Skip to main content

title

Page 1

304/2017 • 2017. DECEMBER 30. HÉTVÉGI LAPSZÁM

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Martin Schulz az év lúzere a németek szerint Merkel a harmadik legnagyobb vesztes

A németek többsége szerint amikor az új év elején, január 7-én Angela Merkel és Horst Seehofer, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke elkezdi az egyeztetéseket a közös kormányzás folytatásáról az SPD elnökével, akkor "az óév legnagyobb vesztesei ülnek majd tárgyalóasztalhoz" - írta a Berliner Morgenpost című német lap, amelynek megbízásából a Kantar Emnid közvélemény-kutató társaság felmérést készített a német politikai vezetők 2017-es tevékenységének lakossági megítéléséről, írta az MTI. Eszerint a németek elsősorban Martin Schulzot tartják az év vesztesének. Az SPD vezetőjét 2017 elején még 100 százalékos támogatottsággal választottak meg elnöknek, de vezetésével a szociáldemokraták a második világháború utáni történtük legrosszabb eredményét érték el a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson. A vereség után elhatározták, hogy ellenzékbe vonulnak, majd decemberben úgy döntöttek, hogy mégis inkább tárgyalnak a CDU/CSU-val a kormányzati szerepvállalás lehetőségéről. A németek jellemzően úgy látják, hogy ez a mozgalmas év nem sikerült jól Martin Schulznak, több mint kétharmaduk, 67 százalékuk szerint a szociáldemokrata vezető vesztesnek számít, és csupán 23 százalék tartja nyertesnek. Még az SPD-szavazók legnagyobb része, 47 százaléka is vesztesnek látja, és csak

43 százalék tartja nyertesnek. Azonban Martin Schulz így is megőrizte pozícióját, ami a vesztesek rangsorában a második helyen álló Horst Seehofernek nem sikerült. Mivel pártja ugyancsak története legrosszabb eredményét érte el a Bundestagválasztáson, a CSU vezetője decemberben arra kényszerült, hogy bejelentse, bajor tartományi miniszterelnöki tisztségét 2018 elején átadja legfőbb vetélytársának, Markus Södernek. Így az év végére Horst Seehofert a németek 61 százaléka vesztesnek tartja, és csak egynegyedük, 25 százalékuk szerint tartozik az év nyertesei közé. A kancellári tisztséget 2005 óta betöltő Angela Merkel vezetésével a CDU/CSU pártszövetség sorban a negyedik Bundestagválasztást nyerte meg, de 1949 óta a leggyengébb eredménnyel, a kormányalakítás pedig rekordhosszúságúra nyúlik, valószínűleg 2018 húsvétjára fejeződhet be. A pártelnökkancellár így a harmadik helyen végzett a vesztesek között, 53 százalék szerint negatív a 2017-es mérlege, 41 százalék szerint pedig pozítív. Azonban Martin Schulz-cal ellentétben a CDU/CSU bázisában továbbra is kedvező a megítélése, 62 százalék szerint az év nyertesei közé tartozik, és csak 33 százalék tartja vesztesnek. A felmérés szerint az év nagy nyertese Markus Söder és a Zöldek egyik társelnöke, Cem Özdemir, akit 43, illetve 45 százalékos arányban tartanak 2017 nyertesének a németek.

Négy rab szökött meg egy berlini börtönből

Bali belefullad a szemétbe

A románok már a 6-os metrót építik

Többen is lemondásra szólították fel a Zöldek berlini politikusát, Dirk Behrendtet, miután csütörtökön négy rab is megszökött a főváros plötzenseei börtönéből – írja aDW. A hatóságok szerint a szökött rabok reggel rendesen jelentkeztek munkára a börtön autószerelő műhelyében, három őr felügyelete alatt, ezt követően azonban bementek egy általában zárva tartott kazánházba, kalapáccsal szétverték az egyik szellőzőnyílás közepén lévő beton oszlopot, majd egy sarokcsiszolóval szétvágták a vascsöveket és kimásztak az így keletkezett lyukon.

Veszélyzónává nyilvánították Bali nyugati partjának egy közel 6 kilométeres szakaszát, miután az elmúlt időszakban akkora mennyiségű szemetet sodort ott partra a víz, hogy az már elriaszthatja a turistákat is a szigetről – írja aTelegraph. A Jimbaran, Kuta és Seminyak névre hallgató strandokat folyamatosan takarítják, amire szükség is van, ugyanis az AFP hírügynökség értesülései szerint volt olyan időszak, amikor napokon keresztül 100 tonnányi műanyag flakont szedtek össze a parton.

Japán hitelből és európai uniós támogatással építené meg Románia a bukaresti 6-os metróvonalat, ami a repteret kötné össze a román fővárosi központi vasútállomása, az Északi Pályaudvar között – írja aRomania Insider. A tervek szerint a 6-os számú metró 14,2 km hosszú vonalán 12 megálló lesz, a vonalon óránként 50 ezer utast tudnak majd szállítani. A projekt teljes értéke 1,39 milliárd euró, vagyis nagyjából 430 milliárd forint. A vonal megépítésére Románia már 2010-ben felvett egy 320 millió eurós hitelt egy japán fejlesztési alaptól.

A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke, Martin Schulz az év legnagyobb vesztese a németek szerint - mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés.

Pokolgép végzett egy egyiptomi ezredessel Iszlamisták által kihelyezett útszéli pokolgép végzett csütörtökön egy egyiptomi ezredessel és öt katonájával a Sínai-félszigeten, a robbanószerkezet járművük közelében lépett működésbe – írja az MTI. A pokolgép egy katonai konvojt ért, amely a Sínai-félsziget északi részén fekvő Bírel-Abd települése mellett járőrözött. A névtelenül nyilatkozó illetékesek szerint a robbanásban életét vesztő ezredes a település katonai parancsnoka volt. Hozzátették: a halottakon kívül hárman megsebesültek.


304/2017 • 2017. december 30. Hétvégi lapszám

Közel három év után sikerült megszöknie a házi őrizetből Caracas polgármesterének Caracas polgármestere megszökött a házi őrizetből, és sikerült eljutnia a szomszédos Kolumbiába,írjaa BBC. Antonio Ledezma otthonát még 2015 elején vették körül, miután puccskísérlet támogatásával vádoltak, amit tagadott. Az egyelőre nem világos, Ledezmának hogyan sikerült megszöknie, de a venezuelai El Nacional lap szerint a családja is elhagyta az országot. A 62 éves politikus viszont hangos kritikusa volt Nicolás Maduro elnöknek, aki az elmúlt időszakban egyre inkább autokratikus rendszert épített ki Venezuelában. A polgármester a továbbra is házi őrizetben maradó Leopoldo López ellenzéki vezetővel együtt Maduro legismertebb ellenfelei közé tartozik. Maduro azt állítja, hogy imperialista erők folytatnak gazdasági háborút Venezuela ellen, miközben minden eszközzel kapaszkodik hatalmába. Év eleje óta folyamatosak voltak a tüntetések ellene, de ennek ellenére felállíttatott az ellenzéki nemzetgyűléssel szemben egy alkotmányozó nemzetgyűlést, amit a saját embereivel töltött fel.

Szíria: Moszkva megfúrta az ENSZ vegyifegyverbizottságát Oroszország megvétózta a folytatást, így beszüntette a munkáját az ENSZ vegyifegyver-bizottsága, amely a tiltott fegyver szíriai bevetését vizsgálta –írtaa CNN. Az amerikai, és szombatra virradóan a japán javaslatot söpörte le Moszkva az ENSZ Biztonsági Tanácsában, így nem derül ki, valóban vetett-e be vegyifegyvereket Bassar Aszad hadserege az ellene harcolókkal szemben. A mandátum meghosszabbítását egyedül Moszkva ellenezte, ám az ENSZ BT öt állandó tagjának egyikeként vétójoga van. Ez azonban nem jelenti, hogy többé semmilyen vizsgálat nem lesz az ügyben, az ENSZ BT újabb tárgyalások után dönthet egy újabb bizottság felállításáról. Moszkva a saját feltételei szerint hajlandó lenne a folytatásra. Az időveszteség azonban mindenképp oda vezet, hogy a helyzet tisztázása nehezebb lesz. A Moszkva által támogatott szíriai elnök tagadja, hogy vegyifegyvereket vetett volna be, de a hat éve tartó polgárháborúban az Aszad vezette erők és az Iszlám Állam ellen egyaránt küzdő Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) szerint több támadás érte a polgári lakosságot az ellenőrzésük alatt lévő területeken. 2

Az Iszlám Állam 38 tagját vették őrizetbe Törökországban A terrorelhárító rendőrök Bursa több körzetében razziáztak egyszerre

Őrizetbe vette az Iszlám Állam terrorszervezet 38 feltételezett tagját, közöttük több szíriai állampolgárt a török rendőrség a délnyugat-törökországi Bursa tartományban - jelentette az Anadolu török hírügynökség csütörtökön. A terrorelhárító rendőrök Bursa több körzetében razziáztak egyszerre, több ingatlant is átkutattak. Az Iszlám Állam dzsihadistái több fegyveres támadást és robbantást is végrehajtottak Törökországban. Az elmúlt években számos, Szíriába és Irakba tartó, a szervezethez csatla-

A lengyelek ellen is beveti az EU a legnagyobb fegyverét Az Európai Parlament (EP) plenáris ülése szerdán határozatot fogadott el a lengyelországi helyzetről, melynek értelmében elkezdi előkészíteni az uniós alapszerződés 7. cikke szerinti eljárás megindítását a lengyel kormánnyal szemben, írja összefoglalójában az MTI. A néppárti, szociáldemokrata, liberális, zöldpárti és radikális baloldali frakciók által benyújtott előterjesztést 438 szavazattal, 152 ellenében, 71 tartózkodás mellett fogadták el a strasbourgi ülésen. A határozat szerint az elmúlt évek fejleményei az uniós értékek súlyos megsértésének egyértelmű kockázatát hordozzák magukban Lengyelországban. Az EP ezért utasítja belügyi, állampolgári jo-

kozni kívánó külföldi harcos haladt át Törökországon. Egy évvel ezelőtt az Iszlám Állam vállalta magára azt a támadást, amelyben egy zsúfolt isztambuli mulatóban szilveszter éjjel egy fegyveres 39 embert lőtt agyon. A gyanúsítottak pere decemberben kezdődött meg. gi és igazságügyi bizottságát (LIBE), hogy készítsen különjelentést Lengyelországról, hogy a plénum szavazhasson egy indoklással ellátott javaslatról, amellyel kezdeményezheti a hetes cikk szerinti eljárás megindítását a tagállamok kormányait tömörítő tanácsban. A képviselő-testület mélységes aggodalmának adott hangot a lengyel igazságszolgáltatást érintő törvénymódosítások miatt, mondván, ezek meggyengíthetik a bíróságok függetlenségét és a jogállamiságot, az alkotmánybíróság nem megfelelő működése pedig "súlyosan aláássa" a demokráciát.

Elindulhat az aláírásgyűjtés a székely nemzetiségről A Kúria csütörtökön megjelent határozatával helybenhagyta a Nemzeti

Észak-Korea ballisztikus rakétahordozó tengeralattjárót épít Megerősítést nyertaz amerikai hírszerzés gyanúja, hogy Észak-Korea ballisztikus rakéták kilövésére képes tengeralattjárót épít – jelentette csütörtökön az ázsiai országban zajló eseményeket figyelő egyik szervezet, a washingtoni székhelyű 38 North. A nevében is a két Koreát elválasztó fegyverszüneti vonalat viselő szervezet ezt a feltételezést a Szinpo város melletti haditengerészeti hajógyárban zajló munkákról készített műholdfelvételekre alapozza. Ezeken a még november 5-én készült képeken ugyanis egy nyomáskiegyenlítő hajótest részeit vélte felfedezni a 38 North, amiből szakértőik arra következtettek, hogy egy új típusú, valószínűleg Szinpo-C osztályú ballisztikusrakéta-kilövő tengeralattjáró építési munkái folynak. Ez a típus a Szinpo osztályú kísérleti tengeralattjáró továbbfejlesztett változata: vízkiszorítása mintegy 2000 tonna; a keresztmetszet sugara 11 méter. Valószínűleg ez lesz a legnagyobb vízi jármű, amit a phenjani vezetés a Najin osztályú fregattok óta tervezett. De a Szinpo-C is minden paraméterében messze-messze elmarad a vezető tengeri hatalmak tengeralattjáróitól, ráadásul a japán, dél-koreai és amerikai tengeralattjáró-egységek könnyedén képesek észlelni.

Választási Bizottság július 25-én egyhangúlag hozott döntését, így Váradi Barna magánszemély elkezdheti az aláírásgyűjtést annak érdekében, hogy a székelyek elismert magyarországi nemzetiséggé váljanak, írja a HVG.hu. A székelyeket magyarországi honos népcsoportként, románokhoz, cigányokhoz, örményekhez hasonlóan itteni nemzetiségként szeretné elismertetni az RMDSZ-szel elégedetlen radikális székelyek csoportja.A javaslat azonban több sebből vérzett, egy kérelmező pedig a kezdeményezés elutasítását kérte. A bírák megvizsgálták kérelmező panaszát. Utóbbi arra hivatkozott, hogy Váradi a törvényben előírt legfeljebb 30-nál több aláírást nyújtott be, de ez a Kúria szerint nem kizáró ok. A másik kifogás az volt, hogy az NVB nem kérte a Magyar Tudományos Akadémia elnökének véleményét, de a Kúria szerint a törvényből nem derül ki, hogy ezt a véleményt mikor kell kikérni.


304/2017 • 2017. december 30. Hétvégi lapszám

Sokan szeretnének olyan nyugdíjat, mint Mugabe Csütörtökön ismertették a novemberbenlemondatottzimbabwei diktátor, Robert Mugabe nyugellátásáról szóló tervet Hararében, amiből kiderült, a volt elnök rezidenciát és gépkocsiflottát kap, és az állam fizeti, ha repülőgépen utazik – írja az MTI. Mugabe kiszolgálásáról egy legalább húsz főből álló személyzet fog gondoskodni, köztük pedig lesz hat testőr is. Autóinak üzemanyagát közpénzből állják majd, ötévente pedig újra is cserélik őket, emellett pedig kormányköltségen évente négyszer utazhat repülőn első osztályon országon belül, külföldre pedig még külön gépet is bérelnek neki. Hivatalos, bútorozott rezidenciájának a helyét is maga választhatja ki a fővárosban és természetesen

Idén 65 újságírót gyilkoltak meg a világban

ennek rezsijét is az állam állja, emellett pedig ingyenes egészségügyi ellátás is jár a maga, a felesége és a kiszolgáló személyzet számára. Ezen felül egyébként még nyugdíjat is kap majd, ennek összegét azonban egyelőre nem közölték. Az alkotmány alapján ugyanakkor a visszavonult elnöknek elméletileg ugyanannyi pénzt kell kapnia, mint az államfői tiszteletdíj, ami alapján ebből is befolyik majd neki néhány ezer dollár havonta.

Putyin figyeltetni fogja a külföldiek internetes aktivitását

Ismét emelkedett a munkájuk miatt megölt újságírók száma: az idén legkevesebb 65-en haltak meg, a tavalyi 57 után - mutatta ki kedden Berlinben ismertetett jelentésében a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi civil szervezet. Az RSF adatai szerint 39 újságírót egyértelműen a foglalkozásukkal összefüggő okok miatt gyilkoltak meg. További 26-an nem közvetlenül ellenük irányuló támadásban haltak meg, hanem például azért, mert légicsapás érte azt a helyet, ahol munka közben tartózkodtak, vagy munkavégzés közben a tűzvonalba keveredtek valamely fegyveres konfliktusban, írja az MTI. A 65 ember közül 50 főállású újságíró volt, 8-an az egyéb munkatárs kategóriába, 7-en pedig az úgynevezett civil újságírók, például bloggerek közé tartoztak. A megölt újságírók között 10 nő volt, ez a duplája a tavalyinak. A szűk többség, 35 ember fegyveres konfliktus sújtotta övezetben, 30 pedig hivatalosan békés területen veszítette életét, például Mexikóban vagy a Fülöp-szigeteken, mert korrupciós ügyek vagy szervezett bűnözői csoportok leleplezésén dolgoztak.

Az amerikai csapatok jelenléte nélkül Afganisztánban sokkal rosszabb lenne a helyzet - ismerte el Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn. Putyin a szövetségi törvényhozás két házának vezetőségével tartott találkozóján az MTI szerint azt mondta, hogy "valóban súlyosbodott (a terrorfenyegetés Afganisztánban), ez így igaz, és csak rosszabbodik. Amennyiben azonban nem lenne ott az Egyesült Államok, valószínű, még rosszabb lenne". Szerinte bár Moszkva és Washington "viszonya nem egyszerű, tárgyilago-

san kell megítélni" az afgán helyzetet. Putyin egyben felvetette, figyelmesen elemezzék ki, hogy milyen tevékenységet folytatnak külföldi vállalatoknak a közösségi hálózatokon az orosz elnökválasztási kampány idején. Az orosz államfő nem pontosította milyen vállalatokra vonatkozna ez a megfigyelés. "Semmi esetre sem szabad korlátoznunk az internet szabadságát, de figyelemmel kell kísérnünk, hogyan viselkednek bizonyos vállalatok az interneten, a közösségi hálózatokban, s milyen mértékű összefonódásuk a belpolitikai életünkkel" - tette hozzá.

Annyi hó esett egy amerikai városban, hogy szükségállapotot hirdettek ki A hatóságok kénytelenek voltak szükségállapotot kihirdetni az amerikai Erie városában (Pennsylvania állam), miután karácsonykor 86 centiméternyi hó esett - írja aBBC. Házakat, autókat borított el a hó. A rendőrség szerint az utak járhatatlanná váltak, ráadásul a térségben további hóesés várható szerdán.

3


304/2017 • 2017. december 30. Hétvégi lapszám Black Friday az Extreme Digitalnál: közel 100 ezer termék lesz elérhető akár 50 százalékos kedvezménnyel

A magyar online vásárlók egyre tudatosabbak, a karácsonyi készülődéskor eleve számításba veszik az olyan akciókat, mint amilyen a Black Friday. Az Extreme Digital által meghonosított fekete pénteken az interneten vásárlók száma idén is sokszorosára nőhet, számukra pedig az akciós árak mellett egyre fontosabb az adott kereskedő szolgáltatásainak minősége. Az Extreme Digital idén november 17-én rendezi meg a Black Friday-t, az itt megrendelt akciós termékeket pedig 2 héten belül szállítja házhoz, bolti átvétellel azonban 1-5 napra csökkenthető a várakozás ideje. 2017-ben november 17-én rendezi meg a Black Friday-t az Extreme Digital. Az idei fekete pénteki akción több mint 1000 féle termék lesz elérhető akár 50%-os kedvezménnyel: a legnagyobb slágerterméknek számító televíziók, okostelefonok, notebookok mellett mosó- és szárítógépek, hűtőszekrények, barkács- és kerti berendezések, bútorok és otthoni kiegészítők is több ezer darabos nagyságrendben érhetők majd el akciós áron.

Applikációval rajzolják meg Magyarország akadálymentességi térképét Innovatív applikáció segíti a kerekesszékesek és a babakocsit toló szülők közlekedését, melynek adatbázisát bárki bővítheti önkéntes munkával. A HEINEKEN Hungária mintegy 120 képviselőjének közreműködésével az elsők között csatlakozott a Route4u által életre hívott kezdeményezéshez. A Route4u a világ első olyan útvonaltervezője, amely járda- és gyalogátkelő adatokat, valamint tömegközlekedési információkat felhasználva személyre szabott, háztól-házig navigációt biztosít a kerekesszékkel, babakocsival, vagy bármely más guruló eszközzel közlekedők részére. Az egyedülálló alkalmazásban üzletek, kávézók, éttermek és középületek akadálymentességi információit is megjelenítik megközelíthetőségi szempontból, illetve hogy rendelkeznek-e akadálymentes mellékhelyiséggel. A HEINEKEN nyár óta támogatja a magyar fejlesztésű Route4u applikációt. A vállalat munkatársai önkéntesként kutatták az akadálymentes útvonalakat, helyeket: három hónapon keresztül a HEINEKEN Hungária 120 területi képviselője minősítette az egész országban az üzleteket és vendéglátóegységeket az alkalmazáson keresztül, így ezzel közel 10.000 helyszín került fel a Route4u térképére. 4

Az ünnepek alatt is lehetséges a büntetlen sütizés Sokak számára a szokásosnál is nagyobb fejtörést okoz a karácsonyi sütés-főzés, mert figyelembe kell venni, hogy ki diétázik, ki cukorbeteg, illetve küzd valamilyen ételallergiával a családban. Most megjelent egy olyan süteményes receptkönyv, melyben a fogyókúrázóktól, a laktózérzékenyeken át, a gluténérzékenyekig mindenki talál magának megfelelő finomságot. Ünnepelni az egyik legjobb dolog a világon - legyen szó születésnapról, karácsonyról, húsvétról vagy bármilyen jeles alkalomról. Mert akkor felerősödik a család jelentősége, energiával töltenek fel a szeretetteljes pillanatok. Ennek pedig elmaradhatatlan része a jóízű lakmározás, a finomabbnál finomabb sütemények, torták, desszertek. Azonban fájó válaszút elé kerülnek azok, akik tudatosan táplálkoznak, netán ételallergia, esetleg betegség miatt nem fogyasztatnak bizonyos élelmiszereke: lemondás vagy felszabadult ünneplés?

Előrendelhető máris az iPhone X a Telenornál A Telenor kínálatában is elérhető lesz a jövő okostelefonjának tartott iPhone X, az Apple forradalmi dizájnnal bíró, teljes előlapot lefedő érintőképernyős okostelefonja. Az előrendelés 2017. október 27-én, pénteken indul a www.telenor.hu/iphone-x oldalon, ahol az érdeklődők már leadhatják regisztrációjukat. A készülék 64 és 256 GB-os verziója november 3-ától lesz megvásárolható a szolgáltatónál. Az iPhone X 5,8 hüvelykes képátlójú Super Retina kijelzőjét rozsdamentes acél váz és hátlapi üvegborítás veszi körbe. A gépi tanulást támogató A11 Bionic chip lehetővé teszi a kiterjesztett valóságot használó alkalmazások és valósághű 3D-s játékok használatát, a vezeték nélküli töltést és a Face ID használatát, amely innovatív és biztonságos új módot kínál a képernyő feloldására, a felhasználó azonosítására és a mobilfizetésre. Előregisztráció, további információ a készülékről és az árakról: www.telenor.hu/iphone-x Részletes információk az iPhone-ról: www.apple.hu

Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Phone: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918 info@thv.hu www.thv.hu

Kihirdették Magyarország legjobb környezetvédelmi

Nekik nyújt megoldást az Ünnepelj és fogyj! című receptkönyv. „Életem a sport, és hiszem, hogy csak a mozgással és tudatos táplálkozással lehet egészséges, teljes életet élni. Pontosan tudom, hogy milyen sok nehézséget okoz a megfelelő étkezés. Főleg akkor, amikor ünnepre készülünk, és felszabadultnak, gondtalannak szeretnénk érezni magunkat; éppúgy elfeledve a hétköznapok problémáit, mint a kalóriatáblázatot vagy a szénhidráttartalom számolgatását” - mondja Czanik Balázs, a Capoeira Aerobik megalkotója.

ELŐRENDELÉSI AKCIÓ a 2018. évi HungaryCard-ra!

megoldásait Október 14-én nyolcadik alkalommal adták át az OzoneTv Zölddíjakat, ami a környezettudatosság elengedhetetlen szerepére hívja fel a figyelmet. A természetvédelemmel foglalkozó műsorairól ismert csatorna öt kategóriában választotta ki a rekordmértékű pályázók közül a legkreatívabb ötleteket és innovációkat, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy kisebb ökológiai lábnyomot hagyjunk magunk után. A programot a Zöldgömb Fesztivál 2017 rendezvény keretén beül az Akvárium Klubban rendezték meg, ahol a zsűri elnöke, Dr. Béres András, a Herman Ottó Intézet szakmai ügyvezető helyettese nyitóbeszédében kifejtette: tapasztalatai szerint kifejezetten fontos, hogy a pályázók egy ilyen eseményen megmutathassák magukat és követendő példát állítsanak az emberek számára. "Az egyszemélyes civil kezdeményezések is igazolják, hogy már egyetlen ember is sokat tehet az élhetőbb környezet megteremtéséért” - mondta Dr. Béres András.

Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu

Annak örömére, hogy hamarosan megjelenik a 2018. évi HungaryCard, ELŐRENDELÉSI AKCIÓT hirdetünk. Amennyiben teljes áron megvásárol egy HungaryCard Plus 2018 csomagot, úgy megajándékozzuk egy 2017-es Plus kártyával! Spórolja meg 2018-es kártya árát még a 2017-es kártya érvényességi idejében! Utazzon az ünnepek alatt vonattal, busszal vagy használja fel az autópáya-matricát, költsön el egy kellemes családi vacsorát valamelyik étteremben vagy tekintsen meg egy kiváló színdarabot és takarítsa meg 2018. évi kártyája árát akár még az idén! Annyi élmény várja jövőre is, tartogassa az új kártyát az új évre! Előnyei: a 2017-es Hungary Card egészen 2018. január 31-ig használhatóa 2018-as Hungary Cardot a megjelenést követően azonnal kézhez kapja, így elsők között használhatja partnereinknéla 2018as kártya kiváló karácsonyi ajándék is lehet szeretteinekdupla elektronikus szelvénycsomagdupla papír alapú szelvényfüzet Ár: 12.000,- Ft Az akció 2017. december 10-ig tart. Rendelés módja: online:www.hungarycard.hu


304/2017 • 2017. december 30. Hétvégi lapszám

Tari Annamária : Bátor generációk - Szorongok tehát vagyok Már megjelent! Keresse a könyvesboltokban!

21-től a Cirko mozi műsorán

A fiatal Z és Y generáció élete elindulási fázisában szorong, a legkisebb alfák pedig olyan életkorban, amikor még felhőtlenül kellene játszaniuk, nem pedig online képek tömegének kereszttüzében megtapasztalniuk a depresszív alkalmatlanság érzését. Az X generációs szülők és cégvezetők próbálják megtalálni a legjobb alkalmazkodási módot, miközben olykor maguk sincsenek boldog állapotban. Mindazonáltal jó

lenne megértenünk, hogy az Információs Kor jelenléte felülírta korábbi érzelmeink egy részét, és bár segítség és jó dolog is ez a fejlődés, mellette vigyáznunk kell önmagunkra, a társas kapcsolatainkra, és arra, hogy az online valósága mellett ne veszítsük el a régi offline életünkét és azt a képességünket, hogy józan ésszel és bátorsággal lássuk érzelmi viszonyainkat. Kiadja: TERICUM KIADÓ KFT.

Szerelem tesztelve Ôtez-moi dʼun doute, francia–belga film, 2017, 100’, francia nyelven, magyar felirattal A 45 éves özvegyember, Erwan egyedül nevelte fel lányát, Julietteet, aki most gyereket vár, de az apa kilétét nem hajlandó felfedni. Erwan egy genetikai vizsgálat során véletlenül megtudja, hogy a férfi, akit egész életében apjának hitt, nem vér szerinti rokona. Úgy dönt, felkeresi igazi apját, és meg is találja a het-

venes, jókedvű Joseph személyében, akinek annak idején futó kalandja volt anyjával. Erwant nem csak ő bűvöli el, hanem a hirtelen felbukkanó, féktelenül szabad és önálló orvosnő, Anna is, akiről azonban hamar kiderül, hogy Joseph lánya. A helyzet egyre bonyolultabb: ki kinek a rokona? Bemutató: 2017. december 28. Premier előtt műsoron már december 21-től! Forgalmazza a Cirko Film.

V

H

K

2/6

0/7

The Party, brit film, 2017, 71’ angol nyelven, magyar felirattal Az elegáns londoni házban baráti társaság gyűlik össze, hogy ünnepeljen: Janetet, a háziasszonyt pár órája választották meg a brit árnyékkormány miniszterévé. Úgy tűnik azonban, hogy ma szinte minden jelenlevőnek van valami szenzációs bejelentenivalója, és a vendégek egyre kevésbé figyelnek Janet példa nélküli sikerére. Rejtélyes telefonhívások érkeznek, az egyik várva várt vendég távol marad, és egyszer csak előkerül egy pisztoly is... Bemutató: 2017. január 4. Premier előtt műsoron már december 21-től. Forgalmazza a Cirko Film.

MULAT AZ ARÉNA 2. - Megmutatják, hogy mulat a magyar!

A XXI. században az online tér és a közösségi média használata megnövelte a szorongások mennyiségét. Ezek többségéért szinte önként jelentkezik mindenki, mintha nem lenne amúgy is olykor nehéz az élet...

Időjárás

A vendégek - premierfilm december

2018. január 5 péntek Papp László Budapest Sportaréna A tavalyi hatalmas sikeren felbuzdulva 2018. január 5 -én újra megrendezik a MULAT AZ ARÉNA 2-t. A Mulat az Aréna második koncertsorozatán a legnagyobb magyar mulatós sztárok, egy időben, egy helyen, az ország legnagyobb színpadán szórakoztatják a közönséget. Az országszerte hatalmas népszerűségnek örvendő előadók élőzenével kísért koncertjén rengeteg meglepetés várja a nézőket. A mulatós sztárok felejthetetlen, maratoni előadásra készülnek. A közel öt órás koncertsorozat alatt a színpadkép, a díszlet, a fények, a hang, a látvány mind arról gondoskodnak, hogy életünk egyik legnagyobb mulatós bulija legyen a Mulat az Aréna 2., ahol megmutathatjuk, hogy mulat a magyar. Fellépők: • Pesty Andris és Szabrina• Mc Hawer és Tekknő • Kis Grófó és zenész társai • Jolly és Suzy és zenekara • Nótár Mary és zenekara • Galambos Lajcsi és kibővített zenekara• ROMANTIC együttes • Csocsesz • Rigó Mónika • Hollós Adrián • Szigeti Ferenc • No Midi • Sissi

1/5

Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:

1/7 2/6 3/5 3/8

Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:

5/9 3/7 2/4 2/3 3/6 5/7

Kecskemét: Keszthely: Miskolc:

2/7 1/4 2/8

Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:

-4/2 4/8 4/7 2/8 4/9 2/3

Kultúra

Ennyi ember nem tévedhet: A Bazilika előtti adventi vásár ismét Európa legjobbjai között A European Best Destinations által szervezett közönségszavazásokon már több mint 1,3 millió ember szavazott, és választotta meg a kontinens legjobb karácsonyi vásárait is. A 2017ben top 10-es* Adventi Ünnep a Bazilikánál jövőre is marad Európa élmezőnyében: a nyitás előtt jelentették be, hogy a Szent István téri rendezvény bekerült a 2018-as megmérettetés 20-as shortlistjére. Hétszáz évvel ezelőtt indult útjára a karácsonyi vásárok hagyománya, Bécsből. Ezt a több száz évnyi „lemaradást” mindössze néhány év alatt ledolgozta az Adventi Ünnep a Bazilikánál elnevezésű vásár, amelyet kezdetektől a legjobbak között említenek. Az illusztris névsorba Bécs, Strasbourg, Zágráb mellett nem véletlenül került be a hagyományőrző, ám egyben modern ünnep, amely november 24-étől, idén hetedik alkalommal várja a látogatókat Budapesten. Nyitás: 2017. november 24. Helyszín: Budapest V., Szent István tér– Zrínyi utca A vásár és a programok ingyenesen látogathatók. www.adventiunnep.hu

5


304/2017 • 2017. december 30. Hétvégi lapszám

Gattuso: Én lehetek a legrosszabb edző a Serie A-ban

Nincs B terv a dél-koreai téli olimpiára Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a végrehajtó bizottság limai ülésén ismét megerősítette, hogy a közelgő téli olimpia biztonságát a feszült koreai helyzet nem veszélyezteti.

Az AC Milan az olasz bajnokságban elég rosszul áll, csak a 11., de szerdán a kupában fontos győzelmet szerzett,az Internazionalét 1-0-ra verte, és bejutott az elődöntőbe. A klub korábbi játékosa, Gennaro Gattuso egy hónapja edző a klubnál, de ő sem volt túl sikeres eddig. „Valószínűleg én vagyok a legrosszabb edző a Seria A-ban, de mindig győzni akarok, még akkor is, amikor a fiammal játszom a kertben." – nyilatkozta a RAI-nak a meccs után. „Most két nehét meccs jön a Serie A-ban, és pontokra van szükségünk, hogy feljebb kerüljünk a tabellán. A teljesítményünkben nem sok különbség volt a mostani meccset és az Atlanta elleni vereséget nézve. De biztosan hülyének fognak nevezni emiatt néhányan. A Verona meccs is a kezünkben volt addig, míg nem kaptunk egy ostoba gólt. Ez egy olyan csapat, ami az első akadályig jól fut, ma át is tudtuk ugrani ezt az akadályt" – értékelt Gattuso.

Nikolics maradna Chicagóban, de egy spanyol ajánlat is érdekelné

Nikolics Nemanja, a magyar futballválogatott csatára szívesen maradna a Chicago Fire csapatánál azután is, hogy két év múlva lejár a jelenlegi szerződése. "Még két év van hátra a szerződésemből, és nagyon jól érzem magamat Amerikában. El tudnám képzelni, hogy hosszabb távon is Chicagóban játsszak, de ebben a klubnak is partnernek kell lennie" - nyilatkozta M1-nek a csatár. De ha olyan ajánlat érkezik, amit érdemes lenne átgondolnia, a menedzserei szólni fognak. A spanyol liga például ilyen lehet. "Mindenféleképpen átgondolnám, ha jönne egy ilyen lehetőség. A spanyol ligát nagyon szeretem nézni, mert támadó focit játszanak a csapatok" mondta Nikolics. 6

"Kapcsolatban vagyunk különböző kormányokkal, és semmi kétségünk sincs az olimpia februári megrendezését illetően. Semmilyen jele nincs, hogy bármilyen fenyegető árnyék jelenne meg a játékok felett" - mondta Bach. Az elnök álláspontját korábban Ri Hi Beom (Lee Hee-Beom), a szervezőbizottság vezetője is megerősítette. A sportvezető szerint az olimpiát "tökéletes biztonságban" tudják majd megrendezni, és megismételte azt is, hogy nincs B-tervük. Bach a közelmúltban levelet küldött a nemzeti olimpiai bizottságoknak - közte a magyarnak (MOB) is -, amelyben a német sportdiplomata jelezte, hogy a phjongcshangi téli olimpia "a béke és barátságjegyében változatlanul és az eredeti terveknek megfelelően" zajlik majd. Észak-Korea, amely hónapok óta nukleáris és rakétakísérleteket végez, szeptember 3-án jelentette be, hogy sikeresen tesztelt egy hidrogénbombát.

Messinek spéci mezt hozott a Mikulás Vagy a Jézuska

De Argentínában inkább a Mikulás jöhet karácsonykor, legalábbis a fotóból ítélve, amit Messi szenteste kirakott az Instagramra. Messi a feleségével, fiaival és vélhetően az anyósáékkal kívánt boldog karácsonyt Argentínából, a háttérből pedig nem hiányozhatott egy Barcamez. De miért pont 25-ös számmal? Messi a szombati Real-Barcára utalt vele, amikor is belőtte 25. gólját a Clasicókon, azaz a két klub egymás elleni meccsein. Ez rekord, a második legtöbbet a Madrid-legenda, Alfredo Di Stefano szerezte, 18-at, Cristiano Ronaldo 17-tel áll. 25 gólt más futballistától nem kapott a Real Madrid több

mint 100 éves történetében. A madridi Bernabeu-ban játszott meccset 3-0ra a Barcelona nyerte, így sorozatban a harmadik bajnoki szezonban verte idegenben a Realt. A gólkülönbsége a három meccsen 10-2. Messi - és az uruguayi Luis Suarez - január 2-ig kapott kimenőt, csak aznap kell újra csatlakozniuk a Barcához. A csapat következő meccsét 4-én, csütörtökön játssza, a Spanyol Kupában a Celta Vigóhoz megy idegenbe, a nyolcaddöntő odavágójára.

A németek már a Neuer nélküli vb-ről beszélnek Ottmar Hitzfeld kétszeres Bajnokok Ligája-győztes edző szerint a német futballválogatott akkor is megvédheti címét a jövő nyári, oroszországi világbajnokságon, ha első számú kapusa, Manuel Neuer nem játszhat. Az edzősködéstől 2014-ben visszavonult szakember szerint a a német válogatottnak nincs félnivalója akkor sem, ha a Bayern München tavasz óta több sérüléssel küzdő kapusa nem állhat a csapat rendelkezésére, ugyanis Joachim Löw szövetségi kapitánynak így is van elég lehetősége. "Ugyan Neuer a

világ legjobb kapusa, de például a Barcelonában védő Marc-Andre ter Stegen miatt sincs szégyenkezni való" jelentette ki Hitzfeld, aki szerint Löw okos edző, tíz éve építi be a fiatalokat a német válogatottba úgy, hogy közben az idősebb csapattagoknak is megadja a kellő tiszteletet. A német csapat idén nyáron annak ellenére is megnyerte a Konföderációs Kupát, hogy több alapemberét is nélkülözte. A nyári világbajnokságot június 14. és július 15. között rendezik, a németek Mexikóval, Svédországgal és a Koreai Köztársasággal játszanak a csoportkörben.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
title by Business Publishing Services Kft. - Issuu