszerűsített adóalap-megállapítási módszere 2023. január 1. napjától módosításra került. 2023. évtől megszűnik a KATA-adózókra vonatkozó tételes adóalap-megállapítás.

Bővebb tájékoztatást a honlapon olvashatnak. https://www.alsonemedi.hu/hirek

ZÖLDI FRUZSINA - adóügyi előadó - Telefon: 337-101/19

10 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK
Nagy Ibolya jegyző

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfel einket, hogy az

ALSÓNÉMEDI KIRENDELTSÉG

ÜGYFÉLFOGADÁS A 2023. JANUÁR 30-TÓ L MEGSZŰNIK.

Ügyintézésre az alábbi helyszínen van lehetőség:

Ócsa Kormányablak

Hétfő 8.00-18.00

Kedd 8.00-16.00

Szerda 11.00-19.00

Csütörtök 8.00-16.00

Péntek 8.00-14.00

Az ügyfelek lakóhelyükhöz közeli kiszolgálása érdekében

Pest vármegyében Mobilizált Kormányablak

Ügyfélszolgálatok (Kormányablakbuszok) működnek.

Online menetrendjük az alábbi útvonal on érhető el:

https://kormanyablak.hu/hu > Mobilizált Kormányablakok > Pest vármegye

Megértésüket köszönjük!

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 11

FORGALMI REND VÁLTOZÁS!

Mint azt már tapasztalhatták a Haraszti úton közlekedők, a Róna utca kereszteződésénél elkészült a közlekedési lámpás forgalomszabályozás. A próba üzemmódot követően a rendszer már élesben működik. A Dunaharaszti felől érkezők sebességét méri a készülék, és amennyiben a lakóterületre beérkezve meghaladja a jármű a KRESZ 26.§ban meghatározott 50 km/ óra sebességhatárt, a közlekedési lámpa piros, tehát TILOS jelzésre vált számukra. Természetesen ez a jelzés minden esetben vonatkozik a Haraszti úton kifelé haladó forgalomra is! Az utóbbi években a rendkívül megnövekedett forgalom és a gépjárművezetők egyre inkább renitens magatartása miatt a környéken élők élet- és vagyonbiztonsága egyre nagyobb veszélybe került. A Képviselő-testület ezért döntött úgy, hogy az önkormányzat saját költségén kialakítja ezt a rendszert A gyalogátkelőhely nem védte az áthaladni kívánókat a régi formájában, a településre beérkezők részéről a korábban ott működő sebességjelző tábla rendkívül sok esetben 100km/ óra feletti sebességet is mutatott. Az eltelt időszak alatt azt tapasztaljuk, hogy - bár a járművezetők zöme betartja a közlekedési szabályokat – túl sok az olyan sofőr, aki sajnos szándékosan áthalad a piros, tehát TILTÓ jelzésen! Pedig semmi mást nem kellene tennie, minthogy a település belterületi határát úgy közelíti meg, hogy lelassít 50km/ órára. Ez esetben akadály nélkül tovább haladhatna, nem kellene megállnia csak abban az esetben, ha éppen egy gyalogos szeretne átkelni a zebrán. Ha okosan gondolkodnak, ez kevesebb időveszteség lenne, mint a piros lámpánál várni és újraindulni.

Szeretnénk felhívni az autósok figyelmét alábbiakra:

- Amennyiben valaki a piros lámpa ellenére megállás nélkül tovább halad, az több pontban megsérti a KRESZ előírását. Túllépte a megengedett sebességhatárt (50km/ óránál nagyobb sebességgel hajtott be a lakóterületre), áthajt a továbbhaladás tilalmát jelző fényjelzésen, nem adja meg a gyalogos elsőbbségét a kijelölt gyalogátkelőhelyen. Amennyiben ezek a tételek összeadódnak egy rendőrségi eljárás keretében, bizony a nagy összegű bírság megfizetésén túl a pontrendszer alkalmazásával nagyon könnyen bevonhatják akár időlegesen is a jogosítványát!

- Ami még ennél is fontosabb, hogy a közlekedési lámpa az eddiginél nagyobb biztonságot ad a gyalogosan átkelők részére. Ezt figyelembe véve, ők joggal vélelmezhetik azt, hogy a számára szabad jelzésen áthaladhat, mert a járművek meg fognak állni. Ez a vélelem a gyerekek esetében különösen fennáll!

- Az újonnan kialakított ún. ”büntető lámpás” rendszert több, az önkormányzat által e célból kialakított térfigyelő kamera is közelről látja. Ezek a kamerák be vannak kötve a Dabasi Rendőrkapitányságra. Tehát a rendőrség úgy is látja a szabályszegőket, hogy nincsenek a helyszínen.

A kamerákból nyert és tárolt felvételek bizonyítékként is szolgálnak egy eljárás folyamán. A közlekedési lámpa tilos jelzésén való áthaladás büntetési tétele alkalmanként 50.000.Ft, továbbá 8 büntetőponttal sújtja az elkövető magatartását a jogszabály!

Kérünk minden közlekedőt, hogy fontolják meg a fentieket! Tudjuk, hogy mai rohanó világunkban mindenki siet valahová, és az emberek egyre

12 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK
FIGYELEM!

türelmetlenebbek. Sok embernek sajnos nem tetszik, hogy korlátozzák ebben a rohanásban. De kérjük, hogy a településre érkezve már a belterületi határnál lassítsanak 50km/ óra sebességre. Ha így tesznek, nem fog pirosra váltani a lámpa előttük. Ezzel nem csak magukat kímélik meg a bosszúságtól, hanem a kifelé haladó forgalmat, közlekedő társaikat is. Ha így tesznek, tiszteletben tartják a környező utcákban lakók és a gyalogosan

közlekedők, nagyon sok gyermek biztonsághoz való jogát és emellett mentesülnek a hátrányos jogkövetkezményektől.

Köszönjük megértésüket és mindenkinek balesetmentes közlekedést kívánunk!

LEVENDULA NYUGDÍJAS KLUB LÁTOGATÁS A POLGÁRMESTERI HIVATALBAN

2023 év elején a Polgármesteri Hivatalban szívmelengető látogatásra került sor a Levendula Nyugdíjas Klub érkezésével. Szeretettel vártuk őket, hogy betekinthessenek kicsit a mi világunkba, hogy láthassák, milyen körülmények között végezzük munkánkat településünk és a lakosság érdekében. Rövid bemutatkozás után körbejártuk a hivatal épületét, megmutattuk számukra, hogy kihez és milyen ügyben fordulhatnak problé-

máikkal. Felajánlottuk számukra, hogy amíg energiatakarékossági okokból a Halászy Károly Művelődési Ház zárva tart, és nem tudnak összegyűlni, szívesen látjuk őket itt a hivatal épületében. Köszönjük a látogatást, a kedves szavakat és a finom süteményeket!

Alsónémedi Polgármesteri Hivatal

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 13
Nagy Ibolya jegyző

„VIRÁGZÓ NÉMEDI”

Örömmel jelentjük be, hogy 2023-ban ismételten meghirdethetjük virágosítási programunkat.

Azoknak az alsónémedi lakóházaknak a tulajdonosai pályázhatnak az ingyenes virágtövekre, akik maguk is állandó bejelentett lakóhellyel rendelkeznek településünkön. Egy ingatlanra maximum összesen 20 tő virágot lehet igényelni, ingatlanonként egy tulajdonos igénylését tudjuk figyelembe venni. Muskátliból és levendulából ingatlanonként, az értékére való tekintettel egyszerre 8 tövet lehet rendelni, a fennmaradó mennyiséget a többi virágfajtából lehet kiválasztani. Igényelhető

virág fajták: 2000 tő paraszt muskátli, 2000 tő szőlővirág, 1500 tő bársonyvirág, 1000 tő levendula. A virágokat az igénylő a háza elé közterületre, vagy a kerítésén belülre az előkertbe, oldalkertbe, illetve utcafronti balkonládába lesz köteles ültetni!

Az igénylés 2023.03.01-től (szerda) a készlet erejéig tart (a korábban leadott rendeléseket nem áll módunkban elfogadni), melyet a fasitas@alsonemedi.hu email címen, vagy személyesen lehet leadni, munkaidőben a Polgármesteri Hivatal recepcióján. Az igényléseket jegyezzük, de csak abban az esetben küldünk visszajelzést, ha a virágok elfogytak és nem tudunk új igénylést fogadni, ennek tényét időben közzétesszük. Megértésüket köszönjük!

Virágok átvétele a Polgármesteri Hivatal (Fő út 66.)

Magyari utcai hátsó kijáratánál 2023.05.12.-én pénteken 9.00-16.00 óra között és 05.13-án szombaton 9.00-11.00

óra között lesz! Kérjük mindenki hozzon magával megfelelő szállító dobozt, ládát, zacskót stb.!

Célunk, hogy a „Virágzó Némedi” program keretében, a lakosság segítségével egy színes, rendezett, vidám település képet hozzuk létre, mely hosszú távon mindenki megelégedésére szolgál. Tegyünk együtt a szebb környezetünkért!

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata

PROGRAM 2023

14 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

TÁJÉKOZTATÓK - FELHÍVÁSOK

A kéményseprő-ipari tevékenységről szóló 2015. évi CCXI. törvényben, valamint a kéményseprő-ipari tevékenység ellátásának szakmai szabályairól szóló 21/2016. (VI.9.) BM rendeletben (a továbbiakban: BM rendelet) meghatározott közfeladat elvégzése érdekében a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ, mint Kéményseprő-ipari Szerv a 2023 évi kéményseprő-ipari sormunka ütemterveit megyei bontásban elkészítette. A sormunka ütemtervvel és a tevékenység el-

látásával kapcsolatos minden további részletes információ szervezetünk lakossági honlapján: www.kemenysepres.katasztrofavedelem.hu weboldalon elérhető.

A Pest megyei társasházi sormunkatervet településünk honlapján közzétettük: https://alsonemedi.hu/uploads/original/ 63be6b0f61652.pdf

Pest Megyei Ellátási Terület 2023. évi sormunka ALSÓNÉMEDIN 2023. október 01. - november 30. között lesz!

Tájékoztatás Inárcs településen megvalósuló 96MW névleges teljesítőképeségű naperőműhöz kapcsolódó 132/22kV-os alállomás, valamint a 132kV-os távvezeték létesítéséről, mely Alsónémedi térségét a kivitelezés két oszlophelynyi 132 kV-os távvezeték létesítéssel érinti a 0156/17, 0157, 0158/26, 0158/25, 0158/24

DTKH Nonprofit Kft. felhívása!

Ezúton szeretnénk tájékoztatást adni arról, hogy a 2023-as évben nem kerülnek postázásra az érvényesítő matricák. Társaságunk a közszolgáltatás igénybevételének jogosultságát személyes ellenőrzéssel és digitális rendszer segítségével valósítja meg.

és a 0158/27 helyrajziszámú ingatlanokon. A munkálatokat várhatóan 2023. május második felétől kezdődik meg az érintett területeken. A részletes tájékoztatások az alábbi linken olvashatóak településünk honlapján: https:// alsonemedi.hu/hirek/hirdetmenyek

Ezzel összefüggésben továbbra is kiemelten fontos, hogy lakott ingatlan esetén a közszolgáltatás igénybevétele, illetve a díj fizetése kötelező.

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük!

web: www.dtkh.hu

ALSÓNÉMEDIN

2022. február 27-én (hétfő)

14:30-17:30 óra között VÉRADÁS LESZ!

Helyszín: az Orvosi Rendelő egészségmegőrző helyisége (Fő út 63. a fogorvosi rendelővel szemben) http://voroskereszt.hu/hogyan-segithetsz/veradas/veradasi-helyszinkereso/

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 15

VÉDŐNŐI BEMUTATKOZÁS

Szeretettel köszöntöm az Alsónémedi Családokat!

Kalocsa Bernadett vagyok. A szegedi Tudományegyetem és Szociális Képzési Kar védőnő szakán szereztem meg 2022 júliusában a diplomámat. Védőnői munkát nagyon szívesen végzem és hivatásomnak tekintem. Célom, hogy pályakezdő védőnőként minél jobban megfeleljek az előttem álló feladatoknak. Ennek elérése céljából szakmai továbbképzéseken veszek részt, hogy minél naprakészebb információkkal segítsem az édesanyákat, családokat. 2022 december 1-től látom el a III. körzet védőnői feladatait, valamint az iskolaegészségügyi feladatokat a településen.

Ha bármiben segítségükre lehetek, kérem forduljanak hozzám bizalommal!

Elérhetőségeim: telefon: 30/4354848; E-mail: kalocsa.bernadett@alsonemedi.hu

HÁZIORVOSI SZABADSÁGOK, PÉNTEKI KÉSZENLÉTEK

2023. FEBRUÁR

Dr. Szlivka Gabriella 02.27.-03.03. között szabadságon lesz!

Helyettesít a szabadságok alatt a másik két háziorvos saját rendelőjében és rendelési idejében!

PÉNTEK délutáni (12:00-16:00)

KÉSZENLÉTEK:

február 17. - Dr. Papp Zsolt, február 24. - Dr. Szlivka Gabriella

16 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

FELHÍVJUK A LAKOSSÁG FIGYELMÉT, hogy

ALSÓNÉMEDIN 2023. MÁRCIUS 10-17. KÖZÖTT

TÜDŐSZŰRÉST TARTUNK!

VIZSGÁLATI NAPOK:

március 10. péntek

március 13. hétfő

március 14. kedd

március 16. csütörtök

március 17. péntek

8:00 - 17:50 óra között!

A TÜDŐSZŰRÉS HELYE:

ORVOSI RENDELŐ – ALSÓNÉMEDI, FŐ ÚT 63.

Egészségmegőrző helyiség, a fogorvosi rendelővel szemben!

MASZK VISELÉSE KÖTELEZŐ!

A szűrővizsgálat 40 év feletti lakosoknak évente egy alkalommal továbbra is ingyenes. 40 éves kor alatt, illetve munkahelyi alkalmassági vizsgálathoz a vizsgálat díja 1700,Ft, mely az OEP által országosan elrendelt összeg. Ebben az esetben postázzuk az eredményt egy felbélyegzett válaszboríték ellenében. A befizetés a szűrőállomáson kapható csekken történik. A törvény által kötelezetteknek a vizsgálat természetesen ingyenes.

/ Kórházigazgatói rendelkezés alapján, a Pest megyei lakcímkártyával rendelkezőket, illetve Budapest 11. kerülete, ingyen tudják megszűrni – kivéve a 40 év alatti személyeket, illetve

A 14-18 év közötti fiatalok szűrése ingyenes, de beutaló, érvényes személyi igazolvány, lakcímkártya, TAJ kártya és szülői beleegyező nyilatkozat szükséges! Ha leletre van szükség, felbélyegzett válaszborítékot hozni kell!

Azoknak a 18-40 közötti lakosoknak, akik Alsónémedi állandó lakcímmel rendelkeznek és leletet nem kérnek, Önkormányzatunk továbbra is átvállalja az 1.700.-Ft-os vizsgálati díjat!

munkaalkalmassági miatt megjelenőket, akiknek 1700,- Ft-ot kell fizetni. Nem Pest megyeiek és Budapest többi kerülete esetén 1700,- Ft fizetendő! /

Kérjük a vizsgálatra hozza magával személyi igazolványát, lakcímkártyáját, TAJ kártyáját, ha van az előző évi tüdőszűrő igazolását!

Panasz nélkül is lehet beteg. A vizsgálat alkalmas a TBC, illetve sok más tüdőbetegség időben történő felismerésére!

A lakosság részére külön értesítést nem küldünk!

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 17

A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK

Tisztelt Szülők! Szeretnénk megosztani Önökkel néhány segítő információt az elsős beiratkozás előtt.

Milyen a mi iskolánk?

Jól képzett, gyermekszerető pedagógusok dolgoznak nálunk. Segítő szakemberek – logopédus, pszichológus, gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus, pedagógiai asszisztens, gyógypedagógiai asszisztens - támogatják a tanulókat. Kiváló tárgyi feltételekkel rendelkezünk. Az 1-4. évfolyamon hetente egyszer néptánc foglalkozáson vesznek részt tanulóink. Második osztálytól szervezünk idegen nyelvi szakköröket. Negyedik osztálytól tanul mindenki német vagy angol nyelvet.

Napközi vagy iskolaotthon?

Segíteni szeretnénk abban, hogy megismerjék az iskolaotthonos és a hagyományos napközis osztály jellemzőit.

Mit kell tudni az iskolaotthonról?

8 és 16 óra között az iskolában vannak a gye-

rekek. Az osztályt két tanító tanítja, egymás között elosztják a tantárgyakat, a szabadidős tevékenységeket és az önálló tanulást. Nincs házi feladat, de azért az otthoni gyakorlásra szükség lehet, ezért minden nap hazaviszik a tankönyveket, füzeteket. Tanórák délelőtt és délután is vannak, közben lehetőség van szabad játékra, szabadidős tevékenységekre. 16 óra előtt nem lehet hazavinni a gyerekeket. Az iskolaotthon előnye, hogy az óvoda-iskola átmenet könnyebb lehet. A hagyományostól eltérő napirend miatt a terhelés egész napra oszlik el. A közösség formálásának több lehetősége van, a gyerekek egész nap együtt vannak. Hátrányok is lehetnek. Az iskolaotthonban egész napos a „kötöttség”, délutáni tanórák is vannak. Kevesebb a lehetőség délutáni szabadidős programokra, például a művészeti iskola foglalkozásaira.

Mit kell tudni a hagyományos (napközis) osztályról?

8 órától 11:40-ig vagy 12:45-ig vannak a tanítási órák szünetekkel. Az első két szünet 15 perces. Itt van lehetőség a tízóraizásra. A negyedik szünet 20 perces. Ez jó idő esetén az udvari játék ideje. 12:45 és 14:30 között ebéd, levegőzés és játék zajlik. 14:30-15:30-ig tanulási idő, előtte mese, pihenés. Délután összevont tanulócsoportok is lehetnek. Ez azt jelenti, hogy például az 1.b és az 1.c osztály napközis tanulói együtt töltik a délutánt a napközis tanító néni irányításával. A hagyományos napközis napirend előnye, hogy csak délelőtt vannak tanítási órák. Lehet olyan gyerek, akinek ez hátrány, mert a tanórai terhelés

18 SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA
TÁJÉKOZTATÓ

délelőttre összpontosul, így akkor kevesebb a pihenő- és játékidő. Lehetőség van a tanítási órák után, ebéd után vagy 14:30-ig bármikor hazavinni a gyermeküket. A gyerekek részt vehetnek a sportolási és művészeti iskolai tevékenységekben, mert ezeket délután szervezik.

Mit kell tudni a beiratkozás menetéről?

Az általános iskolai beiratkozás időpontja 2023. április 20-21. (csütörtök, péntek). Bővebb információt a beiratkozás módjáról később tudunk adni. Ezt megtalálhatják majd az iskola honlapján, a Facebook-oldalán, illetve írásos tájékoztatót küldünk az óvodába is. A beiratkozás után dől el, hogy 2 vagy 3 első osztályt indítunk. A beiratkozáskor kell jelezni, hogy iskolaotthonos vagy hagyományos osztályt választanak gyermeküknek. Ekkor jelezhetik azt is, ha barátokkal egy osztályba kérik gyermeküket. Ha lehetőség van rá, ezt a kérést figyelembe vesszük.

Hogyan tartjuk a kapcsolatot Önökkel?

Honnan tájékozódhatnak?

2023. március 13-án (hétfőn) 17 órakor szeretettel várjuk Önöket és gyermekeiket Iskolahívogató rendezvényünkre. A rendezvényre meghívót is küldünk az óvodába, valamint az iskola Facebook-oldalán és a honlapon is meghirdetjük. Június végén szervezünk a leendő elsősök szüleinek szülői értekezletet, melyet várhatóan már az osztálytanítók tartanak. Iskolánk honlapja http://www.szechenyi-alsonemedi.hu/. A beiratkozással kapcsolatban segítséget kaphatnak munkanapokon 9 és 16 óra között a 06-30-793-3559 és a 06-30-508-6813 telefonszámokon. Egyéb - az első osztállyal kapcsolatos - kérdéssel fordulhatnak az intézményvezetőhöz a 06-30-792-1607 telefonszámon, illetve az alsós intézményvezető-helyetteshez a 06-30-145-0442 számon vagy e-mailben a titkarsag@szechenyi-alsonemedi.edu.hu címen. Szeretettel várjuk Önt és gyermekét iskolánkba!

A tantestület nevében:

Kotán Miklós András intézményvezető

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával támogassa Közalapítványunkat! Az elmúlt évekhez hasonlóan az Önök segítségével is szeretnénk tovább fejleszteni iskolánk felszereltségét, folytatjuk tanulóink támogatását, hozzájárulunk versenyek szervezéséhez, értékeléséhez és az Alapító Okiratban foglalt egyéb céljaink megvalósításához.

Önök a tavalyi évben 654.974.- forinttal támogatták Alapítványunkat, ezúton is köszönjük eddigi felajánlásaikat!

Adószámunk:19184771-1-13

Alsónémedi Széchenyi István Általános Iskoláért Közalapítvány kuratóriuma

SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA 19

GYERMEKKUCKÓ

Benedek Elek: Mackó úr meg Ordas koma

Mackó úr meg Ordas koma egyszer régen együtt indultak el ennivalót keresni. Amint mennek, mendegélnek, egyszerre csak édes illat csapta meg Mackó uram orrát. Egy fa odvában elvadult méhek gyűjtötték a gyönyörű lépes mézet. Természetesen azért, hogy az ő életét édesítsék meg vele. Mackó uramnak azonban lehetett már egynémely keserű tapasztalása a méhek gonosz természetéről: törni kezdte a fejét, hogyan férjen baj nélkül a mézhez. „Hohó!” - gondolta magában. „Itt van az én derék ordas barátom. Szelíd, kedves kis állat, a légynek se vét, de ész dolgában nem áldotta meg túlságosan az Úristen. Kikapartatom én azzal a tüzes gesztenyét, akarom mondani, az édes mézet.”

Azzal a méznél is édesebb mosolygással fordult Ordas komához:

„No, koma, akarsz-e belenézni a tündérek kútjába?”

„A tündérek kútjába?” morogta a koma. „Hát az micsoda?”

„Te még azt sem tudod, mi a tündérek kútja? Látszik, nem jártál annyi híres-neves iskolába, mint én. Hát tudd meg, hogy aki a tündér kútjába belenéz, azt látja benne, ami szemének-szívének legkedvesebb.”

„Például egy gyönge húsú idei bárányt!” kiáltotta felvillanó szemmel a koma.

„Azt, azt!” hagyta helyben Mackó uram. „No lám, mégiscsak megértettél. Nem vagy te olyan ostoba, amilyennek látszol.”

„Nono - morogta a farkas. - De hát mit ér, ha csak látom azt a bárányt?”

„Azt éri, hogy ha kimondod ezt a varázsigét, hogy aszongya: burgutargafargakargas, akkor egyszeribe kiugrik a kútból a bárány.”

„Ugyan bizony!”

„Kiugrik az.”

„De hát hol van az a kút?”

„Akár hiszed, akár nem: ennek a fának az odvába kell bedugni a fejedet, a fa tövébe van elrejtve a kút. Vigyáznak ám a tündérek, hogy akárki meg ne találja!”

„No, faodúban sem láttam még kutat!”

„Hát most megláthatod, ha van merszed.”

„Mit? Ha van merszem? Nem félek én semmitől a világon. Hogy is van a varázsige?”

Soká tartott, míg a medve bele tudta verni Ordas koma vastag koponyájába, hogy burgutargafargakargas. De olyan erősen vágyakozott Ordas koma a gyönge húsú idei bárányra, hogy mégiscsak megtanulta valahogy. Azzal bedugta a fejét a fa odvába.

Mackó uram meg szép csöndesen elbújt egy bokorban, és mosolyogva várta, hogy mi következik most. Hej, uram istenem, mi következett! Amint Ordas koma bedugta a fejét, ezernyi ezer méh bolydult fel egyszerre, nekiestek, ahol érték, száz fullánk fúródott belé. Kikapta a fejét, nekiiramodott, egyre azt üvöltötte futás közben: „Burgutargafargakargas!” A méhraj utána, egyetlen egy sem maradt az odúban.

Mackó uram elégedetten mosolygott, nyugodtan odalépegetett a fához, azt morogva magában: „Rargavargaszmergedverge!” Azzal kiszedte a „tündérek kútjából” az édes, illatos lépes mézet, és mind egy cseppig megette.

20 GYERMEKKUCKÓ

ALSÓNÉMEDI SE 2023. TAVASZ

Az Alsónémedi SE három korosztállyal

(U13,U15,U20) érdekelt az MLSZ Pest Megyei Iroda által kiírt futsal7vége teremtorna sorozatban. Februárban még a rájátszás küzdelmei folytatódnak, remélhetőleg minél több mérkőzést

„hazai pályán” az Alsónémedi sportcsarnokban tudunk lejátszani.

Azonban 2023. február 19-vel már a felnőtt csapat Pest megyei II. osztály déli csoportjában is megkezdődnek a küzdelmek.

FELNŐTT CSAPAT

Sajnos lapzártáig a Pest megyei Versenyiroda még nem adta kia megyei utánpótlás bajnokságok tavaszi sorsolás tervezetét. Egyenlőre annyi

valószínűsíthető, hogy Az U19,U16,U13 Pest megyei bajnokságokban szereplő ASE csapatok mérkőzései,míg a Bozsik programok az érintett

ASE 21
HELYSZIN VENDÉG HAZAI NAP IDŐPONT 2023.02.19 vasárnap 14:00 Alsónémedi SE AranyszarvasMasterplast SE 2023.02.25 szombat 14:00 Halásztelki FC Alsónémedi SE 2023.03.05 vasárnap 14:30 Alsónémedi SE Újhartyán VSE 2023.03.19 vasárnap 15:00 Alsónémedi SE Tápiógyörgye KSK 2023.03.25 szombat 15:00 Tápiószecső FC Alsónémedi SE 2023.04.02 vasárnap 15:30 Alsónémedi SE Albertirsai SE 2023.04.08 szombat 16:00 Törökbálint Alsónémedi SE 2023.04.16 vasárnap 16:00 Alsónémedi SE Százhalombattai LK 2023.04.22 szombat 16:30 Örkényi SE Alsónémedi SE 2023.04.30 vasárnap 16:30 Alsónémedi SE Péteri KSK 2023.05.07 vasárnap 16:30 Diósdi TC Alsónémedi SE 2023.05.14 vasárnap 17:00 Alsónémedi SE Ecser SE 2023.05.21 vasárnap 17:00 Alsónémedi SE Ráckeve VAFC 2023.05.27 szombat 17:00 Üllői SE Alsónémedi SE

U11,U9,U7 korosztályoknak márciusban kezdődnek, folytatódnak. A Budapest bajnokságban szereplő „fiataljaink” (Old Boys, veterán) sorsolása szintén nem került még véglegesítésre. A csapatok menetrendjeilletve a bajnoki mérkőzések jegyzőkönyvei megtalálhatóak az adatbank.mlsz.hu honlapon.

A női kézilabda szakosztály idén 8 korosztálybannevezett a bajnokságokba. Az U8-tól az U19-ig minden kézilabdát szerető gyereknek lehetősége van edzéseken, mérkőzéseken szerepelni. A felnőtt csapatunk a Pest megyei bajnokság I. osztályában az alapszakaszban eddig nagyon jól szerepelve, a dobogóról várja a tavaszi folytatást, majd ezt követően a rájátszást. A mérkőzéseink eredményei, a felnőtt csapat videói megtekinthetők az mksz.hu honlapon.

Megjegyzés: a felnőtt csapat rájátszásának mérkőzései az alapszakasz után kerülnek megállapításra

22 ASE
Várunk mindenkit mérkőzéseinkre, töltsük meg a csarnokot! Hajrá ASE! DÁTUM ÓRA FELNŐTT U19 U17 2023.02.11 17:30 Gyáli BKSE-ASE 2023.02.17 18:15 ASI-ASE 2023.02.18 11:00 Szent István(Kistext)-ASE 2023.02.19 18:00 ASE-Gyömrő VSK 2023.02.21 17:15 ASE-Veresegyház VSK 2023.02.25 13.30 Malév(Vecsés) -ASE 2023.02.26 09:00-15:00 LU13 2023.02.26 11:00 Dunavarsányi TE-ASE 2023.03.04 18:00 Tököl-ASE 2023.03.07 17:15 ASE-Kóka 2023.03.09 17:30 Szigetszentmiklós-ASE 2023.03.11 12:00 REAC-ASE 2023.03.16 17:30 Mór-ASE 2023.03.19 18:00 ASE-Bugyi SC 2023.03.19 16:00 ASE-Mogyoródi KSK 2023.03.21 17:15 ASE-Emericus 2023.03.22 18:00 Kóka-ASE 2023.03.25 09:00-15:00 LU11 2023.03.26 18:00 ASE-Mogyóródi KSK 2023.03.29 17:30 Gyál-ASE 2023.04.11 17:15 ASE-Nova Kézisuli 2023.04.16 11:00 Tempo KSE-ASE 2023.04.22 14:00 Üllő-ASE 2023.04.30 15:30 ASE-Budafoki KSE 2023.05.06 09:00-15:00 2023.05.14 16:00 Emericus-ASE 2023.05.14* Solymári SC-ASE 2023.05.16 17:15 Malév-ASE CSERE 2023.05.21 16:00 ASE-Bugyi SC 2023.05.23 17:15 ASE-Gyöngyösi KK 2023.05.28 16:00 Gyáli BKSE-ASE LU13

Az ABÉVA Kft. az Alsónémedi Széchenyi István Általános Iskolába

KARBANTARTÓ ÉS TAKARÍTÓ KOLLÉGÁT KERES, AKÁR AZONNALI KEZDÉSSEL.

Karbantartóknál kazánfűtői vizsga előny!

Bővebb felvilágosítás a +36/20-236-7363-as telefonszámon, vagy személyesen az ABÉVA Kft. irodájában, az Alsónémedi, Fő út. 75. szám alatt.

A DAKÖV KFT. ALSÓNÉMEDI ÜZEMEGYSÉGE MUNKATÁRSAT KERES

FELADAT: A szennyvízhálózat és szennyvíztisztító telep üzemeltetése, karbantartása.

FELTÉTEL: „B” kategóriás jogosítvány, Műszaki végzettség, karbantartásban szerzett gyakorlat előnyt jelent.

ÉRDEKLŐDNI: telefonon a 06 30 311 2926 telefonszámon, vagy a Fő út 75. szám alatt található irodánkban lehet.

A KÖZSÉGI KÖNYVTÁR

FEBRUÁRTÓL ISMÉT VÁRJA OLVASÓIT!

HIRDETÉSEK 25

TISZTELT VÁLLALKOZÓK!

Régóta ismert kéményseprők vagyunk.

2023-ban is járni fogjuk a község vállalkozóit.

Azért írunk, mert sokukat becsapták, hogy mi már nem csináljuk a kéményseprést, és velük kötelező megcsináltatni az ellenőrzést.

Az igaz, hogy a vállalkozóknak (KFT, BT, EV, adószámos őstermelőknek) kötelező a kémény ellenőrzés, de megrendelheti és megválaszthatja, kivel csináltatja. Mi egy régóta felállított rendszer szerint egy éves évfordulón keressük a vállalkozásokat, ha valaki kimarad időpont egyeztetésre hívjon minket bizalommal. Bízhatnak kedvező árainkban.

Tisztelettel: Müller Lajos 06 70/3889766

Horváth Zoltán 06 70/6703987

KIRÁNDULÓK, SZINHÁZLÁTOGATÓK

FIGYELMÉBE!

KIRÁNDULÁS

2023. március 11-én (szombat) VÁRPALOTÁRA a THURY vár megtekintésére hívom a kirándulást kedvelőket. A vár megtekintése után tovább utazunk és a gyönyörű Nádasdy kastélyt látogatjuk meg Nádasladányban. Az esti órákban élményekkel gazdagodva érkezünk haza.

SZINHÁZ

2023. március 18-án (szombat) este a Turay Ida színházba hívom községünk lakóit.

A „Hotel mimóza” című vígjátékot nézzük meg Mikó István rendezésében. Szereplők: Kurkó Kristóf, Détár Enikő, Bódi Barbara, Mikó István, Győri Péter. Az előadás megtekintését minden korosztálynak ajánlom.

KIRÁNDULÁS

2023. március 25-én (szombat) Ópusztaszerre kirándulunk. A Nemzeti Parkban megtekintjük a Feszty-körképet és a park többi nevezetességét. Utunkat tovább folytatva Szegedre érkezünk, ahol a Tisza partján a híres szegedi halászlét kóstolhatjuk meg. Ebéd után a város szépségeivel, nevezetességeivel ismerkedünk. Haza érkezés az esti órákban.

Kedves Érdeklődők! A felkínált programokra várom szeretettel baráti társaságok jelentkezését is!

Üdvözlettel: Szántó Erzsébet 06-20-4264153, 29-337-756

26 HIRDETÉSEK
Magyar Kéményseprő Kft.

KÖZÉRDEKŰ TELEFONSZÁMOK:

Az Alsónémedi és Ócsa Központi Háziorvosi Ügyelet

helye: Ócsa, Szabadság tér 4.

Az ügyelet elérhető az alábbi telefonszámokon: 104, 112, (1/301-6969)

Rendőrség: 107, 112

Közterületfelügyelő: Dernóczi Zoltán +36 70 607 961

Lovas Péter: +36 30 503 6739

Körzeti megbízottak:

Szadai Attila r. törzsőrmester + 36 20 489 6722

Víz hibabejelentés: Nagy Tibor + 36 70 585 5510

Morvai János + 36 70 437 3800

Szennyvíz ügyelet: + 36 30 9197 250

Közvilágítás hibabejelentés: + 36 80 383 940

Mezőőrök: Garai Miklós + 36 30 857 6195

Gödöllei Attila + 36 30 423 2215

Nagy Zoltán: + 36 70 491 1039

Kérjük Önöket, hogy gyanús személy vagy cselekmény esetén azonnal hívják a megfelelő telefonszámot!

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának és Képviselő-testületének ingyenes tájékoztató és kulturális folyóirata ISSN: 2063-0072

Felelős szerkesztő: dr. Tüske Zoltán polgármester

Szerkesztőbizottság elnöke: dr. György Balázs, a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottság elnöke

Szerkesztőbizottság tagjai: Jobbágy Ilona, Dr. Nagy Vilmos, Szabó Éva, Török Lajosné

Szerkesztőségi titkár: Győrvári István Lászlóné

Külső munkatárs: Bálint István János

Elérhetőség, hirdetésfelvétel: Alsónémedi Polgármesteri Hivatala

2351 Alsónémedi, Fő út 66.

Győrvári István Lászlóné

Tel.: 06-29/337-101/11 Fax: 06-29/337-250

e-mail: alsonemedi@alsonemedi.hu

Nyomdai előkészítés: Mátyus Bt., Dabas

Terjeszti: Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata

A cikkeket e-mailen vagy személyesen lehet eljuttatni a Polgármesteri Hivatal Titkárságára.Beküldött fotókat és kéziratokat nem őrizzük meg! Lapzártákról és a megjelenés tervezett időpontjáról a település honlapján találnak információt (www.alsonemedi.hu/hirmondo).

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a lapzárta után beérkezett cikkeket a nyomdai határidők miatt csak a soron következő lapszámban van módunk megjelentetni.

A hirdetések tartalmáért minden felelősség a hirdetőt terheli.

Köszönjük Hudákné Varga Csillának, hogy az orvosi rendelő előtti karácsonyfa

feldíszítését az év végén ismét felajánlásból készítette el.

HIRDETÉSEK 27 TARTALOM 80 éve történt - Doni katasztrófa emléknapja ................................................. 2 Testületi beszámoló 3 A kormányhivatal helyi ügyfélfogadásának változása ..................................... 10 Levendula nyugdíjas klub ................................................................................... 12 NAV tájékoztatók .............................................................................................. 14 Tüdőszűrés Alsónémedin .................................................................................... 17 Tájékoztató leendő elsősök szüleinek ............................................................... 18
ALSÓNÉMEDI HÍRMONDÓ

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.