title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Fokozottan védett börtön a terrorizmusért elítélt hatvannégy vármegyéseknek A dél-romániai Margineniben működő fokozottan védett börtönbe viszik át a terrorizmus vádjával elítélt Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi és erdélyi szervezetének vezetőjét - jelentette be tusványosi sajtótájékoztatóján Beke Csilla, Beke István felesége. Az asszony tájékoztatása szerint a székelyföldi elítélteket erről szerdán tájékoztatták a feketehalmi börtönben. A margineni-i börtönben – a honlapján közölt adatok szerint – a tíz évnél hosszabb büntetést töltő elítélteket tartják fogva. Beke Csilla azt mondta, kegyelmet nem kérnek, mert tudják, hogy semmi olyant nem követett el, ami miatt elítélték Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt.

A román kormányfőnek is megvolt a maga BukarestBudapest bakija Nem is lenne ezzel semmi baj, Pristina egy minden bizonnyal szép hely, a volt Jugoszláviából kivált utódállamok egyikének, a vitatott jogállású, és csak részben elismert Koszovónak a fővárosa, elővárosok nélkül nagyjából 250 ezer lakója van. Csakhogy a román miniszterelnök nem ott járt, hanem Podgoricában – írjaa Főtér.ro. Ami szintén egy jugoszláv utódállam fővárosa, csak éppen nem Koszovóé, hanem Montenegróé, és legismertebb "terméke" talán az európai női kézilabda egyik legjobb csapata, a Budućnost Podgorica. Szóval Viorica Dăncilă Podgoricában pristinázott egyet, ami a Főtér szerint azért is különösen vicces, mert Románia épp azon államok egyike, amely hivatalosan nem ismerte el Koszovót.

172/2018 • 2018. JÚLIUS 30.

Trump máris törölné Putyinnal a washingtoni találkozót Elhamarkodta

Túl keményeket kérdezett Trumptól, kitiltották a sajtótájékoztatóról "Michael Cohen elárulta önt, elnök úr?" – tette fel a kérdést kétszer is Donald Trumpnak a CNN riportere, Kaitlan Collins, aki a Fehér Ház Ovális Irodájából tudósított az amerikai elnök és Jean-Claude Juncker szerdai találkozójáról. Az amerikai elnök szerint maga a lerohanás se tűnik életszerűnek, de az FBI érvényes házkutatási paranccsal rohanta le egykori ügyvédjét. Miután Trump nem válaszolt, a riporter újabb kérdéseket szegezett az elnöknek. Ezúttal már nemcsak Cohenről, aki az ügyvédjén keresztülnyilvánosságra hozta a Playboy-modell elnémításáról szóló tárgyaláshangfelvételét, hanemVlagyimir Putyinrólis, akit nemrég az Egyesült Államokba hívott, de az orosz elnök még nem fogadta el a meghívást.

A Sátánhoz hasonlították az olasz kormányfőhelyettest Épp csak meghívta az Egyesült Államokba Donald Trump Vlagyimir Putyint orosz elnököt, a Fehér Ház szerint máris lemondaná. Épp csak meghívta az Egyesült Államokba Donald Trump Vlagyimir Putyint orosz elnököt, a Fehér Ház szerint máris lemondaná, legalábbis meg akarja várni aMuellerbizottság vizsgálatánakvégét, így az idén nem jön össze a találkozó, hiszen csak 2019-re várják a vizsgálatok befejezését. John R. Bolton, Trump nemzetbiztonsági tanácsadója azt mondta, Trump azutánra tenné a találkozót, hogy az orosz boszorkányüldözésnek vége. Az amerikai és az orosz elnök a múlt héten Helsiniben találkozak, és abban nem volt köszönet. Trump ugyanis vérig sértve az Egyesült Államok szerveit és a választókat Putyinnak adott igazat abban a kérdésben, hogy voltak-e orosz befolyásolási kísérletek a választásba, majd otthon kénytelen volt visszatáncolni, és azt mondani, rosszul fogalmazott. Ezután teljesenváratlanul hívtameg Putyint az amerikai fővárosba. Épp csak

meghívta az Egyesült Államokba Donald Trump Vlagyimir Putyint orosz elnököt, a Fehér Ház szerint máris lemondaná, legalábbis meg akarja várni aMueller-bizottság vizsgálatánakvégét, így az idén nem jön össze a találkozó, hiszen csak 2019-re várják a vizsgálatok befejezését. John R. Bolton, Trump nemzetbiztonsági tanácsadója azt mondta, Trump azutánra tenné a találkozót, hogy az orosz boszorkányüldözésnek vége. Az amerikai és az orosz elnök a múlt héten Helsiniben találkozak, és abban nem volt köszönet. Trump ugyanis vérig sértve az Egyesült Államok szerveit és a választókat Putyinnak adott igazat abban a kérdésben, hogy voltak-e orosz befolyásolási kísérletek a választásba, majd otthon kénytelen volt visszatáncolni, és azt mondani, rosszul fogalmazott. Ezután teljesenváratlanul hívtameg Putyint az amerikai fővárosba.

Egy olasz katolikus magazin a Sátánhoz hasonlította a szélsőjobboldali beállítottságú miniszterelnök-helyettest, a "Vade Retro Satana" (magyarul: Távozz sátán!) középkori, katolikus kifejezésbe helyettesítették be az ő nevét a sátán helyére. Matteo Salvini azt követően kapta ezt a minősítést, hogy szerdán megígérte: megállítja az országot megcélzó menekülteket, és felgyorsítja a hazatelepítéseket – írta a Local. A cikkben azt írták, hogy az egyház így válaszol a belügyminiszter agresszív hangnemére, azonban semmi személyeskedésről vagy ideologizálásról nincs szó.

Mai időjárás BUDAPEST

22 / 29 °C Várható csapadék: 0 mm


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.