Makka mese

Makka-mesekönyv.

A NOL-Fórumon régóta játsszuk ezt. Összedobunk néhány fotót – vagy egyikünk az összeset, vagy – mint most – mindenki küldött egy-egy képet. A feladat pedig egyszerű: egy történetet írni, amelyben szerepelnek a képek, lehetőleg abban a sorrendben, ahogyan felkerültek.

A játékban most Kecske, Habók, PLIX01, PurpleFox, Sandton és Adorka vettek részt, az itt látható képek felhasználásával.

Kecske története - Virág elvtárs, én teljesen hülye vagyok. Tessék engem visszaengedni a gátra!

- Nyugalom, Pelikán elvtárs. Szereti a mi bölcs vezérünket?

Akkor nem lehet baj. Így lett Pelikán a Nemzeti Protokoll Minisztérium Szőnyegleterítési államtitkára.

De lett baj. Magyarországi nászútra utazott a Kalmük SzSzK pártfőtitkára. A magas rangú vendég fogadásán vigyázzban állt mindenki, még a csíkok is Bástya elvtárs nadrágján. A piros szőnyeg egyik vége jó helyen volt, de a másik sajnos nem az ifjú párhoz, hanem a szénporos masinisztához vezetett (1).

- Ló! Ló! Ló! - kiabálta Bástya elvtárs, és Pelikán estére már ismét a börtönben volt.

Szocializmus? Épül. Duna? Öt centivel nőtt a vízszint. Mi lesz vacsorára? Tarhonya.

- Pelikán József! Szedje a cuccát. Így Pelikán mégsem tarhonyát vacsorázott, hanem Virág elvtárssal osztotta meg estebédjét.

- Virág elvtárs, én teljesen hülye vagyok. Tessék engem visszaengedni a gátra!

- Szereti a mi bölcs vezérünket? Akkor nem lehet baj. Így lett Pelikán úszómester a Nemzeti Állatkertben. Egy nagyszabású tervben kapott feladatot, melynek sikere nagy csapást mérne az imperialistákra. A terv szerint a mi állatkertünkben minden állat - fajra, korra, nemre való tekintet nélkül - tud majd úszni.

Az avatási ünnepségen Bástya elvtárs már vágta volna szét a szalagot, de megállt kezében az olló, mikor egy vízbefulladt állat teteme úszott egyenes feléje(2).

- Ló! Ló! Ló! Vigyék! - mondta Bástya elvtárs, és Pelikán estére már ismét a börtönben volt.

Szocializmus? Épül. Duna? Árad. Mi lesz vacsorára?

Tarhonya.

De Pelikán mégsem a börtönben vacsorázott.

- Pelikán József! Szedje a cuccát.

Virág elvtárs vacsorája ismét finom volt, de Pelikánt furdalta a lelkiismeret.

- Virág elvtárs, én vagyok a hibás. Nem csak az állatok nem tanultak meg úszni, de a tanuszoda se épült fel. Ellopták az anyagot.

- Nem maga a hibás. A villányi pincészet vezetőjét internáltuk, komplett házsorokat épített a lopott anyagból (3)...különben is: elég ha annyit mondok, hogy a sógornőjének a húga a Simicska szeretője...

- De nekem észre kellett volna vennem.

- Nem nyitok vitát! Szereti maga...? Így lett Pelikán a Nemzeti Bútorgyár igazgatója.

Forradalmian új bútoraink láttán az imperialisták rögtön megkezdhetik saját sírjuk ásását.

Virág elvtárs az avató ünnepségen rákönyökölt volna az asztalra, de nem volt asztal. Hol az asztal? Nincs hozzá fa!

Hol a fa? Az erdőben (4).

- Vigyék!

Szocializmus? Épül. Duna? Árad. Mi lesz vacsorára?

Tarhonya.

De Pelikán ismét Virág elvtársnál vacsorázott.

- Finom ital a fenyőpálinka! Meg az asztali fehérbor! Igaz-e Pelikán elvtárs?

- Virág elvtárs, én mindent bevallok. Miattam Szegény Bástya elvtársnak nem volt asztala.

- Volt asztal!

- Nem volt.

- Nem nyitok vitát! Magának kisebbrendűségi komplexusa van. A múltkor azért hibáztatta magát, mert nem volt meg az alapanyag, most meg azért, mert megvan.

- De...

- Semmi de...! Szereti maga...? Így lett Pelikán a Nemzeti Balatonfejlesztési Program vezetője. A nagyszabású terv első eleme volt egy - a nemzeti hagyományokat kihangsúlyozó - kilenclyukú híd Badacsony és Fonyód között.

Az avatáson Bástya elvtárs vitorlásával a híd lyukain akart áthaladni, és csak ekkor jött rá, az alapanyagok ellopása miatt Patyomkin hidat lát, az egész csak optikai csalódás (5), víz, víz mindenütt.

Szeme szikrákat szórt, de Pelikán már nem várta be, míg a szikrák szitokszavakká formálódnak.

- Vigyenek! - mondta. - Ló vagyok.

Szocializmus? Épül. Balaton? Árad. Mi lesz vacsorára?

Makaróni. Kilenclyukú.

- Pelikán József! Szedje a cuccát.

Virág elvtárs vacsorája ismét finom volt. És bár Gogolák elvtársnőn (*) már mély nyomot hagyott az idő vasfoga, orra is horgas, szoknyája se kurta, csókja is csak bibircsók, főzni még mindig nagyon tud.

Hogy Pelikán József legközelebb milyen feladatot kap, lapzártakor még nem dőlt el.

Habók története Hófehérke és a mérgezett álom.

Minden gyerek jól ismeri Hófehérke történetét – legalábbis azt, ami a 12 éven aluli gyermekek számára is elmesélhető. Ami meg nem – hát az csak suttogva terjed. De én most gonoszmód elmondom az igazat.

Szóval, Hófehérke békésen éldegélt az erdőben, naphosszat konyházott, takarított, etette a madarakat, várta haza a törpéket. De söprés, mosogatás, krumplipucolás közben is csak egy valamin járt az esze – a daliás hercegen, és persze fényes esküvőn (1). Nem csoda, hogy a kopogást meghallva repeső szívvel futott az ajtóhoz! Itt a herceg, a régen várt!

Csalódott. Az ajtóban egy vénséges vén banya toporgott (*), (sejthetitek, hogy ő volt a gonosz mostoha), karján egy kosár gyönyörű gyümölccsel. A csalódott Hófehérke rögtön rá akarta csukni az ajtót, de a banya addig kínálta biotermékét, amíg a lány mégis vett néhány almát. Elvégre a törpéknek is kell némi vitamin.

Hosszú volt a délután, Hófehérke unalmában elrágcsált egy almát. Bár ne tette volna! A mesével ellentétben ugyan a torkán nem akadt, de sajnos csurig volt nyomva altatóval. Szegény kislány egy darabig még ábrándozott, dalolgatott, de lassan lenyugodott, elhevert ágyacskáján, és mint egy jóllakott vidra(2), ellebegett az álom hullámain. Álmában folytatta új élete tervezgetését – csak hát a narkó sötét képeket hívott elő. A királyfi minden vagyonát elvesztette, így az ifjú asszony palota helyett kénytelen volt napjait a Lila Akác köz (3) egyik aprócska házában tengetni (bár törpék nélkül el is fértek benne). Aztán újabb és újabb csapások után hajléktalanként kellett meghúzódniuk a békés fenyvesek alatt (4)...

Közben persze hazaértek a törpék. Látták Hófehérkét heverni, rögtön tudták, hogy itt a mostoha járt, és nekik már csak egy dolguk van, koporsót csinálni, abban kivinni a lányt a tengerpartra, és várni a hajókat (5), mellyel a királyfi – fényes udvartartásával – megérkezik...

A többit már tudjátok.

PLIX01 története Vé (mint vacak) mese 1. vasút Vácról indulván kattog és csattog, szuszogva fújtat, sikoltva repít. Ülök a plüssön, mint kerti hűsön, csak bévül a kaland izgalma hevít.

4. vörösfenyő Fut az erdőn, menekül a gyáva, de a hóban elzsibbad a lába.

Fenyőfának fenyőtűje szúrja, pályaművét megint jól elkúrja.

2. vidra Állatkerti megálló.

Vidra haver, jó neked, csak heverészel, és nem törődsz az egésszel.

A vizet melegítik, a halat eléd teszik, akinek jut, eszik.

Panasz nem hallszik a delikvens alszik: nem lenne belőle adekvát útitárs.

3. villányi Csevegnék barátságosan, ha éppen nem menekülnék.

Szívemnek kedves menedék, maradnék itt mámorosan.

Mert itt van az én vigaszom, a cabernet sauvignon.

5. viadukt, vitorlás Nincs más hátra, mint előre, el kell menni egy időre, viadukton, vitorláson, túltenni magunk egy álmon.

6. vénasszony Kedvetlen hallgatóink, Önök most Baba Jaga, hírhedt szépségű munkatársunk helyszíni jelentését hallják a Szkülla és Kharübdisz között történt sajnálatos balesetről, amelyben Plix Nolissimus, a váci arborétumból elmenekült egy(agy)sejtű (fűzfa)poéta meseírási határidejének vészes közeledte miatt lelkileg

felőrlődvén a publikum képébe hányt minden tücsköt-bogarat, ami csak a fejébe jutott. Nemhogy fércműnek, de még csak boholynak sem nevezhető. Béke megszégyenült poraira!

Baba Jaga: "Emberek! Itt állok megrendülten a helyszínen. Nincsenek szavaim a megilletődöttségem kifejezésére. Ezért vissza is adom a szót a stúdiónak. A továbbiakban javaslom gyászindulók kollektív hallgatását és magas alkoholtartalmú ellenmérgek intenzív individuális fogyasztását."

PurpleFox története A Főmedve vacsorája Seholinszk egy kis állatfalu valahol a tajga kellős közepén. Mivel emberi település legalább ötven kilométeres körzetben nincsen, az állatok még vasutat is építhettek a falu közelébe, anélkül, hogy észrevették volna.

Egy télen minden a megszokott kerékvágásban ment Seholinszkban, amikor megjött a hír: a Főmedve, Szibéria állatelnöke néhány nap múlva a faluba látogat! (1) A polgármester, az "Almedve" gyorsan szervezkedni kezdett: csapatokat állított össze a lakókból a vasútállomás rendbehozására, az utak megtisztítására, a kiszáradt fenyők kivágására. Nem tudta viszont, hogy ki feleljen a vacsoráért, amivel a Főmedvét fogadják. Végül úgy döntött, Kátya, a fiatal róka lesz a legmegfelelőbb: ő is csak annyira tudott főzni, mint mindenki más a faluban, de a polgármester tudta, hogy mindent el tud intézni.

Kátya rögtön átment a vidrákhoz (2).

- Meg kéne sütni a legnagyobb halat, hogy megvendégelhessük a Főmedvét!

- mondta a barátjának, Jurijnak. A vidra bevezette őt a spájz méretű jégszekrényükbe, ahol a kifogott halakat tárolták. Azonban egyik sem felelt meg Kátyának. - Ilyeneket akárhol ehet. Valami különlegesre van szükségünk!

- Reggel láttam egy nagyon nagy harcsát a tavunkban. Megpróbáljuk holnaputánig kifogni a családdal - javasolta Jurij.

- Tökéletes, köszi!

A nap hátralévő részében a rókalány kitakarította a polgármester ebédlőjét, és az anyjával fűszereket és egyéb hozzávalókat vásároltak a vacsorához.

Másnap felhívta Jurijt, aki még nem tudta kifogni a nagy halat, de volt még egy ötlete: - Az egyik nagybátyámnak van egy kis szőlője délen. A bort, amit megtermelt, ilyenkor a házához közeli pincében tartja, körülbelül egy órányira a falutól. (3) Azt mondta, szívesen ad egy üveggel az eseményre.

Kátya örült, hogy jól alakulnak a dolgok, és felkerekedett. Hogy ne kelljen egyedül mennie, vele tartott Galina, a hermelin is. Jurij útbaigazítása alapján könnyen odataláltak: az erdei főútról le kellett térni egy ösvényre, ami átvezetett egy másik útra. A vidra-nagybácsi örömmel fogadta őket, elővette a legjobb palack borát, egy másik üveget pedig felbontott, és mindenkinek töltött belőle. Kellemes idő volt a pincében, ezért még egy darabig ott beszélgettek, és megittak még egy-két pohárral. Amikor a két lány elindult hazafelé, már sötétedett és a hó is esni kezdett.

- Biztos, hogy megtaláljuk azt a kis ösvényt? - aggodalmaskodott Galina.

- Ahol átjöttünk erre az útra, ott ilyen ezüstösen deres fenyők álltak, ha figyelünk, nem tévesztjük el (4) - felelte Kátya. Néhány perc múlva felkiáltott: - Itt is vagyunk!

Korai volt az öröme. A becsatlakozásnál ritkán álltak a fák, ezért a kevés holdfény megvilágította az "ezüstfenyőket", pár méterrel arrébb viszont koromsötét volt, és a hó is eltakarta az ösvényt. Galina előkotort egy elemlámpát, de az le volt merülve.

Kézen fogva próbáltak utat keresni a fák között, de egyszer csak Kátya érezte, hogy kicsúszik a talaj a lába alól, és gurulni kezdett a lejtőn. Az alján szerencsésen megállt, feltápászkodott és leverte a havat a kabátjáról.

Felsegítette a barátnőjét is, aki mögötte ért földet. A borosüvegnek viszont nyoma veszett, és azt se tudták, merre menjenek.

A havazásban feltűnt egy sárgás fény. Közelebb mentek, és látták, hogy egy öreg fenyőfa tövében kinyílt egy kis ajtó, mögötte egy lépcső vezetett lefelé.

Kátya reménykedve belépett, Galina követte. Lent egy kerek szobát találtak, a közepén tűz égett, a tűzön pedig egy nagy fazék volt. Egy ősöreg asszony állt mellette, akinek a bőre fakéreghez hasonlított, és éppen egy almát vágott fel (5*).

- Jó estét kívánok, öreganyám! Eltévedtünk, és segítséget szeretnénk! szólította meg.

- Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál. Az Erdő Anyja vagyok. Az ajtóm mindig nyitva áll, ha valakinek szüksége van rá. - Az alma csutkáját a fazék tartalmába dobta, és megkeverte. - Ha okosan használjátok a főzetet, teljesülhet három kívánságotok. - Levette a tűzről a fazekat, és a két oldalról egy-egy hokedlit húzott mellé. - Üljetek le és engedjétek bele a filtert.

Kátya ezt nem igazán értette, de levette a kabátját és felült a hokedlire.

Galina is leült vele szemben. A főzet színe a fenyőgyantára emlékeztetett, de szaga nem volt. Az Erdő Anyja erre kinyújtotta két gyökérszerű lábujját, és mindkét széket megfordította, így a lányok egymásnak, és a kondérnak háttal ültek. Galina rájött, hogy mit jelent a "filter": a kondérba kell lógatnia a farkát... A róka hátrapillantott, és ő is így tett. A fazék fala forró volt, de a folyadék nem égette, viszont furcsa érzés töltötte el. Tudta, hogy Galina arra gondol, hogy találják meg a bort. Neki pedig a hal jutott az eszébe, amit a vidráknak ki kell fogniuk. Ezután mindketten azt kívánták, hogy találjanak haza. Az Erdő Anyja körbejárt körülöttük, és csészét adott a kezükbe.

Belemerítették a főzetbe, és belekortyoltak. Kátya hátranézés nélkül is érezte, hogy társa megborzong és egy kicsi kilöttyen a poharából. Az ital nagyon keserű volt, de mégis érdekes ízű. Miután kiitták, felálltak.

- A varázslat nem volt tökéletes, de sikerült - jelentette be az öregasszony. Sok szerencsét, lányaim!

Kátya észrevette, hogy a farka száraz maradt. - Meg tudja mondani, hogy merre van Seholinszk? - kérdezte.

- Csak menjetek az orrotok után - mondta rejtélyesen az Erdő Anyja.

Galina újra elővette a zseblámpáját, és úgy tűnt, a melegben feléledt az elem, mert működött. Felmentek, és a lámpa fényében meglátták a borosüveget az ajtó közelében, még el se törött! Boldogan indultak el a fák között, bár az utat

nem találták meg. Kátya nemsokára csillogó fényt vett észre. Egy tópartra értek, amelynek a túlpartján ablakok világítottak, a tó jegéről pedig egy másik lámpa fénye tükröződött vissza. A lámpa gazdája Jurij volt.

- De jó, hogy itt vagytok! Kifogtuk a harcsát. Azért indultam, hogy szóljak mondta izgatottan.

- Hurrá! Köszi szépen! - kiáltotta Kátya, és egy puszit nyomott az arcára.

Másnap megérkezett a Főmedve, a fél falu az állomáson várta. A polgármester körbevezette a faluban - nem volt sok látnivaló - majd felvitte a házába, a közös vacsorára, ahol a családja már várta őket. Kátya fel-alá járkált a konyhában. Amikor a hal megsült, megkóstolta, és egy kicsit furcsa íze volt, mintha leöntötték volna borral... de nem volt rossz, ezért úgy döntött, hogy kockáztat.

Tálalás után, az állatelnök szótlanul evett. Mikor mindenki befejezte, a polgármester megszólalt: - Köszönjük meg egy pohár borral ezeknek a derék állatoknak, hogy ilyen finom vacsorát állítottak össze! - Kátya az anyjával, Galinával és Jurijjal besétált a konyhából. Az Almedve kiosztotta a poharakat, felemelte a sajátját és belekortyolt. A többi vendég is így tett.

Kátya elborzadva érezte, hogy a bornak halíze van. Összenézett Galinával, és tudták, hogy ez volt a hiba a varázslatban. A feszültséget azonban megtörte egy prüszkölés. A Főmedve nevetni kezdett a bor ivása közben.

- Azon nem lepődtem meg, hogy a halat borban is meg lehet sütni, de hogy csináltak halízű bort? Ilyen különleges vacsorán se voltam még! Csodálatos!

- Az erdő közepén bármi megtörténhet - kacagott Kátya.

Sandton története Egyszer volt , hol nem volt...

Hülye vagyok mit nem mesélek itten. Persze hogy volt, legtöbbször nem is egyszer !

Csak hát ellopták, elkúrták, államosították és ha nem akkor meg belénk magyarázták hogy az nem is AZ volt ami, tehát nem is volt és most már csak a nemzetárulók beszélnek róla !

Példának okáért ami alma volt az most narancs. Csak a faszorrú banyák látják almának (*) Szóval , mi VAN. Két ország.

Egy nagy meg egy kicsi.

A kicsit meg ugyancsak egy kicsi ( de igen nagypofájú és akaratos ) vezér szívatja , amolyan tökmag ( de hogy hű maradjon önmagához ő inkább a szotyolát kedveli...).

Azután itt van ez a nagy birodalom Evropa ami még nagyobb mint az előbb említett országok de csak a kicsi a tagja.

Habár volt amikor egy birodalomban falatoztak annó aminek hét kecske volt a címerében ( körben állva, egymást fejve) de mint említém Evropa négyszer nagyobb tehát benne 28 kecske áll körbe a címeren.

Nna, a kicsi ország feje gondolt egyet és meghívta a nagyország fejét egy kajára, merthogy valahogy fel kellett hívnia a figyelmét a többi evrópai kollegának , hogy bizony neki oszt van vér a pucájában .

Fel is készültek derekasan a banzájra. Miazhogy !

Miután a tökmag szeret a prolik kedvében járni ( merthogy onnan jön a kétharmad ), az őáltala tákolt TEK meg az ő kedvében akar járni ( merthogy onnan jön a lóvé ) , elő is készítette a vizitet.

Modern időkben már ez csak így megy, úgy hívják hogy

protokoll.

A TEK azzal kezdte hogy a dolgos magyar kezeket ( hol van már a munkásosztály, proletariátus ...) megbecsüljék , amolyan szimbóleumként a vörös szőnyeget mindjárt a masinisztáknak gördítették fel.(1) ( Az már a rosszmájú liberális ellenzék pletykája, hogy a TEK főnök tökönrúgással fenyegette azt a masinisztát aki rá mer lépni a szőnyegre a kormos csizmájával. ) De ezzel még nincs vége a protokollnak. Hohó várjátok ki a végét.

Kell ám ide a biztonsági felkészülés. Bizony !

Az utcákat jól kiürítették, csak a tökös tekesek kocsijai církálhattak rajtuk (3) . A levegőben nem kellet ügyködni ( a helikopterek különbenis nem álltak rendelkezésre mert egy mobiltelefont kerestek valahol mucsán ) elég volt néhány mesterlövész a háztetőkön.

A vizeken meg néhány képzett vidra (2) látta el a feladatot.

Tehát a furfangos magyar gondolkodás ismét érvényesült.

Amúgy a vizit elég eredményesre sikerült.

Eleinte még ment a szokványos hóhányás , hajjaj de mennyire, csak a magas fenyőkön maradt egy kicsi (4) pedig ugyancsak tombolt a tél a maga zimankójára támaszkodva.

De az aduász az volt, hogy nemsokára lesz a nemzeti gyorsnaszádjainknak mire vigyázniuk !

Bion!

A nagyország vezírje ugyanis – jutányos áron – egy modern flottával (5) ajándékozta meg a tökmagot.

Nna, itt a vége ( csakhogy tudd, honnan kell bekapni ).

Adorka története Mesélj, Nagyapa!

- Naaaa, nagyapa, mesélj nekem a hősi múltról, amikor legyőztétek az ezerfejű riberálisokat!

- Azt úgy mondjuk: liberálisok! Milyen magyar vagy Te, Igorka, hogy ezt sem tudod! És amúgy is, már százszor elmeséltem.

- De én úgy szeretem hallgatni, amikor meséled, nem unalmas, mindig eszedbe jut valami, amit addig még nem meséltél!

- De ez már nagyon régi história, senkit nem érdekel, hiszen évtizedek óta már az ifjúkoromban megalapított Népegyüttműködési Nagynemzeti Birodalomban élünk, ahol semmi nem változik soha. Itt élünk magunkban, nyugodtan, becsuktuk a kapukat, kicsuktuk a gyüttmenteket, hiába álcázták magukat rászorulóknak, minket nem vertek át. Maradtunk így színmagyarok itt, mint a szomszéd Strasser néni, meg a szemben lakó Zázriveczék. Na, mindegy, ha annyira akarod, mesélek. Honnan kezdjem?

- a legelejétől, az olyan szép, amit a képen is mutattál! (1) - bizony, azon a képen sok csudaság van, kis Igorkám! Mert azon ott van az első gőzmozdony vontatta vonat, ami persze hogy magyar találmány, és az a rengeteg ember ott, akik örvendeznek, mert utazhattak rajta, csodálatos. Igaz, hogy már oda is befurakodtak holmi liberálisok, pláne az a kettő, brrr, akik egyike nem átallotta a másikat a „legnagyobb magyar”-nak nevezni, pedig még Te is tudod, hogy ki a legnagyobb magyar, ugye?! De ott van a képen az a kedves ember is, József nádor, aki azért is fontos nekünk, mert neki orosz felesége volt, bizony! És mi nagy erőt merítettünk az ő szelleméből, csodákat vittünk végbe, bizony, meséltem már róluk.

- meséltél, nagyapó, de én nem értem azokat a szavakat a riberális brókert, meg ilyeneket! Nem csináltatok valami olyat, amit én is láthatok, érthetek?

- dehogynem, például – ez biztos tetszeni fog – megtanítottuk a macskákat háton úszni, és ehhez trénernek a Nemzet Egérkéjét alkalmaztuk! Látod, ez itt éppen hanyattúszik, és közben gondolkodik a szép jövőn! (2) Vagy ott volt a pálinkaháború! Na, az

nagy csata volt, meg akarták a tudodkik tiltani ősi jogaink gyakorlását, amely szerint mi bárhol, bármikor, bármiből bármennyi pálinkát főzhetünk, és azt meg is ihatjuk! De mert erőltették a borivást, hát átvertük a világot! Építettünk rengeteg kis borospincét, és mindegyikben pálinkát főztünk! (3) - de a nagyi nem szereti, hogy annyi pálinkát iszol!

- a nagyi ideológiailag képzetlen, maradi, nem érti a mi szép rendünket, de Téged én már megneveltelek. A nagyit meg hagyjuk, még a végén nem süt nekünk narancsdzsemes viktortát. És most különben is jókedvű, megígértem neki, ezen a télen még elmegyünk a szülőfalujába, hazánk nagymedencéjét kerítő hegyekbe, ahol a fenyvesekkel vadregényes táj van, amiből Te csak a karácsonyfát ismered. (4) - engem nem visztek el oda?

- jaj, az nem neked való hely, ott a faluban csupa öregasszony él már csak, köztük a legszebb is olyan, mint a a vas- és edényorrú bába! (*) Kedvenc szórakozása, hogy almával kínálja az arrajárókat, akik – ha megeszik az almát – attól kezdve csak igazat tudnak mondani, ebbe bukott bele sok évvel ezelőtt I.„Fácánölő” János. Azóta magyar politikus nem megy arra a környékre.

- nagyapó, ezek olyan szomorú emlékek, meg az a banya is olyan ijesztő, mesélj valami szépet is!

- az könnyű, Igorka, hiszen elég felidézni szeretve tisztelt vezérünk valamelyik álmát – bár ezeket az álmokat Ő – áldassék a neve! – kormányprogramnak nevezi, ki tudja már, miért. Nemrég éppen arról mesélt, milyen volt az a pillanat az életében, amikor épp egy furcsa, ősi építményt nézett, valami libsi hidat, vagy mit, és egyszercsak az építmény boltívei alól kiáradt az óceán, és rajta a hullámok taraján csattogó vitorlákkal háromárbocosok szálltak egyre messzebbre és magasabbra, mint a viharmadarak. Látod, a távolban sok fehér vitorla – velük repülhetsz Te is az álommanó karjaiba. (5) - Nagyi, a tata elaludt és álmában furákat beszél!

- Biztos nem találtam meg valamelyik dugipálinkáját…

Szép álmokat Nagyapó…